Kommentszűrés
’14 jan
23
10:31

A sas leszáll – kortárs köztéri abszurd

Írta: tauglich

german_adler.jpg

„Elég volt, többé nem szabad, ne állítsatok szobrokat, a meglévők is tűnjenek, remek, remek.”

(Cseh Tamás – Bereményi Géza: Ne állítsatok szobrokat)

Mikor máskor, ha nem Cseh Tamás születésnapjának környékén ugrik be az obligát dal azokról a bizonyos szobrokról. Arról a Cseh-Bereményi dalról van szó, amely minden kétséget kizárva figyelmeztet bennünket egy égetően aktuális igazságra, miszerint „Ami a múltat illeti/ne is feleljünk már neki/ha már meg nem felelhetünk,/eltűnt, letűnt.” 

Ezzel szemben mégis keserűen állapíthatjuk meg, hogy  20. századunk, s benne közelmúltunk történelmének egyik legtisztább interpretálója, az egykori bakonyi indián, és Orbán Viktor néhai katonája szavait sehogyan sem képes megfogadni a mai vezérkar. Már az is méretes bukta volt, amikor tavaly egy Dunának fordított szobrot állítottak Cseh Tamás emlékére, s mindezt tették egy kezébe adott balkezes gitárral. Persze e szerencsétlen gesztus jelentősen eltörpül a most zöld jelzést kapott Szabadság téri vizuális rémálom, a minden eddigi képzeletet alulmúlóan zavaros és elfogadhatatlan módon relativizáló monumentum terve mellett.

*

Talán érdemes rögtön az elején tisztázni valamit. Amikor köztéri szobrokról folyik a diskurzus, egy-két üdítő kivételtől eltekintve soha nem műalkotásokról vitatkozunk. A köztéri szobrászat ugyanis nem művészeti, hanem leginkább politikai, emlékezetpolitikai kategória, annak alkotója pedig többnyire nem autonóm művészként, hanem politikai elvárásokat végrehajtó iparosként működik közre. Az egyes korok és országok köztéri szoborállítási gyakorlata, s azok vizuális, esztétikai minősége pedig mindennél jobban megmutatja az adott korszak és nép emlékezetének kultúráját, valamint viszonyát önnön múltjához. Felénk az a gyakorlat dívik mostanság, hogy a megrendelő – jelesül az országos, vagy a helyi politikai elit – semmit sem mer az alkotóra bízni, mert leginkább a köz vélt vagy valós ízlésének és értékítéletének akar elébe menni. Éppen ezért egyértelműen azt tapasztaljuk, hogy politikai elitünk többnyire totálisan lenézi saját választói vizuális intelligenciáját, és az egyébként számos kérdésben pallérozásra szoruló történelmi tudatát. Ám a biztosnak vélt utat választva többnyire a zsánerszerű giccset részesíti előnyben, erőlteti rá köztereinkre, előidézve az egyre elhatalmasodó vizuális kuplerájt.

A példa nélküli rohamtempóban most felállítani tervezett, a német megszállás emlékének szentelt Szabadság téri emlékművet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projektként kezeli a kormányzat; ami annyit jelent, hogy az emlékmű megvalósítása kikerül a szokásos eljárásrend alól. Nincs szükség tervpályázatra, nem szükséges a hagyományos véleményezési eljárások lefolytatása és ami talán a leglényegesebb: nincsen mód semmiféle társadalmi és szakmai vitára, ami egy ilyen jellegű emlékmű esetében egész egyszerűen elfogadhatatlan. Ráadásul ismerve a leendő emlékmű zavaros jelentéstartalmát és az 1944-es német megszállást émelyítő giccsparádéval relativizáló fogalomrendszert, az világnézeti hovatartozástól függetlenül ugyancsak elfogadhatatlan és józan ésszel érthetetlen.

Jelen monumentum koncepciója legfeljebb Kerényi Imre kormánybiztos újabb magánakciójaként volt értelmezhető egészen addig, amíg az V. kerület képviselőtestületének többsége jóvá nem hagyta a terveket. Innentől viszont az egész történet ráég az emlékezetkultúrát a művészeti élet jelentős részével együtt már réges régen gebinbe kiadó kormányzatra. Egyébként csak csöndben és itt jegyezem meg, hogy amíg a jelenlegi ciklusban a honi baloldal önerőből egyetlen százalékot nem bírt lefaragni a kormányzat népszerűségéből, addig most mindehhez önként és dalolva nyújt segítő jobbot az MSZMP-s kultúrvilágon szocializálódott, majd a kilencvenes évek chartás mozgalmán gellert kapott, végül jobbfélen landoló Kerényi Imre.

Amikor 2002-re végre felépült az új Nemzeti Színház, sokan rémülten néztük  az épület homlokzatán megjelenő, a giccsipari produktumokat megszégyenítő magabiztossággal lepipáló szobrokat, Párkányi Raab Péter munkáit. Akkor még bíztunk benne, hogy a Soroksári út és a Duna part szorításában lokalizálni lehet az esztétikai terrornak e nyolcvanas évek második felére hajazó gesztusrendszerét és ízlésvilágát. Sajnos tévednünk kellett. Párkányi ugyanis most egy kiemelt jelentőségű, történelmi vonatkozásaiban is fontos közterületen, a budapesti Szabadság téren bizonyíthat.

*

De mit is bizonyíthat? Nyilvánvalóan a teljes fogalmatlanságot, mely újabb megtestesülése a Kerényi által fémjelzett, évek óta tartó emlékezetpolitikai agyrémnek. A teljesen kortévesztett (na nem sokat, csak úgy harminc évet megyünk vissza az időben) emlékmű kulisszáját néhány klasszicizáló oszlop és egy mélygarázs-lehajtó mellvédjére gyógyított timpanon adja, ami már önmagában is értelmetlen és értelmezhetetlenül anakronisztikus díszlet. Párkányi Magyarországot Gábrielként parafrazeálja, ami teljesen idegen a magyar hagyománytól, hiszen a főangyal sosem szimbolizálta az országot, a nemzetet, de még a hungarus tudatot sem, az legfeljebb a rohamtempóban most tervet produkáló Párkányi fejében él Gábrielként. Az előképként megidézett Zala György-féle Gábriel arkangyal szoboralakja – kezében a Szent Koronával és a kettős kereszttel – is legfőképpen azt a gesztust szimbolizálja, amikor a főangyal közreműködésével Szent István Máriának ajánlja az országot.

A Gábrielre zuhanóbombázóként rátámadó német birodalmi sas pedig nem náci szimbólum, hanem többek között ősi európai címerállat, a német államiság máig élő jelképe. De ezt előttem már többen, egzakt módon megfogalmazták az elmúlt napokban. Tény viszont, hogy most a németeket is rendesen bokán rúgjuk ezzel a gesztussal, sőt már egy igen diplomatikus nyilatkozatot is kiadott a magyarországi német nagykövetség, amiért mindjárt én kérek elnézést: „Németország tisztában van a II. világháború alatt elkövetett bűntettek iránti felelősségével, és vállalja is ezt a felelősséget – a Magyarországon történt bűntettekkel kapcsolatban is. A magyarországi emlékhelyekkel kapcsolatos felelősséget alapvetően a magyar kormány viseli. Figyelembe véve a magyarországi holokauszt-emlékév már szinte egy éve folyó, átfogó, nyilvános előkészületeit, amelyben részt vett vendégként Ausztria, Németország, Izrael és az Egyesült Államok nagykövete, mindazonáltal sajnálatosnak tartjuk, hogy az emlékművel kapcsolatos aktuális döntést nagyon gyorsan és széles vita nélkül hozták meg”.

A németek mindezt pontosan tudják, hiszen a berlini holokauszt-emlékmű megvalósulását például évtizedes vita előzte meg. Egyébként ha valamiről, az 1944-es német megszállásról – annak közvetlen előzményeiről és következményeiről – nincs konszenzus a magyar közéletben, de még jelentős történészvita sem zajlott a kérdésben. És szögezzük le gyorsan, hogy a közéleti vitákkal ellentétben nem feltétlenül bal-jobb törésvonalak mentén találhatók a szakmai ellenérvek, hiszen nem a fejekben egyébként máig népszerű sztálinista narratíva vitatkozik az ugyancsak egyre népszerűbb, önfelmentő értelmezésekkel. Mindemellett az is kérdéseket  vet fel a készülő emlékmű kapcsán, hogy milyen mértékben jelentett cezúrát a hazai  események folyamatában az 1944-es német megszállás. Egyáltalán, a német megszállás konkrét eseménye  jelesül az Unternehmen Margarethe – érdemes-e arra, hogy bármilyen, akár konszenzusos olvasatban megvalósuló emlékművet érdemeljen. Talán zsinórmértékül szolgálhat ennek eldöntésében az a tény, hogy a magyar főváros közterei és házfalai európai viszonylatban is megdöbbentő mennyiségű emlékművet és emléktáblát hordoznak.

*

Magyarországon egyébként az első köztéri emlékmű tervének ötlete 1860-ban merült fel a legnagyobb magyar döblingi pisztolylövését követő harmadik napon. Igaz, ekkor már nyolc éve állt a Buda lakosságára a bécsi udvar által ráerőszakolt Heinrich Hentzi von Arthurm császári és királyi vezérőrnagy emlékműve fent a Várban, a Szent György téren. Közben egészen 1880-ig kellet várni, amíg gróf Széchenyi István szobrát leleplezték a Magyar Tudományos Akadémia székháza előtti téren, ahol ma is áll. Az ötlettől a megvalósulásig majdnem napra pontosan húsz év telt el, ami azért abban a korban sem volt kevés idő.

Ám ez is bizonyítja, hogy közmegegyezés hiányában, társadalmi és szakmai viták lefolytatása nélkül aligha lehet a köz javára tiszta lélekkel és őszinte meggyőződésből köztéren történelmi emlékművet állítani. Főleg nem olyat, amelynek jelentéstartalma politikai oldalaktól függetlenül vélhetően súlyosan megosztja a társadalmat; s legfeljebb a jelenleg hivatalban lévő kormányzat emlékezetpolitikájának paródiájaként, az államközi szerződés által védett szovjet emlékműre feleselő silány produktumként lesz értelmezhető. Majd végül úgy fog járni ez az emlékmű is, mint a Pestet lövető Hentzi szobra, valamint a legtöbb kurzusmű: jobb esetben szétbontják és anyagáron értékesítik, esetleg darabjait egy termálhotel homlokzatán hasznosítják újra, rosszabb esetben egy szoborparkban fog az ostobaság mementójaként tovább szolgálni.

Címkék: kultúra történelem náci művészet szobor szobrászat világháború 2. világháború emlékműszobrászat német megszállás Kerényi Imre Párkányi Raab Péter emlékezetpolitika

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr265777484

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mazsihisz – kormány 2:1 (Holokauszt 2014 emlékév-bojkott) 2014.02.09. 15:18:39

Döntött a Mazsihisz: bojkottálja a Holokauszt 2014 emlékévet – egyelőre. Hogy milyen súlyos következményekkel jár a zsidó hitközségek szinte egyhangúan meghozott döntése, arról ergé már írt a napokban, most csak a három vitatott ügyről, a felek ...

Trackback: Szakály Sándor és Kamenyec-Podolszkij gumicsontja 2014.01.23. 20:45:13

"Erősen indított az idei évvel felálló, a kormány által alapított VERITAS Történetkutató Intézet. Az intézet vezetésével megbízott Szakály Sándor ugyanis az MTI-nek adott interjúban néhány, a történelmi köztudatunkban valóban tévesen szereplő esemény k...

Trackback: A sas leszáll – kortárs köztéri abszurd 2014.01.23. 10:52:01

Politikai elitünk többnyire totálisan lenézi saját választói vizuális intelligenciáját. Többnyire a zsánerszerű giccset erőlteti rá köztereinkre, előidézve az egyre elhatalmasodó vizuális kuplerájt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.21. 20:49:31

Elnézve a kész emlékművet Budapest egyik legszebb terén, a fene sem gondolta volna, hogy úgy szellemiségében, mint esztétikai nyelvrendszerében csupán tíz év szükséges ahhoz, hogy felzárkózzunk a kortárs dákoromán emlékműipar színvonalához. És erre még az ótvarosan alacsonyan repkedő tojások sem adnak felmentést. Sajnos.

Na de jöjjön a vlach analógia! Egyenesen Aradról, a Szabadság-szobor tőszomszédságából jelentkezünk:

static.panoramio.com/photos/large/55061469.jpg

S=klogW 2014.07.21. 21:24:17

@tauglich:

Kedves tauglich!

Szerintem az ötlet tartalmi része jó, sőt, még a formai megvalósítás egyes elemi külön-külön sem rosszak - kivéve talán a hengerpalástra feszített/hajlított timpanont. Az összkép, a kompozíció azonban valóban sok kívánnivalót hagy maga után egységesség, koherencia tekintetében.

Ugyanakkor a dolgok úgy történnek meg, ahogy történniük kell: az emlékmű maga mint szellemi, gondolati entitás megszületett. Az anyagi világba való transzponálása pedig még folyamatban van.

A dolgok úgy történnek meg, ahogy történniük kell: hadd dobálják csak ezt a kiforratlan, bumfordi, dadogón üzenő alkotást tojással, arra pont jó - arra pont jó, hogy az az érc, ami majd zengeti s az a kő, ami majd rengeti a teret, már ne legyen bemocskolva a hazug, kétszínű, aljas, mohó csőcselék által.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.07.21. 23:19:47

@tauglich: Arról legalább a magyarázó szöveg lekopott. A nyomaiból ítélve nem is Times New Romannel vésték fel.

De azért kétségtelenül olyasféle lehetett új korában, mint ez a mi nevezhetetlenünk. Elképesztő ízléstelenség és nemtörődömség X tonna kőben megörökítve, hát ezért nem volt érdemes semmi se.

Robinzon Kurzor 2014.07.21. 23:27:43

Ennek majd lesz egy külön Szoborpark, vagy megy majd a Leninek mellé?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.22. 06:57:00

@tauglich:

Helyes! Már csak azt kellene megfejteni, hogy ez a (feleségem megfogalmazásában) "nemszobor", ez a neovlach stílusú emlékműipari termék, hogyan (miként és mivel) hamisítja meg a történelmet, hogyan teszi a holokauszt (zsidó, cigány és meleg) áldozatait másodszor is áldozatokká stb.?

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.07.22. 08:02:26

@tauglich: a maga minden esztetizáló megszólalása ebben az ügyben, egy tojással lendülő kéz. ezt elbaszta. :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.22. 09:12:11

@S=klogW: a kilencvenéves, vállaltan konzervatív, a jelenlegi kormányzattal szimpatizáló Dávid Katalin művészettörténész nemrég olyasmit mondott (sajnos a neten nem érhető el az interjú), hogy totális zsákutca mai fejjel, de XIX. századi szellemiséggel emlékműveket csinálni. Ebben az interjúban Dávid valami olyasmit is mondott, hogy nagyon kell vigyázni szimbólumainkkal is, mert azok könnyen kiüresedhetnek, vagy egyenesen – akarva-akaratlanul – rossz kezekbe kerülhetnek, hogy a megszentségtelenítés lehetőségéről ne is beszéljünk.

Végül a kilencvenéves Dávid Katalin az akkor még csak készülő emlékmű kapcsán azt is elmondta, hogy napjainkban sokkal szerencsésebb lenne a XIX. századi heroizáló (hozzáteszem: durván giccses posztmodern színpadi díszletet idéző) megformálás helyett olyan emlékjelet állítani, ami széles értelmezési keretet biztosít mindenki számára, s nem akarja az emlékmű minden egyes fragmentumát a szánkba rágni.

(Sajnos Jelenits István írása sem elérhető, pedig ő még pontosabban és egyértelműbben fogalmaz)

A magam részéről Párkányi elkészült emlékművéhez most röviden csak annyit kívánok hozzátenni, hogy egy sosem (legfeljebb az Asterix képregényekben) létezett oszloprend, egy timpanonra hajazó szegecselt izé, egy irodai szövegszerkesztővel kiszedett szájbarágós szöveg (ceci n'est pas une pipe!?!), egy sasmadár, melynek 1944-es évszámmal (ugyancsak times new roman!) meggyűrűzött lába statikai okokból kínosan bénán áll, nos egy ilyen emlékmű még a XIX. századi előképekhez is brutálisan méltatlan. Hogy az egész monument összhatásáról, környezetéhez minimálisan sem illeszkedő brutalitásáról most ne is beszéljünk.

@bbjnick: ez ügyben nem vagyok kompetens. Esetleg fordulj Mécs Imre Szabadság téren rikácsoló feleségéhez.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.07.22. 11:27:54

@ALFI:
hát, készen még nem látta, vidéki birtokán tartózkodik. egyébként azt szokta mondani időnként, hogy a szabadságtérre nem megyek, mert ott vannak a huligánok.
viszont a kormányzó úr büsztjét szereti. csak okoz neki némi zavart. a minap azt kérdezi, -miután hallotta, hogy az önkormányzatnak írt dörgedelmes levelemre lecserélték a homokozó homokját- apa miért írt a kormányzó uraknak?
:)

S=klogW 2014.07.22. 12:09:16

@tauglich:

Elbeszélünk egymás mellett.

A konkrét, formai megvalósítást magam is szerencsétlennek tartom, de a magát a létét fontos fegyverténynek az átlag magyar szellemén terpeszkedő köd eloszlatásában.

Nem véletlenül tiltakoznak (keltik a gyűlöletet) az emlékmű _léte_ ellen egészen magas helyekről is - a valódi okot persze nem megnevezve a felbujtott csőcselékhadoszlopnak.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.22. 21:03:04

@S=klogW: egy mű gondolatiságának és jelképrendszerének immanens része annak vizuális megjelenítése. Tehát e kettő sehogyan sem választható szét egymástól.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.07.23. 10:05:47

@tauglich: De, elválasztható.

Maga érti is, hogyan; azért nem érti, hogy itt ez történik, mert nem tudja elfogadni, hogy a technikát még alkalmazzák és ráadásul arra, amire.

Ez ugyanis a "kicsit savanyú, de a miénk" és a "mi teljesítjük, amit megígérünk; ellenségeink most reszkethetnek" gondolkodásmódja.

PS. A betűtípus állítólag nem Times New Roman, hanem Baskerville. Nem mintha nem volna mindegy.

A szobrász nem tudja, milyen feliratot hogyan kell és hogyan lehet kőbe vésni, de ettől még természetesen tökéletesen alkalmas a nemzeti emlékezetet emlékművével formálni.
Hiszen nem a mesterségbeli tudás, a tehetség és efféle kispolgári, akarom mondani, bolsi maszlag számítanak, hanem az ideológiai megbízhatóság. Az pedig van.

Akár még gyárigazgató is lehet belőle. Vagy téeszelnök. Vagy bármi, tulajdonképpen. És bárkiből, természetesen, hiszen ott kell szolgálni, ahova az embert a párt küldi.

S=klogW 2014.07.23. 12:01:00

@Counter: Te végképp ne zólj bele, mert nem érted miről van szó.

@tauglich: Mondom, hogy elbeszélünk egymás mellett: Lépj már ki egy kicsit az esztéta szerepből a filozófusiba!

Ez a mű itt most valójában még nem magát az áldozatok emlékét szimbolizálja, legalábbis nem elsősorban, hanem azt - és akkor most a szádba rágom, mert értetlenkedsz -, hogy

a magyarság végre kiragadja a második világháború emlékezetét az egyoldalú, rasszista zsidó narratívából,

mely részben primitív bosszúvággyal telve, részben jól felfogott érdekből (lásd.: Holokauszt-ipar) a soá mentén választotta el az áldozatokat a bűnösöktől.

picur3ka 2014.07.23. 12:26:31

Mindkettőjüknek igazuk van. Randa, mint a világháború, de nagyon kellett.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.24. 08:04:23

@Counter: "De, elválasztható."

Nem, nem választható el. Lásd alább.

@S=klogW: egy köztéri emlékmű szellemisége – azon túl, hogy a köztéri emlékművek ritkán tekinthetők magasművészeti produktumoknak, hiszen nem is ez a céljuk – alapvetően határozza meg a kivitelezés minőségét, a megformálás esztétikai nyelvrendszerét. És ez visszafelé is érvényes. Amennyiben például pocsék a mű, akkor lehet bármennyire is releváns az üzenet, azt az adott emlékmű soha a büdös életbe nem fogja tudni közvetíteni. Tehát mégegyszer ideírom: az esztétikum, a gondolatiság, az emlékmű filozófiája, üzenete stb. stb. kéz a kézben jár egymással, együtt alkotnak egységes egészet.

Ha érdekel, kifejtem kicsit részletesebben (bár már korábban megtettem, többek között a posztban), hogy az esztétikumon túl miért gáz ennek az emlékműnek a gondolatrendszere.

gyalog.galopp 2014.07.24. 09:43:13

@tauglich:
Távol álljon tőlem, hogy esztétikai kérdésekről vitatkozzak, csak észrevételt teszek.

Azok trafálták el az emlékmű jellemzését , akik akár egyéb jelző mellett is szájbarágósnak nevezték.
Igen, az, szájbarágós, de ez benne a jó.
Képzeld el magad egy koreai turistának és idegenvezetőnek. Mennyit kellene magyaráznod idegenvezetőként pl. a vaskefe szimbolikáját egy koreainak?
Ezzel szemben , ha lefordítod neki az emlékmű címét már tudni, talán érezni is fogja miről van szó.

Az egyik legeltaláltabb köztéri szobrok egyike Nagy Imre szobra, csak egy baj van vele, hazudik. Nagy Imre nem az az ember volt, akit a szobor ábrázol.

S=klogW 2014.07.24. 09:50:06

@tauglich:

Ennek az emlékműnek kettős üzenete van: nemcsak (sőt mostanra már nem elsősorban) a múltról, hanem a máról üzen, egy narratívaváltásról.

Nem így gondolod?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.07.24. 11:16:12

@tauglich: Nem arról van szó, hogy nem érteném, miért tartható el nem választhatónak; arról van szó, hogy miért tartja elválaszthatónak az, aki annak tartja és kimondottan el is választja.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.24. 14:50:52

@S=klogW: Ha arra gondolsz, hogy jól odabasztunk a nyújork-telaviv tengelynek, hát ebből a szempontból totálisan kontraproduktív az emlékmű.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.24. 15:57:36

@gyalog.galopp: "Igen, az, szájbarágós, de ez benne a jó." – írod.

Még januárban írtam a fenti posztban: "politikai elitünk többnyire totálisan lenézi saját választói vizuális intelligenciáját, és az egyébként számos kérdésben pallérozásra szoruló történelmi tudatát. Ám a biztosnak vélt utat választva többnyire a zsánerszerű giccset részesíti előnyben, erőlteti rá köztereinkre, előidézve az egyre elhatalmasodó vizuális kuplerájt."

A magam részéről egyébként saját honfitársaim mellett a koreai turistában is látom azt a képessséget és kraftot, mellyel narratív és szájbarágós emlékműveken túl mást is képes értelmezni, sőt befogadni. Sőt el tudom képzelni, hogy az egyszeri koreai dob egy rendes hátast a mostani katyvasztól.

És csak egy példa. Egyik kedvenc kortárs emlékjelem a Kossuth téri 56-os sortűz áldozatainak emlékműve a földművelésügyi minisztérium árkádsora alatt (korábban ebben a posztban írtam róla: mandiner.blog.hu/2010/07/04/a_kossuth_ter_szobrai_kis_magyar_emlekmuszobraszat ).

Egyszer tanúja voltam, amikor egy feltűnően vidámkodó spanyol turistacsoport éppen ott sétált el, és hirtelen meglátták a kvázi falba fúródott stilizált bronz lövedékek véletlenszerű halmazát. Az első amit láttam a spanyolok arcán, az a hirtelen döbbenet volt, amit hamarosan felváltott valamiféle csöndes részvétnyilvánítás, hiszen nyilvánvalóvá vált számukra, hogy egy valamikori háborús jellegű konfliktus tragédiájának helyszínére léptek. Hosszú percekig járták körbe az árkádsor ezen részét, néhány csöndes megjegyzésen túl egy szó sem hagyta el az előbb még irgalmatlanul harsány emberek száját. Az 56-os emlékjelet egyébként semmi nem magyarázza egy magyar nyelvű eléktáblát leszámítva, és mint személyesen tapasztaltam, az egyszeri spanyol turista teljes mértékben vette és átérezte az objekt üzenetét és tartalmát. Szájbarágás nélkül.

Más. A vaskefét pont annak közhelygyüjtemény jellege miatt nem kedvelem: a rozsdás corten acél oszlopok ugyancsak véletlenszerű halmaza, melyek csillogó acél ékké egyesülve 56 fokos szöget zárnak be.

@S=klogW: mondjuk minden köztéri emlékmű születésének valós idejéről üzen, és gyakorta nagy ívben tesz a megörökíteni kívánt személy, esemény, szimbóleum stb. hiteles bemutatására. A Hősök tere szobrai is inkább állítanak emléket a millenium időszakának, a magyar szupremácia utolsó büszke évtizedeinek, mintsem Árpádéknak és jeles királyainknak. Itt az is beszédes, ahogy hatalomváltásnál úgy cserélték le a bolsik a Habsburg királyokat, mint más a sakktáblán a gyalogokat.

@Counter: ebben megint nem vagyok kompetens, hiszen már a poszt végén leírtam: "társadalmi és szakmai viták lefolytatása nélkül aligha lehet a köz javára tiszta lélekkel és őszinte meggyőződésből köztéren történelmi emlékművet állítani. Főleg nem olyat, amelynek jelentéstartalma politikai oldalaktól függetlenül vélhetően súlyosan megosztja a társadalmat; s legfeljebb a jelenleg hivatalban lévő kormányzat emlékezetpolitikájának paródiájaként, az államközi szerződés által védett szovjet emlékműre feleselő silány produktumként lesz értelmezhető."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.07.24. 17:51:20

@tauglich: Az idézett szöveggel egyet tudok érteni még úgy is, hogy van egy kincstári halogatás felhangja is amellett, hogy anélkül is, őszintén jó szándékúnak is értelmezhető.

Egyébként aki látta a Tanút, az kompetens a mindenkori magyar narancsokról alkotandó hivatalos értékítéleteket illetően.

HToma 2014.07.24. 20:18:10

Megnéztem a szobrot. Az előtte lévő hatalmas tükör a szoborhoz tartozik vagy az ellenzők tették oda? Rogánnak lehetne annyi esze, hogy az előtte lévő szökőkutat ("cigánystrand" ahogy egy ismerősöm mondta az ilyenekre) leállítsa.
Az a sas... Ránéztem és elröhögtem magam. Egyszerűen rémes. Nincsenek rá szavak olyan szinten elbaszott.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.24. 20:31:07

@HToma: Kb. a Honfoglalás volt ennyire elbaszott nemzeti(eskedő) "műalkotás".
(Komolyan felmerült bennem, hogy nem tényleg szándékosan rosszat akartak-e a kormánynak a kitervelői és tervezői?)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.24. 20:48:09

Ma láttam Párkányi Raabot (vagy hogy is hívják?!) beszélni a tévében. Azt mondta, hogy kompozíciója egy fohász. Számomra ezzel tökéletesen helyretette az alkotást. A vallásos művész megpróbálja egy megformálható vízióba sűríteni Istenhez szóló panaszát, kérését, hódolatát. Gyakran elég a megfelelő fogalom, hogy kontextusba helyezzünk valamit: Párkányi (számomra) kimondta ezt.

picur3ka 2014.07.24. 20:54:32

@tauglich:

"politikai elitünk többnyire totálisan lenézi saját választói vizuális intelligenciáját"

- Látod ott azt a fickót, nyíl van a kezében
- Látom
- Na az is olyan lusta, mint te vagy
- Az nem lusta, az szobor

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.24. 22:15:56

@bbjnick: "Ma láttam Párkányi Raabot (vagy hogy is hívják?!) beszélni a tévében. "

És az emlékművet láttad?
Nyilván nem. Pedig talán az lenne a perdöntő ebben a kérdésben.
Itt megnézhetsz erről a csodáról néhány képet. (Nem, nem liberálbolsi poszt.)
vastagbor.atlatszo.hu/2014/07/22/demszky_gabor_nemet_sas/

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.25. 06:55:22

@gyalog.galopp: közben beugrott a lehetséges közös nevező. Ez pedig a két háború között készült első világháborús emlékművek tömege, amelyek ez egyszerű turulos, vagy turul nélküli obeliszkektől a full pátoszos jelenetekig igen széles skálán mozognak. De valahogyan a kivitelezés és az esztétikai megformálás minőségétől, ill. milyenségétől függetlenül működnek ezek az emlékművek. Talán éppen azért, mert ezeket az emlékműveket nem az alispán, a vármegyei, a járási, vagy az akármilyen törvényhatóság oktrojálta rá az adott közösségre, hanem a közösség maga döntött arról, hogy mire véssék elesett szeretteik nevét.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.25. 07:19:15

@Counter: más. A betűtípusról. Állítólag Berling, ami print formában kifejezetten szép, de semmi esetre sem való kőre. Főleg úgy nagyon ronda, hogy csupa kapitálissal (nagybetűvel) szedték és még a szavak kezdőbetűi sincsenek kiemelve. Még az is nagyon zavaró, hogy nem egalizálták a szó- és betűközöket. Most olyan, ahogyan a szövegszerkesztő kedvére kidobta a mondatot.

A közeli Bazilikánál bő évszázada még tudták mi a dörgés, hiszen szép a betűtípus, finom és elegáns az egalizálás, jó az összhang a timpanonnal:

pctrs.network.hu/clubpicture/1/5/5/_/24398_homlokzata_a_budapesti_szent_istvan_bazilika_1505140_4843.jpg

míg Párkányi rémálmának kamu architrávján a magyarországi hivatalokból, orvosi rendelőkből stb. ismert, Wordben nyomtatott és bugyiba csúsztatott információs szövegek (IRODA, TOILETT (sic!), DOHÁNYOZNI TILOS!, 3. ABLAK, stb.) szövegeinek stílusa köszön vissza:

m.cdn.blog.hu/ma/mandiner/image/1407/szabadsag_ter_a_nemet_megszallas_aldozatainak_emlekmuve.png

Bell & Sebastian 2014.07.25. 11:53:11

@Hepci: Mi a gond, nincsen jól flambírozva?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.25. 11:57:59

@Bell & Sebastian:
Na ja, erről a csodáról már csak a flambírozás hiányzik, meg a műtejszín.
Esetleg tehettek volna egy flódnit Gábriel kezébe...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.25. 12:24:43

@Hepci:

Szerintem a háborgók, mocskolódok, hisztériázók, szardobálók is belátták, hogy ennek a meccsnek vége. Veszítettek, mert ők voltak a gyengébbek (konkrét esetben ez azt jelenti: nem volt igazuk). Az emlékmű pedig lassan, de biztosan, elfoglalja a maga helyét és betölti a maga szerepét: a német megszállás áldozatainak emlékhelye lesz.

Bell & Sebastian 2014.07.25. 12:37:46

@Hepci: Miután már a Mű szinte minden részlete kritika tárgya volt (betűtípustól a dupla birtokosszerkezeten át az alak skinjéig), újszerű meglátásokra van szükség.

A háttérben található welness műértő látogató valószínűleg megoldják az eddig felmerült esztétikai problémák többségét.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.25. 12:40:07

@bbjnick:
Megint gyengébbnek bizonyultak a tudjuk, milyen orrúak, BBJ?
Hát, szerintem ennek a sztorinak más az olvasata, inkább méltóságos Schmitt köztársasági elnök úréra hajaz (egyelőre).
Hogy lassan mi történik majd, azt nehéz előre látni, biztosan egyelőre egy kurzus jellegzetes fércművének tűnik a műalkotás. Hozzáteszem, a silány esztétikai kategória, bármely oldali elfogultságtól függetlenül is felismerhető.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.07.25. 13:18:34

@tauglich: Egyszerűen valami nagyon nem stimmel a felirattal. Ha tipográfus lennék, bizonyára tudnám is, mi; így csak annyiban vagyok biztos, hogy az egész sírva kéredzkedik le a kőről, annyira nem oda illő.

És valóban, mindenkinek a "szövegszerkesztővel készült" az első gondolata, aki ránéz. Annyira borzalmasan silány ez :-(

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.25. 13:44:37

@Hepci:

1) A különböző testrészfetisiszta izékkel máshol kellene próbálkoznod, nekem erre, mondhatni, semmi affinitásom nincs.

2) A Schmitt-ügy elég jó párhuzam. Volt egy öreg kádárkori démonmaszk-figura, aki mindenre jobban alkalmas lett volna, mint köztársasági elnöknek, a fidex mégis közt. elnököt csinált belőle. A Zellenzék ezt alkalomnak találta arra, hogy a rezsimet az öregen keresztül támadja meg. Felépítettek egy többelemű karaktergyilkos kampányt, a részeg gázolótól a plagizáló doktorig bezárólag több patront elsütve és addig nyomták, míg az egyik nem keltett kellő visszhangot. Végül Schmitt a rálapátolt töménytelen szar alól kimászott és lemondott és a fidex beültetett egy par excellence fidexkáder figurát a közt. elnöki székbe (akinél még Schmitt is alkalmasabb volt a feladatra).

A német megszállásos emlékmű igen hasonló sztori. A fidex bedobott egy vakötletet, amit a Zellenzék könnyen támadhatónak talált és nyomban egy többelemű (történeti hitelesség, erkölcsi aspektusok, esztétikai vonatkozások stb.) botránykampányt indított ellene. Annyit bizonyára elértek, hogy az emlékmű didaktikusabb lett, mint az alkotó eredetileg tervezte, valamint, hogy nyilvánvalóvá tették ország-világ előtt, hogy "felháborodásuk" álságos és kifogásaik átgondolatlanok, ad hoc jellegűek és legnagyobbrészt megalapozatlanok. Ugyanakkor a hisztériával, ricsajjal fölkeltették azok figyelmét is, akik nem voltak a kérdésre ráérzékenyülve és ma jóval több híve van az emlékműnek, mint a cirkusz nélkül le(het)ne.

3) lásd: 2)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.07.25. 13:56:26

Lányi András a bbjnick-jelenségről.

"A másik oldalon ott találjuk a háromszorosan frusztrált antiszemitákat. Frusztráltak, mert kisebbségbe szorultak, és valami olyasmit észlelnek, amit a „megtévesztett” többség nem akar észrevenni, nevezetesen, hogy a nemzetsors és a személyes sors valamennyi kudarcáért a zsidók felelősek. Frusztráltak azért is, mert sokuk számára a gyűlölet kárpótlás csupán önazonosságuk hiányosságaiért, az életpálya kudarcáért. Azt hiszem, azért kell gyűlölniük másokat, mert nem tudják eléggé szeretni önmagukat, övéiket. Miért nem tudják? Mert nem sajátították el a magukénak vallott hagyományt, mert nem élték át a mieinket, a nemzeti vagy egyéb közösséget egyesítő vállalkozás katarzisát, mert atomizálódott társadalomban élnek, annak is a perifériáján, vagy éppen ellenkezőleg, meg nem értett prófétái a nemzet elárult ügyének. Végül frusztráltak azért is, mert fogcsikorgatva bár, de bizonyos mértékű türelmet kell tanúsítaniuk halálos ellenségükkel szemben."
liget.org/cikk.php?cikk_id=2946

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.25. 14:44:01

@bbjnick:
Úgy érzed, ha valamit - bármiért, intenzíven - támadnak a zidegenszívűek, jobban mellé áll a békemenet?
Egyszerű s nagyszerű (gondolat).
Erre a logikára még számos fideszes ország(sz)építő ötletet lehet alapozni. :)

picur3ka 2014.07.25. 14:47:39

"Lányi András a bbjnick-jelenségről."

Már azt hittem hirtelen, Lányi írt valami blogpszichológiai tanulmányt, profilírozván a nikkeket.

Érdekes különben, mennyire dívik a profiling az anti-szemitizmus kutatásának tudományában.

Ebből gondolom doktorálni is lehet: az anti-szemita definiálása, besorolása, taxonómiája, alfajai, stb.

picur3ka 2014.07.25. 14:49:26

@Hepci:

Ez kérlek, napi gyakorlatában évek óta megfigyelhető tény.

picur3ka 2014.07.25. 14:59:32

@Hepci:

Ne trágárkodjék, mer' még válaszolok, oszt engem rúgnak ki. Mer' ahogy én káromkodok, nem tud úgy senki, szóval moderálja magát, ha velem beszélgetne.

Az utóbbi évek társadalmi jelenségei világosan mutatják, hogy nagyon kell. Ettől függetlenül magának lehet, hogy nincs igénye rá, meg véleménye is lehet.

Viszont a förtelmesen fájdalmas, fészkes fökete, felülről fúvató furunkulus fene fingassa meg az összes demonstrálót!

Bell & Sebastian 2014.07.25. 15:09:40

@picur3ka: Még ha tudna profilírozni Fifi, de nem tud. Egyetlen mintája van, önmaga és az elbaszott sorsa, amiből már nem tud kijönni. Így kezelje, részvéttel és szánalommal, mint a falu bolondját. Ha már végképp elszemtelenedett, odébb kell rúgni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.25. 15:14:02

@picur3ka:
Hogy a fenébe lehet innen kirúgódni? :)
Számos őrjöngő elmebeteget látok nap mint nap...

picur3ka 2014.07.25. 15:29:58

@Hepci:

Áh, az egy darab törzstag, mondhatni, a blog esszenciája, 600 nikkel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.25. 15:44:44

@Hepci:

"Úgy érzed, ha valamit - bármiért, intenzíven - támadnak a zidegenszívűek, jobban mellé áll a békemenet?" ---kérdezed.

Azt nem tudom, azt a békemenettől kellene megkérdezned, de azt tudni vélem, hogy a Zemberek többsége nem fanatizált és hiszterizált, tehát inkább hallgat a józan eszére és a józan érzékeire, mint a botránykampányokra.

Szívesen olvasnék például egy tisztességesebb közvéleménykutatást a közvélemény a németmegszállásos emlékművel kapcsolatos közvéleményéről --- de, ki tudja, miért, nem találok?!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.25. 19:15:16

@picur3ka:
Áh, nagyon remek lenne, ha az összes itteni elmebeteg megnyilvánulás forrása az 1 szem Alfőmérnök lenne.
De nem így van, ráadásul Alfőmérnök pont nem is tűnik nekem elmebetegnek.
Mindössze nem tudta szegény feldolgozni alapélményét, a kiűzetést a Paradi... - lófaszt, a Jósdáról.
Ez a feldolgozási zavar mély nyomokat hagyott benne.
Pedig van ennek egészséges processzusa, pl. leírja, hogy Loxon 1 faszomfütty, oszt' kész is van a dolog. Meg igazság is lenne benne, alighanem.

picur3ka 2014.07.25. 21:38:33

@Hepci:

Engem az Alfa kirúgása a Jósdáról téma nem érdekel. Akármelyik nikk nyomatja is.

Bell & Sebastian 2014.07.25. 21:55:07

@tauglich: Kösz a linkeket, Jelenits István atya álláspontja kemény és egyértelmű. Alighanem Borókai Gábor régi barátja lehet, ha vette a fáradságot arra, hogy ennyire didaktikusan kioktassa.

Az a gondolat tetszik, hogy csak civil kezdeményezésre és közadakozásból állítsunk szobrot, ne közpénzen.
Ami egyébként régi katolikus hagyomány.

Hogy aztán az ilyen szobor körül is kitört volna-e a parasztgyalázat, arra is van egy meglátásom.

Bell & Sebastian 2014.07.25. 22:00:30

@Hepci: Maga téli álmát aludta az események alatt vagy csak törlődött a memóriája? Mondjon akár egyetlen példát az ilyen, nótárius zaklatóra, aki egyben provokátor-bábművész.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.07.25. 23:36:28

@picur3ka: Mondjuk Lányi azt kihagyta a hajszál híján tűpontos diagnózisából, hogy a bbjnick-féle frusztrált antiszemiták minden erejükkel azon vannak, hogy tagadják az antiszemitizmusukat, sőt, magának az antiszemitizmusnak a létezését. (És ezen meggyőződésükben az sem ingatja meg őket, hogy a B&S-ek, minden lehetséges fórumon effektíve nem csak, hogy antiszemita, de kifejezetten náci nézeteket vallanak és hangoztatnak.)

gyalog.galopp 2014.07.25. 23:38:59

@tauglich:
Volt egy turul szobor, aminek a karmai közé szilikon testrészeket raktak.
Hidd el , tökmindegy hogyan néz ki az emlékmű, ha " német megszállás " felirat van rajta.
Valahova már leírtam, a német megszállás több millió magyart érintett, akik visszaminősültek idegen államok másodosztályú állampolgáraivá.
Csak úgy mellesleg , úgy tűnik mégsem eléggé szájbarágós az emlékmű.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.25. 23:42:17

@Bell & Sebastian:
Nem vagyok itt állandóan és nem figyeltem az eseményeket annyira, hogy határozott véleményt formáljak Alfőmérnök ellen vagy mellette.
Nekem túlzásnak tűnik, ahogy itt páran bánnak vele.
Miközben magam is tapasztaltam, hogy az őt felheccelők se decens úriemberek, Loxon (úr?) pl. engem is kitiltott, mikor tán harmadszor írtam 2 mondatot a Jósdára, s nyilván nem voltam kellően tiszteletteli (?) a hely szellemi istenei (?) irányában. Pedig nem volt szándékom senkit se megbántani, trágár se voltam, etc. - és természetesen nem is emlékszem, mit írtam. Ráadsául nem trollkodom és nincs 68 nicknevem, ott a telefonszámom a blogon, bárki felhívhat, ha baja van velem.
No, ezek alapján akkor megállapítottam, hogy Loxon (úr) 1 faszomfütty.
De részemről itt meg is állt a történet, ha valaki még akar valamit, pl. seggberúgást, hívhat nyugodtan.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.07.25. 23:57:10

@Hepci: Egy elmebetegnek egy normális, ép elméjű ember elmebetegnek tűnik. Ilyen egyszerű a magyarázat B&S rágalmaira, becsületsértéseire.

Bell & Sebastian 2014.07.26. 00:55:25

@Hepci: Akkor beleesett a szórásba, mint suszter neje. Az igazság bajnokának azért esze van, nem buzerálja azt, aki venné a fáradságot arra, hogy szarrá perelje vagy pofán vágja.

Ilyet mi egy HHHH -nyomorékkal nem teszünk, amit alaposan ki is használ, már az első perctől kezdve.
Csak egy nagypofájú nick(ek) a sok közül, civilben lúzer, aki itt vesz elégtételt sorsáért.

2014.07.26. 02:00:56

@Lion K: Csak ismételni tudom magam, sajnos :( :D

@HToma: Igen, ez egy undorító fos förmedvény lett.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.07.26. 11:27:52

@Bell & Sebastian:
érdekesen pofátlan stílusban ír ez jelenics. igazi eszdéeszes.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.07.26. 11:31:52

@tauglich:
ezt a dilis vénpinát komolyan hivatkozta? :)

picur3ka 2014.07.26. 12:59:45

@tauglich:

Sok harmatos ökörséget hord össze ez a Jelenits, hallja. Állításainak egy jelentős része valótlanság, mondhatni, hazudik.

Két vitaindító képességű gondolat van a cikk végén, egyik sem tőle származik, hanem idézet.

picur3ka 2014.07.26. 13:07:32

@Bell & Sebastian:

A kettős birtokosszerkezet írások is erről szóltak? Istenem, mekkora szó szerinti trollkodás!

Bell & Sebastian 2014.07.26. 13:23:09

@jm padilla: Biztosan van emögött más is, amit nem ismerünk. És valóban, ilyen a stílusa, van olyan pap, aki karddal mászkál, hogy leverje a tévelygőket.

@picur3ka: Bizony, a kakára is csomót kötnének az igazukért.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.26. 18:58:38

@jm padilla: érdekes, hogy a néhai Grifttel négy évvel ezelőtt még mennyire egyformán gondolkodtunk a kortárs köztéri emlékművek problémájáról:

"egy szobor ami szar, ábrázoljon akármilyen faszagyereket, többet árt, mint amit használna a témájánál fogva."

Ezzel a mondatoddal még most is maximálisan tudok azonosulni, ahogyan azzal a kommenteddel is, ahonnan idéztem:

mandiner.blog.hu/2010/07/04/a_kossuth_ter_szobrai_kis_magyar_emlekmuszobraszat/full_commentlist/1#c10376493

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.26. 21:07:42

@Hepci: Loxont azért nem intézem el annyival, hogy egy faszomfütty, mert nem teljesen tartom annak.
Jó a stílusa és a humora, és bizonyos területeken tiszteletre méltó a tájékozottsága és olvasottsága. Más kérdés, hogy úgy tűnik, komoly jellembeli hiányosságai vannak. De ettől még számomra érdekes jelenség, kis híján találkoztunk is már, valószínűleg, ha ez megtörténik, másként alakulnak a dolgok; ugyanis a paranoid képzeteit csak olyan nickekre vetíti ki, amelyek működtetőit nem ismeri személyesen. (Téged is azért küldött el, mert akkor éppen minden általa nem ismert nicket Falafel másodnickjének képzelt.)
Nem gondolom, hogy orvosi eset, egyszerűen csak jellemgyenge és vannak paranoid dolgai.

B&S tényleg orvosi eset, akit mutogatni kéne, nem is vitáznék vele, a nézeteit ugyanis egyszerűen szánalmasnak tartom, de annyira nem vagyok hülye, hogy ha valótlanságokat terjesztenek rólam (a nickemről, vagy a valós személyemről), azt szó nélkül hagyjam. Azt nem egészen értem, hogy általam értelmesnek gondolt emberek miért nem annak látják B&S-t, ami, de mondjuk ennek a kérdésnek max. olyan jelentősége van az életemben, mint annak, hogy a szomszéd macskája hány szőrszálát hullatja el naponta.

Bell & Sebastian 2014.07.26. 21:13:22

@ALFI: Hát ne markold erősen, akkor nem hullatja.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.07.26. 21:41:59

@tauglich:
ez természetesen most is igaz. csak hogy ez az egyébként dilettáns cucc rég kilépett ebből a kategóriából. ritka az ilyen, de mostan ez van. és ezen nem segít az eszdéeszes jelenits és a dementált vénasszony áldozati véralgebrája sem.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.07.26. 22:13:00

@jm padilla: és tudja mi van? illetve ha tudná, nem esztetikaiágálna. a szobor háborús szimbólum és negatív szakrális tér lett -ha már grift kitűnő szövegét idézte- és nem az állítók szándékai okán, hanem az ellenség miatt. talán tudja, háború van. ha maga nem is tudja, de a tiltakozók igen. a rendszer mindent elvesz tőlük. az ő mindenük a megmondás kizárólagos joga. és most itten állnak előjogaik nélkül, lecsupaszítva, és annak látszanak végre, amik. bolond vénemberek és vénasszonyok. el tudja maga képzelni milyen gyűlöletet érez az egykori szent, mécs imre, mostan? :)
és ahogy ottan állnak lelkileg lemeztelenedve, jól látszik mellettük társuk, aki mindig is velük volt, a sátán.
és átkot szórnak. ottan járok el szinte minden nap, tátom a szobor elé hordott szeméthalomba szúrt varázsrontásokat tartalmazó szövegeiket. pl.: viktor, ez az emlékmű lesz az átkod, vagy: hitler, sztálin, rákosi, orbán, egy a tábor, egy a zászló, stb.
ebben a helyzetben nem undorkodhatunk az emlékmű szarságán, ahogy egy lövészárkot sem esztetikai szempontból fitymálunk, ha már egyáltalán.
minden nyilvános kritika egy tojás a lendülő kézben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.26. 22:20:40

@ALFI:
Nézd, aki engem Falafel másodnickjének képzel, az simán elmebeteg.
Ott van a nevem, a címem és a telefonszámom a blogomon.

gyalog.galopp 2014.07.27. 06:51:14

@tauglich:
Nekem meg az jutott eszembe, mi lenne, ha a közös nevező a " megszállás" lenne, nem az ilyen, meg az olyan megszállás, hanem csak úgy mindenmilyen megszállás.

Akkor nekünk esne tatár, török, orosz , német, kelet, nyugat, vagy nem lenne semmi?

Szerintem nevezzük " idegen megszállás áldozatai " emlékműnek, még lehet változtatni, hiszen fel sincs avatva...

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.27. 08:28:31

@jm padilla: ugyan milyen háború? Mécs, Lendvai, Demszky és az összes tróger már réges régen, ráadásul saját jogon írta ki magát a honi közéletből. Ahogyan a szellemi holdudvar is, Konráddal és Hellerrel az élen. Az ún. civilek egy része pedig gyaníthatóan még csak nem is definiálta, hogy egyáltalán, mi ez a szobor. És te ezek ellen háborúzól? Bolhák ellen ágyúval? Ha nem lenne ez az elbaltázott szoborállítás, nem is hallanánk a hangjukat.

Meg hogy jönnek ide a lövészárkok? A lövészárok egy funkcionális cucc, ahonnan támadni lehet, meg az életedet védheted. Ez az emlékmű még funkcionálisan sem fog működni (fel sem avatják, fel sem szentelik). Ráépítették egy mélygarázs lehajtójának mellvédjére, közvetlenül előtte pedig egy gyér, de folyamatos forgalmú út halad el. Ha virágot akarsz odatenni, kis túlzással fel kell kapaszkodnod az építményre, ha jön egy autó. Aztán ott van az a fasza lépésérzékelő szökőkút, ami azon túl, hogy roppant népszerű a nyári hónapokban, félig még be is takarja az emlékmű frontális nézetét. Vajon ebben a formában és ilyen feltételek mellett, milyen megemlékezésre alkalmas ez a helyszín?

Hogy Dávid Katalint miért linkeltem? Mert hozzád hasonlóan elkötelezett híve a jelenlegi kormányzatnak, ergo egy csónakban eveztek. Ráadásul tetszik, nem tetszik, Dávid a kormány kulturális hátországának egyik grande dame-ja, és ebből a pozícióból bírál. Megjegyzem, egyedüliként.

@gyalog.galopp: őszintén méltányolom és becsülöm az igyekezetedet, de például Mohácsnak már emléket állítottunk Mohácson, 1849-nek Aradon van két emlékműve, a Szabadság téri szovjet emlékmű pedig, bár ott is magyaráz egy felirat, valójában a szovjet megszállást szimbolizálta mindig is.

Én inkább a 2. magyar hadseregnek állítanék emlékművet, szégyen ugyanis, hogy ilyen a mai napig nem született. Ráadásul a legtöbb magyar család ilyen-olyan hovatartozástól függetlenül érintett volt abban a tragédiában.

gyalog.galopp 2014.07.27. 08:37:11

@tauglich:
ahol megszállás van, ott kollaboráns is akad

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.27. 08:47:20

@gyalog.galopp: nyilvánvaló. De ez most hogy jön ide?

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.07.27. 09:06:33

@tauglich:
most velem is elbeszél egymás mellett. minden esztétikai kifogása igaz. de mostan ez már nem számít.
a háború? hát ha maga szerint a hétfejű sárkány első feje levágása után leülhetünk pihenni, hát lelke rajta.
a miniszterelnök úr megmondta /ha nem is így, de ezt gondolja/ antiliberális államot építünk. ez pedig háborúval jár.

egy csónak. rákaifilippel is egy csónakban evezünk. még ha ehhez dedalon is kell. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.27. 10:17:56

@jm padilla:
No de minek evezni egy ilyen csónakban?
Elég, ha a Filip evez.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.27. 10:24:36

@jm padilla: még hat feje lenne annak a sárkánynak? Kötve hiszem. :))

És ki beszél itt pihenésről? Egy rosszul megnyitott frontvonal van. Mert én még senkit nem láttam a hinterlandból – talán Schmitt Máriát leszámítva –, aki támogatná a vezérkart szoborügyben. Még jelentkező sincs, aki felavatná.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.27. 10:38:23

@Hepci: Lehet, hogy nem nézett utána, vagy ha igen, azt is hamisításnak gondolta. Egyébként különbséget tennék paranoia és paranoid személyiségzavar között, ezt a különbséget az orvostudomány is ismeri, nem tudom, pontosan milyen terminológiát használ, nem vagyok orvos. A B&S nevű fickó képtelen megszabadulni a kényszerképzeteitől (ráadásul úgy tűnik, 20 éve jelen van a neten az elmebeteg szövegeivel), Loxon legalább kételkedik bennük.
De hogy derüljünk egy jót, kigyűjtöttem néhányat Loxon paranoiás komentjeiből:

"
@gloire: Én a kötözködési és direkt provokatív hajlamot már konfliktusgenerálásnak tekintem (kivétel, ha a humor és bölcsesség e tekintetben felülmúlja a provokatív jelleget). Ez a száraz, buta provokatőrség benne volt Hepciben, és benne van Sklog akármiben. Direkt provokatív, ha tudja, hogy senki nem kér például a szexuális exhibicionizmusából, és mégis előhozakodik vele, vagy ha tudja, hogy nem szeretjük a magánszemélyek facebook-profiljára való linkelést, és mégis csinálja stb.

Persze, lehetne még más alapon is szelektálni, de nálam alapvető szempont, hogy valaki ne sértse meg folyton a közösség etikettjét. Ha megsérti, és ezt tudja, akkor azzal azt jelzi, hogy fittyet hány rá, és a többiek rovására szórakozik. Ez alapján szelektálok.

Loxon · konzervativok.blogspot.com 2012.12.21. 21:34:39
@Tündér_Lala: @Boltzmann: Már bocs, Lala, de maga komolyan elhiszi ennek a toprongylelkű Alfő-Falafel párosnak, hogy valaki is „szemét” volt velük? (Hogy Boltzmann-félék készpénznek veszik, azon nem csodálkozom). Nem arról van szó, hogy „semmi sem indokolhatja” vagy hogy „pillanatnyi düh”, ez már az ő koholmányuk, hogy itt egyáltalán szemétség történt. Őszintén szólva még azt sem tudom elképzelni, hogy az ürügyük micsoda erre a hamisításra...

Loxon · konzervativok.blogspot.com 2012.12.22. 09:34:38
@picur3ka: „Pont ugy hangzik, mint Falafel zsido con-artista nekem.”

Nekem is. Van még valaki a blogon, aki nem az ő alkotása? (Néhány általam személyesen ismert illetőt leszámítva.) "
delphoijosda.blog.hu/2012/12/13/xxvi_540/full_commentlist/1#c18615617

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.27. 10:40:51

@jm padilla: Bocs, hogy közbeszólok, de mi lesz, ha eltűnik a szeméthalom a szobor elől? Mert akkor nem nagyon lesz min örömködnöd, hisz csak a szobor lesz ott.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.27. 10:42:56

@tauglich: Schmitt helyett Schmidt Mária. Pali bácsi összezavart.

gyalog.galopp 2014.07.27. 11:13:02

@tauglich:
az értetlenkedés rutinját évtizedekkel ezelőtt szereztem meg, néhány éve nincs rá szükségem
Majd elmondom, ha tényleg érdekel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.27. 11:26:47

@ALFI:
Nem köll már ezekkel foglalkozni.
Nem volt szép, rég volt.
Loxon meg 1 faszomfütty, ez jól látható az idézett szövegből is. :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.27. 11:36:12

@gyalog.galopp: válaszként írtam neked már létező mohácsi, aradi, meg budapesti emlékművekről, mire te jössz nekem a kollaboránsokkal.

Három napja reflektáltam egy másik felvetésedre itt: @tauglich: , amire azóta sem jött válasz. Most cicázni akarsz velem? :))

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.07.27. 12:12:28

@ALFI: tudja mi lesz? mindig megkérdezem a jányomat, ha arra járunk: emlékszel, mikor itten randalíroztak a huligánok? akkor még kicsi voltál, nem akartam így egy az egybe', de ezek nem szimpla huligánok voltak, hanem a sátán foglyai....és ilyesmik. :)

picur3ka 2014.07.27. 16:09:18

Ti miért gyűltetek ide?

Látványosságot csináltatok a nyomorúságotokból. Nyilvánosan magatok alá vizeltetek, megfertőztétek magatokat azzal, ami a szátokon kijött, hullátgyaláztatok és megköveznétek az Úr hírnökét.

Idegyűltetek, bizonyítani, mert nem tehettek mást, hogy titeket nemcsak a Gonosz szolgájának tartanak, hanem azok is vagytok.

gyalog.galopp 2014.07.27. 18:02:51

@Disznóvári:
szerény megítélésem szerint Hepci egy kis szarvasgombának jobban örült volna tőled.

Bell & Sebastian 2014.07.27. 18:48:33

@gyalog.galopp: Gondolja, hogy kitúrja és átadja a gazdának? Nem olyan sertésnek született.

picur3ka 2014.07.27. 22:58:24

Mit disznókodnak mán megint mindenütt?

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.31. 08:03:04

@tauglich: Mondjuk ez a Dávid Katalin tényleg vérciki.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.31. 08:17:57

@ALFI: ebben a kommentben padillának leírtam, hogy miért linkeltem az interjút: @tauglich:
Egyébként pedig ez a mai magyar jobboldal, a mostani kormányzat kuturális hátországa. És Dávid Katalin még a jobbak közé tartozik.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.08.01. 08:17:36

@ALFI: igen, ez baromira lehangoló.

Viszont érdekes fejlemény, hogy a Műcsarnok műv. igazgatója az a Szegő György lesz, akit szakemberként eddig mindkét oldal rendre elfogadott (Gerle Jánossal sok közös dolguk volt). Egyébként ő a kurátora a most látható műcsarnokbeli építészeti szalonnak:

inforadio.hu/hir/kultura/hir-655992

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.08.01. 17:16:19

@tauglich: Nem ismertem a fószert, de jó választásnak tűnik.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.08.01. 23:12:08

@ALFI: a jelenlegi körülmények között (Fekete-féle MMA alá rendelt Műcsarnok) szerintem is rendben lesz a dolog.