Kommentszűrés
’14 jan
20
16:01

Paskai László: Az űrt, ami a lelkekben van, be kell majd tölteni

Írta: Redakció

Az új egyházi törvénnyel a visszaéléseket akarták megszüntetni. De egyébként mindenki lelkiismerete szabad! – mondja Paskai László. A nyugalmazott bíboros, volt esztergom-budapesti érsek és prímás bujkált a nyilasok elől, aztán 1950-ben a kommunisták miatt fiatal ferencesként majdnem az utcára került. Most az egyházügyi törvényről, a hittanoktatásról, a vatikáni szerződés módosításáról, Mindszenty József boldoggá avatásáról, a vatikáni keleti politikáról és a csángó misézésről is beszélt a Mandinernek.

„Más az amerikai, európai, indonéz egyház. Az európai egyház komoly próbatételnek van alávetve a szekularizáció miatt, ami most elural mindent az emberek gondolkodásában. Az én véleményem szerint előbb-utóbb ez változni fog, és azt az űrt, ami az emberek lelkében van, be kell majd tölteni, és akkor majd a kereszténységnek is meg lesz majd a maga pozitív hatása az emberek lelkében. Kétezer év alatt az egyház életében bőven voltak hullámhegyek és hullámvölgyek. Most épp Európában hullámvölgy van, de jön majd a hullámhegy is.”

Szilvay Gergely interjúját Keresztény.mandiner híroldalunkon olvashatják.

Címkék: interjú egyház hit keresztény katolikus Vatikán Paskai László

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr565772244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.01.20. 16:54:10

Nagy megtiszteltetés volt az Érsek Úrtól egy nyaklevest kapni, ugyanis a bérmálási krizmához ez valaha kijárt.
Isten tartsa meg hitben és egészségben!

vantaan 2014.01.20. 17:14:12

@Bell & Sebastian: .... szerintem ,ha kéred most is megadja bármely pap.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.20. 18:37:12

Paskai te mit tettél a kommunista diktatúrában?

Botond99 2014.01.20. 19:12:42

Nem örülnék neki, ha a lelkekben lévő űrt az egyházak töltenék be. Elég volt a nyomulásból, hagyják békén az embereket!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.20. 20:33:26

@Botond99: igazad van, engem a múltkor tarkóra szegezett pisztollyal kényszerítettek a misére

tarackos 2014.01.20. 22:09:29

Így van Laci! Gyilkoltatok, buzultatok, megrontottatok de majd ezt is elfelejtik, mondja a hullámvölgy/hegy...

kispufi 2014.01.20. 22:18:41

@Botond99: az űr legyen veletek. (kinek a pap, kinek a papné. de azért óvatosan légy büszke erre)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 08:05:08

"Az új egyházi törvénnyel a visszaéléseket akarták megszüntetni."

S az eredmény: sikerült egy még rosszabb egyházi törvényt létrehozni.

vantaan 2014.01.21. 08:15:52

"Most épp Európában hullámvölgy van, de jön majd a hullámhegy is.”

Nem hullám völgy van ,hanem gödör!!!
Egy mély mély gödör! S ezt a gödröt többek közt Ön és püspök társai ásták! S most is ásnak .... Erdő Péterrel együtt.
S ebből a mély gödörből Önökkel már nem lehet kimászni. Kell a segítség ....most még csak lelki segítség amit Ferenc pápa és a Biblia meg is ad ,de remélem Ferenc pápa tényleges ,kézzel fogható segítséget is megadja ....pl. új püspökök kinevezésével s a maiak felelősségre vonásával.
.... mert We are the church!

Szúrófény 2014.01.21. 11:13:51

@tesz-vesz: háborúkat levezető nem egyszer "szent" királyok, az Amerikát kirabló konkvisztádorok, a rabszolga-vadászgyarmatosítók, a világháborúkat kirobbantók és végig csinálók, mind-mind a fehér, az európai ember, a keresztény nemzetek képviselői. A 20. századi folytatások: Hitler és Sztálin megsemmisítő táborai is, Hirosima és Nagaszaki borzalmai is, mind ebből a kultúrkörből eredtek. E borzalmak kigondolói mind - még Marx is! - "eltörölhetetlen jeggyel" megjelölt, megkeresztelt keresztények. A tőkés társaságok is, a harmadik világot nyomorba döntők is - java részükben - "keresztények".
Másodikul azok, aki a Pártállam indítására létrehozták a Békepapi Mozgalmat. Harmadikul, akik megrettenve a maguk és sokak várható szenvedéseitől, elindultak a Pártállammal egyezkedés útján.
Negyedikül azok, akik nem utasították vissza a titkos rendőrök ajánlatát: ha nem akar börtönbe kerülni, írja alá, hogy információkat gyűjt számunkra, s ha valakinek
elpletykálja ezt az államtitkot, akkor annak megsértésért tíz év börtönt kap. Mindezen
személyi lépések következtében az ÁVO úgy sétált köreinkben, mint saját palotájában.
Bulányi György "atya" kifecsegése!

Kandeláber 2014.01.21. 12:51:29

Remélhetőleg a patkányforradalmárok, majd a nyilasok aztán megint a kommunisták által vegzált Mindszenty Józsefet nem veszitek a szátokra, bosi-ivadékok.

Bell & Sebastian 2014.01.21. 16:21:12

@Szúrófény: Mit tud, ezek közül melyikből lett oltárkép?

@vantaan: Szó mi szó, adhatott volna nagyobbat is.

@tesz-vesz: Maga szerint kollaborált a kommunistákkal és vezette a békepapok menetét? Mert szerintem nem, el ne higgye, amiket írt róla a kommer sajtó.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.22. 10:30:52

@Bell & Sebastian: szerintem igen, ezért avat horthy-szobrot antallal, és ezért nézi le, ezért akarja kirúgatni ugyanezért (!) hegedűst

Bell & Sebastian 2014.01.22. 11:36:29

@tesz-vesz: A kalocsai egyházmegyét akárkinek nem adják, ha azt mondanám, hogy a belső elhárítás feje volt alárendelt szervezettel, nagyon meglepődne?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.22. 11:54:06

@Bell & Sebastian: belső elhárítás feje volt paskai?
és a kommunista államtól kapta a fizetését, vagy rómától?

akkor csak színleg hódol be most a posztkomcsiknak? nagyon ravasz, átveri őket, meg minket is!