Kommentszűrés
’14 jan
20
07:01

Hogy ne tévedjen el a lovas – Szempontok az első világháború centenáriumára

Írta: csunderlik.péter

fortepan.jpg

A súlyosbodó szifilisztől és a nemzethalál víziójától gyötört vátesz, Ady Endre Az eltévedt lovas című versével jelezte 1918-ban, hogy valahol nagyon utat vesztettünk; és eztán már csak üdvözletét küldte a győzőnek, hogy „ne tiporjatok rajta nagyon”.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes tavaly márciusi kézdivásárhelyi lovas bevonulását figyelve nem vagyok benne egészen biztos, hogy legfelsőbb szinten minden rendben lesz „szakmailag” az első világháború centenáriumának állami megemlékezéseivel, ezek üzeneteivel. Elsődlegesen a szoboravatásokra, utcanévcserékre, a köztársasági és miniszterelnöki, miniszteri, államtitkári beszédekre, tehát a szimbolikus politika autentikus reprezentációira utalok; hiszen ezek járják körbe a híradásokat, nem például a Mandiner Romsics-interjúja.

A nyugati megközelítések is nyugtalanítóak ezúttal. Gondolok Michael Gove brit oktatási miniszter kijelentésére, miszerint itt az ideje, hogy leszámoljunk az első világháborús „baloldali” mítoszokkal, például a Fekete vipera negyedik évadában vagy a hatvanas évek végén rendkívül népszerű Oh! What a lovely War! című musicalben – utóbbinak történész konzultánsa a harmadszorra magyar történésznőt feleségül vevő A. J. P. Taylor volt – megjelenített defetista maszlaggal. Gove szerint az első világháború nem „félresikerült mészárszék” volt és nem tudatlan politikusok és sötét tábornokok – by the way: Sir Douglas Haig kiköpött Bencsik András – küldték pusztulásba megtévesztett katonáikat; hanem a brit katonák igenis tudatosan a hazáért és a királyért küzdöttek a somme-i csata poklában, az Európát fenyegető németek ellen. Már csak az „istentelen hunokat” kellett volna hozzátennie. Jönnek vissza a keresztre feszített katonák és a levágott mellű apácák?

Egy olyan ország oktatási miniszterétől, amelynek köztévéje a Szomszédok helyett a Monty Python Repülő Cirkuszával járult hozzá az egyetemes emberi kultúrához, de említhetjük a mai napig példaértékű 1964-es huszonhat részes The Great War című dokumentumfilm-sorozatot is, több önreflexiót várhatnánk. Efelé haladna az első világháború centenáriumi újragondolása? A gazdasági válság felerősítette euroszkeptikus légkör – megjegyzem, a német gazdasági dominanciájú Európai Unió előképét leginkább az 1916-os Mitteleuropa-koncepcióban találhatjuk meg – az első világháború nacionalista jellegű újraértelmezései felé mutat, ahol minden nemzet jogos önvédelemként cselekményesíti a saját első világháborús szerepvállalását. Kell ez?

Nem muszáj hősnek lenni

Ezért néhány alternatív szempontot fogalmaznék meg. Nem kell Ady-kaliberű vátesznek lenni ahhoz, hogy kijelentsük: a 2014-től kezdődő ünnepélyes megemlékezések mind a tényleges, mind szimbolikus térben elsődlegesen az 1920-as évektől emelt „hősi halotti” emlékművek körül fognak lokalizálódni. Noha az első világháború vonatkozásában a „hősi halottság” mítosza különösen problematikus. Egy olyan „nagy háborúról” beszélünk, ahol statisztikailag a sebesülések 85 %-át a tüzérség okozta. A sebesültek testéből több csontot és fogat távolítottak el, mint repeszt. A gránátoktól szétrobbanó katonák ugyanis telibe kapták bajtársaikat. Hősies ez? „Nem muszáj hősnek lenni, ahol nem lehet” – írta József Attila. Még ha az első világháború első magyar áldozatainak története, a Belgrád és Zimony közti vasúti hidat védőké, kifejezetten adja is magát a hősies cselekményesítésre. (Noha Kovács Péter és társai kultusza valósággal kínálja magát a történészi dekonstrukcióra.) De ez a kivétel, mintsem a szabály.

Azt tudjuk, hogy hány magyar vesztette életét az első világháborúban. És azt is, hogy mennyien tűntek el. Az „eltűnt” kategóriába soroltak nagy számát egyébiránt – valószínűleg ezt se mindenki tudja – jelentős részt az okozta, hogy a katonákat azonosíthatatlanná tépték szét a gránátok; és akiket nem azonosítottak, mentek az eltűnt rubrikába. De azt tudjuk-e, hogy a halottak közül hány magyar katona lett öngyilkos a fronton? Hadd utaljak csak Otto Dix Der Krieg metszetsorozatának sokat sejtető képére. És a számokon túl mennyit tudunk a magyar harcolókról? Hogy például mennyire kínozták őket a szúnyogok? (A keleti front mocsaras vidékein ez nem volt vicc.) És hogy a nagy szenvedések közt hány bajtársi kapcsolat fordult át homoszexuális viszonyba? Utóbbi a harctéri öngyilkosságok mellett a hadtörténelem másik tabuja.

Történészként azonban az elesetteknél jobban érdekelnek azok a katonák, akik túlélték az első világháborút. Ők pedig nem úgy kerültek vissza a frontról – leszámítva persze a minden hadseregben jelentős számban jelenlévő pszichopatákat –, mint a főhős egy hollywoodi akciófilmben („A főhőst tízszer eltalálják, de szerencsére csak egy horzsolás”), amikor a leszámolás végeztével szirénák fényében ráterítik a hősre a kockás lepedőt, és minden helyre jön. Nem. Ellenvetik, hogy a dédnagyapa sohasem mesélt traumatikus élményekről? A traumának épp az a meghatározója, hogy kibeszélhetetlen.

Az első világháború egy egész generáció életét meghatározta, mély, negatív nyomokat hagyott: okkal jelölik meg német történészek tanulmánykötetük címében az első világháborút a huszadik század „őskatasztrófájának”.

A huszadik század őskatasztrófája

Ha „őskatasztrófa”, akkor fölmerül a kérdés – és fel is tették nekem egy Terror Házában rendezett első világháborús műhelybeszélgetésen –, hogy mit vesztett Magyarország? Az ország területének kétharmadát, nyilván. De most inkább induktívból megyek deduktívba, és azt teszem föl, hogy mit vesztettem én? Bizonyára sokan felhörrennek, hogy egy történész leírja azt, hogy „én”, hiszen ilyet történelmi munkákban és első randin nem szabad mondani. Noha a „szubjektivitás” kilúgozása a történettudományból egy 19. század végi „objektivista” tudomány-episztemológiai álláspont, amely – bízom benne - már igazán a végéhez közeledik.

Sokaknak ismert lehet a „frontélmény” által meghatározott „frontkatona” alakja, az első világháborúban tömegével termelődött, lelkileg sérült figura toposza. Utaljunk arra, hogy a leghíresebb frontkatona, aki megsérült az első világháborúban, és ez maradandóan meghatározta egész későbbi életét, az Adolf Hitler. Aki a Mein Kampfot olvasta, tudja, hogy Hitler gyakorlatilag ebből az élményből, ebből az első világháborús sokkból bontja ki egész későbbi világképét. Nem Hitler volt az egyetlen frontkatona, több tízmillióan voltak. Nem lehet kérdés, hogy a második világháborút szorosan össze kell kötni az elsővel egy „harmincéves európai polgárháborút” tételezve Malraux nyomán. Ilyen értelemben az, hogy a kedvenc szerzőmet, Szerb Antalt 1945 januárjában keretlegények verték agyon, összefüggésben van az első világháborúval. A magyar szélsőjobboldal bázisát első világháborús frontkatonák alkották. Az első világháború ugyanis a társadalom jelentékeny részének „brutalizációjához” vezetett, a „brutalizáció” fogalmát George L. Mosse fogalmazta meg az eliasi „civilizáció folyamata” ellentéteként.

A „brutalizáció” jelensége az első világháború okozta lelki sokknak az egyik össztársadalmi lenyomata. Mindig az áldozatok vagy a sebesültek számára hivatkozunk, de az a lelki sérülés, amelyet ezek a katonák érezhettek, általában – különösen a magyar irodalomban – nem jelenik meg. Például a hadtörténetírás a történetírás aldiszciplínái közül nagy átlagban a legelmaradottabb Magyarországon (a helytörténetírás mellett). Hogyha megnézzük a hagyományos magyar hadtörténeti munkákat, azok gyakorlatilag a hadműveleti naplóknak az átírásai: „A Novara 17 óra 2 perckor tüzelni kezdett.” Az, hogy aki éppen tüzet parancsolt vagy tüzet nyitott, mit érzett ekkor, hogy mi volt az ütközetnek a mentális recepciója, legtöbbször nem jelenik meg. Ha az első világháborút a centenáriumhoz közeledve megpróbáljuk újragondolni, akkor ebben az irányban kell haladni.

Amennyiben az első világháború százéves historiográfiáján végigfuttatjuk tekintetünk, megállapíthatjuk, hogy először a politikatörténeti, diplomáciatörténeti megközelítések voltak jellemzőek, aztán a történészek a társadalom felé fordultak, majd jött a nyelvivel egybekötött kultúrhistóriai fordulat – most ideje a kultúra felől közelíteni Magyarországon is. Hogy lefordítsam: az első azt vizsgálja, hogy miként jött létre a front; a második, hogy hogyan került a katona a frontra; a harmadik perspektívából azt szemlélhetjük, hogy a frontkatona miként tekintett a harctérre.

Arra nézve, hogy az első világháború mekkora sokkot jelenthetett a résztvevőknek, az Ének a búzamezőkrőlt tudom ajánlani. Ez egy 1947-es Szőts István-film, Balázs Béla volt a művészeti tanácsadója, aki a filmesztétika egyik megalapítója világszinten. És mellesleg maga is egykori frontkatona volt, aki a nagy 3D-élményt keresve jelentkezett önkéntesként a frontra, és 1916-os Lélek a háborúban című művében örökítette meg személyes frontélményeit. (1914-ben publikált Párizs-e vagy Weimar? című írása pedig a háború mellett összeurópai szinten szövetségi alapon elköteleződő értelmiség története szempontjából jelentős, ebben a fiatal Balázs letette voksát a német kultúra mellett a franciával szemben.) A szuggesztív Ének a búzamezőkről egy 1929-es Móra-regénynek az adaptációja. Érdemes megnézni és elgondolkozni az ebben a filmben elég jól megragadott „sokkon”, hogy milyen lelki sérüléseket szenvedhettek a katonák, innen, alulról megközelítve az egész első világháború problematikát.

Zsidó és magyar bűnbakok

Visszatérve a zsidó Szerb Antal megölésére: valószínű, hogy a magyarországi holocaust feltételének létrejöttét, tudniillik, hogy az európai szintén jelentékeny létszámú magyarországi zsidóság deportálása széleskörű magyar asszisztencia mellett valósulhatott meg, szintén az első világháború környékén kell keresni. Bihari Péter sokat kritizált Lövészárkok a hátországban című munkája legalább kísérletet tett a genealógia feltárására. A nevezett munka mindenesetre jól mutatja, hogy a magyarországi közbeszédben 1916-tól miként kezdett bűnbakként megjelenni a zsidóság (lásd a papírtalpú bakancsok toposzát), és ez megágyazott a későbbi hazai tőrdöfés-elméletnek. A kifárasztásos háború egyébként nem túl bonyolult lényegének megértése helyett egyszerűbb összeesküvés-elméletekbe menekülni. Utóbbinak talán legexpresszívebb magyarországi lenyomata Tormay Cécile Bujdosó könyve, melynek elemzésére itt nem térnék ki (tanulmányom a Kommentárban). A hírhedt mű gyakorlatilag a magyar eszmetörténeti megfelelője Polanski Iszonyatának, és nem kételkedem, hogy Roman Polanski, aki nagyon jól ért a nők ideg-összeroppantásához, egy nagyon jó filmet forgatna a Bujdosó könyvből.

De nem ereszteném el a „bűnbakolás” (by Pók Attila) kérdését. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a geopolitikai okokkal magyarázható trianoni békeszerződés – melynek legendáit Ablonczy Balázs szinte már nem győzi sokadszorra cáfolni – nyilvánvaló igazságtalanságát miképpen tudtak a nyugati nagyhatalmak saját lakosságukkal elfogadtatni? Magyarországnak bűnbakszerepet kellett juttatni. Egy példát hoznék: Perry Anderson a hetvenes években írt az abszolutizmusról egy alapművet egészen a huszadik század elejéig elvezetve az abszolutista berendezkedések történetét és elemzését. Tudományos bestseller volt, megjárta a nemzetközi történész-világkongresszust is, magyarul Az abszolutista állam címmel jelent meg 1989-ben. Ebben Tisza István egyértelműen úgy jelenik meg, mint a Monarchia „rossz szelleme” (amolyan Darth Vader), az első világháború kirobbantója; a megszemélyesítője annak az elnyomó magyar nemzetiségi politikának, magyar birodalmi ambíciónak, amely a német militarizmussal karöltve első világháború kirobbantásáért felelős. Noha tudjuk, hogy Tisza az utolsó pillanatig ellenezte a Szerbia elleni háborút, hiszen a Monarchián belül Magyarországnak kivált nem fűződött érdeke hozzá. Hangsúlyozom, hogy ezt nem egy Népszava-publicista fejtette ki, hanem egy világhírű sztártörténész.

A magyarság bűnbakszerepének vannak előzményei. Csak meg kell nézni, hogy már a felvilágosodás óta miként fogalmazták meg például Franciaországban népünket egy barbár, Ázsiából a szláv kultúrnépek közé betolakodó vad és elnyomó népnek. És ezt akár etimológiai szempontokkal is alátámasztották. Például azzal, hogy a megye egy szláv szó, a munka szláv szó, és így tovább; tehát mindazon társadalomszervezeti elemek, melyekből fel tud épülni egy civilizált társadalom, szláv eredetűek és átvételek, hiszen a magyar egy barbár nép, önmagában ilyeneket alkotni képtelen. Ezért Magyarországot nem kell sajnálni a büntetés miatt.

A német faj sokszarúsága és A háború biológiája

Az egyik legérdekesebb első világháborús tematika, hogy miképpen démonizálták egymást a hadviselők; ehhez Umberto Eco egyik kiváló esszéjét ajánlanám, Ellenséget alkotni a címe. Ebben Eco idéz egy 1915-ös francia munkát, Berillon professzortól A német faj sokszarúságát, amelyben a francia tudós tudományos vizsgálataival kimutatja, hogy a németek átlagosan többet és büdösebbet szarnak, mint a franciák. Bizony, a nagyhatalmak exponensei ilyen alvilági szintig levitték az ellenség démonizálását, hogy ezt már nevezhetjük diabolizálásnak is. A „káposztazabáló” német népnek büdös népként megfogalmazása kiválóan reprezentálja, miként jelentek meg az első világháborúban a faji szempontok. A rossz szagnál válthat-e bármi is ki zsigeribb ellenérzést? „Büdös románok.” Ismerős?

Bizonyára. De az talán kevésbé, hogy Magyarországon nemcsak a „szőrös talpú” szomszédok irányában működött ez a metódus, hanem nyugat felé is: Tisza István folyóiratában, a Magyar Figyelőben 1915-ben Színesbőrűek a fehérek ellen című írásában azt tematizálták, hogy a franciák és az angolok színesbőrű gyarmati katonákat alkalmaznak a világháborúban a „felsőbbrendű fehér faj ellen”. Ennyire démonikusak az antanthatalmak – jön a magától értetődő konklúzió.

A rasszista világkép az első világháborús években forrott ki. Magyarországon egy Méhely Lajos nevű akadémikus, neves biológus (életművéről röviden a Mandineren) 1915-ben megírta A háború biológiája című szociáldarwinista értekezését, amelyben a pontyok és a galandok szaporodási és élettani analógiáinak segítségével kimutatta, hogy Magyarországnak szükségszerűen győzedelmeskednie kell a világháborúban ellenségei ellen. Eljött 1918-ban a háború vége, a vereség. Ha a magyar faj felsőbbrendű, és a német is, mert ez volt a soha fel nem adott elméleti alapállás, mégis elvesztettük a háborút, akkor mi történhetett? Azt, hogy korábban fajunkat megrontották. „A vér megromlott” – szögezte le Méhely.

Mit ír később Prohászka Ottokár Méhely Lajosnak? „Méltóságod voltaképpen a mi vezérünk, aki a nagyharangot veri félre; mi csak a csilingeket rázzuk.” Megint azt látjuk, hogy a faji gondolat ezekben az években nyert teret – hazánkban is.

Ilyet csak egy német találhat ki

Külön esszében kéne hosszabban kifejteni az első világháború steampunk jellegét, ezúttal csak a tengeralattjárók megjelenésére utalnék. A német Sebastian Haffner A Német Birodalom hét főbűne az első világháborúban című, kíméletlenül önkritikus és egyetlen délután kiolvasható könyvecskéjében a negyedik bűnként jelöli meg a korlátlan tengeralattjáró-háború meghirdetését – amelyre valóban csak azt mondhatjuk, amit ilyenkor torpedóként szoktak ellőni rendre a historikusok, hogy ez több volt, mint bűn: hiba. Abból is a halálosabb fajta.

A korlátlan tengeralattjáró-háború ugyanis jogalapot adott az addig távol maradó USA-nak arra, hogy a civilizáció védőjeként – és nem a saját befektetései behajtójaként – küldje csapatait Európába. (Az USA Európában való megjelenése egyben egy új világrendszer kezdete.) Ez a fejlemény Németország legyőzése után pedig a „példás büntetés” erkölcsi igazolását adta a győztesek kezébe: azzal, hogy a félelmetes U-Boot-okra mutogathattak, amiket nem volt nehéz a „német militarizmus”, vagyis a technikával párosult gonoszság szimbólumának megtenni.

Mint már utaltam rá, az első világháború után a „német militarizmust” tették meg egyik fő felelősnek a háború kirobbantásáért. A tengeralattjárók bevetése ugyanis ellent mondott mindannak a felvilágosodás óta uralkodó fejlődéstörténetnek, miszerint az emberi nem útja a folytonos erkölcsi és technikai tökéletesedés útja, lásd a tizenkilencedik század végi Verne-regényeket. Nem. A tengeralattjáró egyszerre volt tökéletesen összerakott szerkezet, az ész és a technika diadala – noha az első világháborús merülések idején még igencsak recsegtek-ropogtak az összetartó szegecsek. Ugyanakkor azzal, hogy a tengeralattjáró „genetikailag”, mármint gyárilag alattomosan támadt, az elsüllyesztett hajók utasait pedig szükségszerűen ítélte halálra, hiszen utastér híján senkit nem tudott fölvenni, szinte kínálta magát, hogy megtegyék a gonoszság szimbólumának. Perfekcionizmussal párosuló gonoszság: van ennél rosszabb szcenárió? És ezt találta meg az antant propaganda a német tengeralattjárókban. És nem felejtették el hozzátenni, hogy ilyet „csak egy német” találhat ki. És ha ez így van – tették föl a kérdést –, a németek talán született gonosztevők? Megkezdődött a kollektív bűnösség kora.

Rágd a szívükbe

Miért mondtam végül el a tengeralattjárós példát? Azért, mert olyan érzékenységgel kell viszonyulnunk az első világháborús magyar szerepvállaláshoz, mint Haffnernek a némethez. (Mellesleg Haffner Megjegyzések Hitlerhez című műve John Lukacs szerint a legjobb rövid Hitler-könyv, szerintem is.)

Hogy írásomat összefoglaljam: érdemes az első és a második világháborút összekötni, és a második világháború előzményét egyértelműen az elsőben meglelni, és így újraolvasni az eseményeket. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon 1991-ig szovjet csapatok állomásoztak, szintén elválaszthatatlan az első világháború időszakától: hiszen mikor jött létre a Szovjetunió (akkor még nem ezen a néven)? 1917-ben. A huszadik század két legnagyobb hatású eszméjének, a kommunizmusnak és a nácizmusnak is az első világháborúban vannak a gyökerei.

Engedjük el bátran hőskultuszt. Én örülnék, ha az első világháború centenáriumi megemlékezései során nem a sérelmi narratíva uralná a történelmi beszédet, és kivált nem Horthy Miklós, a Novara hőse lenne a kirakatban, hanem a közkatonák emléke.

Ne tiporjatok rajta nagyon.

*

A szerző történész, az Első világháború - a 100. évfordulós Page ötletadója

Címkék: történelem világháború centenárium első világháború 1914 antant Osztrák-Magyar Monarchia

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr655768398

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogy ne tévedjen el a lovas – Szempontok az első világháború centenáriumára 2014.01.20. 10:00:02

Érdemes az első és a második világháborút összekötni, és a második világháború előzményét egyértelműen az elsőben meglelni, és így újraolvasni az eseményeket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.01.20. 08:33:51

@csunderlik.péter:

Azt nem tudom, hogy a németek sokszarúek-e, de hogy te az vagy, az kurvafix! Az a sok üres fölényességbe, nagyképűsködésbe, fellengzősségbe, álszakmaiskodásba és hamis humanizmusba csomagolt szar, amit idetermeltél, semmi más, mint a magyarság iránti ellenérzésed bűzös megnyilvánulása.

homoródkarácsonyfalváért 2014.01.20. 08:56:19

A magam részéről nem merek bírálni egy ilyen kitűnő és magasröptű történeti munkát, mint ez.
Én már inkább csak a Szakály féle primitív, pozitivista történeti munkákat olvasom, azokat megértem.
:-)
Ezért inkább csak csendesen jegyzem meg, hogy Kolozsvárra Horthy Miklós vonult be lovon.
Semjén pedig Kézdivásárhelyre.

toportyánzsóti 2014.01.20. 09:13:52

Jó írás,gratula a szerzőnek és közzétevőinek.

Tündér_Lala 2014.01.20. 09:22:02

Nem lennék ennyire szigorú. Persze objektivitásra törekszik és miután senki más nemzet nem teszi ezt vagy olyan szolga lelkűen ami elfogadhatatlan a mai napig, megint csak lelki hátrányba hoz.
Tény kérdés, hogy elképesztő mennyiségű szenvedést szabadított a háború - akkor még elsősorban a frontkatonákra, a másodikban a hátországra is - és ez nem maradt nyom nélkül. Ráadásul a győztesek ostoba békéje olyan viszonyokat teremtett, amely meghatározta a későbbi eseményeket.
Ráadásul a technikai fejlődés igenis függetlenítette és még katasztofálisabbá tette a háború embertelenségét. (Gondoljunk napjainkra, ahol az amik dzsojsztikkal vadásztak röhögve, a fegyvertelenül menekülő iraki katonákra. Vagyis az emberi teljesítmény, bátor helytállás teljes egészében elszakadt az eseményektől. ) A propaganda agymosása pedig még nagyobb szerepet kapott .

Harald Blåtand 2014.01.20. 09:22:58

Az a fajta poszt, ami elgondolkodtat, köszönet.
@homoródkarácsonyfalváért: Túl azon, hogy ez itt egy publicisztika, a beléjük fektetett elképesztő munkát nem vitatva, kevés dolog alkalmatlanabb bármely háború lényegének megragadására, mint egy pozitivista hadtörténet. Direkt totál máshonnan hozva példát: Jan Zamoyski 1812-je nekem többet árult el a napóleoni háborúkról, mint "a sárgahajtókás 67. gránátosezred 2345 főt számláló éloszlopa északkelet felé tört előre, és este fél 6-ra elfoglalta a Böszmecsi melletti Zaruckij-dombot, százhúsz fős véres veszteséget okozva az ellenségnek" típusú könyvek sokasága.

homoródkarácsonyfalváért 2014.01.20. 09:53:17

@Harald Blåtand: Persze, érdekes publi. Viszont történészként írta, ezt legalább is erősen hangsúlyozza.
Még azt sem vitatom, hogy egy publicisztikában hadd menjen a napi aktualitás. De akkor is. történészként legyen pontos.
De könyörgöm, a másik történész is hadd írjon, beszéljen arról, amit kutat!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.20. 09:56:23

"hanem a brit katonák igenis tudatosan a hazáért és a királyért küzdöttek a somme-i csata poklában"

Hat ezzel az allitassal nehez vitatkozni, mivel 1916 marcius 2-ig a brit katonak onkentesek voltak es csak utana kezdodott a szervezett sorozas. Tehat reszletes adatok nelkul is valoszinu, hogy 1916 julius 1.-jen, a somme-i csata rettenetes elso napjan az ott lemeszarolt brit katonak tobbsege tudatosan kuzdott a kiralyert es a hazaert.

Kandeláber 2014.01.20. 09:59:20

Nocsak, a Mandiner félfordulatot vesz?
Egyébként gratula a szerzőnek, sikerült becsempésznie az első világháborúról szóló posztba a melegeket és a holokausztot, egy marást Tormay Cecile 'hírhedt" könyvébe.

Harald Blåtand 2014.01.20. 10:32:24

@homoródkarácsonyfalváért: Igazad van, csak én olvastam a szerző nagyszámú népszerűsítő írását a különféle blogjain, és tudom, hogy ez egy kínkeservesen visszafogott szöveg tőle, általában vadul áradnak a posztjaiban a kulturális asszociációk és többé-kevésbé öncélú viccek. Kész csoda, hogy csak egy Polanskis utalás van ebben :-) aztán ez a hangvétel vagy bejön valakinek, vagy nem.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.01.20. 11:20:49

Teljes mellébeszélés és jellemző, hogy Adival indít, Adyval zár. Akinek egész életműve lényege, hogy "jöjjön már valaki és büntesse meg az átkozott magyarokat!"

vadkelet 2014.01.20. 11:23:58

Történészként azonban az elesetteknél jobban érdekelnek azok a katonák, akik túlélték az első világháborút.

ide adaleknak:

hu.wikipedia.org/wiki/Nagyr%C3%A9vi_angyalcsin%C3%A1l%C3%B3k

Urfang 2014.01.20. 11:34:49

Egy picit kapcsolódik ehhez a német megszállás most készülő emlékműve is, amelyen Gábriel arkangyalt megszállja a gonosz német sas. Szóval ha 39 és 44 között is angyalok voltunk, akkor az első vh. kapcsán még inkább elő fog jönni, hogy ott még angyalabbak voltunk.

Aki meg egy picit is árnyalja a képet, no nem azzal hogy ördögök voltunk, hanem csak azzal, hogy az angyal saruján egy diónyi sárfolt volt, az megkapja majd, hogy magyarellenes hazaáruló. Szinte előre borítékolható, hogy ilyen viták lesznek majd.

Bloodscalp 2014.01.20. 12:10:34

Nem az elesett katonákról fog szólni, hanem a különböző revíziónista ál-lehetetőségekről. hajrá populizmus.

___________________________ (törölt) 2014.01.20. 12:24:59

Oké, szóval ami ebből az cikkből számomra érdekes, az a brutalizáció mint anti-civilizációs folyamat kérdése.

Én abból indulnék ki, hogy a civilizáció előtti, barbár ember, Jack Donovan kifejezésével élve anarcho-fasiszta: fasiszta abban az értelemben, hogy nem tekinti az aggresszivitást, a provokálatlan, támadó, nem védekező erőszakot ab ovo bűnnek, hanem dicsőségnek tekinti a szomszéd törzs kifosztását - a civilizációs folyamat lényege a nem védekező jellegű erőszak elutasítása. A barbár nem utasítja el, ellenkezőleg, dicsőségnek tartja a sikeres aggressziót. A barbár anarchista abban az értelemben, hogy erőszakot nem szervezett, fegyelmezett, díszlépésben menetelő modern formában alkalmaz, hanem kis csoportokban, ötletszerűen, egyéni hősködésre alapozva, az anarcho-fasiszta barbártól mélyen idegen a 20. századi fasizmusok és bolsevizmusok gépies fegyelmezettsége.

Ha ezt így nehéz elképzelni, akkor gondoljunk kb. a gengszter-repperekre mint az anarcho-fasiszta barbárság képviselőire. Vagy akár teljesen átlagos maffia-bűnözőkre.

Az anarcho-fasiszta barbárság végső soron az ember biológiai természetéből következik, és a civilizációs folyamat ezt mindkét irányba igyekszik átnevelni: csökkenteni az aggressziót, és növelni a szervezettséget.

Az első világháborútól a fasizmusokig és bolsevizmusig terjedő folyamat végül is félig fordította vissza a civilizációs folyamatot: az aggresszivitást megnövelte, ám a szervezettséget nem csökkentette, hanem növelte. Így hozta létre azt a furcsa embertípust, akinek aggresszivitása kb. a bűnözőé, de fegyelmezettsége, szervezettsége kb. a rendőré. Létrejött ez a bizarr, orwelli, fasiszta-bolsevik tömb, amelyen belül egyszerre fejeződött ki a civilizálatlan agresszió, a nyers gyűlölet, és a civilizált rendszeresség és fegyelemezettség.

A kérdés az, hogy ez hogyan lehetséges. Hogyan válhat el egymástól ennyire élesen a civilizáció két jellegzetessége, a békesség iránti vágy és a szervezettség, a konformizmus? Vagy fordítva feltéve a kérdést, akik a fronton barbárrá váltak, miért nem váltak a régi idők individualista, hősködő barbárjaivá, miért váltak ilyen díszlépésben menetelő, überfegyelmezett barbárokká? Kint a fronton, a lövészárkokban messze nem volt annyira szervezett az élet, mint a kaszárnyában díszelgéskor...

Helyes Írás 2014.01.20. 12:32:19

Az "objektivitás" a tudományban nem 19. századi elavult dogma, hanem 20. századi, sokak által, sokoldalúan körüljárt szabályrendszer és beállítottság. Egyáltalán nem lenne jó, ha a szubjektivitás visszatérne a történettudományba. A fenti írás pl. nem felel meg a mérlegelő történészi objektivitás követelményeinek, inkább csak egy témafelvetésékből álló gondolatébresztő publicisztika. Vannak benne fölösleges fölvetések is, mint a homoszexualitás kérdése, mert ez abban a korban dokumentumok alapján még nem, személyes interjúk révén már nem vizsgálható.

És a "hősök" vagy "áldozatok" dilemma középpontba állításával sem értek egyet, mert nyilvánvaló, hogy a háborús halottak döntő többsége áldozat, mivel nem önként, emelkedetten és céltudatosan haltak meg, de a közösségi emlékezetben meg kell tisztelni őket, hiszen ilyen embertelenségben és iszonyatban helytállni mégiscsak egyéni emberi hősiesség. Ha beleéljük magunkat elődeink helyébe, bizony összeszorul a gyomrunk és nem tekinthetünk rájuk másként. Egyébként a kézitusás korábbi háborúk résztvevőire sem, mert azokban helytállni is iszonyú lehetett.

Azzal egyetértek, hogy a háborút átszövő démonizálások és előítéletek szálait érdemes lenne kölcsönösen felfejteni, ez azonban inkább a győztesekre róható feladatot, mert a vesztesek feltehetően jobbára már elvégezték.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.01.20. 13:28:50

a szerző egy férfiatlan alkoholista nyomoronc. férfiatlan és rémült világához igazítaná az igazi világot. szájbahugyozni!

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.01.20. 13:32:27

nagyon jó cikk, Csucsu, köszönet érte.
U.így gondolom.

Breaking Jews 2014.01.20. 13:50:20

@jose maria padilla: Már megtörtént 1999. december 6-án hajnalban. Attól (is) lett ilyen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.01.20. 13:51:46

@jose maria padilla:

Nagy Lászlónak van egy egysoros verse:

"Betűk gyászőrsége

Itt nyugszik a Hármas Honvéd Gyalogezred"

Egy történelmi megemlékezés arra való, mint ez a vers, hogy méltó módon emléket állítsunk hősi halottainknak (díszsírhelyet a kollektív emlékezetben és a lelkünkben). Mert joguk van hozzá és mert jogunk van hozzá és kötelességünk.

Akinek buzuló katonák és szétroncsolódott holttest-hegyek jutnak eszébe az I. világháború századik évfordulójára való méltó megemlékezésként, annál elég komoly gondol vannak!

hoplita 2014.01.20. 14:01:09

Buzuló frontkatonák történetei valóban hiánypótló újdonság lenne....piszkosul érdekelne.:)

Amúgy meg mi ez a szarság?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.01.20. 14:21:29

@bbjnick:

ez egy elgyengült, nemtelen, de inkább nőbehajló beteg kor torzulata. a kor futószalagon gyártja az ilyen kis buzikat, mint csucsuka, pável, senpen /aki gázpisztollyal jár persze/. saját jellem- és fajgyengeségük korcs életérzése áll szemben a férfiassággal. életük a kötelezővé tett onánia, mert nem tudnak csajozni

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.01.20. 14:24:31

@bbjnick:
persze a háború borzalmas. ha valami, hát az az egy jó benne, hogy helyettünk az őrmesterük lövi a sáncba az ilyeneket, ha ki nem húzzák magukat a szolgálat alól. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.01.20. 14:28:16

@Breaking Jews:
azért, bármennyire is iszonyodom az ilyen csucsuka homunkuluszuktól, a lelki elegancia teljes hiányára vall mikuláskor szájbahugyozni valakit.

Urfang 2014.01.20. 14:34:06

@jose maria padilla:

Kizárólag a fasisztáknak kemény a makkjuk, csak kár hogy rájuk nem buknak a csajok, így marad nekik a recskázás a fehér bőrű nemzsidó pornósluvnyákra :)

Breaking Jews 2014.01.20. 14:34:38

@jose maria padilla: Nézze, én csak beszámoltam róla, nem pedig utasítást adtam rá.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.01.20. 14:39:24

Ha már első (???) világháborúról ír egy történész (???), meg kéne említenie a terveket, előzményeket is:

Engels az Új Rajnai Újság "A Magyar Harc" c. 1849. január 8-i cikkét zárja így:

"A következő világháború eredményeként nem csak reakciós osztályok és dinasztiák fognak eltűnni a föld szjnéről, hanem egész reakciós népek is. És ez is egy lépés előre."

www.marxists.org/archive/marx/works/1849/01/13.htm

A 48-49 utáni "következő világháborúban" eltűnt a "reakciós" orosz, német és osztrák-magyar dinasztia, reakciós népként meg Hungária népe...

Ebben a cikkben dicsérte agyba-főbe Engels Kossuth elvtársát, a vörös terror bevezetőjét:

„Az 1848-i forradalmi mozgalomban először, 1793 óta először merészeli egy túlerőben levő ellenforradalmi erőktől körülvett nemzet a gyáva ellenforradalmárok dühével a forradalmi szenvedélyt szembeállítani, a fehér terror ellen a vörös terrort bevetni. Hosszú idő óta először találkozunk egy valódi forradalmár személyiséggel, egy emberrel, aki népe nevében el merte fogadni egy könyörtelen harc kihívását, aki nemzete számára Danton és Carnot egy személyben: Kossuth Lajossal.
A túlerő félelmetes. Egész Ausztria, 16 millió fanatizált szláv a frontvonalban 4 millió magyarral szemben. Népfelkelés, nemzeti fegyvergyártás, pénzkibocsátás, rögtönítélő bíráskodás a forradalmi mozgalom ellenfeleinek, permanens forradalom, röviden tehát a dicsőséges 1793-as esztendő összes fő jellemzőjét újra megtaláljuk a Kossuth által felfegyverzett, megszervezett és lelkesített Magyarországon. Ez az úgyszólván 24 óra alatt, a teljes pusztulás árnyékában felállított forradalmi szervezet hiányzott Bécsben, melyet egy hasonló megléte esetén Windischgrätz soha nem tudott volna elfoglalni. Meglátjuk, hogy sikerülni fog-e elfoglalnia Magyarországot e forradalmi szervezet ellenére.”

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.01.20. 14:56:39

@jose maria padilla: Melyik csata volt az, amiben csúfos vereséget szenvedtek az olasz fasiszta szövetségesek, és a spanyol francoisták boldogan énekelték a gúnydalt a nem népszerű bajtársaikról, hogy az olasztól még a vörös spanyolok is faszább legények? :-)

Urfang 2014.01.20. 14:57:18

@jose maria padilla:

Attól még hogy a phalanx a fétisük nem lesz hosszabb a falloszuk :D

Bell & Sebastian 2014.01.20. 15:14:35

Höhö, ez jó, ennyi hülyeséget egyszerre! Kinn is vagyok, benn is vagyok, fenn meg lenn, mindenhol. Ki sokat markol, keveset fog fogni.

Valahogyan úgy alakult, hogy a tengerparti, rabló népeknek elfogyott a rabolni valója. Eléggé közismert, hogy a kelták és frankok nagy elánnal kavarták a... borsot a szlávok és németek orra alá, míg rá nem basztak a sompolygásra.

Ebben a játszmában legelőször kimarták a sánta mintamókust a csordából, az egyetlen, föderatív képződményt, ne csorogjon nyála utána senkinek.

Onnan kezdve ide nem osztottak lapot.

Mondom én, hogy válságban a történelemhamisítás, már mindegyik Macher lebukott, lassan be kell vallani az igazat - apródonként, mint ahogyan a királykisasszony deflorálása lezajlott.

Aki eddig mindet elhitte, az most itt áll árván, betegen és bután.

caralho voador 2014.01.20. 15:51:04

Nézzék csak, hogy a posztot jegyző, selypítő kis szarházi milyen lelkesedéssel "szakért" az echte gyurcsányista híradó rettegő anyagában (aminek a második, bezzeg Károlyi, ugyanakkor Wassalbert és Tormay stb. fele különösen figyelemre méltó és ólmosbotozás után kiáltó).
www.hir24.hu/belfold/2013/10/10/otmillios-irredenta-emlekmu-a-margitszigeten/

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2014.01.20. 15:52:45

@Pável: Örülök, hogy tetszett. Január 29-én lesz az eltén egy első világháborús kerekasztal-beszélgetés, majd küldök meghívót.

Bell & Sebastian 2014.01.20. 16:01:28

@csunderlik.péter: Szegény Pável, ha ő lesz beosztva az abrosz alá, csupán a garantált jókedv és bőség jegyében.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.01.20. 16:12:34

@caralho voador:

Hát, mit ne mondjunk?! Nem mondjunk semmit:-)

Bell & Sebastian 2014.01.20. 16:17:19

@bbjnick: Majd megbeszéljük a Tavaszi Lutzgizi Napokon a Hétkerben.

Valerya2 2014.01.20. 17:31:51

Graulálok a szerzőnek:) Különösen fontosnak vélem az utolsó néhány mondatban megfogalmazott személyes véleményét. Jó lenne sok helyen, többször szóvá tenni.

Az alábbi, tőle idézett eszmefuttatásért külön köszönet:

" A tengeralattjárók bevetése ugyanis ellent mondott mindannak a felvilágosodás óta uralkodó fejlődéstörténetnek, miszerint az emberi nem útja a folytonos erkölcsi és technikai tökéletesedés útja, lásd a tizenkilencedik század végi Verne-regényeket. Nem. A tengeralattjáró egyszerre volt tökéletesen összerakott szerkezet, az ész és a technika diadala – noha az első világháborús merülések idején még igencsak recsegtek-ropogtak az összetartó szegecsek."

Bravó :)

aehrenthal 2014.01.20. 17:41:57

Sir Douglas Haig kapcsán az újabb brit hadtörténészek már sokkal árnyaltabb képet mutatnak meg, mint a többnyire politikusok által írt visszaemlékezések (Churchill, Lloyde George). Ők azért írtak olyan rosszat Haigről, hogy a saját ostobaságaikat mentegessék. Egyébként ha valaki csak Galántai első vh történetét olvassa, az is jóval kiegyensúlyozottabb képet kap Haigről. Az meg, hogy éppen kire hasonlít, miért lényeges a visszaemlékezés szempontjából?

"Egy olyan „nagy háborúról” beszélünk, ahol statisztikailag a sebesülések 85 %-át a tüzérség okozta. " -tisztelettel érdeklődnék, hogy ez az adat honnan származik? Lehet, hogy igaz, éppen azért lennék kíváncsi rá.

Anderson pedig nem a korral és korszakkal foglalkozó történész, megállapítása sajnos meglehetősen sommás, igazán sajnálatos lenne, ha Tisza és az első vh kapcsán valaki az ő gondolataiból következtetne a történtekre (vö. Soboul és "nagy" francia forradalom).

felkavaró képsorok következnek · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2014.01.20. 18:10:14

@jose maria padilla: @bbjnick:

A Mandinernek ez valami újfajta kényszere, hogy összekeni magát szarral?

gyedmaróz 2014.01.20. 20:22:01

Kitünő írásmű, a stílusa az általam is nagyra tartott Szerb Antaléra emlékeztet.
Sajnos az emberek zömének nincs érkezése részletesen tanulmányozni a történelem minden apró részletét, ezért marad a politika által is jól használható fekete-fehér, hős-nem hős,
"irányadó" megközelítés.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.20. 20:36:51

A zsidóságnak, a magyar katonákkal ellentétben egy igen nehéz problémával is szembe kellett nézniük: hogyan viszonyuljanak a másik oldalon harcoló zsidókhoz, továbbá a Galíciából és az ellenséges területről menekülő hitsorstársaikhoz.

A világháború végén számos vád érte a zsidóságot, hogy gyakran kibújtak a hadi kötelezettségek elől. Kolosváry-Borcsa Mihály:A zsidókérdés magyarországi irodalma (Budapest, 1943) című írásában a következőket mondta: „A világháborúnak már az első éveiben lángra lobban a kihamvadtak látszó antiszemitizmus. A harctéren küzdő magyarság hamarosan rádöbben arra, hogy a frontkatonák soraiban igen gyéren találkozik, zsidókkal, viszont annál bőségesebben a hadtápterületen, a biztonságos beosztásokban és a felmentettek között.” De nemcsak a jobboldali antiszemita radikálisok, hanem a baloldali gondolkodók között is ez volt az általános nézet. Ágoston Péter a kéziratban megmaradt naplójában a következő feljegyzést tette: „A nagyközösségnek az a véleménye, hogy a zsidók minden módon kibújnak a harctéri szolgálat alól, a tényeknek megfelel.

kkbk.blog.hu/2011/01/14/a_magyarorszagi_zsidok_tortenete

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.20. 20:49:35

" nem kételkedem, hogy Roman Polanski, aki nagyon jól ért a nők ideg-összeroppantásához, egy nagyon jó filmet forgatna a Bujdosó könyvből."

miről beszélsz? a primitív zsidó pedofil polanski aki nicholsonnal rontja meg a lányokat? nehogy már holokausztmannázó zsidó bunkó forgasson nemzeti kosztümös magyar filmeket.

milyen ideg-összeroppanás? állítólag olvastad, nem?
hát minimum egy mel gibson, az legalább magyar nyelven leforgatná.

vezér01 2014.01.20. 22:12:05

Aki ezzel a témával foglalkozik,az ismerje meg Albert Pike szabadkőműves fővezér "Három világháború "szükségességéről írt stratégiáját. Az első kettő az ő terve szerint alakult,és a harmadik is szépen halad a végkifejlet felé.

Rothstein 2014.01.20. 23:10:00

A katonák többsége valóban a hazájáért harcolt. Rengeteg volt, főleg eleinte az önkéntes. Később persze sokan megcsömörlöttek, meg az otthon maradottak nélkülözése miatt is sokan kiábrándultak a háborúból, de aztán már a háború végén megint alig győzték felszerelni a lelkes önkénteseket a minket bekerítő, megszálló kisantant csapatai ellen.
Amit én komoly problémának tartok viszont:
Az aktualitása. Európa nagyobbik fele a győztesekhez tartozott. Az egyetlen számottevő ország, aki nem, azok a németek. Ők viszont mentálisan kerékbe vannak törve 1945 óta.
Ilyenkor kötelező mindenkinek ünnepelni, azoknak is, akik elbukták a háborút. Fel kéne fognia az európaiaknak, hogy a két világháborúban nem a jó és a rossz oldal harcolt egymás ellen, hanem szimplán 2 fél.
Mivel külföldön élek, látom milyen katyvasz van a fejekben a két nagy háborúról (sokak szerint a nácik mind a két háborúban ott voltak, mindig a nyugatiak és az oroszok voltak a jók, ezért is tudtak nyerni, mert ez volt a szükségszerűség, a jó elnyeri jutalmát a rossz meg a büntetését .
Hánynom kell, mikor a németek együtt ünneplik a győzelem napját a szovetségesekkel. Saját maguk totális vereségét, 8-10 millió német kitelepítését, milliók megerőszakolását, Kelet-Németország elvesztését.
Emlékszem a munkahely mikor kivonult a champs elisée-i győzelmi parádéra, egy ember nem tartott velük. Én. Mindenki szörnyülködött. Nem értették meg, hogy nekünk ez nemzeti tragédia volt. Mi a másik oldalon voltunk és vagyunk.
A veszteseknek ma is igazodni kell a győztesekhez. 100 év elmúltával sem lehet hallatni disszonáns hangokat. Együtt kell menni a kórussal.
Ez egészen addig fog tartani, amíg nem osztják újra a lapokat, amíg nem jön egy újabb háború.
A magyar-zsidó kapcsolatokról:
Úgy gondolom, az antiszemitizmus a háborúig elég marginális dolog volt.Létezett parlamenti antiszemita párt, ami nem sok vizet zavart. A zsidók beépültek a társadalomba, igaz származásukkal nem kérkedtek, de alapjában véve elfogadó légkör volt.
A háború alatt kezdett változni a helyzet. Egyrészt sok dai beszállító zsidó volt, aki megszedte magát a háborún és exponálta magát. Másrészt sokan tartoztak főleg falun helyi uzsorásoknak, esetleg szatócsboltosoknak, akik rendszerint zsidók voltak.
A kapcsolat végképp a tanácsköztársaság alatt romlott meg, ahol a deklasszálódott, egyébként jórészt neológ zsidóság elárasztotta a vezető pozíciókat valamint a különböző terror különítmények sorait. A tetejében aztán a nehéz idők alatt, a "galiciánerek" nem is éreztek nagy sorsközösséget a magyar állammal.
A magyar társadalmat ez szembe fordította a zsidósággal, mint egységes egésszel (noha sosem volt az és az asszimilációnak különböző fokán álltak).

Hannibál tanár úr 2014.01.21. 01:07:09

@Rothstein: Próbáld ezt megértetni egy romkocsmatöltelékkel! Reménytelen.

Dzsentrisvihák 2014.01.21. 06:43:20

"az első világháború nacionalista jellegű újraértelmezései felé mutat, ahol minden nemzet jogos önvédelemként cselekményesíti a saját első világháborús szerepvállalását. Kell ez?" - Hát, ez a hasba akasztós picsogás biztos nem...

bz249 2014.01.21. 11:38:49

"Gove szerint az első világháború nem „félresikerült mészárszék” volt és nem tudatlan politikusok és sötét tábornokok – by the way: Sir Douglas Haig kiköpött Bencsik András – küldték pusztulásba megtévesztett katonáikat; hanem a brit katonák igenis tudatosan a hazáért és a királyért küzdöttek a somme-i csata poklában, az Európát fenyegető németek ellen. "

Namost total laikuskent... az elso vilaghaboruban nem az volt a plane, hogy senki nem szamitott ra, hogy az ember es anyagi veszteseg, a hatorszag totalis mozgositasabol eredo kovetkezmenyek ellenere az egesz 4 teljes even at tartott? Ez az amire egyetlen tabornok vagy politikus sem szamitott, hogy mennyi mindent el kepes viselni egy modern nemzetallam. Es Oroszorszag kivetelevel mindenki mast a harcmezon gyoztek le, vagyis a katonak es a civil lakossag legnagyobb resze kitartott es valoszinuleg hitt is a haborus celok jogossagaban es igazsagossagaban.

Szúnyog 2014.01.21. 17:59:59

Már az első világháborúról se lehet beszélni holokausztozás nélkül.
Ugyanakkor a szerző olyan elegánsan átugorja a rasszistázás közben azt az apró tényt, hogy amíg a katonák a fronton harcoltak, a felforgatók felforgattak, s jött a Károlyi-féle hazaárulás, majd a kíméletlen zsidó-vörös terror, amely nélkül a vesztes háború mellett is sokkal kisebb lett volna a területi veszteségünk.
Nem dehogy, ez mind nem érdekes, csak az, hogy a jött a holokauszt.

Szúnyog 2014.01.21. 18:03:03

@tesz-vesz: Somogyvári Gyula szépen megírja, hogy volt a zászlóaljuknál egy zsidó zászlós, aki mindig előre akart menni, mert meg akarta mutatni, hogy van jó magyarként harcoló zsidó is. Bizonyítani akart, a "lógósok" helyett is. Szegény el is esett egy rohamban, mondhatni, el is akart esni.

Dzsentrisvihák 2014.01.22. 08:53:47

@Szúnyog:

Ma már semmiről sem lehet beszélni holokausztozás, meg zsidók nélkül, ezek minden közéleti megnyilvánulás kötelező darabjai...

Rothstein 2014.01.25. 17:14:38

@Hannibál tanár úr:

Tudom, de azért próbálkozom. :)