Üzenet december 5-én – ide is, oda is
2013. december 05. írta: tempetőfi

Üzenet december 5-én – ide is, oda is

Bojte_Csaba_allampolgarsag_parlament.png

Ünnepélyes állampolgársági esküt tett az ötszázezredik külhoni magyar kérelmező, Böjte Csaba és édesanyja, Böjte Julianna csütörtökön a Parlamentben. Az eskütételen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Ennyi a hír, az ember bólint, belájkolja, ha Facebookon jött vele szembe, menne tovább. De csak visszatérítik, kifanyalogják a természetességből mindazok, akik más szemüvegen keresztül nézik a világot, esetükben mintha a kádárizmus acélos tekintete villanna meg az okuláré mögött, a legvidámabb barakk lakói mámeg kiszavaznák a villából a huszonhárommillió románt.

Miért pont Böjte atya, miért pont ötszázezredik, miért állampolgárság, miért pont december 5-én? – sorjáznak a kérdések, és publicisztikai vezérelvként ott lebeg a válasz is: a fideszdiktatúra legitimációs célokra használja Böjte atya állampolgárságát. Túl azon, hogy Böjte atyát akaratlan bábnak nézik, tünetértékű a kekeckedés.

Először is: a magyar állampolgárság megszerzése nem jutalomjáték. A dacos kommenthuszárok közkeletű toposzával ellentétben szó sincs arról, hogy hősies megmaradásunkkal kiérdemeltük volna mi, erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, muravidéki vagy diaszpórabéli magyarok, ez az önbecsapás logikája. Nem azért maradtunk meg, hogy hősökké váljunk. Azért maradtunk meg magyarnak, mert magyarok vagyunk, és ez a természetes.

A nemzetiségi hovatartozás nem valami külső járulékos jegy, ami esetlegesen tartozna hozzá az eszmei emberhez. Tudom, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata óta ez a divatos elméleti alapvetés, de például ha kikerülünk egy politikai közösségből, akkor az emberi jogaink önmagukban nemigen érnek sokat, amint erre Hannah Arendt is rámutatott Auschwitz kapcsán. A legtermészetesebb politikai közösségünk pedig a nemzet – és erre nézvést ellenkező előjellel bőséges tapasztalattal bírunk mi, adófizető romániai állampolgárok, akiknek egyéni és kollektív kisebbségi jogait röhögve tapossa sárba a mindenkori román kormányzat.

A magyar állampolgárság legfőképpen erről szól, vagy erről kellene, hogy szóljon: az együvétartozás természetes érzéséről. Nem a szavazati jogról, vagy arról, hogy ki hol adózik. Ezért okozott akkora traumát 2004. december 5-e: olyan hallgatólagos evidenciát – a nemzeti összetartozás tudatát – kérdőjelezték meg a nemre buzdító kampány során, ami alapjaiban kérdőjelezte meg a magyar nemzet létét. Saját maguk alatt vágták a fát a marhái, valahogy így:

Persze, az is alternatíva, hogy lemondunk a nemzet fogalmáról, és egy adott ország területén életvitelszerűen élő állampolgárok összességét jelöljük meg elsődleges politikai közösségként, csak akkor értelmetlenné válik Magyarországnak nevezni ezt az államot. Országként akár még működhet is (van rá bőségesen példa), de mitől lenne magyar? Egyébként jobb alternatívát a ballibek soha nem kínáltak: sem az internacionalizmus, sem a kozmopolitizmus nem bizonyult jó megoldásnak. Kevesek és kiváltságosak lehetnek világpolgárok, az istenadta nép nem. Analógiaként: ezért nem értjük az Európai Uniót, pontosabban, nem tudjuk, hogy micsoda és merre tart, mert az európai polgárok közössége jelenleg nem jelent semmit számunkra. Nincs tartalma. Nem lehet szeretni.

És ezért tartom helyesnek, hogy a szimbolikus politika eszköztára ilyen értelemben is bővül. Böjte atya letett annyit az asztalra, hogy példaképként tekintsünk rá, és egy példakép december 5-én visszakapott magyar állampolgársága üzenetértékű. Ráadásul ide is, oda is üzen.

Akinek van füle a hallásra, hallja! (Mt. 13:9, 43; Mk. 4:9, 23; 7:16; Lk. 8:8; 14:35 stb.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr535677010

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Üzenet december 5-én – ide is, oda is 2013.12.05. 14:39:02

Böjte atya letett annyit az asztalra, hogy példaképként tekintsünk rá, és egy példakép december 5-én visszakapott magyar állampolgársága üzenetértékű. Ráadásul ide is, oda is üzen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.12.05. 14:30:02

"Miért pont Böjte atya, miért pont ötszázezredik, miért állampolgárság, miért pont december 5-én?"

Miért pont Orbán és Kövér jelenlétében?

Miért pont a fideszcsatlós mandiner ír róla cikket?

Egyszerű szavazatszerző szándékú, hatásvadász politikai akcióról van szó.

Hannah Arendt....Auschwitz. Na ez kellett ide. Enélkül nem lett volna teljes. Be kellett rángatni hajánál fogva.

Egy mostani felmérés:

"A magyarországi lakosság később fizeti be a számláit, mint az uniós átlag – derült ki az Intrum Justitia 21 európai országban elvégzett fogyasztói felméréséből. A hitelek törlesztésében különösen nagy az elmaradás, az adósok kétharmada fizeti csak be a részleteket időben, míg Európában hiteltípustól függően 82-86 százalék törleszt pontosan. Az energiaszámlákat is később törlesztjük, mint az uniós átlagpolgár, ebben Felfalusi Péter, az Intrum Justitia vezérigazgatója szerint szerepet játszhat az is, hogy nálunk hosszabb és hidegebb a tél, mint a mediterrán államokban.

A pénzügyi nehézségek legfőbb oka a munkanélküliség, Európában a lakosság 83, Magyarországon 90 százaléka ezt jelölte meg az első helyen. Nálunk a dobogóra kerültek még az energia- és az üzemanyagárak is. Az uniós országok állampolgárai közül a görögök közül érzik a legtöbben úgy, hogy nagy nehézséget okoz kifizetni a számláikat, a második helyen a portugálok állnak, a magyarok a harmadikok a kontinensen, nálunk 36 százalék nyilatkozott így. Meglepő adat, hogy a szomszédos Szlovákiában csak a lakosság 12 százalékának okoz problémát a rezsifizetés.

Az elmúlt két-három évben a magyarok 72 százalékával fordult elő, hogy nem tudta határidőre kifizetni valamelyik számláját, ez kiugróan magasnak számít, minden más országban 60 százalék alatt volt ez az arány. Az utóbbi hat hónapban viszont sokat javult a helyzet, a lakosság alig több mint fele késett csak el a fizetésekkel, olyan országoknál is jobban teljesítettük, mint Ausztria vagy Norvégia. A javuló eredmény Felfalusi szerint a rezsicsökkentés és az árfolyamgát hatása is lehet.

A magyarországi lakosság anyagi helyzetével való elégedettsége ennek ellenére elég rossz. A lakosság 47 százaléka érzi úgy, hogy nincs elég pénze a kiegyensúlyozott életvitel fenntartásához. Nálunk csak az észteknél lett rosszabb az eredmény, ott 52 százalékos az arány. A külföldre költözést pénzügyi helyzetük miatt a görögök tervezik a legnagyobb arányban, 42 százalékuk hagyná el a hazáját. A dobogóra még az észtek és a portugálok kerültek fel 35 és 33 százalékkal, mi magyarok a negyedikek lettünk, tízből hárman mennének külföldre rossz pénzügyi helyzetük miatt."

30% el akar vándorolni, de ehelyett szóljanak a fanfárok, meg legyen ott a díszőrség, meg magyarzászló.

Rohadt aljas hazaárulók vagytok.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.12.05. 14:53:41

"Kevesek és kiváltságosak lehetnek világpolgárok, az istenadta nép nem."

ezt mi bizonyítja?

"Analógiaként: ezért nem értjük az Európai Uniót, pontosabban, nem tudjuk, hogy micsoda és merre tart, mert az európai polgárok közössége jelenleg nem jelent semmit számunkra. Nincs tartalma. Nem lehet szeretni."

Ha csak egy részközösséget lehet szeretni, az egészet nem, akkor az örökös idegengyűlölet magvát vetettük el.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.12.05. 14:58:39

E cikknek akkor lenne bármilyen mondanivalója, ha még mindig a 2010 előtti liberális véleményterrorban lennénk. Ott kellett ilyen ötéves magyarázni a nemzet fogalmát.

A magyar embernek természetes, hogy a magyar nemzetnek tartozik. A liberális-urbánus-belvárosi köröknek meg amúgy is hiába magyaráz az ember.

2010-ben a Fidesznek történelmi lehetőség volt, hogy a félfeudális Magyarországból egy korszerű nemzetállamot csináljon.

Ehelyett a haveri köreivel elfoglalta az államot, többezemilliárdban szervezett ki a heveri cégeknek úniós és magyar pályázatokat, leépítette a munkavállalók még megmaradt jogait, bedarált 3000 milliárd mnyp-pénzt az államadósság azonnali fizetésére, közellenségnek kiáltotta ki az orvosokat amikor az alacsony bérek miatt felmondással fenyegetőztek, folyamatosan kijátssza egymás ellen a társadalom különböző rétegeit, aránytalanul előnyben részesítve az egyik réteget a másik kárára, a hitgyülit "történelmi egyház" (!!!) rangjára emelte, a magyar történelem legnagyobb megszorítását hajtotta végre, az áfát emelte, a reálbért csökkentette, a földet és a dohánykereskedelmet a haveroknak átjátszotta, növelte az államadósságot, teljesen elmulasztott elszámoltatást csinálni.

Továbbra is feudális oligarchák hálójában vergődik az ország, nyomorúságosan fizetett bérrabszolgákkal.

De mindezt bocsássuk meg nekik, Mert hoztak egy döntést 2010 májusában, amit mellesleg a Jobbik is megszavazott, tehát őket is meg kéne említeni, ha már. Ezt persze egyetlen fideszes médium sem teszi meg.

cinikus gazemberek vagytok, elvtársak. Olcsó babérokra törtök, miközben kivérzik az ország.

Annyira elmondhatatlanul mocskos, aljas, cinikus amit a fidesz művel, hogy arra nincs megfelelő szó.

jan 2013.12.05. 16:22:47

Éppen azért, mert szeretem és tisztelem Böjte atyát, ezért zavar ez az akció. Mert mi is történt: egy tiszta, nagy embert biodíszletként használtak kisstílű, hitvány emberek.

Aki ezen nem háborodik fel, annak valami történt az iránytűjével.

TG69 2013.12.05. 16:50:33

Egyáltalán nem trivialitás a kettős állampolgárság, az első fidesz kormány pl be sem vezette, hanem mindenféle mással próbálkozott, amivel kifejezte a nemzethez tartozás igényét miközben nem adott olyan jogokat, amik valljuk be nem feltétlenül járnak. Egy folyamatosan külföldön élő, itt sosem lakó "állampolgár" mi alapján dönt olyan fajsúlyos belpolitikai kérdésekről, mint pl a választások (ahol nemcsak ideológiák, de hétköznapjainkat érintő fontos döntések dőlnek el a nyertes párt programja és várható tetti alapján) vagy tetszőleges népszavazások (amik pl kormáybuktatáshoz is vezethetnek).

Tehát azok az érvek az adózással és egyebekkel mind racionálisak és normális ember úgy gondolja, hogy a vadpolitika összekeverte a szezont a fazonnal.

Göntér László 2013.12.05. 17:59:31

Sajnálom, hogy a hazám átjáróház lett. Az egyik oldalon 500 ezer fiatal megy nyugatra, a másik oldalon ennyen jönnek a kettős állampolgárok.
Kettős állampolgárság,
Idősebb és jómódú generáció, szeretne Budapesten és Nyugat-európában egészségügyi és kórházi kezelést kapni, mert a saját országában ezek alacsonyabb színvonalúak. Nekik érdekes lehet még a nyugati utak lehetősége is, mert van saját vagy valamilyen alapítványi pénzük az ilyen utakra. Sajnálom, hogy a regnáló kormánynak nincs nyilvános statisztikája arról, hogy hány kettős állampolgár költözött a saját hazájából Magyarországra, vagy más országba. Nem látom biztosítottnak a határon túliak jövőbeni vezetésének az utánpótlását. Akik jelenleg fellépnek a határon túliak képviseletében, többnyire idősek, akik hamarosan nyugdíjasok lesznek, vagy már azok is.

teknős 2013.12.05. 18:17:29

@Göntér László: Miért? Magyarországon nem éppen ez a helyzet? Itt sem terem fű sem. Nincs gyerek, nincs jövő. Az egész Trianon miatti síránkozás értelmetlenné lett. Ezt a kicsi országot sem tudjuk már belakni, mert elfogytunk. Nincs más lehetőség, csak behívni azokat a magyarokat, akiket még be tudunk hívni. Hogy ne csináljunk újabb társadalmi problémát az afrikai vagy indiai bevándorlókkal.

legeslegujabbkor 2013.12.05. 19:13:52

"A legtermészetesebb politikai közösségünk pedig a nemzet – és erre nézvést ellenkező előjellel bőséges tapasztalattal bírunk mi, adófizető romániai állampolgárok, akiknek egyéni és kollektív kisebbségi jogait röhögve tapossa sárba a mindenkori román kormányzat."

"A magyar állampolgárság legfőképpen erről szól, vagy erről kellene, hogy szóljon: az együvétartozás természetes érzéséről. Nem a szavazati jogról, vagy arról, hogy ki hol adózik"

Nekünk is legtermészetesebb politikai közösségünk a nemzet, benne az adófizető magyar állampolgárok, és beletartozik különböző csoportok kisebbségi joga. A magyar állampolgárság erről szól.

Pelso.. 2013.12.05. 20:05:46

"Nem a szavazati jogról, vagy arról, hogy ki hol adózik."
Persze, hogy nem. Tehát miért is kellett szavazati jogot megadni számukra?

kunzoo 2013.12.05. 21:07:14

A népszavazás egyértelműen a szavazati jog miatt futott zátonyra, Mikola ugye "elszólta" magát a fegyver meg visszafelé sült el.

Akkor lesz majd igazi törés a magyarságban ha egyszer előfordul egy olyan helyzet hogy az itteniek elzavarnának egy kormányt de a külhoniak ezt megakadályozzák. Na akkor leszünk igazán megosztottak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.05. 21:39:58

@kunzoo: Korrektebb lett volna azt írni, hogy ha a külföldi szavazatokon akár a kormány maradása, akár leváltása múlik. Azaz ha azokon fordul az eredmény. Amúgy igen, az aztán valóban történelmi, örök érvényű elkúrás lenne.

tarackos 2013.12.05. 23:01:00

Nyilvánvalóan nem érted. Az amit a lövészárok egyik oldaláról üzennek azt vagy ide vagy oda üzenik nem pedig ide is meg oda is.

Pont ez volt a baj Patrubány akciójával is és ennek is lesz még böjte...

Geo_ 2013.12.06. 09:45:35

@Pelso..: "A magyar állampolgárság legfőképpen erről szól, vagy erről kellene, hogy szóljon: az együvétartozás természetes érzéséről."

De nem erről szólt. Valójában a pofont az igenlőktől kapták.

vantaan 2013.12.06. 10:09:34

Úgy látom Orbán szarik az egész magyarságra ezen belül is a határon túliakra is. Semmi mást nem lát bennük mint kézen közön a rájuk való hivatkozással milliárdokat lehessen lenyúlni s szavazataikkal hatalomba tartani magát.
..... ha Orbánt nem érdeklik a magyarországi éhező gyermekek, emberek akkor miért érdekelné a határon túliak sorsa?
Gondolkodj magyar!!!

NekemNemEzKell 2013.12.06. 10:35:28

@Pelso..: Kérdésedben a válasz: "...miért kellett megadni számukra?..."
Nem, nincsenek ilyen magyarok, meg olyan magyarok, itteni, meg nyugati, meg keleti, meg.... csak, magyarok.
Meg számunkra, meg számukra.
Pont.

NekemNemEzKell 2013.12.06. 10:39:16

@vantaan: Gondolkozz magyar! Talán, ha te is elkezdenéd! Nem írnál ilyen egymásnak ellentmondó dolgokat!

NekemNemEzKell 2013.12.06. 10:40:34

@tarackos: Na ennek a gondolatnak, az alapján kellene továbbgondolni, a reagokat.

vantaan 2013.12.06. 10:57:26

@NekemNemEzKell: Mennyivel alávalóbb a rakamazi éhező magyar mint a szabadkai seftelő? S kiért van is Orbán? Miért szarik a rakamazi magyarra?
Ne védd a védhetetlent!
Orbán igenis csak egy magyarkodó haszonleső, aki sajnálatosan a határontúliak sanyarú sorsát is csak lenyúlási szándékkal "karolja" föl.
1990 -óta hányszor váltott már Orbán simán csak haszonlesésből? Komcsi, libsi, kisgazda-műparaszt, népnemzeti, poogár, s mind ez 1 személyben Orbán! Ettől az embertől bármi is hihető egy gerinces magyarnak? ...s közben a hobbijára közpénzből 100 milliárdokat költenek.
Gondolkodj magyar!!!!

Bell & Sebastian 2013.12.06. 12:41:51

Jó dolgomban megnéztem az ünnepélyt, a modoros hopmester (civilben, bot nélkül) idegesítő volt. A frázisok is.

Mondom a gyereknek este, nesze fiam, itt egy vers, ha majd felesküszöl svájcisapkában a svájci bicskára, idézheted.

"Bodri a holdon - Hidden Putri, a jól ismert kasmír költővice versa:

- Hideg van, kutyák üvöltenek / szép ruhába felöltözöttek / címke fityeg öltöny mind' ujján / Hogo Buss van arra írván - úgy ám!"

tevevanegypupu 2013.12.06. 13:25:00

@Bell & Sebastian:

Jaj de jó, mit mondtak volna?
Orbán: Örülök bazmeg, hogy állampolgár lettél!
Böjte: Muszaj volt eddig várnom bazmeg, nem
mindegy ki az ötszázezredik..iszunk rá egy
kósert a Fülemülében??

Kell a cirkusz a népnek..és Böjte atya és az édesanyja tényleg meghatódtak.

Bell & Sebastian 2013.12.06. 13:50:21

@tevevanegypupu: Meghát. Feltűzték a kalapjukra, bokrétának. Hogy nem utasíthatja vissza - az a csapda.

A szerzetesi regulától idegen az ilyen cécó, csak hát a gyerekek érdeke előrébb való. Kell a média, kell a public relation.

Fognám satuba farkát és gyújtanám rá pajtát arra, aki ezt kitalálta. De kést, azt nem adnék.

(A Fidesz imádása valami vallás tán, hogy ilyesféle, vadiúj rítusokra van szükségük? Nem fárasztanám más országokból vett példákkal, de Orbánt mindig is vonzotta a cigánybarokk, ahogyan az angol Lordok Házát elképzeli kapanyélen át nézve.)

A jó ízlés hová születés dolga -ezek szerint- és nem az iskolázottságé.
Járt volna inkább 3 évesen óvodába, és ne a focit rúgta volna a libaszaros legelőn, akkor én sem regölnék ilyen rozsomákosakat.

Pelso.. 2013.12.06. 13:52:26

@NekemNemEzKell: Valóban nincsenek ilyenek meg olyanok, s remélem, senki nem a választójog megilletése kapcsán érzi magát teljességgel magyarnak, ugyebár.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.06. 13:56:31

@Bell & Sebastian: Cinikusnak tűnik.

Bell & Sebastian 2013.12.06. 14:18:04

@Counter: Orosz realizmus, ismerkedjen meg vele.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.06. 14:29:03

@Bell & Sebastian: Azt ismerem, a maga hozzászólása meg nem az.

Esetleg úgy érzi, az orosz realizmus tette magát ilyenné?

Bell & Sebastian 2013.12.06. 15:05:48

@Counter: Mégis, milyenné? Ez egy szórakoztató műfaj, bohócruhában ropjuk a táncot.

Mondtam már, aki megmagyarázza azt; a szent cél (polgárság kialakítása) érdekében lopni üdvös, de csak azoknak, akikre rámutatok (-unk), az sokkal nagyobb disznóságokra is képes, ha hagyjuk.

Ez súlyos demokrácia -deficit, tehát, a Nyugatnak igaza van. De mivel -továbbra is- a Nyugat nagyságrendekkel többet lopik, jobban tenné, ha befogná azt a nagy pofáját.

(Volt ez tovább is, csak kihúztam, mert még kizárnának érte a Világ Igazai közül.)

tevevanegypupu 2013.12.06. 15:10:06

@Bell & Sebastian:

Orbánnak nagyon rossz ízlése van, ez nem is lehet vita tárgya, mindent szeret ami műből van, sajnos tipikus mai magyar újgazdag, mindenből a kommerszet kedvelik. Egyébként nem hiszem, hogy neveltetés kérdése lenne, gondoljon az igazi paraszt emberekre, akik közül a legtöbbnek tévedhetetlenül jó ízlése volt, elég ha a házaikra, ruháikra, berendezési tárgyaikra, szertartásaikra, mindenféle művészeti tevékenységükre gondol. Böjte Csaba és édesanyja csak eljátszották Orbán játékat, és tulajdonképpen ezt meg is lehet érteni, hiszen a magyar kormány valóban felkapta az ügyüket. Még ha csinnadrattával is, bár nem tudom, hogy ez a nagy média nyilvánosság valóban kell-e, ki kell-e emelni egy csoportot, mikor azért bizzunk benne, hogy van más is, aki ilyesmivel foglalkozik, csendesebben és talán szegényesebben. Nekem a Pál Feri atya körüli hajcihő sem tetszik, nem is értem, miért egyezik ebbe bele.

Bell & Sebastian 2013.12.06. 15:37:22

@tevevanegypupu: Másokkal szemben nem szabad maximalistának lenni, tartogassa csak mindenki magára.

Sosem voltam barátja, nem váltanék vele nyelves pusszit. A gazdasági ámokfutás itt az igazi baj és a haverok kitömése adókból és uniós visszaosztásból, miközben romokban a hatalmi ágak.

Úgy járt, mint Antall, bomló elmével nem szabad Istent játszani. Megosztoznak ruháin és ebek harmincadjára vetik.

Ahol ezermilliárd a megengedhető káló (és ezt Bajnai óta mindenki tudja), ott vagy nagyon durvajól megy, vagy idióták kísérleteznek HHH -kon.

Kétdiplomások babzsákot dobálnak és memória játékokat játszanak egész télen ötvenvalahányért egy tanítóképző intézetet (ami nem volt főiskola) végzett felügyeletével, az megvan?

Majdnem négymillióan dolgoznak. Ha csak így nem.

tevevanegypupu 2013.12.06. 17:15:37

@Bell & Sebastian:

A baj elsősorban az, hogy nem látom, hogy valamiféle életszínvonal javulás következett volna be. Úgy általában, a látszat szerint nincs. Elszegényedett, rosszul öltözött és beteges tömeget látok mindenhol, elszürkülő városokat, hamisított ízeket, egyre sekélyesebb kulturális színvonalat..Nem feltétlenül a mostani kormány hibája, három év alatt nem is lehet csodát tenni, de ..Valamicskének azért látszani kellene.Őszintén szólva nem látszik és ez aggasztó, főleg úgy, hogy jövőre választások lesznek. Orbán nyilatkozatai tulajdonképpen nem rosszak, valószínüleg jobbat szeretne Magyarországnak mint a "demokratikus ellenzék"..de nem nagyon megy..

Dzsentrisvihák 2013.12.06. 21:04:23

@Nemzetstratégia:

Sajnos szerintem nagyon is ráférnek a népre a hasonló magyarázatok, mert igencsak kezdünk visszacsúszni a 2006 előtti időkbe.
Amúgy ebben a bejegyzésben én nem érzem annyira a fideszes retorika túlsúlyát. Kit érdekel, hogy Orbán meg Kövér volt a biodíszlet?
Nem is ennek mentén támadják legtöbben az aktust, a gyűlölködésnek nem ez az aspektusa az igazán érdekes, hanem pontosan az, amit le is ír a szerző: a nemzet, és a nemzethez tartozás megkérdőjelezése.

(Mindettől függetlenül, azoknak, akik nem olvasták (a Mandarin újabban nem szemlézi): jobbegyenes.blog.hu/2013/12/05/koztunk_eltek_de_nem_velunk )

Jozsef Gerhat 2013.12.07. 10:34:39

Nincsen A vagy B típusú állampolgárság, tehát az állampolgársággal együtt jár a szavazati jog is. Az érthető, hogy a külhoniak csak pártlistára szavazhatnak, hiszen nem is ismerik az egyéni körzetek jelöltjeit. A történelmi ország épületei, országház (1896, 1906), M1 milleniumi metró (1896), Szépművészeti Múzeum, megyei városok városházái, bírósági épületei, levéltárai stb. a külhoniak nagyszülei, dédszülei adójából is épültek hiszen ezek mind 1914 előtt épültek, tehát ezen a jogon is
megilleti őket a szavazati jog.
Markó nyilatkozatát olvastam a kolozsvári Szabadság videóján, hogy ne adjanak a külhoniaknak Magyarországon szavazati jogot, ez durva beavatkozás a magyar belpolitikába, miközben az RMDSZ folyton arról beszél, hogy a magyar pártok ne avatkozzanak a külhoni magyar pártok ügyeibe.
Ezt Markó Béla saját szájából hallottam, nem újságírótól, vagy ellenzékitől (-) .
A státusz törvény még 2001-ben született az előző Orbán kormány idején.
Sajnos csak lépésről lépésre lehet előrejutni, lásd a szlovákokkal mennyi gond van a könnyített honosítás, vagy a nyelvtörvény ügyében.
Azok a szellemi értékek, amit a külhoniak hoztak, hoznak létre számunkra ugyanolyan fontos, mint amit az itteniek hoztak, hoznak létre.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.12.07. 10:43:23

Szegény Böjte atya.
Megtalálta őt a hatalom.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.07. 10:47:56

@Jozsef Gerhat: Pedig az A típusú polgárnak 2 szavazata van, a B típusúnak meg 1.

Szóval mégis csak kétféle állampolgár van.

A száz évvel ezelőtt épült épületek a mai csecsemők felmenőinek adójából is épültek, a csecsemők mégse szavazhatnak. Tehát ez az érv nem érv.

@Hepci: Megadja a császárnak.

panelburzsuj 2013.12.07. 10:56:55

@Hepci: @Counter:
Zsiráf ült a vállára.

Szegénynek.

Jack Torrance 2013.12.07. 15:53:49

" ezért nem értjük az Európai Uniót, pontosabban, nem tudjuk, hogy micsoda és merre tart, mert az európai polgárok közössége jelenleg nem jelent semmit számunkra. Nincs tartalma."

A nemzetnek számodra mi a tartalma? Mitől szerethetőbb? Tudod definiálni? Komolyan kérdem, nem piszkálódás.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.12.08. 11:00:33

@Jozsef Gerhat: Már dehogy nincs A és B típusú állampolgárság, az egyiknek ide kell jönnie, letelepednie, élnie, vizsgáznia, a másik meg csak kéri és megkapja.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.12.08. 11:03:27

Kedves Tempefői nenm "ennyi" volt a hír, hanem csapból folyó TV esztrádműsor volt kormánypárt benyalással és jó sok Gyurcsányozással. Ha pedig neked az egészről a dolgok természetessége jut az eszedbe, ritka nagy hülye vagy.

rézanyó 2013.12.08. 19:54:33

@jan: Én úgy gondolom, példával lehet nevelni. Böjte atya példakép, minél többet forog közszájon, annál többen érdeklődnek utána. Ez jó, nem?

Bell & Sebastian 2013.12.09. 11:42:53

@tevevanegypupu: Nyilatkozatok szintjén nincs is baj, általában mélységesen egyet lehet érteni azzal, amit Kövér vagy Ovi mond. A túlmozgásos Rogán (aki valószínűleg az utódlásra triblizik) már nagyobb gáz.

(A hétvégén adott le a Hír Tv egy uniós finanszírozású, litván filmet a nemzeti- és nemzetközi szocializmus összefonódásáról, a diktatúrák együttműködéséről, Sztálin dicstelen tetteiről, aki mellett Hitler csak kismiska lehetett. A SZU -ban 20 millió civilt likvidáltak, tombolt az antiszemitizmus, a náci mellé a mai napig hozzáteszik a zsidó -jelzőt - hivatalos megszólalásokban. A lágereket Európában vidáman továbbműködtették az oroszok a kapituláció után - évekkel. És a többi.)

Ezt nem azért mondom, hogy győztest hirdessek a terrorversenyben, mert pár, elvakult kommunistán kívül mindenki tudja, hogy utólag már _mindent_ Adolf nyakába igyekeznek varrni, de nemcsak keleten.

Hanem azért, mert szómágiával lehetséges csak torz értékrendet sulykolni. Aki átveszi a kommancsok szótárát, el is vesztette a csatát, puskalövés nélkül.

A Rendszer működése annyira bonyolult és kifinomult, hogy bárkit képes maga alá gyűrni akarata ellenére úgy, hogy még annak sincs jelentősége, észleli-e egyáltalán, kényszerpályán kering.

Említettem, hogy feltűnően sokat foglalkoznak Hitlerrel manapság. Hogy a viharba ne tennék!
Miközben hivatalosan undorodni kötelező, ugyanazokra a kérdésekre csak halogató válaszok kapunk, vagy ugyanolyanok.

A magyar politikában nem nehéz megtalálni a párhuzamokat, van itt minden, még neo-Sturmabteilung vagy neo-Schutzstaffel is.

És ez most jó vagy rossz nekünk? Nehéz a válaszadás erre egy olyannak, aki valóban középen álló keresztényként szemléli az eseményeket, ki-kilengve jobbra-balra, ahová éppen lökik.

A Fidesz ősbűne, hogy képtelen megkülönböztetni a stratégiát a taktikától és napi cselekvéstől.

Valójában az a kérdés, beteljesíti-e küldetését? Ha annyi csak a feladata, hogy fenntartsa a rendet a szakadékba száguldó vonaton (szívassa a kéjgázt az utasokkal), a válasz - igen.

Ha többet várunk - nem.

És teszik ezt úgy, hogy fel sem fogják, mennyire jelentéktelen fogaskerekei a Gépnek.

Itt maximus a fogak csikorognak, a Gép tovább forog, az Antikrisztus röhög a markába.

Nem rajtunk / rajtuk műlik, hogy zéró eredménnyel ügyködnek.

Ezért megbocsáthatatlanok a magánbűneik (szemérmetlen tolvajlás) és ez oka annak, hogy feloldozzák önmagukat.

Lám-lám, az ÁFA -botrány már ott tart, hogy a GDP egyharmadát sinkófálják el a brancsbeli multik, legyenek azok uniósak vagy hazaiak. Bevallottan.

A Gép nem egy fekete doboz, megismerhető a működése, lényege; a kifosztás.

Mit gondol, lehetséges ez úgy, hogy mindenki jobban járjon, mint tavaly járt?

Áá, dehogy! Magzatpózt felvenni, mert becsapódás következik!

tevevanegypupu 2013.12.09. 12:46:11

@Bell & Sebastian:

Nézze, függetlenül attól, hogy Hitler mennyiben volt bűnös vagy nem bűnös, ha valaki elnézi és hallgatja a beszédeit, hát az biztos, hogy mindent a nyakába varrnak, mert úgy látszik, hogy megszállott, egy kerékkel fix, hogy többje vagy kevesebbje van, Sztalin pedig - megtámogatva a beteg Roosevelt szimpátiájával - jóságos nagypapának látszik..

Nem tudom, a fidesznek van-e stratégiája, ha van is, akkor azt állandóan keresztül húzzák, szóval úgy pillanatról-pillanatra döntenek, és sajnos rögtön közlik is a nagyérdeművel..

Ők is meg mi is kényszerpályán keringünk..vajon kinek a hibájából? Talán a fidesz tudja.

Bell & Sebastian 2013.12.09. 13:26:42

@tevevanegypupu: A Kongresszusi Könyvtárban sok beszéde meghallgatható, kiváló minőségben. Az osztrák akcentusát leszámítva általában teljesen normális hangnemben, logikusan elemzi az adott helyzetet.

Az egy másik kérdés, hogy néptribunként azt mondta, amit éppen hallani akartak tőle és általában azokat a részeket idézik (filmen), amikor eltorzult hangon, élénken gesztikulálva, vörös fejjel zsidózik.

Teszik mindezt azok, akik minden este a Mein Kampfra hajtják a fejüket - kispárna helyett.

Több, mint érdekes, hogy szélsőjobboldalinak mázolták át az eredendően balos ideológiáját.

Ne várja, hogy igazságot tegyek Sztálin és tanonca közt, mert egy tőről fakadtak, minek ágán honi libsijeink csak egy zöld levelecske.

Akárhogyan is volt, ma mindenki Hitlerből él, gazdaságpolitikáját sokan követik.
Csakhogy Németország akkoriban erősen pozitív demográfiát mutatott fel, alaposan felhúzott tudománnyal és iparral, jól szervezett közmunkával és ingyenmunka -táborokkal.. De a Rothschildok pénze nélkül még neki sem sikerült volna, hiába ömlött a nyersanyag Dél-Amerikából, gépipari termékekért cserébe, ókori cserekereskedelemmel kiváltva a kamatos kamatból kamatozókat.

A franciákat és angolokat különösebben nem abajgatta, ott még nem utálják megfelelően, hiába a hatvanöt éves agymosás. A Szovjetunió népei sem utálják. De akkor ki? Amerika, aki tradicionálisan nem szívleli a konkurenciát.
(Az már egy alkérdés, hogy Amerika mennyiben tekintendő amerikainak, tulajdonosi szemszögből?)
Az európai, birodalmi eszme kicserélték a transzatlanti birodalom víziójára. Jurop kaputt!

És nem most murdelt meg, hanem valamikor 1889-ben (Párizsi Világkiállítás), legalábbis egyelőre addig tudom visszavezetni.

Mit tud a Fidesz? Dübörögni, ha talál hozzá elefántot.

tevevanegypupu 2013.12.09. 14:41:10

@Bell & Sebastian:

Mindenesetre így utólag, hogy a háború egyre távolabb van, lehet olvasni meglepő és szokatlan véleményeket Hitlerről, próbálják elemezni és magyarázni. Még mindig nem lehet reális képet alkotni arról mi és hogy történt, mindenesetre annyi már kezd kiderülni, hogy semmi nem fehér és semmi nem fekete. A háború óta pedig annyi gyalázat történt a világban, annyi diktátor és gyilkos garázdálkodott, bőven túlszárnyalva Hitlert. Vegyük csak mondjuk a gyarmatosító illetve felszabadító mozgalmakat, Mao-t, Pol Pot-ot..Félreértés ne essék, Hitler változatlanul Hitler marad, de Amerika elvesztette nimbuszát és világmegmentő szerepét, hiszen ahol probléma, háború és "demokrácia" indul, azt csodálatosképpen ők kezdik. Az első és második világháborúban betöltött szerepük is enyhén szólva átértékelődik, a történészek lassacskán már mernek beszélni.

Ami pedig a nemzetiszocializmust illeti, hát csak a hülyék nem ismerik el, hogy a szocializmus annak dizájnosított változata. Részben Európa is ennek köszönheti lassú végzetét, de persze a szokásos amerikai baráti segítség sem marad el.

Bell & Sebastian 2013.12.09. 15:08:42

@tevevanegypupu: Marxengelsz tőgyéből fakasztották mindkettőt, de a nemzeti a nemzetközi alárendeltje volt időben és hierarchiában is, mégis jobban sikerült.

Szerintem az Szovjet megtámadása sem volt az eredeti tervben, ezt a megelőző csapást Amerika indukálta a Krímen keresztül ömlesztett fegyverekkel.

Amiért is 7 millió ukrán élete volt az ár, ugyanis gabonával fizetett Sztálin.

Előállt az a nem mindennapi helyzet, hogy mindkettő, tetteiben erősen antiszemita rendszert az amerikai zsidók pénzelték, sőt, összeugrasztották és a vesztest jól elkalapálták.

A nagytőkések kiterjesztették a Numerus Clausust minden, túlnépesedett fajra.

Mint az egyszeri juhász, aki ha dús legelőt akart, még időben előbb felgyújtotta a hangafüvet.

tevevanegypupu 2013.12.09. 23:39:00

@Bell & Sebastian:

Érdekes egyébként, hogy a bolsevisták nem voltak restek feláldozni az övéikből sem milliókat, hogy mesterségesen, hamis vádakkal és átlátszó hazugságokkal voltak képesek az "eszmét" védeni. Hihetetlen, hogy micsoda vérfürdőt rendeztek egymás között és ellen..és ennek valóban nagyon sok zsidó esett áldozatul.

Alfőmérnök 2013.12.15. 18:12:45

@Jack Torrance: All work and no play makes Jack a dull boy.

Alfőmérnök 2013.12.16. 22:57:23

@Jack Torrance: All work and no play makes Jack a dull boy.

Alfőmérnök 2013.12.16. 22:57:58

@Jack Torrance: All work and no play makes Jack a dull boy.

Alfőmérnök 2013.12.19. 02:23:46

@Jack Torrance: All work and no play makes Jack a dull boy.

Jack Torrance 2013.12.19. 13:45:53

@Alfőmérnök: Words of wisdom, Alfi, my man. Words of wisdom.
süti beállítások módosítása