Náci gyilkosság és anarchista bosszú – csúcsra járatott konfliktusok
2013. november 23. írta: Lakner Dávid

Náci gyilkosság és anarchista bosszú – csúcsra járatott konfliktusok

vita_haboru.jpg

„RIP... Kill those fascists once for all”; „God bless socialist Golden Dawn and Hellas! Pavlos Fyssas was enemy of the people of Greece” – két komment Killah P, vagyis Pavlos Fyssas egyik száma alatt a YouTube-on. Két hozzászólás, amiket a hozzászólók hite szerint két ellentétes világnézet nevében írtak. Valójában persze a lényeg ugyanaz: embereket azonosítani bizonyos tulajdonságokkal, nézetekkel, biológiai jegyekkel, majd utóbbiak ellen menetelve háborút indítani – nem az eszme, hanem az állítólagos képviselője ellen.

Pavlos Fyssas antifasiszta görög rappert szeptember 18-án ölték meg: a szélsőjobboldali Arany Hajnal szimpatizánsa által elkövetett gyilkosságban valószínűleg segédkezett a párt egyik tagja is. Fyssas 34 éves volt. A gyilkosságot ugyanakkor elítélte az Arany Hajnal is, kijelentvén, hogy semmi közük a történtekhez. Közük persze akkor is lenne, ha nem a párt szimpatizánsa gyilkolt volna, de erről később.

November 1-jén az Arany Hajnal athéni irodája előtt lelőttek két fiatal párttagot, egy harmadikat pedig megsebesítettek. A gyilkosságot a Népi Forradalmi Harcosok Erői nevű baloldali-anarchista csoport vállalta magára, kijelentve, hogy „a bosszúból elkövetett fegyveres támadás a kezdete a nép azon hadjáratának, amelyben az Arany Hajnal neonáci söpredéke oda kerül, ahová való: a történelem szemétdombjára”. Mint írták, ekként akarták megbosszulni Fyssas halálát.

Utóbbi kapcsán vita bontakozott ki egy punk ismerősöm Facebook-oldalán. „Fasza” – így kommentálta a hírt, majd később hozzátette azt is, hogy „egyszerűen nem tudom emberszámba venni az ilyen csoportokhoz tartozókat”. Voltak, akik egyetértettek vele, mások inkább azzal a hozzászólóval, aki azt írta: „ilyenkor hol van az élet tisztelete, meg a szabadabb világ faunája? az eszme irtandó, az ember nem.”

Ez a beszélgetés is pontosan rámutatott arra a problémára, ami Görögországban már a legborzasztóbb formájában jelentkezik, míg nálunk szerencsére jóval mérsékeltebb a konfliktus. Létezik ugyan már egy Magyar Hajnal nevű párt, ami a görög Arany Hajnal mintájára szerveződött, és hasonló nézeteket is vall, de egyelőre még a „mainstream radikáljobb” sem veszi túl komolyan a kezdeményezést.

A permanens polgárháborús helyzetben kibékíthetetlennek tartott eszmék mentén hadakoznak az emberek, azonosítva a másik által vallottakat magával a szemben álló féllel. A harcok mindig szavak szintjén kezdődnek, és mindig az ellenség megnevezése az első. „Kommunista”, „náci” – e jelzők napjainkban elsősorban arra szolgálnak, hogy az egymással szembehelyezkedő oldalak igazolják a másikat illegitimitását, és létharcként fogják fel az ellenük való küzdelmet. A másik fél nem saját meggyőződése szerint akar jobbítani az országon, hanem tönkre akar tenni mindannyiunkat – nagyjából ez az üzenet. Ma Magyarországon mind a kormányzó párt, mind a baloldali ellenzék ezen gondolat mentén próbálja megnyerni híveit. Mi sem vagyunk a legjobbak, de nézd meg az ellent, ő tényleg a vesztedre tör! „Együtt tették tönkre az országot”; „Magyarország nem bír ki még négy év Fidesz-kormányzást” – ezek a mondatok ugyanúgy olcsó szavazatszerzésre, vagy -megtartásra hajtanak. Magyarország nincs tönkretéve, és sok mindent kibírt már ezer év alatt, és még mennyi mindent fog kibírni. De sokkal kényelmesebb, ha az ellenfél szerintünk egyenesen a létünkre tör, hiszen így mi lehetünk szabadságharcosok.

Az egyik oldal terroristája a másik szabadságharcosa” – hangzik el egy izraeli-palesztin viszonyt bemutató dokumentumfilmben, és nagyjából ez is a helyzet. Nyilván lehet árnyalni a dolgokat, de Görögországban is ezt láthatjuk: ki így, ki úgy tekint a brutális gyilkosságra. És mindig a másik fél a szélsőséges.

Bár itthon a radikáljobb is bőszen szélsőliberálisozik egy ideje, a leggyakrabban nekik jut ki szélsőséges jelzőből. Párbeszéd természetesen nincs „nácikkal”. Ahogy Kálmán Olga 444-es portréjában is olvashattuk nemrég: a műsorvezetőnő „nem ül egy asztalhoz szélsőjobboldaliakkal”. Hogy magának készíti-e a műsort, vagy a nézőknek, az ő dolga; viszont tényleg nem fogom sosem megérteni, mi értelme van ennek. A nézők majd azt fogják hinni, hogy nem létezik a Jobbik? Nem inkább csak szexibb lesz a párt a felületes médiafogyasztók szemében?

De a lényeg nem ez, hanem a média és a politika világának felelőssége az állampolgárok iránt. „Helyes, ne legyen a nácikkal párbeszéd” – bólintanak sokan, majd elhatározzák, hogy maguk sem szólnak többet a szomszédhoz, aki legutóbb azt mondta, ő bizony a Jobbikra szavazna. Ez ma igen gyakran megtörténhet, amikor ugyanúgy kérjük számon barátainkon, ismerőseinken kedvenc pártja viselt dolgait, mint a párt politikusain. Összevonjuk a szemöldökünket, ha Schiffer András beszélgetni merészel jobbikos képviselőkkel, majd kimegyünk tüntetni, és bőszen kiabáljuk a másik magyar embernek, hogy „náci”, hogy „komcsi”, hogy „hazaáruló” és hogy „fasiszta”. Aztán egyes politikusok már a gyanús ügyletek kivizsgálását is vonakodnak jobbikos képviselőkkel közösen követelni  – miközben előkerül egy másik ellenségkép, a „drogos pesti firkászé”.

Pedig a jobbikos politikussal is van miben egyetérteni, mint azt a mellékelt ábra is mutatja. Sőt, adott témában ki lehet egyezni a szocialistával, de még az „álcivil liberószervezettel” is. Erről írja Tóta W.: „Időbe telik feldolgozni, hogy nem fekete és fehér a világ, hogy lehet igaza a szocinak és a turulistának is olykor. És hogy a vitáink mellett is meg tudunk egyezni néha, és nem akarjuk állandóan lámpavasra húzni, aki mást gondol.

Mert háborúzni nem muszáj. Egyes politikai kérdésekben is dűlőre lehet jutni jobbikosokkal, fideszesekkel, MSZP-sekkel vagy bárki mással – nagyon sok dologban pedig egyáltalán nem is kell. Török Gábor szerint azonban ma nincs semmi: sem szakmai, sem civil, sem baráti, sem semmilyen. Itt még az ellenerő is csak politikai lehet.” Görögországban ma – úgy tűnik, – tényleg egyre látványosabban nincs semmi. Hallgatom Fyssas, vagyis Killah P dalait: a szöveget nem értem, meglehet, nem is értenék egyet vele, de maga a zene kimondottan tetszik. Nincs felesleges nyáladzás, mint sok hazai rapper esetében. És a zene valószínűleg attól még ugyanúgy tetszene, ha érteném, miről rappel Fyssas. Akinek családja volt, kedvenc filmje, nőideálja és zenész példaképei. Miként nyilván a meggyilkolt Arany Hajnal-tagoknak is. Valakiknek ők csak nácik voltak és baloldaliak „Ellenségek” – ahogy a valós háborúban sem gondolunk bele, hogy akire épp lövünk, annak is ugyanolyan álmai, reményei, félelmei és távol maradt szerettei vannak. Valahogy sokkal egyszerűbb kimenni, és üvöltve nácizni meg komcsizni. És ha nincs hová fokozni a vitát, meghúzni a ravaszt.

Közben pedig egyre csak pusztítjuk létfeltételeinket.

*

(A képen a Fegyverszünet karácsonyra c. film egy jelenete látható)

(A szerző a Vs.hu munkatársa)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr965649297

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Náci gyilkosság és anarchista bosszú – csúcsra járatott konfliktusok 2013.11.23. 09:52:01

A permanens polgárháborús helyzetben kibékíthetetlennek tartott eszmék mentén hadakoznak az emberek, azonosítva a másik által vallottakat magával a szemben álló féllel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.11.23. 10:02:50

egy boldog társadalom bölcsője ottan ring, ahol az egyik fél jóidőre eltünteti a másikat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.23. 10:20:47

A tegnapi buta és aljas cikk után ma itt egy buta és tisztességes. Haladunk.

Geo_ 2013.11.23. 11:05:07

Hol van ebben a történetben a Fidesz? Hát középen!
Ügyes!

Kandeláber 2013.11.23. 11:17:50

No azért a skinek Párizsban is rendesen megsimogattak egy balos "melegjogi aktivistát".
Persze lesz még ennek folytatása.
Görögországból a polgárháború után nem a hazafiaknak kellett tömegesen menekülniük, hanem a büdös bolsiknak.
Remélhetőleg egyszer itthonról is tömegesen emigrálnak majd kertészáki után.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.23. 12:23:47

kéne a görögöknek egy szilvási meg egy draskovics, és rend lenne ott is. itthon is megoldották a terrorizmust, jó szakemberek. én nem tartom számukra túlzónak a békenobel-díjat sem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.23. 12:29:38

„ilyenkor hol van az élet tisztelete, meg a szabadabb világ állatvilága? az eszme irtandó, az ember nem"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.23. 12:55:38

"Létezik ugyan már egy Magyar Hajnal nevű párt, ami a görög Arany Hajnal mintájára szerveződött"

ja ami valszeg titkosszolgálati kezdeményezés, vádalkus majmokkal.
ahogy a könyvégetés is szerintem titkosszolgálati akció volt, pár vádalkus börtönviselttel, meg ismerős gyerekekkel.
ennyire nem lehet vki primkó, ennyi pénze nincs is a mezei nackóknak, hogy könyvekre is költsenek
amúgy meg: "kinek mi köze van ahhoz, hogy magánszemélyek magánterületen saját tulajdonú könyveket és magazinokat égetnek, Nem volt tűzgyújtási tilalom, nem is veszélyes anyag." :)
egyértelmű hogy gumicsont, lehet ezen is hápogni.

a stazi jut eszembe, ahogy éjjel horogkereszteket festett a falakra, nappal meg riogatott a fasizmussal

"Magyarország nincs tönkretéve"

végülis ja, csak hitelt veszünk fel, hogy fizetni tudjuk a hiteleinket, ez elméletileg államcsőd. ilyen vegetációra kényszerít minket a posztkommunista bábkormányunk, és nem tépi le a lélegeztetőgépről az országot, hanem büszkén vállalja fel az inkubátort, a mesterséges életbenmaradást.

„Az egyik oldal terroristája a másik szabadságharcosa”

ez a mondat nem oké

"hangzik el egy izraeli-palesztin viszonyt bemutató dokumentumfilmben, "

én inkább ezt a dokut ajánlom:
occupation 101
www.youtube.com/watch?v=8twvXHUNrXY

kálmon olgával meg elmehet a *-ba, aki
mégegyszer megmondja, hogy ő milyen profi és független műsorvezető
kálmán olga hihetetlenül ostoba, nem csapja le a magas labdákat, ő az mszp-s obersovszky nagyon ciki, egy szervilis marha havassal együtt

www.atv.hu/videok/video-20131120-mesterhazy-attila

kifordított nagyanyó 2013.11.23. 13:19:28

Mondjuk a görög náczi szervezetnek a bevándorlás ügyben nagyjából igazuk van.
De mi a faszér gyilkolásszák ott ezek egymást?

Kandeláber 2013.11.23. 13:55:56

@tesz-vesz: Havas egyik nap felülmúlta hülyeségben kálmánolgit. Azt kérdezte Meseházytól, hogy miért nem alakítanak"válságkormányt", és ő meg Bajnai miért nem lép vissza Bokros vagy Lendvai (!) javára.
Mindezt azzal az utánozhatatlan blazírt pofájával, amibe nem ártana egyszer belelépni egy dr. Martenssel.
Havas, Kálmán Olga és Obersovszky az újságíró-társadalom salakjának is a legalján vannak.

Bloodscalp 2013.11.23. 16:09:33

Hühü itt aztán rendesen egybe lettek mosva a dolgok:)
A szerző nagyon unatkozott láthatólag.

poor 2013.11.23. 18:53:19

tesz-vesz · kkbk.blog.hu 2013.11.23. 12:55:38
Úgy látom orbán seggéből szalasztottak. Hajrá fityisz még többet lopni, még mindig lehet adót emelni. Látjátok feleim mennyire védik a szarházi hazudozókat.
Talán még fizetnek is érte?

poor 2013.11.23. 18:55:28

Kandeláber 2013.11.23. 13:55:56
Nektek Obersovszky és seggnyaló tsai kellenek. A fidesz LOP, CSAL HAZUDIK. Miért van hogy minden csatornán csak a fityisz reklám zúdul az emberekre. Ja lopott pénzből. ORBÁN TAKARODJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Dzsentrisvihák 2013.11.23. 19:29:15

@tesz-vesz:

Á, megelőztél :)

Annyi kiegészítésem lenne, hogy Fakkner barátunknak valahogy megint sikerült kellő - igaz kissé lejárt szavatosságú - ürügyet találnia arra, hogy a propelleres gittegyletet reklámozhassa. Valami fétis lehet ez, de az is lehet, hogy fizetnek érte :D

@poor:

Ja, Orbán takarodj, és viheti magával Fletókát, Szarházyt, Gordonbambit, meg az elmúlt 20 év összes többi ganéját-mocskát.

Kandeláber 2013.11.23. 19:34:38

@poor: Gondolom, gyurcsányistának tetszik lenni, azért ilyen választékos a stílusa.
Amellett funkcionális analfabéta is, mert ha nem vette volna észre, Obersovszkyt is savaztam.
De mint tudjuk, boldogok a lelki szegények...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.23. 23:54:18

Én, akárhogyan is próbálom, nem tudom másként olvasni ezt a posztot, minthogy @Lakner Dávid megpróbálja megmagyarázni és ezzel legitimálni a baloldali anarchista gyilkosságokat:-[

toportyánzsóti 2013.11.24. 07:10:54

@Kandeláber: Festett hungarocellből lehetsz,különben már rég bevittek volna a romák beolvasztani.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.24. 09:51:15

@bbjnick: Reméli, hogy itt ingyen talál szakembert, aki segít? :)

Kandeláber 2013.11.24. 09:56:21

@toportyánzsóti: Hálálkodsz te még a fidesznek, amikor újra nyitják az OPNI-t, és ismét megfelelő kezelésben részesülsz majd, kis gyurcsányista bolond.

toportyánzsóti 2013.11.24. 10:12:33

@Kandeláber: Látom diszlexiával küszködsz,festett hungarocell kandeláber.

Lucky Larry Silverstein 2013.11.24. 10:36:02

A görögök mindig jók voltak polgárháborúsdiban.

Persze az antifa tuti nem görög.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.11.24. 11:18:53

@bbjnick:
ez így van. lakner buzi. remélem nem érinti meg így a tórát.

Alick 2013.11.24. 11:57:32

Egy galaktikus polgárháború csak Palpatine-nak jó...

Bálint Anna 2013.11.24. 12:08:12

A történet tanulsága, hogy az antifák egy fokkal sem jobbak a neonáciknál. A gyilkosság oka nem feltétlenül az eszme, hanem az emberi hülyeség és aljasság.

Netuddki. 2013.11.24. 12:19:01

Pár hülye ember mindig van, és vannak akik kihasználják, hogy ezeket a hülyéket egymásnak ugrasszák. Az orbán is csak ezt csinálja lájtosabb formában...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.11.25. 09:46:39

@jose maria padilla: Utoljára tán a katárok kiirtásával sikerült ezt megvalósítani... Persze akkor is maradt a búvópatak.
Franco elszenilisedve maga könyörgött, hogy térjen "haza" spanyol földre a Guernica... Ennyit a rohadtellenség kiirtásának hatékonyságáról.

___________________________ (törölt) 2013.11.25. 10:10:17

> a műsorvezetőnő „nem ül egy asztalhoz szélsőjobboldaliakkal”

Én azt hiszem, hogy értem a dolgot. Jellemzően a modern liberális ember nem hisz a civilizáció törékenységében - ez eléggé viccces, tekintettel arra, hogy amikor fasisztáznak, akkor pontosan egy korszakra emlékeznek vissza, amikor a civilizáció eltört.

De mindenestre ők nem hisznek abban, hogy akit kiszorítanak a "tógák", a civilizált beszéd és vita területéről, az esetleg majd valami latinamerikai fajta puccsal vág vissza, például.

Abban hisznek, hogy a civilizált közbeszédet ők uralják, és akit onnan kiszorítanak, azt ezzel féken is lehet tartani.

Amint arra Voegelin rámutatott, a modernség világa gyakran megdöbbentően irracionális világ - olyan világ, ahol azt hiszik, hogy "mágikus" ráolvasásokkal - például az emberi jogokra való hivatkozással - eredményt lehet elérni.

Szerintem jóval racionálisabb lenne egy fizikai, nem mágikus társadalomkép. Eszerint végső soron a hatalmi kérdéseket pénz és erőszak dominálja, mert ezek tudják befolyásolni az emberek életét, és minden civilizált közbeszéd és vita a pénz és erőszak irányításáról szól. De néha kitörnek az irányítás alól.

Ez persze materialista emberkép, nem is mondom, hogy ez valamiféle végső válasz, hanem csak hogy ez talán ellensúlyozhatja a mágikus emberképet, ahol politikai varázsigékkel meg lehet kötözni az erőszakot. Vagy a pénzt. Természetesen ez a kép nem teljes, mert most nem vettem bele a modellbe az ember szellemi természetét.

Bell & Sebastian 2013.11.25. 12:44:35

@ArmaGedeon: Franco maga nem volt falangista, ezt azért tudhatná. Azt meg Franco tudhatná, hogy mekkora egy történelmietlen vetítés a Guernica.

Nálunk még életben van Doppelmen, mert nagy itt a democracy. És ha jól emlékszem, cigányokat is Gyurcsány lövetett halomra egy polgárháborús, szebb jövő reményében. Ellenben azt nehéz lenne igazolni, hogy a nemzeti radikálisok vetkőztették gatyára a népességet.

Mint ahogyan az sem igaz, hogy a görög tévét takarékossági megfontolásokból zárták lakatra.

A partizánokat ott lefegyverezték és nem engedték hatalom közelébe (a háború után), ezért sokan hozzánk szaladtak.

Itt jól elvannak a nemzetközi elvtársakkal, mind a mai napig. Tenyésznek, mint húsevő baktérium a steril műtőben.

Az imbecillis, kábszeres blogfirkász sztereotípiájában csak lehet valami.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.25. 14:11:43

@poor: én orbánt is ugyanúgy felkötném ahogy gyurcsányékat, persze törvényes bírósági eljárás alapján, melyben a hazaárulókat halállal büntetjük, ahogy Görgey, ahogy az usa a rosenbergéket.

ugyanis nem szeretem a hazaáruló posztkommunistákat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.25. 14:12:54

@Dzsentrisvihák: ne hagyd hogy megelőzzelek, írd le te is a véleményedet anélkül, hogy kommetneket olvasnál először. hátha új megvilágításba tudnád rakni a sztorit.
süti beállítások módosítása