Mikor születethetett a sporttagozat.hu?
2013. november 03. írta: TuRuL_2k2

Mikor születethetett a sporttagozat.hu?

sporttagozat_hu_google_20131027.jpg

„A Török Zsoltot cáfolni látszó honlapot a nyilatkozata után hozhatták létre, a domént egy Hír Tv-s műsor oldalát is bejegyző cég kezeli″ – áll az Index címlapján. A cikkben aztán Széky János ÉS-rovatvezető csütörtöki írására hivatkozva állítják, hogy 2013. október 30-ig nem volt tartalom az oldalon, és ezt a megállapítást a Wayback Machine hasonló adatával támasztják alá. Csakhogy – ahogy GG is írja –, sem a SEOquake, sem a Wayback Machine (archive.org) nem alkalmas tökéletesen annak kiderítésére, hogy mikor töltöttek fel egy oldalt az internetre (ráadásul előbbi is utóbbi adatbázisára épít, így nem véletlen, hogy egyezik a két adat).

Az archive.org csak onnantól követi nyomon kisebb-nagyobb egy-egy honlap változásait, hogy valahogy odakeveredtek a robotjai, amihez az kell, hogy valahol találkozzon egy oda mutató linkkel. Bár nem jellemző, de akár évekig is rejtve maradhat előle (vagy akár a Google keresője elől is) valami, ha nem linkelik sehol. A magyar sajtóban október 30-án, Török Zsolt emlékezetes ATV-s szereplésének másnapján tűntek fel hivatkozások a sporttagozat.hu-ra, így találhatott rá az archive.org keresőrobotja is.

Vannak azonban más archívumok is, ezek közül a legismertebb a Google tárolt változat szolgáltatáshoz használt adatbázisa. Ebben az esetben ez például azt mondja, hogy 2013. október 27-én már biztosan létezett az oldal, s ott volt rajta a kérdéses kalocsai hír is:

sporttagozat_hu_google_20131027_a_hir.jpg

Ezen, valamint a sporttagozat.hu domain 2012. július 11-i bejegyzésén túl van még egy, nem tökéletes bizonyító erejű, de az oldal korábbi születését erősen valószínűsítő nyom is, ez pedig a honlapon szereplő jpg-k EXIF metaadata. Ezzel az online eszközzel bárki megnézegetheti a sporttagozat.hu jpegjeinek (pl. facebook.jpg, szurke csik.jpg, szurke nagy.jpg) adatait, ezek mind 2012. szeptember 5-én készülhettek, amikor egy Adobe Illustrator CS6-tal exportálták a weboldal proof.pdf nevű grafikai tervéből az egyes elemeket. Ez a dátum utólag is manipulálható, úgyhogy nem lehet holtbiztosra kijelenteni, hogy tényleg 2012. szeptember 5-én készült az oldal, de eléggé összhangban van a sporttagozat.hu – halott archívum-linkekből sejthető – 2012. decemberi indulásával.

Tehát az ismert dátumok (félkövérrel a biztos pontok):
2012. július 11.: Vincze Géza bejegyzi a sporttagozat.hu domaint
2012. szeptember 5.: az oldalon szereplő jpg fájlok készítési időpontja az EXIF metaadataik szerint
2013. október 27.: a Google Cache mentése a sporttagozat.hu címlapjáról
2013. október 28.: Kőrös Gusztáv az Egyenes Beszédben
2013. október 29.: Török Zsolt az Egyenes Beszédben

Bár ez Széky Jánosnak aligha nyeri el tetszését, a sporttagozat.hu nagy valószínűséggel az, aminek látszik (és amit az Indexnek az MSZP-s tagozatvezető egyébként maga is elismer): egy félkész weblap, Vincze Géza személyes szellemi termékeivel. Elég csak megnézni a cikkek egymáshoz nagyon hasonló helyesírási és stilisztikai hibáit. Mit ér a foci, -ha magyar ?, ugye.

Frissítés: Olvasónktól, Wrangelkrafttól kaptuk emailben a linket, amiből kiderül, hogy 2013. szeptember 12-én, jóval az első bajai választás előtt már biztosan fent volt a kalocsai hír a sporttagozat.hu oldalon, nem csak utólag tette fel valaki. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr965612365

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mikor születethetett a sporttagozat.hu? 2013.11.03. 11:13:02

Bár ez Széky Jánosnak aligha nyeri el tetszését, a sporttagozat.hu nagy valószínűséggel az, aminek látszik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2013.11.03. 10:48:18

Bizony, bizony, ez most a legkomolyabb problémája az országnak, hogy a degenerált fideszes elvtársak húzták-e meg először a szocialista elvtársak haját, vagy a degenerált szocialista elvtársak rúgták-e bokán először a fideszes elvtársakat.

Jöhetne már a viccbeli csősz, aki kizavar mindnyájatokat az erdőből...

agent_x 2013.11.03. 11:00:31

A google által lementett képből látszik, hogy az (egyébként nem működő) archívum csak az utolsó egy év dátumait mutatja, tehát akár korábban is indulhatott az oldal pár hónappal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.11.03. 11:03:25

Hiányolom a sztoriból a hekkereket. Hekkerek nélkül egy internetes történet félkarú óriás. Még Hollywood-nak sem sikerült semmit se kihozni az internetből, mint témából hekkerek nélkül.

Hekkereket is akarok. És ha egy hekker feltörné a sporttagozat.hu-t és a letöltené az *adatállományt*, ami alapján világossá válna, hogy a Károlyi Attilát említő bejegyzést a server.mszp.hu címről töltötték fel ismeretlen kezek, akik a "pirosvirág" jelszóval léptek be?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.11.03. 11:04:38

Hiányolom a sztoriból a hekkereket. Hekkerek nélkül egy internetes történet félkarú óriás. Még Hollywood-nak sem sikerült semmit se kihozni az internetből, mint témából hekkerek nélkül.

Hekkereket is akarok. És ha egy hekker feltörné a sporttagozat.hu-t és a letöltené az *adatállományt*, ami alapján világossá válna, hogy a Károlyi Attilát említő bejegyzést a server.mszp.hu címről töltötték fel ismeretlen kezek, akik a "pirosvirág" jelszóval léptek be?

bilbull 2013.11.03. 11:07:06

A Zindex cikke megint megpróbálja a szerecsent csutakolni. Nagyokat hallgat, sokáig semmi, majd kényszeresen előjön ezzel a naiv gondolatkísérlettel. Újságírók ezek, vagy hülyegyerekek?

bilbull 2013.11.03. 11:07:48

A Zindex cikke megint megpróbálja a szerecsent csutakolni. Nagyokat hallgat, sokáig semmi, majd kényszeresen előjön ezzel a naiv gondolatkísérlettel. Újságírók ezek, vagy hülyegyerekek?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.03. 11:16:57

@TuRuL_2k2:

A sporttagozat.hu oldal tartalmait is csak tárolják valahol, nem? S ahol tárolják, ott nyomának kell lennie az összes belépésnek, a tartalmon végzett valamennyi módosításnak, nem?

No, azt kell megkérdezni, aki azokat a tartalmakat tárolja --- egyébként mindenféle kombináció csak üres duma!

vizipipa 2013.11.03. 11:29:07

Persze halálosan fontos kérdés a sporttagozat.hu, ki, miért, mikor.

Engem mégis az a mellékszál érdekel, hogy ki fizetett? Azt a verziót, hogy a film hozomra készült ugyanis nem méltányolom.

Róbert__ 2013.11.03. 11:34:18

@bbjnick:

Index cikk + Vincze saját szavai:

"Tényleg Vinczéé, kivéve egy bejegyzést
Persze, hogy nem az MSZP oldala, én csináltattam saját pénzemből
– mondta az Indexnek Vincze Géza. Vincze szerint a sporttagozat.hu már 2012 óta működik a mostani formájában, ezért nem érti, hogy ha a pártvezetésnek baja van vele, akkor azt eddig miért nem jelezte.

A XII. kerületi szocialista politikus elmondta, nem véletlen, hogy a honlapra nem került fel az MSZP logója sem, a tagozat ugyanis egy szakmai munkacsoport, amely kifejezetten sportügyekkel foglalkozik. Ezért nem csak párttagok vehetnek részt a tagozat tevékenységében, hanem párttagsággal nem rendelkező szakemberek is.

A sporttagozat.hu főoldalára kitett nyolc bejegyzésből hét Vincze Gézától származik, a fennmaradó egyről azonban azt állítja, azt Király György, a tagozat alelnöke írta. Ebben az egyben bukkan fel Károlyi neve sporttagozatos funkcióban. A kalocsai tagozati alapszervezet 2013. szeptember 6-i megalapításáról szóló bejegyzés szerint a székesfehérvári szervezet elnöke végezte Kalocsán az előkészítő munkákat.

Vincze kijelentette, a bejegyzéshez semmilyen információt sem tud hozzáfűzni, a szervezési ügyekért ugyanis Király György volt felelős. Az alelnöknek volt hozzáférése a sporttagozat.hu szerkesztő felületéhez is. Károlyi Attilával is Király tartotta a kapcsolatot, Vincze eddig még soha nem találkozott vele. Korábban egyébként az Index szocialista forrásokból úgy értesült, Károlyi Attila a helyi roma közösség egyik ismert alakja."

Így hát ebben már semmi kombináció és üres duma nincsen.

Róbert__ 2013.11.03. 11:36:13

@vizipipa: igen, fontos kérdés, mert egy egész sor hamis állítást cáfol az MSZP részéről.

Aerion 2013.11.03. 11:38:13

@freehckr:

Jöhetne már a viccbeli csősz, aki kizavar mindnyájatokat az erdőből...

Ki ez a csősz, és kit ültet a helyükre? És akiket a helyükre ültet, értékrendi lértelemben mit képviselnek, hol voltak eddig, milyen pénzből éltek, ki pénzelte őket, milyen külföldi kapcsolataik vannak, hogyan viszonyulnak a jelenlegi világrendhez, és a viszonyulásaik alapján annak a rendnek, amit ők képviselnek, milyen 'túlélési' arányai vannak, nem beszélve a népről, aminek a nevében cselekednének a hatalmon?

freehckr 2013.11.03. 11:42:25

@Aerion: „kit ültet a helyükre?”

A jelenlegi helyzetben már pár tucat nagycsoportos óvodással is mérföldekkel előbbre lennénk...

Aerion 2013.11.03. 12:01:07

A nagycsoportos óvodások először tanulják meg önállóan kitörölni a feneküket, aztán ha már nagyobbak lesznek, foglalkozhatnak a 'jelenlegi helyzet' megváltoztatásának azon lehetőségeivel, amely nem jelent egyet teljesen vétlen civilek tömeges és erőszakos elhalálozásával, kulturális javak és értékek megsemmisülésével, aminek a nemzetünk azon jövője érdekében, ami felé opcionálisan vezetnének minek, nem sok értelme lenne.

sünbab 2013.11.03. 12:37:43

@vizipipa: Az rendkivül érdekes, hogy miközben a média élvezettel csócsálja a bajai videó témát a rendőrség hallgat.
Az is érdekes, hogy Kőrös Gusztáv akinek a HírTv az index cikk szerint másfél milliót ajánlott ha nekik adja elő a storyt inkább az ATV-t választja -akiktől nem kap semmit.
(Ezt pl csak úgy tudom elképzelni, ha valakitől többet -vagy legalább ugyanannyit- kap az ATV-s fellépésért, mint amennyit HírTV adott volna.)
És a legnagyobb baj az egésszel az, hogy ha nem elkötelezetten szemléljük a dolgokat bárkiről el lehet képzelni bármit. És esély sincs arra, hogy megtudjuk az igazat.
Az biztos, hogy ha roma vezető lennék nem kis élvezettel figyelném a többségi társadalom ügyködését az ügy körül. Mert ha roma (vezető) lennék piszokul elegem lenne a kisebbségemet csak politikai haszonszerzés céljára használó pártokból -mind az összesből.

Valóraváltógép 2013.11.03. 12:57:10

@sünbab: Mi benne az érdekes? A rendőrség egy hatóság, bármit mond, az számonkérhető rajta. A médiahisztéria meg megélhetési cirkuszolás.

"És esély sincs arra, hogy megtudjuk az igazat."

Megtaláltad a lényeget.

freehckr 2013.11.03. 13:43:20

@sünbab: „ha roma (vezető) lennék piszokul elegem lenne a kisebbségemet csak politikai haszonszerzés céljára használó pártokból”

Ilyen hozzáállással te biztosan nem lehetnél vezető cigány politikus. :)

Erő e-meló 2013.11.03. 13:57:55

@sünbab:
"a rendőrség hallgat"

Nem hallgat, hanem végzi a munkáját, kihallgat. És remélem nem fog visszariadni attól, hogy a pártvezetőktől induló szálakat is felgöngyölítse. Mert a kékcédulás választás óta nem volt hasonló horderejű ügy Magyarországon

freehckr 2013.11.03. 14:56:35

@Erő e-meló: „nem volt hasonló horderejű ügy Magyarországon ”

Dehogynem... az EU népszavazás még durvább csalás volt mint a kékcédulás.

Bloodscalp 2013.11.03. 18:47:45

@sünbab: nem mellesleg..."roma"kisebbségi vezető:) az anyjukat eladnák 2 forintért! Nem ám ha 1,5 milláról van szó:) Az is érdekes hogy egy emeszpé lejáratós videónál az lenne a logikus hogy a hirtv-be megy be, de nem.

A szerző ha már ennyire unatkozik hétvégén, adjon már ki egy update-et hogy volt egy poligráfos teszt is ám waze, ha már kevered a szart, ne hagyd ott amikor kezd rotyogni!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.11.03. 19:09:11

A poszt korrekt, Széky felvetése hamis nyom.

Mondjuk nekem nincs meg, hogy október 30. 14:18 perc előtt melyik oldal hivatkozott a sporttagozat.hu-ra. A legkorábbi találat, ami nekem megvan, az atv.hu-é 10.31-én 09:21-ről
(www.atv.hu/belfold/20131031-bajai-videougy-kamu-video-utan-kamu-honlap), ahol azt írják, hogy egy olvasójuk hívta fel a figyelmet a sporttagozat.hu-ra. Ezután linkelte be az egész magyar sajtó.

Az archive.org viszont 10.30-án 14:18-kor archiválta először. Valamint nem tudtam olyan keresőfeltételt konstruálni, ami kidobná a kérdéses cikket, tehát a google szerint sem valami releváns oldal. Amiből nekem az következik, hogy az a bizonyos "atv.hu-olvasó" nem egy lelkes google-nyomozó volt, hanem egy bennfentes, aki így akarta összekapcsolni Károlyit az MSZP-vel.

legeslegujabbkor 2013.11.03. 19:49:53

@Kettes: Itt már többen felvetették, hogy a rendőrségre kellene bízni a nyomozást, ami feltételezéseink szerint nagy erőkkel folyik. A nyomozók forró nyomon valószínű már minden szereplőhöz eljutottak, és kihallgatták őket. Hamarosan a szóvivő megnyugtatja a nyilvánosságot, hogy a nyomozás minden nyomot követett, a mellékszálakat elvarrta, és biztosat tudnak mondani az értelmi szerzőről is.
Valahogy így gondolom.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.11.03. 20:12:12

@legeslegujabbkor: A rendőrség készségesen, ámbár kissé törvénytelenül átadta a fiatal fideszbűnözők által alapított pestisracok.hu portálnak Károlyi kihallgatási jegyzőkönyvének másolatát, sőt még azt a tablót is, ami alapján Károlyi "azonosította" Harangozót. Még egyszer: a rendőrségnek van egy tanúvallomásokhoz rendszeresített tablója, amin kizárólag mszp-s politikusok arcképei szerepelnek. Miközben például a Tiborcz-féle falopásban valahogy nem halad a nyomozás. Biztos nincs fényképük a bűncselekménynél használt járműről. Ja, de van.

Na ennyit arról, hogy a rendőrség minden nyomot követ.

legeslegujabbkor 2013.11.03. 20:20:23

@Kettes: Megnyugtat, hogy a rendőrség mégis eleget tesz a tájékoztatási kötelezettségének, és a nyomozási jegyzőkönyvek meg a kihallgatásról készült videofelvételek megnézhetők lesznek az érdeklődők számára. Remélem ez a szokásuk, nem korlátozódik egyes újságokra meg egyes vallomásokra.
A rendőrségi nyomozás biztos körültekintő és pártatlan. Az ügyészség sem tartotta fontosnak a nyomozás feletti felügyeletet, tehát minden rendben folyik.
Megnyugtató ilyen jogállamban élni.

Libatolvaj takarodj 2013.11.03. 20:36:06

"nem egy lelkes google-nyomozó volt, hanem egy bennfentes, aki így akarta összekapcsolni Károlyit az MSZP-vel. "

@Kettes: Volna itt egy kérdés: hozzád, Székyhez, Panyihoz. Miért nincs vége a történetnek ott, amikor kiderült, hogy az MSZP-s Vincze Géza a honlap tulajdonosa?

Mennyire torz elme és gondolkodás kell ahhoz, hogy egy MSZP-s kisfőnök honlapjának esetén is még keresi a sötét konspirációt a háttérben?

Mindenki benne volt a nagy összeesküvésben az MSZP ellen? A HVG miért akart ennyit ártani az MSZP-nek? Ha ők tisztességes újságírók módjára viselkednek akkor az MSZP-nek haja szála nem görbült volna ebből az ügyből... Vagy az MSZP-s kommunikációs igazgató, ha ő nem adja oda akkor szintén nincs ügy. Vagy az az MSZP-s aki a székházba vitte, ha haza viszi és ott nézegetik akkor eleve nem kerül a komm. igazgató kezébe és szintén nincs ügy.

És ezek után még egy MSZP-s aki összeesküvő volt? Mert csinált egy honlapot?

Libatolvaj takarodj 2013.11.03. 21:17:56

Az indexesek alaposan elgavrázták az egész ügyet:

mno.hu/celpontblog/elgavrazas-1193442

"internetes oldalakon amúgy is gyakran mindenféle mondvacsinált ügybe bele szokták keverni a HírTV-t, hogy nagyobb legyen a kattintásszám – ezért ideje lenne valamiféle jogdíjat szednünk, de egy vasárnapi cikk már tényleg a szánalom kategória. Az Index abban, hogy valami szoci csávó a sporttagozatának domainjét ugyanazzal a céggel jegyeztette be, mint a HírTV-n futó Garázs című külső gyártású műsor – amihez kábé annyi közünk van, mint a TV2-nek a Szulejmánhoz – szoci–HírTV összeesküvést lát. Jelzem, szerintem előfordult már, hogy rendeltem már olyan étteremtől pizzát, amelyiktől egy szoci politikus is, tehát tuti együttműködünk.

Mi sem nyilvánvalóbb, hiszen a csatornánk már a kezdetektől elkötelezett híve és támogatója az MSZP-nek. Szóval miután szénné röhögtük magunkat, megkérdezném, nincs az Indexben egy újságíró, aki a szakmai szabályoknak megfelelően felemelné a telefont, hogy felhívjon egy HírTV-s nyilatkozót, a nyilvánvaló hülyeségeket cáfolandó?

El lett ez is gavrázva, srácok! Megvan már, hogy nálatok ki mond le ezért a baromságért?"

maskep 2013.11.04. 07:55:15

Engem jelenleg csak másodikként érdekel ez a Kőrös Gusztáv - Sporttagozat részlete a sztorinak. Én arra várok magyarázatot, ha van, ami azután történt a videóval, hogy eljutott az MSZP-hez. Arra, hogy Déri Balázs, MSZP kommunikációs igazgatóban valóban túlbuzgott a civilség, hogy még a párt elnökét sem tájékoztatta a magán-akciójáról (már ha az volt) a párt elnökét, se előtte, se utána két hétig? Meg arra, hogy Mesterházy, a videót miért kommentálta feltételesen bizonyítéknak amellett, hogy "a rendőrség dolga kideríteni, hogy valódi-e"?... Aztán, ha Mindezeket az MSZP tisztázta, és elégtételt adott a sajtó-manipulációs kísérletére, rá lehet kanyarodni arra, hogy ki, miért és hogyan rendelte, rendezte, csinálta, továbbította és fizette a videót. De addig teszek a "magántulajdonú honlapra"...

Kandeláber 2013.11.04. 11:45:41

@maskep: A dagadék Déri Balázs Déri János fia?
Mert akkor nem esett messze az alma a fájától, a '90-es évek elején volt Dérinek egy műsora a királyi tévében (tekintve, hogy másik még nem volt), ahol Andrassew Iván, boldogult Gádor Iván és hasonszőrű szerzők amolyan eszdéeszes alapállásból gúnyolták a keresztényeket és az úgynevezett "nemzetieket".

maskep 2013.11.04. 18:15:50

@Kandeláber: ...Khm, szóval a videó, meg az, ami azzal történt ...

Kandeláber 2013.11.05. 06:31:56

@maskep: Lényegtelen a videó, mindenki a beállítottságának megfelelően értékeli.
Balosok szerint a fidesz csinálta, és vica versa. :D
Akkor tudjuk meg, mi is történt valójában, ha kiderül, ki lőtte le Kennedyt (nem Oswald). :D

Thomam 2013.11.05. 08:57:57

@Kettes:
"A legkorábbi találat, ami nekem megvan, az atv.hu-é 10.31-én 09:21-ről"
"nekem az következik, hogy az a bizonyos "atv.hu-olvasó" nem egy lelkes google-nyomozó volt, hanem egy bennfentes"

De, egy lelkes google "nyomozó" volt. Pontosabban az én írásomat másolta be az az ATV olvasó 30-án. Én 30-án 00:26-kor írtam a sporttagozat oldalról a portfolio fórumán ( forum.portfolio.hu/topic.php?t=19657 ) . 29-én már úgy nézett ki az oldal mint most.
Úgy emlékszem google-ba Károlyi Attila, sporttagozat, Fehérvár, Kalocsa szavakkal simán kiadta a sporttagozat.hu-t és 29-én a google korábban tárolt változata 25-ei volt, nem 27 mint most.

Thomam 2013.11.05. 09:02:34

Persze azóta többet tudunk.
Tudjuk hogy MSZP-s jegyezte az oldalt, MSZP-sek töltötték fel tartalommal, tudjuk hogy van Kalocsai Sporttagozat, bár neten nincs nyoma, de Török szerint van.
Csak az a fránya Károlyi Attila nem kerül soha kamera elé...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.11.05. 11:48:48

@Kandeláber:
ez a dagadt patkány bizony annak a szardarabnak a kölyke, tiszteletbéli nevelőapukája pedig nem más mint juszt lászló

wrangel 2013.11.05. 14:00:03

@Kettes:
A kedvedért átnéztem a gépem előzményeit. Rosszul emlékeztem, mert utána még sokat kutakodtam pl. a kalocsai sporttagozat után... Tehát a nyerő google keresés 29-én este ez volt: Dr. Vincze Géza Károlyi Attila
A keresés most is kihozza a sporttagozat.hu-t, de már csak a negyedik oldalon, mivel a nyomozni tehetségtelen sajtó azóta teleszemetelte a témával a netet.
Csak ehhez értenek, egymástól nyúlják a cikkeket, de utána semminek nem néznek.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.11.05. 15:25:02

@wrangel:

Egyrészt ez a keresési feltétel sem dobja ki a sporttagozat.hu-t október 29. előtt. Másrészt Vincze Géza neve már csak az _után_ merült fel, hogy nyilvánosságra került a sporttagozat.hu, mert hogy ő regisztrálta. Az egyszerű "lelkes google-nyomozó" kép nem nagyon akar neked összejönni...

wrangel 2013.11.05. 15:29:15

Ja és persze Thomam vagyok, franc se bírja követni ezt a sok mailcímes összekötést. Gondolom beléptem a levelezőmbe a másik mailcímemen.

wrangel 2013.11.05. 15:34:54

Hogy a fenébe dobná ki a 29 előttit ? a Google frissíti időnként a tároltat, pár nap és a mostani is felülíródik.
Ha bemész az mszp sporttagozat oldalára, ott láthatod hogy Vincze a sporttagozat elnöke. Nyilván mikor kerestem arra gondoltam, ha létezik Károlyi mint fehérvári elnök akkor talán kellett már mutatkoznia a 2 csókának együtt vagy kellett hogy együtt szerepeljen a nevük.
De nekem aztán tök mindegy mit gondolsz, én csak untam hogy töketlenkedik a média és rákerestem. Még csak nem is én raktam az ATV oldalára a portfóliós írásomat.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.11.05. 15:49:29

@wrangel: A Google-nél október 21-i állapot van tárolva a kalocsai cikkhez. :-\

wrangel 2013.11.05. 16:25:34

Látod ezt én nem is néztem, csak a főoldalt.
Ahogy mindenki más is eddig.

Nem vagy te "bennfenntes" ? ;-)

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:8f-Ml0BqjgIJ:sporttagozat.hu/%3Fmenu%3Dhirekmind+&cd=13&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

wrangel 2013.11.05. 17:17:11

Had fokozzam tovább:
Szeptember 12-i tárolt amin MÁR RAJTA VAN a kalocsai hír:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:SAHNw49tNtEJ:orszagossporttagozat.hu/%3Fmenu%3Dfooldal+&cd=65&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Az eddig sem volt kérdés, hogy maga az oldal több mint 1 éve létezik, hiszen Vincze Géza maga mondta hogy a hírek nagy részét ő tette fel. De maga a kalocsai hír feltétele a lényegesebb, amit állítólag Király György tett fel. A tárolt változat alapján ez bizony nem kamu beírás.
Az első bajai választás előtt fent volt !!

09.22. VÁLASZTÁS 1.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.11.05. 21:56:24

@wrangel: Nem is az volt a kérdés, hanem az, hogy hogy lehet megtalálni egy 10.30. előtt senki által nem hivatkozott, a Google által irrelevánsnak ratingelt , de még az archive.org által sem indexelt oldalt.

Én biztos, hogy a "Károlyi Attila mszp sporttagozat" vonalon gugliztam volna, és eszembe sem jutott volna bevenni a keresésbe egy olyan ember nevét, aki a történetben addig fel sem merült. Kivéve, ha tudom, hogy mit kell keresni. Érted, mi a probléma?

wrangel 2013.11.06. 00:00:42

"Én biztos, hogy a "Károlyi Attila mszp sporttagozat" vonalon gugliztam volna, és eszembe sem jutott volna bevenni a keresésbe egy olyan ember nevét, aki a történetben addig fel sem merült"

Akkor te a magyar oknyomozó sajtósok közé bátran jelentkezhetsz.
Én meg ha meg akarom tudni, hogy volt e valaha sporttagozatban Károlyi Attila akkor utána nézek a sporttagozatnak. Megtettem. Az MSZP sporttagozatáról kb ennyit találtam az MSZP oldalán:
1. sportolók sporttal foglalkoznak benne
2. van egy alelnökük, Király György
3. van egy elnökük, Dr Vincze Géza
Na innen menj tovább a "Károlyi Attila mszp sporttagozat" vonalon. Oda jutsz ahová a sajtó, mert lusták tovább lapozni a google eredményeket. A te tipped a 8. oldal most, az enyém a 4., de akkor előrébb volt, a "sporttagozat" szintén a 4.oldal most.
Ha nem én találom meg, akkor más és akkor most azt furcsállanád.
Nekem van olyan weblapom amire sehonnan nem mutat semmi, egy egyszerű 4 betűs szót beírsz a keresőbe és kiadja az első oldalon. Semmi furcsa nincs ebben.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.11.06. 07:52:41

@wrangel: De, ez nagyon furcsa. Ha végigolvasod a sporttagozat.hu oldalt, akkor gyakorlatilag egyetlenegy kifejezést sem találsz, amire a Google azt az oldalt október 30 előtt relevánsnak találta volna. Egyetlenegyet sem, kivéve azt, hogy "dr. Vincze Géza" (mivel ő írta a legtöbb cikket). Nem azt mondom, hogy nem lehetett logikai úton eljutni oda, hogy teremtsük meg a kapcsolatot Károlyi és az mszp között egy olyan név segítségével, ami korábban nem merült fel (holott egyébként a triviális keresésekre nem kapunk hasznos találatot, ami általában azért azt szokta jelenteni, hogy nincs ilyen összefüggés). Nem vonom kétségbe a történetedet, csak engedd meg, hogy kifejezzem őszinte csodálkozásomat. Ennél hihetőbb dolgokat sem szoktam elsőre elhinni. :)

"Ha nem én találom meg, akkor más és akkor most azt furcsállanád."

De nem találta meg más. És arra sem emlékszem, hogy egy ilyen eldugott, de egy országos botrány szempontjából releváns oldalt ilyen módszerrel kitúrtak volna az elmúlt időszakban. Arra emlékszem, hogy a köztévé regelt egy új blogot, inszinuáltak az első és egyetlen posztban valakit, és másnap beszámoltak róla az esti híradóban. Ez az életszerű magyarázat ebben az országban, és nem a szerencsés random keresések. De mindegy, megvettem a sztoridat. Kösz, hogy jelentkeztél.

wrangel 2013.11.06. 10:03:40

@Kettes:
Neki nagyon igaza volt veled kapcsolatban:

"" Libatolvaj takarodj 2013.11.03. 20:36:06
"nem egy lelkes google-nyomozó volt, hanem egy bennfentes, aki így akarta összekapcsolni Károlyit az MSZP-vel. "

@Kettes: Volna itt egy kérdés: hozzád, Székyhez, Panyihoz. Miért nincs vége a történetnek ott, amikor kiderült, hogy az MSZP-s Vincze Géza a honlap tulajdonosa?

Mennyire torz elme és gondolkodás kell ahhoz, hogy egy MSZP-s kisfőnök honlapjának esetén is még keresi a sötét konspirációt a háttérben? ""

"egyetlenegy kifejezést sem találsz, amire a Google azt az oldalt október 30 előtt relevánsnak találta volna."
Egyáltalán honnan veszed, hogy mi volt releváns 30-a előtt? Rákerestél 30-a elött ? Senkit nem érdekelt az MSZP sporttagozata korábban, nem egy pörgős tagozat, az oldal pedig láthatóan egy elég halott oldal.
Viszont tény, hogy ezt a halott oldalt az MSZP-s Vincze csinálta (ki tudja miért, talán unatkozott), tény hogy már legalább tavasszal volt rajta tartalom és tény, hogy a Károlyi Attilás cikk már a választások előtt fent volt.

wrangel 2013.11.06. 10:07:52

@maroz:
Ez nem az ;-) Ezt sokan keresik, valsz. van rámutatás is más lapokról.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.11.06. 15:04:10

@wrangel: Teljesen el vagy tévedve. Telibe leszarom, hogy az mszp hogy jön ki ebből a botrányból, vagy kijön-e egyáltalán. Engem a "lelkes google-nyomozás" aspektus érdekel. Írtam egy félig vicces (de csak félig) posztot a hírhamisításról, ami más fénytörésben olvasva a hírhamisítás elleni védekezésről szól. Szerettem volna biztosan tudni, hogy amit csináltál, az egy működő technika-e, vagy szerencséd volt, vagy egy bennfentes vagy, aki inkább alakítja a történetet. Ennyi. Én az első perctől kezdve nem vontam kétségbe, hogy az oldal eredeti, ennek is utánanézhetsz a Vincenten.

orulunkvincent.blog.hu/2013/11/01/hirhamisitok_kezikonyve

wrangel 2013.11.07. 15:33:06

Török Zsolt egy hete az ATV-ben (videó 2:15) :
"Fejér megyében nincsen sporttagozatunk."

Márton Roland az MSZP Székesfehérvári elnöke 1 hete:
"Az MSZP Székesfehérvári Szervezetének nincs és nem is volt soha sporttagozata. Bárki, aki ennek az ellenkezőjét állítja, az szélhámos."

Ma a népszabadságban, Vincze Géza sporttagozat alelnök:
"Arra a kérdésünkre, hogy létezik-e a sporttagozat Fejér megyei szervezete, amelynek állítólagos elnöke, Károlyi Attila volt a bajai videoügy másik szereplője, Vincze megismételte: nem tud arról, hogy lenne ilyen megyei szervezet, ahogyan Károlyi Attilát sem ismer.

(Eddigiek alapján tehát nincs sem Fejér Megyei, sem Fehérvári Sporttagozat. Ámde ....)

A Vincze által bejegyeztetett Sporttagozat.hu oldalon korábban megjelent egy bejegyzés, amely szerint a kalocsai sporttagozat megszervezésében Károlyi is közreműködött a székesfehérvári tagozat elnökeként. Vincze ezzel kapcsolatban azt mondta: a honlapot saját pénzéből indította, de a hivatkozott bejegyzést Király György tölthette fel, így annak hitelességéről is őt kell kérdezni.

Lapunk megkereste Királyt (sporttagozat alelnöke) is, aki azt állította: rossz szóhasználat okozott félreértést. Elmondása szerint Károlyi Attila részt vett a Fejér megyei sporttagozat szervezésében, és a helyi tagozati csoport egyik koordinátora volt, de „szabályterminológia szerinti titulusa” valójában nem volt. "
("helyi tagozati csoport" (ez nyilván Fehérvár), tehát az MSZP Fehérvári elnöke szerint Király György szélhámos. )
Az is vicces, hogy Vincze a Sporttagozat elnöke, de nem tudja, hogy Fejér megyei sporttagozatot szerveztek. Ahogy Török sem tud róla.

"Arra a kérdésre, hogy a hivatkozott bejegyzés a botrány kirobbanása előtt vagy után került-e fel a honlapra, Király azt válaszolta: a tájékoztató e-mailt jóval a videoügy előtt küldte szét a tagoknak, ám azt, hogy annak tartalmát végül ki és mikor töltötte fel a portálra, nem tudja."

Jó lenne már ha valaki előszedné végre ezt a Károlyi Attila nevű létező személyt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.07. 16:50:00

@Kettes: @wrangel:
Fejlemény:
"Abban - pletykaszinten feltétlenül - konszenzus van sajtókörökben, hogy az MSZP a választási csalásos videóval több szerkesztőségnél is házalt, mindenütt azzal a felütéssel, hogy akkor az övék az anyag, ha még aznap, vagyis október 18-án, pénteken estig lehozzák a cikket."
cink.hu/szetveti-e-a-hvg-t-a-kamuvideobotrany-1459456711
Kérdés, hogy a mellékmondat alanya ("MSZP") konkrétan ki(ke)t is jelent.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.11.07. 22:39:03

@wrangel: Hát ez a párt ennyit tud. Már javasoltam, hogy váltsanak kampánystratégiát és menjenek rá a cukiságfaktorra. Mesterházy növesszen nagy mangaszemeket és pelyhes bundát, és a választók szánalmára apellálva simán meglesz a 15%.
süti beállítások módosítása