Kommentszűrés
’13 okt
1
11:21

Hoppon maradt a 4K! az LMP miatt

Írta: Földi Bence

lmp-4k.jpg

Önállóan kénytelen indulni a jövő évi parlamenti választásokon a Negyedik Köztársaság (4K!) nevű rendszerkritikus baloldali formáció, amely nemrégiben még zászlókereső flashmobokkal foglalkozott, ma viszont már pártként tevékenykedik – miután nekik sikerült az, ami az MKKP-nek nem.

Azért indulnak önállóan, mert a hosszú ideje a Lehet Más a Politikával (LMP) zajló tárgyalások – még közös programot is bemutattak – pont a 4K! párttá alakulását követően megrekedtek: az LMP ugyanis kongresszusán úgy döntött, hogy nem kér a szövetségből. A 4K! egyébként azt javasolta, hogy ne választási szövetséget kössenek – ebben az esetben 10% a választási küszöb, mint az Együtt–PM esetében –, hanem hozzanak létre közösen egy új, választási pártot LMP–4K! néven. Ez az ötlet nem tetszett az elempéseknek, így a 4K! sajnálattal vette tudomásul, hogy „a rendszerkritikus szövetség létrehozása meghiúsult a rosszul értelmezett szervezeti érdekek miatt”.

Az LMP alapvetően jól döntött, hogy végül kihátrált a kétes együttműködés mögül. Már akkor sem értettem az egészet, amikor először felmerült Schiffer András és Istvánffy András között, hogy netán közösen indulnak a választásokon. Az LMP-ből pont a baloldalibb szárny szakadt ki, amikor a Párbeszéd Magyarországért megalakult. Az ugyan rendszerkritikus, de teljességgel újbalos Negyedik Köztársasággal való összeállás újra a baloldal bugyraiba lökte volna az LMP-t.

Persze nehéz Schifferék helyzete, hiszen azzal, hogy nem kívánják meghatározni magukat a bal–jobb-tengelyen, még nem érik el azt, hogy mások nem helyezik el ezen őket. A Fidesz jobbszárnyán és a Jobbikban elég erőteljesek például azok a hangok, hogy az LMP csupán a világeszdéesz egyik újabb ármánya, maga a New York–Tel-Aviv-tengelyről érkezett, báránybőrbe bújt farkas. Persze a másik oldalon sem tudnak mit kezdeni az LMP-vel: ott amolyan Fidesz-szatellitként könyvelték el, sőt, azt is el tudják képzelni, hogy adott esetben 2014-től koalíciós partnerként beálljon a Fidesz mellé. Ilyen kétoldalról érkező támadások ellenében igen nehéz ügyesen taktikázni.

Ugyanakkor úgy látom, hogy a meghatározhatatlan oldalon álló ökopárt saját szavazói körében még mindig népszerű ez a fajta „el nem kötelezettség”, s mostani döntésükkel megerősítették: tovább haladnak a schifferi úton. Jó eséllyel ugyanis saját táborukból vesztettek volna szavazókat, ha harcias balos mozgalmárok felé nyitnak – kétséges tehát, hogy mekkora haszna lett volna a mérhetetlen támogatottsággal rendelkező Istvánffyékkal összeállni.

A döntéssel tehát saját táborukban tudtak erősíteni, de vajon ez elegendő lehet-e a parlamentben maradáshoz? A közvélemény-kutatási adatokból kiindulva aligha: a Nézőponton kívül senki sem méri az LMP-t a bejutási küszöb közelében. Boros Tamás, a Policy Solutions igazgatója helyesen vélelmezi, hogy a küszöb eléréséhez az LMP-nek arra van szüksége, hogy egy-egy ügyet sikeresen tematizáljon.

lmp_osszes7.jpgPártpreferencia a választásra jogosultak körében (LMP)

S hogy mi marad a 4K!-nak? Még mindig indulhatnak a hősies Schmuck Andor-féle SZOCDEMEK-kel, vagy a még csodálatosabb Népi Fronttal!

Címkék: jobboldal belföld baloldal LMP Fidesz 4K! Negyedik Köztársaság választás 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr225539385

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: LMP + 4K! = 2 jóbarát, vagy micsoda? 2013.10.01. 19:20:13

Nemet mondott az LMP a 4K-val való “együttműködésre” – hangzik a deja vu hír. Elsőre mindenki felháborodik ezen (e sorok írója is egyből azt reagálta, hogy „GÁZ, és nem is kicsi!”). Hát még a 4K sem? Akkor mi a francot akar az LMP? Hát tényleg, senkive...

Trackback: Hoppon maradt a 4K! az LMP miatt 2013.10.01. 12:00:01

Az LMP alapvetően jól döntött, hogy végül kihátrált a kétes együttműködés mögül.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Samott 2013.10.01. 11:35:10

Nagyjabol semmi ertelme ezeknek a torpe partoknak. Ugy valtozott a valasztasi rendszer, hogy csak a fidesz nyerhet (meg esetleg nehany helyen a szocik). A tobbieknek nem osztottak lapot, kizart hogy barhol egyeni jeloljuk befusson. Listan meg alig jut mandatum, plane ilyen parszazalekos egyleteknek.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.10.01. 11:53:52

Ez borzasztó, a fasiszta csizmák súlya alatt összeroppan a demokrácia gyenge kukacteste.

Bell & Sebastian 2013.10.01. 12:05:29

Azt nem tudhatom, hogy Schiffer bejut-e (valószínűleg igen), de az biztos, hogy utána Orbán a hóna alá csapja, kilóra megvesz még pár fasisztát és tááráráráámm.

Alkibiádész77 2013.10.01. 12:08:30

Tévedés, h. az LMP szakadása ideológiai alapon történt volna. Annyi tán igaz, h. a liberálisok nagyobb része távozott, de a baloldaliaknak csak egy része. És a baloldaliak közül épp a radikálisabbak maradtak. Ha ők is kilépnek, akkor az további veszteségeket okoz a pártnak.

vizipipa 2013.10.01. 12:54:39

"Az LMP-ből pont a baloldalibb szárny szakadt ki"

Annyira volt az baloldali, mint a DK. Szadesz vonal az, legfeljebb nem olyan sötét mint az egykori Pető szárny.
-------------------

Más.

Vitatom azt a mostanában terjesztett állítást, hogy a Fideszen és az MSZP-E14-PM formáción kívül nincs esély egyéni képviselői helyre.
A 2010-es eredmények nem ezt mutatják nekem. A Fidesz persze természetszerűleg magára szabta az új körzeteket, de azért felidézek 1-2 Jobbikos eredményt.

Sza-Sza-Ber 3 33,05%
Sza-Sza-Ber 4 21,88%
Sza-Sza-Ber 5 17,78%
Sza-Sza-Ber 6 22,89%
Sza-Sza-Ber 7 27,58%
Sza-Sza-Ber 8 22,42%
Sza-Sza-Ber 9 30,07%

J-N-Sz 6 25,53%
J-N-Sz 7 29,65%

Heves 4 27,87%
Heves 5 29,48%
Heves 6 28,65%

Ezekből nyugodtan összejöhet még egy 30% körüli eredmény újra, ami kedvező esetben egyéni képviselői helyet is jelenthet.

Kandeláber 2013.10.01. 15:52:28

@vizipipa: A Jobbik a cigók által terror alatt tartott, fertőzött körzetekben szerezhet egyéni mandátumokat.
Ez a 4K! egy jelentéktelen, bár valamennyire tiszteletre méltó formáció, nemrégiben láttam az egyik vezetőjüket a tévében, amint kijelentette: semmiféle közösséget nem vállalnak azokkal, akik az utóbbi huszonvalahány évben a hatalmat gyakorolták az országban.
Véleményem szerint egyébként az LMP sem jut be, 5 % alatt maradnak, a Bajnai-féle szalámizás megtette a hatását.
Schifferért kár, ő volt ott az ész.

vantaan 2013.10.01. 16:12:45

@Kandeláber: :
" A Jobbik a cigók által terror alatt tartott, fertőzött körzetekben szerezhet egyéni mandátumokat."

Ez egy hatalmas tévedés!!!! Ezeket lenyúlta a Fidesz. Lásd a bajai választást. Uzsorás cigány verőlegényei szállították szavazni a szerencsétlen embereket! A Fidesz kiegyezett az uzsorásokkal, mert hatékonyabban biztosítja a szavazást mint bármi más.

Bloodscalp 2013.10.01. 16:17:23

@Bell & Sebastian: az emeszpé szerelmet is visszautasították, ez azért nem volt semmi.

kaktusztea 2013.10.01. 16:32:35

Schmuck Andor egy (rossz) vicc, a 4K! tudtommal vele sem közösködik.

vizipipa 2013.10.01. 17:28:21

@vantaan:
Baja korábban a Bács-Kiskun 9. sz OEVK volt. Nem a Jobbik hazája, még az MSZP is megelőzte.

Most Baja a 6. sz. OEVK lesz, nagyrészt a korábbi 9. és 10. körzetekből. Mindkettőben tarolt a Fidesz 2010-ben, 62,6 és 64,9 %-al.

vantaan 2013.10.01. 17:42:01

@vizipipa: Az Uzsorás Cigányok-Fidesz szövetség máshol is meg lesz nem csak Baján!

Kandeláber 2013.10.01. 17:49:15

@vantaan: A Jobbik nagyrészt BAZ megyében meg Szabolcs-Szatmárban szerzett sok szavazatot.
Bács-Kiskunban nem.
Nevetséges, amit szövegelsz.
A cigókért a fidesz meg a maszop harcol, meglátjuk melyik bírja jobban száraztésztával meg konzervvel.

vantaan 2013.10.01. 18:04:52

@Kandeláber:Mi nevetséges? Az hogy Uzsorás cigány verőlegényei kényszerítik szavazásra a szerencsétlen szegény embereket s ehhez a Jobbik csak asszisztál?
S kinek is csinált már előzőleg is lánc szavazást ez az Ajtay?

Gondolkodj EMBER!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.01. 18:36:06

Nem olyan bonyolult ez a rejtvény, Bence, ha az ember tudja, hogy Schiffer rajta van a Fidesz payrollján. Az a dolga, hogy eggyel több ellenzéki párt legyen a szavazólistán. Ezért kényszerítette ki a pártszakadást és ezért nem hajlandó közös pártot létrehozni a 4K!-val. Minden más (bal/jobb/öko/el nem kötelezett): bullshit.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.01. 18:53:33

@Kettes: Bizonyíték van? Mert amúgy mi zárja ki, hogy Schiffer egy teljesen önjáró, minden politikai következményt leszaró elvhajhász (pun intended)? Egyébként az ellenzék vagy megegyezik a múltkor említett minimálprogramról (nertelenítés + egyfordulós, listás, arányos választás), és akkor zárójelbe kerül az összes "kivel vagy ki nélkül"-kérdés, vagy akár az összes többiről is feltehetjük, hogy megfelel neki ez a helyzet, ami majdnem ugyanaz, mintha rajta lenne a Fidesz payrollján.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.01. 20:01:38

@Holger Hartland: A bizonyítékot nem adhatom ki, mert akkor nem zsarolhatnám tovább, ugye. :)

Az "összes többiről" előbb feltehetjük, hogy
a) a fejük felett lóg a büntetőeljárás (MSZP-frakció), ha megpróbálnak csak egy kicsit is ellenzéki politikusként viselkedni vagy
b) csökönyös idióták, akik a saját érdekeiket sem képesek felismerni vagy
c) Gyurcsány.

Schiffer kb. 4x olyan intelligens, mint az MSZP+DK+E14 vezérkar együttvéve. Nála ráadásul családi vonás, hogy nagyon is képes felismerni az érdekeit.

Bell & Sebastian 2013.10.01. 21:43:36

Hát ja, a mérleg nyelve a legjobb szerep ebben a babszínházban, ahogyan Edu mondaná, ha csinálnak tésztaszűrőt belőle fentebb megnevezett politicusgenyók.

dr kíváncsivagyok 2013.10.01. 23:46:28

Ha a demokratikus ellenzék nem hallgat Bokros figyelmeztetésére ,miszerint minden érdek nélkül , feltétel nélkül össze kell fogni Orvbán leváltására,......akkor még siránkozhatnak 2018 - ig. Vagy tovább is...

Rokker 2013.10.02. 00:37:13

"Jó eséllyel ugyanis saját táborukból vesztettek volna szavazókat, ha harcias balos mozgalmárok felé nyitnak [...]"

Jó eséllyel így vesztettek szavazókat. A 4K!-val és más, rendszerkritikus, alternatív pártokkal, mozgalmakkal együtt hitelesebben kommunikálhatták volna, hogy valóban a változást képviselik. Így marad Schiffer erősen véleményes vendégjátéka a tusványosi pártrendezvényen és a távozottakhoz képest elég halovány ellenzékiség, ami nem túl bíztató a magamfajta változásra vágyók számára.

Szúnyog 2013.10.02. 01:20:45

Ki kiváncsi a 4K-szerű, nulla értékű formációkra? Ilyen szarokról írtok, miközben zajlanak az események a Felvidéken, Erdélyben. '89-ben érzem magamat, amikor a HVK (Hazafias Választási Koalíció) is ott ülhetett az MDF-SZDSZ-MSZP hármas mellett. Röhej!

2013.10.02. 01:29:41

kár, ezt túldimenzionálni. szerintem semmi bajuk a 4K!-val, csak nem akartak új pártot csinálni.

itt látszik, hogy mennyit számít a fidesz választási törvénye. kinyírt itt egy együttműködést. ha nem lenne ez az emelt küszöbb együtt indulnak szerintem.

Rokker 2013.10.02. 01:37:16

A pártszövetségeknek korábban is 10%-ot kellett megugraniuk.

bambanő (törölt) 2013.10.02. 03:21:28

nem baj fiúk, majd 2018-ban sikerül bejutni
azt hiszem a Fidesz lehet akármekkora mutyi-korrupt-álkeresztény-ájtatos-zsírosnyakú-trafik párt, ez az ellenzék nem fogja leváltani jövőre

így jártunk, szerencsére a határok még nyitva vannak, lehet menekülni

bambanő (törölt) 2013.10.02. 03:54:31

Nem lesz ebbol kormanyvaltas gyerekek!
Mikor latjak mar be, hogy inkabb 2018-ra kellene mar keszulniuk, nem 2014-re?
Addig az embereknek tele lesz a toke a Fidesszel, vagy kivandorolnak, vagy belegebednek, es akkor van esely.
Most nincs semmi esely a Fidesz megbuktatasara, annyira bebetonoztak magukat es annyira fasultak az emberek.
Magyarorszagon a kormanyok sajat magukat bukatjak meg, nem pedig levaltjak oket. Aztan a romokon lehet ujra epitkezni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.02. 05:32:28

4K az miafasz? valami szatelit fácseklikk izé az szdsz romjain vagy mi? érdekel ez bárkit?

picur3ka 2013.10.02. 05:36:52

@FILTOL:

Ilyen merges, mar kora reggel? Mondjuk, megertem, s hozza tennem: kiafasz az LMP ?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.02. 05:54:05

@picur3ka: mérges? dehogy, csak szókimondóan kíváncsi.

nemecsek ernő áruló 2013.10.02. 06:03:51

A szélsőbalos 4K!-nak esélye sincs. A potenciális szavazóit elviszi a fidesz.

csavari 2013.10.02. 06:05:32

Földi Bence

Mikor fogjátok végre leírni az igazságot, hogy közvélemény kutató cégek nem léteznek csak közvélemény erőszakoló cégek vannak! A megrendelő szájíze szerint vannak össze állítva a kérdések és ezáltal az az eredmény jön ki amit a megrendelő megrendelt!

picur3ka 2013.10.02. 06:11:31

@FILTOL:

Mindegyik az, ahogy kerdeseben sejteti.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.02. 07:02:03

Úgy tűnik Schiffernek nem ment el az esze teljesen.

jog-ász 2013.10.02. 07:06:40

sajnos nem hallunk semmit az ilyen 4K formációkról, de ott van a bizonytalan 50%nyi szavazó, akik nem jó szívvel adják a voksukat az elmult 20 év ilyen olyan mutyis pártos jelöltjeire, no az ilyenekért tudna hajtani az olyan pár ami alulról szerveződik, botrány, mutyi és egyébmentes tisztességes, helyben jól ismert, esetleg elismert jelöltekkel indul.

Kandeláber 2013.10.02. 07:41:12

@Kettes: Ja, Schiffer azért kriptofideszes, mert nem nyalt be csontig Bajnainak, ezért bánik vele úgy Kálmán Olgi is, mint egy kápó a lágerben.
Ezeknek - meg a fidesznek - rákosista a jelszavuk: "Aki nincs velünk, az ellenünk van!"
Erre megszalámizták a pártját.
Ritkán emlegetik, hogy Róna Péter mit mondott a Bajnai-féle társulatról, miután leült velük tárgyalni: ritka erőszakos társaságnak minősítette őket, akik simán megpróbálták megzsarolni a tárgyalópartnereiket.
Állítólag maszoposok pedig az egykori eszdéeszhez hasonlították őket.
A legvisszataszítóbb banda a mostani magyar politikai palettán, a narkóssal meg a nyugdíjas, összenőtt szemöldökű katonatiszttel együtt.

Emiksz 2013.10.02. 07:41:15

Az asztalnál ül a 4K!, a Liberálisok és a Szocdem párt teljes tagsága, és ultizik.

VT Man 2013.10.02. 07:44:20

Mi az a 4K! és miért kell róla ennyi cikket írni?

Fizetnek érte?

Hány tagja van a 4K-nak? 10? vagy 20?
Viccpárt.

tisztapista 2013.10.02. 08:24:07

Ez a 4K nevű facebook csoport sajnálja, hogy az LMP nem hajlandó új párttá alakulni a kedvükért? Csodálkozom.

Józsi bácsi, Dunaharasztiból is megkereste már C.ca C.la gyárat, hogy nincs-e kedvük Józsi Cola Bt. néven tovább működni egy közös cégben. Nem volt kedvük. Csodálkozom.

Erőviszonyok...
Az LMP már működő, parlamenti párt. Legalább a nevét ismerik. Igaz, hogy nem jut be a parlamentbe megint, de erről vagy ez ellen nem a 4K tehet, hanem a PM és Bajnaiék, akik elszívják a szavazőkat tőlük.

Kivlov 2013.10.02. 08:55:20

micsoda gittegyletek...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.02. 08:56:23

még a fodor liberálisai is ott vannak a 4knak, ha kérik...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.02. 09:55:50

@Kettes: Micsoda összeesküvés-elmélet! Ezek szerint mindenki vagy a Fidesz zsebében van, vagy a markában, vagy a seggében, és most éppen az utóbbi a legjobb hely. Szerintem azért még vannak független szigetek, bár kétségtelen, hogy aki ott van, az nem számít.

Schiffer okos, de szerintem nem kell magyaráznom, hogy van olyan, hogy valaki valamiben nagyon okos, másban meg nem... esetleg direkt nem. A Schiffer-féle családi vonásokat hagyjuk, ha nem te írnád, még félreérteném. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.10.02. 10:19:49

@Kettes: Te viszont egy jó pszichiáter fizetési listáját tudnád gyarapítani, amikor ekkora ökörségeket mondasz.

hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai_Gordon

"Bajnai részt vett a rövid életű Új Nemzedék Mozgalom nevű ifjúsági szervezet létrehozásában – Schiffer Andrással együtt –, amelyet Gyurcsány Ferenc a KISZ-utód Demiszből való távozása után alapított."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.02. 10:29:48

Schiffer és az LMP szerepéhez érdemes figyelembe venni azt is, amit Lányi András, anno, az amerikai nagykövetség közreműködéséről nyilatkozott egy új "ökopárt" létrehívásában.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.02. 10:29:58

úgyúgy, rakjátok csak ki a trágár szavakat főoldalra, mint a libsik, ti is ettől vagytok menők ugye?
ez a fidealitasos erkölcs, ergé nem tudja a g*ci miért csúnya szó, úgy látszik a f*szságról se tudjátok miért.
nyugodtan asszisztáljatok a társadalom bomlasztásábans, egy tiszta hatalom úgy fog titeket is elsöpörni, ahogy a lakkember lemezeit., csak akkor miért is kritizáljátok lakkembert, ha ti is ugyanúgy közvetítitek a káromkodást?
fesztival.mandiner.hu/cikk/20131002_antal_nimrod_nekem_mindent_magyarorszag_adott

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.02. 10:48:53

@Holger Hartland: Ismerem valamennyire a családot. De erről ennyit.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.02. 10:50:15

@Kandeláber: Azt is ritkán említik, hogy Róna Péter végül kifakadt, hogy nem érti ezt az országot és elhúzott. Majd akkor pont a Bajnai-féle társulatot sikerült megértenie.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.02. 13:19:59

@Kettes: Ugyan, te sem hinnél el egy kommentben írt állítólagos bizalmas értesülést. Schiffer a magamfajta átlag hírfogyasztó szemével nézve tényleg egy elvhajhász, ami pedig az elmúlt három év politikusi felhozatalát nézve tiszteletre méltó tulajdonság. Persze lehet, hogy ez egy tudatosan felépített, hamis imázs - mindig minden lehet -, és akkor Schiffer tényleg kurva okos, hogy ezt megeteti a nagyközönséggel.

picur3ka 2013.10.02. 21:28:05

@VT Man:

Negy?

Azert kell ezekrol a nem letezo tamogatasu egysegekrol irni, mert a media nem zsido.

Kandeláber 2013.10.03. 08:26:39

@Kettes: Te, most a patkányblogon fölállítottatok egy siratófalat, aztán ott hajlongtok Bajnaiért imádkozva?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.10.03. 10:13:48

@Holger Hartland:
Az ilyen családok ivadékai az érdekeik felismerésében okosak, viszont nyilván nem ismerik fel a nádmozgásból, mekkora ponty közeledik a horguk felé.
Genetika über alles.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.03. 10:37:32

@Hepci: A genetika itt a kukac a horgon, amit bekapsz.

közösperonos átszállás 2013.10.03. 11:14:56

@Holger Hartland: "Schiffer a magamfajta átlag hírfogyasztó szemével nézve tényleg egy elvhajhász"

Van ismerősöm az LMP-vezetésben, ő pl. azt mondta, hogy az a fő céljuk, hogy ~10 éves távlatban 10-15%-os támogatottságú legyen a pártjuk. Ergo azt fogják tenni 2014-ben, amiről azt gondolják, hogy ehhez viszi őket közelebb.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.03. 12:10:11

@közösperonos átszállás: Nekem meg nincs ismerősöm egyik pártban sem, és nem tudok mit kezdeni a "bizalmas forrásból tudom"-jellegű névtelen kommentekkel. Tényleg csak egy hírfogyasztó vagyok, annyit tudok, amennyit a hírekben olvasok, a névtelen komment pedig csak névtelen komment. Neked és Kettesnek, meg a többi bennfentes kommentelőnek ezt kell megértenie. Schiffer a médiában úgy jön át, mint egy faszagányos fazon, aki ragaszkodik az elveihez, és ez a mai politikusi felhozatalban már önmagában kölcsönöz némi szimpátiát. Aki szerint ez a kép hamis, és meg akarja dönteni, annak olyan szinten kell megdöntenie, amilyen szinten ez a kép kialakult.

Jelen állás szerint az LMP 2014-ben ki fog esni a parlamentből, utána pedig szervezeti és anyagi bázis nélkül mennek a süllyesztőbe. Vagyis pont nem azt teszik, ami a mezőnyben tartaná őket.

közösperonos átszállás 2013.10.03. 12:20:45

@Holger Hartland: Bennfentes lennék? Ez új. :-) Bár most, hogy mondod, az ÁSZ-főnököt is ismerem még békés megyei közgyűlésvezér korából (ő nem ismerne meg az utcán), na ja, ez már tényleg döfi. :-)

Én értem, hogy neked Schiffer minek tűnik, annyiról van szó mindössze, hogy lehet neki sok mozgatórugója, én mondtam egyet, ami számomra hihető, ugyanakkor tudtommal számodra sem mond ellent a tényeknek (és nem is összeesküvés-elmélet azért). Schifferről azt is lehet tudni, hogy nagyon kényesen kerüli az MSZP-vel egy platformra kerülést, ezt megint vezérelhetik elvek, de a fönti érdek is.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.03. 12:49:56

@közösperonos átszállás: Hozzám képest bennfentes, az még nem nagy szám. :) Schiffernek is lehetnek, és biztosan vannak is önző mozgatórugói - kinek nincsenek? Nincs azzal semmi baj. Amíg tisztességes és a köz javát is szolgálja, ez normális. Az is normális, ha az LMP növelni akarja a támogatottságát. Párt, ez a dolga.

Nekem az tűnik erősnek, amit Kettes írt, hogy Schiffer a Fidesz embere volna. Az LMP szerintem is elhibázott stratégiát követ, de azt hiszem, inkább idealizmusból, meg talán azért is, mert nincsenek annyira rászorulva, hogy elkurvuljanak. Schiffernek pl. megvan az egzisztenciája a politikán kívül is, neki nem töri ketté az életét, ha kiesik a parlamentből. Megvolt előtte is, meglesz utána is. Igen, az elvszerűséghez az is kell, hogy valaki megengedhesse magának. (Vagy ne legyenek nagy anyagi igényei.)

közösperonos átszállás 2013.10.03. 13:16:59

@Holger Hartland: "Nekem az tűnik erősnek, amit Kettes írt, hogy Schiffer a Fidesz embere volna."

Az amúgy nekem is.

Szindbad 2013.10.03. 16:18:25

@Kettes: Miért tiltottatok ki az ÖV-ről?

picur3ka 2013.10.03. 22:21:19

@Holger Hartland:

Volt mar olyan, hogy horgaszt - hadd hansulyozzam: nem horgert -, behuzott a harcsa. nem gyakori, persze.

picur3ka 2013.10.03. 22:23:36

@Szindbad:

Na, amikor maga erre a kerdesre valaszt kap, akkor vigyen el vacsorazni.

Ez egy ilyen demokracia itten, indulasbol csinaljak, forgatokonyv, torveny, szabalyzat nincs.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.04. 01:21:46

@Szindbad: Már téged is? Nem szoktál csúnyákat írni, szerintem véletlenül kerülhettél a szórásba. Civil áldozat vagy. Collateral damage.

@picur3ka: Szerintem Kettes véletlenül írt olyat, amit akár zsidózásra való felhívásnak is lehetne érteni (feljelentjük? :)), vagyis nem horgászott, hanem csak kiesett a zsebéből egy horognak látszó tárgy. Tudtam, hogy valaki ráharap, elvégre a Mandineren vagyunk. Aki bekapja, nem harcsa, hanem sügér.

picur3ka 2013.10.04. 03:50:19

@Holger Hartland:

En erre nem is gondoltam, oszinten megvallom. Nem vagyok nagyon erzekeny a zsidozasra.

De attol meg feljelenthetjuk! hahaha.......

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.04. 05:25:52

@Szindbad:

Gyakorolj önkritikát, hátha méltányolják!:-D

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.04. 07:24:24

@Szindbad: Szerintem a del-gomb Paganinije mellényomott. :-)) Visszaállítottalak. (Vidd el vacsorázni a nyomit.)

@Holger Hartland: Megint elolvastam, mit írtam, mert nem értem, hogy kerültünk ide. Én Schiffer családi vonásairól írtam. Amikor én családot írok, akkor családra is gondolok. Ha majd a zsidóságáról akarok beszélni, akkor pontosan azt a szót fogom használni, hogy "a zsidósága". Bár el nem tudom képzelni, milyen apropóból tennék ilyet, mert leszarom, de biztos lehetsz benne, hogy nem fogod eltéveszteni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.04. 09:40:31

De nehézkes ez a mai nap.

@Kettes: Ne fárassz már. Hogy TE nem úgy értetted, azt ÉN pontosan tudom. De ha más írja vagy más olvassa, félre is érthetik azt, hogy Schiffernél "családi vonás, hogy nagyon is képes felismerni az érdekeit". Például ha ez mondjuk "MACISAJT" név alatti kommentben lenne a vincenten. Delgomb? Ezen mosolyogtam egyet, de tudom, hogy te nem úgy értetted.

@picur3ka: Tudom, hogy nem a zsidóZÁSra érzékeny.

Micsoda nap! Tegnap meg pelikán bullshitelt, és a legszebbet senki nem olvasta a fejére.