Kommentszűrés
’13 sze
28
12:31

A művészet szabaddá tesz? – Cézárnak meg kell halnia

Írta: Lakner Dávid

cezarnak_meg_kell_halnia.jpg

Paolo és Vittorio Taviani veterán rendezőknek számítanak, bár Magyarországon olasz rendező kortársaiknál (Pasolini, Bertolucci) kevésbé ismertnek számítanak. A nyolcvanas éveiben járó páros a modern filmet képviselte egykor – miként Stőhr Lóránt is írja az Élet és Irodalomban (Nem csak a szellemét, aug. 30.): „szabálytalanul elbeszélt történeteikkel a közösségért cselekvést, az egyéni-társadalmi lázadás, a forradalmi magatartás lehetőségét és lehetetlenségét járták körbe”.

Legújabb, Cézárnak meg kell halnia című filmjüket is jól jellemzik az előbb említettek. A börtöndráma rögtön a rabok által színre vitt darab bemutatójával indít, hogy aztán fekete-fehérbe váltva kövesse nyomon az előadásra való készülődést. Shakespeare Julius Caesarját adják elő a római Rebibbia börtön lakói, a közönség lelkes ovációját kiváltva. A film végén ismét ide jutunk el, hogy aztán a szabadságot egy pillanatra újraélő rabokat egyenként visszakísérjék évtizedes otthonukba, természetessé vált közegükbe: a cellájukba.

A foglyok valóban a Rebibbia börtön lakói: a Taviani testvérek fél-dokumentarista filmje azt próbálja körüljárni, miként viszonyul egymáshoz az előadott darab, illetve a rabok mindennapi élete, korábbi tevékenysége. A fekete-fehér képi világ is a dokumentarizmust igyekszik hangsúlyozni, ugyanakkor a film megrendezettsége, a jelenetek precíz felépítése is nyilvánvaló. A raboknak az előadásból való minden apró kiszólása jól megkoreografált, de a darabbal való egyé válásuk sem nevezhető éppen spontán folyamatnak. A film azt igyekszik bemutatni, miként játszódik egymásra a rabok múltja a darabban megmutatkozó főbb motívumokkal: barátsággal, árulással, bosszúval és az emberek életeit végleg eldöntő határhelyzetekkel.

Hogy sikeresen teljesíti-e a film az imént említett vállalásait, az már kétséges. Nem látunk elegt a dráma rájuk gyakorolt hatásából. Egy-két kiszólást eltekintve inkább csak sejthetjük, mintsem tudhatjuk, milyen emlékeket, gondolatokat ébreszt a rabokban az általuk éppen előadott jelenet. Márpedig a film nagyrészt ezt mutatja: a szereplők minden egyes percben a darabot próbálják, és még amikor elsőre is úgy is tűnik, hogy kiléptek Brutus vagy Cassius szerepéből, akkor is gyorsan kiderül, ők még mindig a Julius Caesart próbálják.

A börtönlakók viszonya a tragédiához gyakran csak olyan külsőségekben mutatkozik meg, minthogy dél-olasz akcentussal ejtik Caesar vagy Brutus nevét (így lesznek ők a darabban Cesare és Bruto, amit a magyar címválasztás is próbál hangsúlyozni a Cézárral). Ha maguknak a raboknak a Julius Caesar-értelmezésére vagyunk kíváncsiak, némiképp hiányérzetünk lehet: előadják a darabot, gesztusaikkal, mimikájukkal reflektálnak is rá, ugyanakkor az csupán érezhető, milyen hatással is van rájuk az egész. De az például ki sem derül, miért éreznek késztetést a darab színre vitelére, mi motiválja őket kezdetben, és mi hajtja őket később.

Viszont nem lenne szükség a film végén az egyik rab szájából elhangzottakra: „mióta megismertem a művészetet, börtönnek érzem a cellámat”. Nem, mert a sikeres előadás után a börtönőrök által történő visszakísérés ezt tökéletesen érzékelteti, a mondat pedig mesterkéltnek tűnik, vagy éppen „hamis szentimentalizmust” mutat, ahogy az ilyesmit Gelencsér Gábor jól jellemzi a Filmvilágban megjelent írásában (Drámai keretek, 2013/09.). De Lukácsy György is kitér a Heti Válaszban (Rabul ejtő dráma, szept. 5.) arra, hogy szükségtelenek adott kontextusban az efféle bölcselkedések.

Túl sokat kapunk magából Julius Caesarból és Brutusból, és keveset a rabokból: márpedig az utóbbiak a fontosabbak. Persze, nehéz feladatra vállalkoztak a Taviani testvérek, amikor valódi rabok segítségével készítették el jól megkomponált filmjüket – talán épp e két alkotóelem az, amelyik együtt nem igazán tud működni. Érdekes lett volna, ha látványosabban mutatják be, mit hoztak ők magukkal, és mi hat revelatív erővel rájuk a darabból.

A film végén a rabokról elhangzó életrajzi adatok kissé hatásvadásznak tűnnek. Vagy éppen azért nem működnek, mert a film során nem igazán kerültünk képbe a rabok motivációit, céljait illetően. E tekintetben A United 93-as című film jut eszembe: Paul Greengrass filmjében az amatőr szereplők remekül visszaadták, miként jutottak el 2001 szeptember 11-én a negyedik eltérített repülő utasai addig, hogy megpróbálják visszafoglalni a terroristáktól a gépet. Ott az életvágy, a beletörődés hiánya nagyon pontosan megmutatkozott, míg itt a szabadságérzet, a korábban átéltek fájdalma inkább csak sejthető volt. Így az olasz rendezőpáros filmjének a végén csak elismerően nyugtázzuk, hogy az egyik rab azóta mélyebb barátságot kötött a színészkedéssel; míg Greengrass alkotásának a végén beleborzongunk a tudatba: sikertelen volt és tragédiával végződött az utasok elképesztő lélekjelenlétet mutató kísérlete.

Címkék: film dráma William Shakespeare Julius Caesar Paolo Taviani Vittorio Taviani

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr485500149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2013.09.28. 15:13:42

Fordítva van rajta a melltartó.

S=klogW 2013.09.28. 15:30:00

láncfűrész van értlme láncolajat venni, vagy jó a motorolaj is?

S=klogW 2013.09.28. 15:31:42

@Bell & Sebastian: jó, hogy előkerült, erről @S=klogW: úgyis magát akartam megkédezni, meg talán bbj a tanyáról tudna még a témába vágóan nyilatkozni, de őt most nem látom sehol errefelé

Bell & Sebastian 2013.09.28. 15:33:47

@S=klogW: Láncolajat vegyen, az ragad is.

S=klogW 2013.09.28. 15:42:29

@Bell & Sebastian: meg kéne látogatni egyszer ezt a bbj-t ott az isten háta közepén, megnézni hogy ganajoz két komment között :)

S=klogW 2013.09.28. 15:43:11

@Bell & Sebastian: meg kéne látogatni egyszer ezt a bbj-t ott az isten háta közepén, megnézni hogy ganajoz két komment között :)

Bell & Sebastian 2013.09.28. 17:02:56

@S=klogW: Közös dunyhában akkor alszok csak, ha maga lábtól lesz, mondja meg neki. Kell a táskája is minden szerszámmal, max. húsz körömműtéthez.

picur3ka 2013.09.28. 23:49:43

Maguk mar egyutt is alszanak?

Azt hittem eddig, maga ferfi, Bell.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.09.29. 11:21:15

ennek a szájbatekert laknernak kéne mán egy láncfűrész :)

S=klogW 2013.09.29. 12:40:24

@jose maria padilla: a kezébe?! persze hátha orraesik vele a súlyától - akkor még alakulhat jól is a dolog, bár kockázatos a javaslata.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.09.29. 14:16:28

Hosszú idő óta az első előzetes, ami kedvet csinált, hogy megnézzem a filmet.

Alfőmérnök 2013.10.05. 00:09:02

Kíváncsi vagyok, lesz-e erről a filmről poszt:
www.port.hu/hannah_arendt/pls/w/films.film_page?i_film_id=138853

(Szerintem nem jó film, de nem azért, amiért támadni fogják.)