Kommentszűrés
’13 sze
3
07:01

PUF 30: körbevezetés félmúltunk múzeumában

Írta: nénike

puf.jpg

Jelentős érzelmi csalódás kockázatát vállalja, aki húsz évvel korábbi szerelmével akar ismét ágyba bújni. A harmadik évtizede koncertező Pál Utcai Fiúk esetében azonban ez a légyott meglehetősen rizikómentesnek mutatkozott, döntően azért, mert ez a PUF már egy másik kapcsolat. Emlékezetet a régire, de nem az; s hogy miben is áll az eltérés, azt a régi zenésztársak előadásában megszólaló dalok és az új szerzemények közötti különbség, a pontosság és kidolgozottság jelezte. Fáradság jeleit azonban mégsem tapasztaltuk a Budapest Parkban megrendezett, fennállásának harmincadik évét ünneplő együttes esetében. Múltidéző szándékot annál inkább, mely – valljuk be – igencsak vékony jég. A zenekar a lehető legjobb döntést hozta, amikor az egykori zenésztársak meghívásával egyszerre vállalta és tette zárójelbe az általunk a Fekete Lyukban megismert korszakának legfontosabb dalait.

Egy harminc éves összegző előadás tematikája természetesen megköveteli az időszámítás kezdetét jelző ’85-ös demó rongyosra hallgatott dalait, ám a forradalmi, harcos-meghalós partizán vonal már nem jelentett többet édes nosztalgiánál. Ezért is jó, hogy a szövegek terén, önmaguk árnyékán átlépve olyan új arcok is szerephez juthattak, mint Kardos Horváth János és Molnár Balázs, akik személyes motívumokból, helyszínekből és szituációkból építenek új várakat (Gólya, Ember a parton, Leteszlek) a régen szétfoszlott közös múltunk romjain. A zenei megszólalást illető jogfolytonosságot szívmelengetően képviselte a fúvós szekció, amely a korai dalokban jellegzetes kísérője volt (szaxofon formájában) a PUF-hangzásnak, most pedig eszköze egy két dal újraértelmezésének.

Nagy Feró teljesítményéhez fogható Leskovics Gábor közel sem egyenes vonalú maratoni futása, azzal a különbséggel, hogy Lecsó csapatjátékos maradt, útját állva ezzel a celebesedésnek. Az alapokat is érintő újrakezdéssel pedig jó érzékkel kerülte el az egykori bőrkabátos alterség ma már inkább kínos nosztalgiáját. Feltehetően a rendszerváltást megelőző, várakozással teli atmoszféra emelte a mai, úgy-ahogy beérkezett nagyvárosi középgeneráció eredetmítoszai – a köztéri telefonfülkék, a kocka ladás utazások és rendőri igazoltatások – közé a Pál Utcai Fiúkat. Ez a fajta mély beágyazottság tükröződött a közönség összetételében is, hiába higította azt a Budapest Park állandó, partiéhes vendégserege.

A polimer kazettáktól a fájlmegosztókig ívelő út valójában egy hatalmas körforgalom a zenekar esetében, melynek elején és végén is emberléptékű klubkoncertezés áll. A pénteki monstre összejövetel azonban – méreténél fogva – nem hagyott teret az intimitásnak, annak a közvetlen kapcsolatnak, ami igazi erejét adja a zenekarnak. Ez érződött Leskovics megilletődöttségén is, az állandó köszííízésen, amelyet egyértelműen a Kiscsillag zenekarban eltöltött évei hatásának tudhatunk be.

A vegyes érzelmek kialakulásáért csak részben okolható a zenekar, amely tisztességgel körbevezetett saját félmúltunk múzeumában. Hogy ez keveset hozott vissza mindabból, amiért anno lelkesedni tudtunk, az már legyen a mi bajunk.

Címkék: zene kultúra koncert 1983 PUF Pál Utcai Fiúk

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr765486411

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: PUF 30: körbevezetés félmúltunk múzeumában 2013.09.03. 07:26:02

Jelentős érzelmi csalódás kockázatát vállalja, aki húsz évvel korábbi szerelmével akar ismét ágyba bújni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2013.09.03. 08:19:54

Kardos Horváth Jánost konkrétan agyon kellene ütni az általa elkövetett akusztikai környezetszennyezésért.

Tipikus Lekvárzsibbasztó Gépgyár gitárzenekara.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.03. 08:55:30

Szerintem a PUF (konkrétan:-)) gagyi és ízléstelen. Nincs annál veszélyesebb, mint mikor akárkik elhiszik magukról, hogy ők valakik --- pedig hát nem!:-(

S=klogW 2013.09.03. 08:57:00

@Bell & Sebastian: kúszózsaluzat és popkulturális műkritika? játsza itt magát, mintha mindenhez értene. elég legyen mostmá' hajja-e!

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.09.03. 09:35:21

Emlékeim szerint, amikor még éppen alámerülhettem a pesti underground végóráiban, ez a PUF elképesztően prosztó cuccnak számított, amit a kaffkás, jóskás, verespálnés és akármilyen tápos gimisek hallgattak.

Legyünk őszinték, léteznek a PUF-nál jóval maradandóbb, sőt örökérvényű, de mindenek felett jelentősen kúl dolgok:

www.youtube.com/watch?v=Xe5AtRntuLQ

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.03. 10:20:09

@tauglich:

1) Mondjuk, a PUF-nál még ez is kúlabb és progresszívebb: www.youtube.com/watch?v=f2wYSFXqFls

:-D

2) Bakker! Most --- ahogy ezt a Balaton-felvételt néztem --- rájöttem, mi volt Pöstön, ami nálunk nem!:-) Olyan lányok nem nagyon voltak, akik így tudták viselni a ruhát, amit épp fölvettek (ha érted, mire gondolok: nem a ruha, hanem ahogy benne tud lenni --- tisztára nyújorksziti!:-))

(Persze, kivéve a feleségemet: ő nagyon tudta és ma is tudja ezt (is):-))

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2013.09.03. 11:40:16

a PUF nem az én nemzedékem zenéje volt, csak gyerekkoromból emlékszek a Bálra, az egy rendben és egyben lévő rendszerváltás korabeli alterpoprock sláger, generációs életérzéssel, húzással és némi mondanivalóval. az életmű többi része soha nem érintett meg, nem érdekelt. annyit tudok, hogy a PUF simán végigmenetelhetett volna két évtizedet, mint a kicsit fiatalabb Kispál, a Tankcsapda meg a Quimby, csak Lecsónak mindenféle problémái voltak a túl nagy nyilvánossággal, a népszerűséggel és a különböző elvárásokkal, és maga építette vissza klubzenekarrá a PUF-ot. nyilván így jobban megmaradhatott a romkocsmában-merengő-meg-nem-értett-alter-értelmisi-vagyok életérzés :)

pannonfunk 2013.09.03. 12:23:12

@rajcsányi.gellért (ergé): Hát, '92 környékén olyan managereik voltak a koncerten díszpáholyban, hogy én csak lestem. Aztán teljesen semmitmondó szövegeik lettek '93-'94 környékén, azóta meg nem is nagyon tudok róluk.

@poszt: hja, '85-ös demókazetta, első szám: Utolsó év, C, a moll, F, G :)

@tauglich: Balaton, Európa Kiadó vonal mennyivel jobb volt, valóban.

tistedur 2013.09.03. 12:56:13

"Jó, hogy vége a 80-as éveknek, és nem jön újra el..."

Alfőmérnök 2013.09.03. 21:33:16

@rajcsányi.gellért (ergé): " Lecsónak mindenféle problémái voltak a túl nagy nyilvánossággal, a népszerűséggel és a különböző elvárásokkal"

Ez pontosan így van, és ezért lőtt mellé megint kurvanagyot bbjnick, mikor azt írta, hogy
"Nincs annál veszélyesebb, mint mikor akárkik elhiszik magukról, hogy ők valakik " -- na pont ez nem jellemző rájuk.
Kamaszos, tingli-tangli középiskolás bulizene, nem is akar több lenni, ezért nem is veszélyes. Persze aki ilyenre élvez el 18 év fölött, az hülye.

Alfőmérnök 2013.09.03. 21:38:26

@bbjnick: Sok mindent másként látnál, ha néha kidugnád a fejedet a bivalybasznádi pöcegödörből.

Bogyó 2 2013.09.11. 21:45:17

A PUF nagyon is jó dalokat írt és énekelt a rendszerváltozás idején. Az utolsó év, a Ha jön az álom, A Nehéz idők, a Csak úgy csinál, A bál, a Jégkirálynő, a Közel az éjfél igazi gyöngyszemek, a korszak igazi lenyomatai. Némelyik dal nagyon igényesen felépített bonyolult szerkezetű, de vannak egyszerűen jól eltaláltak is. Sokkal igényesebb zene mint az akkoriban a médiában tömegek által ismert popzenekaroké, de nem is olyan elvont, amit csak füstölgő bölcsészek hallgathatnak nagy bólogatások közepette. Tele van szenvedéllyel, a vér és szerelem dal címe igazán kifejezi a PUF lényegét. Tény, nem akar világot megváltani és megfejthetetlen összefüggéseket megfejteni, tömegeket felvilágosítani.

Az első két lemez után kifulladtak, igazán újat és jót nem tudtak már alkotni ami a közönséghez is elért volna. Az újabb dalok nem alkotnak se új egészet, se a régiekhez nem kapcsolódnak megfelelően. De abban a pár évben mindenképpen a magyar könnyűzene élvonalához tartoztak.

bömböcz 2013.09.11. 21:58:42

@Bogyó 2:
Hát...szerintem senkik voltak, és kb annyian is emlékeznek rájuk.