Kommentszűrés
’13 sze
1
09:15

Verespatak: Mordor árnya és aranya

Írta: TuRuL_2k2

Verespatak_Rosia_Montana_tiltakozas.png

A román kormány elfogadta a törvénytervezetet, ami lehetővé tenné, hogy beinduljon a ciános aranybányászat Verespatakon (románul Roșia Montană). Most a parlamenten a sor, ahol a kormánypártok kétharmados többséggel rendelkeznek. A verespataki bányanyitást tervező Roșia Montană Gold Corporation (RMGC) 15 éve vár az engedélyre, hogy külszíni fejtéssel (komplett hegyek ledarálásával) kitermelhessen 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt – eddig hiába.

Hogy mit jelent ez? Valami ilyesmit (az InvestigativeMEDIA Cyanide Beach című filmje egy másik kanadai bányatársaság működésének visszásságait tárja fel):

Rupert Wolfe-Murray a Huffington Post egyesült királyságbeli kiadásában nagyszerűen összefoglalja, mivel fenyeget Európa legnagyobb ciános bányaberuházása: 

„A Roșia Montană Gold Corporation, egy offshore befektetési alap munkahelyek ezreit, adóbevételek dollármilliárdjait és – a legvakmerőbb állítás, ami akár az 1984-ből is jöhetett volna – a környezet védelmét ígéri a románoknak. Valójában három falut és négy hegyet tüntetnek el a föld színéről, és egy óriási, 214 millió tonnás cianidos tározót hoznak létre (a ciánra az arany kinyeréséhez van szükség). Korábban Európában sosem próbálkoztak ilyen nagyságrendű cianidos bányászattal. A térség folyói és földalatti vizei (köztük a Duna is) szennyeződhetnek és csak 200 munkahely jön létre.”

Az RMGC nem viccel, brutális kampánnyal győzködi a közvéleményt, hogy milyen jó lesz, ha beindul a bányászat Verespatakon: a romániai hirdetésektől az egyesült királyságbeli lobbivacsorák támogatásáig széles a skála. A másik oldalon a Verespatak római kori nevét viselő Alburnus Maior Egyesület küzd a ciános technológiájú bányászat ellen, egyrészt a környezet, másrészt a kulturális örökség védelmében. A civil szervezet számos tiltakozást szervezett más környezetvédőkkel együtt, például a kolozsvári Fő téren:

Verespatak_tuntetes_Kolozsvaron.png

Az Alburnus Maior ma délutánra 17 romániai városba és a világ 13 fővárosába hirdetett tüntetést, amihez mások mellett a beruházást a kezdetektől ellenző Erdélyi Magyar Néppárt is csatlakozott. Budapesten az LMP hívja 17 órára a román nagykövetség elé a tiltakozókat:

„Az LMP üdvözli a román civil szervezetek által meghirdetett országos tüntetést, és ennek időpontjában demonstrációra hív a budapesti román nagykövetség elé.
Mert:
Nem hagyhatjuk, hogy ciánbűnözők anyagi érdekei miatt ismét falurombolás legyen Romániában!
Nem hagyhatjuk, hogy a földdel tegyenek egyenlővé egy csodálatos természeti tájat!
Nem hagyhatjuk még az esélyét sem annak, hogy a cián minden életet elpusztítson a Tisza-mentén!″

Nem csak az LMP, az Együtt-PM is a beruházás megakadályozására szólította fel a kormányt. Magyarország már többször tiltakozott Verespatak ügyében, Illés Zoltán Tusványoson azonban arról beszélt, hogy a magyar mozgástér korlátozott, mivel a román kormánynak csak meghallgatnia kell a magyar álláspontot, azonban a döntésben szabad keze van.

A magyar kormányzati tiltakozás lehetne jóval erőteljesebb, hiszen olyan ügyről van szó, amihez bőven lehet szövetségeseket találni az EU-ban, ráadásul politikailag is van is mire építeni. 2010-ben Áder János és Tőkés László kezdeményezésére – impozáns, 488:48 arányú többséggel – határozatot fogadott el az Európai Parlament, melyben „felszólítja a Bizottságot, hogy javasolja a cianidos bányászati technológiák teljes betiltását az Európai Unióban 2011 vége előtt, mivel ez az egyetlen biztonságos módja vízkészleteink és ökoszisztémáink bányászati tevékenységekből származó cianidos szennyeződéstől való védelmének, valamint hogy végezzen ugyanakkor rendes hatásvizsgálatot.”

Hogy mi volt a Bizottság válasza?

„A kérdés alapos vizsgálatát követően a Bizottság megállapítja, hogy a ciános bányászati technológiák általános tilalma sem környezeti, sem egészségügyi szempontból nem indokolt.″ 

Ha már egyébként más kérdésekben a magyar kormány – finoman szólva – nem riad vissza a konfrontációtól az Európai Bizottsággal, akkor ebben az ügyben különösen érdemes lenne felvállalni a konfliktust, hiszen nem csak igazunk van, de a magyar álláspont kitűnően illeszkedik a nyugati mainstreambe, és a Bizottságnak kell magyarázkodnia, hogy miért fontosabbak neki offshore vállalatok érdekei, mint Európa polgárainak és környezetének biztonsága. A szintén Romániából érkező, 2000-es tiszai ciánszennyezésnél erősebb érvet elképzelni is nehéz lenne.

cian_szennyezes_Tisza_2000.png

És akkor még egyszer: 17 óra, Románia budapesti nagykövetsége. Maia Morgenstern nem lesz ugyan ott, de ő már korábban elmondta, hogyan vélekedik a tervezett pusztításról:

Címkék: cián arany LMP Tőkés László Románia Tisza EMNP Európai Bizottság Erdély Áder János Verespatak Illés Zoltán ciánszennyezés

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr245486000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felkavaró képsorok következnek · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2013.09.01. 11:02:57

vissza kellett volna már venni a Partiumot

sőt, 1919ben Beregszászról, Szatmárnémetiből és Nagyváradról

KI SE LETT VOLNA SZABAD VONULNI

Pedró27 2013.09.01. 11:20:05

@felkavaró képsorok következnek: "vissza kellett volna már venni a Partiumot"

Meglesz az. Csak meg kell várni, amíg az összes partiumi román kitalálja, hogy ő tulajdonképpen magyar.

A folyamat már elindult...

Sárga Király 2013.09.01. 12:47:11

Tudtam én, hogy van ciánbűnözés.

Tapmancs 2013.09.01. 15:31:55

"hogy ciánbűnözők anyagi érdekei"

Most akkor döntse már el az LMP hogy mi van. Ciánbűnözés van, de cigánybűnözés nincs?

Szerintem nem minden cián bűnöző, de vannak tipikus bűnelkövetési formák amik legnagyobbrészt a cián számlájára írhatók.

Csii 2013.09.01. 15:47:32

A földtörvény óta tudjuk, hogy a magyar kormány bármire képes pénzért.

bömböcz 2013.09.01. 16:33:19

Az oláhok csak kölcsönbe kapták Erdélyt és ennek megfelelően bánnak vele: Lerabolják, elcigányosítják.
A Kárpát-medence egy kibaszott nagy ajrópai nyomortelep!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.09.01. 16:35:34

@poszt: Nem egészen értem, hogyan kellene a poszter szerint a magyar kormánynak konfrontálódnia az EU-val. Vegyék bele a zalaptörvénybe, hogy Romániában tilos ciánnal bányászni? Mert kb. ennyiben merül ki a konfrontációs tehetségük...

bömböcz 2013.09.01. 16:45:02

@Kettes:
A tiszai ciánkatasztrófát is megfelelően szankcionálták!
(a magafajta akkor is csak buzibár, ha néha-néha igaza is lenne!)

unionista (törölt) 2013.09.01. 17:28:08

(többnemzetiségű) kárpát-medencei zöldpárt. többek között ez hiányzik a politikai palettáról. többet érne, mint a románozás, székelykedés, magyarkodás.

bömböcz 2013.09.01. 17:35:35

@unionista:
Több sifert és kevesebb závrivecet!

bömböcz 2013.09.01. 18:56:34

Érdekesség:
A fáraók korában lévő összes arany a Kárpát-medencéből származott.

bömböcz 2013.09.01. 21:07:50

"A Roșia Montană Gold Corporation, egy offshore befektetési alap " egy, a sok-sok zsidótulajdonú cégek közül!
Verespatakot meg már a "csaucseszkui falurombolás" nevezetű intézkedésekkel megfojtották, pont mitt itt minálunk (kivéve a felcsúti alcsútiakat...)!

calabria007 (törölt) 2013.09.01. 22:21:51

@bömböcz:

a sztori egyik főrészvényese a román állam, a nyereség döntő része is a román államhoz fog befolyni az adóbevételeken, a részvénypakettjén és a bányajáradékon keresztül

calabria007 (törölt) 2013.09.01. 22:25:08

@bömböcz:

de el is túlozták, a Tisza nem halt meg, kb. egy év alatt regenerálódott, ettől függetlenül a zagytározók nagyon veszélyesek lehetnek az alattuk élő lakosságra

1985-ben Olaszországban 268 ember halt meg amikor átszakadt egy zagytározó az Alpokban

90 kilóméreteres sebességgel száguldott le a trutyi a völgyben, aki nem tudott kitérni az útjából az meghalt

calabria007 (törölt) 2013.09.01. 22:27:06

@Tapmancs:

a zöldeknek álcázott vörösök mondókáiban már "klímabűnözők" és "klímaterroristák" is vannak... röhej...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.01. 22:52:34

Az EU ennyit ér!

Végülis csak tizenegy-tizenkét éve irtotta ki a fél tiszai élővilágot egy ciántározó-gátszakadás, tehát, a technológia, nyilván nem veszélyes!

Ahogy a fukusimai erőműből is a mai napig folyik a radioaktív lötyi, tehát, nyilván, az atomenergia sem veszélyes!

calabria007 (törölt) 2013.09.01. 23:15:10

@bbjnick:

nincs veszélytelen technológia, speciel én az atomerőműveknél sokkal veszélyesebbnek tartom a vízerőműveket, pl. 1963-ban - szintén Olaszországban - több mint 2000 ember halt meg amikor a Vajont gát mögötti tározóba több-százmillió tonna kőzet omlott bele pusztító árhullámot generálva

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.01. 23:45:48

@calabria007:

Veszélytelen technológia valóban nincs, de azért én tudnék választani, ha muszáj volna, hogy egy duzzasztógát szakadjon a nyakamba vagy egy ciános zagytározó, esetleg egy atomerőmű trutymója. Míg az első esetben, bármekkora is a pusztítás, a kár reverzibilis, míg az utóbbiakban irreverzibilis: a tragédia után még századokig vagy akár évezredekig mérgez és pusztít a vegyszer vagy a radioaktív szutyok, akár komoly genetikai károsodásokat is okozva az utódokban.

calabria007 (törölt) 2013.09.01. 23:56:59

@bbjnick:

volt idő amikor én is így gondoltam, de azóta egy kissé elgondolkodtatott Európa legújabb élettől hemzsegő "őserdeje"...

Radioactive.Wolves
www.youtube.com/watch?v=SmNOclWGslk

úgy tűnik, hogy az állatok imádják ezt a helyet...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.02. 00:05:07

@calabria007:

Innét már csak egy lépés, hogy dobjuk le az atomot, hogy megtisztítsuk a világot!:-[

Ha állat volnék, én is biztosan imádnám "azt a helyet", mivel nem zavarna, hogy a szeretteimben milyen károsodásokat okoz a radioaktivitás, milyen genetikai elváltozások alakulnak ki bennük, hogy az átlagéletkoruk, mondjuk negyedére-ötödére csökken stb.

calabria007 (törölt) 2013.09.02. 00:14:07

@bbjnick:

"de azért én tudnék választani, ha muszáj volna, hogy egy duzzasztógát szakadjon a nyakamba vagy egy ciános zagytározó, esetleg egy atomerőmű trutymója."

speciel gátszerencsétlenség esetében szinte 100%, hogy szörnyethalsz...

Seconds From Disaster - Mountain Tsunami (2012) National Geographic
www.youtube.com/watch?annotation_id=annotation_365040&feature=iv&src_vid=dke5k2pwg8M&v=IIISFrcin0E

zagytározó átszakadása esetében se sokkal jobbak az esélyeid...

Seconds From Disaster S01E11 Flood at Stava
www.youtube.com/watch?v=0-4I1tZAPTM

calabria007 (törölt) 2013.09.02. 00:18:58

@bbjnick:

"milyen genetikai elváltozások alakulnak ki bennük"

meglepően egészséges a csernobili ökoszisztéma...

Chernobyl: Life in the Dead Zone (part 2)
www.youtube.com/watch?v=HnHwLGuNUio

lényegében egy őserdőt csináltak Európa közepén

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.02. 00:23:57

@calabria007:

Látom, nem értjük egymást! Szörnyethalni csak egyszer lehet, de mérgeződni, degenerálódni, betegként élni, évszázadokon, hosszú generációkon keresztül. Mivel élek, így nyilván csak "hiszemre" mondhatom: kisebb kárnak tekintem az én egyszeri szörnyethalásomat, mint felmenőim végtelen sorának szenvedéseit.

calabria007 (törölt) 2013.09.02. 00:28:11

@bbjnick:

ők már 17 éve élnek a zónában, mi több ott termelt biokaján élnek és kútvizet isznak...

Chernobyl Residents
www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=alSiO7b_vkM#t=71

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.02. 00:32:17

@calabria007:

"meglepően egészséges a csernobili ökoszisztéma..." --- írod.

Ühüm! Hisz, lám csak, a csótányok milyen vígan hancúroznak a panelházak romjai között!

Hány nemzedéknyi, hány személyre kiterjedő humán vizsgálatunk van a zónából, ami állításodat alátámasztja?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.09.02. 00:35:20

@bbjnick: Felmenői?!?!

Egyébként ha elég súlyos a károsodás, a lemenői élet- és nemzésképtelenek lesznek, úgyhogy a soruk nem lesz végtelen.

Ökoszisztéma ember nélkül is létezhet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.02. 00:40:21

@Counter:

Jó, nem a felmenőim, hanem a leszármazottaim:-)

calabria007 (törölt) 2013.09.02. 00:42:50

@bbjnick:

Csernobil kapcsán a WHO átfogó tanulmánya kevesebb mint 50 közvetlen és durván 4000 közvetett, sok évtized alatt bekövetkező, halálesettel kalkulál

www.who.int/mediacentre/news/releases/2005/pr38/en/

a zóna kapcsán csak az atomerőműben dolgozó 1800 emberről vannak közvetlen információk, velük lényegében semmilyen probléma sincsen (max 15 napot lehetnek havonta a zónában)

a zóna területén élő - illegális - lakosságról a dolog természeténél fogva csak közvetett információk vannak

azok azonban zavarba ejtőek, pl. a fenti klipben szereplő 77 éves öregúr igen jó formában volt...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.02. 00:45:06

@calabria007: @Counter:

Nos, akkor nincs más hátra, mint előre! Ha maguknak/nektek a zóna olyan kívánatos hely, akkor akár oda is költözhetének/költözhetnétek!:-]

calabria007 (törölt) 2013.09.02. 00:48:40

@bbjnick:

persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez teljesen veszélytelen terület inkább arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy zöld barátaink mennyi zöldséget hordanak össze...

anno azzal rémisztgették a világot, hogy egy kietlen puszta lesz az erőmű körül és most itt tartunk...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.09.02. 00:49:31

@bbjnick: Hát, erre nem tudom, mivel szolgáltam rá...

Azért az biztos, hogy az ott élők jobban élnek, mintha derékig nátronlúgban vagy ciánzagyban kellene próbálkozniuk a létezéssel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.02. 00:49:47

@calabria007:

Én láttam olyan gyerekeket (a nyolcvanas évek végén), akik a katasztrófa környezetében betegedtek meg vagy a katasztrófát követően betegen születtek, úgyhogy nekem nem kell magmagyarázni, hogy mit csinál a Zatom.

calabria007 (törölt) 2013.09.02. 00:51:57

@bbjnick:

sokan mennek már turistaként oda...

Pripyat - Chernobyl Tour
www.ukrainianweb.com/chernobyl_ukraine.htm

calabria007 (törölt) 2013.09.02. 00:53:43

@bbjnick:

az közvetlenül a katasztrófa után volt, azóta a töredékére zuhant vissza a sugárterhelés

az 1986-os kitelepítés indokolt volt...

azóta azonban már 27 év telt el...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.02. 00:59:47

@calabria007:

"anno azzal rémisztgették a világot, hogy egy kietlen puszta lesz az erőmű körül és most itt tartunk..." --- írja.

Ilyet soha nem mondott senki! A kilencvenes évek első felében elég sok természetvédelmi rendezvényen részt vettem (nemzetközieken is), elég jól ismerem a "zöld narratívákat".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.02. 01:05:30

@calabria007:

"sokan mennek már turistaként oda... az 1986-os kitelepítés indokolt volt... azóta azonban már 27 év telt el..." --- írod.

Akkor vegyél gyorsan telket, mert bizonyára hamarosan az egekbe szökik az ára!:-)

Alfőmérnök 2013.09.12. 21:47:49

Szél Bernadett se nem szép, se nem okos.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.09.12. 22:01:06

A mizogínia kezelhető, gyógyítható.