Kommentszűrés
’13 aug
29
12:01

Szíria: újabb kilátástalan háború kezdődhet?

Írta: bakodi.péter

sziria.jpg

Beszéljünk hidegvérrel egy brutális témáról, polgárháborúban álló, emberi jogokkal és erkölcsi kérdésekkel vajmi keveset foglalkozó politikai vezetők, hadurak fejével gondolkodva. Tegyük fel, hogy Aszad tényleg ki akarta irtani az adott terület lakosságát. Erre a célra számtalan eszköz közül választhatott volna, mint például nehéztüzérség, légierő, föld-föld rakéták. De a Nyugat verziója szerint a szír rezsim mindezek helyett inkább vegyi fegyvert vetett be. Ha elfogadjuk az Orvosok Határok Nélkül szervezet adatait, akkor a támadásban mintegy 3600-an sérültek meg, és 355-en haltak meg. Csekély „hatékonyság”. Politikailag viszont teljes mértékben vállalhatatlan a vegyi fegyver bevetése. Aszad nagyon jól tudja, hogy a tömegpusztító fegyver használata az a vörös vonal, amit nem szabad átlépnie, ha nem akarja magára zúdítani a nyugati hatalmak haderejét. A nyugati közvéleményt jól láthatóan nem érdekli különösképpen, ha a megszokott módon zajlik egy polgárháború; ám ha tömegpusztító fegyvert vetnek be, akkor a média tudósításainak hatására komoly nyomás nehezedhet a politikai vezetésre. Persze nem zárható ki száz százalékosan, hogy Aszadék vetették be a vegyifegyvert, de egy 42 éve uralmon levő rendszerről sok minden elmondható, de az, hogy ne lenne realista, és pragmatikus, az semmi esetre sem.

Kinek állhat akkor inkább érdekében a vegyi fegyveres támadás? Egyértelműen a felkelőknek.

Azt elöljáróban szögezzük le, hogy ez az ellenzék rendkívül heterogén. Több tucat különböző csoport harcol a kormány ellen, de van, hogy egymással is. A nyugati értelemben vett demokratikus erőktől kezdve a legszélsőségesebb szalafita szervezetekig elég széles a paletta. Nem gondolom, hogy a felkelők minden csoportja képes és hajlandó lenne egy ilyen tett végrehajtására; de tagadhatatlan, hogy vannak olyan erők, amelyek semmitől sem riadnak vissza (gondoljuk csak a szívkivágós és egyéb videókra). A ellenzéket elsősorban az Öböl-monarchiák és a nyugatiak támogatják, ki pénzzel, ki fegyverekkel. Ennek ellenére az egész konfliktus már egy jó ideje holtponton van. Egyik fél sem tudja maga alá gyűrni a másikat. A tömegpusztító fegyver bevetése – amint láthatjuk  szinte egyet jelent a katonai intervencióval, ez pedig az ellenzéknek úgy kell, mint egy falat kenyér. Nem példa nélküli, hogy így próbálják meg kicsikarni a Nyugat beavatkozását. Idén májusban  szintén egy vegyi fegyveres támadás vizsgálatát követően  az ENSZ szakemberei megállapították, hogy a felkelők állhatnak az akció mögött. Ezt a tényt szeretik elfelejteni a politikusok, amikor a témával kapcsolatban nyilatkoznak.

A sajtóban megjelentek alapján a Nyugat eltökéltnek tűnik a katonai beavatkozás mellett. Szintén sajtóinformációk szerint az akció néhány napig tartana csak, és a légierőre, valamint hadihajókról indított rakétacsapásokra korlátozódna.

Nézzük meg, hogy milyen következményei lehetnek egy ilyen támadásnak. Mint tudjuk, Szíria legfőbb szövetségese a régióban Irán és a Dél-Libanont uraló síita milícia, a Hezbollah. A világpolitika szereplői közül Oroszország és Kína áll a rezsim mögött. (Az oroszok egyetlen meleg tengeri hadikikötője a szíriai Tartuszban található.) Ha az intervenció bekövetkezne, a legvalószínűbb lehetőség szerint Izraelt érnék megtorló csapások, mind a szír kormányerők, mind a Hezbollah részéről. Izrael légvédelme nagyrészt kezelni tudná a problémát, de könnyen eszkalálódhatna a konfliktus a három szereplő között. Ha még azt is számításba vesszük, hogy Izrael déli határa komoly erőforrásokat köt le  gondolok itt Gázára, valamint az anarchikus állapotok uralta Sínai-félszigetre  a zsidó állam érdekeivel teljesen ellentétes lenne egy szíriai intervenció.

Mindemellett meggyőződésem, hogy Izraelnek kifejezett érdeke, hogy Aszad hatalom maradjon. Annak ellenére, hogy nem született béke a két állam között, '73-tól egészen a közelmúltig szinte egy puskalövés sem dördült el a Golán-fennsíkon. A felkelők soraiban viszont jó pár olyan csoportosulás található, amelyeknek kifejezett céljai között szerepel a rezsimváltás utáni konfrontáció Izraellel. Ahogy az angol mondás tartja: „Better the devil you know than the devil you don't know”. Az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy az Aszad-rendszer bukásával a régiós iráni befolyás és a Hezbollah valószínűsíthetően jelentős mértékben meggyengülne. Úgy tűnik, Aszad inkább tudta és tudná biztosítani a stabilitást Szíriában és a térségben, mint az esetleg hatalomra kerülő, enyhén szólva is sokszínű ellenzék.

Törökországról eddig nem esett szó, pedig már a konfliktus kezdete óta komoly figyelmet szentelnek a kérdésnek, és megpróbálják Aszadot elmozdítani. Most, a lehetséges intervenciót megelőző tárgyalások közben a törökök is bejelentkeztek, hogy részt vennének egy ilyen akcióban. Ha ez megvalósulna, a szírek valószínűleg őket is támadnák. Ezzel a manőverrel ugyanakkor Erdogan elterelhetné a figyelmet a kínos belpolitikai helyzetről, valamint egy sikeres akció esetén országa befolyását is növelné a térségben. A több évtized óta sikertelen európai integrációs törekvések miatt a Davotoglu vezette török külügy pár éve kezdi átpozicionálni magát a Közel-Kelet irányába. Az angol nyelvű média „új ottománoknak” nevezi a hihetetlen gazdasági fellendülést követően világpolitikai szerepre törekvő törököket. Azonban a helyzet elég képlékeny, és a török álmok könnyen rémálommá válhatnak egy ilyen konfliktusban. Arról nem is beszélve, hogy a kurdokkal való megbékélés is kudarcba fulladhatna, ha a dolgok szerencsétlenül alakulnának.

A Nyugat is sokat veszíthet egy félresikerült intervencióval. Már maguk a belpolitikai kockázatok is elég súlyosak ahhoz, hogy hazárdjátéknak nevezhessük a törekvéseket – elég ha csak a megerősödő terrorfenyegetettségre gondolunk. Külpolitikailag is szinte csak rosszul sülhet el a dolog. A muszlim világban akkor is gyűlölni fogják a Nyugatot, ha beavatkozik, és akkor is, ha nem. A legviccesebb az egészben, hogy az a két állam a leghangosabb követelője a katonai beavatkozásnak, amelyek legkésőbb '56 óta az Egyesült Államok segítsége nélkül képtelenek bármilyen érdeküket is elérni a térségben. A franciák gloire-ja a primitív eszközökkel folyó fekete-afrikai konfliktusokon kívül már réges-rég megkopott; de a franciák még szeretik azt hinni, hogy világpolitikai tényezők. Nem kevésbé igaz ez az angolokra, akik a „special relationship”-ből adódó eredményeken kívül szintén semmit sem tudnak felmutatni az elmúlt ötven évben (talán a Falkland-szigetek védelme idetartozik, de azok az idők is elmúltak már).

Az egész akció az Egyesült Államokon múlik. A következő napok nagy kérdése lesz, hogy a Nobel-békedíjas amerikai elnök belekezd-e elnöksége negyedik (Pakisztán törzsi területei, Jemen, Líbia, Szíria?) és egész eddig legkilátástalanabb konfliktusába.

Címkék: háború polgárháború USA Izrael Irán Szíria Közel-Kelet

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr555483233

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az egyiptomi arab tavasz 2013.08.29. 13:14:25

Az arab tavasszal komoly változások mentek végbe a Közel-Keleten. A hagyományos szövetségek felbomlottak, s újfajta rend kezdett kialakulni a térségben. Franciaország befolyása például csökkent Tunéziában Zine el-Abidine Ben Ali megbuktatásával, de az ...

Trackback: Szíria: újabb kilátástalan háború kezdődhet? 2013.08.29. 12:26:01

A muszlim világban akkor is gyűlölni fogják a Nyugatot, ha beavatkozik, és akkor is, ha nem.

Trackback: Szíria: újabb kilátástalan háború kezdődhet? 2013.08.29. 12:13:02

A muszlim világban akkor is gyűlölni fogják a Nyugatot, ha beavatkozik, és akkor is, ha nem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fehérfarkas 2013.08.30. 02:13:21

@neoteny: "Venezuela, Nigéria, Angola, Algéria és Líbia együttvéve több olajat exportál mint Szaúd-Arábia. "

Jól írtad: együttvéve. Külön-külön sokkal kevesebbet.
Ráadásul az ő politikusaik nem tudták elérni azt, amit a szaúdi királyok (sőt, némelyik vezetője kifejezetten az USA ellenségévé vált, és van amelyikben évek óta polgárháborúk vannak - és ott is pont a külföldről finanszírozott szélsőségesek és a kormány hadserege között; nem furcsa véletlen egybeesések? csak sajnos én a geopolitikában véletlen egybeesésekben nem hiszek;
hamarabb hiszek a húsvéti nyuszi létezésében, mint a geopolitikában véletlen egybeesésekben).

fehérfarkas 2013.08.30. 02:24:52

@Virág et.: "Ahogy sok más iszlám országban, itt is bűncselekmény üzletet kötni vagy közös cégben lenni izraeli vagy zsidó személlyel. Egyébként ez Iránban is így van."

Iránban a zsidók kisebbségnek alanyi jogon jár a parlamenti képviselt.
Amit írsz, az az izraeliekre vonatkozik. De ez is megkerülhető. Pár éve bukott ki, hogy Izrael a szankciók ellenére (aminek az USA mellett ő a leghangosabb szószólója) mégis vásárol Irántól olajat, mert az olcsóbb és jobb minőségű az arabokénál. Az ilyen üzletekre vannak a fedett cégek. Pár évvel ezelőtt ki is derült két zurichi székehelyű tanácsadó irodáról, hogy valójában az egyik izraeli, a másik iráni fedett cég, és a két ország közti olajüzleteket bonyolítják le a semleges svájcban (ahol senki nem gyanakodna rájuk).

Szaúd Arábia más tészta. Számukra Izrael = USA külpolitikája a Közel-keleten, az USA pedig Szaúd Arábia katonai és politikai védelmezője. Ez egy furcsa felállás, de hát ez van: az USA 2 legnagyobb politikai szövetségese a Közel-keleten a cionista Izrael és a wahhabita Szaúd Arábia (szerintem ez az USA számára az "oszd meg és uralkodj" elv jegyében még jó is, mert legalább a 2 ország az ellentéteik mmiatt nem fognak összefogni ellene:
pedig, ha a 2 ország összefogna, akkor a kérdés az lenne, hogy az amerikai kongresszust Rijádban vagy Tel Avivban tartsák-e meg - vagy az egyik hónapban itt, a másikban meg ott; ahogy az EU-s képviselők is Brüsszel és Strasszburg között utazgatnak).

fehérfarkas 2013.08.30. 02:35:20

@tesz-vesz: "éshát ott van még a sakktáblán oroszország és kína, akiknek a gazdasága nem olajra épül, tehát életképesebb a jövőben. "

Nem hasonlítható össze a 2 kontinensméretű, és földrajzilag barommira változatos ország egy 95%-ban sivataggal állóval.
De egyelőre Szaúdot nem kell sajnálni mi lesz velük az olajkorszak után. Én itt Magyarország, a saját hazám miatt jobban aggódok, hiszen nálunk a politikusok agyában sajnos még gondolati szinten sincsen az olaj utáni időszakra való felkészülés.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.30. 02:38:44

@fehérfarkas:

"Külön-külön sokkal kevesebbet. "

Igen, kb. az egyötödét.

Habár Szaúd-Arábia a világ legnagyobb olajexportőre, nem domináns olajexportőr; öt viszonylag kicsi ország (egy dél-amerikai, négy afrikai) exportál együtt annyit mint Szaúd-Arábia. Az olaj-biznisz (szerencsére) igen csak tág terület, sok szereplővel, így hát az állítás hogy "az uralja a világot, akinek a legnagyobb exportálható olajkészlete van" nem igaz.

Gerilgfx 2013.08.30. 02:46:50

ha bombázol, azért vagy izraelbérenc
ha nem bombázol, azért vagy izraelbérenc

ha a kormányerőket támogatod, azért vagy cionista
ha a lázadókat támogatod, azért vagy cionista

hát ki a pöcs bír már ezen kiigazodni? :D

fehérfarkas 2013.08.30. 02:54:09

@neoteny:

Kihagyod a hozzászólásaim másik felét.
A kettő együtt adja az, hogy nem Szaúd Arábiát támadta eddig az USA, hanem más országokat (köztük más olajországokat is), sőt néhán ország esetében a szúadi király jelölte ki a célpolntot, hogy az USA kit támadjon meg, és néhány háborúját az USÁ-nak meg Szaúd Arábia finanszírozta (korábban említettem is rá példát).

És a mostani szíriai helyzetnél sem egyedül az USA vagy még néhány nyugati ország van Assad ellen, hanem az Assad elleni "lázadók" (szélsőségesek, terroristák) lefőbb támogatója az USA mellett Szaúd Arábia és Katar. Véletlen egybeesés lenne lenne?
A Muszlim Testvériség és Murszi mögött is az USA, Szaúd Arábia és Katar állt (Murszi legelső külföldi útja a beiktatása után Obama volt, utána meg a szaúdi király), majd idén júliusban szinte napra pontosan egyszerre mondott le az USA és Szaúd Arábia az MT-ről és Mursziról és állt át Sissi tábornok oldalára. Véletlen egybeesés lenne?

Mint korábban már írtam, előbb hiszek a húsvéti nyuszi létezésében, mint a geopolitikában véletlen egybeesésekben. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.30. 03:00:42

@fehérfarkas:

"Kihagyod a hozzászólásaim másik felét. "

Tehát akkor ez az állítás önmagában nem igaz?

"ameddig az olaj és földgáz a világ legfőbb energiahordozója (és újonnan iparosodó Ázsia, Dél-Amerika, Afrika egyre olajéhesebb a növekvő ipara miatt), addig az uralja a világot, akinek a legnagyobb exportálható olajkészlete van"

sparklie (törölt) 2013.08.30. 06:44:23

Sok hulye meg azt kerdezi, hogy volt-e vegyifegyveres tamadas vagy sem. Meg hogy a kormany terroristai vagy a felkelo terroristak kovettek-e el.
Hat ezek az emberek tenyleg nem ertik, hogy itt nem ez szamit, hanem hogy haborunak kell lennie.
Csak kell egy casus belli, ami teljesen mellekes, hogy valos-e vagy sem, a kinaiak es az oroszok akkor sem fogadnak el a katonai beavatkozast, ha a szemuk elott tortenne meg.
Asszad ideje lejart, az USA azonban nem akar belefolyni egy ujabb koltseges haboruba. Lehet, hogy atpasszol tobb akciot a szaudiaknak es a torokoknek, arab szovetsegesek bombazzak csak Sziriat.
Persze ott lesz az USA is, de egyedul nem akar menni.
Es tartanak attol, hogy a szunnita szelsosegesek a siita szelsosegesek helyebe lepnek majd. Nem egyszeru, de haborunak lennie kell. A merete es a megvalositasa kerdeses. Sziria nem olyan sima ugy, mint Libia, amit jobbara magara hagytak a szovetsegesei.

@prukker: ez teljesen normalis mentalitas, mar az okori romaiak is vigyaztak arra, hogy legyen casus belli es szabalyos haduzenet, eloirt formasagok betartasa
az emberiseg igyekszik az eroszakot racionalizalni, megmagyarazni, hogy miert is volt ra szukseg, hogy mi nem olyanok vagyunk am, de ebben a helyzetben nem tehettunk mast
kepmutato dolog, de ha mindenki akkor haboruzna, amikor akar, es ezert semmi nemzetkozi szemoldokrancolas nem jarna, akkor meg tobb haboru lenne
a casus belli gyartasa osi, berogzult szokas, az USA pedig jo benne, megvan a hadereje is a haborukhoz, miert ne ervenyesitene az akaratat?

a casus bellihet kotott haboruskodas mellett a masik nagy slagertema az aldozat szerepenek eljatszasa
regen jaj volt a legyozotteknek, senkit nem erdekelt, hogy civil vagy katona, ott volt, igy jart, megoltek...
a 2. vh ota, a media hatasara letrejott az aldozatkultusz, ugy kell magunkat beallitani, mint akik gyengek, artatlanul szenvednek, nem erdemeltek meg a kegyetlen banasmodot
erre harap a kozvelemeny, mint a gazdat kereso kiskutya bus nyoszorgesere is
aki hangosabban sir, amelle odaall a sajto

mindenki tudja pl., hogy Izrael nem egy gyenge orszag, ennek ellenere meg mindig epitenek a holokauszton alapulo europai buntudatra
ahogy a civilek elleni vegyi tamadas is azonnal kepes felrazni a kozvelemenyt Sziria kapcsan

annyit kellene mondani, hogy: nem, ez miket nem erdekel, lepereg rolunk, oldjatok meg magatok, nem erdekel a holokauszt, nem az en bajom, semmi kozom hozza, ahogy a sziriai oldokleshez sem
de ma mindenki fontosnak akarja magat erezni, mindenkinek van velemenye, nem bir kivulallo maradni, muszaj posztolni, korteskedni, valaki oldalara allni

Conchobar 2013.08.30. 06:55:02

Most akkor, (Irakhoz és Afganisztánhoz hasonlóan) az amerikaiak Szíriában is civileket, nőket, gyerekeket fognak öldösni, arra hivatkozva, hogy Aszad már megtette ugyanezt?

Lajosforras 2013.08.30. 06:58:57

értelemszerűen anglia és az usa lett volna a legjobban felháborodva, ha a '92-es los angelesi zavargások idején irán bejelenti, hogy a nemzeti gárda és az amerikai hadsereg példátlan terrorja a feketék ellen tűrhetetlen és bush diktátort megfenyegeti, hogy rottyra bombázza az egész országot, természetesen a demokrácia védelmében.

csavari 2013.08.30. 07:11:44

Teljesen egyértelmű, hogy Írán ellen ez a népirtó támadás amit a "demokrácia" nevében hajt végre zsidó parancsra a legnagyobb csicskása az usa! Nagyon remélem, hogy egy "Nürnbergi" perben fogják felelősségre vonni ezeket hulladék diktátorokat mint obama és a többi csatlós féreg!!

koborvadász 2013.08.30. 08:00:05

@unionista: Aha! Olyan mint Magyarország!

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.08.30. 08:01:50

a fold nevu kocsmaban az amerika nevu legeny a legerosebb - tehat mindig neki volt/van/lesz igaza. Teljessen mindegy hogy beleittak e a sorebe vagy sem, o le fogja verni azt akit akar. "Izmozni" lehet ( oroszok, kina ) de semmit sem er. Volt gaztamadas? Lehet hogy volt de nem erdekes. Minden ugy fog tortenni ahogy amerika akarja, a sajto meg azt ir amit kell neki. A vilagpolitika olyan egyszeru mint egy falusi kocsma: mindig a legerosebbnek nyer a vegen es neki van igaza. A tobbi porhintes.

♔bаtyu♔ 2013.08.30. 08:18:05

Az olajlobbi és a zsidók játsszák piszkos játékaikat az USA csendőrködésével, ehhez kell asszisztálnia a többieknek és ezt unták meg az oroszok és a kínaiak.

Érdemes megnézni az olajárakat, a háborúkat gyakorlatilag mi finanszírozzuk.

sparklie (törölt) 2013.08.30. 08:37:08

@♔bаtyu♔: igen, a haborukat mindig is emberek vivtak es finansziroztak mas emberek ellen, ebben nem tudom, hogy mi a meglepo

az oroszok azt unjak mar, hogy hiaba a nagy orszaguk, folyamatosan veri pofan a veluk szovetseges diktatorokat, romlik a hadiiparuk kilatasa, nem tudnak majd fegyvereket eladni a megszokott helyekre
meg ugy altalaban is nagyon kellemetlen, hogy akarmit akarnak, nem jon ossze nekik
Szerbia EU fele kacsintgat erosen, Ukrajna is kozeledne Europahoz
marad nekik par segglyuk orszag, mint Belarusz
hatalmas lomha maradt az orosz medve es a legnagyobb fegyver a kezukben, hogy neha elzarhatjak az gazcsapot
pont ezert Europa torekszik kulonbozo forrasokbol beszerezni az energiahordozoit, tobb labon allni

Kina meg nagy es eros, de rettenetesen torekeny a gazdasaga, exportra termel es a belso fogyasztasa ugyan novekszik, de a vilagban minden valsag sok millio kinai allasat, cegeit veszelyezteti
es nincs szocialis rendszeruk
van nagy hadsereg, amivel a pofajara verhetnek a sajat rabszolga-droid embereiknek, de kulfoldon eleg keves esellyel rugna labdaba a kinai hadsereg egyelore
ez pedig frusztralo tud lenni
hogy van egy nagy gazdasag, szeduletes mertekben nonek a gazdasagi egyenlotlensegek es a hadsereg is eros, de megsem minden ugy alakul a vilagban, hogy ok akarnak
Sziria miatt nem fog vilaghaboruba bonyolodni sem Kina sem Oroszorszag, de az USA sem
odabasznak majd par cirkalo raketat, Assad meg Teheranban kivarja a balhe veget

az amugy nem normalis dolog, hogy egy sajat nepet meszarolo diktatornak vegyi fegyvere legyen

mar az apja is leolt sok tizezer embert a sajat orszagaban, nem kellene ezt a csaladot hagyni tovabb szaporodni

sparklie (törölt) 2013.08.30. 08:41:25

latom a zsidok a hibasak mindenert par szuklatokoru kommentelo szerint

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.08.30. 08:47:15

@sparklie: Ostoba gyűlölködők. Mi tudjuk, hogy a perui indiánok a világ főfelforgatói!

♔bаtyu♔ 2013.08.30. 09:02:19

@tesz-vesz: A magyarok azt is látják, hogy ez a KISZ-es komcsi 87-ben fellázadt.

Te nem, mert neked a nélkül nagy az arcod, hogy ismernéd a történelmet.

Nemzeti Dohányos 2013.08.30. 09:10:42

@Lajosforras: Ebben van annyi irónia, hogy a könnygáz háborús bevetése is a vegyi fegyverek használatának tilalma alá esik :)

Nemzeti Dohányos 2013.08.30. 09:14:48

Reálisan nézve az a nyugat érdeke, hogy a Hezbollah és a helyi Al-Qaeda franchise még évekig Szíriában öldösse egymást. Egyedüli okot a beavatkozásra az az aggodalom adhat, hogy a sok vegyi fegyver rossz (akarom mondani még rosszabb) kezekbe kerülhet, akik esetleg Európában, Amerikában vetnék be. Jobb azokat helyben megsemmisíteni, erre most tökéletes indok a legutóbbi gáztámadás, bárki is követte el.

tobias2 2013.08.30. 09:16:46

@tesz-vesz: Az Isten, ha meg akarja büntetni az amerikaiakat, forgószelet, árvizet, tűzvészt küld rájuk. Ha más népeket akar megbüntetni, rájuk küldi az amerikaiakat.

vladimir964 2013.08.30. 09:45:38

Bár a politikában minden előfordulhat, és annak az ellenkezője is, nem tartom valószínűnek, hogy az USA egy félidős leköszönő elnökkel ilyenbe belemegy. Egyrészt nem biztos hogy jó a demokratáknak egy újabb fegyveres, és vélhetően nem kétnapos konfliktus az arab világgal faraksszemet nézve még belpolitikailag sem. Másrészt az erőforrásokat is meg kéne nézni, az USA-nak nemigen van már büntetlenül mozgósítható "resourse"-a erre a célra, főleg olyan állapotokban, amikor a gazdaságuk taccson van, akárhogy finomítják is. Nagyjából úgy vannak, mint annak idején Bizánc a keresztes hadjáratok idején, idézve egy bizantinológust: "még világpolitikai tényező, de már nagyon be kell osztania az erejét".

buddha 2013.08.30. 09:58:09

fel kell pörgetni az amerikai gazdaságot,a fegyverlobbi nagy,az amerikai elnököket zsebre teszik,és mindig pénzelik az aktuális ellenzéket az adott országban ahol majd be lehet vetni a legújabb fegyvereket.
most Szírián a sor.

Laci A Lakli 2013.08.30. 10:49:18

Alapvetően a blog nagyon jó, egyelőre egyetlen megoldást látok, hogy megkedveljék a nyugatot.
El kell húzni a térségből a picsába. Hagyni kell harcolgatni egymást vagy 10 évig egy darab töltényt nem adni el nekik. Előbb-utóbb vége lesz a háborúknak...
Ja ez nem üzlet...

Mekk Meister 2013.08.30. 10:52:15

Csodalkoztam, hogy a tendenciozusan, megalapozatlan hiresztelesek tenykent valo kozlesevel Sziria ellen uszito Index atvette ezt a bejegyzest. Korrekt, targyilagos iras, koszonom.

David Bowman 2013.08.30. 11:51:15

@tesz-vesz: Az, hogy szorult helyzetében Asszad békén hagyja a kurdokat.

David Bowman 2013.08.30. 11:53:52

@sparklie: Mondjál jobb okot.
Kinek az érdeke? Izraelé, és Szaud-Arábiáé.
Ez se tú erős, de a többi ok teljesen értelmetlen.

David Bowman 2013.08.30. 11:57:12

@buddha: A fegyvergyártás még az USÁban is marginális üzletág. A világ legnagyobb üzletei: turizmus, olaj, élelmiszer, gyógyszer.

Nemzeti Dohányos 2013.08.30. 12:09:56

@Laci A Lakli: Amint rendesen felfut az olajpala termelés Észak-Amerikában ez lesz. Aztán meglátjuk meddig tartanak ki a nagy arab vagyonok.

Nemzeti Dohányos 2013.08.30. 12:17:13

@buddha: A fegyverlobbi sem egységes. Irak jó volt a lőszergyártóknak, a gyalogsági harcjárművek gyártóinak, esetleg a repülőgép-alkatrészek gyártóinak, aztán kb ennyi. A karbantartás rengeteg pénzt visz el, ennek viszont csak egy része csapódik le a gyártónál.

A hajógyárak szívhatják a fogukat, mert hajóosztályokat töröltek-harmadoltak, a Lockheed is megszívta a folyamatosan csökkentett Raptor-megrendelésekkel, a hidegháború végétől eleve megfeleződött a tervezett mennyiség (750-ről), majd 2001 után ez is szépen lefeleződött, 187-re.

Általában is megcsappannak a fejlesztési keretek, ami hosszútávon is rossz a cégeknek, mert nincs miből fenntartani a korábbi K+F méreteket, visszaépíteni meg rengeteg idő lenne. Az aktív csapatok létszáma, főleg a repülőszázadoknál csökken, mert azon is spórolni kell, ami kevesebb felújítandó, majd később lecserélendő repülőgépet jelent. Szóval olyan rohadtul nincs, hogy egységes, háborúpárti fegyverlobbi.

fehérfarkas 2013.08.30. 13:23:09

@neoteny: "Tehát akkor ez az állítás önmagában nem igaz?"

De önmagában is igaz ez az állítás. Ráadásul te is alátámasztottad, hogy igaz, amikor leírtad, hogy Szaúd Arábia egyedül annyit exportál mint 5 másik olajország (egyébként mind az 5 általad megnevezett ország benne van a világ 20 legnagyobb olajexportőre között).
Csakhogy a hozzászólásomnak volt egy másik része is. Hiszen önmagában az olaj még nem jelenet garanciát arra, hogy az USA megvédje: lásd Iránt, amely a 3. legnagyobb olajtartalékkal rendelkezik mégis az ellenségének tartja az USA, vagy ott van a szintén olajország Irak, amelyet 3x is megtámadott az USA. A hozzászólásom másik része meg arról szólt, hogy Szaúd Arábia miért nem vált Iránná, Irakká vagy Líbiává.

fehérfarkas 2013.08.30. 14:49:44

@Lajosforras: "értelemszerűen anglia és az usa lett volna a legjobban felháborodva, ha a '92-es los angelesi zavargások idején irán bejelenti, hogy a nemzeti gárda és az amerikai hadsereg példátlan terrorja a feketék ellen tűrhetetlen és bush diktátort megfenyegeti, hogy rottyra bombázza az egész országot, természetesen a demokrácia védelmében. "

És akkor az 1950/60-as évekbeli feketékkel való rendőri összecsapásokról, meg a feketék akkori diszkriminálásáról ne is beszéljünk (amikor egy fekete be sem mehetett a fehérek éterremeibe).
A mostani amerikai mércével, vajon akkor hány bombázást, hány "demokrácia exportot" érdemelt volna az USA?
Vagy beszéljünk a latin ajkú gettóbeliek helyzetéről Új Mexikóban, Kaliforniában és Texasban? Vajon az egyenlő mérce elv jegyében ez nem kiállt "demokrácia exportért"? :D :D :D

fehérfarkas 2013.08.30. 14:58:42

@David Bowman: "A fegyvergyártás még az USÁban is marginális üzletág. A világ legnagyobb üzletei: turizmus, olaj, élelmiszer, gyógyszer. "

2010 őszén Obama győzelmi jelentéssel felérő dicsekvéssel jelentette be, hogy Szaúd Arába 50 milliárd Dollár értékben vásárol harci repülőket, és ez 70 ezer amerikai embernek jelent majd új munkahelyet. Úgy látszik, az amerikai kormány mégsem marginális üzletágnak tartja a fegyvergyártás (a harci repülők gyártása is a fegyverbiznisz kategóriába tartozik, és nem a turizmuséba vagy a gyógyszeriparéba).

fehérfarkas 2013.08.30. 15:02:50

@Nemzeti Dohányos: "Amint rendesen felfut az olajpala termelés Észak-Amerikában ez lesz. Aztán meglátjuk meddig tartanak ki a nagy arab vagyonok. "

Az arab olajországoknak nem USA a fő exportpartnerük, hanem Ázsia és Európa (meg Afrka is kezd egyre több olajat venni, ahogy az ipara egyre jobban fejlődik). Az USÁ-nak az olajkoncessziókból folyik be évente sok-sok milliárd dollár + aki az olajellátást irányítja, az irányítja a világot.
Az pedig tény, hogy a világ olajexportjának 2/3-át az arab országok adják. Ezzel a 2/3-dal már a világgazdaságot befolyásolni lehet.
Irán bűne nem a shíita vallási vezetés, hanem az, hogy a 79-es forradalom után államosította az olajszektort és kizavarta az országból az amerikai és brit olajtársaságokat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.30. 15:18:20

@♔bаtyu♔: fellázadt? és hány komcsit ölt meg?
ahogy az szdszesek fellázadtak a kommunisták ellen, úgy lázadt fel orbán is. a saját apját számoltatta volna el? hogy szerezte apja a kőbányákat? ahogy csányi az otp-t, waberer a hungarokamiont

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.30. 15:22:10

@fehérfarkas: de mindkét ország, mindhárom hatalom ezektől veszi az olajat, az tény, hogy nagy pénzek felett diszponálnak az arab országok, de szerintem a jövőben sokra nem fognak vele menni

David Bowman 2013.08.30. 15:36:13

@fehérfarkas: Egy hét alatt többet költenek kajára. Persze ki a kicsit nem bacsüli...

fehérfarkas 2013.08.30. 15:48:54

@tesz-vesz: " de mindkét ország, mindhárom hatalom ezektől veszi az olajat, az tény, hogy nagy pénzek felett diszponálnak az arab országok, de szerintem a jövőben sokra nem fognak vele menni "

Elég sokra mennek vele, főleg, hogy az elmúlt 2 évtizedben stratégiát váltottak, és most már tudatosan építik az olajkorszak utánra való gazdaságukat.
Ráadásul lakosságilag nagyon kicsi országok.
Most az Arab-félszigetről beszélek (Líbia, Irak, Algéria ebben nincsen benne): Szaúd Arábia, Kuvait, Katar, Bahrain, Emírségek, Omán. Ezek közül Szaúd Arábia kb 2,1 millió km2 területen fekszik (= Franciaország + Spanyolország + Németország + Anglia + Olaszország + Benelux államok + Svájc), de a lakossága mindössze 28 millió (= 3x Magyarország; vagy fél Olaszország), és ebből is kb. 10 millió bevándorló vendégmunkás (expat).
Vagyis a lakosságuk eltartásához túl nagy iparra nincs szükség, mert még a jelenlegi munkaerőszükségletet is csak külföldi vendégmunkásokkal tudják biztosítani.
10 év múlva pedig már teljesen önálló iparral fognak rendelkezni, amikorra a mostani iparosítási projektek befejeződnek. Közben pedig nagyon sok pénzt fektetnek be a humán infrastruktúrába, elsősorban az oktatásba (illetve emellett támogatják azt, hogy a saját diákjaik a legjobb külföldi egyetemeken tanulhassanak, majd utána vezető posztokat adnak nekik, hogy a saját országuk érdekében kamatoztassák a külföldön megtanult tudásukat).
Ezt most építik ki, amikor még van sok-sok pénzük rá. Ha már kiépült, akkor már nem kell újra kiépíteniük.

fehérfarkas 2013.08.30. 15:50:27

@David Bowman:

Ez csupán egyetlen egy (arab olaj)ország egyetlen egy megrendelése volt. :)

David Bowman 2013.08.30. 16:00:22

@fehérfarkas: El is felejtettem: Nincs is 50 mrd $os üzlet. Egy teljesen felszerelt óriás anyahajó úgy 9 mrd $.

David Bowman 2013.08.30. 16:11:27

@fehérfarkas: " Abdul Aziz bin Saud ugyanúgy árulta el a briteket az USA kedvezőbb ajánlata miatt (+ mert úgy látta a 2. világháború végén, hogy az ő politikai érdekeit az erősödő USA jobban tudja szolgálni, mint a legyengült Brit Birodalom)."
Én úgy tudom, ez nem egészen így volt. Az ARAMCO alapító okiratával (vagy mivel) A király elballagott a brit nagykövethez, és megkérdezte: aláírhatja-e?:

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.30. 16:32:25

@fehérfarkas:

"te is alátámasztottad, hogy igaz, amikor leírtad, hogy Szaúd Arábia egyedül annyit exportál mint 5 másik olajország"

Ezzel hogyan támasztottam alá azt az állítást hogy "ameddig az olaj és földgáz a világ legfőbb energiahordozója (és újonnan iparosodó Ázsia, Dél-Amerika, Afrika egyre olajéhesebb a növekvő ipara miatt), addig az uralja a világot, akinek a legnagyobb exportálható olajkészlete van"?

Based on data from OPEC at the beginning of 2011 the highest proved oil reserves including non-conventional oil deposits are in Venezuela (20% of global reserves), Saudi Arabia (18% of global reserves), Canada (13% of global reserves), and Iran (9%).

en.wikipedia.org/wiki/Oil_reserves

Ha igaz lenne az állításod, akkor Venezuela "uralná a világot", hiszen neki van a legnagyobb olajkészlete; és exportálható is -- hiszen exportál is olajat. Nem annyit mint Szaúd-Arábia, de te nem azt írtad hogy "akinek a legnagyobb olajkészlete van amiből pillanatnyilag a legtöbbet exportálja", hanem "akinek a legnagyobb exportálható olajkészlete van".

fehérfarkas 2013.08.30. 16:34:14

@David Bowman: "El is felejtettem: Nincs is 50 mrd $os üzlet. Egy teljesen felszerelt óriás anyahajó úgy 9 mrd $. "

Tévedtem, nem 50 milliárd dolláros üzléet, hanem 60 milliárd dolláros:
www.origo.hu/nagyvilag/20100913-wall-street-journal-fegyveruzlet-keszul-az-usa-es-szaudarabia-kozott.html
Vagyis kár volt belekárognod, mert még kevésbé van igazad.
A netet nemcsak trollkodásra, hanem információ gyűjtésre is lehet használni, ha ezt eddig még nem mondták volna neked :)

fehérfarkas 2013.08.30. 16:44:05

@neoteny:

jó, akkor keressél a kákán is csomót, és kössél bele mndenbe. De a tényeket ezzel nem változtattad meg. És ettől még nem Venezuella diktál, hanem Szaúd Arábia. És ennek az okáról írtam nagyon röviden pár dolgot.
Soha nem fogod megérteni a geopolitikát, ha nem a teljes képet nézed, hanem kiragadsz 1-1 részadatot, de az összefüggések előtt meg becsukodod a szemedet, mert a nyugati média által propagált szterótípiába nem fér bele.

David Bowman 2013.08.30. 16:56:49

@fehérfarkas: Ej,ej. A goromba stílus nem érv. A cikk marhaság, a bejelentés politikai kamu. Konkrétum alig. A 84 F-15ös olyan 6mrd$ lehet, a 70 gép felújítása olyan 2 mrd, meg az apró. Ez is tíz évre elosztva. Ellenben a 60 mrd $t egy hét alatt megeszik az amerikaiak.

fehérfarkas 2013.08.30. 17:00:54

@David Bowman:
Én úgy tudom, és erről már nyilvánosságra is kerültek a felvételek, és dokumentumfilm is készült (az eredeti felvételek bejátszásával), hogy Egyiptomban a Nasszer tavon egy hajón dőlt el Abdul Aziz, Roosevelt és Churchill találkozóján, hogy a szaúdi király az USÁ-t választja britek helyett.
A valóság ennél összetettebb, mert addigra már a britek és a jenkik is végeztek ott olajfúrásokat, csak a britek inkább a gyarmatuknak tartott Bahrainre és Kuvaitra koncentráltak és a szaúdi olajkészletek mennyiségét azok alá számították, míg a jenkik nagy erőket, szakértőket, és pénzeket áldoztak az olajkészletek feltárására (ez érthető is, mert nekik a britekkel ellentétben nem volt olajgazdag gyarmatuk).
Ez volt az egyik ok, a másik pedig politikai: Abdul Aziz király úgy látta, hogy a 2. vh végefelé a Brit Birodalom túlságosan legyengült, az USA meg egyre erősödik, és az ő érdekeit a gyengülő britekkel szemben az erősödő USÁ-val való szoros szövetség garantálja.

Egyébként most, hogy az USA globálisan gyengül, Szaúd Arábia elkezdte erősíteni kapcsolatait Kínával, Indiával és Európával. Persze még az USA a fő stratégiai partnere a geopolitikában, de közben már Kínával és Európával is egyre szorosabbra fűzi a kapcsolatait.

fehérfarkas 2013.08.30. 17:12:14

@David Bowman: " Ej,ej. A goromba stílus nem érv. A cikk marhaság, a bejelentés politikai kamu. Konkrétum alig. A 84 F-15ös olyan 6mrd$ lehet, a 70 gép felújítása olyan 2 mrd, meg az apró. Ez is tíz évre elosztva. Ellenben a 60 mrd $t egy hét alatt megeszik az amerikaiak. "

Most így hirtelen ezt a cikket találtam a googleval, de annak idején a sajtó teli volt ezzel.
Lehet, hogy te hazugságnak tartod a hírt, de mégis kinek lenne értelme hazudni?
Obama hazudna a saját népének ilyet, ami konkrétan lemérhető és ha nem teljesül, akkor szavazatok sokaságát veszti vele?
Mertha a megrndelésnek a töredéke igaz, már az is 70ezer beigért új munkahelyből pár tízezret jelenteni fog. És ezzel már lehet kampányolni, hogy a semminél ez is több. De ha az egész csak kamu, és 1 új munkahelyet sem teremt, akkor ezért az amerikai sajtóó darabokra szedné.
Az amerkai munkásokat az nem érdekli, hogy Szíriában, egy másik kontinensen egy diktatár vetett-e be vegyifegyvert vagy sem, de az érdekli, hogy a saját hazájában lesznek-e új munkahelyek vagy sem.
És azóta eltelt majdnem 3 év. Ha Obama bejelentése kamu lenne, akkor erről már rég kellett volna cikkek sokaságának lennie, hiszen a politikai ellenfelei egy ilyen magas labdát nem hagytak volna lecsapatlanul. :)

A szaúdiak pedig amiket elterveznek, azokat véghez is viszik. Szerintem meglepődnél, ha megnéznéd mik épülnek Szaúd Arábiában, és hogyan néz ki most az az ország. Magyarország Szaúd Arábiához képest egy elmaradott feudális porfészeknek tartanád.
(az ne tévesszen meg, hogy Szaúdban nagyon szigorú törvények vannak - ez a beruházásokat, és a fejlesztéseket egyáltalán nem hátráltatja;
sőt, a fegyelmezett lakosság még jó is, mert nem tüntet minden ellen, így a berázásoknak még késlekedniük sem kell)

J_O_L_A_N 2013.08.30. 17:18:33

komlomedia.hu/hir.php?hir=3698#sthash.FUojtBtv.dpbs#ixzz2dRiQ23d5 Na, meg is van a bizonyíték, hogy Asszad vetette be a vegyi fegyvert, ki nem találnátok honnan...
Csak jelzem, hogy az Izrael által bemutatott bizonyíték valódiságában kételkedni antiszemitizmus!

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.30. 17:41:07

@fehérfarkas:

"jó, akkor keressél a kákán is csomót, és kössél bele mndenbe"

Ha teszel egy általános érvénnyel megfogalmazott kijelentést -- amiről ráadásul azt állítod hogy önmagában igaz -- mint azt hogy "ameddig az olaj és földgáz a világ legfőbb energiahordozója (és újonnan iparosodó Ázsia, Dél-Amerika, Afrika egyre olajéhesebb a növekvő ipara miatt), addig az uralja a világot, akinek a legnagyobb exportálható olajkészlete van", akkor tudnod kell bizonyítanod annak _általános_ érvényességét -- ill. meg kell tudnod mutatnod hogy miért nem érvényes arra az országra amelyiknek -- legjobb ismereteink szerint -- "a legnagyobb exportálható olajkészlete van".

Neked van egy teóriád arról hogy Szaúd-Arábia "uralja a világot", és ennek a teóriának a "bizonyítására" felállítottál egy általános érvényűnek szánt szabályt -- amelyről gyorsan kiderült hogy nem igaz.

Ráadásul abba az érvelési hibába estél amit "petitio principii"-nek hívnak: Szaúd-Arábia "világuralmát" egy általános érvényű szabállyal próbáltad igazolni -- amely általános szabály érvényességét Szaúd-Arábia "világuralmával" próbáltad bizonyítani.

fehérfarkas 2013.08.30. 17:50:56

@neoteny:
Szaúd Arábia a legnagyobb olajexportőr? igen - nem
Szaúd Arábia alatt van az egyik leganyobb olajkészlet? igen-nem
Szaúd Arábia a kis lakossága miatt kevés olajat használ fel belföldre ezért az exportkapacitása emiatt nagyobb mint a nagyobb méretű olajexportőr riváálisaié? igen-nem
Szaúd Arábia arra tesz lépéseket, hogy a jövőben még kevesebb olajat kelljen belföldön felhasználnia (pl. olajerőművek lecserélése naperűművekre és atomerőművekre) , és ezáltal az exportkapacitását növelni tudja? igen-nem
Az olaj a legfontosabb energiahordozó jelenleg a világon? igen nem
Minél nagyobb befolyása van egy országnak a legfőbb enegriahordozók felett, annál nagyobb hatalma/befolyása van a világban? igen-nem
Az USÁ-nak ezért olyan fontos startégiai partner Szaúd Arábia? igen-nem
Az USA ezért akarja minél több olajországra rátenni a kezét (stratégiai partnerség, bábkormányok vagy katonai megszállás révén)? igen-nem
Ezeket írtam korábban? igen-nem

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.30. 17:56:25

@fehérfarkas:

"Ezeket írtam korábban?"

Nem; ezt írtad: "ameddig az olaj és földgáz a világ legfőbb energiahordozója (és újonnan iparosodó Ázsia, Dél-Amerika, Afrika egyre olajéhesebb a növekvő ipara miatt), addig az uralja a világot, akinek a legnagyobb exportálható olajkészlete van".

fehérfarkas 2013.08.30. 18:03:57

@neoteny:

Egyébként nem azt írtam, hogy Szaúd Arábia uralja a világot, hanem azt, hogy neki van a legnagyobb befolyása az USA külpolitikájára (Izrael mellett).
Egyébként a világpolitikában pedig a nagyhalak közé tartozik. Az USA, Kína és Oroszország a 3 legnagyobb hal, de a háttérben ott van Szaúd Arábia is, de a szaúdi király és a külügyminisztere nem nyilatkoznak folyton a sajtónak. Szaúd Arábia a háttérben szépen csendben manipulál, keveri a kártyákat, és közben élvezi az USA politikai és katonai védelmét.

fehérfarkas 2013.08.30. 18:05:52

@neoteny:
Ez most is igaz, és nincs ellentétben a többi hozzászólásommal.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.30. 18:17:04

@fehérfarkas:

"Egyébként nem azt írtam, hogy Szaúd Arábia uralja a világot"

Állításod szerint "ameddig az olaj és földgáz a világ legfőbb energiahordozója (és újonnan iparosodó Ázsia, Dél-Amerika, Afrika egyre olajéhesebb a növekvő ipara miatt), addig az uralja a világot, akinek a legnagyobb exportálható olajkészlete van".

Ki hát az "akinek a legnagyobb exportálható olajkészlete van" _és ezért_ "uralja a világot"?

"Ez most is igaz"

Hol bizonyítottad hogy igaz? A puszta állítás nem bizonyítás.

fehérfarkas 2013.08.30. 18:28:04

@neoteny:
Akkor nem igaz. Akkor hazudtam. Akkor Szaúd Arábiának semmi köze a Szaddam Husszein elleni amerikai bom,bázásokhoz, semmi köze Asszed elleni "lázadók" (= terroristák) támogatásához, semmi köze az Irán elleni szankciókhoz, semmi köze a Vietnámban harcoló jenki csapatok olcsó olajjal valóellátásához az olajválság idején, stb...
Csak a véletlen egybeesése, hogy Szaúd Arábiának pont azok az ellenségei, mnt az USÁ-nak, és Szaúd Arábia ellenségeit az USA vagy megtámadja/bombázza vagy szankcionálja.

Többször is leírtam, hogy hamarabb hiszek a húsvéti nyuszi létezésében, mint a geopolitikában a véletlen egybeesésekben :)

fehérfarkas 2013.08.30. 18:41:45

@neoteny:

Egyébként az uralja a világot, és a jelentős befolyással van, vagy a nagyhalak közé tartozik nem pont ugyanazt jelenti.
Az USA nagyhatalom. De a világot őt sem uralja, csupán szeretné, és ezért sok mindent megtesz.

Szaúd Arábia nem is akarja a világot uralni. Csupán jelentős tényező akar lenni a világpolitikában, a nagyhalak egyike. De nem a legnagyobb, mert azért azt Rijádban is tudják, hogy lehetetlenség a legnagyobb lenni úgy, hogy közben katonailag és politikailag az USA védelmére vannak szorulva. Ők a háttérben csendesen a lapokat kevergetők akarnak lenni, és ehhez az olajat használják eszközül.
Amíg a petrodollárokról szól a világpolitika, addig Szaúd Arábia ott lesz az USA mögött a háttérben.

És nem az lesz előbb a kérdés, hogy mi lesz az olajkorszak után. Az még sok évtizedre van. Egyelőre az alternatív energiaforrások még a legfejlettebb országokban is csak az energiaszükséglet töredékét képesek fedezni.
A kérdés az, hogy mi lesz a petrodollár korszak után, amikor már nem az USA és nem a Dollár lesz a világgazdaságban és az olajpiacon a meghatározó, hanem más pénznemben is szabadon lehet az olajal kereskedni.
Szerintem Szaúd Arábia erre is készül, és ezért is erősíti egyre jobban a kapcsolatait Kínával, Indiával és Európával.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.30. 19:43:14

@fehérfarkas:

"Akkor nem igaz."

Erről van szó: nem tudod az _általános_ állítás igazságát bizonyítani _anélkül_ hogy Szaúd-Arábiára hivatkoznál. Márpedig ha a Szaúd-Arábiára való hivatkozás nélkül nem tudod bizonyítani az általános szabály érvényességét, akkor az az általános szabály nem lehet bizonyíték Szaúd-Arábia esetére.

Ha azt mondanám hogy "fehérfarkas mindig hamis állításokat tesz", akkor erre az általános érvényű állítás igazságára nem bizonyíték az hogy megmutatom hogy fehérfarkas egy (vagy akár több) hamis állítást tett; és a nem bizonyított általános állítás nem használható fel "bizonyítékként" arra hogy fehérfarkas bármelyik (még kevésbé az összes) állítása hamis lenne.

Így hát lehet igaz az összes állításod Szaúd-Arábiáról _és_ még mindig nem bizonyított annak az általános állításodnak az igazsága hogy "ameddig az olaj és földgáz a világ legfőbb energiahordozója (és újonnan iparosodó Ázsia, Dél-Amerika, Afrika egyre olajéhesebb a növekvő ipara miatt), addig az uralja a világot, akinek a legnagyobb exportálható olajkészlete van". Ha pedig nem bizonyított az általános állítás igazsága, akkor az nem használható fel "bizonyítékként" Szaúd-Arábia esetére vonatkozóan.

fehérfarkas 2013.08.30. 19:58:36

@neoteny:

Ha nem vettel volna észre, azt a hozzászólásomat, hogy nem tartom igaznak amit írtam, hanem hazugságnak tartom - azt a hozzászólásomat iróniából írtam, mert már feladtam a veled való vitát, mert az érvekkel már úgysem megyek semmire. Mert te akkor is a saját prekoncepciódat nyomatod, és teljesen figyelmen kívül hagyosd mit és miért ír a vitapartnered (hanem az egészből csupán fél mondatokat ragadsz ki, és azokba próbálsz belekötni).

Szaúd Arábia nem olyan ország, mint amilyennek az a te hozzászólásaidban szerepel. Valamikor a 70-es években még igazad is lett volna, csakhogy most 2013-at írunk.

Sok mindenért lehet kritizálni a szaúdi vezetőket, de annak csak akkor van értelme, ha a valós dolgok miatt kritizáljuk őket.
Te is azok közé tartozol, aki olyan dolgokért kritizálja Szaúd Arábiát, ami nem igaz vele kapcsolatban, amiért meg jogosan lehetne kritizálni, azért meg egyáltalán nem bíráljátok, mert szerintetek ahhoz semmi köze. És aki azt állítja, hogy Szaúd Arábiának igenis köze van hozzá, azt meg lehazugozzátok.
Szaúd Arábia már rég nem az a nomád beduinsátrakban élő emberek országa. Ezen a korszakán már rég túlnőtt.

Has megemlítenék néhány nagy szaúdi projektek akkor csak tátva maradna a szád, és az állkapcsoldat a földről szednéd össze, hogy a mai világgazdaságos világban, amikor még az USA is pénzhiányban van, aközben Szaúdban milyen gigaprojektek épülnek, és olyan összegekért, ami még a magyar jegybankelnököknek is felfoghatatlanul nagy összeg.
Ha meg azt bemutatnám, hogy Mekka, a szent város hogyan néz most ki, és hogyan alakították át az elmúlt évtizedekben, akkor azt hinnéd, hogy valami jövőben játszódó sci-fi filmet mesélek (pedig ez még mind semmi azokhoz a tervekhez és projektekhez képest, amiket az elkövetkezendő 10--15 évben fognak megvalósítani) :)

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.30. 20:25:20

@fehérfarkas:

"az egészből csupán fél mondatokat ragadsz ki"

Ez egy fél mondat: "ameddig az olaj és földgáz a világ legfőbb energiahordozója (és újonnan iparosodó Ázsia, Dél-Amerika, Afrika egyre olajéhesebb a növekvő ipara miatt), addig az uralja a világot, akinek a legnagyobb exportálható olajkészlete van"?

"Szaúd Arábia nem olyan ország, mint amilyennek az a te hozzászólásaidban szerepel"

Milyen országként szerepel Szaúd-Arábia az én hozzászólásaimban?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.30. 22:46:43

@jogalany: de most állítólag az arab tavasz mögött nem a Moh. Testvériség áll? ezt honnan pénzelik?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.30. 22:59:25

@kukatr: nem tudom, nem vagyok soros györgy, de csak találgatni tudok, már most nagyon tolják már az elektromos autót a nagy skull n bones-os mágnások (úgy tippelem tusk személye csak egy marketingfogás), ha sikerül leállni az olajjal, kiszorítják a szaudi tőkét, felvásárolják, ellehetetlenítik, zsarolják. vagy meghagyják, ha nem tudnak beleszólni a fontosabb dolgokba, vagy egyszerűen kiszállnak a konkrét üzletből, kiszivattyúzzák a szaudiak által érintett cégekből a pénzt, és magára hagyják a piacon, megrendeléseit elhappolják, ennyi a történet.
mondom, két kontinens uralnak ezek a globalizmust terjesztő trilliárdosok, nem fog ki rajtuk egy ilyen csipcsup ügy. de sorost kéne kikérdezni a börtönből, többet tudhat ő.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.30. 23:03:05

@neoteny: ez igaz úgy értettem, hogy vannak ott sikeres iparágak, mint pl a mezőgazdaság, textilipar, amivel saud nem rendelkezik

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.30. 23:08:01

@fehérfarkas: de ha tényleg ilyen független saud-arábia, nem fél attól hogy felette is átveszik az uralmat? ha kell ott is lehet vegyitámadás a lakoság ellen, ami kiprovokálhat egy inváziót, ha nem sikerül a puccs. én nem hinném hogy független lenne, pontosan látja, mi zajlik a szeme előtt.
a befektetések, pedig csak segítség a nyugati cégek irányítóinak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.30. 23:14:05

@fehérfarkas: akkor murszi miért akart közeledni iránhoz? csak propaganda? csak álca?
az usa áll mögötte? ez biztos?

fehérfarkas 2013.08.30. 23:25:08

@tesz-vesz:
Pont az a lényeg, amit korábban írtam, hogy Szaúd Arábia olyan mintha az USA 52. tagállama lenne (mert az 51.-nek Izraelt szokták becézni), és évtizedek óta az USA ad katonai és politikai védelmet neki.

Akkor lesz ott "vegyitámadás a lakoság ellen, ami kiprovokálhat egy inváziót", ha a szaúdi király "rossz" külpolitikátfolytat, és az USA helyett más nagyhatalommal kokettál.
A geopolitika nem az erkölcsökről szól, hanem a nyers hatalomról (annak megszerzéséről és megtartásáról).

A mostani szír helyzet sem arról szól, hogy Asszad jó vagy rossz diktátor, hanem arról, hogy pár évvel ezelőtt az arab olajállamok és Európa között megállapodás született egy földgázvezetékről, amely az arab félsziget olajállamaiból ment volna Európába (az arab országoknak ez plusz bevétel, Európának meg az orosz gáztól valófüggés csökkentése). Asszad viszont azt mondta, hogy nem engedi át a földgázvezetéket Szírián, mert az az orosz érdekeknek tenne keresztbe, és Szíria nem tesz keresztbe Oroszországnak.
Most pedig Putyin kiáll a szövetségese (és az orosz érdek) mellett.
Pár hete Szaúd Arábia felajánlott 16 milliárd dollárt Oroszországnak + azt, hogy Oroszország a közel-keleti földgáz és olajpiaci részesedését növelheti. Putyin ezt visszautasította, hogy őt nem lehet kilóra megvenni, és kiáll a szövetségese mellett.

fehérfarkas 2013.08.30. 23:29:30

@tesz-vesz:
Kormányon nem igazán akart közeledni Murszi Iránhoz.
De az figyelemre méltó, hogy Murszi első utja a megválasztása után Obamához történt, és utána a szaúdi királyhoz. És a 2 ország bizalma is ugyanazon a napon fogyott el mögülle.

Most szerintem arról van szó, hogy Murszi össze-vissza rohan mindenkihez, akiben azt látja, hogy esetleg támogathatná (Irán pl. azért mert most Sissi mögé állt az USA és Szaúd Arábia, és így most a közös ellenfél összehozhatja őket).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.30. 23:48:40

@fehérfarkas: ha a szaúdi király "rossz" külpolitikátfolytat, és az USA helyett más nagyhatalommal kokettál. "

akkor honnan veszed, hogy a saudiak diktálnak az usának és nem fordítva? mert az utóbbi valószínűbb, legfeljebb kisebb szívességeket tesz az usa.

az oroszok kiállnának katonailag a szírek mellett? nemcsak fegyverekkel, mert az alap, hanem gyakorlatilag, flottával, gyalogsággal

fehérfarkas 2013.08.31. 00:02:16

@tesz-vesz: "akkor honnan veszed, hogy a saudiak diktálnak az usának és nem fordítva? mert az utóbbi valószínűbb, legfeljebb kisebb szívességeket tesz az usa."

Nem mindenben diktálnak nekik, de a Közel-keleten az USA politikája, hogy a 2 bástyájának az érdekeit szolgálja: Szaúd Arábiét és Izraelét.
Ha a szaúdi érdekeknek Szíria az útjában áll, akkor az USA is Szíria ellenes lesz. Hogy milyen konkrét lépést fog csinálni az USA az már a körülményektől függ.
Mára már nyilvánossá vált, hogy a 90-es években Szaddam ellen Szaúd Arábia vette rá az USÁ-t, hogy támadja meg. Az USÁ-nak mindegy lett volna geopolitikailag, hogy a szövetséges Kuvait az önálló állam, vagy a szövetséges Irak része. Kuvait megszállásakor Szaddam Husszein még az USA szövetségese volt. A megszállás utáni időszakban vált szövetségesből ellenséggé.
És Szaúd Arábia sűrgette az USÁ-t, hogy támadja meg Irakot, mondván Kuvait után Szaddam majd vérszemet kap, és Szaúdot is el akarja majd foglalni (vagyis szaúdi szemszögből Irak megtámadása úgy lett eladva, mint Szaúd Arábia és a többi kis arab olajmonarchia megvédése Szaddamtól: Szaúd Arábiában egyébként a mai napig ez a hivatalos magyarázat a 90-es évekbeli Irak elleni támadásra, hogy a király ezért engedte az amerikai katonákat Szaúd Arábia földjére állomásozni;
a szaúdi médiának ezért nem is kellett hazudnia, meg kitalálni kamu indítékot mint a kuvaiti kislány esete, amiről később a háború után az amerikai kongresszusi vizsgálat kiderítette, hogy hazugság volt, egy megrendezett színjáték - csak a nyugati embereknek kellett egy hazugság, mert egyetlen nyugati szavazó sem támogatta volna Irak megtámadását Szaúd Arábia és a kis olajmonarchiák védelméért).

fehérfarkas 2013.08.31. 00:18:32

@tesz-vesz: "az oroszok kiállnának katonailag a szírek mellett? nemcsak fegyverekkel, mert az alap, hanem gyakorlatilag, flottával, gyalogsággal "

Ez attól függ, hogy az USA mit lép. És szerintem az USA pont ezért nem tmadott a hangos bejelentések ellenére sem, mert jól tudja, hogy ha katonailag nyiltan beavatkozik, akkor onnantól kezdve az oroszoknak is meg van a joguk a nyílt katonai beavatkozásra.
Túl nagy tét forog kockán Putyin részéről, hogy Szíriát veszni hagyja (és nemcsak az előbb említett földgázvezetékről van szó, hanem akkor utána már csak Irán marad. De Irán Szíria nélkül meg védhetetlen, hiszen amerikai támaszpontokkal lesz onnantól kezdve teljesen körbevéve) - ha veszni hagyta volna, akkor a legjobb lehetőség a szaúdi felajánlás elfogadása lett volna. Mivel azt visszautasította, így Putyin már nem léphet vissza.
De az USA sem, mert ha mégis harc lenne, és nem nyerne (a nyerés itt Szíria egyértelműen USA megszállását és bábkormány felállítását jelenti - minden ami ennél kevesebb, az az USA gyengeségét jelentené) , akkor az a jelenlegi globális világrendet átrendezné. Az USA stratégái ezt nagyon jól tudják. Ezért is késleltetik a konkrét támadást, és inkább a "lázadók" (külföldi terroristák) támogatását pártolják (mint anno az afgán-szovjet háború idején). Ha ugyanis a "lázadók" (külföldi terroristák) veszítenek, akkor ahhoz hivatalosan az USÁ-nak semmi köze, a lázadók veszítettek és nem az USA. De ha amerikai katonai beavatkozás történik, akkor azt már nem lehet másra kenni - és ha a beavatkozás nem hozza a várt eredményt, akkor nagy a bukta, és oda a "világcsendőr" és "legelőrebb hatalom" imázsa. Oroszország és Kína pedig ezt egyből lecsapná, hogy vége az egypólusú világnak.

Persze, annak örülnék, ha vége lenne az egypólusú világnak, és végre lennének fékek benne, mert a nagyhatalmak egymást visszatartanák. De nem ilyen áron. Ez túl nagy ár lenne érte. Inkább békésen kivárnám azt, hogy az USA gazdaságilag gyengül, és ennek következtében katonailag és politikailag is gyengülni fog. A háborús megoldás helyett békésnek vagyok a híve :)

J_O_L_A_N 2013.08.31. 21:39:24

Van egy ilyen olvasata is az eseményeknek:
Az elején kezdve;
1945-ben a Bretton Woods egyezmény biztosította, hogy a dollár legyen a világ tartalék valutája. Mindez azt jelentette hogy a nemzetközi cikkek dollárban kapták az árukat. Az egyezmény, ami különböző pénzügyi előnyökhöz juttatta az USA-t, megköttetett és rögzítették benne hogy a dollár visszaváltható lesz 35 dollár/1 uncia arany arányban. Az USA megígérte, hogy nem fog túl sok pénzt nyomtatni, de a Federal Reserve visszautasította hogy bárki is felügyelje a pénznyomtatási folyamatokat.

Az 1970-es években a vietnámi háború kiadásai egyértelművé tették más országok számára is, hogy az USA sokkal több pénzt nyomtat, mint amennyi aranyfedezete van. Erre reagálva aranyat kértek. Ez természetesen drámaian elkezdte lenyomni a dollár értékét. Az esemény 1971-ben teljesedett ki, amikor (valaki) ki akarta vonni az aranykészletét, de Nixon visszautasította azt. Augusztus 15.-én Nixon a következő bejelentést tette:
„Felhatalmaztam a kincstárat hogy megtegyen minden szükséges lépést az ügyben, hogy megvédjék a dollárt a spekulációkkal szemben. És átmenetileg felfüggesztem a dollár átválthatóságát aranyra.”
Ez egyértelműen nem egy átmeneti felfüggesztés volt - ahogy ő azt állította - sokkal inkább egy végleges döntés. A világ többi részére nézve, akik megbízták az USA-t az arany őrzésével, ez nyílt rablás volt.

1973-ban Nixon elnök megkért egy szaúd-arábiai királyt hogy csak USA dollárt fogadjon el az olajért fizetségként, a többletprofitot államkötvényekbe, bankjegyekbe, stb. fektetheti. Cserébe Nixon katonai védelmet ajánlott a szaúdi olajmezőkre. Ezt az ajánlatot később biztosították a többi kulcsfontosságú olajkitermelőnek is.
1975-re minden OPEC tag elfogadta, hogy csak USA dollárért cserébe árusítanak olajat.

A cselekmény hogy a dollár és az arany közötti kapcsolatot megszakították, majd külföldi olajhoz kötötték minden olajszállító országot arra késztetett, hogy állandó készletet tartsanak a Federal Reserve papír fecnijéből, és ahhoz hogy megkapják ezt a fecnit árukat kellett szállítaniuk Amerikának. Ez volt a petrodollár megszületése. A papír kiment, minden amire Amerikának szüksége volt bejött, és az USA nagyon meggazdagodott.

A hidegháború fegyverkezési versenye olyan volt mint egy pókerjátszma. A petrodollárral a birtokában az USA túl tudta szárnyalni az összes többi nemzetet együttvéve. A Szovjetuniónak esélye sem volt. 1991-ben a kommunista blokk összeomlásával megszűnt az utolsó erő is mely ellensúlyozta volna Amerikát. Amerika innentől vitathatatlan nagyhatalom lett, rivális nélkül. Sokan azt remélték hogy ez egy békés és stabil korszak kezdete lesz, de sajnos „odafent” mások voltak az elképzelések. Ugyanebben az évben Amerika megszállta Irakot. Miután elpusztították a hadsereget, az infrastruktúrájukat, biztosították végérvényesen hogy ne lehessen az országot újraépíteni. Feltehetőleg 500.000 gyermek halt meg a harcokban.
2000 novemberében Irak csak és kizárólag euróban kezdte forgalmazni az olajat. Ez egy direkt támadás volt a dollárra és az amerikai pénzügyi fölényre nézve.
Válaszul az amerikai kormány a fősodrású média segítségével elkezdett felépíteni egy olyan propaganda kampányt, melyben azt fitogtatták hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak és használni is akarják őket. 2003-ben ismét megszállták őket és amint az irányításuk alá vonták az országot az olajpiacot azonnal visszaállították dolláralapúra.
Líbiában Kadhafi azon ügyködött hogy kialakítson egy afrikai országokból álló blokkot, akik aranyalapú valutát használnának (dínár), aminek az lett volna a célja hogy leváltsa a dollárt abban a régióban. 2011-ben a NATO és az amerikai erők megdöntötték a líbiai kormányt, és a régió megszerzése után amerikai zsoldosok kivégezték Kadhafit.
Az események után azonnal felállították a líbiai központi bankot.
Irán mostanra rengeteget kampányolt amellett hogy a dollár és az olaj távolodjon el egymástól, már aranyat is elfogadnak az olajért cserébe. Válaszul az amerikai kormány propagandagépezete elkezdte elhinteni hogy Irán nukleáris fegyvereket épít. Szankciókat alkalmaznak, amelyeknek egyértelműen az a céljuk hogy romba döntsék az iráni gazdaságot.
Szíria Irán legközelebbi szövetségese, kölcsönös védelmi egyezmények által is kötődnek egymáshoz. Az ország jelenleg destabilizáció alatt áll, melyet titokban a NATO támogat. Oroszország és Kína figyelmeztették az USA-t hogy ne avatkozzon be, ennek ellenére a fehér ház ma eldöntötte a katonai beavatkozást. Ez egy végleges döntés, már akkor az volt, amikor a Szíriai polgárháború még ki sem robbant. Így volt ez Iraknál és Líbiánál is. A következő célpont Irán.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.31. 22:48:43

@fehérfarkas: ja tom lantos volt a hazugság egyik kitalálója (kár hogy bono ezt nem tudta, mikor a temetésén énekelt.)

"1990. október 10-én, Kuvait iraki megszállása után Tom Lantos egy 15 éves kuvaiti lányt vezetett az akkoriban általa elnökölt emberi jogokkal foglalkozó kongresszusi csoport elé. Azt lehetett csak tudni róla, hogy a neve Najira, és azt állította, szemtanúja volt, amint a megszállt Kuvaitban az al-Addan kórházban, ahol ápolónőként dolgozott, Szaddám Huszein katonái kitépték a konnektorból az újszülöttekre vigyázó inkubátorok villanyvezetékeit, és 312 csecsemőt otthagytak meghalni. Később kitudódott, Najira nem is menekült, hanem a kuvaiti uralkodócsalád tagja, Szaúd Naszir al-Szabáh washingtoni kuvaiti nagykövet lánya. Az általa előadott történetet az Amnesty International és más emberjogi megfigyelők is cáfolták. Kiderült az is, hogy Tom Lantos tudott a lány személyazonosságáról, de eltitkolta azt, sőt, Lantoson és a lány családján kívül felkészítette őt a „vallomásra” az a Lauri Fitz-Pegado is, aki a Lantossal szoros üzleti kapcsolatban álló Hill and Knowlton nevű PR cég alelnöke. A kis színjátékra azért volt szükség, hogy a képviselők támogatását megnyerje a tervezett öbölháborúhoz"

hu.wikipedia.org/wiki/Tom_Lantos

találtam még egy érdekeset:
"....A háború után Irak e feltételeket többször megszegte. 1998-ban kiutasították az Egyesült Nemzetek Szervezetének fegyverzet-ellenőreit, azt állítva, hogy a CIA számára kémkednek, emiatt amerikai nyomásra kereskedelmi szankciókat vezettek be Irak ellen. A szankciók következtében bizonyos becslések szerint 500 000 iraki gyerek halt meg. "

hu.wikipedia.org/wiki/Irak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.31. 23:54:48

@fehérfarkas: mit szól ehhez a szír nép? milyenek az életkörülményeik? szeretik Assadot? ellenzik a külföldi zsoldosok (lázadók) tetteit?

hogy érted hha amerikai katonai beavatkozás történik, akkor azt már nem lehet másra kenni?
dehogynem, a világ közvéleménye azt hiszi amit obama mond, az az igazság, lehozta a washongton post is, hogy assad tesvére használt vegyifegyvert

"ha a beavatkozás nem hozza a várt eredményt, akkor nagy a bukta, és oda a "világcsendőr" és "legelőrebb hatalom" imázsa. Oroszország és Kína pedig ezt egyből lecsapná, hogy vége az egypólusú világnak."

nagy bukta? vége az egypólusú világnak? hogyan?

fehérfarkas 2013.09.01. 15:33:03

@tesz-vesz:

A szírek megosztottak Asszaddal kapcsolatban. Ez érthető is, hiszen Asszad diktátor. Persze messze nem olyan rossz és kegyetlen, mint ahogy a nyugati sajtó beállítja. Viszont a keresztények, a megmaradt kis zsidó közösség (akik nem aliyáztak), az etnikai kisebbségek Asszad oldalán vannak. Nem azért mert szeretik őt, hanem mert Asszad biztosítja nekik a békét. A polgárháború előtt az országban vallási és etnikai béke volt. A világ egyik legbiztonságosabb országa volt.
Nekem az volt a problémám Asszaddal, hogy a gazdaságot nagyon rosszúl menedzselte, és emiatt az életszínvonal nagyon alacsony volt még arab szemmel is (pl. a szomszédos Libanon a polgárháború után nagyon gyorsan ujjáépítette magát, és közép-európai életszínvonalra jött fel; vagy Jordániában is a nagyvárosokban drasztikusoan megnőtt az életszínvonal - ezzel szemben Szíria messze elmaradt tőlük) . És teljesen jogos volt a szíreknek az igényük, hogy ők is úgy akarnak élni mint a szomszédaik.
Csak, hogy most nincsen se béke, se jobb életszínvonal.
És a "lázadók" többsége már jó ideje nem is szír állampolgár, hanem külföldi szélsőséges, akik az általuk elfoglalt területeken a szíreket gyilkolják (mégha a nyugati média ezeket a híreket elhallgatja). Csak most nyáron 2 teljes falu lakosságát mészárolták le az álltólagos "lázadók". Én az ilyeneket nem lázadóknak, hanem emberetelen állatoknak hívom.
Így nem csoda, ha Szíriában sokan még az Asszad ellenesek közül is egyre inkább Asszadnak drukkolnak, legyenek keresztények, zsidók, szunniták vagy siíták.

fehérfarkas 2013.09.01. 15:42:39

@tesz-vesz: "nagy bukta? vége az egypólusú világnak? hogyan? "

Úgy, hogy megmutatja a világnak, hogy az USA katonai ereje már nem mindenható. Globálisan Szíria kicsike ország (hiszen az egykori Nagy Szíriát a gyarmatosító európaiak a 20. sz-ban feldarabolták és lett belőle 5 ország: a mai Szíria területe, Libanon, Jordánia, Izrael és a hivatalosan nem önálló ország, hanem megszállt Palesztina/Ciszjordánia), és ha egy ekkora országba beletörik a bicskája, akkor a nagyobbakba meg még inkább.
És ez nem a nyugati média cikkein múlik, hanem Kína, India, Ororszország, Brazília politikusain, akik a saját forrásaikból és hírszerzéseikből informálódnak és nem a nyugati média cikkeiből. :)
Nem véletlen, hogy Obama a nagy bejelentett támadás helyett most visszadobta a kongresszus elé a labdát, hogy az döntsön a támadásról. Ez 1,5 hét időhúzást jelent. Pedig már csütörtökön támadnia kellett volna az USÁ-nak, ha következetes az elnök a saját nyilatkozataihoz.
Mondjuk én örülök, hogy a szópárbaj helyett nem történt valódi támadás. És szerintem a kongresszus nem fogja támogatni az ötletet - hiszen a szenátorok a népszerűségi indexüket is figyelik, és az amerikai közvélemény nagyon a támadás ellen van (nem sikerült a lakosságot az amcsi médiának a támadás mellett agymosnia).

fehérfarkas 2013.09.01. 16:05:39

@tesz-vesz:

Az a dúrva, hogy Szaúd Arábia mennyire kimarad a hírekből, hogy a fenti események mögött igen akítvan ott volt a háttérben. De ez az ő részükről tudatos. Soha egyetlen szaúdi király vagy miniszter sem nyilatkozott a világsajtónak amiatt, hogy bármilyen világpolitikai vagy akár közel-keleti eseményt kommentáljon.
Míg Izrael és az USA vezetői folyamatosan hagzatos bejelentéseket tesznek a sajtónak, hogy mikor hol mik a terveik, vagy melyik országot fenyegetik meg, addig Szaúd Arábiától ilyet soha nem hallhattál/olvashattál.
Egyedül az olajválság idején érezte úgy az akkori király, hogy neki a nemzetközi sajtóban is hangot kellene adnia a döntéséről (de akkor sem vitte túlzásba, és 1-2 nyilatkozatnál többet nem is adott).

Pont ez a titokzatosság teszi érdekessé számomra az országot. És az ország vezetői nem is akarnak ezen változtatni. Ők nem akarnak Dubai vagy Katar lenni. Habár ott vannak mindenütt, a világ 500 legnagyobb cégének jelentős részében már van szaúdi talajdonrész (mert bevásárolták magukat), de még sem verik ezeket nagydobra. Nem tagadják el, ha valaki ennek utánanéz, de nem is reklámozzák/sztároltatják úgy magukat, mint ahogy Dubai vagy Katar. Sőt, számos amerikai politikussal is vannak közös szaúdi cégek - ezeket sem reklámozzák, de ha egy újságíró ezeknek utánanéz és rákérdez, akkor nem tagadják le. Bush család szaúdi üzleti kapcsolatai is a 70-es években kezdődtek, amikor még a fiatal W. Bush Jr. nem is gondolta arra, hogy egyszer majd az üzleti életet feladja a politikusi pályáért, és az apja sem gondolt akkor még arra, hogy ő is, meg a fia is az USA elnökei lesznek. De Obamának és a kormányának néhány tagjának is vannak szaúdi üzleti érdekeltségei és közös vállalkozásaik.
Érdemes elolvasni Sitkei Levente: Fekete sivatag c. könyvét. Magyar nyelven a legjobb könyv, ami az országról készült, teli tényadatokkal (de mégis érdekes olvasmányos stílusban, és nem száraz táblázatokban). :)
Angolul persze ennél jóval több minden található az országról :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.01. 16:17:29

@fehérfarkas: tudnál mutatni olyan linket , amiben a szíreket irtják a felkelők?
találtam is egyet de itt kormányerőkről ír:
index.hu/kulfold/2013/05/02/lemeszaroltak_egy_szir_falu_lakoit/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.01. 16:22:47

@fehérfarkas: a héják és galambok :) ez lett belőle, obamának elvileg galambnak kéne lennie, nemcsak a békedíja, de a pártja miatt is, hát lekopik a máz. ugyanaz mindkettő mára.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.01. 16:26:45

@fehérfarkas: de mindkét bush skull n bonesos volt, ott van az önéletrajzukban, ezeket tudatosan szánták mindig vezető pozicióra, és úgy gondolom, mivel a magánszektor vezeti ott is az országot, a politikát, nagyon nem ugrálgattak ide-oda, ua-t csinálták csak a politikában és a magánszektroban de még értettek is hozzá, míg obama csak színészkedik és szónokol.

fehérfarkas 2013.09.01. 16:56:18

@tesz-vesz:
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) Londonban van, és egy szelefi/wahhabi szervezet működteti.

Azért ez nem semmi nyilatkozat:
""Egy-egy alavita falu fizeti meg minden vegyi rakéta árát, amely a szüleinkre, rokonainkra hullik Damaszkuszban" - mondta Abu Mohamed al-Dzsuláni, az an-Nuszra vezetője az iszlamista honlapokra föltett hangüzenetében."

Néhány link a támában:

syriareport.net/syria-militants-massacre-christian-village/
www.independent.co.uk/news/world/middle-east/syria-60-shia-muslims-massacred-in-rebel-cleansing-of-hatla-8656301.html
www.independent.co.uk/voices/comment/does-obama-know-hes-fighting-on-alqaidas-side-8786680.html
mno.hu/kulfold/ahova-amerika-beteszi-a-labat-keresztenyeket-irtanak-ki-1180929

bömböcz 2013.09.01. 17:06:29

@fehérfarkas:
Azért az iszlamisták sem ismernek kegyelmet!
Tudom, hogy a "rászízmus" nem egy népszerű álláspont, de én most az oroszok mellé állok.

bömböcz 2013.09.01. 17:33:29

@fehérfarkas:
Ön naprakész infókkal bír a muszlim világról.
Ellentétben a sok Germanus Gyula (echte zsidó származású) 'Allah Akbar' könyvet olvasótól!
Érdeklődéssel várom a további hozzászólásait....
(már ha meri...)

fehérfarkas 2013.09.01. 18:05:05

@bömböcz:

Jól teszed :)
Ráadásul ez a putyini Oroszország nem a sztálini komcsi Szovjetunió. Sajnos sokan leragadtak a hidegháború idejében, és nem vették észre, hogy azóta már új évszázadot (sőt, új évezredet írunk). :)

fehérfarkas 2013.09.01. 18:11:41

@bömböcz:

Egyébként én nem támogatom egyik oldalt sem, hanem figyelem az esemnyeket és leírom a saját véleményemet.
Sőt, szerintem az lenne a korrekt, ha a politikusok nyiltan kimondanák, hogy Európának az orosz gázfüggőség csökkentése miatt szüksége van az arab gázra, és sokkal olcsóbb, biztonságosabb és gyorsabb gázvezetékeken keresztül mint a tengeri hajókon. Asszad pedig erre nemed mondott (nem engedi Szíria területén megépülni a gázvezetéket, mert a vele szövetséges orosz érdeket sértené).
És a politikusok nyiltan egmondanák az embereknek: "kell-e nekünk az arab gáz, és Oroszországtól való függőség csökkentése? Ha kell nekünk, akkor az ennek útjában álló Asszadot ki kell iktatnuk."
És aki az arab gáz mellett van, az támogatná, aki meg az orosz gázfüggőséget nem látja tragédiának, az meg ellenezné Szíria megtámadását. És nem kellene hazudozni és hazug propagandákat gyártani :)

bömböcz 2013.09.01. 18:13:24

@fehérfarkas:
Köszönöm , hogy válaszoltál!
A putyini (KGB-s múlt) nem túl bíztató, de mégsem moszatos...
A hazai likudisták ismét a szőrösszonda (fasz) rossz oldalán élvezkednek, miközben évi több tízezer potenciális idegen "terroristát" engednek be a meglévő másfélmillió mellé...

bömböcz 2013.09.01. 18:18:06

@fehérfarkas:
A cseppfolyós gáz, már egy feldolgozott termék, ami eksztraprofitot eredményez, plusz a tengeri szállítás...

fehérfarkas 2013.09.01. 18:22:58

@bömböcz:

Akkor értheted miről szól a szír háború.
Ja, az elfelejtettem megemlíteni, hogy Oroszország egyetlen földközi-tengeri katonai kikötője a szíriai Tartus kikötőjében van (a szír kormány engedélyével). Ez újabb ok a nyugatnak Asszad ellen (Putyinnak meg Asszad mellett).

bömböcz 2013.09.01. 18:33:37

@fehérfarkas:
Igen, igen!
Ez nem elhanyagolandó szempont a sarokbaszorított tigris szempontjából!
A japán-szigetvilgot taccsra tették fukusimával, az oroszokkal a muszlim világon keresztül (csecsenek?) próbákoznak a hücpe tetűk...

fehérfarkas 2013.09.01. 18:37:26

@bömböcz:

Ha már a csecseneket említetted. Az oroszok ott nagyon jól megtanulták, hogy kik is valójában azok a wahhabbi/szalafi szélsőségesek, és őket támogatni az emberiség ellenes bűncselekménnyel egyenlő. Ahová azok a szélsőségesek beteszik a lábukat, ott csak halál, pusztulás, rombolás, terror jár.

bömböcz 2013.09.01. 18:40:45

@fehérfarkas:
Ezt Maga bővebben is kifejthetné, amíg nem késő!
(Azért ez egy bisilibsi oldal, ne felelejtsük el...)

fehérfarkas 2013.09.01. 18:41:03

@fehérfarkas:

Erről jut eszembe, annak idején a Sazúd Arábiát alapító Abdul Aziz bin Saud-nak az volt a zseniális húzása, hogy az országalapítás után az őt segítő szélsőséges fanatikus harcosokat lemészároltatta, mondván akikkel meg lehet nyerni egy háborút, és el lehet foglalni egy területet, azokkal békésen országot alapítani és működtetni lehetetlen.
A tálibok Afganisztán a szovjet-afgán háború után bebizonyították ennek az álltásnak az igazát. És ha most a szélsőségesek nyernének Szíriában, akkor egy tálib korszakbeli Afganisztán 2.0 lenne Szíriából.

fehérfarkas 2013.09.01. 18:44:01

@fehérfarkas:
Persze Abdul Aziz idejében még nem voltak emberi jogi civil szervezetek, akik a szélsőségesek jogaiért tiltakoztak volna az őket lemészárló király ellen.
(érdekes, hogy a szélsőségesek által lemszároltak mennyire nem szokták érdekelni az emberi jogokért aggódó civil szervezeteket, ha azok a szélsőséges szervezetek éppen a nyugati politikusok piszkos munkáját végzik el)

bömböcz 2013.09.01. 18:52:35

@fehérfarkas:
Törökországot az ejuba, most!
Ajrópa szíve -a Kárpát-medence- elcigányosítva, a gazdasági hajtómotorja -németország- elmuszlimosítva, a tengeri kikötői elniggeresítve...
Alakul ez!

bömböcz 2013.09.01. 19:06:53

@fehérfarkas:
A szunniták és a síták ellentétét próbálja meg felvázolni a judeokereszténység katolikus-protestáns viszonylatban, eljutva a szent-holokausztig...

fehérfarkas 2013.09.01. 19:14:24

@bömböcz: Azért annyira nincs ott nagy síita-szunnita ellentét. Asszad hivatásos hadseregének többségét a szunniták adják (valahogy elmaradt a forradalom kezdetén emlegetett tömeges átállás a lázadókhoz). A síita Hezbollah és a síita Irán is Asszad oldalán van. Ahogyan a szír keresztények is.

Nézegetem a fészbúkot, itt nagyon vegyes a muszlimok között, hogy Asszad mellett vagy ellen vannak. De a különbség nem síita-szunnita ellentétből fakad, hanem ki melyik mádiának ad hitelt: akik a nyugati és a lázadók médiájának (meg az alJazeerának), azok Asszad ellenesek; akik más médumokból tájékozódnak és a nyugati/lázadók/al-Jazeera médiumokat hiteltelennek tartják, azok meg Asszad mellettiek.

Mediatizált világban élünk, és a megosztottságokat is már a média generálja: azon múlik ki milyen párti, hogy melyik információit tartja hitelesnek, és melyiket hiteltelennek.
(nálunk is ugyanez van a belpolitikában: van aki a Magyar Nemzetet és van aki Népszavát tartja hitelesnek és a másikat hazugnak)

bömböcz 2013.09.01. 19:27:27

@fehérfarkas:
A mandis médiagenyók belinkeltek egy össze-vissza színesnyilas ábrát, amiben a vahabiták voltak a legecibbek...
Na most akkora hithű muszlimok szerint egyébként Pécs-Buda-Eger vonalon van a demarkációs vonal!
A zsidók most még csak a szabolcsi-beregi területeken melegítenek, a tótok/románok/osztrákok veszik a telkeket a határmentén dögivel...
Helóka!
Mi meg itt makogunk...

bömböcz 2013.09.01. 20:24:51

@bömböcz:
Remélem nem a nyúlszőr kalapjaival foglalatoskodik...

fehérfarkas 2013.09.01. 23:05:26

@tesz-vesz:

Eszembe jutott még egy dolog, amikor írtam, hogy Szaúd Arábia Európához és Kínához meg Indiához is egyre közelít. Abdullah 2005-ben lett király, de csak 2010-ben ment az USÁ-ba az elnökkel hivatalosan találkozni (elötte volt korábban az USÁ-ban, de nem az elnökkel találkozni, hanem egy vallások özti párbeszéd rendezvényen - ami diplomáciában elég sokat jelent, ha egy állami vezető a megválasztása legfőbb szövetséges országának elnökével még akkor sem találkozik hivatalosan, ha egyébként az adott országbeli rendezvényre megy). Sőt, Obama hamarabb ment Szaúdba hivatalos látogatásra, mint fordtva: Obama már 2009-ben találkozott Abdullahhal Rijádban.
Sőt, Putyinnal már 2007-ben hivatalosan találkozott Abdullah király.
Ezek elég sokat mondóak a diplomáciában.
Habár a 2 ország közti gazdasági és politikai kapcsolatok végig jónak mondthatóak a mai napig, de a fenti események azt mutatják, hogy a szaúdi vezetés már nem töri magát az USÁ-ért, hanem elkezdett más nagyhatalmak felé nyitni. Sőt, inkább az USÁ-nak fontos, hogy a közel-keleti stratégiai partnerét ne veszítse el (és az ne cserélje le egy másik nagyhatalomra).
De az is lehet, hogy a szaúdi királyi család Bush családdal és a Republikánus Párt politikusaival és gazdasági holdudvarával sokkal jobb viszonyt ápol mint Obamával és a mögötte álló holdudvarral, és ez fejeződik ki a diplomáciai dolgokban.
Ezt alátámaszthatja az is, hogy a 2 Bush elnök és holdudvarának cégei jelenleg is a legnagyobb amerikai befektetők Szaúdban, míg Obama és a mögötte álló üzleti csoportok messze nem kapnak akkora befektetési lehetőseget (persze, azért az elszegényedéstől Obamát és holdudvarát sem kell félteni - csak mondjuk sokat mondó a dipolámciában, hogy Szaúdban még mindig az előző amerikai elnök mögött álló cégek kapják a legtöbb megrendelést az amerikai cégek közül).

fehérfarkas 2013.09.01. 23:50:51

@fehérfarkas:
Kimaradt az időrendből még egy dolog: Abdullah még koronahercegként 2005-ben (azon év augusztusában lett csak király, odáig koronaherceg) is találkozott Bush elnökkel.
De kimaradt az is, hogy Kínába még Oroszorszgnál (2007) is hamarabb elment hivatalos látogatásra, 2006-ban.
Valahogy királlyá válása után nem kapkodta el az amerikai elnökkel való találkozást, sőt az amerikai elnök ment el hamarabb Rijádba (2009), és Abdullah csak azután ment Washingtonba.

Egyébként már Fahd királ utolsó évtizedében is ő volt az ország tényleges irányítója koronahercegként. És az ő nevéhez kapcsolódik az új modern hi-tech ipari városok felépítése (KAEC, JEC, MKC, stb, amelyek éíptésének első fázisa már javában zajlik), a világ legmodernebb egyetemének felépítése (KUST- King Abdullah University for Science and Technology), Mekka-Jeddah-KAEC-Medina gyorsvasút megépítése 350km/h sebeséggel, Rijádban épülő felhőkarcolókból álló KAFD (King Abdullah Financial District) üzleti negyed, a Mekkában megépült 600m magas Abraj al-Bait felhőkarcoló (a világ 2. legmagasabb felhőkarcolója a Dubai-i Burj Khalifa után) , és Mekka és Medina nagymecseteinek legújabb bővítése.
Az ő királyi ciklusa alatt jön létre az első szaúdi női miniszteri poszt, a súra tanácsba először kerülhetnek be nők, az egyetemeken a női hallgatók száma meghaladja a férfi hallgatók számát, habár a női autóvezetést az utakon még nem engedélyezi (városon kívüli alacsony forgalmú mellékutakon már igen), de az autóvezetést követelő női szervezeteket folyamatosan meghallgatja (egyébként ennek gazdasági oka is van: több mint 500.000 vendégmunkás él abból, hogy sofőrként dolgozik nők számára, és elveszítenék az állásukat és mehetnének vissza a szegényebb ázsai országukba, ha szaúdi nök vezethetnének).
Külpolitikai szinten a vallások közti párbeszéd támogatója, amire 2011-ben egy alapítványt is létrehozott. 2007-ben a pápával találkozott, 2008-ban pedig Mekkában tartott konferencián arra kérte a muszlim vallási vezetőket, hogy zsidó és keresztény vallási vezetőkkel folytassanak párbeszédet. Szintén 2008-ban Madridban vett részt egy különböző vallások vezetői által tartott konferencián. Azután hindu és buddhista vezetőkkel találkozott. Egyébként Abdullah király Faisal királyhoz hasonlóan nagyon szigorú vallásos életet él (egyesek egyenes aszkéta életűnek tartják) - ami ugye sok szaúdi hercegről (meg néhny korábbi királyról) egyáltalán nem mondható el.

Emellett egy erős arab egységet szeretne, főleg az öbölmenti arab országok szorosabb együttműködését közös vasútrendszerrel, közös energiarendszerrel, és valamikor a jövőben közös fizetőeszközzel. És persze az iráni politikai és gazdasági érdekek csökkenétét szertené az arab országokban.
(így talán érthető is, hogy Asszad orosz és irán barát politikája igencsak szembe megy Abdullah király külpolitikájával)