Kommentszűrés
’13 aug
8
11:01

Közszereplők vs szólásszabadság: egy örök csatáról

Írta: Redakció

Az Alkotmánybírósághoz fordult Szabó Máté ombudsman, mert miközben egy panaszos levelét vizsgálta, rájött, hogy az új Ptk. egy pontja korlátozhatja a szólás- és véleményszabadságot. Egészen pontosan arról a pontról van szó, amely a közszereplőket védi, és civilszervezetek már számtalanszor jelezték, hogy aggályosnak találják. A szakértők szerint az új Ptk., amely először védené konkrétan a közéleti személyek jogait, a közszereplőknek dolgozik. Úgy tudni a kormány eleve tudta, hogy az AB előtt végzi, a TASZ szerint viszont az AB-döntés sem jelent majd előrelépést. 

Vona Gábor idén áprilisban jelentette fel  Balavány Györgyöt, mert a publicista náci- és nyilasszimpátiával vádolta meg a Jobbik elnökét. Papcsák Ferencnek nemrég zárták le több sajtóperét: a fideszes politikus minden médiumot feljelentett, amelyik idézte az LMP helyi önkormányzati képviselője bejegyzését. Papcsák ezután azokat az orgánumokat is feljelentette, amelyek közölték helyreigazítási kérelmét, sőt, azokat is, amelyek közölték a helyreigazítás helyreigazítását. Habár a zuglói polgármesternek semmit sem sikerült elérnie jogi úton, nem adta fel: ügyvédi irodáját a kommentelőkre is ráküldte. Példáját később Lázár János is követte.

Bánlaki Dalma Stella riportját ajánljuk az Indexről arról a témáról, amiről sose lehet eleget beszélni.

Címkék: vélemény jog közélet szabadság közszereplő szólásszabadság véleményszabadság

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr165450948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2013.08.08. 12:46:40

Orbán, Tusványos 24.: " azt a kérdést fogalmaztuk meg, hogy Ön szerint az alkotmánynak csak jogokat kell garantálnia, vagy jogokat és kötelességeket egyensúlyban? És az emberek azt válaszolták több mint 80 százalékban, hogy az új magyar alkotmány jogokat és kötelességeket egyaránt definiáljon"

Nem kellene a politikusokra (esetünkben parlamenti képviselőkre) vonatkozó KÖTELESSÉGEKET egy kicsit konkrétabban megfogalmazni?

Apropó, a Kövér-féle új házszabály azt is tartalmazza, hogy az ülésteremben tilos aludni? Merthogy rengeteg ilyen képet láttam már. A korelnökön át sok másig.

vantaan 2013.08.08. 12:54:27

Nagyszerű az új Ptk. Talán még a rákosista rendszer is megirigyelhette volna. Azonban nézzük a jó oldalát ,már úgy küldhetjük el Lázárt vagy Papcsákot a jó édesanyjába hogy még hősnek is érezhetjük magunkat! S Magyarország 5-6 millió kis hős országa lesz!!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 13:43:21

Itt egészen különböző jellegű "ügyek" keverednek! Balavány Vona elleni kirohanása simán uszítás (szerintem jogi értelemben is), Papcsák hírbehozása polgárijogi ügy, Lázár esete pedig vegytisztán bunkóság. Mindegyik más elbírálás alá kellene, hogy essék, nem kellene összemosni ezeket a "szólásszabadságra" hivatkozva!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.08. 13:47:33

@vizipipa:
Ugyan az emberek nem kereszteny ertekeken alapulo alkotmanyt akartak volna, de meg tudtak oket ennek nyerni egy demokratikus kozegben.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/vilag-bulvar/orban-az-europai-ember-nem-tud-kibujni-kereszteny-borebol
"Kérdés fogalmazódott meg az új alkotmányról is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, Magyarország egy olyan ország, amely esetében nem merné azt állítani, hogy az emberek többsége ideológiailag egy keresztény alaptörvényt szeretett volna, de egy demokratikus közegben mégis lehetséges volt, hogy megnyerjék az emberek többségét egy keresztény értékeken nyugvó alkotmánynak.
Ennek eszköze a nemzeti konzultáció volt, amelynek során a válaszolók azon értékek mellett foglaltak állást, "amelyeket mi keresztény értékeknek tekintünk, és ezekből az értékekből építettük fel az alkotmányt" - magyarázta."

Valamiert megse mertek nepszavazasra vinni az alkotmany helyett idelokott alaptorvenyt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.08. 15:13:15

@felkavaró képsorok következnek:
Formalisan semmi, Orban idonkent alkotmanyt, idonkent alaptorvenyt mond. Fokent kulfoldon mond alkotmanyt, mert a kulfoldiek tudjak, hogyan lett a nemet alkotmany helyett csak alaptorveny.

en.wikipedia.org/wiki/Basic_Law_for_the_Federal_Republic_of_Germany
"The German word Grundgesetz may be translated as either Basic Law or Fundamental Law (Grund is cognate with the English word ground). The term Verfassung (constitution) was not used, as the drafters regarded the Grundgesetz as temporary for the provisional West German state and that a constitution be formally enacted under the provision of Article 146 of the Basic Law for an ultimate reunified Germany."

A magyar alaptorveny azert nem alkotmany, mert a letrehozoi szerint olyanunk van, a tortenelmi alkotmany. Amely tortenelmi alkotmany egyebkent a Szent Korona tanon alapul es az alaptorveny ugy van megfogalmazva, hogy a tortenelmi alkotmany kereteben az alaptorveny csupan egy atmeneti dokumentum. Vagyis semmilyen garanciat nem nyujt, se jogra, se kotelessegre. Plane, miutan az Alkotmanybirosag esetjogat is megszuntettek, a szerepet pedig lecsokkentettek.

Ad abszurdum, az uj alaptorveny alapjan a kiralysag barmikor kikialthato. Ez volt egyebkent a megalkotoinak a celja is.

felkavaró képsorok következnek · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2013.08.08. 15:20:43

@Doomhammer: akkor ebben az alaptörvényben a maga keze is benne volt? mert más hozzászólásaiban látom kampányol a királyság mellett.

na és a történelmi alkotmány az tételesen le van írva vagy csak maga a kifejezés létezik?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.08. 15:25:28

@felkavaró képsorok következnek:
"történelmi alkotmány az tételesen le van írva vagy csak maga a kifejezés létezik?"

Ertelmezestol fugg, mit tekint a tortenelmi alkotmany reszenek es mit nem. Tehat az alaptorvenynek ez a rendelkezese:
"Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni."

gyakorlatilag zarojelbe teszi az egesz alaptorvenyt, hiszen nem fog ket jogtudost talalni, aki ugyanazt tekinti torteneti alkotmanynak. Vagyis csupan ebbol a mondatbol barmi levezetheto es annak a barminek az ellentete is. Tehat az uj alaptorveny nem garantal semmit.

toportyánzsóti 2013.08.08. 17:22:01

Narancsmaffiát rendesen beszopta a jobboldal.Kellett nekik elalélni a liberálszélkakas hazugságaitól...

Szindbad 2013.08.08. 23:47:00

@toportyánzsóti: A választóit ennyire még nem baszta át rendszerváltás utáni párt. De persze a többség fel sem fogja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.09. 05:26:42

@Szindbad:

"A választóit ennyire még nem baszta át rendszerváltás utáni párt." --- írod.

Dehogynem! Az SZDSZ. De a Fidesz bűne, kétségtelenül, nagyobb, mert keresztény hivatkozásokkal tette.

vantaan 2013.08.09. 07:46:50

@bbjnick: ".....De a Fidesz bűne, kétségtelenül, nagyobb, mert keresztény hivatkozásokkal tette." A kurválkodáshoz minimum 2 fél kell! A keresztény magyar egyházak ott állnak a Fidesz kuplerájában! .... a vérkomcsi Dagi "politikai gruppen sexei" Márfi Gyula püspökkel .... Erdő Péter vagy Bölcskei Gusztáv már-már vallást gyalázásnak tűnő politikai prostituálódásai szóval és tettel ....és hallgatással , nemtettel lásd az ózdi vízmizériával kapcsolatos "keresztényi" lelkület kinyilvánítás" elmaradása. stb, stb,

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.09. 10:25:49

@vantaan:

Látom, ha majd már senkiben sem, benned a Fidesz akkor is bízhat! Amíg lesznek ilyen, hozzád hasonló, zagyvaságfosó futóbolondok, addig mindig lesznek a magadfajtától megrettenő lelkek is, akik, bármennyire is viszolyognak a Fidesztől, támogatják azt, nehogy a fajtátok (ismét) hatalom(közelbe) kerüljön:-]