Kommentszűrés
’13 júl
31
12:12

Ferenc pápa nem mondott semmi újat a melegekről

Írta: Zsigmond és Péterfy

Ferencujsagirok20130730.jpg

„Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – idézi a BBC nyomán a média Ferenc pápa szavait, s úgy tálalja a pontifex maximus mondatait és „nyitottságát”, mintha azok ellentétesek lennének elődje, XVI. Benedek hozzáállásával. Holott Ferenc pápa nem mondott semmi újat.

A katolikus egyház különféle vezetőinek és képviselőinek mondatait, nyilatkozatait évtizedek óta nehezen tudják aképpen értelmezni a sajtó munkatársai, ahogy általában ők értik azt, ami a keresztény kultúrában és tanításban való alapvető tájékozottság hiányát is mutatja. Gyakran értelmeznek félre pápai nyilatkozatokat, Benedek pápa így járt például a regensburgi beszédével, egyik enciklikájának a világkormányra vonatkozó kitételeivel vagy épp utolsó interjúkötetének egyes mondataival. A repülőn tett pápai nyilatkozatok többször is különösen nehezen értelmezőnek bizonyultak az újságírók számára.

Röviden a BBC azt írta, hogy Ferenc pápa szerint (aki épp hazafelé tartott a riói ifjúsági világtalálkozóról) a melegeket nem szabad marginalizálni, hanem integrálni kell a társadalomba, valamint hogy nem a homoszexuális orientációval van probléma, hanem ha ebből lobbit csinálnak. Egyébként a melegek is testvéreink, akiket, ha Istent keresik, nem ítélhetünk el, s a katolikus katekizmus igen szépen fogalmaz e kérdésben. A BBC megjegyezte, hogy ezek a mondatok teljesen más attitűdre utalnak, mint XVI. Benedeké, aki 2005-ben kiadta azt a dokumentumot, ami megtiltja, hogy homoszexuális férfiakat felvegyenek papnak.

Katekizmus, 2358. pont: „Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.”

Nos, ahogy a Facebookon keringő katolikus mém mondja: Benedek pápa azt mondja, hogy a katolikusnak mindenkit szeretniük kell, beleértve a melegeket – senkit sem érdekel; Ferenc pápa ugyanezt mondja, s mindenki elveszti a fejét. 

Elsőként ezt a Benedek versus Ferenc ügyet tegyük rendbe. Ferenc pápa hivatkozott a katekizmusra. Nos, a katekizmus II. Vatikáni Zsinat után kiadott, jelenleg is érvényes, 1983-as szövegének, amelyre Ferenc pápa is hivatkozott, a főszerkesztője egy bizonyos Joseph Ratzinger volt. Emellett ez a bizonyos Ratzinger 1986-ban, a Hittani Kongregáció vezetőjeként kiadott egy püspököknek szóló szöveget a homoszexuális személyek lelkigondozásáról, majd 1992-ben a homoszexuálisok diszkriminációjával kapcsolatban. Valóban, 2005-ben megtiltotta melegek papnak való felvételét, de a repülőn Ferenc pápa erre nem tért ki, így felesleges azt feltételezni, hogy ellenezné azt.

Erről a dokumentumról egyébként annyit, hogy a katolikus papok önként vállalt cölibátusban élnek – szexuális orientációjuktól függetlenül. A cölibátus a homoszexuális papokat is kötelezi – egyenlőség, érted. Azonban egyes elméleti, valamint súlyosabb gyakorlati megfontolások mellett a pápa mégis úgy döntött, hogy jobb, ha a mélyen gyökerező homoszexualitással rendelkező férfiakat nem veszik fel papnak. A fő ok, hogy a gyermekek elleni szexuális visszaélést elkövető papok túlnyomó többsége homoszexuális (nem is lányokat molesztáltak, hanem többnyire fiúkat). Lehet, hogy ez politikailag inkorrekt kijelentés, de a tapasztalat alátámasztja (lásd erről bővebben a komment.hu 2010-es cikkét). Ráadásul egy amerikai tanulmány (K. Freund - R. I. Watson: The Proportions of Heterosexual and Homosexual Pedophiles Among Sex Offenders Against Children - An Exploratory Study, Journal of Sex and Marital Therapy 18) szerint homoszexuálisok körében háromszor nagyobb a hajlam a pedofíliára, és jóval nagyobb a hajlam a visszaeső magatartásra, mint a heteroszexuálisoknál.

Emellett a kereszténység mindig is különbséget tett beállítottság, kísértés és cselekedet, valamint az elkövető közt. Az Index, ami igen gyámoltalanul mozog az egyházi terepen, úgy fogalmaz, hogy „A hírt közlő BBC utólagos kiegészítése alapján Ferenc valójában csak megerősítette azt a furcsa vatikáni álláspontot, miszerint a homoszexuális beállítottság önmagában nem bűn, de a homoszexuális tett már az.”

Nos, aki járt hittanra, annak mindez nem új. Bűnt elkövetni „szóval, cselekedettel, gondolattal és mulasztással” lehet, hogy a miseszöveget idézzük – beállítódással nem. Hogy a homoszexuális beállítódást „objektíve rendetlennek” tekinti az egyház, az más tészta. S hogy fokozzuk a bűnteológiai elmélyedést: az sem mindegy, hogy valaki mennyire szabadon cselekszik meg valamit, illetve a mérték sem mellékes. Csokit lopni alapállásban kisebb csínytevés. Egy komplett raktári csokikészletet ellopni halálos bűn valószínűleg; ha azonban puskát tartanak a fejünkhöz, hogy most márpedig elfurikázod innen ezt a csokikészletet, akkor megint jóval kisebb a felelősségünk. Ha pedig az éhhalál szélén álló éhezők vagyunk, akkor a csokilopás még akár jogos is lehet. Azaz: elképzelhető, hogy a nagyon erős homoszexuális kísértés csökkenti az ilyen személyek szubjektív felelősségét tetteiket tekintve (mivel a homoszexualitás az egyház szerint sem büntetőjogi kategória, nem büntetőjogi felelősségről van szó). Attól azonban, hogy egyes vétkeinkben szubjektíve kevésbé vagyunk vétkesek, azok objektív eredménye és bűn mivolta megmarad a bűn teológiája szerint. Tudtommal mindez a büntetőjog számára sem ismeretlen. 

Tegyük hozzá: a jézusi „ne ítélkezz” nem azt jelenti, hogy soha senkinek semmilyen tettéről, hozzáállásáról nem mondhatunk véleményt, ahogy azt ma a posztmodern relativizmus alátámasztására szokták használni. Ez eléggé szirupos szeretet-definíció lenne (s ott vannak Krisztus kellemetlenebb mondatai is például arról, hogy csak aki őt követi, az léphet be a mennyek országába). Az egyház szerint nem azért kell szeretni a melegeket, mert melegek, hanem annak ellenére. Ahogy bármely más bűnös embert (mindenkit) is. Apropó: a keresztények alapállásban nem néznek le senkit csak amiatt, mert nem keresztény, és nem gondolják, hogy mások bűnösök, ők meg nem. A kereszténység, az egyház nem purifikált tökéletesek elitklubja, hanem bűnösök közössége, akik tudják magukról, hogy bűnösök – és ezt másokról is állítják (tekintve hogy az emberi természet mindenkiben ugyanaz). Megint csak az egyenlőség. Rengetegféle bűn és kísértés van, az egyház szerint ezek közé tartozik az aktív homoszexuális életmód is. Az ember meg, lett légyen homoszexuális vagy sem, tökéletlen lény, aki elkövet bűnöket.

Végül nézzük, mit is mondott Ferenc pápa pontosan!

Kérdés: „Szeretnék engedélyt kérni egy érzékenyebb kérdés feltételére. Egy másik kép, ami körbejárta a világot, Ricca atya (volt nuncius, érsek) képe és a hírek az ő életviteléről. Azt szeretném tudni, Őszentsége, mit fognak tenni ezzel a kérdéssel. Hogyan kell valakinek kezelnie ezt a kérdést, és hogyan kívánja Szentséged kezelni a meleglobbi egész kérdéskörét?”

(Battista Mario Salvatore Riccát, aki addig a pápa lakásának is helyet adó Szent Márta Ház igazgatója volt, június közepén nevezte ki a vatikáni bankhoz a pápa bizalmas pozícióba, ahonnan a bank minden ügyletét átlátja és minden dokumentumához hozzáfér; ezután keltek lábra róla olyan hírek, hogy nunciusként aktív homoszexuális életet élt volna. Az állítólagos vatikáni meleglobbiról még a XVI. Benedek által felkért bíborosi vizsgálóbizottság készített jelentést az azóta már lemondott egyházfőnek a kiszivárogtatási botrányok kapcsán.)

Ferenc pápa válasza: „Ricca atya ügyével kapcsolatban megtettem, amit a kánonjog előír, és elvégeztem a megfelelő nyomozást. És a nyomozások alapján nem találtunk semmit, ami alátámasztaná az ellene felhozott vádakat. Semmit nem találtunk. Ez a válasz. De meg szeretnék említeni még valamit ezzel kapcsolatban: gyakran látom az Egyházban, függetlenül ettől az ügytől, de ebben az ügyben is, hogy valaki keresi az ’ifjúság bűneit’, nem arról van szó itt is? És aztán közzéteszi őket. De ezek az esetek nem bűnügyek. A bűnügy valami más: a gyermekek megrontása bűnügy. De a bűnök, ha egy személy, egy világi pap vagy egy nővér elkövetett egy bűnt, de ezután megtért, az Úr megbocsát, és amikor az Úr megbocsát, felejt is, és ez nagyon fontos az életünkben. Amikor gyónni megyünk, és szívből mondjuk, hogy „vétkeztem ebben és ebben”, az Úr felejt, és nekünk nincs jogunk nem felejteni, mert akkor azt kockáztatjuk, hogy az Úr nem felejtkezik el a mi bűneinkről. Ez veszélyes. Ez az, ami fontos: a bűn teológiája. Gyakran gondolok Szent Péterre: az egyik legszörnyűbb bűnt követte el, amikor megtagadta Krisztust. És ezzel a bűnnel pápát csináltak belőle. Gyakran gondolnunk kell erre a tényre.

De hogy visszatérjek a kérdésére konkrétabban: Ebben az esetben elvégeztük a szükséges nyomozást, és semmit sem találtunk. Ez az első kérdés. Aztán beszélt a meleglobbiról. Sokat írtak a meleglobbiról. Eddig még nem láttam a Vatikánban személyi igazolványt »meleg« felirattal. Állítólag van pár meleg ember itt. Szerintem amikor találkozunk egy meleg emberrel, különbséget kell tennünk aközött, hogy egy személy meleg, illetve hogy tagja egy lobbinak, mert a lobbik nem jók. Hanem rosszak. Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt? A Katolikus Egyház Katekizmusa gyönyörűen magyarázza ezt el, de azt mondja, várjunk egy pillanatot, hogy is mondja, azt mondja, hogy a meleg személyeket sosem szabad marginalizálni és integrálni kell őket a társadalomba.

A probléma nem az, ha valakinek ilyen beállítódása van; nem, testvéreknek kell lennünk, ez az elsődleges. De van egy másik probléma: ha az ilyen beállítódásúak lobbit szerveznek. Kapzsi emberek lobbija, a politikusok lobbija, a szabadkőművesek lobbija, sok lobbi van. Ez a legsúlyosabb probléma számomra. És nagyon köszönöm a kérdést, nagyon köszönöm!”

Címkék: homoszexualitás XVI. Benedek Ferenc pápa meleglobbi

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr725434362

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A katolikus egyház se volt mindig homofób 2013.08.01. 17:19:24

Ferenc pápa minapi megengedő hangvételű megnyilatkozása a melegekről újra fókuszba helyezte az egyház homoszexualitáshoz való viszonyát. A homofóbok régi érve ugyanis, hogy a melegek nem alkothatnak igazi családot, hisz az egyház szerint annak egyetlen...

Trackback: Ferenc pápa nem mondott semmi újat a melegekről 2013.07.31. 12:39:02

Az egyház szerint nem azért kell szeretni a melegeket, mert melegek, hanem annak ellenére. Ahogy bármely más bűnös embert (mindenkit) is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.07.31. 22:17:00

@bbjnick: @Bell & Sebastian: a gyűlölködés a kárhozatba vezet. Csak szólok.

Bell & Sebastian 2013.07.31. 22:55:22

@kaleidoscope: Pártában maradt, kezében egy csokor petrezselyemmel. Csak visszaszólok, Búcsúskuki.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.31. 23:08:13

@kaleidoscope:

„(...)

Róm 1.16
Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a görögnek.
Róm 1.17
Isten igazsága nyilvánul meg benne, amelyet a hívő a hittel nyer el, ahogy írva van: »Az igaz a hitből él.«
Róm 1.18
Isten haragja eléri az égből az embereknek minden istentelenségét és gonoszságát, akik az igazságot elnyomják igazságtalansággal.
Róm 1.19
Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá.
Róm 1.20
Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük,
Róm 1.21
mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult.
Róm 1.22
Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak.
Róm 1.23
A halhatatlan Isten fölségét fölcserélték a halandó ember, a madarak, a négylábúak és a csúszómászók képmásával.
Róm 1.24
Ezért Isten szívük vágya szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg saját testüket.
Róm 1.25
Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. Amen.
Róm 1.26
Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel.
Róm 1.27
A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét.
Róm 1.28
Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe.
Róm 1.29
Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánykodással, rosszindulattal.
Róm 1.30
Megszólók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, fennhéjázók, kérkedők, agyafúrtak, szüleik iránt engedetlenek,
Róm 1.31
értetlenek, hitszegők, lelketlenek, könyörtelenek.
Róm 1.32
Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is.

(...)” (mek.niif.hu/00100/00176/html/rom.htm)

Bell & Sebastian 2013.07.31. 23:08:38

@vantaan: Hogy is mondjam csak, hogy értse, a Római Katolikus Egyház belső szabályzata az Első Szék (aki a Pápa) kezébe ad minden eszközt, amire legfelsőbb bíróként szüksége lehet az ítélkezéshez.

Nem fél használni, fellebbezésnek helye nincs! Hogy nem doboltatja ki az utcasarkon a kisbíróval, az katolikus sajátosság. Ám akinek inge, az általában gyorsan magára veszi és begombolkozik.

WLaci 2013.07.31. 23:53:44

Nem rossz, nem rossz. Kb úgy viszonyul a pápa a magyar katolikusokhoz, mint Gorbacsov et a reformjairól rémülten értesülő Honeckerékhez annak idején.

rockjano 2013.08.01. 00:16:20

Én nem vagyok hívő de kétségtelen hogy Ferenc pápa lényegesen szimpatikusabb mint az elődei.

Másrészt az egyháznak még mindig van mitől megszabadulnia. Az hogy valaki meleg semilyen szempontból nem erkölcstelen. Az hogy szexuális életet él úgy ahogy a melegek szoktak az sem az. Amit két felnőtt ember egymást közt közös beleegyezéssel tesz az nem is lehet erkölcstelen. Ennek értelme sincs. Jó gyerek nem lesz belőle de ettől még az emberiség nem fog kihalni ennek semmi jele (finoman szólva)

Az hogy gyereket akarnak örökbefogadni és felnevelni azzal sincs semmi probléma.

Az ha egy egyházfi meleg azzal sincs gond addig ameddig nem ront meg másokat. A pedofíliának semmi köze a melegséghez egyébként. Ha egy pap pedofil ÉS megront valakit az bűn és az erkölcstelen. Ha valaki pedofil de soha nem nyúl gyerekhez azzal sincs gond sokak sokmindenről fantáziálnak de az még nem bűn.

tisztapista 2013.08.01. 00:17:21

Merő képmutatás az egész katolikus hozzáállás, és ezen belül Ferenc pápa kijelentése is.

A homokosokat tolerálja? Akár együtt is élhetnek? Csak nehogy "homoszexuális tett" legyen elkövetve. Mert ha elkövetik, akkor mennek a levesbe? Vagy mennek gyónni, és ott folytatják, ahol abbahagyták...

Merő képmutatás a homoszexuális hajlamot elfogadni, holott tudja, hogy előbb utóbb szex lesz belőle, mert a homoszexualitás csak az elferdült szexuális vágyról szól.

VLADISZLAV 2013.08.01. 00:56:43

Heteroszexuális vagyok és tényleg nem a homokosok védelmében mondom, de: Amennyire olvastam róla, a homoszexualitás nem egy választható valami, hanem valamilyen fajta gén probléma okozza. Mondhatjuk úgy hogy betegség(?). Egészséges ember irtózik attól, ha a saját neme szexuálisan közelít hozzá, a homokos nem, őneki a saját neme vonzó. Nem direkt csinálja, valószínű szeretne ő is egészséges hetero lenni, de az agy belülről mást diktál. Tehát ezáltal ha egy felnőtt homoszexuális közelít egy szintén felnőtt homoszexuálishoz, azt nem lehet bűnnek nevezni. Szerintem. Neki is van szexuális vágya amit szeretne kielégíteni, ugyanúgy mint mi férfiak, ha látunk egy bomba nőt, beindulunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.01. 05:51:01

@rockjano:

Ez mind nagyon szép!:-) Rockjano, a rockjanoizmus messiása kinyilatkoztat. De mi köze ehhez a keresztényeknek?

vantaan 2013.08.01. 06:15:14

@.jZk.: ." Ezek a megnyilatkozások egy olyan értelmezői térben hangoznak el, amely mindent fölerősít, és saját szempontjainak megfelelően értékel. Jellemző például, hogy a világi média egyáltalán nem vesz tudomást Ferenc pápa prédikációinak kifejezetten — hogy úgy mondjuk — szeparatista hangvételéről, amely a „jó” keresztények körét jelentősen leszűkíti, és egy magasan elkötelezett, elitisztikus, szektoid egyházképet sugall. Ha az ember tekintetbe veszi a szabadegyházi-karizmatikus mozgalmak előretörését a pápa társadalmi hátterét jelentő Latin-Amerikában, akkor ezek érthetővé válnak, de nagyon nem felelnek meg az európai értelemben vett „nyitott, progresszív, liberális” egyházi irányvonalnak."

A "jó keresztények körét jelentősen leszűkíti, és egy magasan elkötelezett, elitisztikus, szektoid egyházképet sugall." NAGYON HELYES !
Láttuk, látjuk hogyan lettek "jó keresztények" olyanok akik köpönyeget forgatnak, forgattak egész életükben. .... látjuk ,láttuk hogy prostituálódott az egyház (föként a közép-kelet európai ,benne a magyar) a politika kuplerájában hatalommal. S közben a hívek pásztor nélkül ,mert a pásztor politikusokkal züllik üzletel.

".....de nagyon nem felelnek meg az európai értelemben vett „nyitott, progresszív, liberális” egyházi irányvonalnak." No ez a "progresszív,liberális egyházi irányvonal" sohasem létezett Európában!
Egy Ratzinger főinkvizítorral a háttérben elképzelhetetlen lett volna progresszív,liberális irányvonal!

mcc 2013.08.01. 07:27:06

ott vannak Krisztus kellemetlenebb mondatai is például arról, hogy csak aki őt követi, az léphet be a mennyek országába).

Sztem ilyen mondata Neki nincs. Van olyan, hogy "hanemha én általam" (Ján 14:6) (katolikus: "csak általam"), de ebből nem következik, hogy követni kell hozzá. Joga van követés nélkül is, kegyelemi aktusként beléptetni bárkit. Jó lenne ebben nem próbálni korlátozni Őt. Kicsit off.

tisztapista 2013.08.01. 07:42:41

@VLADISZLAV: "olvastam róla, a homoszexualitás nem egy választható valami, hanem valamilyen fajta gén probléma okozza"

Forrás?
Erre ugyanis semmilyen tudományos bizonyíték nincs. Addig nem fogadok el egy ekkora kamut, amíg nincs alátámasztva tudományosan.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.08.01. 07:45:42

1) Az egyház, a vallás, a hívők próbáljanak meg egyenesen, precízen, emberi nyelven fogalmazni, oszt akkor majd nem értik állandóan félre őket!

2) Ha ez a cikk igaz (fene se tudja, ugye beszéltek össze-vissza), akkor legfeljebb arról van szó, hogy az egyház tett egy lépést afelé, hogy kínkeservesen eljusson oda, ahova vallás nélkül, egyenesen, röviden el lehet jutni. De még dolgoznotok kell a vallásból adódó problémáitokon, mert még messze vagytok.

3) Ilyen probléma például az „objektíve rendetlen”. Ez megint egy olyan marhaság, amin rágódhattok pár évtizedet, mire kínkeservesen korrigálni fogjátok.

Vallás nélkül egyszerűbb volna, és a végén úgyis az lesz, hogy a vallás megy a levesbe, és kínkeservesen eljuttok az ateizmusig.

Kénytelen lesztek eljutni oda, hogy a homoszexuális hajlam nem objektíve rendetlen, hanem csupán egy kisebbségben lévő orientáció. Eddig is mindig kudarcot vallottatok, ezután is bukni fogtok.

vakapad 2013.08.01. 08:16:58

@tisztapista:

Ezek szerint kegyed választotta a heteroszexualitást. Azt hogy kell?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.01. 08:28:32

"Ferenc pápa nem mondott semmi újat a melegekről"

Pontosan. Csak aki eddig nem ismerte a katolikus álláspontot, az meg van most lepődve.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.01. 08:31:47

@rockjano:

"Amit két felnőtt ember egymást közt közös beleegyezéssel tesz az nem is lehet erkölcstelen."

Ez abszurd álláspont. Még az állami törvények sem gondolják így.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.01. 08:33:48

@tisztapista:

A homoszexuális hajlam olyan mint a szadista hajlam, a pedofil hajlam, a kleptomán hajlam, a gyilkos hajlam. Önmagában egy hajlam nem tesz senkit bűnössé, csak ha valaki a hajlam szerint cselekszik.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.01. 08:35:16

@VLADISZLAV:

Igen, ez egy betegség. Azonban azért vagyunk emberek, hogy korlátozni próbáljuk aljas, beteges ösztöneinket.

Kandeláber 2013.08.01. 08:40:39

@bbjnick: De. Hányingert.
Undorító, mindenféle deviancia mocskát takarítani igyekvő vén fasz. Wojtyla ilyet soha nem tett volna.

bgp 2013.08.01. 09:27:20

@Brendel Mátyás: A homo hajlam objektíve minden vallás nélkül is rendetlen, mert nem szolgálja a faj fennmaradását. Ettől még nem kell irtani, a természetre kellene bízni.

_most_ 2013.08.01. 09:32:14

@Kandeláber: szerintem te váltasz ki sok emberből hányingert, vedd már észre, hogy nem mások deviánsak, hanem te.

Kandeláber 2013.08.01. 09:53:58

@_most_: Kis idióta.
Sok millió hozzám hasonló fehér ember él Európában, akik okádnak a hozzád hasonló libbantaktól.
Jövünk lassan, de biztosan.
Wait and see.

vakapad 2013.08.01. 09:57:12

Azért nem szép húzás ez a jóistentől, hogy ellátott minket aljas, beteges ösztönökkel, aztán közölte, hogy az ellenük való küzdés már a mi feladatunk, és aki nem küzd jól, az simán pokolra jut.

Ráadásul még csak egyenlően se osztotta el ezeket az aljasbetegeseket, ki kapott belőlük, ki nem, így aztán a szerencsések most kiabálhatnak itten, kiátkozván a kevésbé szerencséseket.

Tessen mondani, ilyenkor nagy a röhögés a mennyben?

vakapad 2013.08.01. 10:03:34

@bgp:

Ahogy a cölibátus se.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.01. 10:06:14

@vakapad:

Az ember tökéletesnek lett teremtve, minden betegség az emberi bűn eredménye, a homokosság is.

Vel 2013.08.01. 10:10:31

Ahhoz, hogy Ferenc pápa „váratlanul toleránsnak tűnő” kijelentéseit szenzációként tálalhassa a sajtó, elengedhetetlenül szükséges, hogy a közvélemény jelentős része nem-egészen melegbarátnak lássa a katolikus egyházat. Ezért viszont ki a felelős? A teljes interjú és a hivatalos katekizmus ismeretében tényleg nincs itt szó semmilyen progresszív fordulatról. Lényegében csak annyit mond, hogy a keresztényeknek annak ellenére is meg kell próbálniuk szeretni a melegeket, hogy azok „tisztátlanok”. Ők azok, akiknek nyakába olyan extra terheket rakott próbatétként az igazságos és szerető Isten, hogy életük végéig harcolniuk kell nemi hajlamuk ellen. Kemény. Az együttérzés elvárása itt tényleg indokoltnak tűnik.

A katekizmus kimondja: „Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.” Azonban őket kizárják a papság soraiból. Mi ez, ha nem igazságtalan megkülönböztetés? Ráadásul a statisztikailag nagyobb pedofília kockázatra is hivatkoznak, mint ellenérvre. Még jó hogy ez politikailag inkorrekt. Hova tűnt a szabad akarat elve, amit oly gyakorta emlegetnek? A meleg pap nem tudna dönteni a jó és rossz között? Ő nem teheti meg, hogy egyszerűen nemet mond “rendetlen” hajlamainak, mint ahogyan a heteró pap is bármikor a gyerekek megrontása mellett dönthetne? Hol van itt a következetesség? Ha nincs, akkor ne csodálkozzunk, ha a sajtó és a közvélemény időnként rácsodálkozik egy-egy pápai kijelentésre.

Silent Bob 2013.08.01. 10:16:17

Előre röhögök, ha véletlenül van mennyország, akkor a normális buzik biztosan ott fognak ücsörögni, ellentétben a bigott, gyűlölködő faszkalapokkal. :)

cellular 2013.08.01. 10:27:42

@Silent Bob: A bigott gyűlölködők is ott lesznek, mivel ez esetben a mennyország számukra maga lesz a pokol.

A kedvencem egyébként az, hogy a bigottak hajlamosak lenének magát Istent is számon kérni, ha megtörténne a fenti eset.

Sőt, ők maguk akarják eldönteni, hogy Isten mit gondol. Azért ez merész. És túl nagy egoizmusra utal. A kereszténységhez meg nem nagyon van köze.

vantaan 2013.08.01. 10:35:59

@Silent Bob: ...mint tudjuk a pokol 8/3-as bugyra már 1300-ban tele volt korrupt egyházi személyekkel és még 1 pápa is van közöttük .
........ S azóta többször bővíteni kellett nagy valószínűséggel.

Ferenc pápa csak rendet szeretne tenni az egyházban, hogy újra Jézus szolgálata legyen az egyház fő feladata.

vakapad 2013.08.01. 10:42:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Hát, ebben kételkednék valamennyire. Ha az ember tökéletesre lett volna teremtve, akkor Éva anyánk simán ellenáll a kígyó kísértésének, viszont sajna nem tette, ezért az Úr megvert minket, többek között a homokossággal is. Azt a mindenit! - mondhatta az Úr, és ezért aztán a kudarcos kísérletét még jobban elrontotta, mégpedig azzal fokozva, hogyha nem lennénk általa elegendően elrontva, legyen meg az az agyi lehetőségünk, hogy mi még tovább ronthassuk magunkat.

Hát, így állunk most, nyakig a bűnben. A logikai megközelítés rémségeit elvetendő maradjunk annyiban, hogy az Úr szándékait senki ki nem fürkészheti. Hogy néhányan miért állítják magukról, hogy ők mégis kifürkészték, és az Úr szándéka ez meg ez, arról viszont fogalmam sincs.

_most_ 2013.08.01. 10:50:19

@Kandeláber: haha, tényleg sok a hozzád hasonló idióta, de szerencsére a fajtátok sose jut hatalomhoz többet Európában, törődj bele :D

vantaan 2013.08.01. 10:53:48

@Kandeláber: Már kérdeztelek! "Te fehér vagy?? Mióta és milyen árnyalatú?

Nekem eddig úgy tűnt (már bocsánat) fekete vagy vagy legalábbis valami sötét árnyalatú."

Kandeláber 2013.08.01. 11:07:25

@_most_: Érdekes, a Führerről sem tudták elképzelni annak idején...
És mégis.

_most_ 2013.08.01. 11:15:23

@Kandeláber: igen, de Hitler elintézte, hogy soha ne történhessen meg újra ez, elég annyit mondani a fajtátokra, hogy náci és máris társadalmon kívülivé váltok, de azért ne aggódj a führereddel majd találkozhatsz a pokolban :D

vantaan 2013.08.01. 11:29:46

@_most_: A Fürer is egy namíbiai néger ükunokája, mit várhatna egy európai az ilyentől .... azért is nem lett gyereke mert fekete-fehér kockás lett volna.

Kandeláber 2013.08.01. 12:43:38

@_most: Kis hülye.
Ki gondolta volna mondjuk 1921-ben, hogy már nyomul a Führer Münchenben.
Reszkess.
Ülj a becsomagolt bőröndödön.
@vantaan: Netán Erich Kastner "Május 35" címá regényére utalsz?
Nem lehet, mert neked könyv még nem volt a kezedben.
Bunkócska.

vantaan 2013.08.01. 13:11:04

@Kandeláber: No akkor Te "Bunkócska" vagy s nem Kandeláber?

mpa68 2013.08.01. 16:41:10

@Kandeláber: mekkora egy faszkalap vagy...

Steve 2013.08.01. 16:55:34

@Kandeláber: Egyrészt amiről te beszélsz az távolról sem a liberális értékrend. Másrészt nem hinném, hogy az államszocializmusnak hosszabb ideje lett volna, mint az istenitéleteknek, inkvizíciónak, boszorkányüldözéseknek és keresztes háboruknak. Nézz utána.

vantaan 2013.08.01. 18:19:55

Mit nem talál az ember?

"Melegházasság már az őskeresztényeknél?
Dokumentumok sora utal arra, hogy a 12. századig a keresztény egyház is természetesnek fogadta el a melegházasságot – ráadásul ez nem is új felfedezés.
nyest.hu|2013. augusztus 1.|

John Boswell, a Yale egyik katolikus tudósa már csaknem két évtizeddel ezelőtt azzal sokkolta a világot, hogy bizonyította: a korai keresztény egyház szentesítette az egyneműek házasságát. ... Boswell jogi és egyházi dokumentumok tanulmányozása közben több tucat olyan szertartás írásos nyomára bukkant, melynek során két férfi kötötte össze az életét – a heteroszexuális párok házasságkötéséhez hasonló módon. Leszbikus házasságoknak nem találta nyomát.
Boswell kutatásait még az 1970-es években kezdte, már 1980-ban megjelent Christianity, Social Tolerance, and Homosexuality: Gay People in Western Europe from the Beginning of the Christian Era to the Fourteenth Century (Kereszténység, társadalmi tolerancia és homoszexualitás: melegek Nyugat-Európában a kereszténység kezdeteitől a 14. századig) című műve. ....
Boswell úgy vélte, hogy az egyház nézetei csak a 13. században változtak meg a házasságról. Ekkor alakult ki az a nézet, hogy a házasság elsődleges célja a szaporodás, és ez jelentette a melegházasságok végét. Az egyháztudósok és -hivatalnokok mindent megtettek azért, hogy eltüntessék a melegházasságok nyomait. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a mai tudósokat megtéveszti a házasság mai fogalma, és gyakran nem ismerik fel az eléjük kerülő 1800 éves iratokban a melegházasságok dokumentumait. Az oklevelek általában „fivérek” egyesítéséről beszélnek – így írták le az a melegkapcsolatokban élőket az ókori Rómában.
A keresztény szentek közül homoszexuális kapcsolatot sejthetünk Polyeuctus és Nearchus, Perpetua és Felicitas, illetve Sergius és Bacchus között. 7. századi ikonjukat Boswell a melegházasság dokumentuumaként értelmezi: a két szent esküvőjén Jézus jelenik meg tanúként. .....
A legfőbb bizonyíték arra, hogy ezek a szövetségkötések házasságkötésnek tekinthetők, az, hogy a szertartások leírásai nagyon hasonlóak a heteroszexuális házasságkötések leírásaira. Ezek az őskereszténységben néhány ima elmondásából álltak, a 12. századra viszont komplex szertartásokká fejlődtek: a helyszínt gyertyákkal díszítették, a két fél az evangéliumokra helyezte kezét, jobb kezuket egymásba fonták, a kezeiket a papi stólával kötötték össze, elhangzott a miatyánk, áldoztak és csókkal zárták az eseményt. ...
Az akkori melegházasságok elsősorban abban különböztek a maiaktól, hogy akkoriban az emberek nem láttak bennük semmi különöset.

Vidéki 2013.08.01. 18:55:18

Ha Mózes élne, elítélné Ferenc pápa őszentségét a Büszke Melegek iránti engedékeny magatartása miatt.

"Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak: útálatosság az. (18,22)

És később megismétli:

És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok. (20,13)

Egyébként a homoszexualitást a szodómiával helyezi egy sorba Mózes."

tisztapista 2013.08.01. 19:09:28

@vantaan: ""Melegházasság már az őskeresztényeknél?
Dokumentumok sora utal arra, hogy a 12. századig a keresztény egyház is természetesnek fogadta el a melegházasságot – ráadásul ez nem is új felfedezés.
nyest.hu|2013. augusztus 1.| "

Szimpla hazugság.

Forrás?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.01. 20:01:03

@vantaan: @tisztapista:

"Boswell died of complications from AIDS in the Yale infirmary[16] in New Haven, Connecticut, on December 24, 1994, at age 47.[17]"

en.wikipedia.org/wiki/John_Boswell

vantaan 2013.08.01. 20:16:02

@bbjnick: .... Boswell AIDS-ben halt meg, de ettől még a történelmi kutatásainak következtetései igazak lehetnek.

vantaan 2013.08.01. 20:41:36

Alighanem az egész probléma abból adódik, hogy nem emberként tekintünk a jelenségre hanem ítészként. S ráadásul olyanokat ítélünk el akik szabad akaratukból, ítélő képességük teljességében, egymás örömére teszik amit tesznek.
Tehát szerintem joggal és bölcs belátással nyilatkozott Ferenc pápa úgy ahogy.

... de várhatóan Ferenc pápa egyházon belüli alattomos megtámadása csak fokozódni fog.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.01. 20:42:41

@vantaan:

Lehetni lehetnének, csak valószínűleg nem azok, mert már a Wiki szócikk is nagyrakás hivatkozást tartalmaz Boswell kritikusaitól (s nem csak a hipotéziseit vitatják, hanem a módszereit is), s ha rákeresel a Világhálón, ugyanezzel találkozol bővebb merítésben. Boswell nem azzal írta be magát a történelembe, hogy megújította koraközépkori történelemszemléletünket, hanem azzal, hogy létrehozta a Yale-en a Lesbian and Gay Studies Centert (ami, mint Research Fund for Lesbian and Gay Studies ma is működik). Ez nem történelmi ügy, hanem melegaktivista-ügy.

vantaan 2013.08.01. 20:44:37

@vantaan: Ez lemaradt . Lásd:
capitulumlaicorum.blogspot.hu/2013/08/ferenc-papa-es-sajto.html

vantaan 2013.08.01. 20:50:32

@bbjnick: Lehet ,hogy melegaktívista ügy, de attól még az általa összegyűjtött történelmi adatokkal valamit kezdeni kellene.
Persze nem semmisnek mondani ,hanem tényekkel cáfolni vagy elfogadni netán másként értelmezni.
S ezt pont az egyháznak kellene elvégezni átlátható módon mert a sumákolás (ebben is) nagyobb kárt okoz mint az igazság.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.01. 22:08:28

@vantaan:

Nem gyűjtött össze semmiféle adatot, létező adatokat interpretált addig szokatlan módon; amit kortársainak többsége elutasított. A cáfolatokhoz jónéhány link található már a Boswell wiki-címszó alatt is.

Az Egyháznak pedig ehhez semmi köze. Minden h*lye olyan h*lyeségeket beszél vagy ír össze, amilyet csak akar: kivéve, ha nem lép fel azzal úgy, mint a Katolikus Egyház tanítása. Boswellnek, nyilván, volt annyi józan esze, hogy ilyet nem tett.

Megismétlem, Boswell nem a történeti munkáival "élte túl önmagát", hanem melegideológusként és melegaktivistaként. A mai buznyákoknak nem az a fontos, hogy hogyan értelmezte Szent Sergius és Bacchus VII. századi ikonját, hanem szexuális rendszertana miatt:

"In 'Revolutions, Universals, and Sexual Categories' (1982, revised), Boswell compares the constructionist–essentialist positions to the realist–nominalist dichotomy. He also lists three types of sexual taxonomies:

All or most humans are polymorphously sexual ... external accidents, such as socio-cultural pressure, legal sanctions, religious beliefs, historical or personal circumstances determine the actual expression of each person's sexual feelings.
Two or more sexual categories, usually, but not always based on sexual object choice.
One type of sexual response [is] normal ... all other variants abnormal."

Egy buzi lukácsgyörgy volt:-D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.01. 22:15:34

@bbjnick:

hanem szexuális rendszertana miatt:=hanem szexuális rendszertana:

vantaan 2013.08.02. 06:47:25

@bbjnick: "Egy buzi lukácsgyörgy volt:-D" Tegnap meg ma. ....de holnap? Esetleg "egy buzi ferencpápa volt:-D"?

„Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – idézi a BBC nyomán a média Ferenc pápa szavait.

S ki vagy Te?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.02. 08:14:56

@vantaan:

"S ki vagy Te?" --- kérdezed.

Én vagyok az, aki (veled ellentétben) az életéből hajlandó volt rászánni 10-15 percet, hogy utánaolvasson ennek a képtelen történetnek.

Valamint: jobb, ha beletörődsz, hogy a jó Ferenc pápának bizonyosan lenne egy-két "keresetlen" szava Boswellhez, mint a meleglobbi egyik első "ikonikus" alakjához!

Mit is mond a pápa?

"Sokat írtak a meleglobbiról. Eddig még nem láttam a Vatikánban személyi igazolványt »meleg« felirattal. Állítólag van pár meleg ember itt. Szerintem amikor találkozunk egy meleg emberrel, különbséget kell tennünk aközött, hogy egy személy meleg, illetve hogy tagja egy lobbinak, mert a lobbik nem jók. Hanem rosszak. Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?"

pierre bayle 2013.08.04. 08:33:20

@bbjnick: te micsoda alantas pondró vagy - erre nincs jobb szó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.04. 09:50:32

@pierre bayle:

Jajaja, hiszen én akarom az aberrációmhoz szabni a világot, ha kell, erőszakkal is! Én akarom jogi szankciókkal elérni, hogy az orvostudomány hamisítsa meg az egészségről és a betegségről alkotott fogalmát, hogy a vallások írják át évezredes szentkönyveiket vagy hogy gyerekeket dobjanak oda buzik kényére-kedvére (holott tudományosan bizonyított tény, hogy a buzeráns férfiak között legalább harmadával több a pedofil, a visszaesők száma pedig nagyságrendekkel magasabb, mint a heterók között)!

Nagyon bölcsen tették a társadalmak évezredeken át, hogy tűzzel-vassal irtották a buziságot, nyilván, teljesen tisztában voltak vele, hogy mit szabadítanának magukra, akár a legkisebb engedménnyel is!

Alfőmérnök 2013.08.04. 12:30:16

@bbjnick: Ezt így a szemébe mernéd mondani egy buzinak? Nem egy olyannak, akit te elképzelsz magadban, hanem egy valóságosnak? Nem félsz tőle, hogy úgy pofán baszna, hogy arról kódulsz?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.04. 13:06:45

@Alfőmérnök:

"Ezt így a szemébe mernéd mondani egy buzinak? Nem egy olyannak, akit te elképzelsz magadban, hanem egy valóságosnak?" --- kérdezed.

Bármikor.

"Nem félsz tőle, hogy úgy pofán baszna, hogy arról kódulsz?" --- kérdezed.

Mert azzal igazolná állításaim alaptalanságát?

Tudod, @Alfi, az igazság kimondása nem tetszik mindig mindenkinek, így nem kimondottan konfliktuskerülő eljárás, de ettől az igazság még igazság marad.

Ami pedig a pofánbaszást illeti: egyrészt nekem is van két --- nem kimondottam zongorista --- kezem, másrészt attól jobban viszolyognék, ha arra próbálna rákényszeríteni, hogy én "b*sszam őt pofán":-)

Alfőmérnök 2013.08.04. 13:10:53

@bbjnick: Kétlem, hogy bármikor, bármilyen fizikumú buzinak a szemébe mernéd mondani.
Gyáva, sunyi féreg vagy te, ez kiderült már párszor a netes munkásságodból is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.04. 13:36:44

@Alfőmérnök:

No, ha ami feltétlenül kikívánkozott belőled azt elmondtad, akkor ezt meg is beszéltük!:-D

Alfőmérnök 2013.08.04. 13:44:02

@bbjnick: Csak az igazságot írtam le.

Kandeláber 2013.08.04. 14:47:45

@bbjnick: Ezek legközelebb már a pedofíliát is normálisnak minősítenék, erre vannak kódolva, hogy kiirtsák a normalitást.

Alfőmérnök 2013.08.04. 15:34:06

@bbjnick: "Csak szólok, hogy a melegaktivista alávalóbb a mocskos buzinál!"

Morva Krisztinának is a szemébe mondanád?
mandiner.blog.hu/2010/03/23/morvai_alomovodaja_kislany_leszbikus_mamakkal

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.04. 16:50:20

@Kandeláber:

A homoszexuálisok gyermekörökbefogadási kampánya már ebbe az irányba mutat!

"A Los Angeles Times 1985-ben végzett egy vizsgálatot 2628 felnőttel szerte az Egyesült Államokból. A nők 27 százaléka és a férfiak 16 százaléka állította, hogy szexuálisan molesztálták. A lányok 7 százalékát és a férfiak 93 százalékát azonos nemű felnőtt molesztálta. Ez azt jelenti, hogy a gyermekmolesztálások 40 százalékát homoszexuálisok követik el.

+

"Egy amerikai tanulmány (K. Freund - R. I. Watson: The Proportions of Heterosexual and Homosexual Pedophiles Among Sex Offenders Against Children - An Exploratory Study, Journal of Sex and Marital Therapy 18) szerint homoszexuálisok körében háromszor nagyobb a hajlam a pedofíliára, és jóval nagyobb a hajlam a visszaeső magatartásra, mint a heteroszexuálisoknál."

Kandeláber 2013.08.04. 17:38:54

@bbjnick: És ha ehhez még hozzáadjuk azokat az eseteket, amelyek soha nem kerülnek napvilágra, elkeserítő eredmény jönne ki.

Alfőmérnök 2013.08.04. 17:58:58

@bbjnick: Nem csak az övébe nem mondanád (t.i.: hogy alávalóbb vagy a mocskos buziknál), hanem máséba sem.
Mert egy gyáva sunyi féreg vagy. És hazudsz.
Nem az a probléma, hogy mondjuk idegenkedsz a homoszexualitástól, vagy nem tetszik a jelenség, hogy divat lett buzinak lenni. Ez ellen fel lehet emelni a szavát az embernek kulturáltan is (ld. pl. a Buda Béla-interjút a heti válaszban).
A baj az, hogy te ezt gyűlöletből teszed. Ahogy gyűlölöd a zsidókat is (és ha leantiszemitáznak, kikéred magadnak). Az "elméleteid" csak ürügyek, hogy igazolva lásd, hogy jogosnak tartsd a gyűlöletedet. Ezért vagy sunyi alember.
És mivel mindezt a neofita erkölcs csőszök buzgalmával adod elő, még képmutató is vagy és visszataszító.

BTW. csak azért pazaroltam rád ennyi karaktert, mert a műkeresztény-műkonzervatív alemberek közül még te vagy a legértelmesebb. Egy MézesRozi, egy gloire, egy B&S max. annyit érdemel, hogy leköpjem, vagy a szájába hugyozzak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.08.04. 19:08:25

@bbjnick:
Mi ez a "saját mocskába(n) fetrengő nyomorult buzeráns" összetétel?
Nem ismersz tisztes emberi tulajdonságokkal rendelkező buzit?

Alfőmérnök 2013.08.04. 19:54:23

@Hepci: Mikor valaki ilyen gyűlölettel beszél, ír a buzikról, elég valószínűnek tartom, hogy nem találkozott még buzival.
Szerintem megmondták neki kiskorában, hogy félni kell a buziktól, mint a rézfaszú bagolytól, és leragadt ezen a szinten.

Alfőmérnök 2013.08.04. 21:51:12

@Hepci: Hogy értsd, milyen szánalmas rongyemberről van szó: szerinte az új alkotmány/alaptörvény azért nem lehet elve jó, mert egy (állítólag) buzi (Szájer) szövegezte.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.05. 07:00:16

@Hepci:

Csak tisztes emberi tulajdonsággal rendelkezőt nem. Ha már tud(hat)juk valakiről, hogy buzi, akkor ott már komoly baj van.

Garantálom neked, hogy valamennyien ismerünk embereket, akikről eszünkbe sem jut, hogy buzeráns, holott küzd ezzel a problémával: no, az a jó homokos!

Minden épeszű ember, akár buzerális, akár nem, tisztában van azzal, hogy a buzerália olyan, mint az atomenergia --- ne lehet jól kijönni belőle!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.05. 07:02:02

@Alfőmérnök:

Igazán sajnálom, hogy ilyen negatív képet sikerült csak kialakítanod rólam:-D

vantaan 2013.08.05. 08:17:28

Alighanem ez a Ferenc pápa ténykedése is azt mutatja valami elkezdődött az egyházon belül. Talán jó pár száz évre vége lesz az európai túlsúlynak a bűnök tobzódásának az egyházi vezetésben.
Beteljesül Szt. Malakiás próféciája! Ratzinger akinek ténykedése pont arra irányult hogy ne következhessen be a végzetszerű talán megvilágosult s utolsó hónapjaiban mindent megtett ,hogy elgördítse az akadályokat a megújulás útjából. Talán ez egy olyan történelmi tett ami végül is nagy fontosságú pápák sorába emeli.
Az európai és a magyar katolicizmusnak meg szembe kell nézni az elmúlt évek, évtizedek máig ható bűneivel s újra Jézus szolgálatába állnia. ..... vagy végleg eljelentéktelenedik.
We Are the Church!

vantaan 2013.08.05. 08:54:32

@vantaan:
"A pápa rákényszerítheti a magyar püspököket, hogy menjenek szembe a kormánnyal.
A szegények melletti kiállás nagymértékben politikai cselekedet. Kitűnő szakemberek -szociológusok, teológusok, vallástörténészek azt állítják, hogy tulajdonképpen maga a kereszténység is egy baloldali, szegénypárti mozgalom, mondta Kamarás István."

Várjuk, ELVÁRJUK !!!!! Ezt várjuk!

Alfőmérnök 2013.08.05. 10:16:11

@bbjnick: Te alakítottad ki magadról.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.05. 11:27:37

@Alfőmérnök:

Benned. Amihez, nyilván, neked semmi közöd, amiben neked, nyilván, semmi szereped nincs:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.08.05. 13:46:59

@bbjnick:
Elég érdekes naivitás lenne, ha nem tudnánk mondjuk Feriről, hogy buzi, miközben enyhén selypes hangon beszél, ritkítja a szemöldökét és emberemlékezet óta nem látták még nővel - viszont rendes ember.
Ő most akkor jó ember/buzi, vagy rossz ember/buzi, esetleg könnyű szívvel úgy tehetünk, hogy nem tudjuk róla, hogy buzi, tehát jó buzi?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.05. 15:20:18

@Hepci:

Ezek a nyávogós-vonaglós "buziattribútumok" (ha sok esetben helytállóak is, de) egyáltalán nem mérvadóak. Én ismerek olyanokat (most hirtelen három figura jut eszembe), akire, a viselkedésük alapján, akármilyen összegre mertem volna fogadni, hogy buzik, aztán kiderült, hogy a legkevésbé sem. És ismerek olyanokat is, akikről mindent gondoltam volna, csak az nem, hogy buziskodnak és, bizony, hogy de.

Valószínűleg igaza van annak, aki azt mondja, hogy a szex, végeredményében, fejben dől el. A vágy nem pusztán ösztön, az tán a legkevésbé, és a késztetést nem szükségszerűen követi tett. A homoszexualitás mai hazug, mocskos, gonosz hájpolása is a kultúrharc része (antikrisztiánus kampány) és nem valamiféle emberijogilag vagy tudományosan igazolható és indokolt dolog.

Alfőmérnök 2013.08.05. 19:50:18

@bbjnick: Nyilván neked sincs közöd ahhoz, hogy rólad milyen kép alakul ki másokban, faszparaszt.
De hidd el, nem csak bennem. Sőt, megkockáztatom, csak azokban nem, akikkel közös a gyűlöletetek tárgya. Ők néha összekacsintanak veled, vagy meg is veregetik a válladat, hogy „húúú, azta de jól odamondtál a mocskos buzinak/zsidónak”. Csak az a baj, hogy ami így létrejön, az nem valódi közösség. És ha valamiért már nem lesz közös a gyűlöletetek tárgya, akkor ők is észre fogják venni, hogy egy tróger szar ember vagy.

Alfőmérnök 2013.08.05. 20:41:48

@Oscar Rionavelli: Csak jót teszek vele. Az a fajta, aki szereti, ha ütik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.05. 21:08:18

@Alfőmérnök:

Ha jót akarsz tenni magaddal is és másokkal is, akkor felkeresel egy szakorvost!

Alfőmérnök 2013.08.05. 21:17:58

@bbjnick: Pszichiáterre gondolsz? A pszichiátria az nem valami zsidó áltudomány?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.08.06. 01:10:52

@bbjnick:
A vágy nem pusztán ösztön, sőt, a legkevésbé az?
Hümmm.
A 13 éves Lajoskánál fejben (= tudatosan) dől el, hogy Juliskára áll fel a farka, vagy Béluskára, esetleg mindkettőre?
Kétségeim vannak, sajnos...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.06. 01:58:58

@Hepci:

Azért vannak kétségei, mert nincsenek szexuálpszichológiai ismeretei. Olvasson utána a témának, nagyon tanulságos!

Béluskáról meg csak annyit, hogy egy 13 éves fiúgyereknek állandóan áll a farka, ha kell, ha nem (ennek nem kis részben fiziológiai okai is vannak). Hogy ő aztán, ha nagyfiú lesz, milyen szexuális magatartást, milyen szexuális szokásokat fog követni, az a genetikai adottságai mellett erősen függ attól is, hogy élete elő tizenhárom évében (és az azt követőekben) milyen pszichés hatások érték, személyiségfejlődése hogyan alakult.

Hogy mennyire nem csupán genetikai kérdés és nem pusztán ösztön kérdése a szexualitás, mi sem fényesebb bizonyítéka, mint az, hogy a fajfenntartáshoz vagy akár a testiséghez egyáltalán nem kötődő dolgok is szexuális izgalmat kelthetnek az emberekben. Nemrég láttam a tévében egy filmet egy lepkegyűjtőről, akit annyira föl tud spilázni a szenvedélye, hogy egy-egy sikeres lepkefogástól olykor (effektív) orgazmusa van. Egyébként egy (többé-kevésbé) normális, házas ember, de... Nehéz volna ezt genetikai okokkal magyarázni: mert, nyilvánvalóan, nincs a fazonba genetikusan kódolva, hogy ő lepkeszexuális...

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.06. 02:06:20

Igen nehéz ezt felfognom, de tényleg senki nem vágja (bbj-n kívül), hogy a szexuális szokások összessége magánügy? Egészen addig, míg valaki a köz orrába nem tolja, onnantól viszont közügy, és elsősorban zaklatás? Mennyi hülyeséget képesek maguk erről összehordani :)

vantaan 2013.08.06. 08:52:47

@vantaan: Most láthatjuk, tapasztalhatjuk igazán ,hogy milyen szerencse s a Gondviselés keze van abban ,hogy nem erdő Péter lett a pápa. Az ózdi eseményekkel kapcsolatos sajátos magyar keresztényi "lelketlenség" mennyi kárt tudott volna okozni a világ katolikusságának.
Ferenc pápa nyomortelepeket látogatott Brazíliában, szót emelt a szegényekért.
Addig Magyarországon az egyházak püspökei hallgatnak mint szar a fűben mint látjuk Ózd esetében is!
KIT SZOLGÁLNAK EZEK A püspökök?

"A pápa rákényszerítheti a magyar püspököket, hogy menjenek szembe a kormánnyal.
A szegények melletti kiállás nagymértékben politikai cselekedet. Kitűnő szakemberek -szociológusok, teológusok, vallástörténészek azt állítják, hogy tulajdonképpen maga a kereszténység is egy baloldali, szegénypárti mozgalom....."
RÁ KELL HOGY KÉNYSZERÍTSE!!!!

vantaan 2013.08.06. 08:54:06

@vantaan: Természetesen Erdő Péter!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.08.06. 09:37:46

@Mihint:
Nem tudom, BBJ mit vág, de nem ezt...
Mert ez nem annyira egyértelmű.
Ha Lajoska fogja Juliska kezét az utcán s netán megcsókolják egymást, az már közügy. Vajon zaklatás is?
Ha meg Lajoska Béluska kezét fogja stb., az micsoda?

Nem véletlenül hagytam ki azt az esetet, amikor Lajoska Béluska faszát fogja az utcán...

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.06. 12:21:47

@Hepci: Ha Lajoska fogja Juliska kezét az utcán, esetleg csókolóznak, az nem közügy. Ha felvonulnak csókolózva, amin nekem is kötelező résztvenni, mert különben nem vagyok valami izé.. demokrata, na! szóval az már közügy. Lajoska kontra Béluska esetén meg pláne. Faszfogásra meg ultra, köszönöm, hogy kihagyta :)

Alfőmérnök 2013.08.06. 21:49:05

@Hepci: Vigyázz ezekkel a differenciált, nem indulatból és gyűlöletből fakadó megközelítésekkel.
Az ilyeneknek itt nincs helye. (Nem véletlenül lehettél csak "vendég" a jósdán.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.08.06. 23:47:23

@Alfőmérnök:
Már nem emlékszem, mit követtem el a jósdán (azt hiszem, kötekedtem valamelyik főalakkal, legalábbis loxony úgy vélte), de annak a buzerancia megítéléséhez nem volt köze.
Egyébként nem kedvelem a buzimenetet és hasonló faszságokat, de amíg nem próbál nekem udvarolni 1 buzi, addig semmi bajom nincs velük.

Alfőmérnök 2013.08.07. 00:12:13

@Hepci: Loxon asszem paranoid módon egy személynek vélt téged velem és Falefellel, meg mindenkivel aki őt üldözi.
Egyébként általában leszarom, hogy ki milyen származású, de ha igaz, amit Falafel írt, hogy Loxon zsé, akkor kurva nagyot fogok röhögni.
Ami a buzikérdést illeti, ha nem olvastad volna, ajánlom figyelmedbe a HV Buda Béla-interjúját.
hetivalasz.hu/kultura/es-ezt-is-szinte-bun-leirni-64998/
Szvsz innen érdemes elkezdeni a diskurzust.

Bell & Sebastian 2013.08.07. 00:42:18

@Alfőmérnök: Megint túlpörögtél, Makkmarci.

Alfőmérnök 2013.08.07. 07:06:09

@Bell & Sebastian: Nem tudsz belekötni abba, amit írtam, ezért a MéresRozi által elhintett dezinfóval vágsz vissza.
Nyomorult patkány.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.08.07. 11:15:19

@Alfőmérnök:
Engem elég nehéz egy személynek vélni bárkivel, ki vannak írva a blogomon az adataim.
Tehát Loxony valószínűleg nem gondolt ilyet, vagy ha mégis, hülye szegény.
Egyébként oly mindegy, nem vágytam a jósdára, csak benéztem oda néha.

Alfőmérnök 2013.08.07. 11:56:03

@Hepci: Nem hülye. Egy paranoiás, habsburgbuzi kriptozsidó geci pojáca.
Az érdeklődési körének az Onedin családot és a nyakkendőket adta meg. Az a típus, akit legszívesebben gyomorszájon rúgnék, úgy, hogy egy pocsolyába essen a nyakkendőjével, és lehetőleg egy kutyaszarral közeli ismertségbe kerüljön.

ismeretlen galaxis 2013.08.07. 14:04:37

@Brendel Mátyás: Szerintem te azért nem fogsz csak bukni, mert olyan mélyen vagy, hogy onnan már nem lehet, szánalmas a sötétség és a primitívség amiben leledzel..hülyévé is érned kell még, majom(ember)