Kommentszűrés
’13 júl
24
07:01

Harcban állnak a filozófia Robespierre-jei

Írta: Zsigmond és Péterfy

ludassy.jpg

Ludassy Mária 168 Órában megjelent interjúját olvasva régi ideológiai háborúk derengenek elő, amikor a jobboldaliak és konzervatívok minimum tehetségtelennek, de válogatott esetekben rögtön reakciós, tekintélyelvű antiszemitáknak voltak bélyegezve. Az ismert filozófus asszony újra folytatná a nagy háborút a maradi sötétséggel szemben, hiszen mi lesz enélkül az olyan dolgokkal, mint „az emberi jogok primátusa a nemzeti szuverenitással szemben”? Vagy a „felvilágosodás pátosza”? Vagy azzal, hogy „humán értelmiségnek morális kötelessége a világ emberibbé formálása”? Csak nem akar összeállni ez az általuk elképzelt emberarcú világ. 2010 óta mintha a fiatalokat sem érdekelné ez a téma. És persze félelem is van. Hiszen egy olyan rendszerben élünk, ami olyan, mint az ötvenes évek vagy a rendi feudalizmus. Vagy. Esetleg és. Olyan félelem van, mint ’68-ban. Akkor is csak a menzán mertek suttogni. (Az nem tűnt fel Ludassynak, hogy '68-ban volt, aki nem a menzán suttogott, és nem csak korculázott; hanem a bevonulás miatt megtagadta a katonai szolgálatot, vagy galerizett, szervezkedett, kicsit később tüntetett, esetleg fel is gyújtotta magát).

De nekik ma is csak a menzai suttogás maradt. Félnek, félelem van, félelem. Ezek az emberek szeretnek félni. Van egy értelmiségi csoport Magyarországon, amelynek kéjes alapélménye a félelem. Követelem, hogy üldözz már egy kicsit! Igényük, az volna rá. És közben elhiszik, hogy tényleg üldözik őket. Elhiszik, hogy ők az élcsapat, ők az origó, mit origó, egyenesen az alfa és az omega. „Amikor beszélnek, maga a tudomány szólal meg” (Schmidt Mária: Politikailag InKorrekt).

Ludassy Mária ennek megfelelően viselkedik: „Molnár (Tamás) eszmetörténészként a filozófia »NB III-as« mezőnyében volt. ... Lukács nemzetközileg elismert filozófus volt". Szerintünk meg inkább fordítva. Az az NB III, amit itt művelnek a Lukács-árvák. A lestrapált öltözők, otthagyott zoknik, igénytelen retyók világa. Ők látnak és láttatnak állandóan Mucsát.

Nekik „az a szabadság köreinek beszűkülése”, hogy nem ők állnak modern, progresszív klerikusként a gondolkodás fölött és a pénzcsapok alatt. Pedig ez valójában a szellemi szabadság kiteljesedése, erősítése. Nem attól félnek, amire elrettentő példaként hivatkoznak, hanem attól, amire látszólag vágyva-vágynak: a versenytől, az ideák versenyétől félnek ők. Ludassy például adminisztratív rendszabályokkal is küzdött Molnár Tamás káros hatása ellen. Másoknak meg arra is futja a nagy diktatúrában, hogy nulla pontokat adjanak a nekik nem tetsző pályázóknak.

De a baloldali, rettegő értelmiség tagjai megnyugodhatnak a Ludassy-interjút olvasva: a filozófia még mindig erős bástya a béke frontján, nem pedig rés. Lukács György, az egykori népbiztos továbbra is ott van a piedesztálon. Más szférákban esetleg megvásárolhatóak a rettegők, de a filozófusok, ők kitartanak a vártán. Izgalmas, amit az újságírók kapcsán egy félmondatban ír erről az értelmiségről Horn Gyula a Cölöpökben: „A magyar újságírók nem sokban különböztek a magyar társadalom többi értelmiségi tagjától, nagy többségük évtizedeken át hűségesen kiszolgálta a rendszert, ezért sokan jutalmakat, kitüntetéseket kaptak, de volt közöttük olyan, aki nem adta be a derekát, noha ez olykor a karrierjébe került.”. Ez utóbbiból nem sokat ismerünk azon az oldalon.

Nem kultúrharc kell ide, hanem értelmiségi rendszerváltás.

Címkék: jobboldal filozófia baloldal értelmiség kultúrharc Ludassy Mária Lukács György Molnár Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr875419921

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az értelmiségi rendszerváltás kérdéséhez 2013.07.24. 14:31:26

A Mandiner blog mai posztja értelmiségi rendszerváltást követel. Történt ugyanis, hogy Ludassy Mária filozófiaprofesszor interjút adott a 168 órának, és mondott ezt-azt.Mit érthet ebből a magunkfajta laikus, akinek lövése sincs a filozófiához?Például é...

Trackback: Vadászat liberális értelmiségiekre avagy a böbék 2013.07.24. 12:33:36

     Jogi képviselőnk kicsit szaporábban veszi a levegőt a szükségesnél, ezért a posztban a szokásosnál gyakrabban fog feltűnni a böbe kifejezés. A böbe az egy olyan nő, aki pénzért tesz szolgálatokat férfiaknak és érdekes ruhákban szoko...

Trackback: Harcban állnak a filozófia Robespierre-jei 2013.07.24. 07:26:02

Van egy értelmiségi csoport Magyarországon, amelynek kéjes alapélménye a félelem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

capacete 2013.07.25. 12:44:25

@Counter: Igen, úgy tűnik, hogy bbjnick összekeveri az államok közötti konszenzust a társadalmi konszenzussal, illetve az egyes társadalmi csoportok között konszenzuálisan elfogadott nézetekkel.

Ha az államra vonatkozó emberi jogi kötelezettségekről beszélünk, vagyis arról, hogy az állami szuverenitás gyakorlását mennyiben korlátozza az emberi jogok tiszteletben tartása, akkor értelemszerűen csak az államok közötti akaratmegegyezés számít, az egyes individuális nézetek irrelevánsak. (Persze akkor, ha - ahogy azt bbjnick implikálta - a jogpozitivista felfogásból indulunk ki. Természetjogi felfogásnál már valamilyen magasabb szintű forrásból vezetjük le az állami kötelezettséget, de az sem az individuális felfogásból fog kiindulni.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.25. 12:48:05

@Counter:

Nekem azzal semmi bajom, ha két állam köt egy kétoldalú (vagy több állam köt egy többoldalú) egyezményt. Amit aztán közös megegyezéssel megszüntethet, megváltoztathatnak stb. De hogyan lesz ebből L*dassy Mari néni emberi jogok eszméje, aminek elutasítója kiírja magát a civilizált világból? Hogy lesz ebből emberijogizmus? S mi lesz, ha holnap az államok másban egyeznek meg, mert érdekük vagy józan belátásuk azt diktálja?! Akkor átlényegül az emberijogizmus, új irányt vesz az eszmefejlődés?:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.25. 12:49:42

@bbjnick:

megegyezéssel megszüntethet, megváltoztathatnak=megegyezéssel megszüntethetnek, megváltoztathatnak

gyalog.galopp 2013.07.25. 12:53:07

@capacete:
Vajúdnak a hegyek és születik egy kisegér, avagy sok hűhó semmiért.

capacete 2013.07.25. 12:56:39

@bbjnick: Jelen pillanatban a nemzetközi jogrendszer egyik pillére az emberi jogok tiszteletben tartása. Azok az államok, amelyek elfogadták ezt - pl. csatlakoztak az ENSZ-hez, nemzetközi szerződéseket kötöttek etc. - alkotják a nemzetközi közösséget.
Ha esetleg a nemzetközi közösség egyik pillanatról a másikra úgy döntene, hogy elveti az elmúlt néhány száz év jogi hagyományrendszerét, és negligálná az emberi jogok rendszerét, akkor valóban lehetne amellett érvelni, hogy az emberi jogok nem korlátozzák az állami szuverenitást. Persze egy olyan világban nem biztos, hogy jó lenne élni...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.25. 13:07:54

@capacete:

A nemzetközi jogi viszonyok és az emberijogizmus (az emberi jogi eszmerendszer) két külön káposzta: míg az egyik egy konkrét viszonyrendszer (amelynek elemei az emberijogi kérdésekkel foglalkozó egyezmények is), addig a másik egy ideológia. Míg az első esetében beszélhetünk bizonyos mértékű konszenzualitásról, a második esetében az ideológián önmagán kívül miről beszélhetünk? Továbbra is kérdés számomra, hogy miért is írja ki magát a civilizált emberiségből az, aki nem az emberijogizmus nevű ideológiát követi?! (Bolsevizmus --- végállomás.)

Kandeláber 2013.07.25. 13:11:07

@capacete: Húha, Svájc 2002-ig nem volt tagja az ENSZ-nek, ott addig biztosan nem tartották tiszteletben az emberi jogokat...

gyalog.galopp 2013.07.25. 13:17:38

@capacete:
Felfedeztük a tyúxarban az X-t. Minden szerződés arról szól, hogy a szerződő felek kötelezettségeket vállalnak, vagyis az adott kérdésben csökkentik a szuverenitásukat.

Idáig erről beszéltünk? Kár volt.

Ludasy viszont nem szerződésről beszelt, hanem eszméről, ideológiáról.

Kandeláber 2013.07.25. 13:37:46

@vantaan: 1948-ban, amikor itt már javában készítették elő a moszkovita hatalomátvételt, vajon miért nem lehetett jobb a brüsszeli egyetem a Pázmány Péterről Eötvös Lorándra átnevezett budapesti egyetemnél?
Utána meg a Columbiára járt.
Kicsit pontosabban!

capacete 2013.07.25. 13:46:50

@bbjnick: Az emberi jogok eszméje valóban tekinthető ideológiának, de ez az az ideológia, ami jelenleg áthatja a nemzetközi kapcsolatok rendszerét, ahogy korábban pl. a civilizáltság előfeltétele a kereszténység felvétele volt.

Lehet és kell is azon morfondírozni, hogy ez jó-e, illetve mi válthatná fel, de jelenleg a nemzetközi közösségben való tagságnak ez az előfeltétele. A nemzetközi jogrendszer elfogadásával, vagyis a nemzetközi közösségben való részvétellel az államok egyben kötelezettséget vállalnak az emberi jogok tiszteletben tartására is.

Az állandóan visszatérő referenciád a bolsevizmusra pedig kifejezetten komikus, hiszen a bolsevista felfogás pont hogy semmilyen külső korlátozást nem fogadott el, az emberi jogok közül pedig a gazdasági és szociális jogokat helyezte előtérbe, míg a polgári és politikai jogokat csak formálisan fogadta el.

capacete 2013.07.25. 13:52:56

@gyalog.galopp: A probléma az, hogy sem az interjút, sem a hozzászólásokat nem olvasod el alaposan, hanem egy nagyon sajátos szűrőn keresztül értelmezed.

Az általad sérelmezett mondat a következő:

"Meg tudom tanítani nekik, mit jelent az emberi jogok primátusa a nemzeti szuverenitással szemben."

Ezt te bolseviknak minősítetted, mert abból a csak általad vallott felfogásból levezetve, hogy a nemzeti szuverenitás = az államközi kapcsolatok folytatása, úgy véled, hogy ezt semmi - még az emberi jogok tiszteletben tartása sem - korlátozhatja.

Most ugyanakkor elfogadod, hogy mégis létezik korlát, a kérdés tehát adott: Miért bolsevista ez a kijelentés?

capacete 2013.07.25. 13:53:51

@Kandeláber: Rendkívül elmés. Várom Svájc 2002 előtt tett nyilatkozatait, amelyekben az emberi jogok tiszteletben tartásával szemben emelt szót...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.25. 13:56:15

@vantaan: @Kandeláber:
Molnár azért járt a brüsszeli egyetemre, mert Nagyváradon érettségizett 1938-ban (ott nőtt fel), és a román érettségijével nem vették volna fel Pesten. 1940-ben ezért a családja kiküldte Brüsszelbe tanulni, ami aztán a háború miatt kicsit elhúzódott. A wikipédia Molnár-szócikkéről kattintással elérhető Mezei Balázs: "Molnár Tamás pályarajza" c. írása.

Kandeláber 2013.07.25. 14:20:57

@capacete: Példának okáért a nők Svájcban csak 1971-ben kapták meg a választójogot...
Félreértés ne essék, Svájc számomra mintaállam.
A derék polgárok a tizenvalahanyadik népszavazáson is elutasították az EU csatlakozást, bármennyire is sulykolják nekik egyesek.

gyalog.galopp 2013.07.25. 14:23:29

@capacete:
Már megbocsáss, de nem akartam elhinni, hogy valóban a nemzetközi szerződésekből adódó kötelezettségekről, szuverenitás korlátokról vitázunk, hiszen ez evidencia. Mindamellett az egész szövegben még említés sincs semmilyen szerződésről, ezt te hoztad be.

Többször hangsúlyoztam, hogy én az interjú egésze alapján alkottam véleményt az interjú alanyáról, a kijelentéseit a teljes szövegkörnyezet alapján értelmeztem és én erről az értelmezésről beszéltem.
Az alany által vázolt jelenségek , illetve az ez alapján általa levont következtetésekben véltem felfedezni bolsevik elemekt, úgy mint csúsztatás, tolerancia hiány, tények tagadása, ferdítése nehezen meghatározható eszmék istenítése és természetesen kinyilatkoztatás szerű megállapítások.

Ezek igazolására ragadtam ki néhány mondatot ( igaz, én egynek írtam a nagy kapkodásban)
, de beragadtunk az emberi jogi és a nemzeti fogalmak értelmezgetésébe. Mindeközben meglepődve tapasztaltam, hogy Counter ilyet ír: "Viszont ma ma van, s úgy érzem, hogy a ma termőre forduló ágat nem a '20-as, hanem a '60-as, '70-es években ojtották be bolsevizmussal."

Mindenről beszéltünk, csak arról nem ami poszt lényege, mért is kell értelmiségi rendszerváltás.

Az értelmiségi rendszerváltás, a jelenlegi értelmiségbe mélyen beivódott bolsevik szellemiség miatt kell.

capacete 2013.07.25. 14:23:42

@Kandeláber: Még mindig nem hoztál arra példát, hogy Svájc nyilvánosan kijelentette volna, hogy nem fogadja el az emberi jogok rendszerét.

Az EU-csatlakozás elutasításának pedig nem emberi jogi okai vannak, hanem a banktitok rendszere, illetve az, hogy nem akarnak nettó befizetők lenni.
A jogharmonizáció ettől függetlenül megtörtént...

capacete 2013.07.25. 14:27:40

@gyalog.galopp: A vita a te interpretációd körül forgott, amit kifejezetten egy mondat kapcsán tettél.

Az értelmiségi rendszerváltás szükségességében szerintem mindenki egyetért, persze abban már nem, hogy kiknek kiket kellene váltani... :)

(Szerintem pl. ebbe beletartozna többek között Lánczi András vagy akár a "politikai gondolkodó", G. Fodor leváltása is, amivel gyanítom, hogy itt már sokan nem értenének egyet.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.25. 14:47:15

@capacete: "Az értelmiségi rendszerváltás szükségességében szerintem mindenki egyetért, persze abban már nem, hogy kiknek kiket kellene váltani... :)"

Ne keverd már te is a rendszer váltását személyek leváltásával. :( A kettő történhet együtt, de külön-külön is.

bömböcz 2013.07.25. 14:48:50

@Holger Hartland:
Írjon egy kis szösszenetet a Libássyakról!

gyalog.galopp 2013.07.25. 14:54:55

@capacete:
A lényeg ne bolsevik módszerrel cseréljék egymást, mert akkor nem jutunk sehova.:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.25. 14:58:56

@bömböcz: Tessék:

A Libássyak bömböcz fejében élnek,
Mohó filozófusok, akik érdekből félnek.
Múltat, jelent, jövőt, mindent felzabálnak,
Mosolyogva, mert a természetük álnok.

Egy szerencsénk van csak, egy vigasz:
Hogy az egészből semmi sem igaz,
Mert csak bömböcz-fejben él a sok Libás-
sy, mert szegény bömböcz feje hibás.
Így.

gyalog.galopp 2013.07.25. 15:04:57

@capacete:

utóirat:

önmagában semmilyen jognak nincs primátusa, de ha szerződésben rögzítik akkor lehet.

vantaan 2013.07.25. 15:05:45

@Holger Hartland: Ez nagyon jó!!!! ...és igaz Aristora és a többire is!

Kandeláber 2013.07.25. 15:10:22

@capacete: Norvégia sem hajlandó belépni az EU-ba.
Emberi jogokról papolni pedig nevetséges, amíg az USA mint az ENSZ oszlopos tagja és fenntartója Guantanamon bírósági ítélet nélkül tart fogva embereket évek óta.

capacete 2013.07.25. 16:10:37

@Kandeláber: Na meg arról se feledkezzünk meg, hogy a négereket is verik...

capacete 2013.07.25. 16:12:53

@gyalog.galopp: Kivéve a természetjogot, ha elfogadjuk azt a felfogást. De már kezd nagyon unalmassá válni, hogy ugyanazt szajkózom, anélkül, hogy egyszer is elolvasnád és értelmeznéd... :(

bömböcz 2013.07.25. 16:13:52

@Holger Hartland:
Állítólag nehéz versbe szedni a Holger Hartland nevet,
Én mégis teszek egy kísérletet:
Fent nevezett Hartland Holger szeme belekötött a csipába.
Elmehet hát a langymeleg picsába!

capacete 2013.07.25. 16:14:00

@Holger Hartland: Ez igaz, de rendszerváltás csak személyváltással együtt történhet. Én egy meritokratikus rendszerről álmodozom, ahol nem a pártállás, hanem az elért eredmények számítanak...

capacete 2013.07.25. 16:15:17

@gyalog.galopp: Ebben egyetértünk. Most már csak azt kell meghatározni, ki mit ért bolsevik alatt, mert van olyan topiclakó, aki szerint bolsevik = olyan nézeteket vall, amivel én nem értek egyet...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.25. 16:31:21

@bbjnick: Akkor a pozitivista és a természetjogias emberijogisták majd összevesznek, a pozitivista felfogás pedig új irányt vesz. De miért aggódik ezen, van hozzá talán köze?
Mindenesetre tekintettel az államok nagy számára és az államközi megegyezések nehézkes módosulására, a maga ellenérve a "mi van, ha a nagymamám a hatos villamos" valószerűségével bír.

gyalog.galopp 2013.07.25. 16:36:56

@capacete:
Mindig elolvastam és értelmeztem, már amennyire szerény képességeimből futotta.
Természetjog létezik nem a primátusát tagadom, hanem a hirdetője hitelességét.A természetjog megismerése, érvényesítése elég problémás. A történelem során elég sok zugügyvéd hirdette már, legalább annyi megerőszakolta és próbálta a saját hasznára értelmezni, vagy ha az érdeke úgy kívánta tagadni.

Az én meglátásom szerint a természetjog feltárása folyamatban van, de még nagyon az elején tartunk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.25. 16:58:08

@bömböcz:
Köszönöm, költőtárs, kedves javaslatod!
Langymeleg picsába' boldogan elmegyek,
S amíg nekem jutnak ily élvezet-hegyek,
Addig te a Viktor farát kinyalhatod.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.25. 17:05:16

@capacete: Az ábrándjaidat osztom, de rendszert váltani lehet úgy is, hogy az új rendszerben az is kap esélyt, aki a régiben volt valaki, és majd meglátjuk, az újban hogy muzsikál. Olvastad, mit ástam elő GFG-ügyben - ha őt ki kell rúgni, akkor a hazai politikatudományi tanszékek docenseinek nagy részét is. Felvállalnád? Az NDK egyetemi elitjét könnyű volt lecserélni, volt helyükre káder az NSZK-ból. Itt miből építkeznél? Hogyan úsznád meg visszamenőleges szabályalkotás nélkül?

capacete 2013.07.25. 17:09:54

@Holger Hartland: Nem kell visszamenőleges szabályalkotás. Azt kell csinálni, amit most az MTA Társadalomtudományi Kutatóintézetében: felállítanak egy pontrendszer, van egy átmeneti időszak, és annak letelte után kirúgják, aki mostantól kezdve ennek nem felel meg.
Ez igazságos és produktivitásra sarkall. (Persze lehet azt is mondani - és ebben is lenne némi igazság -, hogy inkább papírgyártásra sarkall, de nyugaton már régóta a 'Publish or perish!' igazsága érvényesül.)

Én egyébként gond nélkül kirúgnék mindenkit, hidd el, hogy rengeteg tehetséges PhD-s van, akit be lehetne hozni helyettük...

bömböcz 2013.07.25. 17:12:28

@Holger Hartland:
Köszönettel fogadtam megtisztelő válaszod.
Bár a szonett stílus is remek,
Én most inkább nem remekelek.
Üdülőm címe a néhai Rába SZOT...

gyalog.galopp 2013.07.25. 17:16:03

@Holger Hartland:

Azért a múmiáknak meglehetne már mondani hogy törődjenek többet az unokáikkal.

bömböcz 2013.07.25. 17:21:50

@gyalog.galopp:
Ne féltse őket, törődnek ők mindenkivel: hetediziglen...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.25. 17:23:37

@capacete: Amit az első bekezdésben írsz, az pont _nem_ jár személyváltással. Mert mit csinálsz, ha az átmeneti időszakban GFG megtáltosodik?

De tegyük fel, hogy kirúgsz mindenkit. (Azért ez a "mindenkit" nekem kicsit erős. Kiket is?) Beviszed a tehetséges PhD-seket, ha vannak, tanársegédnek. Kik lesznek a docensek, a profok? A mostani adjunktusok? :) És akkor ki marad adjunktusnak?

bömböcz 2013.07.25. 17:34:25

@Holger Hartland:
Egy igazi demokráciában minden alulról jön!
Maga egy elméletileg képzetlen demokrata?!
Pfff...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.25. 17:41:25

@bömböcz:
Ezután már, kérem, csak rímekkel pöröljön,
Megvisel szavainak kéretlen áradata.

bömböcz 2013.07.25. 17:48:56

@Holger Hartland:
Ön, mint demokrata és a "Megvisel szavainak kéretlen áradata. "?
Hogyan férhet össze mással, mint a kettős entitással?!

capacete 2013.07.25. 17:50:29

@Holger Hartland: Mindenkit kirúgnék, aki nem felelne meg az elvárásoknak.

Nyilvánvaló, hogy sarkosan fogalmaztam.

Nem lenne olyan tragikus a helyzet, mert nyilvánvaló, hogy az oktatók jó része megfelelne az elvárásoknak, legfeljebb néhány tehetséges ember, aki eddig elfekvőnek tekintette a felsőoktatást/kutatóintézetet, most összekapná magát. Urambocsá, nem kizárt, hogy még GFG is megfelelne a végén... :)

Tehetséges PhD-sek mindig vannak, a legrosszabb esetben egy ideig viszonylag kevés adjunktus és docens lenne, de sag schon...

Az igazi megoldást persze az jelentené, ha rendesen megfizetnék a felsőoktatásban dolgozókat és akár külföldről is lehetne tehetséges embereket idehozni, de ez persze csak álom... :(

pamocsnyik 2013.07.25. 17:55:00

@pierre bayle: "Lukács ma is az egyetlen komolyan vehető filozófiai exportcikke Magyarországnak"

Én azért Polányit nem hagynám ki ebből a sorból...

gyalog.galopp 2013.07.25. 17:59:54

@capacete:

ajjaj, itt már meg is halt a dolog. Akkor azt is meg kell határozni, hogy ki a náci, az antiszemita, mi minősül zsidózásnak, rasszizmusnak, cigányozásnak, a mucsaizás egy tekintet alá esik e a zsidózással, cigányozással......

Halott ügy!

Tehetetlen Dodó 2013.07.25. 18:01:39

@bömböcz: Hehe, akár a Korbuly és Szedlacsek története.

bömböcz 2013.07.25. 18:03:28

@pamocsnyik:
Filozófiai export cikk...ízlelgessük csak a szavakat...
Cudálatiasz perszpektívákokat látolhatunk fönekfele!

bömböcz 2013.07.25. 18:09:14

@Tehetetlen Dodó:
Rafkók-vikingek 1-1
prolik-rácok 0-0

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.25. 18:13:37

@capacete: Mintha csökkenne a harcias lendület. Szóval publikációs követelményeket vezetnél be. Most nincsenek? Mert ha nincsenek, vagy csak fütyülnek rájuk, akkor a javaslatod _rendszer_változtatás, amelynek lehetnek járulékos személyi következményei, de nem személyekre irányul. Vagyis a kettő külön dolog. Mindehhez persze az is kellene, hogy a publikációk ellenőrizhetőek legyenek, mondjuk legyen ott mind az MTMT-ben, vagy legalább az intézmény oldalán. Mert mit szóljak például egy olyan egyetemi intézethez, ahol sokaknál sem az MTMT-ben, sem az intézet oldalán nincs fönt semmi?

capacete 2013.07.25. 18:23:57

@Holger Hartland: Nem tudok arról, hogy eddig bárhol lettek volna publikációs követelmények, legfeljebb számon nem kérhető elvárások.

Az én ideális világom Magyarországon igenis rendszerváltozásnak minősülne, mert eddig paternalisztikus alapon, számonkérés nélkül lehetett egyetemre/kutatóintézetbe bekerülni és ott maradni. Valóban nem konkrét személyek ellen irányul, bár én a saját területemen pontosan meg tudom mondani, ki felelne meg az ilyen követelményeknek és kit kellene emiatt az átmeneti idő letelte után kirúgni.

Az MTMT egyébként úgy tudom, hogy jövőre már mindenütt kötelező lesz, az nagyon sokat fog dobni a számonkérhetőségen.

Alfőmérnök 2013.07.25. 18:34:40

@Holger Hartland: Majd pont egy ilyen kis pöcs fogja nekem megmondani, hogy mi a helyes és mi nem.
Amúgy szoktam adni. Többek között ez is része volt az ellenem indított rágalomhadjáratnak, hogy én csak kötözködni, anyázni, stb. szoktam.

Alfőmérnök 2013.07.25. 18:43:40

@pamocsnyik: Meg Mannheim Károlyt se.
hu.wikipedia.org/wiki/Mannheim_K%C3%A1roly

Egyébként Molnárt Eisenhower vette föl a Columbia Egyetemre.

Tehetetlen Dodó 2013.07.25. 19:14:32

@bömböcz: Exportcikk, hehe.
Micsoda igénytelen piac.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.25. 19:27:43

@Alfőmérnök: Segítsen kérem, ez az Eisenhower nagy filozófus?

bömböcz 2013.07.25. 19:31:37

@Tehetetlen Dodó:
Kulcsszó...
Beszarás, igazság, meghunyászkodás.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.25. 19:49:00

@bömböcz: Úgy hallottam, a zsidók nácik. Akkor most Molnar vagy zsidóbérenc, vagy zsidónáci. Ezzel dicsérni akarták?

Egyébként jó alaposan elkendőzték ennek az Eisenhowernek a zsidóságát, már ha ugyanarra gondolunk. 200 évnyi bigott luteránuskodáson nem sokan látnak át, ezt meg kell hagyni, úgyhogy gratulálok a leleplezéshez. Mivel árulta el magát?

Alfőmérnök 2013.07.25. 19:51:57

@Holger Hartland: Nem most döntöttem, már rég magyarázatot is adtam a viselkedésemre:

" Alfőmérnök 2013.05.06. 21:13:03
@Bell & Sebastian: Nyilván tudod, te elmebeteg paranoiás barom, hogy ki vagyok. Már a ballagásomon is ott voltál, ugye.
De elmondom, hogy mi az ábra. Mikor a magyarellenes szocik és szadeszosok voltak hatalmon ellenük küzdöttem. Most nem ők vannak hatalmon, de férgek itt is vannak. Most azok ellen a férgek ellen küzdök, akik a jobboldalon vannak. Ilyen vagy te is, ilyen gloire is. A féregség oldalfüggetlen. MézesRoziban még van némi emberség, látok rá reményt, hogy egyszer észhez tér.
Maguk már elveszett emberek. "
mandiner.blog.hu/2013/02/14/eltitkolt_eroszak_segitsetek#c19709889

Alfőmérnök 2013.07.25. 19:54:16

@Counter: Nem, balfasz, és nem is Molnár filozófusi kvalitásának bizonyítékaként hoztam föl.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.25. 20:11:46

@Counter:

"Akkor a pozitivista és a természetjogias emberijogisták majd összevesznek, a pozitivista felfogás pedig új irányt vesz. De miért aggódik ezen, van hozzá talán köze?" --- írja.

Nem volna közö a saját sorsomat is érintő kérdésekhez?:-)

"Mindenesetre tekintettel az államok nagy számára és az államközi megegyezések nehézkes módosulására, a maga ellenérve a "mi van, ha a nagymamám a hatos villamos" valószerűségével bír." --- írja.

Maga elfogadna-e tőlem egy ilyen érvet?:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.25. 20:32:07

@bbjnick: Egy rendes tradicionalista konzi elfogadja, hogy a saját sorsát érintő kérdések egy részéhez nincsen köze. Ez a tradicionalizmus, nem-e? Vagy hirtelen megballibbant?

A helyzet, amelytől annyira tart, rendkívül valószerűtlen. Amennyiben az államközi konszenzus ilyen jelentős mértékben és ilyen hirtelen változna meg, biztosíthatom, hogy sokkal fontosabb aggódni valója is lesz.

Alfőmérnök 2013.07.25. 20:37:20

Lukáccsal és tanítványaival kapcsolatban tanulságos meghallgatni Vajda Mihályt (00:46:00-tól).
vimeo.com/20173018
(De itt is TGM a legszórakoztatóbb 00:23:10-től.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.25. 20:41:44

@capacete:

Az a mókás, hogy egyetlen érvetek sincs az emberijogizmus mellett:-) Az nem érv, hogy azért kell így lennie, mert most így van:-) S hogy ti még nem, az egy dolog, de a Marika nénitek sem tud (kivéve természetesen a felvilágosodás pátoszát:-))!

Mi a vegytiszta bolsevizmus, ha ez nem az? Levettem a polcról a másfélezer oldalas, háromkötetes válogatott Leninemet, hogy autentikus forrásból merítsek bolsevizmusügyi kérdésekben:-) És tudod, úgy van az, ahogy annak idején is volt (Lenin nézetei mit sem változtak:-))! A bolsevikokat egyetlen dolog tette alkalmassá, hogy a tömegeket irányítsák: hogy helyes ideológiát képviseltek és tudták magukról, hogy azt képviselnek:-) Soha nem állították, hogy ők a többséget képviselik, ők a többség érdekeit képviselték, akár felismerte azt a többség, akár (mivel ideológiailag nem volt kellően képzett) nem.

Itt tartunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.25. 20:46:05

@bbjnick:

de a Marika nénitek sem tud (kivéve természetesen=de a Marika nénitek sem tud egyetlen érvet sem felhozni (kivéve természetesen

capacete 2013.07.25. 20:51:36

@bbjnick: Ez valami rossz vicc? Nem jó érv a pozitív jog mellett az, hogy létezik?

Itt nem az volt a kérdés, hogy jó-e az, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása korlátozza az állami szuverenitást, hanem az, hogy így van-e, vagy ez csak egy bolsevik felvetés.
Elsőéves jogászoknak már tanítják a Sein és a Sollen elválasztását...

Az hogy jó-e, illetve mi lehetne jobb, az egy teljesen más kérdés, amiről hosszan lehetne vitatkozni, de te már megint jössz a bolsevik-mániáddal. Mindenesetre kettőnk közül csak neked van meg a Lenin-összes... :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.25. 20:53:08

@bbjnick: Most jól lehúzta a konzervativizmust a vécén. Nekik szokott az az érv elég lenni. Maga meg jakobinus, ha ennyire felhorgad a puszta odaképzelésétől is.

Az emberijogizmus egy roppant pragmatikus dolog: úgy tapasztaljuk, hogy eddig így jár a legkevesebb társadalmi költséggel a társadalmakban felmerülő problémák rendezése. Sőt, akár még nyereség is realizálható pl. bevándorlás útján.
Ugyanis ahol nem emberijogizmussal próbálták rendezni, ott általában rosszabb volt a mérleg az elszámoláskor.

Nem tudom egyébként, maga tökéletesen híján van az önreflexiós készségeknek? Pontosan a saját attitűdjét írta le bolseviknek, attól tartok :-(

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.25. 20:54:33

@Counter:

"Egy rendes tradicionalista konzi elfogadja, hogy a saját sorsát érintő kérdések egy részéhez nincsen köze. Ez a tradicionalizmus, nem-e? Vagy hirtelen megballibbant?" --- írja.

Ahogyan azt is felismeri, hogy melyek azok a kérdések, amelyekhez viszont nagyon is.

"A helyzet, amelytől annyira tart, rendkívül valószerűtlen. Amennyiben az államközi konszenzus ilyen jelentős mértékben és ilyen hirtelen változna meg, biztosíthatom, hogy sokkal fontosabb aggódni valója is lesz." --- írja.

Nem kevésbé valószínűtlen, minthogy holnap indulnakavonatokósvicba, ez mégis valahogy a közgondolkodás és a közaggodalom tárgyát képez(het)i!

pamocsnyik 2013.07.25. 20:55:04

@bömböcz: drága uram, én csak idéztem ezt a cudálatiaszt... ;o)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.25. 21:06:43

@bbjnick: További kellemes bérrettegést kívánok, remélem, a bőröndbe helyezett útlevelében rendszeresen újítja az orosz vízumot.

bömböcz 2013.07.25. 21:11:51

@pamocsnyik:
Köszönöm, hogy külön felhívta rá a figyelmemet.
(Hogy cócsálnám a maradíkját! )

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.25. 21:14:16

@Counter:

:-D

Jajjj! Mondjon már nekem egy olyan példát, ahol egy konzervatív egy változást igazol azzal, hogy a status quora hivatkozik:-) Mert maguk most ezt teszik: az emberijogi viszonyok jelen állapotára hivatkozva próbálják igazolni, az emberijogizmus, mint ideológiát és annak tendenciáit!

"Az emberijogizmus egy roppant pragmatikus dolog: úgy tapasztaljuk, hogy eddig így jár a legkevesebb társadalmi költséggel a társadalmakban felmerülő problémák rendezése. Sőt, akár még nyereség is realizálható pl. bevándorlás útján.
Ugyanis ahol nem emberijogizmussal próbálták rendezni, ott általában rosszabb volt a mérleg az elszámoláskor." --- írja.

Meg tudná nekem mutatni az emberijogizmus elszámolását? Pillanatnyilag ott tartunk, hogy az egyre mélyülő krízisre az emberijogizmus egyre vadabb és vakabb aktivitással (aktivizmussal) reagál... S mit hasonlít össze mivel?

bömböcz 2013.07.25. 21:14:45

@bbjnick:
Maga egy zsidókeresztyén kultúrkörben szocializálódott lúzer, akit felfalnak a helyi krisnások.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.25. 21:17:54

@bömböcz:

Ó, voltam én már itt minden, "egy zsidókeresztyén kultúrkörben szocializálódott lúzer, akit felfalnak a helyi krisnások" már nem oszt, nem szoroz:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.25. 21:30:18

@bbjnick: Nem teszem azt, de ezt maga is tudja, mert vitatkozik azzal az érveléssel, ami nem az, mint amit nekem tulajdonít. Maga idióta.

Fontainebleu-i ediktum, illetve Pennsylvania.

Maga játszhat akármilyen szerepet, akkor is csak egy köpönyeget fordító, neofita hevületű nemzeti bolsevik kisz-titkár marad.
Rossz hírem van: ez végig így lesz. Maga csak azt dönti el, hogy ezt erkölcsi javulással meghaladni avagy éktelen ocsmánykodással elleplezni akarja-e.

bömböcz 2013.07.25. 21:35:31

@bbjnick:
Pedig ez a mondat egy cudálatiasz ariadné fonál a maga tyúkól-kutyaól-bevakol háromszögében...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.27. 17:04:58

@capacete: @Counter:

Mellébeszéltek/nek! :-) Azért van abban valami tragikomikus, hogy meg én is több épkézláb érvet tudnék fölhozni az emberijogizmus mellett, mint maguk az emberijogisták! :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.27. 17:30:25

@bbjnick:

hogy meg én is több = hogy még én is több

Alfőmérnök 2013.07.27. 22:35:10

„Ez a könyv harmincöt évvel ezelőtt jelent meg először angol nyelven az Egyesült Államokban. Német, olasz és spanyol nyelvre is lefordították, a francia fordítást, az utolsó pillanatban Dionysos Mascolo, a Gallimard Kiadó egyik bizottsági tagja tiltatta le, mivel kritikai álláspontot foglaltam el a marxizmussal szemben. Ez 1962-ben elfogadhatatlannak ítéltetett. A későbbi évtizedekben más kritikai szembenállások, más tanok elemzése vált tilossá, egészen a mai napig; és meggyőződésünk, hogy ez továbbra is így marad.”
M.T. : Az értelmiség alkonya (Előszó a magyar nyelvű kiadáshoz)

Alfőmérnök 2013.07.29. 19:30:46

@Wintermoots: Ide írom, mert a vincentről kitiltottak.
Bemásoltad TZ cikkéből a szerinte Molnár által/nyomán jogosan feltett/felteendő kérdéseket (bár nem ismerem Molnár egész életművét, de véleményem szerint ez jó összefoglaló).

"1.vajon nem épül-e hibás előfeltevésekre az egész modernitás?
2.Csakugyan az egyénből és jogaiból mint – Dworkin szavával élve – „adukból” kell-e kiindulnunk és minden egyebet, akár a társadalom mint olyan jövőjét is ezeknek alárendelnünk?
3.Jó-e, hogy a parlamentekben részérdekeket képviselőszemélyek ülnek, s a közjónak magának nincs felelőse?
4.Hogyan lehet józan ésszel azt feltételezni, hogy a kizárólag egyéni érdekeket követőemberek visel-kedésének összjátékából harmónia születhet?
5.Nem felelőtlenség-e egy spekulatív egyenlőség-eszme nevében eltüntetni a nemi különbségeket, tovább mélyítve a család intézményének válságát és a nyugati világ ezzel minden bizonnyal szoros kapcsolatban álló népesedési katasztrófáját?
6.Érdemes-e szenvelegni a modern társadalom „értékválságán” és a tisztán procedurális demokráciának arra való képtelenségén, hogy igazi érzelmi kötődést és lojalitást váltson ki maga iránt, ha közben ugyanezen szenvelgők ragaszkodnak az erkölcsi pluralizmushoz?
7.Lehet-e a Nyugat identitásának lényege az, hogy magánüggyé teszi az identitásválasztást?
8.Lehet-e hogy pluralizmus csupán látszólagos, mert a piac logikája még csak esélyegyenlőséget sem biztosít az összes életformának, hanem egy bizonyos, azonnali kielégülést kereső szellemileg igénytelen magatartás tömegessé válását biztosítja, ami egyszerre idézi fel a társadalom barbárságba süllyedésének és az emberek elgépiesítésének veszélyét?
9.Lehet-e tartósan működőképes egy minden szakrális alapot nélkülöző civilizáció?"

Erre írod, hogy
"szerintem ebből mondjuk az utolsó érdekes, a többi kérdés már eleve rosszul feltett, manipulatív, hibás előfeltevésekre épül, igénytelen stb."
orulunkvincent.blog.hu/2013/07/24/vadaszat_liberalis_ertelmisegiekre_avagy_a_bobek/fullcommentlist/1#c20301134

A helyzet az, hogy a legtöbb pont még NB I.-es polfilozófusok körében is vitatott.
Magyarul pl.:
www.libri.hu/konyv/horkai_horcher_ferenc.kozossegelvu-politikai-filozofiak-1.html
Michael Sandel: A procedurális köztársaság és a „tehermentes én” In: Huoranszki Ferenc (szerk.): Modern politikai filozófia. Osiris, Bp., 1997

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.29. 20:23:03

@Alfőmérnök:

"Ide írom, mert a vincentről kitiltottak." --- írod.

Dúl a liberálbolseviki vitakultúra!:-D

gyalog.galopp 2013.07.30. 07:42:50

@Alfőmérnök:

Már az első kérdés eleve rossz, mert alapjaiban kérdőjelezi meg a ma uralkodó, liberálisnak nevezett eszményképet. A többi kérdés ennek csupán részletezése, magyarázata, ettől függetlenül a kérdés időszerű. A liberalizmus hatalom átvétele társadalmi, gazdasági szükségszerűség volt, mivel a feudális arisztokrácia már nem tudta ellátni a feladatát. ( de ez már túlrágott csont).

A liberalizmus most ugyanúgy nem tud mit kezdeni a maga által megteremtett globalizált világgal, ennek a világnak a feltörekvő gazdasági potenciáljával, mint ahogy az arisztokrácia nem tudott mit kezdeni a liberális nagypolgársággal. A hatalom csúcsán működik az összefonódás, de a társadalmak mind szélesebb rétegeiben nő az elégedetlenség északon és délen, keleten, nyugaton egyaránt.

Ami az utolsó kérdést illeti a liberalizmusnak is meg van a maga szakralitása, ez pedig a jog. A vallás valamikor a hatalom gyakorlás egyik eszköze volt, ma ugyanezt a szerepet a jogalkotás és a jogszolgáltatás tölti be. ( lásd, emberjogizmus, valamilyen jog primátusa, láthatatlan alkotmány, stb)
A jog szakralitása ott kezdődik, amikor és ahogy a jogforrást hitelesítik, pl ráció, természetjog.
A végeredmény elég bizarr, most pl. a homofóbia a középkori boszorkány üldözéssé kezd fajulni.

gyalog.galopp 2013.07.30. 08:07:56

@gyalog.galopp:

"homofóbia a középkori boszorkány üldözéssé kezd fajulni. "
Pontosabban a homofóbia elleni harc boszorkányüldözéssé kezd fajulni.
Egyébként a vallás, pontosabban a papság akkor kezdett veszíteni a hatalmából.

calabria007 (törölt) 2013.07.30. 09:54:23

@gyalog.galopp:

a klasszikus liberalizmusnak jóformán semmi köze sincs a mai "liberálisokhoz" (akik gyakorlatilag szocialisták)

ez számodra is egyértelmű lesz ha beleolvasol az alábbi könyvbe

mises.org/books/bastiat1.pdf

gyalog.galopp 2013.07.30. 10:14:21

@calabria007:

Én nem a liberalizmus saját meghatározásaival kívántam foglalkozni, hanem egy folyamattal. A lényeg maga a folyamat, hogy ebben a folyamatban ki mikor, milyen elnevezéssel illeti magát, vagy másokat, számomra másodlagos. De elismerem, van akinek ez a fontos.

Ha egy uralkodó réteg hatalma, tekintélye megrendül önmaga paródiája lesz és a hatalma megtartása érdekében hozott intézkedései csak a bukását siettetik.

calabria007 (törölt) 2013.07.30. 10:15:35

@Counter:

visszanézve a vitátokat, mintha összemosódtak volna az alapvető szabadságjogok (un. negatív jog), a szociális jogokkal (pozitív jog)

a klasszikus liberalizmus csak alapvető szabadságjogokban (azaz negatív jogokban) gondolkodott...

az un. szociális jogokat élből elutasították

calabria007 (törölt) 2013.07.30. 10:18:24

@gyalog.galopp:

azzal a folyamattal amelyben a szavak elveszítik az eredeti értelmüket?

ez lenne az Orwell-i "newspeak"?:)

gyalog.galopp 2013.07.30. 10:33:07

@calabria007:

Ha elfogadjuk, hogy a világ változik, akkor vagy folyamatosan cserélgetjük a fogalmainkat, vagy folyamatosan átértelmezzük.
Esetleg tudsz harmadik megoldást?

Mellesleg , mond neked valamit a " mcdonaldizáció" kifejezés?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.07.30. 13:34:42

@Alfőmérnök: Lukács egy bolsevik zsidó volt. A világot bolsevik zsidók irányítják. Hogy ők kit ismernek és kedvelnek, az az emberi faj számára mellékes, mert ők nem tartoznak az emberi fajhoz.

vantaan 2013.07.30. 15:12:12

@Mr Falafel: Én egyáltalán nem hiszem ,hogy a zsidók az Isteni fajhoz tartoznának! Igenis az EMBERI fajhoz tartoznak!

calabria007 (törölt) 2013.07.30. 16:18:35

@gyalog.galopp:

ez nem átértelmezés, ez az eredeti fogalom kiüresítése

az alapvető szabadságjogok és a szociális jogok meglehetősen antagonisztikus viszonyban vannak egymással

gyalog.galopp 2013.07.30. 17:12:59

@calabria007:

Ha már a liberális szónál, mint fogalomnál tartunk, ennek ma nálunk elég sok értelmezése van nemcsak jelzővel, hanem jelző nélkül is, mi több van aki jelzőnek használja. A történeti hűség szempontjából természetesen neked igazad van, egy kétszáz évvel ezelőtti liberálisnak semmi köze egy maihoz.
( a fogalmi káosz egyébként általános, általában több energiát ölünk egy fogalom általunk helyesnek vélt meghatározásába, mint a fogalomhoz kötődő probléma megvitatásába)

Leegyszerűsítve, én arra utaltam, hogy a történelem ismétli önmagát, legfeléjebb ezeket a jelenségeket változásokat a különböző korokban más-más kifejezésekkel , fogalmakkal írjuk le.

A tömegek soha , sehol nem az izmusokkal foglalkoznak, hanem a saját érdekeikkel, amikor a politikai hatalom nem tudja kielégíteni az igényeiket, érdekeiket, akkor csere van.
A bármilyen színű, rendű hatalom viselkedésében is évezredes törvényszerűségek vannak. Minden hatalom a végsőkig ragaszkodik azokhoz az eszmékhez, fogalmakhoz, amely hatalomra segítette őt. Így van ez a ma liberálisnak nevezett ( de nem az) hatalommal is.

calabria007 (törölt) 2013.07.30. 23:32:32

@gyalog.galopp:

A klasszikus liberalizmus éjjeliőr államról és egyéni szabadságjogokról szólt. Furcsa mód ma senki sem ragaszkodik ezekhez az eszmékhez, ill. az ehhez kapcsolódó fogalmakhoz.

gyalog.galopp 2013.07.31. 11:00:09

@calabria007:

Az, hogy nem ragaszkodik hozzá az érthető, hiszen egy hatalom sem annyira hülye, hogy a megszerzett hatalmat csak úgy kiengedje a kezéből. Márpedig az éjjeliőr funkció és a sok szabad egyén kezelhetetlen a hatalom szempontjából, ezért ezek az eszmék csak hivatkozási alapként szolgálhatnak. (Lásd pl. SZDSZ )

De ne menjünk messzire, Ludassy a interjúben az emberi jogok primátusát emlegette a nemzeti ( legyen= állami :)) szuverenitással szemben.
Tehát az eszmék hivatkozás szintjén megjelennek , de itt meg is rekedtek, a gyakorlattal köszönő viszonyban sem állnak. Ember legyen, aki ebből a katyvaszból ki tud hozni valami értelmeset.

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 14:05:29

@gyalog.galopp:

még most sem világos, hogy alapvető szabadságjogokról vagy pedig szociális jogokról van e szó az "emberi jogok" címszó alatt

gyanítom, hogy a másodikra van kihegyezve a történet...

annak pedig semmi köze sincsen a klasszikus liberalizmus által képviselt értékekhez...

Alfőmérnök 2013.07.31. 20:17:38

@gyalog.galopp: Én nem vagyok modernitás-ellenes, de nem nézem alapból hülyének azokat, akik az egészet egy elcseszett projectnek tartják. Ha nagy léptékben gondolkodunk, a modernizmus eddig egy elég kis hangyafasznyi epizódja az emberiség történelmének. És elég cinikusnak kell lenni ahhoz, hogy egyértelműen sikeresnek értékeljük. (Nagy léptéknek tartom mondjuk az első civilizációk kialakulásától a Nap kihűléséig tartó időszakot.)

Alfőmérnök 2013.07.31. 20:23:04

@Mr Falafel: " A világot bolsevik zsidók irányítják. "

Ja, mint pl. Loxon. :)