Kommentszűrés
’13 júl
16
09:11

Újmagyar Stonehenge: a Szentföld Templom

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

DSC_9522b.JPG

Nyilván mindenki ismeri Stonehenge-et, a sokezer éves, rejtélyes kőkört az angliai pusztákon, aminek eredetére és céljaira máig nincs magyarázat, így a druidáktól az ufókig bármilyen megfejtésről lehet bombasztikus dokumentumfilmeket forgatni a History-ra meg a Discovery-re. A kő marad, a kő marad – ahogy a vasbeton is, így nem lennénk meglepve, ha valamikor az ötezres években fejvakargatva állnának majd a köbükik a Hűvösvölgyben a Magyar Szentföld Templom kör alaprajzú romjai fölött. Szinte rom az már most is, hiszen soha nem készült el, cserébe viszont a komplett huszadik századi történelem belesűrűsödik az eldugott objektumba.

Lusta nyári napon indulunk el a Hosszúlépés városjáró csoportjával: a véletlenszerűen összeverődött kis társaságunkban még szocialista exminiszter is velünk zarándokol a Horthy-korszakban megszületett, aztán úgy hagyott templommaradványhoz. Csendes budai utcán, pár hangulatos régi villa között érünk oda egy elsőre retró téeszbejáratnak tűnő, ütött-kopott vaskapuhoz. A telkek és fák közé szorult épület felső részére pillantva viszont már látjuk, hogy nem akármilyen szerkezettel van dolgunk: ovális alakban fut körbe a fal és az oszlopsor. Megérkeztünk a Magyar Szentföld Templomhoz.

Az épület sztorija sűrítve mutatja be az előző század közepének bonyolult magyarországi történelmét. Miután itthon is egyre erősödött a Szentföld mozgalom, amely az akkori Palesztina keresztény emlék- és zarándokhelyeinek ápolására, gondozására koncentrált; a ferencesek úgy döntöttek, templomit is szentelnének a mozgalom céljaira. A ferencesek Szentföld-felelőse Majsai János Mór, egy meglehetősen konzervatív szerzetes volt, aki 1937-ben, a Horthy-korszak őszén a Bauhaus egyik legfontosabb hazai képviselőjét, Molnár Farkas építészt kereste meg a templom építésének tervével. A Horthy-korszakban legfeljebb csak tűrt modernista törekvéseket képviselő Molnár és a szerzetes Majsai kemény szellemi és tervezési játszmákat folytattak egymással, mire megszületett a leghagyományosabb szentföldi templomépítészeti formákat és a Bauhaus-törekvéseket egyszerre képviselő templom terve. Az ovális alaprajzú templom oszlopsorral is övezett belső terét hatalmas kupolával fedte volna be az építész.

A grandiózus építkezés el is indult, de a világháború miatt félbeszakadtak a munkálatok, Molnár Farkas pedig egy repesz áldozata lett az ostrom idején. Bár '45 után nagyon lassan tovább folyt az építkezés, az épületet '49-ben államosították, a ferenceseket pedig elhurcolták. A templom továbbépítése tehát lehetetlenné vált. A félkész épület traktortárolóként, ipari tanulók lakhelyeként és koncerthelyszínként is szolgált, majd hetvenes években a Fővárosi Levéltár egyik raktárát alakították ki benne. A kápolnák és oldalépületek terében kazánokat, mosdókat, irodákat és raktárhelyiségeket alakítottak ki, csonkolva a már meglévő értékesebb részeket is. 

DSC_9442.JPG

DSC_9511.JPG

DSC_9503.JPG

DSC_9470.JPG

DSC_9501.JPG

DSC_9482.JPG

DSC_9484.JPG

DSC_9496.JPG

DSC_9455.JPG

DSC_9460.JPG

DSC_9456.JPG

DSC_9458.JPG

DSC_9487.JPG

DSC_9479.JPG

DSC_9485.JPG

DSC_9510.JPG

DSC_9526.JPG

DSC_9522.JPG

A levéltár 2004-ig használta az épületet, ami így közel egy évtizede várja, hogy valami megoldást találjanak sorsára. A kerület, a főváros, a műemlékesek, az örökségvédelem egymás közötti játszmája csak nehezítette a szomorú állapotba került templomépület helyzetének megoldását. Egyszer talán urnatemető lesz belőle, de még ez is csak egy kósza ötlet. Addig is – ahogy a Hosszúlépés városjárói is teszik – marad a hanyatlást dokumentáló bóklászás a keresztény és a modernista víziók különös elegyében, a rá rakódó, megvalósult szocializmus jelei között. Félkész építmény félkész törekvések romjain. Helló, magyar huszadik és huszonegyedik század!

Címkék: kultúra történelem építészet kereszténység Budapest Buda Bauhaus Hűvösvölgy Magyar Szentföld Templom

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr525405976

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan csináljunk rizsföldből turistaparadicsomot? 2013.07.16. 14:06:22

A recept igazán egyszerű: végy pár ezer szorgalmas kezet, futballpálya méretű rizsföldet, kodaimai és tsugaru rizspalántákat, és alkoss valami lenyűgözőt. Bármerre is járunk a nagyvilágban, feledhetetlennek és lélegzetelállítónak ígért turista att...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem_tudod_a_neved? 2013.07.16. 12:46:23

"Lusta nyári napon indulunk el a Hosszúlépés városjáró csoportjával:"

És itt egy másik is:
www.facebook.com/longsteptheband

jan 2013.07.16. 21:11:42

"Egyszer talán urnatemető lesz belőle, de még ez is csak egy kósza ötlet."

Priceless ez a mondat. Eleg gyatra vegkifejlet lenne az urnatemeto, de aztan kiderul, hogy meg ez se biztos, hogy osszejon.

Amugy az urnatemeto nagy uzlet, uj templomok epitesenel komoly szerepe van az epitkezes finanszirozasaban.Ahogy egy budai, urnatemetos uj templom plebanosa mondta Szent Pallal: "Nekem az elet Krisztus, es a halal nyereseg.";) Elnezest a frivolitasert...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.07.16. 21:27:52

@mr.joshua: ne felejtsd el a játszótéri földbe ásott traktorgumikat, a napsugaras ablak-börtönrácsokat, a kerítésoszlop tetején betonból kiöntött, csúcsára állított kockákat, valamint a házfalra tükörből-csempéből ügyesen elhelyezett modern kompozíciót, a hullámpalát, a lötyögő aluminium kilincseket, a rigliket, lakatokat, szögesdrótokat és egyéb szocreál iszonyatokat sem.

Tehetetlen Dodó 2013.07.16. 21:36:48

@Wind Callman tér: Na, a tükörcsempés házon való diszkrét mosolyból életre szóló harag lett egy távoli rokonunkkal...

Tehetetlen Dodó 2013.07.16. 21:38:57

@Wind Callman tér: No és a színes neoncsőből fabrikált virágtámasz, az kutya?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.16. 23:19:02

Ez egy nagy baromság: " Majsai János Mór, egy meglehetősen konzervatív szerzetes volt, aki 1937-ben, a Horthy-korszak őszén a Bauhaus egyik legfontosabb hazai képviselőjét, Molnár Farkas építészt kereste meg a templom építésének tervével."

Egy nem meglehetősen, hanem csak egy kicsit is konzervatív ember, ha pap, ha nem, nem a Bauhaus bolsevik álépítészeit kereste volna meg bármilyen építmény tervével. De temploméval aztán végképp nem.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.07.17. 00:51:41

@ArmaGedeon: "...Egy nem meglehetősen, hanem csak egy kicsit is konzervatív ember..."

Kérdés, mennyire volt konzervatív korszaka az a katolikus egyháznak? Elég sok korabeli építkezésük modernista:

www.varosmajoriplebania.hu/

pasaret.ofm.hu/

www.hitvallas.hu/index.php?t=r&r=10&c=949

Egy hasonló készült itt is, csak nem sikerült befejezni.
Ez volt akkor a trend és a katolikus progresszió . )
Ezen, az Eucharisztikus Világkongresszuson készült felvételen is ott a háttérben a két modernista torony. Ennyire volt "tűrt" ez a stílus a Horthy-korszakban :

egykor.hu/images/2010/original/budapest-xiv-kerulet-hosok-teren-az-eucharisztikus-vilagkongresszus-_2.jpg

S=klogW 2013.07.17. 03:57:27

@gloire: ez is csak Horthyék naiv alkalmatlanságát - vagy épp komprádorságát - igazolja

amellett is, hogy 45 után dicsőség sőt hitelesség, megbízhatóság dolga volt kommunista körökben horthy börtönt megjártnak lenni (értsd: akár "utólag" is (: ), ennek ellenére nagy komcsijaink sokan tényleg megjárták és mégis életben maradtak (sőt, így biztonságban vészelték át a háborút, míg odakint hullottak az emberek)

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 07:24:59

@ArmaGedeon: Szörnyű, a sörfözés megcsúfolása.
Épp múltkor, régi újságokat kihajigálván akadt a kezembe egy évtizedes konyha-újság példány, amely még nyugaton terjedő újdonságként említi az ízesített radlereket - mára ez a gusztustalanság is rohamosan terjed nálunk.
Én mindenesetre maradok a jó öreg pilseninél.

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 07:29:05

@gloire: A városmajori templom legnagyobb értéke az Aba-Novák-féle belső. Gyerekkoromban nagyon szerettem silabizálni a széles szalagokra írt feliratokat - sosem unatkoztam.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 08:31:43

@Tehetetlen Dodó: Azt is ilyen multi gyártja, ne gondold, hogy pont a pilseni neve fogja a karvalyokat visszariasztani a minőségrontástól. Maradnak a minisörfőzdék, vagy akinek kedve van hozzá, próbáljon otthon sört főzni.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 08:45:40

@gloire: Persze, az egyházban már javában ott rágtak azok a progresszívek, akik a háború után levezényelték a II. vatikáni zsinatot is. Hogy a Horthy-korszakban "megtűrt" lett volna a modernizmus, azzal is marhaságot írt RG, a háború előtt már nem is igen épült más, és nemcsak a magánszektorban, hanem az államiban sem, pl. ekkori az országgxúlés Fehér Háza és ha jól rémlik, ilyen stílusban tervezték az új Honvédelmi Minisztériumot. Amelynek sok köze volt a leendő Sztálinváros építéséhez, csak akkor még más néven, gondolom, egy az egyben aBauhaus stílusában tervezték már akkor.
Hol álltak azok a tornyok a Városligetben? Valami gipszkarton-elődből készültek??? Mindenesetre jól cáfolja az ilyen RG-féle közhelyes tévhiteket. A mindenkori elitek könnyen korrumpálhatók bármilyen romboló divat befogadására.

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 09:14:32

@ArmaGedeon: Akkor elárulom neked, hogy a csehek a Prazdrojt nem adták el egyik multi-sörláncnak sem (ellentétben például a Budweiserrel) - volt ennyi eszük.
Minőségromlást nem észleltem az elmúlt kábé 35 során - azóta vagyok a Prazdroj rendszeres fogyasztója.

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 09:18:57

@ArmaGedeon: Nézegetem a képeket - ha befejezték volna, pont olyan lenne, mint a MOM-kultúrház.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 09:29:41

@Tehetetlen Dodó: A 7-8. kép akármelyik lepukkant gyár épületében készülhetett volna.
A témához egy jó kiinduló cikk:

zeta.math.utsa.edu/~yxk833/antiarchitecture.html

Nikos A. Salingaros: Anti-architecture and Religion.

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 09:41:18

@ArmaGedeon: Az ilyen látszóbetonos megoldás tényleg ipari épületbe való - bár én nem értek a művészethez, de majd jön valami esztéta és alaposan megmagyarázza, hogy miért is való ez egy templomba.

S=klogW 2013.07.17. 09:55:19

@ArmaGedeon: @Tehetetlen Dodó: @gloire:

már megint a magyarnak sír a leghangosabban a szája: kaphattak volna ilyet is, ha lebombázzák, a szent istvánt, esztergomot, veszprémet, győrt, pécset, kalocsát, egert

en.wikipedia.org/wiki/St._Mary%27s_Cathedral,_Tokyo

lehet itt mást mint fekete misét tartani?

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 10:02:31

@S=klogW: Hinnye, a szűzmáriáját neki!

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 10:04:06

@S=klogW: Én csak egy elővárosi, művészetileg képzetlen tahó vagyok, ezért lehet, hogy nekem a komcsik által felrobbantott Regnum jobban tetszett.

S=klogW 2013.07.17. 10:22:04

@Tehetetlen Dodó: annyit írjunk jóvá a japóknak, hogy amióta elpukkantották fejük felett a két gombafelhőt, azóta náluk magában az alkotási szellemi folyamatában ott van a pusztulás/pusztítás:
pl. az anime műfajában, ami kifejezetten háború utáni műfaj, alig van olyan ismertebb alkotás, amiben ne lenne jelen ember előidézett pusztulás, akár a természettel/környezettel szemben, akár az ember saját emberi mivoltának elpusztítása formájában

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 10:22:05

@S=klogW: Nem lehet. Makovecz foroghat a sírjában, hogy ő csak próbálkozott, próbálkozott, a ferdeszeműek meg megcsinálták! :-)

Messze nem ilyen sikeres a Gonosz szolgálatában, de templomépítészetnek épp elég ocsmány ez a los angelesi:

www.crisismagazine.com/2012/fashion-and-design-ideology-in-sacred-architecture-a-review-of-the-cathedral-of-our-lady-of-the-angels

JohnnyLillibrogida 2013.07.17. 10:23:58

A 90-es években jártam többször a levéltárban. Kis bunkerszerű kutatószobájában olvasgattam többek között a népbírósági perek anyagait.
Ha valakit érdekel a kor építészete érdemes a Napraforgó utcai kísérleti lakótelepen végig sétálni. Budai bauhaus rulez!

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 10:24:27

@S=klogW: a legvadabb szexuális perverziók iparágában is ők a nagyhatalom. Bár ennek álljtólag van gyökere az ősi kultúrájukban is, másrészt ott is nagyon népszerűek a konteók, hogy Az Utolsó Szamurájban is látott ifjú császárt kicserélték az illuminátusok és azóta ők uralják az országot... :-)
Egy másik, Izraelben is mnépszerű konteó szerint az ókorban a Tíz Elveszett Törzs egy része eljutott Japánba és a Sintó vallás egy burkolt judaizmus... :-)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 10:25:40

@S=klogW: Feltünntethetlek társszerzőként a Makovecz-űző blogomon e szép példány közzétételénél?

S=klogW 2013.07.17. 10:25:55

@Tehetetlen Dodó: érdekes, hogy ugyanaz a félhomály ebben a belső térben mennyire más érzelmi töltetű - no perzse, nem katolikus templomépítészetben (meg egyáltalán: nem katolicizmusban, kereszténységben) vannak évszázados hagyományai a japánoknak

S=klogW 2013.07.17. 10:30:43

@ArmaGedeon:

igazán megtisztelő, de ez csak egy wikitalálat, abszolút publikus és még a cikket sem én írtam. aki egy kicsit jobban ismeri/kedveli az építészetet, annak a látszóbeton + templom témájú diskurzusban ez rögtön beugrik. talán mondhatom Kenzo Tange és a wakoló wikistaközösség nevében is, hogy használja egészséggel.

:)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 11:09:06

@S=klogW: A templom orgonájáról is a Gonoszra asszociálok:
figure-ground.com/st_mary/0013/

Más kérdés, hogy tudnak több fényt is ráadni:
figure-ground.com/st_mary/0016/

De mindenképpen pokoli építmény. A japán háttérelit talán végig tudta a háború alatt, hogy a harci feladata szarrá bombáztatni a rábízott tartományt. De maradhatnak a helyükön (akárcsak a Hitlert pénzelő német nagytőkések és főleg a new yorkiak...) és küldhetik az ifjú kiválasztott épjtészeiket a Bauhaushoz tanulni.

S=klogW 2013.07.17. 11:21:01

@ArmaGedeon: úgy emlékszem már a jósdán is előkerült:

en.wikipedia.org/wiki/The_Dream_of_the_Fisherman%27s_Wife

persze ez is már egy 19. századi (bár nem végi, hanem elei) termék, nem az igazi feudális japán idejéből származik

en.wikipedia.org/wiki/Shunga

megjegyezném, hogy a szócikkben alaposan elmossák az időmegjelölést annyival, hogy az Edo-korban "The style reached its apex in the Edo period (1603 to 1867)." És ott van az is, hogy a központi hatalom küzdött ellene. Persze a központi hatalom ott is érdekesen működött: a keresztény hitre tért japánokat levágták a kereskedőkkel meg lepaktáltak végül.

en.wikipedia.org/wiki/Shimabara_Rebellion

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 12:11:13

@ArmaGedeon: Hehe, bevásárlóközpont - a mai kor temploma.

S=klogW 2013.07.17. 12:25:18

@Tehetetlen Dodó: volt alkalmam megfordulni építészkonferencián, ott adott elő kínában dolgozó magyar építész:
egyrész elképesztőarányok vannak kínában, ott egy megyeszékhely akkora mint budapest
másrészt a kínai kereszténység ill. katolikusként számontartott egyház elég furcsa státuszban van, mindenesetre templomot csak úgy lehet építeni, ha egyéb közösségi funkciónak is helyt ad az épület, ez pedig jellemzően a bevásárlóközpont, pl. hogy a földszinten üzletek és az emeleten van a szakrális funkció

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 12:38:31

@S=klogW: KAtowicében egy rekultivált bánya helyén egy nagy bevásárlóközpont területén működik egy kat. kápolna egy meghagyott régi épületben. Bjrálták az egyházat, az azzal védekezett, hogy így olyanokhoz is eljuthat, akik inkább bevásárolni járnak... :-)

S=klogW 2013.07.17. 12:42:14

@ArmaGedeon: nem mindegy hogy a templom megy a piactérre vagy a piacteret (k)öltöztetik templomba

más:
nézze csak mit linkelt itt alfi nemrég egy másik posztban
en.wikipedia.org/wiki/Shimabara_Rebellion

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 12:48:34

@S=klogW: No, arrafelé is sokat változott a világ.
Épp valamelyik nap láttam a tévében egy filmecskét Kunmingről - 28 évvel ezelőtt kicsit másképp nézett ki.

Remélem, az ötezer éves kínai birodalmi hagyományra épülő kultúra túl fogja élni a globalista modernizmus beszivárgását - ha nem, jaj lesz nekik, de nekünk is.

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 12:49:31

@S=klogW: És kötélből ostort fonván kihajtá őket a templomból.

S=klogW 2013.07.17. 12:58:30

@ArmaGedeon: @S=klogW: elrontottam a linket:

www.waldorfcritics.org/

@Tehetetlen Dodó: a legvalószínűbben úgy "éli túl", hogy saját maga válik globalista birodalommá
statisztikailag mindnyájunk szűkebb családjában van 1-2 kínai :)

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 13:12:10

@S=klogW: Régi vicc:
Azt mondják, ma a világon minden ötödik ember kínai. Mi öten vagyunk a családban, apu, anyu, én, a Sanyi meg a kis Vu Ping.
Tehát valamelyikünk kínai.
Én azt hiszem, a Sanyi az.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 13:19:55

@S=klogW: Ismerem, az ördögűzőn már tárgyaltuk. "Waldorf Üldözötteinek Szövetsége" :-)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 13:36:28

@S=klogW: Igen, mások is linkelik. Az igazán érdekes dolgokat nem tennék közzé saját maguk az oldalukon... Eleve nem ezek a fickók ma az érdekesek.

Tehetetlen Dodó 2013.07.17. 17:01:53

@S=klogW: Meg az orvosos viccről is:

- Jóember! Már harmadik hónapja kezelem magát sárgaság ellen és csak most mondja, hogy kínai?!

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.07.17. 18:52:46

@ArmaGedeon: @gloire: a korai modern magyar templomépítészetre messze nem a Bauhaus, hanem elsősorban a korszak itáliai építészeti előképei voltak hatással a Bethlen-korszakban beinduló, majd később kiteljesedő olasz-magyar kapcsolatok révén. Az államilag is támogatott kulturális kapcsolatok következtében építészeink és építész hallgatóink jelentős számban nem is a weimari köztársaságban, hanem elsősorban Olaszországban tanulmányozták a kortárs építészetet, hallgattak egyetemi kurzusokat, dolgoztak ottani irodákban stb stb.

Ha például jobban megnézitek a Rimanóczy-féle Pasaréti téri ferences templomot és rendházat, rögtön feltűnik, hogy a háromhajós bazilikális elrendezés, az áttört vasbeton mennyezet és a templomtértől különálló harangtorony formai és alaprajzi elemeiben egyértelmű utalásokat mutat a trecento templomépítészettel, amely viszont nagyban a korai keresztény bazilikális elrendezés korai reneszánsz megfelelője volt.

A korai magyar modernista templomépítészetről pedig általánosságban elmondható, hogy szinte egyetlen alternatívája volt a Wälder-féle neobarokk vonalnak, ami csak a harmincas évek végétől kezdett lazulni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.07.17. 20:55:15

@tauglich: Én ezt tudom, nem is említettem a Bauhaust, ezért fogalmaztam úgy, hogy modernista. Erre a mondatra reagáltam egyébként: "A Horthy-korszakban legfeljebb csak tűrt modernista törekvéseket képviselő Molnár..." Nem csak az egyházi építkezések terén, de másutt is nagyszámban épültek akkor modern épületek. Az is egyértelmű, hogy az Eucharisztikus Világkongresszus díszletei nyilvánvalóan nem a tűrt kategóriába estek.

Magyarul, ahogy te is írod, tettenérhető a hatalmi reprezentációban a koncepcionális fordulat, egyértelműen politikai/külpolitikai áthallásokkal.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.17. 20:58:12

@tauglich: Te tényleg szóba állsz egy ilyen hulladékemberrel?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.17. 21:26:13

@tauglich: Az itáliai minták látszanak, de az egész egy Bauhaus-mázban. A rombolásnak csak egy átmeneti fázisa volt, eleinte a modernisták még nem mertek és nem is tudtak annyira radikálisan rombolni, mint később.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.07.17. 21:36:01

@gloire: tudom, hogy tudod, csak mivel te is reagáltál AG ezen kommentjére, hát bekapcsoltalak.
Amúgy tény, hogy a harmincas-negyvenes évek fordulóján állami és helyhatósági megrendelések sora tanúskodik középületek esetében is a funkcionális építészet létjogosultságáról, amelynek sajátosan magyar változatában például mindig jelen van - szemben a Bauhaus törekvésekkel - a reprezentáció. A modern és funkcionális építészet Bauhaussal történő állandó azonosítása (nem neked mondom! :) pedig teljesen téves következtetésekre ad okot, ezért is teszem többnyire szóvá.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.07.17. 21:48:41

@ArmaGedeon: én sokkal inkább a letisztultságnak azon szándékait vélem felfedezni például a pasaréti templom esetében, ami az érett reneszánsz és főként a barokk idején nemritkán a szemfényvesztés szintjére alacsonyította a szakrális építészetet. A pasaréti ferencesek pedig igen jól ráéreztek, hogy ha már kortárs törekvések, hová is nyúljanak vissza saját épülő templomuk esetében.

@ALFI: nézd, engem az egykori jósdás, majd itt folytatódó konfliktusaitok többnyire hidegen hagynak, nem is követtem azokat. Ha csak véletlenül olvasás közben bele nem botlottam. A helyzet jelenleg úgy áll, hogy adott esetben veled és glore-ral is teljesen jól el tudok kommunikálni.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.07.17. 21:54:15

@tauglich: ami az érett reneszánsz és főként a barokk idején nemritkán a szemfényvesztés szintjére alacsonyította a szakrális építészetet -- amivel szemben az érett reneszánsz és főként a barokk nemritkán a szemfényvesztés szintjére alacsonyította a szakrális építészetet.

ü
tauglich

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.17. 21:59:07

@tauglich: Ha követted volna, akkor szerintem nyilvánvaló lenne számodra is, hogy egy szarkupaccal kommunikálsz. Ez nem baj, én is szoktam szarkupacokkal kommunikálni, persze leginkább úgy, ahogy megérdemlik. Ha te egy selejtes sejthalmazt emberként kezelsz, a te dolgod, én nem szólok bele, bizonyos szempontból méltányolható hozzáállás.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.17. 22:49:04

@Bell & Sebastian: Én azt hallgatnám meg, hogyan hörögsz, mikor megdöglesz a Zyklon-B gáztól. Vagy hogyan dadogsz, mikor szélütést kapsz, féreg.

S=klogW 2013.07.17. 22:49:41

@ArmaGedeon: az amerikai kontinens kultúrája úgy ahogy van egy borzalom, de hát Anchoragetól Punta Arenasig egy merő jakobinus machináció az egész

S=klogW 2013.07.17. 22:54:47

@ALFI: alfi ez nem volt egy épelméjű komment

S=klogW 2013.07.17. 22:56:32

@tauglich: magának sztónhendzs való, az ottani vallással egyetemben

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.17. 22:56:40

@S=klogW: Csak olyan dolgokat kívántam nekik, amit ők nekem. (Ha érdekli, visszakeresem.)

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.17. 22:59:21

@S=klogW: Loxon · konzervativok.blogspot.com 2011.04.08. 00:50:02
@gloire: „Szóval nem ártana egy kis blogevolúció, hamár a tudatos nemesítés kivan lőve.”

De ahhoz természetes szelekció kell, mint Alfie mondja.

gloire · delphoijosda.blog.hu/ 2011.04.08. 00:54:51
@Loxon: A szélütésre gondol? Bízzunk benne...

gloire · delphoijosda.blog.hu/ 2011.04.08. 01:13:39
@Loxon: Az attól függ kinek. Tehát, hogy az evolúció melyik fokán áll a delikvens. Mert például egy kullancs esetében, amit a bejáró macskánk nyakából szedek ki, még csak a gutaütésre sem kell várni, elintézi azt az én természetem szelekciója."

Bell & Sebastian 2013.07.17. 23:00:42

@S=klogW: Csak levertem a szemüvegét, így évődünk.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.17. 23:00:57

@ALFI: " Bell & Sebastian 2011.11.16. 23:09:26
@Alfőmérnök: Inkább gyógyszer érdekelne? A csehek még gyártanak Zyklon B -t, az kiváltja az összeset, amit szedned kell. "

S=klogW 2013.07.17. 23:03:46

@ALFI: értem. ezek sem voltak szép kommentek, de ezekre ha ott akkro reagál hasonló stílusban, akkor oké, de nem oké 2 évvel később elővenni ürügyként

S=klogW 2013.07.17. 23:13:07

@Bell & Sebastian: miért piszkálja? neki az ilyen megjegyzések korántsem szórakozás. nem véletlenül reagál rájuk túlzóan.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.17. 23:19:56

@S=klogW: Gloire a vascsőre véletlenül reagált túlzóan, ostoba korcs?

S=klogW 2013.07.17. 23:22:48

@ALFI: nem tudom ezt mire érti, de maga is mit keménykedik?

Bell & Sebastian 2013.07.17. 23:27:00

@S=klogW: Csak teszteltem rajta az elméletemet és bejött.

(Ha maga alapfokon vegyészkedett, akkor nagyon jól tudja, hogy _úgy_ nem működhetett a dolog. Még a gyakorlatban is akadt pár amcsi gyökér, aki kipróbálta és... mindenki legnagyobb bánatára - túlélték. Ha működne, már nem lehetne kapni, ugyanis csak tetvekre hatásos, nagy töménységben erősen robbanásveszélyes.)

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.17. 23:30:03

@S=klogW: Nem érted, mert buta vagy.
B&S meg egy ostoba neonáci. A Zyklon-B-vel lehet embert ölni, szerinte nem, de örülne neki, ha lehetne. (Holokauszt nem volt, de jó lenne, ha lett volna.)

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.17. 23:31:46

@Bell & Sebastian: Magadon is kipróbálnád, tudatlan féreg?

S=klogW 2013.07.17. 23:35:45

@Bell & Sebastian: hagyjuk ezt, jó? amikor kemotoxot ajánlgatnak valakinek, akkor sem a kémiatudását akarják tesztelni

S=klogW 2013.07.17. 23:37:50

@ALFI: hogy mivel lehet ölni sokmindentől függ: ha elszív két szál cigit nem sok baja lesz tőle, de ha ebből a két szál cigiből teát főz és megissza, simán elpakol

Bell & Sebastian 2013.07.17. 23:38:14

@ALFI: Háát, nem sütjük bele a marcipánba, az szentigaz.

Bell & Sebastian 2013.07.17. 23:40:39

@S=klogW: Melyik alteregójának tettem ezt a visszautasíthatatlan ajánlatot? Már annyian van, hogy összekeverem magát magával.

S=klogW 2013.07.17. 23:45:43

@Bell & Sebastian: jelezném, általános alanyt használtam, és nem burkolt célozgatásként

Bell & Sebastian 2013.07.17. 23:50:20

@S=klogW: Jelezném, ha bele is megyek a játékba, azért ne essen túlzásokba, kevesebb a gyengeelméjű, mint azt feltételezi. Megdolgozott a szárnyaiért, hogy finom maradjak.

S=klogW 2013.07.18. 00:01:40

@Bell & Sebastian: Nem tudom, jelen szituban milyen játékra gondol. Elég régóta ezen a niken kommentelek. Milyen "szárnyak"? Amit a jósdától kaptam egy irányba? Tudhatja jól, hogy nem igyekszem visszasírni magam.

Bell & Sebastian 2013.07.18. 00:35:08

@S=klogW: Nem állhat egyszerre a Logosz és a Vádló oldalán. Vagyok, aki vagyok.

S=klogW 2013.07.18. 00:56:53

@Bell & Sebastian: kit vádoltam én?

Bell & Sebastian 2013.07.18. 23:08:45

"... A sátán a vádló, tagadó, mert célja, hogy az embert is abba a kárhozatba vigye, melyet ő szabad akarattal választott; ennek érdekében Isten előtt vádolja és önmagához hasonlónak mondja az embert. ..."

S=klogW 2013.07.19. 01:08:09

@Bell & Sebastian: jaj, BuSsofőrbácsi, assisi hogy nem értem pedig maga nem érti: a kérdés arra vonatkozott, hogy ugyan mi közöm a vádlóhoz (az eredendő bűnön túl)

Bell & Sebastian 2013.07.19. 21:08:52

@S=klogW: Azt kérdezte, hogy kit vádolt? Senkit. A kérdése -attól függően, hogy milyen hangsúllyal mondja- úgy is érthető, hogy magára vette a vádlót, ezért gondoltam, hogy tisztázom, kit értettek rajta az ókori gö..., izé, izmaeliták.

Megfigyelték, hogy egyik-másik túlmozgásos amfóra folyton köpköd, válogatás nélkül mindenre és mindenkire. Ebből arra következtettek, hogy bizonyára démon szállta meg, hogy tartósan elment az esze és csak ocsmányságokat képes mondani.

A démon meg olyan alördög -féle, akinek parancsnoka a sátán.

(remélem kimerítő voltam annak érdekében, hogy legalább egyszer ebben a büdös életben ne értsen szántszándékkal félre)

S=klogW 2013.07.19. 21:44:11

@Bell & Sebastian: ""... A sátán a vádló, tagadó, mert célja, hogy az embert is abba a kárhozatba vigye, melyet ő szabad akarattal választott ..." "

mikor mélyebb diskurzusba bocsátkozunk mindig úgy érzem, hogy megpróbál bevinni az erdőbe

a köpködő amforákat lesz szíves Unterhauptingenieurnek magyarázni, hát nem?

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.19. 23:47:13

@Bell & Sebastian: Figyi, nyomorék! Egy értékelvű, értékközpontú társadalomban neked kuss lenne. Nem lenne jogod a nyilvánosság előtt szóhoz jutni. Nem mondom, hogy nekem ez tetszene, mert engem a korcs elmebetegek véleménye is érdekel, de örülj, hogy egy liberális demokráciában élsz, ahol neked is jogod van nyilvánosságra hozni a beteges, szánalmas nézeteidet!

Bell & Sebastian 2013.07.20. 10:21:15

@ALFI: Figyu kocsog, egyedül maradtál, hát ne ugass be taknyos létedre olyanoknak, akiknek elég impozáns a portfóliója a te gyengus filmecskéidhez képest!

Nem mintha ettől még nem lehetne igazad (ördögfattya, tájidegen, kertaljai turmix), csak hát ugye semmi sem téged igazol, mióta elment a másik féleszed is, cowboy.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.20. 10:38:24

@Bell & Sebastian: Nincsenek filmecskéim, nyomorék.
Úgyhogy buktad ezt is.

Bell & Sebastian 2013.07.20. 11:29:10

@ALFI: Legalább a látszatra ügyeljünk, mi? Ettől vagy te genyó, egy orbitális hazugság az egész léted.

Alfőmérnök 2013.07.20. 13:49:11

@Bell & Sebastian: "Téveszmék: A betegnek teljesen téves képe van az őt körülvevő világról, de meggyőződésében nem lehet megingatni. Itt említendő meg, hogy a skizofrén egyéneknek gyakran nincs betegségtudata, mert logikus magyarázatot vélnek felfedezni viselkedésükre, téveszméikre. Ezek azonban igen bizarr jellegűek, a realitástól nagyon távol állnak."
www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/skizofrenia/50

Alfőmérnök 2013.07.20. 16:31:15

@tauglich: Szerintem ilyet csak egy selejtes hulladékember tud kiötölni (és ebből a szempontból teljesen irreleváns, hogy valójában kinek gondol):

" gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.13. 23:02:05

@Loxon: helyében én kiraknék ide pár könyvajánlót, online könyváruházaktól, akár csak egy-egy érdekesebb klasszikus elég volna. Onnatól ez a blog - mivel reklámoz - üzleti tevékenységet folytatna. Simán be lehetne perelni téged hitelrontásért. A tárgyalásokon előbb-utóbb meg kéne jelenned, különben előállítanak. Egy jó ügyvéd végig viszi simán, bár a büntetés valószínüleg remémnytelen, de az inkongnitódnak vége lenne. Soha többet nem látnánk azt hiszem."

delphoijosda.blog.hu/2012/11/03/xxiv_786/fullcommentlist/1#c18292527

Bell & Sebastian 2013.07.20. 17:55:53

@Alfőmérnök: Mandinerből teljesen jogos, akkor voltam nagy marha, amikor magamra vettem a kivetítéseidet, de most már késő bánat.

Mert a zsidó / cigány skizóra harap, az nemcsak zsici skizó, hanem az is. Te vagy az élő példa a fajkeveredés hátulütőire, hiába a kiemelkedő intelligencia, ha nem párosul megfelelő éntudattal, ha úgy jobban tetszik, identitással. És a fenébe a polkorrekt beszéddel! ... AMF - Ki vagy te?

Mikor megismertünk örültél, hogy köszöntünk
Befogadtunk egyből, egy voltál közöttünk
De fejedbe szállt valami, nem az ész az biztos
Ellenünk fordultál más lett neked fontos

Azt hiszed okos vagy, mert elolvastál könyveket
Elszálltál magadtól, nagy arc lett belőled
Pár év alatt többet elértünk, mit Te meg nem fogsz soha!
Szánalmas vagy taknyos és nagyon ostoba!

Ki vagy te? Ki vagy te? Ki vagy te, te senki?
Elég volt belőled, helyre fogunk tenni!
Ki vagy te? Ki vagy te? Ki vagy te, te nulla?
Mit képzelsz magadról? Könnyen lehetsz hulla!

Te mit tudsz felmutatni, te mire vagy képes?
Te nézel le minket, te nyeretlen kétéves
A pelenka cserédre kérjed meg anyádat
Ki vagy te egyáltalán, miért jártatod a szádat?

Hány éves vagy öcsi? Mit játszod az eszed?
Mit gondolsz magadról te senkiházi gyerek?
Hogy képzeled azt, hogy a szádra veszel minket?
Minek hiszed magad, te semmire sem vitted!

Ki vagy te? Ki vagy te? Ki vagy te, egy nulla!
Ki vagy te? Ki vagy te? Ki vagy te, egy hulla!

Bell & Sebastian 2013.07.20. 17:58:43

mer, aki a ...
az nemcsak annak látszik, hanem ...

Alfőmérnök 2013.07.20. 18:06:54

@Bell & Sebastian: "Téveszmék: A betegnek teljesen téves képe van az őt körülvevő világról, de meggyőződésében nem lehet megingatni. Itt említendő meg, hogy a skizofrén egyéneknek gyakran nincs betegségtudata, mert logikus magyarázatot vélnek felfedezni viselkedésükre, téveszméikre. Ezek azonban igen bizarr jellegűek, a realitástól nagyon távol állnak."
www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/skizofrenia/50

Alfőmérnök 2013.07.20. 18:09:17

@Bell & Sebastian: És egy ostoba náci is vagy, természetesen.

bömböcz 2013.07.21. 14:59:37

@Alfőmérnök:
Kezdesz elhagyottpicsásodni...

Alfőmérnök 2013.07.22. 06:14:30

@bömböcz: Inkább legyek elhagyott picsa, mint ostoba, paranoiás náci.

Alfőmérnök 2013.07.25. 06:59:15

@tauglich: És ilyet is csak egy selejtes hulladékember ír:
" gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2013.01.19. 11:36:38
@Alfőmérnök: A személyazonosságodat a rendőrség fogja kikérni a szerkesztőségtől. Teljesen mindegy én mit gondolok róla, hogy ki vagy. Sajnálhatod egyébként, valóban, mert egy tehetségesnek indult ember karrierje törik derékba ezzel. Ha beindul az ügy címlapsztori leszel. Precedens ügy készül, sajtóval megtámogatva. "
mandiner.blog.hu/2013/01/12/kozossegi_elmeny_kozonseg_nelkul/fullcommentlist/1#c18838052

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.07.25. 07:19:24

@Alfőmérnök: szerintem szállj ki végre ebből az egész agyrémből, mert rettenetesen rá fogsz baszarintani, természetesen most már kizárólag csak önhibádból.

Alfőmérnök 2013.07.25. 07:51:01

@tauglich: Eléggé összeszarta magát ez a szánalmas kisember Falafeltől, úgyhogy nem hiszem, hogy feljelent.
Rozi és pamocska meg csak szórakázik.