Kommentszűrés
’13 júl
13
08:01

A másik Balaton

Írta: kovacspe

balaton1.jpg

Tudta Ön, hogy van az országban egy másik Balaton nevű hely is a magyar tengeren kívül? De hol és hogyan és miért? Most megtudhatja.

Nincs könnyű dolga nálunk a figyelmetlen külföldi turistának, ha pusztán csak a modern technikára hagyatkozik a tájékozódásban. Hiszen könnyen úgy járhat, mint az a holland házaspár, akik Debrecenből nyugatra tartva az M3-ason betájolták a GPS-be a Balatont úti célnak. Némileg meglepődtek, amikor Füzesabonynál máris északra irányította őket az okos kütyü; de igazán akkor néztek nagyot, amikor közölte velük, szűk egy órányi hegyi túra után, hogy meg is érkeztek. Tó persze sehol nem volt, ellenben a bájos kis faluban mosolygó emberek tudatták velük, hogy ez is Balaton, csak ez „a másik”.

De hol is vagyunk? Ha Egert észak felé az Eger patak forrásának irányában hagyjuk el, akkor vadregényes tájra jutunk. A hegyek között felfelé kapaszkodó, időnként szerpentines út például Szarvaskőnél annyira összeszűkül, hogy nem csak Pyrker érsek borult be szekerével róla a patakba még a 19. században (és aztán építtetett legalább szekérnyi átjárót mérgében); hanem még a dicső Vörös Hadsereg is elakadt az Egri Csillagokból is ismert várba telepített egyetlen német géppuska és a természet összjátéka miatt. Nos, ebből a sziklaszorosból kijutva lassan szélesedik a látóhatár, hogy Bélapátfalva városa előtt hirtelen kitáruljon az Apátfalvi-lapos képe. Jobbról a Bükk-fennsík közel ezer méteres hegyeinek magashegységet idéző képe, balról pedig takaros kis falvak futnak fel a lankás hegyekre. Innen nem a turisták által jól ismert Szilvásvárad felé haladunk tovább, hanem éles forduló balra és a lapost északról lezáró völgyben megleljük Balaton községet.

Balatonnak Szilvásvárad az egyik szomszéd faluja, autóval alig félórányi utazásra van Eger, Egerszalók és észak felé egy jó órán belül Rozsnyón lehet a magyar örökséget kutató vándor. Balaton a nevéhez méltóan, de azért meglepő módon nádassal fogad minket a falutáblánál, a Bükk közepén. A magyarázat a névben rejlik, Balaton falu neve ugyanazt jelenti, mint ismertebb névrokonáé: a honfoglalás előtti ószláv népesség blato, blatno szavából ered és sáros, mocsaras helyet jelöl. Balaton rászolgált nevére, a 20. század eleji lecsapolásokig a hegyek között megbúvó völgy nagy részén valóban kisebb-nagyobb mocsaras területek váltogatták egymást, amelyek vizes utánpótlásáról bőséggel gondoskodtak a területen több tucatnyi számban előforduló hegyvidéki források, melyekből még ma is meglepően sokat találunk használható állapotban. Közülük a legnevesebb az Eger-patak forrása, de igen jó ízű a focipálya mellett kibukkanó csobogó vize is. Csak halkan tesszük hozzá, hogy a múlt századelő nagy tájalakító nekibuzdulása itt sem vezetett eredményre. A mocsarak feltöltésével nem leltek jó minőségű szántót az itt lakók, és esős időben ma is igen óvatosan kell bemerészkedni néhány rétre: könnyen bokán túl süppedhetünk a sárban. Viszont épp ez a falu varázsának egyik titka: a mocsári növényzet keveredik a Bükk klímájával és erdőivel.

balaton3.jpg

Mert erdő aztán van bőven! Bárhol is szálljunk meg az amúgy takaros kis falusi vendéglátóhelyek közül (amelyek átlag 3000 forint/fő/éj áron már a házigazda koccintásos barátságát is szolgáltatják) gyakorlatilag a kert végében hegyeket találunk, amelyek becsatlakoznak az erdőségekbe. Ezért is kedvelt vadászparadicsom Balaton, főleg a német és alföldi vadászok körében. Télen a vaddisznók, őzek és szarvasok néha még a falu központjában lévő boltokig is betévednek élelem után kutatva, nem kis élményt kínálva az épp arra sétálóknak. Mi viszont erdei sétánkkal akár a szlovák határig is eljuthatunk anélkül, hogy kijutnánk az erdőségből – nem véletlenül volt erre a világháborúk után csempészút és még korábban a betyárok búvóhelyeinek tömege. (Vidróczki betyár is balatoni anyától fogant.) De ha csak Balaton környékén nézünk szét, akkor is remek erdei helyeket találunk, mohás fatörzsekkel, erdei patakokkal, susogó fenyvesekkel, szamócásokkal, vadászházzal és nem utolsó sorban kristálytiszta levegővel. És azon se lepődjünk meg, hogy ha jó időben vagyunk jó helyen, akár egy zsáknyi gombát is szedhetünk. Ez utóbbit tessék szó szerint érteni: a balatoniak sok esővel tarkított meleg nyarakon szatyor helyett sokszor zsákot visznek magukkal gombászáshoz.

A tájon túl a hely egyik legnagyobb varázsa maga a lakosság. Ha vesszük a fáradtságot és hajlandóak vagyunk lelassulni, jópofa közösséget ismerünk meg. Bár a tájékozatlan és kezdő balatoni turistákat gyakran lepik meg olyan humorral, mint Csaba, a helyi festő, aki arra a kérdésre, hogy „nem tudja-e hol lakik X.Y.?”, székelyes lakonikussággal csak annyit felelt az ismeretlen idegeneknek, hogy „hogyne tudná, a szomszédjában”; alapvetően segítőkész és életvidám palócokat találunk, nyelvük minden bájával. Pár nap után azon már meg se lepődünk, hogy házigazdánk saját édes gyerekeként bánik velünk, ez várható volt már első este, amikor megtudtuk életének főbb eseményeit beköltözés közben. De az már szokatlan a városi embernek, hogy mindenki előre köszön az utcán, a többség megérdeklődi, hogy honnan jöttünk (közben mi is megtudjuk, hogy neki milyen kapcsolata van a lakóhelyünkkel), és csodabogárként néznek ránk, ha a bolt előtt zárjuk az autót.

Ráadásul kényelmes lazasággal kezelik a vendégeket. Egyik visszajáró pesti hölgy ismerősömmel közölte vendéglátója, hogy mivel megbízik már benne és „amúgy se ér rá”, vigye a lovat, aztán majd este hozza vissza. Erdőn, mezőn, szomszéd falu tavánál járhatott vele, mint a Vadnyugaton, lóháton barangolva a hegyekben. Egyébként minden második embert Kormosnak vagy Bótának hívnak a településen, köszönhetően annak, hogy a 17. században kisnemesi családok telepedtek le a faluban. Intenzív népszaporulatukkal elérték, hogy az 1700-as évekre Balaton adómentes, kisnemesi településsé vált. Balaton mai napig őrzi a családi alapokon kialakított „hadas” települési szerkezetét és tornácos, kisnemesi kúriái közül is egy párat. A vendégházként is működő Fodor-kúria a 19. század elején épült, nem semmi élmény a régi és kevésbé régi bútorokkal berendezett házban megszállni.

És ha már itt tartunk, ejtsünk pár szót a falu történelméről is. Bár a legújabb kutatások szerint a terület már a bronz- és rézkorban is lakott volt (alighanem ebben nagy szerepe volt a bőséges ivóvíz- forrásoknak); az igazi betelepülést a tatárjárás idején történt az eredetileg a tatárok elől a mocsaras erdő mélyére húzódó, egykori kun eredetű Bél nemzetség tagjaival. A falu az 1300-as évek elején már templommal szerepel az összeírásokban és azóta is töretlenül római katolikus a többség. A kis irtásfalu fejlődését némileg ugyan megtörte a közismert 1552-es egri ostrom, amikor is a vár ellenállása miatti bosszúból porig égették az Eger környéki falvakat a törökök; de a lakosság az erdők nyújtotta menedéknek és a már említett kisnemesi betelepülőknek is köszönhetően átvészelte a török hódoltságot és a Rákóczi-szabadságharcot is.

balaton2.jpg

Fotók: Skultéti Imre

Az igazi változást a 19. század végi környékbeli iparosítás hozta el, amikor is a környező bányák és gyárak, mindenekelőtt a Borsodnádasdi Lemezgyár hatására szélesebb látókörű ipari munkásokká váltak a falu lakói. Ennek hatása a mai napig érződik: meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a jó kedélyű balatoniak körében az országos átlagot messze meghaladó a felsőfokú végzettségűek aránya. Bár a 20. század viszontagságait (két háború, cseh, román, német, orosz megszállás, Don-kanyar, stb.) megsínylette és a rendszerváltás gyárbezárásait negyed évszázada próbálja orvosolni a falu, infrastruktúrája alapvetően rendben van. Orvosi rendelő, gyógyszertár, bank, posta, óvoda, iskola és öt bolt (hogy a három kocsmáról ne is szóljunk) várja a vásárlókat.

És azzal sem mindenki dicsekedhet, hogy a falu műemléke naponta többször beszél is. Ugyanis a helyi nevezetesség nem más, mint a nagyharang, amelyet még az 1500-as években öntöttek és a mai napig üzemel. Eredetileg ugyan nem Balatonnak szánták, hanem észak felé utazott szekéren, ám egy váratlan támadás miatt a mocsaras rejtek felé fordult – hogy aztán évszázadokra el is nyelje a „mocsolya”. A helyi legenda szerint egy pásztor találta meg végül, akinek egyik ökre betévedt a mocsárba, ám a harangon álldogálva nem süllyedt el. A kiemelés után aztán jó magyar szokás pör is kerekedett a szomszéd faluval, de végül a bíróság úgy ítélt, hogy azé a településé lehet, amelyik megtalálta.

Ezen túl is van azért mit nézni Balatonban. Ha már elmélkedtünk a haranglábnál a történelemről, nézzük meg a szomszédos templomot, amely ugyan 1776-ban nyerte el mai (ám még torony nélküli) formáját, de helyén már a középkorban templom állt. A kicsi, ám szépen díszített templomban 350 éves szenteltvíztartó, szószék és az 1896-os milleniumra rendelt oltárkép látható, a templom körül pedig a páratlan panoráma ragad magával. Az ország alighanem legszebb fekvésű óvodájából (ami amúgy régi iskolaépület, tetején az egykori iskolaharang tornyával) körbetekinthetünk a völgy házain, a mögöttük felszökő erdőkön, miközben a festői képen a háttérben kéklik a Bükk-fennsík hegyvonulata.

Balaton béke és nyugalom. Minden helyi sajátossága mellett tökéletes helyszín a kikapcsolódásra. Ahogy leszáll az este, elcsendesül a történelmi völgy, fölötte csillagtenger (Pesten az itt látható csillagok 90 százaléka nem látszik a fényszennyezéstől). A Balaton mellett tehát Balatonba is beleszerethetünk.

Címkék: élet utazás történelem életmód falu Balaton Bükk Heves megye

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr25402102

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.14. 10:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A másik Balaton 2013.07.13. 09:39:03

Ha Egert észak felé az Eger patak forrásának irányában hagyjuk el, akkor vadregényes tájra jutunk. Balaton béke és nyugalom.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2013.07.13. 08:38:22

sokat dobna a környéken, ha az utak állapotán javítanának, mert szinte valóban csak lóháton érdemes letérni a környező falvak felé

egyébként a bélapátfalvi cementgyár sajnálatos* és a közeli borsodi ipar (Ózd, Borsodnádasd) hanyatlásával a környék rendkívül tisztává vált, bár ezek sem jelentettek észrevehető szennyező forrást, de most már a szlovák határig (na jó, Ózdig és Kazincbarcikáig) nincs semmi, csak haldokló/romanizálódó falvak tengerében Szilvásvárad-

ugyanakkor az ipar hanyatlásával elszegényedés és elvándorlás is beindult, melynek nyomán az etnikai összetétel és - mily meglepő - a bűnözési statisztikák is megváltoztak: akinek itt ingatlana van, jobb ha szerez bele állandó lakót, különben a falvakat a főútat messzire kerülő, műszaki nélküli autón jogsi nélkül cirkáló erőforrások hamar újrahasznosítják

ez a típus nem száll ki, túl feltűnő lenne, csak szépen elhajt a falvak utcácskáin, a kiszállós bájcsevegős besurranós trükköstolvaj ritkább, ellenben magyar, sőt olyan is van, hogy a magyar jön bájcsevegni, aztán a cigány jön lopni-rabolni

a _kereskedelmi méretű_ falopást meg a hurkos csapdázást az erdőm már szinte el is felejti említeni az ember

szóval ilyen a környék falvainak állandó lakóinak élete - ami nyilván más kisfalvas vidéken is hasonló az országban

de legalább Budapestről nézve minden szép és jó :)

S=klogW 2013.07.13. 08:52:41

@S=klogW: ja és hogy a *-ot ne felejtsem

a bélapátfalvi cementgyár bezárása érthetetlen lépés volt:

Borsodnádasddal együtt a környék legnagyobb ipari (tehát állandó jövedelmet, biztos megélhetést kínáló) munkáltatója volt, viszonylag korszerű technológiával, a Bélapátfalván átmenő út egyik oldalán a falu, fölötte a Bél-kő ( hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9l-k%C5%91 ) az út másik oldalán az üzem és vasútvonal:

ennek egy virágzó kis ipari ékkőnek kellene lennie, vagy legalább lehetett volna még hosszú évekig a rendszerváltás után, kifuttatva az üzemet az élettartama végéig

S=klogW 2013.07.13. 09:02:02

@S=klogW:

és mielőtt félreérti valaki: nem támogatom hegyek elhordását, de ezt az üzem indításakor nem kérdezték senkitől, a bányászat a rendszerváltásra már visszafordíthatatlan változásokat okozott, amit elértünk annyi, hogy a tájseb mellé elszenvedett a helyi emberi közösség ez gazdasági és szociális sérülést is

S=klogW 2013.07.13. 09:04:52

@S=klogW: jav.:

ez gazdasági = egy gazdasági

S=klogW 2013.07.13. 09:20:20

"2008. február 15-én nyilvánította védetté a környezetvédelmi tárca a hegyet. A döntést annak ellenére hozták meg, hogy a település önkormányzatát mindvégig kompromisszumos megoldással hitegették - ismertette a helyzetet Ferencz Péter. A polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy a Bél-kő hegyen 1908 óta megfér egymással a bányászat és a természetvédelem, illetve 1983 óta hivatalosan is védett a hegy egy része, miközben 2000-ig működött a bánya.

Mindennek alapján azt javasolták a tárcának, illetve a területet kezelő Bükki Nemzeti Parknak, hogy a hegy kétharmadának védetté nyilvánítása mellett, a maradék, 80 millió tonna mészkövet rejtő egyharmadon folytatódjék a bányaművelés. Javaslatukra Fodor Gábortól a környezetvédelmi tárca vezetőjétől is azt a tájékoztatást kapták, hogy támogatja a kompromisszumos megoldást - sorolta a történteket az önkormányzati vezető.

Ugyanakkor furcsának nevezte, hogy a védetté nyilvánítási eljárás négy év tétlenség után, tavaly májusban csak azt követően indult meg, hogy az önkormányzatnál a mészkőtermelés szándékával jelentkezett egy befektetői csoport. Azaz konkrét esély mutatkozott a mészkőbányászat újraindítására.

...

" A bélapátfalvai cementgyárat működtető BÉCEM Rt. tulajdonosai, a svájci Holcim és a német HeidelbergerCement Group - Schwenk Zementweke 2000 májusában döntöttek a bélapátfalvai cementgyár leállításáról, ami 300 munkahely megszűnését is jelentette. "

index.hu/gazdasag/magyar/bela080218/

az a 300 munkahely a rendszerváltás előtt bőven a duplája is volt, a külföldi tulajdonos lényegében a konkurenciát vásárolta fel és természetesen az elsorvasztásában volt érdekelt

aeidennis 2013.07.13. 09:30:50

Balatonon kívül van még ilyen földrajzi érdekesség, Zala falu például Somogy megyében van, Somogy falu Baranya megyében (ma Pécs része), Baranya falu pedig Ung vármegyében. :)

Tehetetlen Dodó 2013.07.13. 09:32:42

@S=klogW: Ez is csak egy volt a számtalan gaz haza-árulás között.
20 évvel ezelőtt sokat jártam erre, kazincbarcikai cégnél dolgoztam, mindig itt hátul mentem, rövid úton.
Akkor még működött az üzem, a vasút mellett még egy ipari műemléknek nyilvánított, fából készült átrakó-épület is volt, nem tudom, megvan-e még, vagy télidőben újrahasznosításra került-e a didergő erőforrások átmelegítése céljából?

S=klogW 2013.07.13. 09:51:58

@Tehetetlen Dodó:

vagy 6 éve jártam arra, akkor még megvolt, úgy emlékszem még megvolt - hogy azóta mi van vele ...

a Bél-kő cementje mellett meg kell még említeni az egercsehi szénbányát, aminek ipari termelését a mészkőbányáénál hamarabb beszüntették

epa.oszk.hu/01400/01466/00013/pdf/Banyaszattorteneti_Kozlemenyek_EPA01466_2012_01_13Egercsehi.pdf

S=klogW 2013.07.13. 10:16:05

Egyébként nem szeretném elvitatni azt a képet, amit a poszt fest, ez si egy létező darabja a valóságnak, sőt örülök, hogy egy ilyen pillantást is vethettem a környékre, melyben az a szebbik atcát tudja megmutatni, de akik a környéket lakják nemcsak túristaként meglátogatják, azok sajnos nem ezzel szembesülnek a mindennapokban.

Az ipar leállásával beköszöntő pangásban - mint minden stagnálásban - inherensen ott lopakodó lassú avulást, leépülést (lásd: entrópia) a korábbi dolgozó, termelő, még munkaképes lakosság elvándorlása nyomán betelepülő cigánysággal megjelenő bűnözés csak fokozta a pusztítást.

S=klogW 2013.07.13. 10:35:31

@S=klogW:

Ehhez a képhez persze az is hozzátartozik, hogy a _helyi_ cigányság a rendszerváltás előtt ugyanúgy tisztességgel dolgozott a csehi bányában és a környékbeli üzemekben mint a nem cigány lakosság, azonban az utóbbiak a helyi tsz-ekben megművelték a földeket is, ebben a cigányság nem vett részt.

Wolff 2013.07.13. 21:37:27

Azért szerző elmehetne egy kicsit legalább az Erdélyi-érchegységbe (a mandiner úgyis nagyon magyaros), akkor nem mondaná, hogy a Bükk-fensík bárhonnan is magashegységet idéz.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2013.07.13. 22:42:46

szerencséjük a hollandoknak, hogy nem valami egzotikumra vágytak
hu.wikipedia.org/wiki/Havaj

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.07.14. 09:24:05

@vero: @ALFI: ez még hagyján. rohantam már utolsó pillanatban rossz kapuhoz atlantai átszálláskor:

en.wikipedia.org/wiki/Portland#United_States

John Doe3 2013.07.14. 17:39:43

"(Vidróczki betyár is balatoni anyától fogant.)" Azért igen nagy betyár lehetett ez a Vidróczki, hogy két anyja volt (ti. az egyiktől fogant, a másik meg kihordta és megszülte.)

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2013.07.14. 18:07:47

Mindig csodáltam azokat a barmokat akik úgy indulnak el az útra hogy előtte nem nézik meg a térképet mert majd a dzsípíessz megmondja. Aztán meg hívogatnak hogy merre menjenek mert kiderül hogy a gps "hülye".
istennek se hagynák hogy 2 mondatban elmondjam merre jöjjenek.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2013.07.14. 18:09:23

De Balaton van az USA-ban is, repjegyet is vesznekha a GPS azt mondja hogy a tengerentúlon van?

silent76 2013.07.15. 10:51:57

A wikipedia miért nem tud róla?

Húsimádó · http://husimado-eger.blog.hu 2013.07.15. 12:25:14

Én ingatlanosként árultam házakat Balatonban, és mindig jókat mosolyogtunk az ügyfelekkel, amikor megkérdezték, hogy milyen messze van a tótól a ház? Én mondtam, hogy olyan 200 km-re. Nagy csend, majd mindegyiknek, elmondtam, hogy elnézték a hirdetést ( pedig mindig kihangsúlyoztam, hogy Heves megye ). Szóval mindig jót mosolyogtak Ők is, meg mi is.
Sajnos tény: a környék, a táj gyönyörű, de a gazdaság, az infrastruktúra, a munkahelyek hiánya miatt egy-egy ház ára annyi, mint Egerben vagy egy nagyvárosban egy garázs ára. Szomorú tény.

gyalog.galopp 2013.07.15. 14:42:39

@S=klogW:

Bár egy korábbi posztnál talán cikiztelek, de most is azt teszem. Ismerem a környéket, tudok néhány érdekes történtet, bár én ott csak vendég voltam néhány évig. Ismerem a cementgyár bezárását, a széthordását.
Nyugodtan szólhatnál keményebben, ha vannak biztos információid, nekem nincsenek csak pletyka szinten.

A vidék gyönyörű, óriási lehetőségekkel, amely lehetőségeket a cigányok lelaktak.

S=klogW 2013.07.15. 16:01:24

@gyalog.galopp: nincsenek első kézből információim, de teljes gazdasági abszurdum, hogy egy olyan helyen, ahol együtt van
a nyersanyag,
a feldolgozó és szállítási infrastruktúra és
a tapasztalt munkaerő
ott felszámolják a termelést, elbontsák az üzemet és szélnek eresszék a dolgozókat

Tehetetlen Dodó 2013.07.15. 16:17:23

@S=klogW: Ugyan, ugyan - ez az abszurdum zajlott le az egész országban a gazember Németh, a hülye Antall meg a haza-áruló Horn alatt.

gyalog.galopp 2013.07.15. 16:26:31

@S=klogW:
Egy konkrét ügyben a területért felelős hivatásos urambátyámat felhívtam és közöltem milyen bűncselekmények történnek az Egererdő területén Balaton községben, az urambátyám közölte, hogy a balaton az egy dunántúli régió , nem hozzájuk tartozik.
Ez az urambátyám volt a Balaton községhez tartozó erdőterület jogi képviselője, az egererdő jogásza.

S=klogW 2013.07.15. 17:09:15

@Tehetetlen Dodó: az országban kevés helye van (volt) így együtt egy teljes vertikum a bányászattól a késztermékig (diósgyőrnek, pláne dunaújvárosnak nincs vasércbányája, paks sem magyar uránból üzemel)

@gyalog.galopp: helyi erdész(et)ek rutinszerűen kollaborálnak a fatolvajokkal

Tehetetlen Dodó 2013.07.15. 17:48:30

@S=klogW: Node az ipar csak egy szál.
A mezőgazdaság és élelmiszerfeldolgozás területén rengeteg teljes vertikum volt, ezeket gondosan szétverték.

marquis Van de Boeven a' Thoeqoem 2013.07.15. 17:48:53

Kedves Fidesz-KDNP!

Ha már - nagyon helyesen - pórázt tettetek a közműszolgáltatókra
ugyanezt megtehetnétek a BANKOKKAL!:

TÖRVÉNYBE foglalhatnátok, hogy egy kkv-i ill. lakossági bankszámlát MILYEN és MEKKORA költségekkel terhelhet egy bank.

MA MÁR A BANKSZÁMLA IS DE FACTO KÖZMŰSZOLGÁLTATÁS, nem lehet nélküle mozdulni a hétköznapokban.

Vagy legyen elérhető újra a közvetlen készpénzes fizetésfelvétel (ne csak a versenyszférában a minimálbér mellé zsebbe fizetés).

Tehetetlen Dodó 2013.07.15. 17:50:29

@marquis Van de Boeven a' Thoeqoem: Jó, jó: repetitio est mater studiorum - de ennyiszer?

marquis Van de Boeven a' Thoeqoem 2013.07.15. 17:56:11

@Tehetetlen Dodó: A rezsicsökkentésbe ezt is fontos lenne bevenni:

a magyar családoknak nincsenek megtakarításaik és most

július1-től itt a kamatadó-emelés
szept1-től pedig jön az EKHO

gyalog.galopp 2013.07.15. 18:49:02

@S=klogW:

Világos, vannak legális tolvajok, akik leadják a sápot, meg az illegálisak, akik nem.
De itt nem erre gondoltam, hanem a terület fizetett jogi képviselője sem volt tisztában azzal, hogy van egy Balaton nevű terület, ami hozzá tartozik.
Ez egyébkén olyan jó 10 évvel ezelőtt történt, már nem a fidesz bitorolta a hatalmat.