Kommentszűrés
’13 júl
12
07:01

Arab katyvasz: Egyiptom újra felfordult

Írta: Földi Bence

67020_afp_game-over_egyiptom_hadsereg_puccs.jpg

Ismét forrongott Egyiptom: ezúttal nem diktátor ellen lázongott a nép, hanem demokratikusan megválasztott vezetője ellen. A Muszlim Testvériség és Mohamed Murszi elnök először ultimátumot kapott a nép oldalára átállt hadseregtől, majd ennek lejárta után akcióba lendültek a katonák és átvették a hatalmat. Egyiptom megválasztott vezetőjét letartoztatták, a hadsereg vezetője, – a Murszi által felemelt – Abdel Fattah esz-Szíszi pedig bejelentette, hogy ideiglenesen a Legfelsőbb Bíróság vezetője vette át az elnöki hatalmat, a Mursziék által elfogadott új alkotmány pedig nem hatályos többé.

A Muszlim Testvériség – amely az eddigi kormánypártot, a Szabadság és Igazság Pártot is adta – egy nem túl meglepő fordulattal arra buzdítja Murszi híveit, hogy álljanak ellen a katonaságnak és az ellenzéknek. Indoklásuk szerint „ellopták a forradalmat” a mostani felkelők, s az „ellenforradalom” az egyetlen megoldás arra vonatkozóan, hogy az ország ne váljon „új Szíriává”.

Azzá a Szíriává, amely még a hatalomátvétel estéjén elítélte Murszit. Az információs miniszter, Omran Zoabi akkor így nyilatkozott: „Az egyiptomi krízisnek akkor lehet végre, ha Murszi elfogadja, hogy az egyiptomiak túlnyomó többsége már elutasító vele szemben, és azt szeretnék, ha lemondana”. Érezzük a helyzet iróniáját? Egy állam vezetése azért ítélt el egy másik országot, amit saját maga a saját országában nem tesz meg: Szíriában pontosan azért dúl polgárháború úgy két éve, mert Bassár el-Aszad elnök nem veszi észre, hogy a nép nem támogatja (illetve nyilván igen, csak nem foglalkozik vele). Persze a szíriai vezetés szempontjából tökéletesen érthető, hogy a Muszlim Testvériség tevékenységét elítéli, hiszen a szíriai felkelők (vagy lázadók, mindenki válasszon pártállása-vérmérséklete szerint) között pont a Muszlim Testvériség helyi sejtjei a legerősebbek.

A hadsereg mindeközben durván fellépett a kormánypártot támogatókkal szemben. Kairóban tízezrek álltak ki Murszi kormánya mellett – nyilván a Testvériség felhívásának nyomására is. S bár az indoklás az volt, hogy nem szabad hagyni, hogy polgárháború törjön ki, ennek esélye egyre nagyobb: a Murszi elengedését követelő tömeg összecsapott a hadsereggel, 51 halott a végeredmény.

Természetesen ez nemcsak az országnak, hanem a hatalomátvétel külföldi megítélésének sem tesz jót. Igaz, az Egyesült Államok a demokrácia őreként sem nyilvánította katonai puccsnak az egyiptomi eseményeket, arra hivatkozva, hogy a helyzet rendkívül összetett. Láthatóan ebben a helyzetben – is – az érdekei vezérlik az USA-t, nem az elvei, utóbbi alapján ugyanis nagyon egyszerű helyzetben lennének. Egyiptomban ugyanis egy demokratikusan választott kormányt és egy demokratikusan választott államfőt mozdított el a hatalomból a hadsereg, méghozzá letartóztatások révén. Egyúttal korlátozták a sajtószabadságot is, amikor az al-Dzsazíra és két másik – iszlám fundamentalistának vélt – televíziócsatornának függesztette fel a közvetítését a hadsereg, újságírókat is őrizetbe véve.

És a jövő? Ugyan a Muszlim Testvériség ellenzéke ideiglenes kormányt alakíthatott, s az ország vezetésére régóta esélyesnek tartott Mohamed el-Baradei – a Nemzeti Atomenergia Ügynökség egykori vezetője – már miniszterelnök-helyettes, nem szabad elfeledkezni a szalafikról sem. A szalafik akkor szakadtak ki a Mubarak alatt „blokkosodó” iszlamista politikai közösségből, amikor a néhai diktátor megbukott: nem értenek ugyanis egyet a Muszlim Testvériség modern politikai felfogásával. Ráadásul egy városi legenda szerint éppen miattuk nem indulhatott a szalafik pártjának, az an-Núrnak az elnökjelöltje a legutóbbi elnökválasztáson: a gyanú szerint a Testvériség szivárogtatta ki, hogy az elnökjelölt édesanyja kettős állampolgár, így a törvények szerint kizárták a versengésből. Az an-Núr komoly politikai tényező, talán nem véletlen az sem, hogy időközben kihátráltak a puccsisták politikai egyezkedéseiből is. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy az ideiglenes miniszterelnök kijelentette: nyitott arra, hogy a Muszlim Testvériségnek is posztokat adjanak az új kormányban. Obama viszont csak olyan kormányt támogatna, amelyben nem kapnak szerepet az iszlamisták.

A helyzet tehát rendkívül bonyolult, ráadásul az iszlám világban most kezdődött a ramadán, amely Jászberényi Sándor kairói tudósító szerint nem biztos, hogy pozitívan hat majd az eseményekre. „Nagyon komoly stresszt jelent ez az emberi idegrendszer számára, böjt ideje alatt a verekedések száma megháromszorozódik. Szerintem az emberek egy hét múlva annyira dühösek lesznek a böjtöléstől, hogy egy szikra elég lesz ahhoz, hogy összetűzésre kerüljön sor” – mondta a Transindexnek adott interjújában.

Hogy akkor mégis mi lesz? Megjósolhatatlan, ám egy valami egészen jól kikristályosodott: Egyiptom még nem érett meg a demokráciára. Főleg addig, amíg a hadseregnek – amelynek mélyen gyökerezik a hatalomban való részvétele (erről bővebben a G. Fehér Péter július 11-i Heti Válaszban megjelent cikkében) – lesz beleszólása abba, hogy ki és miként vezeti az országot. A konfliktus ugyanis most is abból adódott, hogy az iszlamista civil Murszi nem elégítette ki a katonai vezetők igényeit. Így aztán ha esetleg sikerül egy újabb – ezúttal ellenzéki – demokratikus vezetést választania az országnak, akkor sem valószínű, hogy sokáig stabilitás várhat Egyiptomra.

Címkék: külföld puccs arab tavasz USA Egyiptom Muszlim Testvériség Mohamed Murszi

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr185399301

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Arab katyvasz: Egyiptom újra felfordult 2013.07.12. 07:26:04

Egyiptom még nem érett meg a demokráciára. Főleg addig, amíg a hadseregnek lesz beleszólása abba, hogy ki és miként vezeti az országot.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stadion helyett TÓRIUMREAKTORT · http://www.youtube.com/watch?v=P9M__yYbsZ4 2013.07.12. 07:47:30

fene a gusztusod mandi, hogy a krampuszonlájnról bérelsz poszttolót

stadion helyett TÓRIUMREAKTORT · http://www.youtube.com/watch?v=P9M__yYbsZ4 2013.07.12. 07:59:31

Unióban vagy máshogy, de Európa mint civilizációs (kulturális, gazdasági stb.) egység a jövőben félkarú óriás se lesz, ha nem lesz képes/hajlandó közvetlenül irányítása alá vonni a Földközi-tenger déli partvidékének legalább a Gibraltárral és Szicíliával szemben fekvő részeit - vagy be kell léptetni marokkót és tunéziát az unióba

vantaan 2013.07.12. 08:04:37

@stadion helyett TÓRIUMREAKTORT: nem tórium reaktort KÁTYÚZÁST az utakon!!! " Valamelyik nap azért fenyegettek 150 ezer forintos büntetéssel egy 18 éves fiút, mert a kerékpárjával egy kikerülhetetlen kátyúba hajtva elesett.

A kátyú miatt a biciklijével felbukó 21 éves lányt halálra gázolta egy arra haladó autó a mostani áldozatot már megbüntetni sem tudja a rendőrség. Feldolgozhatatlan tragédia.

Az ország pedig tele van kátyúkkal. Mi belehajtunk, aztán vagy megbüntetnek minket, vagy rosszabb esetben belehalunk. Pedig lenne megoldás. Be kellene tömni őket! De nem tömik.

Vagy azért, mert túl hideg van, vagy azért, mert túl meleg, vagy éppen az a kifogás, hogy nincs rá pénz. Pedig van.

Ha valaki, valahol eldönti, hogy kell a pénz, akkor megnyílnak a csapok. Kellenek a stadionok? Bár ha valamelyik nem épül fel, senki sem hal bele.
A kátyúk miatt viszont most éppen meghalt egy lány. Tele volt tervekkel, reménnyel, életörömmel. Egy rohadt kátyú és a stadionok miatt minden odaveszett."

zuuu 2013.07.12. 08:46:43

ez a csávó mindenhez ért?

tevevanegypupu 2013.07.12. 09:55:29

@vantaan:

Kivetelesen egyetertek. Iszonyuan rossz minoseguek az utak, jardak. Ha harom csepp eso esik mar bokaig gazol az ember a vizben. Balesetveszelyes, csuszik, jarmu nelkul is kibicsaklik az ember bokaja. Nagyon-nagyon sajnalom azt a szegeny lanyt.

tevevanegypupu 2013.07.12. 09:59:58

Egyebkent a temahoz hozzaszolva a demokratikusan megvalasztott kormany olyan torvenyeket hozott amivel egy demokratikusan gondolkodo ember nemigen erthet egyet. Tonkreteszik a turizmust, a nok jogait lassan de biztosan korlatozzak, eloideztek a vallasok kozotti ellensegeskedest, lopkodjak es romboljak a tortenelmi helyeket, veszelyes meg az udulohelyeken is mondjuk sortban maszkalni, szoval aki odavitte nekik a demokraciat az jol kib...szott veluk de szo szerint. Ahogy Tuneziaval, Sziriaval, Libiaval is..

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.12. 10:12:45

@tevevanegypupu: Én azt tanultam a hazai demokratikus fejlődésből, hogy demokrácia az, amikor a többség megszavaz valamit.

Ezért maga egyáltalán nem tiszteli az egyiptomi demokráciát. A többség ugyanis ténylegesen megszavazta az iszlamizálást. Magának pedig ezt respektálnia kell, mert maga visszaél a vendégjoggal, ha sortban mászkál a Vörös-tenger partján. De akkor is visszaél, ha éppen kopt: ha tüntet a koptságával, akkor azért, ha titkolja, akkor meg azért.
Nem kellene csodálkoznia, ha ezért demokratikus egyiptomi hazafiak agyba-főbe vernék nevelő célzattal.

Majd szólnak az egyiptomiak, ha kíváncsiak a nemzetköziek véleményére. Addig maga csak egy balliba.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.12. 10:25:03

@tevevanegypupu:
"szoval aki odavitte nekik a demokraciat az jol kib...szott veluk de szo szerint."

Azt hiszem, van itt egy felreertes. A demokraciat senki nem vitte nekik oda. Azokban a tarsadalmakban evtizedek ota nottek a feszultsegek es csak azert fogtak be a szajukat, mert egyfajta kadarista alku kovetkezmenyekeppen kenyeret kaptak a pofa befogasaert cserebe. Mihelyt a hatalom nem tudta a kenyeret adni es a tarsadalom jokora retegei kezdtek tenylegesen ehezni, az alku osszedult. Nem ez az elso eset, hogy az elelmiszer aranak novekedese forradalomhoz es haboruhoz vezet es ezek viszonylag enyhe esetek.

Ideologia, az mindig van. De ha Murszi kenyeret tudott volna adni a nepnek, akkor most nem lone ra a hadsereg, iszlamizmus ide vagy oda.

tevevanegypupu 2013.07.12. 11:32:39

@Counter:

Majd akkor zajongjon, ha keszitek egy jelentest Egyiptom belugyeirol es azt megszavaztatom mondjuk az ENSZ-ben, teljesen ugy, hogy gozom sincs arrol, mi tortenik Egyiptomban. Ez amit mondtam csak egy velemeny. Mint a magae. Mindketto egyforman annyit is er. De mondhatjuk, akar nemzetkozi forumon is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.12. 11:36:24

@tevevanegypupu: A reakcióm pont ugyanazon a felületen jelent meg, ahol a maga antidemokratikus, egyiptomi-ellenes hablatyolása, tehát kvittek vagyunk: a maga emberijogista, liberális okvetetlenkedésére megfelelő súlyú választ kapott.

Én az egyiptomi demokratákkal vagyok.

tevevanegypupu 2013.07.12. 11:38:21

@Doomhammer:

Moubarak tudott kenyeret adni es megprobalta osszefogni oket ugy-ahogy. Egesz jol sikerult neki, es egesz jol eltek alatta, viszonylagos szabadsagban. A turizmus viragzott, a vallasok beken hagytak egymast..amig elt Mitterand minden evben oda jart nyaralni. Most megkaptak a szabadsagot vagy nem tudom mit..valamit, amivel kezdeni kellene valamit. megszavaztak egy igazi iszlamista kormanyt, ahogy Tuneziaban meg Algeriaban is (ott 1989-ben). Csakhogy akarmennyire is szegenyek vagy nincs mit enniuk, egy dolgot azert megszoktak: egyfajta szabadsagot vagy szabadossagot, amit az iszlamista kormanyok megszuntetnenek. Tul sok a modern fiatal akik mar tanultak, es bar valoszinuleg nincs allasuk, de megsem hajlandoak visszaterni mondjuk szaz evvel az idoben. Zavaros az egesz, termeszetesen nincs jogunk beleszolni, de valoszinuleg lesz par nagyon nehez evtizeduk..

tevevanegypupu 2013.07.12. 11:39:54

@Counter:

Nagyon keves olyan arabbal talalkoztam harminc ev alatt aki demokrata volt. Ok nem feltetlenul a demokraciaert kuzdenek, ok szelsosegek ellen harcolnanak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.12. 11:50:24

@tevevanegypupu: Maga szerint mi az, hogy demokrata?

Szerintem a demokrata egyszerűen annyit jelent, hogy akire többen szavaztak, annak mindig igaza lesz, amíg egyszer csak másra nem szavaznak többen, mert akkor meg neki lesz mindig igaza a fenti kondíciókkal.
Aki nem szavazhat valamely tárgyban, annak meg sose lehet igaza azt illetően, bármit is mond.

Ne üsse az orrát Egyiptom dolgába, hiszem Magyarországon közben verik a négereket! Söprögessen a saját portája előtt.

tevevanegypupu 2013.07.12. 12:03:01

@Counter:

Jawohl Herr Oberleutnant! Heil!

egyetmondok 2013.07.12. 12:13:21

Tegnap este a hirtivin volt egy érdekes beszélgetés, részt vett egy itt élő egyiptomi, aki Murszira szavazott a múltkor,és egy magyar, katonai egyenruhában lévő, nyilván külügyekben szakértő, nem emlékszem egyik nevére sem, elnézést.
Nos, a poszt szerzőjének állításával szemben ők egyáltalán nem azt mondták, amit a poszt állít, hogy tehát Murszi a hadsereg igényeit nem elégítette ki, és ez lenne a mostani politikai válság oka, hanem világosan és egyezően azt, hogy Murszi ugyan nyert egy demokratikusnak , fairnek tekinthető választáson, azonban hatalomra kerülése óta úgy működött, mintha a Testvériség megkapta volna az egész országot, tetszése szerinti akármilyen döntésekhez.
Tán az egyiptomi európaibb társadalom,mint gondolnánk.

S=klogW 2013.07.12. 12:13:51

@Counter: magának se itt kellene kommentelgetnie

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.12. 12:34:16

@tevevanegypupu:
"Moubarak tudott kenyeret adni es megprobalta osszefogni oket ugy-ahogy. Egesz jol sikerult neki, es egesz jol eltek alatta, viszonylagos szabadsagban. "

En maskent fogalmaznek. Amig a kenyer ara alacsonyabb volt, addig Mubarak is tudott kenyeret adni. Aztan kitort a valsag, felhajtotta az uzemanyag arat, amitol a kenyer ara is megnott. Ehhez a feszultseghez eleg volt egy-ket rossz ev (mint peldaul a tavalyi is, ami globalisan rossz termest hozott) es mar robbant is a puskaporos hordo. Akkor aztan kiderult, hogy nem Mubarak (vagy Murszi) volt az ugyes es nem a majdnemdiktatura vagy az iszlamista koztarsasag magasabb rendu a multat jelento liberalis demokraciaval szemben, hanem ezeknek egyszeruen szerencsejuk volt es olyan korban uralkodhattak, amikor konnyebb volt stabilizalni az orszagot.

" Tul sok a modern fiatal akik mar tanultak, es bar valoszinuleg nincs allasuk, de megsem hajlandoak visszaterni mondjuk szaz evvel az idoben."

Lepodjon meg: az iszlamistak mogott elsosorban egyetemet vegzett fiatalok vannak, hasonlokeppen a Jobbik-jelenseghez Magyarorszagon. A nagyvarosok nepe pont nem iszlamista. Ezert van balhe pont Kairoban vagy Tuniszban es nem a sivatagban.

A vallasi elemekkel beutott konzervativizmus is elitjatszma, akarcsak a harcos jogvedo liberalizmus.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2013.07.12. 12:41:30

Sajátos, hogy az européer fődemokraták milyen megengedő szimpátiával és elnééssel viszonyulnak at arab világban működő katonai junták működésével kapcsolatban, miközben biztos kézzel mutatnak rá, hogy a demokratikusan megválasztott, a fontosabb döntéseket külön népszavazásokon legitimáló politikai pártok milyen antidemokratéerek igazából.

Szóval a kérdésem a következő lenne tisztelt tevenagypupú:
-milyen olyan rendelkezésről tud Ön a MT-többség által alkotott parlament idejéből, amelyet egy igazi demokrata nem fogadhat el.
-milyen olyan rendelkezésről tud a forradalom után Egyiptomban, amely a vallási, politikai, nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban ne jogkiterjesztést jelentett volna az előző rendszerhez képest.
-javaslom továbbá ,hogy vessen egy pillantást a turizmus alakulására, 2010-2012 között és vonja le újra következtetéseket annak alakulását illetően.
- sorolja fel, milyen - a nők jogait korlátozó intézkedések történtek az elmúlt időszakban.
-valamint, kérem, hogy hozzon már néhány példát arra nézve, hogy milyen műemlékek lerombolására került sor.

Köszönöm....

vizipipa 2013.07.12. 13:04:04

A szerző szerint: "Szíriában pontosan azért dúl polgárháború úgy két éve, mert Bassár el-Aszad elnök nem veszi észre, hogy a nép nem támogatja"

Bájos és határozott kijelentés. Alá is támasztja valami? Én ugyanis olyanokat olvastam, hogy két évvel ezelőtt pl. 50% igen egyértelműen Aszad párti volt.
Azóta "romlott" a helyzet, mert egy most tavaszi NATO közlés szerint az arány már 70%!
Szegények ugyanis választhatnak az Al-Kaida és Aszad között. És inkább Aszadra tesznek.

Syrian jihadists pledge fealty to al-Qaeda
www.ft.com/intl/cms/s/0/13a6316c-a1fa-11e2-8971-00144feabdc0.html#axzz2QBvDMeZE

A szerző egyiptomi ismeretei is igényelnének némi alátámasztást: "az ország vezetésére régóta esélyesnek tartott Mohamed el-Baradei "

Mindig csak olyanokat olvasgatok, hogy Baradei sosem lesz Egyiptom vezetője, mert túl liberális (nekik).

Szóval az rendben van, hogy nem ugyanazt olvassuk, de ennyire?

tevevanegypupu 2013.07.12. 13:24:39

@Doomhammer:

Par egyetemet vegzett fiatal es a tomeg..aminek igergetnek olyasmit amit nem tudnak teljesiteni, erzestelenitest hasznalnak, kis tuneti kezelest adnak.
Erdekes egyebkent, hogy azokban az orszagokban tort ki ez a lazadas, amelyek szimpatizaltak a Szovjetunioval, voltak kolcsonos szerzodesek a szocialista orszagokkal..
Egyebkent nagyon erdekesen gondolkodnak: felforgatnak, hobolognek, imadjak a balhet..aztan kijozanodnak es tonkreteszik azt is ami volt es azert valamifele megelhetest megis adott az orszagnak. Egyebirant erdekes, de ok szeretik azt a fajta diktaturat ami a sajat embereiktol jon..Az ott nem Europa.

tevevanegypupu 2013.07.12. 13:28:07

@egyetmondok:

Megkaptak. Akarmilyen donteshez. Demokratikusan.

Zb74 2013.07.12. 13:30:34

@tevevanegypupu: "a demokratikusan megvalasztott kormany olyan torvenyeket hozott amivel egy demokratikusan gondolkodo ember nemigen erthet egyet"

Ilyesmi is csak Egyiptomban fordulhat elő, ugye...

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 13:33:20

@tevevanegypupu:

„szoval aki odavitte nekik a demokraciat az jol kib...szott veluk de szo szerint. Ahogy Tuneziaval, Sziriaval, Libiaval is..”

A sztori pedig onnan indul, hogy ezeket a _mesterséges_ államokat lényegében az európai nagyhatalmak találták ki…

Innentől kezdve az lenne a _csoda_, ha ezek harmonikusan tudnának fejlődni…

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 13:35:59

@tevevanegypupu:

ezek nem valódi államok, hanem _gyarmati reliktumok_, modern _alkirályokkal_

tevevanegypupu 2013.07.12. 13:37:06

@Zb74:

Ugye az az athallas amit felfedezni velek nem celzas akar lenni? Mert ha igen, attol tartok valami nagyon nagy tevedes aldozata..jozanodjon ki.:)

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 13:38:42

@tevevanegypupu:

végül is érthető, az arab monarchiák mindig is inkább összhnagban voltak a helyi hagyományokkal...

és sokkal stabilabbak is...

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 13:39:39

@tevevanegypupu:

és - a vahabita szaúdiak kivételével - mérsékeltebbek is...

egyetmondok 2013.07.12. 13:40:44

@tevevanegypupu:
Ahogyan elnézem, jó sokra ment Murszi a marha nagy felhatalmazásával...
Nem az lehet inkább, hogy demokratikusan kapták, aztán nem demokratikusan használták...:-))) ?

És persze az is érdekes az értékeléseknél, hogy amikor mondjuk Murszi hatalomra kerülése kerül szóba, akkor az egyiptomi jé,tökre egy demokratikus nép, hiszen demokratikusan megválasztották. De amikor kiderül, hogy mintha nagyon nem demokratikusan használná a hatalmat, és ez ellen meg tiltakoznak, de keményen, akkor az egyiptomi népről hirtelen kiderül, hogy "nem érett még a demokráciára"...Fura ez kissé,nemde.

tevevanegypupu 2013.07.12. 13:41:56

@tevevanegypupu:

Nem nagyon ertik, hogy mi tortenik ott es miert..ezert nem megy arrafele tul jol sem Amerikanak, sem Europanak. Kizsakmanyolni, megszallni azt tudjak, megerteni oket nemigen..es ezert lesz baj abbol is, ha tovabbra is tomegesen engedik oket bevandorolni Europaba.

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 13:44:32

@egyetmondok:

a _valódi_ demokrácia mindig egy nagy trutymórakás...

(pl. gondolj a jakobinusok, a nácik, a kommunisták és a fasiszták választási győzelmeire...)

ezért van az, hogy a hozzánk hasonló „fejlett” demokratikus államok már szupranacionális szintre delegálták a döntéshozás jelentős részét, ill. nemzetközi szerződésekkel zártak rövidre egy rakás kérdést…

tevevanegypupu 2013.07.12. 13:46:43

@egyetmondok:

Egyiptom es Magyarorszag nem ugyanaz. Ha maga szerint igen, akkor ajanlanam, hogy eldegeljen ott par evecsket..aztan majd meglatja.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.12. 13:46:45

@tevevanegypupu:
"Erdekes egyebkent, hogy azokban az orszagokban tort ki ez a lazadas, amelyek szimpatizaltak a Szovjetunioval, voltak kolcsonos szerzodesek a szocialista orszagokkal.."

Bahrain nem ilyen, megis megy a balhe egeszen mostanaig.
en.wikipedia.org/wiki/Bahraini_uprising_(2011%E2%80%93present)

Ott is van minden, shia-szunnita megosztottsagtol gyarmati oroksegen keresztul irani nyomulasig.

hacsaturján 2013.07.12. 13:48:57

mubarak alatt 3,60 vót a kenyér, csakhogy el kezdett drágulni. gyütt a tahrir forradalom, mubarak el, murszi kétharmados iszlám unortodoxiája pedig nem vált be. a hadsereg szerint egy szír tipusu hamasz-hezbollah death meccs kairóban nem időszerű. aggy nékünk új szadatot allah, de izibe!

tevevanegypupu 2013.07.12. 13:51:21

@Doomhammer: @calabria007:

Mas foldresz, mas vallas, mas eghajlat, nagyon sokfele vallas, torzs, erdekek..nem lehet europai mertekkel merni oket. Nem erdemes vitatkozni a mostani helyzetrol sem, majd ok eldontik..

egyetmondok 2013.07.12. 13:52:07

@tevevanegypupu:
Ejnye, ki beszélt itt Magyarországról ? Én egy szóval sem, de ha véletlen a kommentjeim alapján Ön úgy vélte, hogy ez a maga inge, és felvette, nos, akkor nyilván nem véletlenül tette.

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 13:55:22

@tevevanegypupu:

azt azonban 100%-ig világosan lehet látni, hogy az általad említett "államok" _gyarmati reliktumok_

(még Egyiptom is... 1806-ban egy albán úriember döntötte ott meg az ottománok uralmát, utána meg a britek jöttek... )

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 13:56:22

@tevevanegypupu:

az un. _valódi_ demokrácia Európában is iszonyatos kisiklásokat produkált...

egyetmondok 2013.07.12. 14:02:50

@calabria007:
Talán ennyire mégse bonyolult ez az egyiptomi helyzet, hogy rögvest a demokrácia nagy filozófikus kérdéseit kéne szóba hozni...
Murszi tán elmérte és nem is kissé a (demokratikusan szerzett) hatalom gyakorlásának a módját.
Én nem vagyok szakértő, ezért hivatkoztam a tegnap esti tévés beszélgetés résztvevőire: ha annak csak a negyede igaz, amit ők mondtak, akkor azoknak van igaza, akik Murszi távozásáért mentek az utcára.

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 14:03:18

@tevevanegypupu:

vicces, hogy az egyiptomi arisztokrácia leginkább albán volt:)

"In addition to the dynasty that he established, a large part of the former Egyptian and Sudanese aristocracy was of Albanian origin."
en.wikipedia.org/wiki/Albanians#Egypt

MUHAMMAD ‘ALÎ PASHA
AND ALBANIAN ISLAMIC EMPIRE OF EGYPT
(1833-1841)
www.giovanniarmillotta.it/albania/bandiere/albegypt.html

tevevanegypupu 2013.07.12. 14:21:35

@calabria007:

A demokracia nem valo embereknek..vagy legalabbis nem mindenkinek. Akinek meg valo, annak meg minek? :)

tevevanegypupu 2013.07.12. 14:46:05

@egyetmondok:

Maga nem is gondolt Magyarorszagra, hanem csak felreertettem? O, hat ilyen tevedes, ilyen tevedes..igy mar regen jartam..

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 15:03:24

@tevevanegypupu:

a demokrácia csak viszonylag kis területű és szoros összetartozás tudattal rendelkező területi egységek esetében tud hatékonyan működni

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.12. 15:05:56

@calabria007:
Tekintsen meg egy bahraini tuntetest, ugy neznek azok ott ki, mint akik Indiabol meg a Fulop-szigetekrol jonnek?

"Non-nationals make up 54% of the population of Bahrain. Of those, the vast majority come from South and Southeast Asia: according to various media reports and government statistics dated between 2005-2009 roughly 290,000 Indians,[5] 125,000 Bangladeshis,[6] 45,000 Pakistanis,[7] 45,000 Filipinos,[8] and 8,000 Indonesians.[9]"

Azoknak az arcoknak ott semmilyen joguk nincsen, nem is mernek tuntetni. Maga a bahraini lakossag kevert. Az elit szunnita, a plebs pedig siita. Es ez csak az egyik toresvonal a sok kozul.

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 15:50:46

@Doomhammer:

akkor ott van a bibi, hogy a jelenlegi szunnita uralkodóház hódítóként érkezett bő 200 évvel ezelőtt a síita többségű szigetre?

en.wikipedia.org/wiki/History_of_Bahrain#Al_Khalifa_and_British_Protectorate

J.László 2013.07.12. 17:26:43

Beindult a Moszad. Törökországban nem jött össze. Így máshol próbálkoznak.

TetraB 2013.07.12. 17:46:51

Murszi felhatalmazása és népszerűsége közben elfogyott. Voltak azért ott ellene milliós tüntetések. Van ilyen, a nép rájött, hogy nem akar ilyen vezetést, ami közben saját vezetőinkhez hasonlóan megszüntetett pár demokratikus hivatalt. Átmeneti kormány lesz, de a következő választásokon valószínűleg nem fog tarolni a Muzulmán Testvériség.

Robinzon Krúzó 2013.07.12. 18:03:04

@TetraB: "Voltak azért ott ellene milliós tüntetések. "

meg mellette

hagyjuk a fals dumát

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.12. 18:06:17

@J.László: Ez a Moszad már csak ilyen; mindegy, hol van puccs, de legyen.
Pikk-pakk átdobták a török puccsra beállított erőforrásokat Egyiptomba, gondolom.

rockjano 2013.07.12. 18:30:31

@tevevanegypupu: "Egyebkent a temahoz hozzaszolva a demokratikusan megvalasztott kormany olyan torvenyeket hozott amivel egy demokratikusan gondolkodo ember nemigen erthet egyet."

Milyen baromi ismerős ez nekem, van egy európai ország ahol nagyon hasonló dolgok történnek… melyik is lehet ez?????

bgp 2013.07.12. 18:37:00

@Counter: Hehe, jó kis trollkodás, nagyjából rendben is van. De azért azok a "demokraták" csak ledobtak egy másik "demokratát" egy tetőről.
Igaz 4pupu kolléga szerint a 2006-os beltenyésztett tüntetőink is teljesen jogosan gyújtották fel a tv-t, tehát végül is igazad van. Éljenek a "demokraták".

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.12. 18:48:00

@bgp: Ledobták, igen. Elég borzalmas, bár azt hiszem, sokan haltak már meg ehhez hasonló utcai lincselésben az utóbbi év folyamán Egyiptomban; még azt sem tartom kizártnak, hogy az ő halálukról is készült felvétel.

Ám ez most pont kapóra jött a puccs elfogadtatásán munkálkodóknak. Ettől még nem lesz kevésbé borzalmas, de azért valahogy arról az 51 agyonlőtt elnökpárti tüntetőről kevesebb a media coverage. Az ő haláluk se lehetett sokkal méltóságteljesebb vagy humánusabb.

Nem hiszem, hogy bármely oldal morálisan vagy demokratikusságban (ilyen szó nincs is) olyan sokkal különb volna, mint a másik. Viszont mivel a puccsot támogatja a nyugati világ, ezért abban bízok, hogy talán így lesz jobb - nekem, nekünk.

katolnai 2013.07.12. 18:50:23

Nagyon furcsa, ahogyan az egyiptomi eseményeket ismertető szerzők, ”szakértők” rendszerint kikerülik a bajok mögött lévő igazi ok megemlítését mégpedig, h sokan vannak: gusztustalanul elszaporodtak … Egyiptom lakossága az 50. évek elején 22 millió volt, ma több, mint 82 millió. Egy már eleve szegény országba nem léteznek azok a külső társadalmi szükségek, feltételek, intézmények melyek képesek lennének lépést tartani az ilyen szabadon eleresztett szaporulattal.

Hogy akkor mégis mi lesz? Teszi fel a kérdést a cikk szerzője … nem lesz semmi változás, semmi nem lesz jobb, amíg meg nem állnak a gyerekdömpinggel! Tessék leállni a gyerekcsinálással és akkor 20-30 év múlva jobb lesz!
Gondoljunk bele, ha az egyiptomi emberek normális, józan családtervezéssel csak egy-két kölköt nyomottak volna az átlag 6-8 helyett: akkor a számuk ma is 20 millió körül lenne. A turizmusból és a kevéske könnyűiparból ma jól eléldegélnének, és még a mezőgazdaság is képes lenne exportálni. Helyette 82 millióan vannak, és mint a veszett nyulak rendületlenül nyomatják tovább a kis mohamedeket, zulejkákat. 10 év múlva simán elérik a 90 milliót, húsz év múlva 100 millióan lesznek. Félelmetes!
Hát ez a probléma nem múrszi, mubarak, meg a korrupt tábornokok, hanem a kontrollálatlan gyerekcsinálás!

Földi Bence 2013.07.12. 19:27:39

@egyetmondok: Pont ez az, ami nem tetszett a hadseregnek, de olvassa el az említett HV-cikket, abban pl. egészen pontosan le van írva a katonai vezetés felemelkedése.

@vizipipa: Totálisan igaza van, el-Baradeiről viszont csak annyit, hogy az ún. Nyugat (USA) szeretné őt igazán, mert vele szót ért.

Érdekes aspektus egyébként, és igazán fontos is, hogy az USA azért sem nyilváníthatja puccsnak az eseményeket, mert akkor saját törvényei szerint kellene leállítsa az egyiptomi katonai segélyezést, ami a saját fegyveriparának okozna komoly kieséseket. Másrészt valóban, Izrael is igényli, hogy az arab világban ne boruljanak fel (gyorsan) az erőviszonyok, márpedig ha Egyiptomban sokáig nem rendeződik (legalább látszólag) a helyzet, akkor ez fog történni.

TetraB 2013.07.12. 19:30:06

@Robinzon Krúzó: ellene több millióan, mellette több ezren. ezek tények.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.07.12. 19:31:43

Hogy ki a demokrata és ki nem?

Ezek csak címkézések. Hatalmi harcok ezek, és aki át akarja venni a hatalmat, meg akarja különböztetni magát a másiktól.
Engem ezek most nem érdekelnek, mindenesetre megvolnának nekem is az érdekeim.
Én pl. olyanokat tudok támogatni, akik az én, európai értékrendemet vallják.
A keresztények min. nem üldözése is fontos, ugye.

Egyébként, nem vagyok arról meggyőződve, hogy a Moszad egy kicsit nem segített rá ezekre a felfordulásokra. Mert kinek használ az (Qui prodest, ugye,), ha Szíria nem titkos nukleáris laborok építésével van elfoglalva, hanem polgárháborúval?
Na?

vasgyuszi 2013.07.12. 19:43:45

@egyetmondok: "...Murszi ugyan nyert egy demokratikusnak , fairnek tekinthető választáson, azonban hatalomra kerülése óta úgy működött, mintha a Testvériség megkapta volna az egész országot, tetszése szerinti akármilyen döntésekhez...."

... és akkor helyettesítsük Murszit Orbánnal és a Testvériséget a Fidesszel. A mondat így sem veszít igazságtartalmából.

vasgyuszi 2013.07.12. 19:44:58

@katolnai: korrekt! Köszi az infókat!

egyetmondok 2013.07.12. 19:45:21

@Földi Bence:
Az egyiptomi hadseregnek úgy nem kellett felemelkedni. Az Egyiptomban mindig is magasan volt ilyen értelemben.

S ha a tüntetőkkel együtt a hadseregnek is elege lett abból, hogy Murszi, aki igen szoros versenyben, kis különbséggel győzött a múltkori demokratikus választáson, úgy kormányzott,mintha övé lenne az ország, akkor szerintem a hadseregnek is igaza van, meg a tüntetőknek is.
Meg azoknak is, akik nem tekintik puccsnak Murszi eltávolítását.

Teragigamega lélek 2013.07.12. 19:51:45

Roppant kellemetlen, hogy olyanok fejtik ki a véleményüket az egyiptomi helyzet kapcsán, akik nem élnek ott. Sőt. Még csak nem is jártak ott egyszer se. Komolytalan az egész...

tevevanegypupu 2013.07.12. 19:52:53

@calabria007:

Meg igy sem biztos, tapasztalatom szerint ahol harom-negy ember van, mar ott baj lesz a demokraciaval. Kulonosen magyarok kozott. Az arabok is ide tartoznanak, am ha valamifele tamadas eri oket idegenek - feherek-feketek-sargak reszerol - akkor azonnal osszetartanak. Aztan ha vege van, utaljak egymast ujfent.

tevevanegypupu 2013.07.12. 19:56:59

@rockjano:

Nem ugyanaz..Lehet, hogy bizonyos szemszogbol nezve nem tetszik Magyarorszagon tobbeknek a fidesz mukodese, de itt mondjuk nem eletrol-halalrol van szo, maximum valamifele torvenytelensegrol..amit altalaban a fidesz korrigalni szokott. Egyiptomban egy hatalomra kerult iszlamista kormany torvenykezese valami olyasmit is hozhat, hogy sokaknak az eletuket, szabadsagukat kell felteni.

tevevanegypupu 2013.07.12. 19:58:01

@S=klogW:

Nem, de ha magyarul ir nekem azt megertem.:)

tevevanegypupu 2013.07.12. 19:58:01

@S=klogW:

Nem, de ha magyarul ir nekem azt megertem.:)

S=klogW 2013.07.12. 19:58:58

@tevevanegypupu: :D azzal most nem vagyok kisegítve

tevevanegypupu 2013.07.12. 20:01:33

@Doomhammer:

Sokszor kulonbozo vallasi iranyzatok, torzsek kezdenek balhet egymas ellen. Es ilyenkor jon kivulrol valami "segitseg" az egyik csoportnak, altalaban annak, aminek valamilyen modon hasznat veszi a segito. Bahreinban is ilyesmi lehet..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.12. 20:03:01

@calabria007:
A shia-szunnita ellentét Bahrainban lényegesen régebbre megy vissza. Ráadásul a siiták még csak nem is arabok etnikailag. És van bevándorlási probléma - szunni bevándorlók képében, akik a XIX. század végén-XX. század elején érkeztek és az erőszakszervezetekben vannak felülreprezentálva.

Egy kis háttér:
kgb2781.uw.hu/bahrain

Igazából a baj azonban inkább az, hogy nagy a szegénység. A szegénység pedig megtalálja az ideológiát az elégedetlenséghez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.12. 20:04:17

@tevevanegypupu:
Hát például ott van a siita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia ...
Amely egyben etnikai választóvonalat is rejt, mert csak a szunniták arabok.

tevevanegypupu 2013.07.12. 20:06:25

@S=klogW:

Hat sajnalom..esetleg padilla segithetne..:)

S=klogW 2013.07.12. 20:07:18

@Doomhammer: és a török síták meg alaviták, azok kik? azok etnikailag törökök? vagy nicns is külön síta meg alavita törökhonban?

S=klogW 2013.07.12. 20:09:38

@tevevanegypupu: na az hiányozna még nekem :) (na jó, lehet hogy korrekt lenne, de aki vérrel fröcsköli a posztjait, hááát, ismerelenül nem bíznám rá magam)

tevevanegypupu 2013.07.12. 20:10:16

@Doomhammer:

Na ennyi mar eleg is..meg az is, hogy Iran es Amerika nem kedvelik egymast, de a szaudarabok joban vannak az amcsikkal.

tevevanegypupu 2013.07.12. 20:15:31

@S=klogW:

A fiam tud spanyolul, dehat o nincs itt..

S=klogW 2013.07.12. 20:21:06

@tevevanegypupu: azért köszönöm. szerencsére nem "életbevágó" a dolog.

tevevanegypupu 2013.07.12. 20:23:18

@S=klogW:

Hat nincs mit..jo uttoro segitene ahol tud.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.12. 21:15:45

@S=klogW:
Nem mondhatnám, hogy a török sííták szakértője lennék. :-) Én úgy tudom, a török sííták legnagyobb csoportja (az alevik, nem keverendők az alavitákkal) türkmén eredetű.

S=klogW 2013.07.12. 21:27:28

@Doomhammer: jó, hogy felhívja a figyelmemet, bár talán olyan nagy különbség nincs is köztük, mindketten síták

"In order to avoid confusion with Alevis, Alawites prefer the self-appellation Arap Alevileri ("Arab Alevis") in Turkish. "

Joejszaka 2013.07.12. 22:44:46

Hát, az egyiptomi ismerőseim, van köztük muszlim és keresztény is, nem igazán vannak oda Muszlim Testvériségért.

Úgy tűnik, hogy Egyiptom népe (legalábbis az a pár ember, akivel én beszélgetek) nem akar iszlamizálódást.

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 22:50:26

@Joejszaka:

1977-ben is sokan efféléket hangoztattak Teheránban...

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 22:57:28

@S=klogW:

ez nem teljesen egyértelmű sok szunnita muzulmán szerint az alaviták egyszerűen pogányok
en.wikipedia.org/wiki/Alawites#Beliefs

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 22:58:58

@Doomhammer:

vagy inkább nagy a kontraszt? (Bahrain gazdag államnak tűnik)