Húsz éve jelent meg a Zooropa, a U2 egyik kevésbé ismert, de annál több rejtjelezett tartalommal töltött lemeze. Hámozzuk most le a témáról a jól ismert dublini mamutzenekar körüli szokásos vitákat és a tényt, hogy a mai U2 már nem az, ami húsz éve volt, popkulturális és egyszerű biológiai okok miatt sem. A Zooropa összetett üzenetei miatt jóval több volt egy egyszerű poplemeznél – pontosabban semmi pop nem volt benne, ezért is maradt egy időtálló zárvány, amivel érdemes ma is foglalkozni. A Zooropa mintha egy 1993 közeljövőjéből a korabeli valóságba időgéppel érkezett kordokumentum lenne, amit csak most, a közeljövőbe érkezve értünk meg igazán. Ezt próbáljuk most fejtegetni: akit ez érdekel, kattintson tovább; akit pedig nem, hallgasson jókedvű David Hasselhoffot!
1993 nyarán a U2 már harmadik éve darálta a ZooTV nevű őrületét. A rockturnét high-tech multimédiával, korai valóságshow-val, a komolyság és az (ön)irónia közötti egyensúlyozással vegyítő világ körüli cirkusz máig a poptörténet egyik leghatásosabb produkciója maradt. A '91-es, mérföldkőnek tekintett Achtung Baby lemezzel elkezdődött kreatív káosz csak fokozódott, amikor '93 elején kitalálták, hogy a turné állomásai között egy lendülettel felvesznek egy újabb lemezt is. A nagyvilág áramvonalasított, fényesre csiszolt, egyre uniformizáltabb nagyvárosai; a kommunizmus összeomlása és az Európai Unió megszületése; a globalizáció felgyorsulása és a kezdődő kommunikációs, digitális forradalom; a technológiai fejlődéssel kapcsolatos remények és félelmek egyaránt hatottak a zenekar ihletére.
A krisztusi korba ért, 15 éve pályán lévő, sokat megélt ír fickók szívták magukba a változó világ élményeit. Bono William Gibson cyberpunk regényeit és C.S. Lewis zseniális Screwtape Letters-ét olvasgatta az ezer alakban kísértő ördögről (lásd a Hold Me, Thrill Me... korabeli batmanes klipjét). The Edge begombázva járta Tokió futurisztikus Ginza negyedét. Adam Clayton épp Naomi Campbellel kavarva vette ki a részét a nemzetközi jet set hedonizmusából. Larry Mullen az akkor felkapott zenei trenddel kísérletezve hangmintákat vett saját dobritmusairól, hogy a producerekkel együtt ő is kivegye a részét a U2 hangzásának megújításából.
Ezekből az ihletekből; a végletekig eltorzított, surrogó, csilingelő furcsa gitárhangokból; a Brian Eno ihlette ambient hangszőnyegekből; az élő felvétekből és hangmintákból összerakott, zakatoló, kattogó ritmusokból született a Zooropa. A lemez az Európa nevű állatkert elképzelt – és mára részben meg is valósult – jövőjének aláfestő zenéje; borítóján az EU csillagaival, a berlini fal szomorú űrhajóst ábrázoló firkájával, Leni Riefenstahl jeleneteivel, plüssmacikkal, Leninnel, főpapokkal és összeolvadó európai lobogókkal. A Zooropa egy mára mamuttá vált zenekar legjobb korszakában született, a maga korában kevesek által értett, de azok számára máig érdekes, izgalmas art rock lemez. Nem mainstream pop, az biztos: a hűvös, távolságtartó, technicizált hangzás és az itt-ott felbukkanó ironikus humor mögött kényelmetlenül közvetlen és őszinte felvetések sorakoznak az ember egyéni sorsáról, a (férfi)lét dilemmáiról, kísértéseiről és a világ közeljövőjéről. A Zooropa utazás egy elképzelt, futurisztikus nyugat-európai nagyváros éjszakájának mélyére, amely éjszaka csak most kezdődik igazán.
A címadó Zooropa hat és fél perces hosszával tökéletes nyitány az albumon. Az eredetileg Babel névre hallgató, reklám- és rádióhangokból, zörejekből és melankolikus zongoradallamból álló intro után gitárból érkező üveghangok indítják a számot, ami kifutópályán gyorsuló repülőgépként gyorsul és emelkedik fel. „Vorsprung durch Technik”, „be all that you can be”, „be a winner”, „eat to get slimmer” – jönnek egymás után a furcsa kijelentések, amik valójában korabeli reklámszövegek. A fősorokból összeollózott, lapos életbölcsességekből összeállt, szürreális vers a mindent behálózó reklámvilágot idézi. Aztán mintha már a mai Európa és népeinek bizonytalansága kerülne elő ebben az Európai Unió születésekor alkotott dalban: „Nincs iránytűm, nincs térképem, nincs indokom, hogy visszatérjek; nincs vallásom, nem tudom, mi micsoda, és nem ismerem a határokat, önmagunk határait... Semmi egyedi helynév, semmi egyedi dal, rejtőztem, de mi elől rejtőzök most?” De „a bizonytalanság lehet útmutató fény is”, és „egyszer megálmodja azt a világot, amiben élni szeretne” – bízik végül a jövőben a Zooropa, hiszen mi mást lehetne tenni zavaros korokban.
Az ezt követő Babyface a leghagyományosabb felvétel a lemezen: lassan kattogó elektronikus rock; giccsmentes, játékos, voyeurködő szerelmes dal egy plakát- vagy tévészépséghez. A Numb az ikonikus klipje miatt a Zooropa legismertebb felvétele, a gitáros The Edge monoton dörmögéssel szövegel benne. „Ne mozogj, ne beszéld túl az idődet, ne gondolkodj, ne aggódj, minden rendben lesz... ne reménykedj túl sokban... ne érj el semmit... ne válaszolj, ne kérdezz, ne próbáld az értelmét keresni...” és így tovább, hosszan sorolva az ember cselekvését, mozgásterét, gondolkodását megbéklyózó tiltó parancsokat. A Numb szoft-indusztriális alapokra írt, szellemesen duplacsavaros kiállás a mindenkori gondolatrendőrség, a szellemi renyheség, a változásképtelenség ellen. Mindig igaz marad.
A Lemon ismét klipes szám, egyedi hangzású elektropoppal és szürrealista megfejtésekkel az élet, a férfilét tudatalatti motivációiról: „a férfi várost épít, bankokkal, katedrálisokkal... a férfi autót és utat épít, távozásról álmodik, ami mindig elmarad...” miközben minden törekvése mindvégig arról szól, hogy a Nőhöz eljusson. A találkozás aztán eljön a Stay (Faraway, So Close) témájában; de ez a találkozás a Berlin felett az ég földre kívánkozó angyalának a lehetetlen szerelmét idézi, szép-szomorú balladába öntve. A klasszikus berlini filmet rendező Wim Wenders egyébként Bonóék cimborája és többszörös művész-munkatársa. A Stay klipje a mindenkori Berlin-érzés egyik legjobb képi megjelenítése.
A Zooropa második fele a Daddy's Gonna Pay For Your Crashed Car-ral indul. Szovjet induló hangjai és hiphop-hangminták mosódnak össze; Daddy, az apuka pedig a dalszöveg szerint az arc, aki mindent megold, mindent megígér és mindent megbocsát neked, és fogja a kezedet a végzetedig. De ki ez az apuka, talán a totalitárius állam, talán a jóléti társadalom, talán a drog, talán maga C.S. Lewis Kísértője – vagy mindez egyszerre? Az ezt követő Some Days Are Better Than Others szellemeskedő életbölcsességei után a The First Time minimalista, egyszerű és mély tanmeséje következik az atya-fiú-testvér viszonyról és a materális világba vezető kulcsról, amit a szeretet, a szerelem hívására eldobunk. Ezzel indult a Wenders és Bono együttműködéséből született Million Dollar Hotel című film is, benne egy lelakott Los Angeles-i hotel számkivetett, félbolond, de szeretni vágyó lakóival. A lemez vége felé a Dirty Day önmarcangoló tépelődés egy kapcsolat (talán az önmagunkkal való kapcsolat) romjain, miközben „a napok úgy vágtatnak el, mint lovak a dombok fölött”.
A Zooropát végül a The Wanderer, egy felemelő country ballada zárja Johnny Cash énekével. Az érces hangú Cash akkoriban pályafutása mélypontján volt, elfeledett, öregedő zenészként tengődött – jóval később jöttek csak az ezredforduló körüli, utolsó nagy visszatérést és sikert jelentő American-lemezek. A megtört Johnny Cash tökéletes választás volt a dalhoz. A The Wanderer filmszerű szövege egy disztópikus – de a huszadik században fájdalmasan sokszor megvalósult – világot idéz fel. A főszereplő Bibiliájával és fegyverével felszerelkezve indul útnak az arannyal kikövezett utcákon, ahol a felszín alatt egy lélektelen város csontváza látszik; ahol felperzselődött a föld az atom-égbolt alatt; ahol a bádogvárosok lakói nem mernek járni és szabadon beszélni; ahol a fiúk feljelentik apáikat; ahol a polgárok a királyságot akarják, de Isten nélkül csak.
The Wanderer
I went out walking
Through streets paved with gold
Lifted some stones
Saw the skin and bones
Of a city without a soul
I went out walking
Under an atomic sky
Where the ground won't turn
And the rain it burns
Like the tears when I said goodbye
Yeah I went with nothing
Nothing but the thought of you
I went wandering
I went drifting
Through the capitals of tin
Where men can't walk
Or freely talk
And sons turn their fathers in
I stopped outside a church house
Where the citizens like to sit
They say they want the kingdom
But they don't want God in it
I went out riding
Down that old eight lane
I passed by a thousand signs
Looking for my own name
I went with nothing
But the thought you'd be there too
Looking for you
I went out there
In search of experience
To taste and to touch
And to feel as much
As a man can
Before he repents
I went out searching
Looking for one good man
A spirit who would not bend or break
Who would sit at his father's right hand
I went out walking
With a bible and a gun
The word of God lay heavy on my heart
I was sure I was the one
Now Jesus, don't you wait up
Jesus, I'll be home soon
Yeah I went out for the papers
Told her I'd be back by noon
Yeah I left with nothing
But the thought you'd be there too
Looking for you
Yeah I left with nothing
Nothing but the thought of you
I went wandering”
A U2 és Cash vándora csak egyetlen jó embert keres, miközben saját nevét, hitét, a teljes élet megtapasztalását kutatja a felfordult világban, mielőtt megbánja bűneit és hazatér az egyetlen gondolathoz, amelyért elindulni érdemes. Így zárul biblikus utalásokkal ez a különös ihletettségű, időtálló és legjobb pillanataiban időn túli lemez. A vándor talán még most is úton van. A közelmúlt közeljövőjét megálmodó Zooropa ma aktuálisabb, mint valaha. Üdvözlet a félmúltnak az egyformaság korából.