Kommentszűrés
’13 jún
26
13:13

A Kulturkampf pürrhoszi győzelme: Tormay Cécile

Írta: aristo

purrhosz.jpg

„Mert amikor kiderült a betegség, akkor a Herczeg Ferenc  felkereste a Bethlen István miniszter feleségét, és azt mondta neki: »Margit! Most menj el a gazdag zsidó nőkhöz, és tegezd le őket. Mert a Fricinek pénz kell az operációhoz!« Össze is jött az a nem kis összeg, ami kellett az úthoz.”
(Karinthy Márton nagyapja betegségéről egy interjúban)

 

Történt, hogy a felemelkedő Róma fenyegető árnyéka rávetődött a dél-itáliai gazdag görög kereskedővárosokra is. Ezek addig némi kárörömmel nézték a samnisok és a többi itáliai nép háborúit a rómaiakkal, hiszen ezek még kedveztek is nekik, ám most rádöbbentek, elkerülhetetlenül ők következnek. Roppant gazdagok voltak és lusták; meg gyávák is ahhoz, hogy saját maguk szálljanak szembe Róma légióival és hadvezéreivel. Ezért hát pénzért – aminek bővében voltak – zsoldosokat kellett fogadniuk. Választásuk Pürrhoszra, Epeirosz harcias királyára esett, aki híres hadvezér volt és bármikor kapható egy jó kis háborús kalandra. Krisztus előtt 280-tól 275-ig tartott Pürrhosz háborúja a Tarentumiak oldalán Róma ellen. Több véres, de győzedelmes csata után 279-ben Asculumnál került szembe a P. Decius Mus és P. Mucius Saverrio consulok vezette római hadakkal; és bár ezúttal is győzött, veszteségei akkorák voltak, hogy „a két hadsereg szétválása után valakinek, aki szerencsét kívánt a győzelemhez, Pürrhosz állítólag ezt mondta: »Ha még egy csatában győzünk a rómaiakon, végképp elveszünk.«” Így hagyja ránk Plutarkhosz a Párhuzamos életrajzokban. Így lett szállóige a „pürrhoszi győzelem”.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy a minap azt olvastam, Tormay Cécile beemelése az irodalmi kánonba a „Kulturkampf Sztálingrádja”. Holott, ha már katonai műszavakat akarunk használni, akkor sokkal inkább pürrhoszi győzelemnek nevezhetnénk. Mindjárt el is mondom, hogy miért.

*

A szerző – B. Boogieman – három kifogást hoz Tormay ellen, melyek szerinte lehetetlenné teszik, hogy bekerüljön az újonnan alakuló irodalomoktatásba és ezen keresztül a nemzet irodalmi emlékezetébe.

Az első kifogás Tormay leszbikus magánélete. Ezt elég aljas módon használja, bár az megszokott, hogy úgy apellálunk a többség vélt, vagy valós homofóbiájára, hogy elhatároljuk magunkat tőle. „Félreértés ne essék: nem vagyunk homofóbok.” – írja. És tényleg, lehet, hogy ő nem az; ám elérendő céljához éppen nem is ez kell, hanem az, hogy az olvasók legyenek azok és utálják meg ezen az alapon Tormayt. Amúgy az az állítás, hogy „a Kormányzó Őfelségének védelmező karja” valahogyan „elsikálja”, egészen egyszerűen nem igaz. A per során szimplán kiderült, hogy a felperes Zichy gróf megvesztegette a tanúkat, ezért ítélték el őt és mentették fel Tormayt. Horthy nem tudta befolyásolni a bíróság munkáját. A szerző gátlástalanul átveszi a Hetek című folyóirat állítását – tehát hitelességéhez, és ami még fontosabb, elfogulatlanságához nem férhet késég. Mindezek után Rejtő és Szerb Antal zsidóságát közös nevezőre hozza Tormay leszbikusságával – amihez külön gratulálok.

A következő kifogás, hogy Tormay rossz író. Ezzel nem kívánok vitatkozni, mert ilyesmiről nem érdemes; „De gustibus non est diputandum.” Nincs minden olvasóra érvényes művészeti értékítélet. Különben is, a két világháború közötti magyar- és világirodalomról a lakosság többségének csak nagyon halvány fogalma van – e tekintetben elérte célját a sok évtizedes kommunista szellemi kútmérgezés és „tananyagnak” álcázott ideologikus hazudozás. Az irodalom e korszakából csak a kifejezetten baloldalinak beállítható írókat, költőket emelték ki, a többieknek a létét is el akarták titkolni. Az én középiskolás irodalom szöveggyűjteményemben négy vers volt Babitstól és vagy tizenöt Váci Mihálytól. (A fiatalabbak kedvéért: Váci a kommunista korszak koszorús költője volt, halála után – mely stílszerűen Vietnamban érte – még szavalóversenyt is elneveztek róla. Hihetetlenül tehetségtelen fűzfapoéta volt. A Kulturkampf egyik tétje pontosan ezeknek, a letagadott jobboldali szerzőknek rehabilitálása; legalább azon a szinten, hogy újra kiadják őket és mindenki maga dönthesse el, tetszik-e neki. Én magam szerencsés voltam, az otthoni könyvtárban megtaláltam a két háború között kiadott temérdek magyar és külföldi könyvet, tehát korán képet kaptam arról, mennyire csonka is az a kép, amit az irodalomkönyvek közvetítenek.

A legsúlyosabb kifogás Tormay antiszemitizmusa. Amint azt már többször kifejtettem: a romantika művészfelfogása emelte a művészeket a vátesz szerepébe, tette őket mértékké mindenféle – nem a művészethez tartozó – dologban. Ez a különleges helyzet azonban semmivel sem támasztható alá. A művészek – köztük a legnagyobbak is – éppoly esendőek a mindennapok, a politikai aktualitások megítélése tekintetében, mint bárki más. Sőt. Többnyire ők a legérzékenyebbek, legbefogadóbbak és éppen ezért a legkiszolgáltatottabbak az aktuális szellemi divat tekintetében. A két világháború között – Trianonnal és a tanácsköztársaság vérengző uralmával a háta mögött – nehéz olyan magyar írót, költőt, művészt találni, aki ne tett volna „antiszemita” kijelentéseket. A magyar közgondolkodás egy jelentős szelete az idő tájt komoly felelősséget tulajdonított a zsidóknak a magyar tragédia előidézésében. Szekfű Gyula Három nemzedéke nagy hatást tett: egy egész fejezetet szentelt annak a szerepnek, amelyet a zsidók játszottak a Trianonhoz vezető úton. Móricztól Babitsig szinte bárkitől lehet idézni olyasmit, amit ma „antiszemitának” nevezünk.

*

Tudomásul kell venni, hogy a két világháború között teljesen más volt a többségi társadalom viszonya a zsidókhoz és az antiszemitizmushoz is. Egészen pontosan nagyon más volt az antiszemita szó tartalma. Helytelen és kontraproduktív dolog mai szóhasználatunkat és fogalmainkat visszavetíteni a múlt eseményeire és ezek alapján megítélni amazokat. Nem csak Magyarországon, szerte Európában hasonló volt a helyzet. A 19. és a 20. század legnagyobb művészei közül számtalan tett olyan kijelentést, amelyekért ma visszavonnák Nobel- és egyéb díjaikat, megfosztanák őket akadémiai státusuktól, tán még az ebédjegyüket is elvennék. Ja, és semmiképpen sem lennének ezentúl nagyszerű írók, költők, szobrászok és balett-táncosok.

Értelemszerűen a magyar zsidóság sem produkált kizárólag géniuszokat a művészetekben. Nem is beszélve arról, hogy az antiszemitizmus némileg helyzetfüggő is, hiszen a mai antiszemitázók egyes elődjei korábban hasonló húrokat pengettek. Elég csak Karinthy Ferenc naplóbejegyzését elolvasni: „noha mindnek van rokona Tel-Avivban, de most olyan kéjjel gyalázzák Izraelt és a zsidókat, mint az őseredeti nyilasok”, majd pedig: „Ilyenkor én is antiszemita leszek, de nem az izraeli mesterkedésektől, hanem ezektől a pesti zsidó firkászoktól, akik mindig túlnyalnak.” Kénytelenek leszünk együtt élni hát azzal a szomorú felismeréssel, hogy társadalmi kérdésekben a híres művészek véleménye sem feltétlenül ér többet, mint bárki másé. Ámbár a tét nem ez; hanem az, hogy ki mondhatja meg, mi az irodalmi érték egyáltalában.

Mint eddig annyiszor és mint oly sokszor majd még ezután: harcra hívnak a dobok és a harsonák. Mindkét oldal megmondóemberei kiélhetik fóbiáikat és filiáikat. Nem kockáztatok sokat, ha megjósolom, hogy a „vita”  szokás szerint – hosszú lesz, eredménytelen és aljas. Ezért nevezem hát pürrhoszinak a Tormay körül forgó vitát. Bárki „győz” is, az írók véleményének kivételezett volta és a gazdag, sokszínű, magyar irodalomról alkotott, elfogulatlan, igaz kép vereséget szenved majd minden győzelemmel.

Címkék: kultúra irodalom jobboldal baloldal antiszemita kultúrharc kultúrpolitika Tormay Cécile Kulturkampf

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr215368767

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyere haza, Mikkamakka! 2013.06.27. 09:25:23

Sok százezer Mikkamakka hagyta már el a négyszögletű kerek erdőt, mert azt hitte, hogy máshol kolbászból van a kerítés, mézeskalács a házikó, és kemény, áldozatos munka helyett elegendő benyúlni az aranytojást tojó tyúk segge alá, de talán még az is, h...

Trackback: A Kulturkampf pürrhoszi győzelme: Tormay Cécile 2013.06.26. 14:02:26

Kénytelenek leszünk együtt élni azzal a szomorú felismeréssel, hogy társadalmi kérdésekben a híres művészek véleménye sem feltétlenül ér többet, mint bárki másé.

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.26. 13:41:26

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

calabria007 (törölt) 2013.06.26. 16:35:41

@gróf Szopatzky-Weretzky:

Tormay meg német származású volt:)

"Tormay Cécile[1][2] ősei mind apai, mind anyai ágon német származású polgárok voltak"

hu.wikipedia.org/wiki/Tormay_C%C3%A9cile#Sz.C3.A1rmaz.C3.A1sa.2C_tanulm.C3.A1nyai

a "Cécile" se egy tipikus magyar név...

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.06.26. 16:36:28

Ha egy fajvédő, gyilkos, hazaárulóról lehet utca elnevezve, Tormayról miért ne lehetne?
www.youtube.com/watch?v=H5flpGVNWXA

Helyes Írás 2013.06.26. 16:36:37

Nem azon múlik egy író értéke és megítélése, hogy utcát neveznek-e el róla, még csak nem is azon, hogy bekerül-e a tankönyvekbe, hanem azon, hányan olvassák és hat-e rájuk. Wass Albertet már nem tudja kiutálni a baloldal a magyar irodalomból, annyian ismerik és szeretik. A stílusa és az írásművészete nem vetekszik ugyan Arany Jánoséval, de ő írta meg a második világháború után történteket a magukat vesztesnek érző magyar nemzedékek szemszögéből. Azt, amiről apáink, nagyapáink nyíltan soha nem beszélhettek, de négyszemközt, titkos igazságként továbbadtak nekünk. Úgy tűnik, egyedül ő, mert a nála nagyobbak és jobb tollúak nem voltak erre érzékenyek, vagy mással, az új világgal voltak elfoglalva. Olyan történelmi élményt emelt be a magyar irodalomba, amely csak rajta keresztül élhető át, ezért kitörölhetetlen onnan. A baloldal nem is őt magát szeretné kitörölni, hanem az élményt.

Nyírőnek talán nem is a műveivel van bajuk, hanem azzal, hogy a nyilas kormánnyal is kapcsolatot tartott. Nem hirdette az ostobaságaikat, hanem kétségbe volt esve szegény, mert úgy érezte, hogy népére, a székelyekre az oroszok győzelmével és a románok visszatérésével a pokol vár. És nem lett igaza?! Most azért taszítanák a latrinába, mert ő akkor, ott, nem a zsidóság sorsáért aggódott, hanem a székelyekért. Még ha személyes felelősség terhelné azért, ami a zsidósággal történt, érthetőbb lenne. De néhány rossz mondaton kívül semmilyen bűnt nem lehet a rovására írni. Másoknak ennél jóval többet megbocsátott a kommunista és a mai baloldal, mert egyébként a „haladó” gondolkodásúak közé sorolták őket.

Úgy tűnik, Tormay is visszatér az olvasott irodalomba, akár kap utcát, akár nem. Én még csak a tatárjárásról szóló, más által befejezett utolsó regényét olvastam. Szecessziós írói stílusával nem nyerte el a tetszésemet, de az a fejlődéstörténet, amit helyenként kissé szájbarágósan és allegorikusan ábrázol, valamiért mégis felejthetetlenné vált számomra. Alighanem azért, mert ehhez hasonló szellemi fejlődésen minden közösségéért, nemzetéért elkötelezett ember végigmegy az életében. És amikor az ember egy történet világában elmerül, egyáltalán nem számít, miket mondott, vagy írt politikusként a szerzője. Mert a jó mű függetlenedik a szerzőtől. - Aki nem képes ilyet írni, az biztosan nem jó író.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.26. 16:45:04

@calabria007:

S ezért nincs helye a magyar irodalomban?:-D

calabria007 (törölt) 2013.06.26. 16:52:45

@bbjnick:

különösebben nem érdekel a kultúrpolitika

és

kultúrpolitika =/= irodalom

Vén Csataló 2013.06.26. 16:53:36

Mostanság ritkán van okom dicsérni a mandinert.
Ez egy ilyen alkalom.
Köszönöm az írást Aristo!

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.06.26. 16:55:03

@calabria007:

ez a nép de még nemzet kapcsán is állandóan származásban gondolkodás

tipikusan zsidó rasszizmus

tevevanegypupu 2013.06.26. 16:59:43

@TaTa86.:

Ha csak kulturharc lenne akkor persze..csakhogy ennek most nyilvan nincs is sok koze kulturahoz, ez inkabb politikai harc. Itt inkabb ket iranyzat harcol egymassal, es nyilvanvalo, hogy egy olyan ervrendszer mellett, aminek nem sok koze van ahhoz, hogy Tormay jo iro volt-e vagy sem. Itt sajnos megint az antiszemitista vad ellen kell (ugy tunik) egyfajta erofolenyt bevetni. :)

Dzsentrisvihák 2013.06.26. 17:12:10

Jó írás, kifejezetten élvezetes, ráadásul kiváló replika arra a foshalomra, amit a tutiblogos amőba elkövetett.
A lényegre is jól ráérez: "ki mondhatja meg, mi az irodalmi érték egyáltalában".
Itten van az eb elhantolva.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.26. 17:18:10

@calabria007:

Felveti a fejét, eltartott kisujjal legyint, majd (azzal a bizonyos eltartott kisujjal) beletúr a felhúzott orrába:-D

calabria007 (törölt) 2013.06.26. 17:34:47

@bbjnick:

álproblémák ezek:)

gumicsont a népnek...

P.Guszti 2013.06.26. 17:48:07

Az utcanév sorsától eltekintve mindenkinek csak ajánlani tudom, olvassa el Tormay Bujdosó Könyvét.

Szemtanúként remekül megírja a Károlyi-féle köztársaság majd a Tanácsköztársaság valódi történetét.

calabria007 (törölt) 2013.06.26. 17:49:51

@P.Guszti:

a saját szemszögéből, a saját értelmezésében...

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.06.26. 17:51:22

@calabria007: ha te mondod. :)

mindenesetre a nácionisták azok.

Jack Torrance 2013.06.26. 17:58:10

@calabria007: bizonyos fokig igen, mas szempontbol viszont nem. Vannak, akiknek fontos, hogy eddig ideologiai szempontbol elhallgatott muveszeket elismerjenek, hogy a kultura tenyleg fuggetlen es szabad legyen es ne a politika dontson rola.
Ez persze most sincs igy (sot), de ezzel egyutt ha olyan nev kerul a koztudatba aki fontos, azert lehet kuzdeni.

Bevallom, nem olvastam Tormay-t, igy nem tudom eldonteni, szerintem jo iro-e. De ha mar vita van korulotte, szamomra azt jelenti, nagyon rossz nem lehet.
Lehet, utcat nem neveznek el rola (errol majd nyilatkozom, ha elolvastam par konyvet), de annyit meger, hogy kiadjak a konyveit, aztan dontson az olvaso.

vizipipa 2013.06.26. 17:58:53

Nem unjátok ezt a hivatásost?

calabria007 0 bejegyzést írt és 1033 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.04.20. óta tag.

Jack Torrance 2013.06.26. 18:00:14

@calabria007: tudsz olyan irot, koltot, barkit, aki nem a sajat szemszogebol, a sajat ertelmezeseben ir meg barmit? Meg a 'tenyszeru' tortenelemkonyvek sem ilyenek.

calabria007 (törölt) 2013.06.26. 18:07:58

@Jack Torrance:

Nem, de olvasóként én is csak a saját szubjektív véleményemet tudom itt felhozni: nem tetszett a cili irománya

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.26. 18:09:33

@calabria007: minek a szmájli, ez közismert tény. Nem láttad Tábori Mein Kampfját a Nemzetiben?

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.06.26. 18:10:35

@calabria007: már ha feltesszük, hogy egyáltalán elolvastad, kurtapöcsű :)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.26. 18:10:43

@calabria007: Kun Bélának se tetszett. Szubjektív okból...

calabria007 (törölt) 2013.06.26. 18:11:08

@Jack Torrance:

ihol lenne a nagy "opusz"

TORMAY CÉCILE
BUJDOSÓ KÖNYV
FELJEGYZÉSEK 1918-1919-BŐL
api.ning.com/files/EcitkXBdDnIHRj1eMmxKrFGWgJAnkSJLjh1Frgz2RGZ8zoSygUaPntip9MIgJ9JSOYHOPcmOyXlTdvrD3otRYl9STgFawczF/TormayBujdosknyv.pdf

fő "értéke", hogy sokszor hanzik el benne a "zsidó" szó különöző komcsi happeningek, ill. a nemzeti összeomlás kapcsán

calabria007 (törölt) 2013.06.26. 18:12:57

@ArmaGedeon:

én még vhol ott ragadtam le, hogy Hitler származása a múlt ködébe vész + elég sok pszichiátriai beteg volt a rokonságban

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.06.26. 18:18:29

@calabria007: "+ elég sok pszichiátriai beteg volt a rokonságban "

nem ritka az askenáziknál a mentális retardációval járó genetikai defektusok -
de ezt neked jobban kell tudnod

calabria007 (törölt) 2013.06.26. 18:21:39

@gróf Szopatzky-Weretzky:

a tények nem zavarnak de a történelmi magyar állam sírásóit én inkább a kollektivista nacionalistákban vélem megtalálni

akár azt is mondhatjuk: más következtetéseket vonok le mint a cili, ugyanabból az anyagból

PS: a modern nacionalisták is kollektivisták, a zsidóknak pedig értelemszerűen az internacionalista kollektivizmus passzol jobban, de ettől még mindkét csoport masszívan kollektivista.

calabria007 (törölt) 2013.06.26. 18:22:31

@gróf Szopatzky-Weretzky:

az arisztokraták se állnak rosszul e téren:)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.26. 18:27:38

@calabria007: kikre érted a kollektivista nacionalistát? Petőfi stimmel. Persze nála a naci csak álarc volt. Vasvári Pál is az Ikáriát olvasta márciusi elvtársainak. Ezek azonban zsidó zsoldban álltak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.26. 18:35:24

Itt a Tormay-életmű legnagyobb része elérhető, olvasható:

www.tormayc.webs.com/tc_2.html

Nem csak a nagyobb művek, de novellák, publicisztikák is. Akit valóban érdekel Tormay, beleolvashat és maga döntheti el, hogy milyen minőségű is ez az irodalom!

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.06.26. 18:38:19

@calabria007:

Érdekes, a zsidók mégis hogy kapálóztak a pénzükkel egész európában a nemesi címekért hogy azzal bejussanak az arisztokrata körökbe. :)

Talán volt von nevében? Nyilván használta volna ha egy kicsi indoka is lett volna rá. :)

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.06.26. 18:41:52

@calabria007:

"a zsidóknak pedig értelemszerűen az internacionalista kollektivizmus passzol jobban"

ennyire nem vagy te hülye ott a kibucban cicus :)

Messzi Vetek 2013.06.27. 01:24:18

@tesz-vesz:
"Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákositól. Egyszer, egy ünnepi fogadáson a "bölcs vezér" rosszallóan mondta Kodálynak:
- Sok rosszat hallok mostanában magáról, mester...
- Én is magáról, Rákosi...!"

:)
ez kurvajó sztori! köszi!

is 2013.06.27. 01:32:53

@gróf Szopatzky-Weretzky: nahát! nem is tudtam, hogy a FIDESZben ennyi zsidó van :)

iiibphun 2013.06.27. 09:58:57

Te aristo, te nagyon aggastyán lehetsz. Én a 70-es években jártam iskolában, de bizony nem tanultunk egyáltalában Váci Mihályról, Babitsról inkább (bár nem volt kedvenc, ez kétségtelen), hogy nem volt 15 vers a szöveggyűjteményben, de talán 1-2, az egészen biztos.

iiibphun 2013.06.27. 10:03:57

Ekkora mosakodást ritkán lehet olvasni. Tehát akkor relatív az égvilágon minden és tulképpen nem is voltak antiszemiták a Horthy-érában. Jó ezt tudni. A zsidók bizonyára önszorgalomból falazták körbe magukat és utána utazási vágytól hajtva szálltak be a vagonokba.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.27. 10:35:25

@iiibphun:

Nem áll módomban kétségbe vonni, hogy te a hetvenes években jártál iskolába és azt sem, hogy jártál-e egyáltalán, de a szövegértési képességeid mindenesetre ébresztenek némi kételyt: @Aristo nem azt írja, hogy nem voltak antiszemiták a Horthy-érában, hanem azt, hogy akkor az antiszemitizmus nem azt jelentette, mint ma.

Tényleg, te tudod, hogy mit jelent az antiszemitizmus ma?!

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.27. 10:37:49

@bbjnick: antiszemita az, akit a zsidók utálnak. :-)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.27. 10:46:38

@iiibphun: én is akkor jártam iskolába, úgy minden harmadik csapból folyt. Viszont Aristo túloz, hogy abszolút fűzfapoéta lenne. A témához kapcsolódva, hogy elválasztható-e az ordas eszme terjesztés (amit Tormay természetesen nem követett el!) az irodalmi értéktől, még a joggal szörnyként említett Ehrenburg is tudott írni a maga iparos módján.

"A zsidók bizonyára önszorgalomból falazták körbe magukat és utána utazási vágytól hajtva szálltak be a vagonokba. "

Nerm is tudod, mennyire beletrafáltál ezzel a lényegbe! Ugyanis, ha az embernek van agya és használja, ez az érdekes az egészben, hogy se német, se magyar tömegek nem követelték sehol az utcákon a legnagyobb válság idején se, hogy a zsidókat ki kéne irtani, vagy be kéne vagonírozni!
Ha utánanézünk, hogy mi lehet az eszmei forrásvidéke annak, hogy zsidókat kell kiirtani ahhoz, hogy egy jobb világ jöjjön el ("Megváltás"), akkor először meghökkentő módon egyetlen, Európában is jelen levő szellemi hagyományban találjuk meg ennek ősi örökségét. A judaizmusban...
És a 20. század 30-as éveiben egyetlen politikai mozgalom vezetői beszéltek nyíltan arról, hogy az európai zsidóság nagy része el fog pusztulni és nem kár értük. A nácik? Sehol nem találunk ilyet. A cionizmusról van szó...

iiibphun 2013.06.27. 11:01:28

@ArmaGedeon: Ach, egy igazi náci! Dehogy nem találunk ilyeneket. Itt vagy pl. te. Ennyi bornírt baromságot is ritkán lehet olvasni.

@bbjnick: Szövegértési képességeim, hidd el, kiválóak. Nyilván túloztam egy kicsit a hatás kedvéért. A szerző a relativizálással gyakorlatilag azt mondja, hogy nem voltak, mert akkor mindenki az volt, ezért az nem számít. Ugyanazt jelenti, mint most, csak most már látjuk, hogy hova vezet.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.27. 11:08:49

@iiibphun: Ehhez hozzá vagyok szokva, de gondolj bele, hogy ez a fórum egy propagandafelület is, részben értelmes közönség számára. Jön az értelmes olvasó és látja, hogy a (le-)"náci"(-zott) Arma Gedeon érdekes, bár eretnekül hangzó dolgokat vet fel és kifogástalanul érvel, forrásokkal támaszt alá, ha kell. És látja, hogy erre feltűnően zsidógyanús nickek csak szájhabzással, jelzők osztogatásával tudnak reagálni, érv, ellenérv, bizonyító forrás nuku.
Szerinted a (le-)náci(-zott) álláspont tekintélye for erősödni az értelmes olvasók előtt, vagy a lenácizóké? Retorikai kérdés... :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.27. 11:13:57

@iiibphun:

Mit jelent most az antiszemitizmus? Nem tréfálok, komolyan kérdezem! Hogyan tudnád definiálni?

Robinzon Kurzor 2013.06.27. 11:39:06

@bbjnick: "akkor az antiszemitizmus nem azt jelentette, mint ma"

Vagy esetleg az antiszemitizmus fogalma nem változik, csak az elfogadottsága más.
Lásd még: asszonyverés, gyerekverés.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.27. 11:47:31

@iiibphun: Azért mutassuk meg az olvasóknak, hogy mindketten érvelünk, ha kell!

Kezdjük azzal, hogy a 30-as években melyik markáns politikai mozgalom vezetői jelentették ki nyilvánosan, hogy az európai zsidók zömére pusztulás vár és ez alapvetően így van jól.

Én a náci vezetőktől nem tudok ilyet idézni, ha tudsz, tedd meg te. (amiből nem következik, hogy végül a deportálásnak és részben népirtásnak ne ők lettek volna a végrehajtó eszközei)

Addig is idézek ilyet cionistáktól:

"Az 1937-es londoni Cionista Világkongresszuson Dr. Chaim Weizmann (a Cionista Világszervezet elnöke, majd Izrael Állam első köztársasági elnöke ) szavaival kijelölte a politikai irányvonalat:

"Európa hatmillió zsidójának reményei az emigrációra összpontosulnak. Megkérdeztek engem: "Ki tud hozni hatmillió zsidót Palesztinába?' Azt válaszoltam, 'Nem". ...A tragédia mélységeiből kétmillió fiatal embert akarok kimenteni... Az öregek meg fognak halni. El fogják viselni a sorsukat, vagy nem. Por voltak ők, gazdasági és morális por egy kegyetlen világban. ... Csak a fiatalság ága élheti túl... Ezt tudomásul kell venniük.""

"Ben-Gurion ( a cionista mozgalom egyik fő vezetője, Izrael állam első miniszterelnöke) mondta 1938-ban:

"Ha tudnám, hogy az összes németországi (zsidó) gyereket kimenthetjük Angliába, vagy csak a gyerekek felét Erec Izraelbe, én a második megoldást választanám. Mivel nekünk nemcsak e gyerekek életét kell számításba vennünk, hanem Izrael népének történelmét is." "

""1944-ben a Zsidó Embereket Mentő Vészhelyzet Bizottság felszólította az amerikai kormányt egy Háborús Menekült Tanács létrehozására. Stephen Wise a kongresszus egy különbizottsága előtti meghallgatáson ellenezte ezt a javaslatot.

A fent említett tárgyalások során Chaim Weizman, az első "zsidó államférfi" kijelentette: "A zsidó nemzet legértékesebb része máris Palesztinában van, a Palesztinán kívül lakó zsidók pedig nem túl fontosak." Weizman társa, Greenbaum szinezte a megjegyzést: "Egy tehén Palesztinában többet ér, mint az összes európai zsidó". (Ez egy idézet volt egy akkor ismert cionista regényből)"

Jack Torrance 2013.06.27. 12:06:02

@iiibphun: azert minden rendes unnepsegen elhangzott legalabb a Nem eleg :)

iiibphun 2013.06.27. 12:09:28

@ArmaGedeon: @bbjnick: Bocs, de most csak trollkodásra van időm.

@Jack Torrance: Valóban. Kétségtelen, hogy a rendszer jobban szerette, mint Babitsot. De mondj még egy Váci verset!

Jack Torrance 2013.06.27. 12:12:09

@iiibphun: mert szerinted megjegyeztem oket? :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.27. 12:27:33

@Robinzon Kurzor:

"esetleg az antiszemitizmus fogalma nem változik" --- írod.

A fogalma, nyilván, nem. No, de a jelentése!

Mit jelentett anno a fogalom és mit jelent ma? Ha szerinted ugyanazt, akkor, szerinted, mi az az ugyanaz?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.27. 12:32:10

@iiibphun: Még jó, hogy én ráérek érvelni! :-)
Továbbítottad a Központnak a feladatot?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.27. 12:56:10

Na jó, ha a troll kolléga nem ér rá, akkor tartom egyedül a frontot, nézzük a zsidóirtás ideológiai gyökereit.

Egy komoly politikai felfordulásnak mindig vannak ideológiai előzményei, a semmiből nem terem ilyen program. Viszont sem a népirtásnak általában, sem a szebb jövőt előkészítő zsidóirtásnak nincs másféle hagyománya, mint a judaizmusban (ahogy a nácik rasszizmusának sincs máshol mintája...)
Az amálekiták kiirtási parancsát, meg a kánaánitákét, meg a zsidók faji felsőbbrendűségét most nem is idézném, mindenki tud ilyet.
De a tömeges zsidóirtásra akad ószövetségi és koraújkori forgatókönyv is:

Norman Cohn: Forradalmi messianizmus a középkori és reformáció-kori Európában és összefüggése a modern totalitáriánus mozgalmakkal

"Már a Prófétai Könyvekben is vannak szakaszok (némelyikük már a nyolcadik századból), melyek megjövendölik, hogyan fog egy óriási kozmikus katasztrófából kiemelkedni egy új Palesztina, mely nem kevesebb lesz, mint egy új Éden, a visszanyert Paradicsom. A Jahvéről megfeledkező Választott Népnek éhínség és járvány, háború és fogság büntetésében kell részesülnie, egy megtizedelő ítéletben, mely olyan szigorú lesz, hogy egyértelműen véget vet a bűnös múltnak. El kell jönnie Jahve Napjának, a Harag Napjának, amikor a nap, a hold és a csillagok elsötétednek, amikor az ég összezárul és a föld megrendül. . Egy ítéletnek kell jönnie, amikor a hitetlenek - azok az izraeliták, akik nem bíztak Istenben és Izrael ellenségei, a goj nemzetek megítéltetnek és lesújtatnak, vagy éppen teljesen megsemmisíttetnek.

De ez nem a vég: Izrael egy 'átmentő maradéka' túléli ezeket a büntetéseket és e maradék által az isteni cél teljesül. Amikor a nemzet ily módon megújul és megjavul, Jahve beszünteti bosszúját és a Megszabadítóvá válik. Az igazhívő maradék (a későbbi nézetek szerint az ekkor feltámasztandó igazhívő halottakkal együtt) újra összegyűjtetik Palesztinában és Jahve köztük lakik majd, mint uralkodó és bíró. Az újjáépített Jeruzsálemből fog uralkodni a Cion felett, amely a világ spirituális fővárosa lesz, melybe az összes nemzet fog seregleni. Ez egy igazságos világ lesz, melyben a szegények megvédetnek, és egy harmonikus és békés világ, melyben a veszélyes vadállatok szelidek és ártalmatlanok lesznek. A hold úgy fog világítani, mint a nap, a nap fénye pedig hétszeresére nő. A sivatagok és pusztaságok termékennyé és kiessé válnak. Bőségesen lesz víz és legelő a nyájaknak, az emberek bővelkedni fognak gabonában, borban, halban és gyümölcsben, az emberek és jószágaik hatalmasan megszaporodnak. Megszabadítva a betegségektől és mindenféle bajtól, nem követve el több gonosztettet, hanem Jahve Törvénye szerint élve, mely most már a szívükbe lesz írva, a Választott Nép örömben és boldogságban fog élni." (19-20.old.)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.27. 12:56:40

@ArmaGedeon: Tudjuk, hogy a Holokausztvallás keretében van is olyan magyarázat, hogy a "hitetlenek", a "rossz zsidók" vesztek oda, illetve, hogy ez egy "krisztusi áldozat":

"Dan Cohn-Sherbok: A keresztre feszített zsidó - húsz évszázad keresztény antiszemitizmus c. könyvében idézi:

"Például a brit zsidó teológus, Ignaz Maybaum azt állítja, hogy a zsidók Isten szenvedő szolgája és áldozati bárány szerepében az emberiség bűneiért haltak meg a koncentrációs táborokban. Maybaum számára Auschwitz a Golgota analógiája és a nácikat Isten akarata eszközének tekinti. Maybaum szerint a Jeremiás 27:6-ban Isten szolgájaként szereplő Nebukadnezár analógiájára Hitler az isteni eszköz szerepét játszotta egy bűnös világ megtisztításában. Istent egy sebészként ábrázolja Auschwitzban, aki egy szükséges műtétet hajt végre, kivágva Izrael egy részét az emberiség testének megújítása érdekében. A zsidók tehát Istennek a világ és népei feletti uralma elhozataláért szenvednek, Isten által kijelölt küldetésük a történelmi haladás elősegítése és az emberiség egy új korszakba juttatásának szolgálata."

A gondolat legdurvább változatában a (szerintem) főcionisták által halálba küldött zsidó tömegeket vádolja bűnösséggel és nyilvánítja őket olyanoknak, akik rászolgáltak büntetésükre, hogy cserébe az Arra Méltók (a Szent Cionisták), bejuthassanak a földi mennyországba, Izrael Államba. E pofátlan teológia megalkotója nem más, mint a hirhedt Yosef Ovadia rabbi, a legnagyobb izraeli ultraortodox párt, a Sasz spirituális vezetője, Izrael korábbi szefárd főrabbija:

"A Holokauszt hatmillió áldozata bűnösök lelkének reinkarnációja volt, olyan embereké, akik megsértették a törvényt és mindenféle olyat tettek, amit nem szabad tenni. Ők azért születtek újjá, hogy vezekeljenek."

A wiki-cikkben kibogozhatatlan a forrás, de ha hiteles, a rabbi még a fentire is rá tudott tenni egy jókora lapáttal:

"Még azt is állítják, hogy kijelentette: Hitler egy küldött volt, akinek Isten munkáját kellett elvégeznie, mielőtt eljön a Messiás."

Amennyiben tényleg mondott ilyet, az teljesen alátámasztaná sejtésemet, hogy Ovadia is tagja a cionizmust irányító beavatottak körének, akik nemhogy nem haragszanak Hitlerre, hanem tudják, hogy az ő emberük, ügynökük volt és hogy a nácizmus harci feladata, a Holokausztot beleértve az ő emberkézzel összekontárkodott "Megváltási" tragikomédiájuk nélkülözhetetlen fázisa. Ugyanez tűnik ki Maybaum értelmezéséből is."

calabria007 (törölt) 2013.06.27. 14:30:14

@ArmaGedeon:

Az unitárius nemzetállamok „szerelmeseire”:)

Fájdalom, de nekem jobban tetszett a multi-etnikus, (szegregáltan) multikulturális decentralizált premodern Magyar Királyság a maga többé-kevésbé szegregáltan élő kvázi-autonóm közösségeivel.

A modern nacionalizmus fő tanulsága (szerintem):

Az erőszakos integráció nagyon komoly (szeparatista) feszültségeket gerjeszt, ill., végső soron, nagyon jelentős haszonáldozattal jár.

calabria007 (törölt) 2013.06.27. 14:46:35

@ArmaGedeon:

Az örményirtásról, vagy a görögirtásról nem akarsz értekezni?

De a sor még nagyon hosszan folytatható…

Genocídium, ill. etnikai tisztogatás tekintetében nagyon rossz „track record-ja” van a XX. századnak…

calabria007 (törölt) 2013.06.27. 14:49:06

@ArmaGedeon:

az emberi történelemben sajnos felettébb sok népirtás volt...

Genocides in history
en.wikipedia.org/wiki/Genocides_in_history

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.27. 15:50:09

@calabria007: Ezzel egyetértek, de a modern nacionalizmusok mind a Választott Nép eszme kaptafájára vannak ráhúzva. Sok kis választott nép harcol egymással.

Robinzon Kurzor 2013.06.28. 00:43:16

@bbjnick:

Ha ugyanaz a fogalma, akkor ugyanaz a jelentése is.
A megítélése, az lehet más.

Bell & Sebastian 2013.06.28. 00:45:30

Hát ja, a zsidóknak nem erősségük az önkritika. Gyónás amúgy sincs, a kollektívet meg eltörölték, ha nem szőrös a pofájuk, emlékezetből beretválkoznak - gondolom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.28. 01:03:15

@Robinzon Kurzor:

Nem. Míg a fogalom egy nyelvi jelenség (s esetleg egy/több ahhoz kapcsolódó gondolati forma), addig a jelentés az/azok a tartalom/tartalmak, amit/amiket a fogalom/gondolati forma a tudatban felidéz(het).

Valandil 2013.06.28. 08:31:30

Valahol tragikus, hogy 2013-ban az alapján lehet írót/költőt/zenészt/egyebet beemelni (vagy sem) a kánonba Magyarországon, hogy mit gondolnak róla a zsidók. :(

nemjogasz 2013.06.28. 13:27:18

Őőőő. Csak én érzek némi ellentmondást aközött, hogy a kedves posztoló néhány poszttal ezelőtt jóízűen buzizott, itt pedig védi a számára kedves irodalmárnő állítólagos homoszexuális beállítódását?

bömböcz 2013.06.28. 13:47:50

@ArmaGedeon:
Igaza van (mint soxor): Vegyen mindenki nyúlszőr kapedlit jutányosan, amíg nem késő !
geddeon und tsai gmbh

Robinzon Kurzor 2013.06.28. 14:33:34

@bbjnick:

Ha más a jelentése, akkor az egy másik fogalom.
Csak ugyanaz a szó jelöli, ami félreértésekre adhat okot.

Az "akkoriban más jelentett az antiszemitizmus" értelme kb. annyi, mint azt mondatni, hogy "akkoriban mást jelentett az egyenlő oldalú háromszög".

Hogy a népek akkoriban másként vélekedtek az egyenlő oldalú háromszögekről, más volt a társadalmi megítélése, máshol volt a határ (ha volt egyáltalán) az elfogadottság tekintetében, az egy másik kérdés.

bömböcz 2013.06.28. 14:44:02

@Robinzon Kurzor:
Az antiszemétizmus és a hollókoszt a zsidók által bevezetett 20-ik sz-i varázsszavak.
Mit baxaxik maga talmudista?!

bömböcz 2013.06.28. 15:27:09

Vajon mit érhetne el ma (feltéve de nem megengedve!) egy Nemzeti Szocialista névvel induló párt, aki az egyneműek közötti szabad heroin kereskedelmet és a "többnejűséget" hírdetné meg?

calabria007 (törölt) 2013.06.28. 15:29:49

@bömböcz:

attól, hogy valamivel tudatosan visszaélnek még nem jelenti azt, hogy nem létezett

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.28. 15:49:35

@Robinzon Kurzor:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

A véralgebra után jön a vérgeometria?!

Nos, akkor definiáld nekem, az egyenlőoldalú háromszöghöz hasonlóan, az antiszemitizmust!

bömböcz 2013.06.28. 16:02:13

@bbjnick:
Szentháromság: 2 sémi egy nemcigány.

Robinzon Kurzor 2013.06.28. 18:15:36

@bbjnick: "Nos, akkor definiáld nekem ..."

Neked?
Elszaladt veled a paci, kicsit túl sokat képzelsz magadról.

Ha van valami nagyszerű ötleted, hát vezesd elő, nem kellek én ahhoz, ugye?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.28. 18:42:54

@Robinzon Kurzor:

"Elszaladt veled a paci, kicsit túl sokat képzelsz magadról. Ha van valami nagyszerű ötleted, hát vezesd elő, nem kellek én ahhoz, ugye?" -- írod.

Ez volna az antiszemitizmus egzakt definíciója?

calabria007 (törölt) 2013.06.28. 18:47:25

@bbjnick:

már miért kéne annak egzakt definíció?

bömböcz 2013.06.28. 18:56:13

@calabria007:
Az antiszemétizmus=háborús beavatkozás!
Van-e még kérdés kedves Részvénytársak?

calabria007 (törölt) 2013.06.28. 18:59:13

@bömböcz:

az nem a demokrácia és az emberi jogok védelme szokott lenni? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.28. 19:07:19

@calabria007:

A kérdés nem az volt, hogy kéne-e vagy nem kéne (egyébként, ha vádként fogalmazzuk meg, ad absurdum, büntetőjogi kategóriaként alkalmazzuk, akkor, bizony, kéne), hanem az, hogy (mint @Robinzon Kurzor állítja) van és mi az.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.06.28. 19:54:11

@nemjogasz: Nem védi, csak közli, hogy nem tétel. Meg azt is közli, hogy a rühes fajtád, a nagy buzivédő libsi horda kezdett el leszbizni Tormay kapcsán. Nem érteni madzsari, birkabaszó goláni?

bömböcz 2013.06.28. 20:00:19

@Mr Falafel:
Jogászok között legyen mondva...

Robinzon Kurzor 2013.06.28. 21:47:09

@bbjnick: "Ez volna az antiszemitizmus egzakt definíciója?"

Te annak értetted?
Mert akkor talán.

Amúgy mi a lótüdőért futkározol utánam posztról posztra az antiszemitizmus definíciójáért?

Ne legyél már ilyen gyerekes!
Ha erről akarsz vitatkozni, akkor gyere elő a saját definícióddal, aztán ha valaki vitatkozni akar veled, akkor majd reagál.

bömböcz 2013.06.28. 22:15:52

@Robinzon Kurzor:
Üldözéses ántiszémitizmus!
Pereld be a geci gojt!

Robinzon Kurzor 2013.06.29. 09:49:49

@bbjnick: "Kedveském!"

Elfojtott homoerotikus vágyaiddal engem hiába traktálsz.

Az állításom annyi volt, hogy bármi is legyen az antiszemitizmus fogalma, az nem változott 80 év alatt.
Legfeljebb a társadalmi megítélése.

Te rohangálsz utánam posztról posztra, hogy definiáljam "neked" az antiszemitizmus fogalmát.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.06.29. 10:44:18

@Robinzon Kurzor: Ez nem igaz! Ostobaságot beszélsz. A zsidóság mindenhol környezetidegen társadalmi csoportként volt jelen. Markáns, a befogadó társadalomtól jelentősen eltérő, és ezt az eltérést transzparensen megjelenítőviselkedés mindenhol probléma volt. Ezért voltak zsidótörvények minden korban. A legfelvilágosultabb, ma istenített művészek, uralkodók, államférfiak és nők, hadvezérek, vallási vezetők mind pejoratív értelmű nyilatkozatokban mondták el, számukra mi a zsidó. Azt is mondhatnánk, a II. VH. előtt annyira általános volt antiszemitának lenni, mint hétvégén vásárba menni. Tökéletesen hétköznapi, nem túl nagy jelentőségű viselkedés volt. A világháborúban alkalmazott német metodika tette azzá a borzalmas dologgá, aminek ma ismerjük. Egyébként pedig a világ egyetlen országában kérik csak számon a háború előtti, a háború előtt meghalt személyek zsidókról alkotott véleményét, sehol máshol ez nem divat. Menj el Angliába, és köpködd meg Churchill sírját, mert tanulmányokat írt, mennyire gyűlöli a zsidókat. Majd megtapasztalod az antiszemitizmust, ne félj!
Egy kultúrát akár térben, akár időben helyezkedik is az el, kizárólag a saját fogalmi rendszerein belül lehet megérteni. Vagyis a világháború előtti magyar társadalmat nem lehet a világháború után kialakult fogalmi rendszerekkel leírni. Sem a társadalmat, sem annak egyes tagjait. Vagy te megeszed a villanykörtét, mert az is körte?

calabria007 (törölt) 2013.06.29. 10:53:00

@Mr Falafel:

az un. premodern társadalmak lényegében többé-kevésbé szegregáltan élő kvázi-autonóm közösségekből épültek fel, ezekben a rendszerekben természetes volt az effajta diverzitás

és ez különösebben nem is bántotta a kortársakat, mivel nem volt un. "erőszakos integráció", mindenki nyugodtan lehetett az ami... (feltéve ha teljesítette az uralkodóval szemben fennálló _adófizetési_ kötelezettségeit és betartotta a helyi szokásjog által megkövetelt normákat)

calabria007 (törölt) 2013.06.29. 10:57:41

@Mr Falafel:

a mi első zsidótörvényünk kiváltságlevélként született meg, a zsidók de facto kollektív nemességet kaptak IV. Béla királytól, még a fegyverviselési jogukat is elismerték

"1251-ben osztrák mintára privilégiumlevelet adott számukra. Ebben királyi védelem alá helyezte őket, Peres ügyeikben a király által kinevezett zsidó bíró döntött, a keresztény-zsidó jogi vitákban pedig vegyes esküdtbíróság. Főbenjáró bűntett esetén maga a király szolgáltat igazságot. A bulla szabad kereskedési jogot biztosít számukra az egész országban. Személyi biztonságukat garantáló rendelkezések is bekerültek a kiváltságlevélbe. Például, aki megütött vagy megsebesített egy zsidót, pénzbírságot tartozott fizetni, sőt utóbbi esetben a gyógyítás költségeit is. A zsidó nőn elkövetett erőszak megtorlása: kézcsonkítás. Vallásuk szabad gyakorlását is biztosította a király: senki sem kényszeríthetett zsidót a sabbat megtörésére a zsinagóga meghajigálója pedig pénzbüntetéssel sújtandó."

corpuscuit.us/kor/index.php?option=com_content&view=article&id=96:zsidotoervenyek-az-arpad-hazi-kiralyok-idejen&catid=42:toertenelem

CÍMSZÓ: Béla (IV.) király zsidótörvénye

mek.niif.hu/04000/04093/html/szocikk/10501.htm

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.29. 11:12:43

@calabria007:

Ne haragudj, hogy megkérdezem, te teljesen h*lye vagy csak magadon kívül mindenkit annak tartasz (esetleg mindkét szitu játszik egyszerre)?

Teszel egy állítást, majd csatolsz hozzá egy linket, ami állításod valótlanságát igazolja: azt írod, hogy a mi első zsidótörvényünk, egy kiváltságlevél, IV. Béla alatt született, míg az állításod mellé biggyesztett link egy olyan cikkre mutat, amely I. Bélától sorraveszi valamennyi uralkodó zsidókkal kapcsolatos rendelkezéseit...:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.29. 11:13:37

@bbjnick:

te teljesen h*lye vagy csak magadon kívül=te teljesen h*lye vagy vagy csak magadon kívül

nemjogasz 2013.06.29. 12:34:58

@Mr Falafel: ja, hogy nem tétel. Ma elő magyar emberek esetében meg tétel... Szóval akkor hogy is van ez a "homoszexuálisok a nemzethalált hozó kozmopolita idegenszívűek" toposz? Olyan, mint a komcsikkal? A mi leszbink jó leszbi, a ti leszbitek rossz leszbi?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.06.29. 12:53:52

@nemjogasz: Inkább játssz búgócsigával, debilke!

nemjogasz 2013.06.29. 13:24:19

@Mr Falafel: Elmés replika, nem mondom.

calabria007 (törölt) 2013.06.29. 15:28:10

@bbjnick:

most magaddal beszélgetsz? :)

skizofrénnek tűnsz:)

calabria007 (törölt) 2013.06.29. 15:39:18

@bbjnick:

mellesleg a szövegértelmezés sem az erősséged (többek között...) mivel az első helyen belinkelt szöveg explicite kijelenti azt, hogy IV. Béla volt az első aki _külön_ jogszabályban rendezte a zsidóság helyzetét...

"Magyarország a mongol invázió (1241-1242) után siralmas állapotban volt, ezért az uralkodó úgy döntött, _rendezi_ a hazai zsidóság helyzetét. 1251-ben osztrák mintára _privilégiumlevelet_ adott számukra."

calabria007 (törölt) 2013.06.29. 15:42:35

@bbjnick:

az állítás a _külön_ _zsidótörvényre_ vonatkozott te szerencsétlen...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.29. 17:08:22

@calabria007:

Voilá!

www.hebraisztika.hu/szovgyujt/KG_chrest_015.pdf

Ha elolvastad, akkor tárgyalhatunk arról, hogy mi is az a kiváltságlevél, mit tartalmaz (és mit nem) és mi tette szükségessé a kibocsájtását!:-)

Alfőmérnök 2013.06.30. 16:26:56

@jose maria padilla: " innen nincs tovább"

De van. Pl. cselédezés, disznópásztorozás.
Ja, az már volt, nem jó példa.

Robinzon Kurzor 2013.07.01. 15:10:47

@bbjnick:

Ettől még áll, hogy te nyaggatsz engem a definíciód miatt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.01. 16:35:28

@Robinzon Kurzor:

Te olyan vagy, mint egyik (ex)sógorasszonyom. Ő mondott ilyeneket, szegénykém, hogy pld.: igazad van, de nem értek veled egyet:-D

Robinzon Kurzor 2013.07.01. 21:04:08

@bbjnick:

De én pld. nem mondtam ilyet, csak te szeretnéd.