A működő török demokrácia – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXVII.
2013. június 20. írta: Lakner Dávid

A működő török demokrácia – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXVII.

torok_tunteto_megserult.jpg

„Az utcai demonstrációk, a belpolitikai események látványosan igazolják, hogy Magyarország működő demokrácia” – kissé elcsodálkoztam volna egy efféle fideszes nyilatkozaton a 2006. október 23-ai események másnapján. A hasonlat kézenfekvő, a Kettős Mérce és a 444 már posztot is szentelt a dolognak, de tényleg nem lehet szó nélkül elmenni Németh Zsolt nyilatkozata mellett. A külügyi államtitkár ugyanis szolidaritásáról biztosította a török kormányt, egyúttal kijelentette: működik a török demokrácia, hisz lám, micsoda tüntetések vannak odaát a hetekben. Az államtitkár csak annyit hagyott ki a történetből: a török rendőri brutalitás ezúttal egy parkért tüntetőket próbált nem túl finom módon eltávolítani az útból. A demonstráció először valóban a Gezi parkért indult, ám a rendőri erőszaktól felbátorodván kormányellenes megmozdulássá duzzadt. A végeredmény mindeddig legalább öt halálos áldozat és több ezer sebesült.

Az utóbbi hetekben vezető európai politikusok adtak hangot aggodalmuknak, az Európai Parlament pedig felszólította Törökországot, hogy kerítse kézre az erőszak felelőseit és engedje szabadon az előállított tüntetőket. Eközben a magyar kormány még támogatásáról is biztosítja a tüntetőket terroristának beállító és velük akként is bánó török vezetést, ráadásul zsarolásnak nevezi a török EU-csatlakozás elhalasztásának felvetését, mint a tüntetőkkel szembeni agresszió lehetséges következményét. Lényegtelen, ki mit gondol az Európai Unióról: amikor az egyik oldalon a hatalmi erőszak, a másikon pedig annak elutasítása áll, akkor nem éppen szerencsés előbbi mellé állni.

Nem volt felemelő érzés 2006 októbere után látni, hogy még egy ennyire egyértelmű hatalmi visszaélés is más megítélés alá eshet pártállástól függően. Hogy a békés tüntetők is beállíthatóak pusztító vandálokként, csak hogy legitimálható legyen megveretésük. Hogy felbukkanhat érvként az, hogy bár nagyon sokakat véresre vertek, de mit akarunk, hiszen egy halálos áldozat sem volt. Hogy cinikusan félre lehet fordulni akkor, amikor arról kellene beszélni, hogy ártatlan embereket ütlegeltek rendőrök Budapest utcáin.

A török tüntetéseknek már halálos áldozatai is vannak, a magyar kormány mégis úgy érzi, csak annyi következik mindebből, hogy „Törökország működő demokrácia”. Kérdés, mi volt akkor a probléma 2006 októberében, amikor Gyurcsány Ferenc kormánya is a tüntetők közé lövethetett volna, de volt olyan nagylelkű, hogy csak véresre veretett jó néhány demonstrálót.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr195369988

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A működő török demokrácia 2013.06.20. 13:39:28

A török tüntetéseknek már halálos áldozatai is vannak, a magyar kormány mégis úgy érzi, csak annyi következik mindebből, hogy „Törökország működő demokrácia”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.06.20. 10:21:31

Mar ugyan ki melle alljon a magyar kormany, ha nem az elkurasbol gazdasagi csodat letrehozo, a torok emberek akaratat vegrehajto, a szekularista ortodoxiaval szemben a torok hagyomanyokra tamaszkodo, Magyarorszagnak keleti szellel torok befekteteseket igero kormany melle, ami raadasul meg az EU-val is vitaban all holmi mondvacsinalt emberijogi kerdesekben? Hisz' meg az IMF-fel is pont ugyanugy bantunk el, mint a torokok! Ezek utan holmi isztambuli park miatt sirankozo, fene tudja kik altal szitott meregzold Facebook-forradalmarokkal kellene egyuttereznunk, amikor itt a nyakunkon a Romai-part ugyenek vegso megoldasa?

Tudnunk kell felismerni a szovetsegeseinket es nem hallgatni a perfid Nyugat velemenyterroristaira!

embertelen brambertalan 2013.06.20. 10:28:10

a lé határozza meg a (fideszes) tudatot.

freehckr 2013.06.20. 10:45:35

Azt nem értem, hogy az ilyen turbóliberális Lakner-félék hogyan lehetnek az állítólag konzervatív, állítólag jobboldali Mandiner szerzői... ja, de várj, így már értem... :)

pcmci 2013.06.20. 10:55:44

rosszul látod. megmondta a török kormány, hogy spekulatív gazdasági érdekkörök vezérlik az eseményeket. pontosan azokkal állnak harcban, akikkel mi is, természetes, hogy támogatnunk kell őket! nem is értem, hogy ez a poszt miként születhetett meg, egyszerűen hallatlan ez az arcátlan nemzetellenes, hazaáruló ballib fröcsögés!

libertard 2013.06.20. 10:56:59

érthető hogy védik a török kormányt, ugyanis az egyetlen dolog amiben a párhuzam Erdogan és Orbán között nem 100%os az az, hogy Erdogan a hülyeségei ellenére legalább rendbe rakta a gazdaságot.

Amúgy dettó a diktatúrát apró cseppekben visszacsempésző, a magukat tradicionálisnak hívő bugrisokra támaszkodó, arrogáns kis akarnok, mint a mi hazánk Fényes Napsugara.

okyo 2013.06.20. 10:57:44

Tényleg hihetetlen, Németh Zsoltot le kéne mondatni! Vagy, hogy ha a magyar kormány szerint ez a demokrácia, akkor tényleg elkezdhetünk félni a Fidesztől.

2013.06.20. 11:00:31

@freehckr:
úgy, hogy valszeg a mandinernél rájöttek semmi értelme agyhalott fidesznyikeknek írni. nincs benne semmi izgalmas

Célkereszt 2013.06.20. 11:02:06

Nehéz kérdés. Nem is nagyon régen a demokratikus hagyományaira büszke európai nagyhatalom fővárosának folyóján is úsztak tüntetők hullái.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.06.20. 11:07:22

Gyurcsány ellen azért tüntettünk, mert cinikusan lenullázta az országot a hatalomért, minden esélyét eljátszotta arra, hogy a ciklusból még valami értelmeset kihozzon.

Edogan meg 10 év alatt felvirágoztatta Törökországot.

Egyébként pontosan a 2006os tapasztalatok miatt, én nem ítélnék sem pro, sem kontra. Mindenki a saját világnézetét akarja viszontlátni az eseményekben, úgy, hogy objektív infói nem nagyon vannak.

Egyébként ha van sanszunk jóban lenni a törökökkel, akkor legyünk. Nagyon is dinamikusan fejlődő gazdaság, 100milliós piac, ráadásul kedvelnek is minket.
Más kérdés, hogy a kormány nyilván akkora pancser, hogy semmit nem fog kihozni a sztoriból, ha igen legfeljebb a csókosok ciprusi és svájci számlái fognak dagadni nem az államkassza. Ld: Kína, azeriek.

Kandeláber 2013.06.20. 11:07:23

Ciki. Rendőri erőszakot SOHA nem szabad dicsérni.
De - tegye mindenki a kezét a szívére - 2006. októbere után a Nyugat bírálta egy szóval is a szemkilövetőket?
Németh egyébként egy csúcsbarom a kenetteljes szövegével, meg egyébként is.
Amúgy meg "No one was shot", majd a törököktől is előáll egy ilyen boszorkány, és bebizonyítja, hogy a török tüntetők végelgyengülésben haltak meg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 11:09:41

Németh Zsoltnak igaza van: így működik a demokrácia.:-[ Ebben az értelemben Törökország valóban működő demokrácia.:-[

Meg kell nézni a BBC-s Hard Talk (amit a HírTV is átvesz) azon részét, amiben Elif Shafak török írónő, polgárjogi aktivistával beszélgetnek! Elmondja, hogy a szekuláris köztársaságpárti demokratákhoz képest a Recep Tayyip Erdoğan-féle iszlamisták sokkal liberálisabbak! Tkp. a jelenlegi hatalom indított el egy olyan liberalizálási folyamatot, amely a mostani eseményeket is lehetővé teszi. Érdemes ezen elgondolkodni!

Kandeláber 2013.06.20. 11:15:00

@TaTa86.: Egyébként valószínűleg Németh fricskának szánta a Nyugat felé a gesztust.
A törökökkel valóban érdemes haverkodni, remélhetően ők nem pukkadnak ki úgy, mint az írek és a szlovénok.
Utóbbiakat évekig fényezték a "szakértők", aztán pedig fikázták.

Steve the Great 2013.06.20. 11:22:25

Van itt más párhuzam is: Ha lehet hinni a híreknek, Törökországban kormánypárti tüntetők rohamcsapata is szétcsapott a kormányellenes tüntetők között, a rendőrök meg szégyenlősen félrenéztek. Itthon egyelőre be kell érnünk a félhülye sósavazós bácsival a Békemenetből, de hát akár át is vehetnénk a törököktől ezt a jól bevált demokratikus gyakorlatot.

Robinzon Kurzor 2013.06.20. 11:22:51

"A külügyi államtitkár ugyanis szolidaritásáról biztosította a török kormányt"

Akkor nekik annyi, tartós tejet már ne vegyenek.

Legutóbb talán Mubarakot biztosította ez a kormány szolidaritásáról, néhány nappal a bukása előtt.

tarackos 2013.06.20. 11:23:35

Nincs ebben semmi meglepő, Viktor szeret kiállni hasonló vitatott esetekben ld. még Haider, Tudjman de az azeri exkgbs gengszter sem kevésbé guszta...

Kandeláber 2013.06.20. 11:25:59

@Steve the Great: No, azért annyira ne vonj párhuzamot.
A törököknél több százezer tökös srác és nem tökös, de belevaló csajszi ment az utcára, itt meg max. pár száz infrás tápos, akik még néhány futballhuligántól is összeszarták magukat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.06.20. 11:30:51

"cinikusan lenullázta az országot a hatalomért, minden esélyét eljátszotta arra, hogy a ciklusból még valami értelmeset kihozzon"

Szakasztott Orbán. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 11:33:14

@Kandeláber:

"A törököknél több százezer tökös srác és nem tökös, de belevaló csajszi ment az utcára" --- írod.

Össz. és max. 10000 emberről van szó.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.06.20. 11:33:29

@Kandeláber: Igen, bírálta. Gyakorlatilag minden nyugati emberjogi szervezet verte a nyálát.

Más kérdés, hogy ahogyan egyébként a legtöbb esetben, 2006ban sem tudtak túl sokat csinálni, leginkább a kártérítési perekben jogsegélyt nyújtottak.

Az tény, hogy a kormánnyal haveri média ált kussol, vagy a tüntetők vélt vagy valós szélsőségességén mereng, az ellenzéki pedig kikiáltja Fehéroroszországot.

Kandeláber 2013.06.20. 11:48:09

@TaTa86.: De a Gyurcsány-rezsimmel szolidáris nyugati kormányok kussoltak, esetleg átvették a "szélsőséges" mantrát.
Egy lengyel fazontól olvastam az események után pár évvel, hogy ha Lengyelországban a rohamrendőrök úgy taposták volna lábbal a nemzeti zászlót, mint ahogyan nálunk, 48 órán belül forradalom tört volna ki, és megdöntötték volna a kormányt.@bbjnick: Még ha "csak" 100.000, az itteni hahásokhoz képest akkor is rengeteg.

2013.06.20. 12:11:12

@Kandeláber: nekem is egy lengyel fazon mondta ha náluk lenne trafikmutyi ott forradalom törne ki

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 12:14:32

@Kandeláber:

Nem száz-, hanem tízezer. Egyébként, nyilván, az is rengeteg a kb. másféltucat belpesti hahás hülyegyerekhez képest.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.06.20. 12:17:03

@Kandeláber: Igen, a lengyelek jó skacok. A magyarnak megtörték a gerincét.

"De a Gyurcsány-rezsimmel szolidáris nyugati kormányok kussoltak"
Szerintem Orbán sem nagyon pattogna, hasonló esetben. Persze egyetértek: kevés undorítóbb képződmény van a nyugat-európai baloldalnál.

"Még ha "csak" 100.000, az itteni hahásokhoz képest akkor is rengeteg. "

Mindannyiuk szégyene, hogy csak néhány ezren tiltakoztak az oktatás kivégzése ellen. Ennek meg lesz a böjtje, persze néhány ciklus múlva.

Addig is örülök, hogy neked is a HaHa a legnagyobb problémád ebben a kérdéskörben. Bizonyára roppant jelentős szervezet, és bizonyára, mostmár hogy nem tüntetnek minden rendben lesz!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.06.20. 12:18:43

@Kandeláber: @Belpo:
Nekem meg egy spanyol mondta, hogy ha ott így baszakodnának a dohányosokkal, a kormányból már chorizo lenne.

okyo 2013.06.20. 12:25:05

@bbjnick:
Német Zsoltnak egyáltalán nincs igaza, nem így működik a demokrácia. Normális esetben egy demokráciában nem jutnak el emberek százezrei addig a pontig, hogy erőszakkal szálljanak szembe a hatalommal. Ez csak akkor fordul elő, ha hatalom birtokosai sokáig és radikális egy bizonyos társadalmi csoport ellenében kormányoznak. Jól működő demokráciában az ekkora csoport számára fontos ügyeket és értékrendet nem tekinti ellenségnek a kormány.
Magyarországon is hasonló helyzet volt 2006ban, addigra vált egyértelművé, hogy a baloldali kormány teljesen süket az akkor még kisebbségben lévő jobboldali értékrend iránt. A mostani kormány is pont ugyan így viselkedik, csak a még radikálisabban képviseli a "győztes mindent visz" elvet, ami alapvetően antidemokratikus.
Nem szolidárisnak kéne lenni a török kormánnyal, hanem tanulni a hibáiból.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.20. 12:27:15

@Belpo: A lengyel kormány épp most játszik el egy trafikmutyit, csak nem a dohánykereskedelmet monopolizálják haveri zsebekbe, hanem a szemétszállítást, ami egy óriási torta. Nálunk pl. háromszorosára nő a helyi díj ugyanazért...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.06.20. 12:28:42

@TaTa86.: A TSZ-esítés elmaradása okozza a különbséget és korábbról a komplett ellenreformáció. Azért itt se fenékig tejfel.

2013.06.20. 12:31:38

@ArmaGedeon: akkor ennyit arról miként lenne lengyel forradalom.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.20. 12:31:39

@bbjnick: Ha összesen és maximum 10.000 fő tüntet a török kormány ellen, akkor:
- hogyan lehet ilyen kevés emberből produkálni a több ezer sérültet;
- hogyan nem lehet ilyen kevés embert gond nélkül szétkergetni?

Tündér_Lala 2013.06.20. 12:43:19

Kéremszépen, érdekes dolog ez a politika.
Az a Lakner úrnál nem ütötte ki a biztosítékot, hogy az USA kioktat bennünkt emberi jogokból meg demokráciából, miközben fenntart egy Gvantanamot kínzókamrákkal és fullasztó medencékkel, ahol mindenféle jogi héttér nélkül embereket tartanak fogva és kínoznak. Az sem hogy ugyanez a hatalom a pénzével a világ összes polgárának, gazdasági egységének és politikusainak teljes informatikai forgalmát letölti és kedvére kutakodik benne.

Nem veri ki a biztosítékot, hogy a magyar választásokba durván bve akarnak avatkozni, pénzelnek különféle ellenzéki és magukat civilnek hazudó mozgalmakat. Az sem hogy a legocsmányabb módon hazudoznak rólunk jól fizetett újságíróik, akik nagyon etikusak, mint Lendvai. És hát a nagy demokratáknak egy szavuk nem volt, amikor nálunk verték szét az öszödi beszédben felháborodott embereket, de most mélységesen elítélik a törököket.

Ja kérem, kezdjük megtanulni a leckét. Nem ítéljük el azt a kormányt, amely (minő csoda van ilyen is) jóindulatot tanusít irányunkban, miközben szétver egy valószínűleg nyugatról pénzelt lázadást.
Ja, hogy így nem lehet leszalámizni a világot ? Az tényleg nagy baj (ellenfeleinknek).

Arról nem beszélve, hogy ha Törökországot is sikerülne destabilizálni és a török gazdasági felemelkedést megállítani, az kinek lenne hasznos. Erősen gyanítom, hogy nem a török lakósságnak.

Hát valami ilyesmi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 12:47:38

@Counter:

A 10000-es adatot én Elif Shafak török írónőtől, polgárjogi aktivistától veszem.

"- hogyan lehet ilyen kevés emberből produkálni a több ezer sérültet;
- hogyan nem lehet ilyen kevés embert gond nélkül szétkergetni?" --- kérdezi.

Valószínűleg azért nem lehet ennyi embert gond nélkül szétkergetni, mert nem hagyják magukat, ellenállnak (s valószínűleg maguk is támadóan lépnek fel) és azért van olyan rettentő sok sérült, mert a rendőrség sem cicózik, hanem ész nélkül üt-vág, azt, amit csak ér és ott, ott ahol csak éri.

Nyilván, a tüntetők többsége fiatal férfi. Képzeljen el hét-nyolcezer beindult "keménymagos" futballdrukkert. Már egy-két tucat s képes feladni a leckét a rendőrségnek! Én a török fiatalemberekről feltételezem, hogy nem szaladnak el, ha csúnyán néznek rájuk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 12:57:35

@okyo:

A szekuláris kormányzat alatt nem lehetett volna ilyen tüntetést szervezni, mert még mielőtt (ilyen tömegben) összegyűltek volna, be lettek volna gyűjtve. A jelenlegi kormányzat liberalizált és kiengedte a szellemet a palackból. Ezt kihasználva az ezerszínű és gyakorlatilag semmiben egyet nem értő török ellenzéki csoportok és külföldi támogatóik módszeres "izgatásba fogtak". Tudja, milyen vádakat fogalmaznak meg a tüntetők a kormánnyal szemben: pld. este tíz és reggel öt között betiltották Isztambulban az alkoholárusítást!

Lesből Támadó Szárítókötél 2013.06.20. 12:58:41

Itt kéremszépen mindenki rosszul látja, a rendőrség egyszerűen csak csoportos foglalkozás keretében oktatja a lakosság számára a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapelveit, hogy a lakosság - együttműködve a kormánnyal - pontosan azt szeresse, amit a kormány szeretne.

Kandeláber 2013.06.20. 13:06:36

@Belpo: Te komolytalan vagy.
@Holger Hartland: A dohányosokkal ott is baszakodnak, mert ott is betiltották a dohányzást közterületeken, például sörözőkben már évek óta.
Egyébként én is dohányzom, és engem is bosszant ez az álszent hadjárat.
@TaTa86.: A nyugati balos kormányok prominensei vagy egykori '68-as anarchisták, vagy egykori moszkoviták. Mindkét változat visszataszító. A hahások meg komolytalan, infrás-tápos bagázs, arra játszottak hogy egyiküket simogassa már meg egy rendőr, aztán telesírhatták volna a világot a rendőri brutalitás miatt.
Mivel ez nem jött be, lelkileg összeomlottak, és már csak egy "minisztériumfoglalás" jött össze nekik, a többi néma csend.

Kandeláber 2013.06.20. 13:16:04

@bbjnick: Az biztos, hogy sok. De százezerről írtak mindenhol.

Tündér_Lala 2013.06.20. 13:22:27

@Kandeláber: Nálunk is a 6-700 ezres békemenetnél.
Merhogy hol lefelé kerekítenek, hol felfelé. Az etikusok.

Vén Csataló 2013.06.20. 13:43:29

RE: "Lényegtelen, ki mit gondol az Európai Unióról: amikor az egyik oldalon a hatalmi erőszak, a másikon pedig annak elutasítása áll, akkor nem éppen szerencsés előbbi mellé állni."

Nos, ezt hívják hamis dilemmának. Ez egy érvelési hiba. Amikor manipulatív módon két választási opcióra szűkítik egy jelenség megítélésének a lehetőségeit.
Nem kéne.
Nagyon nem. :(

Kandeláber 2013.06.20. 13:51:12

@Tündér_Lala: Na ja, attól függően hogy kinek a zsoldjában áll, X orgánumnál a 100.000 csak 10.000, de adott esetben fordítva.
Ugyanez áll a mindenkori rendőrségre is.

hacsaturján 2013.06.20. 13:57:22

régen jártam már törökországban, úgyhogy nem tudom, árulnak-e a nagy bazárban túró rudit és az adliye mögött meg-e van még az a kiskocsma, ahol azt a fasza gulyást mérik.

csok tesekür ederim.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2013.06.20. 14:13:06

Azért felhívnám a különbséget a mostani török és a 2006-os magyar események között.

1. Míg 2006-ban egy minden közvélemény-kutatás, és az önkormányzati választások eredményei szerint is totálisan népszerűtlen kormányzat ellen folyt a tüntetés, addig Törökország esetében egy zsinórban harmadszorra nyerő, töretlenül népszerű kormánypárt és elnök ellen. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kisebbségnek ne lehetne igaza, és főleg- ne lenne joga tüntetni, de a török esetben a tüntetők semmiképpen nem képviselték a "nép" többségének véleményét a kormánnyal kapcsolatos véleményük tekintetében.

2. Az ügy kimenetele megint érdekes. Törökországban a tüntetők elérték eredeti céljukat, a Gezi park beépítésével kapcsolatban 1) bírósági eljárás 2) népszavazás lesz. Magyarországon ilyenre nem került sor.

3) Magyarország 2006-ban is demokrácia volt, legfeljebb a kormány és a tüntetők egy része visszaélt a jogköreivel. Ennek megfelelően a vétkes tüntetőket a bíróság el is ítélte, a kormánypártokat pedig a választók a soron következő választásokon leszavazták.
Nincs okunk azt gondolni, hogy Törökországban más lenne a helyzet.

maretz 2013.06.20. 14:15:30

Na ezt a baromságot minek kellett ide... Ha liberális picsogást akarnék hallgatni, akkor a TASZ blogját olvasnám.

Gyenge ez nagyon gyerekek...

maretz 2013.06.20. 14:20:20

@ikaljan:

Ennyi.

Pár rakoncátlan hülyegyerek úgy gondolta, hogy megakadályoz egy beruházást, amiért a világnak azon a részén nem nagyon kapnak buksisimit...

A kormány már megígérte, hogy népszavazást ír ki, persze a hiszti továbbra is folyik, mert (jó demokrataként) a fiatal randalírozók tisztában vannak vele, hogy egy ilyen népszavazást elveszítenek. Ugyanis abszolút kisebbségben vannak.

Nem érdemes a szokásos felületességbe belemenni, Lakner úrnak látszólag halvány fingja sincs a törökországi politikai helyzetről. Erdogannak sikerült leépítenie egy 80 éves katonai diktatúrát, aminek következtében ma sokkal szabadabb a török társadalom és politika, mint története során BÁRMIKOR.

És ezen az sem változtat, hogy kicsit keménykedtek néhány rendetlenkedő hülyegyerek felé. A többség velük van, a külföldről pénzelt bajkeverőkkel meg nem szokás kesztyűs kézzel bánni a Közel-Keleten.

Próbáljuk csak felidézni, hogy pl. Izrael hogyan szokott bánni a városrombolás vagy telepépítés ellen tiltakozó palesztin fiatalokkal... Ahhoz képest Erdogan maga Gandhi.

Vén Csataló 2013.06.20. 14:25:30

@ikaljan: 2010-ben Franciaországban egy kicsikét kiterjedtebb tiltakozás-sorozat volt, ami pár hétig tartó, durva utcai harcokba torkollt.

Ha jól értem a mostani komcsi-libsi hisztériát, akkor Franciaországban 2010-ben kétséges volt, hogy demokrácia van-e. Nagy-Britanniában detto.
Vagy nem?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.06.20. 14:33:58

@Kandeláber: Érdekes, a HaHa mégis jobban érdekelte/érdelki a "jobbosokat", mint az oktatás további züllése.

Te nem érzed a zavart az erőben? Nekem valahogy nincs pofám őket szidni, amikor én nem tüntettem a gyalázat ellen... Azokat a sok esetben egyébként apolitikus diákokat pláne nem, akik nem tudták, hogy kikkel "szabad" tüntizni a kormány ellen, kikkel nem, hanem simán csak tüntettek azzal aki kint volt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.06.20. 14:43:14

@maretz: Néhány százan tüntetnek a park miatt. Több tíz-százezren a szükségtelen rendőri brutálitás és önkény maitt.

De erre te is rájöttél. Kérdés, miért tagadod, miért teszel úgy, mintha nem így lenne?

Kandeláber 2013.06.20. 14:45:31

@TaTa86.: Nagyon úgy tűnik, hogy nem tudták lefedni az egész diákságot, nem csak a létszámuk, hanem a nyilvánvaló politikai kötődésük miatt sem.
Természetes, hogy egy kormány oktatáspolitikája ellen tüntetvén az adott kormányt kell támadni, az elején ez ok is volt, később azonban egyre több hahás vezetőről bukott ki, hogy a szakadár LMP-s párt vagy a Bajnai féle gyülekezet tagjai.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.06.20. 14:53:40

@ikaljan:
4. különbség: a 2006-os gyurcsányi szemkilövetés több ciklusra szóló fideszes mém, a törökországi szemkilövetésekről szóló nyugat-európai baloldali műhiszti pedig Viviane Reding magyarellenes, amerikai szervezetek által pénzelt, bajnaista rejtettkamerás félelemkeltő választási csalásának része. Ezért kell mandinerkommenteket olvasni.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.06.20. 14:55:02

@Kandeláber: "bukott ki"=sejtette meg a Magyar Nemzet, tehát igaz.

Kandeláber 2013.06.20. 15:10:00

@Kettes: Misetics eleve, a Richárd (?) utónevű fiúcska pedig utóbb lett esernyős.
Ez persze nem baj, a fidesz is igazgatót csinált Loppert Dánielből, aki spontán lehazaárulózta Gyurcsányt.

2013.06.20. 15:10:42

@bbjnick: Meg kell jegyezni, hogy a BBC és más külföldi médiumok sem állnak a helyzet magaslatán a mélyebb összefüggések megvilágítása terén. Az általad említett műsort ugyan nem láttam, de az össz. benyomásom a nyugati média tudósításairól, hogy nem értik teljesen, hogy mi történik vagy elhallgatnak dolgokat.

Elsőként ez a 10000-es szám. Nincs pontos adatom, de borzasztó kevésnek tűnik. A Taksim-tér nagyon nagy, ez és a mellette lévő park több alkalommal úgy tele volt, hogy csak furakodva lehetett közlekedni, miközben az emberek folyamatosan áramoltak - úgy értve, hogy volt aki hazament, miközben újak jöttek. Aztán ne feledjük, hogy nem csak a téren demonstráltak, hanem a város más részein is - én az ázsiai oldalon élek és minden este összegyűlik csak a környékünkön legalább ezer ember hangoskodnak pár órát, aztán hazamennek. De például a hétvégén, miután a rendőrség bedurvult, láttam akkora vonuló tömeget, hogy egy 4 sávos autópályán nem láttam sem a menet elejét, sem pedig a végét - a Boszporusz-hídra indultak. A többi városról ne is beszéljünk, szinte minden nagyvárosban voltak nagyobb demonstrációk az utóbbi hetekben.

Aztán az is igen sokrétű, hogy mi miatt törtek ki végül a zavargások. 3 éve élek itt és azóta mondogattják az itteniek, hogy előbb utóbb súlyos dolgok - akár polgárháború lesz az országban. Eleinte nem értettem, miről beszélnek, hiszen minden szép és jó, de egy idő után látja az ember milyen konfliktusok húzódnak a mélyben.

Aztán az utóbbi hetekben több jelét láttam annak is, hogy maga a kormány (vagy leginkább bizonyos csoportok a kormányon belül), aki leginkább érdekelt a dolgok magas hőfokon tartásában - a történet több alkalommal is már-már unalomba fulladt, de mindig történt valami, ami miatt újra fellángolt. A gond az szerintem, hogy a modern nem halálos tömegoszlató technikák túl egyszerűvé teszik, hogy politikiai színházat játszhasson valaki óriási tömegjelenetekkel, anélkül, hogy aztán véreskezű zsarnok váljon belőle.

Van a történetben egy pár szürkeló is, akikről senki nem beszél. Kormányoldalról ez Fetullah Gül, aki korábban az AKP fő ideológusa volt. Mindent nem tudok róla, csak annyit, hogy eredetileg az ő nevéhez fűződik ez az AKP féle liberális iszlám, de aztán valami miatt kegyvesztett lett és most az USA-ban tengeti az életét egyfajta száműzetésben. Ennek ellenére, azt mondják, hogy továbbra is nagy befolyása lehet a törökországi eseményekre - ez egyrészt gazdasági befolyás, másrészt pedig szellemi. Például a rendőrség kötelékében nagyszámban vannak olyan szegény sorból származó fiatalok, akik az ő követői. A tüntetők szürke lova pedig a Beşiktaş Çarşı, akik afféle foci-ultrák, de rendkívül jól szervezettek és igen tapasztaltak a rendőrség elleni harcban - keress róluk videókat a YouTube-on, érteni fogod miről beszélek. Őnekik is van szellemi vezérük, akire a csoport tagjai felnéznek - neki sajna nem jut eszembe a neve és nincs senki a közelemben, akit megkérdezhetnék, esetleg később pótolhatom.

Szóval vannak érdekes, elgondolkodtató dolgok az üggyel kapcsolatban.

Azt sem mondanám, hogy a tüntetők többsége férfi, gyakori látvány volt az első sorokban a rendőröket hergelő 45 kilós, alig 20 éves fiatal kiscsaj, miközben a rendőrök vaktában lövöldöznek könnygáz-gránáttal és gumilövedékkel. Az egyik 40-es évei közepén járó haverom egyszer meg is jegyezte, hogy a legjobb az az egészben, hogy soha életében nem látott még ennyi fiatal dögös csajt egyrakáson.

Dzsentrisvihák 2013.06.20. 15:50:29

Basszus, Lakner, már megint olyanról írsz baromságokat, amihez lövésed sincs...?
Nem megy ez, öreg, inkább menj el péknek, mindenki jobban járna.

2013.06.20. 15:56:36

@ifsz: Jav: nem Fetullah Gül, hanem Fetullah Gülen az illető, a Gül az az Abdullah, aki Törökország köztársasági elnöke.

Merker Iván 2013.06.20. 16:01:00

@Kandeláber: Sem Misetics, sem Barabás Richárd, (sem senki más párttag) nem tagja már a HaHának. Előbbiről nem is tudom, hogy valaha tag volt-e, utóbbi pedig nyilvánosan jelentette be kilépését mielőtt belépett volna máshova, pont azért, hogy véletlenül se támadják ilyennel (a HaHa blogján van erről egy cikk, linkelném, csak jelenleg nem tölt be az oldal). Egyébként a HaHának nincsenek vezetői, legfeljebb néhány arcot többször hív bez a ATV.
A török és magyar kormányok álláspontja pedig kritikán alulian gáz, ne tegyünk már úgy, hogy Erdogan miatt mehetnek ki az utcára az emberek, amikor szétverik őket...

Kandeláber 2013.06.20. 16:09:09

@merkerivan: Már elnézést, senki sem mondta, hogy kettős tagságuk volt.
Csak éppen mindkét csapatban fociztak, először az egyikben igazoltan, majd át a másikhoz. És közben kölcsönben is voltak.
Talán így szemléletesebb.
Az elején kifejtettem, hogy Németh Zsóti nagyon de nagyon cikis.
Azt pedig, hogy Erdogan miatt mehetnek ki az utcára, nem én írtam.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.06.20. 17:14:37

és megint a lakner
baromkám, mi a baj azzal, hogy baloldali férgekbe lövetnek?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.06.20. 17:18:54

@Holger Hartland: maga ostoba fasz. ha valahol kibasztak a dohányosokkal, az spanyolország

toportyánzsóti 2013.06.20. 18:40:54

Nincs abban semmi különös ha a narancsmaffia pofánszarja korábbi önmagát,már nincs olyan korábbi tett vagy ígéret aminek ne az ellenkezőjét csinálnák jelenleg.Különös anyagból van a narancsbolsevik.Előző kormányzásuk alapján várható volt hogy ámokot futnak,főleg így hogy szakemberek helyett Századvéges pubik az észkombájnok.

HomicideWatch (törölt) 2013.06.20. 18:44:21

Bajnai és Gyurcsány demokráciája ugyanolyan volt mint a török, csak a török kormánt nem vitte csôdbe az országát.

A török kormány is úgy fog lemondani, mint a Gyurcsány, sehogy. Pedig kellene, ahogy az mszp rezsimnek is kellett volna.

A kettôs mérce ezek szerint mindkét oldalon létezik. Azok vannak a legjobban felháborodva a török eseményeken akik tapsoltak a Bajnai/Gyurcsány rezsimnek a békés tüntetôk szétveréséért. A fidesznek olyan könnyû lett volna a maga javára fordítani a török eseményeket...

HomicideWatch (törölt) 2013.06.20. 18:46:46

Az is érdekes egyébként, hogy a magyarországi mszp rezsim ámokfutása teljesen rendben volt az EU szerint, de most bepofáznak egy nem is EU tag ország kormányának. Kettôs mérce ott is.

HomicideWatch (törölt) 2013.06.20. 19:06:28

@maretz:
Izraelnek szabad fasisztának lenni, ha telepépítésrôl van szó. Ne legyêl antiszemita.

Merker Iván 2013.06.20. 19:45:29

@Kandeláber: Neked csak a HaHás rész szólt. Egyébként azt írtad, hogy kibukott a párttagságuk a HaHa "vezetőinek". Én ezt cáfoltam.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.06.20. 20:17:13

@bbjnick: Ez hazugság. Ezek Erdogan intézkedései: korlátozzák az alkoholfogyasztást és alkoholos italhoz való hozzájutást, közterületen, tömegközlekedésen nem lehet csókolózni, a stewardesek csak hosszú ruhában, smink nélkül dolgozhatnak a Türk Hava Yollarin, fetvát fognak kiadni, h minden fiatal párnak legalább 3 gyereket kell vállalnia.

Amadeus62 2013.06.20. 20:51:22

Húha, ha már a jobbos mandi ilyen cikkeket ír, akkor nagy bajok lehetnek a Lendvai utcában.

is 2013.06.20. 21:00:09

@poszt: "Hogy a békés tüntetők is beállíthatóak pusztító vandálokként"

2006. október 23-án két tüntetés volt. Csak az egyik volt békés. A másik résztvevőit nem beállították, hanem azok vandálok voltak. Mutatnál ezen a videon egy békés tüntetést: www.youtube.com/watch?v=ohz9NzpkrQ8 ?

Azzal a békés tüntetővel, aki belekeveredett ebbe a vandál tömegbe, azzal tragédia történt. Az a tragédia, hogy aki vandálok közé keveredik, azt nem lehet onnantól megkülönböztetni tőlük. Beállítás, az nem volt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.20. 21:01:20

@MolnarErik: Bbjnick számára ez szabadság: az ezen korlátozást követelő széles tömegek szabadságot kaptak a korlátozási szándékaik megvalósítására.

Ha jó formában van, még hozzáteheti, hogy lám-lám, ennyit ér a szabadság fogalma, higgyünk inkább az Egyházban. (Ha már a KISZ-nek vége lett, pedig már titkár lett belőle, szegénykéből.)

nemecsek ernő áruló 2013.06.20. 21:02:42

Ejnye no, kicsit nehezebb szívvel fogtok rájuk szavazni, nagy cucc! :P

Virág et. 2013.06.20. 21:03:59

Élmény olvasni a sok relativizálót. :) Régóta mondom, hogy a fidesznek meg groupie-jainak annyi volt csak a baja a 2006-os eseményekkel, hogy nem ők lőhettek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.20. 21:12:20

@bbjnick: :

Ez csak a vallásra igaz. Eddig az iszlám éppenhogy eltűrt volt, Erdoğan alatt ez a vallásellenes elnyomás megszűnt.

Murci 2013.06.20. 21:13:14

Nézzük mi a különbség: "Törökország működő demokrácia" VAGY "és Törökország működő demokrácia?"
Ugye mekkora a különbség? Ez az egész akkor lenne hiteles, ha avi-n bejátszanák a teljes szöveget.
Nem vagyok fidesz, jobbik, mszp, lmp...párttag és elkötelezett, csak simán hallottam a szöveget.

Jacobus Calcii Sulfas Dihydricus 2013.06.20. 21:13:17

Keleti nyitás + az AKP az Európai Néppárt megfigyelői státusú tagja. Matekozzátok össze.

Jacobus Calcii Sulfas Dihydricus 2013.06.20. 21:14:22

UI: Remélem Erdoǧant kidobják az Európai Néppártból ezek után.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.20. 21:15:21

@ikaljan:

"a török esetben a tüntetők semmiképpen nem képviselték a "nép" többségének véleményét a kormánnyal kapcsolatos véleményük tekintetében"

Ez teljesen így igaz.

ephart 2013.06.20. 21:19:45

ENSZ: Izrael palesztin gyermekeket kínzott

A foglyul ejtett palesztin gyermekek kínzásával vádolta Izraelt az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága.

A genfi székhelyű, 18 független szakértőből álló és a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának égisze alatt működő testület csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében azt állította, hogy az 1967-es háborúban elfoglalt palesztin területeken az izraeli hatóságok az elfogott palesztin gyermekeket megkínozták, többeket pedig élő pajzsként használtak.

A jelentés szerint a palesztin gyermekeket rendszeresen megalázó bánásmódban részesítették, így a többi között gyakran kínozták és az általuk nem értett héber nyelven vallatták őket.

A jelentés azt írta, hogy a legtöbb palesztin gyermeket azért tartóztatták le, mert kövekkel dobálták meg az izraelieket. A bizottság szerint ez olyan cselekmény, amiért akár 20 évig terjedő börtön jár.

A bizottság utoljára 2002-ben hozott nyilvánosságra hasonló jelentést, és a mostaniban az azóta eltelt tízéves időszakot vizsgálta. Azt állította, hogy ebben az időszakban palesztin gyermekek százait ölték meg, és ezreket sebesítettek meg az izraeli katonai műveletek során, különösen Gázában, a sűrűn lakott területek ellen végrehajtott légi és haditengerészeti csapásokban. Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy - mint írta - palesztin gyermekeket továbbra is élő pajzsként használnak, és a 2010 január valamint 2013 márciusa közötti időszakban 14 ilyen esetről tett említést.

Az izraeli külügyminisztérium reagálásában emlékeztetett arra, hogy idén márciusban már választ adott az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek egy hasonló jelentésére. Egyidejűleg megkérdőjelezte, hogy a mostani bizottsági vizsgálat új tényeken alapulna. A minisztérium szóvivője azt hangoztatta, hogy a jelentés semmi újat nem tartalmaz.

MTI

Kim Jong Un 2013.06.20. 21:25:56

Ezt itt sokan nem ertik. A torokoknel most libsiket lonek halomra, es ez nagyon helyes igy! Itthon hazafiakat lottek, amiert a kurcsanyinak mar regen lognia kene egy lampaoszloprol! A ketto kozott eleg nagy a kulonbseg!

zobod 2013.06.20. 21:28:49

A török zavargásokat külföldről szítják, a cél az öntudatra ébredő, a nyugati világtól távolodó, egyre erősebb, és a Közel-Kelet viszonyaiba egyre nagyobb szuverén beleszólást követelő török rezsim gyengítése, esetleg megdöntése.

Az öszödi beszéd publikálása, és az általa kiváltott zavargások ezzel szemben az mszp vezetés és Gyurcsány közti gátlástalan, és ostoba belső hatalmi harc következménye voltak.

Jaffar 2013.06.20. 21:29:41

A poszt írója tudhatná, hogy ha a Gyurcsány lövet az rossz, ha Erdogan, az meg jó. Éééértem?

Jaffar 2013.06.20. 21:31:50

@Kim Jong Un:
Félö, hogy nem iróniá hatja át a soraidat. Ha mégis, akkor bocs, egyébként meg közted és az értelmes ember között is nagy a különbség...

webdiag.hu · http://www.webdiag.hu 2013.06.20. 21:33:20

N.Zs., mint keresztény ember (és mint a neves református lelkész fia) nem nyilatkozhatna ilyet, akkor sem, ha államtitkárként teszi, és Orbánék pillanatnyi politikai érdekei ezt diktálják. Minden más porhintés.

Mr. Waszabi 2013.06.20. 21:40:37

Végül csak kibújik a szög a zsákból - ez valódi magyar igazság, nem dakota - , csak kiderül, hogy Orbán mekkora hazug. És mindez vegytisztán, semmiféle ellenzéki vagy EU-s politikai erő kisujja árnyéka se lógott bele a képbe. Ezt egyedül a FIDESZ intézte, ergo a keletkező szarkupacot sincs kire kenni. Szép öngól volt:)

Ad Dio 2013.06.20. 21:45:53

Mint azt máshol is írtam, a török kormány mondjon le. Erre a viselkedésre semmi mentség nincsen.

Ha Német Zsolt Úrnak ez tetszik, mondjon le ő is.

igenember 2013.06.20. 21:49:20

"de volt olyan nagylelkű, hogy csak véresre veretett jó néhány demonstrálót."

De ez sem akadályozta meg a hőzöngőket abban, hogy felgyújtsák a TV székházat! + pár ott álló kocsit! + ellopjanak egy tankot.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2013.06.20. 21:49:31

@ifsz:
Fetullah Gülen még 99-ben emigrált az USA-ba.
Ekkor a Bülent Ecevit féle kormányzat éppen bekeményített az iszlamistákkal szemben. Ekkor csukták le pl. Erdogant is.

Gülennek egyébként most már nincs valós befolyása, az elmúlt években egyre súlyosbodó szívbetegsége miatt nem nagyon jelenik meg.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2013.06.20. 21:55:34

@ifsz:
a Besiktasnál meg szerintem Markaryanra gondolsz...
picit örmény, picit anarchista, picit kemalista (azért ez örményként elég kemény).

Ad Dio 2013.06.20. 21:56:51

Érdekesen "működik" a "homo politicus". Az egyik szerint a 2006-os események vérlázító diktatórikus önkényről a török események pedig randalírozó vandálok elnadrágolásáról szólnak. A másik oldalról ütődött szerint persze a törökök elleni fellépés túlmegy minden határon, antidemokratikus és elfogadhatatlan, de 2006.ban persze más volt a szitu! Ott bizony a grállovagok védték a rendet mordor söpredéke ellen.

A fundamentalista párthívő embernél kevés dilisebbet hord a hátán a világ...

jobbrolbandita 2013.06.20. 22:08:20

Sunyi, álszent ballibes kis szarháziak :) Ne keverjük már össze, amikor egy ellenzéki nagygyűlés békés résztvevőire küldik rá a pribékeket, azzal, amikor egy engedély nélküli hippibanzáj templomokat összeszaró, részeges, anarchista, céltalan söpredékét kell megfékezni.

Kim Jong Un 2013.06.20. 22:08:58

@Jaffar: nincs ironia, libsiket halomra gyilkolni dicsoseg.

jobbrolbandita 2013.06.20. 22:09:01

Sunyi, álszent ballibes kis szarháziak :) Ne keverjük már össze, amikor egy ellenzéki nagygyűlés békés résztvevőire küldik rá a pribékeket, azzal, amikor egy engedély nélküli hippibanzáj templomokat összeszaró, részeges, anarchista, céltalan söpredékét kell megfékezni.

Kim Jong Un 2013.06.20. 22:14:57

@igenember: egy kepet linkelj mar a langolo TV szekhazrol legyszives! A tank pedig megallt a rendorsorfal elott, es nem taposott maga ala azok kozul a koszos pribekek kozult senkit!

Hetero Sapiens 2013.06.20. 22:19:36

@Tündér_Lala:
És mondd, a hülyeség tényleg fáj?
Vagy meg lehet szokni?
:D

ati27 2013.06.20. 22:27:59

Na bammeg..
A török "vezérkar" jobb ha már most szedi a sátorfáját.. Mert amivel, akikkel a fidesz eddig szimpatizált.. Nos hát rövid távon megbukott.. :) Én szóltam! :D

Rohadjmegorban 2013.06.20. 22:29:23

Fideszesek vère folyjon patakokban! És a családjaiké is! Éljék át azt a pusztulást, amit erre az országra hoztak. Bár az is elég lenne ha a gyerekeik felkoncolását kellene végig nézniük. De ezekre az sem lenne hatással ha gyerekeiket a szemük láttára beleznék ki. Leszarnák. Nekik csak a pénz és a gnómorbán hatalma a fontos.

Rohadjmegorban 2013.06.20. 22:32:10

Remélem hogy az emberek értik a fidesz üzenetét! Ha valaki nem nyal nekik tövig, akkor ők is lőni fognak! Szarháziak!

Mikrobi 2013.06.20. 22:43:57

Én csak azt nem értem, hogy az EU 2006-ban miért nem követelte Magyarországon a rendőri brutalitás felelőseinek megbüntetését és a sokszáz ártatlan magyar szabadon bocsátását.

Mr. Waszabi 2013.06.20. 22:51:37

@Rohadjmegorban: lehet, hogy ez kell ahhoz, hogy egyértelművé legyen bárki számára, hogy Orbán mekkora hazug. Néha áldozatot kell hozni. Ez például olyasmi, amiért megéri. Persze, az embernek legyen esze. 2006-ban olyan emberek szemét lőtte ki a rendőrség, akik rosszkor voltak rossz helyen, ahol semmi keresni valójuk nem lett volna. Mármint, ha használják a józan eszüket. Az nem nevezhető józan észnek, ha valaki be akarta magát csapni, és inkább Orbán lázító szavaira hagyatkozott, mint a saját veszélyérzetére. Lássuk, hogy mindezért Orbán a felelős, nem Gyurcsány, de legalább felerészben ő, nem mint hárítja Gyurcsányra a mai napig. Tagadni azt tud nagyon, felelősséget azonban semmiért nem vállal. Az elmúlt 3 év lényeges döntéseit is strómanjai nyakába szórta, nehogy az ő neve sározódjék. Elég gerinctelen megnyilvánulás, nem éppen nemzetmegváltó hősé.

Ad Dio 2013.06.20. 22:58:05

@Mr. Waszabi:

Te eddig nem tüntél ilyen agyatlan baltrollnak... Aztán lehet csak nem figyeltem?...

A két ügy között nincs semmi különbség. Demonstrálókkal szembeni rendvédelmi túlkapás mindkettő. A hatalom őrülete. Semmi köze a demokráciához.

A török kormány mondjon le! GyF meg... csak folytassa nyugodtan amit jelenleg csinál. Ennél hasznosabbat nem is tehetne azokért akikkel szemben elnézte, sőt kitüntetéssel jutalmazta a rendőri brutalitást és törvénysértést 2006-ban.

Stringer 2013.06.20. 22:59:59

Jó reggelt kívánok!
Csak nem meztelen a király.
Hányadik alkalommal az?

Nem baj.
Lesz ez még bizarabb is, de azért egyébként meg igaza van Némethnek, pont annyira, mint sok másban, amit most épp fordítva lát, mint ellenzékből látott.

Nagyon helyes!
Nekünk mindig is Eurázsia volt az örök hű szövetségesünk, és Délkeletázsia ellen harcoltunk.

Éljen a párt, éljen a bölcs vezető - és éljen a népnek azon része, amelyik rá szavaz... a másik része úgysem része igazán a népnek, az csak van.

Mindig csodálom a folyton ébredő, de igazán fel sosem ébredő embereket. :)

vontod75 2013.06.20. 23:00:19

@Kim Jong Un: Kis hazugság van csak ebben. Nem megállt, hanem kifogyott az üzemanyag...

Mr. Waszabi 2013.06.20. 23:00:43

@Mikrobi: mert lehet, ők úgy látták, hogy Orbán tüzelte fel a tüntetőket, tolta a csalán közé mások farkát. Ez nem lehet esetleg?
Ha nincsenek agresszív tüntetők, akkor agresszív rendőri fellépés sincsen. Ez sem tűnt fel esetleg, túl Orbán népszerűvé vált hazugságain? Vagy hogy miért nem voltak hasonlóan agresszív tüntetések Orbán alatt? Miért csal békések?
Inkább elhiszed, hogy mindenki ellenünk van, minthogy az az egy ember hazudott orbitálisakat, aki a mai napig hadban áll a fél világgal? Használd a saját eszed, azért van. Elvileg. Orbáné ugyanis mindenkor csak azt fogja sugallni, hogy neki van igaza. Csak gondolkodj el ezen, a következtetéseket nem muszáj megosztanod. Sokan tudják, hogy mire fogsz ráébredni - Orbán átbaszott, nem kicsit. De, az a lényeg, hogy te tanulsz-e ebből vagy sem. Neked lényeg, nem másoknak, ez sem mellékes.

Pszt! 2013.06.20. 23:01:24

Nálunk a Viktor által felberelelt csocselek randalirozott, míg Törökországban a viktoros. barmokat akarják elzavarni.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.06.20. 23:03:35

2006-ban egy az országot tudatosan tönkretevő (és ez kis is derült), amúgy népszerűtlen kormány ellen volt tüntetés, miközben a közvélemény többsége kormányváltást akart. Most Törökországban egy kisebbség tüntet, akik történetesen a két nagyvárosban többséget alkotnak, de az ország egészében nem, és egy demokratikusan megválasztott kormánnyal szemben lépnek fel, amelyik bírja a választók nagy részének bizalmát, és mellesleg egy nagy örökölt kakiból rendbe tette a gazdaságot.

A rendőrség valóban agresszívan lépett fel, de az nyilvánvaló, hogy egy olyan országban, ahol a hadsereg puccsa sose kizárható, a kormány nem engedheti meg magának az eszkalálódó zavargásokat. Furcsa kimondani, de ott nem olyan mélyen beágyazódott a demokrácia, mint... Magyarországon, azaz semennyire se beágyazódott.

Arról nem beszélve, hogy örök konzervatív erény nem belepofázni mások belpolitikájába. Engem teljes mértékben hidegen hagy a török belpolitika, és nem is látom, hogy az EU-nak mi köze van hozzá. Cserébe Erdogannak meg semmi köze ahhoz, hogy Németország mit csinál a török bevándorlókkal. Ha éppen ahhoz szottyan kedve, ki is utasíthatja az összeset.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 23:06:52

@MolnarErik:

1) Lázadjak fel a kormány ellen, mert korlátozza közterületen a dohányzást vagy megváltoztatja a vasúti kalauzok egyenruháját?

2) "fetvát fognak kiadni, h minden fiatal párnak legalább 3 gyereket kell vállalnia" --- írod.

Link?:-)

Mr. Waszabi 2013.06.20. 23:08:57

@Ad Dio: ne beszélj mellé. Én sosem voltam se agytalan, se baltroll. A magam gondolkodását képviselem évek óta, permanensen és változatlanul. Ami eléggé racionális és kapitalista, változatlanul az évek sorában. Kritikáimban is ez tükröződik, szintén változatlanul. Ez ellen még Orbán maga sem tudna hazudni, még ha vért szarna se, akkor se tudna. Amikor megpróbálta, akkor sem talált fogást. Mert nem tudott/tudna mibe belekötni, azért. Ez a különbség két ember között, akik közül az egyik hazudik mint a vízfolyás, a másik meg igazat mond. Idővel az előbbiről mindig kiderül minden hazugsága, én ehhez tartom magam. Ő meg nem.
Szép estét kívánok:)

_most_ 2013.06.20. 23:10:56

hihetetlen, hogy az agyhalott fideszesek folyamatosan ájvékolnak már 6 éve pár horzsolás miatt, most meg ünneplik a rendőri erőszakot, melynek már 6 halálos áldozata van, pusztán azért mert Orbán Viktor ezt üzente.

dr Smittpálelnökúr 2013.06.20. 23:12:11

Ha a fidesz úgy gondolja, akkor a rendőrterror jó, ha nem úgy gondolja nem jó.

A bőr lesülhetne a képetekről, akik véditek ezt a politikai csürhét.

Stringer 2013.06.20. 23:13:17

@_most_:
Amit a párt mond, azt mondja a benne hívő.
Így volt ez mindig, és nem változik sosem.
Teljesen mindegy, mi a téma, mekkora a lebukás.
Mindegy.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 23:14:45

@Counter:

"Bbjnick számára ez szabadság: az ezen korlátozást követelő széles tömegek szabadságot kaptak a korlátozási szándékaik megvalósítására. Ha jó formában van, még hozzáteheti, hogy lám-lám, ennyit ér a szabadság fogalma, higgyünk inkább az Egyházban. (Ha már a KISZ-nek vége lett, pedig már titkár lett belőle, szegénykéből.)" --- írja.

Mindig jókedvre hangol, mikor előáll ezzel a cizellált, mélyen megalapozott, jólstrukturált, koherens érvkészlettel vitapartnere érveit (meg)cáfolnadó. [....................................................................................../.]

Stringer 2013.06.20. 23:16:49

@dr Kangörény:

Muszáj védeni.
Ugyanis az ároknak két oldala van: aki nincs az egyiken, az rohadjon meg a másikon. Márpedig, kétkedni nem szabad, mert akkor vége a tündérmesének.

Nem - szabad - kételkedni.
Nem.
Legfeljebb, ha fizetett kételkedés van. Esetleg pici kételkedés, de sosem feledve, hogy mi ez ahhoz képest, amit az a másik... akkor és ott... ugyebár.

És ne higgye senki, hogy ez valami nehéz viselet.
Meg lehet szokni, elhinni a saját igazunkat, a saját világlátásunkat.
Úgy már aztán pofon egyszerű minden.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 23:17:01

@ifsz:

Érdekes adalékok! Köszönöm!

Mr. Waszabi 2013.06.20. 23:18:10

@Ad Dio: két dolog, hogy mi történt Gyurcsány miniszterelnöksége alatt egy Orbán nevű tehetséges lázító munkálkodása nyomán, meg hogy a történséekben mennyi felelősség Gyorcsányé és mennyi Orbáné. Nem vagyok vak, akkor is látta azonnal, hogy egy mocskos geci szervezte a tüntetéseket úgy, hogy a hatalomnak ne legyen más választása. Azóta a rendőrség is kiokosodott, hogy minek, milyen poltikai manipulációnak ne dőljön be. De ehhez kellet történnie mindannak, amit Orbán gerjesztett anno. Mondtam, nem vagyok hülyének nézhető. Az, hogy hány magyar az, nos, nem érdekel. Annak hiszek, amit a saját szememmel látok. Márpedig azt láttam, hogy Orbán beszopatta a népet és beküldte a rendőrök ellen lázadni, szemkilövetni. Pontosan tudta a geci, hogy mire nincsenek felkészülve a rendőrök, vagy a politikai vezetés és ezt a kártyát játszotta ki. Az akkori eseményekből jól látható, hogy a tüntetés szervezői hajszolták agresszióba a tüntetőket, nem a rendőrök kezdték.
Aki azt állítja, hogy a tv székház esete nem függ össze a későbbi eseményekkel, nos, az hazudik. Az pedig nem szép dolog.

Stringer 2013.06.20. 23:18:41

Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik.
Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik.
És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.

...
/A tanu/

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.06.20. 23:20:42

@Kim Jong Un:

- Ott egy liberális! Verjük meg!
- Oké, de mi van, ha ő az erősebb?
- Nyugi! Nem üt vissza!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 23:23:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Látott maga török filmeket (akár) a nyolcvanas évekből? Elképzelhetőnek tartott volna abban a világban egy efféle tömegtüntetést?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.06.20. 23:24:13

@Mr. Waszabi: Azt akarod mondani, hogy a fideszszékházban szervezték a tüntetéseket? :o

Vigyázz, mit gondolsz, mert pintérék megzsanettoznak!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.06.20. 23:25:34

@bbjnick: Gorbacsov is jócsávó volt, mert Andropov idejében nem voltak tüntetések...

bgp 2013.06.20. 23:26:07

@ikaljan: Így helyes. Szemkilövés többségből teljesen elfogadott.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.06.20. 23:26:36

@jose maria padilla: Néhány éve még a tányérba hamuztak kajálás után a spanyolok.

Snoopyka 2013.06.20. 23:27:17

az egész külügyes társulatot el kellene kergetni birkát legeltetni, ilyen kontraszelektív, alkalmatlan bagázst még nem hordott hátán a föld
- Reding-ügyben még tájékozódnak (lófaszt, Pityu)
- Tóásó ügyében egy levélnehezéket se tettek arrébb
- ezer támadás éri az országot, de egy kurva mukkot nem makog el a teljességgel alkalmatlan miniszter

vontod75 2013.06.20. 23:28:43

@bbjnick: Még egy érdekes adalék. A kevésbé hithű muzulmán az este iszik, amikor Allah nem látja. Namármost ha este betiltjuk a piálást, akkor nem marad lehetősége piálni. Azért a piálás betiltása sehol nem jött össze.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.20. 23:31:51

Micsoda mszp & zsidóbérenc bérblog. Ez is a nikkelbakker világhatalomszövetség csatlósa, mely Hazánk és hőn szeretett vezérének megdöntésére tör.

Ad Dio 2013.06.20. 23:34:48

@Mr. Waszabi:

Szóval Törökországban szegény békésen demonstráló demokratákat bántják, idehaza meg a beuszított vandálokat szemkilőtték a grállovagok. :-)

Szánalmas polhívő vagy.

:-(

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 23:36:46

@vontod75:

Nézd, én erős dohányos vagyok! Én ha iszok, bag(ó)zok is. Amióta kitiltottak minket a kocsmákból, azóta garázsokban, kazánházakban, tornácokon gyűlünk össze, ki-ki megissza (a boltban megvásárolt) két-három sörét, beszélgetünk, iszogatunk. Azért, mert a hatalom bénázik és kárt okoz a vendéglátósoknak balfasz intézkedéseivel, még nem gyújtjuk föl a várost.

kamasuka 2013.06.20. 23:37:27

Ugye vágjátok, hogy Fleto kitüntette Gergényit, a törökök meg bocsánatot kértek mert így eldurvultak a dolgok.

Azt is vágjátok, hogy akikre rámentek a törökök, azok oda akartak menni tüntetni. Itthon a belvárosban meg ráengedték az AZONOSÍTÓ nélküli bohócokat egy 50 éves évforduló megemlékezéséről hazafelé tartó gyerekes Fidesz szimpatizánsokra?

Az is megvan, hogy hasonló esetben Párizs és Washington faszát sem kéretik szopni, miután 68ban szétbaszta az ellene tüntető diákokat, ill. a MLK miatt utcára tódult feketéket. Csak jelzem, ha már a kettős mércét emlegetik, pontosabban miután az a szarkupac blog ismét olyanba mártotta a turcsi orrát, ami már alapból egy baromság.

kamasuka 2013.06.20. 23:38:28

Ja Lakner, idióta vagy. Mint mindig ...

Ad Dio 2013.06.20. 23:42:06

@Siri Keeton:

"2006-ban egy az országot tudatosan tönkretevő (és ez kis is derült), amúgy népszerűtlen kormány ellen volt tüntetés, miközben a közvélemény többsége kormányváltást akart. Most Törökországban egy kisebbség tüntet, akik történetesen a két nagyvárosban többséget alkotnak, de az ország egészében nem, és egy demokratikusan megválasztott kormánnyal szemben lépnek fel, amelyik bírja a választók nagy részének bizalmát, és mellesleg egy nagy örökölt kakiból rendbe tette a gazdaságot."

Ez bullshit.

Ha TÉNYLEG így van, ilyen helyzetben akkor is le kell mondania a kormánynak. Majd a kampányába bevenni, hogy ha megint megválasztotok (ergo bebizonyosodik egy hangos kisebbség balhézik a többség kárára), akkor majd odataszem magam, jó kemény kézzel rendetrakok osz jónapot.

Ez tiszta és demokratikus megoldás lenne. Minden más hatalomőrült ámokfutás.

Mr. Waszabi 2013.06.20. 23:42:55

@kolbászoszsömle: hát, felőlem a pintérék azt zsanettoznak, akit csak akarnak, nálam nem találtak okot, hiába keresték:) Pedig nagyon igyekeztek, aztán mégse sikerült. Ennek egyik oka az lehet, hogy nem volt ok, vélelmezem. A magyar törvények a becsületes emberre nincsenek ma felkészülve, de gondolom, ezért nem én vagyok felelős:)
A másik ok az lehet, hogy akkor még Zsanettet nem is ismerték:) Balfaszok ? Ja, nem kicsit.
Mindenki magából indul ki - pintér is, meg az alárendeltjei is. Tévedni emberi dolog, letudtam ennyivel:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 23:47:00

@kamasuka:

"Ugye vágjátok, hogy Fleto kitüntette Gergényit, a törökök meg bocsánatot kértek mert így eldurvultak a dolgok." --- írod.

Ez olyan finom müansz, ami egy liberálbolseviki számára érzékelhetetlen:-]

Stringer 2013.06.20. 23:48:08

@bbjnick:

Nos igen, most is csak elképzelték a tüntetők, hogy szabad ilyet.
Be is verték az arcukat, akik szerint a demokrácia az, hogy lehet tüntetni, és ez azzal jár, hogy megölhetnek érte.

P.Freddy 2013.06.20. 23:54:19

Hé, te!

Fidesz szavazó vagy?

Ezek után is, hogy Orbán Viktor embere megdícsérte a hat embert megölő rezsimet?

Akkor rohadj meg.

Mr. Waszabi 2013.06.20. 23:55:43

@kamasuka: szeretnéd ezt hinni, azonban kénytelen vagyok közbe vágni: nem így volt.
Volt előzménye annak a tüntetésnek, az ominózus TV-székház előtti tüntetés, amelyet Orbán Viktor volt szíves személyesen celebrálni, aztán, mielőtt a balhé kitört volna, ő véletlenül szépen elhúzott a helyszínről. Véletlenül nem volt ott, amikor az általa oda szervezett tüntetők a rendőrökre támadtak, majd a tv székházat is rombolták.
Gerinctelen patkány volt Orbánm? Ja. Nem kicsit, hanem nagyon. Különösen, hogy megemlékezéseiben utóbb véletlenül sem merült fel, hogy egy tüntetés szervezőjének illik mindvégig a helyszínen tartózkodnia és hogy ebben ő akkor gyáva volt.
Ellenben a mai napig igyekszik minden felelősséget Gyurcsányra tolni, agyvérzésig való erőlködéssel, de hiába. A gyávaság elég gusztustalan megnyilvánulás, nem évül el, a nép nem felejt.
Szóval, Orbán egy gerinctelen, hazug patkány, aki nem vállalja tetteiért a felelősséget - nem több. Maradjunk ennyiben. Egyébként az elmúlt 3 évben is minden szar döntést, bejelentést helyetteseire tolt, egyet sem vállalt magára. Tehát patkány, ez egyértelmű. Én nem falaznék patkánynak, ha a magyar jelzőt magamra szeretném aggatni. Nem illik össze a kettő, sehogy sem, semmikor sem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.20. 23:56:55

@Stringer:

A demokrácia ilyen. Én sem gondoltam volna '90-ben, hogy összevert embereket és gumilövedékkel kilőtt szemeket fogok látni valaha is életemben és 2006-ban mégis látnom kellett.

A rendőri terrortól valószínűleg jobban irtózom, mint mint itt a kommentelők együttvéve, de, be kell látnom, a demokráciában benne van a pakliban:-(

huttinger 2013.06.20. 23:57:02

@bbjnick:

Az arcodra van írva az a nüansznyi különbség ami elválasztja a majmot az embertől.

huttinger 2013.06.20. 23:59:10

@bbjnick:

Én sem gondoltam hogy képes lesz egy alakulat arra, hogy felgyújtassa az MTV székházát és nyíltan puccsot készítsen elő egy demokratikusan megválasztott kormány ellen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.21. 00:00:55

@huttinger:

Ezért kár volt venned a fáradságot (és) vagy kilencvenszer leütnöd a billentyűket!:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.21. 00:01:49

@huttinger:

Egyről beszélünk: benne van a "demokratikus pakliban".

agyamputáltak 2013.06.21. 00:02:07

@bbjnick: hát igen, valójában az éles lőfegyver használatát hiányolta már akkor is a fidesz, tehát konzekvens. nem tudom mit vannak most úgy oda egyesek ezen a nyilatkozaton?!

huttinger 2013.06.21. 00:07:30

@bbjnick:

Az igazságot bárhányszor leütni nem fáradtság. :-)

_most_ 2013.06.21. 00:08:26

@bbjnick: xd, milyen összevert emberek, kilőtt szemek, látom megint beindult a jobboldali mítoszgyártás, semmivel se voltak durvábbak a rendőrök,mint egy átlagos focimeccsen szoktak.

huttinger 2013.06.21. 00:08:57

@bbjnick:

Hogy???? Benne van a demokrácia paklijába, hogy egy pártalakulat mások hátamögé állva puccsot készít elő?

Nevetséges vagy.

P.Freddy 2013.06.21. 00:10:54

Hé, Te, Olvasó!

Fidesz szavazó vagy?

Ezek után is, hogy Orbán Viktor embere megdícsérte a hat embert megölő rezsimet?

Akkor rohadj meg.

Mr. Waszabi 2013.06.21. 00:12:38

@Ad Dio: látom, nem vagy baráti viszonyban a számokkal. Csak azért gondolom, mert a házszámokat összetéveszted:)
A mókusvakítást inkább mókusokon próbáld, ne értelmes embereken. Én leszarom, hogy te kinek, mit hittél el, csak a magam tapasztalatának hiszek. Előbbi a te bajod, utóbbi az én hasznom. Én pedig azt láttam 2006-ban, meg később is, hogy Orbán Viktor megmondta, hogy fellázítja az embereket Gyurcsány ellen, és meg is tette. Hogy utóbb kire akarja kenni a felelősséget Orbán, nos, azt is leszarom nagy ívben. Megmondta, fellázította, aztán elment haza és a fotelből nézte, hogyan lövetik magukat azok, akik hittek neki. Ez történt valójában, több alkalommal is.
Másfelől, meg 6 évnyi hazudozás után most a képedbe szarik, és azt mondja, hogy valójában a hatalomnak igaza van, ha kilöveti a szemedet - csak mert anyagi segítséget remélt Erdogantól. Értem én, hogy Németh kellemetlen helyzetbe került a tárgyalásai közben kialakult helyzetben, csak éppen nem érdekel. Aki kurva az kurva, nincs mese.
Nos, ez egy embertől - Orbántól - 2 hazugság, ami csak az ő patkányságát támasztja alá, semmi mást.
Ezzel szerettél volna szembesülni? Ezt magadtól is hallhattad volna, ha nem a hazugságokban akartál volna hinni. De inkább azt szeretted volna hinni, amit Orbán hazudott. Hát, most szarabb, ha más mondja meg, de hát minek okoskodtál annyit. Legalább tanultál valamit - hazug disznóra ne tegyél lyukas két fillért sem, mert elveszíted.

huttinger 2013.06.21. 00:14:11

@bbjnick:

Gyere és meséld el nekem, hogy 2006.-ban sok a fideszgyűlésről békésen hazafelé menőket vertek meg brutálisan a rendőrök. Akik mentek volna a metrohoz.

Ja. És hol volt a fidesz szervező akik bemondta volna a mikrofonba, hogy elvtársak! ne menjetek a Deák tér irányába, mert éppen debiléket oszlatják.
Meg hol volt Viktor? Őt a TEK elődje miért vitte viharos sebességgel át a páncélozott BMW-vel az Erzsébet-hídon át haza?

hazug disznók vagytok ti!

Ad Dio 2013.06.21. 00:18:06

@Mr. Waszabi:

Szánalmas polhívő baltroll vagy.

calabria007 (törölt) 2013.06.21. 00:24:37

@Ad Dio:

"békés" tüntetők mióta ölnek rendőrt?

calabria007 (törölt) 2013.06.21. 00:26:39

@P.Freddy:

speciel szerintem az sokkal cikibb, hogy Törökországban 90 évvel az államalapítás után sem lehet normálisan beszélni arról, hogy mi történt az örmény, a görög és az asszír keresztény kisebbséggel...

Mr. Waszabi 2013.06.21. 00:27:44

Orbán egy rakás szar. A legnagyobb rakás a magyar történelem országvezetői között. Magyar ember nem venné a nevére sosem. Mármint, amelyeknek esze is van és használja is azt rendeltetése szerint. Orbán hazaáruló, mindenek előtt. Mert aki a külföldi tőkével riogat, miközben maga is a külföldi tőkének adja el az országot, miközben fennhangon pofázik a külföldiek ellen, az hazaáruló, csaló, hazug. Ebben a sorrendben.
Tessék megcáfolni a kedves idiótáknak:) Nem fog sikerülni, csak szólok. Őkelme azt mondta 2 éve, hogy ne azt figyeljük, mit mond, hanem amit tesz. Így tettem, ennek alapján mondom, hogy átbaszta a saját szavazótáborát és elárulta a nemzetet, az országot.
Lehet velem vitatkozni, csak nem érdemes. Nagyon szar dolog, ha más mondja meg, hogy nettó hülye voltál:)

calabria007 (törölt) 2013.06.21. 00:28:02

@bbjnick:

az embereknek sok tévképzetük van a demokráciával kapcsolatban...

calabria007 (törölt) 2013.06.21. 00:31:59

@Ad Dio:

az ún. demokratikus államok sohasem riadtak vissza egy kis erőszaktól

egy eklatáns példa a "mestertől":)

www.youtube.com/watch?v=NktsxucDvNI

az ún. demokratikus államok sokkal erőszakosabbak voltak mint az előttük regnáló avitt monarchiák..

calabria007 (törölt) 2013.06.21. 00:33:22

@kamasuka:

61-ben pedig mészárlás volt Párizsban 200 halottal...

Ad Dio 2013.06.21. 00:34:59

@calabria007:

Ha így is van, ez nem ellenérv. Az én SZILÁRD VÉLEMÉNYEM ebben a kérdésben az, hogy ha egy kormány ilyen helyzetbe kerül, le kell mondania. Ha megerősítik a pozíciójában, akkor felléphet kemény kézzel a közbiztonság érdekében, ha nem akkor ugye fordult a kocka.

Ez volt a véleményem 2006-ban is, ez ma is.

calabria007 (törölt) 2013.06.21. 00:37:13

@Ad Dio:

ugyan már miért mondana le? ez a demokrácia, tessék ezt szeretni:)

Ad Dio 2013.06.21. 00:38:43

@calabria007:

Éppen mert demokrácia.

Ha egy kormány ellenében ilyen szintű elszántság és következetesség mutatkozik, az komoly jelzés: le kell mondani.

calabria007 (törölt) 2013.06.21. 00:41:24

@Ad Dio:

túl sokat gondolsz a demokráciáról... nem kéne... nem ér annyit...

Ad Dio 2013.06.21. 00:44:33

@calabria007:

A létező legrosszabbul funkcionáló államforma, csak még nem találtak ki nála jobbat.

És nem is fognak.

Én meg maradok ilyen amilyen. Engedelmeddel.

Ásszógája!

P.Freddy 2013.06.21. 00:58:23

@Ad Dio:

"Ha egy kormány ellenében ilyen szintű elszántság és következetesség mutatkozik, az komoly jelzés: le kell mondani. "

Ez érdekes - de a Fidesz, valamint Orbán Viktor Spanja, a Németh Zsolt viszont támogatásáról biztosította azt a kormányt, ami ellen ilyen szintű elszántság mutatkozik.

Akkor most mellényúlt, vagy eltévesztette hogy hol van?

Sebastian Knight 2013.06.21. 01:27:26

"Washington növekvő aggodalommal figyeli a török zavargásokat. Egyelőre csak John Kerry külügyminiszter mert óvatos nyilatkozatot tenni: az Egyesült Államok támogatja a gyülekezési és szólásszabadságot mint alapvető demokratikus jogot. Kerry megerősítette, hogy nem kívánnak más ország belügyeibe avatkozni, de ki nem mondottan szurkolnak „Obama kedvenc muzulmán vezetőjének”, Erdogan miniszterelnöknek és az ország stabilitásának. A robbanásig feszült Közel-Keleten nem akarnak „török tavaszt”."

hetivalasz.hu/vilag/a-tuntetesek-kimenetele-es-a-miniszterelnok-sorsa-bizonytalan-64644/

Liquid_Night 2013.06.21. 03:05:11

Persze hogy támogatásáról biztosítja a FIDESZ és Németh Zsolt a török kormányt. Ez nem puszta kétarcúság, hanem érdek, de abból is a piti fajta.

Nevezhetjük politikai prostituálódásnak, vagy szépmagyarul bárcás kurvulásnak, s abból is a legolcsóbb, legaljasabb, és legméltóságtalanabb fajtának.

Meglepődik valaki? Ezek ennyit tudnak, ezektől ennyi telik. És mivel magyar politikust, vagy épp Németh Zsolt-ot újra nem lehet félelem nélkül kurvának nevezni csak gondolni, ezért én direkt leírom...

decision_cube 2013.06.21. 04:07:57

A Mandiner megint összehasonlította az almát a körtével.
+ Azok után, amennyit a jobboldali sajtó a 2006-os eseményekről hazudott, semmit nem hiszek el arról amit a törökországi eseményekről írnak.

Jaffar 2013.06.21. 06:47:41

@jobbrolbandita:

2006-ban is a söpredék zúzott. Láttam...

regress 2013.06.21. 06:57:57

az a meglátásom, 2006 ban a magyar rendőrök puha pöcsök voltak.az akkori csőcseléket így kellett volna lerendezni,mint a törökök csinálták.német zsolti meg vissza húzhatna oda,ahonnan jött

Jaffar 2013.06.21. 07:02:01

@regress:
Hát kb, bár azért az 5 haláleset is durva.

Hobbisebész 2013.06.21. 07:22:43

Most legalább mondhatja Erdogan, hogy a Nyugat szerint is jól lőtték ki a tüntetők szemét.

Nekünk is jólesett 2006-ban, amikor a szövetségesek megdicsérték gyurcsányit, nem? Neki még vót respektje a Nyugaton.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2013.06.21. 07:38:11

Álápvető tévedés kérem. A fejlett nyugaton kívül senkit nem érdekelnek a fák és parkok szabadságjogai. Tisztázzuk egyszer és mindenkorra a fáknak ehhez semmi köze. A parkoknak meg végképp. Az hogy a török kormány kissé neurotikusan viszonyul a tüntetőkhöz érthető, figyelembe véve elmúlt másfél-két évben a környező arab országokban lezajlott vagy éppen zajló iszlamista hatalomátvételt. Én a magam részéről maradok tisztelettel és a szekularizált Törökország mellett.

Conchobar 2013.06.21. 07:44:57

Van különbség a 2006-os magyar és a mostani török események között. A török megmozdulás egy park védelmében indult, amely tüntetésre egy idő után rátelepedtek a kormány-ellenes erők. Ott sajnálkoznak a kialakult helyzet miatt, itt kitüntettek. Amúgy a 2006-os eseményeket szokás összemosni. A vállalhatatlan székházfeldúlás és gépkocsi felgyújtás szeptemberben történt, mikoris a rendőrségünk meglehetősen 'visszafogottan' (tesze-toszán, ha úgy tetszik gyáván) reagált. Októberben viszont indokolatlanul keménykedett tüntetőkkel, járókelőkkel és bámészkodókkal szemben (ha azt nem tekintjük indoknak, hogy vissza akarta szerezni a 'tekintélyét', vagy esetleg így akarta a tüntetőket hergelni)

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.06.21. 07:47:49

@Mr. Waszabi: Nincs mese, Orbán most már tényleg megint megbukott sokadszorra 2010 óta, ráadásul cinikusan hazudott meg kokettált a szélsőjobbal. Waszabi meg a többi demokrata is megmondta.

Innen egyenes út vezet most már ahhoz, hogy az MSZP-DK-Jobbik-E14-PM fényes győzelmet arasson jövőre, és végre bukjon már megint az Orbán.

collateral collector (törölt) 2013.06.21. 08:14:37

Soha nem volt szemkilövETés (legalábbis Budapesten, 2006-ban nem volt). Szemkilövés volt, egy ilyenről tudunk. Hogy az elszenvedője maga is autókat gyújtogatott, rendőröket sebesített meg, vagy pedig teljesen ártatlan, békés tüntető volt, azt nem tudjuk. Ha az előbbi, akkor megérdemelte, de akkor sem miniszterelnöki parancsra lőtték ki a szemét. A szemkilövETés kifejezés használata és sulykolása aljas hazugság, mert azt sugallja, mintha a rendőrök tömegesen lőtték volna ki a tüntetők szemét, ráadásul felsőbb utasításra, ami legfeljebb egy fidesz-birkának a pálinkagőzös lázálmában fordult elő, de a valóságban biztosan nem. Egyébként nagyon sok fideszes eleve részegen jár tüntetni, ezért nem mindig hitelesek a "szemtanúk" beszámolói. 2006-ban a Kossuth téren nem csak szarszag volt, de erős cefreszag is.

Azt pedig ne felejtsük el, hogy az akkori rendőri brutalitásnak, túlkapásoknak az elkövetőit már 2010 előtt (!!) elítélték és leültették (akkor még jogállam volt) míg azok, akik provokálták es támadtàk a rendőröket, akik miatt ártatlan és békés tüntetők (vagy akár járókelők!) lettek megverve, megalázva, ma trafikokat, állami megrendeléseket, zsíros állásokat kapnak.

bgp 2013.06.21. 08:16:33

@Mr. Waszabi: Szerintem a sorrend rossz. Hazudik, ezzel csalást követ el a nemzete ellen. Ami hazaárulás.

Ad Dio 2013.06.21. 08:26:09

@P.Freddy:

Nem vagyok a Fidesz tulajdona. A legkormányképesebb erőnek tartom jelenleg (a legkisebb rossz elve szerint), de nem vagyok tőlük elalélva, sose voltam.

Kiléphetsz a bináris gondolkodás keretei közül.

Ad Dio 2013.06.21. 08:30:38

@collateral collector:

"Azt pedig ne felejtsük el, hogy az akkori rendőri brutalitásnak, túlkapásoknak az elkövetőit már 2010 előtt (!!) elítélték és leültették"

2010 decemberében született az első ítélet. 4 évig gyakorlatilag semmi nem történt. Kenték a felelősséget.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.06.21. 08:34:37

@collateral collector: "Hogy az elszenvedője maga is autókat gyújtogatott, rendőröket sebesített meg, vagy pedig teljesen ártatlan, békés tüntető volt, azt nem tudjuk."

De tudjuk. Járókelő volt.

Conchobar 2013.06.21. 08:40:15

"Azt pedig ne felejtsük el, hogy az akkori rendőri brutalitásnak, túlkapásoknak az elkövetőit már 2010 előtt (!!) elítélték és leültették (akkor még jogállam volt) míg azok, akik provokálták es támadtàk a rendőröket..." - Igen, elítéltek pár rendőrt. Elítélték azokat, akiket nem tudott elrejteni a felelősségre vonás alól az azonosítószám hiánya és a társakkal történt összebeszélés. Azt meg nem ártana átgondolni, hogy októberben a provokálásban a tüntetők vagy a rendőrök voltak a kezdeményezők?

vakapad 2013.06.21. 08:41:34

1./ "Gyurcsány Ferenc kormánya ... véresre veretett jó néhány demonstrálót."

2./ Analógia: Orbán Viktor kormánya rendőrökkel halálra veretett egy embert.

Amennyiben az 1. megállapítást igaznak fogadjuk el (ha már annyit sulykolják, napéldául itt is), a 2. is az.

Utóbbi esetben igen nagy a kuss. Nyilván a halálra veretés kisebb súllyal esik a latba, mint a véresre.

2013.06.21. 08:43:33

@Kim Jong Un: Te, selejtje a társadalomnak! A Hír TV egyedüliként élőben közvetítette a TV székháznál történteket. Az, hogy tagadod, még nem teszi meg nem történtté! Ja, a Hír TV hazudik? Azt nem tudtam. Biztos az elmúttnyócév!
Ja, egyébként mi van, ha most épp a török gyurcsány lövet?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.06.21. 08:48:35

@collateral collector: Nem tudok elmenni ennyivel az mellett, amit idef@stál, ne haragudj.
Nem tidom, hogy simán még csattogós lepkét toltál 2006-ban, és most 18 és élettapasztalatával osztod az észt, vagy csak aranyhal memóriád van, vagy ne adj isten akkor a sötét oldalon álltál.

További személyeskedés helyett igyekszek a tényekre koncentrálni.

"Hogy az elszenvedője maga is autókat gyújtogatott"

Furcsa mód elég kevés autó "gyulladt ki", azok is nagy részt MTV rendszámot viseltek. Nem is merek rágondolni, hogy talán egy alkalom szülte biztosítási csalás állna a háttérben, ilyen itt elő sem fordulhat.
A legtöbb kárt gépjárművekben a vízágyú okozott, amikor egész utcasornyi autók oldalát gyalulat le. Olyan oszlatások alkalmával, amikről kiderült, hogy törvénytelen. De persze jobb a csőcselékre fogni, persze.

"Azt pedig ne felejtsük el, hogy az akkori rendőri brutalitásnak, túlkapásoknak az elkövetőit már 2010 előtt (!!) elítélték és leültették "

Sajnos nem. Sőt még most sem mind.

" ráadásul felsőbb utasításra"

Ilyen túlkapás esetén mindegy, hogy utasította e a vezető, vagy csak eltűrte. Azonnal be kellett volna avatkoznia. De ha elfordítja a fejét, sőt pofátlanul a médiába hazudva még mentegeti is az elkövetőt (Gerényi vs Vipera) ugyanúgy saras.

"2006-ban a Kossuth téren nem csak szarszag volt, de erős cefreszag is."

Ilyen alapon a Széll Kálmán teret most azonnal oszlatni lehetne.

"Egyébként nagyon sok fideszes eleve részegen jár tüntetni"'

Vagy nagyon sok részeg odaverődik "dejóbuli" alapon egy ilyen hangos összejövetelhez.

2013.06.21. 08:49:12

@Conchobar: Azt meg nem ártana átgondolni, hogy októberben a provokálásban a tüntetők vagy a rendőrök voltak a kezdeményezők?"

Egyértelműen a tüntetők.
Talán ha visszaemlékszel, először volt a TV székház. A szélsőjobb a Kossuth térről vonult át. Felgyújtották a vízágyút, a székház oldalára molotovkoktélt dobtak. Nem volt rendőrattak.
A fidesz naggyűlés után: mintegy másfél órán át a rendőrök nem mozdultak.
Közben: egy fasz kocsival belehajtott a rendőrökbe. Egymásik TV riportert, közvetítőkocsit támadott meg.
Megdobálták a rendőröket. Egy rendőrnek eltört a lába, egy rendőrnő megsérült. Még mindig passzív a rendőrsorfal.

2013.06.21. 08:53:33

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
Én láttam a felvételt, amikor eltörték annak a békés tüntetőnek a kezét. Sajna tényleg taj részeg volt, és sajna tényleg beintett.
Egyébként feltehetőleg a kocsmából ment hazafelé, semmi köze sem volt a fidesz gyűléséhez.

2013.06.21. 09:01:35

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
Mivel én abban a "szerencsés" helyzetben voltam, hogy végignézhettem élőben az előadást, arra kell, hogy emlékeztesselek, a rendőrök többször felszólították a tömeget, hogy vonuljanak haza. Mintegy másfél órán át meg se mozdultak.
Valamint arra is emlékezned kéne, hogy maga Orbán Viktor mondta az egybegyűlteknek, hogy induljanak haza, még az is elhangzott, merre ne menjenek, merre szabad az út. Ez után az emberek elindultak rendőr ellen demonstrálni. Azért annak van némi veszélye.
Ez látszik a népnemzeti hős esetéből is. A Rendőrattakot Puszta Kézzel Megállító Szent Máriusz is elég hülye volt hozzá.
Igaz, később elismerte, hogy először az autójához indult, majd jöttek hozzá "emberek", hogy ütik a népet, csináljon valamit. Mindjárt vette piros köpönyegét, felvette az S betűs trikóját, és elindult csodát tenni. Aztán Szuper Máriusz csodálkozott.
Bár korrekt volt, később találkozott a rendőrökkel, és elismerte, hogy csak a dolgukat tették, neki nem kellett volna bután viselkednie.

vakapad 2013.06.21. 09:01:48

1./ Gyurcsány az MTV székház "ostrománál" felhívta Gergényit, és utasította, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg a székházat. A rendőrség ezután (minden lehetséges szakmai hibát elkövetve), gyakorlatilag szabotázs szinten NEM védte meg.

2./ Az ostromban sok sebesültet vesztő, és megalázott rendőrség ezután lehetőséget kapott, hogy visszavágjon. Gergényitől (lásd azonosítók).

3./ "Nem talál kivetnivalót Pintér Sándor Gergényi Pétert mentegető kijelentésében Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus szerint "természetes", hogy több évtizedes közös munka után a leendő belügyminiszter megvédte volt kollégáját. Lázár leszögezte: a 2006. őszi koncepciós jellegű perek áldozatai nem számíthatnak kártérítésre, és a máig beazonosítatlan rendőrterroristákat sem vonják felelősségre."
alfahir.hu/node/52849

Következtetés?

Conchobar 2013.06.21. 09:03:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Talán ha visszaemlékszel, először volt a TV székház." - Ember! A TV székház és kocsigyújtogatás nem októberben volt! (lásd még: 2013.06.21. 07:44:57 keltezésű kommentemet)

Netuddki. 2013.06.21. 09:08:06

A 2006-os "eseményeket" az orbánék szervezték. Meg akarták dönteni a gyurcsány kormányt. Persze, hogy tiltakoztak a rendőri erőszak ellen.
A törökökkel kapcsolatban más az érdekük. Persze, hogy támogatják a török kormányt. Kinek nem világos még ez?
A tanulságot meg mindenki vonja le magának...

vakapad 2013.06.21. 09:13:52

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A FIDESZ nagygyűlésnek a rendőrsorfal leállításával hagytak időt, hogy hazamenjenek. Egybehangzó vallomások szerint úgy 2 - 3000 ember azonban nem hazament, hanem a randalírozókhoz csatlakozott kicsit fényképezkedni, adrenalinszintet növelni, feldobni a bulit.

Emlékszem (bár már nem tudom melyik TV, de mindegy is), egyenesben adta a Blahán a fiatalokat (lányok, fiúk vegyest), akik a ruhájukat felhúzván vigyorogva mutogatták magukon a gumilövedékek okozta foltokat.

Igaz, ami igaz, jó hecc volt.

2013.06.21. 09:17:15

@Kim Jong Un: A tévészékház 2006-os ostromának másnapján együttes ülésen tárgyalta a történteket az Országgyűlés rendészeti és nemzetbiztonsági bizottsága. Az ott elhangzottakat 80 évre titkosították, de ezt a minősítést a Fidesz most eltörölte. Mindenki számára megismerhetőek a dokumentumok a Parlament honlapján. Ezekből az anyagokból egyértelműen kiderül, hogy Nyitray András, a Fidesz akkori országgyűlési képviselője szerint éles lőfegyvert kellett volna használni a tüntetők ellen."

Mégezyszer, hogy te is megértsd:
Fideszes képviselő
éles lőszert kellett volna használni
a szélsőjobb TV székház elleni támadásakor

csabakirályfi 2013.06.21. 09:18:42

@Ad Dio: "Ha egy kormány ellenében ilyen szintű elszántság és következetesség mutatkozik, az komoly jelzés: le kell mondani."

Ezt a következetességet a demokráciákban általában minden negyedik évben elő lehet vezetni. Addig pedig a választottak vezetnek, ha nem tudják őket egyéb úton lemondatni. De a zavargás az nem az "egyéb út" része.

2013.06.21. 09:20:14

@Conchobar:
Ezek a dolgok összefüggenek. A TV székház a Kossuth térről indult.
Az egészet az "elkúrtuk" indította el.
Miért taglalnád külön az eseményeket?
Ja, csemegézel.

2013.06.21. 09:22:25

@Conchobar: Egyébként reagáltam olyan véleményre is, hogy a kocsigyújtogatás leginkább MTV -s autókat érintett, biztos biztosítási csalás volt mögötte. Mondjuk eleve hülyeség, mert erre nem biztosítanak.
De a lényeg: MTV-s autók NEM októberben égtek. Akkor magánszemély saját autója égett.

collateral collector (törölt) 2013.06.21. 09:23:28

@Ad Dio: ".. 2010 decemberében született az első ítélet .."

Jogerősen. De az eljárások már 2007-ben megindultak.

Conchobar 2013.06.21. 09:27:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Miért taglalnád külön az eseményeket?" - Mert két külön eseményről van szó, időben egymástól egyhónapi távolságra. Azt én értem, hogy ha összemossuk a két eseményt, akkor meg lehet indokolni a megindokolhatatlant, a rendőri túlkapást

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.06.21. 09:28:39

Ejnye no elvtárs, nem kritzálgatjuk mit mond Zsolti, erre szavazott a kétharmad fülkeforradalma, erre szavaztál, hagyjuk meg a fejcsóválás jogát a hazátlan libsibolsi kutyáknak, ejnye no elvtárs...

Conchobar 2013.06.21. 09:33:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: "De a lényeg: MTV-s autók NEM októberben égtek. Akkor magánszemély saját autója égett." - Az októberi rendőri túlkapás nem a "magánszemély saját autója" miatt következett be. Ha valóban felgyújtottak októberben is kocsit, az nem az ok volt, hanem okozat (válasz a rendőri túlzásra)

collateral collector (törölt) 2013.06.21. 09:33:57

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): ".. De tudjuk. Járókelő volt. .."

Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Miért kéne elhinnem, akár neked, akár neki, ha ő maga mondaná? Ezért írtam politikailag elég korrekt módon, hogy nem tudjuk. Érdekes, hogy utólag _mindenki_ ártatlan, békés járókelő volt.

collateral collector (törölt) 2013.06.21. 09:38:01

@vakapad: a következtetést levontuk. A minél nagyobb balhé valakiknek érdekében állt, és ez nem az akkori kormányzat.

elexy 2013.06.21. 09:48:16

Mielőtt végleg alámerülnénk a demagógia posványába, vizsgáljuk meg:

2006-ban a Fidesz ÁLTALÁBAN ítélte el a rendőrbrutalitást, vagy ÉPPEN azt a rendőrbrutalitást ítélte el, ami itt részint ártatlanokat, részint magatehetetleneket sújtott?

A világ országainak többsége, Amerikát is beleértve, miért Erdogan pártján áll?

A brazil brutalitásokat is elítélik a liberálisok?

Abban a HARCBAN, amely a török tüntetők és a török rendőrség között fellángolt, a rendőrök mellett nem alkalmazhatók azok az érvek, amelyeket nálunk a baloldal, Debreczeni Józseffel az élen, azóta is felhoz a brutalitások igazolására?

Kandeláber 2013.06.21. 09:52:40

@collateral collector: Tévedés. Csak én tudok olyanról, ami 2008 nyarán már jogerős lett, hivatalos személy elleni erőszak kísérlete miatt.
Az egyik fazonról öt rendőr állította, hogy lehajolt egy kőért. Ez volt a tényállás.
És aztán a teljesen elfogulatlan Gönczöl bizottság megállapította, hogy minden nagyon jó volt, minden nagyon szép volt, ezért mindennel meg voltak elégedve.
Még Gergényit is kitüntették, aki azt (is) mondta cinikusan a bemutatott felvételek ellenére, hogy a rendőrök nem használtak viperát.

elexy 2013.06.21. 09:53:45

@Siri Keeton: ez mind igaz, de az a kérdés joggal fermerül, hogy akkor most aFidesz megtagadja-e hét évvel ezelőtti önmagát vagy sem. Ahogy kihámozom a demagógia zuhatagából, liberális beállítás szerint a Fidesz 2006-ban pacifista álláspontból tiltakozott a kegyetlenkedések ellen (és így jelenlegi "pálfordulása" joggal kárhoztatható). Ám a Fidesz propagandájában sohasem volt nyoma pacifista felhangoknak.

Conchobar 2013.06.21. 09:54:46

@csabakirályfi: "Ezt a következetességet a demokráciákban általában minden negyedik évben elő lehet vezetni. Addig pedig a választottak vezetnek, ha nem tudják őket egyéb úton lemondatni. De a zavargás az nem az 'egyéb út' része." - Csakhogy a zavargás csak a méretében különbözik a forradalomtól. Rákosiék se hitték, hogy akár forradalom is kitörhet a ő demokráciájuk ellen. A polgári demokrácia mostani magyarországi bajnokai se hiszik, hogy előbb-utóbb elunja a többség azt, hogy a négyévenkénti pár perc kivételével egész életét kussban, vagy legalábbis bojkott alatt kell töltenie

elexy 2013.06.21. 09:56:34

@csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj!: ziláltnak hatsz. Cukorral kikevert tojássárgáját próbáltál már?

Conchobar 2013.06.21. 09:58:45

@wmіkі: Csakhogy egyetlen-egy ember volt az, aki beindította és 'elkötötte' azt a tankot, nem a tömeg. Egy tömeg ilyenre nem képes (nem férnek bele a tankba, de nem is tudják fölemelni se)

elexy 2013.06.21. 10:01:03

@collateral collector: a vicc az, hogy ha a nem ártatlan Hitlert a földre tepered és összeszíjazod, UTÁNA MÁR NEKED SINCS JOGOD A FEJÉT RUGDALNI.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.21. 10:41:15

Nocsak eltűntek a hozzászólásaim. Köszi!

csabakirályfi 2013.06.21. 10:53:52

@Conchobar: "...a négyévenkénti pár perc kivételével egész életét kussban, vagy legalábbis bojkott alatt kell töltenie..."
Nem kell. Vázolnád, hogy mi az útja egy demonstráció szervezésének? (Most ne azt, hogy fellázítom a fradi B közepet, akik békésen megdobálják a rendőröket kockavővel, Molotovval, közben adok három napot a kormánynak a lemondásra... Aztán építek nekik új stadiont...)

Conchobar 2013.06.21. 11:01:28

@wmіkі: "Igazad van! Semmi rosszat nem kell feltételezni arról tömegről amelynek élén egy tank jön. Ha ilyet látsz, vigyél rózsát a csövébe!" - Komolyan gondolod azt, hogy feltételezés alapján válogatás nélkül össze kell verni embereket? Ha történetesen valaki rólad kezd el feltételezni valamit? És tessék már azt észrevenni, hogy nem az elkövetőt, a tank elkötőjét verték össze, hanem azokat verték össze, akik ott bámészkodtak, nézelődtek, kiabáltak stb.

VT Man 2013.06.21. 11:07:44

Mi is a gond? A török csõcselék kiment az utcára, odacsaptak nekik a néma, békés többség érdekében.

Ugye, ballibek?

Conchobar 2013.06.21. 11:12:17

@csabakirályfi: A "bojkott alatt" kifejezés elkerülte a figyelmedet. Ha esetleg nem lenne érthető, akkor megmagyarázom: bojkottálják, figyelmen kívül hagyják a lakosság (a választók) többségének érdekeit, motivációit, akaratát. Ez érvényes Gyurcsányra is, Orbánra is, Bajnaira is (minden nyugati demokráciáról elhintett rizsájuk és rezsicsökkentésük ellenére). És hiába tüntetsz, avval semmit nem érsz. 'Majd elunják és hazamennek', 'oszt jónapot'

Conchobar 2013.06.21. 11:20:32

@Conchobar: "Ha ilyet látsz, vigyél rózsát a csövébe!" - Ha valóban úgy történt volna a dolog, mint '56-ban, hogy fegyveresekkel megpakolt tankok/tank robogott volna, akkor a rendőrök nem mertek volna keménykedni

2013.06.21. 16:01:23

@ikaljan: Igen, Alen Markaryan, őrá gondoltam. Hétköznapi értelemben véve nincs politikai hatalma, viszont nagyon profin tudja a Beşiktaş szurkolótáborát mozgósítani - szerintem a világ egyik legjobban szervezett szurkolócsapata a Beşiktaşé - már csak a játékon kellene erősíteni :)

Itt láthatjuk őt munka közben: youtu.be/YAKNjmmiuW4

Ez itt pedig a Beşiktaş Çarşı bevonulása a Taksim-térre, két hete szombaton: youtu.be/qdcukEcgwNE

Itt pedig azt láthatjuk, hogy a tevékenységük a tüntetések során sem nélkülözte a show-elemeket: youtu.be/agOChqonkzM

ephart 2013.06.21. 16:20:09

ENSZ: Izrael palesztin gyermekeket kínzott!

A foglyul ejtett palesztin gyermekek kínzásával vádolta Izraelt az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága.

A genfi székhelyű, 18 független szakértőből álló és a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának égisze alatt működő testület csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében azt állította, hogy az 1967-es háborúban elfoglalt palesztin területeken az izraeli hatóságok az elfogott palesztin gyermekeket megkínozták, többeket pedig élő pajzsként használtak.

A jelentés szerint a palesztin gyermekeket rendszeresen megalázó bánásmódban részesítették, így a többi között gyakran kínozták és az általuk nem értett héber nyelven vallatták őket.

A jelentés azt írta, hogy a legtöbb palesztin gyermeket azért tartóztatták le, mert kövekkel dobálták meg az izraelieket. A bizottság szerint ez olyan cselekmény, amiért akár 20 évig terjedő börtön jár.

A bizottság utoljára 2002-ben hozott nyilvánosságra hasonló jelentést, és a mostaniban az azóta eltelt tízéves időszakot vizsgálta. Azt állította, hogy ebben az időszakban palesztin gyermekek százait ölték meg, és ezreket sebesítettek meg az izraeli katonai műveletek során, különösen Gázában, a sűrűn lakott területek ellen végrehajtott légi és haditengerészeti csapásokban. Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy - mint írta - palesztin gyermekeket továbbra is élő pajzsként használnak, és a 2010 január valamint 2013 márciusa közötti időszakban 14 ilyen esetről tett említést.

Az izraeli külügyminisztérium reagálásában emlékeztetett arra, hogy idén márciusban már választ adott az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek egy hasonló jelentésére. Egyidejűleg megkérdőjelezte, hogy a mostani bizottsági vizsgálat új tényeken alapulna. A minisztérium szóvivője azt hangoztatta, hogy a jelentés semmi újat nem tartalmaz.

MTI

2013.06.21. 16:52:28

@ikaljan: Igaz, kösz a kijavítást. Ellenben a befolyását nem becsülném le. Gülen s törökországban újságot, tévét birtokol, valamint iskolákat, kollégiumokat működtet, ahol jórészt szegénysorsú gyerekek tanulnak bentlakásos rendszerben, ösztöndíjjal. De a városban járva nem rég láttam egy viszonlag újonnan felhúzott egyetemet, jónagy mecsettel, mikor kérdeztem, miféle hely ez, arra is azt mondták, hogy Gülen-intézmény. Persze nem akarok ujjal mutogatni rá, mert nem ismerem jól a dolog hátterét, csak szóbeszédből hallottam ezekről.

Most próbáltam cikkeket keresni a Gülen-hátterű szervezetek és az AKP ellentéteiről, olyanokat, amelyek a konfliktus kirobbanása előtt íródtak. Ezeket találtam angol nyelven:

www.al-monitor.com/pulse/originals/2013/05/erdogan-gulen-struggle.html

www.al-monitor.com/pulse/originals/2013/03/erdogan-ocalan-gulen-turkey-pkk-peace-process-presidency.html

Egyébként személy szerint azért hajlok arra, hogy a mostani helyzetben a kormánypárti körök belső konfliktusa is vastagon benne van, mivel történt egy pár dolog, aminek nem lenne másképp értelme:

1. Provokáció-gyanús esetek, mint pl. a múlt keddi molotov-koktélozás a Taksim-téren, de azt is idevehetjük, amikor múlt vasárnap a kormánypárti naggyűlés után a rendőrség engedte, hogy a kormánypárti támogatók botokkal felszerelkezve vonulgassanak a városban.

2. A történet elején és az elmúlt hetek során több alkalommal maga a rendőrség fellépése terelte a dolgot az erőszakosság irányába.

3. Gyakori, Magyarországon is ismert média-trükk, hogy az ellenfél támogatói közül azokat mutatjuk be, akik rosszul néznek ki, láthatólag nincsenek túl sok ésszel megáldva, agresszívek, stb. Nos ez megtörtént a múlt heti AKP naggyűlésen is, de nem valami ellenzéki TV tette ezt, hanem például a kormánypárti Beyaz TV mutogatott olyan arcokat, akiken azóta fél Törökország röhög.

Ad Dio 2013.06.21. 17:17:07

@collateral collector:

"Jogerősen. De az eljárások már 2007-ben megindultak."

Nem. Az első eset elsőfokú ítélete született ekkor. 2006-2010-ig nem történt az ügyben szinte semmi. Mismásolás, pár kitüntetés, ilyesmik. A kormányváltás után "tért magához" a dolog.

Egy ilyen komoly horderejű, széles társadalmi érdeklődésre számot tartó ügyben pár hónap alatt lehet és kell is (!) eredményt felmutatni - persze hajlandóság esetén. Nem akarásnak meg nyögés a vége ugyebár...

Ad Dio 2013.06.21. 17:22:38

@csabakirályfi:

"Ezt a következetességet a demokráciákban általában minden negyedik évben elő lehet vezetni. Addig pedig a választottak vezetnek, ha nem tudják őket egyéb úton lemondatni. De a zavargás az nem az "egyéb út" része. "

Ebben nem értünk egyet. A "zavargások" jelensége valós artikulációja a politikai elégedetlenségnek egy demokráciában. A mindenkori kormány egy darabig persze hivatott a rend védelmére, de egy szint felett (ez a török helyzetre szerintem már simán megáll), le kell mondania. Ha az előrehozott választásokon megint felhatalmazást kap, akkor fel lehet és kell is lépni keményen az esetleg folytatódó zavargások ellen. Ugyanis egy megismétlődő választási győzelem megmutatja a többségi felhatalmazást. A kisebbség - ha mégoly hangos és agresszív is - nem uralhatja le a többséget.

De hogy ez kiderüljön, előrehozott választások kellenek.

A török kormány mondjon le!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.06.21. 21:55:50

@bbjnick:

mármint az, hogy gergényit (többek között) a fővárosi fidesz frakció teljes támogatásával tüntették ki?

nos igen, ez valóban borzongatóan finom aspektusa a történteknek, amit persze te is tudsz, csak hát egy gerinctelen rohadék vagy. már megszoktuk persze :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.06.21. 21:58:54

@Kandeláber:

megyót, de hát rég volt, te sem emlékezhetsz mindenre.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.06.21. 22:01:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

megnyugtattál, így már jogos, hogy párat kinyírtak közülük. megérdemelték!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.06.21. 22:10:10

@huttinger:

gondolom azért vertek a rendőrök 2006-ban ún. ballibeket is, mert a rohadékorbán. :)

a "gyurcsány parancsára kilövették a szemüket" hazugságra nem a "nem is történt semmi, de arról is obán tehet" hazugság a megfelelő válasz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.06.21. 22:18:39

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

külön kiemelném, hogy a rákóczi úton milyen sok autót borított és gyújtott fel a vízágyú, és hány bolt kirakatát zúzta be. természetesen ezek is jellemzően mtv-s rendszámúak voltak. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.22. 09:18:41

@mavo:

Sosem mondtam, hogy jogos lenne. Alapvetően az a hatalom, mely nem tud ölés nélkül leverni egy tüntetést, az nem biztos magában.

pocaklakó minimanó 2013.06.23. 21:43:29

Ha most agymosott ballib lennék, azt mondogatnám, hogy "Minek mentek olyan helyre, ahol verik az embereket?", meg élvezettel faragnék mártíriuszos szóvicceket.

Jack Torrance 2013.06.23. 22:20:34

Úgy látom, elég csak rámutatni a ballibek következetlenségére, és ez máris feloldozást ad a Fideszére. Boldogok vagyunk, a kritikusoknak kuss, és vidáman széles mosolyra nyitjuk a szánkat.
Csakhogy vigyázzunk, befolyik a szar.

pocaklakó minimanó 2013.06.23. 23:31:16

@Jack Torrance:

"...és ez máris feloldozást ad a Fideszére."

Csak annyira, amennyire a maszopnyikokéira. Csak annyira. De annyira feltétlenül.

Szinte már várja az ember, hogy a maszopnyik legalja kispolgárok mikor mennek az utcákra lengő öklökkel, hogy aztán jól szétviperázzák őket - és a felháborodásra csak a korábbi maszop-mentő publicisztikákból vett idézetekkel válaszolnak.

Jack Torrance 2013.06.24. 10:53:11

@pocaklakó minimanó:

"De annyira feltétlenül."

koszonom, nincs tobb kerdesem.

pocaklakó minimanó 2013.06.24. 16:09:25

@Jack Torrance:

"koszonom, nincs tobb kerdesem."

Sejtettem is, hogy a szövegértelmezésben fogyatékos vagy.

Jack Torrance 2013.06.25. 16:27:23

@pocaklakó minimanó: a te szovegeidet egy papucsallatka is tudna ertelmezni.
süti beállítások módosítása