Kommentszűrés
’13 máj
31
09:09

Az unortodoxia érdemei

Írta: TuRuL_2k2

matolcsy_gyorgy_unortodox_gazdasagpolitika.jpg

Hogy nem tartozunk Matolcsy György gazdaságpolitikai elképzeléseinek feltétlen hívei közé, az mindenki számára kiderülhetett eddigi bejegyzéseinkből (elég csak megnézni a vonatkozó címke alatt sorakozó posztokat). Bár továbbra is vannak kételyeink a Matolcsy-féle irány hosszú távú hatásait illetően (már csak azért is, mert szívünknek sokkal kedvesebb a büdzsé kiadási oldalának áramvonalasítása, mint újabb és újabb adóterhek bevezetése), több olyan eredményét is el kell ismerni, amik egyáltalán nem maguktól értetődőek a magyar gazdaságirányítás elmúlt két évtizedének teljesítménye alapján.

Ezek közül legfontosabb a költségvetési hiány lefaragása és kordában tartása, aminek eredményeként szerdán az Európai Bizottság bejelentette, hogy javasolja az uniós csatlakozásunk óta, kilenc éve folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. Ha a pénzügyminiszterek tanácsa támogatja az EB javaslatát, akkor elhárul a veszély, hogy felfüggesztik Magyarország kohéziós támogatásának egy részét, ahogy az tavaly történt. Az Eurostat adati szerint így alakult 2001 óta a költségvetési hiányunk a GDP százalékában (a 2011-es többlet a magánnyugdíj-megtakarításoknak köszönhető, a 2013-as és 2014-es számok az Európai Bizottság előrejelzései):

'01 '02 '03 '04 '05 '06 '07 '08 '09 '10 '11 '12 '13 '14
-4,1 -9 -7,3 -6,5 -7,9 -9,4 -5,1 -3,7 -4,6 -4,3 4,3 -1,9 -2,7 -2,9

Ahogy a fenti adatsorból látható, az ország éveken keresztül messze-messze a lehetőségei fölött költött, hitelből finanszírozott különféle fenntarthatatlan jóléti intézkedéseket (ráadásul a költségvetési expanzió ellenére is alulteljesített a térséghez képest a növekedési versenyben), aminek köszönhetően különösen rossz állapotban találta a 2008-ban beköszöntő válság. 

A kormányváltáskor Orbánék háborút hirdettek az államadósság ellen, a következő ábrán látható eredménnyel:

magyar_allamadossag.png

Bár a GDP-arányos adósságot a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosításával sem sikerült érdemben csökkenteni, kétségtelenül sikerült megállítani a korábbi brutális növekedést, és a 80% körüli szinten stabilizálni azt – egyes közgazdászok kutatásai szerint éppen efölött kezdődik az a zóna, ahol az adósság már komolyan növekedési károkat okoz. Még imponzánsabb az eladósodás megállítása, ha az EU adósságmutatóinak változásával vetjük össze.

Ami a növekedést illeti, az idei első negyedéves adat örömteli (különösen térségi összevetésben), de önmagában kevés ahhoz, hogy valamiféle növekedési fordulat bizonyítéka legyen. Jó jel viszont, hogy több elemzés, így például az OECD-é is magasabb magyar növekedést vár erre az évre, mint korábban. Az inflációs kilátásaink is biztatóak, mind erre az évre, mind 2014-re reálisnak tűnik a 3 százalék alatti drágulás.

Végül egy kis kitérő a túlzottdeficit eljárás lezárására tett EB-javaslat fogadtatásáról: igazságtalan a Fidesz, amikor Gyurcsány-Bajnai kormányokat emleget. Medgyessy-t és Gyurcsányt teljes joggal kárhoztathatja az elmúlt évtized jóval 3% fölötti hiánymutatóiért, a Bajnai-kormány azonban sokat tett a költségvetés konszolidálásáért, és a Fidesz életét is jelentősen megkönnyítette azzal, hogy nem nekik kellett kivezetni például  régi nagy kedvencünk, a 13. havi nyugdíj intézményét. A Bajnai-kormány nem teljesítette ugyan a 3% alatti költségvetési hiányt, de közelítette hozzá a költségvetést.

A Bajnai vezette Együtt 2014, illetve annak segédcsapata/fő szövetségese, a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom sem maradt adósa inkorrektségben a kormánypártnak. A latin-amerikai értelemben vett (szélső)baloldal magyarországi meghonosítását kívánatosnak tartó Scheiring Gábor szerint semmi ok az ünneplésre, mivel az emberek a „kegyetlen és embertelen gazdaságpolitikát” nyögik.

Címkék: költségvetés államadósság deficit Fidesz Matolcsy György Európai Bizottság Együtt 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr395194718

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az unortodoxia érdemei 2013.05.31. 10:52:01

A Matolcsy-féle irány több olyan eredményét is el kell ismerni, amik egyáltalán nem maguktól értetődőek a magyar gazdaságirányítás elmúlt két évtizedének teljesítménye alapján.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.05.31. 10:01:44

Hát adjuk meg a NERnek, ami a NERé...

Geo_ 2013.05.31. 10:23:57

Turul, készíthetnél egy olyan ábrát, ami az egyszeri tételek, illetve a bíróságok előtt álló ügyek nélkül mutatják a helyzetet.

Samott 2013.05.31. 10:28:56

Nyilvanvalo volt hogy a megszoritasoknak lesznek eredmenyei, latjuk: a beruhazasok, novekedesi kilatasok, GDP megzuhant ahogy a hiany is. Az alacsony inflacio leginkabb a visszaesesnek es a "mas f.szaval a csalant" rezsicsokkentesnek koszonheto. Unortodoxia max annyiban unortodox, hogy kiadtak a multiknak az adobeszedes terhet/jogat.

tommybravo 2013.05.31. 11:02:41

Azt is tegyük hozzá, hogy a beszámolók szerint az győzte meg az EU-t, hogy Varga belengette egyes állami beruházások felfüggesztését, illetve további tartalékok zárolását. Matolcsy intézkedései önmagukban kevesek lettek volna.

(És arról már ne is beszéljünk, hogy a válság közepén bevezetett egykulcsos szja mennyire is volt zseniális húzás, mekkora lukat ütött a költségvetésbe.)

Vidéki 2013.05.31. 11:05:07

„Mindegy, hogy a macska fekete, vagy fehér, csak fogja meg az egeret."

Mondta egykor a híres kínai pártfőtitkát:? Teng Hsziao Ping.

Nem tudtak „egeret fogni” a szoclib „macskák”.

Hozzájuk képest Matolcsy, akire az ellentáborból rásütötték a „unortodox” bélyeget, ami majdnem azonos súlyú a „Sátán kutyája” díszitő jelzővel , mégis kézzelfogható jelentős eredményeket ért el.

„több olyan eredményét is el kell ismerni, amik egyáltalán nem maguktól értetődőek a magyar gazdaságirányítás elmúlt két évtizedének teljesítménye alapján.”

1. Ezek közül legfontosabb a költségvetési hiány lefaragása és kordában tartása, aminek eredményeként szerdán az Európai Bizottság bejelentette, hogy javasolja az uniós csatlakozásunk óta, kilenc éve folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetését.

2. Az ország éveken keresztül messze-messze a lehetőségei fölött költött, hitelből finanszírozott különféle fenntarthatatlan jóléti intézkedéseket (ráadásul a költségvetési expanzió ellenére is alulteljesített a térséghez képest a növekedési versenyben),

3. Kétségtelenül sikerült megállítani a korábbi brutális növekedést, és a 80% körüli szinten stabilizálni azt.

4. Jó jel, hogy több elemzés, így például az OECD-é is magasabb magyar növekedést vár erre az évre, mint korábban.

5. Az inflációs kilátásaink is biztatóak, mind erre az évre, mind 2014-re reálisnak tűnik a 3 százalék alatti drágulás.

Végül, de nem utolsó sorban

6. A jelenlegi kabinet 2014 közepére már visszafizeti a Gyurcsány–Bajnai-kormányok által felvett nemzetközi óriáskölcsönt.

No, nem jó dolgában, hanem azért, mert Veres János és Simor András pont ilyen irgalmatlanul rövid futamidejű kölcsönszerződést hozott tető alá 2008-ban,

amikor még a volt jegybankár szerint is csak két hétre (!) elegendő pénz volt az államkasszában.

A 2008 szeptember végén befagyott állampapírpiacon 2009 első felében például mindössze 29,5 milliárdnyi 5 éves papírt ment el, abból is 20 milliárd májusban és júniusban.
Tehát 2008 szeptemberétől 2009 májusig mindössze 9,5 milliárdnyi 5 éves papírt sikerült elsózni!

7. A nagy költő írta egykor: Minden Demoszthenesznél szebben beszél a tett.

Hétszázmilliárdos kötvénykibocsátás - a kockázatkeresésben kell bízni.
2013. 2. 12. 20:05|Utolsó módosítás: 2013. 2. 13. 09:29|Pénzügy Pénzügyi Hírek

Magyarország 3,25 milliárd dollár (709 milliárd forint) értékben bocsátott ki devizakötvényt öt- és tízéves lejárattal - közölte kedden az IFR pénzügyi adatszolgáltatóra hivatkozva a Reuters hírügynökség. (VG)

A mostani dollárkötvények kamatai nem kedvezőtlenebbek Simornak a 2008-as IMF hitellel kapcsolatban közölt adatainál.

8. A latin-amerikai értelemben vett (szélső)baloldal magyarországi meghonosításátkívánatosnak tartó Scheiring Gábor szerint semmi ok az ünneplésre, mivel az emberek a „kegyetlen és embertelen gazdaságpolitikát” nyögik.

Scheiring egy arcátlan demagóg, aki az LMP tagság hátán felkapaszkodva jutott a politikai porondra és cserben hagyta támogatóit.

Isten őrizzen az ilyen nagypofájú barmoktól akik azt követelik a mostani kormánytól, hogy legyen mindenható, „Különben Dühbe Jövünk”.

A Scheiring-féle paprikajancsik nem érdekeltek a racionális gondolkodásban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.31. 11:08:39

Turulmadár, pontosan tudod, hogy a költségvetési hiány nincs sem lefaragva, sem kordában tartva. Ez a hiányszint addig ennyi, amíg léteznek különadók, és amíg léteznek különadók, addig nem lesz növekedés, tehát nem lesz adósságcsökkentés sem.

A költségvetés kiadási konszolidációja elsősorban az oktatást és az egészségügyet érintette, ugyanakkor a nyugdíjrendszer gyakorlatilag érintetlen maradt (sőt visszalépés történt). A Fidesz megvalósította, amiért az elmúltnyolcévben kiabált, az értelmetlen megszorítások politikáját. Növekedési és jóléti áldozat a semmiért.

Emellett örülök, hogy az EU végül kiengedett minket az edp-ből, mert ha nem enged ki, Orbán még tovább szívatta volna a külföldi tulajdonú magánszektort, efelől semmi kétséget nem hagyott. Így most lehetőséget kapott az EU-alapok fosztogatására és a választási osztogatásra. Persze így sincs semmi garancia arra, hogy nem lesznek eztán is random különadók és további jövedelem-államosítások.

Kumin szerint ez egy win-win szituáció. Hát neki biztosan.

tommybravo 2013.05.31. 11:14:53

Központi költségvetés adóssága:
2010. április: 19 212 md
2013. április: 21 483 md

Miközben
- 3000 milliárdot betörlesztettek
- A TB kapja a nyugdíjjárulékokat, így nem növeli az államadósságot

Vidéki 2013.05.31. 11:30:39

@tommybravo:

Okos Tóbiás.

A maastrichti kritériumok is a GDP arányos államadósságról szólnak!

Tetszik érteni?

Az elvtárs leragadt a magánnyugdíjpénztár lenyúlásának legendájánál, holott már a Bajnai kormány is rájött: „Törököt fogtam, de nem ereszt."

A Horn kormány alatt létrehozták a manyup rendszert ami hatalmas összegeket vont ki a felosztó-kirovó rendszerből és hatalmasra duzzasztotta annak hiányát.

A Bajnai kormány észlelte a manyup rendszer katasztrofális hatását és főtanácsadója Kun János neves közgazdász különböző fórumokon, köztük 2009-ben a közgazdás vándorgyűlésen kemény szavakkal bírálta a manyup rendszert:

"A kötelezően fizetendő nyugdíjjárulék negyedét ugyanis – az immár csaknem 3 millió tag esetében - a magánnyugdíjpénztárak kapják,

ami a nyugdíjbiztosítási alap hiányát növeli.

Ezt a központi költségvetésnek kell kipótolnia.

A pénztárak miatti hiány a tb-kasszában (a 2009 évben) 354 milliárd Ft, emellett nagyjából 150 milliárd Ft a pénztárak miatt létrejött államadósság kamatterhe – fejtegette a közgazdász."

A Bajnai kormány, noha látta a helyzetet mégsem állt ki főtanácsadója, Kun János javaslata mellett, miszerint meg kell szüntetni a manyupokat,

mivel a soron következő választásokat bármi áron, mindenáron meg akarták nyerni( az MSZP-nek),

ezért a manyupokban érdekelt bankárok hathatós támogatását nem akarták elveszíteni.

Nem mertek visszabeszélni a "kecskéknek", akikre a Horn-kormány rábízta a "káposztát", mert jól tudták, hogy a pénzhatalom médiahatalommá konvertálható és a pénztulajdonosok "Szabad Sajtója" a tulajdonlás jogán kígyót békát kiabálna rájuk, ha belenyúlnának a "darázsfészekbe".

Ezért, noha tudván tudták a szarról, hogy szar, de nem merték kidobni, félve a következményektől, inkább kerülgették a szart és szagolták a büdöset.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.05.31. 11:31:08

A számokból leginkább az látszik, hogy OV megvalósította Gyurcsótány legszebb álmát: rátette a kezét mindenre a falusi focicsapatok menedzseri szintjéig, a tömegfélretájékoztatás már szinte a TASSZ-t idézi, az összes balfék és ellensúly ki van iktatva.

Most már tényleg lehetne valami értelmeset is tenni a permanens hazudozáson, melldöngetésen és a németfrancijjaosztrák rosszmultik szopatásán, meg a amcsijapánfinn jómultik elé való betérdelésen kívül...

tommybravo 2013.05.31. 11:36:57

@Vidéki: Nagyvonalúan feltételezed, hogy nem tudom, a GDP arányos százalékot nézik. Természetesen tudom, de a számok mutatják, hogy nominálisan nem csökkent, hanem nőtt az adósság.

Összevissza hadoválsz a manyup rendszer létjogosultságáról, amiről én egy szót sem írtam: azt mondtam, hogy azt a pénzt elvileg adósságcsökkentésre költötték, a valóságban ennek semmi nyoma sincs. Érted? Lecsökkent 3000 md forinttal az államadósság, de közben ugyanannyival nőtt is, és ugyanott vagyunk, ahonnal kiindultunk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.31. 11:38:18

@Hepci:
"a tömegfélretájékoztatás már szinte a TASSZ-t idézi,"

A Nemzeti Összetartozás Dalát (alias Barackfa) már tudja kívülről?
Június 4.-én feleltetés lesz!
most.444.hu/2013/05/30/a-barackfas-osszetartozas-dalat-enekeltetne-az-iskolasokkal-a-kormany/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.05.31. 11:42:46

@Doomhammer: engem még az általánosban elkönyveltek a Kodály-módszer csődjének, de ha kell, itthon eldúdolom...

strappa 2013.05.31. 11:51:05

@tommybravo: A "forintosított" államadósságot nem lehet csökkenteni Magyarországon, de jelenleg talán egy EU-s államban sem. Miből is lehetne, amikor már az komoly sikernek számít, ha az államháztartás HIÁNYA 3% alatt van?

tommybravo 2013.05.31. 11:55:07

@strappa: Ez egyértelmű. A problémám ott van, hogy a manyup pénzek figyelembe vételével az államadósság a elég sokkal nőttek.

Ha levonnánk Bajnaiék államadósságából a 3000 md-ot, akkor maradna 16 000 md államadósság, ezt sikerült feltornázni 21 000 fölé, miközben a nyugdíjpénztári járulékok SEM növelték a deficitet ebben az időszakban már.

strappa 2013.05.31. 12:02:33

@tommybravo: Ne légy ennyire komolytalan, levonnád Bajnaiéktól a MANYUP-összeget, de a feltételezésedben Orbánnál már nincs ott a MANYUP-pénz? :)
Így könnyű megdöbbentő adatokat kreálni.

Olvasd el a poszt első táblázatát, az államháztartás hiánya Orbánék óta csak egyszer haladta meg a legjobb "elmúlt8éves" adatot, vagyis leszámítva a 2011-es folyókiadásokra is fordított manyupmankót, a Fidesz államadósságügyben elég jól teljesített.
De ebben jók voltak 1998 és 2002 között is.

bolá 2013.05.31. 12:04:34

@TuRuL_2k2
«az ország éveken keresztül messze-messze a lehetőségei fölött költött, hitelből finanszírozott különféle fenntarthatatlan jóléti intézkedéseket»
Ez a szokásos neoliberális dogma, mert a fölvett hitelek a korábbiak kamataira mentek el kezdve Fekete János balfogásával!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.05.31. 12:05:45

@tommybravo: növelte más (a deficitet).

Valamilyen ellenséges réteget/csoportot kellene találni még, akiknek el lehet venni a pénzét...

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2013.05.31. 12:07:17

A probléma ott van, hogy azzal, hogy a szerszámaidat eladod a fémkereskedőnek, azzal a nem javítottad a kilátásaidat, hanem rontottad, még ha tudsz is csinálni aznap egy rántottát.

Az Orbán-Matolcsy duó a gazdaság és úgy általában a tárasdalom struktúráját vágta gajra. A statáriálisan beszedett préda ugyanis nem termel. A beruházások nem érik el az avulás mértékét, ugyanis a környezet nem kedvező, nem tudnak vagy nem akarnak fejleszteni. Az ország saját szellemi erőforrásait és tartalékait ugyanúgy kinyírják, mint ahogy az ösztönzőrendszert is hazavágták. Egy oktatást leépítő, állandó jogi bizonytalanságban lebegő, korrupció-alapú, state capture állapotában lévő ország nem tud fejlődni, ott csak janicsár-gazdálkodás képzelhető el.

Ez az amit elértek. a többség számára agónia, keveseknek tálcán kínált paradicsom. Ez nem a fejlődés útja, hanem sima balkanizáció.

Illyés Edith 2013.05.31. 12:07:19

"az ország éveken keresztül messze-messze a lehetőségei fölött költött, hitelből finanszírozott különféle fenntarthatatlan jóléti intézkedéseket"

Állítólag az adósságszolgálatot finanszíroztuk a hitelekből, anélkül a költségvetés kb. egyensúlyban volt/van. Ez igaz?

Alvarez 2013.05.31. 12:07:41

Turulka, mekkora pech, hogy pont ma jött ki a beruházási adat: mínusz 8,7%. Tudod, ez az a szám, ami a növekedést alapozná meg. Hát nem fogja, de te csak dicsérd tündérmesét.

tommybravo 2013.05.31. 12:11:48

@strappa: Orbán számaiban a manyup pénzek felhasználása utáni államadósságot látjuk. Pont azzal hozzuk egy nevezőre a két kormányt, hogy kivesszük az egyszeri hatást mindkettő számaiból. (Ha Bajnai einstandolta volna a manyup pénzeket, akkor ennyivel alacsonyabbról indul OV.)

F. A. Hayek 2013.05.31. 12:16:42

Összegezve: a 8 éves kommunista vezetés által hagyott romhalmaz ellenére rövid idő alatt bámulatos eredményt ért el a Matolcsy György által vezetett gazdaságpolitika. Mindezt az ellenzéki pártok és sajtó - ideértve a szerző munkásságát - folyamatos gúnyolódása és ellendrukkerkedése mellett.

A Bajnai-kormánynak címzett kényszeres dicséretek megfogalmazásakor ugyanakkor a szerző mintha megfeledkezett volna, hogy a 2010-es költségvetésben a bevételek felültervezése mellett a kiadási oldalon "elfelejtették" betervezni a MÁV-nak és BKV-nak szánt támogatásokat, az Út a munkába program fedezetét meg még néhány apróbb tételt. Arról nem beszélve, hogy még így, papíron sem sikerült ezeknek a remek szakembereknek (Bajnai ugye Gyurcsány gazdasági minisztere volt) a maastrichti kritériumnak megfelelőre szorítani a hiányt.

Belpo 2013.05.31. 12:20:16

az 5 éves terveknek is biztos voltak érdemei

vizipipa 2013.05.31. 12:45:15

Én nem unortodoxiának, hanem józan észnek nevezem amikor a kormány a GDP és GNI közötti különbséget megpróbálja csökkenteni. Különadóval, tranzakciós illetékkel, végtörlesztéssel, bármivel.
Ezt a szabályok (EU) miatt nem tudja úgy megtenni, hogy kizárólag a tolvaj multikat érintse, de a teher nagyobbik fele nyilvánvalóan rájuk jut (Tesco adó). Az is világos, hogy a kormány nem tekint minden multit tolvajnak. Világos megkülönböztetés van a termelők és a kereskedők között. Jól látható még egy csoport, a monopolhelyzetben lévő, de könnyedén távozni nem tudók (főleg energiaszektor).
Az sem meglepő, hogy ők meg védekeznek, ahogy tudnak. Itt a kamaráknál, otthon a kormányaiknál és persze Brüsszelben, az EU-nál.
Mint tudjuk, csak ez utóbbi helyen 15 ezer lobbista van. Mennyi lehet ebből a pénzügyi és energetikai szektoré? A fele?
Ez tehát egy harc, amiben van adok (adók) és kapok (elbocsájtások, beruházás stop, költségek továbbhárítása, nemzetközi hiszti - persze sokszor egész más ürüggyel).
A mezsgye vékony, hisz a cél - általában, és főleg nem máról holnapra - nem a multik kirúgása, hanem a pofátlan pénzszivattyú (kreatív könyvelés) mérséklése.

A harc folyik és még nem ért véget.

Vidéki 2013.05.31. 12:47:38

@tommybravo:

"ugyanott vagyunk, ahonnal kiindultunk?"

Tényleg?

"Kétségtelenül sikerült megállítani a korábbi brutális növekedést, és a 80% körüli szinten stabilizálni azt."

Ez neked ugyanott?

tommybravo 2013.05.31. 12:53:29

@Vidéki: Megállították a növekedést? Igen, gratulálok. A stabilizálás viszont már neccesebb, ha azt nézed, hogy 3000 md-dal csökkentették egy lépésben az adósságot, utána meg valahogy visszament az érték a "stagnálási" szintre. Érted a problémámat?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.31. 13:04:54

orbán ejrópa mejjin tapos és a szájukba hugyozik. csak igazuk volt.

Karcolt lendület 2013.05.31. 13:20:07

@vizipipa:
A svájci cégekene keresztül tulajdonolt CBA mennyivel jobb multi, mint a Tesco és mennyivel kevésbé szivattyúzza ki a pénzt?

A termelő vs. kereskedő/szolgáltató szektor megkülönböztetése pedig egy lejárt szavatosságú, marxista eszme: kereskedő/szolgáltató szektor nélkül a termelők mindössze a gyárudvaron tologathatnák fel-alá a remekebbnél remekebb termékeiket. A kinyalt seggű Mercedes meg a Legogyár sem onnan adja el a vevőknek azt a rengeteg izét, amit megtermel, ahhoz, hogy a jómunkásembernek Kecskeméten legyen mit összeszerelnie, ahhoz kell jónéhány lezselézett hajú autókereskedő még szállítók, telefontársaságok és még sokminden más. Na és ezek az emberek is szeretnének megélni, mert azért ők sem kapnak kenyeret a péknél, mert önzetlenül segítettek a gyártótól a vevőig eljuttatni valamit.

strappa 2013.05.31. 13:29:07

@tommybravo: Értelek. Az tévesztett meg, hogy Bajnaiéknak 16000 mrd államadósságot írtál, ami a plusz 3000-rel is csak 19000, miközben a központi költségvetés konszolidált adóssága 2010 első negyedévében 20079 mrd volt, az egész államháztartásé pedig 21073 mrd.

Továbbá azért emelkedett most a központi költségvetési adósság, mert Orbánék átvettek egy csomó önkormányzati adósságot, ami korábban (így Bajnai alatt is) csak az államháztartás adataiban mutatkozott

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.31. 13:32:19

@strappa: Nem csak a manyup-vagyon államosításáról van szó, hanem a manyup-hozzájárulás becsatornázásáról a tb-be. Ez folyamatosan bevételi többletet eredményez a korábbi költségvetésekhez képest.

@F. A. Hayek: Helyesen: a Matolcsy György által vezetett 3 éves kommunista gazdaságpolitika bámulatos romhalmazt állított elő.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.31. 13:36:59

@strappa: Az önkormányzati adósságátvétel is egy egyedi, az összehasonlítást nehezítő tétel: az önkormányzatok 2012. második félévétől már gyakorlatilag leálltak az átadásra kerülő intézmények finanszírozásával, a központi költségvetés pedig csak 2013. első negyedévének közepe felé kezdte el a finanszírozást. Itt egy majd félévnyi, törvény által előírt állami kiadás el lett sunnyogva.

Felvetődik a kérdés, hogy ha így is lehet hiányt csökkenteni, akkor miért álltak meg fél évnél. ;-)

strappa 2013.05.31. 13:42:01

@Kettes: Ezt meg honnan vetted?

tommybravo 2013.05.31. 13:43:29

@strappa: Azt a 20100 md-ot hol találtad? Én a számokat az AKK honlapjáról vettem, ott is a központi költségvetés bruttó adósságát néztem 2010. áprilisra, ami mindösszesen 19 323,1 milliárd forint volt. (Szerintem a konszolidált szám ennél kisebb kell legyen.)

Ebből indult ki OV, levileg lecsökkentette a manyup pénzekkel 3000 md-dal. Majd valahogy mégis visszaugrott 20000 fölé.

strappa 2013.05.31. 13:50:33

@tommybravo: "Azt a 20100 md-ot hol találtad?"
MNB-honlap.

Azon meg teljesen felesleges rugóznod, hogy forintosítva nő az államadósság, a világ legtöbb országában ezt teszi. Annak a 20000 mrd forintnak a kamatát valahonnan ki kell fizetni. Ha a kamatkiadásokat kivennéd a költségvetésből, rögtön többlettel zárna.
Orbánék se azt tették az alkotmányba, hogy nem lehet 20000 mrd felett az államadósság, hanem a GDP-arányos mutatóban rögzítették.
Mondjuk az esélyes, hogy ezen változtatni fognak, amint nem tudják teljesíteni :)

tommybravo 2013.05.31. 14:00:27

@strappa: Azért rúgózom a forintosított számokon, mert 16000-ről felmenni 21000-re mégiscsak +30% három év alatt.

Én leginkább azt akarom mondani, hogy a helyzetnek éppen hogy sokkal jobbnak kellene lennie, mint ami most van: a GDP-arányos mutatónak sem csak stagnálnia kellene, hanem jelentősen csökkennie. Ehelyett az "egyszeri, nagymértékű" adósságcsökkenés helyett viszont egy lépéssel sem vagyunk előrébb, és a költségvetési hiány szinten tartásához újabb és újabb adókat kell kitalálni, esetleg befagyasztani a tartalékokat.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.31. 14:02:17

@strappa: A 2012-es önkormányzati alrendszer egyenlege a 2011-esnél sokkal jobb lett, a központi költségvetés 2013. 1-4. havi egyenlege pedig az előző év azonos időszakánál sokkal rosszabb lett. Mikroszinten ez például a pedagógusfizetések több havi elmaradásában és az iskolák működési kiadásainak leállásában érhető tetten.

Elvileg az adósságátvállalásnak áht szinten nullszaldósnak kell lennie (valószínűleg az is), de a folyamat időbeli elhúzódása miatt az áht átmeneti pozitív egyenlegét az áht-n kívüli szektorok (háztartások, vállalkozások) finanszírozták.

strappa 2013.05.31. 14:10:06

@tommybravo:
Nem mentek fel 3 év alatt 16000-ről 21000-re.
1. Nem 19000 volt akkor az adósság
2. Nem volt teljesen 3000 mrd a manyup pénz, és annak konkrétan kb. a fele ment törlesztésre, a többi szociális kiadásra, MÁV-ra és BKV-ra, egyéb folyó kiadásra.
3. A GDP-arányos mutató azért stagnál, mert sajnos nem nő a gazdaság.
4. A kamatkiadások így is brutálisak, évi 1000-1200 mrd megy el rájuk, miközben a költségvetés bevétele 15000 mrd

strappa 2013.05.31. 14:15:52

@Kettes: azért nehéz ezeket így kioltva egymással magyarázni, mert az önkormányzati intézmények átvételén és azok üzemeltetési költségein túl az állam éppen ebben az időszakban önkormányzati adósságokat is átvállalt.
Valamint ha az önkormányzatok tudták, hogy az általuk üzemeltetett intézmény nem marad náluk, vélhetően egy csomó kiadást visszafogtak ezekkel kapcsolatban, akár állagmegóvás szintjén is. Minek tegyenek egy forintot is egy olyan intézménybe, amit pár hóna múlva már nem ők tartanak el?

tommybravo 2013.05.31. 14:21:11

@strappa:

1. Nem 19000 volt akkor az adósság
> Nézd meg a saját szemeddel: www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy#

2. Nem volt teljesen 3000 mrd a manyup pénz, és annak konkrétan kb. a fele ment törlesztésre, a többi szociális kiadásra, MÁV-ra és BKV-ra, egyéb folyó kiadásra.
> Ha nem a manyup pénzből ment volna, akkor államadósság növeléséből tudták volna kifizetni ugyanezeket a tételeket.

3. A GDP-arányos mutató azért stagnál, mert sajnos nem nő a gazdaság.
> Ezért IS.

4. A kamatkiadások így is brutálisak, évi 1000-1200 mrd megy el rájuk, miközben a költségvetés bevétele 15000 mrd
> A számaid pontosak.

strappa 2013.05.31. 14:33:30

@tommybravo:
1. Az MNB-n más adatok vannak, de mindegy, a különbség eszerint is 3 év alatt 2000 mrd, plusz manyup.
2. Nem biztos, hogy kifizették volna ezeket a tételeket manyup nélkül, plusz ezek közül a tételek közül a BKV és a MÁV adósságait nem is ők halmozták fel, hanem az elmúlt8évben Hagyóék.
3. értsd meg, a GDP-arányos indikátor nem fog csökkenni az adósság forintosított csökkenése miatt. Ez előfordult a manyup bevonásával, de az rendkívüli eset volt. Hány olyan EU-s ország tudsz mutatni, amely az elmúlt években számszerűleg tudta csökkentetni az államadósságát? Egyet, kettőt talán. Ezt az adósságot csak kinőni lehet a GDP emelkedésével, más út nincs.

vizipipa 2013.05.31. 14:36:49

@Karcolt lendület:

Megmutatnád hol állítottam, hogy a magyar tőkés nem lop, csal és hazudik?

A különbség nem ez. A különbség az, hogy az összejött pénzzel mit csinál. Tippeld meg: a pénz mekkora részét viszi ki és mekkora részét költi el itt a Tesco és a CBA.

És ha úgy tippelsz, hogy a CBA (tulajdonosok) többet fog itthon elkölteni (bármire!), akkor csökken a GDP és a GNI közötti különbség a Tescohoz képest.

strappa 2013.05.31. 14:47:08

Még valami: amíg a manyupon és annak hatását nézzük az adósságra, számoljuk már össze hogy az "elmúlt8évben" mekkora pénzek lettek elprivatizálva. Csak a reptéren fogtak 450 milliárdot 2005-2006-ban, a Cargon 100 milliárdot 2008-ban, míg 2010 óta alig van állami vagyonértékesítés.

Vidéki 2013.05.31. 15:13:27

@tommybravo:

Értem a problémádat!

Mindenáron vihart akarsz kavarni egy teáscsészében!

tarackos 2013.05.31. 16:07:31

Végül is a pohár félig tele van. Ettől még nem örömködnék azon, hogy tk. lefagyott a gazdaság. Miből fogjuk felmelegíteni, hitelből?

Aztán mire építünk majd, közmunkásokra?

Vagy jó jobberként elfogadjuk természetesnek az állapotot hiszen mindig volt/van/lesz gazdag és szegény ember. Nekünk 4 milla szegény jutott, így jártak.

Alvarez 2013.05.31. 16:21:02

@strappa: mekkora nyálverés volt a reptér eladásából is. Az aranytojást tojó tyúk, ahogy a Vezér emlegette.
Most már tudjuk, hogy a tyúk felét ki kellett dobni az 1-es terminál bezárásával, ugyebár a Malév csőd miatt (made by Matolcsy).

Ezért 2006-ban 460 milliárdért eladni az évtized üzlete volt. Megvenni már kevésbé.

kamerasmobil 2013.05.31. 16:37:50

@strappa: "4. A kamatkiadások így is brutálisak, évi 1000-1200 mrd megy el rájuk, miközben a költségvetés bevétele 15000 mrd"

Ez nem kis reszben megint csak az unortodoxia erdeme.

Sikerult az IMF hitel helyett 6-7-8-9% kamatokon eladni allamkotvenyt a piacon meg jo dragan bevonni devizaforrast a dollaros kotvennyel.
Ezek eves szinten is szazmilliardos nagysagrendu elkurasok.

Szoval a pohar meg csak felig sincs tele ES meg a novekedest is sikerult megolni ES az infrastruktura is le fog rohadni a beruhazasok leallasa miatt.
Az Audi meg a Mercedes mar biztosan ki is szamolta hogy melyik szomszed orszagba fogjak atvinni a gyaraikat ha elkezdodnek az aramszunetek a szethullo kabelek meg transzformatorallomasok miatt... Az fog meg szep lyukat utni a beveteleken!

legeslegujabbkor 2013.05.31. 17:17:21

Ha jól emlékszem, a MANYUP pénzek lenyúlásának indoka, a közös nyugdíjkassza hiánya volt, az az örökös problém, hogy folyton más adókból (kölcsönökből) kellett kiegészíteni, hogy fedezze a nyugdíj kiadásokat.

Az adatok szerint 2012. év végén a Nyugdíjalap hiánya 70,8 milliárd forint, az Eü. Alap hiánya 47 milliárd forint volt. Mindez úgy, hogy év közben már volt költségvetési átcsoportosítás, ráadásul az innen nyugellátást élvezők közül kikerültek a szociális ellátottaknak csúfolt nem öregkori nyugdíjasok.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.05.31. 18:24:07

@F. A. Hayek: "Mindezt az ellenzéki pártok és sajtó - ideértve a szerző munkásságát - folyamatos gúnyolódása és ellendrukkerkedése mellett. "

Ezt annyira bírom minden kádárkölyökben! Egyszerűen nem bírják megemészteni, hogy létezik ellenzéki sajtó, és a pimasz gúnyolódni is merészel!
Már gyurcsányék is ezen voltak kiakadva... Hát mi reformálnánk, lenne itt Kánaán, de a gonoszjobboldalisajtó és a zorbán uszíccsa a csőcseléket!

Vagy írd le, hogy a zelmúltnyolcévben is "mindezt az ellenzéki pártok és sajtó - ideértve a szerző munkásságát - folyamatos gúnyolódása és ellendrukkerkedése mellett ", vagy ide se.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.05.31. 18:50:46

@legeslegujabbkor: no de mennyi lett volna, ha nem védik meg ilyen hatékonyan a zemberek magánnyugdíjpénztári befizetését. :)

legeslegujabbkor 2013.05.31. 19:12:18

@Hepci: Én azt nem értem, hogy ha ennyire száguld a gazdaság, azaz néhány itt meg nem nevezett cég extraprofitra tesz szert, miért nem őket adóztatják meg Orbánék?

Bell & Sebastian 2013.05.31. 19:40:02

Mindenki megkapta azt, amire vágyott és ezentúl majd jobb lesz. Az őrült versenyfutás a csekkekkel holnap is folyik tovább, ezért mindenki menjen a dolgára, ne itt számháborúzzon.

Például a nyolcasával az utak szélén szájukat tátó rendőröket is ki kell majd fizetnie valakinek.

A fellendülés lakmusza az építőipar, az meg a béka segge alatt, hónapról-hónapra újabb, negatív rekordot döntögetve.

Azt elhiszem, hogy már a hetedik, sovány tehén is megdöglött.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.31. 20:12:25

@strappa: Pontosan. Az állam átvállalt önkormányzati adósságokat és feladatokat, amelyeknek a kiadásai 2013-ban jelentkeznek, az önkormányzatok (egy része) meg már 2012-ben dobta a kiadások egy részét. Ha feltesszük, hogy a központi kormányzat ugyanazokat a feladatokat fogja ellátni ugyanennyiért (ez lehet, hogy megalapozatlan feltevés, mert a központi kormányzat a szolgáltatási szint nivellálását tűzte ki célul, amiből kiadásnövekedés is, meg kiadáscsökkenés is következhet), akkor az adósságátvállalásnak önmagában nem lehet érdemi hatása az áht egyenlegére. Kivéve, ha a kiadások időben elcsúsznak egymástól, és szerintem itt ez történt.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.31. 20:25:37

@strappa: "ezek közül a tételek közül a BKV és a MÁV adósságait nem is ők halmozták fel, hanem az elmúlt8évben Hagyóék. "

Na nem mintha Orbán és Tarlós megoldotta volna a BKV finanszírozását. :-) Nyilvánvaló, hogy Budapest tömegközlekedését nem tudja eltartani Budapest (mármint az önkormányzat + az utasok). A kormány emlékeim szerint még a Horn-Demszky éra alatt kiszállt a BKV finanszírozásából és a mai napig ki van szállva. Azzal, hogy az Orbán-kormány átvállalta az adósságot, megoldotta a múltat, de nem oldotta meg sem a jelent, sem a jövőt. Konkrétan a BKV-nál a nyárra várják a fizetésképtelenséget, mivel a kormány az Orbán által aláírt megállapodás ellenére sem adta oda a fővárosnak a megígért támogatást.

"Csak a reptéren fogtak 450 milliárdot 2005-2006-ban, a Cargon 100 milliárdot 2008-ban, míg 2010 óta alig van állami vagyonértékesítés."

Figyeljünk oda a frazeológiára. Orbán tegnap: "A zárolásokat fenntartják, és az előzetesen bejelentett intézkedések közül megvalósítják, hogy az egyszeri beruházásokat nem a költségvetés, hanem az állami vagyon mozgósításának terhére fogják elvégezni."

Az állami vagyon "eladása" olyan kommunista-bajnaista dolog, amit Károlyi óta mindig a baloldal csinált. A Fidesz _mozgósítja_ az állami vagyont. Tőzsdén kívül, osztrák vagy kajmán-szigeteki nem-offshore közvetítők közbeiktatásával. ;-)

Pelso.. 2013.05.31. 21:15:34

@strappa: Akad kis szeplő az önkormányzatoktól történő állami adósságátvállalások ügyében: elsősorban addig önkormányzati fenntartású eü és oktatási intézmények esetében az átvállalás után a szolgáltatók, beszállítók felé a kifizetések üteme drasztikusan lassult ill. egyszerűen leállt, netán nem véletlenül, - az ilyen tételeket hova is tegyük a büdzsében?:)
(nemrég, e témában, kórház főig médiának: "tárgyalási alap a tartozás állomány 70%-a, a többit nyeljék le a beszállítók...)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.31. 21:35:17

elpet úr is kommentálhatná a rosszul álcázott agitpropot :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.31. 21:49:32

@TaTa86.:

unortodox érdem = a saját lábából főzött pörkölttel etetni a mangalicát

tápolni és fialtatni a gyesznót az a hanyatló nyugat módszere lenne, pfeeeejjj

Adj gázt! 2013.05.31. 22:56:21

Elmúltnyolcév:

- gigászi államadósság-növelés, nagyrészt devizában
- önkormányzatok gigászi eladósodása, nagyrészt devizában
- lakosság gigászi eladósodása, nagyrészt devizában
- PPP kódnevű államadósság-növelés 3 billióért
- jelentősen növekvő munkanélküliség
- egyre több átcsoportosítás részben a felnőtt inaktívak, részben a deviánsok javára
- rendszeres állami erőszak, azok tagadása és helyeslése, a becstelenség normává tétele
- súlytalan, szolgalelkű országkép kialakítása külföldön
- mindez nagyrészt pompás világgazdasági környezetben, EU-s támogatással

Elmúltháromév:

- államadósság szinten tartása, részleges forintosítása
- önkormányzati adósságok állami átvállalása
- végtörlesztés, árfolyamgát
- PPP-k kivásárlása
- kb. stagnáló munkanélküliség
- jelentős átcsoportosítás az aktívok és főleg a gyerekes aktívok javára
- az állami erőszak jelentős lanyhadása, azok hivatalos elítélése, a becstelenséggel hencegés visszaszorítása
- Magyarország felértékelése az érdekeink képviseletén keresztül
- mindez fos világgazdasági környezetben, EU-s szembeszéllel

Vannak dolgok a Fidesz politikájában, amikről a lámpavas jut először eszembe, de a gazdaságpolitikájukra adok eddig egy erős hármast négyes kilátással a választásokig. Az előző ciklusuk nálam hármast ér.

A bolsik közül Hornnak adok egy kettes alát, az elmúltnyolcév bolsijait fegyelmivel csapnám ki.

2013.06.01. 10:57:34

magyar_allamadossag.png

"Bár a GDP-arányos adósságot a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosításával sem sikerült érdemben csökkenteni, kétségtelenül sikerült megállítani a korábbi brutális növekedést,"

Akkor is ilyen pozitívan nyilatkoznál, ha a manyup vagyon tíz a huszadikon Ft lett volna?
Esetleg kicsit be kellene nézni a számok mögé, mielőtt politizálásra használjuk a gazdasági paramétereket, mutatókat!

873ujr3rk 2013.06.01. 11:01:16

az a mokas, hogy a joisten sem menti meg a fideszt a kovetkezo 4 evtol.

ha most buknanak ezer evig tolnak a faszsagot arrol h mennyire rendbetettek, a kovetkezo meg megint hogy elbassza.

nem buknak, tehat kivancsian varom a masodik felvonast es annak kimagyarazasat hogy a remek gazdpol ellenere miert huz a faszba innen barki aki tobb mint nehany honapra tervez es miert nem porog fel a gazdasag. gondolom az ostoba eu es a tudjukkik lesznek a bunosok.

illetve tessek mar nem a szocikkal hasonlitgatni, mer azoknak remelhetoleg veguk, hanem inkabb a kornyezo orszagokkal.

2013.06.01. 11:03:09

@873ujr3rk:

" tehat kivancsian varom a masodik felvonast"

No ezt én is! :)

Sieg 2013.06.01. 11:15:12

Azért pontosítanék a felhozott pozitívumokban is.

Egyrészt a nyugdíj-megtakarítások államosítása nem csak 2011-ben hatott, 2012-ben is bőven kozmetikáztak vele. Korrekt összehasonlításhoz a 2011 előtti évek hiányából évente kumuláltan le kellene vonni úgy egy százalékot (ez a nyugdíj-megtakarítási rész, amely nem elköltve lett, hanem a megtakarításokat növelte, de direktben hiányként kellett elszámolni: első körben Viktor is azt akarta elérni, hogy ezt ne kelljen hiánynak elszámolni, miután nem ment, akkor döntött a kommunista megoldás mellett).

Vagyis ha a jelenlegi államosított rendszernek megfelelően korrigáljuk a nettó államadósságot (levonjuk belőle az állami feladatra félretett megtakarításokat), akkor a 2004-es adatból úgy 5 százalékpontnyit, a 2010-es adatól 10 százalékpontnyit, a mostaniból meg úgy 1 százalékpontnyit le kell vonni. Az eredmény egy kevésbé csinos grafikon.
Eszerint a szoci költekezés hat év alatt úgy 18 százalékkal vitte fel a NETTÓ adósságot, a Fidesz unortodoxiája három év alatt kilenccel. Vagyis ugyanaz, mindkettő elég csúnya adat, eredmény pedig zéró.

És ehhez még hozzá kell tenni, hogy a Fideszes csökkentések egy része elcseszett különadókkal történt, aminek a jogbiztonság és a gazdasági környezet erodálása miatt kamatostul fizetjük meg a jövőben az árát. Egy részéről pedig ki fogják mondani, hogy EU joggal ellentétes és vissza kell fizetni.

A növekedésről pedig még ne kezdjünk el hallelujázni, mert egy negyedév kevés adat, különösen ha figyelembe vesszük, hogy egy nagyon gyenge negyedévhez képest sikerült növekedni, és hogy éves szinten még mindig visszaesés látható. Különösen a nagyon gyenge beruházási adat (az unortodoxia ára) int óvatosságra.

Az infláció esetében pedig jórészt nem belső maginflációs folyamatok voltak a tavalyi magas és az idei alacsony adat okozói, hanem egyrészt az áfaváltozás (tavaly 2 százalékpontot ugrott emiatt, most ennyivel csökkent), másrészt az energiaárak. Ja és persze a recesszió maga.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.06.01. 11:36:02

Bokros-Veres-matocsidióta: ünnepeljük midegyiket, hiszen képesek voltak a nemzetközi tökepiacok és intézmények nyomása alatt mégis csak megérteni, hogy a fizetésképtelenségböl csak megszorítással lehet kijönni. Óriási eredmények ezek már 20 éve permanensen. Lassan azt is megünnepelhetnénk, hogy ha egy gyerek rájön, hogyha be kell füznie a cipöjét ha nem akar orra bukni.

Egyébként matolcsi nem hazudtolta meg, hogy az ö MSZMP-s, szovjet tudásával mire lehet vinni: a megszorítása minden hibát felvonultattott, amit közgazdaságilag el lehet követni:

- a válság teljes közepén költségvetési expanziót hajtott végre, hadd legyen még nagyobb az a struktúrális válság! Ezen belül a felsö 15%-ot nem hogy még több befizetésre kérte volna, hanem még ki is emelt a kasszából nekik évi 500-600 md ft-ot. A maradék 85% meg finanszírozza az úri murit. Eredmény: belsö vásárló erö a bolgár szinthez konvertál. Miközben 2010-ben még 1 millió körül volt a nem fizetö adósok száma, ma az 1,3 millió fölött van.

- alapvetö tétel egy megszorításnál: ott csinálj restrikciót, amelyik nem rombolja a stratégiai növekédesed alapjait. Fel se soroljuk, hogy matocsidióta minden lépése ennek pont ez ellenkezöje volt

- a jövöbeli termelési tényezökböl tehát nemcsak a tökefelhalmozást kúrta el a balról kiképzett Jobbkéz elvtárs, hanem a humán tényezöt is: a felsöooktatás zsugorítása, a szellemi potenciál begyömöszölése egy gyufás skatulyába, a fiatalok exodusa: na ki lehet számolni, hogy mekkora növekedési és versenyképessegi potenciál összeomlás jön itt a követekezö években (miközben már most zuhanó repülésben van az ország e téren)

Ezt a bandát ugyanúgy le kell sepernie a szavazóknak a térképröl, mint a nyócéves elödjét.

ob.szerver 2013.06.01. 11:36:22

@Adj gázt!:

"a gazdaságpolitikájukra adok eddig egy erős hármast négyes kilátással"

Nagy elvárásaid nincsenek.

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2003rank.html

Megcsíptük a 203. helyet a növekedési világranglistán. Ha Magyarország egy hangyányival még jobban teljesít, még az első 200-ba is beférhettünk volna.

És akkor járhatna érte egy erős 4-es.

nincs1itt 2013.06.01. 11:39:00

@Adj gázt!: Nem csak Neked szól, de gondolom csak elolvassa más is. Amit leírtál, azemútt8-ról, meg az emútt3-ról, az csak _részben_ igaz! Ugyanis az elmúlt 23 évben, egyetlen dolgot nem tett egyik kormányzat sem: ez pedig a termelő és szolgáltató gazdasági ágak, eszeveszett fejlesztése, támogatása.
Vívták a csatát az Excel-táblázatok GDP/GNP/ adósság, kamattörlesztés és egyéb lényeges elemeivel, eközben elmaradt a hazai termelés növelésére tett lépések mindegyike. Ugyanis, ahogy valaki fentebb írta, a disznót a saját lábából készített táppal etették. Vagyis, a hitelek azért (is) kellettek, mert a gazdaság szereplői nem voltak képesek olyan szinten termelni, eladni, szolgáltatni, hogy a befizetéseikből(hiába emelték az adókat, járulékokat)nem volt képes fenntartani magát és ellátni a feladatait az állam. Ezzel szemben, a politikusok és a vezetésben dolgozók, olyan béreket és juttatásokat élvezhettek - a mai napig is - amit NEM tehetnének ilyen dilettáns munka után. Ez most populizmus, meg demagógia, tudom, de akkor is vicces, hogy egy "mezei" képviselő, átlagosan 600 ezer forintot kap, ami évente 7,2 millió X 386 + az apró(autók, laptopok, telefonok, költségtérítések). Mindezt gyakorlatilag olyan teljesítményért, amivel a "versenyszférában" a próbaidőt nem tudnák letölteni!
Szóval, lehet matekozni vadul a számokkal, de a termelés és a fogyasztás adja meg a gazdaság alapjait. De amikor O.V. azt meri mondani az Ő szájával, hogy "nem akkor kell adóztatni a zembereket, amikor keresnek, hanem amikor fogyasztanak", baz+ ekkora marhaságot régen nem hallottam egyetlen politikustól sem!

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.06.01. 11:41:21

@Adj gázt!:

Államadósság szinte tartása? Te melyik filmet nézed? Ha a manyup ingyenpénzt kivesszük, akkor az államadósság 90% felett van. Az ingyen pénz nem érdem és nem is strukturális egyenleg javító.

LallyPop 2013.06.01. 11:57:12

@manhattan (c): Érdekes hogy ezt csak a hibbant ballibák emlegetik (akik bizonyították pénzügyi rátermettségüket 2 államcsőddel), a Világbank és az Eurostat ezt nem számítja be az államadósságba.

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.01. 12:03:56

@Bell & Sebastian: "A fellendülés lakmusza az építőipar, az meg a béka segge alatt, hónapról-hónapra újabb, negatív rekordot döntögetve."
Nektek mindig az az adat a fejlődés lakmusza, ami éppen rossz. Ami éppen jó adat, arról kiderül, hogy nem is olyan fontos, vagy ha fontos, akkor nem is úgy kellene számolni :)

röhögő 2013.06.01. 12:04:17

@Bell & Sebastian: "A fellendülés lakmusza az építőipar, az meg a béka segge alatt, hónapról-hónapra újabb, negatív rekordot döntögetve."
- Ez hülyeség, mert Gyurcsány alatt vágtatott az építőipar és mégsem vágtattunk, csak eladósodtunk.
Most amikor meg százezer lakás áll üresen, kiadatlan irodaházak és üzletek vannak dögivel, akkor még vágtatás esetén sem nagyon építenének.
Tudod, kereslet-kínálat, bár ez csak komcsi propaganda, hiszen Marx írta.

röhögő 2013.06.01. 12:07:31

@manhattan (c): Sajna Ándi vénségnek igaza van, a állami nyugdíj tartozások nem képezik az államadósságot. Az állam adta, az állam elvette. Ezt sehol sem számolják bele. Egyik szomszédom MNB elemző, szóval eléggé biztos forrás.

Sieg 2013.06.01. 12:08:38

@Ándi bácsi:
Úgy látom, megragadsz mindent, hogy félre lehessen beszélni. A 90% úgy jön ki, hogy ha nem vertek volna a seggére 9 százalékpontnyi már meglévő megtakarításnak, akkor a hiány 90%-on lenne. Nyilván nem úgy értendő, hogy az elköltött megtakarítás bruttó adósságot generál. Csak épp növeli a nettó adósságot.

Másként (és pontosabban) megfogalmazva: 2010-ben volt 81% bruttó államadósság és 10% nyugdíj-megtakarítás (71% nettó adósság), most van 80% bruttó adósság, és kb. 1% nyugdíj-megtakarítás (79% nettó adósság).
Fantasztikus pénzügyi képességek kellenek ennek az átlátásához. Tudom, tudom, a szemellenző.

Másrészt azért, mert valakinek nem tetszik a Fidesz ámokfutása, nem jelenti azt, hogy a szocikat sztárolja. Tudom, hogy a szuroklótáborokban csak így lehet gondolkodni, de attól még nem igaz.

röhögő 2013.06.01. 12:09:38

@Adj gázt!: " adok eddig egy erős hármast négyes kilátással a választásokig"
- Gondolom a kisegítő iskolát elvégezve szoktál hozzá az ilyen engedékeny osztályzáshoz.

röhögő 2013.06.01. 12:11:28

@Sieg: Így tekintve természetesen igaz az okfejtés.

birkakhoz 2013.06.01. 12:15:48

Orban keze munkaja meg nem latszik teljesen de mar lehet erezni rettenetesen nem tudunk kolteni rettenetesen nincs penzunk, munkahelyre csak kontraszelektiv modon lehet bekerulni fideszes kapcsolattal viszont barhova beulhetsz tudas ratermettseg nelkul ami eleg rossz pelda a jovo emzedeke szamara es szamunkra is! Allami vizfej nott , kiadasaik is , pedig ennyi naplopot nem lehet jo letben tartani ez teles keptelwnseg min 25% kozfera leepitest kellett volna eszkozolni az onnan kijovoket atkepezni es a versenyszferaban elhelyezni , ami nem lett volna gond ha ORBANKIRALYESHORDAJAERTENEVALAMIHEZIS!DE NEM ERTENEK OK MASHOZ CSAK A KOZPENZEK KISZIVATTYUZASAHOZ DE AHHOZ NAGYON ABBAN NEM MEKK ELEKEK! AMIHEZ MEG SZINTEN NAGYON ERTENEK TELJESEN HULYENEK NEZNI AZ NEPET ! Aki pedig vezetett ceget az pontosan tudja ami a papiron jol nez ki az mindig sokkal rosszabb a valosagban de egy ket ygyes konyvelo es maris jol nez ki a CEG (FIRM) papiron! Pontosan ez a helyzet a tulzott deficit eljaras ugyben , papiron jo , de ha vegig jarom az orszagot latom hogy vmi nagyon nincs rendben , es nem a multik , ebben a ludasak hanem a MUKAKERULO OSTOBA NAGYKEPU POKHENDI OKOSTOJASOK MINT ORBAN ES TARSAI EZEK VEZETIK AZ ORSZAGOT !FELRE !!!!!!!!!!!!!!!!!! Aki teheti menekuljon addig amig Orban le nem zaratja a hatarokat mert lassan mar azert sem szolna egy szot sem az igazi magyar BIRKA. ALUDJATOK ALUDJATOK ES MARADJON HOMOKBA A FEJETEK !

röhögő 2013.06.01. 12:15:56

@kamerasmobil: "Az Audi meg a Mercedes mar biztosan ki is szamolta hogy melyik szomszed orszagba fogjak atvinni a gyaraikat ha elkezdodnek az aramszunetek a szethullo kabelek meg transzformatorallomasok miatt"
- Ez hülyeség. Ezeknek a cégeknek saját, többnyire kétirányú betápjuk van és közvetlenül az országos fővezetékekre kötik őket. Nálad már rég leolvadt a fagyasztó, amikor ők még simán termelnek.

LallyPop 2013.06.01. 12:16:20

@Sieg: Nem volt semmiylen megtakarítás.

Volt 2xes lehúzás. A MANYUP nagyrészt államkötvényt vett, tehát ADÓBÓL fizetted a kamatát.

A MANYUP magáncégként PÉNZÉRT dolgozott, amit szintén kifizettél adóból.

/Ráadás hogy a MANYUPba elvezetett pénz az állami nyugdíjalapban hiányt okozott, amit ki kellett pótolni, ADÓBÓL/

Ezt megtakarításnak nevezni a hibbant ballib közgazdász értelmiség rátermettségét bizonyítja. Valakinek biztosan, az adófizetőnek biztosan nem.

xvxvxv 2013.06.01. 12:24:41

@Adj gázt!: na, még egy világ-életében-közalkalmazott amatőr közgazdász fidesz-szavazó...

ki kéne téged rakni a piacra, két hónap múlva térden állva-zokogva könyörögnél egy állami szinekúráért.

viszont így - biztonságban a segged lyuka - kivágod a rezet a gazdaságról, hogy mennyire faszásan mennek itt végre is a dolgok

szerencsétlen.

Sieg 2013.06.01. 12:24:44

@Ándi bácsi: Oké, már tapasztaltam, hogy itt kell leállni, fanatikus rajongók csak azt látják, amit látni akarnak, illetve amit eléjük raknak.

Sajnos vagy semmit sem értesz a pénzügyekhez, csak politikai csőlátásod van. A híveknek MUSZÁJ kimagyarázni a manyup-államosítást, mert ez a gazdaságpolitika egyetlen "eredménye", amivel lehet saját maguknak (is) hazudozni.
Korábban már vitatkoztam tök feleslegesen ilyen emberekkel, most már nem fogok, tiszta időpocsékolás.

Egy valamin azért gondolkodj el. Ha nem volt megtakarítás (megjegyzem elképesztő, hogy ilyenen kell vitatkozni), akkor miből lett 2011-ben komoly államháztartási többlet? Tudom, tudom, Gyuri bácsi géniusza és a szárnyaló gazdaság. Előre a lenini úton!

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.06.01. 12:25:15

@Ándi bácsi:

Arról, hogy te nem ismered a módszertant, nem tehetek. A nyócév alatt pl. rendszeresen publikálva voltak az EU által is elfogadott "a manyup hatással korrigált hiányszám".

És ha nem tudtad értelmezni: nem arról van szó, hogy a hivatalos államadósság ne 82,6% lenne (ami már önmaga romlás a 2010-es átvételhez képest), hanem arról, hogy ez a szám se strukturális egyenlegjavítás útján jött létre, hanem egy egyszeri, 13 évnyi (!!!) felhalmozás eredménye. A fidesz tehát öneröböl 90% felé vitte az államadósságot.

Ez a számítás meg nem ballibsi trükk, ahogy a te parasztian egyszerü világképed sugallja, hanem a részletek elemzése.

LallyPop 2013.06.01. 12:27:49

@manhattan (c): Nem, nem voltak és most sincsenek publikálva ilyen adatok. Irány az EUROSTAT.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.06.01. 12:28:28

@Ándi bácsi: sokkal 1szerűbb lett volna, ha a zemberek vesznek államkötvényt a nyugdíjjárulékukból, csak szegény, buta zembereknek nem lehet ilyet megengedni, mer' biztos visszaélnének vele.
No mindegy, +oldódott a probléma, a lánglelkű kiflisgabi főszereplésével a kormány megvédte a meg nem takarításokat.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.06.01. 12:29:08

@röhögő:

szerintem te összekevered az implicit nyugdíj adóssággal, ami tényleg nem számít bele. Miért is, amikor az a jövö zenéje, a jelenben nem ralizált. A jelen viszont beleszámít: az FK beleszámít és persze a visszaállmosítás is. Talán ha ránéznél a 2011-es hiányszámra, akkor láthatod, hogy mínusz helyett egész nem véletlenül plusszal kezdödik a "hiányszám". Ott megtalálod a 13 évnyi vagyon egyszeri hatását.

LallyPop 2013.06.01. 12:34:52

@Hepci: A MANYUPok is államkötvényt vettek, de szerintem is jobb ha mindenki maga dönt.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.06.01. 12:43:37

@Ándi bácsi:

Nem az Eurostatban voltak benne te amatör okoskodó, hanem az EU-nak küldött jelentésekben! Googlozzál már rá a témára, ahelyett hogy túlokoskodkodod magad azon a területen, ahol csak olvasóközönség vagy.

LallyPop 2013.06.01. 12:50:51

@manhattan (c): Te jössz ezzel, a releváns gazdasági felméréseket készítő eurostat nem. /az EUnak küldött jelentések nem tudom milyen jelentőséggel bírnak, gyanítom semmilyennel/

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.06.01. 13:04:00

@Ándi bácsi:

na látod, legalább bevallottad, hogy nem tudod, hogy mi itt a történés. Hát akkor elárulom neked, hogy a hiányt direkt azért számolták ki manyup hatás nélkül is, mert az EU tudta, hogy a manyup a jelenben áht hiányt generált. Ezt nem lehetett "kigazdálkodni" mert a nyugdíjrendszer zárt, tehát nem lehet autópálya megtakarításból kersztfinanszírozni, hanem a meglevö (FK) nyugdíjakat kellett volna ugyan olyan arányban csökkenteni. Csak hogy ez nonszensz. (ebböl is látszik, hogy a manyup "hibás" termék)
Szóval az EU elfogadta a deficiteljárásnál a manyuppal korrigált, immáron alacsonyabb hiányszámot. Ha a nyócév éves hiányai átlag nem 7% lettek volna, hanem 4% és ebböl a manyup korrekció után 3% lett volna, akkor eleve nem lett volna soha eljárás Mo ellen. Hiába mutatott volna az eurostat végig 4%-os tényleges hiányt.

2013.06.01. 13:09:20

@Ándi bácsi:

Jól látom, te itt tényleg azt akarod levezetni, hogy amíg az egyik oldalon a manyup vagyon felhalmozása államadósságot növelt, addig ugyanennek a vagyonnak a felhasználása nem kellett volna, hogy kvázi ugyanannyival csökkentse?

LallyPop 2013.06.01. 13:15:21

@MikeBoy: Mennyi az ugyanannyi?

Naugye.

2013.06.01. 13:19:37

@Ándi bácsi:

"Mennyi az ugyanannyi?

Naugye."

Most viccelünk egymással?
Létezik a számoknak egy halmaza, aminek nem eleme a "Naugye".

béla a görög (törölt) 2013.06.01. 13:30:48

Maradjunk annyiban, hogy a ciklus elején leállamosítottak 3000 Md Ft-ot felnyomták az ÁFA-t meg kivetettek és kivetnek egy rahadli adót azóta is és utána ebből akarnak megélni politikai szempontból is a ciklus végéig. (PR)

Én mondjuk nem látom hogy az tömegével keresnének mérnököket/kutatókat ami nálam a fokmérője a fejlődésnek de biztos igazatok van... (irónia)

De szerintem majd az elismerésről akkor beszéljünk ha pénzt is lát az ember. Addig felesleges minden szó.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.06.01. 14:20:20

Unortodoxia (magyarul: matocsidiotizmus) azt jelenti, hogy a végén kapitulálsz a gazdasági/pénzügyi törvények elött és hosszú évek ámokfutása után végleg feladod a szabaccságharcot - csak közben mindent elkúrtál, de még azt is, amit nem is lehetett volna elkúrni.

Ennek az országnak annyi a következö 5 évben. Sebaj, végülis a Balkán peremén is van élet.

Fejesrob 2013.06.01. 16:20:29

Most bármit számít az, ha a ballibsi elismeri?

Az időköziken az derült ki, hogy nem sokat számít mit gondol a ballibsi.

Pop40 2013.06.01. 19:00:16

@Fejesrob:

Na ja, a mucsajröcsögei meg a bivalybasznádi időköziken szeretnek a narancsbolsikra szavazni.
Megnézzük, jövőre országosan is ez lesz e a helyzet. :)

Addig is, Orbanisztán jobban teljesít!

"Tovább zuhannak a beruházások

Az előző negyedévhez képest 3,8%-kal esett vissza a beruházások volumene az év első három hónapjában. Az éves zsugorodás mértéke 8,7%, ennyire kedvezőtlen számot ebben az évtizedben csak egyszer, a pénzügyi válság mélypontján (három éve) jelentett a KSH. Ezúttal még az amúgy elfogadhatóan szereplő feldolgozóipar is gyászos eredménnyel rukkolt elő. "

www.portfolio.hu/gazdasag/tovabb_zuhannak_a_beruhazasok.184643.html

Szép rekord, de Orbán elvtársunk vezetésével lesz ez még szebb is.

poor 2013.06.01. 19:05:26

@Fejesrob:
Mi van egybites fityiszes droid? Azért kifejthetnéd ki szerinted a ballibsi. Mert szerintem vagy baloldali vagy liberális. Az ilyen narancs kommunisták használják ha esetleg valaki nem ért egyet a maffia vezérrel! A költségvetési hiányt tartani csak adóemelések kérdése volt. Ezt még az ilyen fityiszes is ki tudja találni.

Pop40 2013.06.01. 19:36:02

@poor:

ballibsi = emberiség - narancsbolsik.

Ugyan néhol mintha nem lenne teljesen passzentos az egyenlet (pl mikor Sólymot, vagy a bajor parlament kereszténydemokrata elnökét fikázzák) de egy igazi hithű narancsbolsi szektatudatát ilyen apróságok nem ingatják meg. :)

A legszebb, mikor egyik mondatukban jönnek azzal, hogy mindenki, az egész világ, aki őket támadja, ballibsi, aztán a következőben meg azzal, hogy a ballibsik sosem nyernek választást, mert senki nem támogatja őket.
Elintézik, hogy az egész világ a szerencsétlen narancsbolsi maffiát ekézze, de egy választást (szerintük) nem tudnak megnyerni.

Ez a narancsbolsi logika, pont olyan kusza, mint tündérmesés Gyurka szemei (meg gondolatai). :)

szanisz 2013.06.02. 17:09:22

Szóval a két legnagyobb érdem a cikk szerint;
1) hiány 3% alá csökkentése
itt szó sem esik arról, hogy a megszorító különadók a növekedést magát fojtják meg (egy Magyarországhoz hasonló feljettségű ország viszonylagos békeidőben 3-4% -al is növekedhet, lsd környező országok). A szabadságharcos kormányunk nem tudta meggyőzni az EU-t (fenntartható változtatások híján), hogy nem veszélyes a 3% feletti hiány átmenetileg. Más országnak ez sikerült, nekünk a sikeres szektorok bezúzása kell a 3%-hoz.
2) államadósság 80% körül tartása
az idézett statisztikák tévedéseken, módszertani hibákonalapulnak, mint az időközben ('11 óta..)kiderült. Semmilyen kritikus szint nincs 80%-nál, sem 90%-nál. Ahány ország, annyiféle eset.

2013ban az egykulcsos adó (minusz 300 milliárd forint per év az államkasszából), és a minimálbér közeli bérek magas adósterhe igenis kegyetlen, és ezen nem segít a porhintés a rezsivel, meg a közmunkaprogram, egyet kell hogy értsek Scheiringgel.

szanisz 2013.06.02. 17:13:57

@szanisz: ezekhez még hozzátenném, hogy lassan Merkelék is ki fognak lépni a számmisztika világából, és ráébrednek hogy 1 gazdaságot felpörgetni nem két mutató betartásával lehet (lsd japán próbálkozás). Mindeközben ez az egyetlen terület, ahol sikeres a kormányunk, miközben unortodox és sikertelen más területen. Mondhatni azon a területen vagyunk ortodoxok, ahol a _jelenlegi_ ortodoxia megdőlni látszik.

kamerasmobil 2013.06.03. 12:29:21

@röhögő: Alig egy napig kellett varnod a megerositesre az Index cimlapon: a Mercedes nemcsak halogatja a masodik uzemet de allitolag mar Romaniaban nezelodik. Sorry de ez a valosag :(

németh györgy 2013.06.03. 14:25:20

„a legfontosabb a költségvetési hiány lefaragása és kordában tartása, aminek eredményeként szerdán az Európai Bizottság…”
A kormány megnyerte a maga háborúját a kilenc éve folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséért folytatott harcban. Ez fontos lépés volt az EU támogatások megnyugtathatóbb lehívása miatt. Persze a gazdasági élénkülés és a stabilizáció Magyarországon még odébb van, jobb tudni, a bukta, amit éppen eszünk nem tartalmaz lekvárt.