Kommentszűrés
’13 máj
17
16:21

Fejükben egy verkli jár

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

martin_schulz.jpg

A régi verkli, újra és újra. Same o' same o'. Széljobbos provók bedobnak egy követ, mit követ, fél téglát, mit fél téglát, egy tonnányi mocskot a magyar közélet állónak nem nevezhető vizébe; aztán ezer kilométer és több hónap távolságából fröccsen vissza a mocsokhullám fogalmatlan, vagy nagyon is képben lévő európai potentátokon keresztül, nagyjából az egész országra.

Martin Schulz német politikus, az Európai Parlament szocialista elnöke csütörtökön a belga Metro nevű újságban kijelentette: „Magyarország össze akarja írni a zsidókat” („La Hongrie veut compter les juifs”). Sic. Talán nem kell részletesen kifejteni, hogy mi ennek a kijelentésnek az igazságtartalma, és mi az, ami otromba csúsztatás hazugság benne.

Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő volt az, aki a parlamentben arról beszélt: „Ismerem én is, hogy hány magyar honfitársunk él, hány magyar származású ember él Izraelben, hány izraeli zsidó honfitársunk él Magyarországon. Én úgy gondolom, hogy pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

Épp elég baj, hogy ez a botrányos gondolatmenet elhangozhatott a parlamentünkben, de hát ez van, a magyar választók küldték őt is a parlamentbe, ez tehát inkább a magyar társadalom állapotáról állít ki tanulságos bizonyítványt. A zsidólista ötlete azonban Gyöngyösitől hangzott el egyedül, ő pedig nem egyenlő még a komplett Jobbikkal sem, nem hogy a magyar parlament egészével vagy a kormányzattal, főleg nem egész Magyarországgal.

Martin Schulz mégis egész országunkra ráhúzta a barna lepedőt. Ízlelgessük csak még egyszer: az Európai Parlament elnöke azt nyilatkozta: „Magyarország össze akarja írni a zsidókat”.

Az igazság azonban az, hogy még fogalmatlannak sem lehet tartani a német szocit, hiszen Gyöngyösi listázós kijelentéseiről már korábban is nyilatkozott, a mostaninál jóval pontosabban: „Van olyan szabadon választott képviselő az Európai Unió egyik tagállamában, aki a zsidók összeírását sürgeti. Ez szégyen Európában!” – utalt akkor a német politikus Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kijelentésére. Gyöngyösi szándéka viszont mára Magyarország akaratává nőtt Schulz kijelentéseiben.

Mert ennyi látszik Kelet-Európából. Vagy ennyit akarnak látni Kelet-Európából. Vagy erre használják Kelet-Európát. De mint szinte minden hasonlóan dühítő esetnek, ennek is van egy igazságmagja: tényleg van olyan megválasztott politikus Magyarországon, aki zsidók listázását szorgalmazta. Ha nem is egyenlő mértékben, de ez mindannyiunk felelőssége (is), és ezzel nekünk magunknak kell kezdeni valamit. De az, hogy ezt az egészet a komplett Magyarországra ráhúzhatják – nem egy futottak még szélbalos szájhős, hanem az EP elnöke – még egy vaskos epizód hazánk imázskatasztrófájából. Mindig ugyanaz a nóta, és mintha soha nem lenne vége.

Címkék: külföld zsidó belföld Jobbik EU Európai Parlament Gyöngyösi Márton

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr305304881

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fejükben egy verkli jár 2013.05.17. 16:39:01

Széljobbos provók bedobnak egy tonnányi mocskot a magyar közéletbe; aztán ezer kilométer és több hónap távolságából fröccsen vissza az egész országra a mocsokhullám.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 20:28:22

@Bell & Sebastian:

Amit én ma a legveszélyesebb tendenciának tartok, az a zsidóság újpogány holokultusza, s az, hogy a h*lyék paradicsomában (a posztmodern liberális demokráciákban) ebből rendre hivatalos állami ideológiát csinálnak az elh*lyült elitek. A vallásos (ortodox) zsidókon és a katolikusokon kívül már mindenki nyak fölött süppedt ebben a trutyiba és bőszen nyelik a habzóf*st, pedig nem nem tudomány belátni, hogy ebből jól nem lehet kijönni...:-(

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.18. 20:28:34

@Bell & Sebastian: a józan, sallangoktól mentes paraszti észt tökélyre emelő svájci megoldásokkal sincs semmi bajom, csak tudja hirtelenjében esetleg nagy sokk lenne az a körmönfontan delejes önsorsrontáshoz szokott magor léleknek. a kapitalizált ndk turmixgép meghittebben zakatol. utána jöhet a mowag.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 20:29:22

@bbjnick:

pedig nem nem tudomány = pedig nem nagy tudomány

Bell & Sebastian 2013.05.18. 20:29:39

@Nero Bianco: Cigirágót már jó régóta tilos árulni, matchboxnál alább meg nem adom.

tevevanegypupu 2013.05.18. 20:31:16

@vantaan:

Na ne mar..meg a vegen Ytzak Rabint is egy goj lotte le, ha tovabb interpretalja az esemenyeket.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 20:39:53

@Herr SturmLikudnik: Honnan veszi, hogy itt olyan szar és honnan tudja, mennyit vagyok kint? Egyáltalán nem biztos, hogy azonosak a preferenciáink, például mi egy kalandozásszerető család vagyunk, a rohattnáci osztrákot jobban bírom, mint a török-cigány hígnémetet, de a falangista spanyol, vagy az olasz fasiszta a legjobb cimbi.

vantaan 2013.05.18. 20:46:21

@Bell & Sebastian: Szerintem nem tudod mit másoltál be vagy nem érteted!

2,"Ezért mondom, hogy akkor van vége az Anyaszentegyháznak, amikor kiirtják belőle a dogmatikus antiszemitizmust."
Akkor végül is kik is az antiszemiták?

..... talán az egyház pont ennek a Jézust gyalázó szervilizmusnak akar véget vetni. Ne feledjük akár a Szent Hivatal vagy később a Hittani kongregáció adta a pápák többségét a xx.században pl azt a Eugenio Pacelli bíborost aki 1939-ben XII. Pius néven lesz pápa s működik együtt/ (nem tesz ellenük semmit) a nácikkal majd 1963-ban Giovanni Battista Montini aki VI. Pál néven lesz pápa ...de ugye Ratzinger bíboros is a Szent Hivatal/Hittani kongregáció éléről került a pápai trónra.
..... s mibe csömörlött bele XVI. Benedek hogy egy önpuccsot hajtott végre? Talán a lelkiismerete? .... vagy az az állapot amelyben pont az európai katolicizmus került az antiszemitizmusával a pénz és élvezetek hajszolásával. S talán még a magyarországi állapotok is közrejátszhattak. ... a pécsi/Mayer Mihály ügye ... a győri félmilliárdos sikkasztás .... a pedofilia elleni fellépés elmaradása ..... egy pápai levél visszatartása ... lehet.
Egy biztosnak látszik XVI. Benedek utolsó döntései, kinevezései arra utalnak hogy ezt az antiszemíta s álszent európai vonalat fel akarta robbantani. (új pápaválasztó bíborosok kinevezése s ez által a 3. világbeliek túlsúlyának megteremtése).
Reméljük a szükséges megtisztulás végbe megy s talán Magyarországon is (habár nagyon nagy az ellenállás) s végre a valós keresztényi szeretet és biblia tanításai kerülnek előtérbe. ( s az a fajta mentalitás mint pl a pécsi koldusok/szegények kiüzetése a templomok környékéről, vagy a templomaink megszűnnek "a latrok barlangjai" lenni, eltűnnek képviselőikkel együtt)

vantaan 2013.05.18. 20:49:07

@Mr Falafel: tiltsd meg! ...s Krisztus nevében vagy minek?

Bell & Sebastian 2013.05.18. 20:53:53

@bbjnick: Ebből kérem semmi jó nem fog kisülni, elsősorban magukra a szegény, büdöszdidókra nézve, Dezső bácsitól plagizálva.

Kapnak egy hamis illűziót arról, hogy csak így tovább elvtársak, majd a törzs megvéd benneteket.

Csakúgy mint legutóbb is, a Rothschildok, Kruppok, Thyssenek és Fordok szarnak a kiszsidókra, még ágyútöltelék -számba sem veszik őket.

A holovallás csak egy kétségbeesett kísérlet a megmagyarázhatatlan kimagyarázására, hogy miért nem tettek semmit a szegény rokonokért a gazdag nagybácsik? Amikor kilóra árulta őket Hitler, csak nem kellettek senkinek.

A galíciai, bolhás népség nemkívánatos volt a Szovjetunióban, Németországban, Magyarországon, Amerikában, Angliában, Olaszországban, Franciaországban.
Le kellett volna vonni a tanulságot, ami helyett most van lézersó és átpozicionálás, Vidám Szombat minden tévében!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.18. 20:54:15

@vantaan: krisztus egy koszos zsidó volt, tehát alacsonyabb rendű létforma. a királyod mindörökké, pondró.

Nero Bianco 2013.05.18. 20:57:20

@bbjnick:

Magácskának ki tetszett esnie a jól kitalált decens kis szerepéből.
Nem mondom, ha valaki annyira kőkeményen izzad mint magácska, arról könnyen leolvad a cukormáz.
Na, most ne nézzen magácska a tükörbe, mert el tetszene borzadni, és még vastagabb álarcot lenne kénytelen bájosan antiszemitácska arcára kenegetni, melyet én magam sem bocsájtanék meg soha magamnak.
Az ilyen kóros elfojtások ritkán tesznek jót még az önéhez hasonló emberszerű lelkeknek sem.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 20:58:31

@vantaan: Itt valamelyikünk gyengeelméjű, az tuti. Vagy nem tud angolul, amikor még linket is adtam?

Gyaníthatóan még a keresztény szóhasználat is ismeretlen, ráadásul. Nem kellene ennyit erőlködnie, mert most is beszarás lett a vége.

vantaan 2013.05.18. 21:03:10

@Mr Falafel: ...hidd el nekem együtt érzek családoddal! Tudom nehéz lehet nekik .....

Nero Bianco 2013.05.18. 21:04:46

@Bell & Sebastian:
"Cigirágót már jó régóta tilos árulni, matchboxnál alább meg nem adom."

Velem lehet alkudni.
Tudok ajánlani egy Mercedes-Benz Typ G4-et, 1:14-ben, eredeti harctéri festéssel, a belőle kiintegető hitler babát grátisz adom, hogy teljes legyen a gyűjtemény.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:07:05

Kétségbeesetten kapaszkodnak itt az antiszemita -szóba, aminek képtelenek megadni a tartalmát/értelmezését.

Az antiszemita -szó semleges értelmű, nem jelent semmit, és nem következik belőle -eleve elrendelten- semmi. Az antiszemita nézet tárgya a sémita.

Vagy szemita valaki, vagy antiszemita, már ha látott egyáltalán szemitát. Aki kimarad - lemarad.

vantaan 2013.05.18. 21:07:07

@Bell & Sebastian:" Itt valamelyikünk gyengeelméjű, az tuti."

Most kitört belőled az önismeret? No végre!!!!

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:08:07

@Nero Bianco: Ja, a háromtengelyes? Mennyi kell?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 21:08:33

@Bell & Sebastian:

"Ebből kérem semmi jó nem fog kisülni, elsősorban magukra a szegény, büdöszdidókra nézve, Dezső bácsitól plagizálva." --- írja.

Erre bátorkodtam utalni:-(

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:09:07

@vantaan: Ezt döntse el az utókor, mert én elfogult vagyok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 21:12:38

@Nero Bianco:

Szájkarate, szájkarate, szájkarate! Mennyi hiábavaló fröcsögés, f*shabosítás, f*ngreszelés! Csakhogy ne kelljen (egy) antiszemitizmus-definíciót adni!:-)

vantaan 2013.05.18. 21:14:17

@Bell & Sebastian: ...no akkor higgy nekem! Te vagy.

vantaan 2013.05.18. 21:17:11

@Bell & Sebastian: ... bízom magamban Én veled kapcsolatban nem vagyok elfogult!

tevevanegypupu 2013.05.18. 21:21:40

@vantaan:

Maga nem elfogult, maga teved. Gyakorlatilag persze a vegeredmeny ugyanaz.

Nero Bianco 2013.05.18. 21:28:08

@Bell & Sebastian:
"Mennyi kell? "

Van raktáron, és mostanában nincs is keletje, úgyhogy most nem veszek.
A zsebnácik sóherek, alig lehet rajtuk keresni.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:32:57

@bbjnick: Köcsögdudán nyomják az autentikus nemnépit.

Nero Bianco 2013.05.18. 21:35:26

@bbjnick:
"Csakhogy ne kelljen (egy) antiszemitizmus-definíciót adni!"

De hát szóltam magácskának, hogy momentán nincs a raktáron antiszemitizmus definíció, de ha lenne sem adnék el belőle magácskának, mert nincs rászorulva.

Őszintén szólva miattam amúgy magácska meg is pusztulhat a definíció hiányától szenvedve, nem valószínű, hogy akár csak egy könnycseppet elmorzsolnék nagy bánatomban.

De azt még mindég fel nem foghatom, hogy egy ilyen tőrölmetszett, ámde bujkáló antiszemitának mint magácska, ugyan miért is lenne égető szüksége öndefinícióra.

Bizonytalannak tetszik lenni az identitásában?
Veri a kedves felesége?
Már megint elvitte valaki a magácska szemeteslapátját?
Vagy mi ezen mélységes világfájdalom oka?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.18. 21:37:03

orbán, nyilvánvalóan az egyetlen politikus aki alkalmas ejrópa vezetésére. és ejrópa vezére is lesz. ezért nyígnak akik ki lesznek baszva a hatalomból

Kandeláber 2013.05.18. 21:38:18

@Bloodscalp: Nekem ugyan nem, de másoknak sem. Nem csipázzák a "zs" kategóriás művész urat. borsonline.hu/19700101_luxusautoval_jar_a_csoro_gerendas

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:38:51

@vantaan: A demokrácia mán csak ilyen, jogomban áll leszarni a kisebbséget, ha bejön a kapun, hogy többszörösen hátba lője magát.

Bell & Sebastian 2013.05.18. 21:47:59

@jose maria padilla: Nem mond hülyeséget, éppen tegnap hallottam, hogy Nostradamus jóslatát eddig tévesen értelmezték, Hister és nem Hitler, azaz Duna melléki és nem az Antikrisztus, hanem megváltó.

Nero Bianco 2013.05.18. 22:50:10

@jose maria padilla:
"orbán, nyilvánvalóan az egyetlen politikus aki alkalmas ejrópa vezetésére"

Nyilván.
No de ugyan ki a bánatos szent szar maradna egy orbán vezette eu-ban.
És itt meg is bukik a reményteli koncepció.
Édes viktorunk nyalván elvezetne egy kábé 20 fős eut, de mire mennénk vele?

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.18. 23:23:16

@jose maria padilla: mióta pénteken belehazudta az éterbe, hogy - orvosok és ügyvédek személyében - kompetens és hozzáértő emberek nyertek trafikjogot

azóta tutibiztos hogy alkalmas

Kandeláber 2013.05.18. 23:27:40

@Bell & Sebastian: Még szerencse, hogy nem hipster.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.18. 23:42:25

@Nero Bianco:

B*'zkikán, én már sokmindent láttam a Neten, de hogy egy nick köznyilvánosan úgy "összealázza magát", mint ahogy itt te, no, ilyet még nem!:-(

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.18. 23:44:48

@Nero Bianco: Orbán az uratok, és ti térden fogtok csúszni előtte, szolgák!

tevevanegypupu 2013.05.19. 00:02:12

@Nero Bianco:

Mindenesetre ugy tunik a kovetkezo ciklust is Orban fogja nyerni..ugyhogy remelem, hogy maguk szent szarok valoban elhagyjak a helyszint es eltavoznak demokratikusabb videkre. Ajanlanam Szomaliat, ott javult a helyzet, maguknak pont megfelelo lesz. Es raadasul meg szinesek is, szoval az antirasszizta igenyuk is ki lesz szolgalva. Mi majd itt elvegetalunk Orban vezetese mellett, Europa meg majd csak osszeomlik a hozzaertok sulya alatt.Schulyz kartars nagyon erti mit kell tenni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 00:03:40

@Bell & Sebastian: kicsit előreszaladtál a képzelgésben koma, de ne hagyd abba :)

Nero Bianco 2013.05.19. 00:08:08

@bbjnick:
"én már sokmindent láttam a Neten"

És magácska nem is értett belőle semmit?
Bámulatos.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 00:21:27

@jose maria padilla: gyengus, volt már jobb is a paródia, jobban meg kéne dolgozni a goldbroilerért

Nero Bianco 2013.05.19. 00:28:46

@Mr Falafel:
"Orbán az uratok"

Hát te nagyon el vagyol tévedve.
:)))))

Nero Bianco 2013.05.19. 00:31:53

@tevevanegypupu:
"Mindenesetre ugy tunik a kovetkezo ciklust is Orban fogja nyerni"

Édes drága majdnem barátom.
Hát ki nem szarja le?

Az ő taknyos kis orrát is bele lehet verni abba, amit itthagy.

Nem neki kell megköszönni, csak a félreértések végett.

Bell & Sebastian 2013.05.19. 00:34:06

@Herr SturmLikudnik: Honvágyak ellen kisasszony, szedjen tangót!

Bell & Sebastian 2013.05.19. 00:36:07

@Nero Bianco: Hagyja el, meggyőzhetetlen. Egy hétig kommentel víz nélkül, maga meg ész nélkül.

Nero Bianco 2013.05.19. 00:42:35

@Bell & Sebastian:
"Hagyja el, meggyőzhetetlen. "

Baszki, ki az a hülye, aki itt akar meggyőzni bárkit?
Ide mindenki 100% meggyőződéssel ír.

Gondolod hogy én faragok filoszemitát bbj-ből?
Ne röhögtess.
:)))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.19. 00:43:00

@Nero Bianco:

"És magácska nem is értett belőle semmit?" --- írod.

Dehogyisnem! Megértettem, hogy teljességgel képtelen vagy az önreflexióra.

Nero Bianco 2013.05.19. 00:52:47

@bbjnick:
"Megértettem, hogy teljességgel képtelen vagy az önreflexióra. "

Nekem -magácskával ellentétben- nincs semmi szükségem önreflexióra.

De ettől a magácska problémáin nem tudok segíteni.
Higyje el szomorú vagyok, de nem megy,

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.19. 03:43:29

@Herr SturmLikudnik:

mondom szíriuszi szittyák, és mondom piac. a parlamenti cirkusz az teljesen más. 20 éve már ugyanúgy sláger volt a piacon a sok sumimogyi, mint most.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.19. 07:21:04

@Herr SturmLikudnik:
nem paródia, buzikám. és állítólag orbán leveteti merkel melleit.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.19. 07:23:05

@Nero Bianco:
a magához hasonló szarkupacok, liberálpatkány alemberek, niggerek, egyéb hulladékok, úgy kétszázmillióan, nyugodtan elhagyhatják ejrópát.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.19. 07:31:36

@gróf Szopatzky-Weretzky:
most még kénytelen ilyeneket mondani. eljön az idő, mikor nyíltan megmondhatja: kuss, közötök nincs hozzá kié a trafik, és minden más. mindeneteket elvesszük, a levegőt is elszívjuk előletek, kinyírunk titeket. a baloldalnak nevezett kupac jóidőre el lesz takarítva.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 07:51:49

@Bell & Sebastian: kilóg a griftizmus az istállódból (nyihaha)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 08:09:10

@mavo: hámmárpedig a polityika az egyben kulturális full package, wirtschaft-tól weltanschauungig az orrot is tisztíccsa. ennek megfelelően megy felfelé a mindenkori történelemértelmezési koncepció árfolyama is, de nem erre szándékoztam kilyukadni, whatever

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.19. 09:37:28

@Herr SturmLikudnik:

ha nagyon akarod, és is lenyomhatok nagyon okos szövegeket, de ettől még a sumimogyizmus nem az utóbbi 20 évben lett népszerű, hanem már a rendszerváltás környékén. ráadásul igen egyszerű okokból. a politikában mindössze lassan formába rázódott az az alakulat, amely felvállalta. a sumimogyik már az mdf-ben is ott csücsültek, csak akkor még az mdf nem volt sumimogyi.

Kandeláber 2013.05.19. 10:56:20

Akkor sulcpapa nem volt azok között a németek között, akik ByeAlexe szavaztak.

S=klogW 2013.05.19. 12:07:56

@jose maria padilla:

maga tavaly megtagadta az Orbot. mi történt? ráléptek a belvárosi kurta farkára?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.19. 13:16:31

@Kandeláber: Dehogynem! Ő adta utasításba, hogy a liba "lovely hungary"-t mondjon. Így engeszteli ki Orbán Viktort.

Kandeláber 2013.05.19. 13:28:59

@Mr Falafel: Sulcpapi a német közszolgálatit is drillezi, csak úgy uk muk fukk?
És ezmiez: www.hirado.hu/Hirek/2013/05/18/15/Helyreigazitast_ker_Schulz_a_Metro_ujsagtol.aspx

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 13:49:33

@mavo: apafej, nagyon okos szövegelés előtt a fránya tényeket érdemes kapálgatni. első lépésben remélem nem ér újdonságként, hogy a mókás történelmi alterelméletektől a hardcore jobbradiságig mindig, mindenhol volt van és lesz egy sacc-per kábé 5% támogatottság. ahogy pár százalék turbólibsi is mindig lesz. 2006-ban még nem köllött se torgyán, se csurka, se a dzsobbik a széles közönségnek. oszt hoppá, 2009-ben meg csak hápogott a sok okos demokrata, hogy néééédda, a frusztrált nép a szittyákra ikszel. ehhez persze semmi, de semmi köze a mainstream elit lebőgésének, a választók nyilvánvalóan puszta unalomból, vagy valami látens nácigén miatt fordulnak radikális opciók felé. csak így lehet.

Bell & Sebastian 2013.05.19. 16:13:48

@Herr SturmLikudnik: Ki tudja azt, melyikünk volt előbb vagy ki az őszintébb?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 16:29:31

@Bell & Sebastian: nem mintha magasról lesz*rnám, hogyan erőlködsz x éve skatulyát találni troll fejemnek :)

lehúzós tolvajzsidó pofádba fingik 2013.05.19. 17:00:11

@Herr SturmLikudnik:

tipikus zsákutcás debilálódott nyugati civilizációs létforma:
füvet meg sövényt nevel a földjén
ha legalább kender lenne az a fű, de ahhoz meg gyáva - persze meg az állam is hülye: ha már a dohány meg alkohol nevű drogot lehet árulni, nem kis jövedelmet szalaszt el a fű tiltásával
sövényként meg nevelhetne valami jó szúrós bogyós gyümölcsöt

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 17:55:02

@lehúzós tolvajzsidó pofádba fingik: ha már ehető cucc, akkor zőccség a favorit. a bogyós gyümölcsöt még megfontolom, hátha alkalmas pálinkának is, az hatásosabb a karcos sodrásnál.

a fűnyírás pedig igenis bürgerlich virtus, monnyuk ugarisztán nem kedvez az angol pázsitnak, de a gazból idővel tűrhető gyep nevelhető ki agyagos talajon is

Bell & Sebastian 2013.05.19. 18:23:47

@Herr SturmLikudnik: Mondjuk nem járok (rendszeresen) germán blogokra az ostoba alfelnémetjét köpdösni. A megjegyzésem egyébként arra vonatkozott, amire a neve alatt lapuló link mutat és valóban érdekelt volna, hogy ebből az alapanyagból mit főzne?

De tudja mit, tartsa meg magának, majd valahogy elleszek nélküle.

lehúzós tolvajzsidó pofádba fingik 2013.05.19. 18:26:09

@Herr SturmLikudnik: természetsen zöldséget

de azt már meg sem kockáztattam egy ilyen fűtermesztő anarchiregnistánál, gondoltam, maradjunk meg legalább a hangalaknál
egy patiszont, cukkinit, tököt vagy zellert, céklát, zöldbabot nem mertem megkockáztatni

sövénynek talán a fekete szeder lenne a legjobb

lehúzós tolvajzsidó pofádba fingik 2013.05.19. 18:34:01

@Bell & Sebastian:

előbújhatna talán újra egy
tonetszékes revűénekes

Szívbajok ellen, kisasszony, szedjen tangót!
Fáj, hogy csalódott? Ne szedjen brómot, tangót!
Nápolyba menjen vagy Venéziába,
ott se pihenjen az a pici táncos lába!
Csalja babája? Fütyüljön rája, tangó!
Szomjas az ajka? Ez minden bajra jó.
Simuljon hát hozzám egy éjjelen át,
amíg ez a zene szól jól, jól.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 18:35:16

@Bell & Sebastian: link, link, link... a szemedet kiböki az avatarom, Norton őfelsége életművét tessék kiguglizni. Amerika császára, Mexikó protektora és Abszurdisztán régenseként csak nem progresszív blogon teszem közzé hébe-hóba pátenseimet.

Távozhat, kamunácikám... keresek új udvari bohócot magamnak.

S=klogW 2013.05.19. 19:13:56

@Herr SturmLikudnik: na szép. egyre inkáb az az érzésem, hogy a kommentelők többsége úgymond terhelt.
elolvastam a wikin ezt a nortont, hát elmebajjal kibekkelte az öngyilkosságot. no meg apró pikantéria friszkóról:
" Norton was buried in the Masonic Cemetery" - :)

az angol wikin mindig el tudok "veszni", egy érdekes hasonlóságra leltem

en.wikipedia.org/wiki/North_Beach,_San_Francisco

en.wikipedia.org/wiki/File:Downtown_of_Khabarovsk.jpg

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 19:31:01

@S=klogW: na végre valaki kezdi itt kapisgálni a tutit... az x éve egyre szürreálisabb hazai közéletben IMHO úgy ildomos, hogy a belekottyantónak is fel kell vennie a tempót, no meg kivagyok én, hogy sékszpírt ne szívleljem meg: bolond beszéd, de van benne rendszer.

amíg nem jön el az ideje az "összeomló" nyugaton bevett ortodox konstruktív bréjnsztormingnak (a remény hal meg utoljára, ugye), addig csapkodom a térdem a cirkuszban és versenyben vigyorgok a majmokkal

ingázzon bécs és budapest között, gondosan tanulmányozva a villamoson lévő emberek ábrázatát, mimikáját, beszédtémáit... dimenziós ugrás, nem éppen a nyelvi eltérés miatt

S=klogW 2013.05.19. 19:38:56

@S=klogW: felhívnám a figyelmet a fotón a kabarovszki ikaruszra (ha jól látom)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 19:46:53

@S=klogW:

kieg: kösz azt a khabarovsk-i fotót, jövőre tervezem végigzötyögni a transz-szibériait

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 19:50:29

@S=klogW: jaja, lenne ott a mai napig piaca az ikarusznak, pár éve kievben járkálva mikor megtudta egy szőke szvetlána, hogy vengri-ből gyüttem, első kérdése az volt, hogy miért nem csinálunk már buszokat, kirázza a pjunsziját az ottani Bogdan fantázianevű kisteherautóból hegesztett minibusz

S=klogW 2013.05.19. 20:04:15

@Herr SturmLikudnik:

barnault és környékét, az altáj-hegységet, novosibirszket, bajkál-tavat én is megnézném

de onnan még messze khabarovszk meg vlagyivosztok

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 20:59:56

@S=klogW: bírni kell vodkával (tényleg úgy isszák mint a szörpöt)... a lakókocsi szerű távolsági vagonokon jó hangulat szokott lenni, lembergtől visszafelé nő meg a gyanús fizimiskájú cigicsempészek mennyisége

S=klogW 2013.05.19. 21:37:32

@Herr SturmLikudnik: vodkát itthon is lehet inni azért kár sibéria mélyére bújni :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.19. 23:33:03

@S=klogW: ááá, az itókára mint sajátos helyi utazási tehertételre céloztam, bár in topic a fiatal éveiben alkesz schulznak ez valszeg meg se kottyana, cumbaja wörldpísz

pocaklakó minimanó 2013.05.20. 10:01:19

Szurkolok a martisulcnak, hogy azért a halála előtt jöjjön össze neki egy diploma. Az se baj, ha összesmitteli. :)

Bell & Sebastian 2013.05.21. 00:41:06

@Herr SturmLikudnik: Azt kérdeztem, miért itt oltogatja a jónépet, ha ez nyakig Mucsa? Kritikus, européer, faszkalapokkal tele a padlás.

pocaklakó minimanó 2013.05.21. 11:22:20

No, kellett nekem a diplomáját emlegetnem. Ma olvasom, hogy még érettségije sincs Schulz mesternek.

www.hirek.sk/kulfold/20130520201124/Nincs-erettsegije-Martin-Schulznak-az-Europai-Parlament-elnokenek.html

De ezt kellően pótolja a magabiztos taplóságaival.

Hozzá képest egy Schmitt Pál vagy egy Gyurcsány Ferenc rendes akadémiai tag...

vantaan 2013.05.21. 12:32:56

@pocaklakó minimanó: ...még szerencse hogy a Semjén zsótit nem említetted! ....mert ugye Ő is lopta a doktoriját mint a skiccplagi!?

Kandeláber 2013.05.21. 13:22:24

Abcug sulcpapa!
Nyócáltalánosos EU-führer.

pocaklakó minimanó 2013.05.21. 16:46:21

@vantaan:

"...még szerencse hogy..."

Még szerencse, hogy nem néztem külföldi példákat, mert említhettem volna a romániai balos Victor Pontát (PSD) vagy akár a német szabaddemokrata politikust, az EP egykori alelnökét Silvana Koch-Mehrint.

És a sor folytatható.

Látod, viszont feldicsértem Fletót, mert ő állítólag diplomát is szerzett (csak véletlenül elkeveredett), míg ez a szerencsétlen Schulz még egy érettségivel sem bírt megküzdeni.

Logikus volt, hogy előbb-utóbb balos politikai fejes lesz belőle. És lett is. :)

vantaan 2013.05.21. 16:58:30

@pocaklakó minimanó:.... no akkor a Semjén zsóti akkor balos lett? Nem csak egy közönséges tolvaj lett sokak szemében! ... s mi is van a Lasztovica csemete diplomájával?

Ja és Te előhoztál valamit amibe belesültél! "sapere audé" ....de hát ahhoz nem konda szellemiségünek hanem polgárnak kéne lenni.

....jaj merre is van Európa?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.21. 17:36:30

@Bell & Sebastian:

egyszer volt, hol nem, volt, egy szakállas bácsi bejárta ajrópát és úgy tapasztalta, hogy nyugatabbra tudják a tutit, sajátosságaink mentén onnan köll ellesni a frankót

ki is ez a szakállas bácsi:
a) szadeszos rettegő
b) széchenyi aka a legnagyobb magyar

no ugye

de ne aggódjon, a zázrivecz gyerek majd bevezeti a zországot az eurázsiai únijóba, jó lesz az, rákosinak is roppant hálásak vagyunk érte máig, 4 évtized példátlan prosperitás és nemzeti kiteljesedés korszaka volt az. vagy mégsem.

Bell & Sebastian 2013.05.21. 21:55:34

@Herr SturmLikudnik: Elég egysíkú a témaválasztása, iPhont már itt is kapni és minden nap egy kalandutazás.

Fel is veszem a svájcisapkám, ha megint ír valamit mucsa-magyarul.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.05.21. 22:59:26

@Kandeláber: Erre mondják, mindegy, milyen csúf, a mi kutyánk kölyke. Le van szarva, hogy kb. 82-es az IQ-ja, fő, hogy zsidó.

Késes Szent Alia 2013.05.21. 23:35:55

Europe Parliament Head Says 'Counting Jews' Line a Misquote

"Referring to your article in the 16 May edition where Martin Schulz is quoted as saying that ‘in Hungary they are counting the Jews’ I would like to strongly clarify that this is a misquote," Schulz’s spokesman Armin Machmer said in a letter to the Belgian daily newspaper Metro.

"In no way has President Schulz criticized the nation of Hungary or the Hungarian government for wanting to count Jews," he said, according to the European Jewish Press (EJP).

Machmer stressed that Schulz has in the past condemned a parliamentarian from the neo-Nazi Jobbik party who had wanted to compile a list of individuals of Jewish origins who are members of the Hungarian Parliament.

"President Schulz has strongly criticized this one individual case," Machmer said."

www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/168188

tevevanegypupu 2013.05.21. 23:44:33

@Herr SturmLikudnik:

Ebben az esetben ugy tunik Szechenyi Istvant kovetve tartsunk nepszavazast arrol, kell-e nekunk a zunio. Merthogy a zangolok epp ki akarnak lepni. Na? Kell a Szent Szovetseg vagy nem kell?:)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.22. 17:11:37

@tevevanegypupu: rá tetszett hibázni, ilyesmit népszavazással döntsön el a nép. csak ne sírjon, ha eurázsia helyett mégis a megélni tudó nyugati pizzafutár karrierlehetőség nyitva tartása mellett döntenének... megint.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.22. 17:14:51

"Le président du Parlement européen, Martin Schulz, tient á préciser ses propos concernant la situation de juifs en Hongrie (Metro du 16 mai). Il s'inqiuéte bien de voir qu'un élu hongrois du parti Jobbik (extreme droite) a demandé d'enregistrer des députés et assistants parlementaires d'origine juive. Ces inquiétudes ne visaient ni la nation hongroise, ne le gouvernement de Budapest."

www.metroclub.be/fr/metrotime/
5. oldal, jobbra középen, rövid hírek (en bref).

tevevanegypupu 2013.05.22. 20:25:45

@Herr SturmLikudnik:

Angliaban mar annyi magyar pizzafutar, bebiszitter meg alkalmi munkas van, hogy lassan az angolok tanulnak meg magyarul..

S=klogW 2013.05.22. 22:10:02

@tevevanegypupu: mihely Mo. meg legalább még egy másodiksebességes ország kilépne, rögtön nem lenne fontos az ánglusoknak a kilépés

tevevanegypupu 2013.05.22. 22:56:22

@S=klogW:

Az jutott az eszembe, hogy anno meg a ket haboru kozott foleg Herczeg Ferenc szorgalmazta, hogy legyen nekunk Lord Rothermeer a kiralyunk. Na most kepzelje el, osszetoltak volna a ket orszagot, egy kiralysag..fix, hogy jobban menne nekunk most. Es akkor talan az angolok is partra szalltak volna a Balkanon a haboruban..Viszont a szomoru hir az, hogy sajnos a Lord meg Churchill is meglehetosen antiszemitak voltak.:)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.05.23. 05:14:48

@tevevanegypupu: hja, az összeomló nyugatra mennek az orbánisztáni paradicsomban való lubickolás helyett, brühühü... te mikor gyüssz vissza magor földön igát húzni?

hoplita 2013.05.23. 07:57:51

@Bloodscalp:
Szeretnél?
Nem vagyok semmi jónak az elrontója, privátba ledumcsizzuk, ha gondolod.
Üzengess anyádnak.

Bloodscalp 2013.05.23. 10:45:11

@tevevanegypupu: és mégis...döbbenet de vannak országok ahol még mindig munkaerőhiány van. Érted? Munkaerőhiány! Nem 500.000 munkanélküli, aki azért nem dolgozik mert lusta dolgozni - kormánykommunikáció.

Bloodscalp 2013.05.23. 10:46:17

@hoplita: mit akarsz megdumcsizni te nethuszár.

hoplita 2013.05.28. 06:44:18

@Bloodscalp:
Kérded, vagy kijelented?
Hát a kezelésemet...vagy majd kezellek én.
Finganál keserűt netcigány, azt borítékolom.:)