Táborháború: sikerül megosztani a felvidéki magyar fiatalokat?
2013. május 14. írta: MelecskeÁkos

Táborháború: sikerül megosztani a felvidéki magyar fiatalokat?

11-64.png

V. Nyári Ifjúsági Találkozó – Kéménd (1969). Jobboldalt állnak: Farkas Veronika, Lacza Tihamér, Bencsik Tamás, Duka-Zólyomi Árpád, Kiss Mihály, Duray Miklós

Míg a szlovákiai magyarok érdekképviselete egyrészt a Híd párt megalakulása, másrészt az MKP kétszeresen sikertelen parlamentbe való bejutási kísérlete óta béna kacsaként funkcionál, az utóbbi párt ifjúsági társszervezete a múlt héten bejelentette, hogy a nagy múltú Gombaszögi Nyári Táborral egy időben (július 18–21.) szervezi első szabadegyetemét. Tette ezt erős magyarországi hátszéllel: a rendezvényt bejelentő sajtótájékoztatón jelen volt Stágel Bence, az IKSZ elnöke, KDNP-s országgyűlési képviselő, Kövér László házelnök pedig a védnökséget vállalta el. A szabadegyetem további partnerei a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Szövetség a Közös Célokért társulás, a Nyugat-európai Országos Szervezetek Szövetsége, az Emberi Méltóság Tanácsa, valamint a Bethlen Gábor Alap.

Egy külső szemlélőnek talán fel sem tűnne egy ilyen egybeesés, de a sokak számára érzékeny eset sírva nevetős reakciókat és felháborodáshullámot szült. Mivel azonban a nyári táborok hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar ifjúság egyik legfontosabb közösségi élményét adják (nemcsak közéleti szempontból), nem lehet szótlanul elmenni egy ilyen rászervezés jelentése és jelentősége, valamint az érintettek motivációja mellett.

Felvidéki tábortörténet

Komoly és kényes hagyománya van a Felvidéken a többnapos nyári táborozásoknak, amely 1928-ba, az első csehszlovák állam idejére nyúlik vissza. Ebben az évben szervezte meg a prágai magyar egyetemistákat tömörítő Szent György Kör a gombaszögi regöscserkész-táborát, ahol aztán megalakult az egyik legjelentősebb két háború közötti csehszlovákiai magyar szervezet, a Sarló mozgalom. Ezt a szimbolikussá vált eseményt követték a második világháború és a hontalanság évei után a hatvanas években kibontakozó Nyári Ifjúsági Találkozók, amelyek tovább örökítették e hagyományt. Az ezrek látogatta rendezvényeknek a kommunista időkben elengedhetetlen szerepük volt a helyi és regionális nemzeti értékek és emlékhelyek újrafelfedezésében, valamint a magyarországi kulturális értékek közvetítésében. És nem utolsósorban: az ország hosszan elnyúló déli vidékein élő magyar emberek információcseréjét és közösségi tudatuk erősítését is szolgálta. Az 1968-as prágai tavaszt követő husáki normalizációban ezeket a táborokat betiltották. A felvidéki magyar ekkor ült kerékpárra, kicselezve a táborok betiltására vonatkozó rendeletet, miszerint politikai-higiéniai okokból (sic!) három napnál tovább nem lehet egy helyen táborozni. Ez volt a honismereti kerékpártúrák hőskora; a HKT-t idén harminckilencedik alkalommal rendezték meg.

3-86.png

A kilencvenes évektől kezdődően a felvidéki és csehországi egyetemi városokban (Kassa, Nyitra, Pozsony, Brünn és Prága) tanuló, és az itt hosszú múltra visszatekintő diákklubokba szerveződő fiatalok vették át a kezdeményezést. Az általuk szervezett nyári táborok mindmáig ezeknek a szétszórt diákközösségeknek a közös fórumai, az olyan egészséges emberi igények, mint a kapcsolatépítés, kikapcsolódás helyszínei: nem egy életre szóló párkapcsolat, házasság született meg ezeken a nyári napokon.

Egyetemistákról lévén szó az aktuális közéleti kérdések kibeszélése, a jövőbeli szövetségek formálódása is ezekben a táborokban zajlott, eleinte más-más helyszínen, majd 2005-től egy kivételtől eltekintve Krasznahorkaváralján. Ez utóbbi helyszín több szempontból szimbolikus: közel van a nyelvhatárhoz, mégis „hazai terepen”, de nem is a Csallóközben vagy Mátyusföldön, ahol a legtöbb szlovákiai magyar él, hanem félúton a keleti és nyugati régiók közt, az Andrássyak régi vára alatt.

Tudatosítsd a mát, mozgósítsd a holnapért

Az előzmények tekintetében ezért különös a Via Nova elsőéves szabadegyetemének gombaszögi táborra való rászervezése. Tekintsük saját meggyőződésnek vagy marketingfogásnak: hagyományt nem így szoktak építeni. Egy alig félmilliós közösségben, mint a felvidéki magyar, nem férhet meg egy időpontban két darab, programjában teljesen egyforma nyári tábor. Nehezen lehet elfogadni a szabadegyetem szervezőinek hivatalos érvelését, miszerint a fellépő zenekarok csak ekkor érnek rá, illetve teljesen eltérő a tábor profilja a gombaszögitől. Elég csak egy pillantást vetni a programtervezetre, amelyben a „hagyományos” gombaszögi témák vannak túlsúlyban.

A Via Nova megítélésén eddig is súlyos csorbát ejtett Szávay István ominózus, sajtóba került szigorúan bizalmas Jobbik-munkaanyaga, amelyben a MKP ifjúsági csoportját nevezte meg a magyarországi szélsőjobboldali párt egyik legközelebbi felvidéki szövetségeseként. Most, hogy rászervezik az első nyári szabadegyetemüket egy nagy hagyományú rendezvényre, csak tovább rombolják a saját megbízhatóságukat a jelenlegi és jövőbeli felvidéki partnereik szemében.

Az időzítés magyarázata az lehet, hogy az ez idáig pártpolitikától mentes felvidéki tábormozgalomra rátelepszik a Berényi József fémjelezte MKP vezetősége. A gombaszögi tábor műsora ugyanis nem találkozik Berényi elképzeléseivel, a publikum pedig nem úgy kérdez tőle, mint a magyar közmédia. Az eddigi nyitott hangulatú táborokban ő és a pártja jócskán kapott hideget-meleget, de ez alól nem volt kivétel Bugár Béla Hídja sem. Amíg a politikai marketingben sokkal jártasabb Bugár minden évben hoz egy pár láda sárgabarackot a táborlakóknak és válaszol a kellemetlen kérdésekre, addig Berényi csak a kibúvókat kereste. A tavalyi táborban nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni Bugárral, a tavalyelőtti Híd-MKP kerekasztalra maga helyett az egyik alelnökét küldte el. Idén pedig a párt egyébként teljesen jó szándékú ifjúsági részlegét, Gubíkot és társait hozza kellemetlen helyzetbe, és kényszeríti őket arra, hogy frontvonalas árokásóként szervezzenek ellentábort.

A kérdés most már csak az, hogy ki a magát egyedüli magyar pártként definiáló, a magyar közösség egyetlen érdekvédőjeként elkönyvelt MKP ellensége? Berényiék szemében eddig csak a Híd és holdudvara örvendett ennek a státusznak, de a párhuzamos táborszervezés azt jelzi, hogy a párttól független civil szervezetek is azzá váltak. A Híd emberei eközben kényelmesen hátradőlnek a székükben, és élvezik a műsort. A szlovákiai magyar érdekképviselet ilyen alattomos, magyarországi segítséggel belülről való rombolása semmiképpen sem vezet jó irányba.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr285296735

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Táborháború: sikerül megosztani a felvidéki magyar fiatalokat? 2013.05.14. 09:39:01

Egy alig félmilliós közösségben, mint a felvidéki magyar, nem férhet meg egy időpontban két darab, programjában teljesen egyforma nyári tábor.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.14. 08:29:39

jesszusom, ,mán mennyi totocska irkál ide?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.05.14. 08:47:20

"Idén pedig a párt egyébként teljesen jó szándékú ifjúsági részlegét, Gubíkot és társait [...] és kényszeríti őket arra, hogy frontvonalas árokásóként szervezzenek ellentábort."

Honnan tudja szerző, hogy illetők "kényszerülnek", s ha tudja, miért nem mondja? Mivel lehet ma kényszeríteni? Mi történt volna, ha Gubík és a "teljesen jó szándékú" Jobbik-szövetséges VN nemet mond? Egyáltalán, nemet akartak mondani?

S olyan tájékozatlanok, hogy a csupa jó szándékban nem is tudtak az időpontokról?

Mi magyarázhatja a hazai nemzetmérnökösködő jobboldal erőteljes kiállását? Korábban volt-e ilyen markáns jelenlétük Gombaszögön, vagy ez most egy hirtelen felismerése annak, hogy élnek magyarok a Felvidéken?

Annyi mindenről nem szól ez a cikk, no.

tarackos 2013.05.14. 09:58:11

Lassan de biztosan exportáljuk a megosztottságot. Mi értelme ennek? 100 év sem volt elég belátni milyen értelmetlen ez a harc...

Bell & Sebastian 2013.05.14. 10:14:58

Az a helyzet, hogy ilyen helyekre nem politikuszt nézegetni szok járni a sok fiatalok. Tilcsák ki az összes lélekhalászt, igyanak sok szeszet, hallgassanak fehér rockot, heveredjenek le a fűbe és ismizzenek. Pillanatnyilag ez a legtöbb, mi tehető.

(Most néztem meg, Gombaszögi Ellának ehhez nem sok köze van, tekintve hogy szín pesti, Lutz Gizire meg mindenki keressen rá maga.)

vantaan 2013.05.14. 10:38:39

@jose maria padilla: Nem Te vagy az első? Előtted még nem kommentálta senki!!!

Oblomov 2013.05.14. 10:40:49

A felső képen a hatból négy táborvezető ugyanazon pontocskákra mered.
Vagy csak Duray van kutyaszorítóban?

Bell & Sebastian 2013.05.14. 11:44:30

@Oblomov: Licitálás a hagyományos legényvásáron.
Az állók a felálló pöttyös bikinisre merednek, aki pont kifogyott a tőkéből. A Vadászati Álmoskönyv szerint ez élénkülő barcogáshoz vezet, ami feltétlenül jó hír, legalábbis a leánynak, mert lesz neki.

bömböcz 2013.05.14. 14:17:21

@Csehszlovák Kém:
Maga annyira satnya még a provokációhoz is, hogy a zongora mellé szarik nap mint nap.

bömböcz 2013.05.14. 14:34:07

@Csehszlovák Kém:
Maga akkora egy buzikocsog, hogy még a rabbija sem dugná meg a Prága-Rózsahegy útvonal mentén futtatott cigánykurváit!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.14. 15:35:22

Rákattintottam a szabadegyetem weboldalára: egyelőre annyit tudni a szabadegyetemről, hogy szerepelni fog a Tankcsapda, a P.Mobil, a Hooligans, a Ghymes, a Muzsikás, az Ismerős Arcok, Rúzsa Magdi és mások.

Nem furcsa, hogy egy szabadegyetemet az ott fellépő könnyűzenészek névsorával hirdetnek? Előadások nem is lesznek? De akkor miért nem hívják inkább fesztiválnak?

2013.05.14. 22:16:22

Nem értem a nyivákolás okát. Senki nem tiltotta meg hogy a Híd-Most című asszimiláns alakulat képviselői is megjelenjenek ezen a rendezvényen, ha akarnak.
Az meg hogy egy magyarországi kereszténydemokrata (jellegű) párt hozzá hasonló politikai felfogást valló pártokkal vagy szervezetekkel tart kapcsolatot az tök természetes. Így csinálja az összes többi nép. Ezen min kell fennakadni? Aki nem akar odamenni, az ne menjen. Aki csak a Tancsapda miatt megy oda, azt meg nem érdekli hogy ki kinek a haverja, csak bulizni akar.

Bloodscalp 2013.05.14. 23:06:26

@SontPent: téged már asszimiláltak a narancsok ahogy látom.

szakee 2013.05.15. 11:56:04

@Csehszlovák Kém:
Aki Gombaszögre megy, nem magyar.
Aki felvidéki, nem magyar.
Aki Prágában él, bizonyára az sem magyar.
Aki magyar, nyilván nem magyar.
Aki nem Bőtös Botond (a.k.a. Csehszlovák Kém), nem magyar. No hisz!

Éltél Szlovákiában 2-3 évet, rendesen szlovákul se tudtál megtanulni, de jobban vágod az egész felvidéki helyzetet, mint a 20 éve ott élők.
Elmentél Prágába, és onnan még nagyobb szakértő lettél.
Komoly dolgok ezek.

szakee 2013.05.15. 11:59:22

@Bell & Sebastian:
teljes síkon osztom a véleményt! :)

mikorkakalman 2013.05.15. 12:43:45

A felvidéki magyarságot - köztük természetesen a fiatalságot - nem kell és nem is lehet megosztani, hisz eleve megosztottak, politikailag és ideológiailag is eltérően gondolkodók (eltekintve persze az agyhalott, fogyasztói-droid egyedek egyébként igencsak népes táborától), mint az emberek mindenhol máshol a világon, és ez teljesen normális és természetes (na jó, Észak-Koreában mondjuk nem...).

Hogy ki hol, mikor szervez magának és a hozzá hasonlóan gondolkodóknak tábort, szabadegyetemet, fesztivált vagy t.kömtudjamit, azzal a másként gondolkodóknak, világot más szemmel nézőknek, más értékeket előtérbe helyezőknek semmilyen módon nem árt, mert mindenki elmegy a neki szimpatikus rendezvényre (esetleg mindkettőre) a saját ízlése szerint.

A baj nem a felvidéki magyarság vagy a fiatalok politikai vagy ideológiai megosztásával van, hanem a felvidéki magyar POLITIKAI ÉRDEKKÉPVISELET megosztásával, az meg ugye nem a Via Nova vagy a jelenlegi MKP lelkén szárad. Hanem, ugye, tudjuk kién. Ők műhisztiznek most leghangosabban Martos-Gombaszög kapcsán. Miközben az egységes magyar érdekképviselet a legerősebb ellenzéki erő lenne a parlamentben.

Bloodscalp 2013.05.15. 22:20:32

@szakee: az mennyire komoly hogy posztkomcsik-kövér félék mondják meg hogyan miként is legyenek igaz magyarok ott Felvidéken?A kérdés nagyon is komoly.

szakee 2013.05.16. 10:17:42

@Bloodscalp: sajnos nem értem hogy mire célzol, tényleg nem.

Bloodscalp 2013.05.16. 11:58:29

@szakee: megértem, 2 bittel ez már bonyolult kérdés volt.

szakee 2013.05.16. 12:04:40

@Bloodscalp: hát igen, és könnyebb ilyen stílusban beszólni, mint válaszolni. Ez meg már nem az én bitjeimet minősíti.

Bloodscalp 2013.05.16. 12:07:15

@szakee: a kérdést én tettem föl:) nem te.
süti beállítások módosítása