Észak-Korea egy itt felejtett kommunista diktatúra. Észak-Koreában szürreális világ uralkodik. Nemrég még fakérget ettek az emberek. Miközben százezrével – igen, százezrével – haltak éhen a szerencsétlen koreaiak, Kim Dzsong Il pornófilmeket nézett a mozitermében. Még annyira se futotta neki, mint Khaddafi ezredesnek, aki napi négy viagrát szedett és népes háreme volt. Észak-Koreában csak az működik a normalitás világából, ami nem a kommunista zárványhoz tartozik. A gazdaságot a különleges övezetek és a háztáji gazdaságok, meg a feketepiacok tartják életben. Az abnormalitás világából viszont minden működik, ami a kommunista zárvány szerves része. Működnek a kényszermunkatáborok, a halálosztagok, működik az átnevelés, és működik az Isten képmására teremtett ember meggyalázása. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondhatnám, hogy nagyon jó, hogy Észak-Korea van, mert egy élő skanzen, egy panoptikum, a Terror Háza országméretű reality showja.

Az észak-koreai rezsim fenyegetőzik. Atomtöltetű rakétákkal, minden egyébbel. Azzal, hogy ő majd jól odaüt. Végül is, egyszer már odaütött, hatvan éve lesz, hogy sikerült fegyverszünettel lezárni. Azóta se hagyta abba az ütögetést az észak-koreai rezsim: a saját népét üti-veri. 

A mostani odaütési szándékra épelméjű magyarázat nincs, a kis Un normális logika szerinti egyetlen esélye az lett volna, hogy a kínai mintát követve szépen áttranszformálja országát. De úgy tűnik, ehhez túl sok a hülye. A hülye kommunista túl sok. Nem mintha létezne nem hülye kommunista, de ez egy másik kérdés. Feltehetően a hülye kommunisták összevesztek egymás között, hogy ki irányítsa az országot. Talán ezért kellett a kis Unnak elkezdeni a fenyegetőzést.

Csakhogy az észak-koreai fenyegetőzés nevetségessé kezd válni. Azután lesz egy pont, ahol szép csendben kipukkan a lufi. Illetve: nem kipukkan, hanem leereszt. Ha pukkan, akkor ott a vége a történetnek. De reméljük, nem pukkan.

Vagyis… nem, nem ezt remélem. Én azt remélem, hogy kipukkan ez a lufi végre, csak nem úgy, ahogyan a kis Un elképzelte. Itt lenne az ideje, a koreai nép rendezhesse a sorsát. A dél-koreai hadsereg önmagában elég erős ehhez, talán egy-két precíziós csapás kell csak az USA részéről. Elég kivárni, talán nem is sokáig, hogy a fenyegetőzés leeresztő lufija nyomán meginogjon Un pozíciója, és megkezdődjön a marakodás a hatalomért.

Ez éppen elég lesz ahhoz, hogy Dél-Korea különösebb vérontás nélkül felszabadítsa az északi testvéreit. Remélem, minél előbb elérkezik ez a pillanat.