Kommentszűrés
’13 ápr
9
14:01

Nem mondjuk nőknek, hogy szép vagy?

Írta: Zsigmond és Péterfy

harris.jpg

Nem gondoltuk volna, hogy épp a legprogresszívebb progresszívek mennek neki a progresszívek reménységének, Barack Obamának, de az amerikai elnök így járt az elmúlt napokban. Obama ugyanis bocsánatot kényszerült kérni azért, mert szépnek nevezett egy amerikai főügyésznőt, Kamala Harrist, s ezt a gyalázatot nem hagyhatták annyiban a tengerentúli ország feministái. Múlt hét csütörtökön Barack Obama egy demokratákat segítő pénzforrásgyűjtő, fundraising eseményen Kaliforniában úgy konferálta fel Kamala Harrist: „Ő brilliáns, elkötelezett, kemény, és pontosan olyan, amilyennek a jog adminisztratív területén lennie kell...”, majd hozzátette: „És éppenséggel eddig ő az ország legjobban kinéző főügyésze”. A közönség nevetésére hozzátette: „It’s true! C’mon”.

Mint kiderült, Obama és az ügyésznő egyébként régi jó barátok, Harris régóta Obama támogatója volt. A jamaikai származású apától és Indiából származó anyától született Kamala Harris klasszikus jogi karriert futott be eddig San Franciscóban. A közismerten liberális Kalifornia legliberálisabb városában Harris világos baloldali-liberális ihletésű jogpolitikát és programokat képvisel, és nyíltan kötődik a demokratákhoz is.

Obama Harris-szel kapcsolatos megjegyzései tehát láthatóan egy demokraták szűk köre előtt, régi ismerősök közötti ártalmatlan bókok akartak lenni, az elnök egyszerűen okosnak, tiszteletreméltónak, felkészültnek – és csinosnak tartja Harrist. So fucking what? Egyes feminista véleményvezérek viszont nekiestek Obamának, szexizmussal és az összes többi ilyenkor előkerülő gender téma megsértésével vádolva az elnököt. Az androgünitásnak, a férfi és női szerepek elmosásának, az aszexualitásnak, a végletekig vezérelt politikai korrektségnek a prófétái teljes vértezetükkel követelték, hogy az amerikai elnök kérjen bocsánatot a Harris-t ért sértő kijelentéseiért.

Idéznénk is tőlük, de az az igazság, egy magyar feminista mikroblogger, dézsa sokkal jobban összefoglalta álláspontjukat, így hallgattassék meg a másik fél is, álljon itt gondolatfüzére kommentár nélkül:

„amúgy a jóindulatú szexizmus kicsit tényleg komplikált, nehezen megérthető, és ezt a mellékelt ábra is gyönyörűen mutatja. a jóindulatú szexizmust emberek nagyon sokszor szokták kedvesnek szánt gesztusokként meg udvariasságként meg lovagiasságként dekódolni. ettől még ugyanaz a funkciója, mint az ellenséges szexizmusnak: a nőket a számukra előírt keretek között tartani, és emlékeztetni arra, hogy mi a szerepük, mi a feladatuk. a nők egyik legfontosabb szerepe a patriarchális társadalmakban az, hogy mások szemében dekoratívként, passzív tárgyakként tűnjenek fel, röviden, hogy legyenek szépek, és legyenek elsősorban ezzel elfoglalva. a könnyebben felismerhető ellenséges szexizmus lényege, hogy ha nő létedre nem felelsz meg eléggé a nőkkel szemben támasztott elvárásoknak, akkor ezért meg fognak büntetni, a büntetés legkeményebb eszköze nyilvánvalóan az ellened irányuló erőszak lesz. a büntetés szóbeli eszköze lehet (abban az esetben, ha karriered van) pl. az, hogy »törtető ribanc«-nak neveznek, esetleg szemedre vetik, hogy »túl férfias a külsőd”, netán azt, hogy »annyira sokat dolgozol, hogy nincs is időd sminkelni«, vagy akármi más ilyesmit.  ehhez képest a jóindulatú szexizmus eszköze a jutalmazás – megdicsérnek, amiért sikerült megfelelned az előírt sémának. »milyen jól nézel ma ki«, »te vagy a vállalat legcsinosabb építőmérnöke« stb. a következmény, legalábbis egy tekintetben, mindkétféle szexizmus esetében egyezik: emlékeztetnek rá, hogy te elsősorban nő vagy, és csak másodsorban minden más (pl. szakember), illetve megerősítenek abban az elképzelésedben, hogy jobban teszed, ha »nőiesesen« viselkedsz, lehetőleg azokban a szituációkban is, amiknek az égegyadta világon semmi köze nincs a nőiségedhez. munkahelyi környezetben semmi keresnivalója nincs – pontosabban ott sincs semmi keresnivalója – a szexista megnyilvánulásoknak. a nőknek nem arra van szükségük, hogy ajtókat nyitogassanak meg bókoljanak nekik, hanem arra, hogy egyenrangú félként kezeljék őket.”

Mivel sem Zsigmond, sem Péterfy nem feminista, ezért – miután okos, tiszteletreméltó, felkészült és csinos nőink is csak a fejüket fogták az Obama-bocsánatkérés miatt – mi úgy véljük: a világ legprofibb think tankjei és kommunikációs szakemberei által csiszolt, formatervezett, áramvonalasan sima modorú Obama-imázs alól végre előbukkant az ember. A férfi, ha tetszik. Persze voltak már más alkalmak is, apró gegek, kiszólások, megjegyzések, tettek, amik még a demokratákkal vagy a nemzetközi baloldallal nem szimpatizálók körét is megnyugtatták, hogy Obama minden kommunikációs gépezetnek való megfelelés ellenére, a világ egyik legfelelősebb hivatalában is alapvetően normális figura maradt. Ez azért megnyugtató, kövérkés koreai rockabilly-frizurás diktátorokkal, züllött dél-amerikai és afrikai hadurakkal, rezzenéstelen arcú távol-keleti párttitkárokkal és az Európa gyökereitől elszakított, kilúgozott eurokratákkal terhelt világunkban.

Dédapáink még sorra emelgették keménykalapjaikat a szembejövő ismeretlen korzózó hölgyeknek. Amint a bók bűnné válik, megszületik az embertelenül szép új világ, az 1984 szexbűnökkel terhelt atmoszférája, amikor a természetes emberi érzések, sőt, ösztönök felbukkanására gondolatstoppal kell reagálni. Nem kérünk belőle. Nem kérünk az elfojtókból. Kamala Harris szerintünk is okos, tiszteletreméltó, felkészült – és csinos. It’s true! C’mon. És nem kérünk ezért bocsánatot.

Biztatunk mindenkit: mondjuk csak továbbra is a nőknek, hogy szép vagy!

Címkék: férfi szépség társadalom feminizmus USA Barack Obama Kamala Harris

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr915213314

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem mondjuk nőknek, hogy szép vagy? 2013.04.09. 14:39:01

Amint a bók bűnné válik, megszületik az embertelenül szép új világ, az 1984 szexbűnökkel terhelt atmoszférája, amikor a természetes emberi érzések, sőt, ösztönök felbukkanására gondolatstoppal kell reagálni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabaalint (törölt) 2013.04.10. 11:24:33

@Rajzfilmszemű:
Azért nézd meg, a jelenség fordítva is fennáll, mondjuk egy férfi színésznél nagyon sok nő nem az alakítását nézi, hanem a kinézetét, ahogy mi férfiak is elsősorban a nőt látjuk a női színészekben. Ráadásul férfi színészeknél ez idővel sem változik, mert még az idősebb férfi színészekben is gyakran a női közönség a jóképű férfit látja, míg egy öregedő nő bizonyítani tud a férfi közönség előtt, hogy bizony jól tud alakítani, mert szexuálisan már nem számít jónak.

Zabaalint (törölt) 2013.04.10. 11:25:49

@manókomment:
Én olvastam róla eleget, és nagyon sok irányzata van a feminizmusnak, ha te is olvastál volna róla, nem állítanál ilyen általánosságokat.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 11:27:01

@B79: na ja, amikor csak nem akar minden magától megoldódni, hogy nyugodtan elnetezgessünk :D

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 11:28:10

@Zabaalint: igen, ez fordítva is működik.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 11:30:03

@Zabaalint: olvastam én is. nem fogom a fél életem rááldozni, hogy vitatkozzak valakivel, aki a legalapvetőbb dolgoknak sem olvasott utána - nem csak idő híján, de azért sem, mert engem sem valami fórumon győzött meg egy karizmatikus guru, hanem olvastam, sokat és sokfélét. ha nem tetszik, amit írtam, hát nem tetszik, azért még nem kell kétségbe vonnod, hogy tényleg elvégeztem-e a házit.
ha azt mondom, hogy a metál alapvetően nem a keresztények kiirtását hirdeti, azzal is lehet vitatkozni, és alapvetően arról sem nyitok vitát. na.

B79 2013.04.10. 11:37:21

@manókomment: Vajon a másik ember felett való gyors, határozott ítélethozatal is izmus, vagy csak valami emberi gyarlóságból eredő dolog?
Abban viszont, hogy segítsen rendszerezni kis világunkat, és újra és újra igazolnunk önmagunkat, viszont bevállt módon segít az biztos.

sronti 2013.04.10. 11:39:44

@rajcsányi.gellért (ergé):
Megnéztem, igazad van, tényleg van egy cikk a családon belüli erőszakról (jó gyenge, ilyen megállapításokkal, mint: "A magyar társadalom nem mentes az asszonyverés jelenségétől", de ez is valami), meg itt van még ez a nők és médiás is, ami már magasabb színvonal. Aztán van még vagy harminc poszt arról, hogy a feminizmus, hogy bomlasztja szét a hagyományos családi értékeket.
Ezek nagyon kemény arányok. Nem azt akarom mondani, hogy "arról miért nem írtok, hogy", de ha egyszer azt látom, hogy Magyarországon marginálisan van jelen a feminista kultúra (szerintem sajnos), miközben az alkoholista apa szétveri a családot, és a környezete nem tesz semmit, a köztévében időnként ilyeneket mondanak, különösebb botrány nélkül:
indavideo.hu/video/Verni_csak_pontosan_szepen
Magyarország pedig az egyik legjelentősebb prostituált exportőr Európában, és még így is nagy számban "dolgoznak" lányok itt is és az egész ellen nagyrészt mégis csak feminista szervezetek azok, akik legalább valamit próbálnak tenni, akkor jelentős aránytévesztésnek tartom a feminizmuson lovagolást.

Zabaalint (törölt) 2013.04.10. 11:40:38

@manókomment:
Biztosan állíthatom, hogy semmit sem olvastál a témáról, vagy hazudsz, amikor ilyeneket állítasz általánosságban:
"egyébként a feminizmus a nemek valódi egyenlőségét tűzi ki célul, nem pedig a nők uralmát. "

Mert van olyan feminizmus is, amelyikre ez az állítás nem igaz. Te meg nem írtál olyat, hogy alapvetően, tehát ez a csúsztatás nem jött össze.

Ráadásul a hasonlat is rossz, mert a metal az a stílustól metal, nem a mondanivalótól, a feminizmus pedig attól feminizmus, hogy a női egyenjogúságért küzd, tehát a mondanivalótól feminizmus. Vagyis ha utóbbi átesik a ló túloldalára, az nem összevethető a metal politikai mondanivalójával, mert mivel az a stílustól metal, ezért emellett a mondanivalója akármi lehet, pl. vallási vonalon keresztény és keresztény gyűlölő is.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 11:42:33

@B79: pl így: "feministák mélyen titkolják, hogy saját (nem feminista) nőtársaikat igen is lenézik, és felvilágosulatlannak tartják őket, azért mert" ::: igen, erre is biztos van izmus, ki lehet keresni a lexikonból. hogy segít, na az hasznos, a kérdés csak, hogy mégis mit segít?

Zabaalint (törölt) 2013.04.10. 11:42:45

@manókomment:
Egyébként amennyiben Obamára nyugodtan lehet mondani, hogy jóképű, ő viszont nem mondhatja egy másik közszereplőre, hogy szép, amennyiben az hölgy, akkor nem beszélhetünk egyenjogúságról.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 11:44:24

@manókomment: nekem az a kérdésem, hogy szerinted ezeket a nemi működésekkel összefüggő dolgokat ki lehet-e irtani és ki kell-e irtani.

B79 2013.04.10. 11:44:58

@manókomment: Mit gondolsz ebből a szempontból a nem feminista nőkről?

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 11:46:09

@Zabaalint: nézd, ha cincálni akarsz, cincálsz. ha te csak azzal akarsz foglalkozni, hogy mit tudsz cincálni, az a te problémád. szerintem kötekedni nagyon könnyű, viszont nagyon ritkán járul hozzá valamiféle konstruktív párbeszédnek. nyomát sem látom itt a konstruktív szándéknak, vagy hogy mondtál volna bármit azon kívül, hogy mivel szeretnél egrecírozni. beszélj értelmesen, vagy beszélj mással.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 11:48:07

@Zabaalint: mint írtam korábban, BO a legelső hatalomgyakorló, tehát nemhogy nem egyenlő, hanem egy hierarchikus szerkezet legmagasabb mintaadó vezetője, és amúgy az egész sztoriban ez a leglényegesebb elem szerintem.

Zabaalint (törölt) 2013.04.10. 11:48:47

@manókomment:
Értelmesen csak azzal tudok beszélni, aki nem néz automatikusan hülyének, lásd:
"nem fogom a fél életem rááldozni, hogy vitatkozzak valakivel, aki a legalapvetőbb dolgoknak sem olvasott utána "

B79 2013.04.10. 11:49:25

@manókomment: Szerintem nem volt kötekedés. (Bocs, hogy beleszólok...) Teljesen normális kérdés volt.

B79 2013.04.10. 11:50:33

@Zabaalint: Engem is hülyének nézett. De oda se neki. Ez egy ilyen beszélgetés.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 11:50:54

@Rajzfilmszemű: kiirtani? nem hiszem, hogy bármit ki lehetne irtani (lásd történelem :)), viszont azt sem gondolom, hogy a nemi működés egy meghatározott és elkülöníthető halmaz lenne - ez itt is kiderülhetne: egy elnök és egy főügyész(-nő) hierarchikus viszonya nem függ össze a nemi működésükkel, az egy hatalmi viszony - a nemi viszonyok pedig maguk is általában hatalmi viszonyok... szóval a kérdésed még bonyolultabb, mint a válaszom ;)

Muad\\\'Dib 2013.04.10. 11:51:04

@Zabaalint: @B79:
Feleslegesen erőlködtök vele. Teljesen hülye...

Vázolom a helyzetet:
1) Aki szerint ez hülyeség, az hímsoviniszta - by manómammog
2) De hát néhány pulitzer-díjas újságíró szerint is az, akik többet tettek már az egyenjogúságért, mint amennyit te valaha olvasni fogsz róla -by me
3) Rohatt'troll'vagy -by manómammog

Job done...

Sadist 2013.04.10. 11:52:05

@Rajzfilmszemű: "Egyszerűen nem tudsz rávenni egy csapat férfit, hogy ne nézze meg a csinos nőket. Ilyen a természetük. Ezen persze felül lehet emelkedni, nyilván nekik nem sikerült, de ez az ő szegénységi bizonyítványuk, különösen, ha abban az esetben ezzel a saját munkájukat is hátráltatták."

Ez miért is szegénységi bizonyítvány, hogy valaki a természetének megfelelően viselkedik? Mivel alacsonyabbrendű az a férfi, aki megnéz egy nőt, netán még azon is elgondokodik, hogyan vágná gerincre?

Zabaalint (törölt) 2013.04.10. 11:52:21

@manókomment:
Igen, de itt férfi-nő kontextusról van szó, tehát ha azt várod el, hogy a felelős pozícióban lévő nőkre úgy tekintsenek, mint felelős pozícióban lévő személy és ne tereljék szexuális síkra a dolgot, akkor a politikusok esetében sem szabadna úgy ránézni, hogy jóképű, sármos férfi, márpedig ettől jó messze vagyunk, hogy ne tekintsenek rájuk úgy, vagy szerinted egy kimondottan ronda embernek, legyen az férfi vagy nő, mennyire lenne esélye választást nyerni?

B79 2013.04.10. 11:52:31

@manókomment: Nem azért lehet ez, mert ez a gondolkodásmód nem életszerű, hanem csak egy filozófikus inkább?

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 11:53:55

@Zabaalint: Z' én azt nem rád értettem konkrétan, hanem a harmadiknak, aki nyilván nem nagyon tud sokat a feminizmusról vagy a gender-problematikáról. bocsánat, ha félreérthető voltam, igyekszem jól fogalmazni. szóval ez B79-re utalt, és nem azt akartam mondani, hogy bármi probléma lenne vele szellemileg, csak hogy nem ismeri valószínűleg az általa feltételezett problémák hátterét, és ezért úgy érzem, nem tudok vele erről értelmesen beszélni.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 11:58:00

@Sadist: ÖÖÖÖ... valami nagyon félrement. Egy korábbi kommentben említett szituációról írtam, ahol a férfi kollégák közölték a munkatársukkal, hogy nem figyeltek a prezentációjára, az említett dolgok miatt. Ebben az esetben igenis úgy gondolom, hogy a faszom állására hivatkozni egy munkamegbeszélésen való nem figyelés kapcsán igencsak aggályos :) Egyéb esetben más kérdés.

liftman (törölt) 2013.04.10. 11:58:35

nem értem.
@is

- jó reggelt. ó, fodrásznál voltál. jól áll.
- köszönöm.
és a nap megy tovább.

vs.

- szia. jól néz ki a telefonod, új?
- aha.
és a nap megy tovább.

vajon az utóbbi utalás azt implikálja, hogy el akarom lopni a telefonját?

ha mind a 2 fél tudja a kommunikáció szintjét, miért kell valami olyasmi mezőre áttolni, amit egyik se értett bele?

most majd jön, hogy ez nem szexuális utalás, és pont ez a lényeg. hogy aki az először asszociál szexuális célra, az miért mindenképp a férfi?

határok és célok összemosva.

B79 2013.04.10. 11:59:32

@manókomment: Valóban nincs közöm a feminizmushoz, viszont a kis agresszív csoportokhoz annál inkább...

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 11:59:45

@B79: ebből a szempontból - mármint a szexista nők lenézése - azt mondom szubjektíve, az, hogy ki hogyan éli meg a saját családi-munkahelyi-tágabb társadalmi valóságát, nem egy ideológia kérdése, hanem személyes és bonyolult. másfelől ahogy Zabaalint is mondja (nagyon helyesen), sok féle feminista egyén és szerveződés van, sokféle állásponttal. nem beszélhetek mások helyett, mint saját magam.
nekem az a tapasztalatom, hogy a feminizmus nem tesz egy rosszlelkű embert rosszabbá, és nem oldja meg a személyes, psichológiai (stb) problémáinkat, ahogy semmilyen ideológia sem oldja meg az életünk. én olyanokkal igyekszem kommunikálni, barátkozni, akikkel én úgy érzem, hogy érdemes.
szóval a patriarchátust több nő támogatja (a környezetemben legalábbis), mint ahányan az egyenlőségért küzdenek, és ez része a problémának kétségtelenül - és ugyanez igaz a férfiakra. hogy ki néz le kit, az szerintem egyéni és lelkiismereti kérdés. én igyekszem nem lenézni másokat. azt viszont utálom, ha a kommunikáció agresszív villongásba csap. örülök, ha itt nem ezt kell csinálni, mer' az unalmas és fárasztó volna...

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 12:03:44

@B79: kis agresszív csop - ezt kifejtenéd bővebben?

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 12:03:58

@manókomment: "szóval a patriarchátust több nő támogatja (a környezetemben legalábbis), mint ahányan az egyenlőségért küzdenek" Ez kicsit olyan, mintha azt mondtad volna, a hülye nők nem látják be, hogy a feminizmus jó :D

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 12:07:18

@Rajzfilmszemű: nem állt szándékomban, hogy olyan legyen - vannak nem feminista ismerőseim és barátaim (és rokonaim stb) szóval attól még, hogy valakit nem nézek hülyének vagy nem utálok, még lehet aktyv része a problémának, vagy passzív akadályozója egy megoldási folyamatnak.

capacete 2013.04.10. 12:10:02

@Paranoid Android2: Londonban életem legrosszabb randevúja egy ausztrál lánnyal volt. Valahogy a férfi és női gondolkodás közötti különbségre terelődött a szó. Én azt mondtam, hogy van különbség, és ennek biológiai háttere van - ahogy azt jópár kutatás is bebizonyította -, szerinte viszont nem volt, illetve csak a szocializáció okozta. Természetesen jóvátehetetlen bűnömet már semmivel nem tudtam ellensúlyozni... :)

B79 2013.04.10. 12:11:15

@manókomment: Nos igen az egyenlőség amely soha el nem érhető, viszont ildomos törekedni rá. Ha pedig ez után feltesszük a kérdést, hogy miért, akkor már hirtelen ugorhatunk is materiálisról szellemi síkra.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 12:11:26

@manókomment: Megint megkérdezem, mert kíváncsi vagyok: szóval szerinted alapjaiban ki kellene ill. lehetne irtani a szexizmust ill. azt. hogy a férfiak nőként tekintenek a nőkre pl. egy melóhelyen?

Geri11 2013.04.10. 12:12:21

@manókomment

Reagálnék a pozitív szexizmus problémájára. Ha az ember ma körülnéz a közösségi oldalakon, akkor mit tapasztal? A nők, saját elhatározásukból, különböző ruhákban töltenek fel képeket magukról és szinte elvárják, hogy ezért bókokat, elismerést kapjanak.

Egy több milliárdos iparág épül kizárólag a szépségápolásra.

Szóval kérdem én, ezek szerint bizonyára soviniszta, hogy mi a probléma a nők előreengedésével, a bókolással? Soha nem találkoztam még olyan nővel, akit ez sértett volna. Olyannal már annál inkább, aki ennek a hiányán háborodott fel.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 12:18:06

@Geri11: Tudod, a nők maguknak akarnak szépek lenni.

(btw. ez a legviccesebb hazugság, amit valaha hallottam)

Geri11 2013.04.10. 12:19:57

@Rajzfilmszemű: Ha ez így van, akkor miért érzik magukat sértettnek, ha esetleg nem veszi észre az ember az új frizurát/ruhát és nem dicséri meg?

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 12:22:04

na, most kénytelen vagyok záró választ írni sok mindenre: örülök, hogy sokatokat láthatóan érint és foglalkoztat ez a problematika. én ugyan nem maradok itt, de bíztatok mindenkit, hogy igyekezzen konstruktívan és nyitottan állni a nemek közti egyenlőtlenség, egyenlőség kérdéseihez, és ne azt keresse, hogy hol alázhat meg vagy kicsinyelhet le másokat. örültem, sziasztok.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 12:24:26

@Geri11: ld. zárójeles megjegyzés :)

B79 2013.04.10. 12:25:44

@manókomment: "Magasztos eszmék" eltökélt követőinek zászlói alatt már nemegyszer süllyedhetett volna el ez a világ. Egyes csoportok végsőkig hittek és hisznek az éppen aktuális eszme mindenhatóságában, egészen addig amíg saját gyarlóságaik, és az eszmék tökéletlen mivoltának ördögi köre magával rántja őket is, ellenfeleiket is, és a híveiket is...

Geri11 2013.04.10. 12:26:54

Egy másik meglátásom, hogy ezek szerint a biológiai determinizmus problematikája fel sem merül a feministákban. Márpedig az ember is csak állat, az ösztöneit, a párosodás kényszerét nem tudja felülírni. Ez pedig bizony azzal jár, hogy a potenciális partnert az ember meg fogja vizsgálni. Na most így hogyan lehetséges, hogy bármilyen környezetben ne tekintsen nőként egy férfi egy nőre?

Geri11 2013.04.10. 12:34:05

@B79: Madách Imre szegény nem látott idáig a jövőbe, ezt a szináriót nem vázolhatta fel.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 12:35:02

@Geri11: ugyanez volt az én kérdésem is, de ez megválaszolatlanul marad már.

Sadist 2013.04.10. 12:45:02

@Geri11: Az iróniát az I betűnél keresd!

Geri11 2013.04.10. 12:45:51

@Rajzfilmszemű: Nagy kár, pedig érdekelt volna a véleménye. Az persze fel sem merül bennem, hogy azért lépett le, mert nem tudott olyan érvet felmutatni, amely a miénk ellen megállta volna a helyét.

B79 2013.04.10. 12:49:34

Ja és félelmetes lenne egy olyan világban élni, ahol nem szabad egy nőnek azt mondani, hogy szép, és tilos egy nőnek saját magát szépnek éreznie, mert csak a tudása, a munkaértéke miatt lehet értékelni.

B79 2013.04.10. 12:50:34

@manókomment: Így fogunk cselekedni! Amíg újra vissza nem térsz!

Geri11 2013.04.10. 12:51:37

@Sadist: Köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmem. Bölcs vagy és kedves. Remélem, jól alkalmaztam.

Geri11 2013.04.10. 12:58:19

@B79: Ebben a világban továbbá elvárható lenne, hogy a férfiakat sem a sármosság, valamint az izomzat mennyisége alapján válasszák meg a nők. Tehát egy kövér, büdös, kopaszodó, alacsony, ronda útburkoló bizonyára ideális partner lenne számukra, tekintve, hogy sztahanovista elszántsággal végzi a tennivalóit.

innovation 2013.04.10. 13:06:43

@manókomment: Ha mondjuk én, mint Magyarország miniszterelnöki találkoznék Angela Merkellel, simán megdicsérném akár a ruháját, vagy valami helyzetoldót elkottyintanék. És nincs ebben semmi rossz.
Nyílván nem azt fogom mondani neki, hogy de meg... (De, ha ennek a példának több értelme van, akkor akár Carla Bruni, Rania Al-Abdullah, stb.)

S ha ő(k) mondanának egy olyat, hogy ó, miniszterelnök úr, mennyit fogyott a választások óta, azt is egy köszönömmel és egy mosollyal elintézem. MERT EMBEREK VAGYUNK!

Mindannyian tetszeni akarunk egymásnak. S amíg ez nem megy át zaklatásban és amíg nem partnerként kezelem a másikat - legyen az nő vagy férfi -, remekül működik. De mind a nőknek, mind a férfiaknak felelősen kell gondolkodniuk.

A szexizmus és a feminizmus meg túl van lihegve. Férfiként szívesen segítek a páromnak, s tőle is elvárom, hogy ne csak abban merüljön ki az élete, hogy főz és hulla fáradt. Legyen csinos, főzzön, neveljen gyereket, dolgozzék, stb. Ezért én szintén figyelek magamra, főzök, gyereket nevelek, és igyekszem nem mindig a TV előtt ülni, hanem vele is törődni. Ez így OK?

B79 2013.04.10. 13:10:54

@Geri11: Lehet Miamanóblog lesz az új Danton. Robespierre nem gondoltam, mert az egy másik ismerősöm. Egyébként, meg minden férfi egy szemét. Na szevasztok!

B79 2013.04.10. 13:16:33

És, ha még egyszer leírja valaki, hogy gender, akkor bekérem a mindenkitől az eboltási igazolványát!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.10. 13:34:32

mondjuk a király tamás menyasszonyánál tényleg csinibb a ribanc

Paranoid Android2 2013.04.10. 13:40:37

@capacete: Én is hasonló szomorú tapasztalatok után tértem át a konzi csajokra.:)))))))) Ott is vannak liberális szegmensek, de sokkal jobb helyeken.:)))))

pézsmapatkány 2013.04.10. 14:19:23

Lehet az adott helyzetet túl érzekenyen reagáltak le, emellett érthetö - ha nem is feltétlen tanácsos az ennyire túlzott polkorrektseg - annak fényeben, hogy ez egy létező problemára és az egyenlőségért még mindig tartó küzdelemre mutat rá (nők egyenjogusaga pl munka helyen blabla).

Az hogy nő valaki, nem jelenti azt hogy a feminizmus tévedhetetlen bíralója, vannak olyan nők, akik sovinisztábbak egyes ferfiaknal (pl akik azt hirdetik hogy igenis munka, gyerek, házimunka mellett ha nem vagy egy démon az ágyban akkor magadra vess, ha elhagy a férjed, sarkítva)

illetve meg csak annyit fűznék hozza, ezt valahol interneten olvastam, de én találonak tartom:
(nyilván nem gondolom, hogy minden férfi homofob lenne, a mondat szerintem csak jól kiemeli, mi az, amit a férfiak a nőkkel szemben megengedettnek/kedvesnek éreznek viszont magukkal szemben megalázónak tartanának)

A homofób férfiak azért nem kedvelik a meleg férfiak társaságát /tartanak tőluk, mert attól félnek, a melegek ugyanúgy fogják őket kezelni, ahogyan ők a nőket.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 14:28:30

Szerintem ezzel az egész üggyel az a legnagyobb baj, hogy az ilyen komolytalan vélekedések (minthogy a férfiaknak nem szabadna pl. a munkahelyen nőként tekinteni a nőkre) aláássák az olyan abszolút elvárható dolgok esélyét is, mint pl. hogy egy nő ugyanolyan minőségű munkáért/ugyanazért a pozícióért ugyanannyi járandóságot kapjon, hogy megszűnjön az üvegplafon, satöbbi. Szerintem ez utóbbiakat és az ilyen jellegű hagymázas és irreális elképzeléseket nem kellene egybemosni. Máskülönben én nem vagyok feminista inkább :)

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 15:10:52

na, visszatértem.
elmondom, mire jutottam, aztán ha erről akartok, beszélgessünk (ahogy időnk engedi, nem lehetek itt nonstop) és előre megkérek mindenkit, hogy ha szerintem valami nem stimmel abból, amit írtam, akkor lesztek szívesek minimum jobbat mondani, fikázásra nem reagálok.
szóval onnan indultunk neki ennek az egésznek, hogy ha nem mondhatjuk nőknek, hogy szépek, akkor szomorú világ lesz, és erről (is) a feministák tehetnek.
szerintem az Obama kontra Kamala Harris kontra feminizmus eset nem erről szól, mivel egy igen nagy figyelemmel követett, és még nagyobb hatalmú államfő (B.O.) tette a megjegyzést, sajtó előtt, informálisan. egy komoly szakmai tényezőnek számító nőismerősére mondta ezt (főügyésznő), és jószándékkal, egy fundraiseren, gazdag és hatalmas embereknek - és a sajtónak.
emiatt úgy látom, más a helyzet, mintha egy vele egy súlycsoportban lévő emberre (ha létezik ilyen egyáltalán) tett volna ilyen megjegyzést, vagy ha szemtől szembe, vagy ha nem nyilvánosan, vagy ha nem az ő hatalmának a kontextusában (elnökként gyűjti a pénzt). más ez, mintha pl Karolos Papoulias azt mondja Angela Merkelnek egy fogadáson, hogy milyen jó színben van, szép a ruhája. Vagy mintha B.O. azt mondja szűkebb baráti körben egy szivar mellett (nem tudom, szivarozik-e, mindegy), hogy jó csaj az a Kamala, még fősulin egyszer majdnem meg is volt.
Miért fontos ez? Mert a nők szégyenérzetét elsősorban a külsejükkel kapcsolatos megjegyzésekkel lehet előidézni; szemben a férfiakkal, akiket inkább a teljesítményükön keresztül lehet megalázni - vagyis a megjegyzés szimbolikusan egy nagyon érzékeny pontba talál bele: a nők szakmai teljesítménye és külseje között előír egy preferenciát. Tekintély alapon, mivel ő elnök, és sok más tekintélyfigurával viccelődik rajta, hogy egy nő külseje akkor is fontos tényező a megítélésében, amikor történetesen főügyész (jóindulatú, persze, ezt 1 másodpercre sem vontam kétségbe).
Képzeljük el, hogy a femináci világuralmista párt végrehajt egy világméretű puccsot, és agymosásnak veti alá a lakosságot stb, majd a főfeminista odaáll a többi feminista elé, egy fund raiser keretében, és megjegyzést tesz egyik (férfi) tisztviselőjére, mondjuk egy bíborosra, akivel jóban van, és azt találja mondani, hogy szerinte ez a bíboros bírná a legjobban kielégíteni, mert olyan jó a potenciája, de tényleg.
Akkor az elnyomott férfiak tiltakoznak, hogy nadeFőmatriárcha kérem, ne beszéljen így rólunk, mintha biodíszlet lennénk, egy bíboros mégiscsak spirituális vezető...
Egyelőre erről ennyit mondanék.
A ki kéne-e irtani az emberi szexualitás kérdésre pedig azt mondom, hogy nem értem a kérdést, a feminista nők és férfiak is szexuális lények, vannak nemi szerveik és hormonjaik is vannak, szoktak szexelni, élvezettel és lehetőségeikhez mérten - semmi sem változik a szexualitásban egy ideológiától, így értelmetlennek látom a kérdést, vagy talán nem értem jól. az egyenlőség, a kölcsönösség nem irt ki semmit, legfeljebb a megszégyenítést, az elnyomást, a hatalmi aktusokat, az pedig nem szexualitás.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 15:25:44

@manókomment: Bár sok mindenben igazad lehet, én mégsem így gondolkodom. Szerintem a legtöbb férfi, ha ilyen megjegyzést tennének rá, akkor örülne neki, ezt mindennemű lenézés nélkül mondom, egyszerűen azért, mert nincsen bennük az ezzel kapcsolatos frusztráció. A nőkben meg, legalábbis egyes nőkben, van. A problémát ebben főleg ott látom, hogy valakik követelik, hogy BO kérjen bocsánatot. Kitől? Kit sértett meg? Akire a megjegyzést tette? Őt nem, látnivalólag. Akkor kit sért ez? Más nőket, akik ebből arra asszociálnak, hogy BO-t jobban érdekli a nők külseje, mint a szaktudása? Miből gondoljuk ezt, amikor a kontextus egyáltalán nem ad okot arra, hogy ezt higgyük. Talán az a probléma, hogy BO kijelentése mintegy elfogadása ill. reklámozása a pozitív szexizmusnak?
Szerintem amúgy teljesen elbeszélünk egymás mellett, ld. az utolsó bekezdésedet. Ha egyenlőség és kölcsönösség van, az nem jelenti azt, hogy nem lehet - akár egy elnöknek - ilyen megjegyzést tenni. Ami nekem lejön abból, amit korábban írtál, az egy olyan irreális elképzelés, hogy a férfi/nő pl. egy munkahelyen NE tekintsen a másikra férfiként/nőként. Erre szerintem képtelenek vagyunk, maximum mímelni tudjuk, illetve a prioritásokon változtatni. De már korábban leírtam, mit gondolok a munkahelyi dologgal kapcsolatban, most nem keresném vissza.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 15:27:05

Ja, és én nem látom, hogy BO kijelentése hol írta elő a preferenciát a külső javára.

capacete 2013.04.10. 15:34:31

@manókomment: Nekem úgy tűnt, hogy a többség azt nem érti, hogy egy bók miért számít a te szavaiddal megszégyenítésnek, elnyomásnak, hatalmi aktusnak...

Azt írod: "a nők szégyenérzetét elsősorban a külsejükkel kapcsolatos megjegyzésekkel lehet előidézni; szemben a férfiakkal, akiket inkább a teljesítményükön keresztül lehet megalázni - vagyis a megjegyzés szimbolikusan egy nagyon érzékeny pontba talál bele: a nők szakmai teljesítménye és külseje között előír egy preferenciát."

Ez minden bizonnyal így van, de a kontextust - ahogy te is hangsúlyozod - figyelembe kell venni. Bármelyik nőre azt mondani, hogy csinos, MIUTÁN megdicsérték a szakmai teljesítményét, aligha jelenti azt, hogy az illető elsősorban a külsejét tartja fontosnak, azt pedig pláne nem, hogy ezen keresztül próbálja megalázni azokat a nőket, akik nem ennyire dekoratívak.
A bíborosos példád pedig finoman szólva nem volt analóg - majd ha Obama arról beszél, hogy milyen jól ki tudná elégíteni a főügyésznő, akkor tessék felháborodni!

capacete 2013.04.10. 15:36:05

@Rajzfilmszemű: Valóban, én is örültem, amikor a hatvanas főnöknőm ehhez hasonló megjegyzést tett rám. Ez az egész tényleg sok nő frusztrációjából fakadhat...

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 15:43:24

oké ezekre még, aztán el...
szóval: ha a vezetők vezetője a többbi vezetőnek egy sztereotípiát mutat fel ("a nő szép, ez a jó") az sértő mindazon nőkre nézve (számosak), akiket férfiak vezetnek, és ilyen sztereotípiák szerint értékelnek. a kontextus szakmai és politikai, a megjegyzés a megjegyzéstevők etalonjától származik, és igazol minden olyan vezető hatalmi pozíciójú férfit, aki pozitív vagy negatív (!!) módon szexista megközelítéssel értékeli az alárendeltjeit.
az analógiák sosem tökéletesek. indoklást adtam a szégyenérzet, a nyilvános megszégyenítés társadalmi nemek szerinti variáltsága miatt nem mondható, hogy a femináci szépnek mondja a bíborost. mondjuk akkor mondja azt, hogy "tud a legjobban teljesíteni", nem kell persze otrombaságot mondani.
a jóindulatú szexizmus vezetői stratégiájának sztereotíp megerősítése a rosszindulatú szexuális sztereotípiákat is megerősíti, a nagy nyilvánosság és a hatalmi kontextus miatt pedig ez az eset nem a két ember egyenlő és kölcsönös kapcsolatáról szól, hanem szimbolikus és általáno figyelem kíséri, ezért volt jó, hogy az elnök bocsánatot kért, szerintem.
most mennem kell, jó és konstruktív vitázást mindenkinek! sziasztok.

capacete 2013.04.10. 15:57:38

@manókomment:

"ha a vezetők vezetője a többbi vezetőnek egy sztereotípiát mutat fel ("a nő szép, ez a jó") az sértő mindazon nőkre nézve (számosak), akiket férfiak vezetnek, és ilyen sztereotípiák szerint értékelnek."

Próbáld már meg felfogni, hogy nem ilyen sztereotípiák szerint értékelik, mert a szakmai jártasságát hangsúlyozta a "vezetők vezetője"! Ez egy ún. bók, amit nemtől függetlenül szoktak adni, azért hogy a másik örüljön.

"igazol minden olyan vezető hatalmi pozíciójú férfit, aki pozitív vagy negatív (!!) módon szexista megközelítéssel értékeli az alárendeltjeit."

Tehát ha én azt mondom a beosztottamnak, hogy jó a frizurája, az szexista, ha a főnöknőm dicséri a sérómat, az... Nem tudom, az biztos pozitív.
Van egy jó nagy logikai ugrás itt, ahol a dicséretből levezeted a szidalmazás lehetőségét. Szerintem ugyanígy a szülőknek is meg kellene tiltani, hogy megdicsérjék a gyerekeiket, hiszen ebből a te logikád szerint egyenesen következik, hogy mások majd verni fogják a sajátjaikat...

"az analógiák sosem tökéletesek. indoklást adtam a szégyenérzet, a nyilvános megszégyenítés társadalmi nemek szerinti variáltsága miatt nem mondható, hogy a femináci szépnek mondja a bíborost. mondjuk akkor mondja azt, hogy "tud a legjobban teljesíteni", nem kell persze otrombaságot mondani."

Valóban nem tökéletes az analógiád, és akkor még finom voltam, a probléma az inkább, hogy egyértelműen kitűnik belőle, hogy a gaz férfi egyetlen okból mondhat bókot a nőnek - a hüllőagya mélyén bizonyára már meg is erőszakolta! Being nice is obviously not an option. :(

odamondó 2013.04.10. 16:17:55

Remélem észak Korea kilövi az atomtölteteket. Sikeresen.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 16:27:24

@capacete: De ha húszas lett volna és csinos? ;) Nem tudom, nyilván amúgy munkahelyen nem utalunk a másikkal való szexre, csak minősített esetben :D

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 16:32:48

@manókomment: Még mindig nem értek egyet. Mindegy, nekem lehet bókolni, maradjunk annyiban, hogy szerintem jó seggem van és abban is fejem van, akárki meglássa. :D
Számos ember túl egyszerűen látja a világot, számosak, akik túl bonyolultan, mások meg ott látnak és olyan összefüggéseket, ahol és amilyenek nincsenek.

-JzK- 2013.04.10. 16:39:15

www.ferfihang.hu
Ceterum censeo: halál a feminizmusra!

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 16:41:11

@manókomment: Amúgy azt nem értem, hogy nem comme il faut ilyet mondani Obamának abban a szituban, amiben megtette, de mondjuk az lenne egy fogadáson/szivarozás közben/nem a sajtó előtt, akkor mégis mi a probléma ezzel a példamutatással, amikor a befogadó közönség (amennyiben rá tényleg ilyen rémesen nagy befolyással van Obamának egy sajtótájékoztatón elböffentett bókja) szintén nem ilyen szituációkban fog bókolni a hölgyeknek a bányában? :)

Zabaalint (törölt) 2013.04.10. 17:12:05

@manókomment:
Márpedig ha egy nő szép, az jó, ugyanúgy ha egy férfi jóképű, vonzó a nők számára, az is jó. Az általad említett preferencia pedig attól nem történik meg, hogy ilyet mondott Obama, ez akkor történne meg, ha tényleg olyan kontextusban jelenik meg, ahol ennek a prioritását a szakmai tudás fölé helyezi, de ez nem volt ez esetben.

Geri11 2013.04.10. 17:12:07

@manókomment: Az elméleted azért hibás, mert nem prioritásként emelte ki a prezident, hogy a nő csinos, hanem mint egy plusz pozitív attribútuma. Szakmailag értékelte, fényezte, ha úgy tetszik, azért, amit ügyészként tesz, majd, mint egy plusz hozzátette, hogy mellesleg ő a legszebb ügyésznő is. Mellesleg. Mint egy plusz pozitívum.

A másik pont, amiben nem értek egyet, az a "gaz sztereotípia igazolása azzal, hogy egy ilyen magas beosztású személy teszi". Ha Obama azt mondaná neked, hogy minden mexikói lop, aki házaknál takarít, hinnél neki? Vagy ő ezzel "engedélyt adna" a kisebb halaknak hasonló gondolatokat kifejezni? Egyáltalán nem. Ezzel nem egy sztereotípiát erősített meg. Csupán megdicsérte a hölgyet, mások előtt is. Mert szerinte szép és vállalja a véleményét. És azt pedig nem hiszem el, hogy azt, hogy valaki "esztétikus" nem tartod egy pozitív attribútumnak.

A példa pedig azért nem állja meg a helyét, mert a férfi agy, ha úgy tetszik, nem így működik. A bíboros (tekintsünk el a bigott vallásosságtól, legyen inkább egy miniszter) igenis bóknak venné ezt szerintem.

Geri11 2013.04.10. 17:19:49

@manókomment: Ezzel a gondolatmenettel megint az általánosítás a gond. Sztereotípia: a cigányok lopnak. Azonban egyes emberekre levezetve a sztereotípia értelmét veszti, hisz igenis van ellenpélda.

Sztereotípia: A nő egyetlen pozitív tulajdonsága a szépség. Bullshit, kérdezz meg bármilyen férfit vezető beosztásban nem így fogja gondolni. Miért mondom, hogy vezető beosztásban? Mert te azzal érveltél, hogy ha a hierarchia csúcsa mondja ezt, akkor a kisebb hal el fogja hinni. De egy multicég vezetője nem fogja kirúgni Klárikát, azért mert nem a zsánere, ha olyan jó munkaerő, hogy miatta termel a cég évente 25% profitot. Nem fogja máshogy kezelni, máshogy tekinteni sem a munkáltató, sem az ügyintéző, sem senki. Mivel az ember képes elvonatkoztatni attól, hogy ő nő. Viszont akkor is meg fogja nézni, hogy jól néz-e ki, mert így van felépítve. DE nem az alapján fog ítélni, nem azt a kvalitását fogja figyelembe venni.

B79 2013.04.10. 17:40:54

@Rajzfilmszemű: A jó kapcsolat miatt mondhatta, ami köztük van. Minden mást előre megírtak neki. Hibázott...

B79 2013.04.10. 17:56:26

@Geri11: Ez az egész manókomment féle gondolkodás számomra teljesen kifacsart és természetellenes. Viszont az Egyesült Államokban lehet, hogy megállja a helyét. Ja, és... olyan világban sem szeretnék élni, ahol minden mondva csinált indokkal beleköthetnek (beperelhetnek) az ember minden ártalmatlan lépésébe is azok, akik ebből bármi hasznot remélnek. Jog van. Az jó. Az támogat. Erkölcs, és józanság nincs.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 18:03:16

@manókomment: Közelítsük meg máshogy a problémát! Szerinted mi történik, ha eltűnik a közbeszédből bármiféle, nemiségre vonatkozó utalás?

B79 2013.04.10. 18:10:28

@Geri11: "A másik pont, amiben nem értek egyet, az a "gaz sztereotípia igazolása azzal, hogy egy ilyen magas beosztású személy teszi". Ha Obama azt mondaná neked, hogy minden mexikói lop, aki házaknál takarít, hinnél neki? Vagy ő ezzel "engedélyt adna" a kisebb halaknak hasonló gondolatokat kifejezni? Egyáltalán nem. Ezzel nem egy sztereotípiát erősített meg. Csupán megdicsérte a hölgyet, mások előtt is. Mert szerinte szép és vállalja a véleményét. És azt pedig nem hiszem el, hogy azt, hogy valaki "esztétikus" nem tartod egy pozitív attribútumnak."

Itt viszont egyet kell értsek manókommentel. Ugyanis, ha egy köztiszteletben álló személy tesz egy kijelentést, annak igen is komoly hatása van azokra akik bármilyen szempontból a hívei.
Az, hogy megdicsérte a hölgy szépségét beláthatatlan következményekkel fog járni. Olyan lavina indul, ami végén fél Amerika bókokat fog szórni, netalán még indokolatlan virágcsokor osztogatással ássák még mélyebbre azt a kétségbe ejtő nagy árkot férfi-és nő között.

Geri11 2013.04.10. 18:20:57

@B79: Részben egyetértek. Azonban manókomment azt állította, hogy ez a felsőbb vezetőkre fog főleg kihatni. Tehát Obama minisztereire, a Kongresszus tagjaira, a multik vezetőire stb.

Pedig ez az egész hogy felvirágoztatná a csokoládé és a virágipart! A színházak, fürdők és megtelnének.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 19:45:14

úgy érzem, fontosabb nektek itt engem pocskondiázásni, valami közösségformáló vonzattal, mint épületesen kibeszélni azoknak a felvetéseket, amiket idetoltam. megpróbáltam, nem működik,nem fogom erőltetni. gyerekek, nektek mindig mindenben igazatok lesz :)

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.10. 19:46:58

...kicsit felhúztam magam, és ez végül megártott a szövegezésnek is. sebaj, legalább hadd röhögjünk egy jót :o)

liftman (törölt) 2013.04.10. 19:56:07

@burakefendi:
igen erre gondoltam én magam is.

Rajzfilmszemű 2013.04.10. 20:23:46

@manókomment: Ne haragudj, de számos kérdést felvetettem, és kíváncsi lennék a véleményedre, de választ nem kaptam egyszer sem. Szóval lehet konstruktív vitáról beszélni, de nem veszel benne részt, ui. nem válaszolsz az érdemi kérdésekre/érvekre.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.10. 21:45:15

mivolna, ha ez a sok hibbant amcsi feminista elkezdene harcolni az iraki/szudáni/indiai nők jogaiért? hülyepitsák.

Lotte W. 2013.04.10. 22:36:05

Sziasztok. Elég szörnyűnek tartom ezt a sok szándékos félreértelmezést és álelméletieskedést, de mindegy, hadd osszak meg veletek egy való életből vett tapasztalatot.

Én egy csinos nő vagyok. Mint a főügyésznőasszony, mondhatnám és higgyétek el, nem direkt csinálom. Ha egy üzleti ebédre megyek, nem lehetek slampos, nem mehetek smink nélkül, mert "fáradtan", "leharcoltan" nem teszek jó benyomást és egyébként is azt tanultam, hogy a valamire való nő jó ízléssel öltözik. Szóval felöltözöm, isibizi nyakig begombolkozva, kisminkelek (egyszerűen) és megyek a találkozóra, állásinterjúra, tárgyalásra - és mi az első, amivel fogadnak (a szektorra jellemzően férfi) beszélgetőfeleim?! Ó, milyen csinos vagy! Te mindig olyan csinos vagy! stb. Én pedig kétségbeesés és hányinger között ingadozom, hiszen ennek _semmi_köze_ahhoz, _amiért_odamentem! És igenis hátborzongató, hogy egy üzletfél a külsőmre tesz megjegyzést, ez olyan, mintha a fenekemre csapna.

De persze, a profizmusnak az is része, hogy úgy teszek, mintha mi sem történt volna.

Szóval kedves antifeminista férfiak, azért próbáljátok meg helyén kezelni a dolgokat és megtisztelni a nőket azzal, hogy nem hozakodtok elő a nőiségükkel (=szex, igenis) bárhol, bármikor.

le Látó (törölt) 2013.04.10. 23:25:42

@B79: Valószínűleg az általad leírt dolog az egyik fő mozgatórugó. Szvsz. a másik pedig inkább hatalmi harcoknak tudható be (utóbbi esetben arra gondolok, hogy ha sikerül ,,fogást találni'' valakin, akkor hatalmi befolyása jelentősen csökken, vagy akár meg is szűnik).

Innen nézve nehezebb ítéletet mondani egy szinte ismeretlen világról, mindenesetre én sem szeretnék olyan helyen élni, ahol gond, ha előreengedek egy nőt, stb., akárcsak te.

le Látó (törölt) 2013.04.10. 23:58:10

@Rajzfilmszemű:

Errefelé teljesen normális dolog a nőiesség bizonyos szintű ,,észrevétele'', ha az nem tolakodó. Sőt, sokszor el is várják, hogy én (mint pasi) vegyem észre és tegyem szóvá az új frizuráját, ékszerét, ruháját, stb.

Majdnemhogy kötelező ez a tiszteletkör!
Annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, hogy ,,ebből a felhőből nem lesz eső'', akár korkülönbség, szimpátia, foglaltság vagy bármi egyéb okból .
Ha nem teszem szóvá, biztos kötsög bunkónak néz a nőnemű és nem állja meg szó nélkül -- ami negatívan kihathat a csoporton belüli elismertségemre is. (bizonyos határon belül persze).
Többségében nyilván ez (a csoporton belüli pozíció ösztönös megerősítése) és nem a nő alázása a cél. Más kérdés, hogy otromba módon is lehet viselkedni.

Véleményem szerint nem irt6ó ki és felesleges is lenne megszüntetni a nemek egymáshoz való viszonyát. Észre fogom venni a feszülő blúzodat, szoknyádat, mosolyodat, nyakad ívét, stb., stb., mert pasiból vagyok.
Gyakran ez nem válik a munka rovására, hanem épp ellenkezőleg. Pillanatnyi felüdülést, oldódást ad a munka monotonitásában, hogy aztán új lendülettel minden tovább menjen.

A lendületehez Nadányit idézném, némileg szabadon:
,,megáll a munka gépen s mezőn,
véle futnék lelkendezőn,
hordágyán felül a beteg,
mikor köztünk ellebeg.''

Ha az ,,észrevevés'' tolakodó beszólogatássá vagy kétértelmű (esetleg zaftosabb) ,,bókolássá'' válik, az már sértő.

Más:
ha szexista töltetű az, hogy megfordulok egy csinos nő után, akkor hogyan kellene értelmezni azt, amikor egy nő végigmér -- egy másik nőt? :D
A hard-femi logika folyományaként ugyanis a másik nő végigmérése (homo)szexuális zaklatás lenne.
Érdekes, mégis minden nő megnézi a másikat... és nem hinném, hogy azért mert leszbi.

Rajzfilmszemű 2013.04.11. 08:01:53

@Lotte W.: Én ezt értem, de azt nem értem, miben változik meg a világ, ha a szóbeli célzások a nőiségre eltűnnek. Szerintem semmiben.

Sadist 2013.04.11. 09:10:27

@Lotte W.: Operáltasd át magad...

Sadist 2013.04.11. 09:23:29

@le Látó: És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mi van akkor, amikor a nők végigmérik a férfiakat. Cipő, öltöny, nyakkendő, óra, autó. Ezeket MINDEN nő megnézi, az ő agyuk erre van drótozva. Sokkal inkább tárgyiasítják a férfiakat, mert nem is az egyéni tulajdonságokat, hanem az ilyen anyagi dolgokat nézik meg először, mégsem hőbörögnek a maszkulinista szervezetek, hogy megalázzák a férfiakat.

baby bee (törölt) 2013.04.12. 20:08:42

óó már régóta érzem, ezt a világot a b.szatlan ronda nők teszik tönkre. ők a nők és férfiak életének megkeserítői. ezerszer inkább dolgozom együtt dögös, csini nővel, aki fiatalabb, szebb és nagyobbak a dudái, mint egy ronda kövér boldogtalan magányossal. férfival meg evidens, h inkább. általában sokkal emberibbek.

B79 2013.04.15. 08:58:52

@Lotte W.: Nem a férfiakra kell haragudni, hanem a "a szektorra jellemzően férfiak"-ra. El tudom képzelni, milyen tipusú emberekről beszélsz. Nem kötelező közéjük menni, hacsak az ember nem akar (még több) pénzt, hatalmat, sikert. Ezért (cserébe) megaláztatást fog kapni tőlük, legyen férfi, vagy nő.
Ez a világ az átlag emberétől annyira különbözik, mint amennyire extrém Obama és a főügyésznő esete.
Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. A feministáktól pedig folyton azt hallom, hogy ezek a magas beosztású férfiak, hogyan bánnak a nőkkel. Férgek. Igen. De számomra elsősorban emberileg azok.

Dharmamestertanitvanya 2013.04.15. 15:14:25

@ Rajzfilmszemű

Különbözőek vagyunk.
Semmi baj azzal hogy valaki nő, semmi baj azzal hogy valaki férfi.
Az elvakultakkal van baj mindig.

Alfőmérnök 2013.04.20. 14:09:19

@eN: Látom a jósdán, hogy maga is gloirepatkánynak drukkol.
Maga is féreglistára került.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.20. 15:25:11

@Alfőmérnök:
már rendeztem a férget.
kérem, derítse ki nekem, ki ez a nyomoronc, és intézkedem a sorsáról :)

Alfőmérnök 2013.04.20. 15:42:22

@jose maria padilla: Egyelőre annyit sikerült megtudom róla, hogy ő is ott volt az egyik tirpákos sörözésen. Tahát valószínüleg ismeri gloiret, meg még néhány törzskommentelőt.

(a forrásom: Manyi Béci 2011.08.23. 09:06:06
@eN:
Most függetlenül attól, hogy a kutya se szólt magához, nemhogy
nevetgélne magával, még mindig meg tud lepni az a fajta surmóság, amit most itt előadott megint.
Tudja, én komolyan igyekeztem anno azon a tirpáksörözésen, hogy udvarias legyek magával, és ne látszódjon rajtam, mi a véleményem magáról, hiba volt.
Maga egy görcs pöcs. Még mindig.:)" )

De tovább kutatok, és jelentem, amint valamit megtudok a fickóról. :)

eN 2013.04.22. 19:06:43

@Alfőmérnök: szerintem a héten ne igyál többet, és ha kijózanodtál gondolkodj el azon, hogy megéri-e kockáztatni az egzisztenciádat egy trollkodás kedvéért.

Alfőmérnök 2013.04.22. 19:11:50

@eN: Faszkalap, inkább szóljál rá a gloire-ra, hogy ne patkánykodjon, ahelyett, hogy drukkolsz neki, engem meg kioktatsz.

pánpéter 2013.05.10. 10:29:59

désza egy barom...
ha neki nem tetszenek a szép nők, akkor jól megszívta.