Kommentszűrés
’13 már
12
11:11

A Kommunizmus Bűnei Munkacsoport és a terror – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXIII.

Írta: TuRuL_2k2

voros_terrorbrigad.png

A tegnapi alkotmánymódosítás elleni tiltakozássorozat láttán nem hallgathatott tovább a KDNP Kommunizmus Bűnei Munkacsoportja, mivel bujkáló, ámde nagyon veszélyes tendenciákra ismertek rá a kérdés – a kommunista bűnök – szakértőiként:

A KDNP Kommunizmus Bűnei Munkacsoportja az elmúlt napok sorozatos balliberális tüntetései kapcsán, melyeket a hatalmukat és befolyásukat vesztett balliberális és szocialista körök szerveznek, és amelyek mögött véleményünk szerint külföldi pénz és szervezők állnak, a következőkben foglal állást.

Kiállunk az alkotmányos rend és a jogállamiság mellett és támogatjuk az ezt elősegítő alkotmánymódosítást, amely összhangban áll az Alkotmánybíróság ajánlásaival.

Tiltakozunk mindenfajta anarchista támadás ellen, amely a törvényes rend felforgatására és a köznyugalom megzavarására irányul. A mai nap, a terrorizmus áldozatainak emléknapja hangsúlyozottan felhívja mindannyiunk figyelmét arra, hogy az anarchista zavargások könnyen terrorcselekményekbe torkolhatnak, veszélyeztetve demokratikus államrendünket.

Kérjük a diákságot, ne engedjék, hogy követeléseik melletti kiállásaikat baloldali pártok választási céljaikra kihasználják.

Kérjük a rendvédelmi szerveket, hogy a sorozatos rendzavarásokat higgadtan, de demokratikus jogrendünk teljes szigorával kezeljék.

Már önmagában is abszurd, hogy éppen a Kommunizmus Bűnei Munkacsoport érezte úgy, hogy szólnia kell a kormányellenes demonstrációk ügyében, miközben saját meghatározásuk szerint azért jöttek létre, mert „több fényt szeretne szellemi műhelyünk az újkori történelmünk sötétségébe vinni″. A kormánypártok negyedik alkotmánymódosítása elleni tiltakozás aligha újkori történelmünk sötétségéből fakad, egyszerűen a kormánnyal egyet nem értők élnek a jogukkal, gyülekeznek meg véleményt nyilvánítanak – és ez így is van rendjén. A székházfoglalós megmozdulás vagy a Parlamenthez vezető út elállása – nem túl súlyos – jogsértés ugyan, de aligha anarchista támadás

Egyébként is, mit tehet az ellenzék, ha a kormány magasról tesz bármilyen ellenvéleményre, és akár érdemi érvelés nélkül, csakazértis az alkotmányba emel olyan intézkedéseket, amiknek egészen biztosan nincs ott semmi keresnivalója? Ráadásul az sem volt az olyan régen, hogy a Fidesz meg a KDNP, ugyancsak jogot sértve tiltakozott az akkori kormányzati politika ellen, amikor elbontotta a Kossuth téri kordont. Nagyon helyesen. Aggódott-e akkor a KDNP a köznyugalom megzavarása miatt? Vizionált-e terrorcselekményeket?

Az egész közlemény hangvétele egyébként is olyan, mintha nem egy kereszténydemokrata párt Kommunizmus Bűnei Munkacsoportja adta volna ki 2013-ban, hanem egy szocialista munkáspárt Kommunizmus Bűnösei Munkacsoportja 30 vagy 40 évvel korábban (esetleg a Vadai Ágnes Operatív Törzs 2006 sajnálatos őszén): „Kérjük a rendvédelmi szerveket, hogy a sorozatos rendzavarásokat higgadtan, de demokratikus jogrendünk teljes szigorával kezeljék″„a törvényes rend felforgatására és a köznyugalom megzavarására irányul″„az anarchista zavargások könnyen terrorcselekményekbe torkolhatnak, veszélyeztetve demokratikus államrendünket″. Ezek a fordulatok jóval nagyobb töménységű kommunizmust tartalmaznak, mint egy 168 órás, megszakítás nélküli HaHa-fórum.

Címkék: kommunizmus ilyen ország pedig nincs KDNP

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr675129255

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Kommunizmus Bűnei Munkacsoport és a terror 2013.03.12. 13:00:02

A KDNP munkacsoportja által használt fordulatok jóval nagyobb töménységű kommunizmust tartalmaznak, mint egy 168 órás, megszakítás nélküli HaHa-fórum.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2013.03.13. 10:29:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: huszonötödször is csak mondod a hülyeséget. értjük, ez a létalapod, ha ezt kihúzzák alólad, akkor nincs több mondanivalód. de már huszonötször elmondták, hoyg ez nem igaz, és csak buta ökör módjára ismételgeted. még csak véletlenül sem kezdesz el gondolkodni, hogyha huszonötször már elmondták, hogy nincs igazad, akkor talán nincs igazad.

maxval, te egy segghülye paraszt vagy és ezen már semmi nem vátoztat. javaslom lecserélni a nickedet, mert az egészen félrevezető.

tomwar 2013.03.13. 10:29:45

@Mr Falafel: Hat b+, en nem vagyok zsido, kicsit se.

Egyszer talan ra kellene jonni: ezt mi kurjuk el, mi mindannyian! Te, en, ok, mi mind, akik itt elunk: magyarok, ciganyok, nemetek, gorogok, az osszes nemzetiseg, az osszes parttag, es partonkivuli, dolgozo es nyugdijas. Mi kurjuk el ezt a gyonyoru orszagot a hagymazas kenyszerkepzeteink es onzosegunk miatt.
Jobb helyeken Viktor a hatalom kozelebe se lehetne, es Gyurcsanynak nyilvanosan, a lemondasa napjan kellett volna elmondania az oszodi beszedet...de leginkabb az a baj, hogy a sajat szarat mindenki illatosabbnak kepzeli a masikenal.

Ezert tartunk itt, nem a karvalytoke meg imperialistak vagy kommunistak miatt. (valasszatok ki kedvetekre a legfobb ellensegeteket ...)

Kandeláber 2013.03.13. 10:30:30

@Kövér László akinek ömlik a fos a szájából.: Na, szíveskedj érvekkel alátámasztani, hogy 1948 és mondjuk 1989 között milyen társadalmi berendezkedés volt Magyarországon, és mondjuk a KGST-tagállamokban, ha nem szocializmus.
Kíváncsian várom a választ.

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.03.13. 10:36:51

@Kandeláber: Ne várd a a válaszom...tudod, én csak maltert kevertem...

dean23 2013.03.13. 10:37:36

Az ügynökvédő fidesz-kdnp osztja az észt a komcsi bűnökről! Muhhahhaa!!!

Netuddki. 2013.03.13. 10:41:01

@Kandeláber: Diktatúra. Egyéb hülye kérdés?

Void Bunkoid 2013.03.13. 10:48:37

Én nem akarok sem elvi sem másmilyen vitába bonyolódni, hogy helyes-e a "Munkacsoport" megnyilvánulása, vagy hogy zsidók-e a tüntető egyetemisták, vagy hogy komcsi-e a jelenlegi vezetés.

Én max annyit találok furcsának az egészben, hogy kissé hülyén veszi ki magát az állandóan harcosan pattogó KDNP az ilyen helyzetekből, tekintve azt, hogy ha nem koalíciózott volna a Fidesszel, akkor bizony még a Jobbik is megette volna reggelire, lehet a parlamenti küszöböt sem érte volna el.

No de így, hogy ott áll mögötte a kigyúrt Fidesz, az egész párt, meg a hatalmas súllyal vagdalkozása leginkább a Harry Potter-beli Draco Malfoyra emlékeztet, akinek hatalmas a pofája, amíg mögötte áll a két samesza, magában mindjárt csendesebb lenne, sőt inkább meg sem szólalna, csk csendben nyelné a kamupályázatokkal megpályázott lóvét.

Kandeláber 2013.03.13. 10:48:52

@kovi1970: Annak mondd, aki szerint nem volt szocializmus és diktatúra Magyarországon.@is: Így van. Mivel Kádárék rettegtek attól, hogy az életszínvonal és a fogyasztás csökkenése következtében megmozdulások lehetnek, rábólintottak arra, hogy Fekete elvtárs bevigye Magyarországot a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba, természetesen szovjet jóváhagyással.
Érdekes, hogy ennek ellenére a hitelek nagy részét magánbankoktól vették fel, amelyek egy centet sem engedtek el belőle '90-ben, míg például Lengyelország esetében ez nem így volt, ezért ők jelentős előnnyel indultak.

Larry Silverstein 2013.03.13. 11:06:13

@vantaan: "Külföldi elemzők: gyors összeomlás előtt áll Magyarország" 2013 március 13.

- Ez azért jó mert senki sem hisz már a külföldi elemzőknek. A bankadókor ugyanezt mondták. Minden szlogen elkopik, meg egyébként fogalma nincs senkinek kik a külföldi elemzők és milyen külföldi elemzők vannak az ellenkező véleményen.

sjános 2013.03.13. 11:10:51

@Fejesrob: Ezt az egyet fejtsd ki már nekem....mi a baj a külföldi pénzzel????
Mi a baj azzal ha valaki pénzt ad?
És azzal mi a baj ha valaki elfogadja?
Demagóg verzió következik..:)...akkor ne fizessünk a közértben...az állami trafikban...az Apeh-nál......sehol???
Egyébként mintha nagy Vezérünk és csak azért préselné magát a 3%os hiányba veszettül....hogy megkapja a külföldi zsozsót! FúúúúújgyarmatosítókarvalytőkésEUspénz!
(mert, hogy többet kapunk mint amennyit befizetünk)
Szóóóóval...mesélj!
Miért mindig a másik kertje érdekes??? Miért abban jó kutakodni? Miért az a nem erkölcsös??
Miért nem előbb a saját kertben néznek körül?
Miért mindig a másikra mutogatnak a politikusok?? Is.
Nem véletlenül volt ez az ország mindig is a leglelkesebb feljelentgetők országa!
A fehér a vörös és a narancs korszakokban is!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.13. 11:32:00

@tomwar: Tipikus visszataszító hungarofób libbant duma. Ha mindenki hibás, akkor senki sem hibás.

Kandeláber 2013.03.13. 11:32:34

@vantaan: Az bejön, hogy az USA kormánya beperelte az S&P-t, mert olyan szuper elemzéseket adtak a válság előtt:
És a Goldman Sachs?
Különben nem kell messzire menni, Petschning Mária Zita (a gatyaváltás előtt csak Mária) szuper közgazdász-elemző 23 éve mindig megjósolta, hogy az adott évben összeomlik a magyar gazdaság.

tomwar 2013.03.13. 11:47:22

@Mr Falafel: Megazanyadpicsajagyoker! (indoklasd lasd alabb)

Hungarofob, en!?!?

Nem b+, hanem pontosan tudom, hogy MINDANNYIAN hibasak vagyunk, hisz az elitnek csufolt emberek kozulunk szarmaznak, a vezetoinket nem importaljuk, hanem mi magunk neveljuk oket azza.
Az en bunom az, hogy a kezdeti rendszervalto izgalmak utan jo masfel evtizedre kivontam magam a politikabol, nem figyeltem elegge, es mindenfele jottment fergeket hagytam a nyakamra, a nyakunra ulni. Ezert hibaztathatsz, de masert nem! Ez az elmult evekben mar nem igy van.

Es regi magyar mondas: amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten.

campobaszo 2013.03.13. 12:01:56

"Sok az enyhe ítélet és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 12:03:04

@Rokker:

"Ha viszont a jelen Magyarországának kontextusába helyezzük a döntést, ahol gyakorlatilag semmi gát nem maradt a mindenkori 2/3-os hatalommal szemben, csak az alkotmánybíróság, ez az alaptörvény-módosítás utat nyit a parttalan önkénynek, és csak a Kedves Vezető belátására van bízva, hogy él-e vele, vagy visszaél." --- írod.

Gondold végig higgadtan, logikusan!

1) A demokrácia védelme címén antidemokratikusan korlátozható a demokrácia? Ha ezt tesszük, akkor nem ugyanazt tesszük-e, mint amit (állítólag) meg szeretnénk (vele) akadályozni? Nem ugyanoda jutunk-e ilyen lépésekkel, mint amit ezek meglépésével (épp) el szeretnénk kerülni?

2) A demokrácia nem ízlés- és érdekviták kérdése. Mennyivel volt demokratikusabb gyakorlat, amit az Alkotmánybíróság az elmúlt huszon évben folytatott, mint amit ezután folytatni tud/fog? Nem épp az a gyakorlat volt-e antidemokratikus, amely (tkp. önkényesen) korlátozta a népképviselet demokratikus jogalkotását? Ha egy olyan AB-i gyakorlat élt volna az elmúlt huszon évben, ha a "láthatatlan alkotmányra", az "alkotmány szellemére" hivatkozva olyan határozatok születtek volna az elmúlt huszon évben, amelyek a te ízlésednek, a te érdekeidnek nem megfelelőek, ugyanígy a demokrácia letéteményesét védelmezőjét látnád bennük?

3) Ami most az AB-vel történik, az a demokrácia logikájából szükségszerűen következik be: mi értelme volna egy demokratikus intézmény (mára) retrográddá váló működési módjához ragaszkodnia a demokráciának?

3+1) Szerintem könnyen belátható, hogy azok, akik az AB eddigi működési gyakorlatának megváltoztatásában a demokrácia elleni támadást látnak (vagy, legalábbis, ezt állítják), azok nem a demokráciát féltik, hanem az eddigi AB-gyakorlat révén, ahhoz a gyakorlathoz kötődően megszerzett, élvezett (ilyen-olyan) előnyeiket. A demokrácia, köszöni szépen, jól van! És, szerintem, egyáltalán nincs elragadtatva attól, hogy antidemoratikus módszerekkel akarják egyesek (állítólag) megvédeni önmagától:-)

sjános 2013.03.13. 12:04:26

@Kandeláber: Idézet?? Vagy csak úgy blöffölgetünk??
Egyébként, mást nem hallok hetek, hónapok, évek óta kormány oldalról....hogy még a görögöknél is rosszabb állapotban volt az ország...többször is a csőd határán táncoltunk....de ŐK...hősiesen a hajánál fogva rántottak minket vissza a szakadékból....vagy mi....vagy nem??
Döntsd már el akkor, hogy most akkor volt, van, lesz összeomlás vagy összeomlás közeli helyzet vagy sem...:)
Tessék jobban forgatni a NER kommunikációs utasítások kézikönyvét!

Kandeláber 2013.03.13. 12:15:32

@sjános: Parancsolj, itt van Zituka legújabb víziója."Tartjuk magunkat az államcsőd kockázatát kifejező CDS-felárak tekintetében Európában a harmadik helyen."Forrás: Népszava. www.nepszava.hu/articles/article.php?id=626762&referer_id=ezt_beszelik

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.13. 12:18:12

@Kandeláber: Fogalmam sincs, mi vagy. A dumád hungarofób libbant duma. A felelősség szétkenése libbantéknál menő.
Nem volt rendszerváltás. Volt valami, amit így hívunk, de ez súlyos tévedés. A jelenlegi elitek nem közülünk származnak, hanem amazok közül. Egyetlen olyan ember sincs ma sem politikai hatalmi pozícióban, akinek valamely családtagja, egyenesági rokona korábban ne lett volna tűzközelben már az átkosban is. Azt hiszed, szavazgatással bármi változik? Azt hiszed, bármit tehetsz? A lapokat leosztották 89-ben. Amíg az új típusú székekbe rendesen befészkelték magukat, addig volt némi mozgástér a nem közéjük tartozóknak is. Ez a tér úgy szűkült be, ahogy kezdték magukat komfortosan érezni úrnak is. Aztán minden úgy csináltak/csinálnak, mint amikor még elvtársak voltak. Akinek nem tetszik, az széljobbos, antiszemita, hungarista, stb. A hatalom pontosan azoké, akiké volt 1949 után. A felelősség is az övék, csak az övék, senki másé. A "mi" felelősségünk csupán annyi, hogy nem gyilkolásszuk őket halomra, hanem 4 évente szavazgatunk rájuk. Speciel én már nem, de majd' mindenki. Tudomásul kell venni, változás csak akkor lesz, ha senki, ismétlem: senki nem megy el szavazni. Akkor lesz ügyvivő kormány jogosítványok nélkül, tehetetlenül, valódi hatalom nélkül, és jól megbaszhatják az anyjukat. Vagy marad a fegyverek szava. Én utóbbira szavaznék.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.13. 12:19:18

@Kandeláber: Bazmeg, bocs, nem rád akartam előzményezni!

@tomwar: Véletlenül Kandeláberre előzményeztem helyetted.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.13. 12:22:29

@Mr Falafel: "hungarofób" - megint egy takonygerincű nácipalánta...

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.13. 12:23:50

@sjános: ha jót akarsz, akkor ignorálod. Szellemileg valahol a poszt témáját adó csürhe szintjén áll.

Lasombra 2013.03.13. 12:23:51

segítsetek már, ezt a kdnp nevű izét honnét kellene ismerni? miért érdekes, mit munkacsoportoznak? valahol a Munkáspárt körül lehet a támogatottságuk.
ha a csuti szauron nem szórna nekik morzsákat, már rég éhen haltak volna. (kivéve talán tömjénzsótit, aki azért lőne néhány énekesmadarat magának.)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.03.13. 12:24:18

Aki bolsi dumát tol, az bolsi. Ilyen dumákat utoljára a szemkilövetők pszichikai bűnsegédei engedtek meg maguknak.

sjános 2013.03.13. 12:27:03

@Kandeláber: "Tartjuk magunkat az államcsőd kockázatát kifejező CDS-felárak tekintetében Európában a harmadik helyen"
Na de hát ez tény!
Vitatkozol vele???
Vitatkozol a nemzetközi mérőszámmal??
Az a baj hogy Ő mondja???
Mi a baj??

Void Bunkoid 2013.03.13. 12:27:23

@Lasombra: szauron, lol :))))) ez kurvajó volt :)

bgp 2013.03.13. 12:29:38

@cutcopy: Cicuka, a különbség csak annyi, hogy a fidesz székházat nem gyújtotta fel senki. A köveket se tépte fel senki a az útburkolatból és senki se szarta tele a Kossuth teret.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.13. 12:30:02

nincsenek is annyian, hogy csoportosuljanak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.13. 12:32:56

@kovi1970:

Butaság. Ez egy kommunista szemléletű mondat. A magyar Wikipédia megbízhatatlan. Az angolban pl. ilyen nincs.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.13. 12:33:48

@is:

Senki sem tudott megcáfolni eddig, ez a helyzet. Pedig te is és más komcsik is igyekeztek cáfolni.

Sanyi az alvégről (törölt) 2013.03.13. 12:34:46

Mikor fogunk foglalkozni végre a dicső hazaáruló, fasiszta, népirtó, Horthy Miklós és rendszere, a tömeggyilkos Szálasi, a Hungarista mozgalom, a nyilasok
rémtetteivel és bűneivel?

regress 2013.03.13. 12:37:22

@Negyvenértelmiségi: aki meg olyat mint te az elmebeteg

Kandeláber 2013.03.13. 12:39:33

@sjános: Te, Zitu 1990 óta évente megjósolta az államcsődöt.
Most 2013-at írunk, és még mindig nem történt semmi.
Ez a nő olyan, mint az Esti Hírlap Bernáth László nevű filmkritikusa az átkosban.
Általa dicsért filmet soha nem volt érdemes megnézni, amit viszont a sárba tiport, az mind jó film volt.
Azt írta a Betty Blue-ről többek között: "Magára valamit is adó rendező nem fényképeztet sárga Mercedest naplementében...".
Neki a "Lopakodó hold" c. egyébként unalmas western, valamint egy nézhető olasz "nindzsafilm" egyaránt "reakciós giccs" volt, mert mindkettőben színes (indián illetve japán) volt a negatív hős.
Na, Zitával is így vagyok, soha egyetlen jóslata sem jött be.

Kandeláber 2013.03.13. 12:40:55

@Sanyi az alvégről: Nosza. Indíts blogot, és vitasd meg önmagaddal a dolgot. Talán közös nevezőre is juttok.

windex 2013.03.13. 12:42:37

@freehckr: ne keverd össze a félelmeidet és a valóságot. nem vicc, amit a posztban olvastál - és amit idéztél is - az van, volt, és helyes is, akárcsak a kordonbontás. nem mondom most, hogy "bezzeg akkor nem szirénáztál", mert ostobaság lenne - érthető, hogy ugyanolyan súlyú és ugyanolyan helyes dolgokat (állampolgárok véleményének kifejezését és sok más otthonmaradt képviseletét) nem tudsz egyazon értéken kezelni, mert nem ismered fel, hogy ezek azok. megbénítja a gondolkodásodat, hogy nem látsz tovább annál, hogy ezt most nem az elvbarátaid, hanem a politikát általában kritikával illetők tették, így úgy tudod csak értelmezni, hogy az ellenfelek provokációja volt mindez. pedig ideje felismerni, hogy ők, akiket ma megszólsz, téged is képviseltek, ha tetszik neked, ha nem, lévén a manipulatív erőszak és cinikus hatalomgyakorlás a kritika tárgya, amit most épp a soron levő - véletlenül fidesz, de ugyanezt tette az előző bagász is - "kormányzat" (de nevezzük inkább adminisztrációnak) követ el.

sjános 2013.03.13. 12:48:31

@Kandeláber: Zitu téma lezárása..:)
Sosem mondta hogy csőd van!
Azt Kósa Úr mondta!
Azt, mondta, mondja mindig...és ezt mondja a közgazdászok túlnyomó többsége is oldalfüggetlenül...a pénz oldaláról....a magyar út rossz!
Tipikusan a rosszkor...rossz helyen....rossz eszközök rossz intézkedések!
Vagyon felélés van (manyup) és újabb és újabb hitelfelvételek és azoknak a felélése is! (állampapírok).

tomwar 2013.03.13. 12:49:23

@Mr Falafel: Latod, megis csak kiderult, hogy mi vagyunk a felelosek, megsincs az allaspontunk messze egymastol...hiszen azokat a fegyvereket valakinek fognia kellene....valakiknek otthon kellene maradnia....
Es egyik se tortenik meg, figyeld meg!

S lassan nekem mar nem lesz idom, kivarni, mig meghal a sok ven geci, mert mar itt van a fiatal gecik, akik az epp aktualisan divatos gunyaban szopatjak a nepet: regebben pufajka, most Armani. A lenyeg valtozatlan, es MI hagyjuk. Te, en, es mi mindannyian. Ez nem a felelosseg szetkenese, hanem a megallapitasa.

Amugy liberalis demokrata volnek, es cseppet sem szegyellem. Mert ez nekem mast jelent, mint azoknak, akik ezt a szot lejarattak, vagy sztokka silanyitjak. En 89-ben harcolni mentem volna Erdelybe, ha apam nem ver le ket nagy sallert szoval a hungarofob meg a libsizes kisse erzekenyen erint, plane, ha nem ismersz.

Dolgozónép 2013.03.13. 12:53:52

A KDNP létezése önmagában vicc. Senki meg nem választotta őket, mégis a parlamentben ülnek. Agresszív, álszent gazemberek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.13. 13:04:29

@tomwar: Libsinek tűntél, én meg tévedhetek is. Viszont nem lehet felelős az, aki csak abban bűnös, hogy nem kezdett el gyilkolászni. Én Antall Imrét kihantolnám, és hagynám, hogy a kóbor kutyák széthordják a csontjait. Kóhn Béla, Károlyi és Csermanek után a legnagyobb hazaáruló volt.

Kandeláber 2013.03.13. 13:04:33

@sjános: Érdekes, a remek jenki közgazdászoknak pedig sikerült egy szép kis világválságot generálniuk, eszem a szakértelmüket.
Abban egyetértünk, hogy a "magyar út" - ha van ilyen - rossz.
Hívhatják a pénzügyminisztert Rabárnak, Békesinek, Bokrosnak, Matolcsynak, Draskovicsnak, Veresnek, teljesen mindegy.
Nincs pannon puma, sem gyorsnaszád, csak reumás házi macska és süllyedő hajó.
A vezető közgazdászaink kivétel nélkül a Marx Károlyon tanultak, persze Bokros állítólag még Panamában is.

leonito77 2013.03.13. 13:11:38

@Kandeláber: Valahogy az jut az eszembe, hogy amikor kiesik a delikvens a felhőkarcolóból és zuhanás közben a 30. emelet környékén arra gondol:

Eddig nem történt semmi baj, akkor nincsen miért aggódni...

Silent Bob 2013.03.13. 13:11:55

@Mr Falafel: Antall Imre mi, te fasz...
Te voltál az Eötvös József Tudományegyetemes ellentüntető? :D

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.13. 13:17:10

@Silent Bob: :-))))) Faszom, Imre vagy Jóska, nem mindegy?

tomwar 2013.03.13. 13:25:01

@Mr Falafel: Ha tevedhetsz is, akkor tuti nem vagy fideszes, ez mar lehet beszelgetesi alap. Robotokkal nem szivesen beszelgetek.
Nyilvan az exhumalast Antall Jozsefre ertetted, szegeny Imret, akin egykor jokat kacagtam, tiszteltem, s vegul szantam, inkabb ne keverjuk bele. O olyan halott, akirol a mondas szol: jot, vagy semmit.

John F. Kenedy hires mondasa: "Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért"

Nos, a gyilkosok kozt cinkos aki nema. Idezhetnek Niemollert is, Einsteint, de mindnek ugyanaz a lenyege, amit az elobb irtam. S ezert bunosok vagyunk, mert hagytuk. Hogy ki, es miert, az mindenki a sajat lelkiismeretevel targyalja meg.

A nevsorodbol par nevet kihagytal a masik oldalrol, pedig sok jo magyar ember halala szarad a lelkukon.

A libsizest meg, ha kerhetem, mellozd, hacsak nem akarod Kossuth-ot is libsizni, igy a nemzeti unnep elott ket nappal.

sjános 2013.03.13. 13:28:27

@Kandeláber: Na látod..:)...megy ez....ebben konkrétan....majdnem egyetértünk...:)
Bááár, a Bokros csomag, ami egyébként népnyúzó volt...ez tény,...nagy nehezen kibírtuk, de megteremtette egy felfelé ívelő gazdaság lehetőségét....na és ki nem élt vele akkor?? Ki volt a következő kormány? Azóta meg az összes kormányunk rosszul és rosszkor reagál...

tomwar 2013.03.13. 13:29:15

@Negyvenértelmiségi: Van egy amerikai mondas: ami ugy uszik, mint egy kacsa, es ugy hapog, mint egy kacsa, az kacsa.

Aki ugy beszel, mint egy komcsi/bolsi, ugy viselkedik, mint egy komcsi/bolsi az az is. No, Orbanszkaja Viktorova (szigoruan nonemben, mert hisztis picsa) pont ilyen. A tetteirol nem is szolva.

Peterpapo 2013.03.13. 13:30:50

Én csak annyit szeretnék mondani, hogy elmennek a ......

És kiegészítésként csak annyit, hogy:

-Erzsébet-híd elfoglalása, TV székház felgyújtása, 2006. október 23-ai kuka gyújtogatások, autók felborogatása. Kossuth téri piknik, happening.

Hogy nyúlna meg mindnek a nyaka mint a turistakolbász!

Kandeláber 2013.03.13. 13:55:57

@sjános: Na azért Horn akkor olyat tett, amit addig és azóta sem egyetlen miniszterelnök: március 15.-e előtt a vasárnapi Hét c. tv. műsorban élő adásban magyarázta meg az embereknek, hogy milyen a helyzet.
Nem is voltak tüntik, csak a végtelenül arrogáns, nagyképű Bokrost küldték el a p.csába az egyetemisták.
Attól függetlenül hogy ki nem állhatom a szocikat, magasan Horn volt eddig a legkorrektebb min. elnök az elmúlt 23 évben.
Beszólt a cigóknak is, magára haragítva a szadeszt.

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.13. 13:59:56

F: Mi megtehetünk bármit, köcsögök!
AB: Hát az alaptörvénybe írtak alapján nem tehettek meg bármit.
F: Akkor beleírjuk, hogy de! (Köcsögök.)
Pár álmatlan kószáló: Mi van?!
F: Hát mi csak az AB ajánlását teljesítjük. Ők mon'ták. Mocskos komcsik. Amerika. Tudjátokkik! (És a rohattbajnai százszorozni akarja az adókat. Bizony.)

Ó, a klasszikus gyáva mélykomcsi retorika. Végre láthatjuk 'élőben' mi is, akik eddig csak könyvekben, filmekben piszkálgathattuk undorodva.

tomwar 2013.03.13. 14:10:12

@Kandeláber: "Az alkotmánybírákat jelölő bizottságról szóló törvénytervezetbe a Fidesz belevett egy teljesen más módosító javaslatot is: kivették az alkotmányból a Horn Gyula által betett négyötödös szabályt, amely szerint az új alkotmány előkészítésének szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges. Már nem."

2010, junius 14.
forras: www.vg.hu/kozelet/politika/kivettek-az-alkotmanybol-a-horn-gyula-negyotodos-szabalyat-318855

windex 2013.03.13. 14:10:31

@freehckr: lehet azon hőbörögni - de még szappant is nyalhatsz, hogy jobban habozzon a szád - hogy a baloldal, vagy amit ebben az országban annak neveznek, mit hogyan szúrt el - amiben teljesen igazad van -, de azért, mert őket rühelled ezért, miért van rajtad szemellenző? azért, mert a fidesz a hulladék "baloldal" ellenfele, nem feltétlen hibátlan, sőt, sajnos már jobbnak sem nevezhetjük. és aki ellenük fellép ma, az se mind a "baloldal" jóbarátja, bár te össezmosod ezeket rendesen, mert nem tudsz tovább számolni kettőnél. 1: az ellen, akiket utálsz, 2: a fidesz. és neked valahová oda kell állnod. pedig ideje lenne, ha legalább háromig menne a számolás, miszerint 3: én. a te érdekedeidet jobban szolgálja, ha mindenkit elszámoltatsz, nem pedig valamelyiknek - mikor kinek - tolod a szekerét. az meg majd hálából jól megszívat :-) mint rendesen

Atisz 2013.03.13. 15:42:27

@tomwar: Nono, Kossuth liberális volt, nem a mai értelemben vett balliberális (libsi).
Legalább olyan necces összekeverni a kettőt, mint a Ludmillának Petőfi képét használni cover-ként :)

tomwar 2013.03.13. 15:48:23

@Atisz: MIndig azt hittem, a libsi az a bibsi liberoban....mindig tanulok.
En liberalis demokratanak tartom magam, egeszseges nemzeti onerzettel, korombol fogva mar tul az ifjonti radikalizmuson.
Amugy meg Kossuth-rol valojaban nincs tul ko velemenyem...:-))

tomwar 2013.03.13. 15:49:23

@Atisz: Amugy meg ki az a balliberalis?

Rokker 2013.03.13. 16:02:14

@bbjnick: Az alkotmánybíróság tagjai ugyanolyan legitimitással rendelkeznek, mint pl. a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök. Mindegyiket a választások útján az Országgyűlésbe került képviselők választották. Ha már itt tartunk, ha jól rémlik, az alkotmánybírákat kétharmaddal, a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt feles többséggel is meg lehet választani...

Ha a kormány célja valóban a demokrácia kiterjesztése lett volna, akkor nemcsak magát az alaptörvényt bocsátotta volna népszavazásra, de abban kikötötte volna, hogy a mindenkori parlamenti 2/3-nak (vagy akár sima többségnek) népszavazással kell megerősítenie minden további alaptörvény-módosítást.

Rögtön nem kerülhetne bele olyan, mint a teljesen a Fideszre szabott választási törvény, a szólásszabadság "emberi méltóságra" vagy a nemzet "jóhírére" való hivatkozással történő korlátozása, a röghöz kötés vagy a politikai reklámfelületek Fidesznek kedvező szűkítése.

Kandeláber 2013.03.13. 16:10:18

@tomwar: Nem emlékszem, hogy 2010. júniusában óriási lett volna a felháborodás.

tomwar 2013.03.13. 16:22:43

@Kandeláber: Hat, en kurvara felhaborodtam, es rabasztam az asztalra. Ennyit tettem:-(( es ez nem volt eleg.
A 2010-es valasztasoknak csak egy igazi tetje volt, a ketharmad. Amikor az meglett, mar tudtam: sok jora nem lehet szamitani. Az mondjuk kisse mellbevagott, hogy a fiuk rogton beleszartak a ventilatorba, mert azt a rohadt nagy szukseget, hogy uj Alkotmany legyen, nem ereztem...de meg ez se lett volna problema. A "hogyan" mar az lett.
A 2010-es ev elment ugy, hogy lofaszt se csinaltak, kiderult, a ketszavas kampany: CSAK A FIDESZ! az egesz, amit fel tudnak mutatni. Es ez nagyjabol azota is igy van, egy-ket kivetellel.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.13. 17:03:53

@tomwar: Én örültem az új alkotmánynak, mert vélem, a magyarság megújulása nem gazdasági kérdés, hanem morális. Az új alkotmány a morális alapokhoz kiváló kötőerő. Aztán kiderült, hogy ezek is idióták. Mindettől függetlenül továbbra is vallom, a Fidesznek nincs alternatívája. Tetszik vagy sem, ők az egyetlen, akivel egy magyar ember számolhat. A balodlali és libbant pártok gyakorlatilag egytől egyig etnobiznisz szintjén működnek. A Jobbik jelenleg nem volna képes kormányozni. Ahhoz ugyanis kevés, hogy rohadt zsidók és cigányok, meg éljen Irán és a független Palesztina. Az én megoldásom a NEM SZAVAZÁS 2014-ben. Az egyetlen fegyver ellenük. El kell venni a pilitikai elittől a legitimációs eszközt, a droidok választási hajlamát. Szépen maradjon otthon mindenki, és várjuk a másnapi pofára esést.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 17:22:28

@Rokker:

"Az alkotmánybíróság tagjai ugyanolyan legitimitással rendelkeznek, mint pl. a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök." -- írod.

Nem egészen. A pártok a miniszterelnök-jelöltek megnevezésével indulnak a választásokon, tehát, a szavazó pártválasztásával tkp. a párt miniszterelnök-jelöltjére is szavaz. A köztársasági elnök választásának módja pedig (nem találkoztam még olyannal, akivel ebben vita alakult volna ki közöttünk) a demokrácia egyértelmű megcsúfolása.

És: nem az alkotmánybírók legitimációja körül folyt/folyik itt a cirkusz (hisz megválasztásuk módja nem változott), hanem az Alkotmánybíróság feladati és hatáskörei körül. Ami az elmúlt huszonévben folyt az AB-ben, az a demokrácia szemszögéből, tarthatatlan volt. (Fentebb már leírtam, hogy miért.)

"Ha a kormány célja valóban a demokrácia kiterjesztése lett volna, akkor nemcsak magát az alaptörvényt bocsátotta volna népszavazásra, de abban kikötötte volna, hogy a mindenkori parlamenti 2/3-nak (vagy akár sima többségnek) népszavazással kell megerősítenie minden további alaptörvény-módosítást." --- írod.

Értem én, hogy "mindig éppen az a demokratikus, amit én aktuálisan annak gondolok, ami vélt vagy valós érdekeimet jobban szolgálja":-) De! A konkrét üggyel kapcsolatban, vajon, mit mondott volna s mit mondana ma az ellenzék, ha a kormány valóban népszavazást tartott volna a zújalkotmányról?!

Sanszos, hogy simán megkapta volna a többség támogatását a zújalkotmány egy népszavazáson (akkor, ott, még szinte bizonyosan). Én (innét) valószínűsítem is, hogy (ha valóban kiírták volna a népszavazást) az ellenzék bojkottra szólított volna fel:-) (Akkor a bojkott lett volna a demokratikus:-)) S a továbbiakban is, az alkotmánymódosítások népszavazás elé vitelében is épp a szavazás, a bojkott vagy a felesleges szavazásdömping (és pénzszórás) elleni tiltakozás lett volna ellenzéki szemszögből demokratikus, annak függvényében, hogy milyen eséllyel kap(hat)ja meg egy-egy módosítás a többségi támogatást:-) A vége csak az lett volna, hogy közönybe fullad a népszavazósdi, amire a kormányzat (nyilván) eltörölte volna a népszavazásokon a részvételi küszöböt. Ez a játszma tényleg nagyon demokratikus lett volna!

"Rögtön nem kerülhetne bele olyan, mint a teljesen a Fideszre szabott választási törvény, a szólásszabadság "emberi méltóságra" vagy a nemzet "jóhírére" való hivatkozással történő korlátozása, a röghöz kötés vagy a politikai reklámfelületek Fidesznek kedvező szűkítése." --- írod.

Látod, én nem lennék ebben sem olyan biztos! Szerintem mindketten tudunk legalább tíz olyan "ügyet" mondani, ami simán megkapná a többségi támogatást, de egyikőnk sem lenne tőle boldog:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 17:25:20

@bbjnick:

simán megkapná a többségi támogatást, de egyikőnk=simán megkapná a többségi támogatást egy népszavazáson, de egyikőnk

tomwar 2013.03.13. 18:30:40

@Mr Falafel: En orultem VOLNA egy uj Alkotmanynak, cserebe ezt a vackot kaptuk, silany minoseget rozzant asztalokon, egy idiota kikialtoval.
Etnobiznisz!?!? Komolyan nem ertem, mire gondolsz, bar teny, a jelenlegi baloldal eleg silany, liberalisbol se nagyon akad emlitesre melto. Egy-egy embert minden oldalrol ossze tudnek szedni, de partot bajosan. Ettol fuggetlenul szamomra a Fidesz semmilyen formaban nem elfogadhato.
A szavazas bojkottja sem megoldas, csak ha mindenki azt teszi, amire kicsi az esely, raadasul az uj szabalyok miatt leszarnak. Ha 10-bol 7-en rajuk szavaznak, ott a ketharmad!:-((( Ahogy a matekjuk szerint a 2.7millio az a 8millionak a ketharmada.

A Jobbikrol a velemenyunk egyezik. A sok hozongesbe elvesz a neha egyebkent ertelmes gondolat is.

Tehetetlen Dodó 2013.03.13. 20:49:23

@Mr Falafel: A nemszavazás rossz taktika.
Egyetlen előnye, hogy utána mentegetheted magad, hogy te nem járultál hozzá a katasztrófához.

cutcopy 2013.03.13. 21:16:19

@bgp: Nocsak kicicukázzuk magunkból a felsőbbrendűt..? Amúgy semmi gond nem volt amíg rendőröket nem küldtek a petíció felolvasás helyett a tüntetőkhöz és csak annyira lett felgyújtva a tvszékház hogy másnap reggel már gond nélkül ment onnan az adás..

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.13. 22:12:49

@bioLarzen: sajnos az arány fordított. Míg az alkotáshoz valódi energiára lenne szükségem (ami meló utánra elfogyott), itt csak leírom a trivit, amihez szinte ébren sem kell lennem.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.13. 22:18:11

@Kettes: Falafel azt tart magyarnak akit akar. Ez nem azt jelenti, hogy ő _mondaná_ meg ki az és ki nem, mert ahhoz az kéne, hogy számítson mit gondol.

Azért jó nekem, mert nem vagyok politikus, és nem kell hülyéket meggyőznöm semmiről ahhoz, hogy eléldegéljek. Tőlem azt hisz amit akar. Ha politikus lennék, akkor biztosan görcsölnék az ilyesmin.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.13. 22:24:16

@bbjnick: nem állítom hogy értem mire akarsz kilyukadni, már amennyiben azt feltételezem, hogy ezzel arra a hozzászólásomra reagálsz amelyikre a link mutat itt. Az általad leírtakban merre van szó a nemzeti érdeknek hazudott hergelésről?

Vagy csak szavakba kapaszkodsz bele, mert triggerel a "magyarkodás" szó, hogy egy meg nem sértett eszmét megvédeni siess?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 22:48:17

@flugi_:

Arra próbáltam utalni, hogy a magyarság egy létező ethnosz és ethosz, nagyonsokszáz éves tradíciókkal, ha úgy tetszik, berögződésekkel; az érdeken túl, bizony, nem árt számolni ezzel is, ha magyarságban/magyarságról gondolkodunk/beszélünk.

Jack Torrance 2013.03.13. 22:57:56

@bbjnick: ajjaj, ez ennél kicsit bonyolultabb, de ezt nyilván te is tudod :)

Rokker 2013.03.14. 10:06:40

@bbjnick: A választásokon a pártok által megnevezett miniszterelnök személyét is nyilván figyelembe veszi a tisztelt szavazópolgár, de a pártokat semmi nem kötelezi arra, hogy ténylegesen a kiplakátolt jóembert jelöljék miniszterelnöknek. Ha akarnak, mást jelölnek, ha akarják, leváltják a ciklus közepén.

Válasszuk el, ha lehet, az én véleményemet attól, hogy "az ellenzéknek mi lett volna jó"! Én a magam nevében beszélek, és számomra egy népszavazás mindenkor nagyobb legitimitással bír, mint bármilyen választott testület a megválasztói akaratától független döntése. (Merthogy a Fidesz sem az Alaptörvényével kampányolt.)

A fent leírtak alapján semmiképpen sem tekinteném önkényuralmi lépésnek, ha a nép ízlésének megfelelő változtatások kerülnének az alaptörvénybe - ellentétben azzal, ha ugyanezt a Kedves Vezető szavazódroidjai teszik bele -, mégha azok tartalmával nem is értenék egyet. Legfeljebb lehülyézném a saját polgártársaimat. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.14. 10:31:13

@Tehetetlen Dodó: Ez nem így van. A nem szavazás az egyetlen logikus lépés. Legitimáció nélkül egyetlen kormánynak sincs mozgástere. Nem véletlen, hogy a kurva nagy demokrata fidesz éppen ez érvényességi küszöböt támadja. Alkotmányossági szempontból egyébként tök mindegy, hogy lesz-e érvényességi küszöb, vagy sem. Egy kormány sem tekintheti magát legitimnek, amelyikre a családtagokon kívül senki nem szavaz. Egy 200 ezres részvétel mellett legfeljebb jogi csűrcsavarral lehet győztest hírdetni. Egy ilyen illegiti kormány sosa nem fog tudni egyetlen szerződést sem kötni, mert a másik felet semmi nem köti majd a szerződés betartásához. Aki ilyen körülmények között akar győztesként kormányozni, az kiírja magát a magyar és a nemzetközi politikai életből nagyon hosszú időre. A példa pedig ragadós lehet, vagyis az ilyen kormányokkal való kapcsolatot minden más állam nem kívánatosnak tartja majd.

Számomra egyértelmű, mindenki, aki 2014-ben elmegy választani, buta droid. Majd lehet mutogatni, hogy én csak azért mentem, mert az is ment, de nem lesz mentség, hogy továbbra is nyomorban, áldemokráciában szolgaként éltek majd. Csakis ti lesztek a felelősök, senki más.

bioLarzen 2013.03.14. 12:37:25

@flugi_: Viszont annyival többet is nyer vele az emberiség ;)

bio

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.14. 17:30:27

@Jack Torrance:

"ajjaj, ez ennél kicsit bonyolultabb, de ezt nyilván te is tudod :)" --- írod.

Nem tudom. A bizalom nem bonyolult, a bizalomnál mi sem egyszerűbb, ugyanakkor, mi sem sérülékenyebb.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.14. 17:31:15

@flugi_:

"és?" --- írod.

Na és?! --- akartad mondani?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.14. 17:43:05

@Rokker:

"egy népszavazás mindenkor nagyobb legitimitással bír, mint bármilyen választott testület a megválasztói akaratától független döntése" --- írod.

Aha, szóval te a közvetlen demokrácia híve vagy! Akkor végképp nem értem, miért érzed veszteségnek, hogy az Alkotmánybíróság elveszíti az alkotmányszöveg tartalmi kérdéseibe való beleszólási jogát (hiszen, a te logikád szerint, az Alkotmánybíróságnak, már jóval kisebb a legitimitása, mint az Országgyűlésnek --- ezek után, hogyan is formálhatna jogot arra, hogy tartalmi kérdésekben foglaljon állást?!).

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.14. 22:20:57

@bbjnick: nem, egyszerűen elfogadva tényként amit írtál, érdekel, hogy hogyan tudod úgy folytatni hogy az nekem szóló válasszá váljék.

Rokker 2013.03.15. 00:42:29

@bbjnick: A közvetlen demokrácia egyelőre álom, vannak köztes megoldások is, amik támogathatóak.

Mint korábban írtam: nem lehet eltekinteni attól a politikai környezettől, amiben ez az alaptörvény-módosítás történt. Az ország már így is ki van téve az egypárti (vagy még inkább: egyszemélyes) önkénynek, és ezzel a húzással az utolsó ellensúly is leesett a Justitia mérlegéről.

A Kedves Vezető az elmúlt majdnem 3 évben folyamatosan növelte a hatalmát, ma már gyakorlatilag rendeletekkel kormányoz, a Parlamentnek, az ellenzéknek, a szakmai szervezeteknek, a nem lojális médiának és cégeknek, az elégedetlen állampolgárok millióinak semmilyen lapot nem osztanak. Az új választási törvénnyel - bár az elképesztően antidemokratikus regisztrációtól elálltak - és a bebetonozott, különféle fidesznyikek által vezetett hatóságokkal, "független" állami szervekkel gyakorlatilag megbuktathatatlanná tett állampárti establishment az utolsó olyan szervezetet is ellehetetlenítette, ami még keresztbe tehetett a végtelen hatalommániájának. Egészen addig, amíg többségbe nem kerültek volna benne az állampárt által delegált alkotmánybírók - de még ezt sem bírták kivárni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.15. 08:07:31

@Rokker:

Ez a te véleményed. Én is elmondhatom a véleményemet, de ez mit sem változtat a tényeken; ma reggel néztem meg a közvéleménykutatásokat: a Fidesz (a teljes lakosság körében magasan húsz százalék fölött áll, a Jobbik tíz százalék körül és az összes bal-ballib ellenzéki pártnak (parlamentinek és parlamentenkívülinek együtt) nincs (együttesen) annyi támogatottsága, mint a Fidesznek önmagában. Ez a politikai környezet, kérem szépen.

Most mi legyen? Védjük meg a népuralmat a néptől?

Rokker 2013.03.15. 09:38:06

@bbjnick: Nem. :) Természetesen meg kell hajlani a nép akarata előtt, csak nekem nem tetszik, amit az eredményez. Szerencsére már kevéssé érint, mennyire cseszi el az ország a saját jövőjét, én a sajátomat és a családomét már a hanyatló Nyugatéhoz kötöttem, és már csak a hazafii hevület munkálkodik bennem.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 09:57:57

@Rokker: Hülyeségeket beszélsz. Orbán nem kormányoz rendeletekkel. Azt 98-02 között tette, mert nem volt kétharmada. Most van neki, tehát törvényalkotással operál. A törvény a rendeletnél magasabb rendű jogszabály, tehát a kötőereje is nagyobb.

Viszont egyet ne feledj, zsidó! Amikor a ti érdekeiteket maximálisan kiszolgáló kormányok voltak hatalmon, és az emberek utcára mentek (lényegesen nagyobb számban, mint mostanában), akkor a te gyilkos fajtád a magyarokat megkínozta, megcsonkította, és mindenféle aljas jelzőkkel látta el. Ehhez képest, amikor ti most kimentek az utcára, sajnos esélye sincs, hogy legyilkoljanak titeket, pedig a magyar érdek egyértelműen ez lenne. Nélkületek ez az ország több lenne. Tehát a kedves vezető még mindig fényévekkel demokratikusabb államot tart fenn, mint a fajtád tette.

Dzsentrisvihák 2013.03.15. 10:05:25

"Most mi legyen? Védjük meg a népuralmat a néptől? " - Egyesek nagyon ezt szeretnék. Mert amint nem úgy táncol az istenadta nép, ahogy ők fütyülnek, az máris nem demokratikus, az máris szemben áll az európai/haladó/felvilágosult/civilizált... stb. normákkal, és egyből fasiszta diktatúra van :)

Rokker 2013.03.15. 10:22:36

@Mr Falafel: Azt én nem nevezném törvényhozásnak, amikor 1 nap alatt, mindenféle vita vagy kritika nélkül átnyomják a Parlamenten a Kedves Vezető bármilyen hülye elképzelését.

A zsidózásoddal nagyon messze jársz az igazságtól, arra inkább nem is reagálnék.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 11:47:26

@Rokker: Lényegtelen, hogy minek nevezed. Orbán semmivel nem diktatórikusabb, mint a fajdát bandája volt. Hogy egy faszkalap? - Hogyne, természetesen az. Hogy hülyeségeket csinál? - Persze, ezt látom én is. Mégis azt kell mondjam, nincs alternatívája, nála csak rosszabb van a másik oldalon. Hol elmennék-e szavazni rá? - Soha! Sem másra, sem rá. A káoszból a kiút a nem választáson keresztül vezet. Te ezt nem fogod érteni, mert droid vagy. Esetleg származását tagadó zsidó, faszom tudja.

Rokker 2013.03.15. 12:14:44

@Mr Falafel: Jaj, lebuktam, tényleg droid vagyok! Megbuktattál a Turing-teszten, ezért most visznek az olvasztóba...

bömböcz 2013.03.15. 12:22:16

@Mr Falafel:
Ennyire destruktív hozzáállást a Magyar Nemzeti Felemelkedés Kormánya eddigi tevékenységéhez keveset láttam.
Talán csak a mindenkori bozgoroktól...

bömböcz 2013.03.15. 12:49:07

@Mr Falafel:
Ismerem a magafajtát!
Fogadjunk, hogy ott áll a behavazott sorban (a csomagtartóban párzsis szendvics helyett menóra, buddha, ikonok, ereklyék, satöbbi...) de sem a pintéri, sem a bakondi féle szervezezetek által felkínált maceszgombóc levest nem fogadta el, mert hogy: langyosnak találta...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 13:18:04

@bömböcz: Íg akartam, de nem így lett. Tegnap a hóvihar elzárt a külvilágtól, ezért kénytelen voltam meginni néhány pohár alma, bodza, birs, szilva és szőlő pálinkát. Hozzá némi tarcali félszáraz bort, meg apámféle félédes rozét. Természetesne lekísérve némi akciós Kozel és Löwenbraui sörökkel. Macesz helyett tejfölös gomba-filézett csirkecomb pörköltet ettünk. spagettival.

bömböcz 2013.03.15. 13:31:12

@Mr Falafel:
Képzelem a végeredményt...
Ilyenek maguk világdemokraták!
Tort ülnek egy ország közlekedéshálózati-összeomlása felett az elfüggönyzött rituális helységeikben...
Miközben a Nemzet Vezetősége (régi kipróbált szakemberek) a felmentésen fáradoznak!
Maguknak már
Fel is csút, le is csút!

Jack Torrance 2013.03.15. 13:32:27

@bbjnick: amit a bizalomról mondasz az igaz (illetve azzal egyetértek). Ami a kettős mércét illeti, az sokkal bonyolultabb.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.03.15. 14:50:38

@Mr Falafel: Köszi a jótanácsot.
Cserébe én is adok egyet: Hozd rendbe az elqrt magánéleted, mert komolyan befolyásolja a józan ítélőképességedet. Száraz tény, hogy nem vagyok zsidó, te is tudod jól, de tagadod a valóságot.
Agresszív vagy, szétszórt, a kognitív disszonanciától pedig annyira félsz, hogy inkább primitív vagy, semhogy a vállald a hibáidat.
Nagy kár érted, hiszen intelligens vagy, művelt, tudsz újat hozzáadni a társalgáshoz.

@Alfőmérnök: Vicces lenne annyi szent. :D
Jelenleg be kell vallanom, hogy nincs jelöltem. Mondtam volna, hogy Navrasics, de ő is egy kis pöccsé vált a NERben.

Ha valakit mindenképpen mondani kell: Tarlós István.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 18:35:41

@TaTa86.: A magánéletem rendben. Az egyetlen szélcsendes kikötő, ahol életem hajója lágyanr ring. Persze, nem tudom, hogy ben garay magánéletére gondolsz-e, vagy Mr. Falafelére. Sajnos utóbbinak nincs magánélete. S ha van, az itt zajlik. Sosem vagyok agresszív, csak provokatív. Nem azt zsidózom, aki szerintem zsidó, hanem mindenkit, ha éppen úgy tartja kedvem, vagy mert olyat szólt, ami zsidós. Zsidós=orbitálsi faszság. Én így szórakozom, ez a perverzióm. Viszont sosem keverem össze a virtuálist a valósággal. A kettő között áthatolhatatlan fal áll.

Tehetetlen Dodó 2013.03.15. 18:45:46

@Mr Falafel: Egészségedre!
Az ilyen rendkívüli helyzetek valóban eltérítik az embert a megszokott életvitelétől: én is eltértem jól megszokott Becher-Prazdroj duómtól és végigkóstolgatom a sifonérban rejtező tartalékot a görög konyaktól a szerencsi szilván és a koantrón át a portóiig.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 19:17:34

@Tehetetlen Dodó: Köszönöm! Rám fért a lazítás. Mostanában elég nagy a hajtás. Azt hittem, a februás és március már csak henyéléssel telik, de nem. Helyette reggeltől estig projekteken dolgozom. Az időjárás és a 3 napos ünnep most kapóra jött. Szerencsére nem lehet sehová menni, így lazítás ezerrel. Remélem, hétfőn is égszakadás-földindulás lesz!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.03.16. 13:24:41

@Mr Falafel: Zsidó != orbitális faszság.

Van az orbitális faszságnak egy részhalmaza, ami a zsidók orbitális faszsága, de ez spec nem az. Vagy szerintem nem.

Egyébként pedig igen látványos, ahogyan a fideszeseket tényleg semmi más nem érdekli csak, hogy a pártjuk győzzön, hogy lehessen szurkolni az ellenség ellen. A haza egy huszadrangú kellemetlenség, semmi több.

"A kettő között áthatolhatatlan fal áll."
Ez azért nehéz dolog... ^^

De akkor rendben, mindenkinek kell egy hobbi.

Alfőmérnök 2013.03.16. 13:32:55

@TaTa86.: Tegnap láttam Tarlóst a Hörrtv-n. Tulajdonképpen minden mondatával egyet tudtam érteni. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy alkalmas lenne min. elnöknek. Nem olyan alkat. (Persze egy megyónál, vagy fletónál, vagy bajnainál nyilván alkalmasabb, de alkat tekintetében Orbánnál pl. nem.)