Kommentszűrés
’13 feb
28
17:17

Van-e ideológiai egyoldalúság a bölcsészoktatásban?

Írta: Lakner Dávid

bolcseszet.jpg

Bakó Bea írásában Karsai László interjújából és György Péter publicisztikájából idéz, illetve válaszol is említett szerzőknek: úgy véli, álszent dolog felhördülniük és másra mutogatniuk, ugyanis a bölcsészkar(ok)on megtalálható ideológiai egyoldalúságért és ezért a hallgatók radikalizálódásáért ők (is) felelősek. Mint írja, Karsai rosszul teszi, hogy a középiskolai történelemoktatást okolja a „hun-magyar mítoszokért és a sámánizmusért”, mert neki és az egyetemi oktatóknak is ugyanannyi felelősségük van a diákok önképének kialakulásában. Ugyanezt írja Bea György Péter panasza kapcsán is: szerinte az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetére is jól jellemző, hogy nem kívánt más alternatívát saját (politikailag elfogult) nézetein kívül, így hát nem is csodálkozhat, hogy sokan „más iránymutatás híján könnyen az ellenkező végletbe sodródtak”.

Bár nem vonom kétségbe, hogy bizonyos egyetemi tanárok efféle befolyásoló tényezőt jelentenek, de továbbra is úgy gondolom: a fiatalok személyisége, önképe sokkal inkább középiskolában és gimnáziumban alakul ki, egyetemi éveik alatt pedig inkább korábbi prekoncepcióik megerősítését keresik mindenhol.

Persze, kivételek mindenütt akadnak, de az identitás kialakulásáért főként akkor is a kamaszkori környezet és társaság a felelős, az egyetemi előadóknál pedig sokkal inkább a középiskolás tanárok. Már csak az életvitelből, megváltozott életgyakorlatból fakadóan is: míg előbbieket körülbelül egy héten egyszer, másfél óráig látja a hallgató, akkor is csak tizenkét évig, addig utóbbiak négy-öt éven keresztül többnyire nem is változnak, és napi befolyásoló tényezőt jelentenek az arra nagyon is fogékony kiskamasz számára. Pintér Bence a középiskolában használatos történelemkönyveket említi, én mégis inkább a tanár személyének fontosságára térnék ki: ahogy sokan, úgy én is elmondhatom, hogy történelemtanárom históriakoncepciója nagyban befolyásolta az én történelemszemléletemet is, méghozzá a korábbitól kissé eltérő irányba. Magam ugyanakkor abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ez inkább a látóköröm kiszélesítésére, mintsem beszűkítésére szolgált.

Az egyetemi tanárok később szolgálhatnak pozitív vagy negatív példaként, de hogy az ő nézeteik hatására sodródjon az egyetemista a szélsőségek irányába, az nem hangzik túl életszerűen. Különböző világnézetű és tudományos elképzelésekkel rendelkező oktatóknál fordultam meg az egyetemi alapképzés három éve alatt, de egyikükről sem mondható, hogy teljesen átformálták volna a világképem. Mint gimnáziumból frissen az egyetemi padsorokba kerülő diák, inkább a tisztelet volt jellemző, ami előadóim tekintélyes életútjának szólt: míg gimnáziumban a fiatal ritkán találkozik fajsúlyos személyiségekkel, addig bizonyos egyetemeken már olyanoktól tanulhat, akik korábbi tankönyveit írták, az országos szintű tudományos életben nagy elismerést vívtak ki maguknak.

Hogy a korábbi soraim a prekoncepciók megerősítésének vágyáról mennyire igazak, azt mutatja Bencsik János írása is a Jobbegyenes blogon: György Péternek címzett levelében felpanaszolja, hogy „túl sok volt ebből a világból. Abból a világból, ahol soha semmilyen fórumra nem hívják meg a másik felet, mert »demokrata nem áll szóba a szélsőjobbal«. Ahol a diákok csak egyféle interpretációt hallanak politikáról, társadalomról, kultúráról. Ahol nincs meg a választás szabadsága, de még a választás szabadságának illúziója sem, ahol csak a holokausztozás előtt nyílnak meg az ajtók, ahol senki sem veszi komolyan azt a liberális elvet, miszerint a szabadság a másként gondolkozók szabadsága”. Előbbiek nagyon is jól mutatják, hogy nem György Péter hatására térnek meg ide a felszólalóhoz hasonlók, hanem már korábban is ezen irányba tekintgettek, és éppen az zavarja őket, hogy a „liberális” György Péter ezt a gondolkodást kirekeszteni igyekszik. Amit objektíve el is ismerhetünk, elég csak a Magyar Hírlapnál való gyakornokoskodás tiltására gondolnunk. Azonban az nem tűnik reálisnak, hogy a más irányba mozdulóknak Foucault-ból és az értékrelativizmusból lett volna elegük. A levélben is tisztán olvasható, hogy sokkal inkább a „holokausztozással” és a „nemzeti radikális értékek” elutasításával van egyeseknek gondjuk. Ami ezért egy kicsit más kategória, mint a Bea által említettek.

És bár az Esztétika tanszékkel még nem volt dolgom, de mivel Bea a filozófia és a kultúra területén is egyoldalúságot emlegetett, az ELTE-BTK magyar-filozófia szakos hallgatójaként tiltakoznom kell. Egyszerűen nem igaz ugyanis, hogy Foucault-n és Adorno-n kívül nem kap mást a bölcsészhallgató. A Filozófia tanszéken ugyanúgy indulnak kurzusok a konzervativizmusról és a konzervatív irányzatokról, ahogy az irodalom területén is bőséges a választék Németh Lászlóra, a népi-nemzetiekre, vagy éppen az erdélyi írókra vonatkozólag. Utóbbiakat persze úgy mondom, hogy nem politikai elkötelezettségük okán lehetnek ott: irodalmi kiválóságuk miatt természetesen szó van róluk, ahogy más kanonikus írókról-költőkről is. A filozófiát tekintve pedig Ludassy Máriát, a liberalizmus klasszikusainak kutatóját éppenséggel szintúgy lehetne gyanúsítani elfogultsággal, ám nagyon is tévesen: politikai filozófiáról tartott kurzusán ugyanúgy előkerül Burke és Macchiavelli, mint mondjuk Hobbes, Kant vagy Rousseau. Éppenséggel szó sem volt róla, hogy a „konzervatív elméleteket levegőnek tekintené”, vagy eltagadná. De én tanulmányaim során (kurzusaimnak köszönhetően) találkozhattam Disraeli és Mandeville nevével épp úgy, mint de Maistre-rel vagy John Kekes-sel. A feministákkal és a 68-as lázadókkal éppen nem, pedig mondjuk Simone de Beauvoir-ról szívesen tanultam volna. Elkerültem, de ettől még nyilván szóba került bizonyos kurzusokon, akárcsak Heidegger vagy Gadamer.

Az Esztétika tanszék csak egy kis szelete a bölcsészkarnak, utóbbi nem egyenlő György Péterrel és Hammer Ferenccel. Sem Radnóti Sándorral, akinek közéleti megnyilvánulásaitól engem is gyakran kiráz a hideg, de ettől még tisztában vagyok vele, hogy egy korszakos irodalomtörténészről van szó, kvalitásait politikai elfogultsága nem kérdőjelezi meg. Egyébként az ELTE-BTK-t ugyanúgy megtestesíti Margócsy István, Horváth Iván, Tverdota György és Tarján Tamás is, mint mondjuk György Péter. Előbbieket pedig aztán végképp nem lehet politikai elfogultsággal vádolni: ellenben elképesztő szaktekintélyek, akik nélkül a mai irodalomtörténeti kánon sem lenne ugyanaz. És jelenleg éppen tőlük kíván megválni a kar költségvetési okokból – Magyarország legnagyobb József Attila-kutatójától, Tverdotától, és Petőfi legavatottabb ismerőjétől, Margócsy Istvántól. Horváth Iván pedig a digitalizált kritikai kiadványok egyik úttörője: évről évre újabb tanítványokat verbuvál izgalmas kutatásaihoz, egyúttal minden évfolyamból kutatja az újabb tehetségeket. Tarján Tamás pedig a rendkívül széles spektrumú kortárs magyar irodalom egyik legjobb ismerője Schein Gábor mellett. Őket elbocsátani az öngyilkossággal egyenlő.

A bölcsészképzésnek ők is ugyanolyan szerves részei, mint a Bea cikkében említettek. Kár lenne ideológiai egyoldalúsággal és elfogultsággal vádolni egy ennyire sokszínű kart, még akkor is, ha ez a kívülállók számára tetszetős beszéd lehet. Mert hiába, hogy politikailag rendkívül eltérően gondolkozunk: mégsem szerencsés világnézet alapján megkérdőjeleznünk a másik szakmai hozzáértését. Márpedig a filozófusbotrány már világosan megmutatta, hogy sokan mégis hajlamosak erre: én azt javaslom, ha egyesek politikai megnyilvánulásaitól idegenkedünk is, azért szakmai életművük felé forduljunk bizalommal. Heller Ágnes, Radnóti Sándor és Ludassy Mária esetében éppúgy, mint Szerencsés Károlynál, Lánczi Andrásnál vagy éppen Horkay Hörcher Ferencnél.

Címkék: oktatás felsőoktatás bölcsészkar bölcsészet Bencsik János György Péter Ludassy Mária ELTE BTK

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr175109935

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Van-e ideológiai egyoldalúság a bölcsészoktatásban? 2013.02.28. 17:39:02

Kár lenne ideológiai egyoldalúsággal és elfogultsággal vádolni egy ennyire sokszínű kart.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2013.03.03. 19:46:26

Ha most, nagy hirtelen fel kellene tennie a kezét annak, aki bármilyen formában szem(telen)ita, nagy szarban lennétek, büdös macskagyökerek!

Én úgy látom, bibsi virtus szétverni bármilyen jobb/konzi csoportosulást, márpedig kettő bárányka (nálatok) már annak számít.

@arlequin: Persze, szó nélkül is lehet hagyni, de mink szeressük hallani, ha kínjukban visítanak a progresszívok jobbról, mint a fába szorult férgek.

Ugyanis ez a kettő libsi, abból is az evolvált módosulat, ha még nem jött volna rá. Bomlasztás a munkájuk, mindkettő küldött személy, valószínűleg főállásban. Így értékelje a showt.

De adok egy linket, ami ugyan sovány vigasz két disznóért cserébe, ám kiváló unaloműző okostelcsin, sopánkodás helyett.

www.youtube.com/watch?v=zAY3Bf9hwus

Alfőmérnök 2013.03.03. 19:51:27

@Mr Falafel: Kissé komolyabbra fordítva a szót, betyár egy nem túl éleselméjű, huncut, de alapvetően szerethető nicknek indult.
Azt kell, hogy mondjam, egy szánalmas troll lett belőle - köszönhetően Loxon bandájának, aristonak és a falkaszellemnek.

Bell & Sebastian 2013.03.03. 19:55:28

@Alfőmérnök: Még az jó, hogy te okos vagy, legalábbis Falafelhez képest. Csak nehogy sékletben fizessen ki, te szamár!

Bell & Sebastian 2013.03.03. 19:57:12

@Alfőmérnök: Tölgyet már kipipáltad ugye, te szemét?

Boltzmann 2013.03.03. 19:58:18

@Alfőmérnök: és míg várja a fényes szelek csitultát megírja az ítéletet is lokszon és bandája perhez?

bömböcz 2013.03.03. 20:01:44

@Bell & Sebastian:
kemény leszek mint a vídia,
sosem tudnak leinni a...:
'z éppen aktuális pártfunkcik!

Alfőmérnök 2013.03.03. 20:13:28

@negyven rabbi: Pff. Nemrég vallotta be, hogy bipolar personality disorder-ben szenved. Az gondolom magyarul személyiségzavar. A kettő szerintem nem zárja ki egymást. De nem tudom, nem vagyok cihiáter.

negyven rabbi 2013.03.03. 20:18:24

@Alfőmérnök: "Nemrég vallotta be, hogy bipolar personality disorder-ben szenved. "
Ki, hol?

Alfőmérnök 2013.03.03. 20:28:31

@negyven rabbi: Nem emlékeztem teljesen jól, de itt:

" Alfőmérnök 2013.02.26. 14:50:58
@Mr Falafel: Csak szólok, hogy B&S elmebeteg, néha Napóleonnak képzeli magát, néha Hitlernek, néha teológusnak.

Bell & Sebastian 2013.02.26. 19:06:33
@Alfőmérnök: Ultradian bipolar disorder"

mandiner.blog.hu/2013/02/24/orbanok_viktorok_afrikai_papak#c19145676

(Alfőmérnök007 is az ő nickje.)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.03. 20:29:59

@Bell & Sebastian: Nem elég, hogy sémita szétverő vagyok, de még hülye is. Na, bazmeg, ilyet vasárnap estére, másnaposan!

bömböcz 2013.03.03. 20:31:51

@negyven rabbi:
Ne próbálja tömködni az elszabadult hajóágyút!
(régi rabszolgakereskedő megmondás)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.03. 20:32:34

@Alfőmérnök: Szánalmasnak szánalmas, de nem troll. Ma nem vagyok harapós kedvemben. :-)

bömböcz 2013.03.03. 20:39:03

@Mr Falafel:
Hagyományos módszerrel a bebetonozott gazságszolgatatással szembemenni...? hmmm...
nem vak ez, hanem bátor4(négy!)

Alfőmérnök 2013.03.03. 20:47:40

@Mr Falafel: Hát akkor micsoda? Mindegy, felőlem lehet picsa is.

Boltzmann 2013.03.03. 20:51:05

@Alfőmérnök: maga ne "emlékezne" pontosan?
maga óránként lementi a blog.hu kommenteket vagy hozzáférése van a mentésekhez.

bömböcz 2013.03.03. 21:00:33

@Alfőmérnök:
A hangulatfüggő ketyeresége mavósítja el magát is.
Ez a blog. hu egy kincsesbánya a leendő agyfürkész (tudjukkik) típusú doktoranduszoknak.
Mint egy hisztis picsa: nem tud átlépni egyszerű dolgokon!
Kirabolta,megerőszakolta, ellopta a vagyonát?
Mit gecizik egy-két szaros névtelen blogbejegyzéssel?
Szakmája?!

bömböcz 2013.03.03. 21:03:33

@Boltzmann:
vegye vissza a képletét!

Alfőmérnök 2013.03.03. 21:06:26

@bömböcz: Tudja a valóvilágban borzalmasan idegesít, hogy nem tudom mindig igazolni, bebizonyítani, ha valaki hazudik, mert nem készül mindenről hangfelvétel. Itt meg lubickolok benne, hogy minden visszakereshető és a pofájába vágható az illetőnek.

Boltzmann 2013.03.03. 21:07:34

@bömböcz: obszesszív-kompulzív zavara van, enyhén skizoid, de még egy csomó minden egyéb zavar egy-egy jele is fellelhető a kommentjeiben, nárcizmus, paranoia, megalománia, autizmus, antiszociális személyiségzavar

bömböcz 2013.03.03. 21:10:46

@Boltzmann:
Komoly nemzetmentő politikai szereplő is lehet még belőle...

bömböcz 2013.03.03. 21:12:40

@Boltzmann:
miért ne...? az kuvajó volt: még én is felfigyeltem reá!

Boltzmann 2013.03.03. 21:21:51

@bömböcz: megfelelő politikai környezetben bizony senior kihallgatótiszt lehetne egy pribékgárda élén

bömböcz 2013.03.03. 21:26:48

@Boltzmann:
Késő:Ne hízelegjen...
Tudja: csak a halál a tuti frankó!

Boltzmann 2013.03.03. 21:41:50

@bömböcz: már egész elszoktam a saját képletemtől, bár még nem tartok ott hogy trieszt mellett felakasszam magam miatta :)

bömböcz 2013.03.03. 21:58:50

@Boltzmann:
na látja, és mégis ragaszkodik -vallja be- a látszólagos szellemi kiváltságaihoz.
Jelesül: a cucialista érában szerzett diplomájához, a most itt és most szólás szabadságához...
Lássa be: magát abban a korban is megöngyilkolták!
(Mert tagadta a holokausztot, miközben elősegítette!)

Boltzmann 2013.03.03. 22:24:18

@bömböcz: nincs vörös diplomám ha arra gondol. az értelmiségnek a folyamatos megöngyilkolás az osztályrésze, leggyakrabban elszabadult
(sznob helyeken gabona)pálinka formájában
de vannak kivételek, pl. akiknek sokat jár a szájuk ha közben örök ellenzéki (amúgy magyar módra):
>>"Van egy ország. Abban az országban van egy segglyuk. A segglyukban lakik egy büdös manó, aki elbaszott reklámokra költi az adófizetők pénzét." - Mondta Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke, mielőtt egy tragikus balesetben elgázolta egy rendőrségi úthenger. (Más források szerint Vizi szerelmi bánat miatt hátbalőtte magát, majd egy ipari daru segítségével magára ejtette az úthengert.) <<

Arról pedig nem tehetek, hogy az anyagi létezők nehezen viselik az entrópiát. Bizony akkor (is*) az entrópia ült tort az emberiségen. (*Remélem ez még nem relativizálás.)
Az entrópiától csak munkával (energiabefektetéssel) lehet átmenetileg szabadulni. A munka szabaddá tesz. És kiemel az állati sorból is, ahogy azt szibériai szanatóriumok munkaterápiás kezelései is bizonyítják: kiemel egy egészen másvilágba.

bömböcz 2013.03.03. 22:36:46

@Boltzmann:
Nagyon derék, de értelmetlen hablatyolást vázolt fel itt hertelendiben.
Még meg is fordult a gondolatvilágomban , hogy maga lesz az új TB-revizor, de sajnos a "munka szabaddá tesz" kitételével bebizonyította, hogy látens náczi, sőt: nemdemokratikus!

Boltzmann 2013.03.03. 22:45:32

@bömböcz: vigyázzon, ha a munka és szabadság magának nemdemokratikus, a béketábor internacionalista erőinek proletár ökle ütései alatt hamarost legfeljebb a vallomását írhatja alá

bömböcz 2013.03.03. 22:51:08

@Boltzmann:
Na azért ne kapkodjon:
a legszebb, az amikor egy "régi motoros" átnyergel egy "céges" A8-asba...
"És ez a mi munkánk és nem is kevés..."

bömböcz 2013.03.03. 22:55:46

@Boltzmann:
látatlanba válaszoltam...
Nem hiába vagyok én a PÁRT ökle.
Tudom amit tudok, hiszek amit hiszek és e szerint teszem a dolgomat a Nemzet felemelkedése érdekében!
Nincs bocsánat...

Boltzmann 2013.03.03. 22:58:57

egy A8-asra ha vallomás nem is, egy lemondás kifér
- és valóban, aki a kor üterére téve kezét hallgat az idők súgó szavára és jó tempóban mond le, még A8-ast is kaphat, tempomattal

Boltzmann 2013.03.03. 23:01:14

@Boltzmann: a győri progrom keretében

bömböcz 2013.03.03. 23:07:54

@Boltzmann:
Na végre, hogy egy bizonyos ponton egyetértek magával:
A "tempomat" a lényeg!
A talpas russzokat sem rémísztette volna meg -ott szibírben- a legújabb kísérletünk (a fénysebesség leküzdésére), csak hát... elromlott a tempomat.

Bell & Sebastian 2013.03.03. 23:15:33

@Boltzmann: Le van maradva, dupla üveg, álló temperáló, hangvezérlés, TV/navi/telefon/szórakoztató központ -kombónál alább nem adják, tempomathoz meg sávelhagyás jelző + követő radar + holttérfigyelő, masszírozó ülés, anyjakínja jár, minimálisan. Négykerékkel, hétsebességes ótómatával.

Majd ha viszik benne, akkor maga is megfigyelheti, sajnos nekem már volt erre alkalmam, pont egy kisebb lakás árába került egyetlen kirándulás.

Boltzmann 2013.03.03. 23:16:22

@bömböcz: egyébkénr gondolja, hogy jobb élettérfoglalás közben megfagyni a tajgán mint egy kis munka közben? mondjuk ha már muszáj, talán mégiscsak kellemesebb az előbbi keretek közt.

bömböcz 2013.03.03. 23:16:32

@Boltzmann:
Állítólag a budapesti program meg kivitelezhetetlen volt, mert a hűtővíz felszíne alkalmatlanná tette a repüléstani áramlástechnikai kísérletet...
Így alakult ki az alábbi sorrend:
A német autók kurvajók,
A franciák kényelmesek,
Az olaszok gyorsak (egy ideig)
.
.
A japppánok megbízhatóak...(lsd:fukusima)

Alfőmérnök007 2013.03.03. 23:19:51

@Alfőmérnök: Ne terelj, rohadék, a spiclivádat mosd le magadról, már ha tudod.

Boltzmann 2013.03.03. 23:22:01

@Bell & Sebastian: csak nem akartam terjengős lenni. sajnos? ezek szerint a függönyt (eletronyokra sötétrtedő üveg) is elhúzták. hogy amögött meg mi történt arra gondolom nem szívesen emlékszik vissza. vagy sötétítésre aktiválódik a beépített konzumhölgy?

Bell & Sebastian 2013.03.03. 23:23:11

Ja, meg a főfőnöki Audik páncélozottak, nem is nagyon mutogatják őket a tévében, mert a dupla ajtóvastagság túlságosan árulkodó.

Bell & Sebastian 2013.03.03. 23:25:16

@Boltzmann: Szopás az volt, csak nem úgy, ahogyan kérdezte. És igen, a függöny gombnyomásra _fel_emelkedik.

Alfőmérnök 2013.03.03. 23:26:22

@Alfőmérnök007: Ne rágalmazz, szarkupac, mert szétbaszom a pofádat.

Boltzmann 2013.03.03. 23:26:39

@bömböcz: fukusimával az volt a gond, hogy elfelejtettek kereket szerelni rá, akkor elhajthattak (vagy legalább eltolhatták) volna

amúgy a valódi gond nem a reaktorral volt, annak a földrengéstől nem lett semmi baja, a felügyeleti/biztonsági rendszerek áramellátásában támad zavar okozta a gondot

bömböcz 2013.03.03. 23:27:13

@Boltzmann:
Hát...jobb mint kényre-kedvre tengődve adóbevallásokat hazudni évről-évre...
(A fagyhalál a legfehéremberhezméltóbb elmúlás -ha már "gyors" halál !)

Alfőmérnök007 2013.03.03. 23:28:49

@Alfőmérnök: Kissé nagyot hallok, nem lehetne, hogy mégegyszer?

bömböcz 2013.03.03. 23:33:51

@Bell & Sebastian:
lada-skoda-dacia-wartburg...
ezeknél még érezni kellett az utat.
ma meg már minden cigány elvezet bármit, bármeddig...

Bell & Sebastian 2013.03.03. 23:34:01

Na tessék, ennek már teljesen meghasadt a személyisége, szívem szakad, hogy egy ilyen kiváló hálózati ember ilyen csúfosan enfarkába harapott, nahát!

Bell & Sebastian 2013.03.03. 23:35:13

@bömböcz: Vásárolt jogsival, mert hogy írni, azt nem tud.

bömböcz 2013.03.03. 23:38:03

@Boltzmann:
Azt tudta, hogy az elhasznált fűtőelemeket(párszáz tonna) is ott tárolják valami torony tetején és esély sincs leszedni onnan?

Boltzmann 2013.03.03. 23:38:10

@bömböcz: ezért ácsingózik maga A8-asra?

bömböcz 2013.03.03. 23:39:35

@Bell & Sebastian:
ufo kategória: cigány tanulóvezető?
Kirekettyés!

bömböcz 2013.03.03. 23:45:48

@Boltzmann:
Nem, mert abban nem éri el a patás lábam sem a "Nemzetifelemelkedés"pedált, míg ellenben a Mercedesz gyárban megigérték, hogy ha ez-meg az, akkor én is vezethetek...

Boltzmann 2013.03.03. 23:48:02

@bömböcz: tetején? azt azért furcsálnám. de a frissen kimerült még magas aktivitású elemeket általában is az adott erőműben szokták tárolni, míg le nem csökken annyira az aktivitásuk (hőtermelésük), hogy állandó, közvetlen felügyeletet nem szükségeltető tárlóba helyezhetik

Boltzmann 2013.03.03. 23:50:02

@bömböcz: vezethet? a gyárban? lehet, a raktári targoncára gondoltak ...

Boltzmann 2013.03.03. 23:52:32

@bömböcz: @Boltzmann: mondjuk ha emelésről van szó, ahhoz jobb a targonca mint az új mercedes b-klasse

bömböcz 2013.03.03. 23:57:22

@Boltzmann:
Na most jön a maga képlete, meg az elkurvusalt japán vezetés...csak szólok: 1990-ig japppán volt usrael legnagyobb hitelezője, ma meg kína...
Szerintem most Japán egy kitelepítésre váró usraeli óriás támaszpont.

bömböcz 2013.03.03. 23:59:11

@Boltzmann: melyikben van 28-as váz-feltételezve, hogy maga nagyobb 170 cm-nél?

bömböcz 2013.03.04. 00:03:18

@Boltzmann:
Mire kell?
Sík terepre? hány váltó kell bele...
Ha magas ember, kényelmetlen a kis váz.
Én összerakatnám az őrmivel...

Boltzmann 2013.03.04. 00:04:39

@bömböcz: 28as? montiknál nem ismerek 28as méretet ...
colok vannak, 17 és 23 között. mindkettőből van az én méretem. nem tudom, hogy melyik lenne a patriótább választás ... (bár elemeiben valószínű mindkettő tajvanon/kínában készül)

Boltzmann 2013.03.04. 00:09:53

@bömböcz: az a blogoszférai ámokfutó bringaboltos is? tartok tőle ha nekem lenne képes lenne a rugós tagba rugós kést is szerelni. aztán emlékezetül bevonulnék a falangista kisprózába mint valami antagonista.

bömböcz 2013.03.04. 00:10:44

@Boltzmann:
Az én jogsim csak és kizárólag a kék-fehér színű Zil-re jogosít...meg Krazt is loptam már...

bömböcz 2013.03.04. 00:17:11

@Boltzmann:
a monti az egy túlbiztosított gyerekbicikli..., nehéz, magas a súlypontja: kurvanagyot lehet esni vele.
Városban-országúton a régi csepel 28-as a nyerő...
Nézze meg a váz heggesztéseket a mai bringavázakon:T34...silány!

Boltzmann 2013.03.04. 00:18:45

@bömböcz: maga ezek szerint megvalósította a szocialista gyermekálmot és dömperes (is) lett :)
vajon ez már a siker?

Boltzmann 2013.03.04. 00:22:33

@bömböcz: olyan helyeken is járnék a géppel, ahol aszfalt csak azért van az úton, hogy jobban észre lehessen venni a kátyút

bömböcz 2013.03.04. 00:25:18

@Boltzmann:
Az acélt is megedzik...
Skoda 1000MB-vel menekültem Ezeröcsi elől, UAZ-zal borultam föl a teljes tisztikari vodka-konyak készlettel...

Bell & Sebastian 2013.03.04. 00:31:41

@Boltzmann: Csepel, ha már lusta egy jó, alu négyszög vázhoz összeszedni a cuccot.

Próbáljon agyváltóst, dobfékest, a tárcsával és a hátsó, sérülékeny menesztőkerék -tartóval csak baja lesz. És egy dupla erős kerékpánt is kell. Meg egy ódivatú lengőnyereg tekercsrugóval, ha nem orgazmusra hajt.

bömböcz 2013.03.04. 00:31:52

@Boltzmann:
tökmindegy: ha kikerüli azért ötik el, ha belemegy és elesik dettó . Ha 180 cm körüli, vegyen egy régi csepel versenybringát és azt shimano váltóztassa "föl" 30 eft-ból van egy jó aszfaltbrigája, és az őrmi szopik a cigánybunkerban...

bömböcz 2013.03.04. 00:33:22

@Bell & Sebastian:
Tanyasi bringát nem kell emeletre cipelni.

bömböcz 2013.03.04. 00:36:12

@Bell & Sebastian:
van olyan, hogy agyváltós-kontrás?

Bell & Sebastian 2013.03.04. 00:42:13

Az első teleszkóp legyen állítható és merevítőhidas, a pedál fogazott fém, csak semmi gumi, markolat rezgés csillapított, két, felpattintható sárvédő, lánc o-gyűrűs, kenés csak teflonnal. Bármin spórolhat, csak ne a láncon, fogaskerék -koszorúkon tegye.

Bell & Sebastian 2013.03.04. 00:45:25

@bömböcz: Hogyne lenne, csak nem kontrás, hanem dobfékes. Vesz agyat és pántot, összefűzik, centrírozzák, oszt usgyi. A küllőt majd elmondják a bótban, abból is van örök élet, plusz egy napos.

Boltzmann 2013.03.04. 00:47:24

@Bell & Sebastian: ezt már ajánlotta, de ez drágábba jönne ki mint bármelyik fenti készre szerelt: csak az agyváltó meg egy jó villa annyi lenne mint a csepel monti allcuzammen

Bell & Sebastian 2013.03.04. 00:50:55

@Boltzmann: A Csepelhez lesz cucc mindig, a másikra meg nem. Majd átszereli apránként és kiadja rá ugyanazt a pénzt, így legyen telitalálatom, ahogyan ez igaz.

Boltzmann 2013.03.04. 00:53:47

@Bell & Sebastian: magam is a csepel felé hajlok. a 90es évek első fele után most idéntől kezdik újra gyártani a woodlands montit

bömböcz 2013.03.04. 00:54:01

@Bell & Sebastian:
Na azért nem űrhajóra akar szállni a doki...
A kontrafék az dobfék.

Boltzmann 2013.03.04. 00:56:15

no jó éjt maguknak

holnaptól újra itt az alkalom szabadulni és nemesülni (bár tekintve a csicskákat és a prolikat, mindkettő nagy hazugság)

Bell & Sebastian 2013.03.04. 00:56:36

Nekem holland, kardános is van, csak arról meg a minőségi csapágyakat spórolták le. Az épített úgy 120 -ba fájt (nem egyszerre) és 6 éve szolgál, de mi egykerekezni is szoktunk vele, az meg elég strapás.

Bell & Sebastian 2013.03.04. 00:58:06

@bömböcz: Ja, csak ott hengergörgő nyomassa, nem fékkulcs és -pofa.

bömböcz 2013.03.04. 01:00:02

@Boltzmann:
Mi a fasznak magának egy nehéz vas, amit extrém körülményekre terveztek? (két luvnyát akar megcsinálni a vázon lejtőnek lefele?)
Ráadásul: 16-24-es kétkezes váltási lehetőség...
minek? a hátsó tengelyen 6 fogagerék a pedálnál meg 1 nagy...
De tudja mit: a magyar damilos bringát vegye meg, megfelelő vázmérettel!

Boltzmann 2013.03.04. 08:03:51

@bömböcz: amerre én lakom az hegyes vidék, az út sem mindenhol jó, és mint óvatos duhaj még azt a járt utat is elhagynám néhanapján
az ilyesmire azért nem jó egy városi csepel, ha jól gondolom

Bell & Sebastian 2013.03.04. 08:30:45

@Boltzmann: Ha én doki lennék, fehér vászonöltönyben, szafari kalapban, riksán húzatnám magamat vizitre a főorvoshoz és leparkolnék a kutyaszánja mellé. Akkora itt a córesz.

Boltzmann 2013.03.04. 08:41:50

@bömböcz: ha hozzámvág félmilkát kipótolom és veszek sodronybicajt

Tehetetlen Dodó 2013.03.04. 20:38:34

@bömböcz: Még megvan a jó öreg Favoritom, sz gyelano v cseszkoszlovenszko.

Boltzmann 2013.03.04. 20:57:32

@Tehetetlen Dodó: még használja, vagy már csak nosztalgiázik?

Boltzmann 2013.03.04. 20:58:52

@Bell & Sebastian: és a riksabojt kössem ki a kutyák mellé?

Tehetetlen Dodó 2013.03.05. 17:39:52

@Boltzmann: Jó időben szoktam.
Egy jó Favorit félverseny még rendesen össze volt rakva, eljár még egy darabig, az biztos.

Robinzon Kurzor 2013.03.08. 12:10:23

@Bell & Sebastian:

Schladming és vidéke (Ski Amadé).

Gubb 2013.03.26. 23:50:11

"A gimnáziumban ritkán találkozik az ember fajsúlyos személyiségekkel, míg az egyetemen" ... hát nem tudom, a szerző hova járt, de én bármelyik (elte ttk matekszak) tíz egyetemi tanáromat odaadnám bárkinek bagóért, de a gimnáziumi tanáraim közül (szinyei m. pál) egyet se nagyon.

Alfőmérnök 2013.09.08. 23:00:19

@MézesRozi: Na, hogy indult a tanév az osbp-ben?

Alfőmérnök 2013.09.09. 08:33:05

@MézesRozi: Na, hogy indult a tanév az osbp-ben?