Mikor képviselte a bajnaizmust Szabó Rebeka?
2013. február 26. írta: Lakner Dávid

Mikor képviselte a bajnaizmust Szabó Rebeka?

szrkajászó.jpg

Áll a bál az egykori LMP-s politikusok bizottsági helyeinek újraosztása kapcsán: mivel a frakció megszűnt, az összes függetlenné vált képviselő kikerült ezen csoportokból, és a február 25-ei ülésnapon kerülhet sor a pozíciók újraosztására. Persze itt is a politikai érdek és a fő befolyásoló tényező a némileg fontosabb tényeknél (bizottsági munkában mutatott aktivitás, adott politikus szakterületen belüli kompetenciája, stb.), így nem lepődhetünk meg, hogy bizonyos esetekben igen érdekes indokokkal találkozhatunk. Szabó Rebeka, mint a bajnaizmus képviselője?

Ahogy Szalay Tamás Lajos is megírta NOL-blogjában, a Párbeszéd Magyarországért Pártot képviselő Szabó Rebeka egyetlen ilyen tagságát veszítheti el azzal, ha kiteszik a mezőgazdasági bizottságból. Vele szemben viszont a hírek szerint nem lesz egy olyan függetlenné vált zöld képviselő sem, akitől egyetlen bizottsági helyét vennék el. Ám ez még semmi ahhoz képest, amit a Fidesz lenyilatkozott az ügyben: szerintük Jávorék mellett Szabó Rebeka is annak a Bajnai Gordonnak vált a szószólójává, „aki a Hajdú-Bét ügy kapcsán magyar családok ezreinek életét tette tönkre. Olyan családokét, akik a földből, saját terményeikből szerettek volna megélni”. Bajnainál még senki nem okozott több kárt a magyar agráriumnak – írják, mintegy ezzel indokolva, miért nem jár Szabó Rebekának az adott hely. Az indoklás persze a hónapok óta intenzíven tartó kampány része, de pont az egykori LMP-s politikusnőt nem lehet efféle vádakkal illetni. Az Ángyán József mellett gyakran feltűnő Szabó eddigi pályafutása során éppen azt képviselte, amit a Fidesz leginkább szavak szintjén tett meg: a „nagytőkések és a spekulánsok” visszaszorításának szükségességét, valamint a helyi szinten gazdálkodók helyzetbe hozását Kajászón és szerte az országban.

Tegyük hozzá: Bajnainak enyhén szólva is kétes agrárügyi múltja ellenére nincs sem saját földpolitikája, sem olyan programja, amelyet az ex-LMP-sek sajátjukat beáldozva látványosan képviselni tudnának. Az elmúlt hetekben éppen azt láttuk, hogy a volt miniszterelnök akár saját egykori politikáján is kész túllépni annak függvényében, hogy éppen ki mit javasol neki (lásd a kétkulcsos adó esetét). Bajnait képviselni ma igen nehéz, Parlamentben és azon kívül is: az ellenzéki összefogás tagjainak valószínűleg ennél jóval könnyebb elérnie, hogy az imázsfiguraként működő Bajnai képviselje az ő szakpolitikájukat.

A bizottsági helyek újraosztása tehát láthatólag nem túl elegáns módon zajlik: ha Szabó Rebekától elveszik a mezőgazdasági bizottságban való helyét, míg Ertsey Katalin megtarthatja az általa bojkottált külügyi bizottsági pozíciót, az mindennek mondható, csak tisztességesnek nem. Nem túl szimpatikus ugyanis, hogy egy választók által beszavazott párt tagja ilyen-olyan okok miatt – jelenleg Gyöngyösi Márton alelnökségére hivatkozva – nem képviseli bizonyos fórumokon a választóit. És komikus, ha a fenntartható fejlődés bizottságának elnöki posztját a függetlenedett Jávor Benedek helyett a független Szili Katalinnak ajánlják meg – főleg, hogy előbbi azért végzettségének és pályafutásának köszönhetően kissé jártasabb a témában, és eddig is elég aktívan képviselte a sajtóban is a fenntartható fejlődés ügyét.

Visszatetsző, hogy a képviselők függetlenedésére hivatkozva szokás sort keríteni a bizottsági helyek újraosztására. A végeredmény nem mutat mást, csak önkényes pozíciórakosgatást, egyesek megfúrását, más (az ágazatban nem túl aktív) politikusok megkímélését. A nagypolitika persze ilyen, de azért a szakpolitikai hozzáértést igénylő bizottságok tagságában ne az döntsön már, hogy éppen mennyire aktív kampányt lát jónak a Fidesz Bajnai Gordonnal szemben. Ertsey Katalin pedig, bár hozzáállásában alapvetően szimpatikus számomra, inkább hanyagolhatná a Facebook-on való cinikus beszólásait. Aki egy bizottság munkáját bojkottálja, pártbeli tagságát érzékenységi okokból felfüggeszti, és úgy alapjáraton nem mutat túl nagy aktivitást a vicces pirézes beszólásokon túl, az ne nagyon dobálja másra a sárt ilyen ügyekben.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr455102720

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bajnai és a kilenc Hajdú-Bétes öngyilkos emléke 2013.02.26. 17:54:36

A fehér transzparensen kilenc fekete kereszt emlékeztet azokra az egykor volt libatenyésztőkre, akiknek az öngyilkossága összefüggésbe hozható a 2000. és 2005. közt Bajnai Gordon vezérigazgatósága alatt működő Wallis Rt. tulajdonában álló Hajdú-Bét bot...

Trackback: Mikor képviselte a bajnaizmust Szabó Rebeka? 2013.02.26. 15:39:01

Az Ángyán József mellett gyakran feltűnő Szabó eddigi pályafutása során éppen azt képviselte, amit a Fidesz leginkább szavak szintjén tett meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2013.02.26. 14:53:46

Egy kérdés a szerzőhöz: hány pert kell jogerősen megnyernie Bajnainak, hogy a (burkolt vagy nyílt) libázást abbahagyjátok?

Kandeláber 2013.02.26. 15:43:49

Nekem ennek a nőnek már a neve sem szimpatikus. Nem a Szabóra gondoltam.@Virág et.: Júj, a csúnya mandisok bántják a Szendét, akit pedig kollektíve imádni illene, de akit a tavaly novemberi Mediános bemérés óta mégsem imádnak annyira, ahogy a jenki haverjai szeretnék.
Addig mondják hogy libás, ameddig akarják.
Olyan bíróságok, amelyik Dánielről első fokon azt mondják, hogy társadalmilag hasznosan rongált, vagy a Cozmát megölő, a társait összeszurkáló cigókról pedig azt. hogy nem volt szándékegységük, irrelevánsak.

ketroot 2013.02.26. 15:44:44

@Virág et.:

Mikor unják meg Pavlov kutyái? Hát nem most.

caralho voador 2013.02.26. 16:03:26

@Virág et.: jaj, cukipofa, hát míg mélytorokra nem veszed Gordonka kátránnyal bekent és libatollba forgatott faszát, minimum addig.

Toeck Filkow 2013.02.26. 17:09:39

@Virág et.: Kit érdekelnek a perei? Nyivák Emőke is vagy háromszor nyert már pert jogerősen olyanokkal szemben, akik nyilvánosan a kuruc.info szerkesztőjének nevezték. És? Mi következik ebből? Azért, mert Gordonka pert nyert, még nem jelenti, hogy igaza is van. Egy közönséges libatolvaj.

Steve the Great 2013.02.26. 17:34:56

"A bizottsági helyek újraosztása tehát láthatólag nem túl elegáns módon zajlik: "

A fidesz eddig a lehető leglátványosabban tartotta magát távol mindentől, ami elegánsnak mondható. Miért épp most változtatna...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.26. 17:50:20

@Virág et.: a jogi perek nem a lényeget érintették elvtárs, ne legyél már marha
és legfőképpen: ne hallgass ron werberre!

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2013.02.26. 17:51:42

@Kandeláber: Megérdemled az országot, amelyikben élsz és a pártot, amelyiknek nyalsz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.26. 18:15:35

való igaz, szabó rebekának (a Hősnek - lásd kép fenn) nincs minden rendben a fejében, ha csatlakozni kíván a bajnaista izéhez, tehát az mszmp örökségéhez.
nyilván rávették a többiek, ő meg tudat- és akaratgyenge.

Lakner Dávid, tudsz már mutatni egy jó l. simon verset? mert ugye tehetségesnek tartod még mindig ugye? kinyitottad-e valaha egy kötetét? tehát olvasatlanul dicséred, vagy tényleg elolvastad és tetszik?
mindkét változat érdekes konzekvenciákat mutatna irányodba

vizipipa 2013.02.26. 18:18:42

@Virág et.: a libázás sosem lesz abbahagyva, tudod jól. Részemről legalább 2 okból:
- Megtalálod a youtubon a felvételt, hogy decemberben még libaleadásra biztatták a termelőket. Januárban csőd volt. Tudom, Bajnai csak a főnök volt, nem ő mondta. Neked ez elég, nekem meg nem.
- Miért helyezték át a csődeljárás előtt néhány nappal a Hajdú-Bét központját Debrecenből Kecskemétre? Miért esett jobban az ottani kinevezésű felszámoló?

Természetesen adva van a lehetőség, adjál értelmes és IGAZOLHATÓ magyarázatot. Bajnai nem adott!

@post: Szabó Rebekát azért kell eltávolítani a mezgazbizből, mert a tagok belenézhetnek a pályázati anyagokba. Elég ott egy Ángyán is - amíg őt is vissza nem hívják.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2013.02.26. 19:26:43

@vizipipa: Bajnai adott épp elég magyarázatot. Nem Bajnai hozta létre a Hajdú-Bétet, nem Bajnai volt a Wallis vezetője, amikor a Wallis megvette azt, és többször cáfolták azt is, hogy a Wallis ne próbálta volna megmenteni a Hajdú-Bétet. Persze akinek nincs füle a hallásra, az nem fog a tényekkel sem foglalkozni.

Bell & Sebastian 2013.02.26. 19:37:19

Itten van az adatlapja
obki.hu/nyito/mts.shtml?AA_SL_Session=c842b983d7c372c0ef267d0dee0cb6f3&x=30538

"2003 szeptember – 2004 június:
részvétel egy interdiszciplináris alkalmazott kutatásban, amely participatív akciókutatási technikákat alkalmazva elindította a helyi közösségre támaszkodó fenntartható fejlesztési akcióterv kidolgozását"

Itt fel is teszem a kezem, arra már ki sem térek, hogy mi lehet az a "cseh és magyar felhagyott szántók szukcessziójának vizsgálata növényi tulajdonság adatbázisok segítségével"?

Elöl harap, hátul rúg, középen meg töri a Fidesz seggét, nem is csoda, ha holok..., illetve Bajnai -imádás vádjával illették a libazsírral kikent csúszdán leszállt szakértőt.

Ez nem arról szól, amiről L.D. ír, hanem a Numerus Clausus gyakorlati alkalmazásáról, amikor a Fidesz mondja meg, hogy melyik ügynök hulljék le a likon.

Ez pont megszívta.

Bell & Sebastian 2013.02.26. 19:45:50

@Pásztor Tibor: Ne izgassa fel magát, ez a mesterség is apáról fiúra szállt, pont mint a hóhérság kicsit korábban.

Amerikában ez külön szakma, ha jól idézem a szlenget, darabolós gyilkosoknak hívják az ilyeneket, akik egy vállalatcsoportot felszabdalnak és kifilézve eladnak, amely eljárás során sokkal többet kapnak a részletek összességéért, mint az egészért.

A magyar változata ugyanez, csak saját zsebre megy az egész (némi banki opcióval, mint a példás esetnél) és szarnak rája, kinek a pénzét nyelik le, törvényes csűrcsavarás által.

Zsidó huncutság az egész, magyar gátlástalansággal felturbózva. Benne is van, milyen receptből és ki főzte a sóletet.

vizipipa 2013.02.26. 20:03:43

@Pásztor Tibor: ez volt a szép általános púder, a "kommunikáció".

Kár, hogy én 2 konkrét dolgot mondtam. Szóval te vagy a helikopter, és kész.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.26. 21:43:39

Rogán Tóni szopattya Rebekát és nem szopattya Ertsey Katalint?
A kis hunczut.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.02.26. 21:53:23

@Hepci:

Ertsey Katalin (függetlenül attól, hogy sunáznánk-e vagy sem (én spec. nem)) máig annak a pártnak a "színeiben" ül az Országgyűlésben, amelynek programja alapján listán képviselői mandátumot szerzett (ezzel aztán minden pozitívumot el is mondtunk róla, amit elmondhattunk, de ez a "máig annak a pártnak a 'színeiben' ül...", ez tény). Míg Szabó Rebeka...

Virág et. 2013.02.27. 07:12:43

@caralho voador: Na, még egy barom megy a szűrőre.

@Streil ezredes: Csak az a pici különbség van a kettő között, hogy Novák Előd esetében az állítók nem tudták bizonyítani, hogy ő tényleg a kurucot szerkeszti, amíg Bajnai BEBIZONYÍTOTTA, hogy neki személyesen köze nem volt a Hajdú-Bét operatív döntéseihez, valamint hogy a Wallis már a nehéz helyzet közepén lett tulajdonos és éppen ők próbálták menteni a menthetőt. Sikertelenül. És akkor még azt, hogy mikor mi is volt a Wallisban a Bajnai, azt nem is érintettük. Tehát amíg Előd tagad és várja, hogy az ellenkezőjét bizonyítsák, addig a másik fél állít és a tényeit nem tudta eddig se Pesty, se az MN, se a Hír TV, sem senki cáfolni. Meg se próbálták, legtöbbször el se mentek a polgári perekre, érdemi védekezés egyik részről sem volt. Nyilván, mivel az egész karaktergyilkosság, igazságnak a nyomát sem tartalmazza.

@tesz-vesz: A "jogi perek" jelen esetben büntető eljárások (Pesty) és polgári perek voltak, ahol Bajnai igazolta már vagy 4-5 alkalommal jogerősen a fentieket. Több bíróság előtt is. Értem én, hogy neked ez nem az igazságról szól, akkor mi szól arról? Ha én azt mondom, hogy te ölted meg Kennedyt, akkor te mit csinálsz, hogyan véded meg magad? Vagy a rágalom és a vád az már maga a tény számodra?
Ki itt a marha?

Egyébként ugyanez igaz Papcsák Ferire is, aki rohan a büntető bíróságra tizedekkora seggfejek miatt, mint ez a faszozó izé meg a másik topicban a zsidózó másik? Nála mér' nem járt a szátok, hogy a "jogi perek" azok nem az igazság, meg amúgy is? Ez költői kérdés volt és nem csak neked szólt.

@vizipipa: Mások már válaszoltak, ezerszer le lett írva.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.02.27. 07:51:36

@Virág et.:

Teljesen mindegy, hogy B_jnaira mi bizonyítható rá a hajdúbétügyben és mi nem: mit gondolsz miért utasította el kétszer is az LMP-küldöttgyűlés, ill. -konferencia a vele való együttműködést? Mert az LMP-küldöttek számára is ugyanazt jelenti B_jnai személye, mint a magyar vidék meghatározó többsége számára: szimbolikus alakjává vált a privatizátor-felszámoló-offshore-bűnözésnek.

Virág et. 2013.02.27. 08:26:10

@bbjnick: Az LMP egyik fele utasította el, ha kimaradtál volna az LMP - PM szakadásból. Felmérések szerint a tagság többségének akarata ellen.
Egyébként az LMP elutasításpárti tagjai politikai okokból hozták ezt a döntést, mégpedig azért mert 2010-ben Schifferék kritizálták a Bajnai kormányt is és attól tartottak, hogy az ő szavazóik egy fokkal kritikusabbak az átlag birkamentesnél és emlékeznek arra, hogy pár éve még mit mondtak, ezért nem lenne szerencsés annak az ellenkezőjét mondani. Ez értékelhető érv és egyet lehet vele érteni. Jobbról erre hivatkozni minimum vicces.

A magyar vidék meghatározó többsége magasan tesz Bajnaira meg a Hajdú-Bétre, ha pedig nagy privatizátorokat keresel, akkor rossz helyen nézed, azok az ex-MDF-esek most éppen Viktor mögött lengetik a zászlót nagy lelkesen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.02.27. 08:53:42

@Virág et.:

"A magyar vidék meghatározó többsége magasan tesz Bajnaira meg a Hajdú-Bétre..." --- írod.

Bizony tesz a magyar vidék B_jnaira! Gyűlölt figurája ő az elmúlt két évtizednek a paraszt szemében. Ezért is volt önt_könlövés a Zellenzék részéről, hogy magárahúzta gordonkát. De kezdenek ráeszmélni, mert az LMP után a Milla is kezd kifarolni alóla.

vantaan 2013.02.27. 09:16:51

...@bbjnick: ....hááát igen jól mondta Oszkó Péter a választás az IQ tesztje is az országnak! A hajdúbétes/gordonkás mantra az valójában csak felkészítése a széles tömegeknek.

... persze van 1 magyar mondás: Aki hülye az haljon meg! De akkor kihal a Kárpát-medencei magyarság?

Ez itt a kérdés!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.02.27. 09:39:37

@vantaan:

Figyu! Mert rendes vagyok, hát segítek.

Végy elő egy tükröt és nézz bele! Ha azt látod, hogy a lefittyedt alsóajkad szélén lassú patakocskában folyamatosan csorog a nyál és ezt másoknál nem látod, akkor nem a többiek a sérültek.

Remélem segítettem.

Bell & Sebastian 2013.02.27. 09:42:22

Elképesztő, miket mond az elvtárs. Bajnaival naponta szembesül minden falusi, amikor támogatott traktort lát, ebbe az üzletbe is (mezőgazdaság) egyszerűen beleszületett.

Birkának nevezni mindazokat, akik nem kérnek az amerikáner, újraosztó, kreatív könyvelőből, az minimum szamárságnak minősíthető.

Bell & Sebastian 2013.02.27. 09:45:33

@vantaan: Szintén Bajnai -fannak tetszik lenni? Keressen rá a Bléviszre és Axiálra, vagy Hódmezőgazdára, az tán kigyógyíccsa.

vantaan 2013.02.27. 09:51:16

@bbjnick: ...no így már egészen más!
...ha még segítesz is? Talán valami láncszavazáson is segítettél?
S most akkor Én szavazhatok vagy sem vagy majd Te behúzod az X-et helyettem is? .... mert tudod .... Én egészen okos embernek és még tisztességesnek is tartom ezt a Gordont.

Most mi lesz????

vantaan 2013.02.27. 09:55:47

@Bell & Sebastian: Ó Én csak a Sárvári a Lajta-Hansági és a többi Nyerges/Simicska lenyúlóst látom!

.....persze az Én hibám, de 12 állami gazdaság s ami még azóta történt!
Tudod pl a Csákvári ÁG.ahol még a központi irodát is feláldozták alkalmi szállásnak/lakcímnek hogy a környékbeli állami földeket le lehessen nyúlni.

Virág et. 2013.02.27. 09:56:37

@Bell & Sebastian: Ki nevezte birkának azokat, akik nem kérnek Bajnaiból? Mindenkinek szíve joga, hogy kit támogat és kit nem a politikusok közül. A birka a békementes, aki tegnap a tandíj ellen tüntetett, ma a tandíj mellett, tegnap a Robin Hood-adó ellen, ma a szektorális adók mellett, tegnap a manyup pénzek Bajnai-féle "bekóstolása" ellen, ma a manyup pénzek teljes lenyúlása mellett, tegnap a Boldvai MSZP képviselő bajos vagyonnyilatkozata ellen, ma a Zsiga Marcell bajos vagyonnyilatkozata védelmében, tegnap Kína ellen, ma Kína mellett, tegnap Gyurcsány Putyinhoz dörgölőzése ellen, ma Orbán Putyinhoz dörgölőzése mellett stb. stb.

Ezek birkák, nincs rá jobb szó.

Alvarez 2013.02.27. 09:59:16

Szabó Rebeka egy bátor lány, aki küzd az állami tulajdon szétrablása ellen. A Fidesz macsó alfahímjei (Kósa, Rogán, Lázár...) pedig hol vannak, amikor a pocakVezér kiadja az ukászt: a saját oligarcháinkat etetni kell a nép vagyonából?

Alvarez 2013.02.27. 10:06:38

@Kandeláber: sajnos nem hívhatnak minden nőt Viktóriának, hogy ezzel is a Vezéredre hasonlítson:(

Kandeláber 2013.02.27. 10:28:21

@Alvarez: Ez aztán a vajaskenyér-egyszerűségű gondolkodás, ami valahogy így vezethető le: ha nekem nem szimpatikus Szabó Rebeka és Bajnai, akkor csak és kizárólag orbánista lehetek.
Múltkorjában egy hasonló faék lenácizott, mert helyeseltem, hogy Franciaországban százezrek tüntettek az azonos neműek házassága ellen.
@Virág et.: "Mindenkinek szíve joga, hogy kit támogat és kit nem a politikusok közül."
Valahogy így.

Alvarez 2013.02.27. 10:36:43

@Kandeláber: kb annyira faék, mint valakivel a keresztneve alapján szimpatizálni.

Kandeláber 2013.02.27. 10:44:02

@Alvarez: Nem kizárólag.
Nő létére túlságosan arrogáns a stílusa, amellett részt vett az LMP megszalámizásában Bajnai-ágensként.

vizipipa 2013.02.27. 11:07:23

@Virág et.: "Mások már válaszoltak, ezerszer le lett írva. "

Biztosan igazad van, a hiba bennem van. Azért mégis megkérlek segíts ki 1-2 linkkel, hadd okosodjam.
Persze ne ezzel: www.zetapress.hu/bunugy/3865 , mert ez a közismert Bajnai verzió és nem tudom khmm, objektívnek tekinteni.
Az olyan linkeket viszont szívesen fogadok amiben szó esik arról, hogy miért kellett a Wallis egyik sokmilliárdos adóssággal rendelkező ingatlan kft-jét "eladni" a Hajdú-Bétnek - és ehhez természetesen semmi köze Bajnainak, ugye? - meg az a bizonyos cégközpont menekítés Debrecenből. Esetleg hozzákapcsolhatod a kecskeméti felszámolási bíró pályafutását a következő években. Ez egy olyan pikáns mellékízt ad.

Előre is köszönöm a segítséged!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.27. 11:14:22

@Pásztor Tibor: A Wallis története a 80-as években indult Moszkvában. Veres Tibor állami ösztöndíjasként a Moszkvai diplomataiskola (IMO – Insztitut Mezdnarodnyik Odnosenyij) diákként ismerkedett meg Nagy Györggyel, akivel a rendszerváltás után megalapították a Wallis Rt.-t. A Wallis fő tevékenysége cégek megvásárlása, átalakítása, értékesítése volt. A Hajdú-Bét példája jól mutatja, mit is kell ezen érteni.

Bell & Sebastian 2013.02.27. 11:14:33

@Virág et.: A fene tudja, tán lyukas a memóriám, de alig emlékszem pár szimpátia -tüntetésre a Fidesz mellett, azok is változó létszámmal, változékony okokból és a jól fizetett, kemény magot leszámítva, változatos orcákkal zajlottak.

Ezek szerint a kemény mag birka? Hivatásos fideszesek, hogy egészen pontosak legyünk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.27. 11:18:23

@Pásztor Tibor: @Virág et.:

ha nekem nem hisztek, majd hisztek a millás riporternek:

31:47 "a helyreigazítási perek nem a lényeget érintették"

www.youtube.com/watch?v=T8r4ZH1bllo&feature=player_embedded

idióta lehet az az ember aki feltétlen hisz egy milliárdos politikusnak.

Bell & Sebastian 2013.02.27. 11:19:35

@vantaan: Ha a második fázisban hátul összeérnek a kezek, akkor milyen rendezőelv alapján lehetséges bárkit is kiemelni közülük?

Egy biztos, Bajnai öregebb róka akármelyik narancsos tolvajnál, de még beérhetik, ha fiatalabbak nála.

Hoppá, még úgy se, mivel nála ez generációs terheltség.

Alvarez 2013.02.27. 11:22:16

@Kandeláber: nő létére képes volt szembeszállni a fideszes oligarchákkal, és úgy kell elmondania a parlamenti felszólalásait, hogy folyamatosan pfújjolnak a túloldalról. Ehhez neki 45kg-ja van, szemben Lézerrel, akinek 110. De Janink csak a svájci bankszámlájára koncentrál, a többi fideszes alfahímről nem is beszélve.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2013.02.27. 11:22:46

@vizipipa: igen, tettél két állítást, de egyrészt ezek nincsenek igazolva, másrészt nem tudom, miért kellene nekem cáfolnom őket. Esetleg írj emailt Bajnainak.

vantaan 2013.02.27. 11:24:14

@Bell & Sebastian: Lebecsülöd a narancsos tolvajokat! Ellenőrizd le meg van -e még mind a két szemed! ...mert nekem úgy tűnik, mintha a jobbra látót ellopták volna tőled. (remélem nem szemellenző miatt torz a látásod)

Alvarez 2013.02.27. 11:26:47

@Bell & Sebastian: "Egy biztos, Bajnai öregebb róka akármelyik narancsos tolvajnál..."

Ugye még véletlenül sem arra akarsz itt célozgatni, hogy Bajnai valaha is lopott volna? A jelenlegi hatalom kis és nagytávú sugarában sokkal méretesebb céltáblák vannak, amit akár fejjel is könnyen eltalálsz. Vagy ha nem, segít neked Szabó Rebeka.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2013.02.27. 11:31:24

@tesz-vesz: az is idióta, aki minden Simicska-CÖF-plakátot készpénznek vesz.

Bell & Sebastian 2013.02.27. 11:32:01

@Alvarez: Nem hinném, de a csöcsös asszociáció azért jó.

Bell & Sebastian 2013.02.27. 11:34:51

@Pásztor Tibor: Maga azonos a naagy Wiki -manipulátorral? Mert akkor gúglizhat a szerencsétlen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.27. 11:41:02

@Virág et.: papcsák is ugyanúgy méltó a kötélre, mint az akaratgyenge komcsi majmod

a szem.jogi perek nem a lényeget érintették.
lásd fenti kommentjeim,
de mikor írtam, szerkesztettem én is ezt:
kkbk.blog.hu/2010/04/03/bajnai_es_a_kilenc_hajdu_betes_ongyilkos_emleke
magam is rájöttem, mikor néztem mikbe kötöttek bele a perek során.
lényegtelen dátumokba, stb.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.27. 11:42:04

@Pásztor Tibor: egyetértek, csak te "is"-t írtál, tehát akkor önkritikát gyakoroltál? reveláltál?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.27. 11:44:45

@Alvarez: Szabó Rebeka egy bátor lány, aki küzd az állami tulajdon szétrablása ellen, úgy hogy szövetségre lép egy másik rablóval?
maradt volna az lmp-be

Alvarez 2013.02.27. 11:49:17

@tesz-vesz: kit értesz másik rablón? Nem tudok róla, hogy beállt volna a vezér nyájába.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.27. 12:00:25

@vizipipa: a kecskeméti felszámolási bíró pályafutását hol találtad meg?

Kandeláber 2013.02.27. 12:18:35

@Alvarez: Akkor miért sorol be egy oligarcha - Bajnai mögé?
Így nem hiteles.
Ángyán megmondta, hogy soha nem tenné ezt, mert ki nem állhatja a libást.
Azért talán belátod hogy Ángyán hitelesebb, mint Szabó.

Kandeláber 2013.02.27. 12:21:30

@Alvarez: Még a nem igazán jobbos Mongnak is megvan a véleménye a Szendéről: atlatszo.hu/2012/10/15/kis-oligarchatarozo-bajnai-gordon/

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2013.02.27. 12:25:19

@tesz-vesz: formállogikailag ez az "is" annyit jelent, hogy amit írtam, az elégséges feltétel, de nem szükséges. Akár még én *is* lehetnék idióta, pedig nem dőlök be a Simicska-CÖF-propagandának.

Virág et. 2013.02.27. 12:34:34

@vizipipa: Google a barátod. Elég csak a jogerős személyiségi jogi pereket és büntető pereket nézni a hírek közül.

@Bell & Sebastian: Félmilliós békemenetre alig emlékszel?

@tesz-vesz: Csak óvatosan, Bajnaival ellentétben, aki csak politikusokat és médiumokat perelt, Papcsák legkedveltebb délutáni szórakozása, hogy kommentelőket jelent fel a rendőrségen. Népszava, 168 óra több kommentelője tudna erről mesélni.

Ennél kevesebbért.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2013.02.27. 12:36:37

@Bell & Sebastian: keverni tetszik valakivel.

Virág et. 2013.02.27. 12:51:16

@vizipipa: Egyébként meg igazságot linkektől ne várj. Névtelenül, egy blog alatt azt ír valaki, amit akar. Talán még a Papcsák-kommandó sem tud utánamenni, pedig biztos megpróbálnák fordított esetben.

Bíróság előtt, hamis tanúzás terhe mellett viszont már kétszer is meggondolják az emberek, hogy mit mondanak, ezért annak van súlya, bárki bármit is mond. Ebből pedig pontosan 7 jogerős áll a rendelkezésünkre: Budai, Pesty, a MN és a Hír TV-vel szemben is. Itt kb minden vád elhangzott és mindenre volt válasz is, az általad felsoroltakat ideértve. Más nem fog helyetted kutakodni, tedd meg magadnak, ha ennyire érdekel az ügy. Te vádaskodsz, te állítasz, te szerezd be hozzá a bizonyítékaid és ne másoktól várd el, hogy helyetted megtegyék. Egyelőre ennek az országnak úgy kéne működnie, hogy az ártatlanságot vélelmezzük és a vádakat bizonyítjuk, nem pedig fordítva.

Amelyik portált egyébként elfogultként belinkelted az az egyetlen (micsoda véletlen!) ahol részletekben leírják az ügyeket. Nyilván ezért lett "elfogult". Gondolom a kuruc meg a napraforgó blog kategóriás források meg pártatlanok. Akárcsak Pesty és a MN.

bömböcz 2013.02.27. 13:06:36

@Virág et.:
Maga most a jogerős "Ne mi nyerjük a legtöbbet" a "Nem volt közgyűlés" típusú ordenáré gecik másik oldalát próbálja mentegetni?
Elképesztő!

Virág et. 2013.02.27. 13:17:37

@bömböcz: Várom a javaslatokat, hogyan lehet cáfolni egy rágalmat, ha nem az erre kitalált bíróság előtt. Mondjuk hétszer, mint a jelen példában.

Vagy akiről rosszat mondanak az fogadja el ellenvetés nélkül? Komolyan kérdezem, mert az "minden politikus rohadék, minden bíróság korrupt, mindenki hazudik" szemlélet, ez nagyon hipster meg el is megy anarchista körökben - de csak úgy 30 év alatt.

vizipipa 2013.02.27. 13:28:22

@Virág et.:
Abban feltétlenül igazad van, hogy minden iromány elfogult. A "minden" az azt jelenti, hogy Bajnai- és a Bajnai párti írások is. Próbáld ezt megemészteni.
A kuruc nem tudom mennyit foglalkozott ezzel, ezért inkább egy másikat mondok, szívednek gyakran kedves hely.
Ez a Mancs. Igaz, nem mostanában írták, még 2004-ben. Ma már történelem. Nem foglalnak ők állást. Leírnak dolgokat. Lehet véleményezni. Meg is lehet cáfolni.
Cáfolatokat nem olvastam. Csúsztatásokat.., nos azt bőven.

Virág et. 2013.02.27. 13:32:50

@vizipipa: A cáfolatok a bírósági ítéletek indokolásaiban vannak, amelyeket egy több hónapos bizonyítási eljárás előzött meg minden esetben, ahol mindkét félnek volt lehetősége, hogy azokra válaszoljon, azokat megkérdőjelezze, új bizonyítást indítványozzon.

Na ebből van hét és mind a Bajnainak ad igazat.

Mancsot nem olvasok, szívemnek egyáltalán nem kedves. Még MN-et is többet olvasok, min mancsot. Amit még szintén nem olvasok (csak hogy gyorsan kizárhassuk) az a 168 óra és a népszava.

bömböcz 2013.02.27. 13:34:41

@Virág et.:
Pedig közel jár a valósághoz a "minden politikus rohadék, minden bíróság korrupt, mindenki hazudik" idézettel!
Mert bizony a hülye pártlapszolga leír valami igazságot megtoldva némi féligazsággal, ráöntve a szükségszerűen elvárt mozgósítás-félrevezetéssel és máris fel van dobva a laszti a másik oldalnak.
A másik oldalon viszont jól felkészült jogdemokraták vannak, akik megfelelő tálalásban szerválják a saját szájuk íze szerinti értelmezést a jogállamiság kiválasztódott szerve felé...
A bírósági kereset megfogalmazásán bizony nagyon sok múlik...
Szerva itt, csere ott!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.27. 14:45:56

@Pásztor Tibor: elégséges feltétel, de nem szükséges?
nem, nem ezt jelenti, azt jelenti hogy magadat is annak tartod, hiszen egyetértettél velem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.02.27. 14:48:11

@Virág et.: no én nem ezért a csipcsup ügy miatt haragszok papcsákra, kellemetlen, de nem milliárdos tétel. papcsáknak is vmi tsz-elnök lehetett az apja

bömböcz 2013.02.27. 15:05:40

@tesz-vesz:
És?!
Na akkor szedjük listába, hogy Maga mit nem tett meg a szebb jövőért visszafele sorrendben:
-Nem lett:
miniszterelnök
pártfunkci
alapítótag
igazgató
főmérnök
feltaláló
minimum 3 gyermek atyja!
----------------------------------
egyetemista
főiskolás
szakmunkás

vizipipa 2013.02.27. 15:32:24

@tesz-vesz: tudom, hogy te is foglalkoztál vele. Dátum szerint a pesti srácok az első megjelenés, de az egy jóval korábbi cikk folytatása.
Még 2009-ben jelent meg egy ma már nem létező honlapon:
Lezárult a Hajdu-Bét felszámolásában eljáró bíró ellen indult nyomozás

Bár az elmúlt évek sajtóhírei között slágernek számítottak a Hajdu-Bétről szóló tudósítások, egy idevágó nyomozásról mégsem számolt be eleddig senki. A belpol.hu Dr. Fazekas Gézát a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal szóvivőjét kérdezte az ügyről, amely -többek között-, a cég felszámolóját kijelölő bíráját is érinti.

Igazi magyar rémtörténet az, ami Hajdu-Bét ügyben történt. S úgy tűnik, ez már nemigen változik, mivel, ahogy a Belpol.hu Dr. Fazekas Gézától a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal szóvivőjétől megtudta, május 18-án, nem jogerősen lezárult az a nyomozás, amely hivatali visszaélés, hivatali vesztegetés gyanúja miatt indult. Ezt az ügyet egyszer már megszüntették, majd újra folytatták, voltak gyanúsítottak is most, mégis, bizonyítékok hiányában, nem jogerősen, lezártnak tekintik. Eddig a tájékoztatás.
A belpol.hu más, védői forrásból úgy értesült, hogy a gyanúsítottak között szerepelt Dr. Varga Miklós bíró és más a felszámolásban érdekelt személy is. A nyomozás nem a Hajdu-Bét gazdálkodási ügyeit vizslatta, hanem azt, hogy, hogyan is került át az első felszámolói végzés után át hirtelen a cég székhelye Debrecenből Kecskemétre, s, hogy kapott-e kenőpénzt az ebben eljáró, a felszámolót kijelölő bíró, aki ez esetben Dr. Varga volt. Nos, ahogy a szóvivő elmondta, bizonyíték hiányában ezt az ügyet lezárták.

Ennek az ügynek az iratait "fújta be" a szél a pesti srácokhoz 2012-ben.

bömböcz 2013.02.27. 19:49:38

@vizipipa:
Az elévülés rendszere azért lett megalkotva, hogy a magukfajták által kényre-kedvre előcitált anomáliákat elsimítsuk. A fennálló rendszer legnagyobb üdvére...

Bell & Sebastian 2013.02.27. 23:31:14

@Pásztor Tibor: Akkor elnézést kérek. :)

@Virág et.: Hogyne emlékeznék, esetleg elemezzük együtt a mondatomat?

@vantaan: Nem becsülöm le a narancsos tolvajokat, akik most kénytelenek kevesebbel is beérni, mert a javát már elvitték a vörös-sárgák.

vantaan 2013.02.28. 10:31:43

@Bell & Sebastian: ...kevesebbel? Ezek? Te ezek még a szart is lopják! Lásd Mészáros Lőrinc esetét a több tonna birka-kakival!

"ha a gazemberek ismernék a becsületesség előnyeit, már gazemberségből lennének becsületesek"

Bell & Sebastian 2013.02.28. 10:45:08

@vantaan: Nekem mondja, Sajókám, ha én egyszer kinyitom a számat! Akkor lecsuknak. :)

vantaan 2013.02.28. 11:35:34

@Bell & Sebastian: ...ja meg persze! Ha egyszer .....
Csak huzat ne legyen!
süti beállítások módosítása