A blues útja végtelen, mint a Nyugatnak tartó országút; a blues családfája ágas-bogas és lassan hömpölyög, mint a Mississippi útja az óceán felé. Nagyot kell alakítania annak, aki ki akar emelkedni ebből a parancsoló áradatból: egyrészt hűnek maradni a legkonzervatívabb popműfaj, a blues gyökereihez; másrészt egyéni ízeket, újszerű megoldásokat hozzáadni a nagy egészhez. Jó úton jár efelé Gary Clark Jr., a blues új, csiszolás alatt lévő fekete gyémántja.
A '84-es születésű Gary Clark Jr. a mindennél tágasabb texasi égbolt alatt, Austinban nőtt fel. Gyerekkorától kezdve a zenének élt, és fiatal kora ellenére ma már a legnagyobbakkal játszhat együtt: a Fehér Házban B.B. Kinggel és Buddy Guy-jal, a Rolling Stones 50. évfordulós koncertjén Jaggerékkel, de Eric Clapton és Jeff Beck mellett is gitározhatott már a texasi zenész. Gary Clark Jr. a Texas blues új csillaga, aki a tradicionalista szubkultúrából ki-kilépve a társműfajokat is beemeli a repertoárjába. A szélesebb merítés igényét mutatja a 2012 végén megjelent Blak and Blu albuma, ami az énekes-gitáros első mainstream kiadónál megjelent nagylemeze a 2004 óta kiadott underground lemezei után.
A lemez bluest, a blues gyökerű rockot, hard rockot, klasszikus soult és funkot elegyítő hangzásában nincs sok eredetiség, de hát nem ez is a lényeg: az a kérdés, hogy tudja-e csipőből és csuklóból hozni a kötelező kűröket, s ugyanolyan természetességgel hozzáadni a sajátos garyclarkságot. A lemezt nyitó, slágernek választott Ain't Messin' Round mindezt teljesíti, tízpontosan. Tökéletes, kortalan sláger húzós ritmussal, fülbemászó és kőegyszerű refrénnel, és a végén – döbbenet a kétezertízes években – ízes gitárszólóval. A szám és a lemez első két sora („I don't believe in competition / Ain't nobody else like me around”) egyrészt egy szokásos kiafaszagyerek-kiállás, másrészt viszont egy csavarral tökéletes leírása Gary Clark Jr. helyzetének és lehetséges pályájának. A pop 2013-ban nem erről a műfajról, nem erről az attitűdről, pláne nem az elnyújtott gitárszólókról és a blues hangulatáról szól. Gary Clark Jr. divatjamúlt – és éppen ezért időtálló.
A lemez gerincét masszívabb, karcosabb, érettebb, súlyosabb darabok adják, mint a ; a Bright Lights; a boogie-s Travis County; a riffelő Glitter Ain't Gold; a Beatles-féle Come Togethert és a stoner rock beszippantó súlyosságát ötvöző Numb; vagy Hendrix Third Stone From The Stone-jának epikus feldolgozása. Az igazán erős dalok közé néhol az r'n'b ezredforduló körüli hangzását idéző, súlytalan és céltalan vernyogások kerültek, talán a szélesebb célközönség elérése érdekében. A sokszínű lemezt aztán egy igazi, szikár, tradicionalista gyökér-blues, a Next Door Neighbor Blues zárja, amiért minden üresjáratot meg lehet bocsátani a fiatal gitáros-énekesnek.
Gary Clark Jr-nak tényleg nem kell hinnie a versenyben, hiszen valóban nincs senki körülötte, akivel lejátszhatná azt. Legfeljebb csak saját magával versenyezhet, hogy mélységben, tudásban és alázatban fel tudjon nőni a nagy öregekhez, akik máris beengedték őt a köreikbe. Zsákutcák persze lehetnek: ha a popipar mégiscsak bedarálja őt, és legközelebb autotune-os r'n'b-vel bünteti a 16 évnél idősebb hallgatóságot; vagy ha kissé kiöregedve olyan nehezen tolerálható fazonná válna, mint Lenny Kravitz. Gary Clark Jr. 28 éves, tehát az egyik nyilvánvaló mesterét, Hendrixet is elragadó mágikus 27-et túlélte – így remélhető, hogy majd 72 évesen is tolni fogja a bluest. Addigra hozzá is öregszik.
