Kommentszűrés
’13 jan
31
09:01

Bal vs Jobb – Nincs új a Nap alatt?

Írta: mathe.aron

jobb_bal_kerdes_felelet_1359590456.jpg

Néhány nappal ezelőtt a Timelord blogon egy szórakoztató, de nagyon tanulságos politikai relikvia jelent meg. Az 1869-ből származó aktuálpolitikai kiskáté kommunikációs paneleit feltehetően még azok is valamilyen otthonossággal olvasták, akiktől a Mikszáth, Tömörkény, Krúdy nevével fémjelezhető világ vagy életérzés teljesen messze esik. A szöveg fordulatai egészen modern mechanizmusokat tükröznek, mondhatnánk: meglepően moderneket, persze a magyar történelem ismeretében szó sincs meglepetésről.

A modern magyar politikai rendszer, azaz a parlamentarizmus ekkor alakult ki. Lehet persze vitatkozni az akkori vagyoni cenzus jogosultságán, de az, amit ma politikának nevezünk, akkor született meg. A legalapvetőbb politikai beidegződések alighanem ekkor vésődtek be a kollektív tudattalanba. Az épített környezetünk nagy része is ekkor alakult ki, lényegében a Kárpát-medence legtöbb városának meghatározó arculata ennek a kornak a terméke. A szöveg teljesen rezonál napjaink politikai világára.

Van egy fogalom a sorok között elrejtve, amire egyből ráismerhetünk: ez a sokat emlegetett „megosztottság”. De vajon volt-e olyan szeglete a világnak, ahol ne lett volna ilyesmi? Vajon nem csak a kádári Népfront hamis matyóhímzései után vágyakoznak néhányan, amikor a „megosztottságot” kárhoztatják? Sajnos, a pártokon alapuló modern parlamentarizmusnak velejárója a szó szerinti részekre osztottság.

Egyvalami mintha hiányozna: az a kedélyes, igen, kissé patriarkális stílus, ami a korszakot jellemezte. Valahogy hasonlít ez jó néhány közép-európai város építészetére is. Ahogyan Alexnek, Banja Luka-i barátomnak a nagyapja elmagyarázta a politika lényegét: megmutatta neki a régi épületeket és az új lakótelepeket. Az elsőre annyit mondott: ezt a Ferenc Jóska építette. A lakótelepekre meg: ezt a Titó. Alex ekkor mindent megértett. Félő, hogy a korabeli stílus és a naivan ravasz, de ízesen kedélyes PR valahogy hasonlóan áll a mai, velejéig professzionalizált szlogengyártáshoz és hálózatépítéshez.

Jobboldaliként természetesen nem kis kárörömmel olvastam a párbeszédet, és azt gondoltam magamban: hát igen, valahogy így. Mégis amikor a végéhez értem, ahol a baloldal azzal vádaskodik, hogy „Feladtátok Magyarország történeti nevét”, beugrott a „köztársaság” fogalma körüli mai cirkusz. És az utolsó mondat, amelyet a jobboldali címez a balosnak, miszerint addig tart a status quo, „amíg ti föl nem forgatjátok”, bizony váteszi mondatnak bizonyult. 1918-ban a közös vereséget a baloldal megfejelte egy külön bejáratú felforgatással, teret adott a „vadráczoknak” és a „magyarfaló oláhoknak”, majd extraként a kommunistáknak is. Ma már másról szól a történet. Vagy ugyanarról?

Címkék: közélet történelem jobboldal társadalom jobb baloldal bal

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr345054483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.01.31. 09:21:14

Bizony bizony, ott van az az utolsó mondat.

Egy dolog viszont megváltozott 1869-hez képest - akkor a jobboldal a status quo (a Birodalom) oldalán állt, míg a baloldal a függetlenségért harcolt. Ez most fordítva van.

lorantka_a_gall 2013.01.31. 09:43:10

@Vhailor: csak az a status pozicionálódott sokkal ócskább helyre... :(

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.01.31. 09:45:07

@lorantka_a_gall: Jogos, egy kisebb ország, kisebb súllyal nyom latba egy nagyobb birodalmon belül (EU).

Ezek viszont geopolitikai tények, ezeket mi nem tudjuk megváltoztatni, csak alkalmazkodni tudunk hozzájuk.

Kandeláber 2013.01.31. 10:16:54

Szenzációs. Helyettesítsük be a Bach-huszárokat, a vadrácokat és a magyarfaló oláhokat a jelenbe.

kalhana 2013.01.31. 10:18:10

@Vhailor: A jobboldal a status quo oldalán állt, és ha a Birodalom alatt az OMM-t érted, akkor a annak is az oldalán állt. Az viszont nem volt azonos a Birodalommal, sőt annak az egyik céltáblája volt. Így a Magyarország és az akkori jobboldal a Birodalom eszközéből ( 1848-1867 ) a Birodalom fekete bárányává vált.

vantaan 2013.01.31. 10:18:35

@Vhailor: neked melyik a jobb kezed??? ....vagy fordítva ülsz a lovon???

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.01.31. 10:22:20

@kalhana: A Birodalmat átvitt értelemben értelmeztem.

Én amúgy határozottan függetlenség-ellenes és OMM-párti lennék az adott korban.

Urfang 2013.01.31. 10:24:07

Baloldaliként természetesen nem kis kárörömmel olvastam a párbeszédet, és azt gondoltam magamban: hát igen, valahogy így. Mégis amikor a végéhez értem, ahol a jobboldal azzal vádaskodik, hogy „veletek tartanak a vadrácok és oláhok”, beugrott a zsidók és cigányok körüli mai cirkusz. És a középső mondat, amelyet a baloldali címez a jobbosnak, miszerint a legtöbb jobboldali azért van Deák mellett mert hivatalt kapott, bizony váteszi mondatnak bizonyult. 1948-ban a közös vereséget a jobboldal megfejelte egy külön bejáratú felforgatással, teret adott a nyilasoknak és a náciknak, majd extraként a kommunistáknak is. Ma már másról szól a történet. Vagy ugyanarról?

user792 2013.01.31. 10:33:47

Komolyan, valaki egy lapon meri említeni az akkori és a mostani politikusokat?
Ez ilyen "Né' má! Ezek már akkor is csak vitatkoztak!" - szintű bulvármagazinokba való fos.

vantaan 2013.01.31. 10:41:20

Deákot lealázni a mostani "jobboldallal" minimum nemzetárulás!

Mitől is lenne jobboldali Deáki értelembe most bárki is a jobboldalon???
Ezek csak lopnak .... és lopnak ...és még mindig lopnak! .... mint komcsi őseik 90 előtt!!!!

álomkor 2013.01.31. 10:51:39

@Urfang: Ez még akkor is nagyon zavaros, ha feltételezem, hogy 1848-at akartál írni...
Vhailornak van igaza, te és a posztíró pedig arra sem veszitek a fáradságot, hogy legalább benézzetek a címkék mögé, mi mit jelentett akkoriban. Az itt baloldalnak, Tisza korában már szélbalnak nevezett ellenzék leginkább még a Jobbiknak feleltethető meg a mai palettán (persze ezt is csak erős megszorításokkal) A realitásokkal egyáltalán nem számoló nemzeti radikalizmus (ld. a "30 millió magyar" koncepciója), erős kapitalizmusellenesség, később erősödő antiszemitizmus, a polgári átalakulás oppozíciója (ez az 1894-es törvények vitája környékén élesedett ki). Velük szemben a korszak során domináns erő leginkább konzervatív liberálisnak volt nevezhető, amihez hasonló ma (szerintem sajnos) egyáltalán nincs jelen Magyarországon. Nem is beszélve a személyi állomány színvonaláról: akkor is rengeteg tehetségtelen karrierista nyomult, de mellettük ott volt volt Baross, Eötvös, Wekerle, Szilágyi Dezső, Darányi Ignác. Vagy akár Tisza István, akivel én pl. már nem sok politikai közösséget érzek, de az emberi minősége nagyságrendekkel veri a teljes mai "elitet"

Urfang 2013.01.31. 10:59:31

@álomkor:

Azt hiszem nem értetted mire célzok. Nem véletlen a hasonlóság a cikkíró szövegével, az oldalcsere csak arra szolgált, hogy így talán könnyebben felfogja mekkora bullshit az, ha ebből a szövegből akar levezetni mai aktuálpolitikát.

Kandeláber 2013.01.31. 11:01:55

@vantaan: Mert ugye az ún. "baloldali" kormányok nemhogy nem loptak, hanem két kézzel szórták a pénzt a nép közé, mi?
Ez persze semmit sem von le az Antall-, Boross- valamint az Orbán- kormányok baromságaiból.
Maradjunk annyiban, hogy 23 év alatt közösen sikerült lenullázniuk az ország gazdaságát és lenyúlni az állami vagyont.

álomkor 2013.01.31. 11:17:20

@Urfang: Oké, ha így van, akkor valóban félreértettelek.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.31. 11:33:17

Mielőtt még itt nagyon összeizgulná a bugyit a csapat, elmondanám, hogy azt a jobbot és balt, ami az 1869-es szövegben vitatkozik egymással, mára már a szélbal (pontosan a mára Európában mainstream liberálbolsevizmus) teljesen átszorította a jobboldalra (sőt, részben már le is szorította a palettáról). A fenti szövegben szereplő balosokhoz legközelebb a --- 1998-2022 között az országgyűlésben is nyomuló --- MIÉP áll(hatna) szemléletében és programjában, ha... ha volna:-)

Megemlítendő még, hogy 1869-ben nyoma sem volt még a magyar politikában az internacionalista/kozmopolita vonalnak, tehát, akik az idézet kiskátéban meccselnek, egytől-egyig, nácifasiszták.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.31. 11:39:14

@mk27soundmaster:

1869-ben nyoma sem volt még a magyar politikában az internacionalista/kozmopolita vonalnak

azér a 67-es egyenjogúsítási törvény mintha kissé mást mondana :)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.31. 12:04:33

@jose maria padilla:

1) Nem azt írtam, hogy nem voltak "honfelejtett külföldieskedők", az "itthoni előítéleteknek tárnokai", "elpuhult született katonák", "kik lóháton nem ültek még soha" és "a zsidó markában lévő számtalan különféle emberek", mert azok mindig is voltak, hanem azt írtam, hogy internacionalista/kozmopolita vonal még nem volt a magyar politikában. Ezek a mi (ak)korabeli politikusaink nem meggyőződésből, sokkal inkább "bűnös nem vigyázással etették az ördögöt", többségük túlontúl jóllakott és magabiztos volt ahhoz, hogy felismerje a valódi téteket.

2) Előkeressem neked Deák országgyűlési beszédét, amelyben kifejti, hogy egy "egyenjogúsítási" törvény egy szigorú bevándorlási törvény nélkül öngyilkosság?

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.01.31. 14:26:31

Általános iskola negyedik osztályában megtanítottam a diákoknak, hogy minden korszakot a saját kontextusában kell értelmezni.

A posztoló vagy harmadikos, vagy nagyon alacsony színvonalon "politizálni" próbált, de nemár, ez lenne a konzi fijjugnál a színvonal?

vizipipa 2013.01.31. 14:53:01

@mk27soundmaster: az nem a kozmopolitizmus tünete, hogy Eötvös Károlyt bécsi zsidó szervezet fizette a tiszaeszlári perben?
Nem volt az olyan nagyon sokkal 1869 után, és jóval a századforduló előtt.

DezInf 2013.01.31. 15:58:34

@vizipipa:

Egy kis zsidózásra bármelyik téma alkalmas:)
Van akinek bármiről "csak az", vizipipának meg csak a zsidózás az ami az eszébe jut :)
Szegény vizipipáné:D

2013.01.31. 16:36:37

Szerintem amit biztosan le lehet vonni ebből a dokumentumból az az, hogy két világháború és trianon ide vagy oda, de Magyarországot még mindig idióta politikusok irányítják.

Mária 2013.01.31. 16:48:46

"Ahogyan Alexnek, Banja Luka-i barátomnak a nagyapja elmagyarázta a politika lényegét: megmutatta neki a régi épületeket és az új lakótelepeket. Az elsőre annyit mondott: ezt a Ferenc Jóska építette. A lakótelepekre meg: ezt a Titó."

Vicces. (nem az)

A papa nyilván nem tette hozzá, hogy a modern lakótelepek feltalálói nem "a komcsik" voltak, ahogy a kedves posztoló sugalmazni akarja, hanem egy Le Corbusier nevű francia, aki egy Auguste Perret nevű építész, a vasbeton első alkalmazója irodájában tanulta el az új technológiát valamikor a 20. század első évtizedeiben, és Mies van der Rohe és Gropius munkái inspirálták.

vizipipa 2013.01.31. 17:04:06

@DezInf: igazad van, zsidózni bárminek kapcsán lehet. Csak fejtsd ki, hogy a kozmopolitizmus miért nem releváns.

bz249 2013.01.31. 18:08:37

@Mária: valamit meg lehet valositani jo minosegben meg troger minosegben. A lakotelep mondjuk meg jo minosegben megvalositva is velemenyes egy alkotas*... de mondjuk gyanitom a tito-i Jugoszlavia is inkabb a mennyisegre gyurt ra, ugyhogy vegulis total alkalmas szemleltetoeszkoz, ha valaki az igenytelenseget/szinvonaltalansagot akarja bemutatni.

*persze a korabbi varosi berlakasokkal szemben azert nem kis elorelepes

kvadrillio 2013.01.31. 18:15:47

NU, EZ TÉLLEG ÍGY VAN MA IS ! EZ A TUDATTALAN POLITIZÁLÁS MA IS DÍVIK, POLITIKUSAINK MID ÚGY POLITIZÁLNAK, MINTHA TUDATTALANOK LENNÉNEK !!!!! :o)))

kvadrillio 2013.01.31. 18:18:16

@kvadrillio: JAHH....DE A LEGALÁBB IS NINCS TUDATUK NEKIK, AMEKKORA HÜLYESÉGEKET PRODUKÁLNAK, AZT CSAKIS TUDATTALANUL LEHET VÉGHEZ VINNI...:o)))))))))

Dr. GGG77 2013.01.31. 18:19:23

„amíg ti föl nem forgatjátok”

Erdély elvesztéséhez kb semmi köze a baloldalnak, Horvátország meg lófaszt volt a "miénk".

Föl kéne fogni, hogy a Monarchiát kurvára nem mi tartottuk egyben, hanem a Habsburgok katonai és politikai ereje. Ez az erő az elhibázottan kirobbantott első világháborúban megszűnt, úgyhogy ennyi.

Fel kéne fogni, hogy Trianonért a legnagyobb hibásak MI MAGUNK vagyunk.

Bell & Sebastian 2013.01.31. 19:04:14

Úgy tűnik, oda-vissza működik a vetítés, a doktorúr például éppen most verte el a fasiszta magyarokat, Ferencjóska korában.

De jó is az a napi málnácskázás!

NA YA! 2013.01.31. 19:19:35

Na oztán ebből mit szűr le a tekintetes jobboldali posztíró:

"Isá por es chomu vogymuk, mennyi mílosztban teremtüvé elüvé miü isümüküt, és oduttá volá neki paradicsumt házoá".....? (vagy valami ilyesmi)

Az a mocsok baloldal......;)

Bloodscalp 2013.01.31. 19:23:58

@Vhailor: nem ott veszett el a terület már bocs. megint csak az a rózsaszín jobb-konzerv szemüveg amin nézed és nézitek a történelmet.

Gekko 2013.01.31. 19:57:26

@mathe.aron: Te hol látsz most jobboldalt? Vagy neked mást vetítenek? Mert én a jobboldal helyén egy neobolsevik csürhét látok csak...

Bell & Sebastian 2013.01.31. 22:44:53

@Gekko: Mensevik, csak hogy tényszerű legyen.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.01.31. 23:18:11

@Mária: "...A könyvből megtudhatjuk, hogy a különböző kormányokra csak mint építészeti megbízások megrendelőire tekintő Le Corbusier hogyan került közel az újonnan létrehozott Szovjetúnióhoz és magasztalta a kommunizmus előnyeit (bár a pártba soha nem lépett be). 1928-ban egy nagy léptékű épület tervezésével kapcsolatban Moszkvába utazott, ahol Trockij üdvözölte és a Kremlben is fogadták. Le Corbusier Mussolini ideológiáját is dicsérte, és két éven keresztül dolgozott a Vichy-kormánynak abban a reményben, hogy a teljes Franciaország új építkezéseit és várostervezését felügyelheti. Hitte, hogy Hitler és a Vichy-kormány "a társadalom csodálatos átalakulását" hozza magával, majd megtagadta a rezsimet és de Gaulle-nak kezdett dolgozni..."

epiteszforum.hu/le-corbusier-kalandos-elete-konyvben

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.01.31. 23:23:02

@bz249: Mindenesetre a lakótelepei teljesen elnéptelenedtek. Évtizedes romos állapotukból felújítva, bevándorlók számára lettek szociális bérlakások.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.01. 02:24:20

@vizipipa:

"az nem a kozmopolitizmus tünete, hogy Eötvös Károlyt bécsi zsidó szervezet fizette a tiszaeszlári perben?" --- kérdezed.

Az, szerintem, a megvehetőség tünete. Egy ügyvéd a védencét (azt, aki őt "megvette") védi. Ez a dolga.

"Nem volt az olyan nagyon sokkal 1869 után, és jóval a századforduló előtt." --- írod.

"(...)

Nálunk Magyarországon sem volt zsidókérdés, s ennek eredményeként antiszemita
mozgalom sem mindaddig, míg az Oroszországból kiüldözött zsidók nagyobbarányú
bevándorlása nem éreztette hatását. Nem is lett volna zsidókérdés, sem jelentékenyebb
antiszemita mozgalom sohasem Magyarországon, ha az emancipációs törvénnyel egyidejűig a
bevándorlás korlátozására is törvényt, hoznak. Bűnös mulasztás terheli e tekintetben 1867. év
óta valamennyi magyar kormányt, valamennyi magyar parlamenti többséget. Hiába
figyelmeztette a liberális láztól elragadtatott politikusokat gróf Széchenyi István,2 hogy
„zagyvalék nép leszünk, ha egyik túlságból a másikba jutunk”, hiába mondta a haza bölcse:
Deák Ferenc 1866 február 23-i beszédében: „van egy, amit ezzel (tudniillik az
emancipációval) párhuzamban óhajtok és ez egy bevándorlási törvény”, sőt az emancipációs
törvény indokolása is hiába figyelmeztetett arra, hogy „jogszerű érdekek követelik, miképen a
bevándorlási roham mérsékel tessék” – az 1867: XVII. t.-c. a zsidóság egyenjogúsítását
minden bevándorlási korlátozás nélkül fogadta el, s úgy ekkor, mint később, amikor előrelátó,
aggódó hazafiak ismételten figyelmeztették Tisza Kálmán kormányát és parlamenti többségét
a bevándorlás veszedelmes következményeire, liberális frázisokkal és közhelyekkel tértek
napirendre e fontos, s a nemzet jövőjét oly mélyen érintő kérdés felett.

Deák Ferenc idézett beszédében hangoztatta, hogy: „nemcsak a Mózes vallását követőkre,
de minden bevándorlóra kívánnám megállapítani” a bevándorlás korlátozását. 1882. év
tavaszán Szatmár megye híres felirata nemcsak a zsidók, hanem minden idegen elem
bevándorlását kívánta korlátozni – noha az oroszországi üldözések elől menekülő zsidók
beözönlése tette a feliratot időszerűvé, – mégis, miután kétségtelen, hogy a Magyarországba
mindenkor bevándorolt idegenek túlnyomórésze a galíciai zsidóságból került ki, a zsidóság
érzékenysége és nagy szolidaritása a bevándorlás korlátozásában antiszemita tendenciát látott
s ehhez képest a liberális politikusok a liberalizmus és humanizmus szólamaival és
jelszavával utasítottak vissza minden olyan kísérletet, amely a bevándorlás törvényhozási
korlátozására irányult.

Nem vették észre a zsidóságnak fajszeretettől elfogult szellemi vezérei sem, hogy a
kiapadhatatlan galíciai áramlat elsősorban a magyar zsidóságnak van mérhetetlen kárára,
ártalmára, veszélyére s elsősorban a zsidóság érdekében álló beolvadásnak az emancipáció
után lassan megindult folyamatát tartóztatja fel. Nem látták be a liberális államférfiak sem,
élükön Tisza Kálmánnal, hogy a nemzetre milyen veszedelem származhatik a határok
nyitvatartásából.

Európa egyik államára sem jelentett olyan óriási veszedelmet az idegen jövevények
betódulása, mint Magyarországra s egyik országban sem volt olyan nagyarányú a
bevándorlás, mint nálunk. Míg Németországban, a beözönlési folyamat lezajlása után, 100-
120 keresztény lakosra jutott egy zsidó, addig a kulturális és gazdasági téren messze mögötte
álló Magyarországon 10 keresztény lakosra.

(...)

A veszedelem, a végzetes mulasztás tehát ott kezdődött, hogy az emancipációs törvénnyel
egyidejűleg – Deák Ferenc terve ellenére – nem alkották meg a bevándorlási törvényt.
Mindazonáltal az emancipációt követő 14 év alatt, egészen 1881-ig, az oroszországi zsidó
üldözések kezdetéig, nagyobb arányú bevándorlás nem veszélyeztette a hazai magyarságot,
nem is volt zsidó probléma, s így nem is volt figyelembe vehető antiszemita mozgalom sem
az országban. 1874. év július hó 4-én Trefort Ágoston vallás– és közoktatásügyi miniszter a
képviselőházban tartott beszéde folyamán kijelentette, hogy nincsen állam Európában, ahol a
zsidó elem nagyobb súllyal és befolyással bírna, mint Magyarországon. Így is volt, s ez is
egyik legfőbb oka annak, hogy az 1881-i oroszországi zsidóüldözések elől menekülő zsidóság
legnagyobb tömegekben Magyarországot lepte el, ahol gazdasági érvényesülésére a
legalkalmasabb talajt és legkedvezőbb atmoszférát találta, s azóta is mint egy állandó és
feltartóztathatatlan áramlat tódul be évről-évre, egészen napjainkig.

(...)"

Kandeláber 2013.02.01. 07:51:42

@Mária: Igazad van.
Mítosz, hogy a lakótelep "szocialista" találmány.
A '70-es években például a zuglói Füredi-úti lakótelep házait dán licencet felhasználó házgyár "termelte" előregyártott elemekből.
Nyugat-európa nagyvárosainak peremkerületeiben rengeteg lakótelep van, más kérdés, hogy feltehetően jobb minőségű épületek alkotják az ottaniakat.

Béta Karotin 2013.02.02. 09:06:30

Remélem azt azért senki sem gondolja, hogy a mai jobboldalt a Fidesz hitelesen képviselné, vagy a balt az MSZP, mert egyik sem az amit állít magáról!

Alfőmérnök 2013.02.02. 22:37:50

@Schwerer Gustav: Szerintem mellélőttél, mint MézesRozi esetében. :)