A fű zöld, az LMP 2
2013. január 28. írta: TuRuL_2k2

A fű zöld, az LMP 2

Lehet_Mas_a_Politika_LMP_szakadas.png

Szakad az LMP, távozik a pártból a Párbeszéd Platform. Miután mind a novemberi kongresszuson, mind a hétvégén kisebbségben maradt Jávor Benedekék és Karácsony Gergelyék álláspontja, ami elsősorban az Együtt 2014-hez fűződő viszonyt képzelte el másként, mint Schiffer Andrásék, Jávorék bejelentették, hogy elhagyják a pártot. 

A novemberi összecsapás után egy kis ideig úgy nézett ki, hogy a párt könnyen légüres térben találhatja magát, de az eddigi közvélemény-kutatási adatok alapján nem ez történt, sőt, nem az LMP, hanem az Együtt 2014 támogatottsága csappant meg jelentősen. Az Együtt 2014 népszerűsége így alakult 2012 októberében, novemberében és 2013 januárjában a biztos szavazó pártválasztók körében a Medián mérése szerint: 22; 16; 7 százalék. Ez még akkor sem túl impozáns adatsor, ha erős a gyanúm, hogy az első kutatásbana Medián komoly módszertani hibát vétett, és messze felülmérte Bajnaiékat. Az LMP biztos szavazó pártválasztói e három felmérésben: 4; 3; 6 százalék.

Az elmúlt hónapok külső fejleményei alapján akár azt is várhatta volna az ember, hogy a Párbeszéd Platform belenyugszik a párt többségi álláspontjába és nem erőlteti tovább a saját elképzelését: az Együtt 2014 terve, miszerint az ő zászlójuk alatt egyesülnek majd 2014-ben a kormányváltó erők, ma sokkal bizonytalanabb sikerű, mint az ősz végén volt. Az MSZP saját kezébe vette az ellenzéki összefogás szervezését, s ezzel Bajnaiék egyelőre nem nagyon tudnak mit kezdeni. Az E'14 fő dilemmája közben továbbra is ugyanaz maradt: az általuk elképzelt konstrukció sikeréhez Gyurcsány, Kuncze, Dávid Ibolya és a többiek támogatóira is szükség lenne – lehetőleg Gyurcsány, Kuncze, Dávid Ibolya és a többiek nélkül

Ha az időközben Párbeszéd Platformmá szerveződő politikusok ősszel választják a szakítást, az talán indokoltabb és jobban időzített döntés lett volna – utólag persze könnyen okos az ember. Mostani távozásuk komoly vérveszteség, elég ha csak az LMP amúgy sem acélos szervezettségére gondolunk. Az országgyűlési frakciónál még rosszabb a helyzet, a pártot elhagyók a párt listáján szerzett mandátumukról ugyanis nem kívánnak lemondani. Márpedig az ő 8 képviselőjük nélkül frakció: se Schifferéknek, se nekik. (A korábban többször emlegetett FIDESZ'92-LMP'12 párhuzamhoz képest érdemi eltérés, hogy Fodorék '93-a kiválása nem veszélyeztette a FIDESZ parlamenti jelenlétét.) Viszont hogyan veszi ki magát, ha a szakadárok a frakciót továbbra sem hagyják el? Ha az LMP és az LMP 2 (egyesek, például az LMP-alapító Ivády Gábor szerint SZDSZ 2) közös képviselettel dolgozik tovább a parlamentben? Legalábbis furcsa lesz, ráadásul a választók aligha követik olyan részletességgel az LMP-s szappanoperát, hogy tudják, éppen a Történelmi LMP vagy a Reform LMP képviselőjéhez és álláspontjához volt-e szerencséjük.

Az LMP nagy esélyt kapott 2010-ben azzal, hogy nagyon friss pártként egyből az országgyűlésbe repítette őket a változás szele. Azóta sem szervezetileg, sem szavazótáborukat tekintve nem igazán tudtak élni az akkor kapott lehetőséggel. A mostani szakadás tovább bonyolítja a helyzetüket, és az ellenzéki viszonyrendszert sem teszi tisztábbá egy újabb, az eddigi kínálatnál is kormányváltóbb elkötelezettségű párt megjelenése. Ez még egy békés-együttélős válás esetén is igaz, nem beszélve arról, mi lesz, ha eldurvulnak a viszonyok, és a t. felek azon veszekednek majd, hogy melyik lapostévé kit illet, és egyébként is, korábban ki mennyi pénzt és kopogtatócédulát fogadott el innen-onnan.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr275047981

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schiffer András és a szépség fegyvere 2013.01.28. 19:18:15

Ott egye meg a fene az összes politológust, aki az LMP szakadását nagy lehetőségnek tartja. Az LMP a hétvégén megásta saját sírját, amelybe jó eséllyel készül belefeküdni az összes többi ellenzéki tömörülés. Azt is megmondjuk, miért. Az LMP-nek befe...

Trackback: A fű zöld, az LMP 2 2013.01.28. 16:13:01

Ha az időközben Párbeszéd Platformmá szerveződő politikusok ősszel választják a szakítást, az talán indokoltabb és jobban időzített döntés lett volna.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 20:55:34

@eloi:

És szerinte kiafaszom fog egy Fideszes, MDFes, kisgazda zombikkal, kiöregedett farriszálló vén politikai kurvákkal teli pártra szavazni?

Majd átültetitek Simicskót a KDNPből?

A fiatalok, az LMP arcai, a tiszták, az energikusak,a kreatívok akik a hátukon vitték az egészet épp most léptek le onnan, marad egy rakás zombi, a 2006ban Orbánért eszelősen, sirva könyörgő Elek, az összes pártot megjárt Mile és hasonlóak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.28. 20:57:04

@Robinzon Kurzor:
"Aki el akarja majd zavarni Orbánt, az nem fog az LMP-re szavazni."

Ez még akár igaz is lehetne - bár egy profiltisztított LMP akár vállalható is, ha más nem, jobb híján, mint protest.

Hanem a fő gond az, hogy van ám nem kevés ember, aki el akarja zavarni a Fospumpát, miazhogynagyonis, ám nincs az a történelmi helyzet, amiben akár csak egy iciri-piciri közösséget is vállalna az elmúlt huszonév bal és lib arcaival, a kunbélák egyenesági politikai leszármazottaival. Például szerénységem.

És kurvára elegem van ebből a tőrőlmetszett bolsevik "aki nincs velünk, az ellenünk" dumából. Aki ezt beszopja, azt nem egyszerűen a közügyektől kell eltiltani végleg, de minden egyéb tekintetben is cselekvőképtelennek kell nyilvánítani.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 20:59:12

@lorantka_a_gall:

Hehe, tudom hogy a Párt koncepciója az, hogy a Szakasits kisonoka Bajnait szalámizza, de épp a jobbos média reklámozza be őt a Fideszben csalódottaknak.

Turul, Stumpf, Macisajt abban a pillanatban elkezdi mocskolni, amint Habonyiárpi ezt méri és szól Simicska Lalinak, aki elfelejt aláírni egy átutalást.

Mind a Párt és Közgép faszára van bekötve szopni.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 21:06:11

@eloi:

Papa,amiről te beszélsz,azt hívják DEMOKRATIKUS CENTRALIZMUSNAK!

Ezen pártszervező elv mentén működik a Fidesz és így működött az MSZMP.

Blogger Géza 2013.01.28. 21:07:44

@Robinzon Kurzor: Ez hibás logika. Ez alapján már 2010-en sem szavazhattak volna az emberek az LMP-re, hiszen akkor tényleg nem is volt reális esélye annak, hogy kormánypárt legyen. (2014-ben ez még nem kizárt, bár csekély az esélye.) . A választópolgárok nem feltétlenül csak a két legerősebb párt közül választanak. Mint ahogy 2010-ben sokaknak fontos, volt, hogy az LMP, és amit képvisel, ott legyen a parlamentben, ez 2014-ben is így lehet. Pláne, hogy hónapról-hónapra csökken az esélye, hogy valamiféle "ellenzéki összefogás" (magyarul egyesült baloldal) 50% feletti eredményt érjen el, így nem az a kérdés, hogy leváltják-e 2014-ben a Fideszt, hanem hogy 2014-2018-ban melyik ellenzéki erő milyen súllyal lesz a parlamentben - rákészülve 2018-ra.

lorantka_a_gall 2013.01.28. 21:10:34

@Anyád, a szúnyogok!!!: várod már nagyon azt az utalást a Jókai utcából, ezért túlórázol? :)

lorantka_a_gall 2013.01.28. 21:13:33

@Blogger Géza:

"nem az a kérdés, hogy leváltják-e 2014-ben a Fideszt, hanem hogy 2014-2018-ban melyik ellenzéki erő milyen súllyal lesz a parlamentben - rákészülve 2018-ra."

Ez már 2010-ben is egyértelmű volt. Nekem legalábbis. Hetekig ezzel traktáltam a hitetlenkedő haverokat. :D

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 21:17:19

@lorantka_a_gall:

Sürgesd meg őket vazze, mert eddig lófaszt nem kűdtek, majd írok a Simicska Lalinak, hogy kicsit rúgdossa meg őket :O)))

Amúgy ha valaki figyel aneten, akkor látja a Gondola kiürítését és átfazonírozását az LMP számára. A Fórumukat és az ott levő törzsfideszes gárdát kibaszták az utcára mint egy kismacskát az útszélre.

Kérdezd meg Macisajtot, hogy hol tartja mostanában a Szabad Nép félóráit :O)))

Blogger Géza 2013.01.28. 21:18:31

@is: Ez esetleg akkor lenne igaz, ha egy LMP szavazó szépen automatikusan rászavazna az MSZP-s (esetleg bajnaista) egyéni jelöltekre, mondjuk egy Szekeres Imrére, ha ott nem indul LMP-s jelölt. Ez korántsem biztos, hogy működne a gyakorlatban egy olyan szervezetben, amelyik lényegében az MSZP ellen jött létre. Ráadásul az utolsó mérések alapján még ha ez működne is, akkor se lenne elég...

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 21:21:22

@Blogger Géza:

Gézu, és ki szavaz egy olyan pártra, amelyik úgy fut ki, hogy ő vesztes akar lenni?

MIjafaszér, azért, hogy Schiffer és két haverja ott verje 4 évig a farkát?

94ben Orbánék is átmentek üzenetrögzítős pártba, 2006ban se jártak be csak a lóvét felvenni.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 21:26:35

@Blogger Géza:
" amelyik lényegében az MSZP ellen jött létre. "

Végre egy őszinte Fidesznyik, aki nem hazudozik elvekről, hanemnyíltan kimondja, hogy Schiffer elvtárs az ELLENZÉK ELLENZÉKE, azaz a Fidesz szövetségese akar lenni.

Ugyanez a Jobbik,amely egyszer sem tüntetett a Fidesz ellen, pedig méretes Bokros csomagot basztak a nyakunkba, mindig csak az ellenzék tüntetéseire járt ki, ellenük tüntetni.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.28. 21:29:07

Szerintem, ma az ellenzék egy rettenetes nagy tévedés fogja. Abban a téves meggyőződésben élnek, hogy: ha egy egyszerű választásra egyszerűsítik le (A vagy B) a 2014-es orsz.gyűl. választásokat, akkor le tudják váltani (akkor tudják leváltani) a jelenlegi rezsimet.

Csak egy eshetőséggel nem számolnak: hogy a szavazópolgár valóban választani fog:-)

Blogger Géza 2013.01.28. 21:30:52

@Anyád, a szúnyogok!!!: Akik 2010-ben rá szavaztak. Amúgy hülyeség mindenkit "vesztesnek" nevezni, aki nem alakít kormányt.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.28. 21:33:01

@Doomhammer:

Így igaz: foglya. Egy tévedés foglya, mert egy tévedés fogja:-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.28. 21:33:53

@Doomhammer:

Így igaz: foglya. Egy tévedés foglya, mert egy tévedés fogja:-)

Blogger Géza 2013.01.28. 21:36:13

@Anyád, a szúnyogok!!!: Nem látok bele Schiffer fejébe, de szerintem simán elfogadna egy miniszterelnöki pozíciót egy Fidesz-LMP kormányban. (De lehet, hogy egy MSZP-LMP-ben is) És miért is ne tenné, ha megállapodnak a kormányprogram alapelveiben?

Amikor az LMP létrejött, akkor az ellenzék lényegében a Fidesz volt, tehát ha ő már akkor az ellenzék ellenzéke volt, akkor az MSZP szekértolója volt (nem volt az amúgy, veszélyeztette a Fidesz 2/3-át)

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 21:37:12

@mk27soundmaster:

Abban az esetben, ha otthon marad a paraszt és baszik pecsétnyomónak lenni a politikusok mocskos üzelmeiben, akkor BUKIK AZ EGÉSZ RENDSZER!

Ha nem szavaz a paraszt, akkor rendszernek nincs népi felhatalmazása, illegitim, azaz diktatúra.

czjanos 2013.01.28. 21:37:25

@Anyád, a szúnyogok!!!: Holló a hollónak a szemét nem vájja ki.

pszichonauta 2013.01.28. 21:40:24

@Robinzon Kurzor: "A legtöbb, amiben reménykedhetnek, hogy lesz mondjuk 2 helyük az OGY-ben. "

Éppen ezért mondom, kiesni nem fognak. A 2 hely már valami.

czjanos 2013.01.28. 21:41:03

@Blogger Géza: A 2010-es és a 2014-es választást csak annyiban lehet össze hasonlítani, hogy mind a kettőt a köztársasági elnök írta-írja ki.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.28. 21:42:18

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Demokráciában ez nem így van. A demokráciában a politikailag aktívak legitimálják a rendszert. Ha a választás érvénytelenek, akkor megismétlik azt, alacsonyabb részvételi érvényességgel, osztjónapot.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.28. 21:43:31

@mk27soundmaster:

a választás érvénytelenek= a választás érvénytelen

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 21:45:47

@Blogger Géza:

Ebben látod én is biztos vagyok, Schiffer elvtárs rutinos kis karrierista politikai kurva, családi indíttatás nála a hatalom, volt ő már Gyurcsánnyal is egy pártban.

Amúgy a 2006os Orbán kampányt emlegeted, amikor OrbánBod Pétert ajánlotta maga helyett dróton rángatható bohócnak.

Simán elképzelhetőnek tartom, hogy kiürítik, átfazonírozzák a Fideszt, Kövér már 2001ben nevet akart váltani. Röhejes is Fiatal Demokratának nevezni 50-60 éves kiöregedett politikai protkócsattogtatókat, akik 70-80 éves nyugdíjasok szavazataira hajtanak.

Ja és nem új az, amikor egy párt legyártja a számára kívánatos ellenzéket, így gyártotta le az MSZMP is a Fideszt és a legtöbb ellenzéki pártot, így mentette át a rendszert és a politikusait.
Ma is MSZMPs ül kormány legfőbb pénzosztó helyein.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 21:48:53

@mk27soundmaster:

Tévedsz!

A választás egyfordulós, és NÁLUNK nincs érvényességi küszöb.
Még Fehéroroszországban is van(30%), de nálunk NINCS!

Ad absurdum az is elég az érvényes, törvényes választáshoz, ha Orbán Viktor egyedül megy el szavazni önmagára.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.28. 21:56:15

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Én nem NÁLUNKról beszéltem, hanem a demokráciáról (úgy általában):-)

És hogy nálunk (valószínűleg nem egyedülállóan) nem lesz érvényességi küszöb, az mit sem változtat azon, hogy a demokráciákban a politikailag aktívak legitimálják a rendszert.

Blogger Géza 2013.01.28. 21:59:16

@czjanos: És még sok másban. Szerintem az eredmény is igen hasonló lesz, bár az MSZP sokkal erősebb lesz, a Fidesz pedig némileg gyengébb. Az igazi kérdés az, hogy mi lesz a Fidesz és MSZP közötti zónában, ott ki éli túl a "kiszavazóshowt". Schiffer, Jávor, Gyurcsány, Bajnai, ( + Kuncze, Fodor, Bokros stb.) az ő jövőjükről sokkal inkább szól ez a választás, nem Orbán Viktort fenyegeti az, hogy eltűnik a politikai süllyesztőben.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 22:10:07

@mk27soundmaster:

Tényleg magnó vagy, azt ismétled amit írtam. :O)))

A rendszer népi részvétel nélkül illegitim, azaz diktatúra.

Ezért kötelezik sok helyen pénz és egyéb büntetéssel szavazásra a parasztokat.
Kellenek pecsétnyomónak.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 22:12:44

@Blogger Géza:

"nem Orbán Viktort fenyegeti az, hogy eltűnik a politikai süllyesztőben."

Pedig rajta a sor, már az összes 90es pártvezér le lett húzva a klozetba.
Orbán se kerülheti el a sorsát és készül is rá, Lázár az utódja.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.28. 22:12:58

@Doomhammer: Bakker, bébéjé, hogy még doom is te vagy, ez lenyűgöző.

J.László 2013.01.28. 22:13:18

Schiffer előrelátó politikus.

Blogger Géza 2013.01.28. 22:18:33

@Anyád, a szúnyogok!!!: Még ha Lázár lenne is az utóda (mondjuk mint miniszterelnök), akkor sem tűnne el a süllyesztőben. Szerintem maradna pártelnök, esetleg közt elnök stb. nem hinném, hogy Lázár olyan karizmatikus beszédeket tudna mondani, mint Orbán Viktor. És kérdés, hogy elfogadná-e annyira a tagság, nem lenne-e széthúzás.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 22:23:43

@Blogger Géza:

Orbán már ma az, mint aminek Kósa 2006ban ajánlotta a Népszabóban, spirituális vezető.
Kb. olyan, mint az elhülyült Kádár, lelki igényetek van rá, ezért még nem basszák be mauzóleumba.

De már régóta csak jancsibohóc, nem ő dönt, csak reprezentál, legfeljebb csak meghagyják neki a döntés illúzióját, mint Kádár atyecnak Grósz elvtárs.

J.László 2013.01.28. 22:25:12

Az elmúlt 23 év megmutatta, hogy becsődöl, aki befekszik az MSZP vagy az SZDSZ ágyába. Talán szerencsénk volt a szerencsétlenségben - hiszen arról ne legyenek kétségeink, hogy hatalmas szerencsétlenség volt e két párt uralma az elmúlt 23 évben - , hogy egymást tették tönkre kölcsönösen.

Ha ezen túl vagyunk, akkor el lehet kezdeni egy normális világ felépítését. De még nem vagyunk egészen túl rajta. 2014 után, talán.

A magam módján azért becsülöm nagyra Schiffert, mert úgy tűnik, látja ezt.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 22:38:17

@J.László:

Jól van na, majd tömött sorokban vonultok LMPre szavazni, ti vérfidesznyikek. Elöl a Blogger Géza, Macisajt, Stumpf Andriska, Turul és te.

Esetleg át is ültök hozzájuk, mint Simicskóék a KDNPbe, ha így több lóvét lehet lenyúlni.

Ja, és milyen jól elvan egy rakás pártmócsing a Fideszkalbászban. Lezsák elvtárs, Túri elvtárs, Semjén elvtárs és hosszan lehet sorolni a Fradi, bocsánat Fideszkalbász ízes mamelukmócsingjait, akik a névleg létező szatelitpártjaikkal csak gombnyomogató bohócnak kellenek.
Business as usual...

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.28. 22:38:45

az ellenzéknek jelen pillanatban nincs egy közös "brandje". ha ez megvan, a kutatási adatok jelentősen változni fognak, pl az LMP 1% közlébe megy, viszont a rejtőzködő szavazók nem feltétlenül jönnek elő. ahogy 2002-ben is alulmérték őket, most is inkább a baloldalnak vannak tartalékai, ez jól látszik abból is, hogy az E14 megjelenésével előjöttek az egykori bizonytalan szavazók, a gyengülésével pedig ismét nőtt a táboruk. vagyis sem a Fidesz, sem az LMP nincs hatással ezek aktivitására, csak bajnaiék. gyakorlatilag rajtuk múlik a jövő évi választási siker, különösen annak fényében, hogy tömegek kerülnek az utcára a minimálbér emelése miatt és máris megbukott a költségvetés, ami adóemeléseket és megszorításokat hoz majd. ha pedig az MNB-tartalékot nyúlják le, akkor a forint árfolyama indul meg, vagyis a kormány kezében ma minimális az eszközök száma

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.28. 22:41:02

@Anyád, a szúnyogok!!!: a '14-es választási vereséggel vége orbán karrierjének. egy dolgot tehet, beleszól az utódlási harcokba és kimegy az eu-parlamentbe, hogy meg is éljen valamiből. de ez az ember vezeti itt már semmit nem fog. nem beszélve arról, hogy a fidesz foszlásnak indul rögtön, a régi fideszes kör nem fogja lázárt a vezetői székbe engedni, kohéziós erő orbán hiányában nem lesz, a kdnp pedig felismerve a lehetőséget, a katarzisra bukó szavazókat szépen lenyúlja és önálló politizálásba kezd. főleg azért, mert az új rendszer miatt kevés ellenzéki többség is nagy verést jelent majd a fidesznek a képviselői helyek számában

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2013.01.28. 22:49:05

Nem érti senki se a lényeget. A politika nálunk mindig csak sör és virsli kérdése volt, néhány elempés pedig megunta a vegás kosztot.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2013.01.28. 22:51:16

@Robinzon Kurzor:
'Az új választási rendszerben nincs lista, ami ott is gyűjti a szavazatokat, ahol nincs egyéni induló.'

?

Hogyne lenne! Ha valaki tud listát állítani, akkor mindenhol lehet rá szavazni, mivel nem megyénként kell egy-egy listát indítani, hanem csak egy országosat. Így sokkal könnyebb mindenhol ott lenni a szavazólapokon, mint korábban volt.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 22:54:48

@balage_81 reloaded:
Orbán szerintem ténylegesen nem szólhat bele semmibe. Aki látja a szerepléseit, megszólalásait az tudja, hogy ez az ember már csak báb, reprezentációra tartott figura, akit elhívnak a nagymenők birkapörköltre egy csárdába, mutogatják egy gyárban, mint egy bohócot, mert ő a celeb, reklámarc egy termékhez.

Szerintem ebbe őrült bele.

J.László 2013.01.28. 22:59:32

@Anyád, a szúnyogok!!!:
"Orbán szerintem ténylegesen nem szólhat bele semmibe. Aki látja a szerepléseit, megszólalásait az tudja, hogy ez az ember már csak báb, reprezentációra tartott figura, akit elhívnak a nagymenők birkapörköltre egy csárdába, mutogatják egy gyárban, mint egy bohócot, mert ő a celeb, reklámarc egy termékhez."

Ezt nem értem. 1998 óta minden vízcsapból az folyik, hogy Orbán mekkora diktátor. Kismussolini, pusztaputyin, Észak-Korea, és így tovább.

Erre most hirtelen kiderül, mégsem szólat bele semmibe. Hogy van ez, elvtársak?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 23:04:44

Jut eszembe elvtársak, mi a helyzet a kínai kapcsolattal, mert az ideológia importján és elvtársi csereprogramokon kívül onnan nem sok minden jött eddig!?

"A kapitalizmus elbukott, a marxizmus világuralma jön
2013. január 28., hétfő, 10:20
Szerző: hvg.hu/MTI

Kínának nem áll szándékában adaptálni a nyugati kapitalista modellt, éppen ellenkezőleg, a marxista eszmék globális terjedésére alapozva egy új világrend kialakulására számít - írja a Kínai Kommunista Párt (KKP) szócsövének tekintett Csiusi (Qiushi) folyóirat írását idézve a Business Insider gazdasági hírportál."

hvg.hu/vilag/20130128_A_kapitalizmus_elbukott_a_marxizmus_vilag

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 23:08:54

@J.László:

Tanulmányozd a Kádár rendszert.
Kádár elvtárs is csak egy báb volt már a nyolcvanas években.
Diktatúra viszont működött, amíg átmentették magukat az elvtársak.

J.László 2013.01.28. 23:14:12

@Anyád, a szúnyogok!!!:
Az E14-re gondolsz, le merem fogadni.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.01.28. 23:15:42

Közgazdaságilag értelmezhetetlen Matolcsy György azon kijelentése miszerint 2025-re meg kell duplázni a magyar GDP-t -véli Zdeborszky György. A közgazdász szerint lehet álmodozni, de a közgazdaságban a racionalitás működik. A 300 forintos euróval kapcsolatban pedig elmondta, hogy katasztrofális hatása lesz, mert az idei költségvetést 283 forinton számolták.
Hogy mer ez az átmeneti kormány pofátlanul 10-25 években számolni?

Készülj a kormány és rendszerváltásra!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 23:23:11

@J.László:

Hááát nekem rossz a szemem, de az Orbán kormány pénzosztócsapjainál én csak volt MSZMP párttagokat látok :O)))

No meg fényes. szép szocialista jövőt, valódi Tündérmesét!

"Matolcsy: Nemzeti cél a GDP megduplázása 2025-ig
A nemzetgazdasági miniszter szerint ehhez meg kell háromszorozni az ország külgazdasági teljesítményét; ebben is segít a Nokia Siemens Networksszel aláírt megállapodás.
2013. január 28. 18:17"
gondola.hu/cikkek/84146-Matolcsy__Nemzeti_cel_a_GDP_megduplazasa_2025-ig_.html

Aztán ha kitörlöm a csipát, akkor a valóságot is, hogy
ROSSZABBUL ÉLÜNK, MINT 8 ÉVE!
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/kis/kis21211.pdf

J.László 2013.01.28. 23:27:29

@Anyád, a szúnyogok!!!:
Épp az a probléma kedves barátom, hogy minden kormány 2-3 évet tervez. Holott 10-20 évre kéne. A "liberális demokrácia" sajnos ilyen.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 23:39:12

@J.László:

Igen elvtársam, az ántivilágban is voltak az öt éves tervek mellett hosszabb távú 10-20-100 éves tervek, pl. a kommunizmus megvalósítása.

Csak épp ezek úgy jöttek össze, mint Matolcsy elvtárs tündérmesés tervei. Kurva szép termelési grafikonok, bemutatók a Párt vezetőinek, csodaszép tervek, amiknek a fele sem volt realitás.
De ez a kutyát se érdekelte, hisz fel lehetett venni a légvárak és a selejt után is a prémiumot, akárcsak ma bármilyen állami hivatalban.

És csak a látszat volt a lényeg, akárcsak ma.

Hofi: Disznó terv
indavideo.hu/video/Hofi_Diszno_terv

J.László 2013.01.28. 23:44:58

@Anyád, a szúnyogok!!!:
Ha engem kérdezel, a "liberális demokrácia" nekem a "semmi sem működik" szinonimája. Nálam szitokszónak számít. Nem tudom, Te hogy vagy vele.

A kommunista rezsim persze nem "liberális demokrácia" volt, hanem csak ugyanannak az érmének a másik oldala.

A baj az, hogy Ti bedőltök ennek az 1789 óta tartó színjátéknak.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 23:51:02

@J.László:

Papa, 200 kilométerre sincs Ausztria, talán egyszer nézz ott széjjel.

Nálunk van Télügyi kormánymegbízott, és többszázfős stábja, kurva nagy felkészülés a télre, aztán ha leesik 10 centi hó, akkor azt mondja egy pártfunkci, hogy ez vis maior, mint a Catrina hurrikán.

Ausztriában nincs télügyi tábornok, se többszázfős élősdi stábja, OTT EGYSZERŰEN CSAK LETAKARÍTJÁK AZ UTAT, MERT TUDJÁK, HOGY TELENTE ESIK AZ A KURVA HÓ!

Mert az olyan.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.29. 00:03:00

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Nesze papa, szerinted ebből az 50 milkából mennyit fognak az elvtársaid ellopni, csakhogy bebizonyítsák a Pártfőtitkár elvtársnak,hogy 47 ezerből jól meg lehet élni, sőt,még nyaralni is tud a közmunkásosztály?

Szerintem legalább 49 millió megy elvtársi zsebekbe!
A Pártfőtitkár elvtárs viszont már az egy-két reklámarctól is boldog lesz, megint sokat tett a népért.

"Óriási lehetőség kínálkozik: március 20-ig jelentkezhettek a közmunkásokat nyaraltató programra, amit Kormányunk 50 millió forinttal támogat."
check.blog.hu/2013/01/28/kozmunka_es_nyaralas

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.29. 00:24:17

"messze felülmérte Bajnaiékat"

Pontosítás: felszopta Bajnaiékat.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.29. 00:27:08

@Hepci:

Na mi van vén hülye, kirúgott a kedvenc Törököd, akit felszopsz? :O)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.29. 00:28:36

@Anyád, a szúnyogok!!!: te 1 mérhetetlenül alacsonyan reppenő fallosznak tűnsz...

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.29. 00:39:42

@Hepci:
Lehet, de én nem hülyítek ótvaros ribancokat a neten, hogy kapjak egy ingyenmenetet:O)))

Megvetted már neki a mikrót egy kis extráért, öreg kanveréb? :O)))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.29. 00:41:45

@Anyád, a szúnyogok!!!: hümmm, ennyire ráérsz, hogy egész nap neten pirtyogsz?
Verd ki inkább, legalább valami jó is történik veled e héten. :)

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.29. 00:53:00

@Hepci:

Annyira nem, de bármikor odamegyek törökelvtárshoz egy beugatérra, te egyfolytában a nyálad csorgatod :O))))

Nem megy a bót, mi?
Ne szarj be fater, lesz ez még rosszabb is, gyün a marxizmus világhódító diadala.
Tölgyes fater csak leakasztja a sifonyérból a lezsírozott munkásőranzúgot, előveszi a szerelmetes párttagkönyvét és túlél mindent, de belőled népellenség lesz a hideg/melegháborúban :O)))

"A kapitalizmus elbukott, a marxizmus világuralma jön
2013. január 28., hétfő, 10:20
Szerző: hvg.hu/MTI

Kínának nem áll szándékában adaptálni a nyugati kapitalista modellt, éppen ellenkezőleg, a marxista eszmék globális terjedésére alapozva egy új világrend kialakulására számít - írja a Kínai Kommunista Párt (KKP) szócsövének tekintett Csiusi (Qiushi) folyóirat írását idézve a Business Insider gazdasági hírportál."
hvg.hu/vilag/20130128_A_kapitalizmus_elbukott_a_marxizmus_vilag

Bell & Sebastian 2013.01.29. 01:00:20

Ez engem nem érint, mert ha például mi nem eszünk kolbászt, csak dekorációs célból lógatjuk a rúdról, akkor oly mindegy, hogy egyet vagy kettőt.

Nekem, de a vendégeknek nem, minden gyermeteg lakjon jól.

És én vagyok a Fidesz, hogy tisztázzuk.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.29. 01:16:03

@Bell & Sebastian:

Majd egy Gulagon megbecsülöd azt a kalbászt :O)))

Látod, máshol már ilyen nemzeti konzultációk vannak, csak ott kicsit többen töltik ki a Párt kérdíővét.
A nép nem kalbászt kér, hanem atombombát:

"Észak-Korea szombaton megerősítette, hogy „a nép kérésére” teszi elvégzi harmadik atomkísérletét. "

Bell & Sebastian 2013.01.29. 01:48:11

@Anyád, a szúnyogok!!!: Ilyen csúnya, kollektív öngyilkosságról még sohasem hallottam. Csak nincs nekik még egy, nehogy elkérje a Matolcsy, abból kinézem.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.29. 02:03:50

@Bell & Sebastian:

Ezek nem öngyilkosok akarnak lenni, hanem a Párt, a Pártfőtitkár és a Dzsucse hősi halottjai.

Tudod nekik azt tanítják, hogy Észak Korea a lehető legjobb világok egyike, és a gonosz amerikai imperialisták el akarják venni tőlük a jólétüket, amit a Párt ad nekik.

Kim elvtársék kicsit fejletteben készítik a nemzeti konzultációikat, mint nálunk.

De már mi is haladunk ebben és hamarosan Észak Koreához hasonló fejlett szocialista országgá válunk.
Akkor nekünk is lehet atombombánk, hogy elűzzük a gonosz imperialista külföldieket és az IMFet, hogy ne legyünk gyarmat.
Pár év és megkonzultálja velünk a Párt, hogy ezt akarjuk, akkor majd az összes kolbászból atombombát gyártunk!

felcsutisuttyo 2013.01.29. 05:09:45

Zöldre van a, zöldre van a.......Schiffer f..ka festve.
Oda jár a Rabbi minden este...
Nem is zöld ez, mondja a Rabbi bátran...
de körbe van metélve , maradhatsz e Pártban.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.29. 06:58:27

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Egy magnó --- veled ellentétben --- emlékszik arra, hogy mi hangzott el egy-két perccel korábban; mi több, rögzíti is azt.

Tessék, szembesülj vele, mit zagyváltál össze:

mk27soundmaster · mk27.blog.hu 2013.01.28. 21:29:07
Szerintem, ma az ellenzék egy rettenetes nagy tévedés foglya. Abban a téves meggyőződésben élnek, hogy: ha egy egyszerű választásra egyszerűsítik le (A vagy B) a 2014-es orsz.gyűl. választásokat, akkor le tudják váltani (akkor tudják leváltani) a jelenlegi rezsimet.

Csak egy eshetőséggel nem számolnak: hogy a szavazópolgár valóban választani fog:-)

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 21:37:12
@mk27soundmaster:

Abban az esetben, ha otthon marad a paraszt és baszik pecsétnyomónak lenni a politikusok mocskos üzelmeiben, akkor BUKIK AZ EGÉSZ RENDSZER!

Ha nem szavaz a paraszt, akkor rendszernek nincs népi felhatalmazása, illegitim, azaz diktatúra.

mk27soundmaster · mk27.blog.hu 2013.01.28. 21:42:18
@Anyád, a szúnyogok!!!:

Demokráciában ez nem így van. A demokráciában a politikailag aktívak legitimálják a rendszert. Ha a választások érvénytelenek, akkor megismétlik azt, alacsonyabb részvételi érvényességgel, osztjónapot.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 21:48:53
@mk27soundmaster:

Tévedsz!

A választás egyfordulós, és NÁLUNK nincs érvényességi küszöb.
Még Fehéroroszországban is van(30%), de nálunk NINCS!

Ad absurdum az is elég az érvényes, törvényes választáshoz, ha Orbán Viktor egyedül megy el szavazni önmagára.

mk27soundmaster · mk27.blog.hu 2013.01.28. 21:56:15
@Anyád, a szúnyogok!!!:

Én nem NÁLUNKról beszéltem, hanem a demokráciáról (úgy általában):-)

És hogy nálunk (valószínűleg nem egyedülállóan) nem lesz érvényességi küszöb, az mit sem változtat azon, hogy a demokráciákban a politikailag aktívak legitimálják a rendszert.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.28. 22:10:07
@mk27soundmaster:

Tényleg magnó vagy, azt ismétled amit írtam. :O)))

A rendszer népi részvétel nélkül illegitim, azaz diktatúra.

Ezért kötelezik sok helyen pénz és egyéb büntetéssel szavazásra a parasztokat.
Kellenek pecsétnyomónak.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.29. 07:01:46

@Dr. Zerge:

"Bakker, bébéjé, hogy még doom is te vagy, ez lenyűgöző." --- írod.

Sanszos! Kb. annyira, mint hogy te vagy doom vagy hogy bébéjé zerge.

felcsutisuttyo 2013.01.29. 07:13:19

Zöldre van a, zöldre van a.......Schiffer f..ka festve.
Oda jár a Rabbi minden este...
Nem is zöld ez, mondja a Rabbi bátran...
de körbe van metélve , maradhatsz e Pártban.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.29. 07:42:26

@mk27soundmaster:

Tisztázzuk: Zerge az zerge. Sok mindent lehet a szemére hányni, de hogy más volna, azt nem.

Hogy doom miért viselkedik hirtelen ócska kazettásmagnetofonként - aki pedig tudvalevőleg bébéjé, aki viszont rozival közös számítógépet használ - arra a tudományosság kritériumai szerint köbö 1 db válasz adódik. Ezt voltam bátor rögzíteni fentebb.

maskep 2013.01.29. 07:46:52

@eloi: Ha nem akarja, hogy kormányváltás legyen, vagy valószínűnek tartja, hogy a Schiffer-féle párt másfél év alatt bejárja ugyanazt az utat, mint a Fidesz 1996-1998. között, és másfél év alatt 6%-ról felmegy a támogatottsága, akkor megértem, vagy igazat is adok Önnek.

De gyanítom, hogy vagy füllenteni teccik abban, hogy komolyan gondolja: Schiffer különállása nem rontja a kormányváltás esélyét, vagy nem teccik ismerni az új választási rendszert. Javaslom, tanulmányozza - amennyiben őszintén így gondolja, és nem csak ugratni próbál engemet itten...

maskep 2013.01.29. 07:49:02

@maskep: ...és másfél év alatt felmegy a támogatottsága >kb. 40%-ra<...

maskep 2013.01.29. 08:03:18

@J.László: "Az elmúlt 23 év megmutatta, hogy becsődöl, aki befekszik az MSZP vagy az SZDSZ ágyába."

Pontosan így van! Mondok néhány példát: FKgP, KdNP (a zombisodása előtt), MDF (a második kormányzati szereplésekor)... Horribile dictu: Miért is harangoztak 2002.-ben a Szabadság tér sarkán, Hegedűs Lóránt református templomban Orbán beszéde alatt? - Ahá, MIÉP! Tehát ezek mind-mind összefeküdtek az MSZP-vel, és be is csődöltek, ahogy mondani tetszik!

Az elmúlt tíz év azt mutatta meg valójában, hogy aki Orbán Viktor útjában áll, annak vége. Minél jobban áll az útjában, annál inkább. Valamint azt, hogy az ország érdekében összefogásra volna szükség, ám ez Orbán Viktorral lehetetlen: Mindenféle együttműködést megtagad azzal, aki nem követi feltétel nélkül, és következetesen hajlandó elmenni akár az ország tönkretételéig is azért, hogy bárkit megbuktasson.

Schiffer bizony ezt is tudja, nem csak a baloldallal szemben pózol. Tudja ő is, hogy ki igazán veszélyes a szabadelvű demokráciára, aminek nem mellesleg a harcos híve...

czjanos 2013.01.29. 09:30:02

@Blogger Géza: Ha Orbán hatalmon marad (nem tűnik el a politikai süllyesztőben), akkor szinte mindegy, hogy az általad felsoroltak hogyan élik túl a választást.

Robinzon Kurzor 2013.01.29. 10:50:54

@TuRuL_2k2:

Igaz, erre rosszul emlékeztem.

Így már akár 4 képviselői helyben is reménykedhet az LMP ...

Robinzon Kurzor 2013.01.29. 10:52:11

@pszichonauta:

A kérdés, hogy ezért 2 (vagy inkább 4) helyért mi értelme van rájuk szavazni.

Robinzon Kurzor 2013.01.29. 11:01:06

@Blogger Géza:

2010-ben más volt a döntési helyzet.
Nem volt kérdés, hogy bukik-e az MSZP.
Az sem volt kérdés, hogy nyerni fog-e a Fidesz.

Akkor és ott valóban csak az volt a kérdés, hogy lesz-e kétharmada a Fidesznek, és hogy milyen összetételű lesz az ellenzék.
Ezért szavaztam én is az LMP-re.
Mert biztos voltam benne, hogy kormányra nem kerülnek.

Viszont.
A dolgok jelenlegi állása szerint 2014-ben igenis kérdés lesz, hogy bukik-e a Fidesz.
Aki mindenképpen el akarja zavarni őket, az biztosra akar majd menni.
Míg 2010-ben minden kormányváltó szándékú ember nyugodt szívvel szavazhatott a Fideszre, a Jobbikra és az LMP-re is (mert biztos volt, hogy az MSZP-nek annyi), addig 2014-ben ez nem így fog működni.
(Feltéve, hogy a jelenlegi erőviszonyok maradnak.)

Robinzon Kurzor 2013.01.29. 11:14:01

@Dr. Zerge:

Ezt megértem, sőt, egyet is értek vele.

De 2014-ben könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy két lehetőségünk van, már ami a következményeket illeti.

Vagy szavazunk "a kunbélák egyenesági politikai leszármazottaira", vagy minden más szavazat hatalomban tartja "fospumpát".

Lehet ezt bolsevik "aki nincs velünk az ellenünk van" ideológiának nevezni, de 2014-ben nagy valószínűséggel ezek lesznek a lehetséges kimentelek, a választás következményei.
Aki legalább egyéniben nem a legnagyobb, a Fidesz leváltására esélyes formációra szavaz (bármelyik legyen is az), az lényegében egy fél szavazatot adott a Fideszre.

Nyilván lesznek majd pontosabb matematikai modellek, de az egyéniben az esélytelenre adott szavazat értéke töredéke a győztesre adott szavazatnak.

Kandeláber 2013.01.29. 11:17:20

@FOUREY: Sehol nincs megírva, sőt az van megírva hogy tulajdonképpen a kisebbség a többség.
Sőt, az eredeti többség kirekesztő, mert nem azt csinálja amit a kisebbség akar, a melegek nem házasodhatnak anyakönyvvezető előtt, és különben is.
Akár naponta lehet pártkongresszusokat tartani, ha a nem kirekesztett kisebbség azt akarja.
'90-ben valamelyik visszamaradt Kossuth rádiós megkérdezte Csurkát az MDF győzelem után, hogyaszongya: "Nem merült fel Önökben, hogy az ellenzéknek is biztosítsanak egy-két miniszteri Tárcát a kormányban?"
Mire Csurka, nyilván a sokadik fröccs után: "Mondja, maga ezt komolyan gondolja vagy csak viccelni akart?"
Tudomásul kéne már venni, hogy a politika is olyan, mint mondjuk a 100 méteres síkfutás: az első három érmet kap, a többi semmit.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.29. 11:22:59

@Robinzon Kurzor: az a bizonyos legerősebb ellenzéki erő az MSZP lesz... Törökzsótot kulturális miniszternek... esetleg a határon túli magyarok ügyeivel is foglalkozhatna...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.29. 12:43:25

@Robinzon Kurzor: Te, kerülhetsz. Én nem. ti. csak gyengeelméjüeknek lehet ezt a butaságot beadni.

Blogger Géza 2013.01.29. 13:00:53

@Robinzon Kurzor: Abból indulsz ki, hogy minden LMP szavazó az MSZP-t (és csatolt részeit) akarja hatalomra juttatni, ez erősen kérdéses. De még ha így is lenne, akkor is lehet (illetve szerintem biztos) , hogy ha ezek elpártolnak az LMP mögül, és nem szavaznak rá, akkor messze nem lesz meg a baloldalnak az abszolút többsége, így mégsem tud kormányt alakítani, hiányozni fog nekik az LMP a parlamentből. Tehát pont az LMP mögül balra távozók tennék lehetetlenné a baloldal hatalomra jutását.

Hozzá téve, hogy mindez csak akkor reális, ha valami nagy balratolódás lenne itt 2014-ig , mert egyelőre ez nem látszik. Amíg az MSZP+Bajnai együtt is 10 %ponttal van lemaradva a Fidesz mögött, érdektelen az egész.

Robinzon Kurzor 2013.01.29. 14:21:08

@Hepci:

Hogy ki lesz, és aki lesz, annak lesz-e reális esélye leváltani a Fideszt, az egy nyitott kérdés.

Most úgy látszik, hogy az MSZP lesz ... és ez a lehető legrosszabb forgatókönyv.

Robinzon Kurzor 2013.01.29. 14:25:07

@Dr. Zerge:

Ez szimpla matek, hiába dugod a homokba a fejed.

Nem lenne jó, ha ilyen helyzet lenne, de most erre tartunk.

Robinzon Kurzor 2013.01.29. 14:32:24

@Blogger Géza: "Abból indulsz ki, hogy minden LMP szavazó az MSZP-t (és csatolt részeit) akarja hatalomra juttatni"

Nem, nem ebből indulok ki.

Abból indulok ki, hogy teljesen bizonytalan, hogy kit mi vitt arra 2010-ben, hogy az LMP-re szavazzon, és hogy ez mennyire fog működni 2014-ben, más premisszák között.

A legnagyobb különbség, hogy 2010-ben az LMP-re szavazni nem jelentette azt, hogy végeredményben marad az aktuális kormány.
Ha a jelenlegi erőviszonyok és felállás marad, akkor 2014-ben pedig azt fogja jelenteni.

Blogger Géza 2013.01.29. 14:40:28

@Robinzon Kurzor: Más szavakkal: ugyanúgy az MSZP elleni szavazat marad az LMP-re szavazás, sok változás nincs.

Robinzon Kurzor 2013.01.29. 15:30:49

Most nem az MSZP van kormányon, és ez elég sok változás.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.29. 15:44:43

@Robinzon Kurzor: Dehogy matek. Színtiszta bolsevizmus. Hogy mi a helyzet, és hogy merre tartunk, azt meg pont nem egy informatikus fogja eltalálni.

Robinzon Kurzor 2013.01.29. 16:04:54

@Dr. Zerge:

A választási rendszer nem matek, hanem bolsevizmus ... ilyen az, amikor egy zerge próbálja meg eltalálni, hogy mi a helyzet és hogy merre tartunk.

Aki ma homokba dugja a fejét, az holnap a fogát csikorgatja -- tartja az ősi beduin mondás.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.29. 18:33:14

@Robinzon Kurzor: És ilyen az, amikor egy kezdődő alkesz informókus megpróbál szövegértelmezni. Mert természetesen nem a választási rendszer a bolsevik, hanem a te nyavajgásod, és az "aki nincs velünk, az ellenünk" elv.

Kedves bolsevik felebarátaim: vége. Ennek, hál'istennek vége. Senki nem fogja magát rosszul érezni többé, mert arra szavaz, akire szíve, esze, szélesjókedve diktálja. Azon már csak röhögni lehet, ha jönnek ezek a szerencsétlen mavók, és ógnak-mógnak, hogy na de ezzel a patásorbán szekértolói leszünk. Gyenge vicc ez már csak. (És gyengébbek kedvéért, ugyanez áll az aktuális ellenorbánnal is, a pántlikás bolsevikokra.) Kedves bolsevik felebarátaim, ott van néktek az E14, a DK, az MSZP, lehet azokkal legózni, tetszés szerint további törpepártokat gründolni, vagy valami nagy pártegyesítő kongresszusban egymás vállára borulva internacionálét énekelni. Ha mindez valahogyan nem adná ki azt a - na pláne egyenesen kétharmados - kormányváltást, akkor az nem azért van, mert pár fantaszta a fasiszták szekerét tolva szavaz, hanem mert ennyit tudtok.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.29. 20:28:07

@Dr. Zerge: "akkor az nem azért van, mert pár fantaszta a fasiszták szekerét tolva szavaz, hanem mert ennyit tudtok. " - én elfogadom ezt a véleményt. sokkal jobb, hogy az LMP nem csatlakozik, kinek kell, hogy egy plázastopot támogató párt beleköpjön egy rendes programba? viszont az idézett mondatod rájuk is igaz: nem hülyézni a többi választót, ha 1. pár fős frakciójuk lesz és soha nem érik el a "váltópárt" szintet 2. be se jutnak a parlamentbe. mert ők bizony meg ennyit tudnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.29. 21:54:31

@Robinzon Kurzor: hát, azért kár a Fideszt leváltani, hogy az MSZP legyen helyette.
Inkább alapítsuk meg - a NER után s mintájára, hiszen az q. jól sikerült - Orbán Viktor Örökös Prokonzulátusát (OVÖP).

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.30. 07:44:11

@Dr. Zerge:

Így van!:-) Zerge az zerge. És az ő zavaros zergeagyában konstruálódik ez a sok zavaros konstrukció.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.30. 09:26:48

@mk27soundmaster:

Zagyva? Szerintem világos, mint a nap:

"mk27soundmaster · mk27.blog.hu 2013.01.28. 21:29:07
Szerintem, ma az ellenzék egy rettenetes nagy tévedés fogja. Abban a téves meggyőződésben élnek, hogy: ha egy egyszerű választásra egyszerűsítik le (A vagy B) a 2014-es orsz.gyűl. választásokat, akkor le tudják váltani (akkor tudják leváltani) a jelenlegi rezsimet.

Csak egy eshetőséggel nem számolnak: hogy a szavazópolgár valóban választani fog:-)

Szűrés Válasz erre

Doomhammer · tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.28. 21:30:34
@mk27soundmaster:
fogja=foglya

Szűrés Válasz erre

mk27soundmaster · mk27.blog.hu 2013.01.28. 21:33:01
@Doomhammer:

Így igaz: foglya. Egy tévedés foglya, mert egy tévedés fogja:-)

Szűrés Válasz erre

Doomhammer · tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.28. 21:33:53
@Doomhammer:

Így igaz: foglya. Egy tévedés foglya, mert egy tévedés fogja:-)

Szűrés Válasz erre"

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.30. 09:37:42

@balage_81 reloaded: No, nékem nem ingem ez az egész, de én olyat eleddig nem hallottam, hogy lehetmásék hülyézték volna a másokra szavazókat, a szerintük nem jó szövetségben politizálókat. Mondhatni még leginkább az a gittegylet az övék, ami igyekszik a maga dolgaival bíbelődni, és nem másokat baszkurálni, mások képzelt dolgain hiszterizálni, bolsevik óbégatással teleszarni a köznyilvánosságot.
----------------------
Hogy ez a plázastop miért fáj ennyire egyeseknek, amikor tele a könyvtár a plázaláz kártételeiről szóló értekezésekkel, úgy kiskereskedelmileg, mint városépítészetileg, nem kevésbé szociológiailag (jegyzem meg: már amikor elindultak nálunk ezek a mammutberuházások, a művelt világ már akkor rég tudta, hogy faszság volt azelőtt 30-40 évvel belemenni ebbe a zsákutcába), amikor a körút és a Rákóczi-Kossuth Lajos, és lassan az egész belváros leginkább Zimbabwei piacok hangulatát idézi, hát ezt én nagyon nem vágom. Szvsz sok mindenért kárhoztatható az LMP - a fospumpa NER-je méginkább -, de hogy mindebből a plázastop fájjon, hát ez beteg dolog.

Robinzon Kurzor 2013.01.30. 10:06:56

@Dr. Zerge:

Persze megint nem azzal vitatkozol, amit mondtam, hanem amit helyette kitalálsz magadnak (fasiszták szekerének tolása, stb.)

Megértem persze, mert cáfolni nem tudod.
A bolsevikezés, meg alkesz informókusozás mutatja, hogy mennyire készületlen vagy.

Ahogy az ősi átok szól: levelezzen veled a mailer daemon ...

Robinzon Kurzor 2013.01.30. 10:34:14

@Hepci: "hát, azért kár a Fideszt leváltani, hogy az MSZP legyen helyette."

A Fidesz-kétharmad egyetlen pozitív potenciális következménye az volt (illetve: lehetett volna), ha az MSZP megsemmisül(t volna).

Ez sajnos nem következett be, ezért maradt az a lehetőség, hogy először az ellenzéken belül kellene valaki nem-MSZP-származékoknak domináns szerepbe kerülni, akik aztán a "csak mi vagyunk képesek leváltani Orbánt" szlogennel elszipkázzák a maradék MSZP (DK, stb.) szavazókat is.

De ez, kérem szépen, el lett kúrva.

Ha ezek az erőviszonyok maradnak, ami most van, akkor viszont az a kérdés, hogy az MSZP elég érv-e ahhoz, hogy a NER maradjon, vagy pedagógiai okokból akkor is buknia kell egy ilyen rezsimnek, ha az ideiglenesen megint az MSZP-t hozza vissza.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.30. 11:30:48

@Robinzon Kurzor: Hogyne, majd hosszan beszélgetek, és pont veled arról, hogy tényleg ősi bolsevik szokás-e az "aki nincs velünk az ellenünk van" elv mentén folyvást mások baszkurálása ahelyett, hogy a saját portánkon söprögetnénk. Mondom, hosszan, és pont veled. Na, mehetsz vissza kannásborodhoz, mavó.

Robinzon Kurzor 2013.01.30. 12:42:35

@Dr. Zerge:

Már megint az a fránya szövegértés ... mondjuk egy zergéhez képest egy szavam sem lehet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.30. 16:16:50

@Robinzon Kurzor: gondolom, a beteges rajongókat leszámítva mindenki látja, hogy egy normális(abb) Fidesz és/vagy új jobboldali/konzervatív párt létrejöttének legnagyobb akadálya Orbán Viktor...

Robinzon Kurzor 2013.01.30. 17:28:53

@Hepci:

Hogyne, a mandis legények is pontosan látják, és amikor ez nagyon elhatalmasodik rajtuk, akkor lesz újabb Gyurcsány-poszt, mert attól kicsit elmúlik ez a feszítő érzés.

picur3ka 2013.01.31. 00:36:18

@lehunyjaketszemet:

Mondanivalod is van? Kezd azzzal, legkozelebb!

---------------

Ezek a 2014-ek egyaltalan leteztek mar akkor, amikor allitolag 22%-on alltak? Mert szerintem a lakossag jelentos resze - nagyon helyesen - a mai napig nem tudja, hogy leteznek ezek a 'kormanyvaltok'.

Nem kell reklamozni oket.

picur3ka 2013.01.31. 00:41:41

@eloi: es @$$$=$$$:

Nem mindegy? Ugyis osszeallnak, ha bejutnak. Tokmindegy, melyikre szavaz, aki hulye.

Kommunistak sejtosztodassal szaporodnak tema.
süti beállítások módosítása