Kommentszűrés
’13 jan
25
07:01

Szánkódomb és Széchenyi – Ilyen ország pedig nincs CCCLXVI.

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

szankodomb.jpg

Kiváló példát talált a Cink az ezérttartittezazországozás, a magyarországkétezertizenhármazás, no és végtelen Ilyen ország pedig nincs sorozatunk kedvelőinek: szánkódombot széchenyis pénzből az Alföldre! Ahogy a Vastagbőr idézte, a Brandhouse kft. „Az Alföld legnagyobb szánkódombja” címmel pályázott az Új Széchenyi Tervben, három hónap múlva meg is ítélték a támogatást, az 53 milliós összköltség 70 százalékát, 37 380 000 forintot. A helyszín a Jakabszállás melletti Magyarkert. Hát nem előremutató, progresszív fejlesztés ez az egy főre jutó rengeteg Nobel-díjas, a Rubik-kocka és izé, maga Széchenyi István országában?

szankodomb2.jpg

El lehet képzelni, micsoda ötletbörzék, előzetes igényfelmérések, összetett kutatások és fejlesztések előzték meg a projekt létrejöttét. Csak úgy izzott a szürkeállomány, izzadtak a kutatók a laborokban, mire megfogant a nagy ötlet. Végre hasznosan, jövőorientáltan költötték el a gaz Európai Unió, a hanyatló nyugati országok adófizetőinek pénzét a magyar ugaron. Lejtőt a síkságra! Dombot az Alföldre! Hadd szánkózzanak az emberek az év néhány napján a 93 ezer négyzetméteres Magyarkert legmagasabb pontján. Nagyonkicsi-Kis-Magyarországnak 8,8 méteres bércet! A fotó alapján úgy tűnik, a domb úgy viszonyul a fenyvesekkel vadregényes Kárpátokhoz, mint az ugarra telepített Magyarkert Kertmagyarország szép víziójához.

Nem is értem, hogy az uniós támogatási rendszer itthoni névadója, Széchenyi István miért tudós társaságokra, mindenféle bonyolult infrastrukturális fejlesztésekre és progresszív gazdaságpolitika kidolgozására szentelte pénzét és idejét. Mondhatta volna azt is, hogy szánkódombot minden faluba, és a haza mennyivel könnyebben fényre derült volna.

Az Új Széchenyi Terv egyébként az egészségipart, a zöldgazdaság-fejlesztést, a vállalkozásfejlesztést, a közlekedésfejlesztést, a tudomány-innovációt és a foglalkoztatást jelölte meg kitörési pontokként. Nem is tudom, az alföldi szánkódomb melyik kitörési pontot teljesítette – talán a zöldgazdaságot, hiszen a domb akár zöld is lehet, ha épp nincs hó! Ja, és az épp nincs, hiába van itt a tél közepe. Mint a Cinknek nyilatkozó ügyvezető elárulta: az Alföld hóviszonyai miatt a nyitás óta csak egyszer volt akkora hó, hogy egyáltalán ki lehessen próbálni a 125 méter hosszú, 17 széles és legmagasabb pontján 8,8 méteres homokhimaláját.

De legyünk igazságosak: a projekt a bemutatás szerint három darab új munkahelyet és szerteágazó együttműködéseket is létrehoz a régióban. Együttműködést, például a haszonállatokkal: a dombhoz rendelt állati felvonót 10 szamár és 2 póni mozgatja majd, ha lesz miért mozgatni a felvonót. Tehát 37 millió forintnyi uniós pénz felhasználásával lett egy síksági homokdombunk és kreatív csacsi-póni (végül is ez is részben szürke állomány) mozgatónk. Ha vannak pónijaink, felejtsük el a széchenyista álmokat: minek ide vasparipa, gőzgép, biotech labor vagy részecskegyorsító?

Körbe-körbe járó szamarak. Jó jelkép lesz ez, rakjuk el.

Címkék: szamár fejlesztés ilyen ország pedig nincs progresszió EU Alföld szánkódomb Új Széchenyi Terv

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr25041483

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szánkódomb és Széchenyi – Ilyen ország pedig nincs CCCLXVI. 2013.01.25. 11:26:02

Felejtsük el a széchenyista álmokat: minek ide vasparipa, gőzgép, biotech labor vagy részecskegyorsító?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2013.01.25. 07:08:33

Passzol a 40 centis kilátóhoz meg a kutyakozmetikához. Az uniós pénzt azért ennél okosabb dolgokra is el lehetne költeni. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy egy homokbucka összehordásában mi kerül 53 millióba vagy hogy a 3 munkahellyel mi a helyzet, mert azt nehezen hiszem, hogy zárt pálya mellett is vidáman fizetik nekik a munkabért.

A baj az, hogy pontosan tudja mindenki a választ a fenti kérdésekre és hogy ebben a kivitelezőnek nem az az üzlet, hogy működni is fog a pálya. Az lényegtelen.

Urfang 2013.01.25. 08:43:41

Kéne még bele fúrni egy alagutat és akkor tényleg elmondhatnánk, hogy Magyarhon révbe ért.

Steve the Great 2013.01.25. 08:50:34

A szamarak helyett én közmunkásokat alkalmaznék ilyen taposómalomban, szép jelkép lenne.

martonx 2013.01.25. 08:59:08

Jelezném, hogy Szegeden a Vér-tónál van egy ennél érzésre nagyobb szánkódomb. Bár sosem mértem le centiméterre pontosan, hogy az hány méteres. A kép, és tippelés alapján, olyan másfélszer ekkora.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.01.25. 09:29:46

Havazásra lehet támogatást kérni az államtól?

1000bocs 2013.01.25. 09:47:08

A felzárkóztatási támogatások értéke a mienk. Jár. Annak az ára, hogy önként térdeltünk le és adtuk át a gazdaságunkat az uniónak.

Ennek ellenére, cinikusan úgy van kitalálva a rendszer, hogy ezeket mindenre lehet költeni, csak valódi gazdasági felzárkóztatásra nem. Ez nem csoda, hiszen az unió erős államainak valóban csak a piacaink kellenek, nem egy konkurens mezőgazdaság például.

Úgy van kitalálva a rendszer, hogy miközben országunkban minden falusi templom, tanyasi buszmegálló értelmetlen díszkivilágítást kapott, miközben már a Hortobágy is le van díszkövezve, valódi vállalkozás, gazdaság fejlesztésre nem tudnak érdemben és tömegében pályázni azok, akiknek szüksége is lenne rá. Fogynak a munkahelyek, nem véletlen. De ez jó (nekik, ott az unió erősebb oldalán), mert legalább egyre olcsóbb munkaerőt talál itt.

Miközben feladtuk a gazdaságunkat, eladtuk, bezártuk gyárainkat, nem adunk a gazdáinknak a nyugatihoz hasonló támogatást és piacot, miközben az itthoni nagyemberek is lerabolnak, kifizetetenül letérdeltetnek minél több hazai vállakozást, akik nem fővállalkozók hanem a valódi munkát elvégző cégek, emberek, az erős uniós országok felé áramlik a pénz a kizsigerelt keleti tagországokból. És itthon csak a rabszolgák maradnak. Munka nélkül. És ezt önként tettük, illetve teszik a jól megfizetett politikusaink, akik számára az unióval kapcsolatos ismeretterjesztés megállt ott, hogy nyithatunk cukrászdár Bécsben. (És ezért még nem ült senki, senkit nem akasztottak fel) Az ezért járó támogatás nem adomány. Nem a német emberek pénzét éljük fel. Ez nem ajándék, nem segély. Az oda áramló, az őket erősítő pénztömeg egy része jöhetne vissza. De még arra is ügyelnek, hogy a gyenge gazdaság szereplői számára olyan feltételeket szabnak, hogy azért meg ne erősödjenek.

És széttárják a kezüket, hogy a szorgalmas német nép hősiesen termeli nekünk a pénzt, viszont lusták vagyunk felvenni, benn ragadnak a pénzek. Lusta magyar. Rossz vagy!

Közben abból a pénzből amiből logikusan az országot megmentő gazdaságot kellen építsük, gőzerővel épül Magyarország skanzen, ahol a benn lakók igaz szegények mert munkahelyük nincs, de a nyugati turista jól érezheti magát, mert minden olyan szépre meg van csinálva. Lekövezve, kivilágítva. És mindenhol ki van rakva a tábla, hogy ezt is az uniónak köszönhetik, önerőből még mindig jurtában laknának ezek a nomádok.

Tehát ha már ennyire cinikus és szar az egész, és ennek a vezetőink lelkesen asszisztálnak, akkor már legalább szánkó domb épüljön. Legalább a gyerekek örüljenek. A dombhoz már csak jó havat kívánok!

Steve the Great 2013.01.25. 09:53:52

@1000bocs: "Ennek ellenére, cinikusan úgy van kitalálva a rendszer, hogy ezeket mindenre lehet költeni, csak valódi gazdasági felzárkóztatásra nem."

Gondolom, erre a fasságra csak tudsz konkrét példákat is mondani.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.01.25. 10:03:08

1 munkahely = 12 millió HUF
Ezzel a Merci gyár elé ugrottak :-)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.25. 10:21:08

Hegyet Szegednek! - ígérte a KKP, s lám már alakul is. Valóság nagybátyánk még mindig sokkal többet tud, mint holmi kaffkai-örkényi élcelődések.

Egyebekben, amíg az effélék kiderülődése után nem talpig vasban robotol a köz javára tizenévig minden érintett - titkárnőkig bezárólag -, addig lófasz se lesz itt, nem hogy rendszerváltás.

teknős 2013.01.25. 10:29:45

@Steve the Great: Fasság? Meséljek neked a városomba érkezett 3,1 milliárd forintnyi Eu-s pénzről? A szomszédom telkén lévő szerverfarmról, amit nyilván a lovai jászla alá kötött be a telkére bejelentkezett cég? Addig a pár hónapig, amig itt volt a székhelye?

Vagy néhány, az informatikában nyertes cég produktumainak gazdasági hasznáról? A magyar informatika zászlóshajóinak egyike is benne van ebben a körben.

Nem mesélek. Felismernének és beperelnének, mert "náluk minden rendben van" . Így csak egyetértek 1000bocs nickkel. Csak a kifosztásunkra szolgálnak ezek a fejlesztési pénzek.

Steve the Great 2013.01.25. 10:40:53

@teknős: Csak éppen nem ezt írta 1000bocs fórumtárs, hanem hogy olyan gonosz módon van kitalálva a rendszer (felteszem, a tudjukkik alakították ki így), hogy ab ovo nem is lehet a gazdaság fejlesztésére fordítani.

Az más kérdés, hogy könnyebb ellopni ill. gazdasági szempontból marginális látszatfejlesztéseket végezni (nálunk is lassan a falak is díszkővel vannak kirakva), mint értelmes projekteket megfogalmazni. Ugyanakkor azt én a siránkozó önfelmentés kategóriájába sorolnám, hogy mi úgy fejlesztenénk, de a sok aljas az EU-ban nem hagyja. Ki az a "mi"? A konkrét projekteket a pályázatíró megírja, a polgármester jóváhagyja, a képviselők megszavazzák, a vállalkozók meg az egyéb résztvevők felveszik érte a pénzt, ésatöbbi.

Viktus 2013.01.25. 10:41:36

Ott folytatják ahol amazok befejezték ... kellene egy fideszes cimbi 38 milkáért még 30% visszaosztás mellett is összetúratnék egy ilyen dombocskát.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.25. 10:45:52

a hanyatló nyugati országok adófizetőinek pénzét a magyar ugaron"

szerintem még sok embernek nagyon nem tiszta, hogy az uniónak van tagdíja. ezt persze nem reklámozták, mikor belépésünkről tárgyaltak. emellett állítólag egyik legnagyobb bevételi forrásunk a vámokból jött össze, ettől is elestünk, tehát az uniós pénzek simán összejöhettek az unió előtt is erre a komcsi projektre, hát gazdálkodnak az elvtársak, mi ebben a meglepő
kkbk.blog.hu/2012/12/13/meyer_dietmar_generacios_valtas

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.25. 10:48:06

Körbe-körbe járó szamarak. akkor lecseréljük a narancs logót ergé?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.25. 10:50:19

@Steve the Great: az nem érnek rá, meg a rabok se, l. simon gazda földjén dolgoznak az uraságnak

m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/orban%20lsimon%20agard.jpg

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2013.01.25. 11:24:57

Az indexen van egy videó.
A faszi azt mondja benne, hogy 3 hónapig napi 10 órában hordták a földet a teherautók.
A nő meg utána azt mondja, hogy az 50 méterre levő gödörből termelték ki az egészet.

:D

Bell & Sebastian 2013.01.25. 11:25:45

Jó nagy ökörség, inkább kerestek volna egy jobb helyet és ebből a lóvéból vittek volna oda infrastruktúrát. Vagy ha már síkvidék, sífutópálya, motorosszán drom, mittudomén.

Nem is értem, tán a párttitkár kurgánt akart magának, vagy mi ez?

Viktus 2013.01.25. 11:32:23

@Kőmíves Kelemen:

Már az is v.mi, hogy egy jó elvtárs komolyan vállalja az arcát ehhez ... milyen hantát letolt koszorú fenyő meg a többi rizsa ez az ország tényleg megbolondult.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.25. 11:33:54

@Kőmíves Kelemen:
Meg azt is mondtak, hogy azert 8.8 meter magas a domb, merthogy a mellette levo Magyarorszag Kert 1:1000-es meretaranyban van es ez a Himalaja.

Eloszor azt hittem, hogy ez a Himalaja egy vicc, de nem.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.25. 11:39:51

Ennek a cikknek mi az értelme?

Semmi. ÉrZelme annál több van. Érzelmi alapon pedig nem lehet releváns kritikát megfogalmazni.

Miről kéne írni, ha a rohadtnarancs mandarinnak lelkiismeret-furdalása lenne a témában?

Hát például a gazdaság nehéz helyzetéről, kiemelten tárgyalva például Matolcsy miniszter úr párhuzamos valóságban elfoglalt szerepét, és ennek jelentőségét...

A KORRUPCIÓRÓL (az elmúltnyóccév aklatt olyan jó kis tényfeltáró-oknyomozó riportok jelentek meg, hogy az csuda mandiner.blog.hu/tags/korrupci%C3%B3 , hova lett az ihlet 2010 óta, gyerekek?)...

az ügynöklistákról, különös tekintettel a Nemzeti Emlékezetkiesés bizottságára...

a földkérdésről, a megbundázott pályázatokról, Ángyán József munkásságáról...

Pár dolog biztosan elkerülte figyelmemet, de egyelőre ennyi is elég lesz.

Ennek hiányában csak utolsó kormányszolgák, kormánycsicskák maradtok, akiket időről-időre kitömnek pármillióval, csak hogy menjen a biznisz.

Steve the Great 2013.01.25. 11:40:14

Azért a korrektség jegyében annyit le kell itt is írni, hogy nem csak egy 8 m magas dombot hordtak össze 50 millióból, hanem a pályázat alapján színpad, pince, kilátó, sétány stb. is része a projektnek.
Ezzel együtt pl. valami irtózatos anakronizmus, hogy egy Magyarországot mintázó "kertben" (vagy minek nevezzem ezt) a Himaláját mintázó szánkódombot készítenek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.25. 11:44:54

@Steve the Great:
"hogy egy Magyarországot mintázó "kertben" (vagy minek nevezzem ezt) a Himaláját mintázó szánkódombot készítenek. "

Konkretan a kerten kivul. A domb nincs "Magyarorszagon".

Steve the Great 2013.01.25. 11:47:21

@Doomhammer: Javagyúgy. Akkor csak óriási anakronizmus.

Mikka-Makka 2013.01.25. 11:54:59

@tesz-vesz: koma a matek nem az erőssége:)
ha visszaállítanák a vámhatárokat az eu-ba exportáló magyar cégeknek nem kellene ugyanúgy fizetnie?:) a külker mérlegünk igen jó szóval többet veszítenénk vele mint nyernénk:D

kerekes pereces 2013.01.25. 12:10:43

@teknős: Ez csak arra bizonyíték, hogy a pályázatok nyertesei elbaszták a pénzt. Pontosabban látszattevékenységet végeztek. De mi akadályozta őket abban, hogy valódi tevékenységet végezzenek? Szerintem senki és semmi, csak a nagy magyar mutyi.

Több magyar IT cég, ahol valóban van innováció, nem is áll le magyar ügyfelekkel, csak külföldre szerződik, mert nagy a mutyi, sok a látszattevékenység, nagy a politikai befolyásolás. Egyszerűen nem éri meg magyarokkal üzletelni, mert az az üzlet nem lesz tiszta.

1000bocs 2013.01.25. 12:24:07

@Steve the Great:

Miért is kritizálod a kritikám? Miért is véded a pályáztatási rendszert? A pénzek nagy része ki van osztva talán? A pénzek hasznos projektekre mennek, azokhoz akiknek valóban szüksége van rá, és az egyéni hasznon túl az országunk gazdaságágát is erősíti? A pénzeket az ügyeskedők viszik, vagy a régi jó adófizető és foglalkoztató vállalkozások? A beugró becsületes vállalkozó, (akik elhitték hogy a pályázati pénz nem az ügyeskedőknek járó potyapénz, hanem valóban segítő szándék) ezen vállakozók hányad része dőlt be az előírások és bürokratikus baromságok miatt? Miközben hány semmirekellő ügyeskedő kamuvállakozó cégbirodalmat irányító de semmit nem fejlesztő mindenkinek tartozó ÁFÁT, adót tb elcsaló, beszállítókat fizetetlenül otthagyó vadvállalkozó beszéli meg ordítva a kávézóban, repülőtéren telefonon keresztül, hogy melyik pénzre milyen céget kell csinálni amit utána hagyhatunk a fenébe?

(Kis- és Középállakozóként) vettem és veszek részt pályázatokban. Nem linkeken keresztül kell megismernem a való világot, benne élek.

De ha már vélemény, mondjuk menj el egy vállakozói találkozóra. Olyan helyre, ahol nem bennfentes, okosságos pályázók vannak, hanem valós gazdasági szereplők, akik tisztességesen a leírtak szerint kívánnak boldogulni. Kérdezz rá mi a vélemény.

Vagy mi'tomén. Olvasd el Róna Péterrel az egyik decemberi Heti Válasz cikket.

De mindegy is. A kérdés az, vajon a kritikámra miért az jön Neked zsigerből, hogy fasság, mert nem is úgy van. Ami azt sugalja, szerinted a pénzekkel talpra lehetne állítani az országot, arra szánták, azt támogatják, ellenőrzik, de mi magyarok hülyék vagyunk hozzá, hogy az ingyenpénzt is jó helyre rakjuk. Kapaszkodj meg. Szerintem az erős gazdaságú országoknak (nem a tudjukkik miatt bazmeg, menj a fenébe ezzel) önző érdekük, hogy ez így maradjon. Nekünk meg önző érdekünk lenne azt mondani, hogy nem. Ennyi pénz menjen oda, hol haszna van. Ahol segít. Ahol lendületet ad. Hogy is mondják? Ne halat adj, hanem lehetőséget hogy én is halászhassak? Kifogom én magamnak, csak ne gáncsolj el. Na ez nem érdeke odaát senkinek. Hogy mi kifogjuk magunknak. Akkor mitől pörögne az ottani halászbiznisz? Hová exportálná a sajátját, ha itt is mindenki halat fog? Hogy áramlana a pénz kelet felől nyugatra, ha itt felzárkozunk? Ne viccelj már.

Én azt kritizálom továbbra is, aki ezt így kitalálta, kiírta, működteti. A magyar vállakozó, ha nem bennfentes és korrumpál, akkor küzd és harcol, sokszor veszít, konstans hátrányból próbál talpon maradni. Te pedig magyarázd továbbra is, hogy a nem is úgy van, a rendszer jó, csak az itthoniak analfabéták hozzá. Egészségedre.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.25. 12:31:45

@Steve the Great: Mi a bánatos lófasz az _anakronizmus_ ebben, he?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.25. 12:34:13

@1000bocs:

a legnagyobb szemétség, ami a korrupciót folyamatosan állandósítja, hogy ha kiderül egy eu-s pályázatnál hogy korrupció volt, akkor az összes eus pályázati pénzt vissza kell fizetni.

Tehát nincs értelme kutakodni, mert bármi stikli kiderül, ugrott a pénz. Az eus tenderek többsége jellemzően több mint 60-70%-ban eus támogatású a maradék az önerő.

Egy ilyen környezet állandósítja a rohadást, a fusit-mutyit, lebeszélt pályázatokat, hiszen senkinek sem érdeke hogy kiderüljön a dolog.

Már pusztán emiatt ki kell lépni az euból.

bakodi.péter 2013.01.25. 13:27:01

@Schwerer Gustav: Mert ha kilépnénk, akkor nem lenne korrupció, igaz?:S

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.25. 13:57:55

@bakodi.péter:

szalmabáb-érv: az ellenfél álláspontját szándékosan eltorzítjuk és így nevetségessé tesszük... esetünkben: ha kilépnénk...akkor... nem lenne korrupció.

Korrupció mindenhol van, váltakozó mértékben. Amennyiben normálisan kérdezed, akkor elárulom, hogyan lehet ellen küzdeni.

Mindenekelőtt azonban: Amit fontosnak tartanék, hogy a korrupció(-ellenesség) szempontjából megvizsgálnád azokat a modelleket, ahol viszonylag nagy SZEGÉNYSÉG mellett számolták fel (~tették jelentéktelen méretűvé) a korrupciót.

pl. ott van Szingapúr esete. De régebben Kínában is nagy(obb) volt a korrupció, mint most. Magyarországon a korrupció egyébként sajátosan ázsiai (kommunista) örökség, tehát mindenképpen lennének érintkezési pontok.

Ja és az is nagyon fontos lenne, hogy ahelyett hogy részletkérdésekbe kötsz bele, megvizsgálnád, hogy pl. mi jellemzi a szingapúri modellt, írnál róla egy fasza kis cikket, esetleg elolvasnád Lee Kuan Yew önéletrajzát (angolul, mivel nem fordították le, azt tudtad pl, hogy Cambridge-ben végzett a legfelső 5%-ban?)...

...és beszámolnál róla. Ezáltal kapnál egy kőkemény KONKRÉT, megvalósítható, korrupció-felszámoló programot. (És esetleg többet tudnál róla, mint én, tehát taníthatnál engem.)

Amennyiben Szingapúrt nem a Marsról, Szíriuszról, vagy Hold sötét oldaláról jött idegenek igazgatják, annyiban itt is működne, ami ott. A módszert mindenképpen _érdemes_tanulmányozni_.
Miért? Azért, mert _full_szegénységből_ törtek fel, és LEGELŐSZÖR a korrupciót számolták fel.

Vigyázz, kész, start!

szólj ha befejezted. Nem is kell szólnod, írd meg a cikket.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.25. 13:58:31

írtam egy választ, remélem nem veszett el

Steve the Great 2013.01.25. 14:23:49

@Dr. Zerge:
Jó, igazad van, minek használok idegen szavakat. Akkor képzavarnak mondom: nekem kicsit fura, hogy egy Magyarország-makett mellé egy Himalája-makettet készít valaki.
Egyébként nézegetve a honlapjukat (ami tipográfiai, nyelvtani, grafikai szempontból egyaránt borzasztó) a koncepció egész ötletes, legalább karakteresen eltér a nagyszámú vidéki turistalátványosságtól. Az ízlésemhez képest kicsit erős a spirituális vonal, de hát van, akinek ez fontos vonzerő.

@1000bocs:
Látom, nem akarod érteni. Sosem vitattam, hogy vannak visszaélések és azt sem írtam, hogy ez minden pályáztatási rendszer legjobbika. Azt vitatom, hogy ez az EU valamilyen furmányos csapdája, amit direkt a mi kiszipolyozásunkra találtak ki, és egyenesen Brüsszelből gátolják meg, hogy a megfelelő helyekre jusson el a pénz.
Uniós alapelv, hogy a lehető legalacsonyabb szinteken döntsenek a pénzek sorsáról, fogadják el a pályázatokat, ellenőrizzék a megvalósulást. Volt pl. a LEADER-program, ahol ezek a kérdések kb. 8-10 település szintjén dőltek el, aztán volt (van) a NFT és az ÚSZT (és társai), ahol meg országosan. Ha elbaszódtak ezek a pénzek, akkor ezeken szinteken baszódtak el (ha úgy tetszik, elbasztuk).
Mégis mit várnál, Németországból, Belgiumból vagy Franciaországból jönnének ide megmondani, hogy mire fordítsuk? Ők ellenőrizzék? Mégis inkább brüsszeli öltönyösök diktáljanak nekünk?

teknős 2013.01.25. 15:23:32

@Steve the Great: ÓÓóó nem, az összesen 80 millába került.

teknős 2013.01.25. 15:30:46

@Schwerer Gustav: Erre is van egy gyönyörű példa a városunkban. A szoci önkormányzat fejlesztési és pályázati pénzekért felelős szakembere a szemünk láttára lopta a pénzt a projektekből.

Az új polgi az első héten elsőként kirúgta. Egy hónap múlva már a fideszes kormányzatban ő felel a mai napig is, a pályázati pénzek felhasználásának ellenőrzéséért. Feljelentve nem lett, mert a város nem bírta volna visszafizetni a felvett pénzeket!

Kandeláber 2013.01.25. 16:09:58

Szegény alföldi kölköket nem lehet kirekeszteni a szánkózás örömeiből!
Holnap jönnek a gumipitypang termesztők pályázatai, közösen a krokodilfarm-fejlesztőkkel.

IHCS 2013.01.25. 17:01:52

Azért az egyik legbizarabb dolog a a történetben, hogy a projektről a beszámoló, az NFÜ most kedden megjelent havi hírlevelében a "Büszkeségeink" rovat első híreként szerepelt. Gyanítom ennek is köszönheti a domb az e heti on-line felfedezését. Maguk jelentkeztek a pofonért.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.01.26. 10:13:44

mandiner.hu/cikk/20130126_lazar_1500_milliard_forintos_gazdasagi_lenduletet_igert

"Ezerötszáz milliárd forintnyi európai uniós fejlesztési támogatást akar kifizetni idén a kormány, lendületet adva ezzel a gazdasági növekedésnek – mondta Lázár János az MTI-nek adott interjújában. Az EU-támogatások elosztását is felügyelő Miniszterelnökség vezetője közölte: az ezt irányító intézményrendszer a jövőben jelentősen átalakul, a fejlesztési ügynökségtől a tárcákhoz kerülnek a projektek."

ideidézném szószerint magamat, hogy teljesen tiszta legyen a dolog:

"a legnagyobb szemétség, ami a korrupciót folyamatosan állandósítja, hogy ha kiderül egy eu-s pályázatnál hogy korrupció volt, akkor az összes eus pályázati pénzt vissza kell fizetni.

Tehát nincs értelme kutakodni, mert bármi stikli kiderül, ugrott a pénz. Az eus tenderek többsége jellemzően több mint 60-70%-ban eus támogatású a maradék az önerő.

Egy ilyen környezet állandósítja a rohadást, a fusit-mutyit, lebeszélt pályázatokat, hiszen senkinek sem érdeke hogy kiderüljön a dolog."

Íme, itt van: 1500 milliárdos FEKETE LYUK. nem is lehet majd vizsgálni, mire mennek a pénzek, hiszen MINDENKI ellenérdekelt a témában.

(Ha teszem azt bármely jobbikos vagy lmp-s vagy független stb politikus feljelentést tesz, az országgal baszik ki, mivel a teljes eus pályázati összeget majd vissza kell fizetni.....tehát végsősoron még nekik sem érdekük)

bömböcz 2013.01.26. 15:35:03

Ezek a "fejlesztési" pénzek pont erre szolgálnak:
A nemsokára érkező több százezer "menekült" kiszolgálását segítik...
(Vagy csak simán ellopták a pénzt a Valakik...)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.28. 20:40:35

@Mikka-Makka: nincs erről információm, de nem hinném hogy a magyar cégek olyan sokat exportálnának

Mikka-Makka 2013.01.29. 11:10:10

@tesz-vesz: most nem tudom h az ismeretei hiányosak vagy maga szerint a Mo.-on termelő multi nem számít magyar cégnek:)
amúgy Matolcsyék jelenleg az export támogatása miatt gyengítik a forintot, csk nem verhetik túl nagy dobra a devizahitelesek miatt

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.29. 14:36:08

@Mikka-Makka: a multi mitől lenne magyar cég? azért multi, jóreggelt
gyakorlatilag adómentesek.

S=klogW 2016.08.17. 20:48:56

@bömböcz:

maga itt milyen menekültekre gondolt 2013 januárjában?