Kommentszűrés
’13 jan
12
14:01

Csend, Don

Írta: Redakció

don.jpg

„A ma élők nem tudják, mi az, hogy rossz világ”

Hetven éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, ahol napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg; ez volt a magyar hadtörténet legnagyobb veresége. Simonics Ferenc a kaposvári 6/I. zászlóalj katonájaként vonult ki a Donra. Visszaemlékezéseit a M. kir. Nagy Lajos király 6. honvéd gyalogezred emlékeit gyűjtő blog közölte, ebből idézünk a mai évforduló alkalmából.

Hogyan sikerült ilyen életvidámnak, kiegyensúlyozottnak maradnia?

A ma élők nem tudják, mi az, hogy rossz világ. Aki túlélte a doni háborút, és onnan hazakerült, az tudja, mi az, hogy rossz világ. Sajnos mi megéltük. 21 évesen vittek ki a Don kanyarba, ahol végigéltem másfél évet, a tűzvonalban, két állásban töltöttem hét hónapot. Ahová 1942. július 22-én, Szent Anna éjszakáján vezetett bennünket egy német katona. Szemben, már ott volt az ellenség. De amíg ide értünk, 1200 km utat tettünk meg.

Mikor hívták be, mikor került ki a frontra?

1941. augusztus 11-én kaptam meg a katonai behívót, még aznapra, a Kaposvár 6.gyalogezred 1.zászlóalj 3. századához. Öt hónapon át gyalogsági lövész és nehézpuskás kiképzést kaptam. Őrvezetőnek léptettek elő. (...)

Mikor indultak a frontra?

Június 16-án hajnali négykor. Napi 25-60 km-t gyalogoltunk tikkasztó hőségben és nagy esőzésekben. Július 2-ára már 600 km volt mögöttünk, amikor Ivanovkába érkeztünk.

Útközben félig elhantolt katonákat találtunk, akiknek feje és bakancsa kint volt a földből. Mi tisztességesen eltemettük újra az elesetteket. Mivel a konyha lemaradt, sokat éheztünk. Vacsoránkat legyűrtük, hogy legyen erőnk a másnapi útra.

Kurszk előtt 2-3 napra egy faluban szállásoltak bennünket. A falu nevére nem emlékszem, a házigazdáéra annál inkább. Idős, szakállas ember volt a házigazda, felesége és két leánya volt. Szép tágas udvara, rendes téglaháza, istállója is volt. Volt lova, tehene, pár kecskéje. Meglepődtünk, amikor nehezen tördelve magyarul kezdett beszélni. Nagyatádról került ki az I. világháborúban. Szibériába vitték fogságba. Sikerült megszöknie, de elfogták, és parasztokhoz adták ki dolgozni. Hatszori sikertelen szökési kísérlet után elvette a gazda lányát, és ottrekedt. Elmesélte, mint kényszerítették őket a kolhozokba, mi is az a kolhoz, amit azután mi itthon az ötvenes években megtapasztalhattunk. Jószívvel kaptunk tőle élelmet.

Innen kerültünk Kurszkba. Ott ért minket az első légitámadás. Ez volt az első tűzpróba. Rengeteg volt a halott, és nekünk kellett eltemetni őket, valamint elhullott állatokat is. Ez a terület mocsaras vidék volt, ahol rengeteg volt a maláriát terjesztő szúnyog, ami ellen kaptunk tablettákat. (...)

Emlékszik az első, tűzvonalban töltött napra?

Sohse felejtem el. Szent Anna napja volt, július 26-a. Gyönyörű, holdvilágos éjszaka volt. Tisztába öltözve, harci felszereléssel indultunk el az első vonalba. Egy völgykatlanban volt a falucska, Jasznyiki, ahol már egy német raj várt ránk. A körlettől jobbra indultunk a német katona után egy szakasz három raj és jómagam, mint nehézpuskás. Egy km hosszú sávon helyeztek el bennünket. A Don túlsó partján már az oroszok voltak.

Ezen a részen két ága van a Donnak, és közte egy három km-s sziget. Az oroszok uralták, és előretolt állásaikat építették ki. Mi a holdvilágos éjszakán ebből csak a sárguló búzatáblákat láttuk a túlsó parton.

Éjfélkor kezdtük beásni magunkat a földbe. A talaj nagyon köves volt, és a kis gyalogsági ásókkal alig tudtunk akkora gödröt ásni, hogy legalább leguggolva elbújhassunk benne.

Emlékszik az első halottjukra?

Soha nem felejtem el. Már harmadik napja tartalék élelmiszeren éltünk, nem volt ellátmányunk, mert nem tudtunk annyi futóárkot ásni, hogy a konyháig eljussunk. A századkörletünk Jasznyiki falucska gyümölcsösében volt elrejtve.A szomszéd rajból egy 28 éves fiú hozott a rajának egy vödör ebédet. Gecsei Sándor hívták, és balatonendrédi lakos volt.Miért nem ülsz le, még meglőnek az oroszok – mondom neki. „Meg kell itt dögleni”- válaszol és elkeseredve intett erre a kezével. Ekkor már süvített is a golyósípolás a fülem mellett. Még leguggolt. „Meglőttek” – annyit mondott. Hasbalőttek. Nézem, a kulacsomból öntöm rá a vizet, fel akarom éleszteni, próbálom itatni… Egyszerre akartam hasznát venni a bajtársi segítésnek meg az egészségügyi kiképzésnek is.

Amint vetkőztetem, látom a karján lefolyni a vért. A karján át az oldalán, a szívén keresztül, a másik oldalán jött ki a golyó. Rögtön meg is halt. Ő volt az első halottunk. Nagyon megrázó élmény volt.

Különösen azért is, mert ha visszaért volna a konyhára, nagy öröm érte volna. Az édesanyja csomagja várta, benne két kilós fehér házi sült kenyér. Mindig olyan éhes volt ez a fiú… Hiába küldte az édesanyja, már nem ehette meg. Letakartam a köpenyemmel, elmásztam a többiekhez, hogy elmondjam mi történt. Esti sötétedés után bevittük a faluba, és ott temettük el koporsóban.

A többiekre milyen hatással volt?

Az első halálos hír, amikor végigfutott a vonalon, nagy hatással volt mindenkire. Megéreztük, hogy ott vagyunk a háború borzalmas ölelésében. Mégjobban, gyorsabban csattogtak a kis csákányok a köves földben, nagyobb volt az éberség, nem mertünk elaludni. Egy-egy figyelőt állítottunk, amíg a többi a védővonalat. Nemsokára egy másik honvéd is meghalt, aki figyelőállásban volt. A fáradtságtól és kimerüléstől úgy aludt el a futóárokban, hogy a fejét az árok felső szélére hajtotta. A sisakja kilátszott, és az oroszok megcélozták. Az állán egy puskalövéssel úgy ment át a golyó, hogy rögtön meg is halt. Gáspár volt a vezetékneve. (...)

Munícióval hogy voltak ellátva?

Már az első időkben is csak jegyre kaptunk töltényt Ki volt ugyan adva egy bizonyos mennyiség, de azzal mindig el kellett számolni, ki és mire lőtte el. Előfordult, hogy amikor lőszert kértünk, a századparancsnokunk azt üzente vissza: „Nem tudják, hogy jegyre kell lődözni a nehézpuskával?”

Félt-e Feri bácsi, és mit érzett?

Az első tűzkeresztség után már nem féltem. Mindig az éberség, a figyelmesség a legfontosabb, hogy megmentsük az életünket, meg hát a Gondviselés. (...)

Reálisan mennyire értékelhető a mi áldozataink száma?

A mi zászlóaljunkkal 5-600 ember ment ki a Kaposvári gyalogezred első zászlóalj harmadik századával. 100-120 fő jött vissza Tudomásom szerint a Második hadsereg 190.000 katonájából 70.000 tért csak haza. Akik visszajöttünk katonák, tisztek, ezt tartják reális adatnak. A Kassáról és Nyíregyházáról kiment magyar csapatok létszáma 270.000 fő lehetett, akik közül 180-190.000 fő soha nem tért haza. Sajnos ez a szomorú valóság.

Feri bácsi mikor tért vissza?

1943. április 20-28-a között tértem haza. A visszavonulásról is sokat kellene beszélni. Volt, amikor szöktem, volt, amikor menekültünk. Fogságba is estem, ahonnan megszöktem. Hét golyó volt bennem. Szökés közben egy erdőt akartunk elérni, húszból öten maradtunk életben, mert tűz alá vettek. Akkor ment át 7 golyó a ruhámon. De velem volt az őrzőangyalom vagy az Úristen!

Egyre inkább azt érzem, le kellene írni mindazt, amin átmentünk, okolásul az utókornak. Ha Isten ad erőt hozzá, megteszem.”

Címkék: történelem emlékezet háború honvédség 2. világháború Don

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr775013578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Susie Q · http://couleurlocale.blog.hu/ 2013.01.12. 15:06:57

Nagyapám is kint volt, de soha nem mesélt róla...

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.01.12. 15:18:43

Sikerült Feri bácsinak megírnia az emlékiratait? Nem tudja valaki?

Bloodscalp 2013.01.12. 15:37:31

'Szent Anna éjszakáján vezetett bennünket egy német katona. ' mint birkák a vágóhídon.

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.01.12. 18:42:01

Érdemes még megnézni a témában Sára Sándor Pergőtűz című sorozatát.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.01.12. 20:39:21

A Hadtörténeti Múzeum homlokzatán végig, körben a sétányon, egészen a Kapisztrán téri bejáratig egy frizszerű molinót feszítettek ki, amin ábécé sorrendben, név szerint olvashatók a 2. magyar hadseregnek a doni áttörést követő napokban hősi halált halt, vagy egyéb módon elpusztult tagjai és a mai napig eltűntként nyilvántartottak. Törzs- és csapattisztek, bakák és muszosok, jóval több mint százezer névről van szó. A nevek mellett születési évszámok és amennyiben ismert, a halálozás módja, pontos ideje és helyszíne is olvasható.
Amikor délután, a hivatalos megemlékezések előtt ott jártam, még csak szállingóztak az emberek. Idős férfiak és nők, középkorúak, valamint kisgyerekes családok keresgélték a számukra fontos neveket. Egészen különös atmoszférája volt ennek a lényegileg spontán és kollektív megemlékezésnek. Aki teheti és érkezése is van hozzá, menjen el ezekben a napokban a Hadtörténeti Múzeumhoz.

Mikka-Makka 2013.01.12. 21:52:44

dédnagyapám maradt ott.
ez a nap jó alkalom hogy mindannyian tudatosítsuk magunkban mennyire szerencsés korban élünk

Steve the Great 2013.01.12. 22:08:54

@tauglich: Ugyebár van egy hasonló (mondjuk az nem ideiglenes) emlékmű Washingtonban a vietnami háború áldozatainak (en.wikipedia.org/wiki/File:Vietnam-memorial-soldier.jpg) Most az ideológiai csatákba nem belemenve, szerintem egyszerre nagyon méltó megemlékezés és megdöbbentő a neveknek ez a sokasága.

Meddig lesz ott vajon ez a molinó?

egy_vélemény 2013.01.13. 01:47:37

Egyik nagybátyám visszajött a Dontól.
Amikor a faluba bejöttek az oroszok, azok hajtották vissza.
Nagymama állította élete végéig, hogy érzi, hogy nem halt meg. Megszökött a fogságból és biztos családot alapított.
Apósom is megjárta a Dont.
Majd már postás egyenruhában végezte munkáját, az utcán fogták el az oroszok.
Mostanság 97 évesen mesélgeti folytatásban nekem a történteket.
Eleinte szóltam neki, nem bírom hallgatni, fizikailag rosszul lettem.
Akkor rászokott, hogy apránként mesélje nekem.
Vannak részek, amiket többször is elmesél.
Például azt, hogy a fülét zsebkendőbe bugyolálta.
Meg azt, hogy 11 hónapig tartották őket trágyán, egymás hegyin-hátán.
A vérszerinti rokonainak nem meséli.
Ezerszer megfogadtam, hogy leírom, amit mesél.
De még nem vitt rá a lélek.
Nem tudom, okos dolog-e a csöndes megemlékezés helyett bolygatnom a halottak lelki nyugodalmát.
Ki tudja megválaszolni ezt?

negyven rabbi 2013.01.13. 09:03:50

@egy_vélemény: legalább diktafonra/-nal felvehetnéd

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.01.13. 09:58:36

@Steve the Great: szerintem sokáig ott lesz, tovább annál mint ahogy tervezték. Mondjuk lövésem sincs, hogy egyáltalán mennyi időre tették ki.
Mindenesetre ez a mostani megoldás sokkal inkább ad alkalmat az őszinte megemlékezésre és tiszteletadásra. Sokkal inkább, mint egy kormányzati megrendelésre készülő, az idióta ballibb hisztinek kitett emlékmű, ami esztétikailag nagy eséllyel teljesen elcseszett lenne. Én egy állandó emlékművet is frankón katonákra, illetve hadmérnökökre bíznék.

negyven rabbi 2013.01.13. 10:48:29

hamis oldalon harcoltunk egy igazi ellenséggel

Alfőmérnök 2013.01.13. 11:27:48

@tauglich: "Én egy állandó emlékművet is frankón katonákra, illetve hadmérnökökre bíznék."

Nem rossz ötlet.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.13. 14:08:56

ez a donkanyar ez ahol a pecsauer ügy is volt? :)

Boltzmann 2013.01.13. 15:20:11

@jose maria padilla:

ez a don-kanyar ez ahol férfias szívatás történt.

Boltzmann 2013.01.13. 15:30:37

@Hepci: ne aggódjon már be annyira, ez csupán egyszerűsítés

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.13. 15:36:07

@Boltzmann: honnan veszed, hogy aggódtam?
Úgy vélem, ez tiszteletlenség, modern szoponcoknál persze nem probléma (pl. bayerzsót vagy mészarostamás).

homoródkarácsonyfalváért 2013.01.13. 15:46:26

Kérlek Benneteket, hogy tisztelettel emlékezzünk a halottainkra!

egy_vélemény 2013.01.13. 16:46:36

@negyven rabbi: nem olyan egyszerű dolog ez, Rabbi.
Ezek a kékszemű öreg emberek, nagyon közel voltak, vannak a halálhoz.
Nem véletlenül, nem a családjuk tagjainak adják tovább.
Nem véletlen az sem, hogy a nyilvánosság előtt inkább szűkszavúak, sokszor akár rendezetlen, csapongó, túlzó is a leírásuk. Elhessentik a kérdést, elsumákolják a tiszta válaszadást. Vagy elütik egy olyan fordulattal, amiből arra következtet az egyszeri ember, hogy dolgozik már a szenilitás.
Ennek szövődménye, ha valakit kiszemelnek maguknak, s annak igen összeszedetten átadják, azt nem a nagy nyilvánosságra szánják.
Ergo, visszaélés bizalmukkal, ha diktafont használn Á k (a használnék helyett tudatosan raktam be az Á-t, mert megbontaná a mondandóm rigmusát).
Nem tudom, ki volt már ilyen helyzetben, de minden porcikám tiltakozik ellene.
Már attól, hogy belegondoltam, hánykódtam egész éjen át.
Gondoltam arra is, hogy megadom az elérhetőséget, de ez is hülye ötlet.
Röntgenszemük van. A vesékbe látnak.
Ez arra intő jel, hogy vannak helyek, amiknek bolygatása igen sok bajjal jár. Ilyen a tudatunkon, ismereteinken túl lévő világ.

Boltzmann 2013.01.13. 17:24:10

sajnos ebben a harcban semmi hősies nem volt: az emberek pusztulásnak kijáró kegyeleten túl sajnos semmi magasztosabb érzelemre nincs okunk

ráadásul sajnos nem is tudok elképzelni semmi olyan tettet amivel legalább hőssé válhattak volna, egyszerűen semmi keresnivalójuk nem volt ott, nem azért mert a komcsi hordát nem lett volna jó megállítani, de erre nem a donnál és nem mnáci szövetségben lett volna szükség

Boltzmann 2013.01.13. 17:36:10

@Steve the Great: egyebek mellett az a különbség is fennáll, hogy a dontól nem menekült a helyi lakosság a visszavonuló német csapatokkal és szövetségeseikkel

amikor amerika lelépett vietnamból, rengeteg vietnami igyekezett velük együtt lelépni az országból

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.01.13. 18:56:13

@Boltzmann: "egyebek mellett az a különbség is fennáll, hogy a dontól nem menekült a helyi lakosság a visszavonuló német csapatokkal és szövetségeseikkel"

Ennél azért jóval árnyaltabb a kép. Meg aztán, hova menekülhettek volna abban a hatalmas országban azok a szerencsétlen népek?
Egyébként az ukrán lakosság jelentős része ismerve a történelmi előzményeket, alapvetően bolsevikellenes volt, amit persze a németek cinikus módon ki is használtak. Aztán számtalan ukrán származású szovjet tiszt részvételével létrejött az eredetileg a bolsik és a németek ellen is harcot hirdető ukrán felkelő hadsereg, melynek bő százezres létszáma is számottevőnek számított, főként ha hozzá számoljuk a helyi lakosság támogatását is. És persze nem csak az ukránok, de ott volt Vlaszov tábornok és az általa vezetett orosz felszabadító hadsereg is.
Persze megemlíthetjük még a kozákokat is. Domanov és Krasznov tábornokok hadosztályai még 1945 elején is egészen komoly harcértékkel bírtak. Egy részüket ausztriai fogságba esésüket követően a britek mészárolták le, miután fellázadtak a szovjetnek történő kiadatásuk ellen.

egy_vélemény 2013.01.14. 01:20:12

Nagypapa kék szeme szinte világít, amikor mesél.
Tekintete belefúródik a szemembe.
Nem engedi elbóklászni a gondolataim.
Így világított Anyám szeme is.
Amikor még gyerek voltam. Sok mindenről kérdezgettem ... beszélt arról, hogy a legszebb halál a fagyhalál.
Édes álmot küld a Jóisten a megfagyóra, az megéli, hogy valóra válik legszebb álma. Úgy mondta, kegyes halál, mert gyors, s az álom, amit ezalatt lát, édes. Az Örökkévalóság. Egyenesen az angyalok szállnak le érte, s röpítik az Égbe.
Azidőtájt így emlékeztek meg csak az emberek. Ennyit, ha mondtak. Aztán csak néztek messzire. Távolba. A hómezőkre tán. A nyári csillagos égen ilyenformán, tekintettel keresték, kísérték az eltűntek nyomát.
Néha előkerült egy szájharmonika, vagy selyempapír a fésűn. A csönd még nagyobb lett utána.
Aztán valaki sóhajott. Roccantott egyet a csontján, s aludni küldte a családot.
No, nyugodalmas jó éjszakát!

szobor · http://godot-ra.blog.hu/ 2013.01.17. 13:58:40

@Dr. Zerge: Tothek dobozoltak, pedig lett volna mas valasztasuk.

A haborus reszvetel ertekvalasztas kerdese (is) volt, de a tobbi reszlet inkabb tenykerdes. Ungvary ravilagitott a konyveben par pontra, ami elgondolkodtatott. Pl, hogy a magyar vezetes a lehetosegihez merten igyekezett az ellatast biztositani.