Kommentszűrés
’12 dec
22
14:01

Lélektani hadviselés – Amíg alszol

Írta: Lakner Dávid

mientras duermes 2011.jpg

Jaume Balagúero eddig jobbára horrorfilmeket hozott tető alá, ám óvakodott a vérfürdőre degradált olcsó hatásvadászattól: az ügyesen adagolt hidegrázás ugyanúgy jellemezte a doku-jellegű [Rec] című filmet, ahogy az ördögien kísérteties Darkness – A rettegés házát is. Nem csak gyomrunkat kavarták fel, de minden idegszálunkat pattanásig feszítették a spanyol direktor rendezései – ami megfelelő alapként szolgált egy pszichothriller elkészítéséhez.

A műfajon belüli alkotásoknak kevésbé a vizuális sokkolás, mintsem a tudatalatti borzongatása a célja: ebből a szempontból is jelesre vizsgázik az Amíg alszol. A film a pszichothriller állandó elemeinek megjelenítésén túl a szokatlan perspektívának köszönhetően lehetővé teszi, hogy a néző ne tudjon a stáblista lepörgése után sem szabadulni a látottaktól. Mert a többi szereplő mindennapjaihoz hozzátartozó portás (César) nem csupán egy a lakók által ismeretlen oldalát mutatja fel azok háta mögött, illetve alkalmazza közvetlenül ellenük; de antihősként ráadásul uralja is a vásznat. Minden egyes történés az ő személyén keresztül jelenik meg, így kötelezve a nézőt a suspense-ben bővelkedő jelenetek során, hogy akaratlanul is az éjszakánként mások lakásába besurranó César lebukása ellen szorítson – máskülönben érkezik az egyre elkerülhetetlenebbnek tűnő konfrontáció.

Nem egyszerűen a doppelgänger-jelenségről van szó: César eszmei motivációt talál sötétebbik énjének cselekedeteire (a maga boldogtalansága miatt igyekszik mások életét is megkeseríteni); ráadásul kívánja is, hogy mégis tudjanak arról, miféle gonosztettekre képes ő valójában. Így lép be a történetbe a kórházban fekvő anya is, akivel a pszichothriller másik állandó eleme kerül bevonásra: ez pedig az anyakomplexusban érhető tetten. Az imádott-gyűlölt alak szorongató és elszakíthatatlan köteléke a Psycho-ban az édesanyjának beöltöző Norman Bates óta a zsáner egyik fő alkotóeleme, mely egyszerre jelent frusztrációt úgy a szülővel, mint a teljes női nemmel szemben. César így egyszerre tud hangzatosan azonosulni kegyetlen énjével, illetve látványos szenvedést okozni a beszédképtelen anyának, akivel való kapcsolatának defektje a történet során elbeszéletlen marad.

A lélektani hadviselés tehát kettős. Egyrészt a többi lakóval együtt érezhetjük, hogy a jelentéktelennek tűnő figura valójában mindent tud rólunk, és információit a hátunk mögött ellenünk fordítja. Másrészt mégis bekerülünk a főszereplő vonzáskörzetébe, olykor már-már készek vagyunk azonosulni is a szerencsétlen, életképtelen alakkal. Ám ez a hiábavaló törekvésünk rögvest visszájára fordul, amint ismét szembesülünk vele, mire is képes César. Ő pedig egyre inkább eldurvul a sérthetetlennek tetsző női lakó, Clara életének felforgatása során, egyre kevésbé képes kikeveredni a fiatal lány gyilkos jelenlétéből.

Nehezen ismerhető fel, mikor döbben rá a sötét utakon járó, mások intimitását a tudtuk nélkül sértő férfi arra: már egy visszafordíthatatlan folyamat főalakjává vált, és hamarosan azok is rá fognak ébredni gonoszságára, akiktől korábban nem számított ilyesmire. A tényleges hideglelés pedig ennek az átváltozásnak az embertelen jellegéből adódik. Ahogy a meghasonlott figura egyre inkább tekinti valódi énjének a mások tönkretétele iránt elkötelezett szubhumán létformát, úgy válik mind feszítőbbé és sokkolóbbá a (meg)ütközések drámája. A vége pedig kétséget sem hagy afelől, hogy megnyugvás nem létezhet akkor, amikor ekkora elszántság mutatkozik a boldogság kiiktatására.

Címkék: film kultúra thriller pszichothriller Amíg alszol Jaume Balagúero

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr24966677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.