Kommentszűrés
’12 dec
12
19:01

Mitől zuhant az Együtt 2014?

Írta: TuRuL_2k2

Egyutt_2014_felfele_lefele.png

A Medián novemberi felmérése szerint az Együtt 2014 októberhez képest elvesztette támogatói 30%-át, a teljes népességben 14-ről 10, a biztos szavazó pártválasztók körében 22-ről 16 százalékra csökkent a szervezet támogatottsága. De indokolt-e bármi ilyen, a statisztikai hibahatárt meghaladó népszerűségváltozást egy hónap alatt, november végéig, amikor a kutatás készült? Aligha.

Sokkal valószínűbb, hogy arról van szó, amit egy hónapja született posztunkban már feszegettünk: a Medián módszertani hibát vétett októberi kutatásában, amikor egyszerre szerette volna mérni az Együtt 2014 ismertségét és népszerűségét, és a választási preferenciára vonatkozó kérdést megelőző kérdések orientálhatták a válaszadókat. Ha már így történt, akkor viszont sokkal szerencsésebb lenne tisztázni, miért nehezen összehasonlítható az intézet két kutatása, és miért nem feltétlenül helytálló visszaesett az Együtt 2014 megállapítással cikkezni az új mérésről. 

Címkék: közvélemény-kutatás Együtt 2014 Medián E14

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr514962112

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mennyivel drágább idén a karácsony, mint tavaly volt? 2012.12.13. 11:39:26

Egymás mellé tettem a TESCO friss és egy éve kiadott akciós újságját az élelmiszer árakkal. 20 tétel árát néztem meg, amelyeket a városomban a tavalyi és az idén december elején kiadott újság is tartalmazott. A bejgli ára ugyanannyi, mint egy éve volt,...

Trackback: Öt dolog, amit az Orbán-kormánynak köszönhetünk 2012.12.13. 09:12:13

A helyzet az, hogy a magukat balliberálisnak valló értelmiségiek hajlamosak elég sötéten látni a második Orbán-kormány burjánzását. Sokuk egyenesen meg van győződve arról, hogy ami a NER-ben zajlik, az már nem is csak az ő életüket keseríti meg, hanem ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nnnnnnnn 2012.12.13. 10:24:32

végülis tökmindegy hánya vannak, ugyanis úgy néz ki pártot alakítanak.

"Lapunk információi szerint az Együtt 2014 az LMP-fiaskó és az MSZP „Szövetség a változásért” kezdeményezése után némileg módosított a taktikáján: Bajnai Gordonék jelenleg az SZDSZ által hagyott űrt betöltő liberális középpárt létrehozását tervezik – és letettek arról, hogy ők legyenek az ellenzék feletti nagy ernyőszervezet."

ezután már lehet majd mérni őket rendesen.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.13. 10:25:37

Én inkább azt látom, hogy a fidesszel senki nincs megelégedve, de ettől még nagyon kevesen gondolják, hogy a balliberális pártok tennének itt csodát.
Ráadásul a Fidesz még csak most indítja választási kampányát. 10%-os rezsicsökkenés, új kisvállalkozási adózási formák, komolyabb nyugdíjemelés. Kiszámoltam, 2013-tól az én családom összjövedelme elég jelentősen nő, mert mindben érintve vagyunk.
Lehet jönni a keretszám csökkenéssel, de a gyerekeink már az MSZP-SZDSZ idejében elvégezték az egyetemet, mellesleg jobb mint négyes átlaggal és mellesleg végig tandíjat kellett utánuk fizetni.

A balliberális pártok szerintem ott vesztegették el idejüket, hogy nem voltak képesek saját árnyékukat átlépni, továbbra is balliberális pártok maradtak, jól látszik is, hogy legfőképpen egymással harcolnak, hiszen egy jelentős szavazóbázisról van azért szó.

Bajnai kiemelése szerintem pedig nagyon nagy hiba volt tőlük. Egyrészt nem mindenki fogadja el, a régi, (90 előtti) SZDSZ-es (és fideszes) szellemiségű LMP ahogy elnézem, kifejezetten irtózik tőle, másrészt Bajnainak nincs semmiféle kisugárzása, egy samesz, akit jobb híján előretoltak és ez látszik is rajta.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.13. 10:29:03

@Kandeláber: Igen, itt az indexen is volt egy hatalmas Bajnai kampány. Cikkek, "véletlenül" 3 blog is.

Nyilván megrendelték.

Isakson26 2012.12.13. 10:29:33

Akárki akármit mond egy biztos, hogy az E14 a palettán van és valamilyen alternatívát tud nyújtani.

Az első hogy a fideszék be vannak szarva mert most egy olyan alakulat jelent meg, akik kimondták, hogy a jobbközepet is szeretnék megszólítani.

A másik ok amiért komolyan félhetnek, hogy az E14-en nincs annyi fogás mint a szocikon.

A harmadik hogy valós problémákra valós megoldásokat nyújt (vagy fog nyújtani). Igaz ezt még nem látjuk de azért érdemes ellátogatni a blogjukra mert nagyából lehet körvonalazni a leendő programjukat.

Kandeláber 2012.12.13. 10:36:00

@Anti Anyag: Pont az Indexen ne lett volna?@Isakson26: Neked ez a közepezés bejön? Jó píáros volt, aki kiötlötte, szuggerálják is nagyon, csak éppen azt felejtik el, hogy az E 2014 jobbról nem nagyon kap majd semmit, közép pedig nem létezik, csak a vágyálmokban.

blah 2012.12.13. 10:36:42

@Farkantoán Chatpartner: akárhogy is de feléjük fordulók vannak. A többit most ne firtassuk mert nincs értelme.
@Karcolt lendület: ok, nem is erre gondoltam hanem a tv-s rádiós megjelenésükre, ami szélesebb réteghez eljut. Mert valljuk be magától kevés ember fogja megkeresni az interneten. Amíg Bajnai nem áll ki a tv-ben (és nem az atv-re gondolok), újságban stb. előadni addig ez az info az emberek 99%-ának nem is létezik.

blah 2012.12.13. 10:41:51

@Karcolt lendület: másfelől, az mszp-ét láttam, megjelent az indexen, hát azt inkább valami Matolcsy féle gazdaságpolitikai koncepcióval vetekedő semmitmondó dolognak mondanám. Talán ezért sem tartom annyira mérvadónak, hogy a weblapjukon miket mondanak a pártok. Majd ha tényleg nagy nyilvánosság előtt vállalják.

cool 2012.12.13. 10:42:31

Amikor a hiteltelen bukott ("nem értettünk hozzá") libatolvaj mögé beállt a sok pártoskodó megélhetési birka (vagy éppenséggel csak liba), akkor azonnal veszítettek az állítólagos népszerűségükből. Ez nem számítási hiba, csak köztudott hogy az egész szélsőbalos csőcselék - lmp, milla, dk, csupán a fővárosban rúg valamit labdába - méghozzá csakis rongylabdába. Vidéken még a faluszéli fasorokban sincsenek!
Az lmp meg ráadásként nekiállt a "szűzlányosat" játszani, pontosan csaknem ugyanúgy, azzal a vehemenciával, mint hajdanán az szdsz az mszp ellen/mellett az aprócseprő zsarolásaival.
Szánalmasak ... de jól megélnek belőle, úgy látszik.

Vinnie Jones 2012.12.13. 10:49:51

ha a kb 80-100 szélsőbalos megélhetési bloggert ki lenne iktatva akkor talán egyszer a baloldal is képes lenne hiteles emberek kitermelni önmagából. addig a 20-30 éve toppon lévők csak a proliat tudják szédíteni, ezért esik az e14

cool 2012.12.13. 10:50:12

Eh, az egészet "majd megunják és hazamennek" - mondta egykor az ország hazug-bohóc-ripacsa - és de mennyire igaza lett.
Igaz, hogy csak majd 300 nap után mentek haza a megunósok, és nem mindjárt másnap (ahogyan azt a bohóc elképzelte), de hát nálunk ilyen a politika.
Nem Lehet Más - hanem "csak ilyen"!
Fikázós fajta>

Anti Anyag (törölt) 2012.12.13. 10:51:16

@Kandeláber: Soha nem tekintettem balliberális pártjainkra mint középen állókra, tehát most sem.

Annyi különbség, hogy ott a szélsőség is a struktúrájuk része, mintha jobboldalon a Jobbik természetes, akár kormányalkotó szövetségese lenne a fidesznek. (Az LMP-nek épp ez az egyik problémája, mert jól érzik, hogy ezek fékezik a balliberális pártok evolúcióját)

Ez persze azt is biztosítja, hogy mint írod, jobbról ne kapjanak semmit, de itt nem is a jobbos kollégákért folyik a harc, hanem a ballib kollégákért - ott nem mindegy, ki kavarja a kondérban a kaját - másrészt a protest szavazókért, akiket nem zavarnak sem a ballib oldalon tanyázó szélsőségesek, sem Bajnai múltja.

Kandeláber 2012.12.13. 11:05:50

@Anti Anyag: A protestszavazók nem jobb-vagy baloldaliak. Ők azok, akik mindig az éppen aktuális kormány ellen szavaznak, és mikor nyer az általuk favorizált párt, örömujjongásban törnek ki, de három hónap múlva ők szidják a leghangosabban.
Egyértelműnek tűnik, hogy Mesterházy és Bajnai küzd a vezérürü szerepéért baloldalon. Bajnai némi fórt szerzett október 23-val, de ez már a múlté: Mesterházy mögött ott van az MSZP stabil szavazótábora, a pártja infrastruktúrája, és nem mellékesen a megélhetési politikusok serege.
Ők aztán nem fogják hagyni, hogy csak úgy ukmukfukk elhajtsák őket a fazék mellől. Sokkolta őket a képviselői helyek csökkentése, nem hiszem, hogy csendben lemondanának még a jelölti pozícióról is egy népfrontos összeborulásban.
Az egyszázalékos DK Gyurcsányostul és a Kuncze-féle nem mérhető szdsz-csökevények semmit sem számítanak.
Amúgy meg nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást.

Isakson26 2012.12.13. 11:07:32

@Kandeláber: A közép igenis létezik csak nem mutatta meg magát, mert passzívitásba vonult már vagy 20 éve!
Hány olyan embert ismerünk aki azért nem politizál (nem megy el szavazni) mert nincs olyan párt a palettán aki valós alternatívát tudott volna felmutatni vagy nem érdekli az, hogy melyik tolvaj banda kerül éppen hatalomra. Ezt a tömeget hívják bizonytalanoknak akik legalább 3 millióan vannak (ha nem többen). Azért őket sem szabad kivenni a számításból.

Viszont a politikai felhozatalt fekete-fehérnek leírni óriási hiba! Mert ezzel a szekértáborokat erősítjük. Magyarországnak az egyik legnagyobb fogyatékossága az, hogy nincsenek közös célok, nincs közös nemzetstratégia. A cél az hogy nyírjuk ki a másikat! ez a felfogás iszonyatos károkat okozott a politikának, a társadalomnak és a gazdaságnak.

Azt árulja el valaki, hogy a németeknél hogyan tudott együtt működni egy szociáldemokrata és kereszténydemokrata nagykoalicíó? És ez itthon kis hazánkban miért nem működik?

Kandeláber 2012.12.13. 11:20:14

@Isakson26: Amennyiben középként a sokak által előszeretettel "csendes többségként" interpretált apolitikus tömeget érti, akkor nem tudok egyetérteni.
Az a tömeg nem "közép", hanem egy bizonytalan massza, amelynek a tagjai még annyi fáradtságot sem vesznek maguknak, hogy négyévente (eddig regisztráció nélkül!) egy vasárnap elmenjenek választani.
Rájuk hivatkozik ugyancsak négyévente a vesztes párt.
Nem vagyok arról meggyőződve, hogy rájuk lehet építeni.
Németország (és Ausztria, ahol szintén van/volt nagykoalíció) nem igen hasonlítható Magyarországhoz: mindkét országban stabil tulajdonviszonyok voltak, "szocialista demokrácia" csak Németország keleti felén volt. Ők részesültek az általunk elutasíttatott Marshall-segélyben, amellett Európa legfejlettebb és leggazdagabb centrum-országai közé tartoznak.
Ezzel szemben mi egy a periférián lévő, 45 évig korlátozott szuverenitással bíró "szocialista" országból lettünk "új demokrácia", amely maradt a periférián.

BKV reszelő 2012.12.13. 11:21:44

@blah: "Én nem temetném Bajnaiékat. Nem is igazán mondanak semmit, csak megmutatták magukat, ebből meg úgy tűnt van rájuk igény."

Most jött el az ideje, hogy elkezdjék kommunikálni a jövőt. Nem mosakodni kell most, az majd 2014 után jön, ha elbaltázzák.

"Most még csak a tapogatózás időszaka megy. Ha majd kialakul a mezőny akkor lehet programot készíteni és elkezdeni a terveik kommunikálását az emberek felé."

Ezt azok csinálják, akik a pártérdek szerint élnek. Várjuk fiúk/elvtársak mit mond A és mi majd jobbat mondunk. ...és tudják, hogy nem azt fogják csinálni. Programmal már most kéne szerepelnie az E2014-nek, ha a szavazókat szeretné elhappolni. Jó programmal, nem a megszokott demagóg faszságokkal!

"Az szerintem kardinális kérdés, hogy kikkel fognak összeállni, azt hogyan fogadja majd a közvélemény. Én nem vagyok biztos benne, hogy az mszp jót tesz majd a népszerűségüknek, lehet, hogy emiatt is csökkentek a számaik, persze a későbbiekben kialakíthatnak egy olyan kigondolt együttműködést is amiből profitálhatnak. "

Biztos, hogy az mszmp nem tesz jót. Annak az az üzenete, hogy: Emberek! Jobb a vederben, mint a cseberben! ...és ez nem lesz népszerű.

Balt 2012.12.13. 11:33:02

@Ahmet: Nem így látom. Ellenberger akiről nem tudni, hogy potenciális kormánypárti szavazó, az még mindig legalább kétesélyes: Jobbik vagy maszop/dk/bajnai/stb. (Az LMP tényleg másik dimenzióban próbál mozogni, és jól teszi.)

Balt 2012.12.13. 11:39:02

@Dexter...: Bizony. Róna P. meg rendesen kitálalt Bajnaiékról és az elvárt behajolás helyett ez érzékenyen érinthette őket...

Balt 2012.12.13. 11:42:30

@Dexter...: Ráadásul az MSZP ugye titokban :) deklarálta, hogy nem is a 2014 fontos nekik, hanem a váltópártiság (látszatának) megőrzése (amiben kétségtelen eredményeik vannak), az "ajánlat" (a kínos nevekkel) meg nem tekinthető egyébnek, mint provokációnak, pláne, hogy célegyenesbe fordult náluk a jelöltkiválasztás. :) (Ami az E14-nek önmagában is bajos lesz.)

kifordított nagyanyó 2012.12.13. 11:46:25

A fidesz így is be van szarva tőlük.
És ez jó.

ezu 2012.12.13. 11:46:56

Mert egy bohócalakulat és a vadi befolyással rendelkező pártok nem karnak velük társulni?

Balt 2012.12.13. 11:46:57

@salamander: :))

Amcsi pénz, mint tudjuk, sajnos már jutott, de a kérdés úgy merül fel: meg tudják-e venni hozzá a komplett MSZP-t?

Isakson26 2012.12.13. 11:48:07

@Kandeláber:
No igen van benne igazság amit mondasz!

De ha meg sem próbálják őket megszólítani...
Van oka annak, hogy miért apolitikus ez a tömeg.

Egy részük nem tudatos választó (itt had ne részletezzem, hogy kikről beszélek mert úgyis tudjuk)

Másrészük egyszerűen nem lát perspektívát de látja és foglalkozik vele hogy mi történik itt, de nem pazarolja az energiát arra, hogy voksoljon. mellesleg a fidesz pont őket akarja kiszorítani a választásokon a regisztrációval.

A harmadrészük a protest szavazók akiknek 4 évig nincs választott pártja de azért hirtelen felindulásból elmennek szavazni.

A negyedik csoport meg szimplán leszarja, hogy mi van!

Úgy gondolom hogy a második csoport van többségben.

Mo.-t nem akarom hasonlítani a Németekhez, de az világosan látszik, hogy az idönkénti összefogás tud naggyá tenni egy nemzetet!
A fidesz 2/3-dát meg nem nevezném nemzeti összefogásnak.

Utoljára Mo.-n 1867-ben volt igazán nagy nemzeti összefogás. A következő évek történése igazolja a történteket. (megjegyzem a kiegyezés csak fél siker volt)

Lencsés István 2012.12.13. 11:48:09

Sohasem volt magasan ....

Balt 2012.12.13. 11:51:07

@Balt: Már az LMP-t sem sikerült ugye...

@blah: "A lényeg, hogy ha az emberek azt látják, hogy inkább az E2014-nél lesz az irányítás akkor nyerni fognak az üzleten, ha pedig ők állnak be az mszp mögé akkor szerintem bukta lesz."

Azt mondjuk nehéz lesz eladni a Mesterházy által meghirdetett nevekkel... :) Attól tartok, nem pontosan így képzelték (a máig MSZP-főmufti Szigetvárival az élen) a Nagy Összefogást okt. 23. előtt. :))

Balt 2012.12.13. 11:53:36

@Gery Greyhound / project eleven: OK, akkor maradjunk a Bajnai Nemértettünkhozzá Gordonnál - ezek végtére is a saját szavai...

Balt 2012.12.13. 11:55:41

@Hepci: Ebben igazad lehet, ez (így) kontraproduktív. Van rajta fogás bőséggel, ott kell megragadni. :)

Balt 2012.12.13. 11:56:58

@Hepci: Ebben igazad lehet, ez (így) kontraproduktív. Van rajta fogás bőséggel, ott kell megragadni. :)

Isakson26 2012.12.13. 11:58:48

@Balt:

Azt gondolom, hogy ha az Eu/USA/IMF kombónak elege lesz abból hogy Orbánék emberkednek akkor elkezdenek egy ellenzéki pártot pénzelni tök mindegy, hogy kit.

Amúgy én nem hiszek nagy összeesküvés elméletekben (főleg a Bogár-félékben: www.youtube.com/watch?v=2JVbrS3dkl4)

Azért az Eu-nak pontosan az az érdeke hogy stabil demokrácia legyen itt Mo.-n. kiszámítható gazdaságpolitika, átlátható korrupció mentes közigazgatás, stabil jövőkép stb. Azt gondolom, hogy a magyarok túlnyomó többsége ezt akarja elérni. Ha ez csak úgy megy, hogy szorosabban be integrálódunk az Eu-ba akkor szerintem boldogan megszavaznák azt.

csakhogy ezzel a szekértáborosdival nem lehet ezt megcsinálni

Balt 2012.12.13. 11:59:08

@Farkantoán Chatpartner: :) Hepci egy elég autonóm személyiség, bár meglehetősen frusztrált, ez vitán felüli. (Ki nem az?) De lehet vele beszélni. :)

Karcolt lendület 2012.12.13. 11:59:13

@Isakson26:
A Fidesznek volt esélye a 2/3-dal nemzeti összefogást csinálni, csak ahhoz kellett volna némi nagyvonalúság és kompromisszumkészség, hajlandóság ész- illetve szakmai érvek meghallgatására. Csak erre alapból nem képesek - ahogy mondani szokás, fejétől bűzlik a hal. A state capture az nem nemzeti összefogás.

blah 2012.12.13. 12:00:45

@BKV reszelő: én most még nem jelenteném ki, hogy beszállnak a nagyotmondó versenybe. Ha megteszik akkor ismét csökkenni fog a támogatottságuk, szerintem. Valszeg az irány tényleg azon fog múlni, hogy kinél lesz a gyeplő. Ha lenne elég bátorságuk hozzá és nem közösködnének az mszp-vel szerintem le tudnák söpörni őket még a választások előtt. Aztán még az mszp kuncsorogna együttműködésért. Akárhogy is, csak akkor lehet sikerük ha az emberek elhiszik, hogy az E2014-nél van az irányítás.
A kommunikáláshoz pedig rövidesen hozzá fognak látni, efelől semmi kétségem, akkor majd elválik lesz e esélyük a választásokon vagy sem.
Én abból indulok ki, hogy a baloldal már túl van egy nagy csalódáson és a jobboldalról is csak a nagyon csalódott, inkább középre húzó szavazókat tudják megnyerni maguknak. Ehhez pedig olyan irányt kell belőniük ahol max támogatóként számítanak az mszp-re és nem egyenrangú partnerként.

Kandeláber 2012.12.13. 12:01:28

@Isakson26: Itt vannak a részvételi arányok 1990 óta:
hu.wikipedia.org/wiki/Jelenkori_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok Látható, hogy már az első fordulóban átlag egyharmad nem ment el, a másodikra pedig még kevesebb. Semmilyen erkölcsi alapjuk nincs pofázni a mindenkori kormányok ellen azoknak, akiknek a telek vagy a horgászás fontosabb, mint az, hogy ha csekély mértékben is, de részt vegyenek az ország és a saját sorsuk alakításában.
Én azért 1956-ot nevezném az utolsó nagy nemzeti összefogásnak, persze nem a muszkavezetők tevékenységét.

blah 2012.12.13. 12:08:35

@Balt: igen, ez nagyon lényeges rájuk nézve, hogy végül hogyan is fog kinézni az együttműködés. Ha mszp2 lesz belőle leves, ha nem akkor életképes lehet. Egyébként egyszerűen most kivárásra kell játszaniuk ahhoz, hogy felmérjék mi is tenne jót az E2014-nek. Belengetnek ezt azt, a közvélemény kutatás meg majd megmondja hogyan értékelik a szavazók.

kirsten 2012.12.13. 12:08:41

@Avenar: Te csak nyald orvbán és a fityisz droidok seggét. Az való neked !

Yasashi Tanuki 2012.12.13. 12:09:42

Bajnai értékét a nagyon jól megmutatta a miniszterelnökkeresési komédia, ha még valaki emlékszik rá. Utolsó lehetőségként, jobb híján ajánlották neki a posztot, amikor már minden értékelhető jelölt visszalépett, félve attól, hogy új választásokat kell kiírni. A tragédia csak az, hogy azóta se sikerült a baloldalnak egy hiteles miniszterelnökjelöltet találnia aki ne kapcsolódna szorosan a kudarcokkal teli neoliberális múlthoz.

kirsten 2012.12.13. 12:11:03

@salamander: Hát itt vagy a bolha mi meg az elefántok. Te agymosott birka.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.12.13. 12:11:14

@Dexter...: a két dolog, amit írsz, szerintem kizárja egymást. a bizonytalan szavazó nem az alapján fog bajnai mögé állni, hogy az lmp szentesíti-e a platformot. ha pedig nincs komoly súlya az lmp-nek, akkor nem is lehet politikai kudarc az ő elutasítása, bár kérdés, hogyan definiálod a politikai kudarcot. én úgy, hogy valaki szavazókat veszít/nem nyer meg. ez az lmp döntése után nem történt meg, illetve szerintem nem azért történt meg, hanem valóban mérési probléma lehet a háttérben. de ami érdekes, hogy bajnai megjelenése óta a fidesz önszorgalmú trolljai és fizetett kommentelői mást sem csinálnak, mint vele foglalkoznak és ócsárolják. ha más nem, ez egy kitűnő közvélemény-kutatás arról, mennyire félnek tőle. ők is tudják, hogy egyébként a fidesznek a stílusa és a politikája miatt nincs tábora magyarországon. ez - ha tetszik, ha nem - egy többségében liberális ország. nem szdsz-es, hanem liberális, nagy különbség. a vallási fundamentalizmus nem vonzó az embereknek. míg a baloldal már egyszer megcsinálta, hogy 2x4 évig kormányzott, a jobboldali kormányzások ezt még nem érték el és nem is fogják. ezért is a fosás, mikor felmerül egy piacképes jelölt a baloldalon

@Farkantoán Chatpartner: és gyurcsány, horn, kovács, kóka, demszky, kuncze, magyar, pető, stb ellen mi folyt? mi folyik a jobboldalon 20 éve kiskomám? olvasol te magyar nemzetet? nézed az echo tévét? soroljam? orbán maga hívja ki a baloldalt minden alkalommal, élvezi, szereti a harcot, ez a politikája lényege. a jogállam eltiprása és a gazdaság tönkretétele miatti kritika annál hevesebb, minél nagyobb erővel nyomja maga alá az országot. bár nem várom tőled, hogy különbséget tudj tenni, mert az már a hsz-edből látszik, milyen a gondolkodásod

Anti Anyag (törölt) 2012.12.13. 12:11:35

@Kandeláber: Ez pontosan így van.

El lehet politizálgatni, de úgyis a pénztárca dönt.

Amúgy a főváros történetében 1990 óta ez az első alkalom, hogy nem emelik a víz és csatornadíjakat. Ez azt is jelenti, hogy nálam Tarlós mindenképp nyerő.

Engem az nem érdekel, hogy amúgy jár vagy nem jár holokauszt gyűlésekre.

Balt 2012.12.13. 12:13:00

@Isakson26: Stimmt. Egy bármilyen összegründolt formáció meg az első költségvetés elfogadásakor szerte-széjjel szaladna, tehát a Nagy Összefosás bukott projektnek látszik (kívülről is).

Balt 2012.12.13. 12:19:34

@Isakson26: "Az első hogy a fideszék be vannak szarva mert most egy olyan alakulat jelent meg, akik kimondták, hogy a jobbközepet is szeretnék megszólítani."

:) Ja, mondani azt lehet. Még Bokros hiányzik a palettáról, hátha... :))

Kandeláber 2012.12.13. 12:21:15

@Balt: Miiit, "liberális középpártot"?
Végre kibújt a szög a zsákból, megalakul az új szdsz.
Kuncze, plusz komplett DK Eörsi M., Bauer.
Na most fognak lefelé menni, pedig még fenn sem voltak.

Balt 2012.12.13. 12:23:49

@Kandeláber: Jó meglátás. A magam (jobbközép:)) részéről sosem szavaznák olyanra, aki részt vett a maszop-szadesz ámokfutásban. (Gyöngyöspata, Field, Paks, Karácsony etc. után valszeg az) LMP-re sem, de rokonszenvem visszatérni látszik (legalább) Schiffer iránt.

sánta vas 2012.12.13. 12:30:11

@Yasashi Tanuki: Én a Gordon szakdogájára leszek kíváncsi, de nagyon...Úgy saccolom,hogy kb. fél-egy év múlva érdekes dolgok jelennek majd meg a mű kapcsán. Hacsak nem tűnt el ez is szőrén-szálán (a csudába!), mint a nagy elődé...

Isakson26 2012.12.13. 12:31:25

@Karcolt lendület:

"A state capture az nem nemzeti összefogás"

Tökéletesen egyetértek! A fidesz ezért iszonyatosan elkúrta! Ha normálias kormányoztak volna akkor kb 20 évre bebetonozzák magukat. De nem....

@Kandeláber: A számokkal nem lehet vitatkozni nem is akarok! a legfejletteb demokráciában is vannak távolmaradók!

DE: Ha a közvéleménykutatásokat nézzük akkor a teljes népességben kb 45%(? századvég kutatás) a bizonytalanok és csak 47% menne szavazni miközben 2010 ben csak 35,8% ment "ki a telekre (teljes népesség) de azóta eltelt 2,5 év.

Azt tudjuk, hogy a 3 millió fidesz szavazóból 1 millió biztos eltünt miközben az ellenzéki parlamenti pártok támogatottsága nem változott

Amikor az E14 feltünt akkor sem változtak az arányok az mszp/lmp/jobbik viszonylatban.

Ez azért beszédes

Az '56-os forradalmat nem tudom teljes összefogásnak tekinteni(a történelmi jelentőségét nem vitatom). Alulról jövő spontán összefogás volt valami ellen további perspektíva nélkül. Egy csomó embert akkor nagyon megvezettek ill. átvertek.
A kiegyezés tudatos megtervezett folyamat volt széles összefogással, félig elhibázott stratégiával!

sánta vas 2012.12.13. 12:33:08

Bíztató a jobboldal számára, hogy már az osztogatás előtt is több szavazója van, mint a szociknak, és Gordiéknak együtt. Ráadásul a Bajnai elleni "karaktergyilkosság" is hátra van még.

BKV reszelő 2012.12.13. 12:37:38

@Yasashi Tanuki: Kérdés, hogy amikor "értékelhető" jelöltet kerestek, akkor mi számított pozitívumnak jobban, a párthoz való hűség akár a hülyeségig vagy a szakmai tapasztalat. Bajnai mellett szól a szakmaisága és ilyen jelölttel az mszmp még soha nem rukkolt elő.

@blah: Gyakorlatilag teljesen egyet tudok érteni veled, egy dolgot kivéve, mégpedig az mszp vagy bármely másik, az eltelt 22 évben szereplő párt kérdése. Én kategórikus módon elhatárolódnék mindegyiktől, ez az első lépés egy kivitelezhető számonkéréshez. Márpedig ez sarokpont, ezt várják a szavazók igencsak!

Egyébként igen, várok, hogy a kommunikációjukból mikor rajzolódik ki egy alternatív jövőkép.

Isakson26 2012.12.13. 12:39:27

@Balt: Na igen! Fejekben kell először rendet rakni. Meg kell érteni, hogy fájdalom nélkül nem fog menni! (Amikor Bajnai kormányfő lett ezt kerek-perec megmondta... nem akarom őt védeni)

"Még Bokros hiányzik a palettáról, hátha"
de laglább rendbe rakta úgy ahogy a gazdaságot, amiből meg a fidesz tudott jólkormányozni. Azért a bokrosnak is vannak olyan gondolatai amitől felál a szőr a hátamon. de még minden negatív kicsengéseivel együtt sokat tett annak érdekében, hogy magyarország bekerüljön az Eu-ba.

Meg aztán inkább Bokros mint Matolcsy...

BKV reszelő 2012.12.13. 12:42:28

@sánta vas: Ez a jobboldali pártok számára bíztató, a magyarság számára nem annyira. Tudod mostanság a környezetemet monitorozom, mindenki sír, de amikor a sírás közepén megkérdezem, hogy "2014 fidesz újra mehet?" akkor meghökkennek, mert értik, hogy azt mondtam valójában "Te akartad, örülj neki!" és elkezdik a hit mantrázását. De már közel sem olyan meggyőződéssel, mint 2010-ben. Tehát ez a stabil közönség erősen ingadozik, még szégyelli bevallani, hogy elcseszték, átverték őket. Ami késik, az nem múlik.

puhosh 2012.12.13. 12:44:36

Mondjuk nem is vartam emelkedest.A mostani meres is tulzottnak tunik.

blah 2012.12.13. 12:46:06

@BKV reszelő: akkor végül is egyetértünk mert szerintem se lenne szerencsés az mszp-vel együtt szerepelniük.

BKV reszelő 2012.12.13. 12:47:41

@blah: Nem lenne szerencsés. Ennek nem csak erkölcsi és technikai okai vannak, hanem ott van az is, hogy az mszmp a célba jutás után felmorzsolná őket.

Kandeláber 2012.12.13. 12:49:05

@Isakson26: Maradjunk annyiban: senki sem tudja, mekkora lesz a részvétel 2014-ben a választáson.
Ez a Bokros-mítosz/urban legend még van?
Inkább megkérdezném tőle, hol a panamai diplomája, és miért nem jön haza Brüsszelből.
Bár alapítana pártok Ibolykával és Herényivel.@Balt: Az szdsz most arra készül, ami eddig soha nem sikerült neki: egyedül választást nyerni, mist E 2014 néven.
Persze, most sem sikerül majd nekik, túl hamar vallottak színt.

Balt 2012.12.13. 12:54:04

@Kandeláber: "Mesterházy mögött ott van az MSZP stabil szavazótábora, a pártja infrastruktúrája, és nem mellékesen a megélhetési politikusok serege.
Ők aztán nem fogják hagyni, hogy csak úgy ukmukfukk elhajtsák őket a fazék mellől. Sokkolta őket a képviselői helyek csökkentése, nem hiszem, hogy csendben lemondanának még a jelölti pozícióról is egy népfrontos összeborulásban."

Lásd:
„Ha az tűnik biztosabbnak, legfeljebb Bajnai Gordonnal megyünk neki a választásnak, a lényeg, hogy az MSZP-nek kell adnia az új szövetség testét” – deklarálja a párt nyitottságát a szocialista elnökség egyik tagja.

Yasashi Tanuki 2012.12.13. 13:00:14

@BKV reszelő: Bajnai mellett szól a szakmaisága és ilyen jelölttel az mszmp még soha nem rukkolt elő.

Mi is a szakmája, csak nem ugyanaz mint Gyurcsánynak? :)

Isakson26 2012.12.13. 13:01:32

@Kandeláber:

"Ez a Bokros-mítosz/urban legend még van?"

ez nem legenda... tény. igaz akkor jóval kedvezőbb volt a nemzetközi helyzet mint ma

az hogy nem jön haza brüsszelből az kb olyan mint a Szegedi Csanád esete. Ibolyka meg Herényi.... no comment

én az E14-t nem mosnám össze az SZDSZ-szel. Az szdsz a magyar politika történet legkártékonyabb alakulata volt. Bajnainak most azzal kell foglalkoznia, hogy a politikai zombikat levakarja magáról!

meg ezt a baromságot a cöf találta ki biztos vagyok benne. (aki nem mszp-s nem fideszes az csak is neoszdszes) liberalizmusra szükség van magyarosrzágon. Hangsúlyozom NEM arra amit az szdsz képviselt.

Balt 2012.12.13. 13:03:51

@Isakson26: "Mo.-t nem akarom hasonlítani a Németekhez, de az világosan látszik, hogy az idönkénti összefogás tud naggyá tenni egy nemzetet!
A fidesz 2/3-dát meg nem nevezném nemzeti összefogásnak."

Ebben igazad van, ezt elbaltázták, pedig erre a 2/3-ra lehettek volna nagyvonalúbbak, többet használt volna. (A Fidesznek is...)

Az is tény, hogy a Kiegyezés soha nem látott fejlődést hozott Mo.-nak, viszont benne rejlett Trianon is - bár ettől függetlenül én kiegyezéspárti vagyok. Ha úgy tetszik, anti-kuruc. Trianont persze mérhetetlen tragédiának gondolom - a Millával ellentétben, aki ugye élcelődött rajta júniusban.

Balt 2012.12.13. 13:06:28

@Karcolt lendület: Ezt aláírom. Ha a 2002-es első forduló utáni kiélezett helyzetben célravezető is volt a konfrontáció (bár én felszisszentem rajta és nem hittem a sikerében), 2010 (és előzményei) után lehettek volna nagyvonalúbbak.

Isakson26 2012.12.13. 13:09:26

@Balt:
"Az is tény, hogy a Kiegyezés soha nem látott fejlődést hozott Mo.-nak, viszont benne rejlett Trianon is"

Ezért csak félelkúrás...

Milla nagyot hibázott, hogy a Trianont nem kezelte a helyén. ez nálam csillagos fekete pont

Balt 2012.12.13. 13:11:14

@Yasashi Tanuki: Egyetértek. Egy Szekeres, Molnár Csaba, Draskovics, Kiss Péter, Ficsor, Juhász Gábor kormány élére állni, hát, ehhez minimum jó gyomor és/vagy kiemelkedő ellentételezés szükséges a kapitális balekság mellé.

Balt 2012.12.13. 13:12:22

@kirsten: A közmondásos elefánt: aki nehezen tanul, de könnyen felejt. :))

Kandeláber 2012.12.13. 13:15:43

@Isakson26: Nem mosnád össze, de: Kuncze az elsők között rohant hűségesküt tenni Bajnaihoz, még ha nyilvánosan megalázták is. A DK vezérkara tele van ex-szdsz vezérekkel, nincs kétség afelől, hogy betagolódnak, ha csendesebb szelek fújnak. A neoliberális gazdaságpolitika pedig, amelyet Bajnai is hirdet, az szdsz öröksége.
A Monarchia nagyon sokak szerint a magyar gazdaság aranykora volt (persze voltak szkeptikusok is, mint Szekfű Gyula), továbbá egyfajta liberalizmus uralkodott országszerte (még ha ennek Hasek nagyon is ellentmond a Svejkben).

Balt 2012.12.13. 13:16:14

@Kandeláber: Mondjuk a Milla eleve ilyen indíttatású sztem, elég csak Juhász vadkenderes performanszaira gondolni (Konráddal és Jancsóval a háta mögött).

Balt 2012.12.13. 13:20:39

@Isakson26: '56/kiegyezés: igen, lehet ilyen distinkciót tenni, ebben pedig (minden furcsaság és blaszfémia ellenére) az Együtt/Szövetség inkább '56 "forgatókönyve" szerint fejlődhet. (Beleértve 2014 őszét, ha ne adj Isten...)

Balt 2012.12.13. 13:24:31

@Isakson26: Bokros évtizedes károkat okozott az országnak az energetikai szektor elkótyavetyélésével és a demográfiában. De beárazta magát MDF-SZDSZ listavezetőként. (Hála Isten, magával vitte az újdonsült gazdatesteket is.)

Balt 2012.12.13. 13:27:21

@BKV reszelő: Ebben van igazság, mégis: egy kezemen meg tudom számolni az elpártoló Fideszes szavazókat még a blogok összességén is. A személyes környezetemben pedig nem is tudok ilyenről.

sánta vas 2012.12.13. 13:29:44

@BKV reszelő: Igenám, de mi van a Fidesz helyett? Bajnai és Mesterházy. Finoman fogalmazva nem új arcok, és őket tutibiztosan nem akarják újból. Itt cseszte el a baloldal. Csak lejárt szavatosságú politikusokat tud felmutatni.

salamander 2012.12.13. 13:32:18

@kirsten: Anyád az agymosott te szerencsétlen!
Rántsd ki a fejed a seggedből oszt nézzél körül!
Ki a bolha? Te bolha!

***

Kandeláber 2012.12.13. 13:32:49

@Balt: @sánta vas: Így van. Új arcok Bajnai, Juhász meg az ex-katonatiszt, plusz Gyurcsány, Kuncze, és az egész ex-szdsz bagázs?

Balt 2012.12.13. 13:36:07

@Isakson26: @Kandeláber: Igen. Erre (ill. a Trianon kérdéskörre) újabban (mióta rátaláltam) Fejtőt szoktam hozni a Beszélőből, bár meglehet, szélsőséges, de legalább saját szemével látta: :)
(Pardon a hosszas idézetért, remélem, befér.)

Meséljen nekünk az Osztrák–Magyar Monarchiáról, annak széteséséről, vagy, ahogy Ön nevezi, „szétrombolásáról”. Mit gondol a békeszerződéseknek a régió országaira és Európa történelmére gyakorolt hatásáról?

Nehéz kérdést tesz fel, mivel, mondjuk így, többes identitású vagyok. Magyar vagyok, de ugyanakkor közép-európainak is érzem magam. Emlékirataimban „az Osztrák–Magyar Birodalom fiaként” határoztam meg magam. Ezt olykor úgy értelmezik, mint a régi szép birodalmi napok iránti nosztalgiát. Ez igaz is. Könyvemnek Rekviem egy néhai birodalomért címet adtam. És amikor azt mondjuk, rekviem, az azt jelenti, hogy valami miatt gyászt viselünk. Igen, gyászolok, de nem a létezett birodalmat, mert annak nagyon sok fogyatékossága volt, és eltűnésre volt ítélve, hanem azért gyászolok, ami a birodalom felbomlasztásából lett.

Apám liberális volt. Monarchisták voltunk, de az alkotmányos kormányzás, a konstitucionalizmus, a szabadságjogok és a demokrácia pártján is álltunk. Ne felejtsük el, hogy Ausztriában az általános szavazati jogot már 1907-ben bevezették. Ez egy nyugati típusú birodalom volt, éppen átalakulóban, amikor az első világháború kitört. Ami miatt nosztalgiát érzek, és ami azóta elveszett, az egy óriási tér gazdasági és kulturális egysége. Ami később Lengyelországgá, Csehszlovákiává, Magyarországgá, az Erdéllyel növelt Romániává, Horvátországgá stb. vált, valaha egy ország volt. Útlevél, sőt személyi igazolvány nélkül utazhattunk Krakkóba, Triesztbe. Külön engedély nélkül költözhetett az ember Prágába, Zágrábba vagy Budapestre.

Ez valamiféle előképe volt annak, ami felé most haladunk az Európai Közösség megteremtésével. A rosszindulatú propaganda, amely az első világháború óta uralta Nyugat-Európát, összemosta az Osztrák–Magyar Monarchiát a cári birodalommal. Úgy beszéltek az Osztrák–Magyar Monarchiáról, mint a népek börtönéről. Pedig nem a népek börtöne volt, hanem a népek családja. Egy család, amelyben egyesek felnőttebbek voltak, mint mások, egyeseknek több joga volt, mint másoknak – kétségtelen. Az osztrákoknak és a magyaroknak több joguk volt, mint a horvátoknak és a szerbeknek, de a horvátok, a szerbek, a románok és a szlovákok olyan autonómiát élveztek, amelyről manapság csak álmodni lehet. Volt saját irodalmuk, kultúrájuk, iskoláik, egyetemeik. A saját családomban még az eredetileg létező magyar nyelv is megszűnt, és olasz vagy horvát unokatestvéreimmel a német volt a közös, nemzetközi nyelvünk. Beszéltem egy kicsit csehül és horvátul is, de mindannyiunk második nyelve a német volt. Így hát a német majdhogynem anyanyelvem.

Akkor Ön szerint mi igazolja a győzteseket, akik az első világháború után feldarabolták az Osztrák–Magyar Monarchiát?

Ezt nehéz néhány szóban megmagyarázni. Egy vastag könyvet írtam arról, mik voltak a győztesek – nevezetesen Clémanceau – indítékai arra, hogy a Monarchiát feldarabolják ahelyett, hogy a háború valódi kirobbantóit, azaz a németeket tennék felelőssé. Németország túl nagy falat volt, az amerikaiak és az angolok érdeke azt diktálta, hogy Németország fennmaradjon, és fenntartsa az európai egyensúlyt. Németországot persze megalázták, de nem verték szét. Inkább kihasználták azt, hogy a teljesen átalakulóban lévő, soknemzetiségű Osztrák–Magyar Birodalomban amúgy is felerősödtek a függetlenségi mozgalmak, és elősegítették széthullását. A versailles-i és trianoni békeszerződések megalkotói, Clémanceau, Wilson, Lloyd George és a többiek, akik egy grandiózus, nagyvonalú, ámde teljesen irreális álomba ringatták magukat, úgy vélték, hogy a Monarchia feldarabolásával és úgymond nemzeti államokkal való helyettesítésével gátat vethetnek a német és az orosz terjeszkedésnek. Ez manapság már teljesen hihetetlennek tűnik, de a francia diplomaták érdekes módon elhitték, hogy van csehszlovák és jugoszláv nemzet. Ma az embereket majdhogynem bosszantja, ha arról értesülnek, hogy „jugoszláv” nemzet soha nem létezett, csak szerbek, horvátok, szlovének, montenegróiak, macedónok, magyarok. S hasonló a helyzet Csehszlovákiával.

Egy nagy birodalmat romboltak le, amely éppen konföderációvá alakult volna, és külön államokat, köztársaságokat alakítottak, amelyekre lehetett számítani a német expanzióval szemben. Franciaország republikánus volt, és egész Európában köztársaságokat akart létrehozni.

Illúzió és tudatlanság uralkodott. Egyébként a franciák ma sem tudják jobban, hogy mi is történik Közép-Európában. Elég meghallgatni a rádiót, a tévét, elolvasni a francia újságokat, hogy feltűnjön, mennyi a hiba és tévedés ezzel kapcsolatban. A francia diplomácia még nem is olyan régen fenn akarta tartani a jugoszláv egységet, gondolván, hogy Jugoszlávia éppolyan ország, mint Franciaország. Összekeverték a horvátokat a korzikaiakkal vagy a bretonokkal, amikor azon morfondíroztak, mi lesz a korzikaiakkal, ha függetlenséget adnak a horvátoknak. Pedig ezek a dolgok nem összemérhetőek. Franciaország egysége a középkorban alakult ki és fejlődött tovább a monarchiában, Napóleon, majd a köztársaság alatt. Közép-Európában viszont a nemzeti identitás volt a domináns, és az egyetlen forma, amely ennek az életformának megfelelt volna Ausztriában, Magyarországon és a többi országban, a konföderáció lett volna. Egy olyan konföderáció, amely a demokrácián és a nemzetek megegyezésén alapszik. Ezt a liberálisok és a szocialisták már a század elején felismertek.

Franciaországban az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáról beszélnek. A Monarchia nem felbomlott, hanem felszámolták. Semmi olyasmiről nem volt szó, mint ami most Oroszországban vagy Jugoszláviában zajlik. Nem volt szó polgárháborúról. A horvátok az osztrák–magyar hadseregben harcoltak a legvégsőkig, csakúgy, mint a szlovákok és a szlovének. Az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolásáról a nyugati diplomácia döntött. A diplomatákat nem lehet rosszakarattal vádolni. Jót akartak. Azt gondolták, hogy a birodalom feldarabolásával meg lehet akadályozni mind Németország jövőbeli terjeszkedését, mind a bolsevizmusét.

Mik voltak a Monarchia szétverésének a következményei?

Azt lehet mondani, hogy az ország és a családom sorsa szorosan összekapcsolódott. Magyarországot megcsonkították, területének kétharmadát elvették. Családomat is megcsonkították. Attól fogva horvátok, magyarok, csehek, szlovákok és olaszok lettünk. A családi kapcsolatok ugyanúgy szétszakadtak, mint a birodalom. És az apám is tönkrement mint könyvkereskedő, nyomdász és kiadó, mert az általa ellátott terület háromnegyedét Jugoszláviához csatolták. Ez az a terület, ahol 1991 júniusában kitört a háború, és ahol a szerbek, horvátok, magyarok egymást tépik, ölik, ahol a városok, amelyeket gyerekkorom óta ismerek, Eszék és Vukovár, amelyek éppen olyan szép európai városok, mint Pontoise vagy Toulouse, romokban hevernek, és tízezrek váltak menekültté. Magyarországon szülővárosomban és környékén 50 000 magyart és horvátot fogadtak, akik a háború elől menekültek.

Visszatérve a kérdésére, a békeszerződések első következménye Magyarországon a teljes anarchia volt, s ebbe érkezett haza az orosz hadifogságból a magyar katonák egy kisebb csoportja, lenini gondolatokkal és azzal az elképzeléssel, hogy a Vörös Hadsereg megvédi Magyarországot a feldarabolástól. Amikor ez az illúzió összeomlott, akkor a Budapestet francia segítséggel elfoglaló román csapatok nyomában érkezett ellenforradalmi erők reakciós rendszert vezettek be. Ez a rezsim nem volt fasiszta, inkább Francóéra hasonlított.

beszelo.c3.hu/cikkek/a-masodik-szamu-ellenseg

Isakson26 2012.12.13. 13:38:42

@Balt: ne adja... :(

Bokros tevékenységét összeségében még mindíg pozitívnak tudom tekinteni mint a Matolcsyiét.

Hangsúlyozom nem akarom fürdetni a Bokrost mert azért követt el bűnöket ő is államilag garantált 8% profit az energia szektorban, stb.

Megjegyzem én is a sűllyesztőben látom szívesebben a Bokrost.

@Kandeláber: Nem is hallani felőlük szinte semmit. Bajnai azért tartja tőlük a távolságot. A Kuncze jobban teszi, hogy ha megmarad boldog nyuggernek (szerintem ezt meg is mondták neki). Fletónak meg be kéne látnia, hogy neki vége DK egyetemben.

Balt 2012.12.13. 13:39:26

@Kandeláber: Arra az összehangolt nyugdíjrendszerre majd azért kíváncsi leszek, amit a nyugger poltisztek is aláírnak... :)

Isakson26 2012.12.13. 13:46:34

@Balt:

Aki átélte másként tud erre gondolni.
a hiba az volt hogy a kissebbségeknek nem volt annyi joguk mint a magyaroknak. És ezt főkképpen a csehekre értem. őket nem vették be úgy mint a magyarokat.
És itt az elkúrás.
Azokkal a nemzetiségekkel nem sok mindent lehett kezdeni akiknek volt úgymond anyaországuk(szerbek, románok) azokkal mindíg volt probléma.

Kandeláber 2012.12.13. 13:49:23

@Balt: Döbbenet, hogy ez a Beszélőben megjelent...@Isakson26: Nincsenek illúzióim afelől, hogy ezek nem fognak maguktól lelépni a húsosfazék közeléből. Kuncze múltkorjában egyenesen azt mondta Kálmán Olginak, hogy közkívánatra tér vissza a politikába, mert lépten-nyomon ezt követelik tőle az utcán a járókelők. Megjegyzem, azt nem tette hozzá, hogy hol. Fletó semmit nem lát be, ő fürdik a dicsőségben a lakossági fórumokon. A lakóhelyemre is jön, öt kiló a beugró, és dk-s pólók, könyvek, brosúrák jutányos áron kaphatók.
Bokros sem tanult semmiből, ő el is hiszi magáról, hogy nagy politikus. És ez a baj.

Isakson26 2012.12.13. 13:54:15

@Kandeláber:

de azóta mély csend: remélem térnek vissza komolyan!

Isakson26 2012.12.13. 13:54:50

@Isakson26: jav: NEM térnek vissza komolyan

Karcolt lendület 2012.12.13. 14:23:23

@Balt:
Itt a Mandineren azért találsz jónéhány embert, akikkel 2010 előtt kórusban szídtuk a szoci kormányokat és alapvetően szimpatizáltunk illetve többször szavaztunk a Fideszre (mindjárt jönnek a számonkérők: igen, 2010-ben listán az LMP-re szavaztam, mert a Fidesz biztos győzelméhez nem kellettem), most pedig a Fidesz kormányt küldenénk inkább el akár melegebb, akár hidegebb éghajlatra...
(Hozzáteszem, Lendvai, Baja Feri és a többiek visszamászása eléggé elkeserít, ugyanakkor az, hogy egy ilyen kiütés után visszajöhetnek, az mutatja legjobban a Fidesz-kormány balfaszságát.)

Karcolt lendület 2012.12.13. 14:26:55

@Kandeláber:
Miután a felelősség vállalásának és a konklúziók levonásának nincsenek nagy hagyományai Magyarországon, így ezek a bukott politikusok sem képesek beletörődni, hogy ők már leszerepeltek, kész vége, többet ártanak a saját oldaluknak, mint használnak.

Balt 2012.12.13. 14:32:40

@Karcolt lendület: Ebben kb. egyetértek. (2010 őszén én is adtam Jávornak ajánlószelvényt, életemben először, bő 20 éves aktív választói múlttal.)

Balt 2012.12.13. 14:33:15

@Balt: (Hiba volt, többet nem adok.)

Kandeláber 2012.12.13. 14:37:31

@Isakson26: El se mentek igazán.@Karcolt lendület: Maguktól soha. Az LMP nekem is szimpatikus, de Schiffert balról kiátkozták, Rónával együtt. Kiderült, hogy nem az Orbán-ellenesség kovácsolja őket egybe, mint ahogyan szajkózzák, hanem az, hogy besorolnak-e a népfrontba. Aki kívül marad, az ellenük van, jó Rákosi-recept szerint.@Balt: Fejtő nagyon szépen nyilatkozott, és simán cáfolta a nálunk is terjesztett/tanított hazugságokat.

Kandeláber 2012.12.13. 15:04:23

@Balt: Most nyílt szerelmes leveleket irkálnak egymásnak? Nem semmi.

BKV reszelő 2012.12.13. 15:19:25

@sánta vas: Nem! Eddig Bajnai, az is egy mozgalom arcaként és nem többként. Ez valaminek az eleje LEHET! Tehát csak lehetőség.

@Yasashi Tanuki: Bajnai ténylegesen céget vezetett és jól. Gyurcsán a választóit vezette az orruknál fogva, azt is bénán.

@Balt: Te tévedsz szerintem vagy hitközösségben élsz. A hívő fideszes olyan, mint a hívő mszmp-s vagy a hívő katolikus. Nem ismeri a belátást, nincs kecmec a hite etalon. MINDHALÁLIG! Bazíroznak is erre az embertípusra.

Kandeláber 2012.12.13. 15:38:23

@BKV reszelő: Te, a bajnaivárók nem csodában bíznak? Mert nagyon úgy tűnik.

BKV reszelő 2012.12.13. 15:49:23

@Kandeláber: Nincsenek bajnaivárók. A bajnai itt egy rossz választás volt, azt hitték az E2014-nél, hogy jó arc lesz...szerintem rossz választás. Akik ingadoznak az E2014 körül, azok olyanok, akik próbálnak ésszel élni és nem állnak hittel teli buksival és csillogó szemmel valamelyik nagyot mondó, a semmiből is vagyont mondó nagy párt mögé skandálni. Sajnálatos, hogy ma a magyarok többsége ilyen skandáló típus. Remélni merem csak, hogy ha lassan is, de nyílnak majd a szemek.

Balt 2012.12.13. 15:56:55

@BKV reszelő: Jól? Saját bevallása szerint "nem értettünk hozzá"... (Ez a minimum, ha már egy csődbe vitt cégről beszélünk. Persze ha mégis ez volt a szándék, akkor a maga szempontjából mégiscsak jól vezette...)

Nem hitközség, munkahely, ahol a többségnek kedvezett az egykulcsos adó. (Még annak is, aki lelkes orsósozó, bár ő nyilván 2010 előtt is ezt fújta.)

Kandeláber 2012.12.13. 16:02:47

@BKV reszelő: De vannak bajnaivárók, akik vallásos áhítattal beszélnek a Messiásról a felkenése óta, minimum csalhatatlannak hiszik, és egy inkvizítor dühével támadnak arra, aki egy rossz szót merészel szólni róla, legyen az nemzetközileg elismert közgazdász, mint Róna Péter.
A skandálós típusban igazad van. Én speciel kivárok, nagyon gyenge a választék, de van még idő bőven 2014-ig.

BKV reszelő 2012.12.13. 16:44:16

@Kandeláber: Persze, hívők nyilván mindenhol vannak és gondolom ezért is választották bajnait, mert már fetisizálva van és vannak már zombik, akik a nevével az ajkukon kelnek és fekszenek. Én azt gondolom, hogy jobb és szerencsésebb lett volna olyanokkal kilépni a nyilvánosság elé, akik még nem szerepeltek le. Ha még ismertek is, az jó. Tehát emiatt bajnai és a füves gyerek akinek a nevét nem tudom, de nem is érdekel, szerintem hülyén néz ki a kirakatban.

BKV reszelő 2012.12.13. 16:46:27

@Balt: Jó, nekem hiába koptatod bajnait, mert szerintem is rossz helyen van. Többször leírtam, hogy egy új erőnek egészségesebb lenni a múmiákat meghagyni a sírjaikban.

Ajtony 2012.12.14. 18:39:21

@Isakson26: Bajnai és a jobbközép szavazók :-)

Ajtony 2012.12.14. 18:41:38

@BKV reszelő: Még Németh Miklós is előkerülhet... :-)

Ajtony 2012.12.14. 18:44:16

@BKV reszelő: mindkét oldalon cirka 2 milla van, akik kicsit rejtőznek, mikor szarabb a helyzet, vagy éppen büntetnek azzal, hogy nem mennek voksolni. A maradék fele se gondolkodik, inkább csodát vár, ami valljuk be, több ezer éve késik

BKV reszelő 2012.12.14. 18:55:59

@Ajtony: A csodaszarvas elvágtatott vele. Azóta a múltba réved ez a nép.

BKV reszelő 2012.12.14. 18:57:06

@Ajtony: Az csinos lenne. Horn Gyula még él? :)

Ajtony 2012.12.14. 22:10:54

@BKV reszelő: Rejtett tartalékként tartják gépen - ha igaz a pletyka. Hirtelen tragédiája megmozdíthat pár ezer szavazót - és mint tudjuk a cél szentségteleníti az eszközt :-)

Ajtony 2012.12.14. 22:27:15

@Ajtony: el is felejtettem: Debreczeni már dolgozik a következő könyvén, amiben Bajnai zsenialitásáról ír cáfolhatatlan dokumentumok alapján :-)