150 ezer új magyar állampolgárért – Ilyen ország pedig nincs CCCXLIX.
2012. december 08. írta: TuRuL_2k2

150 ezer új magyar állampolgárért – Ilyen ország pedig nincs CCCXLIX.

Semjen_Zsolt_plagium.png

Bár tegnapi közleménye szerint Semjén Zsolt „véglegesen és hivatalosan is lezártnak tekinti” a szakdolgozatával kapcsolatos vizsgálatokat, ma mégis kamerák elé állt (a véglegesen és hivatalosan is lezártnak tekintés nem sok jót jelent efféle ügyekben, általában ezeket a nyilatkozatokat követően kezdődik csak az igazi rock'n'roll):

Semjén védekezése számos ponton vérzik. Először is, ízléstelen és álságos bármilyen formában idekeverni az „évi 150 ezer új magyar állampolgárt″, mert nekik aztán semmi, de semmi közük Semjén dolgozatának milyenségéhez. Ugyanúgy ízléstelen, mint keresztényüldözést emlegetni, ahogy arra Bella Péter is rámutat Milyen keresztényüldözés?! című posztjában. 

Semjén érvelésének az a része is erősen sántít, miszerint „családi, személyes, privát életbeli, vagy akár egy húszéves dolgozat ürügye mögé bújva politikai harcot folytatni tisztességtelen″. Hogy miért, ha másért nem, hát legalább a KDNP Gyurcsány szakdolgozatának ügyében képviselt álláspontja miatt: „A KISZ, az MSZP és a DK erkölcsi magaslatain lavírozó Gyurcsány jó lenne, ha vagdalkozásokra épülő politikai zuhanórepülése közben kicsit önmagára is tekintene, és ha már erkölcsi érzéke nincs, legalább politikai realitásérzékről tenne tanúságot, és végleg elhagyná a számára semmi jót nem ígérő politika színterét. Jobb, ha még most visszavonul és – otthoni magányában - keresi tovább az egyetemről megmagyarázhatatlan módon eltűnt szakdolgozatának saját példányát.″

Egyértelmű, hogy Semjén szakdolgozatának ügye nem egy Schmitt-, de még csak nem is egy Gyurcsány-ügy. Amikor tavasszal kíváncsiságból utánanéztünk a korai kilencvenes évek hivatkozási gyakorlatának a Közgázon, azt találtuk, hogy az nem igazán felelt meg a mai elvárásoknak. Például kedvenc szocialista nőpolitikusunk, Gurmai Zita dolgozata sem hivatkozásokat, sem irodalomjegyzéket nem tartalmazott (amikor később visszamentünk, hogy alaposabban is utánanézzünk néhány dolgozat törzsanyagának, sajnos már nem találtuk meg a kérdéses munkákat az egyetemi könyvtár polcain). Ez azonban még nem védi meg Semjént a vitatott szövegrészekkel kapcsolatos jogos kérdésektől. Mint ahogy az sem, hogy ezeknek a kérdéseknek a miniszterelnök-helyettes esetén messze túlmutató jelentőséggel bírnak a hazai akadémiai és felsőoktatási szféra  elitjének minőségére vonatkozóan is. Mennyire volt jellemző a '90-es években, vagy akár még az ezredforduló után is – napjainkra még gondolni is alig merek –, hogy erősen véleményes teljesítménnyel diplomához vagy tudományos fokozathoz lehetett jutni komoly intézményekben is? Milyen szerepet játszottak ezekben az ügyekben az oktatók, vagy akár a főiskolák, egyetemek vezetői? Attól tartok, nem járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, hogy az őszinte válaszok alapjaiban rengetnék meg napjaink magyarországi felsőoktatását (és nagyon-nagyon jót tennének neki). 

De ez itt mellékszál. Kereszténydemokrata mivoltukat és keresztény erkölcsiségüket előszeretettel hangoztató politikusok nem intézhetnek el egy ilyen esetet annyival, hogy súlytalan, mert nincsen jogi következménye. A politikában ugyanis nemcsak jogi, de etikai szempontok is szerepet kell, hogy játsszanak, talán a következmények nélküli országok kivételével. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr174954458

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Irány Kukutyin, zabot hegyezni! 2012.12.09. 15:56:27

Még hogy Hoffmann Rózsa bombázza porig a tudásalapú társadalmat? A kormány legvérmesebb oktatási reformjai is eltörpülnek attól a buldózertől, amely a szép újvilágban készül földbe gyalulni a klasszikus neveltetés még megmaradt gyümölcsfáit. A n...

Trackback: 150 ezer új magyar állampolgárért – Ilyen ország pedig nincs CCCXLIX. 2012.12.09. 10:39:01

Ízléstelen és álságos bármilyen formában idekeverni az „évi 150 ezer új magyar állampolgárt”, mert nekik aztán semmi, de semmi közük Semjén dolgozatának milyenségéhez.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.08. 16:08:31

nekem mindegy hogy egy szalonkavadászt hogyan intéznek el :)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 16:29:11

@TuRuL_2k2:

Semjénnek igaza van. Abban is, hogy „családi, személyes, privát életbeli, vagy akár egy húszéves dolgozat ürügye mögé bújva politikai harcot folytatni tisztességtelen″ és abban is, hogy keresztényüldözés folyik. S aki ennek örül, aki ezekhez asszisztál, az vagy tiszta h_lye (nem képes felfogni a következményeket) vagy velejéig romlott.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.08. 16:33:54

Újabb csavar hullik ki a NER-ből.

A cikk "erősnek" tűnő megállapításai ne tévesszenek meg senkit: egyrészt az a cikksorozat 349. tagja, és ezen szerepében teljesen súlytalan,
Másfelől pedig a szerző valószínűleg járt egyetemre, valamint tanult a schmitt-esetből. Ezen két dolog segítségével pedig könnyen belátható, hogy Semmilyen Zsolti bukni fog.

Kérdés, hogy lemond-e. Pali bácsi is lemondott, bár azóta is pereskedik, hogy "nem jogszerűen vették el tőle" a doktorit. Namost Tömjént egyelőre nem fosztották meg semmitől, tehát ilyen értelemben kétértelműbb a helyzet. Bár valószínű az ELTE által kimondatott "súlyos erkölcsi vétség" a halálos ítéletének fog bizonyulni.
Ennyi volt, köszönjük a részvételt.

Jack Torrance 2012.12.08. 16:43:41

@mk27soundmaster: ne viccelj, Semjénnel politikai harcot? Nem érzed az önellentmondást a mondatban?

böla 2012.12.08. 16:48:14

Figyeljétek, beszarás.

" >>Bajnai Gordon<< kijelentette: politikai ellenfelei "fekete PR-ral" karaktergyilkosságot készülnek elkövetni ellene. Szerinte nem találtak fogást rajta, és most ezt az ürügyet használják fel ellene."

"Családi, személyes, privát életbeli, vagy akár egy húszéves >>munkaviszony<< ürügye mögé bújva politikai harcot folytatni tisztességtelen - jelentette ki >>Bajnai Gordon<<, aki ugyanakkor azt mondta: elviseli, mert életcélja és küldetése a magyar nemzet újraegyesítésének szolgálata."

„A >>FIDESZ<<, az >>KDNP<< és a Jobbik erkölcsi magaslatain lavírozó >>Semlyén<< jó lenne, ha vagdalkozásokra épülő politikai zuhanórepülése közben kicsit önmagára is tekintene, és ha már erkölcsi érzéke nincs, legalább politikai realitásérzékről tenne tanúságot, és végleg elhagyná a számára semmi jót nem ígérő politika színterét. Jobb, ha még most visszavonul és – otthoni magányában - keresi tovább az egyetemről megmagyarázhatatlan módon eltűnt szakdolgozatának saját példányát.″

böla 2012.12.08. 16:52:10

Figyeljétek, beszarás.

Kicseréltem 6 szót az idézetekben, ha nem jelzem, soha rá nem jöttö! :)

" >>Bajnai Gordon<< kijelentette: politikai ellenfelei "fekete PR-ral" karaktergyilkosságot készülnek elkövetni ellene. Szerinte nem találtak fogást rajta, és most ezt az ürügyet használják fel ellene."

"Családi, személyes, privát életbeli, vagy akár egy húszéves >>munkaviszony<< ürügye mögé bújva politikai harcot folytatni tisztességtelen - jelentette ki >>Bajnai Gordon<<, aki ugyanakkor azt mondta: elviseli, mert életcélja és küldetése a magyar nemzet újraegyesítésének szolgálata."

„A >>FIDESZ<<, az >>KDNP<< és a Jobbik erkölcsi magaslatain lavírozó >>Semlyén<< jó lenne, ha vagdalkozásokra épülő politikai zuhanórepülése közben kicsit önmagára is tekintene, és ha már erkölcsi érzéke nincs, legalább politikai realitásérzékről tenne tanúságot, és végleg elhagyná a számára semmi jót nem ígérő politika színterét. Jobb, ha még most visszavonul és – otthoni magányában - keresi tovább az egyetemről megmagyarázhatatlan módon eltűnt szakdolgozatának saját példányát.″

böla 2012.12.08. 16:53:34

Bocsi a dupláért, az elsőt kitörölheti egy erre járó moderátor. Ennyi még belefér a szólásszabadságba :)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 16:56:55

@Schwerer Gustav:

Schmitt pere kulcsfontosságú ügy, mert ha van még fangyaf_ngnyi jog és törvényesség ebben az országban, akkor nincs bíróság, amely ne minősítené törvénytelennek Sch. doktori címének visszavonását.

Szerintem ezzel tisztában vannak azok is, akik ezeket a jelenlegi karaktergyilkos, uszító, lincshangulatkeltő, csőcselékhergelő, destruáló kampányokat generálják.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.08. 16:58:47

@mk27soundmaster: te smittet is védted, de nem értem miért, illetve kezdem látni, hogy te is ilyen tölgyféle lehetsz (a konzulens...), mert ennyire nem lehetsz naiv
talán te is érintett vagy egyes posztkomcsi keresztények dolgában?

se smitt, se semjén sem nemzeti keresztény, ezt miért olyan nehéz felfogáni? ezek vérkomcsik gyerekei, akik kiadják magukat nemzeti-kereszténynek, hogy valahova pozicionálják magukat, azt mégse mondhatják, hogy csak a vagyon megtartása és a hatalom kell nekik, ezért lesznek egyesek szocialisták, liberálisok, nemzeti-keresztények, és a hajtépő gumicsont-játék már indulhat is.

tölgy mesélt semjénről valaha is? mit tud róla?
tölgy is a posztkommunista rendszer része vagy csak naiv? most mit gondol semjénről? jó lenne ha elhatárolódna ezektől a komcsiktól, különben végleg annyi a renoméjának.

G.I.J. 2012.12.08. 17:00:59

"Keresztényüldözés", "fekete-PR" stb????
Hogy is mondta Hamvas Béla?
"...tiltakozás és sértődés (harag, méreg, bosszú, visszautasítás) kivétel nélkül és minden esetben biztos jele annak, hogy az emberben álarcos bűnök kormányoznak. Mert csak a bűn tiltakozik, sértődik, dühös és utasít vissza. Nem tűri, hogy leleplezzék. Ezért fejt ki oly erélyes, de negatív agressziót.
Ha erényt bírálnak, arcát vidáman megmutatja. Nincs szükség arra, hogy elrejtőzzék."

Jack Torrance 2012.12.08. 17:02:56

@mk27soundmaster: simán törvénytelennek minősíthetik, persze, lehet, jogos is. De azt nem fogja cáfolni a bíróság sem, hogy SP plagizált. És ugyanez igaz Semjénre is.
És igen, valószínű, hogy akkoriban rengetegen csinálták ugyanezt és még sok diplomát és doktorit kéne visszavonni.

De az nagyon nem mindegy, hogy egy csaló azóta egy névtelen senki és kussol, vagy a legmagasabb szintről akar ERKÖLCS-ről prédikálni, és más emberek életét irányítani. Szóval Semjén szépen csendesen kullogjon el a fenébe és fogja be a száját. SP-vel együtt, persze.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 17:03:07

@tesz-vesz:

"talán te is érintett vagy egyes posztkomcsi keresztények dolgában?" --- kérdezed.

Én vagyok Kádár János ellopott koponyája:-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.08. 17:03:09

@mk27soundmaster: érdekes, a fideszről tudod, hogy komcsik gyerekei, de a kdnp az már tabu lenne?
mert?

ja és smitt nem fideszes? mi a halál * kell védeni?!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.08. 17:03:46

@mk27soundmaster: nem mellébeszélni kell, ez most nem az az idő

Jack Torrance 2012.12.08. 17:04:18

Amit nem értek, hogy Tölgy szerepét miért nem vizsgálják. Mert az ugye kizárt, hogy a saját szövegére ne ismert volna rá akkor.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 17:08:29

@G.I.J.:

Ajvé! Hamvas sokmindent írt, például ilyet is:

„(...) a világ nem az igazságra hivatkozik. Amire a világ hivatkozni szokott az a többség. A többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, lázadónak bélyegzi és a társadalomból kizárja. A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az az igazság funkcióját végzi. A helyzete bonyolítja, hogy a többség - a világ minél korruptabb, annál kevésbé tényleges – csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott, a valódi többség ellenére koholt statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia.” (hamvasbela.org/szavak/direktmoral.html)

:-)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 17:13:32

@tesz-vesz:

"ja és smitt nem fideszes? mi a halál * kell védeni?!" --- kérdezed.

...Schmittet levadászták és meglincselték. S mindezt „értelmiségi” asszisztenciával. Ez gyalázat valamennyiünkre nézve. S olyan precedenst/gyakorlatot teremtett, aminek az elkövetkezőkben valamennyien inni fogjuk a levét. Méghozzá nagypohárral...

No, ez szép! Kinek kell ez?!

Most láttam a Célpont c. tévéműsorban, hogy (minden jel arra mutat, hogy) Gyurcsány 1984-ben (tkp.) akkori sógora, négy évvel korábbi, egy másik tanszéken már beadott s megvédett (azonos című) dolgozatát adta be diplomadolgozatként. Megkérdezték Ferencünket is, aki még csak nem is nagyon tagadta, csak bazsalygott.

Most bizonyára mindenki nagyon meg lesz lepődve és fel fog háborodni... Ugyan már! Ezért kellett azt a nyomorult Schmittet meglincselni?!

Schmitt ügye nem erkölcsi tisztulást, hanem (egy nagyon rossz precedenst teremtve) embervadászatot és erkölcsi relativizálódást indít(ott) el. Most már a sajtó (ilyen-olyan megrendelésre) bármikor gyárthat efféle (schmittügy-féle) ügyeket; gyakorlat lesz ezeréves --- mai fogalmaink szerint --- értelmezhetetlen --- és --- mai ismereteink szerint --- átláthatatlan ügyeket előkotorni és addig forgatni, addig „magyarázni”, addig ordítani erkölcsi felháborodást színlelve, amíg az érintett teljesen el nem lehetetlenül. A gyurcsányokat --- természetesen --- nem lehet így levadászni --- rutinjuk van a védekezésben és „apparátusuk” (van) az ellencsapásra ---, csak azokat, akik kellően védtelenek és van (legalább valamicske) erkölcsük, önérzetük, méltóságuk és van vesz(í)tenivalójuk...

bbjnick.blog.hu/2012/04/28/a_schmitt_ugy_leve

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 17:32:12

@Jack Torrance:

1) Meg tudod nekem mondani, hogy mit jelent egészen pontosan a plágium?

2) Magad is látod, magad is kimondod és mégsem tudatosul benned, hogy mire is használnak. Amikor azt írod, hogy "az nagyon nem mindegy, hogy egy csaló azóta egy névtelen senki és kussol, vagy a legmagasabb szintről akar ERKÖLCS-ről prédikálni, és más emberek életét irányítani. Szóval Semjén szépen csendesen kullogjon el a fenébe és fogja be a száját. SP-vel együtt, persze", akkor közszemlére teszed az uszítók (a karaktergyilkos kampányok generálói) által benned felgerjesztett meztelen irigységet is. Amit te kimondasz, az nem egy erkölcsi ítélet (hiszen az mindenkire egyöntetűen érvényesként kellene/lehetne csak megfogalmazni), hanem a benned, a hatalommal szemben élő indulat kiélési módja: az uszítók egy érvet adtak a szádba, a bunkót adtak a kezedbe, hogy úgy érezd, gyűlöleted tárgyai felett állsz. hogy kellően magabiztosnak érezd magad ahhoz, hogy "nekikronts".

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 17:34:43

Jav.:

egy érvet adtak a szádba, a bunkót adtak a kezedbe=egy érvet adtak a szádba, egy bunkót adtak a kezedbe
felett állsz. hogy kellően= felett állsz, hogy kellően

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.08. 17:40:44

Rejtélyes számomra, miért nem tűnt fel senkinek, hogy szavazati jogot adni százezres nagyságrendben más országok állampolgárainak mekkora nemzetbiztonsági kockázat.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 17:47:35

@Doomhammer:

Téved, nekem feltűnt és én (nyilvánosan is) elleneztem:

...Kell(ene)-e (nekünk) szavazati jogot (választójogot) adnunk a Magyarországon nem életvitelszerűen élő (az életvitelszerűen nem Magyarországon élő) magyar állampolgároknak? Magyarország kormányának kötelessége a határain kívül élő magyarokkal a kapcsolattartás és --- ha az szükséges --- a különféle segítségnyújtás. De miért kell(ene) ehhez szavazati jogot (választójogot) adnunk a Magyarországon nem életvitelszerűen élő (az életvitelszerűen nem Magyarországon élő) magyar állampolgároknak? Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy szép és nemes dolog-e (sőt, nemzeti létkérdés-e) a határontúli magyarokkal a közösségvállalás, akkor erre nem lehet mást mondani, mit azt, hogy: természetesen. De miért kell(ene) ehhez szavazati jogot (választójogot) adnunk a Magyarországon nem életvitelszerűen élő (az életvitelszerűen nem Magyarországon élő) magyar állampolgároknak? De nézzük a szuverenitás oldaláról a kérdést! A magyar állam --- pillanatnyilag --- még, ugye, létezik. Ez az állam olyan, amilyen, de egy (hellyelközel) kompakt történeti, gazdasági, kulturális, közjogi stb. egység (némi túlzással: közösség). Ha én olyan állampolgároknak adom meg a szavazati jogot (választójogot), akik ennek az egységnek (közösségnek) nem szerves részei, akkor lemondok e közösség szuverenitásának egy részéről. Olyanoknak adom át a felettünk való döntési jog egy részét, akiket ezen döntések következményei közvetlenül nem érintenek. (Hogy én megadom a magyar állampolgárságot több tíz- vagy százezer, esetleg millió Magyarországtól elszakított vagy Magyarországról elszármazott szlovák, román, szerb, ukrán, izraeli stb. állampolgárnak, az 1 dolog (fölfogás kérdése, ki hogyan ítéli meg), de hogy ezek a szlovák-magyar, román-magyar, szerb-magyar, ukrán-magyar, izraeli-magyar stb. (kettős) állampolgárok (Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából, Izraelből stb.) döntsenek a magyar belpolitikai viszonyokról, tkp. a magyar állam ügyeiről, holott sem hely- és helyzetismeretük nincs, sem döntéseik következményeit nem kötelesek viselni, az azért már egy kicsit problematikus.)...

magyarido.blog.hu/2011/10/18/de_nezzuk_a_szuverenitas_oldalarol_a_kerdest_kell_ene_e_nekunk_szavazati_jogot_valasztojogot_adnunk_

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 17:58:18

@Doomhammer:

Igen, tudom. És? Mert ebben a kérdésben nem értek vele egyet ezért kellene vonyító hiénaként egy mocskos karaktergyilkos kampányba beszállnom ellene?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.08. 17:58:55

@mk27soundmaster: ...Schmittet levadászták és meglincselték."

ja, amennyiben az ávósokat is levadászták és meglincselték 56-ban, annyiban smittet is.
hogy jön ez ide? kit érdekel? csalt a félhülye komcsija? igen, a többi kit érdekel?

" S mindezt „értelmiségi” asszisztenciával. Ez gyalázat valamennyiünkre nézve. "

talán az ún. értelmiségnek tehát most Tulassayról van inkább szó - mert az újságírók nem értelmiségiek még a mandineren se, nemhogy a népszabiban - mit kellett volna tennie? csöndbe marad és elteszi a kenőpénzt? nem biztos hogy az mszp-s komcsik bérelték fel Tulát, lehet hoyg szabad akaratából döntött úgy, hogy nem tűri a fideszes komcsi majom tettesenkedését.

"precedenst/gyakorlatot teremtett, aminek az elkövetkezőkben valamennyien inni fogjuk a levét. Méghozzá nagypohárral..."

tehát mostantól nekünk se szabad csalni a diplomamunkában? megrémülök! vagy te a komcsik szemszögéből beszélsz?
gyurcsány is csalt, semjén is, smitt is, gurmai zita is, ezek a gazdag vörös rózsadombi proli életbe nőttek bele, nem szoktak hozzá a kemény munkához

"Schmitt ügye nem erkölcsi tisztulást, hanem (egy nagyon rossz precedenst teremtve) embervadászatot"

mennyivel sikeresebb az mszp-s komcsi embervadászat, mint a fideszes komcsi embervadászat, az igen érdekes mondjuk. az oka az lehet, hogy ott vannak az igazi még tömegbelövő felmenőkkel rendelkező vérkomcsik, igazi hatalmasságok, szürke eminenciások, klánok, elsőgenerációs elvtársak, a fideszben csak másodgenerációs elvtársak vannak, gyurcsányt nem járatják le apróék, mert a vejük, smitt meg nem rokon. beáldozzák a gumicsont kedvéért. ill. még sajnálatot is ébreszthet, nálad ez be is vált.

" erkölcsi relativizálódást indít(ott) el. Most már a sajtó (ilyen-olyan megrendelésre) bármikor gyárthat efféle (schmittügy-féle) ügyeket"

eddig is bármikor gyártott gumicsontokat, egyeseknél tisztábban látunk, ez miért lenne baj? ez egyfajta megtisztulás, nem erkölcstelenség, nem is értem, hogy érthet ezen kívül bármi mást.
megtisztulás, kifehérítés, mégha kettős mércéájű is, de egyik felén elkezdik leszedni a koszt hivatalosan is, ha a másikon is le akarjuk szedni, radikális változások kellenek, de azért kapunk mi is kenyeret a médiában, hisz egyértelmű, hogy gyurcsány is csalt. csak ennek nem lesz hiv. következménye

"csak azokat, akik kellően védtelenek és van (legalább valamicske) erkölcsük, önérzetük, méltóságuk és van vesz(í)tenivalójuk... "

smittnek van erkölcse? méltósága? önérzete? semjénnek is van? hol kell keresni? én nem látom sehol, pedig jól megnéztem őket:

ajánlom olvasásra:
kkbk.blog.hu/2012/11/26/smitt_pal_elemzes_a_legjobb_tudasom_szerint

kkbk.blog.hu/2012/11/20/smitt_pal_elemzes_a_legjobb_tudasom_szerint_2_resz_399

smitt ügyében a legérdekesebb, hogy a komcsik a komcsit dobták fel, smitt két szék közé esett, azt hitte megmenthetik még az elvtársak, az egy dolog hogy a kis hvg-s újságíró biztos hogy nem beavatott, de a hvg tulajdonosa mindenképp az, ő azt az utasítást kapta és adta tovább a hvg főszerkesztőjének, hogy dobják fel smittet, írják meg a cikket. egyes szürke eminenciások úgy gondolták, hogy kell egy gumicsont újra, és smitt et. úgyis jól jár végül anyagilag, a kommunisták olyan fogalmakat hogy "jellem, becsület, gerinc" nem ismernek, jó smittnek a havi 1-2 millió forint a lemondatása után is. hisz megszavazta a fidesz neki. mindenki jól jár.
az mondjuk hihetelen amúgy hogy milyen sok beavatott van, aki ismeri, hogy a fidesz csak megjátsza a komcsit és az összes nagy fideszes komcsi családból jön, az mszp látszatellenzéke, hihetelen hogy eközül a sok ember közül még egy se beszélt, de nyilván ezek az emberek anyagilag mind jól jártak, mivel nincs lelkiismeretük, mert proli kommunisták, megéri nekik havi 1 milkáért, hogy ne is beszéljenek erről.
minél többet keresel havonta, annál inkább ragaszkodsz a pénzhez, nem pedig fordítva.
Széchenyi és a gazdag cselédek

takácsbálint (törölt) 2012.12.08. 17:59:23

az ellenzék most úgy tűnik nem követi el azt a "hibát", hogy semjén doktort lemondatja. hanem majd a kampányban szajkózza úton útfélen, hogy ő a setétkereszténység díszpéldánya.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.08. 18:14:37

@mk27soundmaster: "Schmittet levadászták és meglincselték. S mindezt „értelmiségi” asszisztenciával"

"ex cathedra"-kijelentés. Ami érvelés-ügyileg a dupla nulla kategória. Ugyan mitől kéne elfogadnunk az (erkölcsi) ítéletedet? Mi vagy te, morális lángoszlop?

"Most láttam a Célpont c. tévéműsorban"

Ja, ezek a pártokhoz kötődő oknyomozók márcsak ilyenek...mindig csak az ellenséges oldalt bírják megtalálni... lásd, célpont, lásd hvg...

Egyébként gyurcsótány esete is egyértelmű, csak ott nincs meg a "corpus delicti", vagyis maga a munka. Megvan a róla kiadott bírálat, de az csak _másodlagos_ bizonyíték. Elsődleges bizonyíték híján pedig még akkor sem lehet bizonyítani, ha egyébként minden jel arra utal.
Ez olyan, mint hogy Al Caponét sem tudták a gyilkosságaiért soha lekapcsolni (lekapcsolták hát az adóügyei miatt)...

"Schmitt ügye nem erkölcsi tisztulást, hanem (egy nagyon rossz precedenst teremtve) embervadászatot és erkölcsi relativizálódást indít(ott) el."

Újabb ex cathedra kijelentés.... egyébként akkor lenne igaz, ha kivétel nélkül mindenki csalással szerezte volna a diplomáját/doktoriját.. ezt feltételezed?

Mert különben ez a "csúszos lejtő"nevű érvelési hiba... keresd meg neten mit jelent...

"gyakorlat lesz ezeréves --- mai fogalmaink szerint --- értelmezhetetlen --- és --- mai ismereteink szerint --- átláthatatlan ügyeket előkotorni és addig forgatni"

1) ne mondja nekem senki, hogy '90 környékén annyira értelmezhetetlenek voltak a diploma/doktori-írási szabályok, hogy mai szemmel lehetetlen őket megérteni...
2) ez a "specifikus érv"-nevű érvelési hiba ("az adott dolog annyira összetett/bonyolult, hogy mi nem érthetjük meg soha", kérdés, hogy tényleg annyira bonyolult-e... persze hogy nem...

"A gyurcsányokat --- természetesen --- nem lehet így levadászni --- rutinjuk van a védekezésben és „apparátusuk” (van) az ellencsapásra"

Ha az ellenség megússza, akkor a havernak is nézzük el? Gratulálok, pont ezen "erkölcs" miatt fetrengünk a szarban már jó ideje... a szabályok pont attól szabályok, hogy mindenkire vonatkoznak. ezeket is ki lehet játszani, pl. ha az illető eltünteti a szakdolgozatát/doktoriját (mint ahogy gyurcsótány tette). Ha semjén ezt tette volna, akkor "technikai szempontból" támadhatatlan lenne. De ő nyilvánosságra hozta. Nem jött be a számítása.
Ennyi.

Ja egyébként Plagi bá is csak addig fog emberkedni, amíg 2014-ben új választások lesznek. Addig még fenn kell tartani a látszatot, hogy "milyen igazságtalanul elbántak ezzel az arany emberrel, de ő nem hagyta magát és kiáll az igazáért..." Tehát havonta lesz egy új epizód (a legutóbbi: SP és a Semmelweis egyetem jogászai "egyeztettek", ez kényelmes dolog, 2014-ig még jó sokat fognak "egyeztetni", mire végre levehetik az ügyet a napirendről)....

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.08. 18:16:48

"véglegesen és hivatalosan is lezártnak tek..."

Apa, kezdődik!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.08. 18:23:55

@mk27soundmaster: "csak azokat, akik kellően védtelenek és van (legalább valamicske) erkölcsük, önérzetük, méltóságuk és van vesz(í)tenivalójuk...

mégis miféle vesztenivalója van smittnek? megszavazta lemondatása után a fideszes parlament, nyilván le volt ez zsírozva, hogy ugyanolyan nyugdíjat kapjon, mint a korábbi fizetése, 1-2 millió havonta + egy kis kastély, amiben ellakhat a vörös grófnővel, mégis miféle veszteség ez?!
ez a tip. felfelé buktatás

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.08. 18:28:38

@Schwerer Gustav: Ha az ellenség megússza, akkor a havernak is nézzük el?"

ez a lényeg. de a barátunk szerint smitt és semjén egy talpig becsületes úriember, igazi keresztény hazafik, sokat tettek az országért, valóban, meg se tudom számolni a sok jótéteményt

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.08. 18:36:38

@mk27soundmaster:
"Mert ebben a kérdésben nem értek vele egyet ezért kellene vonyító hiénaként egy mocskos karaktergyilkos kampányba beszállnom ellene?"

Nem tudja maga, mi a jó.

tevevanegypupu 2012.12.08. 18:38:35

@mk27soundmaster:

Ne faradjon, a jobbikosok jobban utaljak a fideszeseket mint az mszp-seket es az lmp-t, sokkal tobb energiat fektetnek Orban es Semjen ekezesebe mint mondjuk abba, hogy a hvg listazta a vallasosnak tuno igazgatokat, vagy hogy Debreczeni reszegnek allitotta be Revesz Mariuszt. Szerintuk ez nem olyan erkolcstelenseg, mert Debreczeni (mar) nincs a parlamentben, ahogy a hvg-sek sem.Es Rogan hulyeseget sem bocsajtjak meg, hogy kepes volt Mesterhazival es az Egyuttel jajveszekelni..most viszont gy mukkot sem mond, hogy az iskolaigazgatok valoban listazva lettek. Semjen egyebkent valoban jobban tenne, ha lemondana, ezek nem fogjak abbahagyni, es erre nincs szuksege sem Orbannak sem a kdnp-nek, sem a keresztenyeknek.

Vidéki 2012.12.08. 18:54:13

A szerző az erkölcsi magasság sztratoszférájába emelkedett, ahol már ritka a levegő.
Semjén konzulense a mandineren így nyilatkozott:

"Szemben a november 26-án a HVG-ben napvilágot látott inszinuációval, a Valóság c. folyóiratban 1993-ban megjelent tanulmányom saját szellemi termékem.

Az egyetemi életben megszokott módon számtalan közös kutatást folytattam hallgatóimmal, a vallásszociológia terén is, így ebben az esetben is."

Proszektura így érvel:

"Az egykori konzulensnek kellett volna észrevenni ezt a marha nagy plágiumot!

És még azt sem vette volna észre, hogy Semjén tőle vett át nagy terjedelemben idézet és forrásmegjelölés nélküli anyagokat?”"

Állítólag súlyos szakmai-etikai vétséget követett el Semjén Zsolt, de az ELTE nem tud hivatalos lépéseket megtenni –

ezt közölte az éltes eltés Tausz Katalin,

az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja.

Ugyanakkor hivatalos lépéseket az eljárásjogi szabályok szerint nem tehetnek.

Ha az eljárásjogi szabályok szerint nem tehetnek hivatalos lépéseket, akkor milyen alapon állítja az éltes eltés, hogy súlyos szakmai-etikai vétséget követett el Semjén Zsolt.

Talán ő is látomásaira hagyatkozik, mint „Salemi Boszorkányok” történetének hisztériázó leánycsapata, akik élvezték, hogy elképesztő állításaikat (a Sátánról és azokról akik vele cimborálnak), vádjaikat, látomásaikat a bíró komolyan veszi.

„Mutatis mutandis” most a bíró szerepét az úgynevezett „szabad sajtó” tölti be?

A szuper-erkölcsös TuRuL_2k2 valódi motivációja a karaktergyilkosság bármi áron.

Ez a fajta karaktergyilkos politikai propaganda az USA-ban is előfordult.

Amikor McGovern ellen annak idején Nixon a kampányban kiadta a stábjának,

hogy terjesszék róla, hogy pedofil, még a saját emberei is tiltakoztak.

"De Elnök úr, ez nem igaz!"

Nixon válasza:" Tudom! De, csak hadd védekezzen!!"

Jack Torrance 2012.12.08. 18:58:14

@mk27soundmaster: ó bazdmeg, micsoda fennkölt szavak, beszarok :D

Tekerj vissza kicsit, lazíts, mert túlpörgött az agyad, lehet, nem kéne annyit szedned abból amit szedsz.
Szóval felejtsd el, mi volt a célja azoknak, akik elővették a plágium ügyet, jó? Nem érdekes, másodlagos dolog. Vegyük a tényeket, jó?
- Semjén kereszténynek és demokratának mondja magát
- a kereszténység egyik legfontosabb alapelve az erkölcs
- külön parancsolat szól arról, hogy ne lopj
- Semjén ezen kívül politikus is, tehát bele óhajt szólni más emberek életébe is
- Semjén lopott (igen, a plágium lopás)
- nem elég, hogy lopott, de még ki is derült

Namármost Semjén, akiről eddig is tudtuk, hogy egy puhatestű féreg, csak eddig holmi megfoghatatlan elvek mentén tudtuk, de nem volt rá konkrét bizonyíték. Az ember hiába mondja, hogy a keresztény elvekkel ellenkezik mondjuk a hobbivadászat, a hajléktalanok üldözése, a más vallások üldözése, és egyéb politikusi erények, ezek ugye csak szavak, és egy ilyen csúszómászóról leperegtek. De most, hogy felbukkant ez az ügy, feketén-fehéren ott van leírva, kimondva, rögzítve.

Nem, nem azért, mert plagizált. Plagizáltak akkoriban sokan, meg ugye a konzulense (bizonyos Tölgy) is sáros, bár nem vették most elő. Szóval nem érdekes ez sem, plagizált, hát plagizált.

De ahogy kezelte és kezeli az esetet, na AZ az igazi leleplezés. És persze leleplezte Harrach Pétert is, és természetesen az árnyék vetül tovább.
Ha tényleg hinne bármilyen istenben, akkor most tudná, hogy a pokolban fog megrohadni mindazért, amit a földön elkövetett, de nem hinném, hogy valóban hisz bármiben is.

Semjén esetében karaktergyilkosságról nem is beszélhetünk, hisz ő nem egy karakter, ráadásul régóta halott.
De azért védd csak, roppant szórakoztató ilyen lendületes ökörségeket olvasni, amiket produkálsz. Csak vigyázz, mert a túlzott lendület veszélyes, megütheted magad, meg a szívet is nagyon terheli.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.08. 19:04:07

@tesz-vesz:
ja.. mit is csinált smitt? szó nélkül aláírt mindent, amit elébe raktak...erre egy betanított majom is képes...ezt valamiféle erkölcsösségként/kereszténységként előadni... eléggé hajmeresztő...

a másik, amikor a kdnp-s senkik a csalás kapcsán keresztényüldözést vizionálnak.. érted, egy _csalás_ kapcsán...

Korbáccsal ki kéne üldözni őket, mint anno a pénzváltókat... ezek a szaremberek csak ebből tanulnak...

Jack Torrance 2012.12.08. 19:07:18

"Ha az eljárásjogi szabályok szerint nem tehetnek hivatalos lépéseket, akkor milyen alapon állítja az éltes eltés, hogy súlyos szakmai-etikai vétséget követett el Semjén Zsolt. "

Attól, hogy jogi következménye nem lehet egy dolognak, még a a dolog maga megtörténhetett és ezt meg is lehet állapítani.
És ne keverd ide Nixont, ő nem tehet erről.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.08. 19:18:19

@Jack Torrance: . "És persze leleplezte Harrach Pétert is, és természetesen az árnyék vetül tovább"

Mivel leplezte le?

Jack Torrance 2012.12.08. 19:32:50

@Schwerer Gustav: hogy ő is egy genya.

"Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az Index kérdésére kifejtette: szerinte az egyetem megállapításainak párton belül nem lesz különösebb visszhangja, tekintve, hogy egy később megjelent munkáról van benne szó, így ez morális kérdést sem vet fel. Szerinte azért is súlytalan az ügy, mert nincsen jogi követkeménye."

Google 2012.12.08. 19:36:40

@Vidéki:

Tökéletes meglátás. Bíráskodik a "szabad" sajtó. Képzelt riportot kénytelenek készíteni Vidnyánszkyval is, pedig mekkora humanisták ők, ott a áhávégénél. Zárójel bezárva
Démonizálnak inkább - ahogy Nyakó mondta volt, minek nekünk Nixon, ha van egy Nyakónk.
Kiegészítve azzal, hogy a sok bűntelen kénytelen lesz a keresztények erkölcstelenségére felhívni minduntalan a figyelmet - csak győzzék a sok melót. Az ő erkölcseik, dolgozataik amúgy is fellelhetetlenek. Ez a tény a rámutatásban azonban megakadályozni őket nem fogja és nem tudja.

bozsy 2012.12.08. 19:38:18

Ez a hét elég hitelromboló a kormánypárt(ok)nak.
A miniszterelnök a tandíj miatt kapja a magáét, a kereszténydemokrata helyettesét tolvajként emlegetik.
Folyik a többmilliós költségű állami/civil negatív kampány.
Eközben a jobboldali média a hét legfontosabb ügyeként a rezsiköltségek csökkentését "elemzi" bőszen.
Az lesz a gond, hogy egyre kevésbé lehet baráti beszélgetésekben, vagy a családi ebédeken a kormány mellett érvelni, itt bukhatják el a választást.

Jól értelmezem a szerző véleményét, hogy szerinte is le kéne mondania Semjénnek?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.08. 19:48:50

@Jack Torrance:
:) kösz.

@bozsy: ez csak reálpolitika: minél tovább marad, annál nagyobb kárt csinál. ezt látta be a szerző. Meg ugye, ők a "keresztény"-demokraták. Hát most majd kiderül, hogy a "ne lopj", ill. "ne tégy hamis tanúságot" ,milyen súllyal játszanak az erkölcsi felfogásukban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.08. 19:56:13

@tevevanegypupu: a jobbikosok jobban utaljak a fideszeseket mint az mszp-seket"

www.youtube.com/watch?v=S99J272O1IE
ez nem igaz, de te sehogy se érted akárhogy magyarázom, nem sokat értesz te a világból.

ugyanúgy megvetem én a fideszt, mint az mszp-t
az lmp-re való szavazást támogatom, még a fidesznél is jobb az lmp, persze a legjobb választék az a jobbik.

"sokkal tobb energiat fektetnek Orban es Semjen ekezesebe mint mondjuk abba, hogy a hvg listazta a vallasosnak tuno igazgatokat"

nyilván nehéz felfogni, hogy a hvg-től nagyon nem várok mást, orbán viszont kiadja magát valaminek, ami valójában nem az, és minek adja ki magát? amilyenek mi jobbikosok is vagyunk, nemzeti-kereszténynek, hát ezért foglalkozunk vele annyit, nem könnyű megérteni, azt elismerem.

"vagy hogy Debreczeni reszegnek allitotta be Revesz Mariuszt. "

felesleges gumicsont dolgokkal minek foglalkozzak? mit vársz te debrecenitől? ezek olyan "ki vitte el a homokozóból a körteformákat" típusú csip-csup ügyek, amik a lényeget nem érintik.

"Rogan hulyeseget sem bocsajtjak meg, hogy kepes volt Mesterhazival es az Egyuttel jajveszekelni.."

rogán 20 éve is azt írta a kisz-újságba amit a hatalmasok hallani szerettek volna, most sincs ez másként, nem ingyen teszi, árulja magát és mást is gondolom

orbánnak és a kdnp-nek nincs köze a kereszténységnek, íme egy valódi keresztény hang:
katolikusszemmel.wordpress.com/2012/09/04/a-kdnp-szot-emel-az-ormeny-nepirtast-kivalto-eszmek-es-annak-mai-kovetoi-ellen/

nekünk itt még van egy kis vitánk amúgy, ami korántsem ért véget, még rengeteg mondanivalóm van, itt:
mandiner.blog.hu/2012/10/12/az_eu_meg_a_bekedij_pax_europae

csak nem meghátráltál?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.08. 20:02:23

@Vidéki: nixonnál még beszélhetünk karaktergyilkosságról, de semjénnél és smittnél szó se lehet róla.
a karaktergyilkosság szónak csak úgy van értelme, ha olyannal vádolom, ami nem igaz, mert ha vádolom és igaz, akkor az a politikus inkább karakteröngyilkos lett, nem volt itt semmiféle gyilkosság, csak a valószínű igazság bemutatása.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.08. 20:04:00

@mk27soundmaster: tehát neked sincs minden rendben a diplomamunkáddal?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.08. 20:06:06

@Jack Torrance: És persze leleplezte Harrach Pétert is"

ezt hogy érted? ez mi? de válaszolj, mert érdekel, köszi

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.08. 20:17:31

Kedves Turul,

"Napjainkra gondolni sem mersz"?
Gondolj: napjainkban a doktorik nyilvánosak.

Ez itt pl. az LMP-s képviselőé, Szél Bernadetté:
www.doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=6874

Ez Cservák Csabáé, aki a KEH-ben Schmitt Pál alatt dolgozott, most nem tudom, mi lett belőle:
www.doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=7502

De van még ott jó sok.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.08. 20:24:42

@Jack Torrance: :)

Most jutott eszembe: Harrach állítása végsősoron védhető, a "normál politikai hazugság"-kategória.

Meg egyébként is, végülis Plagi bá is megtehette volna, hogy nem mond le, ugye? :)

Hát most legfeljebb Semmilyen Zsolti fog nem lemondani (mondjuk ezt azért kétlem, az ilyen ügyek elég hamar el szoktak mérgesedni)... jó sokat lehet ezen is csámcsogni a közeljövőben.

Ja és nyilván a megmaradt fidesz-keménymag tovább menetel a főnökkel, ha már itt tartunk, ez elvileg nem is a fidesz, hanem a kdnp ügye... ettől nem fognak szavazók elpártolni (kivéve ha tényleg ottmarad ahol, ez is egy lehetőség, ha mégoly kicsi is)...érdekes lesz, na.

Jack Torrance 2012.12.08. 20:26:34

@Schwerer Gustav: a "védhető"-t azért nem mondanám :) A többi stimmel :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.08. 20:28:40

@jose maria padilla: tökön lőtték a szalonkát, de még vergődik.

wynarsky1 2012.12.08. 20:38:36

Kedveseim !
Miért nem gyújtjátok fel fél Budapestet? Elvégre egy politikus hazudott!!!!!!!!!!Atyaég, azonnal támadjunk rendőrökre, majd miután kapunk egy alapos jobbost, rohanjunk Európába(Azerbajdzsánba, Fehéroroszországba) árulkodni, hogy itt diktatúra van!!!!!!!!!!!!!!!!!!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MAGYAROK!
A HAZA NEM LEHET ELLENZÉKBEN...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.08. 20:43:59

@Jack Torrance: bocsi lemaradt az idézőjel :"védhető" :)

szerintem tavaszig kihúzza:) Erre -kis összegben- fogadni mernék:)
Most olvastam MAK közleményét. Megvédi magát, és jól teszi. Nem akar hozzáragadni egy mozgó politikai hullához. Helyeslendő.

Jack Torrance 2012.12.08. 20:46:06

@Schwerer Gustav: nem tehet mást. Bár már így is eléggé hozzá van ragadva. Valahogy nem életszerű, hogy Semjén sutyiba a fiókjából lopta ki azt a cikket.

tevevanegypupu 2012.12.08. 20:47:45

@tesz-vesz:

Persze a jobbik es a fidesz verseng a nemzet keresztenye part szineiert, ez nyilvanvalo. Szerintem dontetlen a verseny, en speciel mindkettonek elhiszem, hogy ezt az irantvonalat (is) kepviselni akarjak. Ettol fuggetlenul a jobbik meg egeszen biztosan nem kormanyzokepes. Meglehetosen retegpart bar ugyesen gyujti a szavazokat, viszont valoszinu, hogy megoldast -peldaul ciganykerdes, peldaul az adossag visszafizetese az IMF-nek - nem fognak talalni, ugyanugy nem mint ahogy nem talalt az mszp es a fidesz sem. Az szdsz-t nem sorolom ide, ok amin lehetett csak meg tovabb rontottak.
Egyebkent attol meg, hogy Debreczenitol vagy a hvg-tol nem var mast az ember mint amit var, meg felhaborodhat attol amit ujra es ujra produkalnak. Szo nelkul lehetne persze hagyni, vegulis ok ilyenek, de ugy tunik, ha szo nelkul marad tevekenyseguk, egyre jobban es mereszebben hazudnak es ez art. A kormany is elegansan atsiklik felettuk, a letezo legrosszabb taktikat valasztva. Nem ertik meg, hogy van eset, mikor ugy kell valaszolni, hogy ne legyen kedve az illetonek folytatni..Szoval nem kell atsiklani felette, mint ahogy a zummogo szunyogot is kihessegeti a szobabol az ember..Igyekeztem finoman fogalmazni. Es ne legyenek ketsegei: ezek az ifjak a jobbikbol vagy az lmp-bol ugyanugy az mszmp vagy a kisz soraiban kerestek volna az ervenyesulest mint tette azt a fideszbol par vezeto. Akkor az volt az ervenyesules (szinte) egyetlen utja. Foleg annak aki politikuskent ohajtotta boldogitani az orszagot..Marpedig a jobbik es az lmp ugy ohajtja.
Nezze meg peldaul az lmp hogy csatlakozna Bajnaihoz..
Majd a 150 ezer uj magyar allampolgar eldonti, kinek szavaz bizalmat.:)

A masik temaval kapcsolatban valaszolhatok, de zoldagra ugy tunik nem vergodunk. Viszont ha van mondanivaloja nosza, elolvasni elolvasom, ha tudok ra valami ujat valaszolni, akkor valaszolok.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 20:57:10

@Doomhammer:

Vagy tudom és azért nem cuppanok ilyen alantas cuccokra:-)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 21:03:22

@tevevanegypupu:

Tudja, hogy van az! Az ember csak megteszi, ami tőle telik!:-)

És: Szó sem lehet arról, hogy Semjén lemondjon! Kutya kötelessége a posztján maradnia és helytállnia! Értünk is! Mit gondol, hol fog ez a történet megállni, ha nem vetünk neki gátat?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.08. 21:04:15

lelkylola már megy is tüntetni semjén lemondásáért!

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 21:12:45

@Holger Hartland:

Hamá'akko'má'! Miért nem a szexuális szokásaiknak megyünk inkább utána?! Mik derülhetnének itt ki! Az újságban is jobban mutat néhány pornográf fotó, mint holmi dokumásolatok és összehasonlító táblázatok.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.08. 21:18:08

@mk27soundmaster: Miért, magát az jobban érdekelné?

Sajnálatára közlöm, hogy jelenleg a doktori értekezés nyilvános, a szex meg nem. Indíthat népi kezdeményezést. Rám ne számítson.

Dr. Bárándy Gergely, MSZP:
www.doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=3793

Dr. Sós Tamás, MSZP:
www.doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=5088

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 21:19:28

@Schwerer Gustav: @Jack Torrance:

...A maguk látásmódja, a maguk világa az én szememben egy beteg látásmód, egy beteg világ: a maguk világa egy olyan világ, ahol az állampolgárság érzékeny adat, de a vallási hovatartozás közérdekű (és egyben az alkalmatlanság bizonyítéka is), ahol a hajléktalanság alapjog, ahol a jog nem az igazság szolgája, hanem ki-ki igazságának érvényesítésére szolgáló eszköz, ahol Sch. vagy S. „tette” párhuzamba állítható egy rablógyilkossággal, ahol a „magamfajtát” bárkinek bármikor joga van mocskolni katolicizmusáért, (bárki, bármikor) tetszése szerint, fiktív (mert definiálatlan) vádakat (pld. antiszemitizmus stb.) vagdoshat a fejünkhöz (megbélyegezhet, kirekeszthet), s ha visszakérdezünk, az is bűnösségünk bizonyítéka.

A maguk látásmódja, a maguk világa az én szememben egy beteg látásmód, egy beteg világ, amellyel, még ha módomban állna, még ha lehetőséget adnának rá sem volnék hajlandó semmilyen formában közösséget vállalni...

mk27.blog.hu/2012/12/08/_a_maguk_vilaga_az_en_szememben

tevevanegypupu 2012.12.08. 21:24:52

@mk27soundmaster:

Tudja, hogy egyet ertettem magaval Schmitt ugyeben is, most is azt mondom, Semjen vedje magat es minden egyes tamadasra valaszoljon..ha tud. Az ellenfelei erkolcsi nullak, szoval nem is az az erdekes amit ok mondanak, hanem amit Semjen mondhatna. Az ELTE elmarasztalo nyilatkozata akkor erne sokat, ha nem tudnank, hogy anno milyen sok elvtars szerzett maganak diplomat es doktoratust azzal, hogy o elvtars naluk is..Ez a kirohanas most egy kisse izlestelen, a penzmegvonasok idegesithetik oket, Hoffman Roza keresztenydemokrata.:) Gyurcsany szo es magyarazkodas nelkul maradhat, a hvg listazhat, Debreczeni a legnagyobb gyalazatot is leirhatja, nem lesz belole ugy. Hat eppen ideje lenne pedig.

tevevanegypupu 2012.12.08. 21:24:52

@mk27soundmaster:

Tudja, hogy egyet ertettem magaval Schmitt ugyeben is, most is azt mondom, Semjen vedje magat es minden egyes tamadasra valaszoljon..ha tud. Az ellenfelei erkolcsi nullak, szoval nem is az az erdekes amit ok mondanak, hanem amit Semjen mondhatna. Az ELTE elmarasztalo nyilatkozata akkor erne sokat, ha nem tudnank, hogy anno milyen sok elvtars szerzett maganak diplomat es doktoratust azzal, hogy o elvtars naluk is..Ez a kirohanas most egy kisse izlestelen, a penzmegvonasok idegesithetik oket, Hoffman Roza keresztenydemokrata.:) Gyurcsany szo es magyarazkodas nelkul maradhat, a hvg listazhat, Debreczeni a legnagyobb gyalazatot is leirhatja, nem lesz belole ugy. Hat eppen ideje lenne pedig.

Jack Torrance 2012.12.08. 21:30:12

@mk27soundmaster: nézze (ha már magázódunk), engem a maga látásmódja különösebben nem érdekel. Sőt, másoké sem igazán. Az sem, hogy a magáéról pont most derült ki, hogy a tényeket nem szereti. Néha azért biztos kellemetlen, mikor mégis fáj, vagy ilyesmi, de a maga baja.

De egy dolog kurvára zavar, méghozzá az, amikor valaki bele akar pofázni az én látásmódomba, ne adj isten a szexuális szokásaimba, és egyéb olyan dolgokba, amit én szigorúan a magánügyemnek tekintek.
Namármost pont a maga Semjénje az egyik, aki igencsak szorgalmasan foglalatoskodik ilyesfajta dolgokkal. Méghozzá olyan hangzatos szavak használatával, mint "erkölcs", "keresztény", "becsület" és hasonlók.
Úgyhogy én tulajdonképp nem foglalkoznék a maga Semjénjével sem, se az erkölcsével, se a hitével, se a diplomájával, se a doktorijával, ha nem találnám folyton az előszobámban.

Ezen kívül: mutasson csak egyetlen olyan mondatot is a hozzászólásaim közt, amiben én olyat állítok, hogy vallási hovatartozásért jogos listázni, vagy hogy én a katolicizmusáért bárkit is megbélyegeznék, vagy hogy én antiszemitának bélyegeztem akárkit is, különben kénytelen vagyok azt gondolni, hogy csak érvek helyett vette elő ezt a balfasz vádaskodó mártír dumát és vált hirtelen maga is az én üldözöttemé.
Bár mit is várnék, maga mondta, hogy a tényekkel foglalkozó látásmód idegen magától...

tevevanegypupu 2012.12.08. 21:30:55

@Doomhammer:

Szerencseje, hogy idezojelbe tette! Kulonben mar jonne is a liberalis tamadas, hogy maga plagizal Woody Allentol.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.08. 21:32:01

Alapítani kéne egy bébéjé emlékérmet. A hónap legpuhatestűbb kommentjéért. Az érem egyik oldalán egy *, a másikon egy _ lehetne. A baj csak az, hogy folyvást bébéjé maga nyerné el.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.08. 21:32:35

@tevevanegypupu:
"Kulonben mar jonne is a liberalis tamadas, hogy maga plagizal Woody Allentol. "

Már ki merne engem megtámadni?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 21:36:55

@Holger Hartland:

Pedig sokkal hatékonyabb lenne az erkölcsi lejáratásnak és uszításnak néhány "leleplező" fotó közzététele arról, akit meg akarunk a csürhével lincseltetni, mint az a sok "tekenyakart" dolgozatszöveg- és jogszabály(félre)értelmezés.

Maga kezd györgymiklósi attitűdöd fölvenni.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.08. 21:37:24

Jut eszembe, azon eltöprengett már valaki, hogy miért pont ezeket a jelentéktelen senkiket lövik ki a fospumpa mellől? Hogy esetleg ezeket valakik visszautasíthatatlan ajánlati csomagban tukmálhatták rá annó, és most maga a fospumpa takarít?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 21:39:49

Jav.:

Pedig sokkal hatékonyabb lenne=Pedig sokkal hatékonyabb módja lenne

Jack Torrance 2012.12.08. 21:41:22

@mk27soundmaster: magát nagyon érdekli a téma. Küldjek néhány disznó fotót, vagy meg tudja keresni maga is a zinterneten?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.08. 21:47:06

@tevevanegypupu:
Az árokásók hálásak lehetnek nekem.

Én csináltam sztárt belőlük.

Ki tudná ma, kicsoda Balavány György, ha én annak idején nem emelem ki a Magyar Nemzet dögkútból?

Leskelődő 2012.12.08. 21:47:28

@mk27soundmaster:
Hasonlóval már próbálkoztak, csak ráfaragtak.
Maga a HVG volt kénytelen megírni, hogy "Mégis becsületsértés volt a Szalai Annamáriás pornómém".

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.08. 21:50:23

@tevevanegypupu: tevécske, jókat írsz. Azonban szerintem a legnagyobb gyalázat itt, ebben a körben, hogy ezt nem turul2k2 írta le.
Hadd ne mondjam, mit gondolok most róla.

tevevanegypupu 2012.12.08. 21:52:37

@Doomhammer:

Es lam, sikerult is javitania rajta, jelenleg a hvg-nel orjong ellenkezo elojellel. Ketsegtelen, hogy ezt maganak koszonhetjuk.

jan 2012.12.08. 21:53:38

@mk27soundmaster: Semjen egy uresfeju pojaca, a magyar katolikusok szegyene, akit most eppen intellektualis lopason kaptak.

Erre te azt mondod, hogy keresztenyuldozes? Nem szegyelled magad? Az egyhaz vertanuival, akik az eletuket adtak a hitukert, akik sulyos fizikai-lelki szenvedest, megnyomorodast vallaltak, veluk emlited egy lapon ezt a diszpintyet?

tevevanegypupu 2012.12.08. 21:57:22

@homoródkarácsonyfalváért:

Egy ujsagironak nem konnyu szellel szembe..De mondjuk ez a blog regen mas hangon irt, az teny.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 21:59:34

@Jack Torrance:

(Az a magázódás egy általános alanynak szólt.:-))

"De egy dolog kurvára zavar, méghozzá az, amikor valaki bele akar pofázni az én látásmódomba, ne adj isten a szexuális szokásaimba, és egyéb olyan dolgokba, amit én szigorúan a magánügyemnek tekintek.
Namármost pont a maga Semjénje az egyik, aki igencsak szorgalmasan foglalatoskodik ilyesfajta dolgokkal. Méghozzá olyan hangzatos szavak használatával, mint "erkölcs", "keresztény", "becsület" és hasonlók." --- írod.

:-D

No, látod, ha ez a problémád, akkor ezt kell mondani és nem "plágiumozni"!

Jack Torrance 2012.12.08. 22:09:04

@mk27soundmaster: maga bbjnick? :) Már a folytonos ön-javítás gyanús volt, meg Zerge is... Na mindegy.

Én ezt mondom :) A plágiumozás egy dolog, nem én kezdtem, de ahogy Semjén reagált, ez egy megfogható dolog, amivel most már konkrét tényekkel mondhatom, hogy takarodjon az elő- és háló- és mindenféle szobáimból. És ennek örülök.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 22:09:09

@jan:

"Erre te azt mondod, hogy keresztenyuldozes?" --- írod.

Olvasd el újból a kommentet, amire reagáltál, akkor talán sikerül megértened:

mk27soundmaster 2012.12.08. 16:29:11
@TuRuL_2k2:

Semjénnek igaza van. Abban is, hogy „családi, személyes, privát életbeli, vagy akár egy húszéves dolgozat ürügye mögé bújva politikai harcot folytatni tisztességtelen″ és abban is, hogy keresztényüldözés folyik. S aki ennek örül, aki ezekhez asszisztál, az vagy tiszta h_lye (nem képes felfogni a következményeket) vagy velejéig romlott.

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.08. 22:09:19

@tevevanegypupu: Na, álljunk meg egy szóra!
turul2k2: "az „évi 150 ezer új magyar állampolgárt″, mert nekik aztán semmi, de semmi közük Semjén dolgozatának milyenségéhez."
Azonban annak a ténynek, hogy Semjént ki akarják csinálni, ugyancsak sok köze van ahhoz, hogy a határon túli magyarokért dolgozik. Az, hogy keresztény párt politikusa, ugyancsak a kicsinálásának az oka.
Nehogy már úgy nézzen ki az egész turulnál, minthogyha a keresztény oldalon "A politikában ugyanis nemcsak jogi, de etikai szempontok is szerepet kell, hogy játsszanak", míg a kedves kis liberálisaink mind jó szakdolgozatot írtak 20 éve.
Hát egy nagy sz@rt!

Jack Torrance 2012.12.08. 22:10:52

@mk27soundmaster: és akkor ez valamiféle stílusgyakorlatok? Az eredetijét jobban szeretem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.08. 22:11:34

@tevevanegypupu:
"Ketsegtelen, hogy ezt maganak koszonhetjuk. "

És még mi mindent. Hogy mást ne mondjak, én tettem trendivé a gyilkosság témát.

Hálát persze mindezért nem kapok. Megszoktam. :-(

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.08. 22:12:03

@mk27soundmaster: Pontosan erről van szó! Csak momentán nem nagyon tudnak akasztgatni.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.12.08. 22:12:47

[Semjén Zsolt] a Magyar Narancsban csütörtökön megjelent interjúban arra az újságírói felvetésére, hogy a párt és a képviselőcsoport vezetőjeként már ő a "párt ökle", úgy reagált: "Beszéljünk nyíltan. Ez egy politikai feladat is volt: Gyurcsány Ferenc amortizálása. Ez száz százalékosan sikerült. Nagyon nagyot hibázott, hogy ebbe a harcba belement."

Ne sírj, ribanc, hogy most téged basznak.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 22:15:47

@Jack Torrance:

Tehát csak jól írtam fentebb, hogy " Amit te kimondasz, az nem egy erkölcsi ítélet (hiszen az mindenkire egyöntetűen érvényesként kellene/lehetne csak megfogalmazni), hanem a benned, a hatalommal szemben élő indulat kiélési módja: az uszítók egy érvet adtak a szádba, egy bunkót adtak a kezedbe, hogy úgy érezd, gyűlöleted tárgyai felett állsz, hogy kellően magabiztosnak érezd magad ahhoz, hogy "nekikronts"."?

:-)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 22:21:03

@Leskelődő:

Még szerencse, hogy nem vál(hatot)t bevett gyakorlattá: nagyon ízlésem ellen való lenne, ha a közéleti sajtót különböző testváladékokban ázó politikusbúrák lepnék el.:-(

Jack Torrance 2012.12.08. 22:21:39

@mk27soundmaster: nem :)
Az erkölcsi ítéletet kimondtam, már ezelőtt is, és érvényes mindenkire. A magabiztosságomat nem kell növelni. Nem mellesleg nincs bennem gyűlölet senki iránt. És nem állok senki felett. És még csak neki se rontok, csak konstatálom, hogy immár "bizonyított" a dolog.

Jack Torrance 2012.12.08. 22:24:11

@Jack Torrance: ítélet, lófaszt ítélet, maga adta a számba ezt a szót, én hülye átvettem. Nem ítélkezem, véleményem van.

tevevanegypupu 2012.12.08. 22:24:35

@Doomhammer:

Dehogynem kap. remalmaim vannak ha a maga gyilkossagi rovatat olvasom, ez tolem peldaul maximalis elismeres.:)

tevevanegypupu 2012.12.08. 22:31:03

@homoródkarácsonyfalváért:

Akik ezeket a dolgozatokat elkezdtek vizsgalni, nyilvan figyelmeztettek az ellenoldalt, hogy tuntessenek el minden olyat ami kisse ketseges lehet. utana kezdtek el foglalkozni vele, nyilvan az otlet nem a hvg-tol johetett es a penzt sem ok adjak erre. hogy a keresztenyeket akarjak bantani az nyilvanvalo (ott a lista is). Semjen ugyan katolikus, de minden mas vallassal is tolerans, kizart dolog, hogy ezzel kapcsolatban barki is belekothessen. Akarki lenne a kdnp vezetoje, nem felelne meg a liberalisoknak, pusztan azert, mert keresztenydemokrata part van..a liberalist pedig nem a 150 ezer uj magyar allampolgar, hanem a regiek tuntettek el a politika szintererol.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 22:37:43

@Jack Torrance:

"És nem állok senki felett. És még csak neki se rontok, csak konstatálom, hogy immár "bizonyított" a dolog." --- írod.

Ha nem állsz senki felett, ha nem formálsz ítéletet csak véleményt, akkor hogyan lehetsz bizonyos abban, hogy nem Semjénnek van igaza (a közöttetek feszültséget generáló) erkölcsi kérdésekben és hogy "immár 'bizonyított' a dolog"?

Jack Torrance 2012.12.08. 22:42:47

@mk27soundmaster: a matematikus sem áll senki felett, mégis le tudja vonni a következtetéseket. A jelenlegi állás szerint Semjénnek "nem lehet igaza". Vagy világméretű összeesküvés van (amit az egyszerűség kedvéért kizárnék), vagy mindenképp összeütközésben van a saját maga által hangoztatott erkölcseivel. Ezt tekintem bizonyítottnak.

Jack Torrance 2012.12.08. 22:46:39

@mk27soundmaster: de ha már filozofálunk. A bizonyosság is csak egy vélemény, nem ítélet :)
De cáfold meg, kíváncsi vagyok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.08. 22:47:33

@tevevanegypupu:
A Murder kiállítást nincs kedve meglátogatni? Nem jött volna létre, ha a téma nem válik trendivé.

Rémálmai elmúlnak, ha egy hosszú nyelű baltát tesz az ágya mellé.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 22:51:34

@tevevanegypupu: @homoródkarácsonyfalváért:

Ezeknek a "dolgozatügyeknek" körülbelül annyi relevanciája van a jelen közügyeit illetően, mint hogy melyik politikus kivel, hányszor és hogyan él szerelmi életet. A közember számára ez, mivel ki van belőle zárva (nem lát belé), izgalmasnak tűnhet. A "plágiumvád" azért nagyon ötletes lejáratási mód, mert egyrészt az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy eszik vagy isszák azt a plágiumot, soha nem fog nekiállni szövegeket összehasonlítgatni és elemezni, nem fog tudományfilozófiai és szerzőijogi kérdéseken merengeni, ugyanakkor maga a szó (plágium) elég rondán hangzik (ez is latinul van, mint a betegségek nevei és, ráadásul, p betűvel kezdődik, mint pld. a pedofília) és akit ezzel vádolnak, gondolhatja a közember, az csak valamiféle randa bűnöző lehet --- így lehet egy a plebs számára ellenőrizhetetlen vádból bélyeget kreálni.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.08. 22:57:46

Jav.:

merengeni, ugyanakkor maga a szó (plágium)=merengeni, másrészt maga a szó (plágium)

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.08. 23:08:44

@tevevanegypupu: Tévedni tetszik. Eddig hárman buktak meg plágiummal, vagyis azzal, hogy képtelenek voltak lediplomázni. Schmitt, Gyurcsány és Semjén. Mindhárom figura láthatóan nem egy géniusz. Miért nem bukott meg Orbán, Schiffer, Mádl, Morvai, Tölgyesi, TGM, Fodor, Keleti, Mesterházy, stb.? Miért olyanok buktak, akik egyébként sem az eszükről lettek híresek?
Bizonyosak lehetünk benne, szép számmal akadnak minden politikai pártban még ilyen süket barmok, mint ez a trió.

rinaldo-rinaldini 2012.12.08. 23:09:25

@mk27soundmaster:
"... és abban is, hogy keresztényüldözés folyik..."

Keresztenyuldozes ? na, persze :) es ezt eppen az ormeny keresztenyeket gyilkolo baltas moszlim vadallat szabadon engedoi allitjak :) rohejesek vagytok :)

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.08. 23:11:04

@mk27soundmaster: Ha valakinek nincs fogalma a plágium szóról, az éppen maga, majomkám. Talán nem véletlen, hogy majom után egy elavult MK27-es kazettás magnó lett magából, mindig ugyanazt az ostoba szöveget nyomja. Lejátszik, visszateker, lejátszik...

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.08. 23:18:39

@rinaldo-rinaldini: Éppen Megyesi Gusztáv keresztényezte le magát egy cikkében, amely egyébként valami plágiumokról szól. Na, hát az örmények pont olyan keresztények, mint ő.
Különben igaza van magának, egy kétharmados keresztény kormánynál keresztényüldözésről beszélni súlyos ostobaság.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.08. 23:18:46

@mk27soundmaster: mi történt, addig üldözték, amíg átkeresztelkedett? :D

Lényegi stíluselemnek látom, hogy korábban így írta volna le, hogy: "f*szkalap", ma meg így: "f_szkalap".

Tömjénzsótot, a vadkacsák rémét védeni nem köll félnetek jó lesz.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.08. 23:26:43

@mk27soundmaster: Szerintem sokkal kínosabb egy plágiumügy, mint pár szexfotó (már ha nincs pl. gyerek azokon a képeken). A politikusok szexbotrányait mindig is felfújt baromságoknak tartottam. A szex az élet normális része, a plágium pedig nem az.

rinaldo-rinaldini 2012.12.08. 23:28:43

@Shyad-Khourongai:
"Na, hát az örmények pont olyan keresztények, mint ő."

az ormeny a vilag legregebbi kereszteny nemzete.

tevevanegypupu 2012.12.08. 23:35:11

@Shyad-Khourongai:

Na persze hogy. Egyebkent erthetetlen, hogy valaki, aki politikai palyara lep, miert nem gondolja aprolekosan vegig, hogy nincs-e valami az eleteben, amit titkolni kell, amitol megbukhat ugy, hogy esetleg magaval ranthat artatlanokat is. Es ha van, akkor inkabb elmegy valami irodaba vagy sportolni, gyarat alapit, hasonlok. Vagy pedig kiall es megmondja, hogy ezt meg azt a hulyeseget csinaltam, most monnyak le vagy bizalmat adnak es kijavitom valami nemes cselekedettel . Gyurcsanynak is hogy megbocsajtottak az ovei ugye az oszodi (zart korben elmondott) beszedeert.:)De nalunk a rendszervaltas ugy felszabaditotta a rossz osztoneit es tulajdonsagait nagyon sokaknak, hogy meg a maradek tisztesseguket is elvesztettek.Nagyon sokan, tul sokan.

tevevanegypupu 2012.12.08. 23:38:21

@mk27soundmaster:

Hat azert a plagium szo mostanaban annyiszor elofordult, hogy szerintem mar az ovodaban is tudjak mit jelent. Az biztos viszont, hogy nem azert keresik, hogy tonkretegyenek valakit a jobboldalon, mert tisztessegesebbek annal, mint akit tonkre akarnak tenni. Ez politikai megrendelesre ment, ezert fizetik oket, kulonben a hvg mar nem lenne, ha nem foglalkozna ilyesmivel.

tevevanegypupu 2012.12.08. 23:44:26

@rinaldo-rinaldini:

Elotte kereszteny vadallatok daraboltak fel a muzulman vadallat csaladjat. Nyolc evet ult a gyilkossagert - nagyszeru otlet volt osszerakni oket egy emeletre - aztan visszaadtak az azereknek. Azok meg nemzeti hoskent unnepeltek, mert az o szemukben nemzeti hos volt. Nalunk elnek ormanyek, sokat befogadtunk, hazajuknak erzik Magyarorszagot, szoval amit lehetett, az orszag megtette az ormeny keresztenyekert.Nagyon orvendetes egyebkent, hogy igy sziven viseli a keresztenyek sorsat, ez igy szep, aggodhatna kicsit a muzulmanokert is, ha mar ilyen aldott hangulatban van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.08. 23:44:58

@tevevanegypupu:
"Egyebkent erthetetlen, hogy valaki, aki politikai palyara lep, miert nem gondolja aprolekosan vegig, hogy nincs-e valami az eleteben, amit titkolni kell,"

Mert ezeket az embereket úgy választották ki, hogy zsarolhatóak legyenek.

Nézze meg Semjén életrajzát, nem lát benne valami furcsát?

hu.wikipedia.org/wiki/Semj%C3%A9n_Zsolt
"1981-ben érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd 1984-ig hivatalsegédként dolgozott a budapesti Kisipari Termeltető Vállalatnál. Ekkor felvették a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémiára, ahol 1990-ben teológusi diplomát szerzett. 1989-ben megszerezte a baccalaureatus, 1990-ben a licentiatus, 1991-ben a laureatus fokozatot. 1987-ben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológia szakára, ahol 1992-ben szerzett másoddiplomát. Rövid ideg az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára járt. 1997-ben szerzett teológiai doktorátust."

Hogy megindult a tanulmányi előmenetele 1989 után.

tevevanegypupu 2012.12.08. 23:48:41

@Doomhammer:

Mindenesetre hivatalsegedbol miniszterelnokhelyettesnek lenni..az szep karrier. Lehet, hogy ugy valasztjak ezeket az embereket, hogy zsarolhatoak lehessenek, de ki altal? Minden part altal?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.08. 23:54:55

@Doomhammer: @tevevanegypupu:

"Mert ezeket az embereket úgy választották ki, hogy zsarolhatóak legyenek."

Ezt én már tavaly tavasszal megírtam. :)))
hartland.blog.hu/2011/03/21/vagyonosodasi_vizsgalat_2

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 00:03:49

@tevevanegypupu:
"Mindenesetre hivatalsegedbol miniszterelnokhelyettesnek lenni..az szep karrier."

Vallásos meggyőződése miatt hátrányt szenvedett az átkosban. Az viszont figyelemreméltó, hogy 1984-től 1989-ig még mindig nem volt képes kimutatni az oroszlánkörmeit teológiai tanulmányok közepette. Nade utána, megindult, mint egy rakéta.

"de ki altal?"

Aki a legtöbbet fizeti.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.09. 00:14:37

@Doomhammer: Azért az nem egészen úgy van. Az 1989-90-91-ben szerzett teológiai fokozatok vszleg nem állnak olyan messze egymástól. Max. annyi lehet, mint mondjuk egy kisdoktori a diplomától, és azt sokan megírták két-három év alatt. Vagy mint ma egy MSc/MA egy BSc/BA-tól. (Hát még ha valaki másol is! :)) A három teológiai fokozat lehet, hogy csak annyiban különbözik, mint amikor valaki elvégzi az egyetem 3. évét, aztán rá egy évre már a 4.-et, és még egy év múlva már az 5.-et is... mint a rakéta. :)

Közben elvégezte a szociológiát, ami nem biztos, hogy akkoriban olyan nehéz volt (és végül ott is másolt...), az 1997-es teológiai doktorátusa pedig egyszerűen az 1991-es fokozatának a PhD-vá történő átminősítése. (Vizsgálandó, hogy az ehhez írandó kérvényt nem plagizálta-e. :))

Vagyis ez az öt végzettség szerintem valójában kettő.

tevevanegypupu 2012.12.09. 00:44:46

@Doomhammer:

A vallasos meggyozodes nem gatolja a teologiai vegzettseget.:) Es hat persze, hogy vannak karrierpoitikusok mindenhol, vannak akikre valamiert felfigyelnek es tamogatjak kisse gyorsabban is mint kulonben szokasos. Semjen egyebkent - multjatol eltekintve ami most kerdesesse valt - nem rossz vallasugyi miniszter, nem ertettem soha, hogy a zsidok miert gyulolik annyira, mikor a vallasos zsidokkal mindig megtalalta a hangot, mindig egyetertesben voltak. Nem lehet mondani hogy nem tamogatta oket, hogy nem tiltakozott elsonek ha valamifele incidens - nacifasisztaantiszemitizmus - tortent. Az egesz keresztenydemokracia lehet utban valoszinuleg, ahogy peldaul karacsonyfabol telifa vagy mi lett es fenyunnep a Karacsony helyett. Sikerult elerni, hogy az Europai Unio ne vegye be az alapokmanyba a kereszteny alapokon nyugvo Europat, es ugy tunik szep lassan egyre tobb mindent sikerul kiiktattatni a kereszteny hagyomanyokbol, mondvan "serti a tobbiek vallasossagat"..Mifele tobbieket es miert serti?? Europa befogado allamokbol allt, es akkor most, hogy befogadta a mas vallasokat, most a kereszteny vallas serti a befogadottakat? Es nalunk Magyarorszagon is serti? Na itt kellene megallni de surgosen.

tevevanegypupu 2012.12.09. 00:46:05

@Holger Hartland:

Szval maga idezte elo az egeszet.:)

rinaldo-rinaldini 2012.12.09. 01:20:56

@tevevanegypupu:

Kereszteny vadallatok ? Miert nem mindjart Jezus Krisztusba kotsz bele ? Es meg ti beszeltek keresztenyuldozesrol ? :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.09. 01:35:52

@tevevanegypupu: van már fénylény is, a Pataki Attila. :)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 06:00:14

@Jack Torrance:

"A bizonyosság is csak egy vélemény..." --- írod.

Az attól függ. Ha egy jogi eljárásról beszélgetnénk és a hatályos jogszabályok alapján Sch. vagy S. cselekedete bűncselekménynek minősülne ( s tények bizonyítanák vétkességüket), akkor beszélhetnénk esetünkben a plágium bizonyosságáról, amely a megfelelő (jogi) ítéletet vonhatná maga után.

De itt erről szó sincs.

Te, mint erkölcsi relativista, a saját erkölcsi értékrended megsértését veted S. szemére, ugyanakkor elvárnád tőle, hogy a te erkölcsi mércéd szerint cselekedjen egy erkölcsi vonatkozású ügyben.

Most akkor hogy is van ez?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 06:03:38

@Hepci:

"Tömjénzsótot, a vadkacsák rémét védeni nem köll félnetek jó lesz." --- írja.

Erről jut eszembe: "Semjén -és szegény MAK- baráti tűz áldozatává lett, Egyedül a lóképű, törtető, kisipari lézerből nézek ki ekkora disznóságot. Talán ellenezte szerencsétlen az önkormányzati adósságok rendezését, vagy karakteresebb KDNP -t akart, vagy ilyesmi. Esetleg lobbizott a választóiért, pár beruházás-előkészítést körbejárt és így óhatatlanul összeakadt a fideszmaffiával vagy megkifogásolta a CEU -nevű kígyófészek puszta létét.

Nem nagy dolgok, nem is túl karakteres figura sok emberi gyengeséggel, de nem korrupt, azaz becsületesnek mondható. Beakasztott egy nagy bulinak, sejtem is, hogy melyik lehet, de amíg nem vagyok benne biztos és nem látom át belülről, nem mondom. Mire a levelek felhullanak, ki fog derülni. És rá szavaztam, nem a Fideszre."

Olvasni lehet ilyeneket is a Világhálón:-) Nem mintha az itteni vita lényegén ez bármit is változtatna, csak szellemeskedésével eszembe juttatta.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 06:43:57

@Holger Hartland:

"Szerintem sokkal kínosabb egy plágiumügy, mint pár szexfotó (már ha nincs pl. gyerek azokon a képeken). A politikusok szexbotrányait mindig is felfújt baromságoknak tartottam. A szex az élet normális része, a plágium pedig nem az." --- írja.

Ahogy vesszük.

Egyrészt jól fogalmaz, mert valóban csak "plágiumügyről" beszélhetünk és nem plágiumról, hiszen bíróság egyik megvádoltról sem mondta ki, hogy plágiumot követett el. Tehát tekintsük a problémafelvetést (hogyis plágiumot követett-e el Sch. és S.?) tisztán filozófiai (tudományfilozófiai, esetleg, tudományetikai?:-)) kérdésnek. (Akkor viszont ne felejtsük figyelembevenni azt a tényt, hogy mindkét megvádolt dolgozatához részletes irodalomjegyzéket csatol, amiben a dolgozataikba "átemelt" valamennyi szövegrészlet forrását közli. Egy plagizátor tenne-e ilyet?)

Másrészt a szexualitás valóban az élet normális része, de a társunk megcsalása vagy szexuális szolgáltatások megvásárlása (számomra már) erősen kétséges, hogy az-e?!

Maga itt erkölcsi aggályokat fogalmaz meg, megfogalmazok hát én is egyet: az én szememben az, ha egy politikus össze-vissza k_rogat vagy pénzért szexuális szolgáltatásokat vesz (megalázva ezzel a megcsalt, ill. a megvásárolt személy(ek)et, porig rombolva méltóságukat és önbecsülésüket), erkölcsileg összemérhetetlenül aggályosabb (ezek a szexuális "kilengések" (számomra) egyértelműen a közéleti erkölcsi alkalmatlanság bizonyítékai), mint az ha egy politikus (egy Sch.-éhoz vagy S.-éhez hasonló jellegű) "plágiumügybe" keveredik.

Sőt, tovább megyek, én még azt is erkölcsileg aggályosnak tartom, hogy maga ezeket a szexuális "kilengéseket" nem tartja erkölcsileg aggályosnak.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 06:49:58

@rinaldo-rinaldini:

"Keresztenyuldozes ? na, persze :) es ezt eppen az ormeny keresztenyeket gyilkolo baltas moszlim vadallat szabadon engedoi allitjak :) rohejesek vagytok :)" --- írod.

Te normális vagy?! Én engedtem szabadon a "baltás moszlim vadállatot"? Szerinted én vagyok az azeri elnök vagy mi a f_xt handabandázol itt?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 06:54:36

@tevevanegypupu:

"Hat azert a plagium szo mostanaban annyiszor elofordult, hogy szerintem mar az ovodaban is tudjak mit jelent." --- írja.

Hogy hallott róla, az könnyen lehet, de hogy tudja is, hogy valójában mit is jelent, azt szerintem nagyon kevés ember mondhatja el magáról.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 07:00:02

@Shyad-Khourongai:

Gondolom, nem vár választ, pusztán valamiféle sürgető mentális (esetleg pszichés?) kényszerét éli ki a minősítgetésemmel. Váljék egészségére!

tevevanegypupu 2012.12.09. 07:13:24

@mk27soundmaster:

Lehet, hogy valami massal asszocial a tomeg a plagiummal kapcsolatban, de azert nyugodjon meg, hogy azt viszont tokeletesen tudjak es emlekeznek ra hogy melyik kormany volt az ami hazudott ejjel-nappal es kik olyanok mint a pioca, ha besozzak sem lehet levakarni oket az orszagrol. Meg aztan jo nagy plakatok figyelmeztetik is oket ra, szerintem a kis fuzetke helyett is ilyen plakatokat kellett volna kesziteni..A tomeg lehet, hogy nem ismer bizonyos idegen szavakat, de azert az mdf-et es az szdsz-t eltuntette a politikai eletbol, mert magyarul viszont ert.:)

tevevanegypupu 2012.12.09. 07:13:24

@mk27soundmaster:

Lehet, hogy valami massal asszocial a tomeg a plagiummal kapcsolatban, de azert nyugodjon meg, hogy azt viszont tokeletesen tudjak es emlekeznek ra hogy melyik kormany volt az ami hazudott ejjel-nappal es kik olyanok mint a pioca, ha besozzak sem lehet levakarni oket az orszagrol. Meg aztan jo nagy plakatok figyelmeztetik is oket ra, szerintem a kis fuzetke helyett is ilyen plakatokat kellett volna kesziteni..A tomeg lehet, hogy nem ismer bizonyos idegen szavakat, de azert az mdf-et es az szdsz-t eltuntette a politikai eletbol, mert magyarul viszont ert.:)

tevevanegypupu 2012.12.09. 07:21:16

@Hepci:

Ugyan egyaltalan nem foglalkozom Pataki Attilaval nagyon-nagyon regota, de ha fenylenynek kepzeli magat - gondolom errol lehet szo - miert ne. Nem errol van szo.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 09:22:41

@rinaldo-rinaldini: Az örmény kereszténység az ott élő zsidó telepesek vallása volt, akik odamenekültek az üldöztetés alól. Az örmény kereszténység nem azonos az európai kereszténységgel, hanem teljesen zsidó gyökerű. Mit gondol, ha nem lenne oly' szoros a zsidó kapocs, a magyarországi baloldal jajgatott volna a baltás ügy miatt? Ugyan, ne legyen képmutató!

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 09:32:03

@tevevanegypupu: Tudja, az egyetemi előremenetel egy nagyon sikamlós, buktatókkal teli út. Molnár ezt az utat választotta, mert egyetemi katedrát akart. Bizonyára hamar rájött, hogy csupa alkukényszer és intrika veszi körül. Ehhez idomult, tehát a jelleme eltorzult, szépen belesimult a környezetbe. Én emberileg ezt el tudom fogadni, mert az egzisztencia építése szorosan kapcsolódik a létfenntartás ösztönéhez. Azt nem tudom elfogadni, hogy egy erkölcstelen ember folyamatosan morális megmondóemberként lép fel a blogoldalakon. Jó, igaz, ez lehet szerepjátszás, hiszen mind szerepet játszunk a virtuális kivetüléseinkben.
Sajnos a táborok mindig megbocsátanak az övéiknek. A táborok nem elvek, hanem pártok mentén szerveződnek. Ha a Fidesz holnaptól meggyőződéses zöldpárt lenne, a tábor reggeltől-estig fát ültetne.

tevevanegypupu 2012.12.09. 09:50:38

@Shyad-Khourongai:
(:
A fidesz gyujtopart, mindenfele gaz talalhato benne, kovetkezeskeppen ha kisse eltolodna ide-vagy oda, meg mindig lehetne kovetni, hiszen az is egy olyan reszlet, ami miatt szavaztunk ra.
Egyetemekre szukseg van, egyetemi tanarokra is ebbol kifolyolag. Tudom milyenek az egyetemi es foiskolai tanarok, nemigen valtoztak a rendszervaltas ota, elotte jo sokkal volt szerencsem talalkozni. Megalkuvoknak kell lenniuk bizonyos mertekig a mindenkori hatalom fele, de ettol fuggetlenul ha igazan jo tanarok, akkor azt tanitjak diakjaiknak amit egy altalanos erkolcsi norma - van olyan? - szerint a lelkiismeretuk diktal. Mert azert soknak van. Az a pechje kozuluk valamelyikeknek, ha eppen egyfajta ideologia, vallas mellett kotelezodtek el, es olyan targyat is tanitanak vagy aszerint tanitjak, ami egy nagyon eros kisebbsegnek nem tetszik, sot gyuloletesnek tartjak. Es ha ennek a kisebbsegnek a kezeben olyan hatalom van amivel zsarolhat, akkor megette a fene az egeszet. Hogy ez most megint letezhet, annak egyedul a fertelmes rendszervaltas tehet. Ugy latszik mindket oldal azonnal piacra dobta gatlastalan politikusait..vagy megorizte oket.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.09. 10:11:09

@Schwerer Gustav: így van, én is nagyon egyetértek az elhatárolódástól, jót tesz tölgynek ez

Jack Torrance 2012.12.09. 10:12:05

@tevevanegypupu: ritkán szoktam egyetérteni veled, de most szó szerint mindennel.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.09. 10:13:01

@Jack Torrance: akárhonnan hozzájuthatott. nem tudjuk milyen volt az a verzió amit tölgy látott, azt meg fel nem tudom fogni, hogy a második verziót miért nem olvastatják el egy konzulenssel. az átírt verziót

rinaldo-rinaldini 2012.12.09. 10:15:46

@Shyad-Khourongai:

"Az örmény kereszténység nem azonos az európai kereszténységgel, hanem teljesen zsidó gyökerű. "

Tudom, Jezus magyar volt :)

www.youtube.com/watch?v=85jabVGt53E

Jack Torrance 2012.12.09. 10:22:16

@tevevanegypupu: ". Az egesz keresztenydemokracia lehet utban valoszinuleg"

Na itt áll meg az egyetértés. Szerintem ennél sokkal kisstílűbb és egyszerűbb célok vannak itt. Igaz, hogy nem Semjén a célszemély, de a kormánynál nem hiszem, hogy nagyobban kéne gondolkodni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.09. 10:32:39

@tevevanegypupu: persze, hogy nem kormányzóképes a jobbik, ezt mondja mindenki aki nem akarja kormányban látni őket. jobb a milliárdos lopás, jobb a közbiztonság leromlása, jobb a
a fidesz se volt 98-ban kész a kormányzásra

Volnert azonnal beraknám belügyminiszternek, ha rajtam múlna.
a fidesz és az mszp nem akart megoldást találni az imf-re, ez egy színjáték, egy tündéremese, amit itt látsz, de nem igazán tudom minek szólok én hozzád.

"meg felhaborodhat attol amit ujra es ujra produkalnak."

kapaszkodj meg, azért teszik, hogy felháborodj, és újra rájuk szavazz, mert bántják őket, és senki nem védi meg őket, szegények, szegény révész máriusz, szegény listázott keresztények, mi lenne velük ha nincsenek 2/3-madban, hát most se tudják maguklat megvédeni a rossz komcsiktól, mi lenne velük akkor? jaj. erről szól addig is a média, gumicsont, ezeket senki nem akarja megoldani, ezért nem is kell vele foglalkozni, majd akkor kell vele foglalkozni, ha meg tudjuk oldani. és nem a cél, hogy csak botrányt generáljanak. mi lenne velünk, ha még mindig csak Ángyánt beszélnénk ki, és nem lett volna azóta több hír? talán azóta te is rájöttél volna milyen csekély értelmű vagy, hogy nem azonnal fogtad fel a dolgokat.

"de ugy tunik, ha szo nelkul marad tevekenyseguk, egyre jobban es mereszebben hazudnak es ez art."

nem szó kell, hanem tett, és tett nélkül egyre hangosabbak. szót már kaptak 20 éve is, orbán is adott szavakban a komcsiknak, csak épp a tettek hiányoznak, ez ugye, meg így nem hiteles. nem értesz egyet? nem baj.

" A kormany is elegansan atsiklik felettuk, a letezo legrosszabb taktikat valasztva. "

már 20 éve a legrosszabb taktikát választják nem tűnt fel? persze posztszdsz, mszp-s szvazóként neked akkoriban jónak tűnhettek, de más kormányt kell választani

"legyenek ketsegei: ezek az ifjak a jobbikbol vagy az lmp-bol ugyanugy az mszmp vagy a kisz soraiban kerestek volna az ervenyesulest mint tette azt a fideszbol par vezeto. Akkor az volt az ervenyesules (szinte) egyetlen utja"

mondja egy mszp-s szavazó, de se Hamvas, se Pongrátz nem hajolt meg a hazaáruló komcsik előtt, van egy egészen másfajta minőségi embertípus, amivel te még nem találkoztál.
ha egyesek a jobbikból akkoriban valóban kiszesek lettek volna se változtat azon a tényen, hogy nem éltek akkoriban, ezért nem is voltak kiszesek.
a feltételezés még sehol se döntött a vitában, főleg ilyen buta feltételezés.
és nem is kommunisták gyerekei, ahogy orbán. és nem is emiatt lettek pozícióban.

"Nezze meg peldaul az lmp hogy csatlakozna Bajnaihoz.."

az lmp sehogy, csak az lmp ártelitje
kkbk.blog.hu/2012/11/27/ez_az_lmp-s_belso_harc_lesz_a_vegso

"Majd a 150 ezer uj magyar allampolgar eldonti, kinek szavaz bizalmat."

úgy hogy fogalma sincs a magyar belpolitikai helyzetről valóban képes lehet felelősségteljes döntésre, mondjuk itthon is sok a buta ember, úgyhogy teljesen mindegy.

"A masik temaval kapcsolatban valaszolhatok, de zoldagra ugy tunik nem vergodunk."

a kérdéseimre válaszolj, ne szerencsétlenkedj, fel van téve egy kérdés, arra válaszolj.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.09. 10:34:06

@mk27soundmaster: hol állna meg? írtam már korábban is válaszkommentet, fárasztó a gondolkodás?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.09. 10:37:09

@mk27soundmaster: erre a kommentre válaszolni gyengeség,

erre a kommentre kell válaszolni:

@tesz-vesz:

Jack Torrance 2012.12.09. 10:45:46

@mk27soundmaster: túlbonyolítod a dolgot.
Én nem várok el S-től semmit, illetve olyat biztosan nem, hogy lemondjon, hamut szórjon a fejére, vagy hasonlók. 2 dologra gondolok, amit szerintem megtehetne, az egyik, hogy elegánsabban kezelje az ügyet (ez az "első körben tagadás, aztán meg magas lóról kezelés" nagyon amatőr, ráadásul sejthető volt, hogy a hvg lassan csepegteti az infókat), a másik, hogy csendesebb lehetne.

Összefoglalom még egyszer, mert szerintem túlkombinálod amit mondok.
Egyszerű és gyakorlatias ember lévén 2 alapvető módot tudok elképzelni, hogy elfogadjam, irányítják az életemet.
Az egyik, ha meggyőznek arról, hogy amit tesznek vagy kérnek tőlem, az jó eredményre fog vezetni. Ez a kormány ilyesmivel még csak nem is kísérletezik, nem érvel, nem mondja meg, mit miért csinál.
Ők azt akarják, hogy higgyek nekik, és cserébe magasztos célokat villantanak fel, értékrendeket, morális és erkölcsi magaslatokat. Ez nagyon rendben is lenne, szintén hajlandó lennék áldozni a célért, csak ez esetben a minimális szükségletem (hogy hinni tudjak) a személyes példamutatásuk lenne.
Mivel szerintem náluk rohadtabb társaság kevés van, így - bár tudom, gyerekes - némi élvezetet okoz, amikor feketén-fehéren kiderül, a saját maguk által felállított erkölcsi mércét nem hogy nem érik el, de a szőnyeg alatt lavíroznak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.09. 10:47:29

@jan: Márton Áronnal, Apor Vilmossal, Mindszentyvel teszik egyenrangúvá az elmebetegek semjént.
mit tett semjén? miért olyan nagy jellem ő egyesek szemében? mert rajta vagy egy címke?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 10:50:12

@Shyad-Khourongai:
"Ha a Fidesz holnaptól meggyőződéses zöldpárt lenne, a tábor reggeltől-estig fát ültetne. "

Így viszont reggeltől estig plagizál?

Jack Torrance 2012.12.09. 10:50:36

@mk27soundmaster: " a saját erkölcsi értékrended megsértését veted S. szemére"

A saját erkölcsi értékrendemet nem kérem számon senkitől, bár az igazat megvallva azt senkinek nem lenne nehéz betartania. Igyekszem mindenkinél csak azt figyelni, a saját erkölcsi értékrendjét betartja-e. És felőlem megszegheti még azt is, csak akkor tőlem se várja el, hogy betartsam.

Jack Torrance 2012.12.09. 10:51:15

@Jack Torrance: mármint az övét. A sajátomat igyekszem betartani magamtól.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 10:51:22

@tevevanegypupu:
"ugy tunik szep lassan egyre tobb mindent sikerul kiiktattatni a kereszteny hagyomanyokbol"

Úgyismint templombajárás?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 10:57:29

@Holger Hartland:
"A három teológiai fokozat lehet, hogy csak annyiban különbözik, mint amikor valaki elvégzi az egyetem 3. évét, aztán rá egy évre már a 4.-et, és még egy év múlva már az 5.-et is... mint a rakéta. :)"

Nem teljesen, a bakkalaurátus a diploma, a másik vég, a laureátus pedig a doktori. Kettő között a két év rövidnek számít, bár nem példa nélküli.

"Vagyis ez az öt végzettség szerintem valójában kettő. "

Ha azt tekintjük, hogy szociológiai szakdolgozata igazából teljesen másolt (magától és konzulensétől), akkor igazából egy.

hu.wikipedia.org/wiki/Semj%C3%A9n_Zsolt
És keressen rá az "Azonosított szöveghelyek Semjén Zsolt 1992-es szociológiai szakdolgozatának második kiadásában " szövegre (direktben nem linkelhető).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 11:04:19

Tényleg, ezt megfigyeltük már?

www.origo.hu/itthon/20121208-semjen-szerint-ellenfelei-karaktergyilkossagra-keszulnek-ellene.html
"[Semjén] Kiemelte: szakdolgozata elkészítésekor mindenben az ELTE oktatóinak iránymutatása szerint járt el, és senki elől nem titkolt el soha semmit."

Meg nem nevezett ELTE oktatók iránymutatása szerint plagizált.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 11:06:39

@Doomhammer: Nem tudom, nem vagyok mellettük. Egyébként nem Fideszes politikusok buktak meg, hanem KDNP-s és DK-s. Viszont, ha azt kérdezte volna, hogy "reggeltől estig lopnának?", arra azt válaszolnám, hogy bármilyen színűek lennének, a politikus mindig lop. És ez cáfolhatatlan tény.

vasgyuszi 2012.12.09. 11:20:30

Nincsen túl sok infóm, de ahogy tűnik, egyik szarházi sem a műszaki tudományok doktora. Talán ott nehezebb volt egy doktorit behazudni? Szarfaszú banda.

Gábor217 2012.12.09. 12:05:40

Tuja valaki, hogy lehet kiszűrni azokat a kommenteket, amik mk27soundmaster kolléga kommentjeire reagálnak?

Mert ahogy látom, megszűnik miatta az értelmes társalgás, amikor leginkább ignorálni kéne... Provokációra pedig csak hülye válasz születik, amik között az értelmesebb hozzászólások eltűnnek.

wowerman 2012.12.09. 12:38:27

ha ez ilyen könnyen megy, visszamegyek az ELTÉre és az összes esszét és a szakdogát megoldom úgy mint semjén, ki fog rámszólni? még az is 20 év hogy kiderüljön

Big-B 2012.12.09. 12:40:40

Egyszerűen bele kell írni a Bibliába, hogy a lopás mától nem bűn. Most úgy is dívik a gránitkő-vésősdi.

egy maréknyi dollár 2012.12.09. 12:50:52

Érdekes, mikor Semmilyen - már a jelenlegi pozíciójában - védett állatok vadászhatóságáért kampányolt, nem támadta meg senki,pedig jó fogás esett volna rajta(magas brüsszeli tetszés-index-szel).
A faszomat érdekli, hogy 20 évvel ezelőtt honnan ollózott a nyomorult doktorátusához.
Amit most csinál(ill. nem csinál), annak alapján alkalmatlan a magas tisztség betöltésére.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.09. 12:52:14

@tevevanegypupu: Valamit fizetésért csinálni milyen erkölcsi vonzattal jár?

Mismasolo 2012.12.09. 13:01:33

"Semjén védekezése számos ponton vérzik. Először is, ízléstelen és álságos bármilyen formában idekeverni az „évi 150 ezer új magyar állampolgárt″, mert nekik aztán semmi, de semmi közük Semjén dolgozatának milyenségéhez."

....van koze!

nekem van nehany ismerosom, akik hamarosan "foldi"-kke avanzsalnak a Karpat-aljarol, habar a legkevesebb kozuk sincs a magyar allampolgarsaghoz (maximum a "koszonom" kimondasara futja toluk).
Viszont adtak 4000 USD-t a megfelelo elvtarsnak....
Tisztan kereskedelmi cellal vasaroljak meg az allampolgarsagot...
Azok a magyar gyokerekkel biro nemzetiseguek, akik ezt megtehetnek azt mondjak: - en eddig is magyar voltam, ezutan is magyar leszek ... viszont itt fogok elni tovabbra is!

A dr.Ur viszont a sajat neve alatt jegyzi ezt a "vilagi" mocskossagot!

Mikor lesz vege ennek a kepmutato, vallasi "staniolba" valo csomagolasnak?

csak egy néző 2012.12.09. 13:12:40

Jól csinálják a HVG-s fiúk,most visszakapja ez a csiga azt,amire olyan büszke volt,hogy milyen tökéletesen végrehajtotta a Gyurcsány (nem sajnálom) karaktergyilkosságát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.09. 13:17:01

@Shyad-Khourongai: bárhol csupa alkukényszer és intrika vesz körül, még a saját cégedben is (bár ott legkevésbé). Lásd a multik büszke, mellékállásban pedig a főnökük f*szát szopó középvezetői.
Tehát akkor senki nem fogalmazhat meg semmit az erkölcsről? Vagy 1 CEO már megfogalmazhat? Esetleg Billgétsz vagy a pápa?
Ezt most nem Semjénzsót védelmében írom, mert ő seggfejnek tűnik, te viszont alaposan eltájoltad magad.

ancsika3114 2012.12.09. 13:19:12

@tevevanegypupu:
hmmmmmm..........
"nyugodjon meg, hogy azt viszont tokeletesen tudjak es emlekeznek ra hogy melyik kormany volt az ami hazudott ejjel-nappal es kik olyanok mint a pioca, ha besozzak sem lehet levakarni oket az orszagrol. Meg aztan jo nagy plakatok figyelmeztetik is oket ra, szerintem a kis fuzetke helyett is ilyen plakatokat kellett volna kesziteni..A tomeg lehet, hogy nem ismer bizonyos idegen szavakat, de azert az mdf-et es az szdsz-t eltuntette a politikai eletbol, mert magyarul viszont ert.:) "
no, kedves egypupu, vagy többpupu, az összes eddigi hozzászólásából ez a legtalálóbb!!!
a zemberek nem teljesen hülyék! még akkor sem, ha ennyi baromsággal, saját maguk által nagyon filozófiainak, bölcsnek hitt szócsépléssel próbálnak ez ellen tenni! igen, magyarul ért a magyar, meg az okosabbja még a pénzt is ismeri, sőt! az elvetemültebbje még némi történelem, és közgazdasági alapismeretekkel is rendelkezik!
és legtöbbje nem amnéziás!
amúgy pedig, kedves teve, akiknek a hsz-ait szánja, nem járnak a mandinerre!
és nem érdeklik a magasröptűnek szánt gondolatok!
mer rá nagy tétben fogadni?
élni szeretnének, munkát, élelmet, meleget..............
ha mindez megvan, kevesebbet gondolkodnak!
de így, mostanság, sok minden eszükbe jut!

puszt 2012.12.09. 13:32:19

@Hepci: pardon, véglény...

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 13:44:07

@Hepci: Sokan alkusznak meg, mégsem mindenkiből lesz tolvaj, vagy annak bűnsegédje. A seggnyalás nem bűncselekmény. És igen, szerintem csak azok fogalmazhatnak meg gondolatokat az erkölcsről, akik vállalják a megpróbáltatásokat, feladják egzisztenciájukat egy magasztos eszméért, az erkölcs uralmáért. Bill Gatesről köztudott, hogy tolvaj, a volt társait lopta meg. Amíg az intrikák kiagyalói és a megalkuvások rendszerét kiépítők prédikálnak erkölcsről, a világ szar lesz. Amíg az áldozathozatalra képtelen emberek is megmondhatják, mi erkölcsös és mi nem, a világ szar lesz.

tevevanegypupu 2012.12.09. 13:46:25

@kolbászoszsömle:

Maga ingyen dolgozik? Mindig elegedett a munkajaval vagy a fonokevel vagy a klienturajaval?

tevevanegypupu 2012.12.09. 13:47:38

@ancsika3114:

De az ugye nem jut eszukbe, hogy a kolcsont Gyurcsany es Bajnai vettek fel?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.09. 13:59:03

@Shyad-Khourongai: hát ez a képviseleti demokrácia 1 ilyen rendszer: tisztességes ember a hatalom közelébe nem kerülhet, legfeljebb akkor, ha a tisztességét már elvesztette.
Szegény zsurnaliszták közül a jobbak próbálnak átmászni a kés élén, hogy még meg is éljenek, meg ne is szopják túlzottan a hatalom f*szát, lásd a szerző. :)

tevevanegypupu 2012.12.09. 14:00:30

@tesz-vesz:

Nem eleg, ha egy magat politikusnak kepzelo szemely okos. Kulonben eleg sok ertelmisegi (hulye szo) szavaz jobbikra, nem igaz az, hogy csak a ciganyok altal zargatott lakossag es az antiszemitak. De ezzel egyutt is a jobbik akkor is retegpart, tulsagosan sokan nem ertenek egyet a celjaival, ezert kormanyzopart valoszinuleg nem lesz. Nem is beszelve arrol, hogy a vilag nem fogadna el a jobbikot mint kormanyzopartot..nezze meg mi tortent Haiderrel es hogy szoritjak allandoan Le Pent es a lanyat, pedig aztan a franciaknal nepszeruek.Ketsegtelen, hogy Europa sodrodik egyre jobbra, de ilyen kis, fejletlen, balkani orszag aminek minket tartanak soha nem lehet - vagy csak nagyon rovid ideig - nacionalista kormanyzasu. Ha mar szelsoseges, akkor inkabb elfogadjak - el is fogadtak - legyen kommunista vagy balliberalis. Nemzetinek egyszeruen nem fognak engedni most mar husz evvel a rendszervaltas utan. Akkor kellett volna, Orban is faziskesesben van, benne a csapdaban.

ancsika3114 2012.12.09. 14:04:28

@tevevanegypupu:
szerintem eszükbe jut!
az is, hogy minden ciklusban egyformán nőtt az államadósság! ezek tények, és ezt tudják!
azt viszont nem tudják, hogy most!!! miért ilyen magas az államadósság???
elgondolkodnak, hogy hova lett a manyup zsozsó!
miért nem tanulhatnak a gyerekeik? miért mennek inkább külföldre?
miért kapnak az ukránok Mo-tól nyugdíjat, a magyarok meg miért nem?
azon is, hogy miért kell a határon túliaknak szavazni nálunk? miért nem a saját farkukkal verik a csalánt?
miért kapnak a román egyetemek milliárdokat, itthon meg szénszünet van......
minek 50 műfüves focipálya?
sorolhatnám még.......
tudom, ez ócska, demagóg, populista duma, de elhiheti nekem, az egyszerű ember ezt érti, ezt tudja!
és azt is elhiheti nekem, hogy a fidesz is ilyen dumával szerzett 2/3-ot!
mert az egyszerű ember4 ezt érti! magasról sz@rik a Sch, meg a tömjén, meg a fletó dolgozatára!
fogadunk rá??? :)))

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 14:05:40

@tevevanegypupu: A keresztények, akikkel transzparens módon találkozunk, jellemzően alja népek. Hosszan lehetne sorolni azokat a hazug, csaló, tolvaj gazembereket, akik minduntalan kereszténységükre hivatkoznak. Ezért járhat sikerrel a globalojudeánus ármány, amely az EU közös ünnepeiből kivette a karácsonyt és a húsvétot. Utóbbi egyébként amúgy is megkopott ünnep. A népies jellegét elveszítve gyakorlatilag eltűnt az életünkből. Az urbanizáció mellékhatása talán, a vidék felszámolásának biztos jele. Hogy ezen ünnepek eltüntetése megtörténhetett, alapvetően a keresztények a felelősek, senki más. Az egyházak és szószólóik taszítják az embereket. És ez nem a Máúnikasók vagy ikszfaktorok miatt van. Aki valamit helytelenül vagy érdekből képvisel, hiteltelenné teszi azt is, amit képvisel. El kéne gondolkodni ezen. Például azon, hogy a szocializmusban miért sikerült mindkét ünnepet megtartani a maga szakrális fényében, s amikor már nyíltan élhetjük meg a szent pillanatokat, a fény kihunyt.

tevevanegypupu 2012.12.09. 14:09:07

@Jack Torrance:

Semjen helyett lenne alkalmasabb - Harrach - a kdnp vezetesere. Talan Orban egyszer csak eszreveszi. 2014-ig meg egy kis ideje lenne ra. Hacsak nem demokratikus uton Charles Gati nem kuldi ide csapatait. Ami nem is olyan vicces, komolyan gondolta.

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.09. 14:12:52

@mk27soundmaster: Jól leírtad, hogy a HVG "liberálisai" a következőket akarják beleverni az emberek fejébe:
"Aki keresztény, az ugyanúgy lop, mint én.
Aki szereti a hazáját, ugyanúgy lop, mint én.
Csak ő még most letagadja, én pedig már korábban lebuktam."
Ez idáig ennyire egyszerű. Azonban a valódi kommunikációs cél a következő, amit már nem lehetne nyíltan mondani:
"A kereszténység hazugság, a hazaszeretet hazugság, a meztelen lopás a valóság. Szavazz rám, én legalább nem szembesítelek az értékek hiányával."
KB. mint a kádár- aczéli kommunikáció működése, nyilván nem véletlenül.
Ezért (is) igen nagy marha Turul2k2.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.09. 14:13:33

@tevevanegypupu: hogy jön ez ide?

Semjén nem a Internetes Letöltés Szabadságáért Mozgalom, hanem egy szélsőkonzervatív, erkölcsi piedesztáról beszélő párt (amelyik éppen a közoktatásért felelős) vezetője.

Így hírértékű, ha plagizált, legalábbis jobban, mintha ugyanezt a Kétfarkú kutyák követik el, hiszen ez kontrasztos a felvállalt elvekkel.

Ez kb olyan, mint amikor a hírtévé felvette Cúslág szar viccét.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.09. 14:17:56

@homoródkarácsonyfalváért:

""Aki keresztény, az ugyanúgy lop, mint én.
Aki szereti a hazáját, ugyanúgy lop, mint én.
Csak ő még most letagadja, én pedig már korábban lebuktam.""

Ez tán nem igaz?
Az orbáni keresztények kereszténykedése nem írható le az "ellopni mindent" és a "hazudni mindig" két kifejezéssel?

Az orbáni hazaszeretet megnyilvánulása tán nem arról szól, hogy ellehessen lopni mindent, hogy a haveroknak lehessen átjátszani a lóvét, földet, közműveket?

tevevanegypupu 2012.12.09. 14:19:03

@Shyad-Khourongai:

Nagyjabol egyetertek, kivetelek azert sokan vannak, csak valoszinuleg egyelore belefaradtak vagy remenykednek, hogy ez most egy hullamvolgy es valahogy kikerul belole a vilag. Talan onmagatol.Az Egyhaz altalanossagban eleg hibas utat valasztott, a rendszervaltas utan diadalmaskodtak is meg veszitettek is. Egyaltalan nem jott ossze annyi hivo mint az remeltek, ettol ok is agresszivebbe valtak, foleg hogy latjak, a zsidok viszont annal inkabb erosodnek, nagyon sok fiatal jott ra hirtelen, hogy o zsido ez nem baj - es ezt meg is akarja elni..mar ugy, ahogy ok legtobben szoktak. Ez a baj. A szeretet es megertes mintha nem lenne eleg nekik, es veluk szemben sem eleg. A kormany vergodik abban a haloban amit Bajnaiek es az IMF szottek neki, ebbol valoban csak ugy tudnanak szabadulni, ha egy csapassal atvagnak a halo szovetet. Ehhez viszont nem eleg kepzettek, nem eleg tehetsegesek. Jelenleg itt vagyunk, nem csak mi, hanem a vilag is. Ketsegtelenul korulbelul mindenki tudja, hogy ki juttatta ide es miert, de ugy latszik egyelore inkabb felnek es belenyugszanak, cselekedni nem tudnak vagy akarnak.

M. Péter 2012.12.09. 14:19:20

@Holger Hartland: A Berlusconi-féle bunga-bunga bulik szerintem már nem tartoznak az élet normális része kategóriájába. Ha valaki nyilvánosan vállalja, amit csinál, és megválasztják, azt el tudom fogadni, az viszont nagyon zavar, amikor valaki vallásos alapon a házasság szentségéről beszél, és abortusz korlátozását vagy betiltását támogatja, közben teherbe ejt valakit, aki nem a felesége, és elvetélteti a magzatot (Scott Desjarlais). Vagy a homosexuálisok jogai ellen van, de a repülőtéri wc-ben próbál ismerkedni (Larry Craig).

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 14:20:30

ki gondolhatja azt, hogy politikussá lehet egy keresztény ember. ugyan.

Jack Torrance 2012.12.09. 14:21:37

@tevevanegypupu: Harrach régen nagyon jó ember volt, de mostanra ő is elég rendesen lejáratta magát. Őszintén, senkit nem tudok a parlamentben, aki még nyugodtan használhatná a keresztény jelzőt. Soha semmilyen ügyben nem képviselik azt, amit egy keresztény egyházi embernek szerintem kéne. Pedig nagyon nagy szükség lenne rá.

Jack Torrance 2012.12.09. 14:30:32

@homoródkarácsonyfalváért: "Aki keresztény, az ugyanúgy lop, mint én."

Lófaszt. Aki keresztény, az nem lop. Ergo, nem az a tanulság, hogy én is lophatok, hanem az, hogy ezek nem keresztények.

kzoltana 2012.12.09. 14:35:00

Semjén nem a plágiumba fog belebukni, hanem a vadászati őrületébe. Ezért:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3454_fokozattan_vedett_madarat_lottek_a_hortobagyon

béla a görög (törölt) 2012.12.09. 14:36:39

Tudtomal politikusnak lenni nem kötelező!
Nem volt sehol előirva, hogy neki ez az életútja, arra hivatott, azt kell csinálnia. (persze mint tehetségtelen, de arrongáns embernek adja magát, hogy politikusnak áll)
A politikus közszereplő. Innentől kezdve meg ne védekezzen nekem a privát szférájával.

Megbukott, mehet a lecsóba. Ennyi.

Egyébként ez (az ilyen ember) azt sem tudja mi az a politikai támadás. Csak annyit érzékel, hogy ki kell állnia a mikrofon elé és mondania kell valami 'miveset'. Loptam. Na és? Ki kérdezi? Részt akarsz? Akkor támadás. Sajtó? Akkor menjetek a ... oda.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.09. 14:40:32

@kzoltana: leginkább azon kellene elgondolkodni, milyen keresztény az, aki a védett állatok madarak vadászhatóságáért lobbizik.
Olyan, mint a szomszédunk, aki minden vasárnap templomban ül, miközben klasszikus vállalati szarka volt és maradt.

is 2012.12.09. 15:07:22

@mk27soundmaster: ja, tehát akkor tisztességtelen Gyurcsányt poltikailag üldözni úgy diplomája, mint az őszödi beszéde miatt (az őszödi beszéd privát volt) - Semjén akkor legyen egy tisztességtelen alak, na és az ilyenek vajon maradjanake a politikában; illetve persze hogy van keresztényüldözés. sok ázsiai, és néhány afrikai muzlmán államban; de ezzel aztán nem sokat mondtál igazság témában a jelen posztra vonatkoztatva.

tevevanegypupu 2012.12.09. 15:07:39

@ancsika3114:

Nem roman egyetemek kapnak penzt hanem magyar egyetemek, az ottani magyaroknak adja azt a kormany. Ezt elvitatni nem lehet, nem is erkolcsos, akik magyarok es magyar nyelven akarnak tanulni - de az orszag ahova kerultek ezt nem engedi meg - oket tamogatni kell. Nincs sok penz az teny, de akkor is fontos. A manyup elhiszem, hogy jol jott - bar ki tudja, azert nem mindenki orult annak, hogy koteleztek ra - annak aki oda gyujtogetett, de viszont nem jott jol a tobbieknek akiknek fizetni kellett helyettuk az allamnak ezt a kieso penzt, mint ahogy az allamnak sem jott jol ennek a hianya. Ha jol tudom maga Bajnai "engedelyezte", hogy visszaterhetnek az allami nyugdijintezetbe, mert o is rajott, hogy ez igy nem jo. Az Orban demagogiaja volt - ugyan ki hitte el, azok sem hittek akik rajuk szavaztak - hogy "ne az emberekkel fizettessek meg", hat ugyan ki massal? Mindenesetre teny, hogy a bankoknak tobbet kell jelenleg adozni, teny, hogy a kormany a devizakolcsonosokon megprobal segiteni, teny, hogy csokkentik egy kicsivel a rezsikoltseget.;es teny, hogy mostantol nem lehet tizenot evig tanulgatni az egyetemeken, valtogatni a szakokat e csak ugy viszonylag ingyen lebecolni. Az is teny, hogy sokkal kevesebb egyetemistara van szukseg szamos vonalon, szoval jol teszik, ha csak a valoban tehetseges okosokat veszik fel. Ha igy lesz. A kormanynak egyebkent - ha van penze - elsorendu kotelessege lenne az oktatast es az egeszsegugyi ellatast minimalis terites elleneben biztositani, ez allamerdek, dehat nincs se penz, se poszto..

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.09. 15:08:38

@M. Péter: Miért ne lennének normálisak az unga-bunga bulik? Inkább lennék Berlusconi helyében egy unga-bunga buliban, semmint plagizáljak. :))) Ha egy "keresztény" politikus csinálja mindezt, akkor sem azzal van a baj, hogy bort iszik, hanem azzal, hogy közben vizet prédikál.

@mk27soundmaster: Én azt tartom erkölcsileg aggályosnak, hogy maga és elvbarátai elő akarják írni felnőtt embereknek, hogy azok egymás között mi mindent csinálnak, amihez maguknak semmi közük. S közben a plágiumot nemplágiumnak, a feketét fehérnek, az elfogadhatatlant elfogadhatónak mondják. Ha csak maguknak ártanának vele, de közben politikában az egész országnak ártanak, itt a neten pedig a patkányoknak használnak.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.09. 15:09:34

@Doomhammer: Ha azt is tekintjük, hogy már a pázmányos sem kóser, akkor igazából nulla. :)

tevevanegypupu 2012.12.09. 15:10:24

@Jack Torrance:

Harrach valtozatlanul megmaradt komor keresztenynek szerintem, ha valaki, akkor o kepviseli a kereszteny erdekeket. Akkor is egyebkent, ha felszolal szelsoseges megnyilvanulasok ellen. bar ketsegtelen, hogy a mostani helyzetben ezt eleg nehez turelmesen hallgatni es megerteni..Nehez eldonteni, hogy most igzsagos legyen az ember vagy a masik arcat is odatartsa..:)

is 2012.12.09. 15:11:59

@homoródkarácsonyfalváért: "Aki keresztény, az ugyanúgy lop, mint én.
Aki szereti a hazáját, ugyanúgy lop, mint én."

A HVG-s is lehet simán keresztény.
A HVG-s is szereti a hazáját (tudom, heves tagadás gomb benyomva).

Szóval mit is akartál mondani?

tevevanegypupu 2012.12.09. 15:12:58

@kolbászoszsömle:

Semje mint jo kereszteny majd eldonti, hogy ebben az esetben egy jo keresztenynek mit kell tennie. Meg biztos, hogy nincs "vegervenyesen lezarva" az egesz tortenet.

Jack Torrance 2012.12.09. 15:27:45

@tevevanegypupu: magánemberként lehet, hogy megmaradt. Politikusként a kisujját se láttam mozdulni semmilyen ügyben. Néha felszólal, megvédi a kormányt vagy egy emberét, esetleg ő is elmondja, hogy mit szabad és mit nem. Ez roppant kevés.

ancsika3114 2012.12.09. 15:51:10

@tevevanegypupu:
jujujujujuj!
majdnem elérzékenyültem! még jó, hogy nem vagyok vevő az ilyen szerecsenmosdatásra!
kérem szépen, valamit tisztázzunk! a Romániában levő egyetem nem román? akik oda beiratkoznak, nem románok? csak magyarok? ugyan már! ráadásul olyan marosvásárhelyi egyetem kapott nagyon sok pénzt, amely állandó hallgatóhiánnyal küszködik!!! biztos, hogy jó helyre mentek a milliárdok? így kell ezt csinálni? mindent pénzzel, erővel elintézni?
majd jól úgy járnak vele, mint a szlovákokkal!
mert bármennyire is szeretnék, az emberek nem hülyék! sem határon innen, sem túl!
a manyuppal egyébként nem az a nagyobbik bajom, hogy államosították, hanem az, hogy elfolyt a pénz!!! tetszik érteni?
a többit inkább hagyjuk!
ugye, nem gondolja komolyan, hogy kis hazánkban csak alig több, mint tízezer tehetséges gyerek van? ezért kell a külhoni magyarokkal kiegészíteni? bla-bla
a bankokat inkább hagyjuk, és azt is, hogy kin hogyan segítettek Orbánék? elsősorban saját magukon!
és a vége a legszebb:
"A kormanynak egyebkent - ha van penze - elsorendu kotelessege lenne az oktatast es az egeszsegugyi ellatast minimalis terites elleneben biztositani, ez allamerdek, dehat nincs se penz, se poszto.. "
tessék mondani, csak halkan kérdezem: hol a pénz? a rengeteg különadóból, a 27% -os ÁFA-ból, a rokkantaktól elvett pénzekből, a megemelt járulékokból, a sok-sok plusz adóból, és többiből?
nincs fejlesztés, nincs beruházás, nincs munkahely (csak megszűnők) és sorolhatnám még, de tudom, hogy mindezt tudja.......
és akkor stadionok, konzultációs levelek, focipályák, külhoniak....stb
nem kellene valamiféle fontossági sorrendet felállítani? ami hasznos, elsősorban a határon belül?
de a legszomorúbb az, hogy látom, tudja, hogy igazam van, és mégis védi őket! igaz, erőtlenül, és nem túl meggyőzően, de mégiscsak védi őket.......

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.09. 16:02:14

kíváncsi leszek Gépont vajh ír e valamit a történtekről?!

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 16:21:16

@Holger Hartland: "Én azt tartom erkölcsileg aggályosnak, hogy maga és elvbarátai elő akarják írni felnőtt embereknek, hogy azok egymás között mi mindent csinálnak, amihez maguknak semmi közük. S közben a plágiumot nemplágiumnak, a feketét fehérnek, az elfogadhatatlant elfogadhatónak mondják. "

Ez egy kiváló összegzése a keresztényekkel szemben megfogalmazható ellenérzéseknek.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 16:23:56

@is: Úgy ám, a HVG is lehet keresztény, simán. A minap Megyesi Gusztáv nevezte magát kereszténynek. Viszont, ha ők tényleg keresztények, akkor én iszlám fundamentalista vagyok.

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.09. 16:31:05

@Jack Torrance: Teljesen nem érted a kereszténységet. Ebben az esetben nem írnád le, hogy aki keresztény, az nem lop.
Ez az egyik tipikus hazug állítás a keresztény vallásról.

Csak egészen egyszerűen: mindenki bűnöket követ el. Azonban a keresztény vallás, erkölcs szempontjából ez helytelen.
Ál-Liberális oldalról pedig az élet rendje-ezt adagolják naponta Magyarországon.

Jack Torrance 2012.12.09. 16:33:56

@homoródkarácsonyfalváért: nézd, ha következménye nincs se liberáliséknál, se keresztényéknél, akkor nem látom a különbséget.
Csakhogy szerintem marhaság, amit mondtál.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 16:34:22

@homoródkarácsonyfalváért:
mostan akkor maga szerint egy sorozatgyilkos is lehet keresztény, ha tudja és bánja mit tesz. hehe.
fogadja csak el, hogy egy ember ha politikusnak áll, és pályáját sikerre viszi, hát minden maradhat, csak erkölcsös ember nem. így keresztény sem.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 16:36:02

@homoródkarácsonyfalváért:
ja. és aki vadászik, nem ember. és tudja miér szoknak a politikusok vadászni? mert ottan többnyire nincsen térerő és az asszony telefonálgatása nélkül lehet prostituáltakkal szórakozni.

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.09. 16:44:24

@jose maria padilla: Igen, ez a lényeg. Egy sorozatgyilkos is lehet keresztény.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 16:46:37

@homoródkarácsonyfalváért:
hát, a keresztlevele szerint igen. egyébként zöldség. ha valaki sátáni életet él, az nem keresztény.

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.09. 16:47:55

A gyurcsányi plagizált, mert őt nem szeretjük. A tömjénzsóti meg nem plagizált, mert őt szeretjük.

Nem értem, hogy mit nem lehet ezen érteni.

Képmutatóéknál már csak így megy a dolog.

Keresztény pedig nincsen közöttük, mert a KDNP az Katolikus Népbutítók Nemzetellenes Pártja, és a katolicizmusnak definíció szerint nincs semmi de semmi köze az igazi kereszténységhez.

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.09. 16:49:17

@tundrazuzmo: "Keresztény pedig nincsen közöttük, mert a KDNP az Katolikus Népbutítók Nemzetellenes Pártja,"

boccsánat, nem jött ki a rövidítés. Természetesen a Katolikus Demagógok Nemzetellenes Pártjáról van szó.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 16:50:14

@homoródkarácsonyfalváért:
és még valami. maga, és bbj, és szerintem a keresztény ember erkölcsi lény, szemben az ateista állatokkal. /ha valaki a lelkéről/lélekről nem vesz tudomást, az állat./
éppen ezért a keresztény ember a társadalom /ejrópában és kultúrcsatolmányaiban/ magasabbrendű tagja. iránypont mondjuk.
és mostan maga azt mondja, hogy egy sorozatgyilkos is keresztény, és így betölti a fenti szerepét. hát nem. akkor inkább egy állat /ateista/
:)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 16:51:35

@tundrazuzmo: ne feszegesse. a maga agysejtjeinek száma megegyezik a nikkjében foglalt növényével.

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.09. 16:53:51

Apropó, Fülöp atya a nagybecsű "Legyetek jók, ha tudtok" című filmben elmondta, hogy a PLAGIZÁTOR, vagy más néven "Isten majma" nem más, mint az Ördög.

Csak hogy tudd Zsótika, hogy kinek az oldalán állsz, amikor PLAGIZÁLSZ! Nem én mondom, hanem Fülöp atya.

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.09. 16:56:03

@jose maria padilla: ne idézz tőlem hibásan. "Egy sorozatgyilkos LEHET keresztény".
Kár, hogy nem érted. Tényleg sajnálom!
Üdv!

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.09. 16:59:04

@jose maria padilla:

Idefigyelj Hozémária!

ad1: nem osztottam lapot
ad2: egyetlen agysejt sem kell tömjénzsóti plágiumbotrányának megítéléséhez. Ahhoz olyasmi kell, amit a keresztény erkölcstan "lelkiismeretnek" nevez.
Agyaskodás a dolgok KIMAGYARÁZÁSÁHOZ kell, de azt meg a beteg lelkiismeretű politikusok teszik.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.09. 17:04:24

@jose maria padilla: Azért azt elkezdhetnéd kifejteni, hogy az ateista miért is ne lehetne erkölcsös, és miért is ne venne tudomást a lelkéről; hogy mindez miért is volna keresztényi kizárólagosság?! Csak hogy ne unatkozzunk.

Google 2012.12.09. 17:07:43

Az nem valahogyan úgy volt, hogy rendszert váltani elég hat nap, gazdaságot átalakítani (mindent eladni semmiért), hat év, viszont levedleni a szocialista ént, hát az legalább hatvan év. Ha egyáltalán lehetséges ez.
Szocialista"erkölcsök", trükkök között éltünk, senki ne mondja, mindez nyomtalanul eltűnik. És a rossz példa a ragadós. Baloldaliság sem mentő körülmény, hiába jönnek itt egyesek azzal, hogy a jobboldaliság viszont súlyosbító. Nem az az sem.
Elszámolni pedig mindenkinek magával, lelkiismeretével, fennvalójával kell.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 17:12:46

@Dr. Zerge: az ateisták erkölcse viszonylagos nincs benne tőkesúly. pl te harminc éve erkölcstelennek gondoltad volna, ha részeg álmodat kihasználva seggbekúrlak. ma már legfeljebb unikális közeledésnek gondolnád. az ateista erkölcse a kor és divatjai függvénye. de van, létezik. a papucsállatkánál azért komolyabban veendő lény az ateista.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.09. 17:14:45

@homoródkarácsonyfalváért: no, álliberálisék meg akarnák szüntetni az erkölcsöt, vagy mi a szösz?
Mondjuk én nem kifejezetten kedvelem a drogpromóciós-buzivédő belvárosi belterjet, de azért ekkor marhaságokat se kellene állítani...
Talán maradjunk meg annál a semleges felfogásnál, hogy akadnak erkölcsös keresztények, nem keresztények, ballibsik és még buzzancsok is.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 17:14:54

@Dr. Zerge: ja és a lélek. nem a pszichére gondoltam, te ökör. a lélekről. amit az ateista tagad. ha tagadja, hogyan vehet tudomást róla. na eredj te is a picsába :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.09. 17:20:09

@jose maria padilla: Hogy az ateista tagadná a lelket? Unalom ellen ez is van olyan jó, mint bármelyik mszp-s vagy dk-s sajtóközlemény.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.09. 17:21:36

@jose maria padilla: Tőkesúly, aha. És mi van a nemkersztény tőkesúlyokkal?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 17:36:18

Sajnálom, a konzulens plagizált, nem Semjén.

www.origo.hu/itthon/20121209-semjenugy-egy-pazmanyos-tanar-szerint-hibazott-az-elte.html
"Jobbágyi Gábor elmondta, alapvető gond az, hogy a bizottság - a sajtóhírek szerint - abban látott vétséget, hogy Semjén Zsolt dolgozatának egy része megegyezik a konzulensének egy évvel később publikált cikkével. Ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, plagizálni, szerzői jogot sérteni úgy lehet, hogy egy már nyilvánosságra hozott műbe ütközik bele az utóbb megírt mű, nem pedig fordítva. Utalt arra is, hogy megvédésük után a szakdolgozatok is szerzői jogi védelem alatt állnak."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 17:38:47

@Holger Hartland:
"Ha azt is tekintjük, hogy már a pázmányos sem kóser, akkor igazából nulla. :) "

Ezt az állítását bíróság előtt kell megvédenie. IP-cím feljegyezve!

www.origo.hu/itthon/20121209-semjenugy-egy-pazmanyos-tanar-szerint-hibazott-az-elte.html
"Súlyos hibákat vétett a Semjén Zsolt szakdolgozatát vizsgáló bizottság Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára szerint, aki szerint Semjén Zsolt akár pert is indíthatna jó hírnév megsértése miatt.

Az egyetemi tanár, aki saját elmondása szerint az elmúlt évtizedekben sok száz szakdolgozat elbírálásában vett részt, azt mondta, tudomása szerint Semjén Zsolt nem kapott határozatot a vizsgálóbizottságtól, pedig szerinte ennek a megküldése kellett volna, hogy legyen az első."

Hobergant 2012.12.09. 17:47:37

@Google: Cseheknek, lengyeleknek meg sikerült?

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.09. 18:04:24

@mk27soundmaster: És ez azt gondolod, hogy téged igazol? Nekem öngólnak tűnik.

kerekes pereces 2012.12.09. 18:11:01

Én azt utálom az egészben, hogy a katolikus egyház kussol, nem határolódik el Semmilyen Zsolttól. Undorító, amit művelnek.
Épp ezért idén már nem megyek el Karácsonykor az éjféli misére, pedig eddig minden évben elmentem. Nem érdemlik meg ezek.

MézesRozi 2012.12.09. 18:35:24

@jose maria padilla:
néha azért maga is hülyeséget írni. francois villon sem volt keresztény. hátpersze. egy keresztény hiszi, ha bűnt követ el a prugatóriumba jut vagy a pokol tüzére kerül. aki nem az, az is odakerül, csak ő áltatja magát.

ne áltassa magát:)

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 18:43:30

@homoródkarácsonyfalváért: Ez valami olyan vita maguk közt, mint a magyar-nem magyar vita? Lehet magyar valaki állampolgársága szerint, és úgy tulajdonképpen mindenki az, de nem lehet magyar identitása szerint, aki becsmérli, elutasítja a magyar hagyományokat, népünk szokásait. Az csak technikailag magyar, magyar állampolgár, nem több.

Szakrális értelemben egy sorozatgyilkos nem lehet keresztény, mert elutasítja a keresztény értékeket. Technikailag lehet az, ha megkeresztelték.

Padilla az egyetlen helyes értelemben használta a keresztény szót, jobb, ha ezt elfogadja. Vagy csinálhat hülyét is magából, az jól is áll.

MézesRozi 2012.12.09. 18:43:31

@Dr. Zerge:
eldönthetné, hogy nemkeresztény vagy ateista. mert ho erről, hol arról hablatyol.

de maradjunk az eredetinél, az ateistánál. aztán az honnan is származtatja az erkölcsi tőkesúlyát? az anyagból?

de vicces kedvében van.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 18:48:26

@jose maria padilla: Ateizmus alatt a mindenható és teremtő szellem elutasítását érti, vagy az egyházakét (is)?

Jolka40 2012.12.09. 18:51:15

Egy parlamenti párt ne képviseljen semmilyen vallást! Legalább itt, Európában ne!!! Képviselje a polgárokat, vagy a csórókat, vagy a radikálisokat (azokat inkább ne), de ne szelektáljon aszerint, hogy ki iszlámhívő, buddhista, keresztény vagy jehovista, vagy akármilyen felekezet híve a választópolgár!

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 18:54:26

@tundrazuzmo:

Látod, ilyen az, amikor valaki olyasmiről osztja az észt, amiről f_ngja sincs! Mit tudsz te Néri Szent Fülöpről?

Amikor Szent Fülöp plágiumról beszél, a szó eredeti jelentésében használja azt, ami lélekrablást jelent. A plagiarius az antikvitásban a rabszolgakereskedő volt, aki lelkeket adott és vett. A Sátán, miként a plagiarius, lélekrabló, (a maga gonosz eszközeivel megkísérti, majd önállóságuktól megfosztja azokat) elrabolja a lelkeket és saját hasznára, saját gonosz céljainak megvalósítására hasznosítja azokat. S ez a lélekrabló valóban "Isten majma", mivel a Teremtés rendjében mélyen Isten alatt áll (mint egy majom a gazdájának), s hiába is próbálja (természete szerint) Istent utánozni, hiába igyekszik Istent játszani, azzal épp úgy jár, abban épp annyira "ügyes", mint egy majom, ha gazdáját imitálja.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 18:58:29

@Rendíthetetlen Álamkatona:

Aki csak öngólt tud rúgni, annak, nyilván, minden gól öngólnak tűnik:-)

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.09. 19:06:26

@Shyad-Khourongai: Nem magyar-magyar vita, ennél sokkal egyszerűbben is megfogható a dolog.

Nagyon rossz kiindulás a keresztényekre azt mondani, hogy keresztény nem lop, csal, hazudik.

Éppen ellenkezőleg: magam ezt pápistaként úgy tanultam, és vallanám is, hogy az ember eredendően rossz (eredendő bűn, Ádám és Éva, így nyilván ismerős, ezt feloldja a megkeresztelés). Ezen felül az ember életében ugyancsak sok bűnt követ el. Ez alól hitünk szerint Jézus Krisztus volt a kivétel. A bűneink - teológiai szempontból - "halálos" és "bocsánatos" bűnök.

A bűnökkel szemben van a feloldozás, nálunk pápistáknál a gyónás keretében. A gyónás során minden bűn feloldozásra kerülhet, ennek megfelelően a tömeggyilkos bűnei is - vallási szempontból!!!- bocsánatot nyerhetnek. Amennyiben egy tömegggyilkos bűnbánatot gyakorol, igenis lehet keresztény. (Mondjunk egyszerű példát: Szent Pálra gondolhatunk.)

Csak egy példa: Jézus többször beszél a kárhozatról az Újszövetségben, azonban konkrétan soha, senkire nem mondja - Júdásra sem - hogy elkárhozol.

A valóság elé vannak azonban állítva az isteni parancsolatok (mondjuk a tízparancsolat, vagy számtalan Jézusi értelmezés: mondjuk pl. amit Kanttól eredeztetik, pedig az Újszövetség szerint Jézus mondja, a kategorikus imperativusz, és így tovább).

A fentiek annyira egyszerű vallási ismeretek, hogy szerintem az általános iskolában is megtanulhatók, kb. 2-3. osztályban (ez semmiképpen nem térítés akar lenni, csak egy kis minimális vallási ismeret, úgy mint ontológiai, erkölcstani, ismeretelméleti, esztétikai alapok is vannak - illetve kellene, hogy legyenek).

Ezzel szemben borzasztó tévedés azt mondani, hogy aki lop, az nem keresztény. Ennek azonban most nem a teológiai, hanem a társadalmi hatása érdekes. Nyilvánvalóan ugynis ez azt sugallja, helytelenül, hogy keresztények nincsenek is, hiszen lopnak, csalnak, stb. és ettől kezdve hülyeség a kereszténység.
Pedig nagyon is okos dolog, de mondjuk ez egy hosszabb történet. Itt kizárólag arra akartam rávilágítani, hogy az ál-lib társaság premisszája a kereszténységről marhaság, kb. akkora, minthogy a kenyér lószőrőből van (bocs, de tényleg ennyire abszurd. Az más kérdés, hogy ez tudatos ferdítés, vagy egyszerűen ismerethiány).
Üdv

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 19:07:23

@kerekes pereces:

"Épp ezért idén már nem megyek el Karácsonykor az éjféli misére, pedig eddig minden évben elmentem. Nem érdemlik meg ezek." --- írod.

:-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D ...

Ha hazudsz, hazudj hihető(bb)en!

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.09. 19:12:29

@jose maria padilla: A fentiek szerint neked is küldök egy sorozatgyilkos (de ha úgy tetszik tömeggyilkos) keresztényt: Szent Pál.

Jack Torrance 2012.12.09. 19:19:57

@homoródkarácsonyfalváért: a bűnbánat alapvető feltétele a beismerés. Anélkül nem lehetséges.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 19:21:46

@homoródkarácsonyfalváért: Érdekes vallásfilozófiai fejtegetés. Nem találok hibát az érvelésében, de ettől az álláspontom nem változik. Az nem magyar, aki a magyar kultúrát becsmérli, és nem keresztény, aki tömeggyilkos. Technikailag az egyik magyar, mert magyar állampolgár, a másik meg keresztény, mert megkeresztelték és templomba jár, de ennyi. Ha ettől valaki keresztény lesz a keresztények szerint, akkor nincs mit ellenkeznem, hiszen én nem vagyok keresztény. Vagyis megkereszteltek, de nem hiszek a keresztények istenében, és templomba sem járok. Ellenben magyar vagyok, és elutasítom, hogy mindenki magyar lesz attól, mert állampolgárságot szerzett, akár házasság, vagy más úton, akár ideszületéssel. Magyarnak lenni egy más minőség, nem technikai jellegű kérdés.

Jack Torrance 2012.12.09. 19:26:02

@homoródkarácsonyfalváért: a többiben nem kezdek magyarázkodni, szerintem érted, mit akartam mondani, amúgy meg igazad van. De ez egy faramuci dolog.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 19:27:08

@Holger Hartland:
A polgári jog elismert szakértője?

Nem lennék a plagizáló konzulens helyében, aki megsértette a szakdolgozó szerzői jogait, ha Jobbágyi tanár úr védi Semjén érdekeit.

Jack Torrance 2012.12.09. 19:28:34

@homoródkarácsonyfalváért: szóval akkor a kérdés, nyilvánosan kell-e ezt tenni (egy nyilvánosan elkövetett bűn esetében), vagy elég a gyóntatószékben. És ha valaki nem gyakorol bűnbánatot, miután vétkezett, akkor mi van a kereszténységével?

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 19:34:16

@Doomhammer: Az lenne az igazán pofátlanság, ha Semjén tényleg beperelné Molnárt. :-))

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 19:34:23

@MézesRozi: nézze, ha egy keresztény folyamatosan a tudatában van annak, hogy szörnyű bűnöket követ el, akkor a sátánt szolgálja és nem keresztény. hogy homoródon is igazság legyen, természetesen, ha szívből megbánja, megtér, akkor meg az.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 19:35:34

@Holger Hartland:

"Én azt tartom erkölcsileg aggályosnak, hogy maga és elvbarátai elő akarják írni felnőtt embereknek, hogy azok egymás között mi mindent csinálnak, amihez maguknak semmi közük. S közben a plágiumot nemplágiumnak, a feketét fehérnek, az elfogadhatatlant elfogadhatónak mondják. Ha csak maguknak ártanának vele, de közben politikában az egész országnak ártanak, itt a neten pedig a patkányoknak használnak." --- írja.

Nem, itt arról van szó, hogy maga erkölcsi relativista. Ami még önmagában nem nagy ügy (nyilván, magának az:-)) , de ugyanakkor a maga személyes erkölcsi értékítéletét abszolutizálva mond verdikteket másokra, mi több, elítéli (megítéli) azokat, akik nem a maga személyes erkölcsi értékítéletét követik.

Ideje volna már eldönteni(e), hogy relativizmus vagy abszolutizmus!

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.09. 19:37:20

@Jack Torrance: Hát, amennyire én tudom, nincs nyilvános bűnbánati kötelezettségünk. (Nyilván ez nem a politikusi mivoltra vonatkozó állítás, hanem tényleg kizárólag vallási.)
Egyéként kilépve a teológiából, én nem tudom, hogy mit csinált a Semjén, vagy mit nem. Tehát biztosan nem tudom egyenlőre eldönteni, hogy engedély nélkül vett-e át részeket a konzulense anyagából.
A véleményem az, hogy ezt egészen biztosra nem is tudjuk meg, soha.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 19:45:27

@Jack Torrance:

"A saját erkölcsi értékrendemet nem kérem számon senkitől, bár az igazat megvallva azt senkinek nem lenne nehéz betartania. Igyekszem mindenkinél csak azt figyelni, a saját erkölcsi értékrendjét betartja-e. És felőlem megszegheti még azt is, csak akkor tőlem se várja el, hogy betartsam." --- írod.

Ennek, már megbocsáss, se füle, se farka! Ez már nem is anarchikus, de (mert dekadens) destruktív szemlélet.

Jack Torrance 2012.12.09. 19:45:38

@homoródkarácsonyfalváért: nyilván, soha semmit nem fogunk biztosra tudni.

De kicsit visszalépve a teológiához: akkor a keresztények nyugodtan elítélhetnek embereket az erkölcs nevében (pogányokat, más vallásúakat, honoszexuálisokat, stb.), ők maguk meg büntetlenül elkövethetnek bármit, ha utána megbánják bűneiket?

Jack Torrance 2012.12.09. 19:46:30

@mk27soundmaster: ne viccelj már, ha jó szögből nézzük, az abszolutizmus is csak egyfajta relativizmus.

Húsleves 2012.12.09. 19:49:33

@tesz-vesz:
"Márton Áronnal, Apor Vilmossal, Mindszentyvel teszik egyenrangúvá az elmebetegek semjént.
mit tett semjén? miért olyan nagy jellem ő egyesek szemében? mert rajta vagy egy címke?"

Abban hasonlít Mindszentyre, hogy ő is gyakran járt az AVH-nál, csak más minőségben.

Jack Torrance 2012.12.09. 19:49:54

@mk27soundmaster: Miért pont destruktív? Ha már, akkor én pont meglehetősen konstruktívnak gondolnám. De nem akarom kategorizálni a saját szemléletem, felőlem hívhatod így is, úgy is.

Jobb az a szemlélet, aminek szép neve van?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 19:50:14

@Jack Torrance:

Egyéb badarság esetleg (van még a tarsolyodban)?

Jack Torrance 2012.12.09. 19:55:04

@mk27soundmaster: nézd, te egy hihetetlenül művelt fickó vagy, ez nyilvánvaló. Viszont azt látom, hogy sémákban gondolkodsz. Nagyon sok sémát ismersz, de mégiscsak sémák, és nem tudsz kilépni belőlük. Pedig néha lehet, hogy érdemes lenne gondolkodni is, nem csak elővenni valamit a polcról.

tevevanegypupu 2012.12.09. 19:58:33

@mk27soundmaster:

Hagyja. Most jottem a varosunk fotererol, egy atya meggyujtotta a masodik gyertyat, mondott egy rovid es szep kis beszedet, a tomeg meghallgatta, megtapsolta, a bodek kozott forraltbort iszogatva maszkalt es vasarolgatott. Senki nem torodott plagiummal es senki nem itelt el senkit per pillanat. Egesz jol erezte magat mindenki, nem szamitott, hogy ki kicsoda, mindenki udvarias es baratsagos volt.

Ebben a Semjen ugyben mi nem fogunk tudni semmit tenni, akar elitelik, akar lemond, akar nem.Meg lehet magyarazni igy is es ugy is.Es meg csak tanulsag sincs belole, nincs aki levonja, mert vagy karorvend vagy megsertodik. Sot az igazsag sem gyozhet, mert nem gyozhet akkor, ha partallas szerint merik.

Jack Torrance 2012.12.09. 20:04:36

@tevevanegypupu: Azzal együtt, hogy én a kárörvendők közt vagyok, tökéletesen igazad van.
És már másodszor adok igazat neked, egyetlen nap, pedig máskor szinte soha.

tevevanegypupu 2012.12.09. 20:13:42

@Húsleves:

Nem tudom ki az az elmebeteg aki Semjent mondjuk Apor Vilmossal vagy Mindszentyvel, Marton Aronnal teszi egy polcra. Ez valami tevedes lehet.

@ancsika3114:

Kishazankban sok tehetseges gyerek van, de sajna nincs annyi hely amennyire a rengeteg tehetseges gyerek jelentkezhetne - mondjuk jogasznak vagy kozgazdasznak - illetve merhetetlenul lelkiismeretlen lenne az az egyetem, ahova szamolatlanul vennenek fel minden szakra tehetseges gyereket ugy, hogy tudjak, utana nem lesz lehetoseguk elhelyezkedni. Nagyon helyes, ha kozlik elore, hogy kit tudnak tamogatni, mennyit tudnak adni (penzt) es nem lesz ezutan szakrol-szakra szalldogalas csak ugy, mert ez sem tetszik meg az sem tetszik, de leginkabb dolgozni nem tetszik..

Erdely ugyan jelen pillanatban Romaniaban van, de az egyetem amit a magyar kormany tamogat magyar gyerekeket is oktat magyar nyelven. Ezek az emberek sokszor eleg kellemetlen korulmenyek kozott vallaljak magarsagukat, tehat megerdemlik a magyar kormany figyelmet es segitseget meg akkor is, ha ez maganak nem tetszik. Ez nem partpolitikai kerdes ugyanis.

Ami pedig a tobbit illeti: Gyurcsanyek felvettek egy csomo kolcsont, a sok hulye eron felu vett fel hitelt nagyon sok marhasagra, hat most elerkezett a visszafizetes ideje. mert vissza kell fizetni, bizony, maga is kovetelne a kolcsonadott penzet, a bank is koveteli, bar kisse magas kamatra. A fidesz kormany megprobal segiteni, de a kolcsonoket nem fizetheti vissza a sok hulye helyett aki palotat epitett es terepjarot vett nulla forinttal, Balira ment nyaralni es laptevet vett minden szobaba..

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 20:17:33

@is:

"ja, tehát akkor tisztességtelen Gyurcsányt poltikailag üldözni úgy diplomája, mint az őszödi beszéde miatt (az őszödi beszéd privát volt)" --- írod.

Gyurcsány diplomaügye érdektelen. Ha kiderülne, hogy valóban lopta a dolgozatot, azon szerintem senki nem lepődne meg, jól beleillene ez a cselekedete is a jellemrajzába. Jogi értelemben pedig egy rég elévült ügy. Őszöd viszont más káposzta: az őszödi beszéd minden, csak nem privát ügy. Magyarország megválasztott miniszterelnöke (egy köztisztségviselő) tartotta, megválasztott képviselők (köztisztségviselők) előtt közügyekről.

"persze hogy van keresztényüldözés. sok ázsiai, és néhány afrikai muzlmán államban; de ezzel aztán nem sokat mondtál igazság témában a jelen posztra vonatkoztatva." --- írod.

keresztényüldözés nem csak ott van, ahol oroszlánkajaként hasznosítják a keresztényeket vagy élőfákjaként közvilágítanak velük (neked elárulom: innét ered a holokauszt átvitt értelmű fogalma: Néró császár megfeszített és meggyújtott keresztényekkel világíttatta ki Róma egy útját --- ezt a rómaiak gúnyosan holokausztként (teljesen elégő áldozatként) emlegették). Ahol egy hetilapban vallási hovatartozásuk alapján listázzák a köztisztviselőket, s e listák üzenete az, hogy vallási hovatartozásuk (katolikus és református voltuk) alkalmatlanságuk bizonyítéka, az, szerinted, mégis mi? Képzelj el egy ilyen listát, mondjuk, zsidó viszonylatban!

tevevanegypupu 2012.12.09. 20:19:06

@Jack Torrance:

Neha azert osszejon, nem muszaj mindig ellensegeskedni, foleg nem belelovalni magunkat, hogy a masiknak soha nem lehet igaza.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.09. 20:20:32

Jav.:

élőfákjaként=élőfáklyaként

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.12.09. 20:22:47

Baranya megyében hat társaság nyert az ÚMFT Regionális Operatív Programok keretében kiírt Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése pályázaton, közülük három finoman szólva is a Fideszhez húz.
Volt az országnak olyan korábbi vezetése, amelyet ezért kerékbe törtek volna, de ma már semmin sem csodálkozunk: a hat cégből három egészen biztosan a Fideszhez vagy háttérembereihez köthető.

A Hausmann Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (223 millió forint), bár felesége lánykori nevén fut, valójában Schneider János érdekeltsége, vagy az övé is, mindenesetre tag a kft-ben. Schneider az ismert bajor autómárkával kereskedik, és a Fidesz egyik helyi háttérembereként ismert. Korábban a Fidesz-KDNP színeiben a pécsi közgyűlés képviselője is volt

Pogányban a Mátrix-Workmanlike fejlesztene (270 millió forint). Bár a társaság honlapján kevés a valódi információ, a Pécsi STOP úgy tudja: Zsuffa Ákoson keresztül a cég szervesen kapcsolódik az orbáni fogászati turizmus programirodához.

A netovább, a pofátlanság teteje azonban a Colchicum Kft. (108 millió forint). A társaság tagjai Tiffán Ede villányi borász, és fia, Tiffán Zsolt borász, a Fidesz baranyai elnöke, parlamenti képviselője, a megyei önkormányzat elnöke.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 20:24:08

@Shyad-Khourongai:
Miután Molnár már perrel fenyegetett meg mindenkit, aki szerint ő tudhatott arról, hogy készülő cikkéből Semjén szakdolgozatot írt.

A honi jogásztársadalom évekig fog beszélni erről az érdekes jogi esetről.

Google 2012.12.09. 20:24:13

@Holger Hartland:

Semjén ezzel az 1992-es dolgozatával körülbelül annyit "ártott az országnak", mint Esterházy a vendégszövegeivel, vagy mondjuk a Nobel-díjasunk, vagy maga Görgey. Nagy szavak.
Persze vannak, akik életben tartanák az ügyet, mert vagy Semjént, vagy a tanárát ütnék kéjjel, de csak annyit tudnék nekik e helyről is üzenni, hogy nem az a legény, aki adja és adná, hanem az, aki állja. Milliomodszor is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 20:30:23

@Holger Hartland:
De mér'?
Jobbágyi professzor úr határozottan kifejtette, hogy a szöveg ott nyer szerzői jogi védettséget, ahol először megjelenik. Ez Semjén szakdolgozata volt. Ami azt jelenti, hogy Molnár későbbi tanulmánya megsértette Semjén szerzői jogát.

Kis pont vagyok én ahhoz, hogy egy ilyen polgári jogi nagyágyú szavait megkérdőjelezzem. Ha esetleg emberölésről vagy annak kísérletéről lenne szó, akkor talán ... de a szerzői jog területére nem merészkedek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.09. 20:33:00

@Google:
"Semjén ezzel az 1992-es dolgozatával körülbelül annyit "ártott az országnak", mint Esterházy a vendégszövegeivel, vagy mondjuk a Nobel-díjasunk, vagy maga Görgey."

Valóban, beszéljünk inkább a lényegről.

Ki és mikor kapott felhatalmazást a Fidesz-KDNP, hogy a határon túli magyaroknak szavazójogot adjon? Tőlem biztosan nem.

Akkor mire fel osztogatja Semjén ezt a jogot? Egyáltalán, ki szavazott rá?

Senki.

kvadrillio 2012.12.09. 21:02:18

"Ha ez nem tetszik, menjünk vissza az "átkosba"
Esetenként megvádolják, hogy az osztrák gazdák érdekeit védi, amikor a „zsebszerződések” kialakulásáról, természetéről és mértékéről beszél. Szemtől szemben azonban nehéz vitatkozni vele, mert konkrét számok birtokában mondja el a véleményét. Nagy Frigyes címzetes egyetemi tanár, a Nyugat-magyarországi Egyetem díszdoktora, 30 évet töltött a mezőgazdasági gyakorlatban. Mikor a Horn-kormány szakmai kabinetté alakult, miniszteri székbe került az akkor már nagy tekintéllyel rendelkező, párton kívüli technokrata. Két éven át irányította a földművelési tárcát.
Hajba Ferenc| NOL| 2012. december 9. |59 komment
nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra
Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!
KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!
mérnök | 2012. december 9. | 20:46:47

Gyorhír:
Szolnoki pótválasztáson egy olyan körzetben, ahol két éve a Fidesz 60%-ot kapott, most totális vereséget szenvedett, mind az öt választókörzetben az MSZP győzött.
Trollok. Erre kössetek csomót.
mérnök | 2012. december 9. | 20:42:21

agro | 2012. december 9. | 17:41:32
Meg van bocsájtva.
Ne állj szóba hülyékkel, mert lehúznak az ő színvonalukra és ott legyőznek a rutinjukkal.
powerfet | 2012. december 9. | 19:54:24

Jordan- soha nem tankoltam csak a benzikútnál, nem voltam, vagyok párt-tag, akkor is bíráltam a hibákat, de a megélhetésem nem volt veszélyben soha ! , ha az éppen esedékes prémcsit nem kaptam , következő hónapban többet kaptam, mert igazam volt, csak én kimondtam.Nem volt szégyen 22 évet tanulni.Most próbáljon tanulni, a gatyáját ráfizeti?, ja és a gyermekeimnek van diplomája, amit nem az ecserin vettek, az 1000-s koll. is tele volt, s a menza is működött, nem banknak építették.
powerfet | 2012. december 9. | 19:41:47

Nem jó !! szekunda!, mert nem tettem semmit.Hittem, de ahogy 56-ban 2000-ben sem segített, és soha nem is fog rajtunk senki!Birka módon viselkedtünk, pedig a taxis blokád megmutatta, van a népben összefogás, vagy legalábbis volt.
Jager László | 2012. december 9. | 19:24:36

Amúgy megjegyzem
1964-től fürdőszobás ,távfűtéses lakásban éltem.
Előtte nem volt távfűtés...
Azért ki tudtuk fizetni a rezsit....
Csak ennyi,ha gondolod bővebben is taglalhatom....
Tisztelettel
J.L.
jordan | 2012. december 9. | 19:09:55

powerfet ötös!
Azok a régi szép idők....
száz Forintért tankolni, a ZIL-es sofőröknél.
Azok a szép napok
csak arra gondolok...
Olyan már nem lesz!
Hacsak nem 112!
powerfet | 2012. december 9. | 18:41:35

Mellesleg igaza van! Soha olyan gazdagok nem lesznek a falvaink mint a 80-s években, akik vakok, hol lakna a magyar, ha nem épülnek a házgyárak, a lengőfolyosós bérházakban ahol a folyosó végén volt 3 WC, és mosókonyha???
Senki nem hiszi, hogy hibátlan volt a rendszer, de a mezőgazdaság a hazai szükséglet felett termelt mindent, a TSZ az építkezéseknél is segített, fuvarral.... építő brigádok stb. Nem büntették a kalákában való építkezést, segítették egymást az emberek.
Emlékezzenek uraim! elment a Trabantos a felemelt motorháztetős Trabi mellett?? nem, megállt, s megkérdezte- miben segíthetek?-, ha melós volt, ha doktor!!! Embertelenebb lett a társadalom, egymásra sincs idejük az embereknek, idegentől félnek!A földtől elkanyarodtam, elnézést.
jordan | 2012. december 9. | 18:03:16

agronak
Nézzen vissza 22 évet.
Nos elégedett?
Nem?
Na ezért kell a múlttal foglalkozni, hogy a jelenben felkészüljünk a jövőre!
jordan | 2012. december 9. | 17:56:59

Se osztrák se magyar földesurak itt ne adjanak munkát a magyar parasztnak!
A magyar paraszt majd megműveli azt a földet, vagy az eredeti 1/3át amit ezer éve művel!
Ángyán felsorolta már a magyar? földmaffia vezéreit, reméljük a külhoniak is fellesznek sorolva, és, ha egyszer tényleg lesz felszabadulás, akkor visszamenni 89-ig, és szépen sorban minden egyes föld ügyletet átvizsgálva, hidegre tenni az összes résztvevőt!
Természetesen egy igazi változáshoz, egy teljesen új bírósági aparátust kell létrehozni.
Amit itt megengedhetnek a maffiozók maguknak, azt még sziciliában sem merik megtenni. pl Növényi Norbert esete
apafia | 2012. december 9. | 17:44:01

Itt azért most megszólalnak, hogy az elözö rendszerben 89-elött jobb volt.
De mit tettek 89 után, amikor húzgálták orruk elött a szociális piacgazdaság mézesmadzagját?
89 eött túl sok volt a dilettáns kis bünözö a vezetésben.
Ma pedig sok a profi tolvaj.
A gazdaság fejlesztéséhez meg annyit se értenek, mint akkor.
Azt kell azonban látni, hogy a ai álbaloldal nem az akkori baloldal folytatása. Akkoriban sok volt közöttük a szovjet ügynök, de a SzU számára mi kirakat voltunk, jobban éltünk, mint a SzU-ban. Ma meg sok uzsorásügynök van, a nyugat számára pedig csak perifériát jelentünk. Nincs már szükségük a szociális piacgazdaságra.
agro | 2012. december 9. | 17:41:32

Bocsika mindenkitől, hogy válaszoltam ennek a bugyibuci nevű emberszabásúnak.
Mentségemre legyen mondva, hogy nem olvastam el előtte a kommentjeit.
Haqyom, hadd hőzöngjön.
agro | 2012. december 9. | 17:35:59

.bugyizsak | 2012. december 9. | 12:26:04

Kit érdekel mi volt, ma a jelen van holnap a jövő lesz

Nagy hülye az, akit a múlt nem érdekel, csak úgy él bele a világba.
A múlt azért is kell, hogy az ember össze tudja hasonlitani a jelennel.
A múltat ismerni kell, hogy jobbitani lehessen a jelenen.
A múlt azonban nem egyenlő a mostani fidesz által hazudott történelemmel.
Jager László | 2012. december 9. | 17:33:44

Kedves .bugyi....
Maga olyan Kosztolányi stílusában ír
Nem is tudom
Édes Anna,vagy
Hajnali részegség....
Gondolom az utóbbi...
Javaslom a stílusán még javítson...
Baráti jótanács.
J.L.
Ghanima | 2012. december 9. | 17:33:08

mellesleg | 2012. december 9. | 16:10:50

"Mellesleg" :-) akkoriban lettek részesei a földművelő parasztok a szolidaritás-alapú egészség-biztosításnak és lettek járulékfizetés alapján nyugdíjra jogosultak.
.bugyizsak | 2012. december 9. | 16:46:33

Az osztrákoknak nem lesz semmi bajuk.
Hazamennek és bérelnek otthon földet maguknak, HA TUDNAK.
HA otthon sem megy , akkor itt se menjen.
Ez vagyok | 2012. december 9. | 16:38:30

Antoine
Valóban legfontosabb a szövetkezés.
A földek kárpótlásánál, elosztásánál is volt.
A maffia kivonult a falvakba marcona őrző-védő csapattal.
Az volt a szövetség.
A jóérzésű ember oda sem mert menni.
Antoine... | 2012. december 9. | 16:15:26

Az osztrákok közül nyilván azok jöttek ide, akik otthon is földet művelnek. Viszont a Fidesz újgazdagjai között ezek egész biztos kisebbségben vannak. Márpedig a gazdálkodás is szakma és üzlet: akinek nem megy, az idővel kipörög. Az új tulaj meg jöhet akárhonnan. És nyilván onnan fog jönni, ahol a legtöbb pénz van.
Igaz, ezt a konszolidációs folyamatot jelentős mértékben lassítja az EU-támogatás.
mellesleg | 2012. december 9. | 16:10:50

Aki a 60-as, 70-es évek mezőgazdasági eredményeit ócsárolják, azoknak fogalmuk sincs arról az időszakról. Csak egyetlen tény:
országszerte a falvakban akkor épültek százezrével a kocka sátortetős családi házak. Nagy előrelépés volt ez az agyagpadlós, víz és fürdőszoba nélküli régi házakhoz képest. Miből tudta a paraszti társadalom ezt megépíteni, ha nem volt prosperáló mezőgazdaság? Se előtte, se utána ilyen fejlődés nem volt a magyar faluban.

Ezt csak a bugyizsák féléknek írom, de ők hasznavehetetlen aggyal rendelkeznek, de ez legyen a saját bajuk.
Antoine... | 2012. december 9. | 16:04:11

"Egyébként pedig, ha a családi gazdaságok nem érzik szükségességét az integrációnak és szövetkezésnek, érdemi jövőre ne számítsanak."

Fontos mondat. A legfontosabb. Ha annak idején, a kp-jegy kitalálásakor összefognak a falvak, és megjelennek a traktorok a Parlament előtt, hogy földet akarunk, nem papírt, akkor másként alakul minden. De aki a szomszédjával sem tud szót érteni, az mit akar? Mert a Parlamentben láthatóan szót értenek egymással a szomszédok. Még akkor is, ha esetleg frakcióvonal húzodik közöttük.
.bugyizsak | 2012. december 9. | 16:01:23

"Ha ez nem tetszik, menjünk vissza az "átkosba""

Egyetértek, ahogy az osztrák és francia gazdák és visszamentek az átkosba és azt mondták a föld a mienk marad.
újkonzervatív | 2012. december 9. | 15:58:56

Ja, és Jeeeeee! :) Itt vannak a hiteles hozzászólók! :)))

Tolják a tutit rendesen (en konkretan tudok kettö(2 Stück) osztrakot akik minimum 2500 hektart (kettöezerötszaz) tudhatnak magukenak.Ismerek többet is,de ott a szamokat nem tudom pontosan... => ez mán aztán hiteles!!! :D), csak az nem b@ssza a csőrüket, aminek kellene. Hiába no, az én kommunistám, meg a Te osztrák gazdád közt nagy ám a különbség.

Azér' azt elmondanám, hogy az itt bérlők nem közmunkás rabszolgákkal műveltetik a földet "ingyér". Azt is elmondanám, hogy fizetik a bérleti díjat tisztességgel.

Aztán Mészáros Lőrinc a maga ingyen 1.300 hektárjával (amit legalább 20 másik elől orozott el), mit is mondott: “Szarok rá hogy más mit mond.”

Na én is a bérkommentelőkre.
St.simoni | 2012. december 9. | 15:47:01

gabikaw | 2012. december 9. | 15:38:06
Nem elég vádaskodni! Magukénak tudni, azt jelenti saját tulajdonuk. Ha így van, mi ezzel a baj. Nagy Frigyes azt mondta a földhivatali bejegyzés mutatja meg a tulajdonviszonyt.
Ahol osztrákok dolgoznak valamilyen formában, ott szépen megművelt területek vannak. Ahol a magyarok, ott rengeteg a parlagon, műveletlenül hagyott gazos terület. Pedig az EU-s támogatást ezek után a földek után is felveszik. Törvényt kell hozni, hogy az EU-s támogatást csak arra lehessen felhasználni, amire adják.
.bugyizsak | 2012. december 9. | 15:38:24

Jager-félék menjenek osztrákokkal Fukushimába földet művelni.

Jó lenne ha idiótizmusát nem rám öntené, mert nem tartok rá igényt.
Megértem, hogy az anyós üveggömbjétől azt gondolja maga lélekfürkész és tudja mások mikor mit és miért ,de engem hagyjon ki beteges varázslataiból!

Megértem, hogy frissen szabadulva a szabadság magánál szabadosságba változott.
Sebaj majd visszaviszik .
Pihenjen le az asszonyt szedje össze és jagerezze még jobban össze magát , lesz még kocsmaibb is a stílusa.
gabikaw | 2012. december 9. | 15:38:06

Ez a tsz-elnök arcu ember hazudik,en konkretan tudok kettö(2 Stück) osztrakot akik minimum 2500 hektart (kettöezerötszaz) tudhatnak magukenak.Ismerek többet is,de ott a szamokat nem tudom pontosan...
St.simoni | 2012. december 9. | 15:31:20

Egyesek arról értekeznek, hogy az átkosban tömegtermelés folyt, s nem volt minőség.
Ez nagy tévedés, ma se minőség, se mennyiség nincs. Az átkosban a szalámi, szalámi volt. A virsli pedig virsli. Meg volt határozva, hogy a felvágottak 95 %-a hús legyen az 5 % lehet egyéb kiegészítő. Most 45 % hús, a többi kiegészítő, főleg szója. Próbálj nyárson megsütni lecsókolbászt, vagy virslit! Elfolyik, szétmállik, de nem tudod megsütni.
A piros paprikában nem volt se vörös téglapor,se spanyol, vagy dél-amerikai paprika. Magyar volt. A tejet tejnek éreztük, és kétszer annyit fogyasztottunk belőle, mint a mostani fehér színű vízből. A tejtermékek szintén kiválóak voltak. Nem folytatom. Bármely akkori termék veri minőségben a mostaniakat.
holdnover | 2012. december 9. | 14:58:12

.sz#rzsak

majd en eldontom, kik a maffiatagok, agyhalott bajkevero!
jordan | 2012. december 9. | 14:53:48

13:49:29
Ebből a hozzászólásból is látszik, az ész egyeseknél csak úgy falatonként adatott!
Mégegyszer!
Kérdezze meg Ángyánt!
Nincs 80% "külföldi munkaadó"
A munkások 1/4 közmunkás, azt pl. az állam szervezi!
Tehát max. 75% lehet a "külföldi"
romacsávó | 2012. december 9. | 14:48:28

"Annak a kornak a mezőgazdaságban kiérlelt, megvalósított értékei nem idejétmúltak, eredményeit egyelőre megközelíteni sem tudják. "

BIZOONY! Nagy igazság! Tagadni meg gazság! Az a rendszer MINDENBEN jobb volt!
Jager László | 2012. december 9. | 14:45:40

aki bugyiban
hordja az eszét az még nem közgazdász,de életében
még nem termelt semmit.
Mit is csinált a GDP növekedés érdekében?
Szerintem 0-t!!
Semmihez sem ért csak blődségeket beszél,mert annak nincs következménye.
Tanácsa abszolutte semmi,csak rombol.
Megértem,a butaságát,mert ebből él.....
Tanácsolom,hogy maradjon nyugton,vagy tegyen javaslatot arról amihez nem ért!
Szivesen várom a javaslatát.
J.L.
.bugyizsak | 2012. december 9. | 14:21:35

etikaiiranyelvek | 2012. december 9. | 14:16:43

Egyszerű,de nagyszerű.
Mivel neked eszed nincs ezért ezt nem érted...
Muszáj volt viszonoznom értelmiségi kedvességed.

A mostani földelosztásban a magyar kapja a földet.
Aki trükközik azt a törvény szigorával el kell ítélni és börtönbe kell zárni.Ahogy teszik ezt más országokban.

A Rába a magyar állam tulajdona.
A maffia tagjai a rendőrök , Laborcok, Szilvásyk, Portikok, Hagyók már zárkáznak.

Szóval most az a kérdésem, hogy nagyon meleg volt az ebéd és ezért írsz blödségeket, vagy csak jöttél, láttál és vesztettél büfike?
etikaiiranyelvek | 2012. december 9. | 14:16:43

.bugyizsak | 2012. december 9. | 12:53:34
Te most tényleg ennyire egyszerű vagy?
A mostani állami földosztásbál a "magyar" kapja meg a területet MŰVELNI?
Nem az orbánkorcs és szabadcsapata hűbérként?
A Rába kié lesz? A "magyar" embereké, vagy a említett bűnözők belterjes tagjaié?
Vajon a busztendereken miért annak a szélesgábornak cége nyer, aki önös érdekből - szintén hűbérért kapta antalllljózsiéktól - tönkretette a hazai buszgyártást és most - annak ellenére, hogy vannak HAZAI gyártók!!! - ő importálhat NÉMET buszokat, melyek nem itthon lesznek gyártva, magyar embereknek munkát adva, hanem idegenben, török meg arab betelepülteknek jólétet biztosítva!
Szóval most akkor jobb, ha a magyar földeket egy ezres nagyságrendű bűnöző banda szerzi meg, hogy lenyúlhassa az EU pénzeket?
Szerintem egy osztrák legalább művelteti a földeket, munkát adva a magyar parasztnak!
EZT orbánék NEM FOGJÁK megtenni!!!
Norina | 2012. december 9. | 14:03:18

A fotón elég széles (és talán túlzottan is elégedett!) vigyora van nagyfrigyes elvtársnak. A cikkben pedig csak hárít. Még 1 azaz egy négyzetméter is sok, ha az külföldi kézben van.
"Az egykori Kárpótlási Hivatal dokumentumai szerint 697 osztrák állampolgár licitált 246 ezer aranykorona földre, összességében tehát körülbelül 10-12 ezer hektárt tudtak legálisan megszerezni, melyet a nevükre is írathattak." És ezért nyilván nagyfrigyes elvtárs a felelős! Miért engedte? Most az osztrák gazda tízszeres(!) áron lenne hajlandó visszaadni a földet. Éppen annyiért, amennyibe Ausztriában lenne az ára. A 0,2%-os kifogás nem mentség. Érdekes, hogy a magát szocialistának hazudó párt tagjai roppantul szerették eladni a nemzeti vagyont. Erről kellene egy nemzeti konzultációt tartani és azokat akik külföldi kézre játszották az ország vagyonát, meg kell nevezni és felelősségre kell vonni! Ha valamely intézményben egy takarítónéni hazaviszi a takarítószert, azért kirúgás jár. Pedig az csak pár száz forintos visszaélés. A pár száz milliós visszaélést nálunk nem büntetik?
.bugyizsak | 2012. december 9. | 13:56:58

Falatka | 2012. december 9. | 13:49:29

Azt meséld el nekem , hogy lehet , hogy a külföldi képes minden városban élelmiszerboltot üzemeltetni a magyar meg nem ? :)
Azt gondolod, hogy egy külföldi képes gépeket kezelni a magyar nem ?

Talán ha megpróbálnál dolgozni rájönnél, hogy megy az
Falatka | 2012. december 9. | 13:49:29

"jordan | 2012. december 9. | 13:01:49
Sógorok, hátra arccc!
Ez az ország NEM ELADÓ!"

Kis butám, ha elmennek a külföldiek (akik a "munkaerő" 80 %-át foglalkoztatják), akkor majd te leszel egy személyben a munkaadó-munkavállaló-segédmunkás? Te csak egy embernek adhatnál munkát, egy tanárnak, aki talán-talán megtanít neked alapvető dolgokat. Félek, már késő!
2006erlelo | 2012. december 9. | 13:13:50

Nagy Frigyest személyesen is ismerem, és tisztelem.Teszem hozzá, jobboldaliként.Szerénységből, szakmai tudásból, a hatalomtudat által nem elnyomott emberségből ,közvetlenségből a mai vezetők korrepetálásra járhatnának hozzá.Ha tükörbe tudnának nézni.Leginkább és zárójelben nevesítve a hatalmi gőg és szakmai pitiánerség vezéralakját, Illés Zoltánt.De hagyjuk is a jóembert, igy is méltatlanul túl lett becsülve.Visszatérve, miniszter úr jó időben volt ágazatának döntéshozója.Akkoriban a mennyiség dominált. Nyugati exportra természetesen a minőséggel az előtérben.De tényleg, akkoriban az un. szocialista export elsősorban vagonkérdés volt.Mindent vittek.A heti exportvagon kvótákat a minisztériumban osztották, lobbierő alapján.Tudom, mert tanuja voltam.Most csak ennyit az akkori, irigyelt teljesítményekről.Végezetül,Nagy Frigyes megitéléséhez, a megérdemelt tisztelet mellett; említett veje sok, un zsebszerződés ellenjegyzőjeként adta aláírását.
apafia | 2012. december 9. | 13:06:20

vanhalen | 2012. december 9. | 12:21:15
Ha jól látom, álbaloldalról beszéltem.
Akiket itt sokan baloldalként támogatnak, pedig csak kollaboránsok.
A mostani maffia pusztán annyiban jobb, hogy az idegen tolvajokat próbálja kicsit visszaszorítani és nem köp le az állam, ha magyarnak vallom magam.
A renszerváltási rémtett az egész bagázs társtettesi büne, de az fö kedvezményezettje a kádári korszak maffiája volt, akik az egészet szervezték.
De a lényeg az, hogy nem szabad olyanokat kormányra engedni, akik nyíltan a gyarmatosításunk teljessé tételére törekednek. Ez nem nagy eredmény, de mégis valami.
jordan | 2012. december 9. | 13:01:49

Kérdezzék meg Ángyánt.
Sógorok, hátra arccc!
Kérjetek bocsánatot Haynau tetteiért,a aradi 13-ért, építsétek fel az összes várainkat amit felrobbantottatok!
Ez az ország NEM ELADÓ!
Mondjuk az elmúlt 22 év erre rácáfolt, ezért kell kisöpörni mindet, akik bennevoltak idáig! Sicc az összesnek, sicc!
.bugyizsak | 2012. december 9. | 12:53:34

vanhalen | 2012. december 9. | 12:50:18

Hol érdekel egy tolvaj osztrák véleménye??
Sértődjenek meg menjenek haza vegyenek földet, és húzzon le de azonnal a magyar termőterületről:)
Lehet hisztizni, meg keménykedni , a dolog ennyi-az állam meg kisajátít:)

Lehet menni kindersnapsozni Jürgen:D
vanhalen | 2012. december 9. | 12:50:18

bugyizsak,tudod ki hazudozik alpári módon?A nagy magyarkodók és a regnáló kormányod.
.bugyizsak | 2012. december 9. | 12:38:52

vanhalen | 2012. december 9. | 12:34:44

AZ ALPÁRI HAZUDOZÁST NEM SZERETEM. aZ OSZTRÁK GAZDA eU TÁMOGATÁS MAGYAR ÉS OSZTRÁK TÁMOGATÁS MELLETT FILLÉREKÉRT MEGVETT ELRABOLT MAGYAR FÖLDEKET MŰVEL.
a MAGYAR SAJÁT FÖLDJÉT AZÉRT NEM TUDJA ,MERT AZ OSZTRÁK ELLOPTA.
aKI SZERINT A MAGYAR GAZDA NEM DOLGOZIK, VAGY NEM LÁTOTT GAZDÁT VAGY BŰNÖZŐ STROMAN, AKI A MAGYAR FÖLD TÖRVÉNYTELEN ELADÁSÁN ÜGYKÖDIK.

Nem kell ide osztrák gazda , nem kell ide német gazda , majd megcsinálja a magyar.
vanhalen | 2012. december 9. | 12:34:44

Az osztrák és norvég legalább műveli a földet,nem úgy,mint nem egy honfitársunk,akinek csak azért kellett a minél több föld,hogy felvehesse az uniós támogatást.Miközben a megszerzett földet nem is műveli,de még csak bérbe sem adja olyannak,aki művelné.Nem kevés ügyeskedő milliókat szakít így egy évben munka és befektetés nélkül.
.bugyizsak | 2012. december 9. | 12:26:04

Kit érdekel mi volt, ma a jelen van holnap a jövő lesz magyar föld pedig magyar föld lesz.
Osztrák, Norvég gazda mindegy , menjen haza kapálni
vanhalen | 2012. december 9. | 12:21:15

apafia.Milyen baloldali vezetőkről beszélsz?Azokat is közéjük számítod,akik most regnálnak?Hagyjuk már a baloldali vezetők felemlegetését,mert a most regnáló tolvajok és szélhámosok ugyanúgy a soraikból kerültek ki,mint akár a többiek.Bevallom,számomra ebben az országban jelenleg és az elmúlt bő húsz évben nincs sem bal,sem jobb oldal.Az,hogy ők így nevezik magukat,az egy másik dolog.Itt kérlek szélhámosok és tolvajok vannak,akik közel voltak anno a tűzhöz,ezt ügyesen kihasználták és kihasználják mind a mai napig.A hülyeségük és szélhámosságuk,valamint aljasságuk következményeinek terheit pedig mi fizetjük és viseljük,legyünk akár jobb,akár baloldali érzelmű szavazók.
Jager László | 2012. december 9. | 12:15:40

+ mondjam
Kedves apafia
Ez a mai piacgazdaság/kapitalista vonal/ 1 tévút.
Emberek többsége rosszul járt!
Fejlődés 1Seknek,többségnek nuku!!
Szerintem...
Tisztelettel
J.L.
Százados úr | 2012. december 9. | 12:14:48

A sokak által szeretett kádári magyar mezőgazdasággal volt egy nagy baj, vagy inkább kettő, ami pontosan ugyanaz volt, mint a magyar iparral:

1. Olyan dolgokat termelt tömegesen, amit könnyű volt gépesíteni: búza, sertéshús, magas szesztartalmú folyó bor. Ezekre termékekre a magyar lakosságnak is szüksége volt, de a méretgazdaságosság miatt nagy mennyiséget termeltek a szovjet piacra.

2. Ebbe a rendszerbe folyamatosan nyugatról származó gépeket, vetőmagot, termelési kultúrát kellett beletenni, de a termékeket jószerével csak keleten lehetett eladni.

Én semmi különbséget nem látok a szocialista mezőgazdaság és a szocialista ipar bukása között.

Miért tűnt el a magyar ipar számos olyan büszkesége, mint az Ikarus, a Videoton, a BHG, a Telefongyár, és még lehetne sorolni.

Pontosan azért, amiért a magyar búza, a magyar sertés és a magyar folyóbor.

Szabolcsiként az almáért különösen fáj a szívem, de arra pontosan emlékszem, hogy az oroszok anno mindent átvettek.
apafia | 2012. december 9. | 12:12:17

krix | 2012. december 9. | 12:06:55
A tulajdon a hatalom alapja.
Idegen tulajdonban müködhet valami hatékonyabban, de azzal gyarmattá tettük az országot, rabszolgává magunkat. Ez számodra gondolom, nem probléma.
apafia | 2012. december 9. | 12:10:01

krix | 2012. december 9. | 12:02:42
Talán kezdjed azzal, mi benne a hazug.
A milliárdos baloldali vezetök, a kisajátítás megszervezése, az idegen érdekek támogatása?
apafia | 2012. december 9. | 12:07:18

vanhalen | 2012. december 9. | 11:48:52
A múzeumigazgató urat az MDF-el csak a mór szerepére tették oda.
A rendszerváltás CÈLJA a kisajátítás volt. (Amit privatizálásnak hazudtak.)
A rendszerváltást nem az MDF szervezte meg, hanem a háttérben dolgozó maffia.
Ezért volt az egész vértelen.
Forradalmat kellett volna csinálni, ha lett volna értelme szembeszegülni a SzU-t agyonfegyverkezökkel, meg az átállt KGB-vel.
krix | 2012. december 9. | 12:06:55

Majos | 2012. december 9. | 11:58:13
"Privatizáláskor az tudott földet venni akinek sok pénze volt"

Tehát szerinted az sokkal jobb lett volna, ha a termelőeszközök nélküli, nincstelen, pénztelen egykori gazdák (akik mondjuk 1945-ben jutott földhöz és egy lóhoz először) kapják a földet?

Okos!
krix | 2012. december 9. | 12:02:42

apafia
"Aki így gondolja, az hogyan támogathatja a mai álbalodalt, akik a kisajátításokat, a bankhatalmat, az idegen tulajdont támogatják?"

Ezzel a kommenttel azért nem lehet mit kezdeni, mert a kérdés is hazug. A hazug kérdések megválaszolása pedig nem csupán lehetetlen, de fölösleges is.
Majos | 2012. december 9. | 11:58:13

Az egész föld privatizáció el rontva.
Nem privatizálni kellet volna hanem
reprivatizálni kellet volna.
Akitől el vették a földet a téeszítés idején
vissza adni.
Privatizáláskor az tudott földet venni akinek sok pénze volt
és kinek volt nem parasztságnak.

vanhalen | 2012. december 9. | 11:48:52

Lehet piedesztálra emelni a néhai első miniszterelnököt,de szerintem elévülhetetlen érdemei vannak neki és az MDF-nek abban,hogy ezt az országot porig rombolták a fene nagy komcsi ellenességükkel.Azt is porig rombolták és szétverték,ami működött,ami gazdaságos volt.Dilettánsok voltak,mint ahogy a Horn kormány kivételével mindegyik kormányunk.És ezt csak a hívők és vakok nem látják.Ez a kormány pedig túltesz minden eddigi balfék kormányon.Nincs konszenzus semmiben,itt minden hülye politikus a bölcsek kövének egyetlen tulajdonosa.Meg is látszik az országon.Itt négyévente rablóváltás van,nem kormányváltás.Ez a demokráciának nevezett valami,ami itt huszonegynehány éve van,a tolvajok és szélhámosok demokráciája,és ez a mezőgazdaságon látszik a legjobban.
Jager László | 2012. december 9. | 10:57:01

Orbán dr. a jog Ász
MAJD MEGVÉDI
kit az talányos.
Bye
J.L.
apafia | 2012. december 9. | 10:50:16

Jager László | 2012. december 9. | 10:05:43
Aki így gondolja, az hogyan támogathatja a mai álbalodalt, akik a kisajátításokat, a bankhatalmat, az idegen tulajdont támogatják?
blau | 2012. december 9. | 10:33:40

erdekes interview, de nem ertem, hogy mit jelenti azt, hogy "beleszületni a baloldalisagba", ez annyit jelenti, hogy valaki katolikus, mert a szülök megkereszteltek ?
wallaty | 2012. december 9. | 10:29:00

Moderálási alapelvek- komment törölve -
hapsi | 2012. december 9. | 10:26:17

powerfet:nem voltak dilettánsok.A rombolás,a rablás tudatos volt.Csak így gazdagodhattak meg.A kárpótlási jegy üzlet sem volt rossz.Nekik.Érdekes lenne megtudni,hogy kik jutottak vagyonhoz ebből az üzletből.
Jager László | 2012. december 9. | 10:05:43

Kinek a pap,
kinek a papné!
Nekem van véleményem.
A szoci rendszer jobb volt a többség számára....
Cáfold +,ha tudod?!
Tisztelettel
J.L.
csider tibor | 2012. december 9. | 10:03:09

Ahol a mezőgazdaság most tart /kapzsi nagyurak/ a nullával egyenlő. Az "átkosban" mennyi gabonát, főleg buzát adott el az ország külföldre? Mennyit ad el most? A jól termelő szövetkezeteket szétosztogatták, szétlopták és most kezdik beismerni, hogy a termelőszövetkezetek nem is voltak rosszak. Ezt azok pedzegetik akik az osztozkodásban részt vettek, de munkaeszközt a kezében /kapát stb./ nem láttam, esetleg télen hólapátot.
délimaci | 2012. december 9. | 10:01:54

Ez is afféle csodatétel? Múlt a jövőben!
"2014-ben habilitált angol nyelven a Debreceni Egyetemen. "
powerfet | 2012. december 9. | 09:43:31

Igazi dilettánsok irányítottak/nak/, nem javítottak- rosszat megszüntetni, jót meghagyni- hanem porig romboltak mindent, TSZ, ÁG .
HIRDETÉS
Nagy Frigyes: A Fidesz s...
Nagy Frigyes: A Fidesz sem családi gazdaságokban, hanem -pénzügyi befektetők által vitatható módon megszerzett - óriásbirtokokban gondolkodik
Népszabadság - Kurucz Árpád

- Amikor beléptem, éppen gyakorolt, koncertezni készült. Kinek húzza el a nótáját?

- Karácsony előtt az egyetem adventi hangversenyén zongorázom. A hangszert nem arra használom, hogy valakit megbántsak, vagy hogy „valakinek elhúzzam vele a nótáját”. Soha nem sértegettem senkit, még azokat sem, akik nem a tények alapján vitatkoznak. Azt javaslom a politikusoknak, ha már igen indulatosak, túl harcias kedvükben vannak, üljenek be egy koncertre, forduljanak magukba, hallgassanak szép muzsikát, nyugodjanak meg. Biztosan alaposabb lesz a mondanivalójuk.

- Ügyesen kikerülte a választ.

- Nem szoktam személyeskedni. Amit másoktól is méltatlannak tartok, azt miért gyakorolnám?
HIRDETÉS

- Mások nem ennyire visszafogottak. Orbán Viktor miniszterelnök a Magosz egyik rendezvényén az új földtörvény kapcsán nemrég azt mondta: a szocialista mezőgazdaság szocializmust túlélt híveinek kora lejárt. Magára vette?

- Azt, hogy a szocialista nagyüzemi gazdaság „túlélt híve” lennék, elfogadom. Aki nem hal meg, az túlélője lesz egy rendszernek. Ez Orbán Viktorra is vonatkozik. Az más kérdés, hogy milyen rendszernek a túlélője. Az általam végigdolgozott nagyüzemi mezőgazdaságot illetően nyugodtan járhatok felemelt fejjel. Annak a kornak a mezőgazdaságban kiérlelt, megvalósított értékei nem idejétmúltak, eredményeit egyelőre megközelíteni sem tudják. Eljön az idő, amikor majd megint előveszik azokat a termelési módszereket, technikákat, amelyekkel a hatvanas-, hetvenes-, nyolcvanas évek kiemelkedő eredményeit produkáltuk A magyar agrármodell akkor világszerte elismert volt. A mai agrárpolitika például néhány esztendő múlva akarja elérni, hogy évente hatmillió sertést neveljenek az állattartók. Ennyit abban az időben csak a háztáji gazdaságok megtermeltek. Ehhez jött még a nagyüzemi négymillió sertés. Úgyhogy csak olyanok vitatják, vagy próbálják elfeledtetni az akkori eredményeket, akik ebből politikai tőkét akarnak kovácsolni, vagy leplezni szeretnék a sikertelenségüket. Magyarország akkoriban 15 millió ember élelmét állította elő, most csupán tízmillióét. Alapvető élelmiszerekből egyre gyakrabban szorulunk behozatalra. Amikor majd a mostani gazdasági formációk elérik a hetvenes-, nyolcvanas évek eredményeit, érdemben beszélhetünk arról, hogy melyik rendszer a hatékonyabb."

VIKTOR ?! MEGBUGGYANTÁL ???!
VAGY NEM EMLÉXEL A 25 ÉVES KORODRA, AMIKOR MÉG COCILIZMUS VÓTTT ?????!

HAZAVÁGTAD A MEZŐGAZDASÁGOT RENDESEN !!!!!!!!!!! TE IS...

Pelso.. 2012.12.09. 21:03:16

@Google: Nem az országnak ártott, hanem saját térfelét járatta le, elsősorban nem a dolgozatával. A szokásos fideszes jelentéktelenítési-magyarázkodási akciókkal csak romlik a kép. Milliomodszor.

.com 2012.12.09. 21:15:57

@mk27soundmaster:
Orommel olvasok egy kepzett es atgondolt kommentet mint az One.
Viszont az On idezetei utik egymas az akcio/reakcio elve alapjan ((ezt a fizikai tetelt meg a legelvakultabb teologia is elismeri)ez egyben az On vitapartnere felvetese is)

A semjeni / harrachi "kereszteny" erkolcsiseg aktiv, magyarul belenyomja az arcomba az O normaikat egyben megbelyegezve az en normaimat. Ez egyszeruen neveletlenseg, inzultus, uriember ilyet nem csinal.

Jellemzo egyebkent a kersztenysegre: terit es nem a befogadast teszi lehetove-pl. buddhizmus.

Jomagam ateista vagyok, bar istent nem tagadom (mert nem tudom a letezeset a jelenlegi tudasom alapjan kizarni)

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.09. 21:17:38

@Jack Torrance: Semmiképpen nem. Szerintem. De a bíró nem én vagyok. (hanem egy félig zsidó, tudod :-))

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.09. 21:33:23

@MézesRozi: Tételezzük föl, hogy amikor azt írom: ateista, akkor ateistára gondolok, amikor pedig azt: nemkeresztény, akkor a nem keresztényekre. Egyszerűbb lesz a társalgás. Bébéjé hogy van?

JohnHenry 2012.12.09. 21:36:12

@tevevanegypupu: te vagy kdnp-s vagy, vagy nem ismered harrach-ot.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.09. 21:36:34

@Jolka40: Már miért is ne? És miért volna pláne gond ez ojrópában?

tevevanegypupu 2012.12.09. 21:49:27

@JohnHenry:

Aha, a belso ellenzek.:) Egyszer beszeltem csak Harrachhal, semmi keresztenydemokratat, altalanos dolgokat, de szimpatikus volt es a nyilatkozatai az orszaghazban szinten azok. Nem kelti vidam es baratsagos ember benyomasat az teny, de ez nem is szukseges. Keresztenydemokratakra mar szavaztam, ugy van.

pierre bayle 2012.12.09. 21:53:59

@jose maria padilla: na úgy látom, nálad kimaradt a felvilágosodás..., nem baj, tanulni sosem késő, ajánlom figyelmedbe egy bizonyos pierre bayle műveit, kábé erről írta az üstökösről szóló értekezését (pensées diverses sur la comete), megvan angolul is.

tevevanegypupu 2012.12.09. 21:56:03

@Doomhammer:

Ne izguljon olyan nagyon a hataron tuli magyarok szavazati joga miatt, ok is ugyanolyan megosztottak mint az itthoniak. Egyaltalan nem biztos, hogy a hataron tulrol minden szavazat a fidesz-kdnp-nek megy. Gondoljon az amerikai, izraeli, francia, nemet kettosallampolgar magyarokra. Kulonosebben jomagam sem rajongok egyebkent azert, hogy ok is szavazhassanak, legalabbis azok inkabb ne, akik nem fizetnek adot vagy nem laknak legalabb jo fel evig Magyarorszagon.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 21:58:09

@kvadrillio: Maga meg miért nem a Háború és Békét másolta be, ha már floodolni akart?

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 22:00:00

@Doomhammer: Molnár akkor fog perelni, amikor én balerina leszek a Győri Balettnél.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.09. 22:01:26

@Doomhammer: Molnár akkor fog perelni, amikor én balerina leszek a Győri Balettnél.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.09. 22:24:55

@Jack Torrance: "szóval akkor a kérdés, nyilvánosan kell-e ezt tenni (egy nyilvánosan elkövetett bűn esetében), vagy elég a gyóntatószékben. És ha valaki nem gyakorol bűnbánatot, miután vétkezett, akkor mi van a kereszténységével?"

A probléma abból adódik, hogy egyes emberek fejében elmosódik, hogy "ki felé tartozik felelősséggel" az illető. pedig egyszerű.

Ha valaki _közszereplőként_ "erkölcsileg" (pl. "ne lopj")bűnt követ el, akkor nyilvánvaló, hogy két helyre tartozik bocsánatkéréssel.
1) Isten felé -erről szól a bűnbánat szentsége
2) Az általa megvezetett szavazók/polgárok felé.

A kettő szerintem egymástól nem választható szét igazából, hiszen a "becsaptam embertársaimat" is bűn ("ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen").

A helyzetet bonyolítja - technikailag -, hogy Semjén igazi vérbeli politikus, tehát nem mondja azt, hogy " a hvg hazudik" (ez esetben tenne hamis tanúságot), inkább elterelő hadműveletekbe kezd (keresztényüldözés, karaktergyilkosság, mint narratívák), de ha a probléma gyökerét nézzük, akkor bizony ez is bűn (képmutatás, lásd "jajj nektek farizeusok, írástusók, képmutatók", mint sormérték), különben is: a lelkiismerete -melyet a keresztény/katolikus hit szerint Istentől kaptunk - jelzi az embernek, hogy ha "letér az igaz ösvényről".

Tehát egyáltalán nem kérdés, hogy mindkét helyen bocsánatot kell kérnie, hiszen keresztényként is megbukott (engedelmeskedni a parancsoknak), és közszereplőként is.
Amit semmilyen csinál most, az a lelkiismeret nélküli szociopata (elme)betegek védekezése. "a bírálók elfogadták" = technikailag rendben van, innentől "mi közötök hozzá", stb., az erkölcsi felelősségről nem is beszél.

Ebből az derül ki, hogy semmilyennek súlyosan torz a lelkiismerete "maga is elhiszi, amit gondol", ha kell, tud kiskaput találni abban, hogy '90 táján nem volt részletesen leszabályozva, mit szabad és mit nem egy szakdolgozatban, illetve mivel jár, ha hibát/szándékos vétséget követ el. Tehát ki tudja játszani a saját lelkiismeretét, ha erre kellő "motivációja" van, pl. pénz, pozíció, stb. (A Hét főbűn így kezdődik: "Első, a Kevélység, második a Fösvénység"...)
Tehát a menyiben s.-t a pénz motiválja, igencsak rossz forrásból meríti az ihletet, hogy így mondjam. És elég sok jel utal erre.

Jack Torrance 2012.12.09. 22:32:06

@Schwerer Gustav: na de ha mindkét bűnét (plágium + képmutatás) meggyónja és bűnbánatot tanusít (szépen csendben otthon), akkor?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.09. 22:39:47

@mk27soundmaster: Mosdatás. Jó, a minap túloztam azzal a rablógyilkossal. Inkább legyen tyúktolvaj. Szóval ha egy dörzsölt védőügyvéd egy tyúktolvajt mosdatna úgy, ahogy maga Schmittet és Semjént, maga lenne az első, aki átkokat szórna rá.

Egyébként ezekben a figurákban nem is az a legrosszabb, hogy plagizáltak, hanem az, ahogyan reagáltak erre az egészre.

@Google: Szerintem a Fidesznek addig jó, amíg Semjénről van szó (és nem, nem állja, fut! :)), mert ha tényleg előkerül a kérdés, hogy mennyit ártottak az országnak, akkor nekik annyi.

@Doomhammer: Lehet, hogy Jobbkéz Professzor Úr nem tudja, hogy mit csinál a bal. Vagy valójában Semjén ellen játszik, és nagyon szeretné rákényszeríteni a konzulenst, hogy mondja ki: Semjén plagizált.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.09. 23:25:02

mk27 soundmaster (bbjnick)véleménye is a témába vág, ráadásul érdekes kérdést vet fel, szóval érdemes megnézni.

Amennyire meg tudom ítélni, mk27 azon húzta föl magát, hogy a vinceblog milyen szánalmas örömködést rendszett a dolog napvilágra kerülésének alkalmából. Valószínűleg mk27 valószínűleg azt gondolja, hogy vinceblog a gonosz földi lerakata, tehát minden ami ellen van, az csakis jó lehet, egyébként tartsunk össze =(mi"keresztények") mert "egyenként fogunk levadászni benneteket", emlékszünk ezekre a szállóigékre a médiapolgárháború idejéből, ugye. Tehát teljesen érthető a hozzáállása, ezért nem is mentem be vele vitába.
A hibát egyébként abban látom elkövetni részéről, hogy "az Igazság szeretete" helyett a egy adott "törzsi"/nemzetségi/kulturális csoport önvédelmét helyezi előtérbe. Itt két dolog jelenik meg.

1) "semjén ügye a mi ügyünk, keresztény belügy, majd mi eldöntjük, senki se szóljon bele", ami ott bukik meg, hogy semjén közszereplő, lásd erről az előbbi hozzászólásomat...

2) annak a kérdése, hogy a vinceblog valóban a gonosz földi kivetülése, vagy csak egyszerűen belvárosi hülyegyerekek jelentéktelen megmondóblogja.
Avagy"köhög a bolha", de ehhez még hozzájön a MAK elleni gusztustalan támadásuk is, amely meglehetősen nagy port vert fel, és talán ez is közrejátszott(Értsd: "őt már levadászták"), hogy szegény mk27-ben beinduljon a "false alarm", és a semmilyen zsolt lebukását (meg a vincék maszturbációját az ügy kapcsán) a kereszténység elleni támadásnak fogja fel.
Innentől pedig aki semmilyen zsoltra rámondja hogy képmutató hazug senki, az a "nemzeti tábor egységét rombolja" ezzel. Sajátos beállítódás, ennek is sok előzménye lehet, ki mit örökölt innen-onnan, mindenesetre logikailag az Igazsághoz(="keresztény álláspont") csupán annyi köze van, mint bármelyik tévedésnek.
Ez a magánvéleményem (meg a fenti hozzászólás is), mivel nem vagyok jogosult arra, hogy erről ex cathedra beszéljek, már csak azért sem, mert nincs teológiai diplomám. Csak józan eszem, meg talán némi erkölcsi érzékem. Természetesen én is bűnös ember vagyok, csak hogy mindenki tisztában legyen vele.

Jack Torrance 2012.12.09. 23:38:43

@Schwerer Gustav: egyrész lehet ebben igazság, másrészt én úgy látom, hogy bébéjé a kognitív disszonancia áldozata és néha már maga sem érti, mikor miért is vitatkozik. Sokszor l'art pour l'art is teszi, sokszor azért amiért te mondod, de sokszor nem tűnik öncélúnak, mégse látni az irányt.
Közben meg sok dologban igaza is van.

Jack Torrance 2012.12.09. 23:39:58

@Schwerer Gustav: ja, és nem provokálsz ki belőlem coming out-ot. Én nem vagyok bűnös ember, mivel nincsenek erkölcseim se :D

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.09. 23:45:58

@Jack Torrance: közszereplő, tehát nyilvános bocsánatkéréssel _is_ tartozik. Ez két külön kategória, mindkét utat külön-külön be kell járnia.
Persze az emberi lélekben nincs két kategória, tehát valójában a két utat együtt kell bejárnia Pl. ugyanazon napon bocsánatot kér, majd meggyón...

A közszereplő kapcsán nyilván vannak olyan íratlan szabályok, hogyha csaláson kapják az embert, akkor legalábbis elvárható- amennyiben az illető keresztény ("kdnp", mint _keresztény_ és demokrata, meg a népért is van, hiszen néppárt), akkor meg egyenesen kötelező - hogy bocsánatot kérjen. Erkölcsi, lekiismereti, közszereplői kötelesség.

Lehet hogy rossz párhuzam, de berakom mégis: A japó miniszterelnök most járja az országot, hogy bocsánatot kérjen a kormány gyászos teljesítményéért. Pedig nem is keresztény. Íratlan szabály. Vagy legalábbis annak kéne lennie. Abszurdisztánban a rinocéroszbőr dukál, meg az összevissza hazudozás. (DE a moslékosvályú miatt még természetesen nem szabad szem elől téveszteni a "Sarkcsillagot", az örök, mozdíthatatlan értékeket.)

Jack Torrance 2012.12.09. 23:54:40

@Schwerer Gustav: "közszereplő, tehát nyilvános bocsánatkéréssel _is_ tartozik"

Azzal az összes többi közszereplő is tartozik (tartozna). Mi itt a kereszténységet (a keresztény erkölcsöt) kezdtük feszegetni, ebből a szempontból próbáltam sarkítani :)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.10. 00:02:13

@Jack Torrance: a keresztény álláspontot ismertettem tudásom szerint, viszont ez a megjegyzésed mégiscsak arra utal, hogy van valamilyen lelkiismereted, akármire is jutottál vele.:)

(a lelkiismeret működését jelzi ha "találva érezzük magunkat" valaminek kapcsán)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.10. 00:08:40

@Jack Torrance: "próbáltad sarkítani"? :)

vigyázz, egyszerre sok lesz a coming out-ból...

A lelkiismeret olyan hogy minél jobban elnyomják, annál jobban előjön. Van erről Tolsztojnak egy novellája ( "Az Ördög"), ajánlom figyelmedbe.

Most pedig lefekszem aludni. Jó éjt.:)

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.12.10. 00:18:43

@homoródkarácsonyfalváért:
Gyönyörűen meghámozta a levegőt...
Az "ál-lib" utalás külön passzolt hozzá, de ezt akár hagyhatjuk is...

Viszont okfejtése kapcsán az valahogy elsikkadt, hogy a gyónás miről is szól tulajdonképpen.
(Khmmm: Szerintem bűnbánat tanúsításáról)
Amit tehát dugdosunk itt Semjénnel kapcsolatban az pont a LÉNYEG.
Ez a csóka ZÉRÓ (azaz 0) megbánást tanúsít! Sőt, kikéri magának, meg az egész Kereszténység elleni támadásnak minősíti, miközben pont ez a magatartása hoz a Keresztény emberekre szégyent.

Ilyen összefüggések tükrében kellene "semjénzsolt" (nemecsek ernő után szabadon, csak Ő tényleg ártatlan volt...) keresztényi magatartását minősíteni....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.10. 02:30:30

@Doomhammer: remélem, kölcsönösen beperelik egymást.
Ebből még precedens lehet, amit a művelt Nyugaton is idéznek majd a szakmában. :)
Mindenesetre én óvatosabb lennék a jövőben, ha még konzulens lennék.
Ki tudja, mi lesz 1 hatökör hallgatóból...

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.10. 06:55:47

@tevevanegypupu: @Holger Hartland: @Schwerer Gustav: @Jack Torrance: és akit illet!

Szó sincs itt "false alarm"-ról, vagy pártos elfogultságról.

A "schmittügy" és a "semjénügy" is messze túlmutat egy-egy személy ellehetetlenítésén, "kicsinálásán", ezek nagyon aljas kampányok, amelyeknek fő "eredménye" (ha hagyjuk magunkat "beugratni") a társadalmi szintű destrukció (bomlasztás, züllesztés).

Nem véletlen, hogy olyan vádakkal álltak elő (akik előálltak), amelyeknek jogi szankcionálása nem lehetséges. Részint, mert százéves ügyekről szólnak, részint, mert korántsem egyértelműek. Így a végtelenségig lehet "kenni" azokat. (Hogy egyik sem klasszikus plágiumügy, az k*rvafix.) Valójában (Schmitt és Semjén esetében is) svihákságból eredő mulasztásos vétségekről van szó (svihák: (tót eredetü szó a. m. tetves), amely nyelvünkben nagyon meghonosodott és szálló igévé lett. A s. léha, komolyan nem vehető, hiu ember, aki minden igazi hivatás nélkül mindenáron mennél többet akar szerepelni. Berczik Árpád a S.-ok c. vígjátékában a S.-ot gúnyolja. V. ö. Tóth Béla, Szájrul-szájra (Budapest 1895). Forrás: Pallas Nagylexikon). Olyan svihákságokról, amelyek abban a korban, amikor azokat elkövették, abban a közegben, ahol azokat elkövették, hallgatólagosan elfogadott gyakorlat volt. S mert azok (amik), nyilvános tisztázásuk is, lehetetlen (mivel az érintettek csak úgy tisztázhatnák magukat, ha másokat (is) "bemártanak"). Mindazonáltal, nem nagy vagy különleges ügyek, de az "embervadászatra" (karaktergyilkolászásra) és a bomlasztásra tökéletesen alkalmasak.

S, bizony, akik "kirobbantották" ezeket az "ügyeket" --- szerintem, reményeiken felül --- célt értek. Schmitt lehúzva a klotyón, a csőcselék tombol, nyáladzva, acsarogva tépi a számára odadobott erkölcsi koloncot, de ami az igazi nagy eredmény, hogy sikerült komoly zavart kelteni az ú. n. keresztény nemzeti oldalon is (nyilván, sokan a s_ggüket féltik, mivel felfogják, ezek után bárki juthat Schmitt vagy Semjén sorsára, sokakat viszont tényleg megzavart az/ez a pszeudoetikai feladvány, amivel szembekerültek).

Itt, ebben a kommentsorban, is jól tettenérhető a zavarodottság: szerintem három nick van, aki fölfogja, hogy igazán miről is van itt szó (és mik a valódi tétek): @homoródkarácsonyfalváért, @tevevanegypupu és én:-) (Bocs, ha valakit kihagytam!:-))

Igény szerint folytatom.

tevevanegypupu 2012.12.10. 07:13:09

@mk27soundmaster:

Schmitt Palnak egyaltalan nem orultem, bar ketsegtelenul snajdig ferfiu, de azert koztarsasagi elnoknek tulzas volt. Viszont hogy a fidesz nem allt ki mellette, hogy hagyta hgy ebek ele vessek, az azert elgondolkodtato. Pedig megtette Orbannak azt a szivesseget, hogy mindent alairt es mindent szentesitett. Most Ader egy kicsit eljatssza, hogy o azert nem olyan engedelmes, lehet, hogy ez jobban veszi ki magat a nemzetkozi munkasmozgalom elott.:)Ez a jogilag nem buntetheto, moralisan elitelendo elegge tag hatarokat enged meg igy a diplomak es doktori cimek tekinteteben, foleg annak tukreben amit Gyurcsany is muvelt a diplomai korul, valamint a hvg "oknyomozasa" ismereteben. Orban kisse labilis a forradalmaban, ha tul sokan tamadjak visszavonulot fuj, a falig nem megy el senkinek a vedelmeben..ebben sajnos nem olyan rendithetetlen olomkatona mint a liberalbolsevikok. Nagy valoszinuseggel ezekkel az elengedesekert es alkalmazkodasokert 2014-ben meg is kapja jutalmat, lehet, hogy elveszti a valasztasokat, mert az egyutt-dk-lmp-es a tobbi balik osszessege ehhez eleg is lesz, nagyon elszantak. Nem lehetetlen, hogy a jobbik is ugy megerosodik majd, hogy Orban marad kisebbsegben mellette, regisztracio ide vagy oda. Hogy aztan ez Magyarorszagnak mennyire lesz jo..Es a fidesznek mennyire az, hogy egyreszt rosszul valasztja ki embereit, utana pedig hagyja kiloni oket..Forradalmat viszonylag konnyu elinditani, a hatalmat okosan hasznalni es megorizni..erre egyetlen part nem volt kepes a rendszervaltas utan. Talan 98-2002Z kozott a fidesznel volt valami halvany remeny, de a fertelmes kommunikaciojuknak koszonhetoen ez a remeny aztan tokeletesen elmult, valsagban mar nem mukodik.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 07:36:57

@mk27soundmaster: puff neki, már Mézes Rozál sem érti, mi folyik itt!

Egyebekben kedves majom úr, nem, az inkriminált ügyek nem "svihákságból eredő mulasztásos vétség"-ek. Legalábbis minálunk, erkölcstelen ateistáknál. Nem mellesleg a területileg illetékes plébános szerint sem. Továbbá jelzem, mindhárom elkövető (Schmitt, Gyurcsány, Semjén) azzal, hogy még átfogalmazni is lusta másoktól lopott (kapott, bakker, helló Tölgy-fanok!) szövegeit (illetőleg egyikük baszik átolvasni a bériratott munkát) súlyosbító körülményeket villant szellemi igénytelensége, morális deficitje és egyáltalán: elmebéli állapotja tekintetében. Ezek gazemberségükön túl egyrészt idióták, másrészt kurvára magabiztos idióták.

Neked meg rohadtul el kéne gondolkoznod, hogy ezzel a "svihákságból eredő mulasztásos vétség"-ezéssel vajon hány becsületesen megírt diploma- és doktori munka készítőjét alázod, sérted meg. Hogy van-e ennek értelme, hogy nem toltad-e túl a biciklit, érted? Hogy ez a te lelkes szőnyeg alá söprésed, mint uralkodó álláspont (hál'istennek nem az) milyen hatással lenne - a nyilván amúgy sem fényes - egyetemi közállapotokra? Egyáltalán, az írástudók felelősségéről ideje volna elmélkedned...

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.10. 08:15:27

@Dr. Zerge:

"(...)

A direkt morál az igazságtól való elhagyatottságban él.

Van, aki a direkt morálban remekül érzi magát. Gyönyörködik abban, hogy a korrupción kívül áll és ítélkezhet. Különös gyõzelem, amikor az ember fogát csikorgatja. Mellõzve lenni! Elnyomva, szegénynek lenni! Nem bírja ki senki mély sebek nélkül.

A direkt morál a lázadás és a forradalom tenyészhelye. Minden lázadó és forradalmár morális bázison áll és ez benne a direkt morál.

(...)

Ez az, amit a direkt morál a legtisztábban lát: „a behódolás az embert eredeti alakjából kivetkõzteti és az élet végeredményét kompromittálja”. A behódolásnak ezt soha senki sem bocsáthatja meg. A behódolásból sohasem lesz és nem lehet nagyság. Ez a par excellence antitragikus, vagyis ez a botrányos egzisztencia.

A direkt morál inkább õrület. Nincs megalázóbb, mint elviselni, hogy a behódolás virtuóz élettechnikával miként fut be nagy pályát és miként teszi kezét az élet javaira, és miképpen foglalja el az élet helyét, mintha az egész az övé lenne, és vesz részt abból, amibõl mindenki más kizárt. Abban, aki ez ellen nem tud kellõképpen védekezni, tízezer inkarnációra való méreg gyûlik össze. A bosszú. A bosszú, mondja Nietzsche, az akarat tiltakozása az idõ ellen.

Minden mártír gondolja meg jól, vajon nem a bosszú, amely benne dolgozik? „Ó, ha az embert a bosszútól valaki meg tudná váltani!"

A behódolás az embert eredeti alakjából kivetkõzteti és az élet eredményét kompromittálja. De aki nem hódol be és nem alkalmazkodik, tiszta lelkiismeretét fenntartja és intaktságát megõrzi és a direkt morálban áll, az a bosszú angyalává lesz.

A direkt morál nárcisztikusan ragaszkodik hõsies és görcsös tisztaságához. A direkt morál nem szociális, hanem egocentrikus. Ezért ha felülkerül, nem közösséget teremt, hanem forradalmat. A direkt morál, mint a rossz lelkiismeret, a nagyságot kizárja. A direkt morál középszerû és démoni.

Aki behódol, beszennyezi az életet. A rossz lelkiismeret a beszennyezett élet nyugtalansága. A direkt morál a közösségbõl kizárt és a javaktól megfosztott ember életféltése.

A behódolás megbocsáthatatlan. Annak, aki behódolt, térden állva kell bocsánatot kérnie az igazságtól, amelyet megsértett. Addig nem térhet haza.

A direkt morál csak akkor oszlik el, ha felszólítják, hogy a szeretet világába lépjen, és tényleg belép. Akkor a pokol tüzét elkerülheti.

(...)"

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 08:19:37

@mk27soundmaster: Hogy nem érted, amit írtam: nem meglepő. Hogy idézettel jössz: nem meglepő. Hogy Hamvassal: nem meglepő. Hogy tulképp még azt is félreérted: nem meglepő. Meglephetnél már egyszer.

Jack Torrance 2012.12.10. 08:42:46

@mk27soundmaster: miért azt nevezed destrukciónak, amikor a nyilvánvalóan inkompetens és mind tudásában mind emberileg alkalmatlan embert megbuktatják, és miért nem azt, amikor ilyeneket állítanak tisztes pozíciókba?

SP-vel se és Semjénnel se az a baj, hogy plágium ügyük van, hanem hogy egyik se (volt) méltó arra ahova őket rakták. Ezt bizonygatták is sokan, de hasztalan.
Az valóban elgondolkodtató, hogy a "leleplezésük" módszere is káros lehet, de kérdés, melyik károsabb társadalmi szinten, a kinevezésük és működésük, vagy a megbuktatásuk.
Al Caponét is adóügyekkel kapták el, destruktív volt-e az vajon?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.10. 08:45:02

@Dr. Zerge: Bbj a zárt közösségekre jellemző falkaszellem reprezentánsa. A közös almon, a közös falkán, a közös odún belüli értékekért állnak ki, és semmi másért. Nem létezik általános igazság vagy a közösség felett álló erkölcsi értékrend. Mindennap gerillaharcot vívnak akár a jóság és szépség ellen is, ha az közösségük érdekén kívül esik. Bármilyen aljasságot megvédenek, ha az a közösség egy vagy több tagjától ered. Mivel az ilyen közösségek mindig kirekesztőek, és mindig szemben állnak mindennel, ami a közösségen kívül van, kihalásra ítéltettek. Olyanok, mint egy virtuális öngyilkos merénylő, mert ténykedésük az emberi társadalmat is bomlasztja, gyorsítja a faj végromlását.

nrizsa 2012.12.10. 09:04:50

Kiváncsi lennék, hány olyan ember él ebben az országban, aki úgy kezd el írni egy szakdolgozatot vagy doktorit, hogy előhúz a fiókból egy A4-es lapot, és elkezd írni 60-80-100 oldalon keresztül???

states1 2012.12.10. 09:05:52

Nem kellene a Mandinernek is beleállni a ballibbancs lejáratókampányba, már csak azért sem, mert ebben az ügyben egyértelműen az ELTE a hunyó, ha 20 évvel ezelőtt jó volt nekik ez a dolgozat, akkor most sikerült nekik felköpni a levegőbe, és aláállni. És ha mindenáron felelősöket akarnak keresni, akkor azt a saját oktatóik és főként a vezetőik között keressék. Arról már nem is beszélve, hogy visszamenőleg szarnak minősíteni egy dolgozatot, az jogi nonszensz is, állítólag illyesféle ismereteket is oktat az ELTE...

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.10. 09:14:49

@nrizsa: Ahogy te várod, úgy regény születik. A szakdolgozat nem regény. A szakdolgozat előtt kutatni szokták a témát, különböző szakokon más-más módszerekkel és követelmények mellett. A másolás és az A4-es fiókból előhúzása határvonalak között van minden, ami lényeges. Próbálj arra koncentrálni!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.10. 09:16:42

@states1: Lehet felvetni intézményi felelősséget, és kell is. Ám ezzel egy időben felmenteni a személyi felelősség alól Semjént és konzulensét nem jó döntés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.10. 09:47:22

@mk27soundmaster: nem bárki juthat Schmitt vagy Semjén sorsára.
Az juthat erre a sorsra, aki iszonyú magasra mászott az uborkafán, s nem tisztességes munkával készítette el a disszertációját.
Megsúgom neked, ez azért nem volt általános az egyetemeken abban az időben (sem).
Egyébként a két eset korántsem tűnik egyformának, S. Zsót nyilván kapott egy anyagot a konzulensétől, hogy "ezt építsd be, Zsótikám, és jó lesz", de nem gondolta, hogy a jó Zsót ezt szó szerint veszi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 10:03:04

@Shyad-Khourongai:
"Molnár akkor fog perelni, amikor én balerina leszek a Győri Balettnél."

Azt azert nem zarnam ki, hogy valami ujsagot beperel, hiszen ezt igerte. Semjent es a korulotte nyuzsgo jogaszokat megpiszkalni valoban ongyilkossag volna.

Azonban az is erdekes per lenne, amikor a konzulens ur azt bizonygatja a birosag elott, hogy o nem tudott rola, hogy egy meg nem jelent szovegebol masolt a sajat szakdolgozoja az altala nem olvasott szakdolgozataba.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.10. 10:04:38

@Jack Torrance:

"Az valóban elgondolkodtató, hogy a "leleplezésük" módszere is káros lehet, de kérdés, melyik károsabb társadalmi szinten, a kinevezésük és működésük, vagy a megbuktatásuk." --- írod.

A valódi kérdés az, hogy mi a károsabb társadalmi szinten, a működésük vagy az _ilyetén_módon_való_ megbuktatásuk?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.10. 10:06:15

@Mr Falafel:

Sötét alak maga: nem kicsit, nagyon:-[

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 10:08:13

@Holger Hartland:
"Vagy valójában Semjén ellen játszik, és nagyon szeretné rákényszeríteni a konzulenst, hogy mondja ki: Semjén plagizált."

Szerintem vilagos a jelzes Jobbagyi reszerol: a konzulens ebbol a jatekbol csak veszteskent kerulhet ki. Ugyanis Semjen pozicioja elonyosebb, mivel a szoveg nala jelent meg eloszor.

Innentol kezdve a konzulens csak rossz es rosszabb alternativak kozott valaszthat. A szerzoi jog ugyanis lehet polgari jogi kategoria, de a lopas mar buntetougy.

"Lopás

316. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
...
(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) a lopást nagyobb értékre,

b)966 a kisebb értékre elkövetett lopást

1. a (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott módon,

2. kulturális javak körébe tartozó tárgyra,

3. vallási tisztelet tárgyára, illetőleg vallási szertartásra vagy más egyházi célra rendelt helyiségből a vallási szertartás végzésére szolgáló tárgyra,

4. temetőben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt vagy holttesten lévő tárgyra,

5.967 nemesfémre, nemesfém ötvözetére vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagra,

követik el."

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.10. 10:10:56

@Hepci:

Ha ez a stratégia beválik, akkor bárki (szó szerint) bárki juthat Sch. vagy S. sorsára.

Maguk azt nem veszik észre, hogy a pirula, amit abban a hiszemben nyelnek le, hogy megszabadítja magukat a vesekövüktől, egyúttal, a veséjüket is feloldja.

Jack Torrance 2012.12.10. 10:15:44

@mk27soundmaster: igen, jol ertetted a kerdesem.
De a kerdes eredete az, hogy ezek az emberek ott vannak (voltak), ahol. Ha nem kerultek volna oda, a kerdes sem letezhetne.

homoródkarácsonyfalváért 2012.12.10. 10:19:07

@Mpatikus Eszetlenellenes: Tudod, hogy ténylegesen mi történt? Én nem. Azt nem vitatom, hogy Demjén részére nem jól néz ki most a dolog. De lehetséges, hogy túl korai az ítélet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 10:25:48

@tevevanegypupu:
"Ne izguljon olyan nagyon a hataron tuli magyarok szavazati joga miatt, ok is ugyanolyan megosztottak mint az itthoniak.Egyaltalan nem biztos, hogy a hataron tulrol minden szavazat a fidesz-kdnp-nek megy."

Ez elvi kerdes. Nem kertek ra felhatalmazast es megis megtettek. Raadasul egy ujabb, nagy letszamu csoportot adtak a potencialis szavazokhoz, akik nem fizetnek adot, de erdekuk, hogy juttatasokat kapjanak (ahogy ma kapnak is es a politikusaik sirnak is, hogy tobbet akarnak - itt olyan arcokrol beszelunk, mint Szasz Jeno es az o marginalis politikai mozgalma). Mindezt raadasul Semjen egy merhetetlenul kicsi politikai ero elerol nyomja, mint miniszterelnok-helyettes.

Az jut eszembe, amikor az SZDSZ nyomott olyan marginalis ugyeket, amiket senki nem szavazott meg nehany ezer fanatikuson kivul. Ugyanez a helyzet a KDNP-vel. Es ebbe a kepbe remekul beleillik ez a zavaros szakdolgozat-tortenet.

"Gondoljon az amerikai, izraeli, francia, nemet kettosallampolgar magyarokra. ""

Ok nehany 10 ezren vannak es nehany ezren szavaznak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.10. 10:26:27

@mk27soundmaster: hümmm, sajna, nem tartok tőle, az enyémet pl. nyugodtan vizslathatják, ha miniszterelnök-helyettes leszek. :)
Persze, találhatnak mást, pl. kecskével szerelmeskedem, stb. :)

A lényeg annyi, amit a Falafel nevű úr emleget: vannak, akiknek akolra van szükségük, s vannak, akiknek nem.
Azt helyeslem, hogy a dolgot őt magát nézzük, ha ez mond magának valamit.
A tisztesség független az oldalaktól, kereszténységtől és pozícióktól, a disznóságokba kevert urak közül Gyurcsótány tuti 100%-ig sáros, Schmitt Pál legalább 80%-ban, ezt a szalonkavadász barmot pedig úgy 60-70-re saccolom.
Egy közös bennük: egyik se való semmilyen közméltóságra. Persze, a többiek nagy része se, szóval ők nyugodtan megélhetik kipécézésként is a dolgot.

Jack Torrance 2012.12.10. 10:29:01

@mk27soundmaster: mivel ezekben az ugyekben nem az a lenyeg, hogy SP vagy Semjen valoban plagizalt-e, hanem a mod, ahogyan kezelik a kerdest, nem ertek egyet.

De ez persze izles dolga (is). Egy nagyon jo baratom el most mar hosszabb ideje Kinaban, o meselte, hogy mennyire mas a hibakhoz valo hozzaallas arrafele. Ott a hiba beismerese nagyobb bun, mint maga a hiba elkovetese. Meg ha teljesen egyertelmu, hogy az illeto hibazott, rabizonyitjak, mindenki tudja, akkor is nagyobb megvetes illeti, ha vegul bevallja a hibat, mint ha koromszakadtaig tagad.
En ezen rettenetesen meglepodtem, mert evoluciosan rossz strategianak gondolom, de nyilvan tevedek, hisz Kina tobb ezer eve bizonyitja, hogy ez is mukodhet.

Igy aztan nem allitom, hogy amit mondasz, es ahogy a Fidesz-KDNP-nel jelenleg folynak is a dolgok az marhasag es mukodeskeptelen, de azt allitom, hogy a modern nyugati felfogastol idegen a dolog.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.10. 10:32:14

@Doomhammer: Azt azért érdemes felemlíteni, hogy a Pázmányon nem különösebben kedvelik Tölgyet. Szerintem is gazemberség, amit művelt, és megérdemli, ha elmeszelik, de a plágium ügyében nincs rosszabb pozícióban, mint Semjén. Ugyanis, ha saját tanulmánya, annak eredeti kézirata megvan, és egy szakértő a papír típusából, a használt tinta összetevőiből megállapíthatja, mikori. Mivel a két különböző megjelenés viszonylag közeli időpontban történt, meglehetősen zűrös ügy kerekednék belőle, és politikai nyomásra végül Tölgy veszítene, ha nem is a bíróságon. Inkább az állását kell féltenie.
Tekintve azonban, hogy Tölgy most is hazudik, ahogy azt tőle megszokhattuk, nem kell perekre számítanunk. Talán lesz még némi szájkarate, és azzal vége. Persze, az is lehet, hogy Tölgy azért keményített be, mert az állását már mindenképpen elveszti, és akkor már igyekszik magával rántani annyi embert, amennyit csak tud.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.10. 10:34:12

@Jack Torrance: Nem ismered az örök érvényű mondást? - Töredelmes vallomás 10 év, konok tagadás 5 év.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.10. 10:40:43

@Mr Falafel: miért, nem bontották fel a szerződését a Vincentblogon történt kiszerkesztése után? Ott akadtam el az infóban...
Dolgozik még a Pázmányon?

Jack Torrance 2012.12.10. 10:40:53

@mk27soundmaster: amugy te meg azt nem veszed eszre, hogy ahogy kezeled (ahogy SP, Semjen, Fidesz-KDNP kezeli) az ugyet, azzal pont azokat az eszmeket ervenytelenited, amik neveben az akol letrejott.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.10. 10:47:03

@Hepci: Ha jól tudom, a Pázmányról elküldték. Az nem volt egy fair történet a vincenték részéről. Persze, Elek Gabi egy üldözési mániás faszkalap. Ez a mostani sztori viszont nem kötődik a virtuális térhez. Teljes egészében közügy, mert a politikai szál erős. És nem úgy, hogy szegény Semjént üldözik, hanem úgy, hogy ez a szemét tróger csalt, és ebben az ELTE felelős vezetői segítették. Nem Tölgyet kell elküldeni egyedül, hanem mindenkit, akkor akkoriban a tanszék környékén volt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.10. 10:51:31

@Mr Falafel: nem nagyon látom, hogy Tölgy (MAK) hol sáros a jelen történetben... leszámítva azt, hogy - ha jól követtem, az első verzió beadásakor - konzulens és bíráló volt egyszerre, ami azért nem szokványos...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 10:53:00

@Mr Falafel:
"Azt azért érdemes felemlíteni, hogy a Pázmányon nem különösebben kedvelik Tölgyet."

Ez nem tartozik ram.

"Szerintem is gazemberség, amit művelt, és megérdemli, ha elmeszelik, de a plágium ügyében nincs rosszabb pozícióban, mint Semjén. "

Megint ezek az eros szavak. Csak egy apro stikli. A konzulens maga mondta, hogy szerinte igazsagtalan volt az elso szakdolgozat elegtelen minositese (ami tisztan Semjen teologiai laureatus dolgozabol volt atveve). Az opponens ott azt mondta, hogy a tema nem szociologiai. Aztan ket hettel kesobb valahogyan elokerult egy ujabb szakdolgozat, ami megmagyarazhatatlan modon jelentos mennyisegu szoveget tartalmazott egy tanulmanybol, ami a konzulens neve alatt jelent meg egy ev mulva. (ovatosan fogalmazok a jogi fenyegetozesek miatt :-))

Ez nyilvanvaloan nem veletlenul tortent. Valaki itt stiklit kovetett el.

Gazemberseg egy ELTE szakdolgozatnal? Ha ezt gazembersegnek hivjuk, akkor komolyabb ugyekre milyen szavunk marad?

Nagyon magyar tortenet ez, jellemzoen provincialis, kisstilu figurakkal. Feltudasu elit, ugye.

Jack Torrance 2012.12.10. 10:58:58

@mk27soundmaster: tovabbi kerdes, amikor Semjen maga is azt mondja, Gyurcsany "kicsinalasa" egy politikai feladat volt es maradektalanul elvegezte, akkor o is nem veletlenul pont ugyanazt a veseko elleni pirulat vette-e be, amirol beszelsz.

tevevanegypupu 2012.12.10. 11:09:14

@Doomhammer:

Hat a magam reszerol ugy gondoltam, hogy kotelessegem a kettos allamplgarsagra szavazni, ha mar igy alakult, de abszolute nem varnek erte cserebe semmit. A magyar kormanyoknak kell tamogatnia azokat akik magyar nyelvet akanak tanulni, kell segiteni egy kis penzzel a magyar iskolakat, egyetemet is (ha van), de ez elemi, moralis kotelesseg, nem csereugylet.

Nekem egyaltalan nem szimpatikus az rmdsz meg a szlovakoknal a hid, de ha az ottani magyarok ugy latjak, hogy ezek az emberek tudnak nekik segiteni abban, hogy ne erje okte hatranyos megkulonboztetes, akkor Isten neki, valasszak oket.Ezert felesleges azt karogni a rettegoknek, hogy majd a kulfoldon elo kettos allampolgarsagu magyorok tomegesen rohannak a fideszre meg akdnp-re szavazni, mert azt lathatjuk, hogy ez nem igy lesz. Ok is ugyanolyan megosztottak mint itt a magyarorszagi magyarok.

Abbol amit latunk es hallunk, egyaltalan nem vagyok meggyozodve, ha lehetoseg lenne mondjuk Erdelyt nepszavazas utjan Magyarorszaghoz visszacsatolni, akkor akarjak-e ezt az erdelyi magyarok..vagy a szlovakiaiak. Ok mar a sokadik generacio Trianon utan, maskeppen latnak es ereznek, az idos korosztaly - akik miatt a kettos allampolgarsagot egyebkent megszavaztam - lassan eltunik. Nekik meg fontos volt, ok meg nagyon sokat vesztettek es nagyon sokat szenvedtek. Meg aztan kulonben is, ebbol az uj generaciobol mar egyre kevesebben tudnak magyarul.

Az itthoni magyarok egy resze meg mindig haraggal gondol a Trianoni bekeszerzeodesre (en is), de lassan mar ez is csak egy tortenelmi kerdesse valik. Kell(ene) annyi jozansagnak lenni, hogy ezt csalodottan bar, de belassuk. A rendszervaltasnal talan lehetett volna, de azota az EU tgorszagai koze kerult Romaniaban elo magyarok mar nem erzik szukseget, hogy Magyarorszaghoz tartozzanak.

Azert Semjent vagy Orbant nem itelnem el, hiszen az rmdsz meg a hid meg a tobbi liberalis part viszont valoszinuleg elvezi a magyar balliberalisok sokkal kevesbe visszhangos (es ugy tunik sikeresebb) tamogatasat..

tevevanegypupu 2012.12.10. 11:09:14

@Doomhammer:

Hat a magam reszerol ugy gondoltam, hogy kotelessegem a kettos allamplgarsagra szavazni, ha mar igy alakult, de abszolute nem varnek erte cserebe semmit. A magyar kormanyoknak kell tamogatnia azokat akik magyar nyelvet akanak tanulni, kell segiteni egy kis penzzel a magyar iskolakat, egyetemet is (ha van), de ez elemi, moralis kotelesseg, nem csereugylet.

Nekem egyaltalan nem szimpatikus az rmdsz meg a szlovakoknal a hid, de ha az ottani magyarok ugy latjak, hogy ezek az emberek tudnak nekik segiteni abban, hogy ne erje okte hatranyos megkulonboztetes, akkor Isten neki, valasszak oket.Ezert felesleges azt karogni a rettegoknek, hogy majd a kulfoldon elo kettos allampolgarsagu magyorok tomegesen rohannak a fideszre meg akdnp-re szavazni, mert azt lathatjuk, hogy ez nem igy lesz. Ok is ugyanolyan megosztottak mint itt a magyarorszagi magyarok.

Abbol amit latunk es hallunk, egyaltalan nem vagyok meggyozodve, ha lehetoseg lenne mondjuk Erdelyt nepszavazas utjan Magyarorszaghoz visszacsatolni, akkor akarjak-e ezt az erdelyi magyarok..vagy a szlovakiaiak. Ok mar a sokadik generacio Trianon utan, maskeppen latnak es ereznek, az idos korosztaly - akik miatt a kettos allampolgarsagot egyebkent megszavaztam - lassan eltunik. Nekik meg fontos volt, ok meg nagyon sokat vesztettek es nagyon sokat szenvedtek. Meg aztan kulonben is, ebbol az uj generaciobol mar egyre kevesebben tudnak magyarul.

Az itthoni magyarok egy resze meg mindig haraggal gondol a Trianoni bekeszerzeodesre (en is), de lassan mar ez is csak egy tortenelmi kerdesse valik. Kell(ene) annyi jozansagnak lenni, hogy ezt csalodottan bar, de belassuk. A rendszervaltasnal talan lehetett volna, de azota az EU tgorszagai koze kerult Romaniaban elo magyarok mar nem erzik szukseget, hogy Magyarorszaghoz tartozzanak.

Azert Semjent vagy Orbant nem itelnem el, hiszen az rmdsz meg a hid meg a tobbi liberalis part viszont valoszinuleg elvezi a magyar balliberalisok sokkal kevesbe visszhangos (es ugy tunik sikeresebb) tamogatasat..

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.10. 11:19:49

@Mr Falafel:

volt egy érzésem akkoriban is, hogy maga az e-kultúra.

capacete 2012.12.10. 11:20:09

@nrizsa: Remélem, egy se. A szakdolgozóimmal szemben az egyik első elvárás, hogy állítsák össze az irodalomjegyzéket.
Ha valaki felhasznált irodalom nélkül ad be szakdolgozatot, az elégtelen.
Ha valaki úgy ad be szakdolgozatot, hogy más művekből ollózta össze, az is elégtelen.

A jó szakdolgozat szakirodalmi forrásokból építkezik, de nem másolja azokat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 11:21:00

@Doomhammer: Ha lopásnak nevezi, az rég elévült. Ráadásul az egyetem valószínűleg tényleg nem veheti vissza a diplomát. Felsőoktatási törvény 1993 óta létezik (1993. évi LXXX.), előtte az 1985. évi I. törvény szólt az oktatásról, az óvodától az egyetemig, és az nem rendelkezik ilyesmiről. (Persze végig kell nézni a korabeli rendeleteket és egyetemi szabályzatokat is, de azt nézze végig a HVG. :))

Jogilag (de csak jogilag) ez tényleg egy lezárt ügy, legfeljebb rágalmazási vagy becsületsértési perek csinálhatnak belőle újra jogi ügyet.

capacete 2012.12.10. 11:22:10

@Hepci: Bizony-bizony, Orbánt például nem lehet megfogni a szakdolgozatával. Erős a gyanúm, hogy Ádert sem. A piti csalók viszont lebuknak, ez van...

tevevanegypupu 2012.12.10. 11:23:12

@Mr Falafel:

Ennyi ido utan ez a dolog mar elevult jogilag is nemde? Semjen nem rossz vallasugyi miniszter, a zsidok kifejezetten elegedettek lehetnek vele, gozom sincs miert rangatjak ezt az ugyet, hacsak az nincs benne, hogy most kettot akarnak egy csapassal elintezni. Gondolom a jobboldal - ha vissza szeretne vagni - hiaba kutakodik a baloldal prominensebb szemelyeinek szakdolgozata es doktori disszertacioi utan, azt mar azonnal eltuntettek azok akik a hvg-t megbiztak ezzel a nyomozassal.

Ebben az egeszben az az ocsmany, ahogy ezt az egeszet csinaljak. A szemelyek, kik nevtelensegben maradnak, azok, akik a penzt adjak erre az egyoldalu kutatasra es a hvg, ami belemegy ebbe.

capacete 2012.12.10. 11:23:52

@Mr Falafel: Ráadásul nem lehetetlen, hogy amikor odaadta Semjénnek a kéziratokat, akkor már azok már rég a szerkesztőségbe is megérkeztek.

Egy tudományos cikk átfutási ideje nem ritkán 1-2 év...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 11:25:30

@mk27soundmaster: "Schmitt lehúzva a klotyón" - És van helyette Áder, és nem 2015-ig, hanem 2017-ig. Na ki járt jól? :) Még jobban járt volna mindenki, ha Schmitt elismeri (egy igazi szenvedélyes igazságbeszédben), hogy hát igen, ez egy stikli volt, bocsánatot kér, lemond. Mindenki megbocsátott volna neki.

capacete 2012.12.10. 11:27:19

@Shyad-Khourongai: A jó regényeket is általában megelőzi egy alapos kutatómunka.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 11:29:40

@tevevanegypupu:
"A magyar kormanyoknak kell tamogatnia azokat akik magyar nyelvet akanak tanulni, kell segiteni egy kis penzzel a magyar iskolakat, egyetemet is (ha van), de ez elemi, moralis kotelesseg, nem csereugylet."

Onnan kezdve, hogy szavazati joggal rendelkeznek, az egesz klasszikus politikai ugylette valik, mint barmilyen mas tamogatasi ugy. Mar most megy a siram, hogy melyik hataron tuli magyar szervezet mennyi penzt kap - mert nem az "iskolak" kapjak. X szervezet innentol kezdve nagyon racionalisan azt fogja mondani, hogy ha kap Y milliard forintot, akkor szallit 200 ezer szavazatot. Ne gondolja, hogy ez nem tortenik meg: mar most zajlik. Ugyanaz a "fegyverkezesi verseny" alakul ki ebben a tekintetben, mint mas, erinthetetlen szavazoi tombokkel, peldaul a nyugdijasokkal kapcsolatban. A felsooktatas meg persze fizetos lesz, hiszen ok nincsenek olyan sokan es nem is annyira egyseges a fellepesuk.

Erre olyan buszke Semjen, akirol most kiderult, hogy mar a szociologiai szakdolgozatat sem volt kepes tisztessegesen megirni, pedig az nem egy elkepesztoen magas szint. A pereskedes elkerulese vegett: vagy az is lehet, hogy olyan magas szinten irta meg, hogy a konzulens vette at tole, ezt en nem tudhatom, tekintetes birosag.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 11:30:40

@Holger Hartland:
"Ha lopásnak nevezi, az rég elévült."

Melyik politikus akarna egy elevult lopasi ugyet?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 11:35:17

@Doomhammer: Mire akar kilyukadni? Arra, hogy maga szerint Jobbágyi finoman fenyegeti a konzulenst? Mivel?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 11:48:35

@Holger Hartland:
Allaspontomat leirtam. Jobbagyi szavait ugy ertelmezem, hogy a konzulens ertesere adjak: ebben az ugyben csak veszithet. Mert ha ragaszkodik az allaspontjahoz, akkor azt kell bizonyitania, hogy Semjen lopott tole. A konzulens szo szerint ezt allitotta:

mandiner.hu/cikk/20121208_molnar_attila_karoly_az_igazsagkeresoknek
"Az államvizsgája lebonyolítói nem tartották fontosnak, hogy az átírt (második) dolgozatát nekem bemutassák és azt véleményezzem. Aki ezzel ellenkezőt állít vagy sejtet, az legyen kész vádját bíróságon is megvédeni."

Vagyis a konzulens birosag elott is hajlando azt az allitasat megvedeni, hogy o nem tudott arrol, hogy meg nem jelent tanulmanyabol jelentos reszletek vannak a szakdolgozatban. Ez csak egyfelekeppen lehetseges: ha Semjen lopott tole es most szandekosan hasznalom az eros szot, mivel nehezen elkepzelheto, hogyan tudta volna Semjen ezt gondatlansagbol elkovetni.

Ha a birosag kimondja, hogy a konzulens nem tudott az atvetelrol, az automatikusan megfogalmazza a lopas vadjat Semjen ellen, meg ha az eljarast az elevules miatt nem is lehet lefolytatni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 12:00:04

Muhaha, a szalonkavadász piti lopása micsoda érzelmeket vált ki!

@jose maria padilla: Szerintem Falafel is szivesen leverné ekult veséjét, nem csak maga.
Ekult személyéről tőlük kell érdeklődni: www.rakosmente.jobbik.hu/content/provok%C3%A1ci%C3%B3-horthy-mikl%C3%B3s-eml%C3%A9kt%C3%A1bla-ellen

@tevevanegypupu: Az erdélyi magyarok inkább független Erdélyt akarnak, nem uniót Magyarországgal.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 12:00:53

@Doomhammer: Jó-jó, de mi van, ha a konzulens nem veszíthet? Ha bizonyítani tudja, hogy az ő kézirata előbb volt kész, mint Semjén dolgozatának "második, javított kiadása"... Akkor Semjén veszít.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 12:05:54

@Holger Hartland:
Ugyanazt mondjuk. Amennyiben mindenki ragaszkodik az allaspontjahoz, a konzulensnek azt kell bizonyitania, hogy Semjen lopott. Maga annyit tett hozza, hogy lehet, hogy ezt eros bizonyitekokkal meg tudja tenni. Azert jeleznem, hogy ezt a bizonyitast Jobbagyi-kaliberu jogaszokkal szemben kell megtennie.

Ha ez megtortenik, akkor a lopas vadja megfogalmazodik Semjennel szemben. Minthogy lopast csak szandekosan lehet elkovetni, Semjen vedekezhet azzal, hogy a szoveg veletlenul vagy tevedesbol kerult a tulajdonaba, esetleg talalta.

Mivel azonban az eljarast az elevules miatt ugyse lehet lefolytatni, ez a vedekezes is csak ures szo marad.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 12:06:39

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
"Muhaha, a szalonkavadász piti lopása micsoda érzelmeket vált ki!"

Erzelmek? Legfeljebb az erdekes jogi eset miatti izgalomrol lehet szo.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.10. 12:11:35

@tevevanegypupu: ne használd többet a rétegpárt szót.
úgy érzem amúgy hoyg ezt már egyszer kibeszéltük, itt:
mandiner.blog.hu/2012/10/12/az_eu_meg_a_bekedij_pax_europae#comment-form

amúgy azt gondolom hogy ha valaki elolvassa ezeket, és utána is a fideszre, mszp-re szavaz, az teljesen hülye, és nem méltó arra, hogy intelligens emberek közé soroljuk:
kkbk.blog.hu/2012/10/29/angyan_pecsen

kkbk.blog.hu/2010/04/03/bajnai_es_a_kilenc_hajdu_betes_ongyilkos_emleke

kkbk.blog.hu/2012/01/14/viktor_esztergomban_segit

te amúgy tudsz olvasni? nem nagyon szeretsz ugye?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.10. 12:14:52

@tevevanegypupu: Talan Orban egyszer csak eszreveszi. "

bárcsak sztálin elvtárs tudna róla

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.10. 12:25:44

@homoródkarácsonyfalváért: nem lehet keresztény, amikor ilyen méretű bűnöket követett el a sorozatgyilkos, akkor nem volt keresztény, az holtbiztos.

a lopás más, ugyanis lehet éhségből is lopni, az azért bocsánatosabb bűn, mint a keresztény autótolvaj, v ilyesmi.

Leskelődő 2012.12.10. 12:29:22

@tesz-vesz:
Azt hiszem, elfeledkezik a jobboldali latorról.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.10. 12:30:31

@Holger Hartland: szerintem azzal, hogy ha sokat pampog és elhatárolódik, ráhúzhatják a vizes lepedőt: ő plagizált.
S ez bármilyen abszurd is, jogilag vélhetően bizonyítható tényállás.

capacete 2012.12.10. 12:42:43

@Doomhammer: Maradjunk annyiban, hogy MAK-nak nem kell rettegnie attól, ha a túloldalon meglátja Jobbágyit, nála tömegével vannak klasszisokkal jobb jogászok kis hazánkban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 13:00:09

@Doomhammer: Igen, és még három dolgot tennék hozzá:
1) Nem biztos, hogy aki egy jogi egyetemen "kaliber", az a tárgyalóteremben is az. Lehet, hogy a tárgyalóteremben félelmetesebb ellenfél egy dörzsölt ügyvéd, aki a fél életét ott töltötte, mint egy egyetemi jogászprofesszor.
2) Mindenféle bizonyíték nélkül, a két fél és munkásságuk ismeretében is elég nehéz elhinni, hogy a konzulens másolt a szakdolgozóról, és nem fordítva.
3) Elég csúnya üzenet lenne az ún. "jobboldali értelmiség" felé, ha a politika szempontjából kisembernek számító konzulenssel akarnák elvitetni a balhét.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 13:02:41

@Hepci: Egy nick, illetve a mögötte álló személy (teljes nicknevén "Emlékezetkultúra"), aki tavaly ilyenkor följelentette a tölgy nevű nick mögött vélelmezett személyt a munkahelyein egy kommentje miatt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 13:06:17

@Holger Hartland:
En pusztan csak a konzulens elott allo jogi feladat nagysagara akartam utalni. Ha azt mondja, hogy Semjen elvette a szovegem, tessek, nezzek, ezt vette el, az egy egyszeru ugy. Ha azonban azt mondja, hogy Semjen ellopta a szovegemet es elobb jelentette meg, az egy masik, sokkal bonyolultabb ugy. Nehezebb a bizonyitas, mert alapertelmezesben o van rosszabb helyzetben (Semjennel jelent meg a szoveg eloszor, alapertelmezesben ove a szerzoi jog).

A "jobboldali ertelmiseg" mar megkapta az uzenetet, eloszor a foldrajzinev-bizottsag szomoru sorsaval. Meglepodni mar senki nem fog semmin, kulonosen nem a magyar birosagok idonkent rendkivul erdekes dontesein.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.10. 13:07:51

@Hepci: Aki nem elfogult, annak világos, hogy sáros. Előbb azzal mentette ki a szövegegyezést, hogy közös kutatómunka volt. Most úgy védekezik, hogy nem látta a javított dolgozatot. mindkettő orbitális hazugság. Soha nem kutatott közösen Semjénnel, mert Semjén egy szellemi absnicli. Nyoma sem igen van, ami esetünkben normális. A második esetben a kézirat tárolásának szabályai kizárják, ha útnak is indult a tanulmány valamilyen közlés felé, azt Tölgy engedélye nélkül Semjén megszerezhette. Tölgy védekezése nem az, hogy az ő tanulmánya törvénytelenül került Semjénhez, hanem az, hogy ő nem lopott senkitől. Tölgy egy jellemtelen ember. Ahogy Alfi mondaná, szarember.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 13:09:13

@Doomhammer: Nem önre utaltam az érzelmekkel.

@Hepci: Egy ávósházmester, aki kirugatta tölgyet a Pázmányról. Tölgy azonosítását azonban nem ő, hanem az örülünkvincent követte el.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.10. 13:10:01

@Doomhammer: Szerintem a gazember nem súlyos szó. Az aljas féreg sokkal erősebb kifejezés, vagy a jellemtelen tróger. Tudnám ragozni. Szitkokban, káromkodásban, meg ilyesmiben fekete öves vagyok. :-)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.10. 13:12:44

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Nem tudom ki(k) lehet(nek) az e-kultúra. Nem hallottam róluk. Mi rosszat tettek. Ha ártottak vele ennek a faszkalap Padillának, csak jó arcok lehetnek.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 13:19:49

@Mr Falafel: Griftet nem bántották (neki épp elég baj az, hogy Mózeshitűek között kell laknia, és hajlékonyokat meg kutyaszart kell kerülgetnie), MAK-ot szivatták meg, Morvai Krisztinát is cseszegették (bár lehet, hogy ő csak elterelés volt), valamint Horthyt mocskolták.
Igazi büdös komcsi/indokzsidó nick volt, szerintem szivesen látná az elkövetőket levert vesével.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.10. 13:20:21

@Holger Hartland: A mandicseten sokszor adtam a rühes zsidó pofájának. Már tudom, kiről beszél Berija elvtárs.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.10. 13:27:10

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Én a főkolomposnak, Jó Tündérnek ígértem meg, hogy meglátogatom. Mit mondhatnék, alja népség. Persze, Tölgy is ordenáré volt. Virtuális nagy vagányt akart játszani, és belebicsaklott. Ettől függetlenül nem volt fair, amit vele műveltek. És nem is vincenték, hanem a Pázmány.
Őszintén bízom benne, hogy még az én időmben eljön a lehetőség, hogy ezt sok csúszómászó férget szétverhetjük. Ma még jó fizikai állapotban vagyok, de tíz év múlva ki tudja, abban leszek-e. :-)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.10. 13:58:11

@Mr Falafel: @Lavrentyij Pavlovics Berija:
az a gyanúm, hogy azért az azonosításért még a patkány jótündi is elszégyellte magát, azt azért ők sem képzelték, hogy ilyen következményei lesznek.
az idiótának van igaza. abban az ügyben a pázmány volt a legalja. és gondolom semjén, aki szólhatott volna botosnak. talán el akarta tüntetni a konzulensét.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 14:06:33

@Lavrentyij Pavlovics Berija: "Indokzsidó"? A kebabos már nem tud meglepni, de maga még igen. :(

@jose maria padilla: Persze, hogy elszégyellte. Sőt, szerintem tavaly ilyenkor már eleve azonosítást sem akart, csak a hülyéje nem számolt azzal, hogy korábban több alkalommal is megtette, és így visszafordíthatatlan lesz, amit művel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 14:17:37

@jose maria padilla:
"talán el akarta tüntetni a konzulensét. "

Bergyilkosra gondol?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 14:22:27

@Mr Falafel: Igen, Tölgy tényleg bunkó volt, de ez egyáltalán nem mentség a kicsinálására.
Ja, Botosnak is kioperálták a gerincét.
Nem hiszem, hogy lesz forradalom, a magyar ember hátán fát lehet vágni.

@jose maria padilla: Vagy megjött a lelkiismerete, vagy megijedt, hogy őt is elővehetik.

@Holger Hartland: Miért, minek nevezné a Dániel Péter-féle férgeket? Ráadásul ezek a stricik a legtöbbet az egyszerű, békében élni kivánó zsidóknak ártanak, ugyanis a végén őket fogják megverni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.10. 14:24:15

@Mr Falafel: az nyilvánvaló, hogy most már mindenki össze-vissza hazudozik (vö. hardcore keresztények - modhatnám, ha nem utálnám azokat, akik ilyet mondanak mindenre), de azért az alapsztorit el tudom képzelni MAK szempontjából naiv módon: adott némi anyagot a későbbi szalonkavadásznak, hogy használja fel, hátha attól jobban hasonlít a nay mű szociológiai dolgozatra. Talán nem gondolt rá, hogy az a marha karakterazonosan benyom többtíz oldalt, aztán bekötteti és csókolom. Meg arra se gondolthatott, hogy S.Zs. miniszterelnök-helyettes lesz valaha itt, ebben a mulatságos Kárpát-medencében...
S. Zsolt nyilván valami kiemelt személyként jutott át a tudományos processzeken, s az a gyanúm, ezt a kezdő tanársegéd vagy mi a tököm (MAK) szintnél fentebb intézik...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.10. 14:40:30

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
vagy szóltak botosnak, hogy az eglsz ügyet azért csinálták, hogy tömjén megvédje a "nácimentő" tölgyet, és akkor rá lehet rogyasztani az eget a feketeseggű konzulenstől a plagiig. ki tudja.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 14:53:44

@Hepci: Fogalmam sincs.

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Minek nevezném? Dániel Péter egy magyar ügyvéd. Magyar az anyanyelve, magyar állampolgár, magyar jogi diplomája van, és Magyarországon van ügyvédi praxisa, és gondolom, itt élte le az eddigi életét. Magyar nyelven löki a sódert arról, hogy ő mekkora nagy zsidó és mennyire elege van ebből az országból, és a magyar közönség reakcióit lesi közben. Izraelben ő kb. egy köztisztasági munkás lehetne, akinek először is a nyelvet kell megtanulnia. Utána elmélyedhet az ottani hatályos jogban, majd elmehet ügyvédbojtárnak vagy bírósági pót-segédfogalmazó-helyettesnek - ötven vagy hány évesen.

Dániel Péter kemény és kitartó munkával és áldozatvállalással elérheti persze, hogy izraeli zsidó legyen, de közben kérdés, hogy meg tudna-e (meg lehet-e?) szabadulni a magyar gyökereitől - ha pl. Tel-Avivban valaki utánakiáltana, hogy "kurva anyád", felkapná a fejét. S valószínűleg olvasna magyar sajtót, magyar blogokat, és talán még ő maga is írna - magyarul, az anyanyelvén. :)

A magyar zsidók: magyarok. Akkor is, ha ez a jobboldalon sokaknak nem tetszik. Akkor is, ha ez néha, bizonyos esetekben akár maguknak a magyar zsidóknak sem tetszik. Az identitás, szemben a liberális dogmával, nem egyszerűen csak szabad választás kérdése. Aki akar, nagyon kemény munkával megszerezhet magának egy új identitást - és közben kérdés, hogy meg tud-e szabadulni a régitől. Így megy ez.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.10. 14:58:30

@Holger Hartland: akkor hogy jelentette fel Tölgyet?
Írt egy mailt a dékánnak, hogy szerinte Tölgy = MAK, majd beschmittelte Tölgy tahó kommentjét, és aláírta, hogy "ekultúra"?
És erre a dékán kinyomta MAK-ot?
Ez orwelli világ, ha így történt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.10. 15:03:17

@jose maria padilla: hát, szegény MAK, ha azért most is megél valamiből, sokat nem vesztett a Pázmánnyal...

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 15:03:44

@jose maria padilla: Azt hiszem ez túl bonyolult, nem volt szükség ekkora összeesküvésre a szalonkavadász levadászásához.

@Holger Hartland: Mégis, minek nevezne egy zsidó származású (szélsőbaloldali) aktivistát, aki egy általa lekövetett bcs. perén tüntetőleg kipában jelenik meg?
Úgy látszik ön nem hisz a többes identitásban, szerintem a magyar zsidók egyszerre magyarok és zsidók. Bár vannak olyan, aki az egyik identitást (majdnem) teljesen kiirtják magukból.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 15:05:42

@Hepci: Nem egy mailt írt, hanem többet, folyamatosan győzelmi jelentéseket írt a faszbuk oldalán (azóta törölte) és itt a mandarinon is (ezeket nem törölték).

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.10. 15:11:47

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
tömjén még nincs levadászva. egy kis nácizással már sima ügy lett volna.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 15:13:07

@Holger Hartland: Kiegészítés a meglepetéséhez: nekem semmi bajom a tisztességes zsidókkal (legyen akár izraeli, akár magyar), de az "indokzsidókat" rühellem.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 15:28:32

@jose maria padilla: "tömjén még nincs levadászva" Muhahaha. Fölteszem az üveg Veuve Clicquot-mat, amivel Doom lóg, hogy már régen le van.
----------------
És megragadom az alkalmat, hogy újfent rákérdezzek, csak nekem furcsa, hogy két ilyen senkit szédítően magas polcra tesz a fospumpa, aztán meg pont ezeket kicsinálják holmi évtizedes egyetemi ügyeikkel? Van élő ember, aki detektált olyasmit, hogy Schmitt ügye komolyan amortizált volna a fospumpán? És gondolja bárki, hogy Semjéné fog? És ugyan, ezeket mégis miféle kvalitás tette két és fél éve ennyire nélkülözhetetlenné - miközben első ránézésre úgy alkalmatlanok, ahogy vannak? És mivel járultak ezek hozzá hivatalukban a NERkétharmad sikeréhez? Szóval nem az volna itt az okkamberetvailag legvalószínűbb elmélet, hogy ezeket valakik kurvára nyomták, hogy ez egy bót volt, hogy ezeket futtatni kell - vajon mi lehetett az ellentétel? -, és most maga a fospumpa dobálja kifele a ballasztot?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.10. 15:30:58

@Dr. Zerge:

nem teljesen hülyeség amit mond. rogán mikor, és mivel következik? :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 15:33:14

@Lavrentyij Pavlovics Berija: LOL, hagyja magát megtéveszteni egy műsortól. Aki magyar anyanyelvű magyar állampolgárként a magyar bíróság előtt magyar nyelven védekezve adja elő a magyar közönségnek szánt kipás műsorát, az elsősorban magyar. Emellett lehet zsidó is (van többes identitás), de "igazán és elsősorban zsidó" majd akkor lesz, ha hajlandó akár a magyar ügyvédi praxisát is feladni és Izraelbe költözni akár még takarítónak is.

Tudja, olyan ez, mint amikor a cseperedő ifjonc a családi veszekedés hevében odavágja az apjának, hogy "Nem vagy az apám!!!!!" (Így, öt felkiáltójellel. :)) Ha komolyan gondolná, akkor elköltözne otthonról és vissza se nézne soha többet. Amíg viszont kiabál, addig az apja fia. :) Problémás fiú (vagy problémás család? bizony lehet! nem tudjuk), de amíg veszekszik, addig a családhoz tartozik.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 15:42:43

@jose maria padilla: Rövidesen Semjénnek is annyi, a Fospumpa csak rájön, hogy ő is többet árt, mint használ.

@Dr. Zerge: Attól tartok, hogy a Fospumpa valamiért szereti hülyékkel körülvenni magát. Egyébként Schmitt tökéletes aláírógép volt, Semjén meg mégis csak a KDNP halljakendje.

@Holger Hartland: Épp erről szól az indokzsidóság: az illető zsidó identitását előtérbe tolva csinálja a disznóságait, jól tudva, hogy így majd nem rúgnak bele akkorát (mert nem mernek). Pl. ha egy pincérmellényes követ el hasonló tettet Károlyi szobra ellen, akkor nem mentegette volna a bíró.
Az meg az ügyvédi kamarát minősíti, hogy DP-t nem baszták ki a hóra.

Alfőmérnök 2012.12.10. 15:45:34

@Mr Falafel: @Lavrentyij Pavlovics Berija: Nem tudom, hogy segít-e ekult kilétének beazonosításában, de azért bemásolom: ezt az emailt küldte valaki anno a címemre.

"Szia Alfőmérnök!

komment1.0 üzent neked a blog.hu adatlapodon:

Jól látod, ez nem egy személy, sisso nem tudom kicsoda.
Azt csiripelik a madarak, hogy az ámokfutó kommandó mögött a vörös kommancs Vajnai és pribékjei, az f-vitamin hiányos ripacsasszonyai állnak. Ez a szerencsétlen megszüntetett facseoldal felbőszült tölgy úr diákjai akcióján, és rájuk szabadította ezt a társaságot, ők spammelik tele az oldalt Emlékezetkultura néven. A szálak állítólag a jobbikot mószeroló Kendéig vezetnek. Úgy látom, a vinszentnél nekik szivárogtató zsazsuval most rúgták össze a port. Mások állítják, hogy a mandineresekkel összebalhézott baller galamus-kör is a tanácsadók közt van.
Kezeld bizalommal az infót, én Vajnait vagy valamelyik most ügyeletes ripacsát egy kicsit megpöccentettem. Nem lehet véletlen, hogy a Jobbik betiltására nyitott csoportjukat a facsén megszüntették.

Itt megnézheted a feladó adatlapját: blog.hu/user/710576

Ha visszaüzennél, egyszerűen válaszolj erre az emailre!"

Én ezt üzentem vissza:
" Szia!
Hihetőnek tűnik az elmélet.
"Ez a szerencsétlen megszüntetett facseoldal felbőszült tölgy úr diákjai akcióján, és rájuk szabadította ezt a társaságot"
Ez viszont nem teljesen stimmel, illetve nem pontos: Emlékezetkultúra már a diákok akciója előtt létezett, néhány nappal vincenték posztja után jött létre decemberben. Azóta kb. ugyanolyan stílusban nyomatja(-ják).

Amúgy csak úgy naivan kérdezem, hogy egy akkora intézménynek mint a ppke, vagy az elte, nincsenek eszközei, hogy kiderítse egy ilyen nick kilétét? Merthogy titkosszolgálati eszközökkel simán ki lehet deríteni, de talán egy ügyesebb geek is képes rá. Na, mindegy, ez mellékszál.

Sisso egy volt mancsos újságírónő, Artner Szilvia, egyszer Grift keveredett vele szóváltásba a mandineren.

zsazsu mit szivárogtatott? A normálisabb vincentesek közé tartozik szerintem, egyszerű libi, változó korban levő csaj lehet, aki jól érzi magát jótündiék társaságában."

Erre ezt a választ kaptam:
"Állítólag átadták a tölgy ügyet a Vajnai hátterű csoportnak, ők egy népesebb tábor volt a facsén. Beszüntették azt az anti-Jobbik oldalt vagy csoportot is, ott maga Kende szólt nekik, mert mindent ott tárgyaltak ki. A vincentes hátteret annyira nem vágom, azt máshol csíptem el. Zsazsu úgy tűnt, hogy vincentes kör, összebalhézott ezzel az Emlékkultúrával, látszik, hogy ismerik egymást. Nem tudom, nekem furcsa a mandineres reakció is, olyan, mintha szabadulni akarnának tölgytől, a millás spinénél pedig kiálltak a társuknál. De az is lehet, hogy nem is követik a vitát. Állítólag Botos is szabadulni akart tölgytől, ez csak ürügy volt.
Nekem furcsa a tölgyért kampányolók csoport is, már aki az oldalt kezeli, az aláírásos akció az igazi. Én már arra is gondoltam, hogy ezt is a kommandó nyitotta. Csak diákok írnak alá, ehhez nem kéne facse..."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 15:46:37

@Dr. Zerge:
"Fölteszem az üveg Veuve Clicquot-mat, amivel Doom lóg, hogy már régen le van."

Maga elvesztette azt a fogadast.
mandiner.blog.hu/2011/09/13/hat_pontban_a_hat_pontrol_az_orszagvedelmi_terv/fullcommentlist/1#c15828764

Elvesztette azt a fogadast, majd szanalmasan elsunnyogott, mint egy hazug tolvaj. Mint egy semjenzsolt.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 15:56:33

@jose maria padilla: ehehe. Az másik tészta. Tóni (és Pokémon) volt olyan intelligens, hogy fölfogta, még épp elég erős a falkavezér, ezért inkább elvacakolgatnak holmi polgárosultabb nyuggerzónák kocsmanyitvatartásaival, meg turulszobraival, meg a kutyaszarral, de elkerülik a fospumpa hatósugarát. És röhogve nézik a Lázárjanik tiszavirágzását. És várják, hogy mikor lesz üresedés odafönt.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 15:58:46

@Alfőmérnök: A Horthy-gyűlölő ekult társaság már jóval a tölgy-ügy előtt létezett, a feljebb linkelt jobbikos sztori tavaly nyár végi. Két lehetőség van:
- ezek az elmeroggyantak az őrültvincés cikk hatására találták meg tölgyet, és kicsinálták. Elkezdték Morvait is szivatni, de megijedtek a lehetséges következényektől és leálltak
- tölgy ellensége megtalálta az ekultos társaságot, felhasználta a nevüket tölgy kicsinálására, a Morvai elleni támadás pedig csak elterelés volt

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 16:02:29

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Lófaszt halljakendje. Semjén ott egy kirakatbáb. És a KDNP aztán biztosan nem ragaszkodott ahhoz, hogy miniszterelnökhelyettese legyen. Már eleve ez az impotens poszt gyanús kellett volna legyen... A Palibá meg annyira nyilvánvalóan szervilis idióta volt ke-nek, hogy az az első pillanattól többet ártott, mint egy négyzetre emelt sólyomlászló tehette volna az összes alkotmányos kifogásával. Vagy mint egy kigolyózott áder teszi a jogi pepecselésével. Szerintem az igazi kérdés az, hogy ezeket ki tolta ennyire.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 16:12:17

@Doomhammer:

Ejnye.

" Doomhammer · tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.14. 09:06:08
@Dr. Zerge:
Deal. Találkozunk 2012 Feb. 14.-én. For the record: a hivatalos euró devizaárfolyam az mnb.hu-n most 284,66 volt. "

" Dr. Zerge 2011.09.14. 09:43:18
@Doomhammer: Őőő, azt mondtuk, a tv. kihirdetése után fél év, nemde? (Nagyon nem mindegy, mit fognak (tudni) ebből kodifikálni...)

És őőő... szept. 8. csüt. 275.71 volt - ez ugye az utolsó békenap.

De belátom, felületes voltam tegnap, és folyvást a "mai árfolyam" pongyola megfogalmazásával éltem. Tehát ha ragaszkodsz hozzá, el kell fogadnom, a tegnapi 282,48-at.

Némi kerekítéssel indítványozok kerek 295-öt (vagy, mint korábban jeleztem egy senkiföldje sávval 290-et és 300-at)választóvonalnak.

És záradékolnék annyit, hogy ha addig a görögök kivajúdnak egy bejelentett államcsődöt, és az euró ettől elhasal, és eggyütt zuhan a forinttal, akkor vagy mindenféle egyéb árfolyamokból kell korrigált béljóslást végezni, hogy normálisan mi lett volna a kurzus, vagy elbírálhatatlan a dolog. "

"Doomhammer · tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.14. 10:33:40
@Dr. Zerge:
"Őőő, azt mondtuk, a tv. kihirdetése után fél év, nemde? (Nagyon nem mindegy, mit fognak (tudni) ebből kodifikálni...)"

Valóban, várjunk még. :-)
Meg hát ugye ha nagyon más lesz a törvény a mostani állapothoz képest, akkor újra meg kell állapodnunk.

Fogadni csak az alapján tudok, amit most látok. De ígérem, nem fogok szőrözni részleteken."

" Dr. Zerge 2011.09.14. 10:52:34
@Doomhammer: Oké, akkor a tv. ismeretében pontosítunk. (Addig is valami rendes pincében, szakszerűen kéretik tárolni a pezsgőmet!;)"

" Dr. Zerge 2011.09.20. 06:36:58
@Doomhammer: Na, úgy tűnik pikk-pakk lett törvény. Fölöttébb meg leszek lepve, ha nem hasonló tempóval hirdeti ki Pali bá'."

" Doomhammer · tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.02.15. 13:24:40
EUR/HUF: 289.23.

A fogadast megnyertem.

Ki keri Zerge doktor pezsgojet? En utalom a pezsgot."

tevevanegypupu 2012.12.10. 16:15:13

@Holger Hartland:

Minden tovabbi nelkul meg tudna szabadulni magyar identitasatol, ha nagyon jo korulmenyek koze kerulne Daniel Izraelben, ahogy minden magyar zsido (jo, nem mind de sokan), ha azt az eletszinvonalat biztositanak neki mint itt Magyarorszagon. Izraelben Daniel Peter nem azert nem tud majd megmaradni mert magyar az identitasa, hanem mert ott egy senki lenne, egy a sokezer zsido kozott. Ezt nem birna elviselni, mert o itthon celeb lett. Nem magyar o, hanem celeb. Sot szabadsagharcos..az igazsag bajnoka, meresz es bator ugyved, a nacizmus elleni fellepes egyik vezere. Szeretik, dedelgetik . A legjobb helyeken fordul meg, a legjobb zsido tarsasagba jar, ugy korulbelul itthon mindenbol a legjobb jut neki..Kint ez nem lesz biztositva es kint ha igazan "harcolnia" kellene az ellenseggel (ezek ott a palesztinek), nos azok nem fognak sokat teketoriazni vele, ha mondjuk leontene voros festekkel Arafat sirjat..Azok ott nem antisszemita nacik, hanem palesztinok..es mindenre elszantak. Daniel csak itthon mindenre elszant..Vissza fog jonni es nagyon hamar..:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 16:16:55

@Dr. Zerge:
Mi az allitasa?
295 alatt volt az euro feb. 14.-en.

A fogadast tehat megnyertem.

Szerencseje, hogy nem szeretem a pezsgot, kulonben szemelyesen mentem volna a lakasara.

www.police.hu/friss/bor_121210_03.html
"Mint ismeretes a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság járőrei 2012. december 8-án szombaton, valamivel hajnali egy óra előtt tetten értek négy személyt, akik egy sajókazai férfi lakásába behatolva az ott lakót bántalmazták és tőle pénz követeltek. A sértett a támadás során 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett. A járőröknek három elkövetőt még a sértett udvarán, a negyediket pedig a közelben sikerült elfogniuk.

A késő éjjel tetten ért és elfogott, majd őrizetbe vett két felnőtt korú és két fiatalkorú elkövető elszámoltatása során kiderült: ötödik társuknak a többieket hátrahagyva sikerült elmenekülnie. Még a délelőtt folyamán azonban a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozói őt is bűnügyi őrizetbe vették.

A 30, 23 és 19 éves felnőtt korú, büntetett előéletű, bűnügyi őrizetben lévő férfiak esetében az ügyészség indítványozta további fogva tartásukat, amit a nyomozási bíró a mai napon elrendelt."

tevevanegypupu 2012.12.10. 16:24:22

@Dr. Zerge:

Ugyan miert ne felelt volna meg Schmitt a nemzetkozi nagyon jo kapcsolataival, nyelvtudasaval es azzal, hogy mindent alairt? Es miert ne felelne meg Semjen aki nem oszt es szoroz, altalaban helyeselni szokott es ahol tud ott segit mint az uttorok? Orban allitolag nagyon eros es makacs karakter, ez a ket ember tokeletesen megfelelt. Schmittre es Semjenre kizart dolog, hogy Orban haragudna. O valasztotta ki oket es o is volt aki ellepett Schmitt mellol es el fog Semjen mellol is, ha meg ngyobb botrany lesz belole. Orban ugyan valaszt, de felelosseget nem vallal valasztottjaiert..Nincs ra ideje es mar valoszinuleg ereje sincs hozza. O sajat magaval es a ketharmaddal torodik, ezt akarja megorizni. Nem nyirja ki az embereit, legfeljebb kicsit hatrabb kuldi, de meg nem buktatja oket, igy biztosan nem. Orban nem aljas.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 16:28:42

@tevevanegypupu: Édes szívem, hát mit értesz te ebből az egészből, de most őszintén? És mit tudsz te arról, milyen ember a fospumpa, és hogyan hatalomgyakorol? Ehhh... nincs még ezen a mandarinon szabás-varrás szakkör, vagy valami efféle?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 16:30:52

@tevevanegypupu: Jah, és én éppen azt összeesküvéselméletezem, hogy ez a két senki nem is volt az ő embere, soha. Így nagyon buta érv, hogy a fospumpa nem nyírja ki az embereit, nem tudom, világos immár?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 16:31:58

@Dr. Zerge:
Maga egy semjenzsolt. Egy sunyi, csalo semjenzsolt. Egy S. Zsolt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.10. 16:35:15

@Alfőmérnök: Elnézést, hogy így belekotnyeleskedek, de erről jutott eszembe: "...Azt csiripelik a madarak, hogy az ámokfutó kommandó mögött a vörös kommancs Vajnai és pribékjei, az f-vitamin hiányos ripacsasszonyai állnak..."

Vajnai nője az a Noé Krisztina, aki ismert veterán nácivadász és nácifeljelentő. A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom internetes oldalán a coMMMunity.eu-n is szerző, ahol Artner Sisso a főszerkesztő.

www.commmunity.eu/szerzok/noe-krisztina/

ü. . )

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 16:37:00

@Dr. Zerge: Az egész KDNP egy fura szerzet, néha a méltán megdöglött szadesz jut az eszembe róla. Megkapták az egészség- és oktatásügyet (ez utóbbit jól el is kúrták), ami azért jelzi az erejüket, ergo a miniszterelnök helyettesi pozíciót is ki tudták lobbizni.
Persze, hogy ártott Schmitt, de épp azt állítom, hogy a Fospumpa hülye. Ne feledkezzünk el Kuszaszemről sem, ő is sok kárt okoz, mégis a helyén van.

@Doomhammer: Arra akarja rávenni Zergét, hogy felbérelje a fiaimat testőrnek?

tevevanegypupu 2012.12.10. 16:37:59

@Dr. Zerge:

Es ha esetleg tobbet tudnek akkor mi van?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 16:41:40

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
" Arra akarja rávenni Zergét, hogy felbérelje a fiaimat testőrnek?"

Igen, arra es a vedelmi penzen megosztozunk magaval.

Bejaratott modszer.

tevevanegypupu 2012.12.10. 16:44:31

@Dr. Zerge:

Orban emberei azok akik Orbant imadjak. Es akikben megbizik. A keresztenydemokratak pedig kellenek neki.

tevevanegypupu 2012.12.10. 16:45:55

@Dr. Zerge:

Na persze azert indult Schmitt a budapesti fopolgarmesteregert is, mert nem volt Orban embere..

Alfőmérnök 2012.12.10. 18:12:57

@Hepci: Annak idején írt Falafel egy posztot, amit diákok ajánlottak is a dékánnak.
menekulttabor.blog.hu/2012/02/13/remelem_orultok_vincent
És mi volt tölgy "hálája"? Hogy asszisztált a féreg Loxonnak, mikor kiutálta a jósdából Oleget (Falafelt).
Ettől függetlenül tölgyet én nem tartom rongyembernek, bizonyos területeken való jártasságáért, olvasottságáért kijár neki a tisztelet. Én a humorát is kedveltem.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 18:31:32

@tevevanegypupu: Akkor például sikerülne egyeztetned a mondatrészeket...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 18:34:04

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Na de éppen ez a kérdés: mi értelme egy semmire sem jó miniszterlnökhelyettességet kilobbizni? És a fospumpa, aki valóban csapnivaló káderpolitikát visz, de egyáltalán nem idióta, miért emel maga mellé egy ilyen vizesnyolcast?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 18:40:05

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Jah, és Eltolcsy. Azt még én sem értem. Komoly rejtély. Talán ideális néger, mert miközben többé-kevésbé föl tud venni önállóan egy öltönyt, aközben még azt sem veszi észre, hogy valaki messze mögüle intézi a tutit.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 18:42:06

@tevevanegypupu: Hogyne, az az indulás egy igazi sikertörténet, nagy esélyekkel indult ottan Palibá. Nyilván azért jutott ahhoz a zsíros falathoz, mert Orbánkedvencembere, hogyne.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.10. 18:50:59

@Dr. Zerge: Lehet, hogy Semjénnek a minszterelnök-helyetteség volt egész életében a célja, ki tudja?
A csapnivaló káderpolitika arra utal, hogy a Fospumpának azért nincs olyan sok esze (ld. az elkúrt 06-os kampány).
Az lehet, hogy nem Matolcsy fejéből pattant ki a gazdasági szabadságharc, de az akkor is káros az országnak (a külső függés csökkentése természetesen jó dolog, de ésszel kellene csinálni).

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 19:06:29

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Van annak esze - hogy sok vagy kevés, én nem méricskélném. Annyira csak elég volt, hogy huszonévet kibekkeljen jólfizető vezető állásokban. Egyebekben ez egy futballista. Ez a kulcs hozzá.

Inkább úgy fogalmaznám, hogy a gazdasági szabadságharc jól passzol kuszaszem egyéb mentális érdekességeihez. De ez csak a felszín csacsogása. A mélyben bizonnyal bugyog valami, de arról ez a szerencsétlen idióta tán nem is tud.

tevevanegypupu 2012.12.10. 19:08:55

@Dr. Zerge:

Akkor Orban is akkorat bukott mint az olajto, rovid az emlekezete. Es bukott 1994-ben is, bukott 2002-ben is, kesz sikertortenet az o karrierjei is sok even keresztul igaz? De valakik azert eletben tartottak es tartjak most is nemde? Schmidt arra bizonyitek, hogy Orban nem jol valaszt embereket, de Schmidt szivvel-lelekkel Orban embere volt. Orban ha valaszt, akkor ragaszkodik a valasztasahoz, erre mondjuk Hoffman Roza is nagyon jo pelda..Nagyon sokat kap miatta es megis megtartja. Vagy esetleg talan a keresztenydemokratak megsem olyan kis futottak meg part, mint azt maga - meg masok - elgondoljak? Semjent kulonben bizonyos korokben ugy gyulolik, hogy csak na..az ELTE-n is eleg sokan. Nyilvan nem azert, mert egy kis senki, de nem am.

tevevanegypupu 2012.12.10. 19:14:45

@Dr. Zerge:

Egyebirant Budapesten Tarlos is csak azert tudott nyerni mert Demszky lelepett es a liberalkommunistak nem tudtak kiallitani helyette senkit. Ja, Javor Benedeket..Ibolya meg probalkozott a bajuszos nem tudom kicsodaval, elfelejtettem a nevet. Budapest balliberalis varos, az is volt es az is marad. A kovetkezo valasztason ujra balliberalis lesz a fopolgarmester az biztos.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 19:14:58

@tevevanegypupu: Most biztos az után az idézet után kutatsz éppen, amiben én a KDNP-t futottak még pártnak tituláltam. Ne kopjál le! Ja és a kedvenc politikusod nevében nincsen "d", te szerencsétlen.

tevevanegypupu 2012.12.10. 19:27:57

@Dr. Zerge:

Dehogy kutatok, egyaltalan nem erdekel, hogy mi a velemenye a keresztenydemokratakrol. Maga nem az, az biztos. Gondolom komcsibol lett balliberalis vagy jobbikos, a modora erre enged kovetkeztetni. Zergek kozott doktor.

Victor McKerguelt 2012.12.10. 19:33:40

@Alfőmérnök: " Hogy asszisztált a féreg Loxonnak, mikor kiutálta a jósdából Oleget (Falafelt)."

SZINTÉN a poszthoz tartozó lényegi kérdéseim: Ki az a féreg Loxon, mi a franc a jósda, hogy lehet valakit onnan kiutálni, Falafel miért Oleg , ha állítása szerint ő csak egyetlen nicknéven nyomul mindenütt?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 19:36:28

@tevevanegypupu: Ja, nem érdekel, csak leírod, kijelentő módban, hogy én ezt vagy azt gondoltam. Ne piszkáld a jövőben a válasz gombot a kommentjeim alatt!

"komcsibol lett balliberalis vagy jobbikos"
Ostoba, baszatlan vénasszony.
"Gondolom"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 19:56:15

@Jack Torrance:
De ezek csak vitatkoznak és nem hallgatnak rám.

Természetes, hogy a konzulens van bajban. Ebben a pillanatban az a helyzet, hogy ő plagizált. Ellenkezőjét bebizonyíthatja, de ahhoz dolgoznia kell.

Alfőmérnök 2012.12.10. 19:57:54

@Victor McKerguelt: Akkor nézzük sorban.
"Ki az a féreg Loxon"
http://blog.hu/user/49632/tab/activityú
"mi a franc a jósda"
delphoijosda.blog.hu/
"hogy lehet valakit onnan kiutálni"
Úgy, hogy a nickek többsége valakit - mivel valamiben velük ellenkező álláspontot képvisel - elkezd rá "fújni", rágalmakat szórni, és célzásokat tenni arra, hogy neki itt nincs helye.
"Falafel miért Oleg , ha állítása szerint ő csak egyetlen nicknéven nyomul mindenütt"
Nem hiszem, hogy állított ilyet. Ha igen, akkor hazudott. Mindenesetre a stílusa alapján fel lehet ismerni.

Jack Torrance 2012.12.10. 20:00:01

@Doomhammer: viszont, ha győz, akkor Semjén még nagyobb pácban lesz.

Jack Torrance 2012.12.10. 20:22:54

@Doomhammer: hogy nem veszít. Nem ítélik el plágiumért.

Victor McKerguelt 2012.12.10. 20:26:44

@Alfőmérnök: Ma olvastam vissza azt a vitát, amit Falafel JT-vel folytatott a virtuális és valódi neve kapcsán. Ott többször is állította.

A témához: MAK második (?) nyilatkozata szó szerint nem azt jelenti, hogy nem látta S.Zs. dolgozatának 2. változatát, csak azt, hogy az államvizsga lebonyolítói nem adták neki oda.
Hogy az általa kiválóra értékelt diákja adta-nem adta, nos arról valamiért nem szól.
Ahogy arról sem: miért a szövegegyezés?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.10. 20:41:03

"...kockán nyer a sátán, legalul az Isten,/fügefalevéllel álcázott a pokol,/Édennek hiszi sok elvakított botor!..."

Alfőmérnök 2012.12.10. 20:49:22

@Victor McKerguelt: Most nincs kedvem visszaolvasni, de új nickeket a blog.hu-n akkor kezdett gyártani, miután kitiltották a mandinerről. Ez a JT-vel való vitája után volt, tehát ha abban a vitában azt állította, igazat mondott. Bár emlékeim szerint akkor is felemlegette egy korábbi, RTLklub fórumos nickjét. (Nem mintha különösebb jelentősége lenne. Miután nagyjából mindenki anonim itt, senkinek nincs joga mást azért basztatni, mert több nicket használ.)

MAK olyat csinált, ami belefért a magyarországi szokásrendbe. Nem érdemel dicséretet, de ebben a meccsben én neki drukkolok, nem Semjénnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 21:09:07

@Jack Torrance:
"hogy nem veszít. Nem ítélik el plágiumért."

Ah, de hát azt egyszerűbben is elérheti. Elég, ha egy kicsit alább ad a harciasságából. Például azt is mondhatja, hogy a cikket együtt csinálták Semjénnel.

Senki nem hiszi majd el, de ez mindegy. Csak ők voltak ott ketten Semjénnel, akármit mondhatnak, hogy mit csináltak ott együtt. Ebben a pillanatban arról szól a történet, hogy egyik ellopta a cikket a másiktól. Lehetne ez egy barátságosabb sztori is.

Victor McKerguelt 2012.12.10. 21:13:39

@Alfőmérnök: Kösz az információkat, bár én csak hülyéskedtem, mert egy betévedő olvasó néha semmit sem ért néhány utalásból. Én aztán igazán senkit sem basztatok azért, mert több nickneve van,. Volt, hogy már alig győztem a jelszavaimat, meg a mail-címeket megjegyezni.
(A legjobb az volt, amikor az indexről azért vágtak ki, azért kellett váltanom, mert azt írtam, teljesen kulturált formában, hogy szégyellem, amiért Schmitt Pál képviseli Magyarországot Václav Havel temetésén. )

Persze, én is MAK-nak drukkolok, de még jobban drukkolnék, ha nem sunyítana. Bár olyan változatot is el tudok képzelni az általam nem ismert eseményekről, amiért neki sem kéne drukkolnom.
Olyan változatot, sajnos nem (sajnos, mert az országunk egyik vezetőjéről van szó), amelyben Semjén tiszta.

Jack Torrance 2012.12.10. 21:23:40

@Doomhammer: ez mindkettejük részéről vétség, nem? Így nem segíthet egy konzulens.
Meg hát ezt már nem mondta, fura lenne, ha egyszer csak előállna vele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 21:31:05

@Jack Torrance:
Hát majd szépen bocsánatot kér. A közös munka hevében elfeledkeztek a formalitásokról.

Az ugye nyilvánvaló, hogy igazságtalan lenne, ha bármelyikük is bűntelenként jönne ki a történetből? Hiszen mindketten simlisek voltak.

Jack Torrance 2012.12.10. 21:33:16

@Doomhammer: "Hiszen mindketten simlisek voltak."

Ez igaz.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.10. 21:39:48

@Alfőmérnök: "MAK olyat csinált, ami belefért a magyarországi szokásrendbe"

Fényeskedjék neked ez a remek szokásrend. Ha kérhetem ne abban az országban, ahol én is élek. És én okvetlenül maradnék itthon.

Jack Torrance 2012.12.10. 22:27:02

@mk27soundmaster: ennyi? Ezzel aztán jól megfeleltél mindenkinek minden kérdésére.

Victor McKerguelt 2012.12.10. 22:42:43

@mk27soundmaster: azért azt még odaírhattad volna: részlet egy hablatyból...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 23:10:12

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Az "indokzsidó" kifejezést Bayer Zsolt találta ki kb. a maga definíciójával plusz azzal a szöveggel, hogy indokzsidó az, akinek a léte indokolja az antiszemitizmust. Kommentáljam? :) Ha Bayert (vagy akár magát) megdöbbentené, hogy a zsidók között genyó alakok is vannak, akkor felhívom figyelmét arra, hogy Magyarországon mintegy 100-300 ezer "zsidó" vagy -származású él (vegyesekkel együtt), és tegye hozzá ehhez a nagy számok törvényét. Persze lehet, hogy Bayer a lelke mélyén titkos filoszemitaként azt várja, hogy a zsidók a világ összes többi nációjával szemben mind-mind csupa derék emberek legyenek, és ennyire csalódik, amikor mégsem. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.10. 23:16:18

@Doomhammer: Ha Jobbágyi prof tisztában van a helyzettel és tudja, hogy mit csinál, abból különféle, rá nem feltétlenül hízelgő következtetések vonhatók le.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.11. 00:47:54

@Alfőmérnök: na, végre megtudtam, ki az az Elek Gábor.
Mér' nem baszta valaki pofán?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.11. 05:02:19

@Victor McKerguelt:

Nézd, ha a képességeidet meghaladja a szépirodalmi szövegek befogadása, senki sem kényszerít, hogy olvasd azokat:-)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.11. 05:20:07

@Jack Torrance:

"ennyi? Ezzel aztán jól megfeleltél mindenkinek minden kérdésére." --- kérdezed.

Igen. Sőt. Van több, mi adható?:-)

Előidézhettek volna nagyobb morális zavart a botrány kirobbantói, mint amit (végül is) sikerült nekik?

Nézd meg akár csak ezt a kommentsort: tippmix-csoporttá alakult, ahol a Semjén-Molnár meccs kimenetelét taglalják a hozzászólók. Lehet ennél alább?

Ha én állnék ezek mögött a botránykampányok mögött, komolyan mondom, internetes fogadóirodát nyitnék, ahol fogadni lehetne az általam besz_rozott, ellehetetlenített figurák vergődésének végkifejletére. Extra haszon!

tevevanegypupu 2012.12.11. 07:02:24

@Alfőmérnök:

Meg mielott tovabb folytatna: az a lista Loxone, azt hiv meg oda akit akar. Magat meghivta, maga kezdett el szemelyeskedni, olyan hangon irni, ami oda nem valo. Nem tetszett sokaknak, ezert aztan valoban erztettek, hogy vagy stilust valt vagy jobb ha mashol probalkozik.Maga nyomoz mindenki utan - marmint a valos szemely utan - maga gyulolkodik, beszeli ki a josda dolgait - bar az nyilvanos, de nem faliujsag - maga hajbokol egyes nickek elott es nem utolso sorban uldozi is oket. A szelsoseges velemeny is velemeny, de a magaen kivul soha, egyik sem volt kozonseges, hiaba magyarazza, hogy "igaza van" es ez a hangnem tehat megengedheto. Nem engedheto meg, sajat magara valamit is ado ember legalabbis nem engedi meg akkor sem, ha eppen nevtelenul nyilatkozik. Nezze meg, hogy itt is csak az ostoba, ervelni keptelen emberek gyalazkodnak. Maga nem tartozik kozejuk, szoval csituljon.:)

Alfőmérnök 2012.12.11. 07:52:15

@tevevanegypupu: "az a lista Loxone"

Itt kezdődik a hazugsága. Az nem lista, hanem blog. Tovább nem is olvasom.

Alfőmérnök 2012.12.11. 07:56:56

@Victor McKerguelt: Még egy illusztráció, hogy hogyan lehet kiutálni valakit onnan. Privátban küldte nekem valaki.

"A HVG a Semjén-ügy újabb fordulójában leközölte, hogy Semjén beadta a korábban már inkriminált dolgozatát egy másik tudományos fokozatért is. Szociológia, ha jól emlékszem. Ott első körben az egyik bírálótól egyest kapott, visszadobták átdolgozásra. Erre Tölgy, aki Semjén konzulense volt, adott neki 10-12 oldal saját szöveget, amit Semjén szó szerint bemásolt, és ezzel már megkapta a fokozatot. Majd később Tölgy ugyanezt a szöveget, immár saját neve alatt is közzétette egy folyóiratban. Tehát ugyanaz a szöveg Semjén javított dolgozatában, és Tölgy neve alatt is megjelent. A HVG nem írja, mert nincs rá bizonyítéka, hogy Tölgy a szerző, de nem feltételezzük, hogy Tölgy plagizált Semjén szakdolgozatából, minden valószínűség szerint fordítva történt. :)

Mindezek után bbjnick és mások hosszasan taglalták a Jósdában, hogy az egész ügy teljesen rendben van, szokványos eljárás, és csak a primitív kisdiplomásokat lehet ezzel heccelni, akiknek fogalmuk sincs, hogy a magas szellemi körökben mi az eljárás.

A sokadik körnél aztán besokalltam és beszóltam, hogy ha más által írt szakdolgozatot beadni magánokirat-hamisítás és egy évig terjedővel büntetik, akkor ez is az, és normális országban ennek hatósági eljárás lenne a következménye. Továbbá, hogy felmerül a kérdés, hogy Semjén vajon mivel kompenzálta Tölgyet ezért a kis szívességért.

A reakciót el lehet képzelni... :) Első körben Tevvton támadt nekem patkányozva, amiért úgymond felfedtem, hogy a HVG-ben megnevezett "Molnár Attila" azonos Tölggyel. Akkor már egy fél napja mindenki ezt tárgyalta a Mandineren, Tevvton bocsánatot is kért a gyanúsítás miatt, de akkor már elszabadultak az indulatok és a fejemet követelték. Amit Loxon le is szállított nekik: nem fog moderálni, mert ezek úgyis visszajönnek álnevek alatt, de ez itt Tölgy házi fóruma, itt nem illik Tölgyet ócsárolni, stb.

Magánban válaszoltam neki, mivel alapelvem, hogy ilyen vitákat magánban kell lefolytatni. (Ajánlanám neked is, sok kellemetlenségtől megóvja az embert.) Ott azt válaszolta, hogy "alemberi" dolog Tölgyet támadni, és hálátlan vagyok, mert ő engem mennyiszer megvédett. Én egyetlen egy esetre sem emlékszem, amikor megvédett volna, de lehet, hogy figyelmetlen vagyok. :) Mindenesetre az egyértelmű, hogy nem kívánatos személy lettem a fórumon, úgyhogy ennyit a Jósdáról. :)"

tevevanegypupu 2012.12.11. 08:04:12

@Alfőmérnök:

Mindegy az, akkor is Loxone. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 08:17:04

@Holger Hartland:
"Ha Jobbágyi prof tisztában van a helyzettel és tudja, hogy mit csinál, abból különféle, rá nem feltétlenül hízelgő következtetések vonhatók le. "

Ne vicceljen, ebből a történetből bármely résztvevőjére vonatkoztatva milyen következtetések vonhatók le?

Ez egy rettentő álszent ország. Ritka pillanatokban - ez a mostani is ilyen, de sokszor egy gyilkosság is megteszi - fellibben a függöny és egy pillanatra megtekinthető, mi zajlik mögötte. Aztán nem lesz semmi látnivaló igen hamarosan.

Semjén karrierjét "menedzselték", mert őt kiválasztották egy feladatra. A konzulense az egyik volt a sok közül (és messze nem a legfontosabb), aki ebben részt vett. Ez a tény egy pillanatra láthatóvá vált és most már nagyon ideje, hogy kitaláljanak egy történetet. Végül is ez a munkájuk.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.11. 09:41:44

Üdvözöljük az ötvenes években! Ha valakinek még mindig nem világos, miről szól a történet, még mindig nem tiszta a képlet, még mindig nem érti, hogyan működik az ávóstempó, akkor parancsoljon:

"Molnár Attila Károly régi kedvence blogunknak. Korábban volt vele egy lovagias ügyünk, fogalmazzunk úgy, hogy nem viszünk egymásnak virágot. Molnár szerepe Semjén plágiumügyében az volt, hogy jelentős szövegazonos egyezés található Semjén szociológia diplomamunkájának „javított" második kiadása és Molnár (Semjén korábbi konzulense) évekkel későbbi tanulmányai között. Molnár először azt állította, hogy a hvg azt inszinuálta, hogy ő lopta Semjéntől az ominózus szövegrészeket. A hvg természetesen pont az ellenkezőjét inszinuálta, tehát azt, hogy Molnár átadott Semjénnek részeket a saját munkáiból, hogy legalább második próbálkozásra el tudja fogadtatni Semjén szakdolgozatát. Molnárnak inkább arról kellett volna nyilatkoznia, hogy tudott-e róla, hogy Semjén felhasználta az ő munkáit. Ehelyett perrel fenyegetett meg mindenkit, aki olyat merne állítani, aminek az ellenkezője világos mindenki számára, mint a nap. Semjént kompromittálni nem volt bátorsága, megfenyegette hát az újságírókat.

Ha Molnár abban bízott, hogy ezzel az ügyet végleg és hivatalosan is lezártnak tekintheti, bizonyára csalódott. Azóta eltűnt kedvenc internetes élőhelyeiről, de bizonyára eljutott hozzá a hír, hogy mire is kíváncsi ebben az ügyben a közönség. Tegnap új nyilatkozatot adott ki, amiben azt sejteti, hogy nem tudott róla, hogy Semjén felhasználta az ő munkáit a szakdolgozatában. Persze nem ezt írta, hanem azt, hogy az államvizsga lebonyolítói neki nem mutatták meg a dolgozatot. Ezt vagy elhiszem, vagy nem, és vagy azt jelenti, hogy Molnár nem ismerte a második javított kiadás tartalmát, vagy nem. Legyen mondjuk a nem.

De legalább eljutottunk a tízmillió forintos kérdésig. Semjén plágiumával szemben egyedül a sértettnek, Molnárnak van joga fellépni. A jelentős szövegazonos egyezés ténye bizonyított. Molnár azt állítja, hogy ő nem lopott Semjéntől és hogy nem is tudta, hogy Semjén felhasználta a szövegeit. Tehát, Károly, tehát? Mi következik ebből? Segítsünk, Károly, kimondani a nyilvánvalót? Vagy inkább lehívod a neked állítólag rég beígért opciót és rástartolsz valami politikai kinevezésre?"

orulunkvincent.blog.hu/2012/12/09/ket_ferfi_es_egy_kicsi

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.11. 09:45:00

@Holger Hartland: Bayer egy fasz, de részben igaza van: az indokzsidó ha nem is indolkolja az antiszemitizmust, de mindenképpen fokozza.
A nagy számok törvénye (mint bz megerősítette) a várhat érték és az átlag kapcsolatáról szól :)
Nem az a baj, hogy egy zsidó disznóságot csinál (ere bármely náció tagja képes), hanem az, hogy a felelősségrevonásnál nekiáll antiszemitázni.

@tevevanegypupu: Picurkának legalább olyan alpári a stílusa, mint alfinak, ráadásul buta is mint a föld. Az őrmi se járt illemtanra, de őt így szeretjük.

tevevanegypupu 2012.12.11. 10:12:12

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Picurkat kitiltottak innet (mandiner) illegalitasban tartozkodik a josdan, egyebkent az o megjegyzesei is legtobbszor eredetiek, butanak nem mondanam, inkabb furcsa. Az ormester es Mr. Falafel sem sorolhato be a futottak meg kategoriaba, ok nem eroltetik ezt a stilust, naluk ez a termeszetes, ezenkivul rendkivul eredeti, utanozhatatlan meglatasaikkal mindig enyhitik a mondanivalojuk elet. A karomkodasuk, becsmerlesuk nem az illeto szemelyt erinti annyira, inkabb csak ugy sajat gyonyorkodtetesukre mukodnek.:) Alfi banatos, mert nem fogadjak el tole az utanzast, ami neki cseppet nem all jol. O sertodott, az ormester es Oleg ugyan nem az. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.11. 11:11:00

@mk27soundmaster: hihihi, a vincentek meg a lovagias ügyek...
Bár hozzáteszem - nem fogod szeretni, hihihi -, ez a szöveg nagyjából semleges, akár tisztességesnek is nevezhető.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.11. 11:18:44

@tevevanegypupu: Picurka megdolgozott azért, hogy szűrjék a mandiner.hu-n (ami kb. ugyanolyan anyázóhely maradt, mint volt, szóval sok értelme nem volt a szűrésnek).
A jósdán pedig mindenkit letrolloz (ill. zsidóbérencnek nevez), aki ellentmond neki, ráadásul jól hozza a buta antiszemita archetípusát (az őrmester az okos antiszemitáét).
Alfi tényleg sértődött mostanában, az őrmi biztos nem, Oleg sem valószínű.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 11:28:26

Ime egy adag professzor.

tatk.elte.hu/aktualis-hirek/egyetemi-hirek/2394-professzorok-nyilatkozata
"Az ELTE Társadalomtudományi Kar professzorai a következő nyilatkozatot teszik Semjén Zsolt szakdolgozata ügyében.

A Semjén Zsolt szakdolgozata és Molnár Attila Károly megjelent cikkei között megállapított jelentős szövegazonosság azt jelzi, hogy súlyos tudományetikai vétség történt. Bárki is követte el ezt a vétséget – a szakdolgozó, a konzulens, vagy mindketten együtt -, az ügy sérti az oktatás és a tudományos kutatás erkölcsi alapjait. Az ilyen vétség nem évül el, és erkölcsi megítélése nem igényel külön szabályozást. Az az általánosságban megfogalmazott vád, amely szerint a Társadalomtudományi Kar oktatóinak útmutatása alapján jött létre a szövegazonosság, besározza a sok ezer tisztességes munkával elkészített szakdolgozatot és a Kar becsületét.

Az ELTE Társadalomtudományi Kar professzorai mélyen elítélik az ilyen magatartást. Meggyőződésünk, hogy az ügy nem tekinthető mindaddig lezártnak, amíg a két szereplő nem tisztázza nyilvánosan a felelősség kérdését. Ameddig ez nem történik meg, a professzorok szakmai szempontból a szakdolgozatot nem tekintik érvényes munkának.

2012. december 11.

Ferge Zsuzsa egyetemi tanár

Fokasz Nikosz egyetemi tanár

Gyáni Gábor egyetemi tanár

Halmai Gábor egyetemi tanár

Huszár Tibor egyetemi tanár

Orosz Éva egyetemi tanár

Örkény Antal egyetemi tanár

Pete Péter egyetemi tanár

Rudas Tamásegyetemi tanár

Sík Endre egyetemi tanár

Somlai Péter egyetemi tanár

Székelyi Mária egyetemi tanár"

Leskelődő 2012.12.11. 11:30:13

@Hepci:
@Hepci:
Pont ez jutott eszembe, he-he lovagias meg a vincent, he-he :)

(Semleges? Neem... :)
Hiszen arra próbálja hergelni Molnárt, hogy menjen neki Semjénnek.)

Leskelődő 2012.12.11. 11:30:51

@Alfőmérnök:
Drága jó Alfőmérnök úr! :(
Az Isten óvjon meg mindenkit a Maga barátságától!

Roppantul sajnálom, de borzasztó, amit és ahogyan művel. Kérem, fékezze magát, írjon filmről, művészetről, bármiről, amihez ért... Csak emberi kapcsolatokról ne! Ahhoz kb. annyit konyít, mint hajdú a harangöntéshez.

Amúgy üdvözlöm:
Leskelődő

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.11. 11:41:50

@Leskelődő: panem et circenses.
(plusz nemtandíj)
ez köll a népnek

Jack Torrance 2012.12.11. 11:53:19

@mk27soundmaster: ha az avosok ennyire korrektek lettek volna, az otvenes evek lett volna az aranykor.

Jack Torrance 2012.12.11. 11:55:11

@Leskelődő: meg ok @Doomhammer: (nem Doom, a profok) is.
Nagyjabol korrekt is, nem elkenni kene, vagy legalabb a latszatra kene ugyelni.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.11. 12:16:01

@Hepci: @Jack Torrance:

Ugye, ez most vicc? Ez klasszikus fenyegetés-zsarolás!

(Amennyire tudom (nem kerestem az információkat, kommentekben találkoztam azokkal), egy fórumos vitát követően a @jótündér nicknévre hallgató elmebeteg fölkereste Molnárt a munkahelyén és megfenyegette, ezek után történt a vincentblogos személyazonosság-leleplezés (amikor Molnár személyét és nickjét összekapcsolták), majd az antiszemitázós (@emlékezetkultúrás) kampány, aminek során zaklatták, nyomást gyakoroltak a Pázmány dékánjára, hogy rúgja ki Molnárt (amit az meg is tett). És akkor most itt a "Tehát, Károly, tehát? Mi következik ebből? Segítsünk, Károly, kimondani a nyilvánvalót?".

Maguk/ti h_lyék/h-lyék vagytok vagy csak teszik/teszitek a h_lyét?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.11. 12:17:15

Jav.:

a nyilvánvalót?".=a nyilvánvalót?".)

Jack Torrance 2012.12.11. 12:30:06

@mk27soundmaster: mivel zsarol? Nagyjabol ugyanazt mondja, mint a professzorok is. A helyzet tisztazatlan, nem csak Semjen mismasol, hanem MAK is. Tiszta vizet kene onteni a poharba.
Persze Vincent nagysagrendekkel arrogansabban mondja ezt, mint a profok, de nem latom, hogy tovabbmenne, nem fenyeget semmivel, csak kimondja (az olvaso kedveert) helyette a nyilvanvalot.

Victor McKerguelt 2012.12.11. 12:35:50

@mk27soundmaster: Döbrentei, mint szépirodalom...

Olvtársak! Tudatom, hogy mk27soundmaster szerint Döbrentei hablatya szépirodalom.

Szűz Mária, turul, Szent Korona, Széchenyi, Petőfi, 56, forradalom egy rakáson. A tetején meg mk27...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.11. 12:42:18

@Jack Torrance: "...nem latom, hogy tovabbmenne, nem fenyeget semmivel..."

Ne viccelj már, egy munkahelyéről már kirugatták Molnárt, de már akkor be lett neki igérve, hogy az elté-n is ki fogják csinálni. Nem most fenyegetik, most a korábbi fenyegetésüket váltják be.

tevevanegypupu 2012.12.11. 12:42:56

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Picurka ugy tunik valoban nem szereti a zsidokat, a tobbiek..az attol fugg. Naluk van jo adag hecceles is a dologban, szorakoznak es tesznek kulonbseget. Akik ilyesmirol irnak egyebkent a josdan, azok mindig tenyekkel es adatokkal tamasztjak ala amit mondanak, nem vagdalkoznak vaktaban, es ha korulnezunk a vilagban azert latunk is meg hallunk is. Ami a naci vadat illeti, az barmire megall, a legartatlanabb ellenvelemenyre is, akkor miert ne allna meg vele szemben az azonnali antiszemita velemeny is? Tudja ez az egesz ugy kezdodott, hogy az antiszemitak visszautottek.:)

Jack Torrance 2012.12.11. 12:47:03

@gloire: ehhez ok most nem kellenek. A multkori ugy teljesen mas, ott ok lepleztek le, vagy mondjuk nyomtak fel.
Most nyilvanos az ugy, es mint latjuk, Vincenten kivul sokaknak feltunt ugyanaz.
Mi lenne a konkret fenyegetes? Van akkora hatalma a Vincentnek, hogy o kirugatja? Eleg csak odaszolniuk vagy mi?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 12:55:20

@Jack Torrance:
"Mi lenne a konkret fenyegetes?"

Nem fenyegetes, teny. Ez utan a botrany utan Molnarbol nehezen csinalnak egyetemi tanart.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.11. 13:04:08

@mk27soundmaster: nézd, BBJ, ennek az a módja férfiak között, hogy MAK jól elagyabugyálja ezt a Jótündér "nevű" faszkalapot. Vagy nem agyabugyálja el, mert MAK még kisebb seggdugasz, mint Jótündér, mit tudom én - de legalább megpróbálja. Próbált volna engem felkeresni a munkahelyemen...
Korábban is láthattad, elég kevéssé érdekelnek ezek a fingszagú csorda-verbálharcok. A fenti szövegben leírták kb. azt, ami tudható, és biztatják MAK-ot, hogy mondja ki: Semjén másolt.
Na, te mit tennél a helyükben, ott, az erkölcsi csomolungmádon?

tevevanegypupu 2012.12.11. 13:08:02

@Doomhammer:

Majd akik alairogatnak kivalasztjak azokat akik egyetemi tanarok lehetnek, igy volt az a szocializmusban, igy lesz az most is. ezek akik most megint alairtak mind ott tanitottak a kadar rendszer alatt is..Vajon mit?:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 13:15:12

@tevevanegypupu:
"Majd akik alairogatnak kivalasztjak azokat akik egyetemi tanarok lehetnek,"

Ezt lehetett volna mondani, ha nincs a szakdolgozat-botrany. Ezutan azonban Molnar barmilyen kinevezesere azt lehet mondani, hogy etikatlan multbeli cselekedetert kapta.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.11. 13:15:53

@Doomhammer: Arra azért kiváncsi lennék, hogy ezen profok közül ki nem ballibbant.

@tevevanegypupu: Legyünk pontosak: a többi jósdás az, aki nem szereti a zsidókat (mivel aki szereti a zsidókat, az filoszemita, olyan meg nincs köztük), picurka konkrétan utálja őket, és mindenhol zsidót lát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 13:21:54

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
"Arra azért kiváncsi lennék, hogy ezen profok közül ki nem ballibbant."

Es az kit erdekel? Megszereztek a megfelelo fokozatokat, kiseggeltek a szukseges idot, *nem keveredtek kozben plagiumbotranyba* es igy tanarok lettek. Aki ezeknek a felteteleknek nem felel meg, az meg nem lesz tanar.

tevevanegypupu 2012.12.11. 13:24:43

@Doomhammer:

Ezek az alairok viszont minden magasabb, szocialista erkolcsnek megfeleloek voltak es maradtak..Nem csak a plagium botrany.

Jack Torrance 2012.12.11. 13:26:34

@Doomhammer: de ehhez a Vincent mostani posztjahoz semmi koze.

tevevanegypupu 2012.12.11. 13:27:43

@Doomhammer:

Azok nem etikatlanok aki az egyetemeken a rendszervaltas elott tanitottak es utana meg ugyanazok ugyanarrol a dologrol egeszen mast? Ezek az emberek balliberalisok, ami nem lenne baj, de az igazsagerzetuk is meglehetosen egyoldaluan mukodik. Nem olvastam toluk soha nyilatkozatot, hogy a multjukkal kapcsolatban, azert a sok hazugsagert amit generaciokba vertek bele, bocsanatot kertek volna. Nem, ez igy nem igazsagos.

tevevanegypupu 2012.12.11. 13:28:43

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Lehet, hogy picurkanak van valami igazsaga. Szegedi Csanad utan elgondolkodhatunk rajta.:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 13:32:34

@Jack Torrance:
Teny. De azert szomoru, hogy egy olyan ugyben, ahol a miniszterelnok-helyettes es az orszag legnagyobb egyeteme szerepel, egy blogrol folyik a vita.

Jack Torrance 2012.12.11. 13:43:31

@tevevanegypupu: nyilvan az o feddhetetlensegukhoz ketseg nem fer :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 14:08:57

@tevevanegypupu:
"Ezek az alairok viszont minden magasabb, szocialista erkolcsnek megfeleloek voltak es maradtak.."

Nincs idom vegignyalni a listat, de ott van az elejen mindjart Ferge Zsuzsa. O eleg ellentmondasos figura, de ha a viszonyat vizsgalja a Kadar-rendszerhez, onnan tisztan jon ki. Szegenysegkutatassal foglalkozott akkor is, most is.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.11. 15:13:24

@Doomhammer: Ez igaz, de a kérdésem arra utalt, hogy a MAK és Semjén elleni nyilatkozatot mennyire a tudomány védelme és mennyire a pártpolitikai kötődés ihlette.

@tevevanegypupu: Ön szerint a doki zsidó ügynök?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 15:20:40

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
"Ez igaz, de a kérdésem arra utalt, hogy a MAK és Semjén elleni nyilatkozatot mennyire a tudomány védelme és mennyire a pártpolitikai kötődés ihlette."

Okosak voltak, mert a nyilatkozatbol ez nem megallapithato. A nyilatkozatbol csak az allapithato meg, hogy ok nagyon aggodnak azok erdekei miatt, akik kemenyen megdolgoznak a szociologia diplomajukert es akkor ilyen semjenzsoltok etikatlan konzulensi tamogatassal kerulo uton is megszerzik a papirt.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.11. 15:23:34

@Doomhammer: "ok nagyon aggodnak azok erdekei miatt, akik kemenyen megdolgoznak a szociologia diplomajukert"
Nyöhehe.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 15:31:46

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Nezze, ez egy valodi indok.
Az adott fokozattal rendelkezok egy piaci kinalatot kepeznek. A csalassal szerzett diplomak engem, mint tisztessegesen, kemenyen tanulo vegzettet ketfelekeppen erintenek.
1. Novelik a piaci kinalatot, tehat csokkentik a diplomam erteket.
2. Az adott diplomat gyanussa teszik a munkaadok szamara, tehat rontjak az en munkavallalasi eselyeimet is.

Nekem tehat az a jol felfogott erdekem, hogy az a vegzettseg, ami nekem van, minel jobb reputacioju legyen. Plagizalo hatszelesek ezt rontjak.

A professzorok fejebe nem lathatok, de ez egy valodi szempont.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.11. 15:45:47

@Doomhammer: Ez valóban fontos szempont (vö. SP doktori címének elvétele), én a keményen dolgozó szociológus hallgató imázsán nyerítettem fel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 15:52:02

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Azt nem tudom, mennyire kell kemenyen tanulnia egy szociologusnak, de azt tudom, hogy szociologusi vegzettseggel drogprevencios programot lehet vezetni Szabolcs-Szatmarban.

aprod.hu/hirdetes/szakmai-vezeto-munkalehetoseg-IDo95E.html

Ami azert nem eppen lazsalos allas.

tevevanegypupu 2012.12.11. 15:57:00

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Nem tudom Berija elvtars, oszinten szolva nem is erdekel, de hogy nagyon furcsan taplalkozik az tuti.:)

tevevanegypupu 2012.12.11. 15:59:53

@Doomhammer:

Igaz, igaz...csakhogy a szegenyek ugyanolyan szegenyek maradtak, csak Zsuzsa asszony pedig meglehetosen meggazdagodott kozben.

Alfőmérnök 2012.12.11. 16:06:27

@Leskelődő: Loxonék megdolgoztak érte, hogy úgy bánjak velük ahogy megérdemlik: mint a férgekkel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 16:06:32

@tevevanegypupu:
" csak Zsuzsa asszony pedig meglehetosen meggazdagodott kozben. "

Tenyleg? Nekem fogalmam sincs, mennyire gazdag.
Mit tud, tart otthon nagyobb mennyisegu keszpenzt vagy ekszereket?

www.police.hu/friss/fej20101209_03.html
"A bicskei nyomozók egy nap alatt pontot tettek egy etyeki betörés felderítésének a végére. Míg kedden reggel a sértetti feljelentést vették fel, már délután bilincs kattant a betörés tippadójának és a házba behatoló két betörőnek a kezén, szerdán meg már az orgazda elfogása is megtörtént. Az már csak hab a tortán, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője a két oroszlányi betörő megbilincselése után - ettől az ügytől függetlenül - még egy harmadik betörőt is elfogott."

Alfőmérnök 2012.12.11. 16:08:18

@Leskelődő: Önnek meg továbbra is kívácsian várom a véleményét erről:
kocsogloxonesgloire.blog.hu/2012/11/14/no_comment_208

tevevanegypupu 2012.12.11. 16:09:20

@Doomhammer:

Mert azota ugye nem csinalt semmit, atadta Semjennek a szakdolgazatat (ha atadta!!) es azota ul a baberjain, abbol a regi dologbol el..Ez igy nem fair..az osszes volt kommunista egyetemi dolgozo ameteres hazugsagok, eleg rossz megalkuvasok ellenere haladt a rangletran elore. Akkor pedig ha egyet egy esetleges!! hibaert elitel ez a sok ven kripli..bocsanat tiszteletre melto tudos, akkor elobb gyakoroljanak onkritikat, iteljek el kommunista kartarsaikat..mondjanak le, na aztan lehet itelkezni.

Victor McKerguelt 2012.12.11. 16:13:46

@tevevanegypupu: "Nem olvastam toluk soha nyilatkozatot, hogy a multjukkal kapcsolatban, azert a sok hazugsagert amit generaciokba vertek bele, bocsanatot kertek volna. "

Olvastál-e BÁRMIT pl Örkény Antaltól, Orosz Évától, Sík Endrétől?

Mi a faszt kéne bocsánatot kérniük nekik a múltjukkal kapcsolatban? A fenti három tanár pl. milyen hazugságokat vert bele generációkba?
Neked kéne bocsánatot kérni, mert felületes vagy, és hazudsz róluk.

tevevanegypupu 2012.12.11. 16:15:47

@Jack Torrance:
Nem tudom ki fedhetetlen, ki nem..de azt tudom, hogy az alairok kzul voltak akik mukodtek a regi rendszerben is, ahol eleg csuf megalkuvasokat kellett tenniuk azert, hogy maradhassanak a posztjukon, sot, hogy egyaltalan kinevezzek oket ennek-annak. A rendszervaltas utan is maradhattak, es most eloallnak valamifele erkolcsi magaslatrol szovegelni. Ez nem fogadhato el.Ahogy az ELTEnyilatkozata sem..ezek egyebkent mar irtak ala a konzulens ellen, mert felfedtek azt az alnevet ami alatt irni szokott, gyuloletbol, szemelyes bosszubol elinteztek, hogy az egyik munkahelyerol elkuldjek. Ebben nem nyugodtak bele, vegleg tonkre akarjak tenni nem csak ot, hanem Semjent is..milyen erkolcsi alapon itelkeznek?? Milyen erkolcsi alapon itelkezik a hvg ahol listaznak, gyulolettel irnak keresztenyekrol? Hova jutottunk??

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 16:16:24

@tevevanegypupu:
"Mert azota ugye nem csinalt semmit, atadta Semjennek a szakdolgazatat (ha atadta!!) es azota ul a baberjain, abbol a regi dologbol el.."

Fogalmam sincs, hogy mit csinalt a konzulens es hogy kicsoda egyaltalan. Valami hiresember? Szerepelt az X-faktorban vagy honnan kellene ismernem?

"Ez igy nem fair.."

Igy van, de az elet nem fair.

Nezze, a konzulens tudta, hogy csalast kovetnek el (hacsak el nem hiszi azt a szcenariot, hogy Semjen talalta a keziratot, a konzulens pedig nem tudta, hogy belekerul a szakdolgozatba). Azt is tudhatta, hogy Semjen kozben milyen magassagokba emelkedett. Nem hiszem, hogy vele kapcsolatban erdemes lenne fair-segrol beszelni.

tevevanegypupu 2012.12.11. 16:24:02

@Doomhammer:

((:
Nem tippet akartam adni. Milyen ugyesek a bicskei rendorok.

tevevanegypupu 2012.12.11. 16:26:09

@Victor McKerguelt:

Erdekes..soha, semmit nem olvastam toluk sehol. Meg ott sem - mashol esetleg - ahol szinten ala kellett volna irniuk..Meg aztan az sem mindegy, ki kivel ir ala.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 16:26:41

@tevevanegypupu:
"Nem tippet akartam adni."

Az elejen mindegyik ezt mondja.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.11. 16:27:53

@Doomhammer: A TTK-soknak nincs jó véleményük a szociológusokról.
"Ami azert nem eppen lazsalos allas. "
Ha komolyan csinálja akkor igen, de tényeg úgy végzi?

@tevevanegypupu: Muhaha! Így jár az, akinek a barátnője kékharisnya.

Alfőmérnök 2012.12.11. 16:28:24

@Doomhammer: Nagyjából ezek az arcok írtak alá egy elhatárolósdi nyilatkozatot MAK-tól kb. egy évvel ezelőtt. Megjegyzem, az ő eljárásuk tisztességesebb volt, mint a "katolikus" egyetem dékánjáé (pl. MAK taníthatott tovább).
(A pletykák szerint Aristo mögött is a dékán áll. Nem én mondom, olvastam valahol. Ha biztos információim lennének ezzel kapcsolatban, magamra vállalnám a hálátlan feladatot, hogy leleplezzem, mert Aristo és a dékán is akkora féreg, hogy velük szemben megengedett az amorális viselkedés. )

tevevanegypupu 2012.12.11. 16:31:47

@Doomhammer:

Tudja egy keziratot konnyu elvenni egy iroasztalrol, nem olyan nagyon titkosak ezek, het lakatra nem zarjak..De Semjenrol sem tetelezem fel, hogy bemegy es ellop valamit. Hogy s mint volt nem lehet mar tudni. Hogy Semjen elso dogaja milyen volt, miert huztak el, arrol sem szol a fama, de hogy nem lehetett tul nepszeru az alairo szociologusok kozott az biztos. Most sem az.:) Ezek az alairok nem becsuletbeli ugykent fogjak ezt fel, mert ha igen, akkor az elmult husz ev alatt boven lett volna alkalmuk alairni mindenfelet..Politikai ugyletben viszont szivesen beleavatkoznak. kar, hogy Semjen regi szakdolgozata ismeretlen maradt.;Vajon miet adhattak ra elegtelent ezek a tiszta erkolcsuek?

tevevanegypupu 2012.12.11. 16:38:00

@Doomhammer:

Hat tudja annyi volt ott, gondoltuk nem veszi eszre. Hat nem szamon tartotta a zsugori mindenit!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 16:41:09

@Alfőmérnök:
"A pletykák szerint Aristo mögött is a dékán áll."

Ezen a ponton hagytam abba az olvasast.
Javaslom, hogy pihenjen, letesitsen egyszeru, emberi kapcsolatokat. Esetleg reszt vehetne egy helyi tarsaskor tevekenysegeben.

A kemregenyeket most egy darabig ne olvasson.

Jack Torrance 2012.12.11. 16:42:47

@tevevanegypupu: "Akkor pedig ha egyet egy esetleges!! hibaert elitel ez a sok ven kripli"

Egyelore ok azt mondjak, tisztazni kell az ugyet, megpedig mindkettejuknek. Ez meg nem itelet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 16:43:37

@tevevanegypupu:
"De Semjenrol sem tetelezem fel, hogy bemegy es ellop valamit. "

Semjen szerint o csak azt csinalta, amit a konzulense mondott neki.

"Hogy Semjen elso dogaja milyen volt, miert huztak el, arrol sem szol a fama, "

De, lehet tudni. Teologiai laureatusi dolgozatanak a masolata volt. Es nem azert huztak meg, mert sajat magat masolta, hanem mert az opponens szerint nem volt szociologiai a tema.

Jack Torrance 2012.12.11. 16:48:28

@tevevanegypupu: en is erre gondoltam.

De a nyilatkozatuk jogos. Persze ha ugyanilyen stiklikben reszt vettek ok is, akkor nem sok joguk van szamon kerni. De ha ok mas dolgokban alkudtak meg annak idejen, akkor nem latok problemat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 16:48:33

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
" de tényeg úgy végzi?"

Drogoskent? Az allas egyik veszelye, hogy drogoskent vegzi, igen.

Victor McKerguelt 2012.12.11. 17:20:52

@tevevanegypupu: pontosan erről van szó.
Fogalmad sincs a munkásságukról, de hatalmas arccal általánosítva elítéled őket.
Orosz Éva pl. Egészségpolitikával, egészség-gazdaságtannal foglalkozik, soha az életben másról szóló szakmunkát nem olvastam tőle, régebben kórházi projektben dolgoztam vele is. (Ha az ő munkája 50 volt benne, akkor az enyém 2) Szerény, okos, művelt nő.
A nyilatkozatuk meg, bár van politikai vonzata, nem politikai nyilatkozat. Pontosan arról van szó benne, ami a poszt témája is.
Derüljön már végre ki, hogy két ember hazudik ebben az ügyben, vagy csak egy, és az kicsoda.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.11. 17:53:22

@Alfőmérnök: alfika, nem jöttél még rá, hogy aristo Doomhami legújabb kreatúrája? Legalábbis ezt olvastam valahol.. :D

Alfőmérnök 2012.12.11. 18:04:08

@Doomhammer: Nem kémregényeket olvastam, hanem a mandiner blogot. Miután aristo egy posztjánál engem elkezdtek moderálni, megkérdeztem privátban az egyik szerkesztőt, hogy ha már engem moderálnak, miért nem moderálják az olyan kommenteket is, amik nickeket valós személyekkel kötnek össze, továbbá, hogy nem tudja, igaz-e, amit az egyik (két kommentes nick) állított? A válasz kb. ez volt: nem tudják, ki az az aristo, de nem kérte, hogy moderálják azt a kommentet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 18:50:18

@Alfőmérnök:
Nem gondolja, hogy végtelenül szomorú, ha nikkek és azok hozzászólásainak törlése vagy bennhagyása tölti ki az életét?

Alfőmérnök 2012.12.11. 18:52:09

@Doomhammer: Nem ez tölti ki az életemet. Ez számomra csak szórakozás, kikapcsolódás. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.11. 19:02:59

@Alfőmérnök: Te olyan szinten vagy buta, hogy az égbekiálltó! Az ominózus komment óta eltelt több mint két évben valóságos hadjáratot vívtál Botos Máté ellen, akinek az aristo nick-kel való azonosságát számtalanszor tényként közölted itt is, másutt is.

És közben egy másodpercre sem gondolkodtál el azon, hogy egy katolikus egyetem rektora a mai világban, ahol tölgyeket esznek reggelire, és köztársasági elnököket főfogásként huszonéves mondataik miatt, ott hogy a faszba engedhetne meg magának olyan mondatokat - ráadásul névtelenül kommentelve - amik gyilkos disznópásztorokról és cselédekről szólnak?

Te eszednél vagy?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.11. 19:05:54

"...Mi az: ha feldobom, természettudományos fejlődés, ha leesik, atombomba? Sikeres megfejtők között Cohn-Bendit összes műveit sorsoljuk ki...

...Az általunk ismert Európának és – ha elképzeljük az ajatollahokat atomrakéták indítógombjával kezében – talán a világnak is, vége lesz, abban a formában, ahogyan eddig ismertük. Most azonban még színpompás ősz van...."

És így tovább...

Google 2012.12.11. 19:21:31

@gloire:

Nekem meg az a furcsa, hogy Doomnak fogalma sincs, hogy kicsoda a "konzulens". Miután évekig társalgott vele. Nick a nick-kel. Van az a rémuralom, mely ezt teszi az emberrel?
Álszent tanárok vonnak felelősségre kollegát, diákot. Így utólag. Mert senki sem akar szamár maradni, ezért továbbadja. Hogy több szamár legyen. És tovább nincs is már, csak a nagy semmi.
BezzegRomániában miniszterelnök volt/lesz Ponta, úgy, hogy 60 százaléka a dolgozatának plágium, akármiféle, semmiféle forrásmegjelölés nélkül.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 19:27:09

@Google:
"Miután évekig társalgott vele. Nick a nick-kel."

Szerintem ne vonjon le abból következtetéseket, hogy Doomhammer nikk milyen más nikkekkel beszélgetett a múltban. Nikk és ember két dolog. Különösen Doomhammer esetében.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.11. 19:35:09

@Google: "...Nekem meg az a furcsa, hogy Doomnak fogalma sincs, hogy kicsoda a "konzulens"..."

Gondolom mára nem igazán kedvelik egymást, de ettől még az ismeretségük köztudott, sőt a tirpák blog szinte legendássá lett mára . ) Ez is csak amolyan vicc, vagy vicces csipkelődés. Tele van ez a blog vicces figurákkal. Kérdés, kik azok akik nevetni is szoktak rajtuk néha?

Google 2012.12.11. 20:02:48

@Doomhammer:

Mindenesetre nagyon nagyra van vele - Doomhammerével.
Kell-e?

Google 2012.12.11. 20:06:00

@gloire:

A mosoly országa. Vagy a somolyé?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 20:19:36

@Google:
Mivel van nagyra és ki?
Doomhammer csak egy nikk. Nincs ok, hogy bárki nagyra legyen vele. Használjuk, pusztán kényelmi okból.

Google 2012.12.11. 20:29:36

@Doomhammer:

Hányan vannak Maga?
Talán egy egész szervezet? A technika ajándéka, ugye?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.11. 20:34:28

@Doomhammer: "Doomhammer csak egy nikk.."

Tudja ezzel a dumával csak az a baj, hogy az alfőmikik már rég eltanulták magától. Bármit lehet így, mindent: feljelenteni, IRL adatokat közölni, uszítani, becsületet sérteni, akármit, felelősség nélkül, hiszen azt csak a nick mondta, nem ők.

Jobb ha megbarátkozik a gondolattal, amit ide irogat, azt maga írja, a hús-vér ember, ugyanaz, aki vidáman poharazgatott Molnár Attilával Károllyal és velem. A nick neve csak egy kód, amivel bejelentkezik ide. Mint amikor bekapcsolja a telefonját.

Google 2012.12.11. 20:50:38

@gloire:

Azért mondom, hogy ez már több mint csipkelődés. Ez már merő rosszindulat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 20:56:31

@Google:
"Hányan vannak Maga? "

Hányan használják a Doomhammer nikket? Tudomásom szerint hárman.

Google 2012.12.11. 21:07:07

@Doomhammer:

Egy egész munkaközösség.
Egyikükkel összevesztem, de úgy látom, a "konzulens" is.
Pedig arról is volt itt nagyba szó, hogy nem kell ezt nagyon komolyan venni, játék csak ez.
Aztán most mit látni? Falhoz állítást, lincselést követel itt valamelyikük. Elfajult a játék.

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Igen, egy minilégió.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 21:13:05

@Google:
"Elfajult a játék."

De nem Doomhammer miatt. Doomhammer sose bántott senkit, ha valaki nagyon piszkálódott, akkor ignore-ra került. Maga valaki másnak az elfajulását vetíti ki erre a szerencsétlen nikkre.

Értse már meg, Doomhammer nikk nem része a maguk piti kis játékainak. Egyikünket se érdekel. Semjén és konzulense is csak annyiban, hogy az országos sajtó ezzel van tele. Ha nem lenne, azt se tudnám, hogy ez a Molnár nevű létezik.

Google 2012.12.11. 21:23:57

@Doomhammer:

Persze, hogy nem bántott senkit.
Tudtam, hogy ez lesz, őt, a nagy Doomhammert bántották a "pitik" , a létükkel, gondolom.
Há' persze hogy.
Ami volt, az már soha nem lesz. De lehet, hogy nem is volt. Ave.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 21:41:31

@Google:
"Tudtam, hogy ez lesz, őt, a nagy Doomhammert bántották a "pitik" , a létükkel, gondolom. "

Valahogy nem értjük egymást. Már leírtam, hogy Doomhammer csak egy nikk, így bántani se lehet. Minthogy egy nikk csupán, így nem is "nagy". A piti ügy arra vonatkozik, amivel itt egyesek szórakoznak, feljelentgetésre, magánjellegű információk nyilvánosságra hozatalára. Én az ilyesmit mélyen elítélem, sose csináltam, sose csinálnám. Tudomásom szerint Doomhammer nikk nevében senki se csinálta. Nem igazán értem, miért nekem emlegeti ezt. Emlegesse azoknak, akik ilyesmivel szórakoznak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 21:47:29

Deutsch Tamás:

hvg.hu/itthon/20121211_Deutsch_seggbe_rugtak_az_ELTE_professzora
""Az volt és ez lesz ennek a szoclib értelmiségi csapatnak a veszte, hogy mindent túllihegnek. Hogy nem bírnak a vérükkel" - kezdte Deutsch Tamás. "Hetek óta az összes csesztető azt próbálja bizonygatni, hogy a Semjén csesztetésében nincs semmi pártpolitika, szigorúan csak az állítólagos 'tudományos-etikai vétségről' van szó" - írta a Facebook-posztban.

"És talán akadtak is, akik elhitték, hogy ez tiszta tudomány, semmi politika. És ebben a pillanatban a belvárosi liberális klub vezetősége és az MSZMP Központi Bizottságának nyugdíjas tagozata - Ferge Zsuzsa egyetemi tanár, Halmai Gábor egyetemi tanár, Huszár Tibor egyetemi tanár, Örkény Antal egyetemi tanár - nyilatkozatot ad ki, jól seggbe rúgva elvtársaik eddigi erőfeszítéseit. Hát, nem könnyű a demokratikus ellenzéknek az ő élete:-)" – tette hozzá."

tevevanegypupu 2012.12.11. 21:48:56

@Victor McKerguelt:

Nem egeszen ertem, hogy mi vagy ki kenyszeritette ezeket az embereket ennek a nyilatkozatnak a megirasara. Ilyen elhatarolodo nyilatkozatokat altalaban az otvenes evek elejen irtak felhulye, fanatikus parttagok leginkabb kenyszer hatasara, de ezek itt onkent es dalolva - gondolom az ELTEvezetojenek hizelegve - szantak ra magukat az "elhatarolodasra".. Ezek itt szinte mind elkotelezettek voltak egy olyan politikai iranyzat mellett ami evtizedekig gyilkolt, butitott, rombolt, a fel vilagot tonkretette. Erre alapozva itelkeznek egy meglehetosen bizonytalan ugyben? Hat kosz szepen.

tevevanegypupu 2012.12.11. 21:50:54

@Doomhammer:

Nahat, majdnem azt irtam mint Deutsch Tomika..ugy latszik azert neha o is fejen talalja a szoget.:)

tevevanegypupu 2012.12.11. 21:54:12

@Jack Torrance:

Sok joguk nincs hozza az biztos. Na persze ez szubjektiv velemeny, ok nyilvan ki tudja milyen erkolcsi magaslatrol nezik a vilagot es ugy erzik, hogy ezt most nekik husegnyilatkozatkent feltetlenul kozolni kell. Husegesek voltak Kadarhoz is, husegesek most is.:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 21:57:40

@tevevanegypupu:
Mondjuk ez az MSZMP KB nyugdíjas tagozata kissé durva volt. Ilyen erővel Kövér Lászlónak is köze van az MSZMP KB-hoz (ő is dolgozott az MSZMP KB egyik kutatóintézetében, mint Ferge Zsuzsa).

Mint korábban leírtam Berija elvtársnak, nem tudhatom, mi járt a fejükben, amikor a levelet írták. Lehet, hogy politikai indítékaik voltak, lehet, hogy nem. Amit a levélbe írtak, az egy teljesen érvényes érv (miszerint hogy sok ezer szociológus diplomával rendelkezőnek okoz kárt, hogy ilyen stiklik történnek a szakdolgozatok körül).

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.11. 22:09:04

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Nem baj, ha nem lesz forradalom. Holnap mindenképpen világvége. S ha nem holnap, majd 21-én. Az egész rokonság és a haverok is ezzel fárasztanak.

Volt az ELTE-n egy tankörtársnőm. Olyan teste volt, hogy az valami álom. Akkoriban hittem a hűségben, ezért nem mentem rá, mert barátnőm volt. Na, első félévben én írtam neki a szemináriumi dogákat. Nem volt nagy kunszt. Viszont a másodikban már a tanszékvezetőnk, Isten nyugosztalja. Végül nem tudom, hogy lediplomázott-e, mert aztán eltűnt az egyetemről. A tanszékvezető bácsi vitte magával mindenhová, így nem volt ideje tanulni. A csaj később az ATV-n lett bemondó. Legutóbb úgy két éve láttam, az egyik Metro áruházban menedzser. A példát arra mondtam, hogy az ELTE-n bizony előfordultak ilyen esetek. Volt olyan, hogy egyik tanár egy ribancnak kiadta a teszt megoldását, a csaj meg tovább adta. Végül mindenki jelest kapott. A tanár őrjöngött. Érted, még ő volt kiakadva a gyökér. Erről a tanárról később kiderült, hogy ügynök volt, az egyik legaljasabb, legtöbbet ártó ügynök.

tevevanegypupu 2012.12.11. 22:12:07

@Doomhammer:

Nem tudhatjuk, hogy Kover Laszlo is evtizedekig ebben az intezetben toltotte-e volna napjait, Ferge Zsuzsa viszont evtizedekig ebben az ideologiaban mozgott, hitt. Nem tudom, hogy a konzulens mukodese valoban artott-e a sok ezer szociologus diplomamunkajanak es elhalvanyitotta-e a szociologiai tanszek kivalo hirnevet, amit az alairok tekintelye csak oregbitett. De hogy az evtizedekig tarto elvakult kommunizmus es kovetoinek tanito munkaja rengeteget artott az viszont biztos. Sot tovabb megyek..a szociologiai felmeresek, tanulmanyok a kommunista rezsimben egyaltalan nem lenditettek a szegenyek sorsan jottanyit sem. Szoval mielott fennkolt erkolcsi meggyozodessel olyan boldogan itelnek egyet a kollegak kozul el, talan sepregethetnenek sajat, evtizedekre terjedo multjukban is..

Jack Torrance 2012.12.11. 22:27:38

@Mr Falafel: azt akarod ezzel mondani, hogy MAK anno dugta Semjént?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.11. 22:30:20

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Hát akkor próbálja ki ugyanazokat a szövegeket a "zsidó" helyén "magyar"-ral... Esetleg Semjén Zsolt mint "indokkeresztény"?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.11. 22:32:36

@Jack Torrance: Szép pár lennének, az már biztos. Csak azt nem tudom, mi lenne szegény bbj-vel (mk27), ha kiderülne a flört. Talán le is öngyilkolná magát, annyira szerelmes mindkettőbe.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.11. 22:34:54

@Doomhammer: Azért egy Jobbágyi-kaliberű figuráról nem gondoltam volna, amit most gondolok. Dolgoznom kell még a cinizmusomon! :)

Egyébként látom, sok minden történt ma, míg mindenféle mással voltam elfoglalva. Például nyilatkoztak professzorok. Csak az a baj, hogy aki egyetemi oktató létére képes volt egy internetes nicktől nyílt levélben elhatárolódni (az internetes nickek névtelen senkik, nemlétező, kitalált karakterek, rajzfilm-figurák), annak a nyílt levele annyit is ér.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.11. 22:35:56

@mk27soundmaster: Micsoda logika! A vincentek utolsó genyók, TEHÁT Semjén ártatlan? A premissza még igaz...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.11. 22:48:29

@Doomhammer: :DDD
Hiányolom aristót, vajon mikor ír megint? ;)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.11. 22:59:40

@Mr Falafel: Muhaha, mindenkinek az agyára ment dec. 21?

Szép kis sztori. Én a BME-t ismerem, ott azért nem ez ment, a négerekre is próbáltak vadászni.

@Holger Hartland: Az indokmagyar Magyarországon nem működik, a többi helyen ugyan utálnak minket, de ez nem kínos nekik (sőt!), ergo ott sem.
A szalonkavadász esetében az indokkeresztény viszont találó.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.11. 23:11:30

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Hát ha nekem valaki azzal jönne, hogy neki a rendes, becsületes magyarokkal semmi baja, de a hitvány gazember aljamagyarokat utálja, gyorsan véget vetnék a beszélgetésnek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.11. 23:12:24

@Jack Torrance: De, csak nem látszott rajtuk. (Hogy lányok. :))

Jack Torrance 2012.12.11. 23:21:30

@Holger Hartland: a személyi számukat nem néztem :)

bz249 2012.12.11. 23:24:03

@Holger Hartland: ne is mondja... holnap lesz anyagfizika gyakorlatom. 22 hallgatobol 9 jany. Sot ami a legdurvabb meg csinos is van koztuk.

Igy mulik el a vilag dicsosege. :)

Jack Torrance 2012.12.11. 23:34:26

@bz249: modern idők. most még hastáncos is jár oda.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.12.12. 00:10:31

@tevevanegypupu: Te ostoba ribanc, csak tekeregsz itt a hülye mentségeiddel, mint giliszta a horgon. Minden hajánál fogva előrángatott fabrikációt hihetőbbnek találsz, mint azt, hogy a haverod egyengette a vatikáni ügynök karrierjét. Olyan embereket kriplizel le, akiktől egész életedben nem olvastál egy sort sem, és ez a tény sem a te mélységes bunkóságodat igazolja számodra, hanem az ő senkiségüket.

Nagyon kéne már neked egy decens antiszemita párt, igaz, vén ribanc?

Alfőmérnök 2012.12.12. 01:51:30

@gloire: Kurva nagyot fogtok szopni a közeli jövőben, ostoba görények.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.12. 02:10:04

@Alfőmérnök: Kik, ha szabad kérdeznem? És egyáltalán neked ugyan mi közöd van például hozzám, azt meg tudnád fogalmazni?

Alfőmérnök 2012.12.12. 02:18:27

@gloire: Semmi. Te vagy egy beteg senkiházi fasz vagy, vagy egy ócska provokátor.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.12. 02:32:00

@Alfőmérnök: "...Kurva nagyot fogtok szopni a közeli jövőben, ostoba görények...."

Ugye velem (velünk?) szemben megengedett az amorális viselkedés is, ha már Botos kihúzta magát a büntetés alól :D

tevevanegypupu 2012.12.12. 07:12:10

@Kettes:

Magat most elolvastam. Nem gyozott meg.

tevevanegypupu 2012.12.12. 07:12:10

@Kettes:

Magat most elolvastam. Nem gyozott meg.

tevevanegypupu 2012.12.12. 07:12:10

@Kettes:

Magat most elolvastam. Nem gyozott meg.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.12. 08:16:27

Vajon melyikből lehet több? Már nem is tudom:
a) Ávósvincék által nyilvánosságra hozott nickek száma
b) Rattus alficus minor által kiteregetett magánlevelek száma
c) Azon nickek száma, akiknek a leleplezése Alfi szerint "megengedhető"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 10:07:04

@tevevanegypupu:
"Nahat, majdnem azt irtam mint Deutsch Tomika..ugy latszik azert neha o is fejen talalja a szoget.:) "

Gondolom, Deutschnak is van mit aggodnia a szakdolgozata miatt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 10:12:18

@Holger Hartland:
"Hiányolom aristót, vajon mikor ír megint? ;) "

Lehet, hogy alkotoi valsagban van. Multkor azt irta nekem, hogy az internet megerett a buntetesre, amit az irasai okoznak.

tevevanegypupu 2012.12.12. 10:55:12

@Doomhammer:

Orban kellett volna nekik, nem jott ossze, most sorban probalkoznak. Tomi volt sportminiszter, ugye tudjuk ki kovette ot a poszton es miert ul most Zuschlag..Nem hinnem, hogy olyan nagyon szorakozgatnanak eppen vele..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 10:59:00

@tevevanegypupu:
"em hinnem, hogy olyan nagyon szorakozgatnanak eppen vele.. "

Marhogy Deutsch-csal? Lehet, hogy ott nincs mit keresni, mert a diplomaszerzese nagyon a nyilvanossag elott zajlott (ha emlekszik, addig nem lehetett miniszter, amig nem szerzett diplomat).

tevevanegypupu 2012.12.12. 11:26:13

@Doomhammer:

Igen, hallottam, nyilvan nem lehet megkerdojelezni, mar raugrottak volna. Meg aztan Tomi meg szokott felelni arra, ha valaki elkezdi szekirozni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 11:42:09

Aze a szerzoi jog, aki eloszor lep nyilvanossag ele az adott produktummal es nem aze, aki kitalalja.

Rubovszky, a KDNP partugyesze.

atv.hu/cikk/20121210_rubovszky_semjen_zsoltnak_latomasa_volt_az_elte_meg_bohocot_csinalt_magabol
"„Döbbenten állok ez előtt a hír előtt” – közölte az ELTE vizsgálatának eredményéről az atv.hu-val Rubovszky György kereszténydemokrata képviselő. A kormánypárti politikus szerint Semjén nem plagizálhatott Molnár Attila Károlytól, hiszen dolgozata egy évvel korábban jelent meg, mint Molnáré, „hanem látomása volt”. Hozzátette: „egyszerűen bohócot csinál magából az ELTE”. Hangsúlyozta: Molnárnak kellett volna észrevennie a két dolgozat közötti egyezést, amikor a leendő miniszterelnök-helyettes megvédte a sajátját. „A szerzői jog szerint annak van előnye, aki először a nyilvánosság elé lépett, nem annak, aki kitalálta” – közölte Rubovszky, aki szerint „az egész egy rettenetesen gusztustalan, rosszul sikerült támadás a miniszterelnök-helyettes ellen”. Úgy vélte: „az egyetem megalapozatlanul sérti és támadja Semjén Zsoltot”."

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.12. 13:27:31

@szempontpuska:
Összeszámoltam!
a) sok
b) sok
c) sok
Ennél részletesebben nem fogom.

Google 2012.12.12. 14:18:10

Egy nikk fentebb azt írta, hogy ez egy álszent ország. Amit ehhez elfelejtett hozzátenni, hogy az ELTE aláírói nem álszentek.
Ez fontos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 17:44:43

Amilyen a mester, olyan a tanitvanya.

A konzulens eletmuvet szemlezi ez a cikk.

www.komment.hu/tartalom/20121212-mester-es-tanitvanya-publicisztika-semjen-konzulenserol.html
"Szégyen és undor című írásában, amely a kettős állampolgárságról szóló népszavazás környékén született, ha nem is a cigánybűnözésezésig jut el, de a szaloncigányozásig mindenképp. MAK azon meditált, hogy "miért lenne a dunántúli katolikus gazdálkodó szolidáris a józsefvárosi stricivel, drogdílerrel vagy a mátészalkai csempésszel?" Felteszi a kérdést, hogy "ha mégsem várják el a haladók és szavazóik a magyar államtól a világ összes szegényének támogatását, akkor magyarázatot kell adnunk arra, miért is a józsefvárosival és mátészalkaival legyen a dunántúli gazdánk szolidáris? Mi köti össze őket?" (Ellentétben a csiki magyarral.) A szerző úgy ókumlált, hogy a józsefvárosi és a mátészalkai kapcsán nem gondolunk mi épp senkire, csak stricire meg csempészre, bűnös foglalkozásokra; ez a városrész, ez a település jutott épp eszébe. Teljesen véletlenül, vagy sem, hisz ott vannak stricik, csempészek, másutt meg nem. A Dunántúl, hát az meg a jó gazda, a jó katolikus szinonimája. Feltételezett példaként emlegeti a józsefvárosit és a mátészalkait - mintha itt mindenki oly' hülye lenne, hogy a két helység révén ne jutnának eszünkbe a romákkal kapcsolatos sztereotípiák épp e két hely révén -, és kifejti, "a probléma pontosan az, hogy a józsefvárosi és a mátészalkai feltételezett példánk folyamatosan és életvitel-szerűen nem tartja be a törvényt, nem fizet járulékokat - talán még nem is hallott felőlük. Nem él a törvény alatt (sic!), nem járul hozzá a közterhekhez, és csak a nyitott társadalom és semleges állam legelvetemültebb hívei állítanák, hogy dunántúli gazdánk életvitele egyenértékű a másik kettőével."

E cikk a Heti Válaszban jelent meg 2004. november 18-án, a népszavazás előtt - de legkevésbé épp a kettős állampolgárságról szólt. Hanem a területileg behatárolt bűnözőkről: ugyan nem etnikumot nevez meg, hanem helyet, de azokról szól, akik "életvitelszerűen" nem tartják be a törvényt, nem adóznak. Vagyis lopnak, csalnak, bűnöznek. A kódolt cigányozás azóta a közbeszédben teljesen legitimmé vált, ezerrel megy a zsidózás, a cigányozás minden következmény nélkül.

De egyelőre nem látjuk a rendet, az erkölcsöt Semjén esetében sem. Nem csoda, ha ilyen mester tanítványa. Akik a rózsadombi fehérgalléros bűnözésről még nem hallottak, akik számára a világ úgy néz ki, mint Orwell állatfarmja: "Négy láb jó, két láb rossz!" Keresztény, konzervatív, gazdag, úr - jó, mindenki más -rossz.

A sors iróniája, hogy az 1990-es években, amikor Semjén Zsolt Molnárral konzultált, az ELTE Szociológiai Intézete nem másutt volt, mint a Józsefvárosban, a nyóckerben. Ahol, lám, nem csak a stricik meg a drogdílerek lehetnek erkölcstelenek."

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.12. 18:09:17

@Doomhammer: A docens úrnak szólnia kéne Gyöngyösinek, hogy mondjon valami marhaságot, amivel eltereli róla a figyelmet. Cserében ír neki egy diplomamunkát.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.12. 18:25:46

@Doomhammer:
szerbhorvátot át kéne adni a szerb katonai törvényszéknek

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.12. 18:55:57

@Doomhammer: Szerbhorváth cikke nagyjából annyira van rendben, mint a cikk végi kis félrecsúszott oldalvágás, hogy a Szociológiai Intézet "a nyóckerben" volt. A Múzeum körúti (Astoria melletti) épületegyüttes, ahol akkor a szociológia mellett a TTK is volt (ma: ELTE BTK), ugyan térkép szerint a "nyóckerben" van, de ilyen alapon a Nemzeti Múzeum is... nem is beszélve a Szabó Ervin Könyvtárról és a Magyar Rádióról. Félelmetes dzsumbuj, mit mondjak.

Tényleg fejlesztenem kell a cinizmusomat, ezek a hitvány balliberálisok még mindig meg tudnak lepni. :) És ezeket hozza vissza nekünk az immorális és inkompetens Fidesz. Élvezet lesz őket megint a picsába küldeni 2018-ban. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 19:02:12

@Mr Falafel:
Gyöngyösinek van olyan diplomamunkája, amilyen Semjénnek sose lesz.

"1996-ban érettségizett a budapesti Tamási Áron Gimnáziumban, majd 2000-ben Dublinban, a Trinity College-ban diplomázott közgazdaság és politikatudomány szakon. Egy évig a nürnbergi Friedrich Alexander Universitäten is tanult ösztöndíjjal. Írországban részt vett a brit könyvvizsgálói kamara okleveles könyvvizsgálói képzésén (ACA)."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 19:03:56

@jose maria padilla:
Ezt csak akkor bocsátom meg, ha mond egy délszláv viccet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 19:05:26

@Holger Hartland:
Az én fogadásom az, hogy az utolsó lövéseket látjuk az ügyben.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.12. 19:43:10

@Doomhammer: _Ebben_ az ügyben feltehetően igen. :) Végül is nem nagyon akad olyan szereplő, akinek érdeke lenne tovább napirenden tartani.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 19:47:02

@Holger Hartland:
Már hogyne lenne. A sajtó szívesen tudósítana a balfék páros újabb szánalmas nyilatkozatairól. Azonban a szereplők végre rájöttek, hogy csak akkor jutnak ki a bajból, ha hallgatnak.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.12. 19:49:42

@tevevanegypupu: Egy decens fasiszta párt tényleg nem ártana, megtanítaná viselkedni a komcsikat.

tevevanegypupu 2012.12.12. 20:03:09

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

A komcsik kellenek viszonyitasi alapnak elrettentesul. Es csak szenvedjenek meg sokaig az Orban kormany alatt Ader koztarsasagi elnokkel es Kover hazelnokkel.Ugy 2022-ig..Addigra talan megunjak es mennek Daniel Peter utan a demokraciaba.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.12. 20:09:10

@tevevanegypupu: De nem a Parlamentben. Azonban - köszönhetően a Fospumpa elkúrásának - ott lesznek '14 után, sőt, és egyre valószínűbb, hogy a kormányban is benne lesznek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.12. 20:14:37

@Doomhammer: Pont ezért a sajtónak sem érdeke. Neki új, izgi, csámcsogtató hírek kellenek, és ha nincs ilyen, akkor egy idő után uncsi lesz az ügy. A "... napja nem tudjuk, hogy..." már a 168 órának se jött be, abból ítélve, ami lett belőlük.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.12. 20:19:05

@Kettes: Sok mindent el lehet mondani tevéről, de azt nem, hogy alpári módon beszélne bárkivel is. Még egy olyannal sem, mint te. Sosem értettem az ilyen embereket, kibaszottul bosszantottak mindig. A te fajtáddal nincs mit finomkodni. Szét kell baszni a pofátokat, oszt jó napot.

Jack Torrance 2012.12.12. 20:19:13

@tevevanegypupu: "Es csak szenvedjenek meg sokaig az Orban kormany alatt Ader koztarsasagi elnokkel es Kover hazelnokkel"

a komcsik ok, de másnak miért kell?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.12. 20:23:44

@Doomhammer: Akkor ne diplomát írjon neki, hanem találjon ki valami mást. Mindenesetre a Gyöngyösi zsidózása elterelte róla figyelmet, és majdnem megúszta. Én azt hittem, már elő sem kerül a téma. Egyébként úgy vélem, a docens úr kivégezte magát egzisztenciálisan. Fogy a levegő körülötte.

tevevanegypupu 2012.12.12. 20:23:46

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Mondjuk egy uj Rakosi-Gero-Farkas Mihaly-es Revai ..Minden lehetseges, ahogy a dolgok alakulnak.Talan meg Bartus is hazajonne es atvenne az itteni Nepszava vezeteset.

tevevanegypupu 2012.12.12. 20:32:14

@Mr Falafel:

Ahogy elnezem, hogy kik akarjak kivegezni, szivbol remelem, hogy nem sikerul nekik.

tevevanegypupu 2012.12.12. 20:37:02

@Jack Torrance:

En nem szenvednek, egesz jol elviselnem. Azt mar nehezebben, hogy az mszp is valtozatlanul ott lesz a parlamentben.

Jack Torrance 2012.12.12. 20:42:25

@tevevanegypupu: irigyellek, hogy ilyen kevéssel is beéred :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.12. 20:48:51

@tevevanegypupu: Én nem látom be, miért kell címeres gazembereket védeni. A másik oldal megvédi a saját trógerjait, ez legyen az ő dolguk. Mi közünk hozzájuk? Szerintem nem éri meg olyannak lenni, mint ők.

Alfőmérnök 2012.12.12. 20:51:16

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: Na, te ócska féreg, miután ismét megpróbáltad bemocskolni a nevemet, ismételten kénytelen vagyok reagálni. Akkor vegyük sorjában.
Az első levél egy kétkommentes nicktől jött a címemre, nem hiszem, hogy etikátlan lenne nyilvánosságra hozni. A másodikkal kapcsolatban honnan tudod, hogy nem adta beleegyezését a levél írója, hogy közöljem? Vagy hogy nem én írtam, pusztán azért, hogy illusztráljam, hogy viselkedtek, ti, veszett hiénák? A mandiner szerkesztőségének írt levéllel kapcsolatban nem hiszem, hogy olyat kiadtam volna, ami ne tartozna a nyilvánosságra.
Hány nick leleplezését nem tartom etikátlannak? Itt annyiét, amennyit Botos üzemeltet. (Hogy álnéven kommentel, azt maga vallotta be.) Egy katolikus egyetem dékánja ne írogasson álnéven. Ha Aristo nem Botos, akkor nem leplezte le senki Aristot, azzal, hogy azonosította Botossal. Érted, te ostoba fasz? Megjegyzem annak idején Grift feltette neki a kérdést, hogy igaz-e a pletyka? Természetesen válaszra se méltatta. Pedig egy egyszerű „nem” válasszal elintézhette volna a dolgot. És akkor sem nagyon jutottunk volna közel ahhoz, hogy Aristo mögött ki áll, mert a lehetséges többmillió eset közül csak 1 db (Botos) esett volna ki.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.12. 21:08:59

@Alfőmérnök: Rattus alficus minor, már megint ostobán viselkedsz.

1) Magánleveleket hoztál nyilvánosságra? Igen. Az író(k) engedélyével? Azt nem írtad. Én sem írtam. Kérdés?

2) Egy katolikus egyetem dékánja ne írogasson álnéven? Ki vagy te, rattus alficus minor, hogy megszabd, ki írhat álnéven és ki nem? Ki vagy, hogy megmondd akár egy katolikus egyetem dékánjának vagy bárki másnak, hogy mivel üsse el a szabad idejét? Ki vagy te, hogy eldöntsd, kinek az álnevét etikus leleplezni, és kiét nem? És ha majd más gondolja ezt a tiedről?

Szándékomban sincs mocskolni a nevedet. Megteszed azt magad.

Ott van ugye a múltkori nagyotmondásod is az állítólag (valójában nem) politikai okból kirúgott ismerősödről, ahol írhattad volna, hogy nem értünk egyet, ez van, és akkor annyiban maradtunk volna. Te helyette szitkozódni és patkánykodni kezdtél. Csak nem féltél, hogy ha bármi konkrétumot írsz, akkor az ismerősöd exmunkáltatója szarrá perel? Ne aggódj, nem foglalkoznak azok a magadfajta kisfiúkkal.

Alfi, egyre mélyebbre ásod magad a szarba. Jó az neked?

tevevanegypupu 2012.12.12. 21:11:24

@Mr Falafel:

Tudja ha mindenki bukna aki cimeres gazember, nem lenne baj. De a szelektalas zavar. Es cimeres gazember es cimeres gazember kozott kulonbseg van. Ha jol tudom a rendszervaltasnal a gyilkosok egesz legiojanak bocsajtottak meg, a jelenlegi gyilkosok utodai ott ulnek a parlamentben es itelkeznek. A filozofusok megusztak enyhen szova is ketes ugyeiket, Gyurcsanyt felmenti a magyar birosag, tobbszor adnak igazat jogi uton Bajnainak mint az altala kisemmizet embereknek, Koka, Demszky megusztak, Kertesz Akost, Schiffet hoskent unneplik..Na nehogy mar a ket ugy egyensulyban legyen..Sorolhatnam meg, de maga is nagyon jol tudja. Kettos merce, na persze..hiszen meg az sem derult ki vilagosan hogyan is tortent ez az ugy..

tevevanegypupu 2012.12.12. 21:11:24

@Mr Falafel:

Tudja ha mindenki bukna aki cimeres gazember, nem lenne baj. De a szelektalas zavar. Es cimeres gazember es cimeres gazember kozott kulonbseg van. Ha jol tudom a rendszervaltasnal a gyilkosok egesz legiojanak bocsajtottak meg, a jelenlegi gyilkosok utodai ott ulnek a parlamentben es itelkeznek. A filozofusok megusztak enyhen szova is ketes ugyeiket, Gyurcsanyt felmenti a magyar birosag, tobbszor adnak igazat jogi uton Bajnainak mint az altala kisemmizet embereknek, Koka, Demszky megusztak, Kertesz Akost, Schiffet hoskent unneplik..Na nehogy mar a ket ugy egyensulyban legyen..Sorolhatnam meg, de maga is nagyon jol tudja. Kettos merce, na persze..hiszen meg az sem derult ki vilagosan hogyan is tortent ez az ugy..

Jack Torrance 2012.12.12. 21:20:14

@tevevanegypupu: pedig valahol el kell kezdeni. És minél több eltusolás van, annál több lesz.

Alfőmérnök 2012.12.12. 21:23:28

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: Akkor ismét csak a pofátlan hazugságot korrigálom. Publikálatlan részeket tartalmazó anyagot küldtem át magának szívességből. (Mivel tudtam, hogy az illető magasról leszarja a dolgot, természetesen az is benne volt a pakliban, hogy egy olyan patkánynak küldöm át mint maga.) Nyílván – mivel maga szakmabeli – kapva kapott az alkalmon, hogy a birtokába kerülhet egy ilyen dokumentum. A magánlevélben fűztem hozzá megjegyzéseket is, amire maga nem reagált, hanem azt hazudta a blogon, hogy a csatolt fájl nem érkezett meg.

Google 2012.12.12. 21:23:45

@Holger Hartland:

Örvendek, hogy Magát is felháborítja valami.
Vajon élve fel fogják boncolni is a mestert ezek a mészárosok?
Lassan a molnárológiát is tökélyre viszik, az orbánológiájuk után. Ezek tényleg a bosszú népe.
Kár, hogy sokan csak akkor értékelik helyén a Fideszt, amikor az MSZP buzog.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.12. 21:31:46

@tevevanegypupu: Nincs kettős mérce, mert nincs két Magyarország, és nincs két magyarság sem. Egy magyarság van, amelyik megtehetne magának annyit, hogy megszabadul az élősködőitől. Hogy a magyarországi zsidók ezt nem teszik meg, az legyen az ő problémájuk.
Megmondtam már százszor, nincs két politikai oldal, sem több. Zsidók vannak és magyarok. Az ellentét kibékíthetetlen, Lenint idézve: antagonisztikus. Tehát az ő mércéjük, amivel minket mérnek, nem érdekes. A kurva anyjukat is mérhetik, pont leszarjuk őket. Aki kettős és többes identitással akar élni, az vegye tudomásul, hogy nemzeti ügyekben a szavazata nulla.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.12. 21:32:54

@Alfőmérnök: Muhaha! Döntsd már el, hogy szakmabeli vagyok, vagy sem, mert magam is összezavarodom. Szerencsére a válaszhoz ezt nem kell tudni: ha nem vagyok szakmabeli, akkor azért nem ér nekem szart sem az a szöveg, ha pedig szakmabeli vagyok, akkor azért. :) Jobban jártál volna, ha a csatolt fájlod másodszorra sem jön át. Azt pedig továbbra is várom (de hiába :)), hogy honnan, milyen pozícióból is írnád elő, ki írhat álnéven és mivel töltheti az idejét egy dékán, vagy akár éppen bárki - mondom: bárki - más.

Google 2012.12.12. 21:38:28

@Mr Falafel:

Na, ezt megköszönöm.
Elképzelni nem tudom, egész nap ezen gondolkodtam, hogyan engedheti meg magának akárki, hogy így beszéljen egy emberi lénnyel. Mert itt legtöbben nem nick-ek vagyunk, akiknek semmi sem drága, és szórakozva alázunk meg másokat.
És még ezek akarják a közéletet megtisztítani - hát talán először saját maguktól kellene tisztává tenni azt.

Google 2012.12.12. 21:41:23

@Mr Falafel:

És azt is mondja meg, legyen olyan jó, kik a címeres gazemberek ebben a történetben?

Google 2012.12.12. 21:45:16

@Jack Torrance:

Éppen a komcsik jönnek vissza, ha a Fidesz kiesik. És akkor is sokan fognak szenvedni - többen mint most.

Google 2012.12.12. 21:51:18

@Mr Falafel:

És ebben sincs igaza.
De, van két Magyarország, van szembenállás, és van kettős mérce is.
Nem tudom, kend milyen identitású, de legtöbbször azok zsidóznak, akik maguk is azok. Lerontva ezzel teljesen a mondanivalójuk színvonalát.

Alfőmérnök 2012.12.12. 21:55:26

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: Tekeregjél csak ronda féreg tanársegéd úr, tekeregjél.

Jack Torrance 2012.12.12. 21:58:20

@Google: márpedig a Fidesznek mennie kell, mert ennél lejjebb már nincs.
Nem akarnék vitát nyitni, kinek a felelőssége, hogy nincs náluk jobb (már csak azért se, mert fogalmam sincs), de momentán rosszabb sincs. És ha most maradnak, nem is lesz már soha jobb.

Jack Torrance 2012.12.12. 22:01:34

@Mr Falafel: kétféle ember van Magyarországon. Az egyik aki szerint csak zsidók és magyarok vannak, meg a többi.

bz249 2012.12.12. 22:03:56

@Jack Torrance: ha mennek akkor se. Lenyegeben a kovetkezo valasztas tetje:
- elfogadja-e az orszag/nep/nemzet/akarmi a Fidesz amokfutasat?

vagy

- megbocsatja az orszag/nep/nemzet/akarmi az MSzP amokfutasat?

Barmelyiket opcio is nyer, ez azt jelenti, hogy igen az elmult 24 evre, igen a ketpartrendszerre. Szoval tevenek van igaza, az egyik csapatot ki kell nevezni jo fiuknak es orulni, ha a jo fiuk legyoztek a rossz fiukat. Ugy legalabb van sikerelmeny.

tevevanegypupu 2012.12.12. 22:05:34

@Mr Falafel:

Nalunk mar nem lehet igy ketteosztani az embereket, de tulajdonkeppen soha nem is lehetett. Simon Perez kimondta az igazsagot..meg joval maga elott, csak eppen az ellenkezo oldal szempontjabol.Mi gyarmatta valtunk es mintha meg orulnenk is neki. Minden egyes kormany intezkedese ezt tamasztja ala.

tevevanegypupu 2012.12.12. 22:08:13

@Jack Torrance:

Miert, szokott hallani a tobbirol? Elnek nalunk kinaiak, svabok, ormenyek, lengyelek, gorogok..hallja toluk, hogy valamivel elegetlenek, hogy valaki bantja oket, hogy csorbulnak a jogaik? Nem hallhatja egyiktol sem.

Jack Torrance 2012.12.12. 22:13:30

@bz249: "Ugy legalabb van sikerelmeny"
Ekkora önáltatáshoz még a heroin is kevés lenne...

Az a baj, hogy ezek most is borzalmasak, de ha nem zavarjuk el őket, akkor azt is félreértik és még rosszabbak lesznek.
Van még másfél év, lehetne kármenteni és úgy intézni, hogy az MSzP minél kevesebb befolyással legyen. És aztán lenne 4 (a mostaniaknál nyugodtabb) év kitalálni valami jót.
Konkrétumokat ne kérj, fogalmam sincs és nem is lesz.

Jack Torrance 2012.12.12. 22:14:48

@tevevanegypupu: a többieknek nem a származása vagy a nemzetisége érdekes, hanem hogy szerintük mások is léteznek :)

tevevanegypupu 2012.12.12. 22:19:30

@Jack Torrance:

Na igen, a tobbiek tisztaban vannak vele. Nem az onimadat a legjellemzobb tulajdonsaguk.

tevevanegypupu 2012.12.12. 22:19:30

@Jack Torrance:

Na igen, a tobbiek tisztaban vannak vele. Nem az onimadat a legjellemzobb tulajdonsaguk.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.12. 22:19:49

@Google: A plágiumban gazemberek voltak az ELTE illetékesei, Tölgy és Semjén. Nincs ezen mit szépíteni. Számomra felfoghatatlan, hogy mitől nehéz megírni ilyen szírszar dolgozatot, hogy inkább csalnak.

Az identitásom sokszor volt már téma. Az én identitásom magyar. A genetikázásban nem hiszek. A politikai nemzet egy abszurd ostobaság. Egyféle nemzet van, aminek alapja a törzsi-nemzetségi el, amely konszangvinikus és affinális rokonságra építi a nemzetet. Vagyis a házasság útján a törzsbe kerülő személy is a nemzet tagja. Így tartották eleink, így van értelme egyedül. Én csak magyarul tudok érezni, nekem csak a magyar kultúra jelent valamit.

A magyarországi helyzetre pedig nincs egyéb értelmes megoldás, mint a zsidó-magyar ellentét mértékének csökkentése. Ezért zsidózok. Hottentottázhatnék is, de nem hottentották állnak szemben a magyarsággal saját országában.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.12. 22:21:09

@Jack Torrance: A többi még nem tudja, hogy csak egyféle ember van, de majd rájönnek.

bz249 2012.12.12. 22:30:16

@Jack Torrance: igazabol lett volna 22 kitalani valami jot, volt kb. tiz parlamenti part... aki megmaradt azok a krem, a legjobbak.

Persze elofordulhat, hogy valami varatlan fog tortenni egy kormany/rendszervaltas utan... csak az eddigi kiserleti tapasztalatok nem erre utalnak.

Jack Torrance 2012.12.12. 22:34:29

@bz249: Ez a "krém" akiről beszél, mind a kommunizmus gyermekei. Viszont 22 év az nagyjából egy generáció. Nem tudok elképzelni nagyobb megalkuvást, mint azt mondani, nincs, nem lesz ennél jobb.

Jack Torrance 2012.12.12. 22:38:43

@Mr Falafel: minek a szinonimájaként használja a "zsidó" szót?

bz249 2012.12.12. 22:47:33

@Jack Torrance: az osszes tobbi kihullott, ezek meg megmaradtak. Vagyis valamiben a legtehetsegesebbek. Illetve ujnak jott az LMP es Jobbik, mindketto eppen kisgazdasat kezd jatszani.

"Nem tudok elképzelni nagyobb megalkuvást, mint azt mondani, nincs, nem lesz ennél jobb. "

Hat jo, ha van meg hite.
Csak a biztosan lehet jobb, de most inkabb a legkisebb rosszat valasztjuk. Szoval ez nem feltetlen a jo osztonzo a politikaban (az egesz rendszervaltas utani idoszak lenyegeben arrol szolt, hogy valassz minket, mert mi nem Azok vagyunk).

Jack Torrance 2012.12.12. 22:55:47

@bz249: a mostaniak mind ugyanaz a bűnszövetkezet. Ebben tehetségesek.

Azért minden elzavarás egy újabb tanulság volt, nekik is, nekünk is, mit lehet és mit nem. Egyszer csak megtanuljuk.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.12. 22:56:08

@Jack Torrance: Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a zsidó emberek általában és többségében nem ellenségei a magyar embereknek. Kizárólag a politikai térben folyó harcot tematizálják bolsevik zsidók. Amint a politika nevű vírust kiirtjuk a társadalomból, már fölösleges lesz a kérdésfeltevés is. A magyarországi elitekben szinte csak bolsevik származású zsidók vannak, vagy fordítva. Az ő érdekeik sosem fognak egybeesni a magyarság érdekeivel, akármilyen színben is politizálnak.

Jack Torrance 2012.12.12. 22:59:53

@Mr Falafel: így már értem, miről beszél :)

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.12. 23:15:09

@Alfőmérnök: Rattus alficus minor, még mindig nem mondtad meg, hogy honnan is osztod az észt Botos dékánnak. Nos? :)

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.12. 23:16:29

@Mr Falafel:
"a házasság útján a törzsbe kerülő személy is a nemzet tagja"
+
"nincs egyéb értelmes megoldás, mint a zsidó-magyar ellentét mértékének csökkentése"

Ebből nem zsidózás következik, hanem valami egész más!!! :)))

Jack Torrance 2012.12.12. 23:17:31

@bz249: "Hat jo, ha van meg hite."

Nézze, ha már a BME-n is gyönyörű hastáncos lányok tanulnak, akkor minden lehetséges :)))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 23:25:15

@Holger Hartland:
de hat miert? ez egy jol felepitett tortenet, a szereploket ismerjuk, varjuk az ujabb folytatasokat. eltitkolt gyerek? hirtelen betegseg?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.12. 23:39:06

@Doomhammer: Szappanoperában utazik? "Docensek közt"?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.13. 00:08:46

@Holger Hartland:
ahhoz, hogy egy tema ragados legyen, ugyanazokat az eszkozoket hasznalja a politikai botrany es a szappanopera. peldaul ugy, hogy a beadni kivant informaciot egy sztorira fuzi fel. a politikai botranynal is naponta, legfeljebb ketnaponta jonni kell a folytatasnak, kulonben meghal a tema.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.13. 00:32:51

@Doomhammer: Tudom, hogyan működik, azért írtam. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.13. 01:29:40

@Mr Falafel:
"Mindenesetre a Gyöngyösi zsidózása elterelte róla figyelmet, és majdnem megúszta."

Azt gondolja, egy szigorúan helyiérdekű, egyhetes botrány eltussolása érdekében kirobbantottak egy másikat, amelyet a világon széltében-hosszában megírtak az újságok? Újra Magyarországtól zengett a világsajtó, mi voltunk az éllovasok.

Egy kicsit erőltetettnek tűnik.

tevevanegypupu 2012.12.13. 07:21:22

@Doomhammer:

Most egy picit elfelejtettek bennunket, DSK ugyet targyaltak, kiegyezett a fekete szobalannyal, ugy tudjak a lany hat millio dollar karteritest kap es az ugy lezarva. DSK pedig vissza fog terni a kovetkezo elnokvalasztasnal a politikaba. Tudnak valamit ezek a volt maoista kommunista vallasu szakemberek, hogy mindig mindent megbocsajtanak nekik, lett legyen az akarmi..Es aminek orulhetunk, mindig van is annyi penzuk, hogy barmilyen kinos ugyet elsimithatnak vele a koz hasznara es oromere.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.13. 10:08:33

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: Hú, ha most belemennék mélyebben is ebben a polemizálásba, lenne nagy rendszerváltás.
Először is a nemzet, az etnikum és más terminológiák helytelenek, át kell értelmezni őket. A nemzetet kizárólag törzsi-nemzetségi alapon lehetne értelmezni. minden egyéb az "etnikum" kifejezés alá tartozna. Vagyis a jogi fogalom tartalma is változna. Tehát nem lenne a nemzet és etnikum megkülönböztetése egységes nyelv, kultúra és saját terület szerint. Az etnikumon belül tennék megkülönböztetést, de kizárólag jogilag, máshogy nem. Ez asszimiláció-pártiság részemről. mi több, jogilag a nemzetet az etnikum fölé helyezném, fokozott jogi védelemben részesítve előbbit, és primátust adva neki majd' minden területen. Ezzel kötelezően beemelnék mindenkit a magyarság körébe, amely státuszhoz minimum kritériumokat rendelnék. Vagyis a jogosultságok mellé kötelezettségeket is. Ezzel párhuzamosan a hazaárulást a nemzetárulás szinonimájává tenném, és bővíteném az ennek körébe eső cselekményeket. Állami alkalmazott, közalkalmazott által elkövetett mindennemű bűncselekményt nemzetárulásként bírálnám el, amelynek retorziója a börtönbüntetés mellett hosszan, vagy életfogytig tartó hátrányos megkülönböztetés lenne. Például az állampolgárságot is szintekre tagolnám, és a vétők állampolgársági szintjét csökkenteném. Vagyis nem lenne olyan, hogy mindenki egyformán magyar, mert mind magyar állampolgárok vagyunk. Állampolgárság csak a nemzethez tartozással járna. Aki kettős identitást akar, az etnikai tartózkodási igazolványt kapna. Ami feljogosítaná bármire, még választásra is. Viszont minden nemzeti ügyből ki lenne zárva.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.23. 19:13:07

A jobboldalon mindenki plagizál!

“Öten adták be pályázatukat a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjáért: az eddigi direktor Gyüdi Sándor mellett Juronics Tamás, a színház művészeti igazgatója és a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Szolnoki Tibor színművész, Vasvári Csaba, valamint Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház korábbi igazgatója.

A Szegedcafé.hu szerint azonban Balikó Tamás pályázata a 16. oldalától kezdve több bekezdésen keresztül húzódó részleges és teljes, illetve tartalmi egyezést mutat Rázga Miklós 2010-es pécsi – egyébként nyertes – pályázatának egyes részeivel.”

hvg.hu/kultura/20130117_Mas_palyazatabol_masolt_a_szegedi_szinhaz
süti beállítások módosítása