Konzultálni hajléktalanokról
2012. december 05. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Konzultálni hajléktalanokról

hajlektalan.jpg

Nemzeti konzultációt hirdet Orbán Viktor a hajléktalankérdésről: az Alkotmánybíróság november közepén alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát. A testület egyúttal megsemmisítette azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak a pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására. Mindezek után a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában életszerűtlennek nevezte a hajléktalanság kérdésével kapcsolatos alkotmánybírósági határozatot. A miniszterelnök szerint két lehetőségük van: vagy készítenek egy új törvényt az Ab határozatának megfelelően, vagy „ki kell mondani olyan alkotmányos elveket, akár az alkotmányban”, amelyek lehetővé teszik, hogy az önkormányzatok úgy dönthessenek: közterületeiken ne élhessenek életvitelszerűen hajléktalanok. Már zajlik a hajléktalanság kérdéséről szóló nemzeti konzultáció akciótervének kidolgozása.

Rendben, akkor konzultáljunk.

Nem tudom, hogy a miniszterelnök személyes ötlete volt-e az újabb konzultáció, vagy netán egy fideszes think tank politikai gondolkodói rakták le a nagyívű javaslatot az íróasztalára. Alapvetően nem gondolom, hogy Orbán Viktor nem ismerné az országot, amelyet irányít és szolgál. Személyes életútja; 23 évnyi, kanyargó, majd megállapodó politikai pályafutása a bizonyíték arra, hogy nem burokból szemléli Magyarországot.

A hajléktalanügyi konzultációt viszont nem tudom hova tenni: sem magát a konzultációt, sem annak időzítését, sem annak az egész társadalomra, valamint annak szerencsésebb és szerencsétlen rétegeinek közhangulatára gyakorolt majdani hatását. Az belefér egy alapvetően rendpárti (persze a rend mindig a többiekre, főleg a haragosomra, ne magamra vonatkozzon!) országban, hogy a rendpárti jobboldal néhány rendpárti politikusa rendpárti nyilatkozatokat tegyen – amire aztán nyilván ugrik a rendpártiak ellenpólusa, a szociális érzékenységű, hithű baloldal. De hogy maga az ország miniszterelnöke, pontosan a tél kezdetére hangolva harcot hirdet a hajléktalanok ellen? És nem a hajléktalanság ellen? Nem, ez nem fér bele.

A hideg idő beálltával országosan máris kilencven százalék körülire emelkedett a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága. A múlt éjszaka körülbelül 1600 ember aludt fővárosi éjjeli menedékhelyen – áll a hírekben. Meg lehet oldani ezt a problémát konzultációs kérdőívekkel? Konzultációs kérdőívekkel valójában semmit nem lehet megoldani. Főleg olyan ügyekben, amelyekben borítékolható a frusztrált magyar társadalom várható többségi álláspontja. S ha borítékolható, megérte végigvinni a hercehurcát? Megoldódik, vagy legalább enyhül a társadalmi konfliktus? Vagy épp ellenkezőleg? Kormányzati tisztségviselők, a bürokrácia munkaidejét, állami pénzeket tényleg ilyen kérdőívekre kell fordítani?

Sokszor a legócskább populizmus, jófajta lélegeztetőgépezés különféle kormányzati és állami kiadások hallatán arra utalni, hogy milyen helyen hasznosulna jobban a köz pénze. Ez esetben viszont egyszerűen nem kerülhető meg a kérdés: nem volna-e jobb, ha minden egyes, hajléktalanügyben nemzeti konzultációkra vagy hasonló (pót)cselekvésekre költött forintot a hajléktalanság, s ne a hajléktalanok ellen használnánk fel?

A hajléktalanügy nem csak a kényes ízlésű keresztény-nemzeti polgárok problémája. És nem a szociális igazságosságot mindenek fölé helyező radikálbalos aktivisták problémája. És nem is csak maguknak a hajléktalanoknak a problémája (miközben nem osztom azt a nézetet, hogy minden esetben a többségi társadalom a hibás, ha egy ember az utcára kerül; igaz, az ellenkezőjét sem). A hajléktalanság a nemzet problémája, amely 5 éve, 23 éve, 94 éve vagy mióta permanens válságban él, s amelyben 2012-re csak tovább romlottak a kilátások az élet legtöbb területén.

Orbán Viktor a nemzet miniszterelnöke. Elvárható tőle, elsősorban a nemzet (és sokadik sorban valójában a saját politikai) érdekében, hogy ne az áldatlan társadalmi konfliktus erősítésére, hanem annak enyhítésére törekedjen szóban és tettben. Amíg egy rendpárti mameluk elmondhatja a véleményét a rendpárti szavazók megtartása érdekében, s amíg ez ellen mások felemelhetik a szavukat; addig a miniszterelnöknek kötelessége, hogy a lehető legnagyobb alázattal beszéljen a legmegalázottabbakról. Az ő miniszterelnökük is. Az ő szolgájuk is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr634947645

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Háromszor tisztelt 2012.12.07. 19:32:49

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a hajléktalanság alkotmányos szabályozása ügyében egy újabb nemzeti konzultációt és alkotmánymódosítást helyezett kilátásba. Azt hiszem, Ön egy nem megfelelő eszközt használ fel nem megfelelően. Interjúiban Ön többször k...

Trackback: Mese a földbegyalult királyságról 2012.12.05. 23:40:24

Franciaországban tévedésből földbe gyalultak egy kastélyt. A négyszögletű kerek erdőben azonban már meg sem lepődünk ezen. Itt mindennapos az ilyen tévedés. Egyszer volt, hol nem volt, a négyszögletű kerek erdőn túl, de az Óperenciás tengeren in...

Trackback: Genyóság kimaxolva 2012.12.05. 11:40:36

Alapból tisztességtelen a hajléktalanokkal való játszadozás, hiszen a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb rétege politikai szempontból. Ha a nyugdíjasok jogai sérülnek akkor kimennek ők maguk az utcára, vagy a fiatalabb nemzedékek, hiszen könnyen tu...

Trackback: Konzultálni hajléktalanokról 2012.12.05. 10:12:01

Nem volna-e jobb, ha minden egyes, hajléktalanügyben nemzeti konzultációkra vagy hasonló (pót)cselekvésekre költött forintot a hajléktalanság, s ne a hajléktalanok ellen használnánk fel?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2012.12.05. 07:55:40

A vilagon mindenutt vannak hajlaketalanok, sajnos nalunk is ugy alakult, hogy eleg sokan elnek az utcan. Hogy belteruleteken, belvarosban, az is logikus, a kulvarosban ugyan hogyan tudnanak maguknak egy kis adomanyt osszeszedni? Ket dolog van amire torveny utjan lehetne kenyszert is alkalmasni: telen kotelezni kell mindenkit, akinek nincs valami fedel megiscsak a feje felett, menjen be hajlektalan szalloba legalabb ejszakara, a masik pedig, hogy ne randalirozzanak vagy eroszakoskodjanak jarokelokkel. De ez utobbit barkivel szemben meg kell amugy is akadalyozni. Mit lehetne ezen kulon meg konzultalni?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.05. 08:36:13

eddig is csak bojt volt a faszon a hajléktalantörvény. miután a szabadságtéren számtalanszor felszólítottam a közterületfelügyelőket, hogy vigyék el a picsába, a seggszagú kurvaanyjukba ezeket az állatokat, hát mind aztat mondták, hogy hát hogyan bizonyítsuk, hogy életvitelszerűen laknak a padon, és nem csak megpihentek? és azért gyűltek ezek a férgek az ötkerbe, mert a szomszédos kerületekben azonnal bebasszák őket a rendőrautóba és elviszik őket. az üres tévészékház körül meg tucatjával élnek, és még ételt is hordanak nekik oda. szóval, nem a jogszabályokkal van itten baj. a nemzeti konzultáció majd megmondja, hogy aki büdös,szaros, maga alá hugyozik, borzas-tetves, vagy így néz ki, hát el kell tüntetni az utcáról, a városból. az nem normális dolog, hogy a belvárosi kölyköm azt kérdezi tőlem, hogy a csavargóbácsi mit csinál itt. szarik kicsikém, mondom neki. hát a faszomat!
és rogán antalt nem azért választottuk meg, hogy a szépre jóra adott adóforintunkból azért csináljon világvárosi milliőt, hogy aztán odaszarassa a kurva hajléktalanjait. ha már az ő hallgatólagos beleegyezésével a kutyákat is oda lehet szaratni a szabadságtéri fűbe. az ebtartási rendeletben foglaltakat leszarva.

rogán úr! el lehet kérni a szerkesztőségtől a kilétemet, le lehet ellenőrizni a kubatov listán, hogy kié volt a szavazatom húsz éven át, és most azt mondom, a faszom fog magára szavazni, ha nem takarítja el a kibaszott hajlékonyait és kutyásait a kerületből.
ü
padilla

Apeiron (törölt) 2012.12.05. 08:37:14

Az idóta narancsosoknak azért volt néhány jó ötletük. Például az, hogy csak nem a világ legtermészetesebb dolga, hogy a Blaha aluljáróban csak erős gyomorral lehet átmenni.

Pelso.. 2012.12.05. 08:47:30

@tevevanegypupu: Azért kell erről konzultálni, mert semmi más konzultálni való nincs, semmi.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.05. 09:06:02

1. OPNIt újranyitni. Ti. a hajléktalanok meglepő hányada, és jellemzően pont az utcai, igen elhanyagoltak orvosi esetek. Annó, mikor bezárták, a Blahán egyik napról a másikra háromszorozódtak. Ebből az is következik, hogy az eredeti kapacitás többszörösével köll pszichiátriai krónikus ágyakat üzemeltetni.
2. Hajléktalan utcai etetését - főleg a belvárosban - befejezni. Csókoltatom a sok jótékonyt, de szoktassa a maga háza elé őket, ne az enyém elé. Etetés ott, ahol nappali melegedő, éjjeli menedékhely üzemel.
3. Betartatni minden meglevő vonatkozó jogszabályt. Ha jól vagyok informálva, kéregetni csak némán. Ha valaki büdös, mocskos, részeg elvihető. Szemetelés, garázdaság, közszeméremsértés, stb. BTK- tényálllás.

4. ÉS AKKOR EZEK UTÁN természetesen közterületről senki ki nem tiltható. Ha úri kedve úgy diktálja, alhat is ott. Anno Párizsban egész jó környéken volt szállásunk. Lent, egy kirakat előtt élt egy muki. Sosem láttam gondozottabb vackot, ápoltabb hajléktalant. Nem volt sosem részeg, nem volt koszos. Egy ember volt, akinek nem volt lakása és az utcán élt.

De azt, amit a Bp-i homleszszubkultúra jelenleg művel, egyáltalán nem vagyok köteles eltűrni. Természetesen tudom, hogy kell a rendes ellátásukhoz a jelenleginél több, jobb szállás, melegedő, közfürdő, nyilvános illemhely stb. Legyen. Amennyit kell, költsünk rá. A fospumpa meg azonnal hagyja abba ezt a konzultálósdit.

Hobergant 2012.12.05. 09:08:12

Nem él burokban? Aki fülkeforradalmat emleget, mikor az emberek kínjukban rájuk szavaznak? Aki azt hiszi, hogy a "népnek" elég a legüresebb közhelyeket elhinteni egy szónoklatban? Aki közmunkaprogrammal akarja elérni a foglalkoztatás növelését? Aki képtelen megérteni, hogy nem az államnak kell erősnek lennie, hanem a polgárainak? Ugyanúgy burokban él, mint szoci ellenpárjai.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.05. 09:15:21

@Dr. Zerge:
volt az arany j. u.-ban egy attila nevű hajlékony. tiszta volt, többnyire, részeg is csak ritkán, de egész nap olvasott, meg a bankfiúkkal és banklányokkal beszélgetett, akik kis lábaskában ebédet vittek neki.
senkit nem zavart, vagy nem nagyon.

Robinzon Kurzor 2012.12.05. 09:25:20

Vannak, akik azt gondolják, hogy a lakással rendelkezőknek be kellene fogadniuk egy-egy hajléktalant magukhoz, és saját költségükre eltartani.

Mások szerint viszont végre rendnek és tisztaságnak kellene lennie a közterületeken.

Ön melyik állítással ért egyet?

suski 2012.12.05. 09:44:23

Mit nem értesz, Gellért? Nyilván papírt akar róla, hogy a nép azt kéri, hogy takarítsák el a hajléktalanokat az utcáról, alkotmánybíróság ide vagy oda.
Egyébként jó lenne már a hajléktalansághoz vezető utakról is vitatkozni és talán ott beavatkozni, nem amikor már maga alá ürít.

bádogos 2012.12.05. 09:44:25

"Orbán Viktor a nemzet miniszterelnöke. Elvárható tőle, elsősorban a nemzet (...) érdekében, hogy ne az áldatlan társadalmi konfliktus erősítésére, hanem annak enyhítésére törekedjen szóban és tettben."

Bravó, kedves ergé. Most akkor mondjál egyetlen egy példát, amikor eszerint cselekedett !

A Fidesz egy dologban profi: Az emberek gyűlöletének irányításában és modulálásában. Egy ember alapvető természete minden cselekedetén kiütközik. Orbán Viktor az erőszakban hisz, ezért, amíg ő vezeti Magyarországot, itt erőszakos kormányzás lesz. A "nemzeti" "keresztény" "polgárság" meg rajong ezért, mert azt gondolják, nekik töri az utat. Valóban. De ez a roncsolással előállított élettér csak addig tartható fent, amíg az erőszak fennáll. Amint megszűnik, a természetes társadalmi folyamatok (remélem, zene a konzervatív füleknek), és a piaci verseny (normális országokban ez is) nyomtalanul el fogják tüntetni a most pozícióba helyezett szolgákat, és a felsőbb kegy által kitüntetett csoportokat.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.05. 09:50:52

a cikkhez csak annyit, hogy szerzője nyugodtan bebújhat egy ilyen szarzsák akarója alá, és a tél közeledtére tekintettel le is szophatja

sisszi 2012.12.05. 09:53:14

az időzítés fidesz-érthető, mert ezekben szomorú ellenség nélküli időkben: amikor az EU per pillanat egyszerűen nem lehet Moszkva, amikor már minden társadalmi réteg fellépett a színpadon (kivéve nyugdíjasok, de ők nem is fognak fellépni...és az ügynökök, akiknek részleges fellépése maximum 2014 első negyedévére van betervezve), akkor is robog tovább a fidesz dramaturgia gyár, mert nehogy már az érzelmek felkorbácsolása program mellett legyen egy kis idő a nyomorult, akár atomnyi méretű racionalitásra, mert az ennek az álomgyárnak a legfőbb ellensége. tehát ilyen időkben előveszik azokat akik valójában nem is léteznek és hagyatkoznak a többségi társadalom ocsmány énjére.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.05. 09:58:40

@jose maria padilla: Natürlich, a klasszikus, a nem orvosi eset homi tud hova menni hideg elől, tud hol fürödni, még mosni is. A bp-iek döntő hányada nem ilyen, hanem minimum erős szenvedélybeteg, de sokan ezen túlmenően is pszichiátriai ellátandók.

vantaan 2012.12.05. 10:02:55

A cikk hangvételével alapjában egyetértek,de ..... de Orbán már nem ..... " Az ő miniszterelnökük is. Az ő szolgájuk is.".... már nem,sőt megkockáztatom soha nemis volt! Orbán inkább miniszterelnöke/szolgája/csicskása Simicskának, a xart ..?lopó? Mészáros Lőrincnek , Csányinak,Széles Gábornak ....de semmikép sem a hajléktalanoknak, az elesetteknek,a szegényeknek és főként nem lehet a miniszterelnöke a tisztességes embereknek!

Viktus 2012.12.05. 10:21:13

@Hobergant:

Magyarország miniszterelnöke mindig jó döntést hoz, mert kétharmados felhatalmazással rendelkezik!!!

:D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 10:26:08

nem konzultálni kellene, hanem megoldást kínálni, de legalábbis alternatívákat.

De ez az (ál)konzultáció ez valami bődületesen felháborító.

kispufi 2012.12.05. 10:32:03

nekem az jutott eszembe, hogy az éppcsak ötezres erzsébet-utalványt is tíz címletben, az egészet meg két külön borítékban kell kiadni. merthogy ezen kívül meg ugye minden héten postaláda-konzultálunk. valami biztos van ebben a nyomda- és papíriparban, ami államilag ennyire támogatandó, még az is lehet, az a valami, bizony, az inkább valaki.

P.Guszti 2012.12.05. 10:35:14

Az Alkotmánybíróság teljesen a balliberális szabadságideált fetisizálva hamis döntést hozott. Teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy a jogszabály szerint csak ott lett volna szankcionálható az utcán lakás, ahol nincs elérhető hajléktalanszállás ill. férőhely.
Továbbá furcsa az emberi méltóság olyan értelmezése, hogy az emberi méltósággal összeférhet, ha egy szemétkupacon tökrészegen az aluljáróban hentereg valaki, de az nem, ha bekísérik egy hajléktalanszállóra.
Ráadásul akkor miért költünk az adónkból hatalmas összegeket hajléktalanellátásra, ha közben ezt az érintettek nem veszik igénybe, inkább helyette lehetetlenné teszik az undor nélküli gyalogos közlekedést Budapest belvárosában.
Csak helyeselni tudom, ha kiderül, hogy a lakosság nagy részének elege van abból, hogy annak ellenére, hogy minden lehetőség megvolna a szálláson való elhelyezésre, egyes hajléktalanok tönkreteszik lakókörnyezetünket. Jól tudom, a balliberálisok kedvenc gumicsontja a társadalom ostorozása hajléktalan ügyben, és ez a lehetőség megszűnik, ha a hajléktalanok a szállásokra vonulnak.

vantaan 2012.12.05. 10:37:03

@kispufi: Kövérnek nyomdaipari vállalkozása van. Igaz volt valami 100 milla köztartozása is de gondolom az csak volt!

Hattory Hanzo 2012.12.05. 11:03:32

Már nagyon várom, amikor karácsony első-második napján, teljes titokban, testőrök nélkül, szigorúan csak a Magyar Nemzet, a HírTv, és Szijjártó Péter társaságában ellátogat Orbán Viktor egy hajléktalan szállóra, elbeszélget az elesettekkel, eszik velük egy kis halászlét, amiről megjegyzi, hogy ő is pont így szereti, majd pozitív visszajelzésektől megerősítve hazatér, ahol gyermekei énekelnek neki, ő pedig boldogan nézi őket.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.12.05. 11:39:21

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Örülök, hogy a hajléktalanokról is akar velem konzultálni, de jelzem, hogy kimaradhattam az előző konzultációból, ami a választási regisztrációról szólt - mert biztosan volt konzultáció erről a fontos kérdésről is, ugye?

Mivel úgy tűnik, nem szerepelek a címlistájukon, ezúton közlöm a hajléktalanügyi véleményemet: másolják le valamelyik nyugat-európai nagyváros vonatkozó szabályait, ahol a városlakók megelégedésére kezelik a kérdést. Akkor bármilyen kritikára elegendő válasz lesz, hogy "Berlinben/Londonban/akárhol is így csinálják".

Üdvözlettel,
H. Hartland

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.05. 11:46:29

@jose maria padilla:
"ha nem takarítja el a kibaszott hajlékonyait és kutyásait a kerületből."

A hajlektalanokban egyetertunk, de a kutyasokrol lehet leszallni! Az V. keruletben nivos, minosegi kutyatartas folyik (itt most nem a hajlektalanok bolhas koborkutyaira gondolok), szamos altalam ismert eb intelligensebb, mint sok politikus a Parlamentben! Ezek a kutyak tobb adot fizetnek (a gazdaikon keresztul), mint sok ingyenelo kozalkalmazott vagy akar maga, Padilla ur! Adoforintjukbol felujitott teret ugyanugy vagy meg inkabb joguk van elvezni, mint a kozosbol inkabb kivevo, mint betevo emberi lenyeknek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.05. 12:00:29

@Doomhammer: tudja, egyszer egy ember kergette az elszaladt kiskutyáját, és rászólt egy ottan álldogálóra, hogy fogja már meg... és megszólított felismerte a kutyakergetőben azt, akinek a parancsára kibaszták őket a házukból, elvitték a termését, és elbaszták az életüket. halkan csak annyit mondott, fogja meg maga. aztán még kicsit hangosabban hozzátette: és húzza a faszára.
magának is ezt tudnám ajánlani.

beszélgessen bbj-vel, ő ugrik magára. lelépni!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.05. 12:12:34

@jose maria padilla:
en erre azt a szivszorito tortenetet tudnam elmeselni, amikor a polgari eletmodot elo baratom, akivel jo borok es szivarok mellett szoktunk beszelgetni az egzisztencialis filozofia fogosabb kerdeseirol levitte cotton de toulard kutyajat a kossuth terre, mint azt rendesen szokta volt. azonban a teret valami tunteto csurhe (tuzoltok talan? ) elozo este ugy szetdisznozta, hogy a polgari kiskutya nem volt hajlando a szokott helyeire odavizelni. bozontos pofacskajarol leolvashato volt a kelet-europai kisallamok nyomorusaga es lakoinak civilizacios deficitje.

ilyenekrol nem irnak az ujsagok, csak a budos hajlektalanok mindenhol.

tevevanegypupu 2012.12.05. 12:26:14

Gyor belvarosban a Bisinger parkban laknak hajlektalanok, van az Arany Janos utcaban is (szinten belvaros), akarmilyenek is, emberi lenyek, nem erdekes, hogy ebben a helyzetben mas kiutat nem tudnak talalni (nincs is) mint az, hogy isznak es mit tudom en mit szivnak, nem lehet roluk es veluk ugy beszelni ahogy kartekony bogarakrol beszelunk. Altalaban nem zavarnak senkit, kenyszeriteni oket nem lehet arra, hogy bemenjenek egy szallasra, de azt nem hiszem el, hogy nincs valami megoldas, valami mozgo wc es zuhanyozo, ahova mehetnek tisztalkodni es ami nekik ingyenes lenne. Valoszinuleg az emberek nagy tobbsege lemondana ingyen koncertrol meg ilyesmikrol, ha ezekre az emberekre szannak azt a penzt es nem kellene azt olvasni telente az ujsagban, hogy megint megfagyott ket ember vagy hogy elonti a piszok a koztereket vagy aluljarokat, mert NINCS HOVA MENNI a hajlektalanoknak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 12:56:53

@Holger Hartland: nem, arról nem volt, ilyen kis dolgokról nem konzultálnak, mint a választási regisztráció.

Olyan komoly dolgokról kell, hogy csúnya extra profit, meg hajléktalanok elzavarása a terekről.

Pelso.. 2012.12.05. 13:14:00

@doggfather: Részemről a mostani közbeszerzésekről, mindennemű szervezetek közpénzből történő támogatásáról látnék szívesen össznépi konzultációkat. Utána meg jogerős ítéleteket.

Kandeláber 2012.12.05. 13:29:53

@bádogos: Na, azért a gyűlöletről beszélhetnénk a tolerancia felkent bajnokainak egyes megnyilvánulásai kapcsán, lásd Millamédia "Rogán kussoljon", vagy Miháncsik Zsófika veszett dühe a hitgyülis népek ellen a vasárnapi szeánsz miatt.
Az a bajotok, hogy még azt is ti akarjátok megmondani, hogy ki lehet anti-antiszemita, vagy mi az a gyűlölet.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.05. 13:30:51

Ez egy mérsékelten kormánykritikus cikk, úgyhogy az egyensúly nevében most egy nagy, izomból Jobbikba rúgás fog hamarosan következni.

aranyszabály: mandarinos csak úgy kritizálhatja a gazdát, ha közben megmutatja, hogy ő a legerősebb ember "a barikádon". Ezzel bizonyítja (fülke)forradalmi éberségét.

Kandeláber 2012.12.05. 13:31:52

@Pelso..: Rendben, de én azért ezekről is szeretnék többet tudni, szíves engedelmeddel: mno.hu/belfold/balliberalis-csokosokhoz-doltek-a-milliardok-1122441

Bloodscalp 2012.12.05. 14:26:34

@tevevanegypupu: hát a magyar társadalom már csak ilyen, vissza nem fogadja be őket, ez egy újabb bizonyítéka a dolognak.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.05. 15:31:27

Addig, amíg van olyan ember, aki számára elfogadható, hogy embertársa az "utcán lakik", addig miről lehetne "konzultálni"?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.05. 15:32:43

Addig, amíg van olyan ember, aki számára elfogadható, hogy embertársa az "utcán lakik", addig miről lehetne "konzultálni"?

Pelso.. 2012.12.05. 17:23:41

@Kandeláber: Rendben, miért is ne. A végén lenne egy szép mérleg.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.05. 18:02:18

agitprop látszatbelsőellenzék osztály

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.05. 18:27:19

A szerzőnek abban igaza van, hogy a konzultációra elbaszott pénzt inkább a hajléktalan-ellátásra kellene költeni, de tényleg nonszenz, hogy a belvárosban levet eresztő hajlékonyokat (c KK&TT) kell kerülgetni. Elmegy az Ab a francba, a nem hajlékony polgárok egészséges környezethez való joga le van szarva, ők csak arra valók, hogy adót fizessenek?

@szesztű_hányni: Mondja, maga Mózes-hitű magyar? Ha nem, akor miért nem használ magánhangzókat?

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.05. 18:42:50

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Nem szép látvány az aluljárókban hentergő hajléktalanok látványa. Mégsem jó megoldás eltakarítani szem elől őket. Hiszen attól még ott lesznek valahol, tehát megmarad a probléma, amit okoznak. Vagy jobb, ha úgy fagynak meg, pusztulnak el egyéb okból, hogy nem látjuk? Akkor elfogadhatóbb? Nem azért pampogok, mert én tudok jobb megoldást, csak nem tudom elfogadni, hogy miközben külföldre adnak nagy pénzeket segélyezésre, addig a honi rászorulókat elfelejtik.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.05. 19:10:16

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

jól értesült kémként tudhatná, hogy a valóban kellemetlen hajlékonyok eltakarításának simán van x egyéb jogalapja (pölö közegészségügyi), nem kell ehhez sem gránitot újravésni, sem az ab ellen hangulatot kelteni. bár ha az utóbbi a cél és a trógerek csak az ürügy, már helyben is vagyunk a félázsiai logika mentén.

Robinzon Kurzor 2012.12.05. 20:08:30

@mk27soundmaster:

Nahát, egy bbjnick-klón ... mi van, kimoderáltak, mert nem voltál elég mocskos szájú?

Nem az a kérdés, hogy elfogadható-e, hogy embertársam az utcán lakjon.
Az a kérdés, hogy mi következik abból, hogy nem fogadható el.

Az következik-e, hogy vigye el a rendőr, ahogy Kádár alatt is, vagy hogy legyen fedél a feje fölött.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.05. 20:22:29

@Shyad-Khourongai: Nem akarom őket megfagyasztani, meg a külső kerületeket sem akarom szétszivatni, de én még nem láttam olyan európai nagyvárost (világváros a f...m), ahol ez ment volna (több helyen láttam koldust, de nem voltak mocskosak és tudtak viselkedni). Bővíteni kell a kapacitást, a pszichiátriai eseteket krónikus ellátóba kell vinni, de aki ennek ellenére az aluljáróban hentereg, azt vigye el a rendőr.

@Herr SturmLikudnik: A KÖJÁL utoljára az átkosban vitte el veszélyes elemeket, azóta az ÁNTSZ a bírságolásban éli ki magát.
Azt hiszem az Ab jelen esetben is az emberi méltóságra hivatkozott. Az átlagpógár emberi méltóságát nem sérti, hogy bokáig kell gázolnia a szarban-húgyban?
BTW, az emberi méltóság kifejezés hatására spontán csőretöltődik a TT-m, mert a libik ezzel szokták felvezetni a disznóságaikat.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.05. 21:04:15

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

változatlanul fenntartom, hogy az emberi méltóság a legkevésbé sem zárja ki, hogy megalapozott közérdekre való hivatkozással ab és tákolmány vegza nélkül is kezelhető, lásd:

a) közegészégügy - összes büdi, tbc-s stb egyén
b) közszeméremsértés - placcra hugyozó-szarozó
c) közbiztonság - agresszív tarha/kötekedés
d) építészrendészet - kóterek és kalyibák

stb.

még a BKV járműveken is évtizedek óta ott a matrica, hogy a kellemetlenkedő utasok lepofozhatóak

szóval igenis simán megvolt és van a jogalap gránitba vésett trógervadászat nélkül is, csak kicsit több papírmunkával jár

egyébiránt:

www.youtube.com/watch?v=NzmpTG1CZzI

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.12.05. 21:21:23

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Én meg olyan várost nem láttam sehol a civilizált világban, amelyik olyan ütemben amortizálódik, mint Budapest. Lepusztult városnak lepusztult hajléktalanok dukálnak.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.05. 22:00:03

@Herr SturmLikudnik: Oszt mégse csináltak semmit. Egyébként mintha az Ab elkefélte volna az önkormányzatok b) és c) pontra vonatkozó rendeletalkotási jogát.

Az elmúlt 22 évben mindössze egyszer láttam, hogy a buszvezető legórta a csövit a buszról, igaz, az előtte rágyújtott (és ez se mostanában történt).

A Hobo kedves Bosszúvágy utánérzés, bár én a Without remorse-t preferálom, a nagynyomású kamra tudományos használata különösen meggyőző volt.

@Shyad-Khourongai: Azt hiszem igaza van.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.12.05. 22:38:24

Mit nem értesz, Gellért? Azért vállalta magára Orbán személyesen ennek a problémának a megoldását, mert ez a kompetencia-szintje. Mégis, mit oldjon meg? A nyugdíjrendszer finanszírozását? A gazdasági válságot? A cigányok beilleszkedését? Ennek legalább neki tud esni az egyetlen eszközzel, amit ismer és aminek a használatában az elmúlt években mesterré képezte magát: az alaptörvény gányolásával.

Persze nem fog megoldani semmit sem, de legalább addig is telt az idő ebből az elbaszott ciklusból.

tevevanegypupu 2012.12.06. 06:28:12

@Shyad-Khourongai:

Az Andrassy ut szep es van egy-ket reszlet ami meg mindig orzi a regi Budapest hagulatat. De ha valakinek valamiert lehet kis nosztalgiaja a Kadar-rendszer utan, akkor az a szocialista Budapestre gondol: abban az idoben meg a Vaczi utca is sokkal elegansabb volt mint most. De ha megerkezunk a Keleti palyaudvarra es elindulunk akar a Belvaros akar ellenkezo iranyba - vagy barmerre - csak elszornyedhetunk.Nem a hajlektalanok latvanyatol, az lassan termeszetes lesz, bar nem lenne szabad megszokni, hogy emberek evtized ota elhetnek igy, hanem az utcak, a fertelmes boltok, bedeszkazott kirakatok, omlofelben levo gyonyoru hazak lattan. A szellemi leepules kopar kulso jelei mindenhol. Demszkyeknek ezt nem lett volna szabad meguszniuk.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.12.06. 07:01:05

@tevevanegypupu: Meanwhile in Budapest: bármi szép, ami a rendszerváltás óta Budapesten épült, az Demszky alatt épült. Tarlós óta minden csak rohad. De mit számít ez? Nagyon kéne már egy decens antiszemita párt, ugye, vén ribanc?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.06. 07:12:25

@Kettes: épült valami demszky alatt? általa, vagy ellenére? plázák nem érnek, 20 év alatt 3 budapest is kijött volna

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.06. 07:15:42

@Lavrentyij Pavlovics Berija: na kérem erről van a szó, az akarat hiánya, nem az alkotmányos felhatalmazásáé, ennyi, külön önkori rendelet meg helyett meg ott az egységes miniszteri rendeletalkotás lehetősége kellő mérlegelési jogkörökkel (amit aztán alkalmazhatnak az önkorik), megint ennyi

tevevanegypupu 2012.12.06. 07:16:24

@Kettes:

Miert kellene, hogy decens legyen??

tevevanegypupu 2012.12.06. 07:18:00

@Herr SturmLikudnik:

A negyes metrora gondolt ketteske a Lipot arva.

Kandeláber 2012.12.06. 08:29:36

@Kettes: "Bármi szép...Demszky alatt épült." Konkrétan mire gondolsz? A Nemzetire vagy a MÜPÁRA?
Félreértések elkerülése végett: semmi bajom Demszkyvel, de annyira mindegy, hogy Budapest élén főtanácselnök áll-e Stadinger néven, vagy főpolgármester Demszky vagy éppen Tarlós néven, a csurgatott állami pénztől függ, mekkora csodát tudnak tenni.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.06. 09:32:22

@Kandeláber: Na most ez nettó hülyeség. Pölö a 4-es metróra kihajigált fölösleges százmilliárdokból az egész tömegközlekedés rendbehozása kigyütt volna. És még ettől függetlenül is, azért rohadtul nem mindegy, hogy azt a keveset, ami éppen jut, mire, hogyan költik. Demszkyt egy valamirevaló faluközösség tollba-szurokba hempergetve bassza ki a szántóra az első ciklusa végén.

Kandeláber 2012.12.06. 12:24:05

@Dr. Zerge: De a budapesti választók nem ezt tették, hanem szépen megválasztottál. Ötször. Mondjuk én nem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.06. 12:29:17

@tevevanegypupu:
" abban az idoben meg a Vaczi utca is sokkal elegansabb volt mint most."

Bizonyitekul: Vaci utca-Haris koz sarok regen es ma.
www.pumpkin-paradise.com/wp-content/uploads/2011/08/budapest-vaci-utca-es-haris-koz-sarok.jpg

tevevanegypupu 2012.12.06. 13:03:30

@Doomhammer:

Raadasul jelenleg erkolcsi fertoben is fetreng a Vaczi utcza..ott ahol regen Elegancia volt, most valami borosulzet van. Biztos cigarettat is arulnak, fuj.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.06. 13:25:38

@tevevanegypupu:
"Biztos cigarettat is arulnak, fuj. "

Mar nem sokaig, muhahaha!

tevevanegypupu 2012.12.06. 13:35:02

@Doomhammer:

Trafik. Maga nem emlekezhet ra, de regen jo kis trafikok voltak, arultak mindenfele cigarettat, pipadohanyt, szivart, stb..Nagyon sajnaltam mikor becsuktak oket. Ha olyan stilusuak lesznek mint voltak regen, akkor nem lesz az rossz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.06. 13:59:58

@tevevanegypupu:
Mar hogyne emlekeznek ra. Nem vagyok en olyan nagyon fiatal! A galeritagokkal mindig ezen trafik elott kezdtunk:
www.jofogas.hu/budapest/Trafik_tultjdonostol_elado_5121695.htm

Az este tovabbi reszeben beatzenet hallgattunk es megjegyzeseket tettunk a gyarakbol hazafele tarto faradt munkastomegekre.

Mintha ma tortent volna.

tevevanegypupu 2012.12.06. 16:01:29

@Doomhammer:

:)
Tenyleg, ilyen hirdetesek voltak a trafikkal vagy kicsi uzletekkel kapcsolatban. Ez itt nagyon kis aranyos, remelem jol elkelt a tulajjal egyutt.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.06. 16:07:12

@Robinzon Kurzor:

1) mandiner.blog.hu/2012/12/04/harom_bekezdes/fullcommentlist/1#c18482117

2) Helyes a bőgés. Már csak az a kérdés, hogy mennyit vagy hajlandó a szabadidődből és a havi jövedelmedből a hajléktalanok rehabilitációjára és hajlékhozjuttatására fordítani.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.06. 22:04:14

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

simán működik. értelemszerűen nem az összes trógertéma van egy überminiszteriben, nemdebár, ne hasogassa a szőrszálat feleslegesen

ahol meg gond van az akarat hiányával a végrehajtásban, ott a kotmány fércelés se segít, szóval ismét fölösleges az egész és megint csak az AB elleni hangulatkeltés tűnik racionális indoknak, hisz szép ürügy a talárosokat "életidegennek" beállítani és erre hivatkozva egyéb kellemetlen döntéseiket, vagy magát a testületet atomizálni

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.06. 23:10:08

@Herr SturmLikudnik: Libicukkolás volt, önnek nem kell komolyan vennie.

Az AB néha életidegen, máskor meg igaza van. C'est la guerre.
süti beállítások módosítása