Kommentszűrés
’12 dec
2
08:01

Ágyban, párnák közt – Szerelem

Írta: Lakner Dávid

haneke_szerelem1244.jpg

„Így fekszem, fekszem egyedül.
Ágyam szélén az Isten ül.
Csak néz, mert nincs rám szava már.
Vak szemgödör. Halott sirály.”
(Zelk Zoltán - Sirály)

A valóságnál mi sem lehet nyomasztóbb: Michael Haneke új, Szerelem című filmjének láttán erre a sommás megállapításra juthat a néző, miközben valószínűleg ő maga is számot tud adni arról, milyen élmény is volt testközelből figyelni egy-egy idősebb rokon mentális és fizikai leépülését a halál kapujában – megtapasztalni a szeretett családtag elvesztését, aki testileg még jelen van az érte semmit nem tehető rokonai közt.

Adott egy értelmiségi házaspár, akik békében öregedtek meg egymás mellett, gyermekáldással és unokákkal, ahogy kell – a művészet pedig hozzásegítette őket egy szellemileg talán teljesebb élet megtapasztalásához, Schubert és más klasszikusok zenéjén keresztül egy mélyebb létállapot megismeréséhez. És épp mindezek értelmének tagadása lesz a legelviselhetetlenebb Haneke realista drámájában. Ahogy a feleség, Anne (Emmanuelle Riva – Szerelmem, Hiroshima) egyre jobban hatalmába kerül a stroke okozta bénultságnak, úgy veszti el fokozatosan önnön tudatát, józan eszét is. Hiába törekszünk életünkben valami többre, a sors kegyetlenségétől akkor sem tudjuk megóvni magunkat.

A kínzó változtathatatlanság áldozata a férj, Georges (Jean-Louis Trintignant) is, aki kénytelen szembenézni élete szerelmének eltűnésével. A korábbi élet egyre sötétebbre vált, fokozatosan hervad és válik önmaga halvány, tartalmatlan másává: a feleség megszűnik annak lenni, aki egykor volt. A tehetetlenség és a szeretett társ méltóságának tovatűnése a legfájdalmasabb a betegség előrehaladtával: e tekintetben pedig, bár a Szerelem sokat mutat és sejtet is, mégis megkímél minket a legkeményebb pillanatoktól.

A filmre ugyanis végig egyfajta távolságtartás, külső megfigyelés jellemző: az idős pár egész életére jellemző polgári miliőből fakadóan mindvégig megmarad egy kevés a rohamosan fogyó méltóságból, elvesző tekintélyből. Mikor pedig már keresve sem találjuk az egykor oly alaposan kiismert pillantásokat, akkor torkollik az egész a néma, elbeszélhetetlen őrületbe.

„A kultúra úgy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben” – idéz Pintér Judit Nóra a Filmvilágban a Nagyon fáj-ból, és valóban: a nézőnek végig József Attila híres versének sorai zakatolnak a fejében: az ijesztő kiüresedésnek, a szeretett lény világból való kiszakadásának a fájdalmas felismerése. A jobb megoldásokat ilyenkor mindig sorolni kész gyermek, a változást döbbenten tapasztaló egykori tanítvány, a már a maga ragyogó életerejével is fájdalmat és szenvedést okozó ápolónő egyaránt kívül reked a jövőtlenség tudatában élő pár világán. Bezárul a mind szűkebb és mind szorítóbb élettér, melybe végül nemhogy az újságból olvasott hír, de a látogatóba érkező leányuk (Isabelle Huppert) sem tud már valójában beférkőzni.

Michael Haneke most a korábbi társadalomkritikus műveinél is kegyetlenebb filmet forgatott: a békésnek tűnő végórákat fordította át megrendítő létdrámává, és nem is oldotta fel a tudatunk rejtett zugába üldözött halálfélelmet. A szerelem sem képes segíteni abban, hogy végül ne váljon belőlünk is egy szerencsétlen, össze-vissza beszélő és családtagokra rá nem ismerő, pelenkázásra és etetésre szoruló, magatehetetlen árnyalak.
Sarah Polley csodálatos, Egyre távolabb című filmje után Michael Haneke alkotása újra a nézők elé tárja a halált, a modern társadalom egyik utolsó tabutémáját.

Haneke nyugdíjasdrámáját Trintignant és Riva jutalomjátéka tesz teljessé. A jövő évi, legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díj pedig állítólag már lefutott meccsnek tekinthető.

Címkék: film halál szerelem dráma öregkor Isabelle Huppert Michael Haneke Jean-Louis Trintignant Emmanuelle Riva

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr864927518

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.03. 10:09:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.03. 10:06:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2012.12.02. 08:41:19

Csendben és halkan kérdem: ha van már egy ugyanilyen című magyar film (ami történetesen a magyar filmművészet egyik csúcsteljesítménye), nem kéne-e a forgalmazóknak más címet adni a filmnek?

tevevanegypupu 2012.12.02. 08:50:23

fr.wikipedia.org/wiki/Se_souvenir_des_belles_choses

Ez a film is ilyesmirol szol, bar itt azert tragikusabb talan, mert fiatal no a foszereplo.

karosszékely 2012.12.02. 11:39:14

@Alfőmérnök: Csak a port.hu-n kilenc különböző film van Szerelem címmel (ebből öt magyar).

Alfőmérnök 2012.12.02. 12:22:21

@karosszékely: Elég nagy baj. Máskor kreatívabbak szoktak lenni a forgalmazók. Egy (pozitív) példa.

Bizalom
www.port.hu/bizalom/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=9469&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_topic_id=2

Trust ---> A semmi ágán
www.port.hu/a_semmi_agan_trust/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=2185&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_topic_id=2

(A tévéjáték meg a kisfilm más kategória, mint a nagyjátékfilm.)