A sárga csillag
2012. november 27. írta: TuRuL_2k2

A sárga csillag

Kolber_Vadai_Varju_sarga_csillag.png

Érkeznek a reakciók Gyöngyösi Márton tegnapi botrányos, a zsidók (de legalábbis az izraeli állampolgárok) listázását kezdeményező javaslatára. Kivétel nélkül elítélőek, még saját pártja is visszakozik/pontosít. És jönnek sajnos a sárga csillagos tiltakozások is, szinte menetrend szerint. Dániel Péter kedden délután 3-ra várja a sárga csillagot öltő demokratákat a Kossuth térre, a DK képviselői sárga csillagot viselve ülnek az Országgyűlésben, Ujhelyi István sárga csillaggal a zakóján vezeti a parlamenti ülést, a szegedi DK sárga csillagban demonstrál a köz- és felsőoktatás tönkretétele ellen.

És nem érzik, mennyire ízléstelen, hogy olyan természetességgel öltik magukra politikai performanszuk kiegészítőjeként a sárga csillagot, mint porondmester a cilindert. Hogy ez mekkora tiszteletlenség azokkal szemben, akiknek nem valamiféle politikai csimm-bumm cirkusz kellékeként kellett viselniük vallásuk, őseik jelképét.

Amikor – német megszállás alatt ugyan, de – magyar zsidók százezreit kényszerítette gettókba, majd vagonírozta be és küldte a halálba a M. Kir. állam, akkor valódi tétje volt annak, hogy ki visel és ki nem visel sárga csillagot. Nem Audi-kulcsok és négyéves mandátumok, nem fejlesztési források és minisztériumi státuszok múltak rajta, hanem élet és halál. Amikor a Budapesten kívüli, a vidéki polgárság jelentős részét adó magyar zsidóság után szinte semmi más nem maradt, csak a hiány.

Nem tudom, átérzik-e a performerek, amikor összeállnak egy sárga csillagos sajtófotóra, mit művelnek éppen. Hogy mekkora szakadék tátong produkciójuk és egy birkenaui életkép drámaisága és fájdalma között:

magyar_zsidok_Birkenauban_sarga_csillaggal.png

Ahogy a Tudózsidó mikroblog írja:

„Szerintem: Önként SOHA, egyetlen zsidó se tűzzön magára sárgacsillagot, a többiek pedig ne használják fel politikai haszonszerzésre a zsidók megbélyegzésének, kirekesztésének, kifosztásának és elpusztításának a szimbólumát. Köszönöm.″

Több tiszteletet!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr334927996

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Gyöngyösi-gumicsont 2012.11.28. 19:50:05

egy újabb gumicsontot generálnak a komcsik. nem érdemes foglalkozni vele hogy sivítanak, hogy hiszterizálnak. mindenki tiszteleg a zsidóknak, szalutáljunk egyszerre, együnk rétest estére. amúgy se éri el az ingerküszöbömet az ügy. ugye mi nem állun...

Trackback: A Gyöngyösi-gumicsont 2012.11.28. 19:47:46

egy újabb gumicsontot generálnak a komcsik. nem érdemes foglalkozni vele hogy sivítanak, hogy hiszterizálnak. mindenki tiszteleg a zsidóknak, szalutáljunk egyszerre emberek. amúgy se éri el az ingerküszöbömet az ügy. ugye mi nem állunk be a ballibe...

Trackback: A sárga csillag 2012.11.27. 16:42:01

Nem tudom, átérzik-e a performerek, amikor összeállnak egy sárga csillagos sajtófotóra, mit művelnek éppen?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

user792 2012.11.27. 13:10:46

Megint (és még mindig) megy az igénytelen cirkusz,
megint (és még mindig) zajlanak a kétbites, prosztó álviták vélt vagy valós baromságokról,
megint (és még mindig) hadakoznak egymással a harmadvonalbeli politikacsinálók.
Az ország szekere pedig tovább zuhan a süllyesztőbe.

Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem ez már nagyon unalmas.

tevevanegypupu 2012.11.27. 13:16:46

Te jo Isten de kurva izlestelen dogok ezek itt a kepen! Egebkent a masik: miert kell titkolni, ha esetleg valaki a kormanyban vagy a kepviselok kozott kettos - teszem azt izraeli-magyar - allampolgar? Ez valami szemelyisegjogi ize..vagy mert csak?

tevevanegypupu 2012.11.27. 13:16:46

Te jo Isten de kurva izlestelen dogok ezek itt a kepen! Egebkent a masik: miert kell titkolni, ha esetleg valaki a kormanyban vagy a kepviselok kozott kettos - teszem azt izraeli-magyar - allampolgar? Ez valami szemelyisegjogi ize..vagy mert csak?

Csumpitáz Alfréd 2012.11.27. 13:32:50

A terelés nagyszerűen sikerült a Jobbik megtette, amit a Fidesz kért tőle. Valahogy ugyanazon a napon támadt kedve zsidózni Gyöngyösi Mártonnak, amikor az új választási törvényről szavazott a T. Ház. Most legalább ezt a gumicsontot rágjuk... Tegnap csendben ültek, ma már mindenki elhatárolódik, bocsánatot kér.

Malchi 2012.11.27. 13:38:14

A Szeretetkórházban dolgozom túlélők között. Tőlük tudom, hogy ez nem tiszteletlenség. EGYÁLTALÁN NEM AZ!
Ezt hívják szolidaritásnak. Színtisztán. Csakúgy, mint azt, amikor '44-ben felszálltak melléjük nem zsidók is a vonatra.
Nem kell ferdíteni. Ha maguk azok az emberek, akik túlélték az egészet, ezt nem tekintik tiszteletlenségnek, sőt, - akkor azt gondolom, Nektek nincs jogotok ezt tenni! Nincs jogotok felülbírálni a jelkép viselését a mai tüntetésen. Mégis hogyan tiltakozzunk? vagy nem kellene tennünk semmit sem?
hevron.freeblog.hu

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 13:42:14

@TuRuL_2k2:

1) Ha már más nem is, ez az aljasság talán csak nyilvánvalóvá teszi, hogy milyen erkölcsi nívón állnak az mszp-k, dk-k és a velük haszonszőrű véglények?! Ha már más nem is, ez az aljasság talán csak nyilvánvalóvá teszi, hogy ilyen egyéneknek semmi keresnivalója nincs a magyar politikai "elitben"?!

2) S ha már az okok...: Soha nem értettem, hogy mit nem lehet azon érteni, hogy egy ország törvényhozó, végrehajtó és bírói testületeiben semmi keresnivalója nincs többes állampolgárságú személyeknek? Lehet valakinek akárhány identitása (ha zavarja életvitele normális menetében, akár kezeltetheti is az(ok)at), lehet akárhány állampolgársága is, de ha a törvényhozásban, az államigazgatásban, rendvédelemben, igazságszolgáltatásban stb. kíván tevékenykedni, akkor el kell köteleznie magát a mellett az ország mellett, ahol ezeket a funkciókat ellátja. (Mielőtt valaki szirénázni kezd: igen, ez mindenkire érvényes a határontúli magyarokra is. Egy 101 éves szlovákiai magyar tanítónőnek vagy egy 30 éves kassai magyar vízvezetékszerelőnek lehet akárhány állampolgársága is, de ha törvényhozói, bírói, kormányhivatalnoki, rendőri stb. hivatást választ, akkor csak egy, annak az országnak az állampolgársága, amelyben hivatali esküjét letette. Ettől ő még lehet jó, kultúrája és közössége iránt elkötelezett magyar.)

Ebből a szempontból Gyöngyösi Mártonnak igaza van. Egy magyar országgyűlési képviselő, köztisztviselő (pláne magasabbrangú kormányhivatalnok), rendőr, bíró stb. ne legyen többes állampolgár, ne legyen neki sem izraeli, sem amerikai, sem szerb, sem bangladesi, sem togotogo-szigeti, sem semmilyen állampolgársága, hanem legyen neki 1 azaz egy állampolgársága: magyar.

3) S még egy röpke észrevétel: azok után, hogy a napokban lezajlott izrael melletti szimpátiatüntetés cionista naggyűlésbe fulladt (ha valakinek kétségei vannak, hallgassa meg vagy olvassa el az ott elhangzott felszólalásokat), végképp nem értem, hogy miről folyik itt most a vita?!

ü
bbjnick

tristen2006 2012.11.27. 13:44:08

Nem tisztelt turul, te tudod, hogy kikezdte az 1940-es években ??? Okosodj!!

2012.11.27. 13:46:23

@Malchi:

Ti aztán frankón belehülyültetek a holokausztotokba.
Azaz, szolidarítsatok, amikor teljesen jogosan felvetett nemzetbiztonsági kérdésekről van szó.

tarackos 2012.11.27. 13:47:17

Turul, mMi ízléstelen és mi nem ebben a témában azt bízzuk az érintettekre. Nem olvastam olyat, hogy azt kérik ne vegyék fel a demonstrálók a sárga csillagot...

balint60 2012.11.27. 13:53:36

Egyet is értenénk Szerzőnkkel, ha nem lettem volna szem- és fültanúja a tegnapi szégyenteljes eseményeknek;

többesszámot használok, hiszen az újnáci felszólalásra ez a legjobb jelző.

A jelenlévők magatartását, jobban mondva passzivitását azonban még inkább szégyenletesnek tartom; haladéktalanul fel kellett volna állniuk és elhagyni az üléstermet, ahogyan azt a valamikor Fidesz képviselői tették 1990. június 4-én.

A szégyentelenség I betűjére azonban Németh Zsolt tette fel a pontot, mismásoló reagálásában.

A tegnapi nap után a sárga csillag viselésének ízléstelenségén rugózni, legalább olyan megkésett reakció, mint a kormány-nyilatkozat, meg a házbizottsági elítélés.

Hattory Hanzo 2012.11.27. 14:10:33

@bbjnick: "Orbán Viktor kedden hivatalában fogadta Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét, és felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére, közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Az intézet a kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik majd a magyar közigazgatásban."

Hogy is van akkor ez a berzenkedés?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.27. 14:13:47

ha közlekedési miniszternek /sic!/ lenne humora, most beállna a parlament elé margavagonnal

Gyuri bá 2012.11.27. 14:20:45

@bbjnick: Te a leinhardt vagy nácikám? A rossz levegő miattad van meg a hozzád hasonlók miatt. Holnap kit akartok listázni? Titeket kell nemzetbiztonsági kockázatnak tekinteni.
A mandinernek a kiegyensúlyozottság az agyára megy.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.27. 14:26:40

@Gyuri bá:
igazad van, szörnyű ami itten van. tessék megnézni a heti választ:
hetivalasz.hu/itthon/a-fovarosi-ceg-mar-eddig-is-a-legdragabb-volt-az-orszagban-57677/

ugye senki nem gondolja, hogy a fidesz az ilyen cikkekkel nem azt akarja sugallni, hogy ha drága a temetés, hát lőjük a dunába zsidókat.?!

tomboló, leplezetlen nácizmus. most már be kéne hívni a nemzetközi rendfenntartőkat.

Vidéki 2012.11.27. 14:39:03

„Nem tudom, átérzik-e a performerek, amikor összeállnak egy sárga csillagos sajtófotóra, mit művelnek éppen. Hogy mekkora szakadék tátong produkciójuk és egy birkenaui életkép drámaisága és fájdalma között.”

Biztos nem érzik át, mert céljuk a lejáratás, szarkeverés.

Ez a fajta aljas propaganda, amit ők is gyakorolnak, az USA-ban is előfordult:

Amikor McGovern ellen annak idején Nixon a kampányban kiadta a stábjának,

hogy terjesszék róla, hogy pedofil, még a saját emberei is tiltakoztak.

"De Elnök úr, ez nem igaz!"

Nixon válasza:" Tudom! De, csak hadd védekezzen!!"

"Gyöngyösi Márton kedden azt közölte a történtek kapcsán az MTI-vel, hogy az államtitkárhoz címzett kérdésében félreérthetően fogalmazott akkor,

"amikor a kormány egyoldalú Izrael-pártiságát számon kérve

a magyar kormányban és országgyűlésben potenciálisan jelen levő izraeli-magyar kettős állampolgárok által előidézett nemzetbiztonsági kockázatra" hívta fel a figyelmet.

A Jobbik a nemzetbiztonsági kockázat felmérését - ahogy azt Vona Gábor pártelnök a Jobbik múlt heti tüntetésén is kijelentette

- kizárólag a kettős állampolgárok esetén tartja fontosnak -

tette hozzá, rögzítve:

a félreérthető kijelentéseiért "zsidó honfitársainktól" elnézést kér." (Népszava)

De ez nekik nem elég, vihart kavarnak egy teáscsészében.

Kettős állampolgárok lehetnek képviselők ,kormánytagok, ismerhetnek meg szigorúan titkos anyagokat.
1000-10000 milliárdokban mérhető a kár, amit ezzel a gyakorlattal az országnak okozhatnak.

A kettős állampolgárság "titkolása" akadálya a választók megalapozott döntésének,

és olyan kötelezettséget támaszthat a kettős állampolgársággal rendelkezőre, ami effektíve alkalmatlanná teszi bármilyen közfeladat ellátására.

Egy hozzáértő jogász véleménye:

„az országgyűlési képviselők kettős állampolgárságára vonatkozó adat az Avtv. 19. § (4) bekezdése körébe tartozó,

közérdekből nyilvános személyes adat.

Ez azt jelenti, hogy a képviselők állampolgárságára vonatkozó tájékoztatást az ilyen adatot kezelő szervek és maguk a képviselők mint közfeladatot ellátó személyek is

kötelesek bárki számára megadni.

Budapest, 2009. április
Üdvözlettel:
Jóri András"

Spéter46 2012.11.27. 14:40:47

Undorító és aljas reakció ez!

OmegaMale 2012.11.27. 14:42:19

Az a gond, hogy a közbeszéd alapvetően kétfelé szedte szét a zembereket: nácikra és nácivadászokra.

Aki egyik sem akar lenni... hát azt egyik v. másik csoport rövid úton mégis beteszi az egyik csoportba.

Szóval ebből NEHÉZ kimaradni.

Ha nem is reagálok, akkor mindkét csoport céltáblája vagyok. Egy fiktív konfliktushoz díszlet, fedezék, szélmalom, ha úgy adódik.

És akkor a kormányt vádolja az ellenzék azzal, hogy a saját külön bejáratú játszóterének nézni a Parlamentet... Nem sok akkor állat van, aki képes ilyen témákkal bemenni a T-Ház-ba...

Tény, hogy azonnal le kellett volna ültetni azt az ÁLLATOT. De manapság, amikor a vaddemokrácia és szólásszabadság mindennél fontosabb, elég diktatórikus lenne szegény ÁLLATba belefojtani a szót... Szvsz a kormány nem tudott volna fellépni, hogy ma ne tartaná valaki nácinak/diktátornak/lassúnak/közönyösnek stb.

A kormány hallgatásában inkább azt látom, hogy van itt elég dolog, amiről most jobb keveset beszélni, így minden ellenzéki deathmatch ápol és eltakar.

Aki úgy érzi, hogy nincs jobb dolga, mint egy ÁLLAT miatt kimenni a sárgacsillagozni, azt ebben max. a jobb belátása gátolhatja meg.

És akkor még egyszer szögezzük le: az ellenzékért NEM a kormány a felelős. Nem volt kötelező senkinek erre az ÁLLATra szavaznia.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 14:59:12

Nos!

...Az „antiszemitá(zó)sdi” mára már egy minden történetiségéről levált és elszabadult posztmodern ideológiai szélhámosság.

Meggyes Máté írja: „...ebben vagyunk közösek, semmi másban. Nem a génekben, tulajdonságokban, adottságokban, tehetségekben, elhivatottságban. Nincsen közös vallásunk, ideológiánk, van, aki baloldali, van, aki jobb-. Nem közös a sorsunk, van, aki szegény, van, aki gazdag. Nem közös a történelmünk a keveredés miatt. Izraelről nem vélekedünk egyformán, és nincsen semmiféle véd- és dacszövetségünk. Mindazonáltal az antiszemitizmus réme egy akolba terel bennünket újra meg újra.” (es.hu/meggyes_mate;1_zsidovelemeny;2011-09-28.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201110)

Persze, ki lehet(ne) bontatni a történeti folyamatot, amely során a keresztény-judaista vallási ellentét a szekularizáció révén kulturális-világnézeti ellentétté alakult és a modernitásban még „faji” stichet is kapott, de ez ma már (a posztmodern antiszemitizmus-vád vonatkozásában) igazából nem érdekes. Mert a posztmodern antiszemitizmus(vád) semmi másról nem szól, minthogy e váddal élők, a legkülönbözőbb konfliktusokban, helyzeti előnyre tegyenek szert (diszkvalifikálják ellenfeleiket).

Nagyon tiszta példája ennek az, ami az elmúlt húsz évben Magyarországon történt: a rendszerváltozás idején felmerülő legkülönfélébb konfliktusokat komoly (köz)véleményformálói munkával sikerült (csak) ebbe az antiszemitizus-rasszizmus csatornába terelni. Meg kellett tanítani a közvéleménynek (belé kellett sulykolni a közvéleménybe), hogy ha bizonyos csoportokkal konfliktusa van, akkor ezeknek a konfliktusoknak az antiszemitizmus-rasszizmus a kódja. A módszer gyilkosan egyszerű (volt/van): egy érdekcsoport egy konfliktusban antiszemitának és/vagy rasszistának bélyegzi ellenfelét. S ha azok (az) antiszemiták, akkor, nyilván, akik (az) antiszemitizmussal megvádolták őket, azok (a) szemiták. S a közvéleményben már így is él a konfliktus: s ha már a kód adott (a véleményformálók így kódolják), akkor a közvélemény ezt fogja használni.

Így születik a posztmodernben az antiszemitizmus...

bbjnick.blog.hu/2011/10/18/nem_gondol_itt_senki_semmit_komolyan_a_vagy_ha_azok_az_antiszemitak_akkor_nyilvan_akik_az_antiszemit

...A magyar kultúrának sokkal kevésbé eleme a „rasszizmus", mint a kultúrák legtöbbjének. Azok, akik az antiszemita-rasszista kártyát rendre kijátsszák --- legyen szó bármilyen gyökerű és jellegű konfliktusról --- a magyarság ellen, leggyakrabban azért teszik, mert tkp. ők, maguk, rasszisták és/vagy (faji) szektari(an)usok.

Az elmúlt (nagyjából) húsz év azért (volt) sokkal tragikusabb ebből a szempontból, mint bármely ezt megelőző időszak, mert sem a keresztény kultúrkörben, sem a szovjetkommunizmus alatt nem nyerhetett volna --- és így nem is nyert --- ilyen mértékben tért az efféle destruktív manipuláció: hiszen a kereszténység --- s kiváltképp a katolicizmus --- ennek lényege szerint ellentmond(ott), a Sztálin utáni szovjetkommunizmus pedig --- Sztálin tevékenységének „köszönhetően" --- már sokkal inkább egy modern ateista, nacionalista, imperialista, birodalmi ideológia volt --- ha hivatkozásiban meg-meg is jelent, de --- (Sztálin alatt és után) gyakorlatilag teljesen elveszítette apokaliptikus, messianisztikus jellegét. A posztmodern liberalizmus --- s főként nálunk, mifelénk, a „ballibizmus", liberálbolsevizmus --- azonban éppen ezt az apokaliptikus, messianisztikus motívumot kapta föl, élesztette újjá, és lovagolta meg, s az egész progressziós, emberiszabaságjogos, antirasszista, antixenofób, antihomofób, genderista, feminista, ilyen-olyan kisebbség-védő stb. téboly mélyén ott izzik ez az apokaliptikus, messianisztikus „hit": hiszen, nyilvánvalóan, tisztában vannak azzal, hogy pld. „kisebbségvédő" harcuk egyenes következménye, a védett kisebbségekben, a közösségtudat aszimmetrikus, egészségtelen mértékű felerősödése --- ami például megnyilvánulhat szélsőséges nacionalizmusban, szektari(an)izmusban, fanatikus és kirekesztő törzsi- és/vagy kiválasztottságtudatban, a „másokkal" szembeni burkolt vagy nyílt agresszióban (gyűlöletben és effektív erőszakban) stb., szóval olyasfélékben (s még olyasfélébbekben), amiket rendre a többség halálos bűneként rónak fel ---, de bíznak --- még ha ez többségükben nem is tudatosul, hanem „hitbéli érzületként" éli meg --- az eljövendő új világban --- ahol már saját destrukciójuk, pusztításuk, reményeik szerint, nem fordul ellenük ---, annak új törvény(szerűségei)ben, tkp. bíznak benne (ú. é. abban), hogy „az Antikrisztus majd kihúzza őket a sz*rból"...

bbjnick.blog.hu/2012/07/25/hol_raszizmus_van_ott_raszizmus_van_azert_teszik_mert

ü
bbjnick

thetriggerhappy 2012.11.27. 15:01:45

szerintem hagyd meg a zsidóknak, hogy eldöntsék, mit is találnak ízléstelennek.
magáért beszél, hogy kik helyeselnek most a cikkre. azt hiszem, hogy felköpnék és aláállnék ha ebben a témában egyszer is megegyezne a véleményem egy bbjnickkel vagy grifttel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 15:04:53

@thetriggerhappy:

Mert zsigereidig előítéletes vagy:-[

ü
bbjnick

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.27. 15:07:59

a dknak is csak gratulálni tudok ilyen "ötlettelen ötlethez"...

thetriggerhappy 2012.11.27. 15:09:06

@bbjnick:

nem. te vagy szimplán antiszemita. és mosakodhatsz mint minden hazai kevéssé gerinces kis antiszemita, aki bár gyakorolja, bevallani és felvállalni nem meri, akkor is ez a nagy büdös helyzet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 15:19:22

@thetriggerhappy:

Természetesen igazad van. S azért van igazad, mert te mondod. S ha bárki kétségbe merné vonni szavaid helytállóságát, abszolút igazság voltát, az, nyilvánvalóan, antiszemita. Tehát, akiről te kijelented, hogy antiszemita, az az és ha valaki ezt kétségbe meri vonni, az antiszemita. F*sza!

ü
bbjnick

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.11.27. 15:25:07

Csak tudnám hogy csinálták a csillagot. Vettek az ápiszban vastag sárga kartont és a padok alatt körbejárt a kisolló meg a sablon? Tutira volt olyan aki elbaszta.

thetriggerhappy 2012.11.27. 15:32:41

@bbjnick:

csavargathatod, ameddig akarod: aki antiszemitaként ír, antiszemitaként beszél és álmából felkeltve is csak a zsidó áfium jár az eszében, az biza antiszemita.
és lehet valami rossz riposztként antiszemitázással vádolni a másik felet, csak elég gyáva dolog. nem attól vagy antiszemita, mert én rád fogom, hanem attól, hogy annak minden jelenségét felvonultatod.
vállald fel, mondd ki, sokkal jobban fog esni a a vacsorád is! és ezt tolmácsolhatod az elvtársaidnak is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 15:33:04

@Hattory Hanzo:

Most ezt úgy kérdezed, mintha én lennék Szász Jenő vagy Orbán Viktor. Egyik sem vagyok. A véleményemet fentebb kifejtettem a témában. Ha Orbán vagy Szász kérdezné (amit, nyilván, nem fognak megtenni:-)), nekik sem mond(h)a(t)nék mást.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 15:44:00

@Gyuri bá:

"Te a leinhardt vagy nácikám? A rossz levegő miattad van meg a hozzád hasonlók miatt. Holnap kit akartok listázni? Titeket kell nemzetbiztonsági kockázatnak tekinteni. A mandinernek a kiegyensúlyozottság az agyára megy." --- írni tetszel.

Tessél megnyugodni, @Gyuri bá:, nem a leinhardt vagyok és nem is a nácik jöttek:-) Milyen listára tetszenél szeretni feliratkozni? Szociális gondozót vagy nyugdíjas ingyenebédet tetszenél szeretni igényelni?:-)

ü
bbjnick

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.11.27. 15:44:49

a jobbik és a többi olyan szépen ugrál a ritmusra, amit dj orbán kever nekik, hogy az már művészet. szimbolikus politizálás - well, van még rá szűk másfél évetek. ha nem találtok ki valamit helyette sürgősen, akkor 2014-ben jön a fidesz-gőzhenger és nem lesz más, csak az éljenorbánéljenaner!, ti meg majd visíthattok a partvonalról.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.11.27. 15:46:39

@Holding: "Kérnék kedves TuRuL-tól egy cikket amiben keményen lehordja és kategorikusan elhatárolódik azoktól akik a zsidó személyek, zsidó vagyonok számbavételét kérik vagy aki zsidó vérvádat emleget, na meg azoktól akik zsidó gént vizsgálgatják magukban!! "

Rossz helyen kopogtatsz:

mandiner.blog.hu/2012/11/27/zsidok_listak_identitasok

embertelen brambertalan 2012.11.27. 15:47:50

"tegnapi botrányos, a zsidók (de legalábbis az izraeli állampolgárok) listázását kezdeményező javaslatára."

makos akos elmehet a francba a relativizalasaval!!!
a buta jobbikos nem izraeli allampolgarokat, hanem zsido szarmazasu embereket akart listazni.
fizetett fideszes szarember vagy akoska!

heizer 2012.11.27. 15:53:40

Azért nem értem azokat a vitákat és ellenérzéseket amelyek a származás firtatásával vannak kapcsolatban, mert közben folyamatosan azt sulykolja szociológiai és egyéb kutatások tömkelege, hogy mennyire meghatározóak egy mber személyiségében, hogy honnan jön, hogyan nevelték, milyen kultúrában, milyen társadalmi közegben, és igen, hogy milyen családban nő fel. Ezek nem determinálják, de rengeteg esetben befolyásolják nemcsak a viselkedését, hanem a döntéseit is.
Ha ez így van, akkor pedig egy közszereplő esetében igenis fontos, hogy ki ő, honnan jött, milyen családban, milyen kultúrában nőtt fel. Szerintem legalább annyira, mint az hogy milyen politikai programmal ért egyet, vagy mit nyilatkozik erről vagy arról a kérdésről.
Persze ezeket az információkat kirekesztésre, hátrányos megkülönböztetésre használni nem volna szabad!
A kettős állampolgárok pedig igenis jelenthetnek nemzetbiztonsági kockázatot, amennyiben az államtitkokhoz való hozzáférésük lehetősége biztosított. Erre számtalan egykori kém és hírszerző lehet példa, hogy csak egyet mondjak: Elijahu Cohen

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 15:58:36

@thetriggerhappy:

"aki antiszemitaként ír, antiszemitaként beszél és álmából felkeltve is csak a zsidó áfium jár az eszében, az biza antiszemita" --- írod.

Helyes. De mi bizonyítja, hogy ez rám érvényes, azon túl, hogy te azt mondod? Mi az hogy antiszemita? Mikor nyilatkoztam, viselkedtem az antiszemita meghatározásban leírtak szerint?

ü
bbjnick

thetriggerhappy 2012.11.27. 16:36:35

@bbjnick:

soha, baszod alásan, soha. grift-padilla sem, lenhard (lénárd), gyöngyösi, vona aztán meg abszolúte soha.
nem is létezik antiszemita, ezt csak a rettegni imádó bibsik agyalták ki.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 17:04:36

@thetriggerhappy:

Nézd, ez nem érdemi válasz. Ez csak handabandázás, hőbörgés, fröcsögés. Vagy te úgy érzed, hogy annyival fölötte állsz embertársaidnak, hogy ha megvádolod őket, elég a vád megfogalmazása és az nem is igényel részedről bizonyítást?

"Mondjuk ki nyugodtan, hogy nincsen bűntudatunk; mondjuk ki nyugodtan, hogy ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék."

ü
bbjnick

Wilkomirski 2012.11.27. 17:05:49

Gyöngyösi Márton zsidózásáról és az ellenzéki sárga csillagokról nekünk is van véleményünk: reflexblog.blog.hu/2012/11/27/otromba_sarga_csillag

thetriggerhappy 2012.11.27. 17:36:25

@bbjnick:

alaptalan a faszod, már megbocsáss. a kuruc jön ezzel a szöveggel. ők nem antiszemiták, nem nácik, nem nyilasok és különben is a zsidók kurvaanyját.

Holding 2012.11.27. 17:40:22

@dobray: Mondjuk nem a kérésemre adott válasz de köszönöm, abszolút hasznos volt a cikk. Abban a cikkben foglaltakkal nagyrészt egyet is értek, megmondom őszintén árnyaltabb lett a véleményem TuRuL-ról. Ugyanakkor a mostani számonkérésével továbbra sem értek teljesen egyet.

Viszont pont a másik cikk kapcsán jutott eszembe, hogyha egy másik ország parlamentjében(direkt nem mondok példát) egy képviselő az országában lévő magyarok "listázását" követeli, majd a következő nap ez ellen tiltakozó képviselők magyar kokárdát tűznek a mellényükre, hát igenis pozitívan venném! És nem hiszem hogy sok magyar van aki ne ugyan így érezne!
Szóval a kijelentés hogy ez ízléstelen lenne, biztosan nem igaz!!!
És nem értem miből gondolta hogy a zsidók így érzik...

Google 2012.11.27. 17:48:34

@Somló November:

Gondolom, legyártatják a barátaikkal. Csak maradtak még haveri nyomdászok, nem?
Az érdekes az, hogy mintha megbeszélték volna egymással, te ezt mondod, mi ezt lépjük, tűzzük, aztán elnézést kérsz és a hajad szála sem görbül. Ellenzékiek vagyunk mind, vagy nem?
De még mindig jobb, mint amikor Gyurcsány alatt embereket öltek. Cigányokat, még mielőtt.
Nagy az Isten állatkertje, és azt hiszik, nehéz feltűnni benne. Pedig nem is.

Robinzon Kurzor 2012.11.27. 17:52:33

Gyöngyösin és az ő mondatait szó nélkül hagyó levezető elnökön kívül itt mindenki ki lett már osztva.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 18:02:12

@Holding:

Már bocsánat, de elképesztő ostobaságokat tetszel beszélni/írni!

Egyrészt, a határontúli magyarok valamennyien "listázva" vannak, hiszen ott vannak a dokumentumaikban, hogy nemzetisége: magyar, állampolgársága: román, szlovák stb.; másrészt, Gyöngyösi Márton nem a nemzetiségére, etnikumára, vallására stb.-re volt kíváncsi a képviselőknek, hanem az állampolgárságára (s egy képviselőnél hadd ne legyen már mindegy, hogy milyen állampolgár!); harmadrészt pedig, ami a legdurvább, a zsidó identitásnak mióta megjelenítője a sárga csillag(?), hogyan volna ez párhuzamba állítható egy nemzeti színű kokárdával? Felfogja, mit sugall?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 18:03:10

@bbjnick:

Felfogja, mit sugall?=Felfogod, mit sugallsz?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.27. 18:13:55

@thetriggerhappy:

Komolyan azt gondolod, hogy ez a taktika még bárkire is hat, ezt még bárkit is meggyőz vagy visszariaszt? Megvádolsz valaki, majd mikor visszakérdeznek, hőzöngsz, halandzsázni kezdesz, tücsköt-bogarat összehordasz és ahelyett, hogy vádat igazolnád, mindenféle dehonesztáló párhuzamokkal és sugallatokkal próbálod lejáratni, besározni a vitapartnered. Nem volna egyszerűbb, értelmesebb és tisztességesebb valami épkézláb érvet felhozni a vádad mellett? Már, ha van...

ü
bbjnick

Pelso.. 2012.11.27. 18:39:47

@bbjnick: Nos, ez esetben felmerül a kérdés, hogy Gyöngyösi miért magyarázkodik oly sietve? - félreérhetőségre hivatkozni, az vicc.
Mai nyilatkozata végén: "Magyarországnak nem a Jobbiktól, hanem a cionista Izraeltől, valamint az azt itthonról is kiszolgálóktól kell félnie."
Ezért a baromságért netán holnap kér elnézést, ugye.

Holding 2012.11.27. 18:40:46

@bbjnick: tehát a következőt állítod tényként:

" Egyrészt, a határontúli magyarok valamennyien "listázva" vannak, hiszen ott vannak a dokumentumaikban, hogy nemzetisége: magyar, állampolgársága: román, szlovák stb.; "

Tudnál valamit linkelni ami alapján igazolod hogy mondjuka szlovák személyazonosító igazolványon külön rajta van hogy a szlovák állampolgár milyen nemzetiséghez tartozónak vallja magát?

Csak ha már kettőnk véleménye "egymásnak feszül" akkor kiderüljön hogy ön igazat állít vagy sem!

Természetesen amennyiben az okmányon ez nincs rajta úgy az ön szóhasználatával :

"Már bocsánat, de elképesztő ostobaságokat tetszel beszélni/írni!"

Várok...

Oblomov 2012.11.27. 18:44:53

poszt: "Nem Audi-kulcsok és négyéves mandátumok, nem fejlesztési források és minisztériumi státuszok múltak rajta, hanem élet és halál."

A "nemzetbiztonsági kockázatot hordozó" kormánytagok esetében bizony rezegnének azok az Audi-kulcsok, és minisztériumi státuszok.

Nem olyan nagy baj tehát, ha időnként ellenzéki performerek konstruktívan kiállnak a kormány mellett.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.11.27. 19:06:51

Beteg egy ízlésed van neked, Turulmadár. A náci féreg Gyöngyösi coming-outjára csak egy affektáló posztra futotta tőled, a sárga csillag viszont őszintén felháborított. Bele sem merek gondolni, mit szóltál volna hozzá, ha Gyöngyösivel szemben a Medve Zsidó fejezi ki a nemtetszését.

2012.11.27. 19:22:32

@Kettes:
mit vársz turhultól? ezt kapta utasításba a fidesznyikektől, miközben a megszavazott regisztrációhoz hozzá se böffentett.

amúgy Kásás Tamás is lelép az országból. na vajon miért? mert olyan tök jó itt, gondolom. maradnak nekünk a turhulok, pedig inkább szeretném, hogy Kása, a 3-os olimpiai bajnok a mi gyerekeinket tanítsa a vízilabdára és ne az amcsi kiscsákókat.

Vén Csataló 2012.11.27. 19:27:18

Mondjuk ez a listázás tényleg agyalágyult egy ötlet, de egyébként engem, mint választópolgárt már jó ideje nagyon is érdekelne, hogy melyik politikusunk kettős állampolgár.

Igaz, engem nem kifejezetten a magyar-izraeli kettős állampolgárok érdekelnének, hanem a magyar-bármilyen kettős állampolgárok. A magyar-amerikai, a magyar-román, a magyar-szlovák, a magyar-francia, a magyar-orosz és így tovább.

Nekem több mint furcsa, hogy azt tudhatom, hogy egy képviselő vagy egy magas beosztású kormánytisztviselő hol diplomázott, de azt nem tudhatom, hogy hol máshol tett állampolgársági esküt. Nem valami transzparens dolog, pedig ez nem kicsit fontosabb életrajzi adat.

És nem vitás, hogy az illetőről sokat elmond, hogy hol máshol kettős állampolgár, de szerintem teljesen normális elvárás egy választó részéről, hogy mondjuk ne egy magyar-orosz kettős állampolgár legyen mondjuk a magyar miniszterelnök.
Akkor se, ha ezt esetleg a törvények esetleg megengedik.
Hadd döntse már el a kedves választópolgár, hogy ez neki tetszik-e vagy sem.

Szerintem annak kellene a normális eljárásnak lennie, hogy ezt tudhatja a nagyközönség az illetőkről, nem pedig annak, ami ma van, hogy ezt szigorúan bizalmas információként kezelik - konkrétan eltitkolják a közvélemény előtt.

2012.11.27. 19:37:13

@Vén Csataló:
és mi francot számít? vannak a békemenetes zombik, ha az orbán azt mondja egy bantura ez magyar, akkor nekik az lesz. de ugye csanika is k..a nagy magyar volt aztán azóta már ki tudja melyik kibucban kapál. egyáltalán mit számít?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.27. 19:45:44

Lehet azt a csillagot szolidaritásból is hordani. Nem azokat kellene ekézni, akik ezt megteszik, hanem azokat a faszokat, akik ezek után ezt a legalja söpredék pártot még alkalmasnak hiszik arra, hogy bármit is az emberekért akarna tenni.

Vén Csataló 2012.11.27. 19:50:42

@Belpo: Már leírtam, hogy mit számít. Mivel döntésbefolyásoló tényező - számít.

Én például nagyon elgondolkodnék, hogy pl. támogassak a szavazatommal egy magyar-orosz kettős állampolgár miniszterelnök jelöltet, vagy egy olyan valakit, akinek ilyen kettős állampolgárokból áll a csapata.
Azért a nyilvánvaló okból gondolkodnék el, mert az illetőről teljes joggal feltételezhető hogy megosztott a lojalitása és ez felveti, hogy egy kiélezett helyzetben vajon magyar érdekeket képviselne-e - ami viszont elemi elvárás egy magyar politikustól.

Egyáltalán nem állítom, hogy biztos, hogy nem képviselne magyar érdekeket, de erről jogomban áll elgondolkodni.
Legalább is jogom kellene, hogy legyen.

Mivel jelenleg eltitkolják előlem ezt az adatot, nem tudok mérlegelni erről, ez pedig csorbítja a döntési szabadságomat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.27. 19:51:00

jajajaj :)

mandiner.hu/cikk/20121127_szigorithatjak_a_hazszabalyt_gyongyosi_kijelentese_miatt

hogy sivítanak, hogy hiszterizálnak. mindenki tiszteleg a zsidóknak, szalutáljunk egyzserre emberek, nem találom a pontos gyöngyösi idézetet sehol sem, de amúgy se éri el az ingerküszöbömet az ügy.
ugye mi nem állunk be a balliberális rettegdébe? ez az ország MAGYARország, nem zsidóország, ez nem tényező most, nem tényező holnap se.
a holokauszt szörnyű dolog volt, ahogy szörnyű dolog volt a lenin-fiúk és a vörös hadsereg tette is. lépjünk túl a gyilkosságok közti különbözőségen.
valahogy ennyire azért nem zárt össze a parlament havas szófi kijelentése nyomán, aki vadállatoknak barbároknak írta le az 56-osokat, és hősöknek az ávósokat.
stb stb stb.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.27. 19:54:26

magyar zsidók százezreit kényszerítette gettókba, majd vagonírozta be és küldte a halálba a M. Kir. állam"

turul te nem vadai ágnes vagy, észrevennéd?
a német megszállás alatt bábkormány volt itt, olyan mintha rákosi tettét a magyar állammal azonosítanád, ne már érted ugye, hogy a konformitás még nem elég ok arra, hogy megmásítsd a valóságot?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.27. 19:59:48

@user792: egyetértek
gyöngyösi hibázott, gondolom nagyot akart mondani, de kieresztette a szellemet a palackból. ez a szellem nem látható, nem tényező, de akkor is gumicsont, amit rágatnak majd velünk, ez unalmas.
a jó szónok pontosan fogalmaz, nem téved, nem fogalmaz kétértelműen többnyire, főleg kínos kérdésekben próbál magabiztosan pontos lenni

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.27. 20:02:52

@bbjnick: így van. mit mondott pontosan gyöngyösi?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.27. 20:24:16

@thetriggerhappy: hol írt antiszemita dolgot te szerencsétlen? azt se tudod mi az, te ostoba,
fogalmazd meg a saját szavaiddal, ja persze "te nekem nem magyarázol semmit", ugye ezt akartad válaszolni te kutya.

aronsatie 2012.11.27. 20:37:43

Bravó. Ezek szerint a megfelelő reakció így néz ki:
1. Aznap semmi.
2. Másnap a többször használt sablonfogadkozás copy-paste.
Elvben elképzelhető, hogy lehetséges haszonlesésből az antiszemiták ellenében a zsidók oldalára állni, de hogy nem Magyarországon, az egészen biztos. Itt, aki haszonlesésben utazik, az tuti az antiszemita oldal felé kacsintgat.

aronsatie 2012.11.27. 20:40:32

@bizony mondom: Elképesztő. Te nem vagy normális.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.27. 20:52:13

Szögezzük le, Gyöngyösi egy félkegyelmű fasz, aki képtelen bármilyen helyénvaló véleményét elfogadható módon tálalni.
Jól emlékszem, a választások után a Jobbik parlamentbe jutása miatt nemzetbiztonsági válsághelyzet állt elő. Staudt Gábor nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, ezért nem lehetett abban a bizottságban valami góré. Egy magyar ember az elvileg magyar nemzetbiztonság szerint veszélyes, mert radikális nézeteket vall. Ehhez képest a Magyarországot felvásároló izraeli vén fasz nem jelentett kockázatot, és egyetlen dagadt Vadai Ágnes sem rakott árcédulát magára abbéli félelmében, hogy valaki felvásárolja. Mondjuk, ki az a hülye, aki egy ilyen ronda, dagadt zsidó nőt vesz?
Szóval, miközben el kell ítélnünk Gyöngyösit, nem árt résen lenni, amikor 20 éves izraeli zsidó fiúk milliárdos tételű állami pénzeket mozgatnak meg. A gyengébbek kedvéért Yoav Blumra gondolok.

Carthamus tinctorius (törölt) 2012.11.27. 21:06:51

@immortalis: bizony, az okot is vizsgálni kéne. ma a világ egyetlen fajvédő állama az izraeli zsidóságé.

Brokátor Emőke 2012.11.27. 21:08:41

No, ezt a témát aztán mindenki saját szája íze szerint használja fel. A nyugodt erő nem értett a focihoz, a Fidesz nagygyűlésen több az Árpád sávos zászló, mint a nemzeti trikolor, a kommerek szavazatszerző kitűzőt fabrikálnak a sárga csillagból és elég valakinek otthagyni a sóletet, hogy náci legyen a szemükben. Komolyan, vicc ez a népség.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2012.11.27. 22:01:07

Elképzelem a jelenetet, hogy kokárdás, árpás sávos zászlót tartó emberek sorfala között lépkednek emberek az utolsó útjukra a vonatok felé sárga csillagot viselve a mellükön.
És azután majd megjelenik egy cikk a mandineren, hogy azok a sárga csillagosok mennyire meggyalázták az ősök emlékét...

2012.11.27. 22:28:34

jé, dajcstomi is beszállt a ringbe. No, szegény zsidók valszeg azt akarták a legjobban, hogy ez a türő paraszt megszólaljon. Piszkos Fred effektus.

@Vén Csataló:

én ezen nem fogok veled vitatkozni, de téged meg az nem érdekel, hogy simicska+nyerges orbán barátja. na, ez nemzetbiztonsági probléma inkább. magyar érdek jelenleg a békemenet, és ezért van minden elbaszva. ebben az országban az IGAZI NEMZETI ÉRDEK az nem létezik. . akkor nem tök mindegy "hány" állampolgársága van?amúgy tudod jól, ahol az igazi hatalmat osztják ott halál mindegy ki volt a nagyfaterod

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.27. 22:45:22

itt van újhelyi: www.youtube.com/watch?v=QVqECAodVfs&feature=g-logo

figyeljétek meg, azt már nem mondja hogy büszke lenne a palesztin, török, iráni felmenőire :)
rémisztő milyen filoszemita, cionista irányítóink vannak.
aki szuverén országot akar, nem szavaz filoszemita pártokra.
viszont továbbra is szeretnék ilyen videót nézni gyöngyösi hibájáról, mielőtt végleg állást foglalnék, nekem amúgy van egy olyan érzésem, hogy nem is hibázott és pontosan fogalmazott, de itthon nem elég ez se.
hol a videó?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.27. 22:59:29

itt a videó
www.youtube.com/watch?v=IXdvhri24cM&feature=relmfu

túldramatizálták a komcsik.

"felmérni azokat a zsidókat a parlamentben, akik nemzetbiztonsági tényezőt jelentenek", én még hozzá is tettem volna, hogy nemcsak felmérni kell őket, de utána jól fel is kell őket kötni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.28. 00:16:26

Csókolom! Haza lehet menni!

...Dr. Jóri András Adatvédelmi Biztos állásfoglalása értelmében az országgyűlési képviselők esetleges kettős állampolgársága, továbbá az a tény, hogy kettős állampolgárság esetén a magyaron kívül melyik más ország állampolgárságával rendelkeznek, valamint az állampolgárságuk keletkezésének időpontja közérdekből nyilvános adatnak minősül...

"Szakszervezetünk (szerk.: a TMRSZ) az országgyűlési képviselők esetleges kettős állampolgárságával kapcsolatosan valamennyi képviselőhöz névre szóló megkeresést intézett, miután korábban Dr. Kövér László a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Elnöke arról tájékoztatott, hogy a képviselők esetleges kettős állampolgárságával kapcsolatosan az Országgyűlés Hivatala nem rendelkezik információval.

A képviselők részére küldött megkereséshez csatoltuk Dr. Jóri András Adatvédelmi Biztos állásfoglalását, melynek értelmében az országgyűlési képviselők esetleges kettős állampolgársága, továbbá az a tény, hogy kettős állampolgárság esetén a magyaron kívül melyik más ország állampolgárságával rendelkeznek, valamint az állampolgárságuk keletkezésének időpontja közérdekből nyilvános adatnak minősül.

A hatályos adatvédelmi törvény szerint a közérdekből nyilvános adat megismerésére e törvénynek a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. E jogszabályi rendelkezésből következően egyrészt az ilyen adat megismerése iránt bárki igényt nyújthat be, másrészt a közérdekből nyilvános adat megismerése iránti igénynek a megkeresett az igény tudomására jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül eleget kell tennie vagy az igény teljesítésének megtagadásáról annak indokaival együtt, 8 napon belül írásban vagy elektronikus úton értesíteni kell az igénylőt.

A 368 országgyűlési képviselő közül 31-en válaszoltak, de abból 11 képviselő az, aki aláírva küldte meg, azaz 3%-a tartotta be a törvényt!

A többi képviselő az adatvédelmi törvényben előírt határidők ellenére – semmilyen formában nem reagált megkeresésünkre.

Forrás: tmrsz.hu

2011. július 19."

keszthely.jobbik.hu/content/eml%C3%A9keztet%C5%91%C3%BCl-368-orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si-k%C3%A9pvisel%C5%91-3-adott-v%C3%A1laszt-%C3%A1llampolg%C3%A1rs%C3%A1g%C3%A1ra-hat%C3%A1rid%C5%91n-bel%C3%BC-0

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.28. 00:58:00

@bbjnick: Csak hát a videón tisztán látszik-hallatszik, hogy a jobbikos képviselő nem a kettős állampolgárok, hanem a zsidó származásúak megszámlálásáról beszél.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.28. 01:30:38

Ez a Gyöngyösi nyilván 1 f*sz, akárkit is akar megszámolni, de a probléma másik része valós: kettős állampolgárok nem tudom, mit keresnek - a pénzen kívül - a magyar parlamentben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.28. 02:10:45

@Holger Hartland:

A video:

www.youtube.com/watch?v=QAdQHUcFlu4

Gyöngyösi felszólalásának címe: Mikor áll ki a külügyminisztérium a palesztinokért?

Miután gyöngyösi jónéhány percen keresztül beszél témájáról és elhangzik az államtitkári viszontválasz, a viszontválaszra adott válaszában (miután újra kiemeli a magyar kormány "egyoldalú" hozzáállását konfliktushoz és biztosítja az államtitkárt, hogy ő is tisztában van azzal, hogy hány Magyarországról elszármazott honfitársunk él Izraelben és hány Izraelből elszármazott honfitársunk Magyarországon), ezt mondja: "... épp itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai... (itt a levezető elnök belefolytja a szót Gyöngyösibe)"

Nem beszél listákról, nem beszél lajstromozásról, hanem felmérésről beszél, kockázatfelmérésről (mint a kormány kötelességéről) egy ilyen konfliktus kapcsán (mint az izraeli-palesztin konfliktus). Az "adósai vagyunk..." kitétellel valószínűleg arra a régi vitára utalna (mivel nem fejezhette be mondatát, ezt már nem tudhatjuk meg biztosan), ami a képviselők kettős állampolgárságával kapcsolatos (lásd: az adatvédelmi biztos állásfoglalását a kérdésben egy kommentemmel fentebb).

Ha ez a szöveg félreérthető (nekem meg sem fordult a fejemben, hogy az volna: semmiféle indulavonatósvicbát nem hallottam ki belőle), akkor még mindig ott volt a lehetőség, hogy visszakérdezzenek az "értetlenek": konkrétan mire gondolt, képviselő úr, amikor ezeket mondta? Ehelyett azonban nyomban ordítani kezdetek, sárga csillagokat tűztek föl, tüntetéseket szerveztek, feljelentgettek. Vajon miért? Csak nem azért, hogy a nagy ricsajjal elnyomják az érdemi kérdést, hogyis: hány többes állampolgár képviselő ül a magyar Országgyűlésben, mely országok állampolgáriai ezek (ú. é. ők) és jelenlétük és státuszuk jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot az ország számára?

ü
bbjnick

maskep 2012.11.28. 07:28:00

Kedves Turul!

Talán te nem ismered azt a II. világháborús dán mítoszt, miszerint mikor a német megszállók kötelezővé tették Dániában a sárga csillag viselését a zsidóknak, a dán király kijelentette, hogy nem tűrheti, hogy akár egyetlen alattvalóját is megkülönböztessék, ezért mától ő is sárga csillagot visel. Másnapra majdnem minden dán kitűzte a sárga csillagot, hogy ne lehessen megkülönböztetni őket egyáltalán...

A nemzeti szolidaritás eme legendája, mint már tudjuk, hamis, nem történt ilyen. De mint a Turulmadár mítosza is, mindmáig, talán évszázadokig ható példa, mely valóságtartalmától függetlenül befolyásolja a történelmet, és cselekvési példává, közhellyé (hogy divatos szóval éljek: mémmé) alakult.

Remélem, nem ismerted ezt a mítoszt.Mert ha igen, akkor azt kell mondanom, itt a Mandineren, Neked először, hogy nagyon-nagyon szánalmas ez a poszt. Kár volt érte...

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2012.11.28. 08:11:32

Dear Turul!

Nagyon *pc* az írásod, talán a kelleténél jobban is.

1. A sárga csillag *nem* vallásunk, nem őseink jelképe, hanem "a zsidók megbélyegzésének, kirekesztésének, kifosztásának és elpusztításának a szimbóluma". A Dávid-csillag, amire emlékeztet, persze az (bár annak is inkább kabbalisztikus jelentése van, tényleges vallási nem igazán).
2. A sárga csillag kitűnő figyelemfelhívó szimbólum. Minden normális ember tudja, hogy mit jelent, és mindenki tudja, hogy aki tegnap a Parlamentben vagy a Parlament előtt vagy akár a Facebook-profilképén kirakta, az miért rakta ki. Érezd a különbséget: magamra raktam, nem másokra és nem is hagynám, hogy más aggassa rám.
3. A nagymamám anno nem volt hajlandó kitűzni, amihez rendkívüli bátorság kellett. De biztos vagyok benne, hogy ő is helyeselné, hogy most, itt én kitűztem. Mint ahogy rengetegen voltak ott, akiknek vagy akik szüleinek volt kötelező sárga csillaga. De tudod, mifelénk az a mondás járja, hogy "két zsidó, három vélemény". Megértem a tudózsidó álláspontját, csak nem értek egyet vele.
4. Én speciel izraeli állampolgár is vagyok. Sosem titkoltam, kaptam is érte hideget-meleget. De még sosem keresett meg a Moszad, hogy adjak ki nekik szolgálati titkokat. Nem is tenném, mert önkormányzati képviselőként eskü kötelez, hogy ne tegyem. De ha mégis megtenném, akkor bűncselekményt követnék el függetlenül attól, hogy nem csak magyar állampolgár vagyok. Nem úgy van, hogy a KGB-nek (vagy hogy hívják az utódját) meg a CIA-nak bűncselekmény kémkednem, a MOSZAD-nak (Izraelben meg az NBH-nak) szabad.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2012.11.28. 08:17:21

@bbjnick: te tényleg azt gondolod, hogy Gyöngyösi csak egy anonim szociológiai felmérésre vágyik? Hány nő, hány jogász, hány kettős állampolgár van a Parlamentben? Esetleg hány nemzetbiztonságilag veszedelmes kettős (izraeli, amerikai, német) állampolgársággal rendelkező és hány megbízható (erdélyi, felvidéki, bácskai)? És ha ez megvan, akkor jönnek a további nemzetbiztonsági kockázatok: oks, nem izraeli állampolgár, de mégis szimpatizáns, vagy lehetne, vagy csak simán kozmopolita, esetleg meleg?!

Tudod, ez a kis lépések módszere. Látni kell, hova vezethet.

Gyuri bá 2012.11.28. 09:24:29

@bbjnick: Azon a listán már ott vagyok, tudod ott ebédelünk együtt a szüleiddel, mondják is, hogy ez a gyerek hová jutott?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.28. 10:22:18

@bbjnick: Láttam a videót. Aki kettős állampolgárokra gondol, az mondjon is kettős állampolgárokat, ne zsidó származásúakat. Önmagában az ügy nem érne sárga csillagot, de ez egy folyamat része. Nekem speciel ebben az ügyben dajcstomi facebookos reagálása tetszett, de aki sárga csillaggal akar tiltakozni, teheti úgy is.

Az "érdemi kérdés" pedig nem az, hogy hány kettős állampolgár van hol. A nemzetbiztonsági kockázatok elhárítását erre szakosodott intézmény végzi. Az elmúlt napok érdemi kérdése az, hogy a Fidesz elkúrás közben épp átírta a választási szabályokat, mert szeretné megúszni a másfél év múlva esedékes elszámolást.

Werkolandinheaven 2012.11.28. 11:08:11

@bbjnick:
Es ez mit bizonyít?
Majd ha vona bevallja melyik arab ország finanszírozza őket akkor beszéljünk atvilagitasrol!

Kandeláber 2012.11.28. 11:55:49

Nem igazán kedvelem Puzsér Róbertet, de most a fején találta a szöget: "A ripacskodás a sárga csillaggal mindennek az alja."
Egy tragikus, a múltban nagyon sokszor a halálba vezető út első lépését jelentő aktus - a sárga csillag felvarrása - aktuálpolitikai célokra történő felhasználása ismét bebizonyította, hogy Gyurcsány és a DK nem riad vissza semmitől, ha úgy érzik, hogy politikai tőkét kovácsolhatnak.
Gyurcsány avasi vendégjátéka, az éhségsztrájk, az élőlánc mind visszataszító performance a háromszázalékosoktól.

Joejszaka 2012.11.28. 12:14:20

@Pásztor Tibor: ugy latszik maga nem olvasta ezt:
mandiner.blog.hu/2012/11/27/zsidok_listak_identitasok

Nem tudom ennel jobban mennyire lehetne elhatarolodni ettol a hulyesegtol.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.28. 12:34:00

@bbjnick: Ez egyszer igaza van, majomkám. Láthassa, én nem vagyok részrehajló, ha meg kell hajolni, hát meghajlok. Amúgy egy fárasztó hülye maga, de most jól kiókumlálta a lényeget.
Mondja meg az Főodúgörénynek, hogy a kurva anyját találgassa. Köszönöm. Bírom, ha valaki ilyen okos, de ahhoz beszari, hogy kimerészkedjen a maga kaparta kotorékokból. Abcúg Loxias!
Maga meg aranyos, hogy éppen mavora tippelt, arra a fogatlan piranhára. Akkor mára inkább a gofris.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2012.11.28. 12:41:51

@Joejszaka: olvastam, igaza van, a 4. pont nem Turulnak szól, hanem inkább a kommentelők egy részének. Volt is egy olyan érzésem, hogy a mostani poszt azért született, hogy ellenpontozza az előzőt. Csak hogy kiegyensúlyozott legyen a Mandiner. Persze mindenképpen elegánsabb, mint a Magyar Nemzet mai cikke.

tarackos 2012.11.28. 13:15:20

Te turul, 2 napja, hogy módosították a választási törvényt és még egy nyamvadt poszt sem jött ki belőled. Helyette sárga csillagozol.

Ezt most így hogy?

Elég szervezett akciónak tűnik...

Vén Csataló 2012.11.28. 13:30:24

@bbjnick: Gyöngyösi valóban nem mondta ki a listázás szót, de amit mondott, az arra utalt, hogy egy névsort szeretne látni. Ha felmérem, hogy valakik hányan vannak valahol, az végül nem mást, mint egy listát eredményez. De nem a szavakon akarok lovagolni.

Azt gondolom, hogy az egy teljesen vállalható és jogos követelés (lett volna), hogy a választók tudhassák, ki milyen kettős állampolgár a politikai elitből. Ha Gyöngyösi erről beszél, nem is lett volna gond.

De Gyöngyösi nem kettős állampolgárokról beszélt, hanem a szövegében "zsidó származást" említett és ezt kötött a nemzetbiztonsági kockázathoz.
Ez viszont durva és sértő és valóban náci megközelítés. Mert az nácizmus (és kommunizmus) ha valakit származási alapon nyilvánítanak veszélyessé.

Nincsenek illúzióim a magyar parlamentben ücsörgő alakok intellektuális képességeit illetően, így nem csodálkozom, ha nem képesek pontosan szavakba önteni, hogy mit akarnak mondani. De ez ettől még egyáltalán nem valami "bocsánatos hiba". Aki ennyire nem képes egyértelműen megfogalmazni azt, amit mondani akar, az ne legyen parlamenti képviselő, mert ebben a munkakörben számít, hogy mi esik ki a száján.
Mondom ezt akkor, ha nagyon nagy jóindulattal próbálom megközelíteni azt, amit Gyöngyösi mondott.

De mivel nem ez az első eset, hogy a Jobbik teljesen értelmetlenül látja el nácizási munícióval a baloldalt és az ellenséges magyar és nemzetközi sajtót, nehezen tudom jóhiszeműen megközelíteni a kérdést.

A baloldal mostanában folyamatos kommunikációs defenzívában volt. Bajnai színre lépése is gázosra sikerült, a belső marakodásuk egyre egyértelműbb, naponta ekézik egymást a sajtóban.
Nyugodtan mondhatom: Gyöngyösi szövege úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér. Csak úgy mint a Baráth Zsolt féle tiszaeszlározás. Most végre összeránthatják a bandát, minden komcsi-libsi alaknak kutya kötelessége feledni a belső ellentéteket és egységfrontba tömörülni a magyar parlamentben szóhoz jutó barna veszedelem ellen.

Ennyit ért el Gyöngyösi a szövegével. Ha nem ezt akarta, akkor - mint politkus - alkalmatlan a feladatára. Ha meg ezt akarta, akkor pedig tudjuk mi.

maskep 2012.11.28. 13:34:21

@Pásztor Tibor: Ez lenne a "vörös farok"? Akkor is szánalmasan értetlen.

Valóban, aki a zsidók érzékenységére hivatkozik, az talán kérdezze meg, hogy tetszik-e nekik a szolidaritás ilyen kifejezése. Nyilván benne van a politikai haszonszerzés is a képviselők részéről, de egyrészt összhangban van ez a gesztus az eddigi konzekvens álláspontjukkal, másrészt igen-igen adekvát, békés és elvárt is volt ez a tüntetés részükről.

Mindig eszembe jut Havas Henrik egyik sztorija, hogy mikor őt "zsidó hírbe" keverték, kiröhögte. Azt mondta néhány zsidó barátja: Neked könnyű ezzel viccelni, téged nem érint...

Hát fontos, hogy azok, akiket "nem érint" (vagy akár érint), ilyen aljas fellépésre kifejezzék, hogy "Nem hagyjuk, hogy megkülönböztessenek minket polgártársainktól, akkor inkább mindünket vegyél nyilvántartásba!"

plakatka 2012.11.28. 13:37:37

csak azt nem értem, milyen alapon mond erről véleményt a cikk szerzője azok helyett, akiknek az apja-anyja viselte ezt a csillagot és mégis máshogy éreznek a jelkép újbóli kitűzésével kapcsolatban. jópáruknak fontos, hogy megmutassák, már félelem nélkül teszik ki a csillagot, hiszen már nincs hatalma fölöttük. ezzel még nem azt állítom, hogy a mostani tiltakozás a legjobb válasz volt a parlamentben történtekre, vagy elérné a kívánt hatást. azt viszont igen, hogy egy ilyen akció nem hasonlítható a mostanság megszaporodó politikai tiltakozásokhoz, ahol elszemezgetek a rosszul sikerült transzparenseken.

Vén Csataló 2012.11.28. 14:33:39

@Belpo: Leszel szíves megemészteni a tényt, hogy azt, hogy engem mi érdekel és mi nem, nos, azt nem te határozod meg.
Egyéb iránt - ha jól látom - az adatvédelmi biztos határozatával által is megerősített jogom, hogy tudjam, hogy ki milyen kettős állampolgár az magyar Országgyűlésben.

Gaius Plinius Secundus 2012.11.28. 14:49:25

Már sokszor megtörtént, hogy izraeli-x kettős állampolgárok Izraelnek kémkedtek. Sőt nem izraeli állampolgár zsidók is.

Ez megtörtént az USA-ban és az UK-ban is és Németországban is és még sok helyütt.

Én még olyat nem hallottam hogy pl. egy ír származású amerikai Írországnak kémkedne, hogy Írországot az USA érdekei fölé helyezné.

Ilyet csak a zsidók tettek és tesznek.

Úgyhogy ezek után Gyöngyösi kijelentése nem éppen fantazmagória, hanem bizony (sajnos!) realitás.

Lásd USA atomtitkok átadása izraelnek, vagy ahogy Izrael Kínának adott el amerikai haditechnológiát stb. Nézzük meg Nethanjau hogyan nyilatkozik az USA-ról. Ez lenne a nagy "szövetséges" nemzet? Kötve hiszem. Nézzük meg, ahogy David Steiner anno bevallotta, hogyan "tárgyaltak" Clintonnal arról, hogy "megfelelő" ember kerüljön a védelmi miniszteri és külügyminiszteri székbe (értsd Izrael barát zsidó), vagy a legfelsőbb bíróság megüresedett helyére. David Steinernek ez az elszólása akkor az állásába került, de az izraeli lobbi az USA-ban persze mai napig működik.

A zsidókban (sajnos!) nem lehet megbízni (amíg Izrael létezik). Milyen szövetséges az, amelyik (NYÍLTAN) hangoztat egy olyan tervet (ami az ún. Sámson opció), hogy ha Izraelt nukleáris csapás érné egy arab ország irányából, akkor elpusztítja a nagyobb európai városokat is, csak mert miért ne?

Milyen szövetséges az ilyen?

Ezen gondolkozzatok el

Holding 2012.11.28. 15:39:03

@bbjnick: Tudom, tudom "elkerülte" a figyelmedet de még mindig adós vagy az állításod bizonyításával, mégpedig hogy:
" Egyrészt, a határontúli magyarok valamennyien "listázva" vannak, hiszen ott vannak a dokumentumaikban, hogy nemzetisége: magyar, állampolgársága: román, szlovák stb.; "

Kérlek ne futamodj meg!
Ha igazat írtál, azt könnyedén bizonyíthatod gondolom!
Ha meg hazudtál...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.28. 15:57:14

@Holding:

Adós? :-D

Mivel én semmiféle nemzeti(ségi) kisebbség tagja nem vagyok, sem határon innen, sem határon túl, ezért semmiféle dokumentumot nem tudok itt produkálni (más kérdés, ha az volnék, a dokumentumaimat akkor sem tenném (itt) közszemlére:-)).

De kérdezzünk meg egy autentikus személyt! Ha épp erre jár egy határontúli kommentelő, kérjük meg, hogy avasson be minket, konkrétan mely dokumentumaiban van föltüntetve nemzeti(ségi) hovatartozása!

ü
bbjnick

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.28. 19:25:07

@maskep: nem, a vörös farok a Szanyi Tibor. :)

Nils. H 2012.11.30. 12:23:11

"Hogy mekkora szakadék tátong produkciójuk és egy birkenaui életkép drámaisága és fájdalma között"

Sajnos a sárga csillagozás, és a zsidókról névlista vezetés között viszont nem tátong akkora szakadék, szóval elég nagy baj, hogy ez a "fiatal, konzervatív" kör is bagatellizálni próbálja azt, amit a jobbik mond és tesz, és tenne....
süti beállítások módosítása