Kommentszűrés
’12 nov
22
14:14

Megjelent a Mandiner!

Írta: Redakció

Mandiner_magazin_XI_evfolyam_1_szam.jpg

Volt egyszer egy Utolsó Figyelmeztetés (UFi). Meg egy Reakció. 2008-ban jelentünk meg utoljára papíron, azzal búcsúzott a Reakció a nyomtatott világtól. Fájó és nehéz búcsú volt, akkor is, ha tudtuk, hogy be fog következni, inkább előbb, semmint utóbb. Reménybeli olvasótáborunk már akkor is sokkal inkább képernyőn olvasott, mint papíron. A váltás sokkoló volt ugyan, de eredményes: a nyomtatott UFi/Reakció legszebb napjaiban sem ért el havi 20-30 ezer olvasónál többet, a Mandiner viszont hónapról hónapra 400-500 ezer embert ér el.

A Mandiner most mégis újra print. Pontosabban: virtuálprint. A Táblamagazin stábja keresett meg minket, hogy mi lenne, ha a mandineres tartalmainkat bizonyos időközönként magazinszerű kiadványban is publikálnánk? Tényleg, mi lenne? Azóta el is készült az első és a második szám. A XI. évfolyamé. Eleinte kétheti gyakoriságban gondolkodtunk, aztán arra jutottunk, fog ez menni hetente is, azaz minden csütörtökön, a többi közéleti hetilap megjelenésével egy időben itt megjelenik a heti Mandiner is.

A kiadvány elsősorban táblagépeken mutat jól: androidos gépekre és iPadre is a Táblamagazin PRO alkalmazást kell keresni a Google Playben, illetve az AppStore-ban. Természetesen számítógépen és okostelefonon is lehet olvasni sima PDF-ként (sőt, ki is lehet nyomtatni, de a képek felbontása nem lesz az igazi).

Címkék: ufi nyomtatott sajtó reakció mandiner utolsó figyelmeztetés

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr754909630

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megjelent a Mandiner! 2012.11.22. 15:24:01

A Mandiner most újra print. Pontosabban: virtuálprint. A Táblamagazin stábja keresett meg minket, hogy mi lenne, ha a mandineres tartalmainkat bizonyos időközönként magazinszerű kiadványban is publikálnánk?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cutcopy 2012.11.22. 16:54:07

"Mandiner viszont hónapról hónapra 400-500 ezer embert ér el"

Na ne, osszuk inkább le ezt a számot fix IP-sekre.. )

karosszékely 2012.11.22. 18:03:35

Jól látom, hogy a képek forrása/készítője sehol sincs feltüntetve?