Kommentszűrés
’12 nov
19
09:31

Diktatúra Magyarországon – Bárkában A harmadik hullám

Írta: st.Ella

bárka1.jpg

A liberális demokrácia válságát minden társadalomnak magának kell megélnie és megoldania, nincs ez másként a mai Magyarországon sem. Amikor azonban az erős jobboldali vezetés mellett az ellenzék ezeket az értékeket félti, akkor kumulálódik a feszültség. A valójában minden demokráciát fenyegető társadalmi válság egyik kísérleti példája, majd ebből született irodalmi alkotása A hullám, melynek történetét most Magyarországra is adaptálták, a Bárka színházban bemutatott dráma formájában.

A harmadik hullám az 1967-ben, az amerikai Palo Altóban valóban megtörtént eseményeken alapszik. Egy helyi gimnáziumban, egy projekthét keretében a diktatúrák rendszerét tanulmányozták a diákok. Miután kijelentették: a második világégést követően a fejlett országokban soha többé nem ismétlődhet meg az autokrácia sötét kora, tanáruk elhatározta, bebizonyítja ennek ellenkezőjét. Önmagát vezérnek kinevezve egy hét alatt nem is kellett túlságosan manipulálnia a diákokat ahhoz, hogy az új rendszer elhatalmasodjon felettük, és kontrollálatlanul terjedni kezdjen.

Az esetből 1981-ben dokumentumfilm készült, majd Todd Strasser ifjúsági regényt faragott belőle; és hogy évtizedekkel később még mindig aktuális a téma, a 2008-as német játék- vagy inkább oktatófilm bizonyítja. Persze a továbbgondolt verziókban már jócskán akadnak fiktív elemek – így a szerelmi szál, az érzékeny fiú, és a végén kibomló halálos tragédia –, de az alapkoncepció és a cél ugyanaz: emlékeztetni az emberi törékenységre.

Ez lebeghetett Tasnádi István szemei előtt is, amikor Ron Jones, az eredeti eseményeket irányító tanár tanulmányának felhasználásával mai magyar környezetbe ültette a történteket, majd Vidovszky György rendező segítségével a Bárka színpadára vitte azt. Amikor a Mandinerben meghallottuk, hogy idén Magyarországon is feldolgozták ezt az általános érvényű történetet, nem is lepődtünk meg: várható volt, hogy elsüti valaki az áthallásoktól hemzsegő sztorit.

Az utalásokból nem is volt hiány: hierarchia ábrázolását segítő díszletekből megépített iskola; Terror Háza; tombolás a Pussy Riotra; Trianon emlegetése, plusz nagymagyarországos matrica; a BKV-ellenőrök ruhájának kritikája és iskolaköpeny-vita; Facebook-kampány a diktatúrának; „az ország helyzete évek óta csak romlik”; „szülnél inkább te is gyereket”, és így tovább. A magyar sztori egyébként alig rugaszkodott el a legutóbbi filmtől. Ahol mégis így tett, ott rosszul tette. Lassabban indulnak a cselekmények, aztán hirtelen szakad nyakunkba az egész. Az egyfelvonásos darab akár rövidebb is lehetett volna, de így sem rágják szánkba az összes tanulságot.

bárkaszínház2.jpg

Tipikus magyar tinitípusok elevenednek meg: az ostobának beállított szélsőjobbos, aki minden nap a konditeremben gyúr; ellensége, a színes cuccokban mászkáló liberális hippi; a csendes emós; és a világról mit sem sejtő plázacica. Talán csak egy közös van bennük: a céltalanság. És talán az elvált szülők miatt a biztos családi háttér hiánya. Nem csoda, hogy legtöbbjük gondolkodás nélkül elfogadja a felkínált irányt; hogy a döntési lehetőséget ne szabadságként, hanem teherként éljék meg, és megkönnyebbüljenek, amikor ezt elveszik tőlük. Világosan megfogalmazott célokra, szabályokra sincs szükségük: elég, hogy megérzik a vezető, valamint a közösség erejét, és magával ragadja őket a hullám. Végre kielégülnek szociális igényeik, és az igazgatónő is elcsodálkozik: a diákok nyugodtak, fegyelmezettek, szorgalmasak. A szociális kompetencia fejlődése motiváltságot eredményez. Hiszen működik?

Csakhogy az ember hiú, és a hirtelen hatalomhoz és megbecsüléshez jutott vezető könnyen irányt téveszthet, a néző egy idő után már nem tudja, eszénél van-e még. A tanári kar egy része sértetten a háttérbe vonul, és erőtlenül harcol, vagy döbbenten figyel. A reflektor segítségével kirajzolódik a tömeg előtt szónokló vezér történelemből jól ismert alakja, és felmerül: az osztály, az iskola, sőt, a szervezet bejegyzése után az egész ország elveszett. És ha egy ország elveszhet, akkor a világ is.

Zavart játékot kezdenek a mennyezetről lelógó kötelek is: a keresztre feszített ember képe megborzongató. Nem vallási utalás ez: a bizonytalanságot, a friss magyar rendszert is annyira jellemző kibillenést szimbolizálja a csüngő alak. A sérülékeny, gyenge embert, akit el lehet veszíteni egy diktatúrában. És az iskola el is veszít néhányat. Egyet végleg, mindörökre.

*

A harmadik hullám

Todd Strasser regénye és Ron Jones tanulmánya nyomán írta: Tasnádi István.

Díszlet: Heike Vollmer. Jelmez: Szabó Gergely. Zene: Monori András. Mozgás-rendező: Gyevi-Bíró Eszter.

Rendező: Vidovszky György.

Szereplők: Dévai Balázs, Szorcsik Kriszta, Kardos Róbert, Varga Anikó, Horváth Zoltán m.v., Tóth János Gergely m.v., Kőszegi Mária m.v., Tolnai Klári, Marofka Mátyás e.h., Jerger Balázs e.h., Sipos Viktória m.v., Árvai Péterm.v., Herman Flóra m.v., Kulcsár Balázs m.v., Császár Réka m.v., Kovács Márton Koppány, Bordi Gábor, Király Krisztina, Kovács Barbara, Nagy Bianka, Papp Linda, Somogyi Anna, Szendi Flóra Dóra.

Címkék: kritika kultúra színház társadalom hatalom diktatúra ifjúság Bárka A harmadik hullám

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr564912470

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.19. 13:33:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.11.19. 10:07:56

nem igazán vagyok fogékony az ilyen erőltetett kortárs manírparádékra

2012.11.19. 10:22:27

"az ostobának beállított szélsőjobbos, aki minden nap a konditeremben gyúr"

A buta komcsi söpredékre támaszkodó ballibsik azért erőltetik ezt a sztereotípiát, mert zavarja őket, hogy a Jobbik szavazók iskolázottabbak és műveltebbek náluk.

vantaan 2012.11.19. 10:26:06

@libbancs: ..... a jobbik szavazói" ..... ekkora baromságot a műveltségről???? A totál gyökér hozzájuk képest professzor valami faiskolában!!!!!!!!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.19. 10:33:41

A liberalizmusként megjelenő humanista értékrend pozitív hozadékait mindenki élvezi mindennapjai során. Például szabadon kommentelhet, nyilváníthat véleményt, választhat, ha van miből, stb. Ezzel a keresztény értékrend hívei nem szeretnek egyetérteni, de őket magasról leszarjuk, mert, ha rajtuk múlt volna, a föld még most is lapos lenne, és máglyán égetnénk el, aki mást mond. Viszont a humanista értékrendnek semmi köze nincs ahhoz, amit ma Magyarországon, vagy a világon bárhol liberális értékrendnek mondanak. Ugyanis a liberális közösség ma a világban teljes egészében megegyezik a zsidók közösségével. Csakhogy a zsidóság genetikailag immunis a mások szabadságvágyára, a mások bármiféle jogaira. Innentől kezdve aztán lehet bőszen liberálisozni, meg a liberális demokráciák válságáról képzelegni, teljes holtvágány. Jelenleg a világon sehol nincs liberális demokrácia, hanem csakis zsidó hegemónia, amelyben a megengedő vonulat nem több, mint a vágómarhák zabálástatása levágás előtt.

vantaan 2012.11.19. 10:44:49

"..... Ezzel a keresztény értékrend hívei nem szeretnek egyetérteni, de őket magasról leszarjuk"

Hol az a keresztény értékrend????? A kb. 5000-es lélekszámú Battonyán 1600-an álltak sort ingyen ebédért. .....köszönjük Viktor!!! ....vagy köszönjük püspök urak???? Közben milliárdok a haveroknak, egyházaknak, focira, ..... a semmire!!!

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.11.19. 10:45:55

@Mr Falafel: A kommentfolyam minőségét figyelembe véve, azt "pozitív hozadéknak" titulálni legalábbis erős túlzás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.19. 11:00:14

@st.Ella:

Meg kellene nézni a darabot, amíg nem látta az ember, addig, ugyan, mit mondhatna róla? Csak az a gond, hogy ez alapján az ajánló alapján az emberben olyan sejtelem ébred, hogy nem érdemes:-)

Egyébként pedig: mindig szánalmas, amikor egy koreszme elhiteltelenedik, kifullad, kiüresedik és követői görcsösen próbálnak életet lehelni, kapkodnak fűhöz-fához, hogy igazolást keressenek létjogához. A ballibbanditizmus sem tud szépen kimúlni, elég csúnyán és csúfosan agonizál: miközben könnyesre érzékenyül saját humanizmusától és ráereszti (mit ereszti, uszítja) az elvédtelenített társadalomra az underclass és a deviáns csoportok minden éhségét és förtelmét, aközben fröcsögve, önkívülten követeli a másként gondolkodók bebörtönzését és kényszerátnevelő intézkedések foganatosítását velük szemben (s óhaját igen gyakran tettre is váltja).

A palo altói kísérlet, anno, a behaviorista Amerikában, gondolom, mint érdekes tanulság (amelyből számos gyakorlati következtetés vonható le a közösségi ember működésére) hathatott, ez mára Európában, s különösen a mi posztkommer perifériánkon, már mint a ballibbandita humanizmus (ön)igazolása éled újjá. Nem mintha irigyelném tőlük, valamire mindenkinek szüksége van, amivel töltekezhet. Legyen nekik: menjenek színházba. De miért pont hazugsággal akarnak töltekezni, amikor töltekezhetnének igazsággal is?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.19. 11:08:30

@bbjnick:

próbálnak életet lehelni, kapkodnak= próbálnak életet lehelni belé, kapkodnak

légügyi megfigyelő 2012.11.19. 17:25:26

@bbjnick: Embertársam, ha visszaolvasnád egyszer amit írsz, meglepődnél, mennyi mindenen szégyenkeznél vagy mosolyognál.

Talán ha kissé megpróbálnál elszakadni a megrögzült elképzeléseidtől, magad is ráismerhetnél a vezér-nép tendenciákban a mai magyar világban. Ha eddig eljut, remélem így lesz, érdemes lenne újra megfontolni a leírt vélekedésedet!

(lehet, hogy megrögzült elképzeléseid nem is a tieid? csak kérdezem!)

Mitzimackó 2012.11.19. 18:38:52

A Legyek Ura kicsit régebben íródott ugyanerről a témáról :-)

Prof. Dr. Simon Templar 2012.11.19. 19:39:03

"Talán csak egy közös van bennük: a céltalanság. És talán az elvált szülők miatt a biztos családi háttér hiánya. Nem csoda, hogy legtöbbjük gondolkodás nélkül elfogadja a felkínált irányt; hogy a döntési lehetőséget ne szabadságként, hanem teherként éljék meg, és megkönnyebbüljenek, amikor ezt elveszik tőlük."

Itt a lényeg. Ez az, ami a magyar társadalom 90%-át jellemzi. Lásd békamenet. És akkor jön ez:

"És ne felejtsétek el, elvtársak, hogy elszántságotoknak sohasem szabad meginognia. Semmiféle érvvel ne hagyjátok magatokat félrevezetni. Soha ne higgyétek el, ha azt mondják nektek, hogy az Embernek meg az állatoknak közös érdekeik vannak, és az egyiknek a boldogulása a másik boldogulását hozza. Ez hazugság. Az Ember semmi más élőlény érdekeivel nem törődik a saját érdekein kívül. Köztünk, állatok közt, legyen hát tökéletes egység, tökéletes bajtársiasság ebben a küzdelemben. Minden ember ellenségünk. Minden állat bajtársunk." (George Orwell: Állatfarm)

Ugye-ugye @bbjnick, @Schindler Pistája, @libbancs?

Szúrófény 2012.11.20. 04:22:03

@libbancs:
Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy, az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszichikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frazeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én.

Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.20. 08:38:13

@légügyi megfigyelő:

"lehet, hogy megrögzült elképzeléseid nem is a tieid? csak kérdezem!" --- írod.

Hümm, hümm, lehet, hogy plagizáltam azokat?! :-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.20. 09:26:06

@Prof. Dr. Simon Templar:

"Ez az, ami a magyar társadalom 90%-át jellemzi." --- írod.

Ez minden társadalom 90%-át jellemzi, manapság talán méginkább, mint bármikor korábban a történelemben.

"Soha ne higgyétek el, ha azt mondják nektek, hogy az Embernek meg az állatoknak közös érdekeik vannak, és az egyiknek a boldogulása a másik boldogulását hozza. Ez hazugság." --- idézed.

Orwell okos fiú volt. Okosabb, mint kora, s okosabb, még sok mai okoskodónál is. Az Állatfarm és az 1984 nem csak kommunizmus-kritikák, még csak nem is, úgy általában, totalitarizmus-kritikák, de, ugyanakkor modern tömeg(ember)lélektani "tanulmányok" is.

A jó tömegmanipulátor ugyanis nemcsak fanatizálja a tömeget, hanem ugyanakkor el is bizonyítja a személyt. Így működik frankón a dolog. Az általad idézett szövegben is az az igazán zseniális, hogy igaz is és nem is, van is értelme és nincs is. Először megfogalmaz egy hamis állítást, majd cáfolja azt. Mert abban valóban igaza van abban Napoleonnak (vagy az éppen szónokló sameszának; nem emlékszem pontosan ki mondja ezeket a szavakat a regényben), hogy "az egyik boldogulása" szükségképpen "a másik boldogulását hozza", hazugság, csakhogy a kérdés értelmesen nem az, hogy "az egyik boldogulása a másik boldogulását hozza"-e, hanem, hogy létezhet-e ilyen helyzet.

Vágod-e, amit mondok?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.20. 09:27:54

@bbjnick:

Mert abban valóban igaza van abban Napoleonnak=Mert abban valóban igaza van Napoleonnak

légügyi megfigyelő 2012.11.20. 09:43:44

@bbjnick: "Hümm, hümm, lehet, hogy plagizáltam azokat?! :-D"

Nem, nem lehet! :)

Már csak azért sem, mert plagizálni öntudatlanul aligha lehet. :)

légügyi megfigyelő 2012.11.20. 09:48:07

@bbjnick: A jó tömegmanipulátor ugyanis nemcsak fanatizálja a tömeget, hanem ugyanakkor el is bizonyítja a személyt. Így működik frankón a dolog.

Azt hiszem, valami ilyesmiről szól az Egy mondat a zsarnokságról a második sorától kezdve.

Végül nem lehetsz biztos semmiben és senkiben, kérdésben és állításban igazban és hamisban.

(jó kérdés, hogy a mai összevissza "jogalkotás" nem épp ezt szolgálja-e, túl a klientúra kiszolgálásán)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.20. 10:20:42

@légügyi megfigyelő:

"plagizálni öntudatlanul aligha lehet. :)" --- írod.

Tudatosságot pedig még csak nem is feltételezel rólam:-D

"Azt hiszem, valami ilyesmiről szól az Egy mondat a zsarnokságról a második sorától kezdve." --- írod.

Így van. Erről is.

"Végül nem lehetsz biztos semmiben és senkiben, kérdésben és állításban igazban és hamisban." --- írod.

Arra próbáltam rávezetni @Prof. Dr. Simon Templart, hogy ő is egy hamis dilemma fogja.

"(jó kérdés, hogy a mai összevissza "jogalkotás" nem épp ezt szolgálja-e, túl a klientúra kiszolgálásán)" --- írod.

Ez, nem is túl kisarkítva, az elmúlt közel hetven évre jellemző volt.

ü
bbjnick

légügyi megfigyelő 2012.11.20. 10:34:54

@bbjnick: isten ments, hogy a tudatosságot elvitassam, csupán a "véletlen ordítottam" típusú nonszenszekre igyekeztem felhívni a figyelmedet! :)

Az elmúl hetven év jogi struktúrájában azért voltak bizonyos elvszerűségek. Fájdalmas ezt mondani, de a kommunista és a későbbi pszeudo-szocialista időszak törvényhozásában is több rendszer volt, mint a mostaniban. Talán mert egységes ideológia vezette a "jogalkotók" (de utálom ezt a szót!) tollát, akármilyen volt is.
Most nincs egységes ideológia, legfeljebb egyfajta brainstorming, csak a "brain", illetve a "mind" meglehetősen zavart. Ezért még a nyűgös ciculista joghoz képest is kakofón a mostani. A 89 utáni időszak sem akármi, de mégiscsak volt egy szükségszerű jó iránylatú jogfejlődés.
(Az ugyanakkor idegesítő, hogy a jogszabályok terjedelme nő és érthetősége egyre csökken, alighanem a jelen időszak ebben különösen jeleskedik. Nem ártana valami komolyabb kodifikálási reform... )

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.20. 12:59:21

@légügyi megfigyelő: Ne hergelje a majmot, mert veszett!:-)

Úgy tudom, hogy a törvényeknek van valami magyarázó szövege, amiben az egyes fogalmakat tisztázzák. Azt viszont nem tudom, hogy a tervezeten kívül bárhol olvasható-e a jogszabály célja. Mit gondol, jogalkalmazási katyvasznak nem lehet oka az is például, hogy a társadalom rétegeltebb, mint egykor volt. A szocializmusban szinte egységes massza volt a társadalom, kevés számú feljebbvalóval és a társadalomtól elszakadt szerencsétlennel.

debreceni.blog 2012.11.20. 15:34:41

"Nem veszi észre senki, hogy itt vannak az új kommunisták? Csak szeretnék belerángatni a buliba az egyházat is Semjénen keresztül."

www.vagy.hu/tartalom/cikk/3343_uj_kommunistak_amen

légügyi megfigyelő 2012.11.20. 17:24:02

@Shyad-Khourongai: Amennyire jogászokkal összehoz a sors, javarészt azt mondják, hogy a kodifikálás színvonala jelentősen csökken... Nem hinném, hogy a társadalom rétegzettsége lenne az ok. De ezek csak vélelmek.

Bell & Sebastian 2012.11.20. 20:40:56

Meg kellett néznem, mit is jelent a kodifikálás, hátha rosszul tudom.

Pedig nem. Nem mondanám, hogy esett a színvonal. Ki mit rendel, azt kap. Egyébként is, tornából és magyarból felmentve.
______________________________________

Valóban, aki nem olvasta Déry fordításában megjelent A legyek urát, az most (tetszés szerint) a vénuszdombjára csaphat vagy megvakarhatja a heréit, hogy micsoda egy reveláció, pedig nem az.

Egy epigon utánzóit vajon minek tisztelhetjük?

Bell & Sebastian 2012.11.20. 21:11:06

@Shyad-Khourongai: Hezitáltam egy kicsinykét, hogy a negatív majom vajon akarhatja-e, hogy felszólaljak a védelmében? Csupán a felszínt megkarcolva egy mikronnyira megemlítem, hogy képtelenség bármiről is meggyőzni és igaza szok lenni.

Mert van egy olyan fegyvertársa, Aki magának nincs.
(mondjuk, ettől még agyzsibbasztó tud lenni)

Olyan nyelven szól, amit illene érteni(e) oszt mégse. Mielőtt még eszébe villanna, hogy ismét csak -fennhéjázó módon- ugratom (a tüzes karikán), közlöm, hogy sem gondolattal, sem szóval, sem cselekedettel nem török rá.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.20. 21:48:25

@Bell & Sebastian: Nézze, ha maga szerint a majomnak általában igaza szok lenni, akkor magának piszok jól áll ez védelmezős zakó. Milyen színű, delphoi zöld? Ne zaklasson már hülyeségekkel!
Fegyvertárs, LoL! Maga, maga Jobbikos figura, maga nagyon frappáns szeretne lenni, de magának meg frappája nincs. Ne kötekedjen, mert Jet Li filmet nézek!

Bell & Sebastian 2012.11.20. 22:22:50

Ki az Jet-Li? Azt írja az Ójság, hogy wushu -bajnok és mandarin neve Li Lian Jie, kantoniban ugyanez Li Lin Kit, szerepelt vagy öt amcsi szupergagyiban.

Fene az ízlését, meséljek Akira Kurosawáról valami harcolósat, vagy maradunk az agyatlan csihipuhinál?

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.20. 22:38:48

@Bell & Sebastian: Mesélhet Akira Kuroszawáról, szerettem régen. Hét szamuráj, Rejtett erőd. Hajaj.

Az agyatlan csihipuhit maga kezdte, amikor majom úr mellett úgy agitált, hogy azt nem lehetett szó nélkül hagyni. Nekem magával nincs bajom. Tulajdonképpen bbj-vel sincs, de olyan bájosan ostoba.

Bell & Sebastian 2012.11.21. 18:47:51

@Shyad-Khourongai: A mimikri -szó jelentése régen szerepelt a vasutasok felvételi tesztlapján. Ki ne tegye a lelkét, ez csak nickek játéka, mint arra Doom már többször is utalt.

Ha mondjuk önfeledten belerugdalok egy Patkányblogosba, az nem jelenti azt, hogy nem segítek neki kereket cserélni, ha egyáltalán megfejti, hogy mitől húz a kormány félre.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.21. 19:12:52

@Bell & Sebastian: Maga honnan veszi, hogy én komolyan veszek bármit is? Én is csak egy nick vagyok, és én is csak játszom. Azt játszom, hogy olyan vagyok, amilyen. Ez az én mimikrim.

Bell & Sebastian 2012.11.21. 21:08:00

@Shyad-Khourongai: A negatív majom úgy vonzza magára az össztüzet mostanában, hogy biztos lehet benne, jó nyomon jár.

Tulajdonképpen nem bánnám, ha megszorongatná, történne végre valami.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.21. 22:21:48

@Bell & Sebastian: A majom urat nagyon nehéz megszorongatni, mert sosem esik ki a szerepéből, ami egysíkú és tökéletesen értelmetlen. Talán robotmajom. Ha igen, akkor nem túl bonyolult programozású.

Bell & Sebastian 2012.11.21. 23:21:49

@Shyad-Khourongai: Gondolja, hogy 1 liter szenteltvízzel elmegy százat? (Na jó, flaska bort és pakli dohányt ne számítsuk.)

Mindenesetre a lótolvajokat rühelli, mint minden papírtszántó betűvető, de sok jópásztoros sztorit is tud.

Ha már programozás, a kódkönyve nekem is megvan.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.21. 23:30:22

@Shyad-Khourongai: @Bell & Sebastian: Ugyan kérem, maguk csak ugatják a programozást. Robotmajom? Piha. Kódkönyv? Múltszázadból tetszett jönni?
Nagyra vannak ám ezekkel egyesek, jó lenne ezt tudomásul venni. Valós alapja azonban ezeknek csekély, kedves szerepjátszó nickek.
A dimenzionális valóság igazsághányada bbjnick-nek áll, mondja a bölcs mihint, legfeljebb nem hiszik el.
p.s. programozás? robot? Muhhhahhhahaha!

Bell & Sebastian 2012.11.21. 23:42:21

@Mihint: Pont most akartam Bébéjére uszítani egy külhoni lovagot továbbképzésre, hogy meglegyen a pontja a kamarai nyilvántartásban, erre jól elriasztotta.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.21. 23:52:28

@Bell & Sebastian: Sajnálom. Ezek szerint nem ugrotta a lécet, ha elriadt. Találjon másik lovagot gyorsan, domine spectabilis, el ne száradjunk:)

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.22. 08:24:54

@Mihint: @Bell & Sebastian: Bizonyára az eltérő kultúrkörnyezet az oka, de én nem látom benne az igazság földjének zsíros birtokosát. Inkább tűnik az értelmetlenség végtelen, szélfútta mezején kódorgó girhes ágrólszakadtnak.