Kommentszűrés
’12 nov
16
08:01

Gugli

Írta: aristo

google.jpg

„... amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom.”
(Platón: Szókratész védőbeszéde)

Ariosto örökbecsű művében, az Orlando Furiosóban – magyarra Őrjöngő Roland címmel fordították – Orlando fegyvertársai elkeseredve tapasztalják, hogy barátjuk szerelmi bánatból kifolyólag elveszítette a józan eszét. Azonban bölcsen tudják, hogy a Holdon található az Elveszett Dolgok Hegye, egy óriási szemétdomb, ahol minden megtalálható; felmásznak hát a holdsugáron, hogy megkeressék Orlando józan eszét. A hegy hatalmas, a munka úgyszólván kilátástalan: eleinte nem is találják, helyette előkerül például a szomszédasszony elveszett becsülete, meg a hadvezér sok-sok elveszített csatája. Hosszú, kemény munka után találják csak meg barátjuk józan eszét. Milyen jó lett volna, ha van valami segítségük a keresés nehéz munkájához.

A tudás gyökerei keserűek, ám gyümölcsei édesek, mondta Arisztotelész; ám élveteg korunk nem szeret ilyeneket hallani, mi már csak az édes gyümölcsöt akarjuk – azonnal. Mint annyi mindenben, itt is a technika siet a segítségünkre, létrehozván az emberi ismeretek habzó kelyhét, a tudás szent Grálját: az internetet. Hogy ennyi sok ismeretbe azután bele ne fulladjunk, mentőövként mellékelték hozzá a guglit. Csodás dolog ez. Néhány szó begépelése és némi kattintgatás után már ott is van előttünk a keresett információ. Hogy tudjuk-e, mit is jelent, az már más lapra tartozik. A dolog Amerikából indult, a gyorséttermek és a gyorsételek hazájából, hiszen olyan ez is, mint a hamburger: két kattintás között egy kis hirtelensült tudás.

*

A tudás, a tudomány 19. századi, önmagáért való szeretete és tisztelete – mikor is szalonkabátban és enyhe félprofilban szakállas urak néztek ránk lombikok és kémcsövek előterében, szigorú tekintetükben az örök boldogság tudományos ígéretével – elhamvadt a két világégés és a forradalmak gyilkos felfedezéseinek tüzében. „A tudás hatalom” kijelentés súlyát az állítás – szintén jogos – megfordítása adja, miszerint „a hatalom: tudás”. Ebben a tudás értékvonatkozásaitól megfosztottan, pőrén áll előttünk, mint az uralom módszereinek tudása, és egyben mint lenézés az uralkodni nem tudók iránt. A hatalom ugyanakkor magában hordja az elidegenedettség aspektusát is, a hatalom játékaiban résztvevők tudott és elfogadott eszközjellegét egymás számára. Tartalmazza továbbá a véletlen-jelleget is, a beleszületés aktusában, mintegy a szerencse forgandóságának tudva be a hatalom és a hozzá szükséges tudás birtoklását. A kopasz, terepjárós, aranyláncosok tudása vált „a tudás” praktikus mintaképévé. A természettudományos gondolkodás legnagyobb problémája nem a módszer tarthatatlanságában vagy a nevetséges szcientista optimizmusban áll, hanem az értéknélküliségben. A hatalom önmaga értéke, a mindig aktív erő diadala a másik erő fölött, egyfajta absztrakt darwinizmus.

Az önmagáért való tudásba vetett hit a mi ellustult korunkban elenyészni látszik, ami lassanként a tanulásnak – mint a tudás megszerzési módjának – a létét kérdőjelezi meg. Elveszik a tanulásnak és a későbbi megélhetésnek összefüggése is. Ma már talán csak egy fogorvos-hallgató tud egyenes vonalat húzni a jelen tanulása és a jövő jóléte közé. Ez mutatkozik meg a tanítás iránt megfogalmazott igényekben is, amennyiben azt várják, hogy készségeket tanítsanak nekik, amelyek használhatóak és alkalmazkodnak az elvárásokhoz – mely elvárások, nem titkolt módon, a hatalom elvárásai. Alkalmazkodni mindenáron: ez a jelszó, és benne a ki nem mondott közöny azzal kapcsolatban, hogy mihez. Persze a szatócsok, iparosok és uzsorások hatalmában mindig van valami visszataszítóan köznapi kegyetlenség és ridegség, ami önmagában feszültséget okoz a tudás-fétis, a „tudásalapú társadalom” eszméinek napi gyakorlatában. Amit el akarunk veszejteni, először oltárra emeljük, hogy csalódhassunk benne. Csalódásaink tesznek cinikussá bennünket, függetlenül attól, hogy csalódásainkat magunk okozzuk.

Amikor nem tiszteljük többé a tudományt, nem az történik, hogy semmit sem tanulunk, hanem az, hogy mindent. Univerzális szakértők leszünk, határok nélkül a gugli segítségével. Megvetően szólunk le idősödő egyetemi professzorokat: hülye vagy, öreg, az én guglim mást mutat. A guglizás ige lett, a kiguglizás és megguglizás pedig elfogadott tevékenység. Van azonban mindezzel némi bökkenő. Az elénk állított dolog soha sincs önmagában. Végtelen kapcsolatban van a többi dologgal, bonyolult összefüggés-láncolatot, értelmezési horizontot alkotva, és ez az értelmezési horizont – a fenomenológia szerint – maga a világ. A dolog maga le nem írható az őt körülvevő világgal való alapvető összefüggéseinek, mi több, történetének ismerete nélkül.

A dolgok véletlenszerűen egymás mellé rakott darabjai nem alkotnak mozaikot. Nem alakul ki értelmes kép, aminek bármilyen üzenet tulajdonítható. További probléma, hogy tudás-referenciák nélkül az egyes állítások ellenőrizhetetlenné válnak. A világhálón megjelenő „tények” ellenőrizhetetlenek, egymásnak ellentmondóak, ezért azután nem tudunk másként válogatni közöttük, mint hogy azokat fogadjuk el „igaznak”, amelyek passzolnak elméletünkhöz, állításunkhoz, amiért a guglihoz fordultunk. Egyszerűbben fogalmazva: megfelelnek előítéleteinknek. Előfordulhat természetesen, hogy a szemétdombon turkálva aranygyűrűt találunk, azonban jóval nagyobb a valószínűsége, hogy valami egészen más kerül a kezünkbe, kevésbé csillogó, de jóval büdösebb.

*

A tudáshelyettesítő guglizásnak a fiatalok vannak a leginkább kitéve, hiszen életkorukból fakadó egzisztenciális sajátosságaik folytán nekik kéne a legtöbbet tanulni, ezért ők is utálják legjobban a tanulást. Továbbá, ifjonti hetykeségtől vezérelve nekik van késztetésük „tudásuk” megosztására is. Így születnek a gugli-bajnokok és nekik köszönhető a közösségi oldalakon terjengő sötétség nagyobb része, mert nem csak ostobák, hanem a biztossá guglizott tudás révén agresszívek is. Az összeguglizott tudás azután valóságos világképpé áll össze az agyakban. Mint azon a bizonyos holdbéli hegyen, van ott azután minden: összeesküvés-elméletek, jobb sorsra érdemes szerzők műveiből kiragadott megemésztetlen részletek, mint a világ magyarázatának lehetőségei.

Az internet a „hivatalos” publikáció lehetőségétől megfosztott, meg nem értett zsenik gyűjtőhelye is, akiket – természetesen – az irigy megnemértés fosztott meg tudományos elismerésüktől; itt azonban elmondhatják, miképpen látják (másokkal ellentétben) a dolgokat. Sokan vannak – törvényszerűen mindig többen, mint az okosok –, ezért a gugli jó eséllyel őket találja meg először, és máris eggyel nőtt az ilyen-olyan világ-összeesküvés tudóinak száma.

Persze van az éremnek egy másik oldala is. A gugli-tudósok milliói mellett felértékelődik azon kevesek tudása, akik valóban tudnak valamit. A hidegfejű véleménymérnökök számára nincs nagyszerűbb lehetőség, mint a guglizók millióinak beképzelt ostobasága. A vélemények – ezáltal a világ, mert a világ az, aminek összeguglizzuk – befolyásolásának hihetetlen hatékonyságú eszköze kerül a kezükbe. A Wikipédiát is saját céljaikra használhatják fel egyes szervezetek.

Aki nem tud valamit, és tudja is, hogy nem tudja, az bizonytalan. Hajlamos többféle vélemény meghallgatására is. Nem így a gugli-bajnokok. Ők az egyszer kiguglizott eredmény örök elkötelezettjeivé válnak, hiszen pöffeszkedő énjük lehetetlenné teszi annak belátását, hogy tévedhetnek is. Így válnak a manipulátorok által felhasznált ágyútöltelékké. Még csak biztatni sem kell őket, vagy fizetni nekik – ők önként ostobák. Csodálatos dolgokra képes a lustaság. A lusta ostobaság miatt a világ pedig a kevés gátlástalan okos kezébe kerül lassanként, ahogyan Kazantzakisz üzeni: a civilizáció végén a kultúra ragyogó képességű kóklerek kezébe kerül, akik a szavak értelmén vitatkoznak, és nem értik a szöveg üzenetét. Hangokra, majd tovább, matematikai egyenletekre bontják a zenét, és csodálkoznak, hogy azok már nem szólalnak meg többé. A szellem fényét az intellektuális exhibicionizmus árnya takarja el.

Címkék: kultúra társadalom tudás szellem hatalom Google

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr64904779

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gugli 2012.11.16. 08:18:01

Aki nem tud valamit, és tudja is, hogy nem tudja, az bizonytalan. Hajlamos többféle vélemény meghallgatására is. Nem így a gugli-bajnokok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tommybravo 2012.11.16. 14:28:49

@bbjnick: Aristo a kecskés/zergés pornót azért megtalálta a neten, és azóta kissé rá van fixálódva. Bár ehhez, lehet, nem a google-t használta.

user792 2012.11.16. 14:33:23

@bbjnick: Szerintem - egy-két kivételtől eltekintve - ezúttal teljesen normális, hovatovább értelmes vitatkozás folyik egy érdekes témáról. Én nem látok most itt se trollokat se "csűrhét".

Ellenben maga, valamiért mindig különös késztetést érez arra, hogy bocskoros parasztként minden mandineres poszt alá odatúrházzon egyet, önmagának (vagy másoknak) bizonyítva ezzel, hogy "ki a faszagyerek a helyi borozóban". Furcsa jelenség.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.11.16. 14:37:56

@tommybravo: Már-már megkapó, ahogyan a magafajta a patkányblogról az illendőségre figyelmeztet bárkit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.16. 14:49:54

@user792:

Sajnálom, ha magácskának nem kellően bizsergetően dekadens módon posztmodern a stílusom:-]

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 14:51:48

@Lord_Valdez:
"Lehet olyan szabályokat beletenni,amik módosítják a megtalálási valószínűséget, de az globális. Nem egy konkrét keresésre fog vonatkozni, hanem sokra."

Ott kezdtuk, hogy a Google vallas-e vagy sem. Abban egyetertunk, hogy a Google nem lehet nyilvanos hitelvekkel rendelkezo vallas, de lehetnek-e rejtett hitelvei, amelyeket a mogotte allo "szervezet" nem kot a vilag orrara? (leven szo az informaciot globalis szinten manipulalo szervezetrol).

Most ismerted el, hogy letezhetnek ilyen szabalyok.

Az mar tulracionalizalt, egy rejtozkodo vilaghatalom altal uralt korunkhoz illo, hogy a hitelveket immar nem emberi nyelven ertheto modon, hanem "kod" formajaban nyilatkoztatjak ki a kivalasztott kevesek szamara. A tobbi 6.9 milliard embernek pedig marad az ertektelen bulvardomping, az ertek nelkuli "percinformaciok" aradata. Ebben a Google urai is kozremukodnek eppen azzal a modszerrel, amit te magad irtal le: egyes informaciokat az eloterbe tolnak, masokat pedig elrejtenek es a kellemetlen kerdesek elol azzal bujnak ki, hogy ez a "kaosz" miatt van igy. Azonban ahogy az okori orakulumok is egy szemelyben voltak felelosek azert, amit elmondtak es amit nem, az internet valodi kaoszabol a Google egy nagyon "iranyitott kaoszt" csinal. Olyan ez, mintha a kvazikaotikusan pattogo billiardgolyok alatt megdontjuk a billiardasztalt. Veletlenul mindegyik golyo egyfele gurul, az a nehany, amelyik rosszfele pattog, hamar lenyugszik.

"Ez nyilván nem tetszik, de vannak dolgok, amiket nem tudunk kézben tartani."

Ne mondd azt nekem, hogy egy iranyithatatlan szornyeteget szabaditottunk a vilagra!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.11.16. 14:58:49

@Doomhammer:
Bár ilyen egyszerű lenne. A SEO, Search Engine Optimization pont arról szól, hogy hogy tudok olyan honlapot készíteni, ami relevánsabbnak látszik és ezért előbbre sorolják majd a keresőmotorok.
Azaz az egy nagyon sok szereplős játék, ahol a Google programozói csupán egyek.

Rosszul hangzik, de rengetegszer teszünk ilyet. Ahányszor háziasítunk egy fajt, vagy behurcolunk egy másik földrészre, vagy épp antibiotikumot használsz stb.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2012.11.16. 15:02:50

@Doomhammer: a bíróságon megjelenik a felperes, az alperes és képviselője.
a felperes előadja mondanivalóját, mire a bíró így szól:
-magának igaza van.
majd az alperes is előadja mondandóját, mire a bíró így szól:
- magának is igaza van.
erre az alpres ügyvédje megszólal:
- de bíró úr, az nem lehet, hogy az alperesnek és a felperesnek egyszerre igaza van!
-na látja, magának is igaza van.

(az egyszeri bíró esete)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 15:05:26

@Lord_Valdez:
"A SEO, Search Engine Optimization pont arról szól, hogy hogy tudok olyan honlapot készíteni, ami relevánsabbnak látszik és ezért előbbre sorolják majd a keresőmotorok."

Es ha a Google "szervezetenek" nem tetszik, hogy SEO-ztal (akarmit is jelentsen ez), akkor ez ellen nem tud semmit tenni?

"Rosszul hangzik, de rengetegszer teszünk ilyet."

Valoban nagyon rosszul hangzik, hogy a Google egy iranyithatatlan szornyeteg, ami felett nincs ellenorzesunk. Elet es halal ura az "informaciovilagban".

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 15:08:17

@vero:
Egy kicsit atvaltoztattad, szerencsere a Google gyorsan megtalalta az igazi forrast.
hu.wikiquote.org/wiki/Paradoxonok
"
Az olaszliszkai csodarabbit felkeresi Kohn. Elmondja, hogy vitája van Grünnel, s a rabbit kéri, hogy tegyen igazságot köztük. Elmeséli az esetet. A rabbi szó nélkül végighallgatja, s azt mondja:
- Neked van igazad!
Kohn boldogan távozik. Ám félóra múlva megjelenik Grün is. Elmondja, hogy vitája támadt Kohnnal, kéri, hogy a rabbi mondja meg, melyiküknek van igaza. Eloadja az esetet. A rabbi türelmesen meghallgatja, s a végén azt mondja:
- Neked van igazad!
Grün is elégedetten távozik. Ám a bóher, aki mindezeknek fültanúja volt, nem állj a meg szó nélkül: - Rabelében, te Kohnnak is igazat adtál, Grünnek is igazat adtál, pedig két vitatkozó közül csak az egyiknek lehet igaza! A rabbi végigsimogatja hosszú szakállát, s azt mondja:
- Tudod mit? Neked is igazad van!
"

tommybravo 2012.11.16. 15:10:32

@Doomhammer: Attól a kijelentéstől, hogy "elvileg megteheti" elég hamar eljutunk oda, hogy "irányított káoszt csinál".

tommybravo 2012.11.16. 15:13:06

@aristo: Melyik a patkányblog "ön" szerint? Csak hogy tudjam, hova kellene hazatalálnom.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 15:13:16

@tommybravo:
Miert, szerinted a Google nem iranyitja a kaoszt? Mar amennyire az internet egy kaosz.

TH 2012.11.16. 15:39:50

@bbjnick: ebben csak az az érdekes, hogy én általában téged, és aristót látom "mocskos troll csürhének", amint "szemérmetlen, ocsmány, undorító módon randalírozik".

tommybravo 2012.11.16. 15:40:19

@aristo: Tegyük fel, hogy fizetnek nekem. SZERINTED hol fizetnek nekem?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.16. 15:42:22

Ezt most gugliztam --- mi'e'menőmá'!!!:-D

"...a mai ember átlagtípusa erősebb és egészségesebb lelkületű, mint más
századoké, de jóval egyszerűbb is. Ezért váratlanul egy civilizáció mélyéről felbukkant
vadember benyomását kelti. Az iskolákban, amelyekkel a múlt század annyira nagyra volt,
nem lehetett a tömegeknek mást megtanítani, csak éppen a modern élet technikai fogásait, de
nevelni is őket a modern életre nem lehetett. Ha ezek az iskolák adtak is eszközöket az
intenzív élethez, nem adhattak szenzibilitást, fogékonyságot a nagy történelmi feladatokra;
szorgosan az emberbe plántálták a modern eszközök gőgjét és hatalomtudatát, de szellemét
nem. Ezért nem keresnek az új nemzedékek semmit sem a szellem segítségével, hanem
megragadják a világ uralmát, mintha csak a világ valami paradicsomkert volna, a múlt
nyomai, hagyományos és súlyos problémák nélkül."

És ez még csak a XX. század első harmada (volt)!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.16. 15:58:27

@TH:

"ebben csak az az érdekes, hogy én általában téged, és aristót látom "mocskos troll csürhének", amint "szemérmetlen, ocsmány, undorító módon randalírozik"." --- írod.

Ebben semmi érdekes nincs. Ez természetes. Mivel intellektuálisan képtelen vagy megbirkózni a gondolataimmal, a primitív sémáidba viszont nem férnek bele, ergo, ellentmondok neked --- s ez már minimum kétszeresen is sebzi a hipertróf egódat ---, így gyűlöletessé válok a szemedben:-]

ü
bbjnick

TH 2012.11.16. 15:59:28

@bbjnick: hogyne, nyilvánvaló, hogy erről van szó. :D Hogy nem jöttem rá erre magamtól, nem is értem.

TH 2012.11.16. 16:00:17

@tommybravo: ne etesd az intellektuálisan felsőbbrendű trollokat, én is próbálok ellenállni a kísértésnek.

TH 2012.11.16. 16:04:13

@Doomhammer: azért egyszer - ha érdekel - beszélhetnél valakivel, aki részt vett a google keresőjének a fejlesztésében. Csak hogy összeesküvés-elméletek helyett a tényekkel is szembesülhess. Persze ez nyilván nem ingatna meg hibátlan világnézetedben. :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.16. 16:05:10

@TH:

"Hogy nem jöttem rá erre magamtól, nem is értem." --- írod.

Úgy, hogy nem vagy hozzá elég okos:-)

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 16:10:37

@TH:
Aztan miert gondolod, hogy egy egyszeru fejleszto tudja, mi van a "kodban"?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.16. 16:11:09

Csodálatosnak tartom, hogy a kedves hozzászólók többsége még csak ki sem akar törni saját előítéleteinek korlátai közül(mondja mihint, a nagy bölcs:)). Az igen meggondoltan szerkesztett post-hoz adalékképpen hozzáfűznék egy idézetet, ami az igen divatos(talán már kevésbé) J.R.R.Tolkien életműből származik:
"Mindig veszélyes, ha a magáénál mélyebb tudás művét birtokolja valaki."
Így talán egyszerűbb lesz a békát benyelni. Mint az közismert, én is pont eme veszélyes dolgot művelem jelenleg.
@bbjnick: Szokás szerint Te fogtad meg legjobban a dolgot :-)
@aristo: Újfent gratulálok, kiváló munka.
Üdv. Misi

tommybravo 2012.11.16. 16:11:32

@TH: (Én élvezem, bármilyen perverz is.)

TH 2012.11.16. 16:14:02

@Doomhammer: ha beszétél volna valaha is ezekkel az "egyszerű fejlesztőkkel", akkor megkaptad volna a választ erre a kérdésre.

TH 2012.11.16. 16:19:49

@Doomhammer: ez egyszerű: mert akkor nem írnál ilyeneket. :D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 16:23:16

@TH:
Ha te tudnad, hogyan mukodik a Google kereso, akkor te nem irnal ilyeneket.

De nem tudod.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.16. 16:24:54

@Doomhammer: Csak az irigység beszél magából, mert 22 ezer komment ide vagy oda, a "doomhammer" szóra végzett keresés google-találatai közt maga nincs az első tízben. Vagyis maga egy senki. Aristoval ugyanez a helyzet, az ő nevét is hiába írjuk be a google-ba, nincs rá mutató találat az első oldalon. Ha helyette azt írjuk be, hogy "cselédek és disznópásztorok", akkor már felbukkan, de így is csak a harmadik helyen.

Pedig maguk is a google-vallás hívei, hiszen azért írnak ide, hogy hátha előrébb kerülnek a találati rangsorban. Pedig ahhoz nem szánalmas verbális erőlködés kell, hanem Tényezővé kell válni. Azaz vagy rendelkezniük kellene egy táska pénzzel, vagy jóban kellene lenniük valaki olyannal, aki rendelkezik vele.

tommybravo 2012.11.16. 16:27:28

@Holger Hartland: "azért írnak ide, hogy hátha előrébb kerülnek a találati rangsorban"

Mindenki magából indul ki, egoista fiatalember.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 16:31:25

@Holger Hartland:
Nem kerdes, hogy a Google "urai" nem szeretnek, ha a napvilagra kerulne a manipulaciojuk. Talan nem veletlen, hogy az osszeeskuvest bemutato irasokat valahogy a Google nem talalja meg. Ez is annak a bizonyiteka, hogy a Google is resze annak az agymosasnak, amit a hatterhatalom a globalmedia segitsegevel hajt vegre.

Reszletek:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/09/valasztas-tietek.html

Egyebkent rosszul keresett. Keressen igy:
Doom hammer arokaso

Na ki a Tenyezo, bikfic?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.16. 16:40:51

@tommybravo: Mi mást is tehetnék, mint hogy gratulálok a "tommybravo" szó találati listáján elfoglalt előkelő helyekért? Nicket választani tudni kell! A google-vallás előírásainak megfelelően ezentúl "tisztelendő tommybravo atyának" szólítanám - ha nem lenne az egész TITKOS.

@Doomhammer: Hát pontosan erről van szó. A "Doom hammer árokásó" a múlt, ahonnan maga a mostani nickjével visszacsúszott a találati lista sokadik helyére. Maga egy múltba révedő nemeurópai nemelit - biztos még nagymagyarországos matrica is van az autóján. Eltaláltam?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 16:48:21

@Holger Hartland:
Tudja, mi egy velemenyformalo szamara az igazi gyozelem?

Ha parvenu internethuszarok ugy hasznaljak a velemenyformalo altal kitalalt fogalmakat, hogy azt hiszik, hogy ok talaltak ki azokat.

tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/09/ertelmisegi-vita.html
"A szerző elit értelmiségi és véleményformáló, a Tényező Alapítvány kurátora"

Maga a KGB altal kitalalt fogalmakkal dobalozik ugy, mintha a sajatjai lennenek.

Ahogy KGB-t ismerem, ilyenkor o korbetipeg a szobaban es kontrollalhatatlanul vihog.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.16. 16:49:48

"A dolgok véletlenszerűen egymás mellé rakott darabjai nem alkotnak mozaikot. Nem alakul ki értelmes kép, aminek bármilyen üzenet tulajdonítható. További probléma, hogy tudás-referenciák nélkül az egyes állítások ellenőrizhetetlenné válnak."

Ha nálad nem dobd ki a keresés szaklapokat, akkor valamit rosszul csinálsz. :)

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.16. 17:07:13

@bbjnick: Na, de maga nem kultúrember, majomkám. Magának nincsenek itt kötelességei.

tommybravo 2012.11.16. 17:12:50

@aristo: De melyik pénztárnál? Ki fizet nekem ezért? Mármint szerinted.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.16. 17:14:41

@Doomhammer: Honnan tudhatná, hogy nem én vagyok-e KGB is? :)

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.16. 17:17:29

@Doomhammer: 5-6 évvel korábbi írásokat nem találok sehol a gugliban, vagy más keresőben. Ez aligha a gugli hibája. Néha úgy érzem, tényleg szűrik a folyamot. Ettől még az információhoz való hozzájutás legegyszerűbb formája az internet. Az információ tudás, a tudás hatalom. Amikor például változatos keresőszavak ellenére sem találok megfelelő hivatkozást, benézek egy olyan helyre, ahol a téma azonos vagy hasonló, és hivatkozásokat gyűjtök a hozzászólásokból. Magától is gyűjtöttem már. A könyv vs. internet értelmetlen összehasonlítás. Könyv vagy van a témában, vagy nincs, s ha van, nem biztos, hogy meg tudom fizetni. Hiszi vagy sem, oskolában folyton mérhetetlenül terjedelmes irodalmat kaptunk meg vizsgákhoz. Képtelenség elolvasni annyi könyvet egy dolog miatt. Az ember egy idő után megtanul szelektíven (kivonatosan) olvasni. Az interneten a kivonatolás általános. Amíg könyvben az intézményesített tudomány álláspontját lehet csak megkapni legtöbbször, az interneten az eltérő vélekedések és azok tényei is helyet kapnak. Tudja, a süsü vasutas Padilla jól írta, a tudósok tévedéseit az internet szépen visszadobja, és még csilingel is hozzá.

alfabela2 2012.11.16. 17:22:04

Ugyanez a vita már jó párezer évvel ezelőtt is lezajlott, amikor az emlékezetkultúrát felváltotta az írásbeliség.
A régi típusú értelmiség természetesen akkor is jajveszékelt.

(az írás feltalálása…) „feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékezőtehetségüket – az írásban bizakodva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni. Tehát nem az emlékezetnek, hanem az emlékeztetésnek a varázsszerét találtad fel. S e tudásnak is csak a látszatát, nem pedig valóságát nyújtod tanítványaidnak, mert sok mindenről hallva, igazi tanítás nélkül azt hiszik majd, hogy sokat tudnak, pedig a valóságban általában tudatlanok és nehéz felfogásúak, hiszen bölcsek helyett látszólagos bölcsek lettek.”
Platón: Phaidrosz (Kövesdi Dénes fordítása)
in: Carl Sagan: Az éden sárkányai, 280-281. oldal

Print könyv, nem gugli… :-)

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2012.11.16. 17:22:04

Egyetértek azokkal, akik azt írták, hogy a wikipédia és a gugli csak arra világítanak rá, mennyire értelmetlen az adatszintű tudás, a tartalmak, akár nagy, fennkölt tartalmak hajszolása. Az összefüggésekre se akkor fogok rájönni, ha minél többet összeolvasok, akár válogatott szerzőktől. Magára az önálló megismerésre kellene gyúrni, ezen a téren mindenkinek van tennivalója.
Ha már puszta adatközlésre használom a beszédet (írást), vagy azon élvezkedek, hogy okosabb vagyok, mint <a sok hülye a neten>, már akkor visszaélek vele.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2012.11.16. 17:24:50

@alfabela2: az egyébként igaz, hogy az írásbeliség elnyomja a szóbeli közlést, és sokkal idegenebb a természetünktől (eredetileg), mint a szóbeli. Attól, hogy rászoktunk, még nem biztos, hogy jó is..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 17:29:59

@Holger Hartland:
meg szokta mondani a nikkjeit. egyszer egy forumon - egymas szamara ismeretlen alneven - csunyan leanyaztuk egymast, akkor vettuk fel ezt a szokast.

ha egy egesz blogot irna, azt tudnam. meg szokott hivni, hogy extrem velemenyeket kommenteljek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 17:33:05

@Shyad-Khourongai:
csak maganak elarulom, hogy egesz nap vicceltem itt. amit a google "urairol" irtam, azt mind egy kepzeletbeli bogar laszlo neveben irtam. meglepoen zart teveszme lett, nem?

de ezt csak azert arulom el maganak, mert kommentel a "gyilkosok" kommentfolyamba.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.16. 17:34:06

@alfabela2: Tanácsolom, hogy a Phaidros-t olvassa is végig:-)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.16. 17:34:56

@Doomhammer: Tetszik nekem a viccelődő Doomhammer.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.16. 17:37:22

@Doomhammer: Éppen rá akartam kérdezni Holger úrnál, hogy miért báncsa magát. Nem szívelem, ha valakinek direktívái vannak mások felé, amiket magára nézve nem tart kötelezőnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 17:40:36

@Shyad-Khourongai:
miert erdekli hartland? hartland nem Tenyezo. csak egy blogger.

alfabela2 2012.11.16. 17:46:17

@Mihint:
Carl Sagan biztos végigolvasta... Gondolom, csak annyit idézett belőle, amennyi a gondolatmenetéhez passzolt, hiszen nem Phaidrosz-elemzésről volt szó, hanem, mint a könyv alcíme is mutatja, tűnődések az emberi intelligencia evolúciójáról.

Igen, és nem természetesen nem két értelmiségi vitatkozik benne, hanem Thot és Thamosz.

Az idézettel szemben van érdemi kifogása vagy csupán az én tudatlanságomra kívánt rávilágítani?

Bezzeg, ha lenne merszem, most villanthattam volna, hogy olvastam, ráadásul ógörögül :-)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.16. 17:51:42

@Doomhammer: Majd később viszont, amit a szájába adnak.
@alfabela2: Kivívta az irígységemet. Carl Sagan-t hagyjuk. Az Ön tudatlanságára akartam rávilágítani :) Bocsásson meg :)

alfabela2 2012.11.16. 18:05:45

@Mihint:
És én vajon megbocsáthatok magamnak, hogy csak holmi Carl Sagant olvasok és nem Platónt? :-)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.16. 18:31:16

@alfabela2: Köszönöm, hogy így beszél. Köszönöm, hogy válaszolt.
Tudom, hogy nem csak Carl Sagan-t olvas, csak eddig nem nagyon állt szóba vélünk.
Régen úgy gondoltuk, beszélhetünk még. Maga most úgy gondolja, hogy mégis. Lelke rajta, rajtam nem múlik.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.16. 18:42:17

@Doomhammer: Holger Hartland számottevő blogger. Ebbéli véleményem nem befolyásol, hogy a nézeteiről egyébként mit gondolok. Vagyis irreleváns, hogy kedvelem vagy sem. Hartland a magáról kialakított véleményében külső befolyás alatt áll. Nem mindenki szereti, ahogy maga ragaszkodik a vélelmeihez. A mások véleményének tolerálása nem túl divatos jellemvonás. Sajnos mindenki korlátozni igyekszik a másik lehetőségeit. Ilyenkor aztán kitalálnak különböző indokokat, például hogy a másik troll. Ez most a trendi.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.16. 18:51:39

@bbjnick: Egyre viccesebb vagy. Dobnak neked ezért csontot, blöki?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.11.16. 19:22:01

@Doomhammer:
Vannak elfogadott praktikák és vannak nem elfogadottak. Ez utóbbiakra a webcrawler vadászik. Ha a benne lévő heurisztika felismer egyet, akkor büntetésből hátrébb rangsorolja az oldalt. De maga a Google szervezetének nincs erőforrása arra, hogy egyesével minősítse a honlapokat. Ahhoz túl sok van.

Jól látod és persze rosszul is. A Google nagy hatalom birtokosa. Akit a kereső nem dob ki előkellő helyen, az szinte nem is létezik a lusta felhasználók számára.
Ugyanakkor ennek a mechanizmusnak maga a Google sem tud parancsolni.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.11.16. 19:25:12

@tommybravo: A kettes pénztárnál, a pénztáros.

alfabela2 2012.11.16. 19:33:58

@Mihint:

Ha netán érdekeléné az idézet szövegkörnyezete is, és hogy ez miért is foglalkoztatta Sagant és milyen következtetésekre jutott, akkor itt lehet elolvasni:
hu.scribd.com/doc/22105671/Sagan-Carl-Az-eden-sarkanyai
104-105. oldal

Ami Önt bizonyára legjobban érdekli:
"Platón Phaidrosz-ában, abban a szókratészi dialógusban, amelyre korábban már hivatkoztam a szekér, a kocsis és a két ló metaforája kapcsán - van egy kedves mítosz Thot istenről, Prométheusz egyiptomi megfelelőjéről. Az ősi Egyiptom nyelvén az írott nyelvet jelölő kifejezés szó szerint a következő: „Az istenek beszéde.” Thot az írás feltalálásáról vitatkozik Thamosszal (akit Ammonnak is neveznek), egy istenkirállyal, aki ezekkel a szavakkal pirongatja meg: ..." (... és itt jött az a bizonyos idézet)

Sebastian Knight 2012.11.16. 20:11:54

@aristo:

Kiváló írás.

Bell & Sebastian 2012.11.16. 20:28:05

Ez kurva jó lett, részleteiben csak igazolni tudom, ám így, összeszedve, megdönthetetlen elméletnek látszik.

Talán kellene egy mágnes, ami kiválogatja a szemétből a Szent Grál darabkáit.

De most inkább elolvasom a szokásos, gyalázkodó parasztkantátákat. :)

Bell & Sebastian 2012.11.16. 20:31:36

@Lord_Valdez: Hát igen, úgy a negyedik oldalon jönnek a csemegék, már mint annak, akit tényleg érdekel is az, amit keres.

Bell & Sebastian 2012.11.16. 20:36:36

@alfabela2: Gyorsan lebukott. :) Mármint, hogy kicsoda.

alfabela2 2012.11.16. 20:44:48

@Bell & Sebastian:
Noormális, Margit?
Én egy szóval sem mondtam, hogy olvastam volna Platónt, csak ideidéztem Sagan könyvéből az illetékes részt, hogy jelezzem, hogy az emlékezetkultúra/írásbeliség fordulóján ugyanaz ment végbe, mint a nyomtatott/elektronikus korszakváltáskor. Értem?

"Mindent egybevetve az írás felfedezését nemcsak ragyogó újításként kell számon tartanunk, hanem az emberiség múlhatatlan javaként is. És feltételezve, hogy megéljük, és találmányainkat okosan használjuk fel, hitem szerint ugyanezt mondhatjuk el azokról a modern Thotokról és Prométheuszokról, akik ma a gépi intelligencia határait feszegető számítógépeket és programokat találnak fel. Az emberi intelligencia legközelebbi lényeges strukturális előrelépését valószínűleg az intelligens emberek és az intelligens gépek társas viszonya fogja megvalósítani."

Nem hiszem, hogy ez alapján Sagan pl. internetellenes lett volna.

Bell & Sebastian 2012.11.16. 20:47:57

@bbjnick: A hipertróf ego remélem nem a legújabb (és legdrágább) motorbenzin, amely akár 5% megtakarítást is hozhat.

alfabela2 2012.11.16. 20:50:23

@alfabela2:
Bocsánat, ez előbbi hozzászólásomban némi sulyokelvetés történt.

Bell & Sebastian 2012.11.16. 20:59:01

@alfabela2: Fogja fel úgy, hogy interurbán vonalat kapott a kollektív tudathoz, ahová az égvilágon minden fölíródik. Hogy ki és mit hív le, milyen célból, az már a saját felelőssége, ugyanakkor vissza is hat a kollektív tudatra, mert ugyanaz már kétszer lesz a szalagon, amiből az égegyadta világon semmi nem következik, ámbár a statisztikusok képesek belőle messzemenő következtetést levonni.

Egyébiránt az ógörög előtt le a kalappal, mindig is érdekelt, hogyan tarolt igen rövid idő alatt az Újszövetség Kis-Ázsiában, és azt gondolom, a nyelv a válasz kulcsa.

Bell & Sebastian 2012.11.16. 21:08:25

@alfabela2: Nem hinném, csak élt az egyik művészi eszközzel, Másikművész kiszúrja. De ide disznópárszorok is járnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 21:29:46

@Shyad-Khourongai:
"Hartland a magáról kialakított véleményében külső befolyás alatt áll. Nem mindenki szereti, ahogy maga ragaszkodik a vélelmeihez."

Jesszusom, aggódnom kellene? Ellenségeim vannak, akik mindenre képesek, akár még gyalázkodó kommenteket is írhatnak rólam?

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.16. 21:38:38

@Doomhammer: Nem kell aggódnia. Elég lenne, ha kicsit respektálnák egymást a különbözőség ellenére. Maguk régi motorosok, már túl kellene lenniük egymás földbedöngölésén. Nehogy félreértse, én nem akarom egyiküket sem semmire rávenni, vagy morális hozzáállást propagálni! Tudom, hogy maga is és Holger is bírja a gyűrődést.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.16. 21:43:28

@Shyad-Khourongai:
Jaj, ne akarjon itt békéltetőt játszani. Szerintem egyikünk se foglalkozik különösebben a másikkal, nincs mit rendbetenni.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.16. 22:04:54

@Doomhammer: Isten őrizzen attól, hogy én békíteni akarjam magukat! Az ellenséget is lehet respektálni, csak erre szeretném felhívni mindkettőjük figyelmét. Nem kell helyeslően bólintani, elég, ha magukban morfondíroznak rajta.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.16. 22:20:54

@alfabela2: Erre gondol?:
"Biztos vagyok benne, hogy Thamosz panaszában van némi igazság. Mai modern világunkban az anal-fabéták másként érzékelik az irányt, az önbizalmat és a valóságot. De az írás feltalálása előtt az emberitudás arra korlátozódott, amire egyetlen ember vagy egy kis csoport vissza tudott emlékezni. Időről időre,mint a Védák vagy a két nagy homéroszi eposz esetében, így is tekintélyes tömegű információ megőrzésérenyílt lehetőség. De amennyire tudjuk, a Homéroszok kevesen voltak. Az írás feltalálása után lehetőség nyíltminden idők és minden népek felgyülemlett tudásának összegyűjtésére, integrálására és hasznosítására: azembereknek nem kellett többé pusztán arra hagyatkozniuk, amire ők maguk és közvetlen ismerőseik emlékeztek. Az írni-olvasni tudás révén hozzáférhetünk a történelem legnagyobb és legbefolyásosabbelméihez. Szókratésznak vagy mondjuk Newtonnak sokkal nagyobb közönsége lett, mint ahány emberrelegész életük során találkoztak. Egy-egy szóbeli hagyomány számos nemzedéken át való ismételt átadásaóhatatlanul átviteli hibákhoz és az eredeti tartalom fokozatos csökkenéséhez vezet - az információnak ez azeltorzulása sokkal lassabban megy végbe, amikor írott beszámolókat nyomtatnak ki újra meg újra.A könyveket könnyű tárolni. Saját tempónkban olvashatjuk őket, anélkül hogy másokat zavarnánk vele.Visszalapozhatunk a nehéz részekhez, vagy újra elgyönyörködhetünk a különösen élvezetes részletekben.Tömegesen, viszonylag csekély költséggel előállíthatók. És maga az olvasás is teljesen elképesztőtevékenység: rápillantunk egy fából készült, vékony, lapos tárgyra, amint önök teszik ebben a pillanatban,és a szerző szavai elkezdenek megszólalni a fejükben. (Halló!) Az írás felfedezését az emberi tudás és azemberi fennmaradási potenciál mérhetetlen növekedése követte. (Ez egyben az önmagunkra támaszkodástökéletesedése is: valamely tudománynak vagy mesterségnek legalábbis az alapjait könyvből is meg lehettanulni, nem vagyunk kiszolgáltatva többé annak a szerencsés véletlennek, hogy van a közelben egymester, akinek tanítványául szegődhetünk.)Mindent egybevetve az írás felfedezését nemcsak ragyogó újításként kell számon tartanunk, hanem azemberiség múlhatatlan javaként is. És feltételezve, hogy megéljük, és találmányainkat okosan használjuk fel, hitem szerint ugyanezt mondhatjuk el azokról a modern Thotokról és Prométheuszokról, akik ma a gépiintelligencia határait feszegető számítógépeket és programokat találnak fel. Az emberi intelligencialegközelebbi lényeges strukturális előrelépését valószínűleg az intelligens emberek és az intelligens gépek társas viszonya fogja megvalósítani."
Ne haragudjon, de ez rémes. Biztos, hogy erre akart utalni?

Bell & Sebastian 2012.11.16. 22:32:00

@Shyad-Khourongai: Van egy olyan érzésem, hogy pávatáncnak benézett egy final cutot, tartsa csak közelebb a gyertyáját. Vagyis ne, másnál a kalapács.

Bell & Sebastian 2012.11.16. 22:54:44

@Mihint: Nagyon félrevisz, mert a génszintű- / kollektív- / kulturális (mondott, énekelt, táncolt...) úton hagyományozódó, kumulatív tapasztalásról egy szót sem ejt, márpedig ezek is olyan megírt "könyvek", amelyek olvashatóak, olvassák, mégis a szabad akaraton keresztül érvényesülnek.

A kiscsibe fedezéket keres a kánya árnyékára, pedig először látja. Az embercsibe ha ezt nem teszi, mert bemagyarázták neki, hogy a kánya csak az aktuális baromfi -direktívákat akarja kézbesíteni, akkor nagy valószínűséggel önként mondott le egy evolúciós előnyről és nagy biztonsággal megjósolható, a második generációs csirkék közt nem lesz egyetlen követője se ennek a viselkedésmintának.

Az egészből csak annyi az érdekes, hogy a tudatvezéreltség nem biztos, hogy előny, míg az ösztönösség nem biztos, hogy hátrány.

Bizony ügyesen kell vegyíteni a hallottat, megtapasztaltat és kiszámítottat ahhoz, hogy használható legyen a következtetés.

Az ember az egyetlen lény, amelyik négydimenziós, ám ennek súlyos ára van, ugyanazon bemenetek mellett végtelen számú kimenet lehetséges. Számosan úgy hatmilliárd.

A kánya árnyékára így pontosan ennyiféle reakció képzelhető el az embercsibe nézőpontjából.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.16. 23:06:15

@Bell & Sebastian: Ehhewhe! A csibének egy árnyékra van kondicionálása, és azt már látja. És bizony itt már nincs "nemzetközi" különbség, a filing multikulti:)

Bell & Sebastian 2012.11.16. 23:16:25

Na még a ráadás. Most láttam, hogy a CEU -s patkányok piszkálták Jeszenszkyt, aki nem a szívem csücske, de még a kókler-liberális Czeizel is megvédte, Bébéje logikája mentén, szinte ugyanazokat idézve, ám kissé elkenve a diszkussziót.

Arra most már nagyom kíváncsi lenneék, hogy ezt a CEU -nevű, gennyes pattanást mikor nyomjuk már ki végre, mint ahogyan azt a csehek és a lengyelek tették.

Az onnan megszólaltatott, áltudományok doktorai csak ráerősítettek a gyanúmra, hogy áspiskígyót melengetünk a keblünkön.

Ideje megsütni!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.17. 00:03:00

@Shyad-Khourongai: Szá-mot-te-vő?? Ezt nyilván úgy kell érteni, hogy aki olvassa a blogomat, az gondolhat egy számra 0 és 10 között - és aztán megtarthatja magának. :)

Amúgy bántottam volna Doomhamert? Elnézést! Előfordul néha, hogy ha barátilag hátba vágok vagy vállba bokszolok valakit, rémülten megtántorodik. De nem Doomhammer.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.17. 06:46:39

@Bell & Sebastian:

:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.17. 06:49:16

@Shyad-Khourongai:

Hja, hogy a maga kultúrájában nem számítok annak, azt nagy megnyugvással veszem tudomásul.:-]

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.17. 06:52:39

@Mr Falafel:

Nézd, ha te is egészalakos, fürdőruhás, dedikált bbjnick-fotót vagy kis műagyag bbjnick-figurát szeretnél, akkor ne szégyenkezz, csak szólj bátran!:-]

ü
bbjnick

MézesRozi 2012.11.17. 07:18:33

látom, kedves @aristo, referencia kellett a posztban megfogalmazott állításaihoz. nos, a kísérlet alátámasztotta a tételt:)

Szúrófény 2012.11.17. 07:31:01

@Lord_Valdez:
Keresés:

"A történelem szemétdombján"

Gyakori, divatos kifejezés, Elhatároztam, szétnézek, mit is találok ott? A Szemétdomb, inkább gödör, Rengeteg papír, kidobott könyv, megpenészedett eszme. Sok rongy, valaha büszkén viselt „egyenruha” amit viselt sok ostoba, önként, vagy az államot is uraló, hasznot húzók öltöztették bele! A legszennyesebb mundért védték a leghevesebben! Most, itt, már csak a penészgombák rohasztják, azzal küzd, eredménytelenül.

Találhatsz még, nemesebb anyagot, jobb sorsa érdemes bronzot, „nagy gazemberek” szobrait összetörve! Vannak gazemberek, kinek szobrai még állnak, de csak idő kérdése a felvilágosodás, amely a szobraik, ide juttatja. Aztán jönnek a színes fémgyűjtők, a bronzból megint harang lesz, az eszmei szolgálatot, úgyis megszokta már. Az, hogy mikor viszik újra lövegtöltény hüvelynek, rejtély, csak a körforgás biztos.

Találsz még, zászlónyeleket, dobokat, melyet eldobtak, kidobtak. Nyűtt talpú bakancsokat, mibe masíroztak, csízmákat mellyel tapostak, beléd rúgtak! Az egész fölött, a titoktartás köde, felszínre került gazemberségek, aljasságok bűze! Gyomorforgató hely, pártok, híres emberek, kitömött majmok, mint nagygyerekek hatalmas, mára besározódott bábok, vagy bábuk? Ki tudja? Kilóg belőlük az afrik, meg a sok meggondolatlan szavazócédula, ami a „megtévedéshez, közpénzhez, bankbetéthez” juttatta! Találsz bélsarat, amit egymásra kennek, lejáratási céllal, aztán kiderül, akad ott saját is vastagon, nem is kell keresni nagyon. Csábító a vagyon!

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.17. 10:26:46

@Holger Hartland: Ne poénkodjon, nem áll jól magának. Olvastam néhány epés megjegyzést Doomról valahol. Magát is a csámcsogó rágcsálók közt láttam.
Maga nem egy rémisztő alak.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.17. 10:28:31

@Bell & Sebastian: Maga engem fitymál burkoltan?

@bbjnick: Disztingváljon, majom!

mehr luft 2012.11.17. 10:32:39

ez most kedves aristo "note to self"-je?

mindenesetre, az Eszeveszett Orlando referenciáért megérte elolvasni

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.11.17. 10:34:08

the same shit again.
a balfasz pázmányi körmondatainak ismét az lényege, hogy manapság már a " cselédek és disznópásztorok" is hozzáférhetnek a tudáshoz.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.11.17. 11:38:11

@.Pierre Bezuhov.: Ez tételesen nem igaz, hiszen láthatóan maga nem fért hozzá.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.17. 12:04:35

@Shyad-Khourongai:
Ne dőljön be a látszatnak. Ki tudja, a csámcsogó rágcsálók között nem voltam-e ott én? Vagy KGB? Vagy esetleg nem én provokáltam-e ki az egészet, hogy szerezzek magamnak néhány szórakoztató pillanatot?

A nikk nem ember. Az ember csak mozgatja a nikket, mint a rajzfilmfigurát. Az meg, akárcsak a rajzfilmfigura, túlél mindent.

Ha pedig valaki a valódi világban is folytatni próbálja a rajzfilmet, arra szálljon mindannyiunk megvetése.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.17. 13:37:38

@Shyad-Khourongai:

S miért is? Csak mer' magácska aszondi?

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.17. 13:53:21

@Shyad-Khourongai: Nem vezetek naplót, hogy hányszor szóltam be Doomnak, és ebből hány volt komoly. De maga mindjárt kisegít. :)

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.17. 16:19:35

@Doomhammer: @Holger Hartland: Maguk nekem itt simogatják a buksim, mint buta kisgyereknek. :-)
Jól van, azért rendes fazonok maguk.

Úgy igaz, virtuális személynek lenni csak játék. Én is csak játszom, és jól szórakozom. Miután egyikünk sem ismeri a másik szándékait, annak gyakran bedől. Kvázi marionettbábukként rángatjuk egymást. Aki ezt a játék öröméért teszi, az yo fej, aki meg geciskedésből, az mennyen anyukába.

Alfőmérnök 2012.11.17. 22:27:46

@MézesRozi: Naháát, ennek az @aristonak MINDIG igaza van!

" betyár 2011.12.23. 16:19:10
Nem párbajképesek a feljelentők. a párbajozók névkártyát adtak kihíváskor. disznópásztorok és cselédek ezek, igaza volt aristonak: nem is értik, mi a probléma a névtelenségükkel. ócska egy világ, ahol a névtelen feljelentéseknek érdemi jelentőséget tulajdonítanak."
delphoijosda.blog.hu/2011/11/28/ix_37/fullcommentlist/1#c15300714

h_p 2012.11.18. 20:15:18

Elnézést, kénytelen voltam regisztrálni; sajnálom, hogy épp egy ilyen stílustalan hőbörgés apropóján.

"Ariosto örökbecsű művében, az Orlando Furiosóban – magyarra Őrjöngő Roland címmel fordították – [...] elkeseredve tapasztalják, hogy barátjuk [...] elveszítette a józan eszét."

Első mondat után facepalm; fellengzős, félművelt, féleszű stb.; szemlesütve leteker utolsóra, és stimmt, hatökrünk valóban címeres, önmagáról kiállítva bizonyítványt:

"A szellem fényét az intellektuális exhibicionizmus árnya takarja el."

Ami a két mondat közt van, hanyagolható; bár érthetetlen, szerző miért épp az őrjöngő gugli-hordákra kíván rárontani, a magas kultúra éppen tőle senki által nem igényelt védelmében.

Az viszont szimplán ciki: olyan, hogy "Őrjöngő Roland" nincs. Legfeljebb a Blikkben a Damu meg a bántalmazott nője kapcsán. "Őrjöngő Lóránd" lesz az, akárki megmondja. Apró baki, szerzőnél jegyzettebb spílerekkel is előfordul, és amúgy simán elkerülhető is lett volna egy kis guglizással, ha már _fejből_ nem tudta ez a szerencsétlen.

Ja, de hát pont ő nem tenne ilyet soha? Nem volt kéznél a kétkilós kézikönyv? Lusta volt áttolni a létrát az ódon könyvtárszoba egyik sarkából a másikba? Filológiai pontosság rulz?

Ah, megannyi rejtélyes kérdés az élet.

negyven rabbi 2012.11.19. 08:00:06

@h_p:

"Első mondat után facepalm; fellengzős, félművelt, féleszű stb.; szemlesütve leteker utolsóra ...
Ami a két mondat közt van, hanyagolható;"

hát maga aztán nem fellengzős, nem tipikus félművelt álértelmiségi
akik fajtajelleges taktikája - az elmúlt20évből sőt korábbról ismerten - a:

hazudd a másikra a saját mocskodat

ezért a fröcsi kommentedért kár volt egy újabb niket regisztrálnod, te kis férges kutyaszar