Kommentszűrés
’12 nov
12
14:14

A Medián, az Együtt 2014 és a Together 2k14 joghurt

Írta: TuRuL_2k2

Median_Egyutt_2014.png

A Medián 14 százalékos támogatottságot mért a teljes népességben a felmérést megelőző napokban alakult Együtt 2014-nek (a biztos szavazó pártválasztók között meg 22 százalékot). Az eredmény nagyon meglepett. Nem azért, mert kétségbe vonnám, hogy valós választói igény van valamilyen ellenzéki együttműködésre a mostani kormánnyal szemben, hanem mert a pártpreferenciákban nagyon-nagyon ritkát az ehhez mérhető ugrások vagy szakadások. A közös vélemény általában nem egyik pillanatról a másikra változik. Bár egyébként a Mediánt a politikai véleménypiac egyik legmegbízhatóbb, legjobban mérő kutatócégének tartom, az volt az érzésem, hogy itt valami hiba történhetett a rendszerben. A Medián adatait számos közéleti szereplő és blogger, így például a VéleményvezérMax Károly (Fent és lent), a Nívó blog, Politikai Ateista (sorok között), puffneki, a Tüntetésszervezők, Saman vagy ROZ (Progresszív Blog)  is különösebb fenntartások nélkül tette magáévá.

Hogy kételyeimmel mégsem vagyok egyedül, azt bizonyítják például Yankee Z gondolatai, vagy Kálmán Olga kérdései, amiket Hann Endrének tett fel az Egyenes Beszéd csütörtöki adásában. Érdemes megnézni a teljes interjút:

A beszélgetésből – azon túl, hogy Hann szerint a választók nagyon szeretik az amúgy a politikusok és a civilek által is minden másnál gyakrabban emlegetett összefogást – kiderül, milyen hogyan kérdezett a Medián. Hann a videóban 5:28-tól beszél arról, hogy a személyes megkérdezés során először egy, a kérdezőbiztos által átadott szavazólapon (szimulált választási helyzetben) kellett választania a megkérdezetteknek. Ezen a lapon az eddigi kínálat szerepelt, az Együtt 2014 nélkül. Ezt követően megkérdezték, hallott-e arról, hogy október 23-án megalakult az Együtt 2014? (Erre a válaszadók kétharmada mondta azt, hogy igen.) Aztán megkérdezték azt is, ki a vezetője ennek az együttműködésnek, 53 százalék tudta fejből (azaz spontán, a lehetőségek felsorolása nélkül) megnevezni Bajnai Gordont. Ezután azt tudakolták, hogy az egyes politikai szereplőket (kivéve Együtt 2014) mekkora eséllyel választaná a megkérdezett, majd újra elővettek egy szavazólapot, amin már az Együtt 2014 is szerepelt – ennél a választásnál szerzett az összes megkérdezett körében 14, a választani tudó, biztos szavazók körében 22 százalékot a mozgalom.

Hogy az így kapott számok mennyire torzítatlanok, ahhoz felvezetésként egy piackutatási párhuzamot szeretnék hozni. Először a kérdezőbiztos kipakolja a felmérés alanya elé az ismert joghurtokat (szimulálva egy élelmiszerüzlet tejtermékes polcának kínálatát), kérve, hogy válasszon közülük. Miután ez megtörtént, megkérdezi, hogy hallott-e már a Together 2k14 joghurtról. Aztán azt kérdezi, tudja-e, mit tartalmaz a Together 2k14 joghurt. A válaszadók nagyjából fele tudja felidézni, hogy az új, bifidus essenis aeternalis szuperprobiotikumot. Ezután kérdezgetik egy kicsit a többi joghurtról, hogy melyiket milyen eséllyel vásárolná alanyunk. Majd mindezek után ismét elé teszi az összes joghurtot, köztük a Together 2k14-et is. Vajon többen vagy kevesebben választják majd ezt a lehetőséget, mint ha egyből, minden előzetes kérdezősködés nélkül kínálták fel volna számukra a teljes választékot?

A Medián nem volt könnyű helyzetben, amikor egyszerre akarta mérni az Együtt 2014 ismertségét, azt, hogy ismerik-e, ki a vezetője legismertebb képviselője a mozgalomnak, és potenciális támogatottságát. A választott módszer és a kérdések sorrendje teljesen legitim ugyan, de úgy gondolom, ebben az esetben éppen a legérdekesebb adatot, a támogatottságot illetően szolgáltatja a legkevésbé megbízható eredményt. Ha egyből a teljes kínálatról szavaztatott volna, akkor pontosabb képet kap az Együtt 2014 támogatottságáról, viszont utána már a Hallott-e már az Együtt 2014-ről? kérdésre kapott adatok megbízhatósága sérült volna. (Egy másik, a kérdőívkészítésből ismert probléma, hogy a t. válaszadók nehezen választanak olyan esetekben, ahol nem egyértelműek az egyes válaszok jelentette halmazok határai. Ebben az esetben például az Együtt 2014, az LMP és az MSZP együttes szerepeltetése azért okozhat értelmezési problémát, mert a válaszadók egy része e két párt egyikét, esetleg mindkettőt is belegondolhatja az Együtt 2014 válaszba, ez azonban nem derül ki a kérdező számára.)

Más irányú, de legalább ilyen komoly kételyeim vannak a Nézőpont októberi kutatását illetően is (ami jóval kisebb visszhangot váltott ki, mint a Mediáné): alkalmas-e a telefonos, nyitott kérdés ebben az esetben az Együtt 2014 támogatottságának mérésére? Ebben az esetben a kérdésfeltevés, illetve a kutatás előző kérdései valóban nem orientálnak, viszont egy friss, alacsony ismertségű szervezetet valószínűleg alulmér ez a megoldás ahhoz képest, amikor a válaszadó áttekintheti a teljes kínálatot, hasonlóképpen, mint amikor a fülkében ott van előtte a teljes szavazólap. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Nézőpont az alábbi lábjegyzettel tette közzé kutatását: „A Milla tüntetésen elhangzott bejelentés hosszabb távú hatásairól egyelőre óvatosan érdemes csak nyilatkozni. (A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció megalakulását is hasonló felfokozott várakozás előzte meg, de az első mérésekben tapasztalható szintnél nagyobb növekedési potenciált azóta sem mutatott. Emlékeztetőül: 2011. november 7-10. között a Demokratikus Koalíciót a megkérdezettek 2 százaléka említette.)”

Ha mindezek alapján kéne megmondanom, mekkora lenne az Együtt 2014 támogatottsága most vasárnap, akkor valahova a Nézőpont és a Medián eredményének átlaga környékére tenném azt. Ez persze nem túl sokat mond 2014 kimeneteléről, csak egy másfél éves verseny pillanatfelvétele.

Címkék: közvélemény-kutatás ATV Kálmán Olga Együtt 2014 Medián Nézőpont Hann Endre

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr484900284

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mitől zuhant az Együtt 2014? 2012.12.12. 19:07:49

A Medián novemberi felmérése szerint az Együtt 2014 októberhez képest elvesztette támogatói 30%-át, a teljes népességben 14-ről 10, a biztos szavazó pártválasztók körében 22-ről 16 százalékra csökkent a szervezet támogatottsága. De indokolt-e bármi i...

Trackback: Bajnai és a kilenc Hajdú-Bétes öngyilkos emléke 2012.11.12. 21:07:02

A fehér transzparensen kilenc fekete kereszt emlékeztet azokra az egykor volt libatenyésztőkre, akiknek az öngyilkossága összefüggésbe hozható a 2000. és 2005. közt Bajnai Gordon vezérigazgatósága alatt működő Wallis Rt. tulajdonában álló Hajdú-Bét bot...

Trackback: A Medián, az Együtt 2014 és a Together 2k14 joghurt 2012.11.12. 15:51:01

A Medián 14 százalékos támogatottságot mért a teljes népességben az Együtt 2014-nek. Az eredmény nagyon meglepett.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.11.12. 15:00:56

Magyarázzuk a bizonyítvány? :D

Az a nagy helyzet, hogy a Fidesz egyszerűen túl messzire ment. Az, hogy egyelőre nem tört ki a vihar, nem jelenti azt, hogy ne lenne iszonyú mennyiségű indulat hatalmas tömegekben a kormánnyal szemben.

Hát rendben a 22% talán manipuláció. Lehet, hogy csak 15%. Gyenge teljesítmény egy 3 hete létező párttól mi?

Vén Csataló 2012.11.12. 15:02:24

A Hahn Endre vezette Medián az SZDSZ házi kutatócége volt. Hogy 22%-ra méri a hosszas vacakolás után mostanra kitalált SZDSZ-utód Együtt 2014-et, abban semmi meglepő nincs.
A megbízók látják, hogy az MSZP többet nem viszi be a hátán az uralkodó fajnak kiszemelt libsiket a törvényhozásba.
Ezért kell az MSZP-s gyökerű Bajnai az SZDSZ gyökerű Milla tetejére. Hogy így húzzák be az MSZP-s proletárok voksait a budapesti libsikhez.

Hogy hazudik a Medián? Hát persze, hogy hazudik. Kutatásuk nem kutatás, hanem az Együtt 2014-et népszerűsítő kampány része.
Ugyanis nem "ritkán" vagy "nagyon-nagyon ritkán" fordul elő ilyen választói preferencia törés, hanem soha nem fordul elő, hogy egy tömeg egyszer csak együtt, egy csapásra elforduljon 3-4-5 különböző, preferált csoporttól.
De a sok igazodni vágyó hülyét (Magyarország igazi birkáit!), egész jól orientálja egy olyan hír, hogy lám, Bajnai eftársék egy csapásra az ország vezető ellenzéki ereje lettek. És már indul is a politikai gravitáció, azaz a tömeg vonzás.
Láttunk már ilyen kuatatást a Mediántól, nincs új a nap alatt.

Ödönke 2012.11.12. 15:16:13

Kicsit unalmas ez az "MSZP-SZDSZ-gyökerű" duma. Meg a libsibolsizás is.
Ezzel az erővel a Fidesz meg MSZMP-gyökerű, hiszen egy csomó prominense az állampártnak is tagja/vezetője volt. Lehet, hogy egy "Vén Csataló" számára megfelelő, ami ma Magyaroszágon folyik, de nagyon kevés olyan embert ismerek, akik valóban ezt szerették volna 2010-ben.
Szomorú vagyok, hogy manapság a liberalizmus szitokszó Magyarországon. Holott az ilyen vén csatalovak se mondhatnák el a véleményüket, ha nem egy még viszonylag liberális rendszerben élnének.

Persécuté Persécuteur 2012.11.12. 15:39:24

" A közös vélemény általában nem egyik pillanatról a másikra változik. "

Most sem változott, Bajnai a kedvenc a baloldalon a legutóbbi választás óta. Hol élt a t. blogger, hogy ezt nem vette észre?

Karcolt lendület 2012.11.12. 15:45:38

@Vén Csataló:
Nevetséges ez az MSZP-zés, miközben a Fidesz konkrét kádárista restaurációt hajt végre.

Zb74 2012.11.12. 16:04:17

@TaTa86.: Bár lehet(ne) mögötte ilyen indíték is, ezúttal a módszertani elemzés teljesen helytálló. A Medián nyilván költséghatékonysági megfontolásból akart egyszerre több mindent is megtudni ugyanazon a mintán, de tényleg nehéz olyan kérdőívet szerkeszteni, amelyből az is kiderül, hányan hallottak az Együtt 2014-ről, az is, hogy hányan tudják spontán felidézni, ki a vezetője, és még az is, hogy hányan választanák, ha szerepelne a szavazólapon; mindezt anélkül, hogy a kérdéssorrend befolyásolná az egyik vagy másik kérdésre adott válaszokat. (Esetleg rotálni lehet ilyenkor a kérdéseket, majd megnézni, van-e egymásrahatás a válaszok és a kérdéssorrend között, és ha van, akkor valamilyen módszerrel kiszűrni az ebből adódó különbségeket.)

malvázia 2012.11.12. 16:07:32

A Medián konkrét számai másodlagosak. Az eredményük csupán egy elismert + bevett módszertannal (közvéleménykutatás) való visszaigazolása annak, amit amúgy is, anélkül is, mindenki tud vagy tudnia kéne. A Medián eredményét baszogatni olyan, mint amikor ráz a hideg veszettül, megméred a lázad, 39,3-at mutat a hőmérő, és akkor azon kezdesz el lamentálni, hogy de lehet basszus, hogy nem volt jól lerázva a mérő a mérés előtt. Le van szarva, ráz a hideg vagy sem?

A centrumból réges-rég kivonult mindenki, iszonyatos űr tátong ott, és nagyon erős keresleti igény van a 8 év ballib, majd 2 év fidesznyik kormányzásból rendre kiábrándult népesség körében arra, hogy valaki betöltse; és konkrétan Bajnai személyét illetőleg is már jóval október 23-a előtt is már-már messianisztikus várakozás alakult ki, hogy vállakozik e tér betöltésére (vö. pl. szakmailag.tumblr.com/post/24531556503/haza-es-lebeges-bajnai-visszatert, kelt 12.06.06).

A konzervatív uraknak most valami újat mondtam? Piaci rés betöltése robbanásszerű felfutást eredményez.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.11.12. 16:11:51

Egyértelmű, hogy egy mérés, nem mérés. De hát ez még csak az első volt, és majd pá hónap múlva, a tendenciából minden kiderül...

tevevanegypupu 2012.11.12. 16:12:41

@malvázia:

Aki Bajnaival akarja betolteni a piaci rest, az jo lesz, ha nem tesz azert mindent tojast ebbe a kosarba..

tevevanegypupu 2012.11.12. 16:12:41

@malvázia:

Aki Bajnaival akarja betolteni a piaci rest, az jo lesz, ha nem tesz azert mindent tojast ebbe a kosarba..

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.11.12. 16:18:47

@Vén Csataló: szerencse, hogy a magát kereszténynek, konzervatívnak, polgárinak hazudó fidesz tiszta és bűntelen, semmilyen kapcsolata nincs az állampárttal....

capacete 2012.11.12. 16:25:41

@Vén Csataló: Ostobaság, a legtöbben csak jobb híján szavaztak volna valamelyik pártra.

Nekem is eddig jobb híján az LMP volt a legkevésbé rossz. Komcsikra nem szavazok - MSZP kilőve, bolsevikokra nem szavazok - Fidesz kilőve, szélsőjobbra nem szavazok - Jobbik kilőve, maradt az LMP, bár vállalhatatlan a gazdaságpolitikája és egyébként is zavaros fejű hippik vannak benne szép számban.

Így viszont végre van egy alakulat, aminél reménykedhetem, hogy mind az emberi jogi része, mind a gazdaságpolitikája rendben van (és még volt MSZMP-sekkel sincs tele, a mostani kormánnyal ellentétben).

Bloodscalp 2012.11.12. 16:27:39

@TaTa86.: nekem hiányoznak a "csökken az előny de még mindig 2/3-unk van cikkek", elmaradnak egy ideje...nemértem. mellesleg a nézőpont is híres valamiről, jobb kézzel írják a számokat.

malvázia 2012.11.12. 16:28:34

@tevevanegypupu: én nem értékítéletet mondtam pro v. kontra Bajnai, pusztán a szelek fújásáról meg a zászlók állásáról beszéltem afféle jó törökgáborosan.

Vén Csataló 2012.11.12. 16:33:21

@Ödönke: Súlyos tévedésben vagy Ödönke, ha azt hiszed, hogy azért írok, hogy téged szórakoztassalak. Hogy téged, meg a hozzád hasonlókat mi untat - az az egyéni szoc.problémátok.
Baromi sok embert viszont egyáltalán nem untat, hogy újra és újra rá kell mutatni kik vagytok, mit műveltetek és ebből egész jól megsaccoltható, hogy mit művelnétek, ha ismét a hatalom közelébe kerülnétek.

TheloniusMonk 2012.11.12. 16:35:31

A Nézőpontos felméréssel nem is az a fő baj hogy telefonos, hanem az 500 fős minta. Vicc kategória, a "felmérésük" szerint MSZPnyi tömeg pártolt vissza a Fideszhez októberben :)

Karcolt lendület 2012.11.12. 16:36:37

@tevevanegypupu:
Ha a piacon csak eladónál lehet paradicsomot kapni, nehéz válogatni.

A Fidesz a kormányzásával gyakorlatilag kiment középről, se nem cselekszik, de nem is kommunikál oda, az MSZP-nek esélye nem volt elfoglalni, az LMP pedig eltöketlenkedett két évet (és gazdaságpolitikailag megpróbálta inkább még az MSZP-t is balról előzni), most meg pislognak, hogy elúszott a kitörési lehetőségük. Bajnai az egyetlen, akiről elképzelhető, hogy egy konzervatívabb, rendes kapitalista gazdaságpolitikát csinálna. Hozzáteszem, a csatolt szervezetei hozzáállása ehhez már sokkal kétségesebb...

Vén Csataló 2012.11.12. 16:39:18

@immortalis: Nos, ahhoz képest, hogy az MSZP minden egyes tagja kapcsolatban van/volt az MSZMP-vel, ehhez képest a Fidesz egész jól áll azzal, hogy befogadott valamennyi ex-MSZMP-st a hátországába. Pozsgay és Szűrös a sokadik vonalban azért nem ugyanaz, mint egy Kiss Péter az első vonalban vagy egy Bajnai eftárs a legelső vonalban.
De ha az ember megkapirgálja napjaink "liberálisait" ott is gyönyörű ultrakomcsi pedigrék bukkannak elő. (Ld. Pető eftárs, vagy Bauer eftárs ÁVH-s famíliája, vagy Heller eftársnő lukácsista kiképzése.)
Nem vagyok elájulva a Fideszes csapatoktól sem, de ilyet azért nehezen szedsz elő náluk.

tevevanegypupu 2012.11.12. 16:43:57

@Karcolt lendület:

Bajnai azt csinalta amit Gyurcsany mondott neki, aztan azt amit az IMF, most pedig azt amit Amerikabol diktalnak. Onalloan es egyedul tonkretette a Hajdubetet "nem ertettunk hozza" es o maga milliardokkal lett gazdagabb. Tipikus baloldali karrier. De hogy megvalasztjak-e Magyarorszag miniszterelnokenek mert mondjuk 50 ezer ember Budapesten ezt szeretne? Maximum Lipotvaros polgarmesterenek..Persze ha Charles Gatinak sikerul bevaltatni a fenyegeteset es nem demokratikus uton dontik meg a magyar kormanyt es orbant, akkor lehetseges nyilvan. Ki merne Amerika ellen szot emelni Europaban? Annak idejen Sztalin es Hitler ellen sem szolt senki jo darabig. Amerika sem.:)

Ödönke 2012.11.12. 16:45:52

@Vén Csataló: Súlyos tévedésben vagy akkor, ha egyenlőségjelet teszel a hatalmon lévők és a valamilyen véleménnyel rendelkezők között. Sosem voltam hatalmon, és nincsenek ilyen ambícióim.
Viszont elég jól látszik ez a pökhendi hozzáállás, pusztán ettől nincs igazad. Nem tudom, minek kellene történnie ahhoz, hogy az ilyen elvakultaknak is kinyíljon a szeme. De teljesen mindegy, mert tényleg untat.

Karcolt lendület 2012.11.12. 16:53:55

@tevevanegypupu:
Leszarom a fideszes karaktergyilkolászásra szolgáló kommunikációs paneleket.

Vén Csataló 2012.11.12. 16:55:38

@capacete: Ha megbocsátasz az állításod arról, hogy kik miért hova szavaztak, olyan mértékben alátámasztatlan, dilettáns vélemény, hogy már ennyive is többet reagáltam rá, mint amennyit megérdemel.

Tőlem reménykedhetsz az Együtt 2014 gazdaságpolitikájában, csak hát ha képes (vagy hajlandó) lennél empirikusan gondolkodni, akkor már most tudnád, hogy Bajnai (aki ugyebár nem nagyon szokott érteni azokhoz a dolgokhoz, amit rábíznak), csupán azt fogja csinálni, amit korábban is csinált a ballib, legfeljebb kevesebb bohóckodással, mint Gyurcsány.

Tehát folytatódó eladósítás, önkormányzatok és az egyéb állami ellátórendszerek kivéreztetése, a multikat sújtó adók átterhelése a lerohasztandó középosztályra.

Lehetőleg legyen mindenki egyformán lepusztult nyomorult. Több mint 20 éve ennyi a ballib gazdasági tudománya. És azért ennyi, mert ez felel meg a megbízóknak, egy olyan társadalmi elosztás, ahol a kedves megbízók annyit szednek ki ebből az országból amennyit nem szégyellnek (márpedig semennyit nem szégyellnek). tegyem hozzá Nyugat-Európában szétütnék az arcukat, ha ilyen társadalmi elosztást merészelnének bepróbálni, de itt K-Európában simán elmegy, különösen EU-s támogatással.
Ezt hívják gyarmatosításnak. A gyarmatosítók kiszolgálóit pedig hazaárulónak.

Vén Csataló 2012.11.12. 16:59:25

@Ödönke: Kisfiam, pökhendiség ügyében nyugodtan söprögess a magad háza tájékán. Elmondanád, hogy mégis ki a frászt érdekel itt, hogy te mit unsz és mit nem? A magadfajta néhány nyomorulton kívül senkit. Azok pedig édeskevesen vannak ahhoz, hogy érdemben foglalkozni kelljen velük. Ahhoz meg végképp kevesen vannak, hogy ők fújják as passzátszelet ebben az országban. Viszont szemlátomást úgy gondoljátok, hogy nektek kellene fújni. Hát nem. Tessék tanulmányozni a demokráciát. Ott nem egy pöttöm, nagypofájú kisebbség fújja a passzátszelet, hanem a többség. A kisebbség uralma nem demokrácia, hanem diktatúra. Világos?

CSENDES 2012.11.12. 17:01:46

T.TURUL!
"Hál' Istennek" tévedsz.

Nézud csak Meg a Századvég ugyanezen felmérését e tárgykörben.
Nézd meg ott a kormányfői preferenciát.
Nézd meg, hogy a Századvég nem azonosította Bajnai preferenciáját pártpreferenciával.
Aztán nézz magadba, s lásd be, hogy ez a érés meglehetősen közel jár a Mediánéhoz.
Hát így írj erről!
Nem a te vágyad, vagy Kálmán Olga vágya vezérli a szavazókat.

Más kérdés,az, hogy már ha a "Fehérló Fiára" adnának preferenciát, lehet, hogy ő is kedveltebb lenne, minta jelenlegi kurzus.

Ödönke 2012.11.12. 17:08:05

@Vén Csataló: Hogyne lenne világos. Rohadt ideges lettél, mert valaki pont leszarja az idióta paneleket, a keresztény cukormázzal leöntött fekáliát, amit a nagy vezér nyom az agyatokba. De sebaj. Így kell ezt.
Azt gondolom, hogy a kettőnk közül te vagy a nyomorultabb, ha nem veszed észre, hogy tulajdonképpen mi is történik itthon. Én nem gondolom, hogy Bajnai a megváltó, azt sem, hogy Gyurcsány nem hülye, egyszerűen kikérem magamnak azt, amit ez az elmebeteg a hazámmal művel.
A demokráciát neked kéne tanulmányozni, mert abban a kisebbségek (már ha a kurzushoz képest másképp gondolkodók gondolkodók kisebbséget jelentenek) véleményét és érdekeit is figyelembe veszik. Amiről te beszélsz, az a bolsevizmus és nem a demokrácia. Tényleg bazi unalmas, hogy ezt 20 évvel a rendszerváltás után még mindig el kell mondani.
Egyébként meg szerencsére nem vagyok se a kisfiad, se a kislányod.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.12. 17:08:17

Akár még igaza is lehet a Mediánnak. A Fidesz-kormány valóban balfaszkodik, és az emberek létbizonytalansága soha nem látott méreteket öltött. Ennek megváltozásához kevés Csaba László optimizmusa, hogy az államadósság csökkent, az állampapírt meg viszik, mint a cukrot. Sajnos ettől még télen megfagynak az emberek, akiknek még nem árverezték el a lakását. Mi marad azoknak? Fegyvert nem mernek fogni, mert családjuk van, féltenivalójuk van. Átpártolnak máshoz, aki hangosan ordítozik helyettük, hogy "Orbán takarodj!". A Fidesz elkúró úton jár. Igaz, 2014 még messze van.

CSENDES 2012.11.12. 17:12:53

Az is könnyen belátható, hogy a Nézőpont Intézet mérései kissé pontatlanok, mert a szavazókorú népesség egy jó része fenntartással fogadja a közvélemény kutatók pártatlanságát velük kapcsolatban, s a megkérdezettek közül jó néhányan nem válaszolnak a feltett kérdésekre.Konkrétan lecsapják nekik a telefont.
Hogy a Századvéget miért fogadják jobban? Nem tudom, de azt gondolom, hogy a Századvég ezt mostanában jól csinálja, nem égeti el magát, mindig más és más személy teszi le a voksát a kormány mellett, tekinthetően a Századvég kiterjedő személyi állománya miatt, legyen az gazdasági kérdés, politikai kérdés stb.
A Nézőpont ilyen szempontból belterjessé vált.

Mindig, illetve nagy részben Mráz Ágoston Sámuel nyilatkozik meg, (persze volt egy Szánthó Miklós-ejtve), egy Fodor Csaba (ifjú titán), de a súlyos mondatokat mindig Mráz mondja ki, ezért elégett a "becsülete".

A Századvég sokkal nagyobb merítéssel rendelkezik, de hát nagyobb összeg is áll a rendelkezésére a kormány segítségével. A 2 milliárd Ft (Századvég) hogyan arányul a mindösszesen 360 millióhoz (Nézőpont)?

Vén Csataló 2012.11.12. 17:14:52

Gyerekek!
Most komolyan arról folyik nagyba szó, hogy a Medián az tényleg kutatott-e?
Nem tudom, itt éltetek az elmúlt 22 évben? Abban a két évtizedben, amikor a Medián sosem volt rest az SZDSZ (és a SZDSZ mögött állók) érdekében manipulált kutatási adatot nyilvánosságra hozni.
Ha a Medián "kutatásain" múlt akkor 90-ben az SZDSZ alakít kormányt és ma az SZDSZ-nek lenne kétharmada. De nem. Sajnos a valóság valahogy mindig csúnyán rácáfolt a Mediánra.

Ebben az országban van kb. 200-300 ezer libsi. Ennyi. Ezeket kellene meghatározó kormányzóerővé turbózni. Egyszerű matek, hogy ahol 8 millió választópolgár van, ott ez nem fog menni. Utoljára Rákosi eftárs tudta ugyenennek a kisebbségnek (pontosabban a szüleiknek) az uralmát rákényszeríteni erre az országra. De ahhoz kellett pár százezer orosz szurony és harckocsi is.
Tessék alaposan bevésni az értetlen fejecskékbe, hogy ilyen fenyegetés és terror nélkül itt nem lesz többet libsiuralom.

CSENDES 2012.11.12. 17:18:57

@Vén Csataló: Te valóban a nickednek megfelelő ember vagy.
ésennyi. Itt nem libsi-bolsi-komcsi- jobbközép-jobbszélső csata zajlik.
Ha ezt hiszed, nagyon tévedsz. Itt az életért kezdett el küzdeni a víz alá nyomott réteg.
Jó, ha ezt elfogadod, utána nézel, mi ennek az oka, hogy miért is nem akar boldog lenni ez a k..va nép, vzére törekvéseinek ellenére.
Tán azért, mert a vezér törekvései nem egyeznek meg az általa vezetett rétegnek.

Funyi1 2012.11.12. 17:22:12

Ó, ... háát azért én maradnék az október 23.-án látottaknál ... !!
- vagyis az Erzsébet-hídnál és a "környékén" összejöttek 20,-30,-50 ezren, és a másik oldalon, a Kossuth-térnél 150,-200,-400 ezren, s ezt akárhogy is számolom, - így is, úgy is, amúgy is még mindig meg van a 2/3, - a 3/4, - a 4/5, esetleg még a 9/10 is ...
A Medián meg hagy "Mediánkodjon" .... , lelkük rajta.

CSENDES 2012.11.12. 17:28:41

@Funyi1: Ó, hát te maradjál az október 23(.)-án látottaknál...
Vagyis, amennyiben nem voltál az Erzsébet híd környékén, nem tudod hányan voltak ott, mint ahogyan én sem.
Ezen felül a Kossuth téren sem tudod hányan voltak ott, tekintve, hogy azt torzan állította be a Belügyminisztérium.

CSENDES 2012.11.12. 17:30:58

@Funyi1: Mert ugye olyan kis nyuszira nem lövünk, amelyik nem veszélyezteti a kertünket. Mivel azonban, a CÖF olyan nyúlra lő, amelyik általánosan nem tekinthető veszélyes nyúlnak, úgy teszik jobban félnek ettől a nyúltól, mint az ördögtől, amelyik köztudottan több kárt tud okozni, mint egy nyuszi.

Funyi1 2012.11.12. 17:34:55

@CSENDES:
Hümm!! ?!
- akkor minden bizonytalan, - senki sem tudja!
..., a medián sem, Én sem ....
- De majd egyszer kiderül, ha kiderül!! Talán 2014 tavaszán.

Vén Csataló 2012.11.12. 17:38:21

@CSENDES: Tény, hogy itt le lett nyomva egy réteg, ami eddig érdemtelenül fújta a passzátszelet ebben az országban. Elég volt belőlük. Csináljanak amit akarnak, de azt egyszer és mindenkorra verjék ki a fejecskéjükből, hogy itt ők az uralkodóosztály.

Funyi1 2012.11.12. 17:39:05

@CSENDES:
Nem veszélyes, csak nagyon kártékony az A NYUSZI ...

Vén Csataló 2012.11.12. 17:41:02

@Ödönke: Kispajtás, én nem vagyok ideges, hiszen nem engem hajítottak a történelem szemétdombjára a választók, hanem titeket. Nem a nekem szimpatikus értékek mentén gondolkodók mozgástere szűkül, hanem a tieteké, hála a jó Égnek. Úgyhogy ha valaki ideges, ha valaki hisztérikus itt, azok pont ti vagytok. Ti vonyítjátok te e a fél világot a nyomorotokkal, nem én. Csak aztán meg ne üssön benneteket a guta. Annyira nagy kár lenne értetek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.12. 17:41:59

@Shyad-Khourongai: "Átpártolnak máshoz, aki hangosan ordítozik helyettük, hogy "Orbán takarodj!"

Igen, de kétfelé pártolnak, mivel kétoldalról kiabálják az Orbán takarodjot. Az egyik ugye a Jobbik. Amíg ők akárcsak 5-10% körül tudják hozni magukat, addig nem csak az "Együtt", de egy totális, egyesült baloldal sem lesz képes többséget szerezni a választókörzetek nagyrészében, sőt, akár a 2/3 is megismétlődhet az új feltételek miatt.

házelnök 2012.11.12. 17:46:13

Uraim, illetve azok, akik orbánt le sem szarják.Minden manipuláció ellenére mi leszünk többen, mint azok akik vécépapírként nyalják orbán seggét.
Beszélhet itt bárki bunkó aki a mai rendszertől kap fizetést, hogy az emberek szeretik ezt a tolvaj ORBÁN VIKTORT.Ezt a tolvaj orbán viktort sokan szeretik, csak nem merik kimondani, hogy akasztva volna az igazi.Jöhettek a süket dumával:orbán egy sűt, anyagyilkos cigány.

Vén Csataló 2012.11.12. 17:47:06

@Ödönke: Ja és még annyi, hogy az ún. konszenzusos demokrácia, amikor a kisebbség véleményét is figyelembe veszik, csak akkor szokott az eszetekbe jutni, ha el vagytok hatva a jó büdös francba.
Amíg hatalmon volt a bandátok, addig jó volt a most is futó többségi elvű demokrácia is.
Pedig kétharmadotok sem volt, aztán mégis leszartátok az akkori ellenzéket. Ami annál is pikánsabb, mivel, ti aztán végképp semminek sem vagytok többsége, csak egy kis hülye belvárosi gittegylet. Szóval majd akkor nyavajogj itt konszenzusos demokrácia után, ha majd (néhány évtized múlva) hatalmon is élenjártok ennek a gyakorlásában. Addig coki.

Andráska8 2012.11.12. 17:59:44

Konkrétan hogy vehették be a szavazásba a Bajnai formációt, amikor az nem is párt.
Azt sem értem, miként lehet 1%-os a DK és a 4 K?
4K majd egyszer párt lesz, soha senki sem látta őket, hírek róluk nincsenek, a DK egy éve ott van a parlamentben.
Naponta van hír róluk, ismert politikusaik vannak.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.11.12. 18:33:48

Szerintem úgy oldható fel az ellentmondás, hogy Bajnai megjelenése kb. 5%-nyi szavazót mozgósított a bizonytalanok táborából. Ezt mutatja a Nézőpont és a Medián felmérése is.

A MEdián felmérése annyiban torzít, hogy az Együtt 2014-et a jelenlegi baloldali ellenzéki pártok riválisaként tüntette fel a szavazólapon. Ez oda vezetett, hogy az 5% korábbi pártnélküli szavazó mellett a baloldali szavazók választásra kényszerültek a jelenlegi pártok (Mszp, LMP, DK) és az Együtt 2014 között. Akik ezek közül az Együtt 2014-re ikszeltek a saját pártjuk helyett, azok nyilvánvalóan annak tudatában tették ezt, hogy abban a saját pártjuk is benne van. Ez az ATV riportjában is elhangzik Hann Endre szájából.

Geo_ 2012.11.12. 18:58:24

@ccactus: "Szerintem..."

és szerintem :-))

kublerek · www.vasalobolt.hu 2012.11.12. 18:59:18

Megy a vita a semmiről!!! Birom az ilyen emberkéket akik ha leócsárolnak egy embert vagy pártot akkor azt hiszik most aztán eleget tettek minden Troll elvárásnak. De ettől hogy ekézed egyik vagy másikat attól több lessz a pénzed? Vagy egyetemre fölvették a fiadat vagy lányodat? Vagy előrébb lépsz a ranglétrán? Nos a baj csupán annyi, hogy ettől ha jobb is lesz csak rövidéletü lehet. Mert a választások után kurva szar lesz. Én viszont mást mondok nektek. Nem lenne jobb egy olyan országot épiteni ahol a politika az országyűlésen belül lenne? Ahol nem a mindenkori pártkatona határozza meg a te életedet hanem a tudásod? Ahol az általad megtermelt javakból könnyebben megélsz? Ahol nem attól kell rettegned, hogy ha valaki főnökről véleményt mondasz akkor leharapja a fejed mert a jog is az ő oldalán áll? Ahol az iskolába járó fiadat azért nem rúgják ki mert egyik vagy másik pártcsaládhoz tartozol? Ahol a mindennapi élet túléléséhez nem kell külföldre menekülni?
És még sorolhatnám sokáig!!!!!!!!
Ha ehhez egy Bajnai segit hozzá vagy egy másik ember aki tényleg jó vezető az nekem teljesen mindegy csak már legyen VALAKI aki ezt az országot a jó irányba viszi!!!!

tevevanegypupu 2012.11.12. 20:26:27

@Karcolt lendület:

Attol hogy leszarja meg teny marad. Konkret es bizonyithato.

tevevanegypupu 2012.11.12. 20:28:12

@malvázia:

Valasztast nyerni kell, dehat a kozvelemenykutatoknak is meg kell elni valamibol. Es ok eleg jol meg is elnek.

poor 2012.11.12. 20:34:31

@Vén Csataló:
Te annyira pökhendi és kioktató vagy hogy biztos figyeszes vagy. Orbán egy idegbeteg hülye és a felhatalmazását nem erre kapta. Úgy hogy büszke lehetsz az állandó hazudozásotokra. A figyisznél már mindenki jobb. Barom libsi bolsizó vagy már csak erre futja.

Funyi1 2012.11.12. 20:48:21

Attól, hogy összesöpörjük a restlit, az absniclit, és a mórzsákat, a zöldeket, a deviánsokat-fóbokat-kozmokat, meg az "alternatívszexuálisokat", festéköntő hapcibenőket, és gettóreppereket, attól nem lesznek többen, csak egykupacban az összes szemét.
S hogy is akarnak "Összefogni" az MSZPvel, ha nem is kellenek egymásnak, mint a DK sem, és az LMP sem?!
Ezek mind "tájidegen" szubkúltúrák, s nem kellenek a Magyar Parasztnak, - hacsak rá nem kényszeriti valamelyik nagyhatalom tankja-bankja ...
.., s mint "ccactus" mondá, amennyivel többen, annyival kevesebben is ... , azaz mindösszesen tizen-húsz százalék, amiből remélhetőleg soha nem lesz "választási győzelem"! - még Órbánt Bukása esetén sem!

maskep 2012.11.12. 21:08:33

Ami gyorsan feltör, gyorsan el is tűnik... Úgyhogy nagyjából egyetértek Turulmadárral, sőt, kívánatosnak is tartom azt a következtetést, amit levont: A valós támogatás valahol a Nézőpont és a Medián mérése között van. Olyan ez az Összefogás 2014, mint '56 volt: Pont annyiféle, ahányan részt vettek benne (reményt látnak benne). A kérdés, hogy merre fog haladni, és hogy a választás idejére sikerül-e maximalizálni a támogatókat, és addigra összefogni az összes kormányváltó erőt (mínusz Jobbik, de ezt már mondtam...)

Vagyis: Ne dagonyázzunk, hanem hajrá, tisztázzunk minden nyitott kérdést (a programoktól - Gyurcsányhoz való viszonyig), és szavazzunk 2014.-ben olyanra, akit végre nem csak azért választunk meg, mert ő "Az Orbán" vagy "az Orbán esélyes legyőzője" - mint az 1998. óta történt...

Hajrá, (valódi) Összefogás! (Valódi összefogás =/= Nemzeti Együttműködés Rendszere, vagyis biankó felhatalmazás bárkinek bármire!)

Bell & Sebastian 2012.11.12. 21:36:45

Békésen olvasgatok itt, mint egy legelésző tehén, erre nem megráz a delej, hogy bizony akad még, aki komolyan gondolja azt, hogy az aberrált SZDSZ és csatolmányai (például a szocik) _képesek_ kormányozni.

Nem képesek, eddig mindig a lovak közé volt vetve a gyeplő és csak talicskáztak némán.

Egy kis Orbán pöködésre bármikor kapható vagyok egy kisebb étcsokiért, de azért komoly aránytévesztés felmagasztalni a amcsi-zsidó tőke ügynökét, ezt a Gyuri von Bajnait.

(Görög Faló jól nyomja, csak unalmamban pötyögtem.)

Feketeleves 2012.11.12. 21:45:01

@Funyi1:
Ez értelmes egy hozzászólás volt.

Bár jobban tennéd, ha legalább megtanulnál helyesen írni, mielőtt kommentelni kezdesz.

Segítek:
"mórzsákat" helyesen morzsákat
"szubkúltúrák helyesen szubkultúrák
"kényszeriti" helyesen kényszeríti

És még te hivatkozol a "Magyar Parasztra", amikor még írni sem tudsz helyesen magyarul....siralmas.

Bell & Sebastian 2012.11.12. 21:49:38

@gloire: Maga Jobbik -fóbiás, hogy ismét idekeverte a ganajba. Nem tűnt még föl, hogy milyen kiválóan aláhegedülnek a Fidesznek ott, ahol az jogos.

Ahol meg nem - ott nem. Végül is kívánni sem lehetne szalonnaképesebb nácikat. Ezek nem hogy késsel-villával eszik a szappant, egyenesen virtuózan szerelnek lámpaernyőt evőpálcikával.

A kutatott magyar választó az könnyen megvezethető, tekintve a jelenlegi választékot. De akik Kádár után húsz évvel szocializálódtak és nem valamelyik libsi bukfenc egyetemen szívták ipari csöcsből a kakaós jellegű italt, azok már aligha.

Na, ezektől kell csak tartani, mert alaposan belesózhatnak még a levesbe.

Bell & Sebastian 2012.11.12. 22:02:26

@Feketeleves: Elképesztő, hogy milyen faszarági emberek vannak, sajnálják a pízt egy ingyenes helyes írásellenőrző programmra. Ha én nem használnám, helytelenül írnék, az meg alapjaiban ásná alá a mondandóm igazát. Vagy mégsem? Ha valaki sztentori hangon ordítja, hogy vigyázz, mert jön a vonat, igazából nem érdekel, mekkora husáng amúgy, az a lényeg, hogy meghalljam.

Feketeleves 2012.11.12. 22:19:07

@Bell & Sebastian:

Nyilván nem ezen múlik a hozzászólás tartalmi része.
Az, a helyesírási hibák nélkül is, szánalmasan egyszerű.
(de ha már "magyarkodunk", akkor azt tegyük helyesen)

Egyébként meg ezek szerint mindenki aki NEM a fideszre szavazott és szavazni fog az a"funyi1" által megfogalmazott kategóriába esik?

Szó szerint:

"Attól, hogy összesöpörjük a restlit, az absniclit, és a mórzsákat, a zöldeket, a deviánsokat-fóbokat-kozmokat, meg az "alternatívszexuálisokat", festéköntő hapcibenőket, és gettóreppereket, attól nem lesznek többen, csak egykupacban az összes szemét. "

Ezt te/ti sem gondolhatjátok komolyan.Vagy..?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.12. 22:45:38

@Bell & Sebastian: Nem vagyok jobbik-fóbiás. Sőt, egy igazán nagystílű, mesteri húzásnak tartom, ahogy fel lettek építve. Itt is azt írtam, de kifejthetem bővebben: a Jobbik egy olyan népi-balodali eszméket felvonultató párt, akik azok közt keresik a szavazóikat, akik korábban a szoclib mantra áldozatai voltak, ebből fakadóan a harcos orbánellenesség szinte beléjük ivódott. Ezt a réteget ezért a fidesz soha nem tudta, és nem fogja tudni megszólítani, de 2006-ban mélységesen és véglegesen kiábrándultak a szocialistákból. Kellet nekik egy alternatíva. Lehetne úgy is mondani: a jobbik egy korábban ellenséges terültre beküldött politikai misszió. Megteszik azt a szolgálatot Orbánnak, hogy az orbántakaroggyozó tömeget újból és újból megosztják, és lassan valami nemzeti öntudatot pumpálnak ebbe a lassan végét járó roncstársadalmi rétegbe. Az ötlet szerintem a Netanjahu stábtól jön, ők ott elég ügyesen sakkoznak a széljobbal. Nem véletlen, hogy minden vezető pozícióba Szegedi Csanádok vannak, de ez a sztori így kerek. Amíg ők erősek, addig a ballib nem fogja tudni az Orbán ellenességgel és a szociális demagógával egycsokorba fogni a prolikat. Mondhatnám: zseniális, ők a kétharmad kulcsa.

Bell & Sebastian 2012.11.12. 23:49:36

@Feketeleves: Lényegében egyetértek az idézett megjegyzés tartalmával, ami nem jelenti azt, hogy nem vagyok kíváncsi a véleményére, amennyiben hajlandó megcáfolni, illetve bizonyítani, hogy mire jó ez a kommunikációs húzás. Mivel nem több annál, tartalmi töltet nélkül.

@gloire: A felszámoló -szakmában is létezik az a jelenség, hogy a brand (a cégnév) continuously, vagy hogyan is mondják, csak a mögöttes tulajdonosi kör változik, ha már nagyon parázslik a lábuk alatt / olvad a vaj.

Mielőtt még átmennék süt-főz rovatba, csak azt akartam mondani, hogy semmi sem konstans, minden változik. Fidesz is , Jobbik is, akár még a szocik is. Annyira nem látok bele a boszi üstjébe, hogy naprakész lennék a kamarilla -harcok terepén, de azé a párt, aki elfoglalja, vagy esetleg eteti mogyival.

Erre mondta Loxon, hogy az érme ritkán esik az élére, különben is, jó levegőt continuously garantálja a proletárdiktatúra.

Erre van a kétféle válasz;
- nem megyünk el választani
- elmegyünk, de nem választani

Már megint a zsidók jártak jól.

Szóval, amíg nincs pisztácia, inkább nem kell fagyi.

Bell & Sebastian 2012.11.13. 00:06:10

Csak a miheztartás végett, a Google az általa gyűjtögetett információk feldolgozását már olyan tökélyre fejlesztette, hogy például a Youtube megnyitásakor -a kezdőlapon- szinte pontosan azokat a zenéket ajánlja, amikhez hasonlókat általában nézegetni szoktam, csak ezek még kívül estek a látóhatáromon.

Azaz tisztában van a preferenciáimmal és képes még arra is, hogy finoman terelgessen, amire ha ráharapok, körbe tud kergetni a saját tengelyem körül, vagy hátra arcot vezényelni, jobbra át -ot, balra át -ot, a központi akaratnak alávetni úgy, hogy az még csak fel sem tűnik. Na jó, ha fel is tűnik, akkor mi van?

Six, six, six, sinking like a ton of bricks
One way pass over Acheron and Styx

www.youtube.com/watch?v=idkdmXHA5Ek

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.11.13. 10:08:24

@Vén Csataló: Szevasz, utolsó csatlós. Gyúrjál, mert ezzel a kondival kevés leszel a kitörésnél. :))

Minden MSZP-s MSZMP-s volt? Kiss Péter mint MSZP első vonal? Bauer és Pető az E14-ben? Ez 2014-ben már kevés lesz, apafej. Nem a kilencvenes években fénykorukat élt vén fideszes csatalovakat kell meggyőzni, hanem azokat a fiatalokat, akik számára Kövér Lászlónak már bolsevik múltja van, a jelenéről nem is beszélve.

@poszt: Turulmadár, a te becslésed volt a legtudományosabb. Nem mértél semmit, hanem fogtál két számot, amit nem hiszel el, és egyszerűen átlagoltad. Akkor is ezt tetted volna, ha a Századvég negatív népszerűséget mér Bajnaiéknak? :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.11.13. 10:10:02

@gloire: Ezzel egyetértek. Ezért gondolom, hogy az Orbán-ellenes ellenzéknek be kéne venni a buliba a Jobbikot is. Van az a pénz, amiért korpásodik a turultoll.

Feketeleves 2012.11.13. 10:41:49

@Bell & Sebastian:

Az amit a Median "mért" enyhén szólva is minimum fura.Ezt nem akarom cáfolni, vagy az ellenkezőjét fejtegetni.
De szerintem nem ez a lényeg.
Ez csak egy közv.kutató pillanatfelvétele 2012 őszéről.Ebből még semmi nem következik, se pro, se kontra.

Nekem a legnagyobb bajom - ahogy már írtam - a rendkívül primitív hangnemmel és a hozzáállással van.
A "csak és kizárólag mi vagyunk, a magyarság jövőjének letéteményesei" illetve "aki nem áll be a sorba az buzilibsikomcsigettoraperdrogoshazaárulórohadtállat"
(remélem nem hagytam ki semmit :-) ) végletekig leegyszerűsített demagóg paneljei egyrészt már nagyon unalmasak, másrészt azt gondolom, hogy mindenkit zavar, akibe csak egy kicsi kis jóérzés szorult.
Ezzel nem hiszem, hogy vitatkozni lehetne.

Egyébként, engem ugyanúgy zavar az állandóan "rettegő" és "farkast kiáltó"balosliberális oldal, mint ahogy az ájtatoskodó, "bűnbánó komcsikkal" terhelt úgynevezett "nemzeti oldal" akiket természetesen a legkevésbé sem érdekel a nemzet, viszont annál inkább a hatalom - és annak megtartása - illetve a pénz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.13. 12:43:57

@Kettes: Az lehetetlen, nem csak a pénzen múlik. Vona és Bajnai egy választási szövetségben? Viccnek is rossz. Egy ilyen ötlet akár valóban erőszakot is szülhetne, túl azon, hogy a "külföld" előtt is eladhatatlan, nem csak a választóknak. Ráadásul elképzelhetetlen a folytatás. Akkor a Volner lenne a belügyminiszter és érpataki modell lesz mindenütt a falvakban, miközben Bajnai megállapodik az IMF-el? Képtelenség.

Most üt vissza az évtizedes fasisztázás, nácizás. Orbánék rájöttek, hogy ha már annyit mondogadták ballról, hogy jönnek a nácik, hát akkor mi lenne, ha tényleg jönnének? És jöttek. Történelmi tévedése a hazai baloldal ideológusainak, hogy a széljobbot a keresztény/konzervatív oldalra próbálták rányomni. A valóságban a széljobb tradicionálisan munkásmozgalmi (itt kelet-európában részben agrárproli, hogy egy régi terminológiával éljek :D) eredetű politikai formáció, most megkapták a vegytiszta formát, a sok hamis bábozás és rémkép helyett. Ebből sokáig nem fognak tudni kimászni. Aki másnak vermet ás, ugye..

Funyi1 2012.11.13. 13:04:20

@Feketeleves:
Más bajod nincsen?!
- mert a sok írástudatlan analfabétájának, aki nem is tud "helyesen ÍRNI", - még a Segélyespappírt is segíccségggel kell kitőtenie", AZ akkor hogyan is fog FELELŐS VÁLASZTÓI DÖNTÉST HOZNI?!
Éppen ezért szokik néha, és állandóan lebegni, s minden párt által, hogy MINIMUM nyócáltalános, de ideálisan éreccségi!
S hogy ÉN egy félanalfabéta Írástudatlan magyar vagyok, s nem is a CUCLIBERÁL buzikra szavazok, akkor ÉN "Írtandó vagyok", - De ha a Ballibsikre szavaznék, akkor még a legmocskosabb KÉTELEMIS CIGÁNYT IS a kebletekre ölelnétek! - Pedig Ő még ÍRNI-OLVASNI SEM TUD! ..., s a szappanról sem hallott ....
.............................
Óbama IS azt mondta a "győzelem pillanatában", hogy: KÖTELESSÉG és HAZASZERETET!

Feketeleves 2012.11.13. 17:47:43

@Funyi1:

Mi van veled ember?!
Ki mondta hogy "Irtandó vagy"?Amúgy meg, ahogy már kérdeztem egy másik kommentelőtől:

"Egyébként meg ezek szerint mindenki aki NEM a fideszre szavazott és szavazni fog az a"funyi1" által megfogalmazott kategóriába esik?"

Mert ha igen, akkor elég nagy zavar van a fejedben.

Ui.:Ja, és én ugyan semmilyen cigányt nem ölelek a keblemre.

Funyi1 2012.11.13. 18:47:40

@Feketeleves:
Bocsánatodat kérem, félreértettük egymást!
Nem vagyok "Fidesz szavazó"!
/ .., mindig az MSZP-re szavaztam, csak 2010-ben a Jobbikra, hogy legyen ellenzéke a Fidesznek ... /
Zavar, az van nagy! - de lesz ez még nagyobb is jövőre, s egész "ejrópában" ....
S a 2014- es EP választás IS egészen "érdekes lesz" ... , nem csak a magyar parlamenti.
.., s bocsánat, hogy beletoltam a mocskos buta pofámat az "okosok" dolgába!

Bell & Sebastian 2012.11.13. 21:25:23

@Feketeleves: Azt kellene megérteni, hogy végtelen szabadságfok már sehol sincsen, számos van csak, de az is egyre csökken, ahogyan haladunk lefelé a grádicson és egyre alacsonyabb szintre lépünk.

Ez a demokráciának csúfolt kvázi -választás olyan messze van a görögök által kifaragott etalontól, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől.

A magyar levesbe belekavar Amerika, az Unió, a hazai vezérürük és így tovább. Ha nem pontosan az van, amit kiadna az eredő vektora ezeknek (a felsorolt) törekvéseknek, akkor szívunk, mint egy rozsomák.

Lófaszt választás, lófaszt demokrácia, lófaszt önrendelkezés! Kötött pályás agárverseny a műnyúl után.

Bell & Sebastian 2012.11.13. 21:34:26

@gloire: Nem vitatom el a jogát arra, hogy szóba álljon egy ilyen automata gecivel, mint Kettes. Mutatott ez a faszfej legalább egyszer szánalmat vagy akár iciri-piciri empátiát eddigi, egész pályafutása alatt?

Előfordult akár egyszer is, hogy kinyilatkoztatáson kívül másra ragadtatta volna magát?

Majd leáll velünk vitatkozni, mi? Majd a következő életében egy tartalék nicken, esetleg.

Sátán kutyája ez, az alomból.

Feketeleves 2012.11.13. 21:47:10

Na, ahhoz képest, hogy eleinte úgy tűnt nem nagyon fogunk semmiben egyetérteni, a végére ezt a hozzászólást el tudom fogadni .

És, pontosan a leírt dolgok miatt teljesen kiüresedtek azok a fogalmak amiket mindkét oldal használ.
Ezért tartom értelmetlennek a fanatikus, kritika nélküli feltakarást, bármelyik politikai párt mellé.
Már rég nincsenek elvek, csak érdekek....

Apeiron (törölt) 2012.11.14. 10:16:49

@Vén Csataló: Ebből a dokumentumból egy teljesen más kép rajzolódik ki.

www.median.hu//kepek/upload/2010-01/karacsony_lakatos_2006.pdf

Nem baj. Csak járasd a pofádat (ami a lónak van). Mondd, hogy meghamisították. Hajrá!

Messzi Vetek 2012.12.13. 01:45:39

jó úton indultatok el - módszertani hiba lehetett -, de szerintem nem azért - csupán -, mert befolyásolt volna az előtte feltett kérdés.

úgy gondolom, hogy nagyon gyorsan kellett először cselekedniük és ezért került be külön kérdésként ez (nem ismerem a pontos kérdezéstechnikát, de ha papíros volt, akkor ez még elfogadható is, mert mondjuk már ki volt nyomtatva 1000 kérdőív másnapra, de ha notebookos, akkor a kutatásvezetőt kirugnám).
ebben az esetben először megkérdik, hogy kire szavazna, ami egyválaszos kérdés, tehát a végösszeg 100%. majd ezután rákérdeznek, hogy "és az E2014-re szavazna-e"? ez gyakorlatilag az egyválaszos kérdést többválaszossá teszi (de csak és kizárólag az E2014-gyel szimpatizálók számára) és emiatt mindenki szavazhat még egyszer... tehát ha valaki még szimpatizál is, az azt fogja mondani, hogy hát miért ne (miközben előtte már szavazhatott másra), ők is jobbak mint... valaki más.
a második körben, viszont felkerült a listára az E2014 is, így azzal együtt jött ki a 100%. Ebben az esetben az esetleges - mondjuk alapesetben MSZP-s - szavazó már nem adhat le ide és oda is voksot.

szerintem ez ennyire prózai.

S.F. · http://tinyurl.com/6o2cb3a 2012.12.23. 15:45:20

Derék poszt, éljen a kormány no és persze a Jobbik :)

Alábbi cikkeket nem találni neten csak archívban, esetleg érveket és tényeket lehet bennük találni Bajnai(ék) ellen. Mert a szociknál azért a Fidesz még mindig sokkal jobb!

web.archive.org/web/20090625211528/http://www.demokrata.hu/bajnai-dosszie

Csak el ne aludjon a jobboldal, ron werbert nem viccből alkalmazzák a szockók!!!