Kommentszűrés
’12 nov
6
13:01

Obama győzött...

Írta: Redakció

obama.jpg

...legalábbis a Mandiner bloggereinek belső szavazásán. Míg négy éve nálunk John McCain 13 szavazattal verte a 6 szavazatot szerző Barack Obamát, addig az idei eredmény:

Barack Obama (Demokrata Párt): 10

Mitt Romney (Republikánus Párt): 6

Gary Johnson (Libertárius Párt): 1

Egyiket se: 2.

Házi (neo)konjaink azóta is elemzik a Mandiner amerikai értelemben vett balratolódását, a földcsuszamlásszerű eredményeket.

Egy Obama-párti vélemény:

„Ha amerikai lennék, akkor egyértelműen Romney-ra szavaznék. De hál’ Istennek (?) nem oda születtem, így viszont nem kell mérlegelnem a két jelölt belpolitikai törekvései között. A külpolitikát tekintve Obama valamelyest eltért a regnálását megelőző két Bush kormányzat ámokfutásától. Habár a 2009-es Nobel-békedíjasnak nem sikerült Guantánamót bezáratnia, és az amerikaiak líbiai részvétele is enyhén szólva kifogásolható, a különböző dróntámadásokról nem is beszélve, azért mégis józanabb és realistább külpolitikát folytatott, mint George W. Bush. Az iraki kivonulás, a 2014-re tervezett afganisztáni (attól függetlenül, hogy az ország anarchiába süllyed-e vagy sem, szerintem ez egy jó döntés), valamint az Iránnal szembeni – láthatóan eredményes – szankciós politika, olyan lépések, amelyeket egy republikánus jelölttől – és ami a legfontosabb, a külügyi apparátusától – még legszebb álmainkban sem várhatnánk. Ezért én egyértelműen Obamára szavaznék! Isten óvja Amerikát – és a világ többi részét – a neokon héjáktól a State Department környékén!”

Egy Romney-párti vélemény:

Kire szavaznék? Romney-ra. Romney nem az évszázad elnökjelöltje, és lehet, hogy tkp. garantálja a négy év múlva történő demokrata visszatérést (már ha győz), viszont Obama emberijogizmusa és vallásszabadság-ellenes ötletei veszélyesen kiteljesedhetnének a következő négy évben, ha folytatja. Úgyszintén bizakodásra ad okot Romney alelnökjelöltje, Paul Ryan.

És az „egyiket se” vélemények megfogalmazói:

„Egyiket se. Amerikának rendes protestáns elnök dukál. Mormonok és kamukeresztények kíméljenek.”

„Az amerikai elnökválasztás kb. annyira izgalmas, mint a kínai pártfőtitkári tisztségért folytatott versengés. Kálmán nyilván arra izgul, az amerikai republikánusoknak is biztos szurkol néhány kolléga, de a bennem lakó politológus azt súgja, hogy számunkra vajmi kevés relevanciája van a végeredménynek, különösen amióta megvettük a Gripeneket.”

És kedves olvasóink, játsszunk tovább a felvetéssel: kire, avagy mely pártra szavaznátok, ha lehetne?

Címkék: választás elnökválasztás libertárius USA Barack Obama Mandiner Mitt Romney Republikánus Párt Demokrata Párt

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr264891484

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.06. 13:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2012.11.06. 13:11:31

Obama korántsem hibátlan, meg csodálkoztam is, hogy pont "csak" Romenyt tudták kiizzadni magukból a republikánusok.

Szóval ebből a kettőből választva: Obama.

Maretz 2012.11.06. 13:32:48

Nekem is Ron Paul inkább. De ha már a kettő közül kell választani, akkor Obama.

Ahogyan a cikkben is írjátok: belpolitika engem nem érdekel, de külpolitika szempontjából Isten ments egy olyan sületlen neokon amerikai-fasiszta apparátusból, mint az előző...

Még több fegyver, még több háború, még több Izrael-imádat. Pfujj! George Bushból egy bőven elég lett volna (sajnos kaptunk egy másodikat is), harmadikra viszont semmi szükség.

Romney ha lehet még Bushnál is tájékozatlanabb a világ dolgaiban, ami azért nem kis szó.

Mikka-Makka 2012.11.06. 13:43:51

a konzervatív gazdaságpolitika sokkal közelebb áll hozzám, de a külpolitika miatt egyértelműen Obama. még ha az utolsó vitában Romney gyakorlatilag azonos állásponton volt is a fontos kérdésekben, ki tudja elnökként mennyire befolyásolnák a neokon héják

user792 2012.11.06. 14:08:25

Az egyre jobban közkeletűvé váló vélemény szerint tulajdonképpen mindegy, hogy ki lesz az elnök.

Ez talán-talán igaz is valamennyire, viszont nagyon nem mindegy, hogy melyik PÁRT adja az elnököt! Az eddig tapasztalható tendenciákból ugyanis megállapítható, hogy amelyik oldal nyeri a választást, arra az időre a világban olyan szellemiség uralkodik el.
Hadd ne citáljam ide a rengeteg példát, de megfigyelhető, hogy amikor rep elnök van akkor a konzervatív, ha demo elnök akkor pedig a liberális értékek kerülnek előtérbe. Mint most is éppen, Obama alatt is, ugyebár.

Nos hát ezért kell mindig figyelni az amerikai elnökválasztást, és ezért kell szurkolni annak az oldalnak, amivel itthon is szimpatizálunk, még innen, Hungarisztánból is. Mert a világ szellemi és politikai irányának alakulása miatt igen is fontos szempont, hogy ki lesz az amerikai elnök.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.06. 14:44:23

aki lát bármilyen különbséget a két amerikai elnökjelölt között, az nem látja a lényeget, csupán apró retorikai szintű törvényjavaslatokba vagy propagandabeszédekbe kapaszkodik.

le merem fogadni, hogy nem azért kezdik el, ha elkezdik, a csapat kivonást a közel-keletről, mert obama lett, lesz az elnök, hanem azért mert már amúgy is kimentek volna, persze a majmócáknak úgy adják el.

daher pier megmondja félig a frankót
index.hu/video/2012/11/05/amerikat_ugyis_a_cegek_iranyitjak/

kkbk.blog.hu/2012/01/10/a_goldman_sachs_megeszi_a_vilagot

amerikát a cégek irányítják, nagyon el tudom képzelni, hogy igaz ez a kép, a két párt finanszírozóiról:
kkbk.blog.hu/2011/08/20/obama_es_mccain_fo_tamogatoi

hogy miből lehet aztán mégis a legnyilvánvalóbban látni, hogy a két egymással ellentétesnek beállított párt gazdája ugyanaz? pl ebből:
kkbk.blog.hu/2012/05/11/fair_game_2011

de itthon is, lett elszámoltatás? nem lett. már ki van terítve, hogy bush miért ment be, hogy hazudott a háború indítékairól, elővették? nem. még mosolyog a kamerának az újságok címlapján, csak azt vették elő, aki nyilvánosságra hozta hogy valerie plame cia-ügynök.
ez nem elég sajna, ugyanis nyilvánvaló hogy a bábokat ugyanaz az érdekkör mozgatja, én nem tudom, de ha ránézek obamára, látom, hogy egy kitanult buta pozőr. aki tud úgy beszélni, hogy igazságosnak hasson, de nincs benne karakter, nincs jelleme, tartalma. több száz tanácsadó dolgozik azon, hogy emberségesnek mutassák be, ismerős? orbán beleőrült már kicsit a beszédeibe és elvesztette a realitásérzékét, ezért beszél összevissza.

Orbán: Az IMF a mi barátunk

"Arra a felvetésre, hogy a valutaalap azért akarhat pénzt adni, mert így tud beleszólni a magyar gazdaságpolitikába, a kormányfő úgy reagált: „ez egy rosszindulatú értelmezés, az IMF a mi barátunk”. Mint mondta, az IMF olyan bank, amely az államoknak ad pénzt, és ezért cserébe elvárja azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy visszakapja a pénzét."

mi a rosszindulatú értelmezés, akkor mégegyszer
nem ezért vonultak fel a Széles-féle Békemeneten az emberek "Nem leszünk gyarmat" feliratú táblákkal?

"sok kérdés érkezett... az elszámoltatás ügyében... én nem gondoltam volna, hogy ez még mindig ilyen erősen dolgozik ez emberekben ...."

Orbán Viktor miniszterelnök, 2010. december végén, Facebook

de amúgy, hogy képzelheti azt egy értelmes ember, hogy a demokrácia abból áll, hogy két párt közül választanak?

én ron paul párti vagyok amúgy, jókat mondott néha az öreg.

kkbk.blog.hu/2012/02/18/kotelezo_olvasmany_gazdasagi_bergyilkos

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.06. 14:50:32

@user792: mikor rep elnök van akkor a konzervatív, ha demo elnök akkor pedig a liberális értékek kerülnek előtérbe."

ezek nem igazi értékek, csak az értékek illúziója van meg.
a gyakorlat az, hogy semmi se változik :)

9mmPara 2012.11.06. 15:16:55

Nem egészen értem én itt ezt a hangos Obama-rajongást. Szíjpeti épphogy Romney-bulira ment ki csápolni nem oly rég. Rosszul emlékszem vagy azóta fordult a szél?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.11.06. 15:54:38

Obama sem fogja tudni általánossá tenni minden államban a halálbüntetés elörlését, az ország szekularizálását, a homoszexuálisok házasságának és örökbefogadási jogának törvényesítését, a könnyűdrogok legalizálását stb.

De legalább a lelke mélyén akarná, nem úgy, mint ez a szentfazék Romney…

jan 2012.11.06. 18:08:16

Az egeszsegugyi reform es az izraeli-palesztin konfliktusban tanusitott kevesbe elfogult allaspontja miatt Obama.

Amugy vicces, hogy mi itt allast foglalunk, mikozben az amcsikat teljesen mas dolgok foglalkoztatjak a politikaban, mint minket: az allam szerepe a gazdasagban, bevandorlas, fegyverviselesi jog, abortusz...

-wass- 2012.11.06. 18:22:38

Az egyik sz.r a másik f.s.Bábok akiket a mögöttük álló .............tőke mozgat,a kipontozott hely tetszés szerint behelyettesíthető.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.06. 19:15:01

Lucas Papademos az új görög "szakértői kormány" feje akkoriban a Görög Nemzeti Bank elnöke volt, és az euró bevezetésének egyik fő szervezője. Petros Crhistodoufou szintén a Goldman Sachs alkalmazottja volt, jelenleg a görög adósságkezelő szerv elnöke.

A Világbank jelenlegi elnöke Robert B. Zoellick a Goldman Sachs International alelnöke, illetve ügyvezető igazgatója volt 2005-2007 között.

Az egykori Goldman Sachs alkalmazottak (tanácsadók) névsora az Obama kormányban:

ALTMAN, ROGER.

BERKOWITZ, HOWARD P.

BIDEN, JOE.

BRAINARD, LAEL.

BUFFETT, WARREN.

CLINTON, HILLARY.

CRAIG, GREGORY.

DONILON, THOMAS.

DUDLEY, WILLIAM C.

EFFRON, BLAIR W.

ELMENDORF, DOUGLAS.

EMANUEL, RAHM.

FARRELL, DIANA.

FRIEDMAN, STEPHEN.

FROMAN, Michael.

FUDGE, ANNE.

FURMAN, JASON.

GALLOGLY, MARK.

GEITHNER, TIMOTHY.

GENSLER, GARY.

GEPHARDT, RICHARD A.

GREENSTONE, MICHAEL (Hamilton Project)

HAMILTON PROJECT, THE

HORMATS, ROBERT.

KAGAN, ELENA.

KASHKARI, NEEL.

KORNBLUH, KAREN.

LEW, JACOB J.

LIDDY, EDWARD MICHAEL.

LIPTON, DAVID A.

MINDICH, ERIC

MURPHY, PHILLIP.

NIEDERAUER, DUNCAN.

OBAMA, BARACK H.

ORSZAG, PETER.

PATTERSON, MARK.

PERRY, RICHARD.

RATTNER, STEVE.

REISCHAUER, ROBERT D.

RIVLIN, ALICE.

RUBIN, JAMES.

RUBIN, ROBERT.

SHAFRAN, STEVEN.

SPERLING, GENE.

STORCH, ADAM.

SUMMERS, LARRY.

THAIN, JOHN.

TYSON, LAURA D’ANDREA.

az előző kormányzat, tehát bushék-korányzat, 30 tisztségviselőjének ajánlott munkát a Goldman Sachs.

kkbk.blog.hu/2012/01/10/a_goldman_sachs_megeszi_a_vilagot

___________________________ (törölt) 2012.11.07. 09:49:20

Nos, tekintettel arra, hogy az amerikai közoktatában brutálisan erős hagyományai vannak a liberális indoktrinációnak, hosszú távon az am. konzervativizmust megmenteni kizárólag az oktatási rendszer legalábbis részleges privatizációjával lehetne...

Ebből az következik, hogy Gary Johnson, de aztán szaporán kussolnék róla, mert rettentően nem hiányozna, hogy amolyan anime-geek-"paulbotnak" nézzenek...

___________________________ (törölt) 2012.11.07. 09:52:12

@tesz-vesz: És tényleg csak ez érdekel, nem 1000 más dolog, pl. a tradicionális vs. hedonista "kultúrharc" ? Elismerem, hogy ez lehet problémás, de nem redukálnék mindent erre. Nem csak az a baja a modern világnak, hogy elég nagy részben a pénz irányítja, van bőven más is. Úgy értem olyan területeken is baj van, amiket nem a bankok irányítanak, pl. családmodell, válások stb.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.11.07. 09:57:09

@jan:
Pontosan. Kitöltöttem ezt:
www.isidewith.com
... de végig azt éreztem, hogy a témák nagy része engem nem különösebben érdekel.

bz249 2012.11.07. 09:59:24

@Shenpen: "Úgy értem olyan területeken is baj van, amiket nem a bankok irányítanak, pl. családmodell, válások stb."

Ha nem is a bankok, de ezt is lenyegeben a penz formalta. Nem veletlenul valtott a fejlett* vilag a ketkeresos max. ketgyerekes modellre (lenyegesen dragabb ma felnevelni egy gyereket, mint szaz eve, mert akkor meg alacsony szinvonalu oktatas mellett is talalhatott valami megelhetest).

*amibe lassan Del-Amerika vagy Eszak-Afrika is beleertendo... mondjuk az osszes olyan orszag, ahol nem valami monokulturas mezogazdasagi termeles a dominans agazat a gazdasagban

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.07. 12:06:49

@Shenpen: jó lenne ha lemásznál az elefántcsonttornyodból, és nem a felhőket nézegetnéd, hanem a földet

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.07. 12:53:05

Muhahaha, ez jo:
www.ft.com/cms/s/0/37828c34-282e-11e2-afd2-00144feabdc0.html
"“I’m not familiar precisely with what I said but I stand by it whatever it was,” Mr Romney once said, in response to a question at a press conference. It would become a favourite sound bite of Democrats. "

Bloodscalp 2012.11.07. 13:47:19

@jan: az allam szerepe a gazdasagban, bevandorlas, fegyverviselesi jog, abortusz...

én érzem rosszul, vagy ezek a témák egyre inkább előtérbe kerülnek?

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.07. 20:21:59

@Shenpen: Maga családban nőtt fel? Nem tudja, mi a leggyakoribb problémaforrás? A pénz, wazze, a pénzecske. A gazdasági válság generálta létbizonytalanság legvégül a legkisebb társadalmi egységben csapódik le. Találja ki, mi az!
Az a baj, hogy maguk lassan vér szerinti kötődést produkálnak a pénzvilággal kapcsolatban, mintha az valami körülmetélt bránerként az anyukájukat hágta volna, s maguk abból születtek volna.

lorantka_a_gall 2012.11.08. 22:02:57

Én egy Kang vs. Kodos választási kampányt néznék meg élesben. Szavazni meg menjen a hurrikán.