A Nagy Reformkönyvtől a Nagy Zuhanásig – Ilyen ország pedig nincs CCCXLVI.
2012. szeptember 06. írta: TuRuL_2k2

A Nagy Reformkönyvtől a Nagy Zuhanásig – Ilyen ország pedig nincs CCCXLVI.

nagy_zuhanas_versenykepesseg.png

Vesztett versenyképességéből Magyarország a Világgazdasági Fórum rangsora szerint. Nem kicsit, nagyon: tizenkét helyet zuhantunk egyetlen év alatt. Az impozáns eredményről a két hete publikált Wekerle Terv hivatkozásának köszönhetően a Nemzetgazdasági Minisztérium Nagy Reformkönyve jutott eszembe. A Wekerle Terv így hivatkozik a nagykönyvre: „A Wekerle Terv célkitűzései szerves részét képezik mind a Magyar Növekedési Tervnek, mind pedig a fenntartható fejlődéshez vezető növekedés és foglalkoztatás magyar útját kijelölő Nagy Reformkönyvnek.″

A célkitűzéseivel szerves részt képező Wekerle Terv nagyszerűen példázza a Matolcsy-tárca teljesítményét. Az alapvető elképzelés, a Kárpát-medence gazdasági értelmezése kifejezetten jó és kedves a szívüknek, azonban néhány jó gondolattól (mint például az országhatárokon átvezető utak, hidak, vasutak fejlesztésével éleszteni újra a régi, organikus gazdasági térségeket) eltekintve riasztóan üres: a mindössze 23 oldal nagy része igazi, bárhol tét nélkül elsüthető, helykitöltő bullshit. Márpedig ősi dakota igazság, hogy ahol sokat beszélnek a szinergiákról, ott fogalmuk sincs, hogy mit is kellene csinálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr794758363

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Már a Csodák Palotáját is elveszik tőlünk? 2012.09.06. 10:48:42

Vajon mi állhat a Csodák Palotája bezárása mögött? A Simicska-Nyerges birodalom újabb koncszerzési kísérlete? Az elmúlt nyolcév utolsó maradványainak eltávolítása a NER-ből? Netán izraeli csoportok által irányított agyelszívás?   Az utóbbi id...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thetriggerhappy 2012.09.06. 10:24:38

nincs gond, hiszen ennek ellenére (plusz schmitt, plusz simicska, plusz baltás gyilkos, plusz ezer egyéb ügy) két év múlva szépen, fegyelmezetten mentek és szavaztok a fideszre.

maretz 2012.09.06. 10:37:23

Azt azért jó lenne megjegyezni, hogy Csehország és Lengyelország kivételével az összes régiós ország zuhant a rangsorban... Nem mindegy a kontextus.

maretz 2012.09.06. 10:38:19

@thetriggerhappy:

Mér te kire mész fegyelmezetten szavazni? A Jobbikra? A posztkomcsikra? A füves-rasztás-millás bohócparádéra? Lehet, hogy szomorú, de a felhozatalból még mindig a Fidesz a legjobb...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.09.06. 10:45:48

Jöjjön Tukacs István és Szanyi Tibor.
Meglátjátok, jó lösz.
:D

Ha ők se válnak be, még lehet miniszterelnök Selmeczi Gabriella is...

tréfás kedvű felhasználó 2012.09.06. 10:47:10

@maretz: szerintem teljesen mellékes, hogy ø kire megy szavazni. A gond az, hogy _ilyen teljesítménnyel_ bagy valószínµség szerint választást lehet nyerni. És ez nem a Fidesz, Jobbik , Mszp vagy akárki érdeme, hanem a társadalom szégyene.

Ettøl függetlenül demokrácia van, tehát meg is érdemli magának ezt a kormányt ez a nép.

Ez van.

maretz 2012.09.06. 10:59:30

@tréfás kedvű felhasználó:

A demokrácia mindig mindenhol a legkisebb rossz megkereséséről szólt... ha valaki azt gondolja, hogy ez Magyarországon kívül bárhol nem így van, az egyszerűen nem járt még külföldön.

Obamát pontosan ugyanígy fogják újraválasztani, miközben hozzá képest Matolcsy egy gazdaságpolitikai zseni...

Robinzon Kurzor 2012.09.06. 11:05:30

Majd amikor 2014. március 15-én Matolcsy megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét a magyar gazdaság felvirágoztatása érdekében végzett példaértékű, áldozatos és szerte a világban elismert munkájáért, na akkor majd jól megnézhetik magukat a huhógók!

Robinzon Kurzor 2012.09.06. 11:12:02

@maretz: "A demokrácia mindig mindenhol a legkisebb rossz megkereséséről szólt"

Egyrészt nyilván így van, szerintem ezt láttuk 2006-ban is (akkor Fletó tűnt a kisebbik rossznak a többség szemében).

Másrészt azért baromira nem mindegy, hogy mennyire rossz az a legrosszabb, aminél egy hangyafasznyival jobbnak már örülni kellene.

És ez rajtunk múlik, mert választóként mi vagyunk a keresleti oldal a politikai piacon.
A közélet (benne a közélettel foglalkozó blogszféra) dolga meg az, hogy próbálja meg felfelé húzni az igényszintet, hogy a "legkisebb rossz" minél jobb legyen.

tréfás kedvű felhasználó 2012.09.06. 11:13:44

@maretz: az a legeslegnagyobb baj, hogy így visszagondolva az utolsó kormany utolsó periódusa nem is volt olyan rossz. Én például inkább azt választanám (a temérdeknyi hibájával egyetemben). És az a legszomorúbb, hogy '90 óta egész '11 tájékáig egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy egyszer így fogom gondolni. Túl sok bicska nyílt ki a zsebembe az elmúlt két évben, lassan az szdsz-en kívül _bárkire_ hajlandó volnek szavazni (na jó, talán a mostani mszp-s bagázsra azért mégsem)

thetriggerhappy 2012.09.06. 11:23:44

@maretz:

teljesen lényegtelen. akkor nem megyünk szavazni. én pld itt tartok. tudom, sokat nem érek vele, de legalább a lelkiismeretem tiszta.

maretz 2012.09.06. 11:24:56

@Robinzon Kurzor:

"szerintem ezt láttuk 2006-ban is (akkor Fletó tűnt a kisebbik rossznak a többség szemében)."

Jah... oszt fél évre rá megláthatta a sok hülye, hogy milyen iszonyatos hibát követett el. Nagyrészben azóta is annak a rossz döntésnek a levét isszuk. El sem merem képzelni, hogy mennyivel jobb helyzetben lennénk, ha a fletót nem választják meg akkor azon a két vészterhes vasárnapon:(

@tréfás kedvű felhasználó:

"az a legeslegnagyobb baj, hogy így visszagondolva az utolsó kormany utolsó periódusa nem is volt olyan rossz. Én például inkább azt választanám (a temérdeknyi hibájával egyetemben)."

Mert a média ezt súlykolja beléd... ugyanúgy mint 2006-ban Fletóval: "áááh, ez már nem az a banda, ezek máshogy csinálják", stb stb.

Az igazság pedig az, hogy Medgyessy-Fletó-Bajnai-Veress-Oszkó: egy banda ezek mind. Bajnai volt a Fletó gazdasági minisztere... kell mást mondani? Olyan mintha 2014-ben Orbán helyett Matolcsy indulna, és Te elhinnéd neki, hogy ő biztos máshogy csinálja majd, hiszen az előző időszak csak az Orbán hibája volt...

Bajnainak az volt a mázlija, hogy túl rövid ideig kormányzott önállóan ahhoz (azt is világválság idején), hogy kiderüljön, hogy ugyanahhoz a posztkomcsi trágya bandához tartozik, mint a Fletó. A média persze ezt a szerecsenmosdatást nyomatja 2 éve.

Pedig az igazság az, hogy a fletói csődben Bajnai is benne volt vaskosan, és az égvilágon semmi alapja nincs annak a vélekedésnek, hogy jobban csinálná mint bárki más a többi privatizáció-huszár közül...

tréfás kedvű felhasználó 2012.09.06. 11:29:08

@maretz: figy, Orbán már "bizonyított" (Matolcsyval egyetemben), Gyurcsók doktor úgyszintén. Az azért nem jó kifogás, hogy Bajnai túl keveset kormányzott, hogy kiderüljön, hogy nem jó. Amúgy meg félre ne érts: úgy hiányzik nekem, mint púp a hátamra, de a mostani bagázsra jószívvel nem tudnék szavazni. Ez van.

maretz 2012.09.06. 11:33:12

@tréfás kedvű felhasználó:

Bajnai is bizonyított, amikor fletó gazdasági minisztereként tönkretette az országot... Aztán kapott kegyelemből egy évet, amikor gyakorlatilag favágóként kiszolgálhatta az IMF kívánságait, miután demokratikus legitimációja nem volt, a választásokon pedig eleve esélytelennek indult volna (már ha indul egyáltalán).

Úgy könnyű ügyesnek lenni, hogy ott szorítasz meg ahol akarsz, mert csak egy dolog számít: hogy a washingtoni és brüsszeli gazdák elégedettek legyenek a helytartóval. Ha már a magyar népnek is meg kell felelni (i.e. választásokon indulni), akkor már nehezebb okosnak lenni.

tréfás kedvű felhasználó 2012.09.06. 11:36:40

@maretz: így van, most sikerül majd választásokat nyerni, cserébe a gazdaság ott van, ahol. Innen nézve is bukó a helyzet.

maretz 2012.09.06. 11:41:51

@tréfás kedvű felhasználó:

A gazdaság ott van, ahol. Viszont az államadósság legalább öles léptekkel csökken (84%->77%). Akárhogy is nézzük, ez eredmény. Ha ezt a tempót sikerül tartani az elkövetkező 2(-6) évben is, akkor 2018-ra eljuthatunk oda, ahol 2002-ben átadta a Fidesz a kormányzást: egy biztonságos 55%-ra.

Ez előfeltétele a gazdasági növekedésnek. 20-30 százalékponttal a régiós átlag felett nem lehet csodát várni.

Aki kicsit is ért a gazdasághoz az láthatta már 2010-ben, hogy legalább egy évtizedet elvett az életünkből a nyolc éves szocialista ámokfutás. Senki nem gondolhatta komolyan, hogy ezt 2-4 év alatt le lehet dolgozni...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.06. 11:46:01

Szavazzatok rám! Nem fogtok bennem csalódni. Arra én is képes vagyok, hogy az államadósságot tovább növeljem és közben az életszínvonalat tovább rontsam:-)

ü
bbjnick

Mr. Acid 2012.09.06. 11:48:24

Megszűnik a KÖH. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy jogutód nélkül. Vik-tor! Vik-tor!
index.hu/belfold/2012/09/06/megszunik_a_kulturalis_oroksegvedelmi_hivatal/

benchmade 2012.09.06. 11:49:10

@Célkereszt: A szemednek. Olvass és értelmezz.

tréfás kedvű felhasználó 2012.09.06. 11:52:13

@maretz: kár, hogy nincs már manyup pénz, amit erre lehet költeni.

odabas 2012.09.06. 11:52:41

Ha valaki olvasta volna az indoklást, akkor látta volna, hogy a "vagyonbiztonság" indexe csökkent legjobban. Ez pedig a végtörlesztés miatt volt. Ezzel nyert az ország 2-300 milliárd forintot. Ez is az árai között van.

maretz 2012.09.06. 11:53:23

@tréfás kedvű felhasználó:

Eddig se abból csökkent... Egyébként még van:) Azért mindent nem kell elhinni, amit a blogoszférában fröcsögnek.

maretz 2012.09.06. 11:55:30

@benchmade:

Ezt ajánljuk Neked is. Ezt a kommentet meg kifejezetten ajánlom figyelmedbe:

"Ha valaki olvasta volna az indoklást, akkor látta volna, hogy a "vagyonbiztonság" indexe csökkent legjobban. Ez pedig a végtörlesztés miatt volt. Ezzel nyert az ország 2-300 milliárd forintot. Ez is az árai között van."

Vagyis a "versenyképesség" a klasszikus értelemben nem csökkent, csak papíron. Miután egyébként a mutató eleve ilyen "elégedettség", "boldogság" és hasonló tudományos fogalmakhoz közelít ami a definiálhatóságát illeti, én nem foglalkoznék vele túl sokat.

bz249 2012.09.06. 11:55:30

@maretz: amugy az teny, hogy a mostaniak nem rosszabbak, mint az elozoek (komolyan emlekszik meg valaki arra amikor Oszkozseni megtudta, hogy az onkormanyzatok hianya is beleszamit a vegeredmenybe es igy vegul a GDP 4.5%-an allt meg a zsenialis kormanyzasuk idejen kepzodott hiany) talan nem tudnak kessel-villaval enni, de a kemeny szamok meg egy hangyanyit talan meg jobbak is.

Csakhat Bajnainak "miután demokratikus legitimációja nem volt"... a Fidesznek meg megiscsak peldatlan 2/3-os felhatalamazasa van; szoval az, hogy nem olyan rettenetesen szarok megiscsak sovany eredmeny a lehetosegekhez kepest.

maretz 2012.09.06. 11:59:59

@bz249:

A demokratikus legitimációról szóló gondolat arra vonatkozott, hogy Bajnainak nem kellett törődnie az újraválasztásával (hiszen eleve esélytelen volt), a Fidesznek meg a 2/3 ellenére igen.

Magyarán tényleg szép lenne megszüntetni a munkanélküli segélyt, megvágni a nyugdíjatkat és az összes kamu-rokit kiterelni dolgozni, mégsem teheti meg ezt egy demokratikus kormány, mert a következő választásokon jön egy 19500 forintos nyugdíjkiegészítéssel és 14. havi rokkantnyugdíjjal kampányoló banda (khm), akik aztán lazán visszaveszik a hatalmat és megint hazavágják az országot egy évtizedre...

Itt a probléma. Sokkal egyszerűbb (és sikeresebb) lenne a kormányzás, ha nem demokráciában élnénk. Speciel abban élünk, tehát bármilyen kormánynak kb. esőtáncot kell járnia a gazdasági célok, a külföldi tőke és a belföldi élősködők szentháromsága között. Nem olyan egyszerű...

tarackos 2012.09.06. 12:07:31

@maretz: Aki kicsit is ért a gazdasághoz az a manyupos, AB korlátozó, végtörlesztő, nemzetközi botrányok sorát kiváltó ámokfutás után mondta, hogy oda egy évtized. pl. Mellár, Demján. Egyik sem balos, de még csak nem is libsik...

bz249 2012.09.06. 12:08:08

@maretz: " Sokkal egyszerűbb (és sikeresebb) lenne a kormányzás, ha nem demokráciában élnénk. "

Amit fenyesen bizonyit a Kadar-korszak is... valojaban egy kokemeny diktaturanak is figyelnie kell a kozhangulatra (a nemetek 43-ban alltak at a totalis haborura, a demokratikus Amerika 42-ben). Egy kicsit talan mas a szereplok sulya (pl. a nyugdijasokra nem kell annyira figyelni, mert a politikai es gazdasagi nyomasgyakorlo erejuk kisebb lenne) es nem feltetlen kell 50%, hanem a eleg lehet 30% is, de a kormanyzas mindig a kulonbozo erdekcsoportok kozotti egyensulyozasrol szol.

A 2/3 egy szempontbol lenyeges: ennel nagyobb felhatalmazast demokratikus keretek kozott nem lehet adni. A Fidesz pedig, mostanra ez azert mar latszik, nem tudott elni a peldatlan lehetoseggel es tovabb folytatodott a sodrodas. Marpedig ezt a 2/3-ot azert kaptak, hogy nagy valtozast csinaljanak.

maretz 2012.09.06. 12:15:44

@tarackos:

... épp ezért nem is mondtak ilyet. A demagóg trollkodást hagyjuk, pontosan tudod Te is (ha nem tudod, csak sajnálni tudlak), hogy az AB-t semmi nem korlátozta, a végtörlesztés pedig az ország devizakitettségét csökkentette jelentős mértékben, ezért bár rövidtávon kiesést jelentett, a hosszabb távú biztonságért megérte. (És ennek kapcsán egyébként hosszabb távon a monetáris politika lehetőségeit is bővíti.)

maretz 2012.09.06. 12:21:11

@bz249:

Azért mindannyian tudjuk, hogy a diktatúráknak kicsit nagyobb mozgástere van. Pl. egy diktatúrában le lehetne nyomni az emberek torkán, hogy munka nélkül nincs segíly. Demokráciában nem lehet, mert a sok cigányt meg egyéb munkanélküli semmirekellőt 2-3 ezer forintért tömegesen lehet megvenni. Már ez a csoport bőven elég ahhoz, hogy eldöntsön egy választást. És akkor még nem beszéltem a 800ezer rokiról, meg a nyugdíjasok millióiról.

Ennek egy folyamatnak kell lennie. Ha a Fidesz megtanult valamit a 2002-es vereségből az éppen az, hogy akármilyen jól kormányzol, ha az egyes érdekcsoportok egyéni sérelmeit összeadod, egy demagóg ellenfél úgyis bármikor lever. Ezért nem lehet 2/3-al sem radikális változásokat csinálni.

Szépen lassan lehet csak átalakítani, hogy az eredményesség mellett az érdekcsoportokat is szemmel kísérje a kormány. Ez pedig baromi lassú és baromi kűzdelmes dolog.

Én optimista vagyok. Ha az államadósság csökken (márpedig csökken), ha a munkanélküliség csökken (márpedig csökken), ha a születések száma nő (márpedig nő), akkor akármilyen lassan is, de jó irányba haladunk.

Ez a három tényező az, ami hosszú távon számít. A többin el lehet demagogizálni, de igazából nem számít.

2012.09.06. 12:22:12

@bz249:
én is ezt gondolom, hogy alapvetően a "nép" nem döntött rosszul, amikor 19-re lapot kért. Meg kellett lépni, hátha bejön a 2/3-os Orbán. Nem jött be. Ilyenkor viszont fel kell állni az asztaltól

A kérdés az, mikor jut el oda mondjuk a demokratikus konzervatív jobboldal, hogy Orbánt, Matolcsyt le kell cserélni. Hogy rossz az irány, ez nem okés.
Kinek lesz mersze megmondani Orbánnak a saját oldalán, hogy elcseszte.

maretz 2012.09.06. 12:24:30

@bz249:

Jah és csak a tisztánlátás végett: nem a diktatúra mellett érvelek. Ahogyan Te is mondtad: a diktatúrának sokkal nagyobb hátrányai vannak. Csak arra próbálok rávilágítani, hogy miért irreális elvárás radikális változást várni egy demokráciában (akár Orbánról és a 2/3-ról, akár Obama change-hope szlogenjéről van szó).

2012.09.06. 12:28:08

@maretz:
Ha az államadósság csökken (márpedig csökken), ha a munkanélküliség csökken (márpedig csökken), ha a születések száma nő (márpedig nő), akkor akármilyen lassan is, de jó irányba haladunk.

véleményem szerint:
az államadósság azért csökkent, mert az IMf-el tárgyalunk (és megszorítások vannak + manyup pénz.)

a munkanélküliség nem csökken(technikailg kikerülnek emberek a rendszerből + közmunka), egyre másra jelentik be a leépítéseket és nem jönnek a valódi beruházások

a születések száma se nő úgy ahogy kéne, ami pozitívumot egyébként negatívba visz a fiatalok kivándorlása

én nem vagyok optimista

bz249 2012.09.06. 12:35:33

@maretz: "Ha az államadósság csökken"

Mondjuk ra. Ebben azert az arfolyamvaltozasok is szerepet jatszanak.

Ami talan jobb mutato: a folyo kiadasok nem szalltak el, de (ahogy minden eddigi kormany) ok sem tartjak be a Maastrichti kriteriumokat.

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/krm/krm21203.pdf

"ha a munkanélküliség csökken (márpedig csökken)"

Valami minimalis javulas van, de romlo nemzetkozi kornyezetben. Fogadjuk el eredmenynek.

"ha a születések száma nő (márpedig nő)"

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/nep/nep21206.pdf

Ha a TFR-t nezzuk, akkor azert van honnan nonie tekintve, hogy 2011 volt minden idok legrosszabb eve, es Europaban csak Lettorszag, az egesz vilagon Hongkong, Szingapur es Tajvan volt mogottunk.

Egyebkent erdekessegkeppen: 2011-ben Szabolcs-Szatmar-Bereg, Jasz-Nagykun-Szolnok es Bekes megyeben csokkent a legnagyobb mertekben a termekenysegi aranyszam. Ami nem feltetlen negativ tendencia. ;)

Ezzel egyutt:
- a GDP valtozasban meg mindig sereghajtok vagyunk a visegradi orszagok kozott
- a Maastrichti kriteriumok kozul tovabbra sem teljesitunk egyet se

vagyis lenyegi, melyrehato valtozas se a gazdasagban, se a demografiaban nem latok. :-(

(a fiuk jobbak, mint a szocik... de ez onmagaban nem valami nagy erdem; kb., mint szebbnek es okosabbnak lenni Genyorazo Marianal)

maretz 2012.09.06. 12:35:36

@Belpo:

Pontosabban: az államadósság csökkenése azért nem látszott eddig, mert a végtörlesztés miatt gyengült a forint. Most hogy a forint kezd visszatérni az eredeti (egyébként makrogazdasági szempontból indokolt) sávjába, máris látszik, hogy eredményesek voltak a kormány államadósságcsökkentő intézkedései.

Magyarán: az államadósság nem azért csökken, mert az IMF-el tárgyalunk, hanem azért nem csökkent eddig, mert az IMF szívózott. Nem ugyanaz. De lényeg a lényeg: csökken, és ez így is lesz a jövőben is.

A munkanélküliség is csökken, akárhogy is mondod. Téves az az elképzelés, hogy Magyarországon azért magas a munkanélküliség, mert nincsenek munkahelyek. Munkahely lenne bőven, képzett és hatékony munkaerő nincs.

Egy borsodi négyelemis alkoholistát, aki 15 éve segélyen és lopáson él, szerinted mire lehet alkalmazni? Semmire. Akkor legalább a segélyét ne fizessük, hanem menjen Kanadába, vagy Strassbourgba, vagy ahova csak akar. (Neadj'Isten: józanodjon ki és szerezzen munkát.)

maretz 2012.09.06. 12:40:14

@bz249:

Szerintem betartjuk a hiányra vonatkozó maastrichti kritériumot, sőt arra törekszünk, hogy rövidesen az államadósság szintje is rendben legyen. Ez már kettő.

Idén Magyarországnak (figyelem demagógok: manyup-nélkül számított!!) deficite 2,3% körül alakul. Ezzel az európai élvonalba tartozunk, a régióban meg kifejezetten az élen járunk.

Ezen a téren nincs miért szégyenkezni... Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az adósságtörlesztés és a fiskális restrikció a GDP-növekedésre negatív hatással van. Ez bizony egy olyan áldozat, amit be kell vállalni néhány évig, hogy utána normális államadósságszint mellett fenntartható fejlődési pályára kerüljünk. Evvan. Tetszettek volna nem felvinni 55%-ról 84%-ra az államadósságot, akkor most nem lenne ilyen gond.

bz249 2012.09.06. 12:43:21

@maretz: "Szerintem betartjuk a hiányra vonatkozó maastrichti kritériumot, sőt arra törekszünk, hogy rövidesen az államadósság szintje is rendben legyen. "

Legyen ugy... de az idei ev ertekeleset inkabb 2013-ban tennem meg, amikorra mar tenyleg kobe vesodtek a szamok (a szakertok is hogy megszivtak 2010-ben, amikor kiderult, hogy bizony vannak egyeb alrendszerei is az allamhaztartasnak).

maretz 2012.09.06. 12:49:40

@bz249:

Ez igaz, jobb nem előre inni a medve bőrére, de az mindenesetre biztató volt, amikor a nyáron Brüsszel is lefelé módosította a magyar államháztartási hiányra vonatkozó várakozásokat.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.09.06. 12:52:34

@thetriggerhappy:

thetriggerhappy 2012.09.06. 10:24:38
nincs gond, hiszen ennek ellenére (plusz schmitt, plusz simicska, plusz baltás gyilkos, plusz ezer egyéb ügy) két év múlva szépen, fegyelmezetten mentek és szavaztok a fideszre.

thetriggerhappy 2012.05.25 10:38:54
és ismét csak azt tudom mondani, hogy a schmitt ügy, az ügynökök, a közgép és matolcsy ellenére is szépen leszavaztok a fideszre két év múlva és még meg is fogjátok indokolni.

thetriggerhappy 2012.04.20 10:19:01
és akkor ismét leírom: megy a sok duma, de 2014-ben lelkiismeret furdalás nélkül fogjátok a továbbra is segghülye matolcsyt felvonultató fideszt beszavazni a kellemes kétharmadába.

:)

TG69 2012.09.06. 12:52:49

@bz249: Azért vegyük figyelembe, hogy a fiúk egyelőre még csak 2 éve rontják a levegőt, részarányosan már kisimulnak az eltérések, vagyis elég merész rangsorolni őket :). Külpolitikában már biztosan élre törtünk és matolcsy bohóckodása is párját ritkító. Csak reménykedni lehet abban, hogy a mai fidesz szavazó nem gondolja úgy, hogy a semmitől majd egyszer csak minden jóra fordul, ahogy mi tettük ezt 2006-ban Gyurcsánnyal. Nem fog itt változni semmi, minél hamarabb el kell zavarni őket is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.06. 12:57:33

Szabad kérdeznek?

Ha elhajtjuk a Fidexet az anyja p*csájába, akkor kit fogunk a helyükre ültetni? Tényleg érdekelne!

ü
bbjnick

bz249 2012.09.06. 13:05:56

@TG69: ez az a resz, hogy nem tudnak kessel-villaval enni. Ami nem elhanyagolhato elem a politikaban, de nem az egyetlen. (eleve Matolcsy arcszerkezetet es beszedmodjat nem lehet kitolni a frontvonalba, mert nem kepernyokepes a fiatalember).

De a politika azert nem csak errol szol, sot.

tréfás kedvű felhasználó 2012.09.06. 13:12:13

@bbjnick: hát én spec. reménykedek egy új párt megjelenésében, ennek híjján lmp. És te kire adnád le a voksod, ha 2014 lenne?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.06. 13:22:57

@tréfás kedvű felhasználó:

Én nem adnám a szavaztom senkire, azért/ezért kérdezem, hogy: más hogy van ezzel?

ü
bbjnick

Diocles 2012.09.06. 13:28:45

hát igen... sajnos várnunk kell addig, amíg oly kiváló ifjúkonzervatívok, mint Turul vagy ergé kicsit idősebbek lesznek, de akkor remélhetőleg megpályázzák a kormányfőséget, és ha megvalósítják azt a sok okosságot, amit itt leírtak... szerintem az NSZK gazdasági csodája ahhoz képest semmi nem lesz...

de addig is jó kezekben lesz az ország, főleg, ha az LMP veszi át (pl. az ökomunkahelyeket a borsodi cigányoknak a magyar iparra kivetett többlet-zöldadókból-féle felvetésük igencsak ígéretesnek tűnik!), hogy a már sokszor bizonyított szocikról ne is beszéljek.

tréfás kedvű felhasználó 2012.09.06. 13:31:24

@bbjnick: valószínüleg sokat segítene egy párt megítélésén (legalábbis általam), ha kiállna az eløzetes regisztráció ÉS a kopogtatócédulázás eltörtlése mellett

thetriggerhappy 2012.09.06. 13:32:59

@Belpo:

megjegyzem, hogy bár soha a büdös életben nem szavaztam a fideszre, betegesen optimistaként nekem is az volt az első gondolatom a választás után, hogy ezek legalább megcsinálhatják.
nem csinálták meg, sőt.

thetriggerhappy 2012.09.06. 13:36:03

@rajcsányi.gellért (ergé):

pontosan. és egyszer sem vetted a fáradtságot, hogy érdemben válaszolj is.
igen, ez a vesszőparipám. látjátok, érzitek, hogy szar, néha le is írjátok, de aztán mi változik? mentek és ismét megszavazzátok matolcsyt, hoffmant és a többi tehetségtelen kádárista nyalnokot.

majd ha tudod, ezt magyarázd meg a korábbi hasonló hozzászólásaim kigyűjtése helyett!

Diocles 2012.09.06. 13:40:14

@TG69:

na igen, ezt az érvet használja előszeretettel Kettes is ("mi megvontuk a bizalmat Gyurcsánytól").
Mikor is? Hat év ballib kormányzás után? És már aki, mert a ballib értelmiség színe-java, Vágótól Hellerig még mindig feltűnik a gyűlésein... Hogy aztán a pesti ballib értelmiség másik színe-java átszavazott az SZDSZ-pótlék LMP-re? Ez volna a nagy fegyvertény? Mit vártok akkor a mucsai jobboldaltól?

Orbán megy még tovább egy ideig, a jobboldali tábor zöme marad a Fidesznél (ahogyan a balos tábor is maradt az MSZP-nél), aztán max. Turulék alapítanak egy "Lehet Más a Jobboldal" nevű formációt, aminek kampányfőnöklésére felkérik Kubatov Gábort (az SZDSZ-től "lízingelt" Karácsony kampánytanácsadó mintájára), mondván, h hiszen ért hozzá...

Meg aztán kire váltod le? 2010-ben még ott volt a lehetőség, h egy kétharmados Fidesz megoldja a dolgokat, nos, ez kétségtelenül nem sikerült, de ha nekik nem sikerült, akkor az MSZP-ökoszoci gittegylet kombótól mit vártok?

Félreértés ne essék, én is a váltás mellett vagyok, roppant kíváncsi leszek, h mit muzsikálna egy MSZP-Szolidaritás-Milla-4K-LMP-DK-Kihagytam valakit? - tengely 2014-től :)

maretz 2012.09.06. 14:00:52

@rajcsányi.gellért (ergé):

Beakadt a lemez:) Vagy a munkaanyagban ezt kapta a székházból...:P

Robinzon Kurzor 2012.09.06. 14:13:49

@maretz: "fél évre rá megláthatta a sok hülye, hogy milyen iszonyatos hibát követett el"

És mire mentek a nagy meglátásukkal?
Megszavazták azt, ami most van.

"El sem merem képzelni, hogy mennyivel jobb helyzetben lennénk"

A "Rosszabbul élünk ..." kampány utáni 14. havi nyugdíjjal?
Csak annyival lennénk jobb helyzetben, hogy ezt a hihetetlen sok és kártékony baromságot csak nagyon korlátozottan tudták volna megcsinálni, mert akkor nem lett volna 2/3-uk.
Vagy: kb. ugyanazt csinálta volna Orbán, mint Fletó, csak akkor neki is kellett volna mondania egy őszödi beszédet, ami jó esetben nem szivárog ki.

thetriggerhappy 2012.09.06. 14:19:08

@maretz:

ja, aki kérdez, az ezt csakis pártszékházból kaphatja utasításként.

az fel sem merült, hogy talán egy kibaszott választ nem volt eddig képes kiizzadni a mandiner. ez is lehetne egy "ilyen ország pedig nincs" cikk. szar-szar, de azért még mindig erre szavazunk....

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.06. 14:20:06

@Diocles: Szeretnék én olyan Fidesz-pótlékot, mint amilyen SZDSZ-pótlék az LMP.

Robinzon Kurzor 2012.09.06. 14:24:50

@rajcsányi.gellért (ergé):

Én akkor megfogalmaznám másképpen:

Elképzelhető-e a Fidesznek egy jobboldali, konzlib-libkonz (ahogy tetszik) ellenzéke, kb. 1996-98-as "Polgári Magyarország" alapon?

Lenne erre igény, (be)fogadóképes közönség?

Csak mert szerintem ez az egyetlen lehetséges kitörési irány, ha nem akarunk tartósan periférián maradni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.09.06. 14:27:39

@bbjnick: Jobbikot? A III. Magyar Köztársaságnak (kiköp) még nem volt fasiszta jellegű kormánya.

@Diocles: A Fidesz a 2/3-os felhatalmazást nem balfaszkodásra és Matolcsy hagymázas álmai kiélésére kapta, hanem azért, hogy rendet rakjon. Ha így folytatják, a végén visszajönnek a komcsik.

@Holger Hartland: Azért az LMP is kezd szadeszesdni, ld. Schiffer kicsinálása, meg a gyöngyöspatai hakni.

Diocles 2012.09.06. 14:31:49

@thetriggerhappy:

egyetértünk, noha nem vagyunk egy platformon, nagyon nem.

természetesen viheti ezt a "minden szar, minden rossz" - vonalat a mandiner, ahogyan a Véleményvezér, a Varánusz és a többi radikálisan Fidesz- és kormány-ellenes blog is, de akkor valóban jogosan az ilyen kérdések is, mint a tiéd, h akkor mi következik ebből? ahogyan a korábbi tettek, vélemények is felülvizsgálatra szorulnak ebben az esetben.

aki A-t mond, a mondjon B-t is; egy seggel nem lehet két lovat megülni, stb., ezek teljesen jogos elvárások.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.09.06. 14:40:45

@Diocles: A mandarin nem a "minden szar, minden rossz" vonalat viszi, bár azért néha sikerül összehozniuk pár faszságot (miközben más kínos dolgokról meg nem beszélnek). A varánusz pirosbögrés banda, a VV pedig "áruló".

allegretto23 2012.09.06. 15:03:18

Azon itt kommentelő kedves urak, akik azt irkálják, hogy csak a média, meg a propaganda sulykolja, hogy most rosszabb, azok árulják már el, hogy melyik kellemes kis intézettől, alapítványtól, oktatási, vagy egyéb állami eltartású intézménytől kapják a fizetésüket - mert hogy termelőszférától, piacról élő vállalkozástól nem, az hétszentség... Nem rosszabb most a helyzet, mint 3-4 évvel ezelőtt? Hol a bánatban élnek maguk?
Obama egy bohóc, egy jelkép és nem a legfőbb dolga gazdaságpolitikához értenie - sajnos Matolcsy is csak az, pedig neki meg igen...

dr yetee 69 2012.09.06. 15:16:46

@maretz: Nettó államadósság:
2010 április 30: 18,104 Mrd Ft.
2011 május 31: 20,218 Mrd Ft. (+8%)

Ezen felül elköltöttek 180Mrd (+0,7%) nyugdíjárulékot (a 2040-es költségvetésből), amit nem utaltak el az MNYP-knek, valamint 480Mrd-ot (+1,8%) a MOL pakettre, ami a nettó adósságot szintén növeli (igaz, a vagyont is), mert azt a pénzt már nem tudjuk visszaadni az IMF-nek. Eközben 1,7%-al nőtt a GDP.
Azaz a GDP nagyjából 9%-ával romlott a ténylegesen visszafizetendő, előteremtendő adósságunk 13 hónap alatt, 2010 áprilisa óta. Az MNYP pénzek (1345 Mrd Ft, 5%) bejelentett bevonásával sem csökken az adósságunk a kormányváltáskori szint alá, sőt éppen eléri a 2011 elejit. Felmerül hát a kérdés ki is adósítja el az országot, mert hát mi is az az évi 1,5% az elmúlt év 9%-ához képest?

TG69 2012.09.06. 15:32:07

@Diocles: Nana. Gyurcsánytól legkésőbb 2008-ra már minden értelmes ember megvonta a bizalmat, leváltani az mszp-t meg csak 2010-ben lehetett (így azért másként fest ez a 6 év, meg különben is jött Bajnai). Én azt gondolom, hogy a jobboldal van olyan értelmes, hogy tiszta 4 év kormányzása után, 2/3-os politikai támogatottság mellett egy ennyire gyenge kormányzást megbüntet. Az épp legendő lenne, ha kb egyenlő képviselői arányok alakulnának a fidesz-mszp(bajnaival)-lmp-jobbik négyesnél úgy, hogy 3 pártnak kell ahhoz koalára lépnie, hogy meglegyen a kormányzóképesség. Orbán és Gyurcsány nélkül sok minden elképzelhető ez az állandó harc a démonjainkkal maradjon meg a kivénhedt öregeknek, akik már másra nem képesek, meg az egyéb lelki rokkantaknak. Sok minden elképzelhető, de hogy ez folytatódjon tovább az egyre kevésbé.

TG69 2012.09.06. 15:34:52

@bz249: Nelem az unortodox gazdpol sem jön be és ahogy elnézem a GDP-nek sem tetszik :).

/manens 2012.09.06. 15:39:24

@maretz: Neked annyi a zeszed, hogy most is tágranyílt szemekkel csodálkozom, hogy miért is nem vagy te kormánytag ?!

bz249 2012.09.06. 15:41:38

@TG69: nagy atlagban Unorthodoxia kb. ugyanaz a hely, mint Pannonpummia vagy Szakertisztan. Szep lassan, de stabilan marad le Ka-Europai versenytarsaktol.

Igaz az emberek nagyresze 2010-ben arra szavazott, hogy ez ne igy legyen.

(egyebkent, ha az allamhaztartasi hianyt tenyleg beviszik 3% ala... akkor bar tovabb folyik az orszag lepukkanasa, mert ugye novekedes az nincs, tehat nemigen nojuk ki az adossagot... de azert megiscsak teljesult egy makrocel, ami szinte pelda nelkuli allo a III. Koztarsasag torteneteben)

bz249 2012.09.06. 15:44:46

@TG69: "(így azért másként fest ez a 6 év, meg különben is jött Bajnai)"

Bajnai egy eve arrol szolt, hogy a szart az udvarrol belapatoltak a pincebe (a kozponti koltsegvetes hianyat atterheltek az onkormanyzatokra, meg a kulonbozo koltsegvetesi intezmenyekre) ezzel egy ev alatt latvanyosan lehet csokkenteni a kozponti koltsegvetes hianyat, csak vegeredmenyben ez egy fenntarthatatlan megszoritas, mert elobb utobb szetesik az a nyomorult busz es akkor megiscsak ki kell cserelni.

TG69 2012.09.06. 16:19:22

@bz249: Erről nincs értelme így beszélni, mert nagyon fekete-fehér az értelmezés és épp erről kellene leszokni. Valójában nincs mit dicsőíteni sem a Bokros, sem az Orbán első polgári , sem az IMF-Bajnai gazdpolján, közepesek voltak, a többi meg néma csend. A baj, hogy ezeknél a "csúcspontoknál" ma már jóval több kellene és ez ilyen populista elittel nem fog menni.

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.09.06. 17:08:00

@maretz:

A pontosság kedvéért: Bajnai egyetlen évig volt a második Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere, Kókának köszönd azt, amit nem kicsit feltűnően Bajnaira akarsz ráhúzni. (Ennyire kell félni egy Bajnai-kormánytól, hogy ilyen csúsztatásokra van szükség?...)

Mellesleg Bokros óta Bajnai volt az egyetlen miniszterelnök, akinek az ideje alatt érdemben próbáltak javítani a költségvetésen, ezért már jár neki a pirospont.

U.i.: Senkinek nem tűnik fel a párhuzam Medgyessy és Orbán közt? Mindketten a szakadékba lökték azzal az országot, hogy szokatlan módon megpróbálták betartani a választási ígéretüket. Csak az a baj, hogy az utóbbi két év után sem veszi észre magát, és csakazértis megcsinálja a lázalmas fantazmagóriáit, még ha ez a kurva ország bele is döglik...

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.09.06. 17:11:56

@maretz:

"Viszont az államadósság legalább öles léptekkel csökken (84%->77%). Akárhogy is nézzük, ez eredmény."

2010. április: 19,323.1
2012. július: 20,744.9

A többit lásd @dr yetee 69: kommentjében.

bz249 2012.09.06. 17:22:03

@Lesből Támadó Szárítókötél:

"Mellesleg Bokros óta Bajnai volt az egyetlen miniszterelnök, akinek az ideje alatt érdemben próbáltak javítani a költségvetésen, ezért már jár neki a pirospont."

Probalkoztak ok nagyon kemenyen, csakhat a Bajnai-kormany osszes negyedeve egyre nagyobb hianyt mutatott. De legalabb megprobaltak. Mondjuk Matolcsy meg azzal probalkozik, hogy utolerjuk az osztrak eletszinvonalat 2020-ra. Ez sokkal menobbnek hangzik, mert ugye ha legvarakat epitunk, akkor kar sporolni a teglaval.

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/krm/krm21203.pdf

joseph1970 2012.09.06. 17:27:22

@maretz: És ennek örüljünk vagy sírjunk?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.09.06. 19:33:38

@maretz: Nincs az a felhozatal, amiben neked ne a Fidesz lenne a legjobb. :))

Robinzon Kurzor 2012.09.06. 20:46:51

@maretz: "Most hogy a forint kezd visszatérni az eredeti (egyébként makrogazdasági szempontból indokolt) sávjába, máris látszik, hogy eredményesek voltak a kormány államadósságcsökkentő intézkedései"

Na, ezt most átfogalmazhatod...

Robinzon Kurzor 2012.09.06. 20:55:00

@maretz: "az államadósság nem azért csökken, mert az IMF-el tárgyalunk, hanem azért nem csökkent eddig, mert az IMF szívózott"

Fordítva ülsz a lovon.

Az alapeset az, hogy nincs IMF. Mert nincs szükség rá.
Ehhez képest azért nőtt az államadósság, mert a kormány szívózott és eljátszotta a befektetői bizalmat.
Amikor úgy nézett ki, hogy lesz megegyezés az IMF-fel, akkor lett megint normálisabb az árfolyam.
Most, hogy megint megy a "pávatánc", megint esik a forint ...

Ebből azért elég nehéz azt kihozni, amire te jutottál.

A kognitív disszonancia kemény ellenfél, nem csoda, hogy legyűrt.

jan 2012.09.06. 21:16:19

@rajcsányi.gellért (ergé): Nem ertem, mitol ilyen vicces ez, hisz az egyik hozzaszolasban maga is elismeri, hogy nem eloszor irja be ezt. Amugy meg kulturember hallott mar olyanrol, hogy ceterum censeo.

Ha valami ebben vicces, akkor az az, hogy tenyleg le fogtok szavazni a Fideszre. Ahogy a mohacsiak is ujra meg fogjak valasztani Szekot...Ugyanis hiaba a sok couchsurfing, vilaglatas, erzekenyseg, nyitottsag, kulturaltsag, Cs. Szabo; a vegen csak a csordaszellem fog gyozni.

tistedur 2012.09.06. 22:08:40

@rajcsányi.gellért (ergé): kicsit off. majd ha a múzeumcaféban lesz egy szép csodák palotája búcsúztató, ugye majd azt is lehozzátok, mint a teleki téka újranyitásáról szólót?

maskep 2012.09.07. 10:02:45

@maretz: Ha ennyire jól tudod, hogy a demokráciában még hülyeségeket is meg lehet szavazni, akkor remélem, 2008.-ban is te azon kevesek közé tartoztál, aki nem szavazta le a 300 Ft-os vizitdíjat - no meg a tandíjat... Meg azok közé is akik a bármikori, nem-fideszes kormányokon valamifajta demokratikus szabályok betartását követelték, jogosan vagy épp alaptalanuul. Mert nyilván nem attól függ a véleményed a hatalomgyakorlásról és a demokráciáról, hogy éppen ki kormányoz. És nyilván neked a Bölcsek Köve is a zsebedben van, amiáltal bizonyosságod van abban, hogy melyik legkisebb rossz elven megválasztott elkúró kapjon örök teljhatalmat, akit a demokrácia nem akadályoz A "segíly" (ha valaki nem értené: a munkanélküli cigányok terheinek enyhítése) megvonásában.

Kár, hogy nem te vagy Orbán Viktor: Ilyen bölcsességgel, mint amid eszerint van, te nem kúrtad volna el ennyire, mint ő - még akkor sem, ha szabad kezed lenne bármit, bármeddig tönkretenned, mint neki van...

maskep 2012.09.07. 10:06:25

@Célkereszt: "Most kinek higgyek?"

Egyértelmű a válasz: Orbán Viktornak. Ahhoz "hinni" kell, míg a cáfolatához elég lenne a "ráció" is...

tréfás kedvű felhasználó 2012.09.07. 10:09:14

@maskep: ennyi! jobban össze se tudtad volna foglalni mi a legnagyobb baj a kurrens kormánnyal és különbözø szempontok alapján rájuk voksolókkal (természetesen kivétel a vallási jellegµ fanatizmus, valamilyen érdek, netán mély és elszánt meggyøzødés az Egyetlen és Igaz Boldogulásban és az idvezüléshez vezetø Egyetlen, ámde Halálbiztos útban). Mondom ezt a jelenlegi kormány bizonyos érdemei elismerése mellett (pl. könnyített honosítás, és még néhány cselekedet)

sezlony 2012.09.07. 10:36:21

@maretz: "miután demokratikus legitimációja nem volt"
Ez egy népszerű urban legend, csak nem igaz.
A demokratikusan választott parlament többsége választotta miniszterelnöknek, éppen úgy, ahogy a ciklus elején is mindig megválasztják a miniszterelnököt.
A Parlament mandátuma 4 évre szól, nem pedig az induló miniszterelnök regnálásáig. (Ezzel az erővel Antall halála után is új választást kellett volna kiírni - csak éppen nem így szólnak a törvények).

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2012.09.07. 11:54:30

@maretz:

Azt fejtsd már ki nekem légyszives, hogy pozitiv államháztartási hiány (az állam többet költ mint amennyi bevétele van) és negativ gazdasági növekedés mellett hogyan tud csökkenni a GDP arányos államadósság?

:D Lóditassz te kis csirkefogó. :D

Nincs itt semmi adósságcsökkentés. Az adósság akkor csökkenne ha szuficites lenne az államkassza.

bz249 2012.09.07. 12:03:04

@jvizkeleti: inflacio?

Az allamadossag ma 1000 fabatka vagy 50 kemenyvaluta, az allam beszed 100 fabatkat kiad 120-et. Az adossag 1020 fabatkara nott, csakhogy kozben az a fabatka erteke 5%-kal csokkent a kemenyvalutahoz kepest, es igy az allamadossag 48.5 kemenyvalutara csokkent. ;)

Az allamadossagot tudtommal nem szokas visszafizetni, hanem inkabb elinflaljak a fenebe. (persze ehhez fontos szempont, hogy olyan penzben kell eladosodni, amit az allam tetszes szerint inflalhat)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.09.07. 12:36:00

@jvizkeleti: Az ÁHT kiadások között szerepel az adósságszolgálat?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.09.07. 17:20:28

@bz249: A számításból csak a kamatot, az árfolyamváltozást és a GDP csökkenését felejtetted ki. Így majdnem kihoztad, amit akartál. :)

@jvizkeleti: "Az adósság akkor csökkenne ha szuficites lenne az államkassza."

Ez így eléggé elnagyolt, és nem is lehet ilyen általános szabályként megfogalmazni. Az adósság például úgy is csökkenhet, ha az állam részleges államcsődöt jelent be (mint például a manyup-államosítás). Az biztos, hogy az adósságcsökkentés _egyik_ alapvető feltétele a fenntartható pozitív elsődleges egyenleg. De még pozitív elsődleges egyenleg mellett is nőhet az adósság magas kamatok vagy leértékelődés mellett mellett. A fidesz gazdaságpolitikájának egyik téveszméje, hogy kizárólag egy mutató javítására koncentrál, biztos mert a focit is csak gólra játsszák és nem számít a szögletarány.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2012.09.07. 22:26:44

@maretz: "Lehet, hogy szomorú, de a felhozatalból még mindig a Fidesz a legjobb... ".
Miért is? Csak egy dolgot mondj, amiben a Fidesz jobb, mint mondjuk az MSZP volt.

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2012.09.08. 01:41:38

amúgy ha valakit érdekel, hogy mi hozta a 12 helynyi visszaesét, itt elég jól összeszedtük:
igyirnankmi.hvg.hu/2012/09/06/rossz-iranyba-futunk/

balage_81 reloaded (törölt) 2012.09.09. 10:53:53

@maretz: Bajnainak az égvilágon semmi köze nem volt Gyurcsány csődjéhez. Ahhoz egyedül az őszödi-beszéd kiszivárogtatóinak volt köze. Bajnaival és Gyurcsánnyal pedig soha nem a szakértelem hiánya volt a baj, hanem a primitív, kishitű és végtelenül ostoba kommunista párt, ami mögöttük állt. Gyurcsány azért nem érdemli meg a visszatérést, mert hagyta, hogy ezek a korrupt kisemberek megkössék a kezét.

Na most én 2010-ben (magam számára is meglepő módon) épp ezért a Fideszre szavaztam. Bíztam abban, hogy viktor majd él a hatalmával, és tanulva korábbi hibáiból nem a szaros hatalmi játékait játssza, hanem megcsinálja amit kell. De ez a tahó egy kicsit sem változott, a gazdasághoz való viszonyáról pedig kiderült, hogy egyszerűen nem ért hozzá. Még annyit se, mint Fletóék.

Ezzel a teljesítménnyel nem érdemli meg az újrázást, a cinikus politikusoknak pedig totális sikere a demokráciánk fölött, ha úgy döntünk, hogy inkább senkire nem szavazunk. Akkor ők fognak győzni meg a törpe siserehaduk, ami akkor is rájuk szavaz, ha a szájából veszik ki a kenyeret.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.09.09. 11:05:16

@maretz: valószínűleg jobban értesz a gazdasági témához, mint én, de mondd már el légy szíves, mire ez a nagy optimizmus?

Annyit látni, hogy az MNYP-pénzek elvételével (amire ugye semmilyen felhatalmazást nem tetszettek kapni) levitték az államadósságot x százalékkal, de ezen kívül semmi olyan nem történt, ami a hosszú távú fenntarthatóságot és növekedést megalapozná.

Jelenleg az ország recesszióban van, ami több régiós társunkról nem mondható el, plusz a német gazdaság is nő, ha kicsit is.

Ezek a fiúk nem csak hazudtak, de még a jövőnket is veszélyeztetik. A születésszám növekedése pedig egészen marginális, semmi áttörést nem értek el, hogy a közmunkás statisztika-kozmetikázást ne is említsem.

Csaba222 2012.09.09. 20:56:26

@maretz:
"Ha az államadósság csökken (márpedig csökken)" Ez annyira engem nem érdekel a japánok simán elvannak 200% feletti eladósodottságukkal. Kamat, a futamidő ami számít.

"ha a munkanélküliség csökken (márpedig csökken)"
Nem mindegy mivel.
pl felvesznek 3db borsodi négyelemis alkoholistát minimálbérrel, vagy egy gyógyészérkutatót 500k val.
Itt inkább a SZJA bevételeket nézném. Ha nő ok ha csökken baj van.
pl kirúgnak egy gyógyészérkutatót, ellenben felvettek 3db borsodit hurrá???

"ha a születések száma nő (márpedig nő)"
Korántsem mindegy melyik társadalmi csoportban. Jövő adófizetői, vagy a jövő segélyezettjei.
süti beállítások módosítása