Kommentszűrés
’12 aug
22
07:41

A Jobbik a Vásárhelyi Mária S/M Klubban

Írta: TuRuL_2k2

Jobbik_sajtoszabadsag_Novak_Elod.jpg

Mint tegnap beszámoltunk róla, a Fővárosi Törvényszék Pataki Árpád vezette tanácsa első fokon kártérítésre és sajnálkozásra kötelezte a Mandiner Kft.-t a Jobbikkal szemben ezért a cikkért. Ígértem, hogy kicsit bővebben is írok a pörről. Tavasszal csöppentünk a történetbe, ekkor kaptunk postán egy levelet a bíróságtól, amiből kiderült, hogy a Jobbik beperelte Semjén Zsoltot a 2011. augusztusi gyurcsányos-jobbikos kijelentéséért. A küldemény többek között a Jobbik Semjénnel szembeni keresetlevelét tartalmazta:

Alulírott, Jobbik Magyarországért Mozgalom (1117 Budapest, Nándorfejérvári út 8/b.) felperes az F/1. alatt csatolt meghatalmazással igazolt jogi képviselonk útján az alább előadott indokok alapján

keresetet

terjesztünk elo dr. Semjén Zsolt (1024 Budapest, Keleti K. u. 13 / A.) alperessel szemben, és kérjük a Tisztelt Fovárosi Bíróságot, hogy
1. Állapítsa meg, hogy az alperes megsértette a jóhírnév védelrnéhez fűződő személyiségi jogainkat azáltal, hogy a www.mandiner.hu cÍmú intemetes portálon 2011. augusztus 6-án vele készített interjúban valótlanul állította, hogy a Jobbik anyagi támogatása volt Gyurcsány Ferenc legnagyobb politikai tévedése, amikor a MIÉP-Jobbik Harmadik Út pártalapítványa után járó költségvetési támogatást átutaltatta kormányfoként a Jobbiknak úgy, hogy ehhez Csurka István nem járult hozzá [ptk. 78. § (1) és (2) bekezdés, 84. § (1) bekezdés aj pont]!
2. Tiltsa el az alperest a további jogsé.rtésektol [ptk. 84. § (1) bekezdés b)pont]l
3. Kötelezze az alperest elégtétel adásaként arra, hogy az általa elkövetett jogsértés miatt magánlevélben fejezze ki a sajnálkozását felénk, egyúttal jogosítson fel bennünket arra, hogy ezen levél tartalmát nyilvánosságra hozzuk [ptk. 84. § (1) bekezdés ej pont]!
4. Kötelezze az alperest, hogy az 1. pontban megjelölt személyiségi jogsértés miatt fizessen meg a számunkra 15 napon belül 1.500.000,- Ft, azaz egymillió-ötszázezer forint nem vagyoni kártérítést, és annak 2011. augusztus 7-tol a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerint számított késedelmi kamatát [ptk. 84. § (1) bekezdés ej pont, 339. § (1) bekezdés, és a 355. § (4) bekezdés]!

Emellett ott volt még a 2012. február 9-én tartott tárgyalás jegyzőkönyve is a csomagban. A Mandiner Kft.-ről sehol egy szó sem esett, sem a keresetben, sem a jegyzőkönyvben (csak a cikk screenshotja szerepelt a Jobbik által csatolt anyagok között). Mivel nem derült ki, hogy bárki bármit is szeretne kiadónktól, így aztán nem foglalkoztunk különösebben a dologgal, bár azt bájosnak találtuk, hogy a Jobbik (vagy az ügyvédjük) interjúként azonosította be ezt a szemlézett riportot.

Néhány hónappal később kaptunk egy idézést, miszerint másodrendű alperesként jelenjünk meg tárgyaláson. Mivel továbbra sem találkoztunk semmiféle, ránk vonatkozó keresettel, erre a tárgyalásra nem mentünk el, amivel kétségkívül hibáztunk: a bíróság Semjén esetében nem látta bizonyítottnak, hogy tényleg mondott volna ilyesmit a tavalyi IKSZ-táborban, ezért vele szemben elutasította a Jobbik kártérítési igényét, kiadónkat viszont – mivel nem terjesztettünk be ellenkező bizonyítási indítványt – fizetésre kötelezte. Távolmaradásunkra egyetlen mentségünk van, amit az időközben kikért ügyiratok is alátámasztanak: mi ennek a pernek nem voltunk részesei, mivel a bíróság hibájából a Jobbik módosított keresetét nem kézbesítették részünkre. Így természetesen fellebbeztünk az ítélet ellen, képviseletünket a CivilMédia jogászai látják el másodfokon.

Dióhéjban ennyi történt, de érdemes egy kicsit jobban beleásni magunkat az ügybe, mert sokat elárul a hazai közéletről és nyilvánosságról.

A bírósági tárgyaláson odáig sikerült eljutnia a feleknek, hogy nem interjúról, hanem egy eseményről beszámoló tudósításról, riportról van szó. Arra viszont nem jöttek rá a sajtójogi specialisták, hogy ez bizony egy MTI-hír (még ha mi a Hírszerzőt is hivatkoztuk forrásként), pedig a Magyar Távirati Irodáig eljutottak a jegyzőkönyv szerint:

Az l. r. alperes előadásáról hírt adott a Magyar Távirati Iroda is. Ez a tudósítás is tartalmazta az I. r. alperesnek tulajdonítottan azt az előadást, hogy a Jobbik anyagi támogatása volt Gyurcsány Ferenc legnagyobb tévedése, amikor a MIÉP - Jobbik a Harmadik Út pártalapítványa után járó költségvetési támogatását átutaltatta kormányfőként a Jobbiknak úgy, hogy ehhez Csurka István nem járult hozzá. Ebben az összefüggésben az MTI többlettartalmat is közölt, amikor egyenes idézetként azt is közölte az I. r. alperestől, hogy az MSZP-nek „reális célja az volt, hogy elvegye a Fidesz - KDNP kétharmadát”, illetve a Jobbikról azt is közölte, hogy az nem ugyanolyan párt, mint a MIÉP, mert „letar0lta” az MSZP „proletár-típusú balszárnyának szavazóit”.

A feltűnő szövegszerű egyezésekből egy laikus számára is kiderülhetett volna, hogy itt nem az történt, hogy a Mandiner és az MTI is készített egy-egy saját tudósítást, hanem hogy a Mandiner az MTI-hírt közölte, szerkesztett formában. És ezzel nem voltunk egyedül. Akik még többek között szintén közreadták a hírt, benne a vitatott részlettel:
Galamus
Hírszerző
HVG
MNO
Népszava Online

A legjobb, hogy a vitatott kijelentés a mai napig szerepel a KDNP és az IKSZ honlapján is. Az eredeti MTI-hírt a csodás MTI-archívum miatt nem lehet közvetlenül linkelni, de mindenki megnézheti magának itt, ha rákeres a Semjén IKSZ kombinációra.

A sajtószabadság ügyéért a végletekig elkötelezett Jobbik eljárása többszörösen inkorrekt. Átnéztük a levelezésünket: a párt egyáltalán nem jelezte, hogy sérelmezne valamit, ami nálunk jelent meg. Nem arról van szó, hogy ne tudnák a címünket: nem ritka, hogy napi 6-8 levelet (sajtóközleményt, meghívót, fényzászlót) kapunk tőlük. Mégsem kérték, hogy adjunk helyet az álláspontjuknak, inkább pereltek. Igaz, eleinte nem minket, de ha már így alakult, ránk is kiterjesztették kártérítési igényüket.

A médiatörvény kapcsán sok szó esett a sajtószabadságról, annak haláláról és soha nem látott kiteljesedéséről, miközben a törvény pont azokat a kérdéseket nem rendezte, amik – a recessziós gazdasági környezet mellett – talán a legnagyobb rákfenéi a magyar közéleti újságírásnak. Egyes bíróságok gyakorlata alapján ugyanis polgári és büntető jogi felelősség terhelheti azt a sajtóterméket, aki lelkiismeretesen beszámol arról, hogy az egyik közszereplő miket mond egy másik közszereplőről. 

Nem agyrém, hogy amikor a Jobbiknak (egy politikai pártnak) vitája van Semjénnel (egy politikussal), ezt úgy oldja meg, hogy perli a politikus kijelentéseit idéző sajtóterméket is? És sajnos egyáltalán nem példátlan a Jobbik eljárása: egyik szerkesztő kollégánk ellen Papcsák Ferenc, zuglói fideszes polgármester feljelentése nyomán büntetőeljárás van folyamatban. Mindez azért, mert idéztük Várnai László zugló LMP-s képviselő blogbejegyzését. Papcsák, illetve az őt képviselő ügyvédi iroda az általuk kért helyreigazítás közlése ellenére is jónak látta feljelenteni a Mandinert az összes többi, Várnai állítását idéző médiummal együtt.

A Jobbik hozzáállása bizony erősen emlékeztet a hazai antiszemitizmus-kutatás nagyasszonyának, Vásárhelyi Máriának a szabadság-értelmezésére, aki nagyon aggódik a sajtó szabadsága miatt, de egymilliót követel az általa nyikhaj hülyegyerekként aposztrofált Indextől, ha neki fáj valami – a Riporterek Határok Nélkül mindenesetre nagyra értékeli ezt az értelmezést, különben biztosan nem tüntette volna ki Sajtószabadság-díjjal. Így aztán elmondhatjuk: Tomcat, Papcsák és Vadai Ágnes után a Jobbik a Mandiner legújabb barátja.

Címkék: sajtószabadság Jobbik Semjén Zsolt MTI Mandiner Papcsák Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr254646746

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Papcsák Ferenc meg az internetek – Ilyen ország pedig nincs CCCXLIII. 2012.11.11. 08:15:17

Sok politikust hoznak izgalomba a különféle internetes hozzászólások, amik korábban elsősorban fórumokban, néhány éve inkább blogokon születnek. Egy-egy ilyen megnyilvánulás aligha bír túl nagy jelentőséggel, egyes közszereplők mégis hajlamosak jelen...

Trackback: A Jobbik a Vásárhelyi Mária S/M Klubban 2012.08.22. 14:51:01

A Fővárosi Törvényszék Pataki Árpád vezette tanácsa első fokon kártérítésre és sajnálkozásra kötelezte a Mandiner Kft.-t a Jobbikkal szemben. Fellebbezünk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.22. 19:46:00

@Counter: Úgy tűnik, aki jót akar, az bevásárolja magát a maffiába. Ott még talán ér valamit a becsület.

@Holger Hartland: "Semjén Zsolt szerint a Jobbik anyagi támogatása volt Gyurcsány Ferenc legnagyobb politikai tévedése, amikor a MIÉP-Jobbik Harmadik Út pártalapítványa után járó költségvetési támogatást átutaltatta kormányfőként a Jobbiknak úgy, hogy ehhez Csurka István nem járult hozzá."
Ha az állítás szerint Csurkának ezügyben vétójoga volt, akkor a Pojáca tényleg machinált. Ha nem volt ehhez joga, akkor Semjén tényleg a saját (amúgy nem létező) jó hírét rombolja.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.22. 19:48:13

@Holger Hartland: "Persze másodfokon majd más lesz."

Szerintem is bizonyosra vehető. A mostani bíró csak félig volt jó bíró. Homokszem csúszott a gépezetbe, de már dolgoznak a a szegény megvádolt alperesek -és persze az értük aggódó közönség -számára megnyugtató ítéleten. Lássuk be:
egy jó káder kell ide, aki rendbe rakja dolgokat.

azt hogy értelmezi, hogy nem mentek el az idézésre? posztmodern lázadás a társadalom értelmetlennek gondolt valósága ellen? :-)

A mandarinnak miért csak most estek le a magyar sajtójogi szabályozás sajátosságai? Mennyibe kerülne kivenni az ilyen sajátos jogszabályokat a törvénykönyvből? Kinek érdeke a status quo fenntartása, amikor más törvényeket (kedvencem a médiatörvény, ez talán már feltűnt, a 112 módosítójával) olyan lelkesen toldoznak-foldoznak?

Robinzon Kurzor 2012.08.22. 19:50:10

@is:

Kérdés, hogy történt-e eljárásjogi hiba, mármint hogy bizonyítható-e, hogy történt.

Akkor megy vissza elsőfokra.

Ha nem történt, akkor marad az elsőfokú ítélet, mert az bizony érdemi, pont azért, amiért leírtad. Amit az alperes nem vitat a felperes által előadottak közül, azt elfogadottnak tekinti a bíróság és az alapján dönt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.22. 19:56:37

@is: de miért nem fogadta el bizonyításként a bíróság?
az előző kommented nagyon jó, de ez nem.
ha egyszer lehozza az újság, nyilván be kellett volna minimum idézni semjént esküdjön meg a bibliára, mondta-e ezt vagy nem. teljesen bizonyított, hogy valószínű hogy mondhatta, erősen megalapozott a gyanú.
ilyenen esetekben beidézik az alperest, mondja el az álláspontját, minimum.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.22. 20:00:25

nem sért személyiségi jogokat, hogy közzétettétek semjén tömjén pontos címét? :) dr. Semjén Zsolt (1024 Budapest, Keleti K. u. 13 / A.)
nehogy aztán mégegy per legyen belőle, vikibácsi megszakad, nem szereti ha ilyenekre kell költeni

és most már engem is elővesznek, mert én is közöltem

Robinzon Kurzor 2012.08.22. 20:10:52

@tesz-vesz:

De bizony sért, és igen, téged is elővehetnek.

Már fűzöm is be az ánégyest ... :D

Robinzon Kurzor 2012.08.22. 20:15:09

@tesz-vesz:

Semjén azt nyilatkozza, hogy nem mondta.
(Esküdni nem fog, mert bár szabad bizonyítási rendszer van, de egyedül az eskü szerepel a bizonyítékok tiltólistáján.)

Mivel ellentmondás van, bizonyítani kell; a bizonyítás terhe a felperesen, ő meg nem tudta bizonyítani, tehát ezt a pontot bukta.

MézesRozi 2012.08.22. 20:19:47

Turul itt siránkozik a szólásszabadságról, közben tehetetlen dodót kiradírozták a mandiner.hu-ról.

hoplita 2012.08.22. 20:32:26

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Ennyi esett le...?
Szar ügy, sajnos eszet nem tudok küldeni.....de jókívánságot esetleg sikerül.:)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.22. 20:37:04

@Robinzon Kurzor: Ott a kdnp-s riport. Vagy a mandarinok hekkelték meg az oldalt?

@MézesRozi: Ezért (is) tényleg lófaszt a seggükbe, dodó nem volt sem troll, sem véresszájú.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.22. 20:42:49

@MézesRozi: melyik posztból? Kíváncsi vagyok. Tudom, hamar megöregszem, de akkor is.
:)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.22. 20:43:20

@hoplita: Ha nem vette volna észre, nem a turulmadárnak írt kommentjére válaszoltam, hanem az oblomovnak írtra. Abban pedig a szavazók korábbi vélelmezett pártszimpátiájáról volt szó.

Sebastian Knight 2012.08.22. 20:46:05

@jose maria padilla:

Biszku esetén mégis érdekelte a bűn és büntetés összefüghetősége. :)

Veder1 2012.08.22. 20:48:41

Ez az egész ügy inkább a bíró alkalmasságáról ad szemléletes képet...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.22. 21:02:33

@Vödör: A bírónak a jogszabályt kell alkalmaznia. Nem hagyhatja figyelmen kívül, ez nem Amerika.

Veder1 2012.08.22. 21:05:10

@TuRuL_2k2 azért azt érdekes lesz bizonyítanotok, hogy az idézés benne volt a borítékban, a kereset viszont nem. Persze, ha megvan az összes felperes által benyújtott kereset a bíróságon, vagy a jobbik bizonyítottan kevesebb példányszámban nyújtotta be, akkor még megállhat, de erre ne vegyetek mérget.

Veder1 2012.08.22. 21:06:12

@Counter én ezt arra írtam, hogy a keresetet nem kézbesítette.

Veder1 2012.08.22. 21:12:38

Egyébként ez felveti azt a kérdést is, hogy az MTI-től átvett hírben, vagy a jóhírnév sértő honlapjáról átvett szövegben foglalt cselekmény megtörténtét az átvevőnek kell-e bizonyítania?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.22. 21:54:22

@Vödör: De az nem számít. Az számít, hogy sérti-e a Jobbik jó hírnevét. Ha mondta és sérti, akkor is felel a hírt továbbadó sajtó.

MézesRozi 2012.08.22. 21:55:37

@Schwerer Gustav:

a vélemény oldalról, ott teljesen, minden hír

alól.@Lavrentyij Pavlovics Berija:
igaza volt.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.22. 22:13:33

@MézesRozi: Arra gondol, hogy megjegyeztem, hogy inkább a széljobberek repünek, mint a szélballerek? Ráadásul dodó még csak nem is széljobber.

S=klogW 2012.08.22. 22:15:21

@Vödör: még pontosabban

alkalmatlanságáról

Veder1 2012.08.22. 22:17:05

@Counter
Csakhogy a sértés csak akkor áll meg, ha az állítás nem valós. De ezt nem vizsgálta a bíró, mert az alperes tagadta a kijelentést, a jobbik meg nem tett további bizonyítási indítványt. Itt a mandiner tudott volna védekezni, ha jelen van. Kíváncsi lettem volna egy olyan perre, kicsit megszorították volna Semjént.

Most így végiggondolva nem lehet, hogy a mandisok ezért nem jelentek meg :)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.22. 22:18:24

@MézesRozi: értem, persze, egyszer régen még én is eltűntem ott a süllyesztőben.:) akkor minden eltűnik. Legalábbis ez volt régebben. Persze most csak szűrik az embert, meg lehet tekinteni "az összes hsz. megjelenítése" menüpont alatt. (Tessék kipróbálni, meg lehet nyomni a szöveget, akkor a szűrt elemek láthatóak lesznek)

Az érdekelne, hogy melyik poszt _kapcsán_, vagy még pontosabban: konkrétan mit írt, hogy meg lett szűrve.
Én kerestem, de nem találtam.

Veder1 2012.08.22. 22:22:51

Ha megjelenik a tárgyaláson a Mandiner az igaza bizonyítására (mivel Semjén kiszállt) be kellett volna vonnia a perbe az MTI-t, a KDNP honlapját, a Hírszerzőt. Csak akkor lehet kiderül az igazság :)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.22. 22:27:27

@Vödör: Az a gyanús, ami nem gyanús!

@Schwerer Gustav: Gondoljon bele: dodóval együtt visszaállítja kündüt meg a komcsi férgeket is. Dodó nem érdemli ezt az illusztris társaságot.

Úgy tűnik, hogy nem egy adott komment, hanem a "stílus" alapján szűrnek, részletek itt:
mandiner.blog.hu/2012/08/17/trollszelidites_a_mandineren

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.22. 22:33:01

@Vödör:
Nem, egyszerűen azért nem jelentünk meg, mert nem kaptunk olyan keresetlevelet, ami minket érintett volna. Meglátjuk, mi lesz másodfokon, nem kizárt, hogy visszaküldik újra első fokra.

Veder1 2012.08.22. 22:35:49

@TuRuL_2k2 ok elhiszem. Akkor várom az új eljárásról is a tudósítást, kíváncsi vagyok a fejleményekre

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.22. 22:41:37

@MézesRozi:
'Tetves provokátor.'
'Ki ölne, meg te féreg? Még eltaposni is undorodnék.'
'Kár, hogy ostoba tapló vagy'
'min csodálkozik ez a hülye péltsa?'
'Te meg kinyalhatod, bolsikám.'
'Miért is nem csodálkozom ezeken a büdös taknyokon?!'
Ez csak így, hirtelen néhány idézet a hozzászólásaiból. Még alakulóban van a szelekciós rendszer, de ez valamivel túl van a határon (viszont van visszaút).

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.22. 22:56:09

@TuRuL_2k2: Ezekből egyedül a 'Ki ölne, meg te féreg? Még eltaposni is undorodnék.' durva, a többi belefér az ilyen helyeken folytatott anyázásba.
Ha már ennyire figyelnek az udvari etikettre, akkor az ajtón kidobott és ablakon visszapofátlankodó pirosbögréseket is szűrni illene.

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Erre esetleg valami reakció?

MézesRozi 2012.08.22. 23:08:49

@TuRuL_2k2:

ó. hát ez tényleg... szóhoz sem jutok. legfőképpen a szemforgatásotokon. vannak ennél sokkal trágárabb kommentelők és voltak itt igazán durva tartalmak. akkor éppen a szólásszabadságért harcoltatok.

Veder1 2012.08.22. 23:08:56

@TuRuL_2k2 kicsit túlragozom a dolgot, de az eljárásjogi kérdéseken felül három része van az ügynek:

1. elhangzott-e a kijelentés
2. valós tartalmú-e a kijelentés
3. jogsértést követ-e el a Mandiner a továbbközléssel

Kérdés, ha valaki jóhírnevet sértő kijelentést tesz, akkor erről, hogyan kell tudósítani? Hogyan bizonyosodsz meg, hogy ténylegesen elhangzott-e a kijelentés? Milyen szófordulatot kell használnod (pl.: "megalapozatlanul azt állította") ?

Pl. a Jobbik egy fesztiválon azt állítja, hogy Gyurcsány Ferenc közpénzt nyúlt le a Sukkoró-ügyben (nem bizonyított), ez kinn van a jobbik honlapján, akkor erről hogyan kellene a nol.hu-nak tudósítania úgy, hogy ne sértse meg Gyurcsány jóhírnevét?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.08.22. 23:11:59

@bbjnick: De akkor is el kellett volna menni a tárgyalásra.:)

MézesRozi 2012.08.22. 23:15:16

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
igen, arra gondolok.

ez a széljobberséggel úgy lehet, mint a kulákokkal. ha már kiiktatták az összes módos gazdát, az 5 holdas kisparaszt arra ébredt egy szép napon, hogy kulákká lépett elő, aki a nép ellensége. már dodó a szalonképtelen széljobber.

Szindbad 2012.08.22. 23:15:36

Imádom a magyar jobboldalt :))

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.08.22. 23:22:16

@TuRuL_2k2: Merész kérdés, de nem jutott senki eszébe megmutatni a cég jogászának az idézést? Vagy megkérdezni a bíróságtól az idézés kézhezvétele után, hogy az meg mire fel?
Csak úgy megkérdezem, mert az összes alternatíva közül a legrosszabbat kiválasztani úgy, hogy nem kezdő a mandiner pereskedés táján, az nagyon necces.

S=klogW 2012.08.22. 23:31:25

@MézesRozi: azért ez így nem pontos ...

Oblomov 2012.08.22. 23:47:40

@MézesRozi: "már dodó a szalonképtelen széljobber."

Voltak rossz napjai a tehetetlennek, na. Erről írt Turul. Neked meg nem kéne az összes szalonképtelent széljobbernek tekinteni. Fordítva persze stimmel, ezek szalonképtelenek.

Alfőmérnök 2012.08.22. 23:57:45

@TuRuL_2k2: És hogy van a visszaút?
Írnak egy levelet nektek, hogy "lécciléccilécci engedjetek vissza, jófiú leszek, többé nem mondok csúnyákat a bolsiknak"?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.23. 00:08:52

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Miért lett volna vétójoga? Szerintem egyébként Semjén emlékezetében összekeveredhettek a dolgok, ugyanis valószínűleg erről az esetről van szó:

www.origo.hu/itthon/20090410-allami-tamogatas-a-magyar-igazsagert-a-jobb-magyarorszagert-alapitvanynak.html

Azaz: a Csurka által elnökölt pártalapítvány kapta a MIÉP-nek és a Jobbiknak (illetve pártalapítványuknak) a 2006-os közös választási eredményük alapján egyébként valóban törvényesen járó pénzt. (Csakhogy a jobbikosok szerint ők nem is tudtak róla, hogy van ártalapítványuk, Csurkáék pont akkor jegyeztették be.) Az ügyből pedig éppen a Fidesz csinált nagy botrányt, hogy "nahát, az MSZP pénzeli a Jobbikot!", amit a szocik mellett a jobbikosok is zokon vettek már akkor is:

jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/a_jobbik_udvozli_a_fideszes_hazugsaghadjarat_visszavonulojat

Ha erről van szó, akkor Semjén fejében az eltelt évek alatt átköltődött a történet.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.23. 00:13:16

@Schwerer Gustav: Látom, padilla őrmestertől Robinzon Kurzorig terjedő népfront kárörvend a mandineresek pórul járásának. Nyilván a mandiner egyéb vétkei miatt, mert a konkrét ügyben a mandinereseknek igazuk van. Leszámítva, hogy nem mentek el a tárgyalásra - gondolom, hanyagságból.

Oblomov 2012.08.23. 00:22:18

@Holger Hartland:
Odaát meg lássák ám a jelenségben a lényeget:
"ha ekkora kockázattal jár egy kormánytag szavaiból szerkesztett, hírgyár által leközölt hír átvétele, akkor félő, hogy a Kedves Vezető úr Örök Érvényű Megnyilatkozásait sem fogják merni leközölni.

Márpedig ha a propaganda nem fog terjedni elég széles körben idézetek hiányában, annak a Kedves Vezető bajtárs sem fog örülni, Tündikém drága. "

Csipet vitriol is van benne. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.23. 00:22:31

@TuRuL_2k2: Tiltsatok ki innen, ilyen trágár sértéseket én is írok néha. :)

Amúgy baszomalássan, az IRL-ező férgeket hogyhogy nem kúrtátok ki a picsába az első eset után? Az nekem kicsit súlyosabbnak tűnik, mint a trágárság.

Bassza meg, milyen trágár vagyok megint. Remélem, jön mavo és ír valami kifinomultan kulturáltat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.23. 00:28:13

@MézesRozi: Ott van Tehetetlen Dodó, csak rá kell kattintani az "Összes hozzászólás megjelenítése" gombra. Tehát nem kiradírozták, hanem 18-as karikát tettek rá. :) Amihez amúgy minden bloggazdának joga van (a radírozáshoz is), és semmi köze a szólásszabadsághoz. Nekem is van radírom a blogomon, és ha úgy látom jónak, használom. :)

Egyébként érdekes, hogy a mandiner.hu kommentjei között alaphelyzetben a TD-nek adott válaszok látszanak, de amire válaszolnak, az nem. TD fantom lett. :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.23. 00:40:41

@Alfőmérnök:
A visszaút pontos mikéntjén még dolgozunk, de a lényeg, hogy lejjebb kell csavarni az agresszió- és trágárság-potmétereket a hozzászólásokban, és akkor látni fogjuk a jó szándékot. Természetesen ez azokra igaz, akik csak kicsit lépték át a határt, át lehet lépni annyira is, hogy még a legangyalibb kommentekkel se legyen visszaút.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.23. 00:42:45

@Holger Hartland:
A blogos felületet továbbra is szeretnénk moderálatlanul hagyni. Sajnos a mandiner.hu-n az engedékenység nem óriási szabadságot és pezsgő vitát, hanem személyeskedő indulatokat eredményezett.

MézesRozi 2012.08.23. 08:44:15

@Holger Hartland: @TuRuL_2k2:

tudom, hogy moderálták dodót. de azért furcsa, hogy a szűrést bejelentő posztban hálásak a régi kommentelőknek, közben meg kitiltják dodót, akinek kommentjeinek, hozzászólásainak Hozzáadott Értéke vitathatatlan.

egyébként mindenki azt csinál a blogján, amit akar, ez természetes. de azért baszkurálni lehet érte. éppen azért, ahogyan ez a blog felfutott:)

MézesRozi 2012.08.23. 08:45:34

@TuRuL_2k2:
továbbá én is úgy gondolom, szükséges a moderálás a mandiner.hu véleményoldalán.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.23. 09:24:20

@TuRuL_2k2:
nahát, azért a káromkodás és trágárság tényleg megengedhetetlen, te beesett mellű aszténiás roncs. tölgy baszogatása a hatékony segítségetekkel meg kóser mi?
faszom legyen a fogkeféd!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.23. 09:27:22

@Sebastian Knight:
biszku béla sokkal szimpatikusabb ember, mint a mandarinok. nem kellemes ezt mondani, de ez van :)

Alfőmérnök 2012.08.23. 10:00:07

@TuRuL_2k2: "Sajnos a mandiner.hu-n az engedékenység nem óriási szabadságot és pezsgő vitát, hanem személyeskedő indulatokat eredményezett."

Ez így van, de ennek aligha T. Dodó az oka. Törzskommentelőtök a blog.hu-n is, ismeritek. Mondjuk nem ártana azt sem idézni, hogy mire volt reakció, amiket írt. El tudom képzelni, hogy adekvát reakciók voltak.

Robinzon Kurzor 2012.08.23. 10:24:20

@Lavrentyij Pavlovics Berija: "Ott a kdnp-s riport. Vagy a mandarinok hekkelték meg az oldalt?"

Nem érted a polgári peres eljárást: a bíróság maga nem végez bizonyítást, hanem a felek által eléje tárt bizonyítékok alapján dönt.

Mivel nem volt ott az alperes, nem volt senki, aki a bármilyen kézenfekvő ellenvetést, bizonyítékot előadjon.

A bírónak nem dolga, hogy a szabályos idézésre meg nem jelent alperes segítségére siessen.

Robinzon Kurzor 2012.08.23. 10:33:00

@Vödör: "Pl. a Jobbik egy fesztiválon azt állítja, hogy Gyurcsány Ferenc közpénzt nyúlt le a Sukkoró-ügyben (nem bizonyított), ez kinn van a jobbik honlapján, akkor erről hogyan kellene a nol.hu-nak tudósítania úgy, hogy ne sértse meg Gyurcsány jóhírnevét?"

Tipp:
Gyurcsány Ferenc természetes személy, akire értelmezhető a közszereplő fogalma, a közszereplőkkel szemben viszont tágabbak a "kritikai" határok, amit nekik tűrniük kell.

Ezzel szemben a Jobbik egy jogi személy, akivel kapcsolatban a közszereplőség fogalmilag kizárt, tehát vele kapcsolatban nincsenek meg a tágabb határok.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 10:35:52

@Holger Hartland: Ha erről van szó, akkor Semjén hülyébb, mint gondoltam. Meg a Jobbik is, mert ekkor nem perelni kellett volna, ha hülyét csinálni Semjénből.

BTW, moderáltatni akarja magát a mandarinokkal? Szóljon a főhadnagy elvtársnak, hogy lőjön szét mindent, ami mozog, akor lehet, hogy eléri.

@Robinzon Kurzor: Ezt is írtam: " Hogyan tudták bebizonyítani, hogy nem mondta? Ill. a Jobbik ügyvédje annyira hülye, hogy nem volt képes előtúrni a két a oldalt?"

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.23. 12:12:37

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Nem látom, hogy mi másról lehetne szó. Ez a sztori áll a legközelebb a Semjén által mondottakhoz. A Fidesz már akkor igyekezett úgy értelmezni ezt, hogy "a szocik pénzelik a Jobbikot". Tessék:

hirszerzo.hu/hirek/2009/4/24/105970_a_szocialistak_penzelik_a_jobbikot

Sőt: "Szijjártó Péter (Fidesz): Az MSZP hozta létre a Jobbikot":

www.youtube.com/watch?v=fkRa10QQLeQ

Valószínűleg addig mondogatták ezt, amíg maguk is elhitték. :)

BTW-re: Dehogy akarom magam moderáltatni, akkora pozőr azért nem vagyok. :) Csak provokatív módon teszteltem a moderálási alapelveket, illetve kérdeztem rájuk. Úgy tűnik, most a mandiner.hu-t komolyan szeretnék szalonképesíteni, ami végül is teljesen érthető, tekintettel a hirdetési bevételekre. Az előzmények miatt ez nehéz munka lesz.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 13:39:32

@Holger Hartland: Valószínűleg igaza van. Hülyék a narancsosok, bár az ellenség ellenségének támogatása régi trükk, így nem zárható ki némi színfalak mögötti támogatás. Ha tényleg volt ilyen, akkor pedig különösen nemes bosszú, hogy a Jobbik elvitte a prolik egy részét.

Az egyik beosztottamnak már sikerült elérnie a moderációt, szerintem a főhadnagy elvtársnak is sikerülne.
Elég nehéz lesz a szaloképesedés. Ráadásul aki vissza akarja hozni a szivének kedves "trollokat", az magára rántja a teljes pöcegödröt. No mindegy, ezt főzték maguknak a mandarinok, egyék is meg.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.23. 13:55:37

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Szívesen élnék száz év múlva, hogy elolvashassam, az akkori történelemkönyvek mit írnak majd a mi korunkról. Ha lesznek még történelemkönyvek. :)

Ami a mandiner.hu-t illeti, végül is a fiúknak-lányoknak igazuk van. Ha igazán jó arcot akarnak mutatni a világ és persze a hirdetőik felé, akkor ki kell takarítaniuk az ottani kommentfolyamokat. Akkor pedig a trágárságnak is el kell tűnnie.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 14:09:03

@Holger Hartland: Az ükönokája nem tudott történelemkönyvet visszasugározni a múltba?

Persze hogy kell takarítás, de nem feltétlenül így, pl. a blogon alkalmazott jobb az egyszeri kommentelő számára.
Azonban a troll elleni legegyszerűbb védelem az éhenhalasztásuk. Ezzel szemben a mandiner.hu rendszeresen olyan cikkeket közöl (megfelelően szemzgetve belőle), amire buknak a trollok, pl. mi mást tudna tenni az ember egy Bartus cikk kapcsán, mint kitárazni az AK-ját (amire pedig előjönnek a bögrések, és kezdődik az anyázás)?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.23. 14:12:19

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Valahogy ki kell alakítani és meg is kell tartani azt a kommunikációs közeget, konstruált valóságot, amelyben Navracsics Tibor intelligensnek és megfontoltnak tűnik.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.23. 14:22:13

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Dédunokám. Sajnos csak pár cikket küldött.

A mandiner olyan cikkeket szemléz, amilyenek vannak. Ezek a cikkek vannak az online hír- és véleménypiacon, ezeket lehet szemlézni. Mit tehet az ember egy Bartus-cikk kapcsán: például el sem olvassa, vagy ha mégis, akkor nem szól hozzá. Nem kell mindenhez hozzászólni. :)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 14:29:29

@Counter: Navrasics nem olyan reménytelen hülye, mint pl. Matolcsy, párszor biztos csóválja a fejét.

@Holger Hartland: Nyöhehe. Még egy dolgot lehet tenni, egyáltalán nem hozzászólni a mandarin-hu-hoz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.23. 14:32:00

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Jobban kommunikál, de fel tudna idézni egyetlenegy végbement "nemhülye" intézkedést, ami tőle származik?

Na látja, bedőlt a látszatnak.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 15:11:22

@Counter: Szerintem kényszerpályán van, azt teszi, amit mondanak neki. Ezért nem lenne hiteles egy olyan mandarinpárt, aminek Tibibácsi az elnöke.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.23. 15:14:00

@Lavrentyij Pavlovics Berija: A kényszerpálya nem mentség, hanem a kényszerpályára kerülés előtti manőverekről kiállított elégtelen bizonyítvány.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 15:16:52

@Counter: A Fideszben az történik, amit a Fospumpa mond, aki ott kézeli politikai jövőjét, annak be kell állnia a sorba. Az elmúlt két év balfaszkodása miatt már tényleg lenne létjogosultsága egy mandarinpártnak, azonban előtte nem volt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.23. 15:17:41

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Nehéz eldönteni, Navracsiccsal szemben enyhítő vagy súlyosbító körülmény-e az, hogy nem olyan hülye, mint Matolcsy.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.23. 15:21:46

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Látja, ezért árulkodik az intelligencia és megfontoltság hiányosságairól az a döntés, amellyel az ember olyan autóba száll, amelyből nem lehet kiszállni és amelynek nem juthat oda a kormánykerekéhez.

Az összes feladata és lehetősége annyi, hogy mosolyogva integessen az ablakból. Ha nem teszi, vagy a kormányhoz kapkod, akkor kidobják egy lakatlan szigetre.

És ezért nem nevezhető Navracsics sem fenntartások nélkül megfontoltnak vagy intelligensnek. Azok a fenntartások pedig igen alapvetőek.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 15:39:36

@Holger Hartland: Igazából súlyosbító, hogy értelmes emberként ehhez adja a nevét.

@Counter: Nem tudom, hogy 10 előtt ez mennyire látszott (10-ben az ingatlanadó kapcsán már kiderült). A kilépés pedig politikai megsemmisülést jelentett volna + az ember mégiscsak hű próbál maradni a pártjához.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.23. 16:10:00

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Hát nézze, innen alulról, ahonnan én látom, a dolog büdös volt.

Akkor onnan felülről, ahonnan Navracsics nézhette...? Persze lehet, hogy az egykori trockista látta is, de meg is tetszett neki a dolog. (Ez is súlyosító. Most akkor Matolcsyt mentegetjük valójában?)

Egyébként gondolhat a svéd modellre vagy számos más nyilatkozatra, személyi döntésre stb. is. Mint ismeretes, már a '90-es években voltak megjegyzések arra nézve, hogy Orbán sztálinista módszereket alkalmaz (bizonyára van név, hely, időpont pontosan, én csak a fordulatra emlékszem).

Ismeri azt a paradoxont, hogy minél tovább késik egy busz, annál kevésbé hajlandók a megállóban várakozók gyalog elindulni?

Robinzon Kurzor 2012.08.23. 16:33:34

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

A Jobbik ügyvédjének ez a kimenetel tökéletesen megfelel.
Miért húzogasson elő bármiféle papírokat?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 16:35:14

@Counter: Minden párt büdös, csak a mértéke eltérő.

A sztálinista módszerekkel a posztkomcsik (rákosi valódi örökösei) vádolták őket, nekik azért annyira nem kell hinni.

Mert megütnlé a guta, ha otthagyja és jön a busz. Itt inkább a csoporthoz való tartozásról van szó.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 16:36:28

@Robinzon Kurzor: Mert Semjént felmentették. Ha vette volna a fáradságot, és prezentálja a KDNPés az IKSZ riportot, akkor Semjén nem tudta volna letagadni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.23. 16:38:41

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Az én emlékeim szerint a "sztálinista módszereket" egy fideszes fejes mondta félig tréfálkozva.

És magát nem megütné a guta, ha otthagyná a Fideszt és jönne a Hungarian fairy tale és a 20 éves centrális erőtér meg a nemzet felemelkedése?

@Robinzon Kurzor: -nak pedig igaza van, teljesen félreérti a dolgot, ha azt hiszi, hogy polgári perben akár a felperesnek, akár a bíróságnak a teljes anyagi igazság feltárása volna a célja vagy feladata. A felperesnek a per megnyerése a célja, a bíróságnak pedig a jogszabályoknak az elé tárt bizonyítékok alapján történő alkalmazása, se több, se kevesebb.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.23. 20:26:14

@Holger Hartland:

Többször foglalkoztam már extenzíven a mandarin által elkövetett bűnökkel. most nem sorolnám fel megint őket, egészségügyi okokból (a magas vérnyomás egészségtelen ugyanis).

Két részletet azonban kibontanék.

1) a mandarin túlnyomó részben az andrassew, bartus, iványi (azt tudta, hogy orbán első gyerekének keresztapja? hmm...), de természetesen tóra w., papp l. tamás és egyéb szellemi óriások cikkeit szemlézi. Ez garantáltan megágyaz a színvonalnak. A Jobbik illetve a radikális oldal publikációi, megjelenései közül szinte alig jelenik meg valami. Az lmp-nek több híre van a mandarinon, mint a jobbiknak.
Ez bizony részrehajlás, szelektálás, félretájékoztatás.

2) Konkrétan semmilyenzsolti és navracsics(ka), meg persze szargyártó p. a jobbik elleni gyűlöletkampány élharcosai. Csak hogy perspektívába kerüljön a dolog.

szíjjértó és semjén jobbik-ellenes ténykedését maga hozta napvilágra, én ezt navracsiccsal egészíteném ki

Navracsics: Az MSZP-hez és az LMP-hez hasonlóan a Jobbik sem a nemzet érdekében politizál

További részletek: kuruc.info/r/2/89806/#ixzz24OOtnfFh

Navracsics: "a Gyurcsány-kormány 25 millióval kistafírozta a Jobbikot, ezen el kell gondolkozni"

További részletek: kuruc.info/r/2/39649/#ixzz24OP2qR2r

Navracsics szerint a Jobbik uszítja a magyarok ellen a cigányokat

További részletek: kuruc.info/r/52/56115/#ixzz24OQHH5UN

A mandiner pedig ezeket a gondolatgalacsinokat, amit a nagytiszteletű urak elhullajtottak, hajtja tovább. a jobbikról csakis a legdurvább hangvételben, prolimódra megírt cikkek jelennek meg.

Egyébként, ha pontosak akarunk lenni: ebben az ügyben nem a mandarinnak van igaza, hanem semjén is bűnös, meg a mandarin is. Attól hogy a _többit_is_meg_kéne_büntetni_ (galamus, hvg, mti stb), attól még a mandarin továbbra is bűnös marad. Semjén is. Bejött (illetve még be fog jönni) a haveri bíró a képbe, az egy dolog. Módszertan. A lényeget érintetlenül hagyja.

Mielőtt szívrohamot kapna azon, hogy "dehát mér' nem jelentette föl a Jobbik a többit is?": Lehet hogy valaki olvasta mandarinos hírt a Jobbikból, a többi cikket meg nem. Amatőrök még most is. Mint ahogy teszem azt '92 nyarán (2 évvel azután hogy bejutottak a parlamentbe) a fidesz is amatőr volt. lényeg hogy a feljelentésbe valamiért csak a mandarin került be. (Tanulhatnának papcsák feritől, ő kimaxolta a lehetőséget, nyilván ez a a követendő példa, ezen logika szerint)

Remélem sikerült a lelkében dúló vihart lecsillapítanom ezzel kapcsolatban.:)

Most mit izgul, nem értem. Kapnak egy megfelelő bírót, seperc alatt megszüntetik a vádat. Semjén nem ezt mondta, ott se volt, meg egyébként is aludt éppen a beszéd idején. Tiszta sor.

Robinzon Kurzor 2012.08.23. 20:30:25

@Lavrentyij Pavlovics Berija: "Mert Semjént felmentették. Ha vette volna a fáradságot, és prezentálja a KDNPés az IKSZ riportot, akkor Semjén nem tudta volna letagadni."

Semjént nem "felmentették", mert olyan csak büntetőeljárásban van. A felperes nem bizonyította, hogy Semjén mondta volna a neki tulajdonított mondatot, ezért vele szemben a keresetet a bíróság elutasította.

A KDNP meg az IKSZ riport beemelése az ügybe csak bizonytalanná tette volna a kimenetelt, mert önmagában nem feltétlenül bizonyítja, hogy Semjén tényleg mondta az elhangzottakat, legfőképpen nem bizonyítja annak valótlanságát.

Ezzel szemben a bíróság a tárgyalás elején ismertette, hogy a II. (?) rendű alperesért senki nem jelent meg a szabályos idézés ellenére, továbbá semmilyen ellenkérelmet, előkészítő iratot nem nyújtott be, semmit sem vitatott a felperes által előadottakból.

Innentől kezdve a Jobbik célját (nyerje meg a pert) sokkal inkább szolgálta a gyors befejezés a Mandiner terhére, semmint hogy további bizonyítási indítványokkal álljon elő Semjénre vonatkozóan.

Ez egy ziccer volt, amit minden ügyvédnek könyörtelenül ki kell használnia.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 21:44:05

@Counter: Hát, elég nagy marha lehetett az illető fideszes, legalább meglátogatták jégcsákánnyal? Debrecenit, Fodort és Ungárt nem.

@Robinzon Kurzor: Tévednek, ez nem egy közönséges tyúkper, ahol a lé megnyerése a lényeg. Itt politikáról van szó, a mandiner kishal,míg Semjén nagy. Baromság elveszíteni a nagyhalat a kicsiért cserébe.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.23. 21:47:31

@TuRuL_2k2: BTW, dodó baszogatása helyett inkább ezt a broker007 fedőnevű szpemmert kéne kibaszni a hóra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.23. 23:47:38

@Robinzon Kurzor: jól van, fűzzed csak, én meg majd befűzöm semjén feleségét, aztán hiába állítasz akármit, ha semjén lengeti a tömjén és a mirhát, széllel szemben te se pipálhatsz!
tudod kivel kezdjél ki te tajparaszt :)

--
az mti azért elég bizonyító erejű, ha berendélték a mandinert, mint másodrendű alperest, akkor bekellett volna semjén elvtársat is, mint elsődrendű, rangú alperest. hát nem? bizonyították a mandinernél? mit? semmit nem tudtak. értelmetlen. semjén tegye a kezét a bibliára és úgy mondja, miközben rajta van még egy poligráf is, hogy" én egy majomember vagyok"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.23. 23:50:40

@TuRuL_2k2: azt nem tetszik a 'Tetves provokátor'?
akkor miért nem mentél el az idézésre?:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.23. 23:55:36

@Holger Hartland:

"Amihez amúgy minden bloggazdának joga van (a radírozáshoz is), és semmi köze a szólásszabadsághoz. Nekem is van radírom a blogomon, és ha úgy látom jónak, használom. :)"

de ha engem kiradílozol a blogonról, véged van!
de Ki ölne, meg te féreg? Még eltaposni is undorodnék

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.23. 23:58:41

@TuRuL_2k2: Miért is nem csodálkozom ezeken a büdös taknyokon?!'

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.24. 10:06:37

@tesz-vesz: Ha jól tudom, a bibliás-esküvős bírósági jelenetek az angolszász jogrendre jellemzőek. min ahogy az esküdtbíróság ("jury") is.

Kár, mert itt is kéne mindkettő. az esküdt régen volt a magyar jogrendben is (szólás: "Van annyi esze, mint egy esküdt ember sapkájának.")

Én azt mondatnám be vele a a hazugságvizsgálóba, hogy "keresztény vagyok, és demokrata". Hamar leszaladna a toll a mérőszalagról.

Visszatérve a magyar jogrendre: a tökéletes káosz, 40-50 ezer oldalas periratkötegek jellemzik. Az elmúlt 20 év bírósági, ítélkezési gyakorlata igazolta, hogy a sok ezer oldalban kiválóan el tud tűnni az igazság. Itt is rendet kéne már rakni.

Persze amíg a parlament megbolondult törvénygyárként viselkedik, még több érthetetlen és értelmetlen jogszabályt hoz, addig hiába is várjuk, hogy egyszerűbb, ésszerűbb legyen itt bármi...

Robinzon Kurzor 2012.08.24. 11:03:38

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Nem a lé megnyerése a cél, hanem a per megnyerése és ennek a ténynek a kommunikálása.

A nyertes per kommunikációjában már nincsenek olyan apróságok, hogy pontosan ki ellen és mire vonatkozóan nyerték meg a pert.
Csak az, hogy jóhírnevük megsértése miatt pert nyertek, mert az mondták róluk, hogy ... de ők perelték, és megnyerték, tehát ...

Tényleg nem emlékszel az ÉS-perre (A fiúk a bányában?)

Ott 2 ponton bukott az ÉS (vesztette el a pert):
- a "Fidesz-cég" megjelölés, merthogy a Fidesz vezetők, illetve családtagjaik (rész)tulajdonában álló cégek nem Fidesz-cégek (azóta terjedt el a "Fidesz-közeli", "MSZP-közeli" stb. forumula)
- nem tudták bizonyítani azt a félmondatban odavetett állításukat, hogy a cikkben hosszasan elemzett pénzügyi tranzakciók (székházeladásból Orbán-bányákba) alapozták meg a Fidesz-alapítók anyagi jólétét.

Ezt az aztán a Fidesz úgy kommunikálta, hogy a cikk miatt pert nyert az ÉS ellen, tehát bírósági papír van róla, hogy az ÉS cikk hazudott.
Hogy ez pontosan mire vonatkozik, az már az emberek 99%-át vagy nem érdekli, vagy nem tudja felfogni, vagy mindkettő.

Ez így működik, ezért ennék nagyobb ajándék nem is hullhatott volna a Jobbik ölébe, minthogy az egyik alperes nem megy és ezért vele szemben külön bizonyítás nélkül helyt fognak adni a keresetnek.

Robinzon Kurzor 2012.08.24. 11:09:19

@Schwerer Gustav: "Visszatérve a magyar jogrendre: a tökéletes káosz, 40-50 ezer oldalas periratkötegek jellemzik. Az elmúlt 20 év bírósági, ítélkezési gyakorlata igazolta, hogy a sok ezer oldalban kiválóan el tud tűnni az igazság. Itt is rendet kéne már rakni."

Ebben teljesen egyetértünk.

A bírósági működés lényegében a 100 évvel ezelőtti szinten van, amikor sokkal kevesebb ügy volt (ami nem feltétlenül volt jó).

Állítólag a Kúrián akkor olyan nem volt, hogy aktából tárgyaltak, mindenki előre felkészült, fejben volt az ügy, csak akkor kellett az aktához nyúlni, ha véletlenül nem egyformán emlékeztek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.24. 11:51:56

@Schwerer Gustav: A mandiner.hu nem "közszolgálati portál", azt szemléznek, amit akarnak. Most éppen úgy látom, Barikád- és Demokrata-cikk is van. De ha valaki hiányol valamit, egyszer valamelyik szerkesztő írta, hogy lehet nekik e-mailben cikket vagy blogbejegyzést javasolni az ajánlóba. Hát hajrá!

Hogy a Fidesz a Jobbik ellen politizál: minő meglepetés! :) Ez nem gyűlöletkampány, csak a pártok közti szokásos adok-kapok.

Végül az ügyről: a mandiner.hu egy Hírszerző-cikket szemlézett, ami pedig egy MTI-hírt vett át, ami pedig Semjén szavairól számolt be, vagyis az idézet idézetét idézte. Abszurdum, hogy a jóhírnév megsértése legyen, ha valaki közöl egy politikus szavairól beszámoló MTI-hírt ismertető cikket. Ha a törvény szerint az, akkor a törvény abszurd. Aki fogást akar keresni a Mandineren, az keresse máshol, vagy csatlakozzon padilla őrmesterhez, aki szerint mindegy, hogy igazságtalan, csak fájjon nekik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.24. 11:58:12

@Holger Hartland: Esetleg szapulja a bírót, hiába a törvénnyel van a gond: mindegy, hogy igazságtalan, csak fájjon nekik :-)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.24. 12:43:57

@Holger Hartland: a hírközlő (=továbbító) médiumnak is van felelőssége. Egy helyre igazítás erejéig mindenképpen. Tehát ebben az értelemben, (ha Semjén tényleg azt mondta, ami csak 99,9999%.ig bizonyos) amit mondott, akkor a mandíner is _felelős_.

Felelős=bűnös. a büntetés mértékén lehet vitatkozni, de az már részletkérdés. Ha mindenki megúszná pusztán egy helyreigazítással, akkor mindenki azt írna amit akar, aztán két héttel később a 8. oldal alján az apróbetűsben helyreigazítana....:) A zinternetről nem is beszélek, ott egy helyreigazítás úgy tűnik el, ahogy csak akarják (de ott volt negyedóráig, tehát megjelent...)

Hogy a többit miért nem perelték be, szintén részletkérdés, már föntebb kitárgyaltam.
Akit bepereltek, az bűnös-e vagy sem. ez a lényeg.

.....és még el sem mentek az idézésre. Szóval ez védhetetlen. Persze a magyar virtuális valóságban elég egy reload, mint a videójátékban, és máris tiszta lappal (meg örökélettel) lehet a szintet újrakezdeni.

Minden rendbe' van, gond egy szál se.:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.24. 14:42:23

@Schwerer Gustav: Azért van felelőssége, hogy a hír igaz legyen. A hír itt az, hogy Semjén Zsolt ezt és ezt mondta. Ha ez megjelenik a KDNP és az IKSZ honlapján, valamint az MTI-nél, a Hírszerző onnan átveszi, majd a Hírszerzőt szemlézi a Mandiner, akkor a Mandinernek itt semmiféle felelőssége nincs. Elvégre ők még csak nem is azt írták, hogy "Semjén Zsolt ezt és ezt mondta", hanem azt, hogy "itt a Hírszerző cikke, amely egy MTI-hírt közöl, amely szerint Semjén Zsolt ezt és ezt mondta". Ha a törvény szerint ezért a Mandiner felelős, akkor a törvény hülyeség.

Nem lehet elvárni, hogy egy szemléző weboldal mindennek utánajárjon, amit szemléz, főleg ha MTI-hírről van szó. Az idézést pedig lehetetlenné tenné, ha az idéző is felelős lenne az idézett szavakért. Ha pl. leírom, hogy "két indexes újságíró dominához hasonlította Vásárhelyi Máriát", akkor V.M. engem is beperelhetne? Ha újságíró lennék, akkor helyreigazításra kötelezhetnének? De mit igazítsak helyre? Azt írjam, hogy "a két indexes újságíró nem is hasonlította..."? Várjunk. De hát hasonlították - tehát ezt nem írhatom. Akkor írjam azt, hogy "Vásárhelyi Mária nem is domina"? De hát ezt nem is állítottam. Akkor mit igazítsak helyre? A mandiner.hu mit igazítson helyre?

Persze a tárgyalásra el nem menni hülyeség volt, és nemjogászként a kommentekből úgy látom, az ilyesmi pervesztéssel járhat akkor is, ha egyébként a meg nem jelenő fél nyerhetne. Na majd a másodfokra elmennek.

Robinzon Kurzor 2012.08.24. 16:05:45

Most ez a törvény (Ptk):

78. § (1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is.
(2) A jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.

Ebből itt és most a "híresztel" a lényeg, ezért lehet perelni a Mandinert is.

Ha ez a szó kikerül a törvényből, akkor bárkiről bármit lehet "híresztelni", ha megadjuk hozzá az akár noname blogot, hogy hát mi csak asztat idéztük, mi kérem nem tehetünk semmiről, mi nem tudhatjuk, hogy X tényleg pedofil-e, mi csak itten szemlézünk...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.24. 19:33:45

@Holger Hartland: "Ha újságíró lennék, akkor helyreigazításra kötelezhetnének?"

Robinzon Kurzor már elmondta a megfejtést, és most nem írom le ugyanazt más szavakkal.:)

Ha újságíró lenne, akkor a "x. hó y. napján valótlanul állítottuk, hogy..." c. szöveg kerülne bemutatásra. "valótlan híresztelés" esete.

Ön nem jogász, én sem vagyok jogász, nem is leszek soha:) maradjunk annyiban, hogy a közélet az nem a kisjátszótér, itt a dolgoknak súlya _lenne_, de persze a videójáték analógia itt is megáll. A mandarin tudja, mit kell a konzolba beírni, hogy jöjjön a pénz, meg a deus ex machina, mi meg nem tudjuk.

csak még egy utolsó reakció:
"Azért van felelőssége, hogy a hír igaz legyen."

Az "igaz" itt nem azt jelenti, hogy pont ugyanaz, amint ahonnan átvettük ("betűhív közlés"). az "igaz" itt _metafizikai_ tartalmat kap.

@Robinzon Kurzor: köszi.
az előbbi megjegyzésedre (11:09): hát valamit ki kéne találni. Én azt csinálnám, hogy a világ legkevésbé korrupt államainak az ügyintézési gyakorlatát venném figyelembe, és abból emelnék át megoldásokat. Az nem járja, hogy egy-egy nagyobb per során a peranyag eléri a százezer oldalt is.
Ez vicc.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.08.24. 19:59:47

@Robinzon Kurzor: Kit érdekelne az, hogy a 27. Fidesz-közeli média hazudott valamit? Az, hogy Semjén hülyeséget mondott (még pontosabban sajnálkozik azon, hogy a Pojáca nem sértett törvényt), annak van hírértéke, így lehet vele szavazót szerezni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.24. 20:04:31

@Schwerer Gustav: persze, jó kérdések kellenének, és egy poligráf megfelelő kérdésekkel nagyon hatásos lenne, legalább annyira mint egy gránát, megritkítaná a magyar közéletet, lecsapolná a rossz vért.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.24. 20:51:28

@Schwerer Gustav: Haha, ez tényleg abszurd! Nehéz elhinni. Ezen az alapon rengetegen perelhetnének rengeteg mindenkit rengeteg mindenért. Most már nagyon kíváncsi leszek a másodfokú ítéletre.

Robinzon Kurzor 2012.08.24. 20:54:17

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

A Jobbiknál ezt másképp gondolják, szerintük nekik pont az a jó, hogy Semjén inkriminált kijelentése "miatt" ők pert nyertek.

Hogy pontosan ki ellen, az kommunikációs szempontból lényegtelen.

Robinzon Kurzor 2012.08.24. 21:06:41

@Schwerer Gustav: "hát valamit ki kéne találni"

Elektronikus ügy és -iratkezelés, életszerűbb eljárási szabályok, szemléletváltás ... és onnantól már csak 20-30 év, jó esetben.