Kommentszűrés
’12 aug
17
12:12

Trollszelidítés a Mandineren

Írta: Redakció

keep_trolling_560.png

Tegnap óta működik próbaüzemben a Mandiner.hu új komment(elő)kezelő rendszere. A hozzászólások és hozzászólók fontosak számunkra, mindig is azok voltak. Ahogy a Reakciót búcsúztató bejegyzésünkben írtuk:

Sokat köszönhetünk a blog körüli közösségnek, törzskommentelőinknek, a bejegyzéseinkre érkező hozzászólások sokszor legalább annyit érnek, mint maga a poszt. A Mandiner, mint közösségi híroldal ötletét is részben ez ihlette: az egyik elhagyatott posztot a másik után megművelő, hírekből és egyebekből sajátos, önálló értékkel bíró kommentfolyamot maga mögött hagyó olvasóink termését magunk is sokat és szívesen olvassuk. (...) A kommenteket, mint hozzáadott értékkel bíró tartalmakat különösen nagyra becsüljük.

Az elmúlt 2,5 évben sok minden megváltozott körülöttünk: a Mandiner-hálózat átlagosan hetente kétszázezer, havonta félmillió olvasót ér el, ami sokkal-sokkal több, mint a Reakció blog olvasottsága volt annak idején. Ennek megfelelően megnőtt a hozzászólások száma is, a mandiner.hu-n több ezer új komment érkezik minden nap (ehhez jön még a blog napi néhány száz hozzászólása). A mennyiség növekedésével a minőség is megváltozott, és nem előnyére. A legfontosabb tapasztalatunk, hogy egy széles közönséget elérő orgánumnál egészen másfélék lesznek a hozzászólások, mint egy szubkulturális, szűkebb törzsközönség által olvasott és kommentált blogban. Ez nem Mandiner-sajátosság, ugyanígy érvényes minden híroldalra.

Mivel sok probléma van vele, ezért a legtöbb hazai orgánum a könnyebb utat választja,és egyáltalán nem enged hozzászólni a cikkeihez. Szerintünk ez nem jó út, sok értelmes és érdekes véleményről kell lemondani hozzá. Az elmúlt időszakban sokan (többek között az Országgyűlés egyik legnagyobb demokratája is) igyekeztek diszkreditálni a Mandinert az oldalunkon olvasható hozzászólások miatt, hiába egyértelmű, hogy nem szerkesztőségi tartalomról van szó. A szabad kommentelést, a Nem Megfelelő Hozzászólásokat sérelmezők között ráadásul erősen felülreprezentáltak azok, akik egyébként rendszeresen hangot adnak a hazai szólás- és sajtószabadság érvényesülésére vonatkozó súlyos aggályaiknak.

Régóta gondolkoztunk azon, hogyan lehetne egyszerre biztosítani a (hozzá)szólás szabadságát és az értelmes vita lehetőségét, ezért sorra vettünk mindenféle nemzetközi példákat (így például a kommentspecialista Gawker rendszerét fejlesztők véleményét is kikértük). Sokan javasolták a Facebook alapú kommentelést, de úgy gondoljuk, hogy ez egyáltalán nem jó megoldás: névvel és arccal kevesebben vállalják a vitát, és teljesen érthető, ha az ember nem szeretné évekre visszamenően, könnyen kereshető formában archiválni személyes véleményét. Végül arra jutottunk, hogy kétfelé választjuk a mandiner.hu hozzászólóit. Alapértelmezetten azoknak a hozzászólásai látszanak, akikről vélelmezhető, hogy nem agresszívek, nem gyalázkodnak, nem rombolnak. A szólás lehetősége továbbra is mindenki számára adott, aki pedig minden kommentet látni szeretne, annak az Összes hozzászóló megjelenítése feliratra kell kattintania a hozzászólások fölött (a szűrés ugyanott kapcsolható vissza):

mandiner_komment_osszes_hozzaszolo.jpg

A lényeg, hogy nem az egyes hozzászólásokat vizsgáljuk, nem azokat moderáljuk, hanem a rendszeresen agresszív, személyeskedő véleményt megfogalmazó hozzászólókat visszük egy kattintással messzebb az olvasóktól. A felhasználók minősítését a szerkesztőink végzik, a minősítésről nem nyitunk vitát. Azok a felhasználók számíthatnak rá, hogy távoltartási intézkedéseink hatálya alá esnek, akik:
– rendszeresen sértegetik a többi felhasználót vagy szükségtelenül durva jelzőkkel illetnek a kritikát amúgy viselni köteles közszereplőket,
– a hétköznapi, de kulturáltnak mondható beszédnél sokkal trágárabban írnak,
– látványosan rá vannak csavarodva a kritizált felek nemzetiségi, vallási hovatartozására, szexuális orientációjára,
– egyértelműen és következetesen rombolják a vitát (például hosszú, oda nem illő szövegek bemásolásával).

Természetesen ettől a – csak a Mandiner.hu-n működő, a blogra nem vonatkozó – rendszertől sem várjuk, hogy tökéletes eredményre vezet, a havi százezer hozzászólást továbbra sem fogjuk egyesével végigolvasni. Viszont aki esetleg ezek után is a távol tartott felhasználók kommentjein szörnyülködik majd, arról tudhatjuk, hogy csak azért kell ilyen véleményekkel szembesülnie, mert mélyről fakadó igénye van a szörnyülködésre. Mi magunk továbbra is azt valljuk: mindenki a saját véleményéért felel.

Címkék: komment troll Mandiner

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr194717027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2012.08.17. 21:30:02

@Mihint: Nem azért becsülöm alá, mert nem ért a politikához. Hanem azért, mert a diskurzusok közben fény derült a jellembeli hiányosságaira. Hitvány embernek, jellemtelen trógernek tartom, ezért vetem meg, nem a szánalmas politikai nézetei miatt.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.08.17. 21:37:26

@Alfőmérnök: Ebben akár igazad is lehet. (most kellene valami nagyon bölcset mondanom, de nem jön össze) Úgy élsz, ahogyan ítélsz.

tevevanegypupu 2012.08.17. 21:51:29

@Mihint:

Nem nyugtalakodom. Kivarom az igazit.(:

Alfőmérnök 2012.08.17. 22:19:28

@Mihint: Eleve gyanús nekem, ha valaki folyamatosan erkölcsi prédikációkat tart. Ha mindezt álnéven teszi, attól plusz még komikussá is válik.
Névtelenül szitkozódni, gyűlölködni, átkozódni: gyávaság. Aki ilyet tesz, eleve nem lehet erkölcsileg magasrendű.
Sőt, továbbmegyek, álnéven írni bármit, bizonyos szempontból gyávaság. Ez vonatkozik természetesen rám is. De én nem játszom el, hogy erkölcsi fölényben vagyok mindenkivel szemben.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.08.17. 22:26:18

@Alfőmérnök: Jól mondod. Csakhogy, ezzel vége is. Alfi, Te azt gondolod, hogy bbj erkölcsi fölényt akar építeni, pedig nem.

komolytalan samu 2012.08.17. 22:55:16

No igen. A véleményszabadság szép dolog, de két szemérmes pillarebbenés között súgjátok már bele a blogmotorba, hogy a félmilla havi egyedi, és a napi többezer komment legalább annyira vonzó volt, sőt....

Esetleg azt is, hogy a formálódó törzsközönségnek kurvára nem véletlenül adagoltátok pontos ütemben, a sajnos politikai fogyatékosoknak is legálisan elérhető, galamus-molnárfig terjedő triggerelő szereket.

Normalizálódjon a helyzet, most hogy már megvan napi betevő egyedilátogató/komment, de ne csináljunk úgy, mintha ez a webes OPNI pusztán a szólásszabadságból csírázott, terebélyesedett volna ki.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.17. 23:39:10

Ez nem trollszelidítés (ettől nem lesznek szelídek), csak trollkarantén. :) De miért olyan érdekesek a kommentek? Szerintem nem érdekesek. Ez sem. :)

@Alfőmérnök: Ne legyen olyan szigorú. Az elmúltnyolcévet követő elmúltkétéven kb. berágni, megzakkanni, cinikuskodni vagy röhögni lehet. Maga melyiket választotta? :) Lehet-e jellemtelen az, aki megzakkant? És ha álnéven írni (+gyalázkodni) gyávaság, és maga álnéven gyalázza bbjnicket (aki szintén egy álnév), akkor maga gyáva? :) És ha névvel tenné? Ha élőben tenné? Ha élőben, de maga az erősebb? :) És aki a Galamuson írja névvel, hogy Orbán egy diktátor, az bátor? Aki a Fideszt védi (névvel), az gyáva? Mennyi kérdés. :)

Alfőmérnök 2012.08.18. 00:00:02

@Holger Hartland: "Az elmúltnyolcévet követő elmúltkétéven kb. berágni, megzakkanni, cinikuskodni vagy röhögni lehet. Maga melyiket választotta? "

Legtöbbször röhögök, néha berágok, néha (sajnos ez egyre ritkább) elégedett vagyok.

"Lehet-e jellemtelen az, aki megzakkant? "

Igen.

"És ha álnéven írni (+gyalázkodni) gyávaság, és maga álnéven gyalázza bbjnicket (aki szintén egy álnév), akkor maga gyáva?"

Mint mondtam, valamelyest rám is vonatkozik. Csak én nem játszom el az erkölcsileg magasabbrendűt, nem prédikálok erkölcsről álnév mögé bújva. Ezenkívül nem szórok átkokat, nem köpködök, néha elküldök a kurvaanyjába egy-egy nicket (sic!).

"És ha névvel tenné? Ha élőben tenné? "

Ha élőben és névvel tenném, több okom lenne rá, hogy erkölcsileg magasabbrendűnek tartsam magamat, mint egy anonimusz.

"És aki a Galamuson írja névvel, hogy Orbán egy diktátor, az bátor?"

Nem, az egy fasz.

"Aki a Fideszt védi (névvel), az gyáva?"

Nem, az bátor. Főleg, ha értelmiségi. Mert értelmisi körökben ehhez bátorság kell.

gabcigirl 2012.08.18. 00:32:01

Ez tök jó ötlet. :)))

Remélem, az újfajta moderálási szisztéma során a moderátorok végre alaposan lecsavarják majd az új nyilasok meg a neonácik fordulatszámát, mert amit ezek az utóbbi időben művelnek a neten, az messzemenőkig kimeríti a Puzsér Róbert által igen frappánsan megfogalmazott "förtelmes hiszti, förtelmes szégyentelenkedés" kategóriáját.

gabcigirl 2012.08.18. 00:32:01

Ez tök jó ötlet. :)))

Remélem, az újfajta moderálási szisztéma során a moderátorok végre alaposan lecsavarják majd az új nyilasok meg a neonácik fordulatszámát, mert amit ezek az utóbbi időben művelnek a neten, az messzemenőkig kimeríti a Puzsér Róbert által igen frappánsan megfogalmazott "förtelmes hiszti, förtelmes szégyentelenkedés" kategóriáját.

picur3ka 2012.08.18. 04:07:01

@gabcigirl:

Igy, igy, engem, mint nyilast lecsavartak, nem tudom, barki mast-e, egyaltalan, de minden balos troll maradt. Ez egy ilyen projekt.

picur3ka 2012.08.18. 04:10:08

@Alfőmérnök:

Maga a kaftanjat nem csokolhatja meg BB-nek, erkolcsileg szolvan.

picur3ka 2012.08.18. 04:55:30

@TuRuL_2k2:

En nem szokok gecizni, en vagyok nagyjabol az egyetlen kitiltva. Na, most hazudjon nagyot!

picur3ka 2012.08.18. 05:37:49

@sztd:

Nagyon meg evettetsz, szo nincs errol, ez csak duma.

Elmondom, miert tiltottak ki engem, nem sok mast, ahogy latom, a masodik forum, ahonnan kitiltottak, az elso egy amerikai volt, ugyanazert.

Szoval, elismetlem harmadszor: a kozep-kelet europai nepek genocidiuma a roma projekt, valoszinuleg az amerikai zsidok futtatjak. Na, ezt ne modd sehol, s nem fognak kitiltani.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.18. 08:22:54

@Urfang: @Counter: @tevevanegypupu: @Alfőmérnök: @tesz-vesz: @taktam: @Holger Hartland: @Mihint: @picur3ka: és akit illet!

"Antoine-t s Desire-t fújja a szél,
Előre dőlve közelednek.
Mindkettő énekel s velük a dal
Szintén megbillen egy kissé.

Tü-rüp tü-rü-rüp tü-rü-rüp (2 x)

Dúdolok én, s mert fúj a szél
Előre dőlök hát én is.
És ez a dal előre dől
Énvelem együtt egy kissé.

Tü-rüp tü-rü-rüp tü-rü-rüp (2 x)

Antoine s Desire kabátjuk lobog,
Már attól tartok feldőlnek.
S féltem magam, mi lesz ha majd
Túlon-túl előre dőlök.

Tü-rüp tü-rü-rüp tü-rü-rüp (2 x)

De itt van a dal a számon kijön
Támasznak hasznos légáram.
A föld felé énekelünk
Nehogy túl előre dőljünk.

Tü-rüp tü-rü-rüp tü-rü-rüp (2 x)

Antoine s Desire széllel bélelve
Jönnek és máris itt vannak.
Most megáll a szél, Istenem csak most...
Csak most nehogy előre dőljünk!

Tü-rüp tü-rü-rüp tü-rü-rüp (10 x)"

www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/13582/cseh-tamas/antoine-desire-es-a-szel-zeneszoveg.html

:-)

ü
bbjnick

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.18. 10:29:28

@picur3ka:
'Egyebkent, mi az, hogy zsido? Van ilyen nep, vagy csak a normal derogativ a szarfaszu alja hulyekre?'
És még sokan mások:
blog.hu/user/227044/tab/activity

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.18. 10:39:11

@komolytalan samu:
Pedig de. Ha megnézel egy-egy kommentelhető Index- vagy Velvet-cikket, ugyanez a műsor. Nem is nagyon engedik a hozzászólást...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.18. 10:43:02

@bbjnick:
Hát persze. Azért dolgoztunk ezen már hónapok óta, mert egyszer majd megjelenik egy írás a rendkívüli jelentőséggel bíró ÉS-ben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.18. 10:59:19

@TuRuL_2k2: Valójában az ÉS cikke is már hónapok óta kész van, és rendszeresen egyeztettetek is egy margitszigeti csőszkunyhóban.
A halállistátokon mindössze 10, nagy hatású nick szerepel, akik képesek lettek volna megrogyasztani a cionmandarin konspirációt. Kiemelkedik közülük picur3ka és bbjnick.
(De most már, hogy ki vannak moderálva a mandiner.hu-ról, szabad a pálya, lesz még Magen David a Parlamenten!)

A végrehajtás során azért jelent meg pár nappal korábban az ÉS cikke, hogy eltereljétek a figyelmet a Jegyzőkönyvek szellemében fogant koordinációtokról.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.18. 11:03:52

@Counter: már a hollán utcában is a szádban pihent a "turul" fasza, vagy csak mostanság került oda, népfrontosan? :)

ÁrPi 2012.08.18. 12:51:24

@TuRuL_2k2:

közismert hogy bbjnick egy ódivatú öreg majom (személyes "bektrekkelésem" szerint tán 5-7 évvel idősbb nálam :), szóval én is öregmajom :))
ÉS jelentősséggel bír számára a régesrégi időkből (amikor még csőszkunyhók operáltak dataexchange-ként a Margitszigeten!) felködlően az "ÉS" folyóirat (mely ugyebár napjainkban már rendkívül jelentéktelen).

az és egy lemaradott, lassú , a követeléseivel nyitott kapukat döngető ócskaság.

Alfőmérnök 2012.08.18. 13:14:46

@ÁrPi: "egy ódivatú öreg majom"

Olyannyira, hogy az avatarját egy újhullámos, szélsőbalos zenekar lemezborítójáról mintázta:
crocmusic.com/images/albums_large/8/talking_heads_naked.jpg

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.18. 13:42:31

Itt sem tudok mást mondani, mint azt, hogy a visszaszámlálás elkezdődött. A Mandiner napjai megszámláltattak. Persze, nem aggódom, ahogy Ufiból lett Reakció, majd Mandiner, most lesz Svédcsavar vagy Geller. Habár az Öngól jobban illenék hozzá.
Sokan, - maguk a mandisok is - liberálisozták az oldalt, pedig soha nem volt az. A mandi tulajdonosa zsidó (Nobilis Kristóf), tehát a liberlizmus olyan neki, mint egy auschwitz-i beutaló. Nobilis a radikalizmus hullámait lovagolta meg, amikor felkarolta a rózsaszín puding blogokból kitiltott fékteleneket. A kordonokat nem tűrő nomádok jól felfuttatták a portált, oszt most mehetnek a picsába. Jaj, szegénykék, ti tényleg azt hittétek, hogy a modoroskodó konyhatündérek és karótnyelt kispolgárok dobták fel a helyet? Hát nem. Az extremitás, a meglepő performanszok emelik a nézettséget. Ki a faszom lenne mondjuk kíváncsi mavo-ra (bocs, öreg), vagy egy vincentesre? Fajtájukbelin kívül a kutya nem olvassa őket.
A trollszelidítés néven befuttatott öngyilkosság valójában Nobilis előrelátása. Úgy tűnik, rájött, ebben a formában ennyi volt, ennél magasabb olvasottságot nem lehet kicsikarni. most egy darabig majd jól elműködtetik a portált a senkik, a jelentéktelen háziasszonyok, okostelefonos szinglik, az otthonuk és munkahelyük közt öt-nyolc éve GPS-szel közlekedő pógárkák. Talán kitart a választásokig, utána meg jöhet az új.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.18. 13:45:54

@jose maria padilla: Kedves padilla, turulfaszok szopkodásáról magába mélyedve szerezzen információt, sikerülni fog.

A halállistáról pedig lehagytam tölgyet, elnézést kérek.
Tehát tölgy, picur3ka és bbjnick az a triász, akiket 30 ezüstpénzért elárultak a mandik és most ország-világ elé tárják az árulásukat. (De melyik kettő lehet a lator?)

tevevanegypupu 2012.08.18. 15:16:23

@bbjnick:

Maga joggal hivatkozhat Cseh Tamasra, olyasmi ficko lehetett o is mint kelmed.(: Balcsira menet egyszer be fogok menni Bakonybelbe, ahol indiankodott..Most mar, hogy nem el, kulonben mindenki hivatkozik ra, hat bort lehuznanak rola olyanok is, akik elegge megkeseritettek az eletet..

tevevanegypupu 2012.08.18. 15:16:23

@bbjnick:

Maga joggal hivatkozhat Cseh Tamasra, olyasmi ficko lehetett o is mint kelmed.(: Balcsira menet egyszer be fogok menni Bakonybelbe, ahol indiankodott..Most mar, hogy nem el, kulonben mindenki hivatkozik ra, hat bort lehuznanak rola olyanok is, akik elegge megkeseritettek az eletet..

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.08.18. 15:38:05

@tevevanegypupu:
hehehe. cseh, minden nagyrabecsülésünk ellenére liberális fészeklakó volt, bbj meg nem, cseh műindián volt -elnézhető ökörség-, bbj valódi paraszt és elmehúnyt, cseh orbán katonája volt, bbj meg tán veres péteré. amúgy tényleg tökre olyan, nem ?
:) ehh, dinka vénasszony :)

tevevanegypupu 2012.08.18. 16:05:49

@jose maria padilla:

Maganak Pocsike fogalma sincs Cseh Tamasrol es bbjnickrol sem..a meglevo ellentetek ellenere is hasonlitanak egymasra. Kulonben szilard meggyozodesem, hogy ez utan a ket ev utan, ha Cseh Tamas elne, nem rajongana fenntartasok nelkul mar Orbanert, Viktor ugy tunik mar csak a maga libidojara van jo hatassal.(:

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.18. 16:08:48

@tevevanegypupu: Miért, magának már nincs is olyanja? ;-)

Bloodscalp 2012.08.18. 16:31:41

@Mr Falafel: persze erről senkinek nem jut eszébe az év végi kis felmérés, a kedves kis trollokról(olvasok)...akik saját bevallásuk szerint a magasan iskolázott kulturált középréteget képviselik.
20-35 év között nagyrészt férfiak stb stb...szóval a jópolgárok. na igen, meg is látszik a hozzászólásokon:)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.18. 18:16:54

@Bloodscalp: Hát, azt nem tudom, ki tartja magát kedvesnek, én biztosan nem. Az iskolázottság, habár nem árt, szerintem manapság mit sem számít, hiszen orbitális barmok vannak diplomával, olykor többel is. Az úgynevezett kulturált középréteg az a csoport, amelyet leginkább megvetek, mint szellemi éhenkórászok hadát. Ők a legrosszabbak, mert azt hiszik, amit tesznek vagy mondanak, az fontos, attól megy a világ kereke előre. Pedig nem. Én számkivetett vagyok, és szeretek az lenni. Amit itt trollnak neveznek, én az szeretek lenni. Remélem, nem élem meg, hogy ezek közül bármelyik is normálisnak nevezzen!

Bloodscalp 2012.08.18. 18:27:04

@Mr Falafel: egyébként ma egy másik fenomenális írásukban az FB és más közösségi oldalkról értekeznek.
Simán megtehetnék hogy átállnak arra hogy FB kliensel vagy hasonló módon lehetne csak hozzászólni...de durván leesne a hsz-ek száma:) meg persze előjönnének a kamuregek is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.18. 18:31:54

@Bloodscalp: "Sokan javasolták a Facebook alapú kommentelést, de úgy gondoljuk, hogy ez egyáltalán nem jó megoldás: névvel és arccal kevesebben vállalják a vitát, és teljesen érthető, ha az ember nem szeretné évekre visszamenően, könnyen kereshető formában archiválni személyes véleményét."

@Mr Falafel: Maga az, aki troll akar lenni, de mindig csak gofrisütőnek sikerül, vagy az egy másik?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.18. 18:43:09

@Bloodscalp: Való igaz, sokan nem merik arccal is vállalni a véleményüket. Én a szinhaz.hu-n FB-os regisztrációval vagyok. Elismerem, sokkal visszafogottabban, de így is könyörtelenül lesújtok a marhákra. Nemhogy trollosítottak volna, de még kiemelt kommenter is lettem. Jó pár ismerőst is begyűjtöttem ott a színházi életből. Szóval, ha valaki adja az arcát a véleményéhez, az nem feltétlenül szívja meg. Én például becsülöm az olyat. Viszont megértem azt is, ha valaki fél. Csak az meg ne legyen nagy arc az ismeretlenség homályától fedve.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.18. 18:45:24

@Mr Falafel: Ami azt illeti, olyan kellemes koordinátákon mi a fenének akar valaki troll lenni? :-)

Bloodscalp 2012.08.18. 20:19:17

@Counter: kevesebb vita, kisebb olvasottság...naná hogy nem akarják.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.18. 20:46:31

@Counter: Amikor otthon vagyok, nem is nagyon van időm magyar portálokat látogatni. Nyáron mindig Magyarországon vagyunk egyébként, és ez továbbra is így lesz majd. Közben Erdélybe szervezek antropológiai terepmunkát, szóval, elütöm az időt. Vendégként egyébként szeretek Magyarországra járni, de itt élni soha többé nem tudnék. És ez nem valami politikai hitvallás következménye. Egyszerűen jobb máshol. Nem anyagilag, hanem lelkileg. Otthon minden nyugodt , - néha túlságosan is - és minden stabil.

picur3ka 2012.08.18. 21:19:51

@TuRuL_2k2:

Ez csak egy, amikor italos vagyok. Nem beszelek igy rendszeresen. Ne probaljon hulyiteni, pl a Toponal tragarabb karakter aligha van arrafele, azt soha be nem tiltjak, ugye?

Alfőmérnök 2012.08.18. 21:27:38

@tevevanegypupu: Már mondtam a jósdán, hogy bbjt Cseh Tamás úgy kizavarta volna a kocsmából a primitív orbántakaroggyozásai miatt, hogy a lába nem éri a földet.
Amúgy van közös bbjben és Cseh Tamásban: Cseh is láncdohányos volt.

picur3ka 2012.08.18. 21:36:37

Cseh Tamas nem zavart ki senkit sehonnan, csakugy, mint BBJ. Mindketto komoly erkolcsi erzeku, erzo, empatias ember. Mindketto tanito.

Cseh ugyanugy kritizalna Orbant most, mint BBJ.

Attol meg szinten vezerlo tabornok lehet, ez nem zarja ki ot a kriticizmus alol.

tevevanegypupu 2012.08.18. 21:47:06

@picur3ka:

Errol van szo. Elvegre Cseh Tamas volt..aki katonadalokat is enekelt peldaul, nem csak felhomalyos Antoine es Desiree dalokat meg fustos szobakba valo (kulonben nagyon jo)andalgokat..Aki indiant jatszik szinte egesz eleteben az nagyonis jol megerti magat bbjnickkel. Magyar liberalisokkal tuti, hogy nem, ahogy nagy valoszinuseggel Beremenyi Geza sem.

picur3ka 2012.08.18. 21:55:55

@tevevanegypupu:

Orulok, hogy erti, mert valamelyest ismertem a komat. Nagyon rendes, komoly erkolcsi tartassal rendelkezo emberkent.

sztd 2012.08.18. 22:10:52

@picur3ka:
Nem célom, hogy ne fokozzanak le, csak éppen nem esik jól, és adott esetben jobb rákészülni.
Végső soron akkor fogok ilyeneket mondani, ha:
- témához kapcsolódik és
- így gondolom.

Alapvetően az a célom, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem. Mostanában arra is szoktam törekedni, hogy ne szóljak hozzá fölöslegesen, bár ezt még gyakran elfelejtem.

picur3ka 2012.08.18. 22:20:30

@sztd:

Ez turo egy 'demokraciaban'. Pontosan azert fogjak likvidalni, ha azt mondja, amit gondol.

picur3ka 2012.08.18. 23:10:12

Na, a cimrol elfeledkeztem nyilatkozni. Semmi trollszelidesrol nincsen szo, a trollok jol vannak, Kommunista diktaturarol van szo. Egyeb velemenyek, mit az ovek, nem jatsszhatnak, ennyi.

Alfőmérnök 2012.08.18. 23:15:38

@tevevanegypupu: "Magyar liberalisokkal tuti, hogy nem, ahogy nagy valoszinuseggel Beremenyi Geza sem."

Bereményi liberális, Cseh Tamás meg gyakorlatilag egész életében liberálisokkal/baloldaliakkal (is) dolgozott. Ennyit a maga tárgyi tudásáról.

picur3ka 2012.08.18. 23:19:02

@Alfőmérnök:

Cseh Tamas, konzervativ, mint ember, ahogy megismertem, ennyit a maga targyi tudasarol.

Alfőmérnök 2012.08.18. 23:24:17

@picur3ka: Teve azon megállapítására reagáltam, hogy Cseh nem tudta magát megértetni magát magyar liberálisokkal. Ennyit a maga agyáról.

picur3ka 2012.08.18. 23:52:45

@Alfőmérnök:

Nem kerdeztem a velemenyet, nem is vagyok ra kivancsi, nyilvanvaloan nem tud semmit a targyrol. Ne szolitson meg!

picur3ka 2012.08.18. 23:59:18

@Alfőmérnök:

Kulonben nem ezt irta, hanem azt, hogy egesz eleteben liberalisokkal dolgozott. Ne bohockodjek. Politikai bohocokbol, tul sok van.

Alfőmérnök 2012.08.19. 00:05:26

@picur3ka: Nem azt írtam. Azt írtam, hogy egész életbében liberálisokkal/baloldaliakkal IS dolgozott.
Jancsó Miklóstól kezdve a Bárka színházig. Sőt, elárulom, hogy Bereményi SZDSZ-es volt egy ideig. Ha konkrétumokra kíváncsi.

picur3ka 2012.08.19. 00:11:02

@Alfőmérnök:

Mondtam, ne szolitson meg. Ugyanazt irta, mint en, csak hosszabban. Maga ennyire retardalt?

Alfőmérnök 2012.08.19. 00:20:39

@picur3ka: Akkor írta, hogy ne szólítsam meg, mikor rájött, hogy nekem van igazam és nem kerülhet ki győztesen a meccsből. Egyébként örüljön, hogy valaki szóba áll magával.

picur3ka 2012.08.19. 00:41:57

@Alfőmérnök:

Fujj! Maga olyan undorito, hogy arra szo nincsen.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.08.19. 00:54:13

@Mr Falafel:
A Mandinernek soha nem volt tulajdonosa Nobilis Kristóf, ma sem az. A Reakció CEMP-kiadvány volt, és az részben az övé, viszont a Reakció története sajnos már négy éve véget ért.

tevevanegypupu 2012.08.19. 05:28:07

@Alfőmérnök:

Kozottuk elt, ami nem jelenti azt, hogy veluk is baratkozott.

tevevanegypupu 2012.08.19. 05:34:13

@picur3ka:

A legeslegeslsok kozott voltam aki "felfedezte", hogy Cseh Tamas van. Vegig kovettem az egesz eletet, palyajat. A tarsasagunkban szoktuk mondogatni, hogy aki nem kedveli Cseh Tamast-Beremenyit es a gintonicot, azzal nemigen tudnunk szot erteni..Szoval nagyon jol megismertem, ahogy egy ismeretlen szinesz-enekest megismerhet az ember. NEM volt liberalis a szonak abban az ertelmeben, ahogy nalunk hasznaljak ezt a fgalmat. bbjnick -et nyugodtan lehet hozza hasonlitani, ha mar szemelyeskedunk.(:

picur3ka 2012.08.19. 06:06:12

@tevevanegypupu:

Mosolygok. Szeretem magat. Nagyon.

Alfőmérnök 2012.08.19. 06:54:45

@tevevanegypupu: Velük dolgozott. És barátkozott is velük. Hogy mik vannak!

picur3ka 2012.08.19. 09:03:07

@TuRuL_2k2:

Ez olyan kezd lenni, mint mikor a kommenistak magyarazzak, hogy nem is, meg joggal.......

picur3ka 2012.08.19. 09:19:30

Maskulonben, ahogy egy nick irta, az ES azzal foglalkozott honapok ota, hogy kik az arto hazafias nickek. Na ezeket kell kiloni, mint hazaarulo kutyakat!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.19. 09:25:11

@picur3ka: Arra a leleplezésre gondol, hogy:

"Valójában az ÉS cikke is már hónapok óta kész van [...]
A halállistátokon mindössze 10, nagy hatású nick szerepel [...] kiemelkedik közülük picur3ka és bbjnick. [és tölgy]"? :-D :-D :-D

danesdzsu2 2012.08.19. 10:14:32

A "farok" nélkül szép lett volna, így viszont olyan érzetet kelt, hogy tulajdonképpen szívesen dagonyáznátok a mocsokban, de pár szemét alak ezt szóváteszi, és akkor már égő. Szóval ez a tisztítás nem egy belső igény a részletekről.

Tgr 2012.08.19. 11:28:50

@TuRuL_2k2: "Az IP alapú szűrés sok esetben nem jó ötlet (pl. munkahelyen mindenki egy IP-ről), ráadásul könnyen kijátszható"

2012-ben vagyunk ám. Flash cookie, localstorage, cache fingerprinting, ha nagyon durvulni akartok, akkor evercookie.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.19. 11:54:01

@Tgr: És a proxyzókkal mit csinálsz, te hős?

Tgr 2012.08.19. 11:57:05

@Mr Falafel: nem szégyen az, ha egy szót se értesz egy hozzászólásból, csak nem kell úgy csinálni, mintha.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.19. 12:10:25

@Tgr: 1999. decembere óta fórumozok aktívan. Ebben az időben te az internet létezéséről sem tudtál még, azt gyanítom. Bevallom, nem vagyok informatikus, és tényleg hiányos az informatikai szókészletem. Azt azonban tudom, hogy a host alapján bannolás elég tuti, de a proxy kiszolgálókat használók úgy is simán megússzák. Az általad citált cookie-s lehetőségeket anno primitívnek találták. Persze, azóta változhatott a világ.

Tgr 2012.08.19. 12:48:45

@Mr Falafel: tényleg nem értem, miért jó hülyeségnek nyilvánítani valamit, amiről egyébként nem tudod, hogy mit jelent? Attól hogy régóta fórumozol, még nem fogsz feltétlenül többet tudni a moderációs módszerekről (pláne, hogy a magyar internetes oldalak finoman szólva is nincsenek a technológia élvonalában - 1999-ben a Kuro5hinen már vidáman karmáztak, miközben az Indexen nemhogy intelligens moderálás, de még egy nyomorult méretkorlát se volt, és a trükkösebb trollok százmegás kommentek feltöltésével szórakoztatták magukat). A localstorage egyébként bő egy éve létezik, local shared objects talán a 2000-es évek eleje óta, a browser cache alapú technikák valószínűleg '99-ben is működtek volna, de jóval később kezdték használni őket. Ezek amúgy böngészőt azonosítanak (illetve a local shared objects inkább számítógépet), nem internetkapcsolatot.

ÁrPi 2012.08.19. 15:03:40

@picur3ka:

Hihihi - hallattszot a gaz liberális közözönség sorai közül, amikor Mácsai Pál emezt a dalt kezdte énekelni
itt (ez a Merlin színház) :

www.youtube.com/watch?v=iPq7nXTvhBs

tevevanegypupu 2012.08.19. 16:20:57

@Alfőmérnök:

Azt hiszem inkabb a liberalisok dolgoztak Cseh Tamassal..Annyira jo volt es ugy szerette a kozonseg, hogy rakapaszkodtak sokan..es a halala utan is. Latinovits is dolgozott olyan emberekkel akikkel egyaltalan nem ertett egyet, sot..olyan emberek is kerestek akik egyaltalan nem ertettek vele egyet. Ha nem erti, hiaba mondom..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.19. 16:58:26

@tevevanegypupu: @Alfőmérnök: @picur3ka: @ÁrPi: és akit illet!

Ha még nem látták, talán érdekelni fogja magukat. Nekem tetszett:-)

videotorium.hu/hu/recordings/details/4306,Beremenyi_Geza_eloadoi_estje

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.19. 17:01:12

@jose maria padilla:

B*kker, Padilla! Belőled az a francos férfiklimax beszél! Attól vagy olyan, mint egy mindenkit leszóló és kiosztó zsidó banyus:-)

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 23:08:57

@szubjektiv: igen, de döntse mindenki el, hogy kit nem akar olvasni.
mindenki hadd döntsön szabadon

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.19. 23:10:54

@Alfőmérnök: Névtelenül szitkozódni, gyűlölködni, átkozódni: gyávaság. Aki ilyet tesz, eleve nem lehet erkölcsileg magasrendű."

hát hogyne. de nem zavar hogy magadról beszélsz?
amúgy nincs igazad, mit számít egy címke, ha a vélemény adott és állandó?

tevevanegypupu 2012.08.20. 07:59:37

@bbjnick:

Nekem is.(: Kulonben hallottam Beremenyit beszelni sokszor, Cseh Tamas halala utan es hat persze magat az erintettet, Cseh Tamast is. Nincs sok ketsegem afelol, hogy velekedtek az eletrol es "es hazank helyzeterol"..

Alfőmérnök 2012.08.20. 14:14:33

@tevevanegypupu: Nem nem értem. Tudom, hogy nem így volt.

tevevanegypupu 2012.08.20. 14:50:14

@Alfőmérnök:

Jo, nem vitatkozom, vegulis kivuallo vagyok, lehet, rosszul iteltem meg mondanivalojat es egesz eletet. Ha maga szemelyesen ismerte, bizonyra jobban tudja.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.08.20. 16:27:48

@Tgr:

És a kukik nem törölhetőek ám, dehogy. :)

Alfőmérnök 2012.08.20. 17:45:40

@tevevanegypupu: Ha úgy ítélte meg a mondanivalóját, hogy az következik belőle, hogy liberálisokkal nem lehet, nem szabad barátkozni, akkor rosszul ítélte meg.

csi 2012.08.20. 19:59:09

A troll kommentelőket megjelölitek, de mi lesz a troll szerzőkkel?
Balavány, Tóra W Árpó, stb?

picur3ka 2012.08.20. 20:47:45

@ÁrPi:

Nem is csodalom, azert.

picur3ka 2012.08.20. 20:48:20

@ÁrPi:

Nem is csodalom azert.

picur3ka 2012.08.20. 20:49:33

@csi:

Dehogy jelolik meg a trollokat, mas sincs mar szinte a masik Mandin, ennyi a marado kommentelok reszlege nagyjabol: 12 troll klubja.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.20. 21:21:49

@picur3ka: Faszom, kihallatszik a raccsolásod, pubi.

picur3ka 2012.08.20. 21:55:56

@Mr Falafel:

Tessek?

Igen, en meg neha kommenteltem, egy-ket alakkal, amig be nem tiltottak, ha erre utalsz.

Raccsolas? Topo2.0. Megismerszik az ember, akarhogy bujik.

picur3ka 2012.08.20. 22:15:56

@Mr Falafel:

"Faszom, kihallatszik a raccsolásod, pubi. "

Itt van neked a tragar cucc, Turul, remelem, lepsz, a atolvaj pesti szleng es jiddish nyelv ellen, amit senki nem is ert. Gyerunk!

Tgr 2012.08.21. 00:17:05

@pushalias: látom, itt mindenki internetszakértő. Nyilván ha három technológiából az egyik nevénben van egy olyan szó, amit már hallottál, az tökéletesen elegendő alap rá, hogy kritizáld a róluk tett állítást.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.08.21. 09:01:14

@Tgr:

A te stílusodban reagálva: te nyilván akkora szakértő vagy, hogy mindenki másról ismeretlenül is tudod, hogy miről mit tud. Ajtón be szokott férni az arcod? :-D

Tréfálkozást félretéve. Az ideiglenes tartalmak technkikától függetlenül ideiglenes tartalmak maradnak, örökkön örökké azonosításra alkalmatlanok. A Windows 8 adhatna valódi lehetőséget a user végleges azonosítására. Egy bizonyos pontig működik is. De a MS Account ilyen célú használata adatvédelmi problémákat vethet fel, ami nem az én területem.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.08.21. 20:23:30

@picur3ka: Szegénykém, nagyon fájt? Bántott a csúnya biboldó?

Tgr 2012.08.22. 02:06:09

@pushalias: hát ha valaki összekeveri a HTTP és a flash sütiket, arról nem túl nehéz megállapítani, hogy fogalma sincs, miről beszél.

Visszatérő usereket beazonosítani nem olyan nehéz, és jóval nagyobb technikai tudás kell a kijátszásához, mint ami a trollok 99.9%-ának van (pl. hányan tudják, hogyan kell megváltoztatni a user agentet?), vagy eleve használhatsz megbízhatóbb azonosítást, a Facebook logintól az SMS ellenőrzésig, csak viszonylag felesleges. A trollok nagy részének elűzéséhez elég a következetes kézi moderáció, de a trollokkal nem az a probléma, hogy vannak, hanem hogy elüldözik a normális felhasználókat, akik viszont pusztán a moderáció szigorításától nem jönnek már vissza.

picur3ka 2012.08.22. 03:15:24

@Mr Falafel:

Ja, vagy szaz eve gyilkol.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.08.22. 06:03:36

@Tgr:

Nem kevertem. Nagyon röviden odaírtam egy félig tréfásat, aminek az volt a lényege, hogy a lokális tartalom nem szól az örökkévalóságnak. Mire te nem bírtad ki, hogy ne ugass le, mert te vagy a nagyszerű és okos szakértő.0 És ha ebbe valaki belekotyog azt agresszívan betonba kell verni, mert a ká anyját.

A trollok nagy részének elűzéséhez elég a következetes kézi moderáció

Körülbelül ez a lényeg. Meg az, hogy magunkból se csináljunk agresszív trollt, aki nem vitázni, hanem leugatni és földbe döngölni akar.

Zárójelben: pont az igazán agresszív trollok szeretik kihasználni a technológiát. Tapasztalat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.22. 13:42:07

Él még ez a nekibuzdulás? Legutóbb valami állatszexes gifes troll támadta végig a cikkeket.

blogol-ó 2012.08.28. 20:35:16

@gabcigirl:

"Remélem, az újfajta moderálási szisztéma során a moderátorok végre alaposan lecsavarják majd az új nyilasok meg a neonácik fordulatszámát, mert amit ezek az utóbbi időben művelnek a neten, az...."

Ideje tényleg odafigyelni a kétszer kommentelőkre és azokra, akik egy gyerekcsonkítót megemlítőt lenáciznak.
Mert az ilyenek - mint pl te is - trollok.

Onnan lehet őket megismerni, hogy élőben soha, de SOHA nem vállalják azt, amit mondanak és konfliktusokat kezdeményeznek, mert ez nekik az öröm...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.31. 14:57:46

Akkor erről ennyit, ha jól látom a .hu-n a régi, jól bejáratott injekciós nickek változatlan tevékenykedéséből.

Nagy-nagy nekikészülődésből egy, a magyar sajátosságokat is figyelembe vevő arcraesés lett. A magyar sajátosság ugyanis a jelek szerint az, hogy lehetőleg ne működjön – ez a közös az utóbbi pár évtized "külföldi tapasztalatok alapján magyar sajátosságokhoz alakított" megoldásokban.