Kommentszűrés
’12 aug
8
15:15

Baráti tűz a devecseri Jobbik-felvonuláson – Ilyen ország pedig nincs CCCXLIII.

Írta: TuRuL_2k2

Ferenczi_Gabor_verzo_fejjel_Jobbik_Devecser.jpg

Devecserben vonult vasárnap a Jobbik, a párt Élni és élni hagyni címmel meghirdetett demonstrációján a „cigánybűnözés” ellen tiltakozott. A tüntetés előzménye, hogy egy helyi család elmondása szerint az utcájukban lakó romák lapátokkal, botokkal és késekkel támadtak rájuk, mert a támadók szerint őket akadályozva parkoltak.

A Jobbik a szokásos koreográfia szerint végigvonult a település néhány utcáján, békét, rendet, no meg halálbüntetést követelt. Az ilyenkor szokásos jobbikos-cigány szájkaratét a rendőrök sorfala igyekezett verbális keretek között tartani, az egyik, cigányok lakta ház előtt mégis volt némi dobálózás.

Az egyetlen sérült egy jobbikos országgyűlési képviselő, Ferenczi Gábor volt, akit a fején talált el egy kő. A Jobbik állítása szerint a romák udvaráról érkezett a dobás, Ferenczi nyilatkozatáról így számolt be a Barikád:

A barikad.hu megkereste a képviselőt, aki elmondta, egy ház udvaráról dobáltak köveket a felvonulókra az ott lakó cigányok. Ferenczi Gábor többször felszólította az embereket, hogy ne üljenek fel a provokációnak, akkor találta el egy kő a homlokán.

Ferenczi ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen. Úgy láttai, a követ a Vásárhelyi utca 29-cel szemközti házból dobhatták ki, ott állt meg a felvonuló csoport. A képviselő elmondta, hogy a rendezvényre 323 rendőrt vezényeltek ki, de a házba, ahonnan dobálni kezdtek, nem mentek be.

Az eseményről készült felvételeken csak azt lehetett látni, hogy a tüntetők dobálnak, az udvarról semmi sem repül kifelé. Ferenczi első nyilatkozatában még azt mondta, a sajátjai dobták meg, később azonban következetesen azt nyilatkozta, hogy a romák dobhatták meg. Szerencsére a helyszínen forgató ATV felvétele tisztázta, honnan jött a kő: 

Ferenczi Gábort tehát egy Jobbik-szimpatizáns (vagy a soraikba férkőző újabb ügynök, természetesen) dobhatta fejbe egy olyan demonstráción, ahol a hazafiak kövekkel és vizespalackokkal dobálózva követelték a rendet. A baráti tűzről később következetesen hazudott Ferenczi, Szegedi Csanádnak pedig éppen hazugságok miatt kellett távoznia a pártból a napokban. Vajon Ferenczivel is ilyen szigorúak lesznek a politikusbűnözés ellen felesküdött jobbikosok?

Címkék: ilyen ország pedig nincs Jobbik Ferenczi Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr814701460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.08. 17:33:32

@TuRuL_2k2:

Mi a probléma? Ha a jobbikosok egymás fejét verik szét kővel, az --- rajtuk kívül --- kinek fáj?:-) (Jónéhányszor megnéztem ezt a jutyubos videót, én ebből semmi érdemit nem tudok kivenni: de elképzelhetőnek tartom, hogy, az eredeti videoanyagot nagyméretű monitoron kikockázva, ki lehet belőle "látni", hogy kb. mi is történt ott.)

Mindazonáltal kíváncsi volnék egy olyan felvételre, amiből kiderül, hogy a vonuló tömeg miért állt meg ott, ahol megállt, miért éppen ott állt meg, mi történt a tömeg odaérkezésétől a Ferenczi fejbedobásáig eltelt időszakban(???).

Te nem, @TuRuL_2k2:?

ü
bbjnick

tudi 2012.08.08. 18:09:14

@bbjnick: TuRuL_2k2 ez most nem érdekli a lényeg lehet a Jobbikot gyepálni a hülyeségeikért, azért, hogy miért is volt ott a tüntetés az lényegtelen.

tommybravo 2012.08.08. 18:37:56

@tudi: A cél tehát szentesíti az eszközt? Ha a cél nemes, lehet hazudni a kamerába?

Viktus 2012.08.08. 18:55:38

A jobbik esetében az elmúlt hetek eseményei után ez már nem oszt nem szoroz ...

tudi 2012.08.08. 19:13:48

@tommybravo: Ha tényleg nem a cigányok voltak, hanem egy tüntető, akkor szívás, bár az előttem szólónak igazat adva ez már nem oszt, szoroz. Bár én még mindig várok egy fotót arról az LMP aktivistáról, akit állítólag betondarabbal vállon dobtak, mert én keretem a neten, de fényképet még nem láttam a sérüléséről.

rinaldo-rinaldini 2012.08.08. 19:55:33

Nem igazan ertem, hogy ez a poszt mit keres az "ilyen orszag nincs" sorozatban. Itt es most inkabb egy a fityesz fejesek luxusovodairol es Ereky-terv mas finomsagairol szolo posztot vartam.

tevevanegypupu 2012.08.08. 20:07:31

Szegedi Csanad dobhatott..mar akkor tudta.(:

qrisz 2012.08.08. 20:18:08

De akkor egyik jogvédő és mindentmegmondó-főblogger sem visítozott,mikor a cigányok terrorizálták hosszú éveken át a magyarokat az ilyen településeken. Az LMP-s kiválasztottak meg költözzenek a devecseri cigányokhoz, rendőri biztosítás nélkül. Igen, ilyen ország nincs...

Omár mollah 2012.08.08. 20:28:37

Ha minden egyes alkalommal új poszt születne, amikor egy politikus állít valamit ami szemlátomást ellentéte az igazságnak, akkor meg lenne a napi 20-30 posztszám.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.08.08. 20:52:11

Hát, hogy én ütöm a Jobbikot az egy dolog. De a Mandinernek ha van bennük valami gerinckezdeményezés nem ennek kéne, hogy legyen az első.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:11:47

végre kiállnak magyar emberekért, és nemcsak cigányvédő, filoszemita, áruló, tolvaj politikusok vannak a parlamentben!

ergé nem tartod összeférhetetlennek, hogy miközben kormánygépet követelsz a "mindenkori" miniszterelnöknek, addig a bkv-, és máv- családok anyagi megnyomorításának drukkolsz?
erre mikor válaszolsz már?
hatszor tetemre hívtalak már
kkbk.blog.hu/2012/07/02/smitt_maria_es_a_felelosseg

és a múltkor is tévedtél a képviselők költségtérítésével.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:12:17

@tesz-vesz: nem ergé, hanem turul a címzett term.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:22:31

és amúgy mikor fogtjátok, csakúgy mint smitt pálnál l. simon lászlót is lemondásra felszólítani a konzervatóriummal, meg a deo regnumossal, meg a jobbklikkel?
nálam ez a minimum, hogy emberszámba vegyelek titeket.
kkbk.blog.hu/2011/03/29/szilagyi_gyorgy_interju

összehasonlításként l. simon évi kb 6 milliárd forint felett rendelkezik, ferenczi gábor meg egy szalmaszálat tud csak keresztberakni a mezőn, melyik a fontosabb? erről miért nem látjuk a deo mumin meg a mandarin, meg a jobbklikk álláspontját? erről miért nem írtok? csak? értem...

de legyen ez a közös nemzeti minimum. turul ugye nem akarod kisajátítani a nemzetet, ahogy a céged helyettese tette előző posztjában?
igazi nemzeti liberálisként a konszenzust keresnéd ugye? miért nem állítunk fel nemzeti minimumot?
turul, te vagy az utolsó esélyem. TURUL ! :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:24:03

@Pigsy: legyen erről poszt! legyen mindről! de akkor könyörgöm, ne csak a jobbik, meg az mszp, bakker!
legyen benne fidesz, lmp

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:31:09

@bbjnick: (Jónéhányszor megnéztem ezt a jutyubos videót, én ebből semmi érdemit nem tudok kivenni"

tökéletesen egyetértek! :) semmit se látok, csak a piros kört, meg a nyilakat, de én elhiszem, hogy azt állítják a kopasz megdobta, ő meg megaszonta, és hogy betyárbecsület, de nem érdekel.
én amúgy nem lennék betyárbecsületes egy olyan köcsöggel aki megdob betonnal :) megpróbálnám megdögleszteni minimuminként

és biztos vagyok benne hogy súlyos cigányproblémák vannak devecseren!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:34:38

@tommybravo: nem, én elővenném, dehát a kazinci fidesz is hazudoott!!4!
:)

kkbk.blog.hu/2012/07/02/a_kazinbarcikai_korhaz

és ez nem értee el turul ingerlőjét, pedig ez is nagyobb léptékű ügy, mint két hülye betonpárharca.
mit mond a népi bölcsesség amúgyis? ha megdobnak betonnal, hazudj a kamerába bele.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 21:39:15

@Viktus: mé? zsidó vagy?

@rinaldo-rinaldini: azt várhatod f*szikám! :)

@qrisz: a cigányok nem bántanak senkit, ne hazudj! amúgy sincsen cigánykérdés, nincsen velük semmi probléma, bárcsak ők laknának a magyarok helyett is! de hamarost jön az ő idejük.
az lmp és a fidesz, meg a mandiner együttérez minden cigány kisebbséggel! minden cigány ártatlan - mondják, és igazuk is van

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.09. 05:46:42

Továbbra sem tud senki valami videofelvételt linkelni arról, hogy mi állította meg a vonulókat és hogy is történt a tömeg helyszínreérkezése és Ferenczi lesérülése között?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.09. 05:47:54

@bbjnick:

és hogy is történt a tömeg=és hogy mi is történt a tömeg

Szindbad 2012.08.09. 07:40:39

@bbjnick: Meglátták egy banánt.

Viktus 2012.08.09. 09:43:25

@tesz-vesz:

Nem vagyok én Szegedi Csani ... sem a elnökségi zsaroló kör.

Viktus 2012.08.09. 09:44:58

@bbjnick:

Mi történt volna? ott laktak a balhés cigányok akik a szomszédra támadtak. A kemény mag azért állt meg az alkohol tűző nap kombináció miatt nehéz volt kordában tartania a népet a szervezőknek. Ez lett belőle.

Viktus 2012.08.09. 09:47:34

@tesz-vesz:

Nem csak ott van probléma az ország nagy részén ... rend meg nem lett két hét alatt.

Kandeláber 2012.08.09. 12:02:31

"Elmondásuk szerint".
A szombati Magyar Nemzet közölt egy cikket az esetről - mármint az előzményről. György Zsombor leírja, hogy ő is a Homok utcában parkolt, amikor egy nagydarab cigány kiszólt neki a furgonjából: "Látod, emiatt van a háború".
Igen, hadüzenettel kezdődött, egy cigányasszony becsengetett a sértett családhoz, mondván " ne merjenek kimenni az utcára, mert ki lesznek nyírva".
Ugye, ma Magyarországon a cigányok az általuk uralt területeken kvázi kijárási tilalmat rendelhetnek el a neki nem tetsző magyar emberek számára.
Aztán a verekedés után a rendőrök házkutatást tartanak (!) a sértett család házában, majd egyiküket rabszállítóval elvitték, órákig vécére sem engedték ki, és egy pohár vizet sem adtak neki.
Ilyen esetek után miért csodálkozik bárki azon, hogy a magyarság a természetes önvédelmi reflex parancsára cselekszik?
A rend fenntartására hivatott szervezet képtelen ellátni a feladatait, átszőtte a korrupció - nem csak a vezetőket, a zsebre bírságoló "kisrendőrök" számolatlanul teszik el az autósoktól kizsarolt pénzt, és csak néha buknak le.
Lehet fanyalogni, de a fertőzött területek magyar lakóinak igenis némi reményt ad, ha valakik megmutatják az őket rettegésben tartó cigányoknak, hogy erő ezen az oldalon is van.
Cigánybűnözés pedig igen is létezik.
Attól, hogy egyesek a homokba dugják a fejüket, az objektív valóság ott van körülöttük.

==T== 2012.08.09. 12:21:33

Kedves Barátaim!

Az ATV azt állítja, kiderítette, ki dobott meg a vasárnapi devecseri tüntetésen.
Örülnék, ha valaki azt is kiderítené, hogy hogy hívják a videófelvételen látható piros pólós férfit, ugyanis akárkit kérdeztem, senki sem ismeri, egyik általam kérdezett szervezetnek sem tagja, és Devecserben sem tudják, ki az.
Én abból következtettem arra, hogy "a mieink voltak", mert a tömeg irányából érkezett a találat.
De ha a piros pólós valóban a mieink közül való, akkor biztosan ismeri valaki, aki részt vett a vasárnapi rendezvényen.
Érdekelne az is, hogy 3 méterről miért dobott valaki fejbe teljes erőből, ha valóban a Vásárhelyi utca 29-es ház udvarába akart dobni...
Megköszönném, ha minden bizonyító erejű videófelvétel, fotó eljutna a nyilvánossághoz és a rendőrséghez, hogy kiderüljön végre a teljes igazság.

Köszönöm a segítséget, derüljön ki végre, mi áll a háttérben!
Ferenczi Gábor

További részletek: kuruc.info/r/6/99782/

AnubisAA5 2012.08.09. 18:33:21

Én is megnéztem vagy 10x ezt a videot, de semmit nem látok az ominózus dobásról. Egyébként, ha a tüntetők közül 3m-ről dobta valaki fejbe Fereczit, akkor szerintem:
1.) az célzott dobás nem nagyon lehetett, csak vaktán bele a tömegbe
2.) többeknek látni kellett volna, és meglincselték volna az illetőt

A cigány fiatalok már teljesen tisztában vannak vele, és készülnek is rá, hogy itt nem sokára valóságos háború lesz köztük és köztünk, és ezt nem is rejtik véka alá. Kóstolgatnak bennünket, gyerekeinket is az iskolákban. Ezt a rendőrök is tudják, de nem tesznek semmit, mivel megélhetési bűnözők. Gyerekeink nagy része erről semmit sem tud, és nem készül rá.
Ha esetleg nem lesz háború, akkor itt magyar nem fog élni 100 év múlva.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.08.09. 20:34:08

@AnubisAA5: háborúra tudatosan csak suttyó nacionalisták szoktak készülni, vagy legalábbis álmodoznak róla ;)

Kandeláber 2012.08.10. 07:34:32

A kedves szolgálaton kívüli rendőr pedig mindeközben Zánka mellett éles lőfegyverrel lövöldöz egy személygépkocsira, mert az úgymond "gyanús" volt neki.

Hepivankenubi 2012.08.10. 16:17:02

Sztem!

Ha valaki röhögni akar, annak meg kell nézni ezeket a kóválygó kiscsákókat.
Azért nem menetelő, mert az teljesen más....
Talán ajánlanám nekik, hogy kb úgy 1 hónapig verjék a bakancsot egy alakulótér betonján napi 6 órában.... És aki azután még marad, annak lehetne kezdeni a nemzeti öntudat fejlesztését, egy kis esőbe, hóba kúszás, mászás, stb egyéb unaloműző, szórakoztató programmal.
Hát igazán kíváncsi lennék.....

Tény, abban profik, ahogy átvették a roma mentalitást..... A csorda pszichózist. Sokan vagyunk, üvöltözünk, nem félünk senkitől.
Aztán,..... otthon meg..... fizetek egy sört a kocsmába az utcabeli roma gyereknek, miközben egy jót zsidózunk, kommunistázunk, stb. együtt. Mert ott már egyedül vagyok, és jön zabszem szindróma.

Sajnos, jó néhányat ismerek közülük, ezért ennyit ezekről a "bátor turulkodókról".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.10. 17:50:21

"Az ATV homályos, nehezen kivehető felvétele és az ATV tudósítójának elmondása alapján elindult a hisztéria és hajtóvadászat egy piros pólós fiú után, aki állítólagosan fejbe dobta Ferenczi Gábort a devecseri tüntetésen a tüntetők sorából.
Az olvasók által beküldött képek alapján beazonosítottuk a piros pólós srácot, aki a Jobbik Székesfehérvári Alapszervezetének tagja. Meg vagyunk győződve arról, és közösen kezességet vállalunk azért, hogy a követ nem ő dobta Ferenczi Gáborra. Én nemcsak a fehérvári szervezet elnökeként, hanem a Jobbik Jogi Osztályának képviselőjeként vettem részt az eseményen, sárga mellényben. A piros pólós srác, Tamás végig mellettem volt, segítette a munkámat. Egyrészt Tamás értelmes, intelligens, megbízható, főiskolás fiatalember, akinek természete is nagyon békés, kiegyensúlyozott, ami valószerűtlenné teszi egy ilyen cselekmény elkövetését. Másrészt Tamás egyértelműen és kétséget kizáróan állítja, hogy ő nem dobott el egyetlen követ sem a tüntetésen. Ismerve a Jobbikban évek óta kifejtett munkáját, semmi okunk arra, hogy kételkedjünk szavaiban. Ha Tamás lett volna a kőhajító, vállalná a tetteit, még ha az nem is Ferenczi Gáborra irányult volna.
Nekünk is érdekünk, hogy kiderüljön az ügy valódi háttere, ezért arra kérünk mindenkit, jelentkezzen, akinek van felvétele a kő elhajításának másodperceiről, esetleg egyéb információval rendelkezik arról, hogy az adott pillanatban ki vagy kik álltak még Ferenczi Gábortól kőhajításnyi távolságra.
Emellett azt is megjegyeznénk, hogy egy köztudottan nem Jobbik-barát média tudósítójának állítása számunkra nem elég bizonyító erejű, sőt. Ráadásul, annak ellenére, hogy az ATV drága, korszerű médiatechnikával rendelkezik, a felvétel túl homályos és rossz ahhoz, hogy abból bármi megállapítható legyen. Az egyetlen dolog, ami világosan látszik, hogy a képviselő a vérző fejét fogja a kő elhajítása után. Ennek ellenére számos nemzeti hírportál automatikusan átvette ezt a hisztériát, és ezúton kérünk mindenkit, hogy ezek alapján ne gyanúsítson meg egy ártatlan személyt!

Dr. Mező Balázs
a székesfehérvári Jobbik elnöke

Árgyelán János
a Jobbik Fejér megyei elnöke"

hazateresradio.hu/node/1849

ü
bbjnick

Apeiron (törölt) 2012.08.12. 18:23:49

Magyarország (aka Orbanland), 2012