Kommentszűrés
’12 aug
1
14:01

Miért törnek át a kalózok?

Írta: szabó.ákos

piraten.jpg

Európa országainak többségében szélsőjobboldali pártok gyűjtik be a válság protestszavazatait – nem úgy Németországban, ahol ez az ideológia tabunak számít (leszámítva a neonáci NPD-t és társait). A németek mostanság kalózokat szavaznak be sorban a tartományi parlamentekbe. A 2006 szeptemberében alapított Kalózpárt eleinte egy-két százalékos eredményeket ért el a különböző tartományi választásokon, a nagy áttörésre 2011-ben, Berlinben került sor. A szintén külön tartománynak számító német fővárosban a szavazók majdnem kilenc százaléka választotta a pártot, majd ezt követően a Saar-vidéken, Észak-Rajna-Vesztfáliában, illetve Schleswig-Holsteinben is hasonló eredményekkel jutottak be a helyi törvényhozásokba. Jelenleg országosan is 7 százalékon állnak, s a jóslatok szerint a 2013-ban esedékes szövetségi választásokon bejuthatnak a Bundestagba. Mi áll a Kalózpárt áttörése mögött?

A nemzetközi kalózmozgalom eredetileg a svéd Pirate Bay torrentoldal támogatására létrejött Piratbyran (Kalózhivatal) intellektuális környezetéből indult el: a svéd kalózok az Európai Parlamentbe is juttattak azóta képviselőt. A német kalózok sikerének egyik titka, hogy Németországban az utóbbi években komolyan veszik az információs szabadságjogi kérdéseket. Több botrány robbant ki a titkosszolgálati lehallgatások körül; a Chaos Computer Club nevű hackercsapat pedig sikeresen feltörte a német rendőrség kémprogramjának védelmét, és felhívta a figyelmet: a trójai vírus nem csak a bírák és a német alaptörvény által engedélyezett Skype-lehallgatásra volt képes. Képernyőfelvételeket is készített, sőt a számítógépek feletti távoli irányítás átvételére is alkalmas volt.

Az internetes véleménynyilvánítást megzabolázni kívánó ACTA körül kirobbant európai botránysorozat is erre a témára hívta fel a választók figyelmét, akik észrevették: létezik a Kalózpárt, és ami még fontosabb, nem csak az illegális letöltések védelmére koncentrál. A német kalózok ugyanis nem csak a privát szféra védelmére és az átlátható állam felépítésére összpontosítanak: pártjuk az egyetlen jelentős, valódi cyberdemokratikus elveket megvalósító csoportosulás Európában. A LiquidFeedback elnevezésű online rendszeren keresztül az aktivisták szavazhatnak pártjuk álláspontjairól, s nem csak internetes témákban. Az aktivisták delegálhatják is szavazataikat egy-egy megbízhatónak tartott vezetőnek. Ez a háttér megmagyarázhatja a párt mainstream témákban megfogalmazott, korántsem mainstream álláspontjait.

A kalózok politikai diadalmenetét sokan a német zöldek néhány évtizeddel korábbi előretörésével hasonlítják össze. A párhuzamok nem erőltetettek: a zöldeknek is megvolt a fiatal értelmiségiek körében egykor népszerű vesszőparipája, a nukleáris energia elleni fellépés. Vezető politikusaik a mai kalózokhoz hasonlóan elvetették a konvencionális öltözködés diktálta szabályokat. A később szövetségi külügyminiszterként ismertté vált Joschka Fischer sportcipőben vette át 1985-ben Hessen tartomány környezetvédelmi miniszteri posztját, kisebb botrányt okozva a német közéletben. A kalózoknak szintén vannak problémáik a dress code-dal, bár manapság, amikor a tornacsuka elfogadottá vált, kénytelenek például bermuda shortban részt venni bizottsági üléseken a kellő mértékű polgárpukkasztás eléréséhez. Az pedig, hogy a párt berlini képviselői egy-egy vita közben a My Little Pony rajzfilmsorozat legújabb részeit nézik idegeik megnyugtatására, inkább csak megrökönyödést vált ki.

Az anarchikus vezetési elvek és fiatal, lelkes politikusok időnként rossz kombinációt alkotnak, ilyenkor jönnek a botrányok és a negatív sajtóvisszhang. A kezdeti naivitást kezdi felváltani a politika valósága: megindultak a belharcok, megvan az első vesztes is. Christopher Lang, a párt korábbi országos szóvivője szerint ugyanúgy hatalmi harcok és helyezkedés jellemzi a csoportosulást, mint vetélytársait. Lang ezt persze csak azután nyilatkozta, hogy lemondatták pozíciójáról, de a német média lecsapott az esetre. Az alsó-szászországi kalózpárt is botrányos körülmények között választja ki a januári tartományi parlamenti választásokra jelöltjeit. A kalózok egyik legellentmondásosabb választási ígérete is sok vita tárgya: az állampolgári alapon automatikusan járó illetmény bevezetése gazdaságilag teljesen megvalósíthatatlan: ilyet még a legpopulistább politikusok sem ígérnek Európában, csak Szaúd-Arábiában és egyéb olajsejkségekben fordul elő.

A politikai spektrum képviselőinek figyelmét így sem kerülte el az új vetélytárs megjelenése, a parlamenti pártok azonban nem csak támadásokkal reagálnak. Hasonlóan a zöldekhez, a kalózok is számíthatnak arra, hogy a főáram kénytelen nagyobb figyelmet fordítani az általuk emlegetett témákra. Németország elkezdte atomerőműveinek leállítását, bár nincsenek jelenleg kormányon a zöldek. A kalózok is számíthatnak arra, hogy törekvéseik valóban be fognak szivárogni a jogalkotásba és a hétköznapokba, s a következő évtizedekben az állami megfigyelés talán kevésbé fogja beárnyékolni az emberek életét Németországban, mint az ellenőrzést folyamatosan szigorító Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban.

Címkék: tech internet külföld németország kalóz kalózpárt

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr964686775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.01. 21:59:12

Német specialitás. Vajmi kevés relevanciával rendelkezik a hazai politikai viszonyokra nézve.

Ha már egzotikus kispártokról van szó, én inkább annak mennék utána, ha ballib szociológus lennék (nem vagyok) hogy menni esélye van a milla-szolidarítás-4k!-csoportnak, valszeg az LMP-vel közösen, egy baloldali pártszövetséget alkotni, "baloldali alternatívát kínálni", 2014-re. az mszp és dk várható reakcióit is érdemes lenne tanulmányozni a témában. az mszp reakciói azért lehetnek érdekesek, mert hatalmi szempontból jelenleg ők a 2. legerősebb párt, és állítólag erősödnek, (mondjuk ezt olyan komolyan nem kell venni). Na mindegy.

Egyébként van itt egy nagyon érdekes elemzés, az orbán-kormány médiatevékenységéről. A blogajánlóban is ott van. kard.blog.hu/2012/08/01/politikai_tavoltartas

nem ismerem ezt az oldalt mélyebben, nem tudom mennyire konzervek valójában (lehet hogy csak annyira, hogy Dunaújvárost néha még Sztálinvárosnak mondják:) ), de ez egy jó technikai elemzés, a fidesz-közmédia propagandatechnikáit mutatja be. Mindenképp érdemes elolvasni.

kvpsgb (törölt) 2012.08.01. 22:59:49

Tapasztalatból mondom, hogy a My Little Pony nagyon szórakoztató tud lenni, kellő mennyiségű pia elfogyasztása után.

evil overlord (törölt) 2012.08.01. 23:14:20

@Schwerer Gustav: A milla-szolidarítás-4k!-csoportnak echte SZDSZ reloaded, biztos jól kijönnének a Pojáca pártjával. Szanyi kapitánnyal már nem biztos.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.01. 23:29:15

Bizonyosan nem fogják visszautasítani az életfogytiglan járó apanázsokat amit néhány éves, törvényhozásokban töltött kalózkodásért kapnak majd.

drkovax 2012.08.02. 08:56:23

Korábban volt a "kívül zöld belül vörös" kísérlet, most ezekkel zajlik a "kívül fekete belül vörös" kísérlet.

A "politikai program"-juk színvonala kb. a "világos indul és egy lépésben mattot kap" feladvány szintje ...

GlennMiller 2012.08.02. 09:25:42

Bezzeg a szlovének!
Legutóbbi választásuknál, hasonlóan a német kalózokhoz, szinte a semmiből előbukkant egy új kispárt, mely meg is nyerte a választásokat.
A sikert annak köszönhetik, hogy nem volt közöttük egy eddigi leszerepelt megélhetési politikusuk sem. Tiszta új arcok! A lényeg ez volt: elég volt a régiekből!

bz249 2012.08.02. 10:49:29

@drkovax: mondjuk egyelore a Kalozok eppen Angela neni terveit segitik, merthogy nekik koszonhetoen a voros-zold kormany kizarhato

www.wahlrecht.de/umfragen/index.htm

Sot most eppen a kormany nepszerubb, mint az ellenzek... szoval, ha holnap lennenek a valasztasok, akkor maradna Merkel, csak ezuttal egy nagykoalicio elen.

közösperonos átszállás 2012.08.03. 16:06:31

@evil overlord: "A milla-szolidarítás-4k!-csoportnak echte SZDSZ reloaded"

Ezt már hallottuk LMP-vel.

evil overlord (törölt) 2012.08.03. 16:20:26

@közösperonos átszállás: De nem tőlem, az LMP legalább igyekszik nem mindenbe belerúgni, ami magyar.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.03. 18:05:15

@evil overlord: Schiffer most a 4k!-val kötendő szövetségről beszélt. kint van címlapon.

mandiner.hu/cikk/20120803_schiffer_a_mikulas_hivoknek_szol_az_mszp_megujulasanak_tortenete

szerintem össze fog állni az LMP ezekkel (szoli-milla-4k). a listás helyeket majd elosztják valahogy, a többi sima ügy.

evil overlord (törölt) 2012.08.03. 18:21:13

@Schwerer Gustav: Akkor 18-ban ők is megérdemelten mennek a süllyesztőbe.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.08.03. 19:13:24

@evil overlord: szerintem ez az mszp-hez való viszony kapcsán fog kiderülni. Mármint ha 2014-ben ez a baloldali blokk bekerül a parlamentbe, akkor mi lesz a szocikhoz való hozzáállása. Ha összeállnak az mszp-vel, akkor leírják magukat végleg.

evil overlord (törölt) 2012.08.05. 11:39:59

@Schwerer Gustav: Bármely jelenlegi baloldali párttal, vagy pártkezdeménnyel álnak össze, az a haláluk.

Persécuté Persécuteur 2012.08.05. 20:05:38

@Schwerer Gustav: A Milla, Szolidaritás stb. nem pártok, nincs szervezetük stb. Ugyanakkor ha 2014-ben a Bajnai mögött álló "egyesült ellenzéket" nem úgy hívják, hogy MSZP-DK-LMP, hanem úgy, hogy pl.MSZP-Milla-Szolidaritás-LMP-4K-DK-...-..., akkor annak marketingszempontból több előnye is van. Egyrészt eladható az, hogy ezúttal nem az egyik csapat akar a másik helyére ülni (jobbos helyett balos kormány), hanem a Civil Szféra összefogott a Legkülönfélébb Árnyalatú Demokratikus Pártokkal a demokrácia megmentése érdekében. Másrészt: ha valakit pl. taszít Gyurcsány, az is könnyebben lenyeli, ha egy olyan szövetségre kell szavaznia, ahol Gy. pártja 1 a 9-ből, mintha 1 lenne a 3-ból.

Mivel valószínűleg nincs Milla-, 4k-, Szolidaritás- stb. szimpatizáns, aki mondjuk egy 2006-os szituációban ne MSZP-SZDSZ szimpatizáns lenne, ezért nem hoznak további %-okat ezek a szervezetek a baloldalnak, de segíthetnek abban, hogy Bajnaiék megszerezzék a saját potenciális szavazótáboruk minél nagyobb részének tényleges szavazatát, semlegesítve a leszerepelt politikusaikkal szembeni ellenszenv hatásainak egy részét.

GlennMiller 2012.08.06. 04:29:35

@Persécuté Persécuteur: Ez jó !!! Kellett nekem Szlovéniát dícsérni. Kösz a linket !

Jimmy Jazz 2012.08.25. 19:28:12

"állampolgári alapon automatikusan járó illetmény bevezetése gazdaságilag teljesen megvalósíthatatlan"

Azért Ferenc Norbert hisz benne:www.youtube.com/watch?v=WeNmRBTnnUA&feature=share&list=UUOAVEDJZGCJTKU5vm-neSIw