Kommentszűrés
’12 júl
29
08:01

Tokaj, mutasd meg, mit tudsz!

Írta: st.Ella

tokajj.jpg

  Nagy volt a forgalom Tokajban a Hegyalja Fesztivál hétvégéjén, csak a beérkező tömegek jelentős része semmit sem érzékelt abból, amiért mi Európa földrajzi középpontjaként, valamint a legtöbb lehetőséget magában rejtő magyar borvidékként emlegetett tájra utaztunk. Az Alkonyi László által nemrég első osztályúnak besorolt Tokaj-hegy dűlőitől északra, szintén ígéretes területeken, a Sas- és Nyerges-hegy lankái alatt, a borvidék területén található mintegy 500 pince közül látogattunk meg néhányat. Ezúttal nem arra a szerény 15 százalékra voltunk kíváncsiak, akik nemzetközi szinten forognak a borszakmában, inkább kis borászatok, helyi termelők portáján jártunk; és az új, helyenként most már negyedik-ötödik bortermelő generációt hallgattuk arról, mi történik ma Magyarország egyik legértékesebb, mégis jórészt kiaknázatlan termőterületén.

  A Világörökség részeként számon tartott kilenc település egyike, a Mádtól északra fekvő kétezer fős Tállya mutatta meg igazi arcát, és azt, ami a jövőben lehet. A dombokon épült több száz éves kőházak – itt-ott sajnos vakolattal elfedve –; a szerény vendéglők, amelyek a helyi sajtokból készült elő- és főételek felsorakoztatói, valamint aszúval készülő desszertek kínálói; a dunántúlinak és fővárosinak olcsónak tűnő, első osztályú árút kínáló pékségei; és természetesen kisebb-nagyobb, eltérő céllal működő pincéi szeretettel fogadták be a pár napra érkező turistákat. Persze, megszokott itt az éjszakai mulatás, nem szól a szomszéd, hogy hangos a jókedv a pincében, az udvaron, a rendőr is félrenéz, és a borpárás leheletek sem adnak okot szégyenre – borvidékről van szó.

02.jpg

01.jpg

*

  A ma sok helyen még be nem ültetett dűlőkön járva azt láttuk: az itt-ott gondozatlanul hagyott, biodinamikusnak csúfolt, valójában magára hagyott szőlő fölött sok szebb ültetvényben savanyún zöldell már a furmint, a hárslevelű, a sárgamuskotály, néhol a zéta. A legtöbb tőkén azonban sűrűn lógnak a fürtök: a termelés itt elsősorban mennyiségi, nem minőségi. A falu idős embereit nem feltétlenül az üzleti érzék, vagy a nemes, akár az egész országot érintő célok teljesítése, a Tokaj név felemelése vezérlik, sokkal inkább a megszokás, a biztos megélhetést jelentő folyóbor-előállítás. Ezek az emberek pontosan tudják, mekkora kincs az ásványi anyagokban rendkívül gazdag, andezit, riolit, perlit tufás talaj; a Tisza és Bodrog, illetve azok holtágai, árterülete felől reggelente érkező ködös, párás levegő; a déli, keleti, illetve nyugati nyitottság – ám mintha mégsem éreznék ennek súlyát. Szakmai találkozóik sem a nagy tervekről szólnak: a szerénység, az egyszerűség, a bor jószívű kínálása élvez itt elsőbbséget.

  Nincs is itt akkora kultusza a Tokaj számára létfontosságú penészgomba, az aszúszemekért felelős botrytis cinerea nemes penész tiszteletének; a kocsmákba itt sem – ahogy az ország más részein sem – minőségi italok kerülnek. Borból az alsó kategória, amihez nevét nem adja a borász, sörből pedig érdekes módon nem a megyei Borsodi, hanem a távoli Soproni fordul elő legtöbbször.

  Más a helyzet a bátrak szőlőjében. A leginkább reflektorfényben lévő Szepsy István, valamint Demeter Zoltán, illetve pár külföldi érdekeltségű nagybirtok tapossa az utat, és néhányan a kicsik közül is követni merik őket. Azok, akik érzik a vidék rendkívüliségét, és látják, hogy a magyar bor nemzetközi hírneve elsősorban Tokajon múlik, egyre többet akarnak adni. Az ilyen többre, változásra vágyó termelők felismerik emellett azt is, hogy a bort megszerettetni, a régiót ismertté tenni nem az értékes, rendkívül összetett, emiatt nehezen érthető, bonyolult aszúval lehet; hanem a könnyed, száraz fehérekkel, esetleg néhány jobb, késői szüretelésű fajtával. Tudják: itt nem a vállalkozások márkájának felemelése az elsődleges cél, hanem egész Hegyalja brandjének kiépítése, amiből mindenki profitálhat.

  Így vélik volt vendéglátóink is, akik bár alig múltak húszévesek, idén már saját bor készítésébe kezdtek, a családi birtok négy különböző dűlőjén néhány sor szőlőt kiválasztva egyéni munkához láttak. A dűlőszelektálás és a terméskorlátozás legfiatalabb úttörői ők Tállyán, amit az idősebb korosztály érthető szkepszissel, de a munkavágyat látva örömmel figyel a távolból. A ház első gyöngyöző borán – amely bár a tállyai pincék szortimentjén sokat újít, a tisztelet jelét magán hordozva a nagymama nevét viseli – már ott van kezük nyoma. A kortársaiktól eltérő ambíciókkal bíró fiatal, egyelőre még inkább amatőr, autodidakta szőlész-borász páros nem csak a családi pincét próbálja egyre határozottabban megreformálni, hanem a falu közösségi életét is. Vannak ötleteik a vasárnapi termelői piac fejlesztésére, és a szeptember végi, a helyi pincék bormustrájával egybekötött Szent Vencel napi búcsú programjaira is. Saját céljaik összecsengenek a falu, a borvidék, a magyar bor – és ez esetben indokoltak a nagy szavak – Magyarország érdekeivel.

04.jpg

00.jpg

*

  Tokaj-hegyalja egy másfajta esszenciája ugyanakkor Disznókőn koncentrálódik. A 37-es főúton haladók figyelmét nem kerülheti el a Sárga Borház XVIII. századi épülete, a fölötte magasodó dűlő a kilátóval, a táj stílusát tökéletesen visszaadó, Eckler Dezső tervezte borüzem, és a világ valószínűleg egyik legszebb traktorgarázsa, amit az átutazók legtöbbször egy Makovecz tervezte színháznak vagy műemléknek gondolnak.

  A Disznókő ma a francia Axa birtokában van, és mintegy 150 hektáron gazdálkodik a Király és a Csákányos dűlők, valamint a Berekalj szántói között fekvő L-alakú területen. A furmint és hárslevelű ültetvények itt katonás rendben sorakoznak, a tőkék kivétel nélkül egyformán oldala fordulva hajolnak közel a riolitos, perlites talajhoz, hogy még többet kapjanak az értékes napfényből. A domb tetején, a vaddisznófejet formázó szikla mellett felépített szeles Szépkilátóról a Sárga Borház szimmetrikus épülete és az út után az egykor a Bodrog ága után maradt mocsár helyét, ma termőföldeket és parlagon heverő területeket látni. Balra a Tokaj-hegy, jobbra Miskolcot csak sejteni. Csendben ülni itt egy egész napot – legszívesebben ezt tenné a helybéli és a turista is, de adott a lehetőség az üzemlátogatásra, és a kiváló borok kóstolójára az eredeti, több száz éves pincében.

  A ma étteremként funkcionáló Borház teraszán a könnyű ételekhez helyi bort nemcsak az átutazók kortyolnak, itt fut össze a borvidék minden szőlésze és borásza, véletlenül vagy szándékosan. Állítólag itt mindenki szól a másikhoz, és palackjából kínálja a versenytársat. Alkalmanként piacot is rendeznek, ahol semmihez sem fogható házi sajtokat, húsokat és lekvárokat, illetve egyéb, az idegenek számára kulináris különlegességnek számító termékeket lehet elcsípni.

  Innen már csak egy ugrás Tokaj városa, a Hegyalja Fesztivál alatt azonban nem érdemes az utcán fekvő, olcsó gyrost és kannás bort fogyasztó, gátlástalanul szemetelő bulizók látványával lerombolni azt a képet, amit a lélekben a borvidék napsütötte dűlői kialakítottak. Leginkább olyan emberekkel találkozni itt ilyenkor, akiknek többsége nem látja a kis magyar hegység gazdagságát, és ez részben a fesztiválszervezők hibája.

  Tokaj egyébként a vidék talán egyetlen kisvárosa, ahol a bornak már most méltó környezetet adnak az egységes utcaképek, az épületek, a kézművesek, a kis, családi vállalkozások sűrűn álló üzletei, így ad mintát Tállyának, Rátkának, Mezőzombornak, Bodrogkeresztúrnak, Szeginek. Július utolsó előtti hete helyett tehát inkább máskor érdemes visszatérni, a kis családi pincészeteket keresni, beszélgetni, nagyra értékelni minden komoly munkát magában rejtő palackot, és főleg az úttörők bátorságát.

Címkék: kultúra utazás bor szőlő borvidék Tokaj Disznókő Hegyalja Fesztivál Tállya

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr704671222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.29. 10:26:26

Há' bort csinálni, azt tud.
Voltam egyszer egy pinceétteremben, nagy élmény volt.

Measurer 2012.07.29. 12:16:17

Érdekes a kritikus poszt, Márta Istvánék szoktak adni arra, hogy kulturális rendezvényeiknek megfelelő "helyi beágyazódása" legyen (lásd Kapolcs). Az önértékelés során reméljük feltárják, hol hibáztak.
hvg.hu/kultura/20110616_fesztival_finanszirozas

yenoee 2012.07.29. 15:10:14

Apróság: a tervező neve Ekler Dezső.
Hajrá, Tokaj!

Kukoricajancsi 2012.07.29. 15:52:05

A hídnál van egy ütött-kopott zöld kerítés, én ott szoktam bort venni, ha Tokajban járok. Olcsó, és finom is.

Egyébként a Tolcsvai Borfesztivál az igazi. 20-30 pince, olcsó kóstolótömb, és a világ egyik legjobb bora fillérekért. (Olcsóbb, mint a boltban, leszámítva a borbarátot, és társait.)

winerprince 2012.07.29. 23:12:30

Majd lesz Tállyán is fellendülés.Majd ha valamelyik francia nagybirtok megveszi a jó dűlőiket szarért-húgyért.Ja,hogy a helyieknek inkább a kézműves borászatok jelentenének megélhetést,az más kérdés.